Common use of Bérlő jogai és kötelezettségei Clause in Contracts

Bérlő jogai és kötelezettségei. Bérlő a Bérleményt rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően jogosult használni. Bérlő felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye. Bérlő a Bérleményben beruházást, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével és saját gazdasági kockázatára végezhet. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igényt, melynek megkötésre Bérbeadó nem köteles. Bérlő a Bérleményt harmadik személynek vagy más szervezetnek a használatába nem adhatja. A jogviszony megszűntével a Bérlő a Bérleményt tisztán, az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállítását. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése Bérlő feladata. Bérlő a bérlemény takarítását naponta köteles legalább egyszer elvégezni. A Bérlő köteles a helyiségben a rovar-és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetni. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-ig, illetve rendezvények alkalmával igény szerint. Bérlőnek az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie a büfében. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt köteles a büfé ajtó kulcsát lezárt, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni a portán. A Bérlő mindenkor köteles az intézmény házirendjét, valamint a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartani. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. Bérlő kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VII. pontban előírtaktól eltérően jár el az árukínálat vonatkozásában, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősül. Bérlő vállalja, hogy amennyiben az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igényt. A Bérlő köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazását.

Appears in 3 contracts

Samples: Bérleti Szerződés, Bérleti Szerződés, Bérleti Szerződés

Bérlő jogai és kötelezettségei. a) A Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérleményben építési munkát, átalakítást a Bérbeadó és a tulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem végezhet. Amennyiben a Bérlő a Bérleményt rendeltetésének Bérbeadó és a szerződésnek megfelelően jogosult használni. Bérlő felelős minden olyan kárérttulajdonos Fővárosi Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül végez bármilyen átalakítási, amely építési munkálatokat a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következményeBérleményben, az súlyos szerződésszegésnek minősül. Bérlő a Bérleményben beruházástBérbeadó felhívására, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével vagy a szerződés megszűnésekor saját költségére köteles az eredeti állapotot helyreállítani, és saját gazdasági kockázatára végezhet. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján ez ebből eredő károkat megtéríteni, felmerülő költségeit a bérleti díj ellenében nem számolhatja el és bérleti díj csökkentésére sem tarthat igényt, melynek megkötésre Bérbeadó a Bérbeadóval, vagy a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal szemben sem a szerződés hatálya alatt, sem a bérleti jogviszony megszűnését követően semminemű kártérítési vagy egyéb tulajdonjogi vagy vagyoni igényt nem kötelestámaszthat. b) Bérlő köteles a Bérleményt és az ingóságokat a bérleti jogviszony teljes időtartama alatt rendeltetésének megfelelően őrizni, használni, karbantartani, és azt a bérlet megszűnésekor rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban Xxxxxxxxxxx visszaszolgáltatni. A nem rendeltetésszerű, valamint szerződésellenes használatból eredő károk megtérítése a Bérlő kötelezettsége, valamint az ebből eredő esetleges kijavítások költségei is a Bérlőt terhelik. Bérlő köteles a Bérleményt harmadik személynek vagy más szervezetnek Bérlemény folyamatos tisztán tartására, javítására, állagmegóvására. c) Bérlő kijelenti, hogy a használatába nem adhatjabérleményekben megvalósuló vendéglátó-ipari tevékenységekhez szükséges képesítéssel, szakértelemmel, és szakképzett személyzettel rendelkezik. A jogviszony megszűntével a Bérlő a Bérleményt tisztán, az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez tevékenység végzéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállítását. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése Bérlő feladata. Bérlő és Bérbeadó kötelezettsége, hogy együttműködjenek a bérlemény takarítását naponta tevékenység végzéséhez szükséges valamennyi hatósági engedély beszerzése érdekében. Bérlő köteles legalább egyszer elvégeznivalamennyi jogszabályi rendelkezést betartani, különös tekintettel a közegészségügyi, élelmiszeregészségügyi előírásokra. d) Xxxxx megállapodnak, hogy a bérlet tárgyát Bérlő csak a jelen szerződésben meghatározott célra használhatja és a használatot harmadik személy részére nem engedheti át. A E rendelkezés megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül. e) Bérlő köteles a helyiségben Bérlemények és a rovar-és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetni. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-ighasználatra átadott berendezések folyamatos takarítására, illetve rendezvények alkalmával igény szerint. Bérlőnek az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie a büfében. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt köteles a büfé ajtó kulcsát lezárt, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni a portán. karbantartására. f) A Bérlő mindenkor köteles az intézmény házirendjét, valamint a tűzvédelmi kifejezetten vállalja és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartani. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. Bérlő kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VIIsaját költségén való kötelezettsége a falon kívüli vezetékek hibáinak kijavítása, karbantartása, a csatlakozó ponttól a fogyasztó berendezésekig (beleértve a kapcsolókat és csatlakozó aljzatokat is), a Bérleményben a csatlakozó ponttól az érintésvédelmi és biztonságtechnikai előírások betartása. pontban előírtaktól eltérően jár el A Felek g) Bérlő köteles az árukínálat vonatkozásábanüzemeltetés során keletkezett hulladék és veszélyeshulladék tárolásáról és elszállításáról – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – saját költségén gondoskodni. h) A Bérbeadó jogosult a szerződés időtartama alatt a Bérlő tevékenységét a Bérlő szükségtelen zavarása nélkül ellenőrizni és szakértő, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősülilletve tanú jelenlétében jegyzőkönyvben rögzíteni. Az olyan meghibásodásokról, amelyek a Bérlemény állagának romlásához vezethetnek, Bérlő köteles a Bérbeadót haladéktalanul, írásban tájékoztatni. i) Bérbeadó jogosult a Bérleményben saját szolgáltatását, tevékenységét, a Bérbeadó ilyen kérése estén pedig a Bérbeadót köteles reklámozni. Bérlő vállaljaa Bérleményben reklámtevékenységet (saját szolgáltatásának, valamint a Bérbeadónak a reklámozásán kívül) csak Bérbeadó előzetes jóváhagyásával végezhet j) Bérlő köteles a Színház és a hely hangulatához illeszkedő ételkínálattal üzemeltetni szolgáltatását. Bérlő köteles önállóan, de a Színház véleményének figyelembevételével, a kínálatot és az árakat a Színház befogadóképességével megegyező más budapesti színház hasonló célú vendéglátó egységének kínálata és árai alapján meghatározni. k) Bérlő köteles étel- és italkínálatából előrendelési rendszert kialakítani és azt a Bérbeadóval l) Bérlő Bérbeadóval történt előzetes egyeztetés alapján - külön szerződés alapján - saját rendezvényt szervezhet a próbákhoz és előadásokhoz alkalmazkodva, de ezek a rendezvények nem ütközhetnek jelen szerződésben vállalt kötelezettségeivel. m) Bérlő a Bérleményt és az átvett ingóságokat a jó gazda gondosságával eljárva, színvonalasan köteles használni. n) Felek megállapodnak, hogy amennyiben Bérleményt és az Nvtvingóságokat Bérlő csak a jelen szerződésben meghatározott vendéglátó-ipari tevékenység céljára használhatja. 3.§ (1E szabály megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül. o) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik beBérlő köteles a kizárólagos használatába került Bérlemény takarítására, azt Bérbeadónak zárására, az értékek p) Bérlő a tevékenysége ellátásához szükséges eszközöket a kizárólagos használatú területeken kívül nem tárolhat, illetve ha Színház ilyen tárolást észlel, Színház felszólítására azokat haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igénytköteles eltávolítani. A Színház tulajdonát képező – a mellékletként csatolandó jegyzőkönyvben nem szereplő – eszközöket Bérlő köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazásátcsak külön megállapodás alapján használhatja.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

Bérlő jogai és kötelezettségei. 6.1. Bérlő jogosult a Bérleményt jelen Szerződésben rögzített feltételek szerint birtokolni, használni és a Bérlemény hasznait szedni. 6.2. Bérlő jogosult a Bérleményben a tevékenységével összefüggésben önkormányzati és más hatósági előírásoknak és engedélyeknek megfelelően kivitelezett reklámhordozóját és cégtábláját a saját költségén biztonságosan elhelyezni. 6.3. Bérlő saját költségén gondoskodik a Bérlemény használatához, illetve üzemeltetéséhez szükséges minden engedély (így pl. telepengedély, működési engedély stb.) és jóváhagyás beszerzéséről, illetve minden vonatkozó hatályos hatósági és jogszabályi előírás betartásáról. 6.4. Bérlő köteles a jelen Szerződésben meghatározott Bérleti díjat és egyéb költséget a Bérbeadónak az esedékességkor, számla ellenében megfizetni. 6.5. Bérlő köteles továbbá megfizetni a Bérlemény használatához, üzemeléshez szükséges vagy abból kifolyólag keletkező minden helyi és központi adót, járulékot, egyéb közterhet, költséget, beleértve azokat az adókat és díjakat – ideértve az újonnan bevezetendő adókat és díjakat is –, amelyek a Bérbeadó Ingatlan feletti tulajdonosi jogcíméhez kapcsolódnak, így Bérlő által használt alapterületnek megfelelően megosztott építményadót is, nem ideértve a Bérbeadó bármely, harmadik féllel szemben felmerülő mulasztásából eredő ilyen jellegű költségeket, bírságokat, díjakat. 6.6. Felek megállapodnak, hogy Bérlő a Bérleményt rendeltetésének nemcsak bérli, hanem abban gazdasági tevékenységet folytat, azt teljes körűen és saját költségén székhelyként / telephelyként működteti, ezért Bérlő köteles viselni minden a szerződésnek megfelelően működtetéssel kapcsolatos költséget – ideértve a Bérleményen folyó gazdasági tevékenységgel kapcsolatban felmerülő valamennyi központi és helyi adó, hozzájárulás, így különösen, de nem kizárólag a helyi iparűzési adó (HIPA) megfizetését is – és felelősséggel tartozik a működéssel összefüggésben okozott, vagy abból eredő károkért. Amennyiben harmadik személy a Bérbeadó, mint a Bérlemény tulajdonosa felé érvényesít bármely, a működtetéssel összefüggésben őt ért kárt, úgy azt a Bérbeadó jogosult használni. a Bérlőre maradéktalanul áthárítani, illetve a Bérlő felelős minden olyan kárért, amely köteles a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következményejogkövetkezmények alól a Bérbeadót teljes egészében mentesíteni. 6.7. Bérlő a Bérleményben beruházástfentieknek megfelelően köteles viselni valamennyi a Bérlemény használatával, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével üzemeltetésével és saját gazdasági kockázatára végezhet. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igényta karbantartási kötelezettségének teljesítésével felmerült költséget és folyó kiadást, melynek megkötésre Bérbeadó így különösen, de nem köteles. Bérlő a Bérleményt harmadik személynek vagy más szervezetnek a használatába nem adhatja. A jogviszony megszűntével a Bérlő a Bérleményt tisztánkizárólag a) az Ingatlan állandó és folyamatos karbantartásának és javításának költségeit, az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállítását. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése Bérlő feladata. Bérlő a bérlemény takarítását naponta köteles legalább egyszer elvégezni. A Bérlő köteles a helyiségben a rovar-és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetni. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-ig, illetve rendezvények alkalmával igény szerint. Bérlőnek az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie a büfében. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt köteles a büfé ajtó kulcsát lezárt, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni a portán. A Bérlő mindenkor köteles az intézmény házirendjétmelyekkel kapcsolatosan (műszaki tartalom, valamint a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartani. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. Bérlő kijelentipénzügyi elszámolás tekintetében), hogy a nemzeti vagyonról szólókölcsönös egyetértésük esetén, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelFelek, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VII. pontban előírtaktól eltérően jár el az árukínálat vonatkozásában, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősül. Bérlő vállalja, hogy amennyiben az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igényt. A Bérlő köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazásátazok megkezdését megelőzően beruházási megállapodásban rendelkeznek.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

Bérlő jogai és kötelezettségei. Bérlő a Bérleményt rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően jogosult használni. Bérlő felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye. Bérlő a Bérleményben beruházást, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével és saját gazdasági kockázatára végezhet. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igényt, melynek megkötésre Bérbeadó nem köteles. Bérlő a Bérleményt harmadik személynek vagy más szervezetnek a használatába nem adhatja. A jogviszony megszűntével a Bérlő a Bérleményt tisztán, az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállítását. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése Bérlő feladata. Bérlő a bérlemény takarítását naponta köteles legalább egyszer elvégezni. A Bérlő köteles a helyiségben a rovar-és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetni. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-ig, illetve rendezvények alkalmával igény szerint. Bérlőnek az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie a büfében. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt köteles a büfé ajtó kulcsát lezárt, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni a portán. A Bérlő mindenkor köteles az intézmény házirendjét, valamint a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartani. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. Bérlő kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. 6.1./ Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VIIaz ingatlanban a bérleti jogviszony alapján a környék, illetve az ingatlanban lévő további bérlők nyugalmát nem zavaró módon irodai tevékenységet jogosult végezni. pontban előírtaktól eltérően jár el Az ehhez szükséges hatósági engedélyeket köteles bérlő saját költségén és saját kockázatára beszerezni, az árukínálat vonatkozásábanabban előírtakat maradéktalanul betartani és az ehhez szükséges eszközöket a bérleményben saját költségén felszereltetni, különös tekintettel a környezetvédelmi és tűzvédelmi előírásokra. 6.2./ Bérlő köteles gondoskodni: a./ a bérbeadó tulajdonában, annak használata következtében kár ne keletkezzen, így pl. a bérbeadótól írásbeli jóváhagyást kell kérni a maximális szintterhelésről, mielőtt nehéz gépeket, berendezéseket, vagy irattárolókat telepítene; b./ a tevékenységhez szükséges hatósági engedélyek beszerzéséről; c./ a Munkavédelmi Szabályzat elkészítéséről és betartásáról (a tevékenység figyelembevételével); d./ a bérelt területre eső tűzcsap szerelvényeinek a vagyon védelméről; e./ elvégeztetni a szokásos karbantartást, ideértve az összes szükséges javítást a bérelt területen belül, saját költségére és késedelem nélkül; f./ ha a Bérlő nem tesz eleget a fenti kötelezettségének, úgy a szükséges munka elvégeztetésére vonatkozóan a Bérbeadó jogosult gondoskodni. Ezek elvégeztetését a Bérlő köteles tűrni és költségei is Bérlőt terhelik; g./ a lehető leghamarabb értesíteni bérbeadót, amennyiben olyan javítást kér, amely bérbeadó feladata; h./ kártalanítani bérbeadót az azonnali hatályú felmondási oknak minősülobjektumban a bérlő alkalmazottai, ügyfelei, vagy üzletfelei hibájából vagy mulasztásából keletkező minden kárért. Bérlő vállaljaköteles a lehető leghamarabb tájékoztatni a bérbeadót a fenti károkról és hibákról, amik tudomására jutottak, illetőleg bekövetkeztek, i./ a bérelt helyiségeket megfelelő és felújított állapotban visszaadni bérbeadónak a bérlő bútorai és felszerelései nélkül, károktól mentesen. A felújított állapot alapvetően a falak tisztasági festését, a szőnyegpadló gépi tisztítását, vagy cseréjét jelenti, valamint minden olyan hiba és sérülés helyreállítását, amely a természetes kopáson és elhasználódáson kívül keletkezett, úgy, hogy amennyiben az Nvtva helyiségek azonnali beköltözésre is alkalmasak legyenek. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul vesziFelek megegyeznek abban, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igénytlejáratát megelőzően külön listát készítenek írásban a szükséges helyreállítási munkákról. A Bérlő bérlő köteles biztosítani az összes szükséges javítást elvégeztetni. Ha a büfében az online fizetési mód alkalmazásátbérlő bérleti jogviszony megszűnésének napjáig nem végezteti el a szükséges munkálatokat, a bérbeadó jogosult gondoskodni a munkálatoknak a bérlő költségére történő elvégeztetéséről. A bérlő felel a bérbeadó felé a szükséges munkálatok megkéséséből adódó bérlelti és üzemeltetési díj veszteségéért is. 6.3./ A bérbeadó a jelen szerződés aláírásával hozzájárulását adja ahhoz, hogy a bérlő a bérleményre tetszése szerinti mennyiségű telefonvonalat rendeljen saját költségén a Magyar Telekom Nyrt-től.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

Bérlő jogai és kötelezettségei. Bérlő a Bérleményt rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően jogosult használni4.1. Bérlő felelős minden olyan kárértaz Eszköz szerződés szerinti birtoklása során azzal rendelkezni nem jogosult, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következményeazt nem terhelheti meg, idegenítheti el, nem adhatja harmadik személyek használatába. 4.2. Bérlő az Eszközt annak átvételét követően a Bérleményben beruházástjó gazda gondosságával köteles használni, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével és saját gazdasági kockázatára végezhetmegőrizni annak átvételkori állapotát. A szerződés aláírásával Bérlő teljeskörű felelősséget vállal a bérelt Eszközért, annak a Bérbeadótól történő átvétele időpontjától a hiba- és hiánymentes, megtisztított állapotban történő visszaszolgáltatásáig. 4.3. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak köteles gondoskodni az Eszköz zárt helyiségben történő, biztonságos őrzéséről. Zárt helyiségnek minősül a sérülésmentes kerítéssel körbevett, talajhoz szilárdan kötődő épületszerkezettel minden irányból körülzárt tér (épület, építmény), amelynek határoló szerkezetei (falak, tető, padozat és nyílászárók), az arra jogosulatlan személyek illetéktelen behatolásától egy elvárható szinten megvédenek. 4.4. Amennyiben az Eszköz zárt helyen történő őrzéséről Bérlő – az Eszköz sajátossága, vagy Bérlő erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igénytlehetőségének hiányában – gondoskodni nem tud, melynek megkötésre Bérbeadó abban az esetben az Eszközt kizárólag minden oldalról biztonságos, sértetlen, műszakilag kifogástalan állapotú szerkezettel elkerített helyen, a MSZ 528-78 szabvány vonatkozó előírásainak megfelelő, legalább 3-as fokozatú, behatolásgátlóval ellátott biztonsági zárszerkezettel felszerelt lezárt területen tárolhatja. 4.5. Amennyiben az Eszköz Bérlő által megadott rendeltetési helyre történő szállítását nem kötelesa M47 Építőanyagkereskedő Zrt. végzi, végezteti, a szállítás mindenkor a Bérlő felelősségére és veszélyére történik. 4.6. Az eszköz 4.1. pont szerinti időtartamban történt javíthatatlan károsodása, megsemmisülése, eltulajdonítása esetén Bérlő haladéktalanul köteles értesíteni ennek tényéről Bérbeadót. Bérlő a Bérleményt harmadik személynek vagy más szervezetnek a használatába nem adhatjaaz itt szabályozott esetekben köteles megfizetni az Eszköz pótlási értékét. A jogviszony megszűntével a Bérlő a Bérleményt tisztánszerződés vonatkozásában korábban megfizetett óvadékot Bérbeadó az itt megjelölt okokból eredő követelésébe beszámítja, Bérlőt az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállítását. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése Bérlő feladata. Bérlő a bérlemény takarítását naponta köteles legalább egyszer elvégeznióvadék összegével csökkentett fizetési kötelezettség terheli. 4.7. A Bérlő köteles megismerni az eszköz működését és használatát, köteles azt a helyiségben használati utasításban leírtak szerint rendeltetésszerűen, a rovar-és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetniBérleti Szerződésben meghatározott helyen használni. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-ig, illetve rendezvények alkalmával igény szerintKöteles azt munkaidőn túl is zárt vagy őrzött helyen tárolni. Bérlőnek az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie a büfébenAz eszközt harmadik személynek használatra nem adhatja át. Az ország területéről csak Bérbeadó előzetes hozzájárulásával viheti ki. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt kötelezi magát, hogy a Bérleti Szerződésben rögzített bármely adat megváltozása esetén 3 munkanapon belül tájékoztatja Bérbeadót. Ugyanígy Bérlő kötelezettsége, hogy a bérelt Eszközt az időjárás okozta károsodástól megóvja, annak tárolását ezt lehetővé tevő helyen biztosítsa. Ennek elmulasztásából eredően minden kárért Bérlő közvetlen és teljeskörű helytállási kötelezettséggel tartozik. 4.8. Amennyiben azt a jogszabályok megkövetelik, a Bérlő köteles gondoskodni az eszköz telepítéséhez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséről, a büfé ajtó kulcsát lezárthelyszínen tartás esetleges költségeiről. Bérlő köteles az előzetesen egyeztetett időpontra a telepítés feltételeit biztosítani. 4.9. Az eszközt csak megfelelő szaktudással, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni képzettséggel és gyakorlattal rendelkező személyzet használhatja. Vállalja, hogy a portánmunkavédelmi előírásokra a kezelő személyzetet kioktatja, az előírások betartását és a képzettség meglétét ellenőrzi. 4.10. Bérlő kötelezi magát a karbantartási utasításban szereplő, az üzemeltetéshez szükséges rendszeres karbantartás szakszerű elvégzésére. A nem rendeltetésszerű használatból, gondatlanságból, az elmulasztott vagy szakszerűtlenül elvégzett karbantartásból származó javítási és tisztítási költségeket Bérlő mindenkor köteles az intézmény házirendjétBérbeadó számára megtéríteni. 4.11. A rendszeres karbantartás és üzemeltetés költségei – eltérő megállapodás hiányában – a Bérlőt terhelik. 