Biztosítás tárgya mintaszakaszok

Biztosítás tárgya. A biztosítási szerződés alapján a Biztosító a jelen feltételekben meghatározott biztosí- tási kockázat viselésére, továbbá a biztosítási esemény bekövetkeztétől függően bizto- sítási szolgáltatás nyújtására, a Szerződő pedig biztosítási díj fizetésére kötelezi magát.
Biztosítás tárgya. A Biztosító fedezetvállalása kiterjed a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint - a fővállalkozó kivitelező és alvállalkozó által az építőipari kivitelezési tevékenységgel érintett lakóépület hibás építési tevékenysé- gével okozott dologi káraira, - a fővállalkozó kivitelező és alvállalkozó által harmadik személyeknek okozott dologi és személyi sérüléses káraira, - a fővállalkozó kivitelező által bármely jogviszonyban foglalkoztatott felelős műszaki vezető által okozott dologi és személyi sérülé- ses káraira.
Biztosítás tárgya. Biztosítók a Szerződésben meghatározott mértékben, földrajzi korlátozás nélkül kötelesek Biztosított helyett helyt állni a Biztosítási időszak alatt bekövetkezett Biztosítási eseménnyel összefüggésben.
Biztosítás tárgya. A biztosító a biztosítási díj megfizetése ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy az alábbi fedezetek tekinte- tében biztosítási esemény bekövetkezése esetén a jelen szerződési feltételekben meghatározott biztosítási szolgál- tatásokat nyújtja.
Biztosítás tárgya. A Biztosított és az Adós közötti exportirányú külkereskedelmi szerződésből eredő érvényes, Xxxx által nem vitatott követelés.
Biztosítás tárgya. A jelen vezető tisztségviselői felelősségbiztosítási szerződés alapján a szerződő/biztosított követelhe- ti, hogy a biztosító a szerződésben megállapított módon, feltételekkel és mértékben mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyre jogszabály szerint köteles. Eszerint — a biztosított követelheti, hogy a biztosító mentesítse őt azon, tisztán pénzügyi veszteségként jelent- kező kár megtérítése alól, amelyet mint a társaság vezető tisztségviselője e minőségében jogellenes és károkozó magatartásával összefüggésben okozott és amelyért a biztosított a magyar jogi szabá- lyozás vezető tisztségviselőkre irányadó felelősségi szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik; — a biztosított követelheti, hogy a biztosító mentesítse őt azon, tisztán pénzügyi veszteségként jelentkező kár megtérítése alól, amelyet mint a társaság vezető állású munkavállalója e minőségé- ben jogellenes és károkozó magatartásával összefüggésben okozott és amelyért a biztosított a magyar jogi szabályozás vezető állású munkavállalókra irányadó felelősségi szabályai szerint kárté- rítési felelősséggel tartozik (vezető állású munkavállalók fedezete); — a biztosított követelheti, hogy a biztosító mentesítse őt azon, tisztán pénzügyi veszteségként jelentkező kár megtérítése alól, amelyet mint cégvezető, felügyelőbizottsági tag vagy kinevezett jogi megfelelőségi megbízott e minőségében jogellenes és károkozó magatartásával összefüggés- ben okozott és amelyért a biztosított a magyar jogi szabályozás irányadó felelősségi szabályai sze- rint kártérítési felelősséggel tartozik; — a szerződő követelheti, hogy a biztosító mentesítse őt azon, tisztán pénzügyi veszteségként jelent- kező kár megtérítése alól, amelyet a társasággal szemben a biztosított jogellenes és károkozó magatartásával összefüggésben okozott és amelyért a szerződő a magyar jogi szabályozás vezető tisztségviselőkre, illetve vezető állású munkavállalókra irányadó felelősségi szabályai szerint kártérí- tési felelősséggel tartozik (ún. társasági fedezet).
Biztosítás tárgya. A Biztosított és az Adós közötti exportirányú külkereskedelmi szerződésből eredő követelés.
Biztosítás tárgya. A belföldi hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás, mint Biztosított által megvásárolt, rövid lejáratú, érvényes, Adós által nem vitatott halasztott fizetésű követelés.
Biztosítás tárgya. A szolgáltatói felelôsségbiztosítás alapján a biztosított kérheti, hogy a biztosító a biztosítási szerzô- désben meghatározott mértékben és feltételek szerint mentesítse ôt a szerzôdéses partnereinek (a szolgáltatás igénybe vevôinek) a szolgáltatás hibás teljesítésével okozott olyan károk megtérítése alól, amelyekért mint a szerzôdésben nevesített szolgáltatás teljesítôje a magyar jog szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik. Biztosítási esemény a biztosítottal szembeni szolgáltatói kárigény (hibás teljesítés) érvényesítés Jelen kiegészítô különös feltételek alapján a biztosító a károsultnak a biztosított által a szerzôdés hibás teljesítésével okozott alábbi kárait téríti meg: a) személysérüléses és dologi károk (személysérüléses kárnak minôsül valakinek a halála, egészség- károsodása, vagy testi sérülése folytán bekövetkezett vagyoni és nem vagyoni kár; dologi kárnak pedig az, ha valamely tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik), b) a szerzôdés hibás teljesítésével összefüggésben a szerzôdô partnernél felmerült többletköltséget, elmaradt hasznot.
Biztosítás tárgya. A termék felelôsségbiztosítás alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerzôdésben meg- határozott mértékben és feltételek szerint mentesítse ôt olyan kár megtérítése alól, amelyért, mint valamely termék gyártója, importálója, forgalmazója a magyar jog szabályai szerint felelôsséggel tar- tozik. A biztosítási fedezet a biztosított által gyártott, importált, forgalmazott termék hibája által okozott személysérüléses, és dologi károkra terjed ki. A termék akkor hibás, ha nem nyújtja azt a biztonságot, amely általában elvárható. Káresemény a biztosított által gyártott, forgalomba hozott, szolgáltatott termék, károkozása, ha a kár a termék: a) valamely hibája, vagy b) egészségre fokozottan veszélyes tulajdonsága miatt keletkezett.