Common use of Felek jogai és kötelezettségei Clause in Contracts

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat a Vállalkozó által adott adatbekérőben, illetve dokumentum listában foglaltak szerint. 4.2. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alatt, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tető, nincs kiépített villamos hálózat, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító fal, stb.), úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.6. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapján. 4.7. A mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni A Bérlő a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat a Vállalkozó által adott adatbekérőbenlakást albérletbe vagy egyéb jogcímen harmadik személy használatába nem adhatja, semmilyen más módon nem idegenítheti el vagy terhelheti meg, illetve dokumentum listában foglaltak szerintazt kizárólag maga használhatja, a kulturált együttélés európai alapkövetelményeinek megfelelően. Ha a Bérlő a lakást a fentiek ellenére, a Bérbeadó hozzájárulása nélkül adja albérletbe vagy engedi át másnak használatra, úgy azokért a károkért is felel, amelyek enélkül nem következtek volna be. 4.2. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréjeA Bérbeadó szavatol azért, mérőhely szabványosításahogy a bérlet teljes időtartama alatt a lakáson harmadik személynek nincs olyan joga, teljesítmény bővítésamely a Bérlőt a használatban korlátozná, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáértvagy megakadályozná, továbbá az ügyintézés során illetve azért, hogy a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és lakás a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősségetrendeltetésszerű használatra alkalmas. 4.3. Amennyiben A Bérlő köteles a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meglakást rendeltetésszerűen, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli szerződésben megjelölt lakáscélra használni, annak állagát megóvni, ideértve a lakás tartozékait, helyiségeit, felszereléseit, berendezéseit, az épület központi berendezéseit és a hibát közös használatra szolgáló helyiségeket is. A Bérlő köteles a lakásban a rendeltetésszerű használatból eredő elhasználódások, meghibásodások kijavítására, és a szükségessé váló karbantartás elvégzésére, illetve a lakásban, a lakásberendezésekben, az épületben és az épület központi berendezéseiben a Bérlő magatartása miatti, vagy a rendeltetésellenes használatból eredő rongálódások, meghibásodások kijavítására, felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye. A Bérlő köteles a lakás rendes karbantartását, a rendeltetésszerű használatból eredő elhasználódások, meghibásodások kijavítását, és a rendeltetésellenes használatból eredő rongálódások, meghibásodások kijavítását saját költségén kijavítjaköltségén, I. osztályú minőségben, a Bérbeadó ellenőrzése mellett elvégezni, vagy elvégeztetni. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arraA rendes karbantartáson felüli lakás felújítási- vagy helyreállítási, illetve az épület karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével és korszerűsítésével kapcsolatos munkák elvégzése, és azok költségei a Bérbeadót terhelik. A Bérbeadó haladéktalanul köteles gondoskodni az életveszélyt okozó, továbbá az épület állagát veszélyeztető, vagy a lakás, és a szomszédos ingatlanok, valamint más nem lakás céljára szolgáló helyiségek rendeltetésszerű használatát ténylegesen akadályozó (a továbbiakban együtt: „azonnali beavatkozást igénylő”) hibák, így különösen a külső és belső nyílászárók, épületgépészeti, épületvillamossági, aljzatburkolati és födém-meghibásodások kijavításáról, a központi berendezések állandó üzemképes állapotáról, és szükség esetén a közüzemi szolgáltatások helyreállításáról. Amennyiben a Bérlő a Bérbeadót terhelő lakás felújítási-, helyreállítási munka szükségességét, vagy azonnali beavatkozást igénylő hiba felmerülését észleli, köteles erről a MSZI MFO kijelölt munkatársát haladéktalanul tájékoztatni, és a lakás felújítási-, helyreállítási, valamint az épület karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével, korszerűsítésével és az azonnali beavatkozást igénylő hibaelhárítással kapcsolatos munkálatokat tűrni. Az értesítés elmulasztásából eredő károk a Bérlőt terhelik. 4.5. A Bérlő által tervezett és saját költségén megvalósított értéknövelő, a rendeltetésszerű használathoz nem szükséges beruházások/felújítások, átalakítások csak a Bérbeadó előzetes írásbeli engedélye alapján végezhetők el, a vonatkozó szabványok alapján, és az érintett közüzemi szolgáltatók előzetes hozzájárulásával. Bérlő kifejezetten kijelenti, hogy az értéknövelő, a rendeltetésszerű használathoz nem szükséges beruházásai ellenértékére nem tart igényt, tudomásul veszi, hogy Bérbeadó az ilyen beruházások ellenértékét nem téríti meg. 4.6. A Bérbeadó jogosult a Bérlő szükségtelen háborítása nélkül a lakás rendeltetésszerű használatát és műszaki állagát ellenőrizni (a továbbiakban: „lakásszemle”). A lakásszemlére minden évben legalább két alkalommal kerülhet sor, melynek időpontjáról legalább 8 nappal korábban a Bérbeadó írásbeli értesítést küld a Bérlő részére. A lakásszemléről minden alkalommal jegyzőkönyv készül. A Bérlő köteles az egyeztetett időpontban a lakásba történő bejutást biztosítani, és tűrni az ellenőrzést. Amennyiben a Bérbeadó az ellenőrzés során azt tapasztalja, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként lakást a munkaterületet Bérlő nem rendeltetésszerűen használja, követelheti a rendeltetésellenes használat azonnali megszüntetését és az alábbiak szerint biztosítja ebből eredő kárának megtérítését. Abban az esetben, ha a Vállalkozó részére: ▪ bejutás rendeltetésellenes használat a teljesítés helyét képező ingatlanbaBérbeadó felhívása ellenére tovább folyik, feljutás vagy ha a tetőrelakást fenyegető veszély súlyossága miatt az abbahagyás követelése sem vezetne célra, a kivitelezés teljes időtartama alatt, ▪ Bérbeadó jogosult a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pljelen szerződést felmondani. 4.7. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő A Bérlő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része lakásban bármilyen háziállatot kizárólag a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület Bérbeadó előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tető, nincs kiépített villamos hálózat, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító fal, stb.), úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.6. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapján. 4.7. A mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánírásbeli engedélyével tarthat. 4.8. Amennyiben A Bérlő és a kivitelezés során feltárt műszaki Bérbeadó a jelen szerződés 4.3. és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, 4.4. pontjában meghatározott munkákat úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítikköteles elvégezni, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővellakás, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánmás ingatlanok rendeltetésszerű használatát – lehetőség szerint – ne akadályozza. 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 2 contracts

Samples: Bérleti Szerződés, Bérleti Szerződés

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni Bérbeadó inkubációs szolgáltatásként térítésmentesen az alábbiakat biztosítja Bérlő részére: − a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat bérlet első két évben a bérleti díjat nem emeli meg − portaszolgálat biztosítása a telephely főbejáratánál − telephelyi térfigyelő kamerarendszer működtetése − vagyonbiztosítás az épületre − az udvar és dokumentumokat az épület lapostetőjének, ereszcsatornáinak takarítása, terület fűnyírása, síkos- ság mentesítés, szükség esetén gyommentesítés − csapadékvízelvezető hálózat működtetése, karbantartása, tisztítása − gázkazánok karbantartása, javítása − garázskapuk karbantartása, javítása − vállalkozást érintő önkormányzati ügyekben, eljárásokban, ügyintézésben segítségnyújtás, − parkolási lehetőség a Vállalkozó által adott adatbekérőbentelephelyen A bérleti időtartama alatt a Bérbeadó xxxxxxx.xx weboldalán, illetve dokumentum listában foglaltak szerintvalamint facebook oldalán való ingyenes/kedvezményes szereplés (a vállalkozás bemutatása, hirdetése). 4.2. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során A Bérbeadó a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért Bérlő előzetes értesítése mellett jogosult jelen szerződés rendelkezéseinek betar- tását és a rendszer rendeltetésszerű használatot ellenőrizni. A Bérbeadó ezen jogával a Bérlő szükségte- len háborítása nélkül élhet. Az ellenőrzési jogának gyakorlása során követelheti a rendeltetésel- lenes vagy szerződésellenes használat megszüntetését és ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősségetkárának megtérítését. 4.3. Amennyiben A Bérlő a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége bérlet fennállása alatt köteles a Vállalkozót terheli Bérleményt rendeltetésének és a hibát szerződésnek megfe- lelően használni, azt folyamatosan tisztán, rendezett állapotban tartani, továbbá köteles a saját költségén kijavítjaBér- lemény állagát minden tekintetben óvni. 4.4. Megrendelő A Bérlő a Bérleményen – a szokásos és rendeltetésszerű használattal felmerülő rendszeres kar- bantartási, felújítási munkálatok körébe nem tartozó – átalakítási és felújítási munkálatokat (a továbbiakban: értéknövelő beruházások) csak a Bérbeadó előzetes írásbeli engedélye alapján végezhet. Ilyen engedély hiányában az értéknövelő beruházások és a Bérbeadó igénye esetén az eredeti állapot helyreállításának költségei a Bérlőt terhelik, azok ellenértéke semmilyen jogcí- men nem követelhető a Bérbeadótól. A Felek kifejezetten kizárják annak lehetőségét, hogy a Bérlő a Bérleményen ráépítés vagy bármely más jogcímen tulajdont szerezzen. Amennyiben Bérlő a Bérbeadó előzetes hozzájárulása mellett is bármilyen értéknövelő beruházást végez a Bérleményben, úgy annak minden költségét, utóbb a helyreállítás összes költségét is maga köte- les viselni. 4.5. Bérlő köteles Bérbeadót értesíteni, ha Bérbeadót terhelő munkálatok szükségessége merül fel és köteles megengedni, hogy Bérbeadó azokat elvégezze, továbbá a károk elhárításához szükséges intézkedéseket megtegye, az értesítés elmulasztásából eredő károkért ugyanakkor Bérlő tartozik felelősséggel. 4.6. Bérlő felelős minden olyan kár megtérítéséért, melyet a Bérleményben végzett tevékenység végzése során Xxxxxxxxxxx vagy harmadik félnek okozott függetlenül attól, hogy a kárt harma- dik fél Bérbeadóval szemben kívánja érvényesíteni. 4.7. A Bérlemény kizárólagos használatára a Bérlő jogosult. Bérbeadó kijelenti, hogy az ingatlant másnak bérbe illetve használatba nem adta, senkinek olyan jogot nem engedélyezett, amely Bér- lő használatát bármilyen formában korlátozná. 4.8. A szokásos és rendeltetésszerű használattal felmerülő, valamint a birtokba adáskori állapot fenntartásával, megőrzésével kapcsolatos rendszeres karbantartási-, javítási-, állagmegóvási munkálatok elvégzése (kivéve a jelen szerződés mellékletében felsorolt karbantartási munkákat) és azok minden költsége a Bérlőt terheli. A jelen pont szerinti munkák elvégzéséhez a Bérbeadó külön hozzájárulása nem szükséges. 4.9. Felek rögzítik, hogy a garanciával rendelkező berendezési tárgyak meghibásodása esetén Bérlő haladéktalanul értesíti Bérbeadót. Bérbeadó hozzájárulása nélkül a meghibásodott, megsérült berendezési tárgyon javítást, javíttatást nem végez. 4.10. Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérlemény használatát másnak át nem engedheti, azt mással meg nem oszthatja. 4.11. Bérlő köteles Bérbeadót haladéktalanul értesíteni, amennyiben akadályoztatva van a jelen szerződésben foglalt bármely kötelezettségének teljesítésében. 4.12. Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként Bérlemény használatához kapcsolódó környezetvé- delmi, tűzvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, vagyonvédelmi, rendészeti és egyéb rele- váns hatósági előírásokat megismeri, betartja és minden alkalmazottjával betartatja, illetve az ezzel kapcsolatos kötelezettségeit ellátja, annak teljesítéséhez szükséges személyi és tárgyi fel- tételeket a munkaterületet saját költségén biztosítja. 4.13. Bérlő a Bérleménybe az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanbaáltala oda vitt tárgyak, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alatt, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonalilletve dolgok biztosításáról saját költségén és felelősségre maga köteles gondoskodni, az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (plezekben esetlegesen bekövetkező károkért a Bér- beadó felelősséget nem vállal. 4.14. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő Bérlő tudomásul veszi, hogy a használaton Bérleményen kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése – de 3506/56 helyrajzi számon belül talál- ható – területeken semmit nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tető, nincs kiépített villamos hálózat, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító fal, stb.), úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.6. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapján. 4.7. A mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapjántárolhat. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő Bérlő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.jogügylet tárgyát képező ingatlan fenntartásával Bérbeadó

Appears in 2 contracts

Samples: Bérleti Szerződés, Bérleti Szerződés

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat Szerződéses kötelezettsége körében a Vállalkozó által adott adatbekérőbenvállalja, illetve dokumentum listában foglaltak szerint.hogy: 4.25.1. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alattsorán végzett munkákra vonatkozó, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter érvényben lévő jogszabályi és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre hatósági (így különösen, de nem kizárólagosan az építéshatósági, munkavédelmi, környezetvédelmi, biztonságtechnikai, vagyonvédelmi és tűzvédelmi), valamint Megrendelő működését rögzítő előírásokat maradéktalanul betartja, és az általa igénybevett közreműködőkkel (alvállalkozókkal) maradéktalanul betartatja. Ezek be nem áll készen tartásából eredő károkat a tetőVállalkozó a Megrendelőre nem háríthatja át, nincs kiépített villamos hálózata károkért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.2. jelen szerződés teljesítése során felmerülő költségeit (különösen, nincs levakolva illde nem kizárólagosan anyagok, alkatrészek, berendezések, technológiák, az eredmény elérése érdekében tett szükséges egyéb ráfordítások) teljes körűen saját maga előlegezi és viseli, felelősséget vállal a munka gazdaságos és gyors befejezéséért; 5.3. lefestve a kivitelezés során csak a hatályos jogszabályokban és szabványokban előírt minősítéssel rendelkező, új anyagokat, alkatrészeket, berendezéseket, technológiákat használ fel. Ennek teljesítéséért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan szavatosságot vállal; 5.4. ha a kiviteli tervdokumentációban kiírt anyagokat – az inverter helyét biztosító falidőben való megrendelés igazolása mellett – a szükséges határidőben nem tudja beszerezni, azokat a Megrendelő előzetes, kifejezett, írásos hozzájárulása után időben beszerezhető, azonos, vagy Megrendelő számára kedvezőbb műszaki paraméterű és használati értékű más anyaggal helyettesíti. A Vállalkozó az anyagváltozás miatti többletköltséget a Megrendelőre nem háríthatja át. A Vállalkozó ebben az esetben is csak új anyagokat és berendezéseket építhet be; 5.5. a munkaterületet saját költségén a kivitelezés teljes időtartamára a járókelők biztonságos távoltartására alkalmas módon körülkeríti, folyamatos őrzését biztosítja, az építési terület megfelelő tisztántartásáról, a por- és zajterhelés minimalizálásáról gondoskodik, a dolgozók higiéniai követelményeinek ellátását mobil WC felállításával biztosítja. Ennek be nem tartásából eredő akár a Megrendelőnél, akár a Vállalkozónál, akár harmadik személynél felmerülő károkat a Megrendelőre nem háríthatja át, az ebből eredő károkért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; Vállalkozó az alábbiakat is vállalja: A beépítésre kerülő anyagok helyszíni készletezésének minimalizálása Az építési terület közterületi útkapcsolatain a városi közforgalom biztosítása, a közlekedő felületek megóvása, befejezés utáni helyreállítása Az igénybe venni kívánt utak használatának engedélyeztetése - Közterületek igénybevételének engedélyeztetése használati díjának megfizetése - A munkakezdés előtti állapotrögzítést dokumentálni kell. 5.6. a munkavégzés során fokozott figyelmet fordít a személyek testi épségére, a megfelelő védőtávolságok betartására és betartatására (anyagtárolás, közlekedési útvonalak stb.), úgy ; folyamatosan gondoskodik a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy munkaterület zártságáról. Ezek elmaradása esetén a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult műszaki ellenőrnek jogában áll a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és hiányosság megszüntetéséig az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánépítkezést leállítani. 4.65.7. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában 5.6. pont alapján kieső idő az építkezés ütemezési határnapjait nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (plbefolyásolhatja; 5.8. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapján. 4.7. A mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 5. § (6) bekezdésének megfelelő 2 m* 1 m méretű hirdetőtáblát helyez el, illés azon a hivatkozott jogszabályban meghatározott adatokat feltünteti. Ennek be nem tartásából eredő károkat a Megrendelőre nem háríthatja át, a károkért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.9. a kivitelezés folyamán kivitelezést érintően a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén Megrendelőt terhelő tájékoztatási kötelezettségek teljesítése során a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani Megrendelővel együttműködik; 5.10. a kivitelezés teljes időtartama alattalatt felvonulási (ideiglenes) energiát és a közműcsatlakozásokat és azok mérőit biztosítja: az ideiglenes energia szükség szerinti kiépítése és szükség szerinti elbontása és a fogyasztás díja a Vállalkozót terheli. 5.11. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés soránsorán keletkező mindennemű hulladékot a munkaterületről, úgy saját költségen elszállítja vagy elszállíttatja, elhelyezi, a hulladékok elhelyezésének adminisztrációját a hatályos jogszabályi rendelkezések és hatósági előírások szerint elvégzi. Ezek be nem tartásából eredő károkat a Vállalkozó a vonatkozó szabványokMegrendelőre nem háríthatja át, a károkért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.12. az eltakarásra kerülő munkákról a Megrendelőt előzetesen, az iparági gyakorlat eltakarás előtt legalább három (3) munkanappal értesíti; 5.13. a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíti, amely a kivitelezés eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti, vagy akadályozza; értve ezen a különböző hatósági előírások, szabványok szerződés teljesítése során történő megváltozását is. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.14. a helyszíni adottságok figyelembevételévelkivitelezés befejeztével a munkaterületet átvétele előtti állapotnak megfelelően helyreállítja, így különösen, de nem kizárólagosan elvégzi az utak, parkok, parkolók, növényzet rekonstrukcióját; 5.15. a kivitelezés teljesítése során felmerülő, külső, elháríthatatlan okból előre nem látható, így a Közbeszerzési eljárás során nem jelzett, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha tervdokumentációtól való eltérési igény(eke)t a Megrendelő kapcsolattartójának és műszaki ellenőrének egyidejűleg egy (1) munkanapon belül jelzi, és az egyeztetettilyen munkákat Megrendelő előzetes, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján.írásos jóváhagyása és szükség szerint kiegészítő közbeszerzési eljárás nélkül el nem végezheti; 4.125.16. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során jogszabály és jelen szerződés szerint építési naplót vezet; 5.17. Az építési napló vezetésével kapcsolatos valamennyi költséget a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásávalVállalkozó viseli. 4.145.18. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet végzett munkák ellenőrzését a Megrendelő kapcsolattartója illetve műszaki ellenőre részére bármikor, előzetes értesítés nélkül biztosítja; 5.19. Megrendelővel együttműködik a teljesítési igazolás aláírásával elfogadottjogszabályok által előírt megfelelő ellenőrzés, utólagos átalakítását Vállalkozó különnyomon követés, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi eljelentéskészítések érdekében, melyet amennyiben a pályázati forrást biztosító Támogató felmérési napló kötelezettséget, vagy nyilatkozattételt ír elő azt a kért határidőben Megrendelő részére biztosítja; 5.20. a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni Megrendelő képviselője és műszaki ellenőre számára a Vállalkozó részéremunkaterületre történő belépéshez munkavédelmi eszközt biztosít; 5.21. a tervdokumentációnak megfelelő, az erre vonatkozó számla alapján.épületek, épületrészek megjelenését befolyásoló anyagokat, alkatrészeket, berendezéseket a Megrendelő műszaki ellenőre és kapcsolattartója, valamint a tervező részére mintafelületen, a beépítést megelőző legalább két (2) héttel bemutatni. A Vállalkozó köteles a megrendelést a műszaki ellenőrrel, a kapcsolattartóval és a tervezővel az építési naplóban jóváhagyatni. A bemutatás és a jóváhagyás elmaradása esetén a Megrendelő jogosult szerződésellenes teljesítést megállapítani és az átvételt megtagadni; 4.155.22. Vállalkozó a Megrendelővel – helyszíni kivitelezési munkái végzéséhez szükséges hatósági, szakhatósági, közműszolgáltatói és egyéb engedélyeket, hozzájárulásokat, egyéb nyilatkozatokat beszerzi és az átadás-átvételi eljárás megindításakor Megrendelő rendelkezésére bocsátja, az ezzel kapcsolatos költségeket viseli. Ennek elmaradása esetén a távolságnak megfelelő, Budapesten Megrendelő jogosult szerződésellenes teljesítést megállapítani és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén az átvételt megtagadni; 5.23. A Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget feltétlen és korlátlan felelősséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével végzése során bekövetkező esetleges káreseményeket haladéktalanul jelzi a munkaterületen eltakarítMegrendelő felé, azt tisztán adja vissza és a Megrendelőnek. 4.17káresemény következtében a kivitelezéssel érintett épületek, épületrészek vagy azok berendezései, területe – ide értve a telekhatárokon kívül eső létesítményeket is – tekintetében felmerülő, károkat a Megrendelő részére haladéktalanul megtéríti. A Vállalkozó kijelentikártérítési felelőssége attól függetlenül fennáll, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek kár bekövetkeztéért ő vagy alkalmazottja, a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve kivitelezés lebonyolításához igénybe vett közreműködője (alvállalkozója) felelős. Ennek elmaradása esetén a Megrendelő jogosult szerződésellenes teljesítést megállapítani és az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak.átvételt megtagadni; 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.195.24. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el Vállalkozó feltétlen és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítikkorlátlan felelősséget vállal arra, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhetővégzésével kapcsolatos káresemény miatt harmadik személy a Megrendelővel szemben kártérítési vagy bármilyen más igényt támaszt, úgy valamennyi ilyen kár vagy egyéb igény alól maradéktalanul mentesíti, kártalanítja a Megrendelőt. Ennek elmaradása esetén a Megrendelő jogosult szerződésellenes teljesítést megállapítani és az átvételt megtagadni. Szerződéses kötelezettsége körében a Megrendelő vállalja, hogy: 5.25. A szerződéskötés napjától biztosítja a munkaterületet. A Felek a munkaterület átadása-átvételét és megfelelőségét jegyzőkönyvben rögzítik, és aláírásukkal igazolják. A munkaterület megfelelőségének jegyzőkönyvben történő rögzítése után a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult munkaterületre vonatkozóan kifogást nem emelhet, azt szerződésszegése hivatkozási alapjaként nem hozhatja fel; 5.26. a megbízás teljesítését Vállalkozónak a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles teljesítése során felmerülő tervdokumentációtól való eltérési igényé(ei)t öt (5) munkanapon belül elbírálja; 5.27. a Vállalkozó részérerészére térítésmentesen biztosítja a felvonulási területeket az organizációs terv szerint használható területeken, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változásokvalamint térítés ellenében, a résztvevő hatóságoktényleges fogyasztás, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, almérők által rögzített ellenértékének megfizetése mellett a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült víz és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik.energiavételezési lehetőséget; 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.295.28. A Megrendelő tudomásul veszikapcsolattartója, hogy illetve műszaki ellenőre, valamint a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arratervező útján a munkát és a felhasználásra kerülő anyagokat, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-alkatrészeket, mind hatósági kapacitás-hiány várhatóberendezéseket bármikor ellenőrizheti, beépítésre kerülő anyag esetén beépítés előtt köteles ellenőrizni. A Megrendelő a Vállalkozó megtesz mindent írásbeli értesítéstől számított két munkanapon belül köteles az ellenőrzést elvégezni. Nem mentesül a szerződés határidőben történő teljesítése érdekébenVállalkozó a felelősség alól, azonban ha a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget Megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta vagy nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.megfelelően végezte el;

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat Szerződéses kötelezettsége körében a Vállalkozó által adott adatbekérőbenvállalja, illetve dokumentum listában foglaltak szerint.hogy: 4.25.1. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alattsorán végzett munkákra vonatkozó, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter érvényben lévő jogszabályi és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre hatósági (így különösen, de nem kizárólagosan az építéshatósági, munkavédelmi, környezetvédelmi, biztonságtechnikai, vagyonvédelmi és tűzvédelmi), valamint Megrendelő működését rögzítő előírásokat maradéktalanul betartja, és az általa igénybevett közreműködőkkel (alvállalkozókkal) maradéktalanul betartatja. Ezek be nem áll készen tartásából eredő károkat a tetőVállalkozó a Megrendelőre nem háríthatja át, nincs kiépített villamos hálózata károkért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.2. jelen szerződés teljesítése során felmerülő költségeit (különösen, nincs levakolva illde nem kizárólagosan anyagok, alkatrészek, berendezések, technológiák, az eredmény elérése érdekében tett szükséges egyéb ráfordítások) teljes körűen saját maga előlegezi és viseli, felelősséget vállal a munka gazdaságos és gyors befejezéséért; 5.3. lefestve a kivitelezés során csak a hatályos jogszabályokban és szabványokban előírt minősítéssel rendelkező, új anyagokat, alkatrészeket, berendezéseket, technológiákat használ fel. Ennek teljesítéséért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan szavatosságot vállal; 5.4. ha a kiviteli tervdokumentációban kiírt anyagokat – az inverter helyét biztosító falidőben való megrendelés igazolása mellett – a szükséges határidőben nem tudja beszerezni, azokat a Megrendelő előzetes, kifejezett, írásos hozzájárulása után időben beszerezhető, azonos, vagy Megrendelő számára kedvezőbb műszaki paraméterű és használati értékű más anyaggal helyettesíti. A Vállalkozó az anyagváltozás miatti többletköltséget a Megrendelőre nem háríthatja át. A Vállalkozó ebben az esetben is csak új anyagokat és berendezéseket építhet be; 5.5. a munkaterületet saját költségén a kivitelezés teljes időtartamára a járókelők biztonságos távoltartására alkalmas módon körülkeríti, folyamatos őrzését biztosítja, az építési terület megfelelő tisztántartásáról, a por- és zajterhelés minimalizálásáról gondoskodik, a dolgozók higiéniai követelményeinek ellátását biztosítja. Ennek be nem tartásából eredő akár a Megrendelőnél, akár a Vállalkozónál, akár harmadik személynél felmerülő károkat a Megrendelőre nem háríthatja át, az ebből eredő károkért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; Az épületben kizárólag munkavégzés céljából tartózkodhatnak a Vállalkozó munkavállalói. Vállalkozó az alábbiakat is vállalja: - A beépítésre kerülő anyagok helyszíni készletezésének minimalizálása - Az igénybe venni kívánt utak használatának engedélyeztetése - Közterületek igénybevételének engedélyeztetése használati díjának megfizetése - A munkakezdés előtti állapotrögzítést dokumentálni kell. 5.6. a munkavégzés során fokozott figyelmet fordít a személyek testi épségére, a megfelelő védőtávolságok betartására és betartatására (anyagtárolás, közlekedési útvonalak stb.); folyamatosan gondoskodik a munkaterület zártságáról. Ezek elmaradása esetén a műszaki ellenőrnek jogában áll a hiányosság megszüntetéséig az építkezést leállítani. Az így kieső idő az építkezés határidőit nem befolyásolhatja; A Vállalkozó által készített pénzügyi és műszaki ütemterv a jelen szerződés melléklete. Amennyiben az ütemterv módosítása szükséges, úgy azt legalább egy héttel korábban köteles Vállalkozó kooperációs egyeztetésen jelezni. A kivitelezési teljesítési határidőt megelőzően Vállalkozó köteles a műszaki átadás-átvételi eljárás lefolytatását lehetővé tenni 5.7. az 5.6. pont alapján kieső idő az építkezés határidőit nem befolyásolhatja; 5.8. a kivitelezés megkezdésekor a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 5. § (6) bekezdésének megfelelő kb. 1m2 méretű építési táblát helyez el, és azon a hivatkozott jogszabályban meghatározott adatokat feltünteti. Ennek be nem tartásából eredő károkat a Megrendelőre nem háríthatja át, a károkért a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.9. a Megrendelőnek felróható, ezért kivitelezést érintően a Megrendelőt terhelő tájékoztatási kötelezettségek teljesítése során a Megrendelővel együttműködik; 5.10. a kivitelezés teljes időtartama alatt felvonulási (ideiglenes) energiát és a közműcsatlakozásokat és azok mérőit biztosítja: az ideiglenes energia szükség szerinti kiépítése és szükség szerinti elbontása és a fogyasztás díja a Vállalkozót terheli. Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulnifogyasztás ellenértékét megfizeti Megrendelőnek, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánszolgáltatónak. 4.65.11. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicserélikeletkező mindennemű hulladékot a munkaterületről, saját költségen elszállítja vagy elszállíttatja, elhelyezi, a szerződés részeként hulladékok elhelyezésének adminisztrációját a hatályos jogszabályi rendelkezések és hatósági előírások szerint elvégzi. Ezek be nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás)tartásából eredő károkat a Vállalkozó a Megrendelőre nem háríthatja át, a rossz állapotúkárokért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.12. az eltakarásra kerülő munkákról a Megrendelőt előzetesen, hibásaz eltakarás előtt legalább három munkanappal értesíti; 5.13. a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíti, amely a kivitelezés eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítjaakadályozza; értve ezen a különböző hatósági előírások, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt szabványok szerződés teljesítése során történő megváltozását is. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.14. a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő befejeztével a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részéremunkavégzéshez igénybe vett, a Vállalkozó által kiállított számla alapján.a jelen szerződés keretében épített és átalakított épületeken kívüli területeket, létesítményeket a munkaterület átvétele előtti állapotnak megfelelően helyreállítja, így különösen, de nem kizárólagosan elvégzi az utak, járdák, parkok, parkolók, közművek és növényzet eredeti állapotának helyreállítását; 4.75.15. A mérőhely a kivitelezés teljesítése során felmerülő, külső, elháríthatatlan okból előre nem látható, így a Közbeszerzési eljárás során nem jelzett, a tervdokumentációtól való eltérési igény(eke)t a Megrendelő kapcsolattartójának és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó)műszaki ellenőrének egyidejűleg egy munkanapon belül jelzi, és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a az ilyen munkákat Megrendelő feladataelőzetes, írásos jóváhagyása és szükség szerint írásbeli szerződés módosítás nélkül el nem végezheti; 5.16. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki jogszabály és szabványossági hibák nem akadályozzák jelen szerződés szerint e-építési naplót vezet; 5.17. Az építési napló vezetésével kapcsolatos valamennyi, rá vonatkozó költséget a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznieVállalkozó viseli. 4.95.18. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben végzett munkák ellenőrzését a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (plkapcsolattartója illetve műszaki ellenőre részére bármikor, előzetes értesítés nélkül munkaidőben biztosítja; 5.19. színes kábelcsatornaMegrendelővel együttműködik a hatályos jogszabályok által előírt megfelelő ellenőrzés, kábelek falba nyomon követés, jelentéskészítések érdekében; 5.20. a Megrendelő képviselője és műszaki ellenőre számára a munkaterületre történő bevésésebelépéshez munkavédelmi eszközt biztosít; 5.21. a beépítésre kerülő építőanyagokat, egyedi invertertartó állvány szerelése) berendezéseket a telepítés soránMegrendelő műszaki ellenőre és kapcsolattartója, úgy erről felek külön megállapodást kötnek valamint a tervező részére a beépítést megelőzően ésszerű időben bemutatni. A Vállalkozó köteles a megrendelést Megrendelővel írásban jóváhagyatni. A bemutatás és a munka ellenértékét jóváhagyás elmaradása esetén a Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részérejogosult szerződésellenes teljesítést megállapítani, az erről kiállított számla alapján.átvételt megtagadni, továbbá Vállalkozó költségén történő visszabontást és újra építést követelni; 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.155.22. Vállalkozó a Megrendelővel – helyszíni kivitelezési munkái végzéséhez szükséges hatósági, szakhatósági, közműszolgáltatói és egyéb engedélyeket, hozzájárulásokat, egyéb nyilatkozatokat beszerzi és a távolságnak megfelelő191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 33. § (1) és (3) bekezdése szerint az építési munkaterület átadás-átvétele során Megrendelő rendelkezésére bocsátja, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékérőlvalamint az ezzel kapcsolatos költségeket viseli. 4.165.23. A Vállalkozó kötelezettséget feltétlen és korlátlan felelősséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével végzése során a munkaterületen eltakarítkivitelezés végzésével közvetlen összefüggésben bekövetkező esetleges káreseményeket haladéktalanul jelzi a Megrendelő felé, azt tisztán adja vissza és a Megrendelőnek. 4.17káresemény következtében a kivitelezéssel érintett épületek, épületrészek vagy azok berendezései, területe – ide értve a telekhatárokon kívül eső létesítményeket is – tekintetében felmerülő, károkat a Megrendelő részére haladéktalanul megtéríti. A Vállalkozó kijelentikártérítési felelőssége attól függetlenül fennáll, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek kár bekövetkeztéért ő vagy alkalmazottja, a vonatkozó európai irányelveknekkivitelezés lebonyolításához igénybe vett közreműködője, szabványoknak, illetve vagy alvállalkozója felelős. Ennek elmaradása esetén a Megrendelő jogosult szerződésellenes teljesítést megállapítani és az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak.átvételt megtagadni; 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.195.24. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el Vállalkozó feltétlen és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítikkorlátlan felelősséget vállal arra, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhetővégzésével kapcsolatos olyan káresemény miatt, amelyért Vállalkozó felelős, harmadik személy a Megrendelővel szemben kártérítési vagy bármilyen más igényt támaszt, úgy valamennyi ilyen kár vagy egyéb igény alól maradéktalanul mentesíti, kártalanítja a Megrendelőt. Ennek elmaradása esetén a Megrendelő jogosult szerződésellenes teljesítést megállapítani és az átvételt megtagadni. Szerződéses kötelezettsége körében a Megrendelő vállalja, hogy: 5.25. A szerződéskötés napjától biztosítja a munkaterületet. A Felek a munkaterület átadása-átvételét és megfelelőségét jegyzőkönyvben rögzítik, és aláírásukkal igazolják. A munkaterület megfelelőségének jegyzőkönyvben történő rögzítése után a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejeznimunkaterületre vonatkozóan kifogást nem emelhet, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles azt szerződésszegése hivatkozási alapjaként nem hozhatja fel; 5.26. a Vállalkozó részérerészére térítésmentesen biztosítja a felvonulási területeket az organizációs terv szerint használható területeken, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változásokvalamint térítés ellenében, a résztvevő hatóságoktényleges fogyasztás, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, mérők által rögzített ellenértékének megfizetése mellett a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült víz és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik.energiavételezési lehetőséget; 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.295.27. A Megrendelő tudomásul veszikapcsolattartója, hogy illetve műszaki ellenőre, valamint a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arratervező útján a munkát és a felhasználásra kerülő anyagokat, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-alkatrészeket, mind hatósági kapacitás-hiány várhatóberendezéseket bármikor ellenőrizheti, beépítésre kerülő anyag esetén beépítés előtt köteles ellenőrizni. A Megrendelő a Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállalírásbeli értesítéstől számított két munkanapon belül köteles az ellenőrzést elvégezni, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény annak eredményéről tájékoztatni a Vállalkozót. Amennyiben Megrendelő az írásbeli értesítéstől számított két munkanapon belül az ellenőrzést nem érvényesíthetővégzi el, úgy Vállalkozó azt megrendelő beleegyezéseként értelmezi, kívéve, ha a Megrendelő egyéb irányú elfoglaltságára való hivatkozással Vállalkozóval egy közös időpontban meg nem állapodik, mely nem lehet 5 munkanapnál későbbi mint Vállakozó írásbeli értesítése megküldésének napja. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

Felek jogai és kötelezettségei. 4.11./ A bérlő tudomásul veszi, hogy a bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a bérleményben átalakítást és - a rendszeres használattal együtt járó karbantartási, felújítási munkák kivételével - értéknövelő beruházást nem végezhet. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni A rendszeres karbantartási, felújítási, valamint a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat hozzájárulással elvégzett munkálatok minden költsége a Vállalkozó által adott adatbekérőben, illetve dokumentum listában foglaltak szerintbérlőt terheli. 4.22./ Amennyiben a Bérlő a Bérbeadó és a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül végez bármilyen átalakítási, építési munkálatokat a Bérleményben, az súlyos szerződésszegésnek minősül. Vállalkozó Bérbeadó felhívására, vagy a szerződés megszűnésekor saját költségére köteles az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért eredeti állapotot helyreállítani, és ez ebből eredő károkat megtéríteni, felmerülő költségeit a bérleti díj ellenében nem számolhatja el és bérleti díj csökkentésére sem tarthat igényt, a Bérbeadóval, vagy a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal szemben sem a szerződés hatálya alatt, sem a bérleti jogviszony megszűnését követően semminemű kártérítési vagy egyéb tulajdonjogi vagy vagyoni igényt nem támaszthat. 3./ Bérlő köteles a Bérleményt a bérleti jogviszony teljes időtartama alatt rendeltetésének megfelelően őrizni, használni, karbantartani, és azt a bérlet megszűnésekor rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban Bérbeadónak visszaszolgáltatni. A nem rendeltetésszerű, valamint szerződésellenes használatból eredő károk megtérítése a Bérlő kötelezettsége, valamint az ebből eredő esetleges kijavítások költségei is a Bérlőt terhelik. Bérlő köteles az elhasznált, elfogyott, működésképtelenné vált, megsemmisült, 2. sz. mellékletben felsorolt berendezési tárgyak, eszközök folyamatos tisztán tartására, javítására, pótlására, cseréjére. 4./ Bérlő kijelenti, hogy a bérleményben megvalósuló vendéglátó-ipari tevékenységekhez szükséges képesítéssel, szakértelemmel, és szakképzett személyzettel rendelkezik, garantálva a minőségi vendéglátást. Bérlő köteles alkalmazottait bejelenteni, utánuk a kötelező adókat és járulékokat megfizetni. A tevékenység végzéséhez szükséges hatósági engedélyek beszerzése Bérlő feladata. Bérlő és Bérbeadó kötelezettsége, hogy együttműködjenek a tevékenység végzéséhez szükséges valamennyi hatósági engedély beszerzése érdekében. Bérlő köteles valamennyi jogszabályi rendelkezést betartani, különös tekintettel a közegészségügyi, élelmiszer-egészségügyi előírásokra. 5./ Felek megállapodnak, hogy a bérlet tárgyát Bérlő csak a jelen szerződésben meghatározott büfé szolgáltatás céljára használhatja és a használatot harmadik személy részére nem engedheti át. E rendelkezés megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül. 6./ Bérlő - a Bérbeadó szabályzatai figyelembe vételével - köteles a bérlet tárgyára vonatkozó, a tevékenységnek megfelelő tűzrendészeti, közegészségügyi, vagyonvédelmi, munkavédelmi, stb. előírásokat kidolgozni, betartani és betartatni. Bérlő kijelenti, hogy a Bérbeadó vonatkozó szabályzatait megismerte és azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. 7./ Bérlő köteles a Bérlemény folyamatos takarítására, karbantartására. A Bérlő kifejezetten vállalja és tudomásul veszi, hogy saját költségén való kötelezettsége a falon kívüli vezetékek hibáinak kijavítása, karbantartása, a csatlakozó ponttól a fogyasztó berendezésekig, (beleértve a kapcsolókat és csatlakozó aljzatokat is), a Bérleményben a csatlakozó ponttól az érintésvédelmi és biztonságtechnikai előírások betartása. A Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy a Bérlő köteles a rendeltetésszerű használatából adódó károsodások kijavítására is (pl. mérőóra .: burkolatok cseréje, mérőhely szabványosításaill. pótlása, teljesítmény bővítésvakolat-, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása festés-mázolás, javítások), valamint a berendezési tárgyakat (pl.: mosdó, stb.) illkárosodás, meghibásodás esetén szükség szerint saját költségén köteles pótolni. határidők betartásáértA Bérlő vállalja az üzemeltetés során a büféknek a jelen szerződésben foglalt és a hatályos jogszabályok, a higiéniás és egészségügyi előírások szerinti követelményeknek maradéktalan betartását, az általa használt területeken és berendezési, felszerelési tárgyakon (asztalok, székek) a tisztaság fenntartását. 8./ Bérlő köteles a bérleményben, illetve az általa használt területen keletkezett hulladék tárolásáról és elszállításáról - a jogszabályi előírásoknak megfelelően - gondoskodni. 9./ A Bérbeadó jogosult a szerződés időtartama alatt a Bérlő tevékenységét a Bérlő szükségtelen zavarása nélkül ellenőrizni és szakértő, illetve tanú jelenlétében jegyzőkönyvben rögzíteni. Az olyan meghibásodásokról, amelyek a bérlemény állagának romlásához vezethetnek, Bérlő köteles a Bérbeadót haladéktalanul, írásban tájékoztatni. 10./ A Bérlő vállalja, hogy az előadások előtt és alatt a színházi büfé üzemeljen, a közönség kiszolgálásra kerüljön, illetve az előadások és próba időszak alatt a személyzeti (színészbüfé) büfé üzemeljen - a személyzet kiszolgálása a fellépő művészek és a színház dolgozói részére. A szükséges üzemeltetés idejéről a Bérbeadó 72 órával megelőzően értesíti a Bérlőt. A Bérlő valamennyi büfében vállalja, hogy színvonalas választékot biztosít, udvarias kiszolgálás és mérsékelt árszínvonal mellett. Az igényelt minimális választék: üdítő ital, ásványvíz, sör, bor, röviditalok, kávé, szendvics, saláták, pékáru. A Bérlő működése során tekintettel van a Xxxxxx Xxxxxx Színház által képviselt művészeti szempontokra. 11./ A Bérlő együttműködik a Bérbeadóval annak marketing és PR feladatainak kivitelezése során. A Bérlő a vendéglátó-ipari egység működése során mindent elkövet annak érdekében, hogy a látogatottságát és ezáltal a helyszín ismertségét is növelje. Ennek érdekében megfelelő marketing és reklám tevékenységet fejt ki. A bérlő reklámhordozót csak a bérbeadó előzetes írásbeli engedélyével helyezhet el. 12./ A Bérlő valamennyi eladóhely általános árszínvonalát köteles egyeztetni a Színház vezetésével, azzal a megkötéssel, hogy az ételek és italok a Színház vezetősége által maximált árát köteles tudomásul venni. Ennél magasabb árat csak a Színház vezetőségével történt előzetes egyeztetést követően alkalmazhat, továbbá az ügyintézés során étlap módosításával kapcsolatban egyeztetnie kell a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3Színház vezetésével. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő A Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanbaáltala biztosított minőséget folyamatosan szinten tartja, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alatt, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pljavítja. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul vesziEnnek biztosítása érdekében arra törekszik, hogy a használaton kívüli tetőtartóbeszállító partnerei megválasztásakor az ár-érték arányt figyelembe vegye, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része s ezáltal a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ vevőkör által igényelt termékeket a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosításalegkedvezőbb áron szerezze be. 4.513./ A Bérlő köteles biztosítani a vendéglátó-ipari egységben található valamennyi szükséges konyhatechnológiai berendezés, eszköz, gép, üzletberendezés, vendéglátó felszerelés, szervizkészlet rendelkezésre állását. 14./ A Bérlő köteles az alkalmazottak nevét, címét és elérhetőségét, telefonszámát a Színháznak megadni. Megrendelő kifejezetten tudomásul vesziSzínház a személyes adatokat az adatvédelmi szabályok szerint köteles kezelni. A Bérlő biztosítja alkalmazottai részére a szabályozásnak megfelelő munkavédelmi felszereléseket, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget tűz- és munkavédelmi szabályzatok oktatási anyagának megismerését. Az üzemeltetés ideje alatt a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas foglalkoztatottak egyenruhát kötelesek viselni, melynek színeit, fazonját a kivitelezésre Színház képviselőjével egyeztetni tartozik. 15./ A Bérlő köteles gondoskodni valamennyi gépről, berendezésről és fogyóeszközről (így különösenpoharak, de nem kizárólagosan nem áll készen a tetőtányérok, nincs kiépített villamos hálózat, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító falevőeszközök, stb.) 16./ A Bérlő köteles a vendégkör igényeinek megfelelően alakítani az üzemeltetés rendjét, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása választékát, árszínvonalát, s általában a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult vendégkör elégedettségére működtetni a munkaterületről levonulni, illetőleg büféket. A büfék személyzeti létszámát a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánrendezvény látogatói létszámához igazítja. 4.6. Felek megállapodnak17./ A Bérlő felelősséget vállal a szerződésben rögzített kötelezettségek, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el valamint az akadályt képező eszköztegyéb, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősítitevékenységére vonatkozó szabályok (vendéglátásra, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapján. 4.7. A mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértékeadózásra, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20maradéktalan betartásáért. Amennyiben a telepítés szerződést megszegi, vagy a 2.2 szerintireá irányadó szabályokat megsérti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen s ebből eredően Színháznak kárt okoz, köteles azt teljes egészében megtéríteni. 18./ A Bérlő a 2.5, 2.6színház területére bútorokat és egyéb eszközöket csak a Színház írásos engedélyével szállíthat be. 19./ A Bérlő a jogviszony megszűnésekor ráfordításainak megtérítésére nem tarthat igényt. 20./ A jelen szerződésben rögzített tevékenységtől eltérő használatra Bérlő nem jogosult. Bérlő a bérlemény használatát Bérbeadó hozzájárulása nélkül harmadik személynek nem engedheti át. 21./ A helyiségrészek tevékenységi profilja, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenvedszolgáltatások módja, illetve újbóli kiszállással járjellege, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén nyitvatartási ideje csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal vanBérbeadó hozzájárulásával változtatható meg. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 1 contract

Samples: Üzemeltetési, Hasznosítási És Albérleti Szerződés

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat a Vállalkozó által adott adatbekérőben, illetve dokumentum listában foglaltak szerint. 4.2. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alatt, a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tető, nincs kiépített villamos hálózat, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító fal, stb.), úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.6. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapján. 4.7. A mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi xxxxxxxxxx a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni.az 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés vállalkozásiszerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat Szerződéses kötelezettsége körében a Vállalkozó által adott adatbekérőbenvállalja, illetve dokumentum listában foglaltak szerint.hogy: 4.25.1. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alattsorán végzett munkákra vonatkozó, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter érvényben lévő jogszabályi és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre hatósági (így különösen, de nem kizárólagosan az építéshatósági, munkavédelmi, környezetvédelmi, biztonságtechnikai, vagyonvédelmi és tűzvédelmi), valamint Megrendelő működését rögzítő előírásokat maradéktalanul betartja, és az általa igénybevett közreműködőkkel (alvállalkozókkal) maradéktalanul betartatja. Ezek be nem áll készen tartásából eredő károkat a tetőVállalkozó a Megrendelőre nem háríthatja át, nincs kiépített villamos hálózata károkért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.2. jelen szerződés teljesítése során felmerülő költségeit (különösen, nincs levakolva de nem kizárólagosan anyagok, alkatrészek, berendezések, technológiák, az eredmény elérése érdekében tett szükséges egyéb ráfordítások) teljes körűen saját maga előlegezi és viseli, felelősséget vállal a munka gazdaságos és gyors befejezéséért; 5.3. a kivitelezés során csak a hatályos jogszabályokban és szabványokban előírt minősítéssel rendelkező, új anyagokat, alkatrészeket, berendezéseket, technológiákat használ fel. Ennek teljesítéséért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan szavatosságot vállal; 5.4. ha a kiviteli tervdokumentációban kiírt anyagokat – az időben való megrendelés igazolása mellett – a szükséges határidőben nem tudja beszerezni, azokat a Megrendelő előzetes, kifejezett, írásos hozzájárulása után időben beszerezhető, azonos, vagy Megrendelő számára kedvezőbb műszaki paraméterű és használati értékű más anyaggal helyettesíti. A Vállalkozó az anyagváltozás miatti többletköltséget a Megrendelőre nem háríthatja át. A Vállalkozó ebben az esetben is csak új anyagokat és berendezéseket építhet be; 5.5. a munkaterületet saját költségén a kivitelezés teljes időtartamára a járókelők biztonságos távoltartására alkalmas módon körülkeríti, folyamatos őrzését biztosítja, az építési terület megfelelő tisztántartásáról, a por- és zajterhelés minimalizálásáról gondoskodik, a dolgozók higiéniai követelményeinek ellátását biztosítja. Ennek be nem tartásából eredő akár a Megrendelőnél, akár a Vállalkozónál, akár harmadik személynél felmerülő károkat a Megrendelőre nem háríthatja át, az ebből eredő károkért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal. 5.6. biztosítja, hogy az építési munkaterületen csak olyan személyek tartózkodjanak, akik a vállalkozói nyilvántartásban szerepelnek, illetve erre jogosultsággal rendelkeznek, és az építési napló által igazoltan részt vesznek a napi munkában, annak ellenőrzésében és irányításában. 5.7. Vállalkozó az alábbiakat is vállalja: - A beépítésre kerülő anyagok helyszíni készletezésének minimalizálása - Az igénybe venni kívánt utak használatának engedélyeztetése - A munkakezdés előtti állapotrögzítést dokumentálni kell. 5.8. Vállalkozó a szerződés tárgyát képező feladat elvégzésével érintett létesítményt, valamint az építési területet kizárólag a vállalkozási szerződésben meghatározott feladat elvégzésére használhatja és az épületben, építési területen nem végezhet semmilyen olyan tevékenységet, amely a szerződése teljesítéséhez nem szükséges, vagy hasznos, vagy amely tevékenység más munkával kapcsolatos, beleértve korlátozás nélkül bármely más harmadik fél részére folytatott tevékenységet. 5.9. minimalizálja a beépítésre kerülő anyagok helyszíni készletezését; 5.10. a munkakezdés előtti állapotot fényképes, ill. lefestve videó felvétellel dokumentálja (különös tekintettel a kivitelezéssel érintett, illetve szomszédos épületek, létesítmények, műtárgyak, utak és közművek vonatkozásában); 5.11. a kivitelezési munkákhoz szükséges szerszámokat, kisgépeket a munkája elvégzéséhez biztosítja. A gépek kezelőinek rendelkezniük kell az inverter helyét biztosító faladott gép működtetéséhez előírt jogosítvánnyal. Ennek hiányából eredő teljes felelősség a Vállalkozót terheli. Vállalkozó munkavégzéskor olyan gépeket köteles üzemeltetni, melyek a rendeletekben előírt zajkibocsátási határértéket nem haladják meg, a munkavédelmi előírásoknak megfelelnek. 5.12. a munkáit úgy végezi, hogy az a környezet számára minél kisebb zajterhelést vagy egyéb kellemetlenséget okozzon. Zajjal járó munkákat csak a zajkibocsátási határértéken belül, továbbá a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007.(X.29.) Korm. rendeletben és a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendeletben meghatározottak betartásával végezhet. 5.13. a sitt, építési és egyéb törmelék napi elszállítását, a „szóródó” anyagok kaloda közötti tárolását és szükség szerinti letakarását, az építési terület környékének állandó és folyamatos tisztántartását, valamint a közterületi burkolat fóliás takarását az építési munkálatok ideje alatt. 5.14. a munkavégzés időtartamára olyan porvédő eszközöket alkalmaz, amelyek a por terjedése által okozott kellemetlenségeket minimalizálják. 5.15. a munkavégzés során fokozott figyelmet fordít a személyek testi épségére, a megfelelő védőtávolságok betartására és betartatására (anyagtárolás, közlekedési útvonalak stb.); folyamatosan gondoskodik a munkaterület zártságáról. Ezek elmaradása esetén a műszaki ellenőrnek jogában áll a hiányosság megszüntetéséig az építkezést leállítani. Az így kieső idő az építkezés határidőit nem befolyásolhatja; 5.16. az építés során már meglévő, úgy illetve előkerülő természeti, kulturális örökségi, építészeti értékeket megőrzi; 5.17. Vállalkozó az átadás-átvételi eljárás keretében köteles a műszaki megvalósulási dokumentációt átadni Megrendelő részére; 5.18. A Vállalkozó által késztett pénzügyi és műszaki ütemterv a jelen szerződés melléklete. Amennyiben az ütemterv módosítása szükséges, azt legalább egy héttel korábban köteles Vállalkozó kooperációs egyeztetésen jelezni. 5.19. A kivitelezési teljesítési határidőt megelőzően Vállalkozó köteles a műszaki átadás-átvételi eljárás lefolytatását lehetővé tenni. 5.20. a kivitelezés megkezdésekor a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 5. § (6) bekezdésének megfelelő kb. 1m2 méretű építési táblát helyez el, és azon a hivatkozott jogszabályban meghatározott adatokat feltünteti. Ennek be nem tartásából eredő károkat a Megrendelőre nem háríthatja át, a károkért a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.21. a Megrendelőnek felróható, ezért kivitelezést érintően a Megrendelőt terhelő tájékoztatási kötelezettségek teljesítése során a Megrendelővel együttműködik; 5.22. a kivitelezés teljes időtartama alatt felvonulási (ideiglenes) energiát és a közműcsatlakozásokat és azok mérőit biztosítja: az ideiglenes energia szükség szerinti kiépítése és szükség szerinti elbontása és a fogyasztás díja a Vállalkozót terheli. Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulnifogyasztás ellenértékét megfizeti Megrendelőnek, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánszolgáltatónak. 4.65.23. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat eseténépítési munkaterületen keletkezett építési-bontási hulladék mennyiségét és fajtáját folyamatosan vezeti az építési naplóban, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicserélikeletkező mindennemű hulladékot a munkaterületről, saját költségen elszállítja vagy elszállíttatja, elhelyezi, a szerződés részeként hulladékok elhelyezésének adminisztrációját a hatályos jogszabályi rendelkezések és hatósági előírások szerint elvégzi. Ezek be nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás)tartásából eredő károkat a Vállalkozó a Megrendelőre nem háríthatja át, a rossz állapotúkárokért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.24. az eltakarásra kerülő munkákról a Megrendelőt előzetesen, hibásaz eltakarás előtt legalább három munkanappal értesíti, a figyelmeztetési kötelezettség elmulasztásából eredő mindennemű kár Vállalkozót terheli. Megrendelő utólag is kérheti az eltakarásra került szerkezetek, részek visszabontását a Vállalkozó költségére, amennyiben Vállalkozó az eltakarásról nem értesítette határidőben; 5.25. a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíti, amely a kivitelezés eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítjaakadályozza; értve ezen a különböző hatósági előírások, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt szabványok szerződés teljesítése során történő megváltozását is. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.26. a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő befejeztével a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részéremunkavégzéshez igénybe vett, a Vállalkozó által kiállított számla alapján.a jelen szerződés keretében épített és átalakított építményeken kívüli területeket, létesítményeket a munkaterület átvétele előtti állapotnak megfelelően helyreállítja, így különösen, de nem kizárólagosan elvégzi az utak, járdák, parkok, parkolók, közművek és növényzet eredeti állapotának helyreállítását; 4.75.27. A mérőhely a kivitelezés teljesítése során felmerülő, külső, elháríthatatlan okból előre nem látható, így a Közbeszerzési eljárás során nem jelzett, a tervdokumentációtól való eltérési igény(eke)t a Megrendelő kapcsolattartójának és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó)műszaki ellenőrének egyidejűleg nyolc napon belül jelzi, és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a az ilyen munkákat Megrendelő feladataelőzetes, írásos jóváhagyása és szükség szerint írásbeli szerződés módosítás nélkül el nem végezheti, mely jóváhagyás megadásáról, vagy megtagadásáról Megrendelő 3 munkanapon belül nyilatkozni köteles; 5.28. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki jogszabály és szabványossági hibák nem akadályozzák jelen szerződés szerint e-építési naplót vezet; 5.29. Az építési napló vezetésével kapcsolatos valamennyi, rá vonatkozó költséget a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznieVállalkozó viseli. 4.95.30. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben végzett munkák ellenőrzését a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (plkapcsolattartója illetve műszaki ellenőre részére bármikor, előzetes értesítés nélkül munkaidőben biztosítja; 5.31. színes kábelcsatornaMegrendelővel együttműködik a hatályos jogszabályok által előírt megfelelő ellenőrzés, kábelek falba történő bevésésenyomon követés, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján.jelentéskészítések érdekében; 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.155.32. Vállalkozó a Megrendelővel – munkaterület átadás- átvételig organizációs tervet készít, melyet Megrendelőnek jóváhagyása végett bemutat. A terv minimálisan tartalmazza a távolságnak megfelelőmunkaterület lekerítését, Budapesten anyag és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínenhulladékdepóniák, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékérőlfelvonulási konténer helyét, anyagszállítási és közlekedési bejáratokat, energia és vízvételezési pontokat, telepített gépeket- berendezéseket. 4.165.33. Vállalkozó kötelezettséget a helyszíni kivitelezési munkái végzéséhez szükséges közműszolgáltatói és egyéb engedélyeket, hozzájárulásokat, egyéb nyilatkozatokat beszerzi és a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 33. § (1) és (3) bekezdése szerint Megrendelő rendelkezésére bocsátja, valamint az ezzel kapcsolatos költségeket viseli. 5.34. A Vállalkozó a Ptk. szerinti felelősséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével végzése során a munkaterületen eltakarítkivitelezés végzésével közvetlen összefüggésben bekövetkező esetleges káreseményeket haladéktalanul jelzi a Megrendelő felé, azt tisztán adja vissza és a Megrendelőnek. 4.17káresemény következtében a kivitelezéssel érintett építmények, vagy azok berendezései, területe – ide értve a telekhatárokon kívül eső létesítményeket is – tekintetében felmerülő károkat a Megrendelő, illetőleg, ha a károsult nem a Megrendelő, akkor a károsult harmadik személy részére haladéktalanul megtéríti. A Vállalkozó kijelentikártérítési felelőssége attól függetlenül fennáll, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek kár bekövetkeztéért ő vagy alkalmazottja, a vonatkozó európai irányelveknekkivitelezés lebonyolításához igénybe vett közreműködője, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20alvállalkozója felelős. Amennyiben Vállalkozó a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei Megrendelőnek okozott kárt nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérésttéríti meg, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető másjogosult szerződésellenes teljesítést megállapítani, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja kártérítés összegét a sérült elemetvégszámlából levonni a Kbt. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége 135. § (6) bekezdés szerint; 5.35. A Vállalkozó feltétlen és költsége. 4.23. Felek rögzítikkorlátlan felelősséget vállal arra, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhetővégzésével kapcsolatos olyan káresemény miatt, amelyért Vállalkozó felelős, harmadik személy a Megrendelővel szemben kártérítési vagy bármilyen más igényt támaszt, úgy valamennyi ilyen kár vagy egyéb igény alól maradéktalanul mentesíti, kártalanítja a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánMegrendelőt. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Felek jogai és kötelezettségei. 4.11. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni Szolgáltató köteles a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat Szerződésben és dokumentumokat a Vállalkozó táborok részletes leírásában foglalt szolgáltatást teljesíteni. 2. Táborozó, kiskorú Táborozó esetén Szülő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben Szolgáltató nem teljesíti a vállalt szolgáltatást. 3. Táborozó köteles betartani a táborok alkalmával kihirdetett házirendben foglaltakat. 4. Táborozó köteles betartani a táborozás során neki adott utasításokat. Az ezen utasítások betartásának elmulasztásából fakadó sérülésért, vagyoni és nem vagyoni károkért a Táborozó, kiskorú Táborozó esetén Szülő felelős. A Szolgáltató által adott adatbekérőbenszervezett táborokon és programokon a Táborozó saját felelősségére vesz részt. 5. Szolgáltató jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani és a szolgáltatások nyújtását megtagadni, amennyiben: - Táborozó a házirendet súlyosan megszegi; - Táborozó nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésére bocsátott eszközöket; - Táborozó a társaival, Szolgáltatóval vagy annak alkalmazottaival durván viselkedik, alkohol vagy drogok befolyása alatt áll, illetve dokumentum listában foglaltak szerintfenyegető, sértő vagy más elfogadhatatlan viselkedést tanúsít; - Táborozó, kiskorú Táborozó esetén Szülő nem teljesíti a fizetési kötelezettségét. 4.26. Vállalkozó A táborok során használt eszközök és helyiségek nem rendeltetésszerű használatából eredő károkat a kárt okozó Táborozó, kiskorú Táborozó esetén Szülő köteles megtéríteni. Több Táborozó által közösen okozott ilyen kárért az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (plérintett Táborozók, kiskorú Táborozók esetén Szülők egyetemlegesen felelnek. 7. mérőóra cseréjeTáborozónak az őt ért kárt kötelessége azonnal jelenteni a tábor vezetőjének, mérőhely szabványosításaés minden szükséges információt a rendelkezésre kell bocsátania, teljesítmény bővítés, amely a káreset tisztázásához szükséges. 8. Az egyes táborok helyszínén az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért értékes tárgyak és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáértkészpénz megőrzésével kapcsolatos információkat Szolgáltató a helyszínen ismerteti, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért azonban a nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alatt, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tető, nincs kiépített villamos hálózat, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító fal, stb.), úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.6. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapján. 4.7. A mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó ilyen módon elhelyezett értéktárgyak biztonságáért Szolgáltató felelősséget nem vállal. 9. Táborozó, kiskorú Táborozó esetén Szülő köteles Szolgáltatót előzetesen tájékoztatni a Táborozó egészségügyi állapotáról és problémáiról. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, felvilágosítás elmaradása esetén az erről kiállított számla alapján. 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából ebből eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési Szolgáltató felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.3010. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arrólSzolgáltató jogosult a táborokon a Táborozókról fénykép, hogy illetve mozgókép felvételt készíteni, amelyet a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjábólkésőbbiek során marketing célra felhasználhat.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat a Vállalkozó által adott adatbekérőben, illetve dokumentum listában foglaltak szerint. 4.2. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alatt, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tető, nincs kiépített villamos hálózat, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító fal, stb.), úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.6. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapján. 4.7. A mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.175.1. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknekrendelkezésére álló tervdokumentációt megvizsgálta, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknakazt teljesnek és kivitelezésre alkalmasnak találta. 4.185.2. Vállalkozó indokolt esetben tevékenysége során a teljesítés munkaterületet köteles a napi munkavégzést követően olyan állapotba hozni, hogy az intézmény üzemszerű működését ne akadályozza. 5.3. Megrendelő a munkaterületet a szerződés megkötésekor adja át Vállalkozó részére. 5.4. Vállalkozó köteles a munkaterület átadás-átvételével egyidejűleg az építési naplót megnyitni és folyamatosan vezetni. 5.5. Vállalkozó – a naplóbejegyzésen túl – köteles a Megrendelőt telefaxon tájékoztatni azokról a veszélyhelyzetekről, tényekről és körülményekről, melyek a szerződésszerű teljesítést befolyásolják, vagy veszélyeztetik. 5.6. Vállalkozó feladatát képezi a munkaterület pormentes lehatárolása, és a munkák során eltérhet keletkező mindennemű hulladéknak az árajánlatban megadott intézmény területéről történő elszállítása, elhelyezése. A bontást előzetes egyeztetés alapján úgy kell végezni, hogy az alkalmas anyagok, berendezések újrahasznosítása biztosítva legyen, ezért ezeket elkülönítetten kell tárolni és jegyzőkönyvileg át kell adni Üzemeltetőnek. 5.7. Vállalkozó kötelezettsége és felelőssége az építési és felvonulási terület őrzése, vagyon- és tűzvédelmének biztosítása, valamint a munkavédelmi előírások betartása. E kötelezettségek megszegéséből, valamint a tevékenységből eredő kár, bírság megfizetése Vállalkozót terheli. 5.8. Vállalkozó szavatolja a hatályos jogszabályokban előírt minősítéssel rendelkező anyagok, szerelvények kivitelezés során történő felhasználását, továbbá vállalja ennek igazolását. 5.9. Ha Vállalkozó az ajánlattételi dokumentációban leírt anyagokat az időben való megrendelés igazolása mellett sem tudja beszerezni, úgy az azonos műszaki tartalomtól paraméterű, minőségű, és használati értékű más anyagokkal való helyettesítésre vonatkozó javaslatával – jóváhagyás végett – haladéktalanul köteles Megrendelőt értesíteni. Az anyagváltozás miatti esetleges többletköltség Vállalkozót terheli. 5.10. A teljesítéshez szükséges anyagok, berendezések szállítása Üzemeltető által jóváhagyott módon, szállítólevéllel történik. Mind a helyszíni tárolás, mind a szállítás Vállalkozó felelősségi körébe tartozik, azért a Megrendelő felelősséget nem vállal. 5.11. Ha egyes munkarészeket Vállalkozó beépít (konkrét márkáktól és típusoktóleltakar), köteles a Műszaki ellenőrt megfelelő időben, de csak abban az esetben, ha legalább 24 órával korábban a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen beépítésről értesíteni. 4.195.12. A szerződő felek rögzítikMegrendelő Vállalkozó részére térítésmentesen felvonulási területet, hogy valamint térítés ellenében (az Üzemeltetővel történt megállapodás alapján) víz- és energiavételezési lehetőséget biztosít. 5.13. Megrendelő megbízásából eljáró Műszaki ellenőr legalább 10 naponként a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozásokmunkát ellenőrzi, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet észrevételeit az építési engedélyezés akkor isnaplóban közli, amikor de Megrendelő – kijelölt képviselői útján – a jelen ÁSZFmunka végzését bármikor megtekintheti. 5.14. Vállalkozó a kivitelezési tevékenység megkezdésekor a közterületről jól láthatóan, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már az építési engedélyhez kötött nagyobb projekt részemunkaterületen a 191/2009. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról(IX. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.1515.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és előírt, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján megtalálható Arculati Kézikönyv szerinti táblát köteles elhelyezni. Ennek elmulasztása esetén az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. naplóban történt eredménytelen Megrendelői felszólítás után a Megrendelő tudomásul veszijogosult a Vállalkozó költségére elkészíttetni, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg és a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felelszámlából ennek összegét levonni. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.225.15. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy szerződés teljesítése céljából e szerződésen alapuló szerződéseiben kötelezettségként vállalja a kivitelezés során Kbt. 305. § (1)-(3) bekezdése és a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek 306/A. § (cserép, pala1) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott5) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költségebekezdése szerinti előírások érvényesítését. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Felek jogai és kötelezettségei. 4.11. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni Bérlő jogosult jelen szerződés hatályba lépésének napjától a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat bérleményt birtokba venni és dokumentumokat azt ettől az időponttól kezdődően BÜFÉ vendéglátó ipari egység üzemeltetése céljára rendeltetésszerűen használni. Bérlemény birtokba vételét, valamint a Vállalkozó által adott adatbekérőbenszerződés megszűnésekor annak visszaadását Xxxxx jegyzőkönyvben rögzítik, az átadás-átvétel napjának, pontos időpontjának, a résztvevő személyek nevének, továbbá annak a körülménynek a feltüntetésével, hogy a bérlemény birtokba vétele, illetve dokumentum listában foglaltak szerintvisszaadása megtörtént. 4.22. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő Bérlő feltétel nélküli kötelezettséget vállal arra, hogy bérleti jogát a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként bérlemény – ideértve a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanbabérlemény tartozékait, feljutás a tetőrefelszereléseit, központi berendezéseit is – műszaki állapotának megóvásával, állagának sérelme nélkül gyakorolja, a kivitelezés teljes időtartama alattbérleményt a saját költségén – külön térítési díj nélkül – mindenkor jó és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban tartja és azt a bérleti jogviszony megszűnésekor ennek megfelelő állapotban bocsátja Bérbeadó birtokába. 3. Az üzemeltetéshez szükséges gépek, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinekberendezések és felszerelési tárgyak beszerzése, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat meglétea helyiségek BÜFÉ üzemeltetés céljára való alkalmassá tétele és folyamatos karbantartása, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén továbbá napi takarítása a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolásaBérlő feladata. A Bérlő a beruházások kapcsán bérleti díj csökkentésre, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléteilletve bérleti díjba való beszámításra nem jogosult. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosításaA beruházások tulajdonjogot nem keletkeztetnek. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tető, nincs kiépített villamos hálózat, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító fal, stb.), úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.64. Felek megállapodnak, hogy amennyiben Bérlő a Vállalkozó akadálymentesíti bérleményben a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, vendéglátó ipari tevékenységet saját költségén végzi. A vendéglátó ipari egység üzemeltetéséhez szükséges fogyóeszközöket a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül Bérlő köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapjánbiztosítani. 4.75. Bérlő a vendéglátó ipari egység beüzemeléséhez és működtetéséhez köteles saját költségén az esetlegesen szükséges hatósági engedélyeket beszerezni és azt Bérbeadónak bemutatni. 6. A mérőhely BÜFÉ alkalmazottainak rendelkezniük kell a szükséges végzettséget/képzettséget igazoló és az egészségügyi alkalmasságot igazoló okirattal. 7. Bérlőnek vállalnia kell a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), HACCP szabványnak megfelelő felszereltség és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadniüzemeltetés folyamatos biztosítását. 8. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (plbérlemény az alábbi közművekkel rendelkezik: − központi fűtés, − hideg- és melegvíz, − szennyvíz elvezetés, − elektromos áram. 9. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővelA Bérbeadói munkák elvégzése érdekében a Bérlő köteles a Bérbeadó, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozika Bérbeadó alkalmazottai és megbízottjai számára a Bérleményhez való hozzáférést biztosítani, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben köteles továbbá a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek javítási munkálatokat tűrni és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánBérbeadóval együttműködni. 4.1110. Megrendelő Bérlő késedelem nélkül köteles Bérbeadót írásban értesíteni a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételévelbérleményben általa észlelt, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnakBérbeadót terhelő karbantartási, javítási munka szükségességéről egyidejűleg jelezve azt is, hogy ha megítélése szerint az érintett hiba vagy munka azonnali beavatkozást igényel-e. A jelen pontban meghatározott értesítés elmulasztásából eredő kárért a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapjánBérlő felel. 4.1211. Amennyiben Bérlő köteles haladéktalanul értesíteni Bérbeadót minden olyan meghibásodásról, amely a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (plbérlemény állagának romlásához vagy a rendeltetésszerű használat akadályozásához vezethet. munkaterület folyamatos biztosításánakIlyen esetben Bérlő köteles tűrni a karbantartással, munkavégzés lehetővé tételének akadályozásafelújítással, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásrahelyreállítással kapcsolatos munkák elvégzését. 4.1312. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult Bérlő a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14bérleményt kizárólag BÜFÉ vendéglátóipari egység üzemeltetésére használhatja. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal Bérlő kötelezi magát arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarítBérbeadó dolgozóinak, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknakazok vendégeinek, illetve ügyfeleinek az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben elvárható jó színvonalon biztosítja a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19kiszolgálást. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel Bérlő kötelezi magát arra, hogy − bármely nap azon időszakában, amikor egyidejűleg legalább 15 főt meghaladó teremhasználat történik a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - BÜFÉ-t nyitva tartja, kivéve, ha erről a szektorban mind munkaerő-sportcsarnok üzemeltető előzetesen lemond, mind hatósági kapacitás− hétvégi vagy hétköznapi „nagyrendezvények” esetén, amikor az esemény nem rendelkezik külön és kizárólagosan catering-hiány várhatógel, a BÜFÉ-t nyitva tartja, − az 500 fő nézőt meghaladó „nagyrendezvény” esetén az emeleti ideiglenes a BÜFÉ-t is nyitva tartja, amennyiben a helyiség kiszolgáló terében más tevékenység nem történik. (Megjegyzés: „nagyrendezvény”-nek számít az a rendezvény, esemény, amelynek időtartama meghaladja a napi 4 órát, vagy nézői is vannak a rendezvények, eseménynek. A Vállalkozó megtesz mindent „nagyrendezvény” időpontjáról, jellegéről, a szerződés határidőben történő teljesítése érdekébenvárható nézői részvételről az üzemeltető és/vagy a szervező tud majd aktuálisan előzetes tájékoztatást nyújtani.) 13. A fentiektől eltérő időszakokban a BÜFÉ nyitva tartását a Bérlő határozza meg, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthetőde erről köteles tájékoztatni Bérbeadót. 4.3014. Ezekben Bérlő a Monor Városi Sportcsarnok Biztonsági Szabályzatának, Tűzvédelmi Szabályzatának, Házirendjének (amelyek elérhetőek a xxxx://xxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx/?x=xxxxxxx-xxxxxxxxxxx oldalon) rá vonatkozó részeit magára nézve kötelezőnek ismeri el és gondoskodik annak betartásáról és az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy ő jogán a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek sportcsarnokban tartózkodó személyeknél a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjábólbetartatásáról.

Appears in 1 contract

Samples: Lease and Operation Agreement

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. 4.1 A Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat a Vállalkozó által adott adatbekérőben, illetve dokumentum listában foglaltak szerint. 4.2. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arrafelelőssége, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként Telepítési helyre vonatkozóan a munkaterületet kereskedelmi és hálózati használati szerződések a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény és végrehajtására kiadott 273/2007. Kormányrendeletnek megfelelően kerüljenek megkötésre. Ha szükséges, Megrendelő köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy az alábbiak szerint biztosítja E-töltő(k) villamosenergia hálózathoz történő csatlakozása(i) szabályszerűen kiépítésre kerüljenek. Ha Megrendelő saját döntése alapján külön POD (Csatlakozási pont) kiépítését illetve teljesítmény bővítést igényel ezek elvégzése nem E.ON, hanem a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőreterületileg illetékes villamosenergia hálózati elosztói engedélyes feladata, a kivitelezés teljes időtartama alattkiépítési munkálatok teljesítési határidejére E.ON-nak nincs befolyása. 4.2 Ha Megrendelő nem tulajdonosa az Egyedi Szerződésben megjelölt Telepítési helynek, úgy köteles az ingatlan tulajdonosának hozzájárulását a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, telepítést megelőzően beszerezni az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó)E-Töltő telepítéséhez, és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület elküldeni annak másolatát az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tető, nincs kiépített villamos hálózat, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító fal, stb.), úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme xxxxxxxxxxx@xxx.xx e- mail címre vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.6. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapján. 4.7megadott postacímre. A mérőhely és tulajdonosi hozzájárulás valós tartalmáért, valamint ettől eltérő (valótlan / hamisított / hamis) hozzájárulási tartalomból származó következményekért a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége felelősség a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik4.3 Megrendelő köteles biztosítani E.ON számára az Egyedi Szerződésben megjelölt Telepítési helyen való telepítés és kapcsolódó munkák elvégzéséhez szükséges feltételeket, hogy különös tekintettel a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben munkaterületen a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek munkavégzéshez szükséges körülmények biztosítására és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.11munkaterülethez szükséges hozzáférésre. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, megadni az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételévelE.ON-nak minden, a legjobb tudása szerint kivitelezi helyszínen történő munkavégzést befolyásoló információt. E.ON köteles betartani a napelemes rendszert. Felek megállapodnakmunkavédelmi előírásokat, hogy valamint köteles megismerni és betartani a munkavégzési, vagyon-, és tűzvédelmi előírásokat. 4.4 E.ON a vállalt kiépítési és üzembehelyezési munkálatokat abban az esetben tudja elvégezni, ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles kivitelezéshez alkalmas állapotban adja át a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapjánTelepítési helyet. Ennek megtörténtét Felek a Munkaterület átadási jegyzőkönyvben rögzítik. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának4.5 E.ON elvégezi az utólag megrendelt munkát is, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, amennyiben az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetbenEgyedi Szerződés teljesítéséhez szükséges, ha a helyettesítő termékek minősége annak elvégzése nem teszi feladatát aránytalanul terhesebbé (pótmunka). Az utólag megrendelt munkák teljesítése okán felmerült többletköltségeket Megrendelő viseli és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó E.ON jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni. Mindennemű, az eredetitől eltérő teljesítés (beleértve a pótmunkát is) csak Megrendelő pedig azt köteles vagy képviselőjének előzetes írásbeli nyilatkozata alapján végezhető el. Ennek hiányában az E.ON a Vállalkozó részére megfizetnisaját kockázatára és felelősségére teljesíthet a jóváhagyott tartalomtól eltérően. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak 4.6 Az E.ON kötelessége a kivitelezés munkaterület átvétele után a munkavégzés ideje alatt a munkavédelem megszervezése, az óvó és balesetelhárítási jogszabályok, tűzvédelmi, rendészeti és környezetvédelmi előírások megtartása 4.7 Ha a munkavégzés során jelentős zajhatással kell számolni, az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincsE.ON köteles meghatározni a vonatkozó előírások betartásának módját, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelniellenőrzését. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszia helyi korlátozásokról, hogy kábeles internet elérés kiépítése rendeletekről köteles tájékoztatást adni E.ON-nak, ezek hiányában E.ON nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal vanvonható felelősségre azok megsértéséért. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja 4.8 E.ON köteles gondoskodni a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés tevékenysége során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) keletkező maradékanyagok és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.hulladékok:

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat a Vállalkozó által adott adatbekérőben, illetve dokumentum listában foglaltak szerint. 4.2. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alatt, a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének kábelnyomvonal akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek a kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont meglévő tetőszerkezet héjazat esetén annak megfelelő minőségének és használhatóságának biztosítása (lakáselosztópl. szükségszerű karbantartás elvégzése) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása., a készülék működéséhez szükséges áramforrás (konnektor) telepítése 4.54.2. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 4.1 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tető, nincs kiépített villamos hálózat, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító fal, stb.), úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.64.3. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Megrendelő helyett a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapján. 4.7. A mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.104.4. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló UVálló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel megrendelő igénye eltér (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.114.5. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes napelem üzemű készülék rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.124.6. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.134.7. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. A kivitelezés során felmerülő többletmunkák, többlet szerelési anyagok (pl. extra csövezés, kábel, vezeték, egyéb szerelési anyag) minden esetben többletköltséget jelentenek, amely összeg a Vállakozó által utólag (vagy a végszámla megküldésével egyidejűleg, esetleg azon extra tételként feltüntetve) a szerződött összegen felül kerül kiszámlázásra a Megrendelőnek. 4.144.8. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, klíma helye, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.154.9. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.164.10. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.174.11. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.184.12. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.194.13. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes napelem üzemű készülék rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.204.14. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.4, 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.224.15. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.234.16. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.244.17. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.254.18. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.264.19. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.274.20. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli az időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.284.21. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat Szerződéses kötelezettsége körében a Vállalkozó által adott adatbekérőbenvállalja, illetve dokumentum listában foglaltak szerint.hogy: 4.25.1. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alattsorán végzett munkákra vonatkozó, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter érvényben lévő jogszabályi és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre hatósági (így különösen, de nem kizárólagosan az építéshatósági, munkavédelmi, környezetvédelmi, biztonságtechnikai, vagyonvédelmi és tűzvédelmi), valamint Megrendelő működését rögzítő előírásokat maradéktalanul betartja, és az általa igénybevett közreműködőkkel (alvállalkozókkal) maradéktalanul betartatja. Ezek be nem áll készen tartásából eredő károkat a tetőVállalkozó a Megrendelőre nem háríthatja át, nincs kiépített villamos hálózata károkért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.2. jelen szerződés teljesítése során felmerülő költségeit (különösen, nincs levakolva de nem kizárólagosan anyagok, alkatrészek, berendezések, technológiák, az eredmény elérése érdekében tett szükséges egyéb ráfordítások) teljes körűen saját maga előlegezi és viseli, felelősséget vállal a munka gazdaságos és gyors befejezéséért; 5.3. a kivitelezés során csak a hatályos jogszabályokban és szabványokban előírt minősítéssel rendelkező, új anyagokat, alkatrészeket, berendezéseket, technológiákat használ fel. Ennek teljesítéséért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan szavatosságot vállal; 5.4. ha a kiviteli tervdokumentációban kiírt anyagokat – az időben való megrendelés igazolása mellett – a szükséges határidőben nem tudja beszerezni, azokat a Megrendelő előzetes, kifejezett, írásos hozzájárulása után időben beszerezhető, azonos, vagy Megrendelő számára kedvezőbb műszaki paraméterű és használati értékű más anyaggal helyettesíti. A Vállalkozó az anyagváltozás miatti többletköltséget a Megrendelőre nem háríthatja át. A Vállalkozó ebben az esetben is csak új anyagokat és berendezéseket építhet be; 5.5. a munkaterületet saját költségén a kivitelezés teljes időtartamára a járókelők biztonságos távoltartására alkalmas módon körülkeríti, folyamatos őrzését biztosítja, az építési terület megfelelő tisztántartásáról, a por- és zajterhelés minimalizálásáról gondoskodik, a dolgozók higiéniai követelményeinek ellátását biztosítja. Ennek be nem tartásából eredő akár a Megrendelőnél, akár a Vállalkozónál, akár harmadik személynél felmerülő károkat a Megrendelőre nem háríthatja át, az ebből eredő károkért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal. 5.6. biztosítja, hogy az építési munkaterületen csak olyan személyek tartózkodjanak, akik a vállalkozói nyilvántartásban szerepelnek, illetve erre jogosultsággal rendelkeznek, és az építési napló által igazoltan részt vesznek a napi munkában, annak ellenőrzésében és irányításában. 5.7. Vállalkozó az alábbiakat is vállalja: - A beépítésre kerülő anyagok helyszíni készletezésének minimalizálása - Az igénybe venni kívánt utak használatának engedélyeztetése - A munkakezdés előtti állapotrögzítést dokumentálni kell. 5.8. Vállalkozó a szerződés tárgyát képező feladat elvégzésével érintett létesítményt, valamint az építési területet kizárólag a vállalkozási szerződésben meghatározott feladat elvégzésére használhatja és az épületben, építési területen nem végezhet semmilyen olyan tevékenységet, amely a szerződése teljesítéséhez nem szükséges, vagy hasznos, vagy amely tevékenység más munkával kapcsolatos, beleértve korlátozás nélkül bármely más harmadik fél részére folytatott tevékenységet. 5.9. minimalizálja a beépítésre kerülő anyagok helyszíni készletezését; 5.10. a munkakezdés előtti állapotot fényképes, ill. lefestve videó felvétellel dokumentálja (különös tekintettel a kivitelezéssel érintett, illetve szomszédos épületek, létesítmények, műtárgyak, utak és közművek vonatkozásában); 5.11. a kivitelezési munkákhoz szükséges szerszámokat, kisgépeket a munkája elvégzéséhez biztosítja. A gépek kezelőinek rendelkezniük kell az inverter helyét biztosító faladott gép működtetéséhez előírt jogosítvánnyal. Ennek hiányából eredő teljes felelősség a Vállalkozót terheli. Vállalkozó munkavégzéskor olyan gépeket köteles üzemeltetni, melyek a rendeletekben előírt zajkibocsátási határértéket nem haladják meg, a munkavédelmi előírásoknak megfelelnek. 5.12. a munkáit úgy végezi, hogy az a környezet számára minél kisebb zajterhelést vagy egyéb kellemetlenséget okozzon. Zajjal járó munkákat csak a zajkibocsátási határértéken belül, továbbá a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007.(X.29.) Korm. rendeletben és a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendeletben meghatározottak betartásával végezhet. 5.13. a sitt, építési és egyéb törmelék napi elszállítását, a „szóródó” anyagok kaloda közötti tárolását és szükség szerinti letakarását, az építési terület környékének állandó és folyamatos tisztántartását, valamint a közterületi burkolat fóliás takarását az építési munkálatok ideje alatt. 5.14. a munkavégzés időtartamára olyan porvédő eszközöket alkalmaz, amelyek a por terjedése által okozott kellemetlenségeket minimalizálják. 5.15. a munkavégzés során fokozott figyelmet fordít a személyek testi épségére, a megfelelő védőtávolságok betartására és betartatására (anyagtárolás, közlekedési útvonalak stb.); folyamatosan gondoskodik a munkaterület zártságáról. Ezek elmaradása esetén a műszaki ellenőrnek jogában áll a hiányosság megszüntetéséig az építkezést leállítani. Az így kieső idő az építkezés határidőit nem befolyásolhatja; 5.16. az építés során már meglévő, úgy illetve előkerülő természeti, kulturális örökségi, építészeti értékeket megőrzi; 5.17. Vállalkozó az átadás-átvételi eljárás keretében köteles a műszaki megvalósulási dokumentációt átadni Megrendelő részére; 5.18. A Vállalkozó által készített pénzügyi és műszaki ütemterv a jelen szerződés melléklete. Amennyiben az ütemterv módosítása szükséges, azt legalább egy héttel korábban köteles Vállalkozó kooperációs egyeztetésen jelezni. 5.19. A kivitelezési teljesítési határidőt megelőzően Vállalkozó köteles a műszaki átadás-átvételi eljárás lefolytatását lehetővé tenni. 5.20. a kivitelezés megkezdésekor a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 5. § (6) bekezdésének megfelelő kb. 1m2 méretű építési táblát helyez el, és azon a hivatkozott jogszabályban meghatározott adatokat feltünteti. Ennek be nem tartásából eredő károkat a Megrendelőre nem háríthatja át, a károkért a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.21. a Megrendelőnek felróható, ezért kivitelezést érintően a Megrendelőt terhelő tájékoztatási kötelezettségek teljesítése során a Megrendelővel együttműködik; 5.22. a kivitelezés teljes időtartama alatt felvonulási (ideiglenes) energiát és a közműcsatlakozásokat és azok mérőit biztosítja: az ideiglenes energia szükség szerinti kiépítése és szükség szerinti elbontása és a fogyasztás díja a Vállalkozót terheli. Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulnifogyasztás ellenértékét megfizeti Megrendelőnek, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánszolgáltatónak. 4.65.23. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat eseténépítési munkaterületen keletkezett építési-bontási hulladék mennyiségét és fajtáját folyamatosan vezeti az építési naplóban, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicserélikeletkező mindennemű hulladékot a munkaterületről, saját költségen elszállítja vagy elszállíttatja, elhelyezi, a szerződés részeként hulladékok elhelyezésének adminisztrációját a hatályos jogszabályi rendelkezések és hatósági előírások szerint elvégzi. Ezek be nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás)tartásából eredő károkat a Vállalkozó a Megrendelőre nem háríthatja át, a rossz állapotúkárokért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.24. az eltakarásra kerülő munkákról a Megrendelőt előzetesen, hibásaz eltakarás előtt legalább három munkanappal értesíti, a figyelmeztetési kötelezettség elmulasztásából eredő mindennemű kár Vállalkozót terheli. Megrendelő utólag is kérheti az eltakarásra került szerkezetek, részek visszabontását a Vállalkozó költségére, amennyiben Vállalkozó az eltakarásról nem értesítette határidőben; 5.25. a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíti, amely a kivitelezés eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítjaakadályozza; értve ezen a különböző hatósági előírások, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt szabványok szerződés teljesítése során történő megváltozását is. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.26. a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő befejeztével a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részéremunkavégzéshez igénybe vett, a Vállalkozó által kiállított számla alapján.a jelen szerződés keretében épített és átalakított építményeken kívüli területeket, létesítményeket a munkaterület átvétele előtti állapotnak megfelelően helyreállítja, így különösen, de nem kizárólagosan elvégzi az utak, járdák, parkok, parkolók, közművek és növényzet eredeti állapotának helyreállítását; 4.75.27. A mérőhely a kivitelezés teljesítése során felmerülő, külső, elháríthatatlan okból előre nem látható, így a Közbeszerzési eljárás során nem jelzett, a tervdokumentációtól való eltérési igény(eke)t a Megrendelő kapcsolattartójának és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó)műszaki ellenőrének egyidejűleg nyolc napon belül jelzi, és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a az ilyen munkákat Megrendelő feladataelőzetes, írásos jóváhagyása és szükség szerint írásbeli szerződés módosítás nélkül el nem végezheti, mely jóváhagyás megadásáról, vagy megtagadásáról Megrendelő 3 munkanapon belül nyilatkozni köteles; 5.28. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki jogszabály és szabványossági hibák nem akadályozzák jelen szerződés szerint e-építési naplót vezet; 5.29. Az építési napló vezetésével kapcsolatos valamennyi, rá vonatkozó költséget a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznieVállalkozó viseli. 4.95.30. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben végzett munkák ellenőrzését a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (plkapcsolattartója illetve műszaki ellenőre részére bármikor, előzetes értesítés nélkül munkaidőben biztosítja; 5.31. színes kábelcsatornaMegrendelővel együttműködik a hatályos jogszabályok által előírt megfelelő ellenőrzés, kábelek falba történő bevésésenyomon követés, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján.jelentéskészítések érdekében; 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.155.33. Vállalkozó a Megrendelővel – helyszíni kivitelezési munkái végzéséhez szükséges közműszolgáltatói és egyéb engedélyeket, hozzájárulásokat, egyéb nyilatkozatokat beszerzi és a távolságnak megfelelő191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 33. § (1) és (3) bekezdése szerint Megrendelő rendelkezésére bocsátja, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékérőlvalamint az ezzel kapcsolatos költségeket viseli. 4.165.34. A Vállalkozó kötelezettséget a Ptk. szerinti felelősséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével végzése során a munkaterületen eltakarítkivitelezés végzésével közvetlen összefüggésben bekövetkező esetleges káreseményeket haladéktalanul jelzi a Megrendelő felé, azt tisztán adja vissza és a Megrendelőnek. 4.17káresemény következtében a kivitelezéssel érintett építmények, vagy azok berendezései, területe – ide értve a telekhatárokon kívül eső létesítményeket is – tekintetében felmerülő károkat a Megrendelő, illetőleg, ha a károsult nem a Megrendelő, akkor a károsult harmadik személy részére haladéktalanul megtéríti. A Vállalkozó kijelentikártérítési felelőssége attól függetlenül fennáll, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek kár bekövetkeztéért ő vagy alkalmazottja, a vonatkozó európai irányelveknekkivitelezés lebonyolításához igénybe vett közreműködője, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20alvállalkozója felelős. Amennyiben Vállalkozó a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei Megrendelőnek okozott kárt nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérésttéríti meg, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető másjogosult szerződésellenes teljesítést megállapítani, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja kártérítés összegét a sérült elemetvégszámlából levonni a Kbt. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége 135. § (6) bekezdés szerint; 5.35. A Vállalkozó feltétlen és költsége. 4.23. Felek rögzítikkorlátlan felelősséget vállal arra, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhetővégzésével kapcsolatos olyan káresemény miatt, amelyért Vállalkozó felelős, harmadik személy a Megrendelővel szemben kártérítési vagy bármilyen más igényt támaszt, úgy valamennyi ilyen kár vagy egyéb igény alól maradéktalanul mentesíti, kártalanítja a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánMegrendelőt. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 1 contract

Samples: Public Procurement Decision

Felek jogai és kötelezettségei. 4.14.1 Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységét a vonatkozó hatályos jogszabályi és hatósági előírásoknak mindenben megfelelve végzi, a jogszabályi és hatósági előírások be nem tartásából eredően Xxxxxxxxxxx, vagy harmadik személynek okozott vagyoni és nem vagyoni kárért teljes anyagi felelősséget vállal. 4.2 Bérlő felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni Amennyiben Bérlő a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat a Vállalkozó által adott adatbekérőbenBérbeadó vagyonkezelésében álló Ingatlanban vagy Bérleményben, vagy az Ingatlan területén lévő ingóvagyonban kárt okoz, Bérlő köteles az okozott kárt megtéríteni, illetve dokumentum listában foglaltak szerinta károkozás előtti állapotot helyreállítani a Ptk. vonatkozó rendelkezései alapján. 4.24.3 Bérlőnek a Bérlemény berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozóan vagyonbiztosítással kell rendelkeznie. Vállalkozó Amennyiben Xxxxx e kötelezettségének nem tesz eleget, úgy Bérbeadó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréjeebből eredő károkért felelősséget nem vállal és mindennemű ennek következtében esetlegesen Bérbeadónál, mérőhely szabványosításavagy harmadik személynél keletkező kárt Bérlő köteles megtéríteni. 4.4 Bérlő a Bérleményben építészeti vagy bármely egyéb átalakítást, teljesítmény bővítésfelújítást, változtatást átalakítást, a Bérlőt terhelő, rendszeres használattal járó kisebb kiadásoknak minősülő fenntartási, karbantartási munkák kivételével a Bérbeadó előzetes, írásos engedélye alapján, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) illehhez szükséges szakhatósági engedélyek birtokában végezhet. határidők betartásáértBérlő bármely felújítási, továbbá beruházási munkák elvégzésére vonatkozó igényét előzetesen, írásban köteles a Bérbeadónak jelezni. Bérbeadó az ügyintézés során Ingatlan értékét növelő, szükséges beruházás számlával igazolt költségét jogosult a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és Bérleti Díjba beszámítani. Bérlő a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáértBérleményben eszközölt további – nem szükséges – beruházásai, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért átalakításai ellenértékének Bérleti Díjba történő beszámítására, vagy beruházásai, átalakításai ellenértékének megtérítésére nem vállal felelősségetjogosult. Bérlő a felújításaira, beruházásaira hivatkozva Bérbeadó felé tulajdonjogi igénnyel nem léphet fel. Bérlő a bérleti jogviszony megszűnésekor cserehelyiségre nem jogosult, függetlenül attól, hogy a jogviszony megszűnésére milyen okból került sor. 4.3. Amennyiben 4.5 Bérbeadó vállalja, hogy a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meghatósági és egyéb szükséges engedélyek beszerzése érdekében a Bérlővel maradéktalanul együttműködik, úgy ennek felelőssége s e körben a Vállalkozót terheli jogszabályi keretek között megtesz minden olyan intézkedést és a hibát a saját költségén kijavítjanyilatkozatot, amely az engedélyek beszerzéséhez szüksége, illetőleg azt elősegíti. 4.4. Megrendelő 4.6 Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanbajelen szerződésben foglalt működéséhez szükséges összes hatósági engedély beszerzéséről, feljutás a tetőretovábbá érvényességi idejük, illetőleg időbeli hatályuk lejárta esetén megújításukról, meghosszabbításukról, időről-időre, a kivitelezés teljes időtartama alatt, ▪ saját költségén és felelősségére a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter mindenkori hatályos jogszabályok által meghatározott időben és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (plmódon gondoskodik. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő Bérlő tudomásul vesziveszi és elfogadja, hogy működési engedélye hiánya, illetőleg tevékenysége bármely okból történő felfüggesztése vagy megszüntetése a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése jelen szerződés időbeli hatálya alatt a bérleti és egyéb díjfizetési kötelezettségét nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosításaérinti. 4.54.7 Bérlő köteles a Bérleményt rendeltetésének megfelelően és szerződésszerűen használni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek Amennyiben Bérlő ezen kötelezettségének nem tesz eleget és a munkaterület rendeltetés ellenes használat tovább folyik, vagy a Bérleményt fenyegető veszély súlyossága miatt a tevékenység abbahagyásának követelése nem vezetne célra, úgy Bérbeadó jogosult a jelen szerződést azonnali hatállyal felmondani, továbbá az előzetes egyeztetések ellenére ebből eredő károkért Bérbeadó felelősséget nem alkalmas vállal és mindennemű, ennek következtében esetlegesen Bérbeadónál keletkező kárt Bérlő köteles Bérbeadónak megtéríteni. Bérlő vállalja, hogy a kivitelezésre Bérleményben keletkezett – nem rendeltetésszerű használattal összefüggő – károkat Bérbeadó külön számlája alapján megtéríti. 4.8 Felek egyike sem felelős a jelen szerződésben rögzített kötelezettségek nemteljesítéséért, ha a késedelmes teljesítés vagy teljesítés meghiúsulása vis maior eredménye. Jelen bekezdés értelmezése szempontjából a vis maior olyan esetekre vonatkozik, melyek Xxxxx ellenőrzési körén kívül esnek, melyek esetében nem volt elvárható, hogy a szerződésszegéssel érintett fél az adott körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb) és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében; a vis maior oknak tehát közvetlen összefüggésben kell lennie Felek tevékenységével és a bekövetkezett szerződésszegéssel. Vis maiorra a Felek csak akkor hivatkozhatnak, ha értesítik a másik Felet a vis maior tényéről és okáról. Felek megállapodnak, hogy vis maior esetekben törekszenek olyan ésszerű alternatív mód találni a teljesítésre, melyet a vis maior esete nem gátol. 4.9 Felek rögzítik, hogy indokolt esetben Bérbeadó jogosult az Bérlemény területén lévő javítási, karbantartási munkák elvégzéséről (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen ha a tetőBérlő tevékenysége vagy mulasztása veszélyhelyzetet, nincs kiépített villamos hálózatvagy közös tulajdonú üzemeltetési rendszerben gazdaságtalan üzemmódot idéz elő, nincs levakolva illesetleg és az Ingatlan kötelező esztétikai előírásait sérti durván a Bérlő magatartása) a Bérlő költségére gondoskodni. lefestve az inverter helyét biztosító falA javítási, stbkarbantartási munka elvégzésére Bérbeadó előzetesen felhívja Bérlő figyelmét. A munka elvégzését követően Bérlő köteles a Bérbeadó által benyújtott számlát kifizetni.) 4.10 Felek megállapodnak, hogy amennyiben valamely szolgáltatás nyújtása a Bérbeadó tevékenységi körén kívül eső okból szünetel, úgy azért Bérbeadó semmilyen felelősséggel nem tartozik és Bérlő a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme Bérbeadóval szemben semmilyen követeléssel nem léphet fel. 4.11 Felek rögzítik, hogy Bérlő a Bérlemény használatát, hasznosítását harmadik személynek vagy elmaradása más szervezetnek nem adhatja tovább. A jogviszony megszűnésével Bérlő a Megrendelőnek felróhatóBérleményt használatra alkalmas, ezért Vállalkozó jogosult legalább a munkaterületről levonulnibirtok átruházáskori állapotban köteles Xxxxxxxxxxx visszaadni. 4.12 Bérlő kötelezettséget vállal a Bérleményre vonatkozó tűzrendészeti, illetőleg balesetvédelmi, munkavédelmi, munkavédelmi, vagyonvédelmi és környezetvédelmi, valamint a megbízás teljesítését megtagadnikatasztrófavédelemi előírások, valamint Bérbeadó Házirendjének maradéktalan betartására. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó Bérlő alkalmazottainak munkavédelmi, tűzvédelmi, vagyonvédelmi oktatásairól és a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánmunkavédelmi szabályok betartásáról Bérlőnek kell gondoskodnia. 4.6. Felek megállapodnak4.13 Bérlő kötelezettséget vállal a rovar és rágcsálóirtás negyedévenkénti elvégzésére, valamint vállalja, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapjánalkalmazottai rendelkeznek egészségügyi alkalmasságot igazoló okirattal. 4.7. A mérőhely és 4.14 Bérlő köteles a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó)Bérlemény bejáratánál jól látható helyen egyértelmű szövegű figyelemfelhívással tájékoztatást elhelyezni, és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítikamelyből megállapítható, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel Bérlemény területén végzett szolgáltatást nem a Bérbeadó, hanem a Bérlő nyújtja. 4.15 Bérbeadó köteles Bérlő minden olyan kárát megtéríteni, amely az Ingatlan Bérleményen kívüli szerkezeti vagy bármilyen más meghibásodása miatt – az elháríthatatlan külső erő (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővelvis major) esetét kivéve – a Bérlemény területén a Bérlő gépeiben, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozikberendezéseiben keletkezett. 4.16 Bérbeadó jogosult a Bérlő szükségtelen háborítása nélkül ellenőrizni a Bérlemény rendeltetésének és jelen szerződésnek megfelelő használatát, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) ténylegesen használt alapterületet és a telepítés soránBérlő által a Bérlemény területén folytatott tevékenységet és amennyiben ez – a Bérbeadó jóváhagyása nélkül – eltér a jelen bérleti szerződésben foglaltaktól, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem Bérbeadó jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stbjelen szerződést azonnali hatállyal felmondani.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni 5.1 A Szolgáltatások nyújtása körében Viszonteladó különösen az alábbi tevékenységeket láthatja el: (i) előre fizetett útdíjszolgáltatás értékesítése útdíjegyenleg-feltöltés formájában a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat Szolgáltatóval szerződésben álló Végfelhasználóknak; (ii) viszonylati jegy értékesítése; (iii) az egyetemes útdíjszolgáltató által biztosított fedélzeti eszköz rendelkezésre bocsátása a Vállalkozó által adott adatbekérőben, illetve dokumentum listában foglaltak szerintVégfelhasználó vagy meghatalmazottja számára. 4.2. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés5.2 Viszonteladó a Szolgáltatások nyújtására vonatkozó tevékenységét saját nevében végzi, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során értékesített szolgáltatásokról számviteli bizonylatot állít ki a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3Végfelhasználó számára. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul megViszonteladó az Értékesítési Helyen a fizetést a XXXX által biztosított üzemanyagkártya-kibocsátó igénybevételével biztosítja, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli Viszonteladó a Végfelhasználónak számviteli bizonylatot nem állít ki, annak kiállítására az üzemanyagkártya-kibocsátó jogosult és egyben köteles. A Viszonteladó ez esetben az UD rendszer által kiállított bizonylatot adja át a Végfelhasználónak. 5.3 Ha a Szolgáltató és a hibát Viszonteladó között külön bérleti szerződés jött létre Kioszk bérbeadására, a saját költségén kijavítjaViszonteladó köteles biztosítani, hogy minden olyan Értékesítési Helyen, ahol Kioszk kihelyezésre került, nyitvatartási időben a Kioszk működését ismerő, legalább egy fő személyzet a Végfelhasználók tájékoztatására igény szerint rendelkezésére álljon. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arra5.4 Szolgáltató vagy megbízottja jogosult a Viszonteladó Értékesítési Helyeinek az ellenőrzésére, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként Viszonteladó által nyújtott Szolgáltatás megfelel-e a munkaterületet Szerződésben, illetve a vonatkozó jogszabályokban előírt követelményeknek. 5.5 Viszonteladó a Szolgáltatás nyújtási tranzakció végén az alábbiak szerint biztosítja irányadó jogszabályokban szabályozott tartalommal rendelkező – eltárolható módon – nyomtatott bizonylaton rögzített tranzakció adatait a Vállalkozó Végfelhasználó rendelkezésére bocsátja. Továbbá a saját fejlesztésű rendszeren (Interface-en) keresztül értékesítő Viszonteladók kötelesek az értékesítés során az útvonaltervet (itinert) a bizonylatra nyomtatni. A bizonylat eladói példányát a Viszonteladó a lejárattól, illetve – egyenleg feltöltés esetén – az egyenleg feltöltésétől számított legalább 2 évig köteles megőrizni és azt szükség esetén (panaszügyek vizsgálata során, elszámolási viták rendezésében, peres eljárásokkal összefüggésben) a Szolgáltató részére kiadni. 5.6 A Szolgáltató által biztosított viszonteladói rendszerek jelszóval védettek. A felületre történő belépést Viszonteladó saját belső szabályzatában, ügyrendjében köteles szabályozni. Szolgáltató az érvényesítési felületen történt valamennyi érvényesítést az elszámolás alkalmával érvényes eladásként kiszámlázza Viszonteladó részére: ▪ bejutás , akkor is, ha az a teljesítés helyét képező ingatlanbaViszonteladó hibájából, feljutás vagy illetéktelen személy részéről keletkezik. 5.7 Szolgáltató jogosult az általa biztosított Szolgáltatást karbantartási munka miatt szüneteltetni, de arról a tetőreViszonteladót legalább 2 (kettő) munkanappal korábban, előzetesen e-mailben a kivitelezés teljes időtartama alatt, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszikapcsolattartói révén értesíti. 5.8 A Viszonteladó vállalja, hogy a használaton kívüli tetőtartóSzolgáltatás működtetése során észlelt – Szolgáltató rendszerével kapcsolatos hibákat a xxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxx.xx e-mail címre írásban jelzi. Nem minősül a Szolgáltató rendszer hibájának különösen a Viszonteladó internet, parabola antennaés/vagy adatátviteli szolgáltatója közötti, napkollektorvalamint lokális eszközeiben (számítógép és nyomtató), stb. leszerelése nem része vagy azok kapcsolatában keletkezett hiba, kimaradás. 5.9 Szolgáltató vállalja, hogy a Vállalkozó megbízásnakbejelentett, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása Szolgáltató rendszerét érintő hibák vonatkozásában a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan hibaelhárítást kritikus hiba esetén a tetőszerkezet bejelentéstől számított 1 (egy) órán belül megkezdi, Közepes hiba esetén a Szolgáltató a hibaelhárítást a bejelentéstől számított 4 (négy) órán, alacsony prioritású hiba esetén a bejelentéstől számított 72 (hetvenkét) órán belül kezdi meg. A hiba besorolása: Kritikus prioritású hiba: A hiba az UD Rendszer összes Viszonteladója tekintetében a következő funkcionalitások bármelyikének teljes körű működésképtelenségét okozza: viszonylati jegy útvonal tervező, viszonylati jegyértékesítő vagy egyenlegfeltöltési funkcionalitás; Közepes prioritású hiba: A hiba kihat ugyan a viszonylati jegy útvonal tervező, viszonylati jegyértékesítő vagy egyenlegfeltöltési funkcionalitásokra, üzemszerű működésükre, de anélkül, hogy ez által a napi üzleti folyamatok működése összességében jelentősen sérülne.; Alacsony prioritású hiba: A hiba okozta eltérések jelentősebb kihatás nélküliek a funkcionalitásra, az üzemszerű működésre vonatkozólag. 5.10 A Viszonteladó a Szolgáltatást a legnagyobb gondossággal és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ körültekintéssel nyújtja a mérőhely és Szolgáltató által megkövetelt minőségi elvárásoknak megfelelően. 5.11 A Viszonteladó a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó)Szolgáltató ésszerű utasításait végrehajtja, és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosításaSzolgáltató javára és érdekében jár el, és nem tesz semmi olyat, amely a Szolgáltatást, illetve annak fejlődését akadályozná vagy meghiúsítaná. 4.55.12 A Viszonteladó üzleti tevékenységét az Értékesítési Helyen alkalmazandó jogszabályok betartásával végzi. Megrendelő kifejezetten tudomásul vesziA Viszonteladó köteles az Együttműködési Megállapodás megkötéséhez és az Értékesítési Helyen belül a feladatai teljesítéséhez szükséges minden engedélyt, hozzájárulást és jóváhagyást saját költségén megszerezni. 5.13 A Viszonteladó mindenkor a Szolgáltató rendelkezésére bocsát minden olyan információt, amelyet a Szolgáltató kér, és amely a Szolgáltató üzletvitelét hathatósan segíti. Különös tekintettel az értékesítő helyek nyitvatartási időre és az útvonal tervezés, útdíj vásárlás, egyenlegfeltöltés, útdíj kifizetés lehetőségének változása esetén. Továbbá, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget bankkártya és üzemanyagkártya elfogadására, és a munkaterület kártya típusára vonatkozó változásokat a Viszonteladó 2 munkanapon belül köteles jelezni a Szolgáltató felé. A Szolgáltató értesítésének elmulasztása ezen információk kapcsán, súlyos szerződésszegésnek minősül. 5.14 A Viszonteladó a Szolgáltatással kapcsolatos minden problémáról és vitáról folyamatosan tájékoztatja a Szolgáltatót, azzal a feltétellel, hogy a Szolgáltató és/vagy a Viszonteladó és a Végfelhasználó közötti vita esetén a Viszonteladó a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a vita tekintetében eljárást nem kezdeményezhet, egyezséget nem köthet, különösen kötelezettséget nem engedhet el. 5.15 A Viszonteladó köteles a Szolgáltató hozzájárulását beszerezni az előzetes egyeztetések ellenére Értékesítési Xxxxxx nem alkalmas közvetlenül a kivitelezésre Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott bármilyen a Szolgáltatásra vonatkozó reklám vagy reklámanyag megjelentetéséhez. 5.16 A Viszonteladó a Szolgáltatót mindenkor teljes mértékben kártalanítja a Szolgáltatónál felmerült minden olyan veszteség, kár, költség vagy kiadás tekintetében, amelyek közvetve vagy közvetlenül amiatt merültek fel, hogy a Viszonteladó a Szerződés valamely feltételét vagy rendelkezését nem tartotta be. 5.17 Felek megállapodnak, hogy a Szolgáltató által átadott eszközök vonatkozásában a kárveszélyt a Viszonteladó viseli. 5.18 Viszonteladó köteles valamennyi Értékesítési Helyen jól láthatóan és a Szolgáltató által elfogadott módon kihelyezni a Végfelhasználókra vonatkozó hatályos általános szerződési feltételeket. Szolgáltató vállalja, hogy a Végfelhasználókra vonatkozó általános szerződési feltételek mindenkor hatályos változatát Szolgáltató a Viszonteladó rendelkezésére bocsátja. 5.19 Viszonteladó az Együttműködési Megállapodásban rögzített (így amennyiben Felek ilyenben megállapodtak) kényelmi, illetve tranzakciós díjra vonatkozóan annak mértékéről annak alkalmazását, illetve módosítását megelőzően előzetesen legalább 30 (harminc) naptári nappal köteles a Szolgáltatót írásban tájékoztatni, és/vagy annak összegét a Végfelhasználók felé jól elkülöníthetően és felismerhetően közzétenni, illetve feltüntetni. 5.20 Amennyiben a Viszonteladó a NÚSZ által biztosított üzemanyagkártya kibocsátó üzemanyagkártyájával történő fizetést biztosítja, úgy a Viszonteladó felelőssége az üzemanyagkártya használatára vonatkozó, az üzemanyagkártya-kibocsátó által előírt feltételek ellenőrzése és betartása (különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tetőaz üzemanyagkártyához rendelt területi érvényesség és gépjármű azonosító ellenőrzése, nincs kiépített villamos hálózattiltólista, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító faltranzakciószám korlátozás, stb.), úgy . Az üzemanyagkártya-kibocsátó által előírt feltételekről a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme Szolgáltató a viszonteladót írásban tájékoztatja. Ezen kötelezettség nem vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadninem megfelelő teljesítéséből eredő valamennyi kár az ÁSZF 5.16. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.6. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszköztpontjában rögzítettek szerint, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapjánViszonteladót terhelik. 4.7. A mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat Szerződéses kötelezettsége körében a Vállalkozó által adott adatbekérőbenvállalja, illetve dokumentum listában foglaltak szerint.hogy: 4.25.1. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőre, a kivitelezés teljes időtartama alattsorán végzett munkákra vonatkozó, ▪ a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter érvényben lévő jogszabályi és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre hatósági (így különösen, de nem kizárólagosan az építéshatósági, munkavédelmi, környezetvédelmi, biztonságtechnikai, vagyonvédelmi és tűzvédelmi), valamint Megrendelő működését rögzítő előírásokat maradéktalanul betartja, és az általa igénybevett közreműködőkkel (alvállalkozókkal) maradéktalanul betartatja. Ezek be nem áll készen tartásából eredő károkat a tetőVállalkozó a Megrendelőre nem háríthatja át, nincs kiépített villamos hálózata károkért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.2. jelen szerződés teljesítése során felmerülő költségeit (különösen, nincs levakolva illde nem kizárólagosan anyagok, alkatrészek, berendezések, technológiák, az eredmény elérése érdekében tett szükséges egyéb ráfordítások) teljes körűen saját maga előlegezi és viseli, felelősséget vállal a munka gazdaságos és gyors befejezéséért; 5.3. lefestve a kivitelezés során csak a hatályos jogszabályokban és szabványokban előírt minősítéssel rendelkező, új anyagokat, alkatrészeket, berendezéseket, technológiákat használ fel. Ennek teljesítéséért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan szavatosságot vállal; 5.4. ha a kiviteli tervdokumentációban kiírt anyagokat – az inverter helyét biztosító falidőben való megrendelés igazolása mellett – a szükséges határidőben nem tudja beszerezni, azokat a Megrendelő előzetes, kifejezett, írásos hozzájárulása után időben beszerezhető, azonos, vagy Megrendelő számára kedvezőbb műszaki paraméterű és használati értékű más anyaggal helyettesíti. A Vállalkozó az anyagváltozás miatti többletköltséget a Megrendelőre nem háríthatja át. A Vállalkozó ebben az esetben is csak új anyagokat és berendezéseket építhet be; 5.5. a munkaterületet saját költségén a kivitelezés teljes időtartamára a járókelők biztonságos távoltartására alkalmas módon körülkeríti, folyamatos őrzését biztosítja, az építési terület megfelelő tisztántartásáról, a por- és zajterhelés minimalizálásáról gondoskodik, a dolgozók higiéniai követelményeinek ellátását biztosítja. Ennek be nem tartásából eredő akár a Megrendelőnél, akár a Vállalkozónál, akár harmadik személynél felmerülő károkat a Megrendelőre nem háríthatja át, az ebből eredő károkért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; Az épületben kizárólag munkavégzés céljából tartózkodhatnak a Vállalkozó munkavállalói. Vállalkozó az alábbiakat is vállalja: - A beépítésre kerülő anyagok helyszíni készletezésének minimalizálása - Az igénybe venni kívánt utak használatának engedélyeztetése - Közterületek igénybevételének engedélyeztetése használati díjának megfizetése - A munkakezdés előtti állapotrögzítést dokumentálni kell. 5.6. a munkavégzés során fokozott figyelmet fordít a személyek testi épségére, a megfelelő védőtávolságok betartására és betartatására (anyagtárolás, közlekedési útvonalak stb.); folyamatosan gondoskodik a munkaterület zártságáról. Ezek elmaradása esetén a műszaki ellenőrnek jogában áll a hiányosság megszüntetéséig az építkezést leállítani. Az így kieső idő az építkezés határidőit nem befolyásolhatja; A Vállalkozó által késztett pénzügyi és műszaki ütemterv a jelen szerződés melléklete. Amennyiben az ütemterv módosítása szükséges, úgy azt legalább egy héttel korábban köteles Vállalkozó kooperációs egyeztetésen jelezni. A kivitelezési teljesítési határidőt megelőzően Vállalkozó köteles a műszaki átadás-átvételi eljárás lefolytatását lehetővé tenni 5.7. az 5.6. pont alapján kieső idő az építkezés határidőit nem befolyásolhatja; 5.8. a kivitelezés megkezdésekor a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 5. § (6) bekezdésének megfelelő kb. 1m2 méretű építési táblát helyez el, és azon a hivatkozott jogszabályban meghatározott adatokat feltünteti. Ennek be nem tartásából eredő károkat a Megrendelőre nem háríthatja át, a károkért a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.9. a Megrendelőnek felróható, ezért kivitelezést érintően a Megrendelőt terhelő tájékoztatási kötelezettségek teljesítése során a Megrendelővel együttműködik; 5.10. a kivitelezés teljes időtartama alatt felvonulási (ideiglenes) energiát és a közműcsatlakozásokat és azok mérőit biztosítja: az ideiglenes energia szükség szerinti kiépítése és szükség szerinti elbontása és a fogyasztás díja a Vállalkozót terheli. Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulnifogyasztás ellenértékét megfizeti Megrendelőnek, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánszolgáltatónak. 4.65.11. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicserélikeletkező mindennemű hulladékot a munkaterületről, saját költségen elszállítja vagy elszállíttatja, elhelyezi, a szerződés részeként hulladékok elhelyezésének adminisztrációját a hatályos jogszabályi rendelkezések és hatósági előírások szerint elvégzi. Ezek be nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás)tartásából eredő károkat a Vállalkozó a Megrendelőre nem háríthatja át, a rossz állapotúkárokért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.12. az eltakarásra kerülő munkákról a Megrendelőt előzetesen, hibásaz eltakarás előtt legalább három munkanappal értesíti; 5.13. a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíti, amely a kivitelezés eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítjaakadályozza; értve ezen a különböző hatósági előírások, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt szabványok szerződés teljesítése során történő megváltozását is. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó feltétlen és korlátlan felelősséget vállal; 5.14. a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő befejeztével a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részéremunkavégzéshez igénybe vett, a Vállalkozó által kiállított számla alapján.a jelen szerződés keretében épített és átalakított épületeken kívüli területeket, létesítményeket a munkaterület átvétele előtti állapotnak megfelelően helyreállítja, így különösen, de nem kizárólagosan elvégzi az utak, járdák, parkok, parkolók, közművek és növényzet eredeti állapotának helyreállítását; 4.75.15. A mérőhely a kivitelezés teljesítése során felmerülő, külső, elháríthatatlan okból előre nem látható, így a Közbeszerzési eljárás során nem jelzett, a tervdokumentációtól való eltérési igény(eke)t a Megrendelő kapcsolattartójának és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó)műszaki ellenőrének egyidejűleg egy munkanapon belül jelzi, és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a az ilyen munkákat Megrendelő feladataelőzetes, írásos jóváhagyása és szükség szerint írásbeli szerződés módosítás nélkül el nem végezheti; 5.16. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki jogszabály és szabványossági hibák nem akadályozzák jelen szerződés szerint e-építési naplót vezet; 5.17. Az építési napló vezetésével kapcsolatos valamennyi, rá vonatkozó költséget a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznieVállalkozó viseli. 4.95.18. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben végzett munkák ellenőrzését a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (plkapcsolattartója illetve műszaki ellenőre részére bármikor, előzetes értesítés nélkül munkaidőben biztosítja; 5.19. színes kábelcsatornaMegrendelővel együttműködik a hatályos jogszabályok által előírt megfelelő ellenőrzés, kábelek falba nyomon követés, jelentéskészítések érdekében; 5.20. a Megrendelő képviselője és műszaki ellenőre számára a munkaterületre történő bevésésebelépéshez munkavédelmi eszközt biztosít; 5.21. a beépítésre kerülő építőanyagokat, egyedi invertertartó állvány szerelése) berendezéseket a telepítés soránMegrendelő műszaki ellenőre és kapcsolattartója, úgy erről felek külön megállapodást kötnek valamint a tervező részére a beépítést megelőzően ésszerű időben bemutatni. A Vállalkozó köteles a megrendelést Megrendelővel írásban jóváhagyatni. A bemutatás és a munka ellenértékét jóváhagyás elmaradása esetén a Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részérejogosult szerződésellenes teljesítést megállapítani, az erről kiállított számla alapján.átvételt megtagadni, továbbá Vállalkozó költségén történő visszabontást és újra építést követelni; 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.155.22. Vállalkozó a Megrendelővel – helyszíni kivitelezési munkái végzéséhez szükséges hatósági, szakhatósági, közműszolgáltatói és egyéb engedélyeket, hozzájárulásokat, egyéb nyilatkozatokat beszerzi és a távolságnak megfelelő191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 33. § (1) és (3) bekezdése szerint az építési munkaterület átadás-átvétele során Megrendelő rendelkezésére bocsátja, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékérőlvalamint az ezzel kapcsolatos költségeket viseli. 4.165.23. A Vállalkozó kötelezettséget feltétlen és korlátlan felelősséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével végzése során a munkaterületen eltakarítkivitelezés végzésével közvetlen összefüggésben bekövetkező esetleges káreseményeket haladéktalanul jelzi a Megrendelő felé, azt tisztán adja vissza és a Megrendelőnek. 4.17káresemény következtében a kivitelezéssel érintett épületek, épületrészek vagy azok berendezései, területe – ide értve a telekhatárokon kívül eső létesítményeket is – tekintetében felmerülő, károkat a Megrendelő részére haladéktalanul megtéríti. A Vállalkozó kijelentikártérítési felelőssége attól függetlenül fennáll, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek kár bekövetkeztéért ő vagy alkalmazottja, a vonatkozó európai irányelveknekkivitelezés lebonyolításához igénybe vett közreműködője, szabványoknak, illetve vagy alvállalkozója felelős. Ennek elmaradása esetén a Megrendelő jogosult szerződésellenes teljesítést megállapítani és az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak.átvételt megtagadni; 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.195.24. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el Vállalkozó feltétlen és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítikkorlátlan felelősséget vállal arra, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhetővégzésével kapcsolatos olyan káresemény miatt, amelyért Vállalkozó felelős, harmadik személy a Megrendelővel szemben kártérítési vagy bármilyen más igényt támaszt, úgy valamennyi ilyen kár vagy egyéb igény alól maradéktalanul mentesíti, kártalanítja a Megrendelőt. Ennek elmaradása esetén a Megrendelő jogosult szerződésellenes teljesítést megállapítani és az átvételt megtagadni. Szerződéses kötelezettsége körében a Megrendelő vállalja, hogy: 5.25. Ha a felek eltérően nem állapodnak meg, akkor a szerződéskötés napjától biztosítja a munkaterületet. A Felek a munkaterület átadása-átvételét és megfelelőségét jegyzőkönyvben rögzítik, és aláírásukkal igazolják. A munkaterület megfelelőségének jegyzőkönyvben történő rögzítése után a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejeznimunkaterületre vonatkozóan kifogást nem emelhet, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles azt szerződésszegése hivatkozási alapjaként nem hozhatja fel; 5.26. a Vállalkozó részérerészére térítésmentesen biztosítja a felvonulási területeket az organizációs terv szerint használható területeken, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változásokvalamint térítés ellenében, a résztvevő hatóságoktényleges fogyasztás, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, mérők által rögzített ellenértékének megfizetése mellett a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült víz és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik.energiavételezési lehetőséget; 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.295.27. A Megrendelő tudomásul veszikapcsolattartója, hogy illetve műszaki ellenőre, valamint a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arratervező útján a munkát és a felhasználásra kerülő anyagokat, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-alkatrészeket, mind hatósági kapacitás-hiány várhatóberendezéseket bármikor ellenőrizheti, beépítésre kerülő anyag esetén beépítés előtt köteles ellenőrizni. A Megrendelő a Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállalírásbeli értesítéstől számított két munkanapon belül köteles az ellenőrzést elvégezni, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény annak eredményéről tájékoztatni a Vállalkozót. Amennyiben Megrendelő az írásbeli értesítéstől számított két munkanapon belül az ellenőrzést nem érvényesíthetővégzi el, úgy Vállalkozó azt megrendelő beleegyezéseként értelmezi, kívéve, ha a Megrendelő egyéb irányú elfoglaltságára való hivatkozással Vállalkozóval egy közös időpontban meg nem állapodik, mely nem lehet 5 munkanapnál későbbi mint Vállakozó írásbeli értesítése megküldésének napja. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Felek jogai és kötelezettségei. 4.1. 4.1 A Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat a Vállalkozó által adott adatbekérőben, illetve dokumentum listában foglaltak szerint. 4.2. Vállalkozó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősséget. 4.3. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő kötelezettséget vállal arrafelelőssége, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként Telepítési helyre vonatkozóan a munkaterületet kereskedelmi és hálózati használati szerződések a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény és végrehajtására kiadott 273/2007. Kormányrendeletnek megfelelően kerüljenek megkötésre. Ha szükséges, Megrendelő köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy az alábbiak szerint biztosítja E-töltő(k) villamosenergia hálózathoz történő csatlakozása(i) szabályszerűen kiépítésre kerüljenek. Ha Megrendelő saját döntése alapján külön POD (Csatlakozási pont) kiépítését, illetve teljesítmény bővítést igényel, ezek elvégzése nem E.ON, hanem a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőreterületileg illetékes villamosenergia hálózati elosztói engedélyes feladata, a kivitelezés teljes időtartama alattkiépítési munkálatok teljesítési határidejére E.ON-nak nincs befolyása. 4.2 Ha Megrendelő nem tulajdonosa az Egyedi Szerződésben megjelölt Telepítési helynek, úgy köteles az ingatlan tulajdonosának hozzájárulását a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, telepítést megelőzően beszerezni az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó)E-Töltő telepítéséhez, és elküldeni annak másolatát az xxxxxxxxxxxx@xxx.xx e- mail címre vagy a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tető, nincs kiépített villamos hálózat, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító fal, stb.), úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.6. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapján. 4.7megadott postacímre. A mérőhely és tulajdonosi hozzájárulás valós tartalmáért, valamint ettől eltérő (valótlan / hamisított / hamis) hozzájárulási tartalomból származó következményekért a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége felelősség a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik4.3 Megrendelő köteles biztosítani E.ON számára az Egyedi Szerződésben megjelölt Telepítési helyen való telepítés és kapcsolódó munkák elvégzéséhez szükséges feltételeket, hogy különös tekintettel a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben munkaterületen a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek munkavégzéshez szükséges körülmények biztosítására és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.11munkaterülethez szükséges hozzáférésre. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, megadni az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételévelE.ON-nak minden, a legjobb tudása szerint kivitelezi helyszínen történő munkavégzést befolyásoló információt. E.ON köteles betartani a napelemes rendszert. Felek megállapodnakmunkavédelmi előírásokat, hogy valamint köteles megismerni és betartani a munkavégzési, vagyon-, és tűzvédelmi előírásokat. 4.4 E.ON a vállalt kiépítési és üzembehelyezési munkálatokat abban az esetben tudja elvégezni , ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles kivitelezéshez alkalmas állapotban adja át a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapjánTelepítési helyet. Ennek megtörténtét Felek a Munkaterület átadási jegyzőkönyvben rögzítik. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának4.5 E.ON elvégzi az utólag megrendelt munkát is, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, amennyiben az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetbenEgyedi Szerződés teljesítéséhez szükséges, ha a helyettesítő termékek minősége annak elvégzése nem teszi feladatát aránytalanul terhesebbé (pótmunka). Az utólag megrendelt munkák teljesítése okán felmerült többletköltségeket Megrendelő viseli és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó E.ON jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni. Mindennemű, az eredetitől eltérő teljesítés (beleértve a pótmunkát is) csak Megrendelő pedig azt köteles vagy képviselőjének előzetes írásbeli nyilatkozata alapján végezhető el. Ennek hiányában az E.ON a Vállalkozó részére megfizetnisaját kockázatára és felelősségére teljesíthet a jóváhagyott tartalomtól eltérően. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak 4.6 Az E.ON kötelessége a kivitelezés munkaterület átvétele után a munkavégzés ideje alatt a munkavédelem megszervezése, az óvó és balesetelhárítási jogszabályok, tűzvédelmi, rendészeti és környezetvédelmi előírások megtartása. 4.7 Ha a munkavégzés során jelentős zajhatással kell számolni, az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincsE.ON köteles meghatározni a vonatkozó előírások betartásának módját, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelniellenőrzését. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszia helyi korlátozásokról, hogy kábeles internet elérés kiépítése rendeletekről köteles tájékoztatást adni E.ON-nak, ezek hiányában E.ON nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal vanvonható felelősségre azok megsértéséért. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja 4.8 E.ON köteles gondoskodni a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés tevékenysége során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) keletkező maradékanyagok és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.hulladékok:

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felek jogai és kötelezettségei. 4.12. A Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni kijelenti, hogy az 1. pontban megjelölt lakóépületre a hálózati csatlakozás ügyintézéshez ... hatóság által ... számon kiadott jogerős építési engedéllyel, a kivitelezés megkezdéséhez szükséges adatokat szakhatósági engedélyekkel és dokumentumokat közműnyilatkozatokkal, továbbá kivitelezésre alkalmas kivitelezési tervdokumentációval rendelkezik, amely tervdokumentációkat és engedélyeket a Vállalkozó által adott adatbekérőben, illetve dokumentum listában foglaltak szerintjelen szerződés aláírásával egyidejűleg a Kivitelezőnek átad. A ... példányban átadott kivitelezési tervdokumentáció a jelen szerződés I. sz. mellékletét képezi. A kiviteli tervek esetleges hibájáért a Megrendelő a Kivitelezővel szemben nem tartozik felelősséggel. 4.23. Vállalkozó A Kivitelező kijelenti, hogy az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (plI. sz. mérőóra cseréje, mérőhely szabványosítása, teljesítmény bővítés, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) ill. határidők betartásáért, továbbá az ügyintézés során a Megrendelő által átadott adatok melléklet szerinti tervdokumentációt előzetesen megvizsgálta és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáért, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért nem vállal felelősségetazt kivitelezésre alkalmasnak találta. 4.34. Amennyiben a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meg, úgy ennek felelőssége a Vállalkozót terheli és a hibát a saját költségén kijavítja. 4.4. Megrendelő Kivitelező kötelezettséget vállal arra, hogy az építmény kivitelezését e tervdokumentációnak megfelelő műszaki tartalommal a vonatkozó hatályos jogszabályok és hatósági (pl. munkavédelmi, tűzvédelmi, stb.) előírások betartásával végzi el. 5. A Kivitelező a tervdokumentáció szerinti kivitelezésért tartozik felelősséggel. Ha a műszaki tervnek megfelelően elkészített létesítmény utóbb felmerülő tervezési hiba következtében válik hibássá, ezért a Kivitelező csak abban az esetben lesz felelős, ha a terv hibáját gondos megvizsgálással felismerhette volna. 6. A Megrendelő köteles az 1. pontban megjelölt ingatlant, mint munkaterületet a közművezetékek csatlakozási pontjaival és a kitűzött alappontokkal (azok jegyzékével) együtt ... napjáig munkavégzésre alkalmas állapotban a Kivitelező részére átadni, amelyet Felek jegyzőkönyvvel rögzítenek. A munkaterület átadásától kezdve annak őrzése, a területen a vagyonvédelmi, munkavédelmi, tűzvédelmi, stb. előírások betartása a Kivitelező kötelessége és felelőssége. Tekintettel arra, hogy a munkavégzés során felvonulási területként közterület igénybevétele is szükségessé válhat, a Megrendelő vállalja, hogy a Kivitelező ilyen irányú kérése esetén a közterület foglalási engedélyt beszerzi és a közterület foglalási díjat viseli. 7. A Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja munka elvégzéséhez jogosult alvállalkozókat igénybe venni, ezek munkájáért azonban úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna el. 8. A Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanba, feljutás a tetőre, köteles a kivitelezés teljes időtartama alatt, ▪ alatt a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (pl. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely vonatkozó jogszabályi előírásoknak és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosításaszakmai szokásoknak megfelelően építési naplót vezetni. 4.5. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget és a munkaterület az előzetes egyeztetések ellenére nem alkalmas a kivitelezésre (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen a tető, nincs kiépített villamos hálózat, nincs levakolva ill. lefestve az inverter helyét biztosító fal, stb.), úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható, ezért Vállalkozó jogosult a munkaterületről levonulni, illetőleg a megbízás teljesítését megtagadni. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.6. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapján. 4.7. A mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítik, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővel, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozik, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) a telepítés során, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stb.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 1 contract

Samples: Kivitelezési Szerződés

Felek jogai és kötelezettségei. 4.14.1 Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységét a vonatkozó hatályos jogszabályi és hatósági előírásoknak mindenben megfelelve végzi, a jogszabályi és hatósági előírások be nem tartásából eredően Xxxxxxxxxxx, vagy harmadik személynek okozott vagyoni és nem vagyoni kárért teljes anyagi felelősséget vállal. 4.2 Bérlő felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye. Megrendelő kötelessége Vállalkozó részére hiánytalanul átadni Amennyiben Bérlő a hálózati csatlakozás ügyintézéshez szükséges adatokat és dokumentumokat a Vállalkozó által adott adatbekérőbenBérbeadó vagyonkezelésében álló Ingatlanban vagy Bérleményben, vagy az Ingatlan területén lévő ingóvagyonban kárt okoz, Bérlő köteles az okozott kárt megtéríteni, illetve dokumentum listában foglaltak szerinta károkozás előtti állapotot helyreállítani a Ptk. vonatkozó rendelkezései alapján. 4.24.3 Bérlőnek a Bérlemény berendezési és felszerelési tárgyaira vonatkozóan vagyonbiztosítással kell rendelkeznie. Vállalkozó Amennyiben Xxxxx e kötelezettségének nem tesz eleget, úgy Bérbeadó az áramszolgáltató hatáskörébe tartozó feladatokért (pl. mérőóra cseréjeebből eredő károkért felelősséget nem vállal és mindennemű ennek következtében esetlegesen Bérbeadónál, mérőhely szabványosításavagy harmadik személynél keletkező kárt Bérlő köteles megtéríteni. 4.4 Bérlő a Bérleményben építészeti vagy bármely egyéb átalakítást, teljesítmény bővítésfelújítást, változtatást átalakítást, a Bérlőt terhelő, rendszeres használattal járó kisebb kiadásoknak minősülő fenntartási, karbantartási munkák kivételével a Bérbeadó előzetes, írásos engedélye alapján, az inverter működésének megfelelő feszültségszint biztosítása stb.) illehhez szükséges szakhatósági engedélyek birtokában végezhet. határidők betartásáértBérlő bármely felújítási, továbbá beruházási munkák elvégzésére vonatkozó igényét előzetesen, írásban köteles a Bérbeadónak jelezni. Bérbeadó az ügyintézés során Ingatlan értékét növelő, szükséges beruházás számlával igazolt költségét jogosult a Megrendelő által átadott adatok és dokumentumok hiányosságai és hibái miatt felmerült késedelemért és Bérleti Díjba beszámítani. Bérlő a rendszer ebből eredő késedelmes hálózatba kapcsolásáértBérleményben eszközölt további – nem szükséges – beruházásai, valamint az óracsere időpontjának meghatározásáért átalakításai ellenértékének Bérleti Díjba történő beszámítására, vagy beruházásai, átalakításai ellenértékének megtérítésére nem vállal felelősségetjogosult. Bérlő a felújításaira, beruházásaira hivatkozva Bérbeadó felé tulajdonjogi igénnyel nem léphet fel. Bérlő a bérleti jogviszony megszűnésekor cserehelyiségre nem jogosult, függetlenül attól, hogy a jogviszony megszűnésére milyen okból került sor. 4.3. Amennyiben 4.5 Bérbeadó vállalja, hogy a mérőóra csere napelemes kivitelezési hiba miatt hiúsul meghatósági és egyéb szükséges engedélyek beszerzése érdekében a Bérlővel maradéktalanul együttműködik, úgy ennek felelőssége s e körben a Vállalkozót terheli jogszabályi keretek között megtesz minden olyan intézkedést és a hibát a saját költségén kijavítjanyilatkozatot, amely az engedélyek beszerzéséhez szüksége, illetőleg azt elősegíti. 4.4. Megrendelő 4.6 Bérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozó szerződésszerű feltételeként a munkaterületet az alábbiak szerint biztosítja a Vállalkozó részére: ▪ bejutás a teljesítés helyét képező ingatlanbajelen szerződésben foglalt működéséhez szükséges összes hatósági engedély beszerzéséről, feljutás a tetőretovábbá érvényességi idejük, illetőleg időbeli hatályuk lejárta esetén megújításukról, meghosszabbításukról, időről- időre, a kivitelezés teljes időtartama alatt, ▪ saját költségén és felelősségére a munkaterület kivitelezéssel érintett részeinek, mint udvar, tető, padlás, teljes kábelnyomvonal, az inverter mindenkori hatályos jogszabályok által meghatározott időben és csatlakozási pontnak (lakáselosztó) helyének akadálymentessé tétele (plmódon gondoskodik. akadályt képező ingóságok elpakolása), ▪ a tetőn a napelemes mező helyének akadálymentesítése. Megrendelő Bérlő tudomásul vesziveszi és elfogadja, hogy működési engedélye hiánya, illetőleg tevékenysége bármely okból történő felfüggesztése vagy megszüntetése a használaton kívüli tetőtartó, parabola antenna, napkollektor, stb. leszerelése jelen szerződés időbeli hatálya alatt a bérleti és egyéb díjfizetési kötelezettségét nem része a Vállalkozó megbízásnak, ezek kivitelezés megkezdéséig történő eltávolítása Megrendelő kötelezettsége és költsége, ▪ a szociális helyiség (mosdó, WC) biztosítása a Vállalkozó számára, ▪ a kivitelezéshez szükséges eszközök számára villamos energia folyamatos biztosítása, kiépített villamos hálózat megléte, ▪ építés alatt lévő ingatlan esetén a tetőszerkezet és héjazat megléte; inverter helyét biztosító falfelület előzetes levakolása, festése; csatlakozási pont (lakáselosztó) megléte. ▪ a mérőhely és a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó), és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosításaérinti. 4.54.7 Bérlő köteles a Bérleményt rendeltetésének megfelelően és szerződésszerűen használni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti 4.4 pontban meghatározott kötelezettségeinek Amennyiben Bérlő ezen kötelezettségének nem tesz eleget és a munkaterület rendeltetés ellenes használat tovább folyik, vagy a Bérleményt fenyegető veszély súlyossága miatt a tevékenység abbahagyásának követelése nem vezetne célra, úgy Bérbeadó jogosult a jelen szerződést azonnali hatállyal felmondani, továbbá az előzetes egyeztetések ellenére ebből eredő károkért Bérbeadó felelősséget nem alkalmas vállal és mindennemű, ennek következtében esetlegesen Bérbeadónál keletkező kárt Bérlő köteles Bérbeadónak megtéríteni. Bérlő vállalja, hogy a kivitelezésre Bérleményben keletkezett – nem rendeltetésszerű használattal összefüggő – károkat Bérbeadó külön számlája alapján megtéríti. 4.8 Felek egyike sem felelős a jelen szerződésben rögzített kötelezettségek nemteljesítéséért, ha a késedelmes teljesítés vagy teljesítés meghiúsulása vis maior eredménye. Jelen bekezdés értelmezése szempontjából a vis maior olyan esetekre vonatkozik, melyek Xxxxx ellenőrzési körén kívül esnek, melyek esetében nem volt elvárható, hogy a szerződésszegéssel érintett fél az adott körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb) és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében; a vis maior oknak tehát közvetlen összefüggésben kell lennie Felek tevékenységével és a bekövetkezett szerződésszegéssel. Vis maiorra a Felek csak akkor hivatkozhatnak, ha értesítik a másik Felet a vis maior tényéről és okáról. Felek megállapodnak, hogy vis maior esetekben törekszenek olyan ésszerű alternatív mód találni a teljesítésre, melyet a vis maior esete nem gátol. 4.9 Felek rögzítik, hogy indokolt esetben Bérbeadó jogosult az Bérlemény területén lévő javítási, karbantartási munkák elvégzéséről (így különösen, de nem kizárólagosan nem áll készen ha a tetőBérlő tevékenysége vagy mulasztása veszélyhelyzetet, nincs kiépített villamos hálózatvagy közös tulajdonú üzemeltetési rendszerben gazdaságtalan üzemmódot idéz elő, nincs levakolva illesetleg és az Ingatlan kötelező esztétikai előírásait sérti durván a Bérlő magatartása) a Bérlő költségére gondoskodni. lefestve az inverter helyét biztosító falA javítási, stbkarbantartási munka elvégzésére Bérbeadó előzetesen felhívja Bérlő figyelmét. A munka elvégzését követően Bérlő köteles a Bérbeadó által benyújtott számlát kifizetni.) 4.10 Felek megállapodnak, hogy amennyiben valamely szolgáltatás nyújtása a Bérbeadó tevékenységi körén kívül eső okból szünetel, úgy azért Bérbeadó semmilyen felelősséggel nem tartozik és Bérlő a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme Bérbeadóval szemben semmilyen követeléssel nem léphet fel. 4.11 Felek rögzítik, hogy Bérlő a Bérlemény használatát, hasznosítását harmadik személynek vagy elmaradása más szervezetnek nem adhatja tovább. A jogviszony megszűnésével Bérlő a Megrendelőnek felróhatóBérleményt használatra alkalmas, ezért Vállalkozó jogosult legalább a munkaterületről levonulnibirtok átruházáskori állapotban köteles Xxxxxxxxxxx visszaadni. 4.12 Bérlő kötelezettséget vállal a Bérleményre vonatkozó tűzrendészeti, illetőleg balesetvédelmi, munkavédelmi, munkavédelmi, vagyonvédelmi és környezetvédelmi, valamint a megbízás teljesítését megtagadnikatasztrófavédelemi előírások, valamint Bérbeadó Házirendjének maradéktalan betartására. Felek rögzítik, hogy Vállalkozó Bérlő alkalmazottainak munkavédelmi, tűzvédelmi, vagyonvédelmi oktatásairól és a már megfelelő munkaterületre csak újbóli kiszállási díj és az előző, meghiúsult munkanap 3.3. pontban meghatározott költségtérítés megfizetése feltételével kezdi meg kivitelezést, mely díjat Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapjánmunkavédelmi szabályok betartásáról Bérlőnek kell gondoskodnia. 4.6. Felek megállapodnak4.13 Bérlő kötelezettséget vállal a rovar és rágcsálóirtás negyedévenkénti elvégzésére, valamint vállalja, hogy amennyiben a Vállalkozó akadálymentesíti a munkaterületet, illetve távolítja el az akadályt képező eszközt, a kivitelezés vonatkozásában nem megfelelő tetőszerkezetet szükség esetén megerősíti, a rossz állapotú héjazat esetén, a kivitelezés során sérült nagy mennyiségű héjazati elemeket kicseréli, a szerződés részeként nem egyeztetett hosszúságú és/vagy nehézségű kábelutat kiépíti (pl. 10m-nél hosszabb AC-kábel, kábelárok ásás), a rossz állapotú, hibás, vagy nem szabványos lakáselosztót kijavítja, átépíti, felújítja vagy egyéb, előre nem látható körülmény merül fel, ami miatt a kivitelezés munkaideje jelentősen megnövekszik, akár több kiszállással jár, úgy ezen munkálatok és kiszállás ellenértékét Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, a Vállalkozó által kiállított számla alapjánalkalmazottai rendelkeznek egészségügyi alkalmasságot igazoló okirattal. 4.7. A mérőhely és 4.14 Bérlő köteles a napelemes rendszer csatlakozási pontjának (lakás elosztó)Bérlemény bejáratánál jól látható helyen egyértelmű szövegű figyelemfelhívással tájékoztatást elhelyezni, és a kettő közötti villamos hálózat szabványosságának biztosítása a Megrendelő feladata. Felek megállapodnak, hogy műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén Vállalkozó jogosult a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását megtagadni. A hálózatra csatlakozást a Vállalkozó csak a feltárt problémák kijavítását követően végzi el, melyért Megrendelő a vállalkozási szerződés szerinti vállalkozói díjon felül, külön kiszállási és munkadíjat köteles fizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.8. Amennyiben a kivitelezés során feltárt műszaki és szabványossági hibák nem akadályozzák a napelemes rendszer hálózatra csatlakoztatását, de a mérőóra cseréjét véleményünk szerint meghiúsítja, úgy ezen hibák kijavítását a Megrendelőnek az áramszolgáltató felé történő készre jelentés beküldéséig kell elvégeznie. 4.9. Műszaki vagy szabványossági problémák felmerülése esetén az áramszolgáltató képviseletében a mérőóra cseréjét végző szakember megtagadhatja a mérőóra cseréjét, ezért Vállalkozó felelősséget nem vállal. A szabványosítás, ill. a feltárt hibák kijavítása minden esetben a Megrendelő feladata, annak költsége a Megrendelőt terheli. 4.10. Felek rögzítikamelyből megállapítható, hogy a kivitelezés során Vállalkozó bármely villanyszerelési boltban kapható standard szerelvényekkel Bérlemény területén végzett szolgáltatást nem a Bérbeadó, hanem a Bérlő nyújtja. 4.15 Bérbeadó köteles Bérlő minden olyan kárát megtéríteni, amely az Ingatlan Bérleményen kívüli szerkezeti vagy bármilyen más meghibásodása miatt – az elháríthatatlan külső erő (pl. fehér vezetékcsatornával vagy szürke MÜII-es csővelvis major) esetét kivéve – a Bérlemény területén a Bérlő gépeiben, illetve fekete UV-álló gégecsővel) dolgozikberendezéseiben keletkezett. 4.16 Bérbeadó jogosult a Bérlő szükségtelen háborítása nélkül ellenőrizni a Bérlemény rendeltetésének és jelen szerződésnek megfelelő használatát, falon kívüli kivitelben. Az invertert rendelkezésre álló falra szereli fel. Amennyiben a Megrendelő részéről ettől eltérő igény merül fel (pl. színes kábelcsatorna, kábelek falba történő bevésése, egyedi invertertartó állvány szerelése) ténylegesen használt alapterületet és a telepítés soránBérlő által a Bérlemény területén folytatott tevékenységet és amennyiben ez – a Bérbeadó jóváhagyása nélkül – eltér a jelen bérleti szerződésben foglaltaktól, úgy erről felek külön megállapodást kötnek és a munka ellenértékét Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.11. Megrendelő köteles a kivitelezés megkezdésekor a Vállalkozóval való helyszíni egyeztetésre, ill. a kivitelezés folyamán a felmerülő kérdések, műszaki problémák, esztétikai kérdések esetén a helyszíni egyeztetés lehetőségét biztosítani a kivitelezés teljes időtartama alatt. Amennyiben a Megrendelő ezt elmulasztja, ill. nincs jelen a kivitelezés során, úgy a Vállalkozó a vonatkozó szabványok, az iparági gyakorlat és a helyszíni adottságok figyelembevételével, a legjobb tudása szerint kivitelezi a napelemes rendszert. Felek megállapodnak, hogy ha a Megrendelő az egyeztetett, vagy az egyeztetés hiányában megvalósult műszaki, kivitelezési megoldáshoz képest utólagos változtatást igényel, ezen módosítás Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére megfizetni, az erről szóló számla alapján. 4.12. Amennyiben a Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (pl. munkaterület folyamatos biztosításának, munkavégzés lehetővé tételének akadályozása, helyszíni egyeztetés lehetőségének elmaradása stb.) a kivitelezés késedelmet szenved, ill. újbóli kiszállással jár, úgy annak a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíja a szerződött összegen felül, többletmunkaként kerül kiszámlázásra. 4.13. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő nem Bérbeadó jogosult a kivitelezés során a szerződött műszaki tartalom módosítására, csak a módosítással járó többletköltség (újbóli kiszállási díj, külön megállapodás szerinti munkálatok ellenértéke, stbjelen szerződést azonnali hatállyal felmondani.) elfogadásával. 4.14. A Megrendelővel a kivitelezés során leegyeztetett műszaki megoldás (pl. napelem vagy inverter elhelyezés, kábelút, stb.), melyet a Megrendelő a teljesítési igazolás aláírásával elfogadott, utólagos átalakítását Vállalkozó külön, előzetesen egyeztetett díjazás ellenében végzi el, melyet Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erre vonatkozó számla alapján. 4.15. Vállalkozó a Megrendelővel – a távolságnak megfelelő, Budapesten és környékén reggel 9:00-ig – előzetesen egyeztetett időpontban jelenik meg a megbízással érintett helyszínen, esetleges késés esetén Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt a késés mértékéről. 4.16. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés befejezésével a munkaterületen eltakarít, azt tisztán adja vissza a Megrendelőnek. 4.17. Vállalkozó kijelenti, hogy a beszerelni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 4.18. Vállalkozó indokolt esetben a teljesítés során eltérhet az árajánlatban megadott műszaki tartalomtól (konkrét márkáktól és típusoktól), de csak abban az esetben, ha a helyettesítő termékek minősége és műszaki tartalma az árajánlatban szereplőkkel egyező vagy annál jobb. Erről Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni. 4.19. A szerződő felek rögzítik, hogy a napelemes rendszer telepítése fő szabály szerint nem építési engedélyköteles tevékenység. Előfordulhatnak azonban ettől eltérő helyi szabályozások, illetőleg olyan helyi rendelkezés, amely a munkálatok megkezdését bejelentési kötelezettséghez köti. Felmerülhet az építési engedélyezés akkor is, amikor a jelen ÁSZF, illetőleg vállalkozási szerződés tárgyát képező megbízás egy már építési engedélyhez kötött nagyobb projekt része. A telepítést megelőzően Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Vállalkozót a fenti körülmények fennállásáról. Ebben az esetben az építőipari kivitelezésről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak megfelelően felelős műszaki vezető jár el és az építési napló (elektronikus) vezetése kötelező. Megrendelő tudomásul veszi, hogy ezen információkat nem minden esetben ismerheti meg a Vállalkozó. Megrendelő tudomásul veszi, hogy az erre vonatkozó tájékoztatás elmulasztásáért teljeskörűen felel. 4.20. Amennyiben a telepítés a 2.2 szerinti, Xxxxx által előzetesen egyeztetett határidőben (módosított határidőben) Megrendelő felelősségi körébe tartozó okból (így különösen a 2.5, 2.6, a 4. fejezetben rögzített megrendelői kötelezettségek teljesítésének elmaradásai miatti okokból) késedelmet szenved, illetve újbóli kiszállással jár, úgy Megrendelő ennek ellenértékét köteles a vállalkozói díjon felül megfizetni a Vállalkozó részére. Amennyiben a vállalkozási szerződés a Megrendelő jelen ÁSZF szerinti, illetőleg vállalkozási szerződésben vállalt kötelezettségei nem teljesítése miatt vagy a Megrendelő érdekkörében felmerült okból meghiúsul, úgy Vállalkozó jogosult a vállalkozói díj 10 %-os mértékének megfelelő összeget meghiúsulási kötbér címén Megrendelő felé kiszámlázni, a Megrendelő pedig azt köteles a Vállalkozó részére megfizetni. 4.21. Inverter kommunikáció esetén csak a kivitelezés során az inverternél működő Wifi hálózatra lehet csatlakozni. Amennyiben ilyen nincs, úgy az inverter kommunikációt Vállalkozó nem tudja beüzemelni. Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy kábeles internet elérés kiépítése nem része a Vállalkozó megbízásnak, így ennek kiépítése a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Amennyiben Megrendelő a korábbi ütemezéshez képest, egy későbbi időpontra biztosítja a Wifi vagy kábeles internet elérést, úgy a kommunikáció beüzemelésének a Megrendelővel előzetesen egyeztetett munkadíját Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles megfizetni a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. Az ezen okból nem teljeskörűen teljesített telepítés a teljesítési határidőre is halasztó hatállyal van. 4.22. Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt, illetőleg Megrendelő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezés során a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy a héjazat elemei sérülnek (cserép, pala) és Vállalkozó a napelemes mező alatt nem hagy sérült héjazati elemet. Ebben az adott héjazatnak – típusban és minőségben – megfelelő (nem repedt, fagyott) tartalék héjazati elem biztosítása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. Felek megállapodnak, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre tartalék héjazati elem, úgy a Vállalkozó a tető más, a napelemes mezővel nem érintett, könnyen megközelíthető helyéről pótolhatja a sérült elemet. Ennek későbbi pótlása a Megrendelő kötelezettsége és költsége. 4.23. Felek rögzítik, hogy amennyiben a kivitelezés tartalék héjazati elem hiányában nem befejezhető, úgy a Vállalkozó szerződésszerű teljesítésének késedelme vagy elmaradása a Megrendelőnek felróható és Vállalkozó jogosult a megbízás teljesítését a héjazati elem pótlásáig felfüggeszteni és a megbízást csak újbóli kiszállási díj és Megrendelővel egyeztetett többletmunka díja fejében befejezni, mely díj megfizetésére Megrendelő a vállalkozói díjon felül köteles a Vállalkozó részére, az erről kiállított számla alapján. 4.24. Xxxxx kötelesek egymást minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozási szerződésben foglaltak eredményes, határidőre történő teljesítését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az a fél felelős, akinek a mulasztás felróható. 4.25. Vállalkozó köteles az eljárás során Megrendelő képviseletében annak érdekeit szem előtt tartva legjobb tudása szerint eljárni. Vállalkozó jogosult a teljesítés során általa megbízott harmadik személyeket igénybe venni, akik teljesítéséért úgy felel, mintha maga járt volna el. 4.26. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Vállalkozó pályázatírással és pályázati elszámolás összeállításával (az állami támogatás lehívásához szükséges dokumentáció összeállításával) nem foglalkozik, ez nem része a jelen ÁSZF tárgyát képező megbízásnak. Erre tekintettel Megrendelő tudomásul veszi, hogy az ezzel kapcsolatos teljeskörű ügyintézés kizárólag a Megrendelő kötelezettsége és költsége 4.27. Amennyiben a késedelemre olyan okból kerül sor, amelyért a Vállalkozó nem felel, így különösen a teljesítésre kiható jogszabályi változások, a résztvevő hatóságok, közműszolgáltatók ügyintézési határidejének csúszása, a napelem parkok generál kivitelezését akadályozó rendkívüli időjárási körülmények, anyag beszállítási problémák vagy amennyiben a felmerült és indokolt többletköltségeket a Megrendelő nem vállalja, a teljesítés határideje a várakozási idővel meghosszabbodik. 4.28. Felek megállapodnak, hogy az egyedi szerződés tárgyát képező megbízás teljesítése körében egyező akarattal a Felek érdekkörén és ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekintik a napelemes iparágat és így a jelen szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez szükséges napelemes berendezések beszerzését hátrányosan befolyásoló, nemzetközi piacon felmerült beszerzési nehézségeket, melyet a Felek egyező akarattal előre nem látható, a Xxxxx által elháríthatatlan, a szokásos üzleti kockázat körén kívül eső körülménynek tekintenek. Erre figyelemmel megállapodnak a Felek abban, hogy ezen körülmények okozta késedelem vagy a szerződés meghiúsulása nem tekinthető a Vállalkozó szerződésszegésének. 4.29. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés aláírásának időpontjában - figyelemmel arra, hogy a KÁT mérlegköri tagságok határideje tömegesen lejár - a szektorban mind munkaerő-, mind hatósági kapacitás-hiány várható. A Vállalkozó megtesz mindent a szerződés határidőben történő teljesítése érdekében, azonban a mérlegköri tagság határidejének lejártáig történő teljesítéséért kártérítési felelősséget nem vállal, és ezen oknál fogva vele szemben kártérítési igény nem érvényesíthető. 4.30. Ezekben az esetekben szerződő felek kötelesek egymással egyeztetni arról, hogy a felmerült körülmények között milyen megoldás látszik célszerűnek a kivitelezés jelen szerződés 4.1 pontjában írt határidőre történő befejezése szempontjából.

Appears in 1 contract

Samples: Bérleti Szerződés