4.12. Bérlő nem felel a gép rendeltetésszerű használata során bekövetkezett elhasználódásért. 4.13. Bérlő viseli a Berendezés szállítási költségeit Bérbeadó telephelyéről a felhasználás helyére, valamint a tűzvédelmi bérleti idő lejárta után vissza a telephelyre a felmerülő rakodási, csomagolási költségekkel együtt. Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül Bérlő a eszközt nem jelölheti meg és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartaniazon nem helyezhet el reklámanyagot. 4.14. Az eszköz használata során harmadik személynek okozott kárért Bérlő tartozik felelősséggel. Ilyen esetekről köteles haladéktalanul értesíteni Bérbeadót. 4.15. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. Bérlő kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VII. pontban előírtaktól eltérően jár el az árukínálat vonatkozásában, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősül. Bérlő vállalja, hogy amennyiben az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igényt. A Bérlő minden esetben köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazásáteszközhöz történő akadálytalan hozzáférést Bérbeadó számára.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Bérlő jogai és kötelezettségei. 4.1 A Bérlő köteles részletesen megismerkedni a Bérleménnyel, köteles azt a használati utasításban leírtak szerint rendeltetésszerűen, a Szállítólevélben meghatározott üzemeltetés helyén használni. Köteles a Bérleményt rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően jogosult használnimunkaidőn túl is zárt vagy őrzött helyen tárolni. Bérlő felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye. Bérlő a Bérleményben beruházást, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével és saját gazdasági kockázatára végezhet. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igényt, melynek megkötésre Bérbeadó nem köteles. Bérlő a A Bérleményt harmadik személynek vagy más szervezetnek a használatába használatra át nem adhatja, másra át nem ruházható, nem idegeníthető el. A jogviszony megszűntével Bérlemény elzálogosítása, értékesítése vagy ennek kísérlete esetén a Bérbeadó bűncselekmény elkövetése/kísérlete miatt feljelentést tesz az illetékes rendőri szervnél. Ha a Bérleményt hatósági eljárás során lefoglalták, a Bérlő köteles erről a Bérbeadót és az eljáró hatóságot haladéktalanul értesíteni valamint, az eljáró hatósággal a Bérlemény tulajdoni viszonyait tisztázni és jegyzőkönyveztetni. A hatósági eljárás miatt felmerülő költségek illetve a lefoglalásból, a bérlet tárgyának lefoglalás miatti használat kiesésből eredő károk a Bérlőt terhelik. Eltérő megállapodás hiányában az ország területéről a Bérlő a Bérleményt tisztán, az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállítását. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése Bérlő feladata. Bérlő a bérlemény takarítását naponta köteles legalább egyszer elvégezniki nem viheti. A Bérlő előzetesen írásban a Bérbeadó hozzájárulását köteles kérni a helyiségben a rovar-és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetni. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-ig, illetve rendezvények alkalmával igény szerint. Bérlőnek az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie a büfében. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt köteles a büfé ajtó kulcsát lezárt, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni a portánBérlemény felhasználási módjának vagy helyének minden változásához. A Bérlő mindenkor ugyancsak kötelezi magát, hogy az egyedi Bérleti Szerződésben rögzített bármely adat megváltozása esetén haladéktalanul tájékoztatja erről a Bérbeadót. 4.2 Amennyiben azt a jogszabályok megkövetelik, a Bérlő köteles gondoskodni a Bérlemény telepítéséhez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséről. 4.3 Bérlő kötelezi magát, hogy a Bérleményt csak megfelelő szaktudással, gyakorlattal rendelkező személyzet használhatja. Vállalja, hogy a munkavédelmi előírásokra a kezelő személyzetet kioktatja, az intézmény házirendjételőírások betartását folyamatosan ellenőrzi. 4.4 A Bérlő kötelezi magát a karbantartási utasításban szereplő, az üzemeltetéshez szükséges rendszeres karbantartás Bérbeadó általi szakszerű elvégeztetésére, ennek érdekében biztosítja a Bérbeadó számára a Bérleményhez való hozzáférést. 4.5 A rendszeres karbantartás, valamint az üzemeltetés költségei - amennyiben a felek másként nem állapodnak meg - a Bérlőt terhelik. Bérlő köteles a Bérlemény és (vagy) tartozékai rendellenes üzemelésére utaló jel észlelése esetén azt azonnal leállítani, és Bérbeadót annak megtörténtéről haladéktalanul értesíteni, hogy Bérbeadó szervize a javítási kötelezettségének eleget tegyen. A javításhoz szükséges munkakörülményeket Bérlő köteles biztosítani Xxxxxxxx szervize számára a saját munkaidején túl is. A Bérleményt és (vagy) tartozékait kizárólag Bérbeadó szervizelheti. A Bérleményen és (vagy) tartozékain mindenféle átalakítás még szakember által is SZIGORÚAN TILOS! Az ezen szabály megsértéséből keletkezett mindennemű kár Bérlőt terheli, a Bérbeadó ezekért semmi felelősséget nem vállal. 4.6 A Bérlő viseli a Bérlemény szállítási költségeit a Bérbeadó telephelyéről (szállítólevél fejlécében feltüntetett címe) az üzemeltetés helyére, valamint a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartanibérleti idő lejárta után vissza a telephelyre, a Bérlemény rakodási, csomagolási költségeivel együtt. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. Bérlő kijelentiBérleti szerződés megszűnésének napján, hogy 16:00 óráig a nemzeti vagyonról szólóBérleményt a Bérbeadó telephelyére visszaszállítani. 4.7 A Bérlőnek nem áll jogában a gép bármilyen megjelölése, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelazon reklámanyag elhelyezése a Bérbeadó előzetes, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VII. pontban előírtaktól eltérően jár el az árukínálat vonatkozásában, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősül. Bérlő vállalja, hogy amennyiben az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igényt. írásbeli hozzájárulása nélkül. 4.8 A Bérlő minden esetben köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazásátgéphez történő hozzáférést a Bérbeadó számára.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

Bérlő jogai és kötelezettségei. Bérlő a Bérleményt rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően jogosult használni4.1. Bérlő felelős minden olyan kárértteljes felelősséget vállal a bérelt eszközért annak átvételétől kezdődően a kijelölt telephelyen történő hiba- és hiánymentes, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következményetiszta állapotban történő visszaszolgáltatásáig. 4.2. Bérlő a Bérleményben beruházástaz eszköz átvételekor köteles ellenőrizni annak mennyiségét, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével minőségét és saját gazdasági kockázatára végezhetrendeltetésszerű használatra alkalmas állapotát. 4.3. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igénytjogosult és köteles az eszköz működését és használatát megismerni, melynek megkötésre Bérbeadó nem kötelesazt a leírtak szerint rendeltetésszerűen, a bérleti szerződésben meghatározott helyen használni, ha az eszközt más helyszínen használja, köteles azt előzetesen bejelenteni Bérbeadónak. Bérlő a Bérleményt Köteles azt munkaidőn túl is zárt vagy őrzött helyen tárolni. Az eszközt harmadik személynek vagy más szervezetnek a használatába használatra át nem adhatja. Az ország területéről csak Bérbeadó előzetes hozzájárulásával viheti ki. Bérlő kötelezi magát, hogy a bérleti szerződésben rögzített bármely adat megváltozása esetén haladéktalanul tájékoztatja Bérbeadót. 4.4. Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül Bérlő az eszközt nem jelölheti meg és azon reklámanyagot nem helyezhet el. Amennyiben engedéllyel helyez el reklámanyagot, akkor azt a visszaszállítást megelőzően el kell távolítani. Ha a reklámanyag eltávolítás nem történik meg, vagy az eltávolítás után a felület szennyezett marad, úgy a Bérbeadó tisztítási díjat számol fel. A jogviszony megszűntével sérült vagy eltávolított a gyártó által elhelyezett matricák, piktogramok, táblák értékét és annak pótlási költségeit a Bérbeadó Bérlőre terheli. 4.5. Amennyiben azt a jogszabályok megkövetelik, Bérlő köteles gondoskodni az eszköz telepítéséhez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséről. 4.6. Bérlő kötelezi magát, hogy az eszközt csak megfelelő szaktudással, igazolható képzettséggel rendelkező kezelőszemélyzet használhatja. Vállalja, hogy a munkavédelmi előírásokra a kezelő személyzetet kioktatja, az előírások betartását folyamatosan ellenőrzi. 4.7. Bérlő kötelezi magát a kezelési utasításban szereplő, az üzemeltetéshez szükséges rendszeres karbantartás szakszerű elvégzésére saját költségén és a karbantartás dokumentálására magyar vagy angol nyelven. A nem rendeltetésszerű használatból, gondatlanságból, az elmulasztott vagy szakszerűtlenül elvégzett karbantartásból származó javítási és tisztítási költségeket Bérlő köteles Bérbeadónak megtéríteni. 4.8. A rendszeres karbantartásba a következő feladatok elvégzése tartozik: a berendezés szerkezetének ellenőrzése szemrevételezéssel; kenőhelyek zsírzása; fény- és hangjelzések ellenőrzése; biztonsági elemek ellenőrzése (korlátok és elemei, vész stop gomb stb.). 4.9. Bérlő köteles értesíteni a Bérbeadót a kötelező szerviz előtt minimum 3 munkanappal a xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx e-mail címen. Ennek elmulasztásából eredő esetleges károk a Bérlőt terhelik. A kötelező szerviz legközelebbi időpontjáról Bérbeadó a bérleti szerződés aláírásakor értesíti Bérlőt. 4.10. Az eszköz használata során harmadik személynek/félnek okozott kárért a Bérlő tartozik felelősséggel. Ilyen esetekről köteles haladéktalanul értesíteni a Bérleményt tisztán, az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállításátBérbeadót. 4.11. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése elektromos eszközöket kizárólag áramvédő relével vagy áramvédő kapcsolóval ellátott biztosított hálózatról üzemeltetheti, annak jogszabályok szerinti ellenőrzése a Bérlő feladata. Bérlő kérésére sem lehet kikapcsolni az emberi életet és biztonságot jelentő kapcsolót a bérlemény takarítását naponta köteles legalább egyszer elvégezniBérbeadónak (pl. A áramvédő kapcsoló). 4.12. Az eszköz bármilyen meghibásodása vagy működési hibája esetén Bérlő köteles a helyiségben Bérbeadót szóban haladéktalanul, majd 24 órán belül írásban is értesíteni. (Hibabejelentő telefonszáma: +00 00 000 0000, email: xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx). Abban az esetben, ha a rovar-Bérlő tovább használja az eszközt, miközben nem kielégítő az állapota, kizárólagosan Bérlő felelőssége minden olyan kár, veszteség vagy baleset bekövetkezése, mely közvetve vagy közvetlenül ez okból származik. Amennyiben az eszköz Bérlőnek felróható okból sérül, úgy a Bérbeadó jogosult a javítás költségét, továbbá a javítás idejére jutó bérleti bevétel kiesését a Bérlő felé érvényesíteni. 4.13. Az eszköz javíthatatlan károsodása, megsemmisülése, eltulajdonítása esetén Bérlő köteles haladéktalanul értesíteni Bérbeadót, és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetnimegfizetni az eszköz bérleti szerződésben meghatározott pótlási értékét, kivéve, ha biztosítást (Kockázat Felelősség Csökkentés) kötött ezen ÁSZF 7.5. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-igpontja szerint, és Bérbeadó, illetve rendezvények alkalmával igény szerinta biztosító az esetet biztosítási eseménynek tekinti. A kártérítés megállapítása két tényezőből tevődik össze: az eszköz pótlási értékéből, ami az adott eszköz aktuális beszerzési ára és az új eszköz beszerzésének idejére (maximálisan 3 hónapnyi időtartam) jutó bérleti árbevétel kiesésből. E két tényező együttes összege kerül kiszámlázásra Bérlő felé 8 napos fizetési határidővel. 4.14. Bérlő gondoskodik saját költségén az eszköz ki- és visszaszállításáról. Ha a Bérlő Bérbeadótól szállítást is igénybe vesz, úgy Bérlő kötelezettsége Bérbeadót írásban értesíteni a visszaszállítás időpontjáról, helyéről és az átadó személyéről. A bérleti szerződés a visszavételi jegyzőkönyv felvételéig tart. 4.15. Szállítási költség kerül felszámításra akkor is, ha • a szállítást előző nap 14:00 óráig nem mondta le, • a szállító jármű a megrendelésnek megfelelően elindult az eszközért és útközben történik a lemondás, • a Bérlő nem teszi lehetővé az eszköz átadását/visszaszállítását (pl. Bérbeadó számára az építési területre történő bejutást akadályozza, vagy nincs előkészítve a terület a lerakodásház, telepítéshez, bontáshoz, vagy nincs jelen a megrendelő részéről senki stb.), vagy • a Bérlő hibájából nem megfelelő eszköz kerül kiszállításra. A meghiúsult ki- és beszállítás költsége a Bérlőt terheli, továbbá a meghiúsult visszaszállítás esetén az eszköz bérleti díj fizetése továbbra is fennáll. 14:00 óra után, de még rakodás előtt lemondott szállítás esetén a Bérbeadó „kiállási díj”- at jogosult felszámolni. Bérlő köteles az általa előzetesen megadott helyen és időpontban biztosítani az eszköz átvételét. Bérbeadó jogosult „szállítás-várakozási díj”- at számlázni, amelyet a Bérlő köteles megfizetni, ha a szállítónak fel vagy lepakoláskor több mint 30 percet kell várakoznia. Az elszámolás alapja minden megkezdett óra. 4 Bérlethez kapcsolódó szállítási tevékenységekhez köthető előre nem meghatározható extra költségek, daruzás, kézi rakodás a Bérlőt terhelik. Amennyiben a szállítás a Bérbeadó hibájából hiúsul meg, úgy Bérbeadó köteles ezt a fuvart díjmentesen pótolni. A szállítás előző nap 14:00 óráig rendelhető meg, ezen időn túli megrendelés esetén a Bérbeadó extra díjat számolhat fel. 4.16. Bérlő vagy az általa megbízott személy az eszköz visszavételekor jelen kell legyen. Ha visszavételkor Xxxxx nem biztosít Xxxxx személyt, a visszavételi jegyzőkönyv Bérbeadó részéről akkor is felvételre kerül. Ebben az esetben a jegyzőkönyvben foglaltakat Bérlő aláírása nélkül is elfogadottnak tekinti Bérbeadó, és a Bérlőt terheli a jegyzőkönyvben foglalt hibákért, hiányosságokért a felelősség. A Bérbeadó lehetőséget biztosít a Bérlőnek a jegyzőkönyvbe felvett hibák 2 munkanapon belüli megtekintésére előzetesen megadott telephelyén. 4.17. Bérlő köteles az eszközt tisztán, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaszállítani. Amennyiben bármilyen takarításra, tisztításra szükség van az újra bérbeadás megteremtéséhez, a Bérbeadó géptisztítási díjat számol fel. 4.18. Bérlő köteles jelezni a bérbeadás előtt, hogy az eszközöket veszélyes anyagokkal érintett környezetben kívánja használni. Ebben az esetben az eszközök veszélyes anyagtól történő mentesítéséért a Bérlő felelős (pl. azbeszt, savas-lúgos környezet stb.). Amennyiben a Bérlő ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, a Bérbeadó jogosult a tisztítási díjat, a veszélyes anyag kezelésével kapcsolatos költséget és a kiesett „bérleti díjat” kiszámlázni. 4.19. Bérlőnek kötelessége az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie a büfében. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt köteles a büfé ajtó kulcsát lezárt, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni a portán. A Bérlő mindenkor köteles az intézmény házirendjét, valamint a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartani. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. Bérlő kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VII. pontban előírtaktól eltérően jár el az árukínálat vonatkozásában, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősül. Bérlő vállalja, hogy amennyiben az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igényt. A Bérlő köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazásátárajánlatban megadott telepítéshez szükséges feltételeket biztosítani.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

Bérlő jogai és kötelezettségei. Bérlő a Bérleményt rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően jogosult használni4.1. Bérlő felelős minden olyan kárértteljes felelősséget vállal a bérelt eszközért annak átvételétől kezdődően a kijelölt telephelyen történő hiba- és hiánymentes, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következményetiszta állapotban történő visszaszolgáltatásáig. 4.2. Bérlő a Bérleményben beruházástaz eszköz átvételekor köteles ellenőrizni annak mennyiségét, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével minőségét és saját gazdasági kockázatára végezhetrendeltetésszerű használatra alkalmas állapotát. 4.3. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igénytjogosult és köteles az eszköz működését és használatát megismerni, melynek megkötésre Bérbeadó nem kötelesazt a leírtak szerint rendeltetésszerűen, a bérleti szerződésben meghatározott helyen használni, ha az eszközt más helyszínen használja, köteles azt előzetesen bejelenteni Bérbeadónak. Bérlő a Bérleményt Köteles azt munkaidőn túl is zárt vagy őrzött helyen tárolni. Az eszközt harmadik személynek vagy más szervezetnek a használatába használatra át nem adhatja. A jogviszony megszűntével Az ország területéről csak Bérbeadó előzetes hozzájárulásával viheti ki. Bérlő kötelezi magát, hogy a bérleti szerződésben rögzített bármely adat megváltozása esetén haladéktalanul tájékoztatja Bérbeadót. 4.4. Bérlő semmiféle átalakítást nem végezhet az eszközön. 4.5. Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül Bérlő az eszközt nem jelölheti meg és azon reklámanyagot nem helyezhet el. Amennyiben engedéllyel helyez el reklámanyagot, a Bérlő által elhelyezett reklámanyag vagy egyéb jelölés nem takarhatja el sem az eszközre vonatkozó, sem a Bérleményt tisztánProfirent információit. A reklámanyagot és annak nyomait a visszaszállítást megelőzően el kell távolítani. Ha a reklámanyag eltávolítás nem történik meg, vagy az eltávolítás után a felület szennyezett marad, úgy a Bérbeadó tisztítási díjat számol fel. A sérült vagy eltávolított a gyártó által elhelyezett matricák, piktogramok, „Profirent”-es matricák/táblák értékét és annak pótlási költségeit a Bérbeadó Bérlőre terheli. 4.6. Amennyiben azt a jogszabályok megkövetelik, Bérlő köteles gondoskodni az eszköz telepítéséhez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséről. 4.7. Bérlő kötelezi magát, hogy az eszközt csak megfelelő szaktudással, igazolható képzettséggel rendelkező kezelőszemélyzet használhatja. Vállalja, hogy a munkavédelmi előírásokra a kezelő személyzetet kioktatja, az eredeti használatra alkalmas előírások betartását folyamatosan ellenőrzi. 4.8. Bérlő kötelezi magát a kezelési utasításban szereplő, az üzemeltetéshez szükséges rendszeres és átvételkori állapotban napi karbantartás szakszerű elvégzésére saját költségén és a karbantartás dokumentálására magyar vagy angol nyelven. A nem rendeltetésszerű használatból, gondatlanságból, az elmulasztott vagy szakszerűtlenül elvégzett rendszeres és napi karbantartásból származó javítási és tisztítási költségeket Bérlő köteles Bérbeadónak megtéríteni. 4.9. A rendszeres és napi karbantartásba a Bérbeadónak birtokába visszaadnikövetkező feladatok elvégzése tartozik: a berendezés szerkezetének ellenőrzése szemrevételezéssel; kenőhelyek zsírzása; fény- és hangjelzések ellenőrzése; biztonsági elemek ellenőrzése (korlátok és elemei, vész stop gomb stb.). 4.10. Bérbeadó biztosítja Bérlő köteles értesíteni a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve Bérbeadót az üzemórás karbantartás előtt minimum 3 munkanappal a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállításátxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxx.xx e-mail címen. Ennek elmulasztásából eredő esetleges károk a Bérlőt terhelik. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedélyüzemórás karbantartás legközelebbi időpontjáról az eszközökön található szerviz matrica ad tájékoztatást. 4.11. Az eszköz használata során harmadik személynek/hatósági engedélyek beszerzése félnek okozott kárért a Bérlő tartozik felelősséggel. Ilyen esetekről köteles jegyzőkönyvet felvenni vagy videofelvételt, képeket készíteni, és haladéktalanul értesíteni a Bérbeadót. 4.12. Az elektromos eszközöket kizárólag áramvédő relével vagy áramvédő kapcsolóval ellátott biztosított hálózatról üzemeltetheti, annak jogszabályok szerinti ellenőrzése a Bérlő feladata. Bérlő kérésére sem lehet kikapcsolni az emberi életet és biztonságot jelentő kapcsolót a bérlemény takarítását naponta köteles legalább egyszer elvégezniBérbeadónak (pl. A áramvédő kapcsoló). 4.13. Az eszköz bármilyen meghibásodása vagy működési hibája esetén Bérlő köteles a helyiségben Bérbeadót szóban haladéktalanul, majd 24 órán belül írásban is értesíteni. (Hibabejelentő telefonszáma: +00 00 000 0000, e- mail: xxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxx.xx). Abban az esetben, ha a rovar-Bérlő tovább használja az eszközt, miközben nem kielégítő az állapota, kizárólagosan Bérlő felelőssége minden olyan kár, veszteség vagy baleset bekövetkezése, mely közvetve vagy közvetlenül ez okból származik. Amennyiben az eszköz Bérlőnek felróható okból sérül, úgy a Bérbeadó jogosult a javítás költségét, továbbá a javítás idejére jutó bérleti bevétel kiesését a Bérlő felé érvényesíteni. 4.13.1. A Megrendelőnél (Bérlőnél) végzett szerviz szolgáltatás során a szerelési helyen a Megrendelő köteles gondoskodni a munkavédelmi előírások szerinti szükséges személyi és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetnitárgyi védelemről, beleértve a helyi biztonsági előírásokról szóló oktatásról vagy felvilágosításról. 4.13.2. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-igAz üzembehelyezés, a javítás vagy karbantartás előtt tudatni kell Bérbeadó szerelőivel, hogy ki felel a munkaterületen a berendezésért, illetve rendezvények alkalmával igény a munkaterületért ki a felelős személy. 4.13.3. Amennyiben a Bérbeadó által használt szerszámok, gépek, készülékek vagy alkatrészek a szerelési helyen Bérbeadó önhibáján kívül megsérülnek, elvesznek stb., a bekövetkezett kár a Megrendelőt, Bérlőt terheli. 4.13.4. Bérbeadó önhibáján kívül keletkező várakozási időt munkaidőként számolja el, melynek megfizetése a Bérlő kötelessége. 4.13.5. Bérbeadó szerviz szolgáltatása befejeztével a Bérlő, Megrendelő köteles a szolgáltatást a szerviz munkalap alapján minőségi és mennyiségi szempontból is átvenni, az átvétel tényét aláírással igazolni, az aláíró személy nevét nyomtatott betűvel kiírni és személyazonosító okmányának számát feltüntetni. Abban az esetben, ha Bérlő, Megrendelő személyesen nem veszi át a javított berendezést, automatikusan elismeri a javítás költségét. 4.13.6. Szerelési hiba vagy eltérés esetén a Megrendelő/Bérlő az átvételt megtagadhatja, abban az esetben a hiba elhárítása Bérbeadó kötelezettsége. 4.14. Az eszköz javíthatatlan károsodása, megsemmisülése, eltulajdonítása esetén Bérlő köteles haladéktalanul értesíteni Bérbeadót, és köteles megtéríteni ezen eszköz pótlásának aktuális értékét és beszerzésével összefüggő költségeit, kivéve, ha biztosítást (Kockázat Felelősség Csökkentés) kötött ezen ÁSZF 7.5. pontja szerint, és Bérbeadó, illetve a biztosító az esetet biztosítási eseménynek tekinti. A biztosítási eseménynek tekintett KFCS-káreset kártérítésének megállapítása két tényezőből tevődik össze: az adott eszköz bérleti dokumentáción szereplő forgalmi értékéből számított önrészből és az új eszköz beszerzésének idejére (maximálisan 3 hónapnyi időtartam) jutó bérleti árbevétel kiesésből. E két tényező együttes összege kerül kiszámlázásra Bérlő felé 8 napos fizetési határidővel. 4.15. Bérlő gondoskodik saját költségén az eszköz ki- és visszaszállításáról. Ha a Bérlő Bérbeadótól szállítást is igénybe vesz, úgy Bérlő kötelezettsége Bérbeadót írásban értesíteni a visszaszállítás időpontjáról, helyéről és az átadó személyéről. A bérleti szerződés a visszavételi jegyzőkönyv felvételéig tart. Amennyiben a területre behajtási engedéllyel lehet behajtani, Bérlő köteles erről előzetesen írásban értesíteni a Bérbeadót. 4.16. Szállítási költség kerül felszámításra akkor is, ha • a szállítást előző munkanap 14:00 óráig nem mondta le, • a szállító jármű a megrendelésnek megfelelően elindult az eszközért és útközben történik a lemondás, • a Bérlő nem teszi lehetővé az eszköz átadását/visszaszállítását (pl. Bérbeadó számára az építési területre történő bejutást akadályozza, vagy nincs előkészítve a terület a lerakodásház, telepítéshez, bontáshoz, vagy nincs jelen a megrendelő részéről senki stb.), vagy • a Bérlő hibájából nem megfelelő eszköz kerül kiszállításra. A meghiúsult ki- és beszállítás költsége a Bérlőt terheli, továbbá a meghiúsult visszaszállítás esetén az eszköz bérleti díj fizetése továbbra is fennáll. 14:00 óra után, de még a kiállás előtt lemondott szállítás esetén a Bérbeadó „kiállási díj”-at jogosult felszámolni. Bérlő köteles az általa előzetesen megadott helyen és időpontban biztosítani az eszköz átvételét. Bérbeadó jogosult „szállítás-várakozási díj”-at számlázni, amelyet a Bérlő köteles megfizetni, ha a szállítónak fel vagy lepakoláskor több mint 30 percet kell várakoznia. Az elszámolás alapja minden megkezdett fél óra. Bérlethez kapcsolódó szállítási tevékenységekhez köthető előre nem meghatározható extra költségek, daruzás, kézi rakodás a Bérlőt terhelik. A szállítási díj tartalmazza az eszközök daruzásának díját, amennyiben az nem haladja meg a 30 percet. Visszaszállítás esetén Bérlő köteles gondoskodni arról, hogy az eszköz könnyen megközelíthető és daruzható legyen. Amennyiben az eszköz visszaadáskor nincs szállítható állapotban, úgy annak járulékos költségei kiszámlázásra kerülnek a bérleti szerződéshez kapcsolódóan. Amennyiben a szállítás a Bérbeadó hibájából hiúsul meg, úgy Bérbeadó köteles ezt a fuvart díjmentesen pótolni. A szállítás csak a munkanapokat számolva legkésőbb 24 órával a szállítás esedékessége előtt rendelhető meg, ezen időn túli megrendelés esetén a Bérbeadó extra díjat számolhat fel. Amíg a Bérlő nem írja alá a bérleti szerződést, Bérbeadó jogosult visszatartani a kiszállítást. 4.17. Bérlő vagy az általa megbízott személy az eszköz visszavételekor jelen kell legyen. Ha visszavételkor Xxxxx nem biztosít Xxxxx személyt, a visszavételi jegyzőkönyv Bérbeadó részéről akkor is felvételre kerül. Ebben az esetben a jegyzőkönyvben foglaltakat Bérlő aláírása nélkül is elfogadottnak tekinti Bérbeadó, és a Bérlőt terheli a jegyzőkönyvben foglalt hibákért, hiányosságokért a felelősség. A Bérbeadó lehetőséget biztosít a Bérlőnek a jegyzőkönyvbe felvett hibák 2 munkanapon belüli megtekintésére előzetesen megadott telephelyén. 4.18. Bérlő köteles az eszközt tisztán, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaszállítani. Amennyiben bármilyen takarításra, tisztításra szükség van az újra bérbeadás megteremtéséhez, a Bérbeadó géptisztítási díjat számol fel. 4.19. Bérlő köteles jelezni a bérbeadás előtt, hogy az eszközöket veszélyes anyagokkal érintett környezetben kívánja használni. Ebben az esetben az eszközök veszélyes anyagtól történő mentesítéséért a Bérlő felelős (pl. azbeszt, savas-lúgos környezet stb.). Amennyiben a Bérlő ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, a Bérbeadó jogosult a tisztítási díjat, a veszélyes anyag kezelésével kapcsolatos költséget és a kiesett „bérleti díjat” kiszámlázni. 4.20. Bérlőnek kötelessége az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie árajánlatban megadott telepítéshez szükséges feltételeket biztosítani. 4.21. Az eszközök bérleti díja nem tartalmazza a büfébendefekt javítást és/vagy az abroncs szükséges cseréjét, ezért Bérbeadó külön javítási költséget számol fel. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt köteles Ez vonatkozik a büfé ajtó kulcsát lezárttömlős, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni a portántömlőmentes, habbal töltött, tömör gumi kerekekre. A Bérlő mindenkor köteles kerekekre rögzített idegen anyagok eltávolításáért és az intézmény házirendjét, valamint a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartani. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. Bérlő kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VII. pontban előírtaktól eltérően jár el az árukínálat vonatkozásában, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősül. Bérlő vállalja, hogy amennyiben az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igényt. A Bérlő köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazásátabból fakadó sérülésekért Bérbeadó külön javítási díjat számíthat fel.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

Bérlő jogai és kötelezettségei. 1. Bérlő a Bérleményt rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően jogosult használni. 2. Bérlő felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye. 3. Bérlő a Bérleményben beruházást, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével és saját gazdasági kockázatára végezhet. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igényt, melynek megkötésre Bérbeadó nem köteles. 4. Bérlő a Bérleményt harmadik személynek vagy más szervezetnek a használatába nem adhatja. 5. A jogviszony megszűntével a Bérlő a Bérleményt tisztán, az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. 6. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállítását. 7. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése Bérlő feladata. 8. Bérlő a bérlemény takarítását naponta köteles legalább egyszer elvégezni. 9. A Bérlő köteles a helyiségben a rovar-és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetni. 10. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-ig15 óráig, illetve rendezvények alkalmával igény szerint. 11. Bérlőnek az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie a büfében. 12. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt köteles a büfé ajtó kulcsát lezárt, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni a portán. 13. A Bérlő mindenkor köteles az intézmény házirendjét, valamint a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartani. 14. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. 15. Bérlő kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. 16. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VII. pontban előírtaktól eltérően jár el az árukínálat vonatkozásában, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősül. 17. Bérlő vállalja, hogy amennyiben az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. 18. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. 19. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igényt. 20. A Bérlő köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazását.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

Bérlő jogai és kötelezettségei. 6.7 Bérlő a Bérleményt rendeltetésének és bérleti idő alatt köteles Bérbeadó számlája ellenében Bérleti Díjat határidőben megfizetni a szerződésnek megfelelően Bérleti Szerződésben rögzítettek szerint. 6.8 A Szerződés teljes időtartama alatt a Gépet kizárólag a Bérlő jogosult használni. Bérlő felelős minden olyan kárért, amely nem jogosult azonban a rendeltetésellenes Géppel sajátjaként rendelkezni, különösen elidegeníteni, elajándékozni, albérletbe, használatba, zálogba vagy szerződésellenes használat következménye. biztosítékba adni, vagy bármely módon megterhelni. 6.9 A Gép üzemeltetésével felmerülő költségek (különösen az üzemanyag, gumidefekt javítás, stb.) Bérlőt terhelik. 6.10 Bérlő a Bérleményben beruházástGépet csak annak rendeltetési céljával összeegyeztethető munkákra és módon használhatja, átalakítást csak a kezelési utasításban foglaltak szerint, ennek megszegéséből eredő valamennyi kárt, költséget és elmaradt hasznot Bérlő viseli. 6.11 Bérlő a Gépen átalakítást, változtatást, alkatrész beépítését, kivételét, átalakítását, vagy bármilyen egyéb változtatást kizárólag a Bérbeadó engedélyével és saját gazdasági kockázatára előzetes írásbeli engedélye alapján végezhet. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igénytEngedély hiányában a Gépen elvégzett értéknövelő beruházás, melynek megkötésre Bérbeadó vagy beépített alkatrész értékét nem köteles. Bérlő jogosult a Bérleményt harmadik személynek vagy más szervezetnek a használatába nem adhatja. A jogviszony megszűntével a Bérlő a Bérleményt tisztán, az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállítását. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése Bérlő feladata. Bérlő a bérlemény takarítását naponta köteles legalább egyszer elvégezni. A Bérbeadótól követelni. 6.12 Bérlő köteles a helyiségben karbantartási útmutatóban rögzített karbantartási ütem szerinti üzemóra előtt 30 üzemórával Bérbeadónak írásban jelezni a rovar-és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetnikarbantartás szükségességét. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-igKöteles továbbá a Gép meghibásodását vagy bármilyen tapasztalt rendellenes működését haladéktalanul, illetve rendezvények alkalmával igény szerint. Bérlőnek írásban pedig az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie a büfébenészlelést követő munkanapon bejelenteni Bérbeadónak. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt ezen kötelezettségeinek elmulasztásával a Gépben okozott bármilyen kárért vagy okozott többletköltségért felelős. 6.13 Amennyiben a Gép műholdas helyzet-meghatározóval van ellátva, úgy Bérlő ezen berendezés működését nem befolyásolhatja, nem zavarhatja meg, a berendezést nem távolíthatja el. 6.14 Bérlő köteles – előzetes bejelentés alapján – lehetővé tenni és tűrni, hogy Bérbeadó a Gép működését, működtetésének körülményeit és műszaki állapotát ellenőrizze. 6.15 Bérlő a Gépet csak a Bérbeadó előzetes, írásbeli engedélye alapján viheti külföldre. 6.16 A Géppel összefüggésben bekövetkező káresemény esetén Bérlő köteles a büfé ajtó kulcsát lezárt, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni a portán. A Bérlő mindenkor köteles az intézmény házirendjét, valamint a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartani. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. Bérlő kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VII. pontban előírtaktól eltérően jár el az árukínálat vonatkozásában, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősül. Bérlő vállalja, hogy amennyiben az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igényt. A Bérlő köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazásátfejezetben foglaltak szerint eljárni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Bérlő jogai és kötelezettségei. a) A Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérleményben építési munkát, átalakítást a Bérbeadó és a tulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem végezhet. Amennyiben a Bérlő a Bérleményt rendeltetésének Bérbeadó és a szerződésnek megfelelően jogosult használni. Bérlő felelős minden olyan kárérttulajdonos Fővárosi Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül végez bármilyen átalakítási, amely építési munkálatokat a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következményeBérleményben, az súlyos szerződésszegésnek minősül. Bérlő a Bérleményben beruházástBérbeadó felhívására, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével vagy a szerződés megszűnésekor saját költségére köteles az eredeti állapotot helyreállítani, és saját gazdasági kockázatára végezhet. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján ez ebből eredő károkat megtéríteni, felmerülő költségeit a bérleti díj ellenében nem számolhatja el és bérleti díj csökkentésére sem tarthat igényt, melynek megkötésre Bérbeadó a Bérbeadóval, vagy a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal szemben sem a szerződés hatálya alatt, sem a bérleti jogviszony megszűnését követően semminemű kártérítési vagy egyéb tulajdonjogi vagy vagyoni igényt nem kötelestámaszthat. b) Bérlő köteles a Bérleményt és az ingóságokat a bérleti jogviszony teljes időtartama alatt rendeltetésének megfelelően őrizni, használni, karbantartani, és azt a bérlet megszűnésekor rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban Xxxxxxxxxxx visszaszolgáltatni. A nem rendeltetésszerű, valamint szerződésellenes használatból eredő károk megtérítése a Bérlő kötelezettsége, valamint az ebből eredő esetleges kijavítások költségei is a Bérlőt terhelik. Bérlő köteles a Bérleményt harmadik személynek vagy más szervezetnek Bérlemény folyamatos tisztán tartására, javítására, állagmegóvására. c) Bérlő kijelenti, hogy a használatába nem adhatjabérleményekben megvalósuló vendéglátó-ipari tevékenységekhez szükséges képesítéssel, szakértelemmel, és szakképzett személyzettel rendelkezik. A jogviszony megszűntével a Bérlő a Bérleményt tisztán, az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez tevékenység végzéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállítását. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése Bérlő feladata. Bérlő és Bérbeadó kötelezettsége, hogy együttműködjenek a bérlemény takarítását naponta tevékenység végzéséhez szükséges valamennyi hatósági engedély beszerzése érdekében. Bérlő köteles legalább egyszer elvégeznivalamennyi jogszabályi rendelkezést betartani, különös tekintettel a közegészségügyi, élelmiszeregészségügyi előírásokra. d) Xxxxx megállapodnak, hogy a bérlet tárgyát Bérlő csak a jelen szerződésben meghatározott célra használhatja és a használatot harmadik személy részére nem engedheti át. A E rendelkezés megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül. e) Bérlő köteles a helyiségben Bérlemények és a rovar-és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetni. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-ighasználatra átadott berendezések folyamatos takarítására, illetve rendezvények alkalmával igény szerint. Bérlőnek az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie a büfében. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt köteles a büfé ajtó kulcsát lezárt, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni a portán. karbantartására. f) A Bérlő mindenkor köteles az intézmény házirendjét, valamint a tűzvédelmi kifejezetten vállalja és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartani. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. Bérlő kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VIIsaját költségén való kötelezettsége a falon kívüli vezetékek hibáinak kijavítása, karbantartása, a csatlakozó ponttól a fogyasztó berendezésekig (beleértve a kapcsolókat és csatlakozó aljzatokat is), a Bérleményben a csatlakozó ponttól az érintésvédelmi és biztonságtechnikai előírások betartása. pontban előírtaktól eltérően jár el A Felek g) Bérlő köteles az árukínálat vonatkozásábanüzemeltetés során keletkezett hulladék és veszélyeshulladék tárolásáról és elszállításáról – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – saját költségén gondoskodni. h) A Bérbeadó jogosult a szerződés időtartama alatt a Bérlő tevékenységét a Bérlő szükségtelen zavarása nélkül ellenőrizni és szakértő, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősülilletve tanú jelenlétében jegyzőkönyvben rögzíteni. Az olyan meghibásodásokról, amelyek a Bérlemény állagának romlásához vezethetnek, Bérlő köteles a Bérbeadót haladéktalanul, írásban tájékoztatni. i) Bérbeadó jogosult a Bérleményben saját szolgáltatását, tevékenységét, a Bérbeadó ilyen kérése estén pedig a Bérbeadót köteles reklámozni. Bérlő vállaljaa Bérleményben reklámtevékenységet (saját szolgáltatásának, valamint a Bérbeadónak a reklámozásán kívül) csak Bérbeadó előzetes jóváhagyásával végezhet j) Bérlő köteles a Színház és a hely hangulatához illeszkedő ételkínálattal üzemeltetni szolgáltatását. Bérlő köteles önállóan, de a Színház véleményének figyelembevételével, a kínálatot és az árakat a Színház befogadóképességével megegyező más budapesti színház hasonló célú vendéglátó egységének kínálata és árai alapján meghatározni. k) Bérlő köteles étel- és italkínálatából előrendelési rendszert kialakítani és azt a Bérbeadóval egyeztetetten működtetni. l) Bérlő Bérbeadóval történt előzetes egyeztetés alapján - külön szerződés alapján - saját rendezvényt szervezhet a próbákhoz és előadásokhoz alkalmazkodva, de ezek a rendezvények nem ütközhetnek jelen szerződésben vállalt kötelezettségeivel. m) Bérlő a Bérleményt és az átvett ingóságokat a jó gazda gondosságával eljárva, színvonalasan köteles használni. n) Felek megállapodnak, hogy amennyiben Bérleményt és az Nvtvingóságokat Bérlő csak a jelen szerződésben meghatározott vendéglátó-ipari tevékenység céljára használhatja. 3.§ (1E szabály megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül. o) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik beBérlő köteles a kizárólagos használatába került Bérlemény takarítására, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszizárására, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre értékek megőrzésére a szerződés megszűnése esetén időtartama alatt. p) Bérlő a tevékenysége ellátásához szükséges eszközöket a kizárólagos használatú területeken kívül nem tarthat igényttárolhat, illetve ha Színház ilyen tárolást észlel, Színház felszólítására azokat haladéktalanul köteles eltávolítani. A Színház tulajdonát képező – a mellékletként csatolandó jegyzőkönyvben nem szereplő – eszközöket Bérlő köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazásátcsak külön megállapodás alapján használhatja.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

Bérlő jogai és kötelezettségei. A Bérlő jogosult a Bérlemény ………. céljára történő használatára, azzal, hogy a Bérleményt, vagy annak egy részét albérletbe, vagy más jogcímen használatba a Bérbeadó előzetes írásbeli engedélye nélkül nem adhatja; Bérbeadó külön nyilatkozata alapján a Bérleményt telephelyként és postacímként is használni, azt a hatáskörrel rendelkező hatósághoz bejelenteni; saját költségén, a Bérbeadóval egyeztetett helyen, cégtábla (a Bérlemény bejáratánál kötelezően történő) elhelyezésére, azzal, hogy további feliratok, táblák elhelyezéséhez a Bérbeadó előzetes, írásbeli hozzájárulása szükséges; a bérleti jogviszony megszűnése esetén azon eszközök és berendezéseke elvitelére, amelyeket saját költségén létesített és a Bérlemény károsítása, állagsérelme nélkül elvihető. A Bérlő a Bérleményt rendeltetésének és Bérleménybe általa beépített tárgyakat, amelyek állagsérelemmel bonthatók ki, saját költségén való kibontást követően, a szerződésnek megfelelően jogosult használniBérlemény eredeti állapotra történő helyreállítási kötelezettségének terhe mellett elvinni jogosult. Bérlő felelős minden olyan kárértFelek rögzítik, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye. Bérlő hogy a Bérleményben beruházást, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével és saját gazdasági kockázatára végezhet. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igényt, melynek megkötésre Bérbeadó nem köteles. Bérlő a Bérleményt harmadik személynek vagy más szervezetnek a használatába nem adhatja. A jogviszony megszűntével folytatott jelen szerződés szerinti tevékenység kapcsán a Bérlő a Bérleményt tisztán, az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállítását. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése Bérlő feladata. Bérlő a bérlemény takarítását naponta köteles legalább egyszer elvégezniközreműködőt nem vehet igénybe. A Bérlő köteles a helyiségben bérleti, az üzemeltetési díj és a rovar-közüzemi költségek határidőben történő megfizetésére. az Ingatlan 13. számú épületében (elsődlegesen annak tetőterében) önálló gázkazános vagy egyéb hőközpont kialakítására, melynek legkésőbbi határideje a Szerződés megkötését követő 1 év. Ennek feltétele, hogy Xxxxxxxx a szükséges gázkiállást biztosítsa Bérlő számára. a Bérlemény berendezési, felszerelési tárgyaira vagyonbiztosítási szerződést kötni; a Bérbeadóval szemben a Bérlőt terhelő jogszabályon alapuló esetleges egyéb fizetési, illetve egyéb kötelezettség határidőben történő teljesítésére; a közművek használatához saját költségén az elektromos almérőórát a birtokba vételt követően haladéktalanul telepíteni (és telepítést követően megfelelően karbantartani), a működéshez szükséges felszerelési és berendezési tárgyakat biztosítani, oly módon, hogy a Bérleményre vonatkozó, a Bérlőt terhelő fogyasztás egyértelműen megállapítható legyen; a Bérleményt, az abban található ingóságokat és a közös helyiségeket a Szerződés előírásainak, a Bérbeadót megillető vagyonkezelői jogok körében tett rendelkezéseknek, valamint az 1.4. pontban meghatározott hasznosítási célnak megfelelően, rendeltetésszerűen, mások jogainak és érdekeinek sérelme nélkül használni, azzal, hogy a Bérlő teljes kártérítési felelősséggel tartozik az általa a Bérleményben okozott kárért; betartani és teljesíteni az Ingatlan egészére előírt házirendet, tűzvédelmi, vagyonvédelmi és egyéb szabályokat, hatósági előírásokat, azzal, hogy a kötelezettség megszegéséből eredő károkért helytállni tartozik; a Bérleményt és környezetét rendben és tisztán tartani, a rovar és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetni. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-ignegyedévente elvégezni, illetve rendezvények alkalmával igény szerintszükség esetén elvégeztetni saját költségén; a működéséhez szükséges engedélyeket saját költségén és felelősségére beszerezni; a bérleti jogviszony megszűnésének napjával a Bérleményt kiüríteni, továbbá a bérleti jogviszonyra tekintettel nála lévő összes kulcsot a Bérbeadónak azonnal – az addigi rendeltetésszerű használatból eredő amortizációt figyelembevéve rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaszolgáltatni azzal, hogy e kötelezettség megszegésével okozott károkért helytállni tartozik; amennyiben Bérlő ennek határidőben nem tesz eleget, a Bérlemény jogcím nélküli használatáért köteles időarányosan a jelen szerződés alapján megállapított bérleti díj kétszeresének megfelelő összegű használati díjat és üzemeltetési díjat megfizetni a Bérlemény átadására megjelölt határidő eredménytelen eltelte és a Bérlemény szabályszerű átadásának napja közötti időszak minden napja után; a vele szemben indult felszámolási-, csőd-, végelszámolási, önkormányzati adósságrendezési eljárás tényét késedelem nélkül bejelenteni; az épületben és a Bérleményben keletkezett és általa észlelt károkat a Bérbeadóval haladéktalanul közölni, függetlenül attól, hogy a kijavítás, helyreállítás költségeit ki köteles viselni, továbbá a veszély- és kárelhárításra vonatkozó azonnal szükséges intézkedéseket megtenni azzal, hogy a kötelezettség megszegéséből eredő károkért helytállni tartozik; Bérlő a jelen szerződés aláírásával – hivatkozva az Nvtv. Bérlőnek 11. § (11) bekezdésében foglaltakra – vállalja továbbá, hogy a szerződésben és jogszabályban előírt beszámolási, nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségeket teljesíti, az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie átengedett nemzeti vagyont a büfébenszerződési előírásoknak és a tulajdonosi rendelkezéseknek, valamint a meghatározott hasznosítási célnak megfelelően használja, a hasznosításban – a hasznosítóval közvetlen vagy közvetett módon jogviszonyban álló harmadik félként – kizárólag természetes személyek vagy átlátható szervezetek vesznek részt. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt köteles a büfé ajtó kulcsát lezártBérleményben átalakítást, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni a portánBérlőt terhelő, a rendszeres használattal járó kisebb kiadásoknak minősülő fenntartási, karbantartási munkák kivételével a Bérbeadó előzetes, írásos engedélye alapján végezhet. A Bérlő mindenkor bármely felújítási, beruházási munkák elvégzésére vonatkozó igényét előzetesen, írásban köteles az intézmény házirendjét, valamint a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartaniBérbeadónak jelezni. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatnia bérleményben eszközölt beruházásai, átalakításai ellenértékének bérleti díjba történő beszámítására, vagy beruházásai, átalakításai ellenértékének megtérítésére jogosult. Bérlő kijelentiA megtérítés feltétele, hogy a nemzeti vagyonról szólóberuházás, 2011átalakítás költségvetése a Bérlő részéről számlával igazolásra, illetve a Bérbeadó gazdasági igazgatósága által jóváhagyásra kerüljön. évi CXCVI. 3.§ A havonta leírható (1elszámolható) bekezdésében foglaltaknak megfelelösszeg nem lehet magasabb, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozásamint a tárgyhóban fizetendő bérleti díj 50%-a. Bérlő tudomásul veszia felújításaira, beruházásaira hivatkozva Bérbeadó felé tulajdonjogi igénnyel nem léphet fel. Bérlő a bérleti jogviszony megszűnésekor cserehelyiségre nem jogosult, függetlenül attól, hogy amennyiben VII. pontban előírtaktól eltérően jár el az árukínálat vonatkozásában, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősül. Bérlő vállalja, hogy amennyiben az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igénytjogviszony megszűnésére milyen okból került sor. A Bérlő köteles biztosítani által végzett és elfogadott felújítás el nem számolt összege, amennyiben a büfében az online fizetési mód alkalmazásátBérbeadó a bérleti jogviszonyt a teljes elszámolást megelőzően felmondja, a Bérlő számára megtérítésre kerül.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

Bérlő jogai és kötelezettségei. Bérlőnek a büfé kínálatának kialakításakor figyelemmel kell lennie a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 129.§ (4) bekezdésére és a 130.§ (2)-(5) bekezdésében leírtakra; a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény korlátozásaira; az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) ajánlásában foglaltakra („Segédlet az iskolabüfék kínálatának kialakításához”), a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kormányrendeletre, illetve az egyéb vonatkozó jogszabályokra. A bérleti jogviszony fennállása alatt a Bérlő köteles a Bérlemény állagát megóvni. Bérlő köteles a Bérbeadót értesíteni, ha károsodás veszélye fenyegeti Bérleményt, illetőleg ha a Bérbeadót terhelő munkálatok elvégzésének szükségessége merül fel. Bérlő Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a bérleményben átalakítást, értéknövelő beruházást nem végezhet. Ha a szerződés fennállása alatt a Bérlő a Bérleményt rendeltetésének Bérbeadó hozzájárulásával értéknövelő beruházást végzett, úgy szerződő felek a szerződés megszűnésekor számolnak el az ekkor kimutatható értéknövekménnyel. A Bérbeadó hozzájárulása nélkül elvégzett értéknövelő beruházások megtérítését a Bérlő nem követelheti. Amennyiben a beruházás a Bérlemény elektromos hálózatát érinti, úgy arról a Bérlő érintésvédelmi felülvizsgálati jegyzőkönyvet készíttet, melyet 1 db példányban a Bérbeadó részére átad. Bérbeadó a Bérlő által a Bérleménybe bevitt vagyontárgyakért felelősséget nem vállal. A büfé napi nyitvatartási ideje az intézmény házirendjéhez és alaptevékenysége szerinti működési rendjéhez igazodik (Hétfőtől - Csütörtökig 7:00 - 17:00 -ig, Pénteken 7:00 - 14:00 -óráig), szükség esetén - különösen: rendezvények, iskolai szünetek, tanítás nélküli munkanapok alkalmával - ez módosulhat, melyről a Bérbeadó a Bérlőt legalább 72 órával korábban tájékoztatja. A nyitvatartási idő egyéb módosítása a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a szerződésnek megfelelően jogosult használniköznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a 130.§ (5) bekezdésében foglaltak alapján történhet. Bérlő felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következményeaz áruválaszték folyamatos szolgáltatásáért garanciát vállal. Bérlő a Bérleményben beruházást, átalakítást jelen szerződés megkötését megelőzően egyeztetett áruválasztéktól csak Bérbeadó engedélyével a nevelési-oktatási intézmények működéséről és saját gazdasági kockázatára végezheta köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a 130.§ (2)-(4) bekezdéseiben foglaltakra figyelemmel térhet el. Bérlemény tisztántartása Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igényt, melynek megkötésre Bérbeadó nem köteleskötelezettsége és költsége. Bérlő a Bérleményt harmadik személynek vagy más szervezetnek bérlemény tárgyát képező helyiséget, fogyasztóteret tisztán tartja, azt legalább napi rendszerességgel takarítja, a használatába nem adhatja. A jogviszony megszűntével szolgáltatói tevékenységet kulturáltan és a Bérlő a Bérleményt tisztán, az eredeti használatra alkalmas rá vonatkozó higiéniai és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállításátegyéb hatósági előírások betartásával végzi. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése gépek, berendezési és felszerelési tárgyak beszerzése, a helyiség büfé üzemeltetés céljára való alkalmassá tétele és folyamatos karbantartása, takarítása Bérlő feladata. A jelen pontban foglalt bármely bérlői kötelezettség megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül, mely rendkívüli felmondás alapját képezheti. Bérlő feladatát képezi a működéséhez szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése a Bérlemény tekintetében is. A keletkezett hulladék elszállítása az intézmény hulladékszállításával együtt biztosított. A Bérleményben a rovar- és rágcsálóirtást Bérlő végezteti. Bérlőnek rendelkeznie kell a telephelyre (bérleményre) vonatkozó érvényes rovar és rágcsálóirtási szerződéssel, melyek meglétéről a Bérlő írásban nyilatkozik a Bérbeadó felé. Bérlő a bérlemény takarítását naponta 3. számú melléklet alapján nyilatkozik, hogy a Bérleményre érvényes rovar- és rágcsálóirtási szerződéssel rendelkezik. Bérlőnek rendelkeznie kell a telephelyen (bérleményben) használt elektromos berendezésekre vonatkozó érvényes érintésvédelmi felülvizsgálati jegyzőkönyvvel, melyek meglétéről a Bérlő írásban nyilatkozik a Bérbeadó felé. Bérlő a 4. számú melléklet alapján nyilatkozik, a Bérlő által a Bérleményben működtetett /működtetni kívánt elektromos berendezésekről és a hozzájuk tartozó érintésvédelmi szerződés meglétéről A Bérlő a szerződéskötést, valamint a használatba vételt követően - védelmi okokból - köteles legalább egyszer elvégezni1 db, a bérleményt nyitó kulcsot, zárt borítékban átadni az intézményvezetőnek, aki azt köteles átvenni és azt őrizni. A Bérlő köteles a helyiségben a rovar-és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetni. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-igszerződés lejárta, illetve rendezvények alkalmával igény szerint. Bérlőnek a Bérlemény leadása előtt tisztasági festést valamint az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie elektromos-, víz és csatornarendszer tekintetében szakértő által felülvizsgálatot végeztetni, melyről jegyzőkönyvet készíttet és azt a büfében. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt köteles a büfé ajtó kulcsát lezárt, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni a portán. A Bérlő mindenkor köteles az intézmény házirendjét, valamint a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartani. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. Bérlő kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VII. pontban előírtaktól eltérően jár el az árukínálat vonatkozásában, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősül. Bérlő vállalja, hogy amennyiben az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igényt. A Bérlő köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazásátBérbeadó részére átadja.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

Bérlő jogai és kötelezettségei. Bérlő a Bérleményt rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően jogosult használni4.1. Bérlő felelős minden olyan kárértaz Eszköz szerződés szerinti birtoklása során azzal rendelkezni nem jogosult, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következményeazt nem terhelheti meg, idegenítheti el, nem adhatja harmadik személyek használatába. 4.2. Bérlő az Eszközt annak átvételét követően a Bérleményben beruházástjó gazda gondosságával köteles használni, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével és saját gazdasági kockázatára végezhetmegőrizni annak átvételkori állapotát. A szerződés aláírásával Bérlő teljeskörű felelősséget vállal a bérelt Eszközért, annak a Bérbeadótól történő átvétele időpontjától a hiba- és hiánymentes, megtisztított állapotban történő visszaszolgáltatásáig. 4.3. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak köteles gondoskodni az Eszköz zárt helyiségben történő, biztonságos őrzéséről. Zárt helyiségnek minősül a sérülésmentes kerítéssel körbevett, talajhoz szilárdan kötődő épületszerkezettel minden irányból körülzárt tér (épület, építmény), amelynek határoló szerkezetei (falak, tető, padozat és nyílászárók), az arra jogosulatlan személyek illetéktelen behatolásától egy elvárható szinten megvédenek. 4.4. Amennyiben az Eszköz zárt helyen történő őrzéséről Bérlő – az Eszköz sajátossága, vagy Bérlő erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igénytlehetőségének hiányában – gondoskodni nem tud, melynek megkötésre Bérbeadó abban az esetben az Eszközt kizárólag minden oldalról biztonságos, sértetlen, műszakilag kifogástalan állapotú szerkezettel elkerített helyen, a MSZ 528-78 szabvány vonatkozó előírásainak megfelelő, legalább 3-as fokozatú, behatolásgátlóval ellátott biztonsági zárszerkezettel felszerelt lezárt területen tárolhatja. 4.5. Amennyiben az Eszköz Bérlő által megadott rendeltetési helyre történő szállítását nem kötelesa BESTRENT végzi, végezteti, a szállítás mindenkor a Bérlő felelősségére és veszélyére történik. 4.6. Az eszköz 4.1. pont szerinti időtartamban történt javíthatatlan károsodása, megsemmisülése, eltulajdonítása esetén Bérlő haladéktalanul köteles értesíteni ennek tényéről Bérbeadót. Bérlő a Bérleményt harmadik személynek vagy más szervezetnek a használatába nem adhatjaaz itt szabályozott esetekben köteles megfizetni az Eszköz pótlási értékét. A jogviszony megszűntével a Bérlő a Bérleményt tisztánszerződés vonatkozásában korábban megfizetett óvadékot Bérbeadó az itt megjelölt okokból eredő követelésébe beszámítja, Bérlőt az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállítását. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése Bérlő feladata. Bérlő a bérlemény takarítását naponta köteles legalább egyszer elvégeznióvadék összegével csökkentett fizetési kötelezettség terheli. 4.7. A Bérlő köteles megismerni az eszköz működését és használatát, köteles azt a helyiségben használati utasításban leírtak szerint rendeltetésszerűen, a rovar-és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetniBérleti Szerződésben meghatározott helyen használni. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-ig, illetve rendezvények alkalmával igény szerintKöteles azt munkaidőn túl is zárt vagy őrzött helyen tárolni. Bérlőnek az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie a büfébenAz eszközt harmadik személynek használatra nem adhatja át. Az ország területéről csak Bérbeadó előzetes hozzájárulásával viheti ki. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt kötelezi magát, hogy a Bérleti Szerződésben rögzített bármely adat megváltozása esetén 3 munkanapon belül tájékoztatja Bérbeadót. Ugyanígy Bérlő kötelezettsége, hogy a bérelt Eszközt az időjárás okozta károsodástól megóvja, annak tárolását ezt lehetővé tevő helyen biztosítsa. Ennek elmulasztásából eredően minden kárért Bérlő közvetlen és teljeskörű helytállási kötelezettséggel tartozik. 4.8. Amennyiben azt a jogszabályok megkövetelik, a Bérlő köteles gondoskodni az eszköz telepítéséhez szükséges hatósági engedélyek megszerzéséről, a büfé ajtó kulcsát lezárthelyszínen tartás esetleges költségeiről. Bérlő köteles az előzetesen egyeztetett időpontra a telepítés feltételeit biztosítani. 4.9. Az eszközt csak megfelelő szaktudással, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni képzettséggel és gyakorlattal rendelkező személyzet használhatja. Vállalja, hogy a portánmunkavédelmi előírásokra a kezelő személyzetet kioktatja, az előírások betartását és a képzettség meglétét ellenőrzi. 4.10. Bérlő kötelezi magát a karbantartási utasításban szereplő, az üzemeltetéshez szükséges rendszeres karbantartás szakszerű elvégzésére. A nem rendeltetésszerű használatból, gondatlanságból, az elmulasztott vagy szakszerűtlenül elvégzett karbantartásból származó javítási és tisztítási költségeket Bérlő mindenkor köteles az intézmény házirendjétBérbeadó számára megtéríteni. 4.11. A rendszeres karbantartás és üzemeltetés költségei – eltérő megállapodás hiányában – a Bérlőt terhelik. 4.12. Bérlő nem felel a gép rendeltetésszerű használata során bekövetkezett elhasználódásért. 4.13. Bérlő viseli a Berendezés szállítási költségeit Bérbeadó telephelyéről a felhasználás helyére, valamint a tűzvédelmi bérleti idő lejárta után vissza a telephelyre a felmerülő rakodási, csomagolási költségekkel együtt. Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül Bérlő a eszközt nem jelölheti meg és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartaniazon nem helyezhet el reklámanyagot. 4.14. Az eszköz használata során harmadik személynek okozott kárért Bérlő tartozik felelősséggel. Ilyen esetekről köteles haladéktalanul értesíteni Bérbeadót. 4.15. Bérlő az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatni. Bérlő kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VII. pontban előírtaktól eltérően jár el az árukínálat vonatkozásában, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősül. Bérlő vállalja, hogy amennyiben az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igényt. A Bérlő minden esetben köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazásáteszközhöz történő akadálytalan hozzáférést Bérbeadó számára.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Bérlő jogai és kötelezettségei. 4.1. Bérlő teljes felelősséget tartozik a bérelt eszközért a bérleti szerződés, valamint az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásától kezdődően, mindaddig amíg a Bérlő az eszközt a Bérbeadó által kijelölt helyen visszaszolgáltatja és annak az átvételét a Bérbeadó nyugtázza. 4.2. Bérlő a Bérleményt rendeltetésének bérleti szerződés létrejöttét követően jogosult és köteles az eszköz működését és használatát megismerni, azt rendeltetésszerűen, a szerződésnek megfelelően jogosult bérleti szerződésben meghatározottak szerint használni. Bérlő felelős minden olyan kárértköteles előzetesen Bérbeadó írásbeli jóváhagyását kérni, amely ha az eszközt más, a rendeltetésellenes bérleti szerződésben meghatározott helyszíntől eltérő helyen kívánja használni, vagy szerződésellenes használat következményeaz ország területéről ki kívánja vinni. Köteles azt a bérleti szerződés ideje alatt zárt vagy őrzött, továbbá száraz, fedett helyen tárolni. Az eszközt harmadik személynek értékesítés céljából át nem adhatja, az eszközön módosítást, átalakítást nem végezhet, továbbá Bérlő kötelességet vállal, hogy a bérleti szerződésben rögzített bármely változás esetén haladéktalanul tájékoztatja Bérbeadót. 4.3. Bérlő kötelezi magát, hogy a Bérleményben beruházástkezelőszemélyzetet a munkavédelmi előírásokról kioktatja, átalakítást csak Bérbeadó engedélyével és saját gazdasági kockázatára végezhetvalamint az előírások betartását folyamatosan ellenőrzi. 4.4. Bérlő beruházás esetén ellenszolgáltatásra Bérbeadóval szemben csak erre vonatkozó külön megállapodás alapján tarthat igénytkötelezi magát a kezelési utasításban szereplő, melynek megkötésre Bérbeadó az üzemeltetéshez szükséges rendszeres és napi karbantartás szakszerű elvégzésére saját költségén. A nem kötelesrendeltetésszerű használatból, gondatlanságból, az elmulasztott vagy szakszerűtlenül elvégzett rendszeres és napi karbantartásból származó javítási és tisztítási költségeket Bérlő köteles Bérbeadónak megtéríteni. 4.5. Bérlő a Bérleményt Az eszköz használata során harmadik személynek vagy más szervezetnek a használatába nem adhatja. A jogviszony megszűntével okozott sérülésért, kárért a Bérlő tartozik felelősséggel. Ilyen esetekről köteles jegyzőkönyvet felvenni vagy videofelvételt, képeket készíteni, és haladéktalanul, rövid úton értesíteni a Bérleményt tisztán, az eredeti használatra alkalmas és átvételkori állapotban köteles a Bérbeadónak birtokába visszaadni. Bérbeadó biztosítja a büfé működtetéséhez szükséges elektromos energiavételi és ivóvíz vételi lehetőséget, illetve a büfében való fogyasztásból származó szemét elszállításátBérbeadót. 4.6. Az üzemeltetéshez szükséges működési engedély/hatósági engedélyek beszerzése elektromos eszközöket Bérlő kizárólag áramvédő relével vagy áramvédő kapcsolóval ellátott biztosított elektromos hálózatról üzemeltetheti, annak meglétének ellenőrzése a Bérlő feladata. Bérlő kérésére sem lehet kikapcsolni az emberi életet és biztonságot jelentő kapcsolót a bérlemény takarítását naponta köteles legalább egyszer elvégezniBérbeadónak (pl. A áramvédő kapcsoló). 4.7. Az eszközön bekövetkezett bármilyen meghibásodása vagy sérülés esetén Bérlő köteles a helyiségben Bérbeadót szóban haladéktalanul értesíteni. Ha a rovar-Bérlő tovább használja a sérült, vagy nem megfelelően működő eszközt, akkor a Bérlő felelőssége kiterjed minden olyan kárra, veszteségre vagy baleset bekövetkezésére, mely közvetve vagy közvetlenül ez okból származik. Amennyiben az eszköz Bérlőnek felróható okból megsérül, úgy a Bérbeadó jogosult a javítás költségét, elsődlegesen a kaucióból kielégíteni, amennyiben annak összege nem elegendő, úgy a már fentiekben rögzített végszámlával érvényesíteni a követelését a Bérlő felé. 4.8. Bérbeadó vagy az általa megbízott szakszervíz által végzett javítási munkák befejeztével köteles a Bérlőt tájékoztatni a javítás költségekről, valamint jogosult ezen költséget elsődlegesen a kaucióból kielégíteni. 4.9. Az eszköz javíthatatlan károsodása, megsemmisülése, eltulajdonítása esetén Bérlő köteles haladéktalanul értesíteni Bérbeadót, és rágcsálóirtást szükség szerint elvégeztetni. Nyitvatartási idő: tanítási napokon ………………………-ig, illetve rendezvények alkalmával igény szerint. Bérlőnek az árakat jól látható helyen ki kell függesztenie a büfébenköteles megtéríteni ezen eszköz pótlásának aktuális értékét és beszerzésével összefüggő költségeit. 4.10. Bérlő tűzvédelmi szempontok miatt köteles kötelezettsége gondoskodni saját költségén az eszköz ki- és visszaszállításáról. Ha a büfé ajtó kulcsát lezártBérlő külön megállapodásban rögzítettek szerint Xxxxxxxxxxx szállítást is igénybe vesz, lepecsételt borítékban megőrzésre leadni úgy Bérlő kötelezettsége Bérbeadót írásban értesíteni a portánvisszaszállítás pontos időpontjáról, helyéről és az átadó személyéről. 4.11. A Szállítási költség kerül felszámításra akkor is, ha a szállító jármű a megrendelésnek megfelelően elindult az eszközzel vagy az eszközért, de annak átvétele a Bérlőnek felróható okból meghiúsul. Bérlő mindenkor köteles az intézmény házirendjétáltala előzetesen megadott helyen és időpontban biztosítani az eszköz átvételét. Bérbeadó jogosult „szállítás-várakozási díj”-at számlázni, valamint amelyet a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályait maradéktalanul betartaniBérlő köteles megfizetni, ha a szállítónak fel vagy lepakoláskor több mint 30 percet kell várakoznia. Az elszámolás alapja minden megkezdett fél óra. Amennyiben a szállítás a Bérbeadó hibájából hiúsul meg, úgy köteles ezt a fuvart díjmentesen pótolni. Amíg a Bérlő nem írja alá a bérleti szerződést, Bérbeadó jogosult visszatartani az eszköz kiszállítását. 4.12. Bérlő vagy az adataiban történt változásról köteles 5 napon belül Bérbeadót tájékoztatniáltala meghatalmazott személy az eszköz visszavételekor jelen kell legyen, azonban, ha ilyen személy jelenléte nem biztosított a visszavételi jegyzőkönyv Bérbeadó részéről akkor is felvételre kerül. Ebben az esetben a Bérlőt terheli a jegyzőkönyvben foglalt hibákért, hiányosságokért a felelősség. 4.13. Bérlő kijelentiköteles az eszközt tisztán, hogy rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaszállítani. Amennyiben bármilyen takarításra, tisztításra szükség van az újra bérbeadás megteremtéséhez, a nemzeti vagyonról szóló, 2011. évi CXCVI. 3.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel, így átlátható szervezetnek minősül, valamint rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és nincs 30 napnál régebben lejárt köztartozása. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben VII. pontban előírtaktól eltérően jár el az árukínálat vonatkozásában, úgy az azonnali hatályú felmondási oknak minősül. Bérlő vállalja, hogy amennyiben az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerinti jogi helyzetében változás következik be, azt Bérbeadónak haladéktalanul bejelenti. Bérlő tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx az Nvtv. 11.§ (12) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza amennyiben Bérlő az Nvtv. 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átláthatósági követelményeknek nem felel meg. Jelen szerződés nem keletkeztet átruházható és értékkel bíró vagyoni értékű jogot Bérlő részére, így cserehelyiségre a szerződés megszűnése esetén Bérlő nem tarthat igényt. A Bérlő köteles biztosítani a büfében az online fizetési mód alkalmazásátBérbeadó tisztítási díjat számol fel.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés