Elektronikus kapcsolattartás mintaszakaszok

Elektronikus kapcsolattartás. A Felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésével összefüggő információkról elektronikus levelezőrendszeren keresztül értesítik egymást. A Szolgáltatónak és a Vállalati Ügyfélnek a szerződés teljesítése során eljáró kapcsolattartóinak elérhetőségeit a Vállalati Keretszerződés tartalmazza. A fenti kapcsolattartók által elektronikus formában, e-mailen küldött értesítés visszaigazolás hiányában a küldéstől számított egy munkanap elteltével kézbesítettnek tekintendő. Az elektronikus formában, e-mail-ben küldött, a szerződés szerinti értesítések, visszaigazolások cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el a Vállalati Ügyfélhez, illetve a Szolgáltatóhoz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. A szerződésben rögzített szabályoknak megfelelően létrehozott e-mailek tekintetében Felek sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. Abban az esetben, ha a küldő fél e-mailjével kapcsolatban vita merül fel a küldő személyét illetően, vagy a levél tartalmával kapcsolatban, a küldő felet terheli annak bizonyítása, hogy a levelet nem a feladóként megjelölt személy, vagy nem a megérkezett tartalommal küldte el. Felek kijelentik, hogy az alkalmazandó e-mail levelezési rendszert a szerződés aláírásának időpontjában biztonságosnak és alkalmasnak tekintik, és egyben vállalják, ha a működés során a rendszer biztonságát tudomásuk szerint veszély fenyegeti, e tényről, ismeretről haladéktalanul tájékoztatják a másik felet. Felek a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért felelősséggel tartoznak. Felek megállapodnak, hogy az elektronikus úton küldött levél (e-mail) csak abban az esetben minősül hivatalos kapcsolattartási formának, ahol és amennyiben ezt jelen szerződés kifejezetten megengedi. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a szerződés elektronikus úton küldött levél útján nem módosítható és nem szüntethető meg.
Elektronikus kapcsolattartás. Előfizető e-mail címe* * Szolgáltató a szolgáltatással kapcsolatos műszaki és pénzügyi tájékoztatást a megadott e-mail címre küldi. Előfizető felelőssége, hogy valós, működő címet adjon meg. Ha a tájékoztató levelek Xxxxxxxxx vagy harmadik fél hibájából nem érkeznek meg, az nem róható fel Szolgáltató hibájaként.
Elektronikus kapcsolattartás. A Vodafone biztosítja Jogosult Szolgáltatók számára az elektronikus kapcsolattartás lehetőségét a Jogosult Szolgáltatók ajánlatát megelőző együttműködés, valamint a hálózati szerződés megkötésével, módosításával, teljesítésével és megszűnésével kapcsolatos együttműködés során. Az elektronikus kapcsolattartásra kialakított rendszer biztosítja, hogy a Jogosult Szolgáltató igazolható módon értesüljön bármely általa a Vodafone-nak megküldött dokumentum Vodafone általi átvételéről. A Vodafone az előfizetői hozzáférési ponton telepített hálózat végződtető berendezések (végberendezések) üzembehelyezése és hibakezelése során az elektronikus kapcsolattartás alternatívájaként biztosítja a hangrögzítéssel felszerelt telefonvonalon történő telefonos kapcsolattartás lehetőségét is a Jogosult Szolgáltató számára.
Elektronikus kapcsolattartás. A Kötelezett Szolgáltató biztosítja az elektronikus kapcsolattartás lehetőségét a Jogosult Szolgáltatók számára valamennyi, a jelen INRUO-ban foglalt eljárás során. Az elektronikus kapcsolattartásra kialakított rendszer biztosítja, hogy a Jogosult Szolgáltató igazolható módon értesüljön bármely általa a Kötelezett Szolgáltatónak megküldött dokumentum Kötelezett Szolgáltató általi átvételéről. A Kötelezett Szolgáltató az előfizetői hozzáférési ponton telepített hálózat végződtető berendezések (végberendezések) üzembehelyezése és hibakezelése során az elektronikus kapcsolattartás alternatívájaként biztosítja a hangrögzítéssel felszerelt telefonvonalon történő telefonos kapcsolattartás lehetőségét is a Jogosult számára. A Kötelezett Szolgáltató hozzáférést biztosít a Jogosult Szolgáltató számára a működést támogató rendszereiben található azon információkhoz, amelyek a Jogosult Szolgáltató számára a nagykereskedelmi szolgáltatás létesíthetőségének megítéléséhez, a megrendeléséhez, valamint a hibakezeléshez szükségesek. A Kötelezett Szolgáltató az információkhoz való hozzáférés biztosítása érdekében a Jogosult Szolgáltatók számára az információk elérését biztosító elektronikus információs hozzáférési felületet alakít ki. A Kötelezett Szolgáltató adatbázisaihoz nem biztosít közvetlen hozzáférést. A Kötelezett Szolgáltató a működést támogató rendszereiben található információkhoz való hozzáférést úgy biztosítja, hogy az információkhoz a Jogosult Szolgáltató közvetlenül, azaz a Kötelezett Szolgáltató érdekkörében megvalósuló és az egyes információ lekérdezésekhez kapcsolódó emberi közreműködés nélkül, a saját kiskereskedelmi területe számára biztosított átfutási időkkel hozzáférjen. Az információs hozzáférési felületet az Invitel úgy alakítja ki, hogy az lehetővé tegye a Jogosult Szolgáltató számára olyan rendszer kialakítását, amely az előfizetőkkel közvetlen kapcsolatban álló területei számára is biztosítja a Kötelezett Szolgáltatósaját kiskereskedelmi területe számára biztosított átfutási idők alkalmazását. Az elektronikus információs hozzáférési felület (továbbiakban: Felület) üzemszünete esetén a Kötelezett Szolgáltató elektronikus formában, késedelem nélkül tájékoztatja Felülethez hozzáférési jogosultsággal rendelkező Jogosultat a Felület üzemszünetének kezdetéről és várható befejeződéséről, valamint annak tényleges befejeződéséről. Tervezett üzemszünet – a szolgáltatás előre tervezett karbantartás, felújítás, bővítés, vagy más ehhez kapcsolódó tevékenység ...
Elektronikus kapcsolattartás. A Kötelezett Szolgáltató biztosítja az elektronikus kapcsolattartás lehetőségét a Jogosult Szolgáltatók számára valamennyi, a jelen INRUO-ban foglalt eljárás során. Az elektronikus kapcsolattartásra kialakított rendszer biztosítja, hogy a Jogosult Szolgáltató igazolható módon értesüljön bármely általa a Kötelezett Szolgáltatónak megküldött dokumentum Kötelezett Szolgáltató általi átvételéről. A Kötelezett Szolgáltató az előfizetői hozzáférési ponton telepített hálózat végződtető berendezések (végberendezések) üzembehelyezése és hibakezelése során az elektronikus kapcsolattartás alternatívájaként biztosítja a hangrögzítéssel felszerelt telefonvonalon történő telefonos kapcsolattartás lehetőségét is a Jogosult számára.
Elektronikus kapcsolattartás. A pályázat benyújtását követően a pályázók, illetve a kedvezményezettek a felmerülő kérdéseiket, észrevételeiket az NKFI Hivatal irányába, az Ügyfélszolgálat pályázati e-mail címére (xxxxxxxx@xxxxx.xxx.xx) megküldött elektronikus levélben tudják jelezni az alábbi feltételek figyelembevételével: • Az EPTK-s azonosítószámmal már rendelkező pályázatok esetében – a jogosultságok beazonosítása érdekében – kizárólag az EPTK felületen szereplő „Kapcsolattartó” vagy „Projektvezető”, esetleg „Képviselő” adatainál megadott e-mail címről érkező megkeresések ügyintézésére van lehetőség. • Egyes pályázati ügyintézéssel összefüggő határidők tekintetében az Ügyfélszolgálat irányába megküldött kérdések, felvetések nem eredményeznek automatikus benyújtási határidő hosszabbítást, módosítást még akkor sem, ha a választ az NKFI Hivatal az eredetileg hiánypótlásra megadott határidő letelte előtt nem továbbítja a pályázó, kedvezményezett részére. Az NKFI Hivatal a pályázóknak vagy kedvezményezetteknek szóló értesítéseit, felszólításait (a továbbiakban: értesítés) a xxx.xxxxxxxx.xxx.xx oldalon elérhető az EPTK alkalmazáson keresztül küldi meg a pályázók vagy a kedvezményezettek támogatási kérelemben megjelölt kapcsolattartójának. A pályázók vagy a kedvezményezettek a Felhívásban és a támogatói okiratban/támogatási szerződésben meghatározott kötelezettségei teljesítésére az EPTK elektronikus alkalmazást kötelesek igénybe venni. Az e-Posta funkció kizárólag az adott projekthez tartozó, NKFI Hivatal által indított megkeresésre történő válasz megküldésére szolgál. A funkció nem alkalmazható hiánypótlásra és tartalmi kiegészítés beküldésére! Az elektronikus alkalmazás útján megküldött értesítéseket az átvétel visszaigazolásával kell kézbesítettnek tekinteni. Ha a dokumentum elektronikus alkalmazáson keresztül történő átvételének visszaigazolása a küldés napját követő hét napon belül nem történik meg, a dokumentumot – az ellenkező bizonyításig – kézbesítettnek kell tekinteni. A pályázók vagy kedvezményezettek részére megállapított határidőkbe nem számítanak bele azok a napok, amikor az elektronikus alkalmazás meghibásodás miatt nem érhető el. Az NKFI Hivatal és a kedvezményezettek egymás irányába történő elektronikus úton előterjesztett nyilatkozatai esetén a nyilatkozat elektronikus úton történő megküldésének napját kell a nyilatkozat megtételének napjaként tekinteni. Az elektronikus úton előterjesztett nyilatkozat esetén a válaszra rendelkezésre álló határidő a következő munkanapon ...
Elektronikus kapcsolattartás. A UPC biztosítja Jogosult Szolgáltatók számára az elektronikus kapcsolattartás lehetőségét a Jogosult Szolgáltatók ajánlatát megelőző együttműködés, valamint a hálózati szerződés megkötésével, módosításával, teljesítésével és megszűnésével kapcsolatos együttműködés során. Az elektronikus kapcsolattartásra kialakított rendszer biztosítja, hogy a Jogosult Szolgáltató igazolható módon értesüljön bármely általa a UPC-nek megküldött dokumentum UPC általi átvételéről. A UPC az előfizetői hozzáférési ponton telepített hálózat végződtető berendezések (végberendezések) üzembehelyezése és hibakezelése során az elektronikus kapcsolattartás alternatívájaként biztosítja a hangrögzítéssel felszerelt telefonvonalon történő telefonos kapcsolattartás lehetőségét is a Jogosult Szolgáltató számára.
Elektronikus kapcsolattartás. A Felek megállapodnak, hogy a Keretszerződés teljesítésével összefüggő információkról elektronikus levelezőrendszeren keresztül értesítik egymást. A Szolgáltatónak és a Vállalati Ügyfélnek a szerződés teljesítése során eljáró kapcsolattartóinak elérhetőségeit a Vállalati Keretszerződés tartalmazza. A fenti kapcsolattartók által elektronikus formában, e- mailen küldött értesítés visszaigazolás hiányában a küldéstől számított egy munkanap elteltével kézbesítettnek tekintendő. Az elektronikus formában, e-mail-ben küldött, a Vállalati Keretszerződés szerinti értesítések, visszaigazolások cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el a Vállalati Ügyfélhez, illetve a Szolgáltatóhoz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. Az e-mailek tekintetében Xxxxx sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. Abban az esetben, ha a küldő fél e-mailjével kapcsolatban vita merül fel a küldő személyét illetően, vagy a levél tartalmával kapcsolatban, a küldő felet terheli annak bizonyítása, hogy a levelet nem a feladóként megjelölt személy, vagy nem a megérkezett tartalommal küldte el. Felek kijelentik, hogy az alkalmazandó e-mail levelezési rendszert a Vállalati Keretszerződés aláírásának időpontjában biztonságosnak és 11. Electronic communications The Parties agree to notify each other of the information relating to the performance of the contract through an electronic mail system. The contact details of the Service Provider and Corporate Customer are included in the Corporate Framework Agreement. For lack of confirmation of the receipt, the notifications sent electronically via email by the above contact persons shall be considered as delivered after one business day from sending. Notices and confirmations sent in accordance with the contract in electronic form, by e-mail, will be passed on to the Corporate Customer and the Service Provider without authorized signing or supplementary identification, and are considered to be acknowledged and accepted by the Parties until proved otherwise. The Parties are not entitled to refer in front of any court or authority to that that the emails created pursuant to the provisions of the contract are not in line with the formal requirements of written documents made in the name of ...

Related to Elektronikus kapcsolattartás

  • Kapcsolattartás Felek a Szerződéssel kapcsolatosan egymáshoz intézett értesítései, felszólításai stb., a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában és ellenkező írásbeli közlésig akkor tekinthetők teljesítettnek, amennyiben azt a másik félnek a Szerződés alábbi pontjában meghatározott értesítési címére az átvételt igazolva személyesen adták át, az átadás napján, telefaxon történt megküldés esetén a telefax által történő automatikus visszaigazoláson szereplő napon vagy ha tértivevényes ajánlott levélben küldték meg, a tértivevénnyel igazolt átvétel napján. A felek az egymással való kapcsolattartásra az alábbi személyeket jelölik ki: A Megrendelő részéről kapcsolattartó személy: Név: xxx Cím: xxx Tel.: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződéssel kapcsolatban): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződés tárgya szerinti szakmai): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során a kapcsolattartás módja kizárólag cégszerűen aláírt levél. Amennyiben valamely fél a neki szabályszerűen megcímzett tértivevényes ajánlott levél átvételét megtagadja vagy az „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, és/vagy a címzett a személyes átvételt megtagadja, a küldemény postai úton történt megküldése esetén a feladástól számított 5. (ötödik) napon, egyéb esetben az átvétel megtagadásának napján kézbesítettnek tekintendő. Felek a telefaxon vagy postai úton megküldött küldeményeket egyidejűleg másolatban a másik fél fentiekben meghatározott e-mail címére is kötelesek megküldeni. A közös ajánlattevők a jelen szerződés mellékletét képező okiratban meghatalmazták VAGY a jelen szerződés aláírásával meghatalmazzák a [név és székhely]-t mint a közös ajánlattevők által alkotott konzorcium vezető tagját a jelen szerződés teljesítése során a közös ajánlattevők nevében történő eljárásra és valamennyi jognyilatkozat nevükben történő megtételére A közös ajánlattevők a szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszik és elfogadják, hogy a szerződés teljesítéséhez kapcsolódó jognyilatkozatok, tájékoztatások és értesítések megküldése, illetve azok fogadása (ideértve a Megrendelő utasításait is) a nevükben eljárni jogosult vezető tag mint képviselő útján történhet. A kapcsolattartás és a jognyilatkozat-tétel a meghatalmazott képviselő tag útján, illetve a Megrendelő által a képviselő tag részére joghatályosan történik, az ebből eredő valamennyi igény tekintetében a közös ajánlattevőkkel szemben a Megrendelő a felelősségét kizárja. A Megrendelő ugyanakkor kifejezetten fenntartja a jogát arra vonatkozóan, hogy indokolt esetben – különösen a szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során – jognyilatkozatait, tájékoztatásait és értesítéseit valamennyi közös ajánlattevő részére egyaránt megküldje, valamint a közös ajánlattevők részéről a nem a meghatalmazott képviselő útján tett jognyilatkozatokat, tájékoztatásokat és értesítéseket is figyelembe vegye

  • Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtést alkalmaztak IV.1.8) A közbeszerzési megállapodásra (GPA) vonatkozó információk A szerződés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik igen

  • Elektronikus szerződéskötés szabályai XXI.1. Elektronikus úton jön létre a biztosítási szerződés, ha a szerződő a biztosító által üzemeltetett elektronikus értékesítési felületek használatával, elektronikus úton teszi meg az ajánlatát. Elektronikus értékesítési felületek különösen a xxxxx://xxxxxxxx.xx weboldal, biztosításközvetítő közre- működésével tett ajánlat esetén a Tanácsadói Honlap.

  • Az elektronikus számlázás 7.1.12.1. A Szolgáltató az Előfizető igénye esetén elektronikus úton bocsátja ki a számlát. Az elektronikus számla legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátva kerül kibocsátásra. A Szolgáltató a kibocsátott elektronikus számla eredetének hitelességét, tartalmának teljességét, megváltoztathatatlanságát, sértetlenségét, értelmezhetőségét (olvashatóságát), a jogosultak általi hozzáférhetőségét, valamint a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, törlés vagy megsemmisítés elleni védelmét a kibocsátáskor és a számla megőrzésére külön jogszabály által előírt időtartam alatt is biztosítja. Az elektronikus számla adóigazolásra alkalmas, tartalmazza mindazon adatokat, amelyeket a papíralapon kibocsátott számla.

  • Információ az elektronikus katalógusokról Az ajánlatokat elektronikus katalógus formájában kell benyújtani, vagy azoknak elektronikus katalógust kell tartalmazniuk

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Titoktartási kötelezettség Jelen titoktartási kötelezettség tájékoztató a jelen általános szerződési feltételek kiadáskor hatályos Bit-nek megfelelő- en került beillesztésre. A xxx.xxxxxx.xx honlapon elérhető a mindenkor aktuális Bit-nek megfelelő Titoktartási tájékoztató az irányadó.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem