Joggyakorlás módja mintaszakaszok

Joggyakorlás módja. A V.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja. A jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat.
Joggyakorlás módja. A biztosító mindent elkövet, hogy a személyes adatok kezelése a jogszabályoknak megfelelően történjék.
Joggyakorlás módja. A V.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a Biztosító díjmentesen szolgáltatja kivéve, ha kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, ebben az esetben a Biztosító ésszerű összegű díjat számíthat fel vagy az intézkedést megtagadhatja.
Joggyakorlás módja. A biztosító mindent elkövet, hogy a személyes adatok kezelése a jogszabályoknak megfelelően történjék. A X. xxxxxxx foglalt jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító Adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az Adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx) vagy kérelmével bírósághoz fordulhat. A joggyakorlás módjával kapcsolatos részletes felvilágosítást a xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx weboldalon található adatkezelési tájékoztatóban talál.
Joggyakorlás módja. A biztosító mindent elkövet, hogy a személyes adatok kezelése a jogszabályoknak megfelelően történjék. A X. xxxxxxx foglalt jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító Adatvédelmi tisztviselőjéhez az xxxxxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az Adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx Xxxxx xxxx 9-11.; levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9; telefon: +00-0-000-0000; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx, web: xxx.xxxx.xx) vagy kérelmével bírósághoz fordulhat. A joggyakorlás módjával kapcsolatos részletes felvilágosítást a xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx weboldalon található adatkezelési tájékoztatóban talál.
Joggyakorlás módja. Az érintett jogosult kérelmét bármelyik adatkezelő részére a fenti elérhetőségeken benyújtani.
Joggyakorlás módja. A biztosító mindent elkövet, hogy a személyes adatok kezelése a jogszabályoknak megfelelően történjék. A V. pontban foglalt jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító Adatvédelmi tisztviselőjéhez az adatvedelem@mpb.hu e-mail címen, vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az Adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Az Adatkezelő az érintett adatkezeléssel kapcsolatos kérelmeire, a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon – a kérelem rendkívüli összetettsége esetén kivételesen két hónapon – belül érdemben válaszol, amennyiben a kérelmező személy elérhetőségét megfelelő módon az Adatkezelő rendelkezésére bocsátotta. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.; levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9; telefon: +36-1-391- 1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu) vagy a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti illetékes bírósághoz fordulhat, amely ügyben a bíróság soron kívül jár el. A joggyakorlás módjával kapcsolatos részletes felvilágosítást a www.hello.hu weboldalon található adatkezelési tájékoztatóban talál.
Joggyakorlás módja. A biztosító mindent elkövet, hogy a személyes adatok kezelése a jogszabályoknak megfelelően történjék. A VI. pontban foglalt jogainak gyakorlásával kapcsolatban kérjük, hogy forduljon a biztosító Adatvédelmi tisztviselőjéhez az adatvedelem@mpb.hu e-mail címen vagy a biztosító ismert elérhetőségeinek bármelyikén az Adatvédelmi tisztviselőhöz címezve. Amennyiben megítélése szerint az adatkezelés során jogai sérelmet szenvedtek, panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (cím: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.; telefon: +36 1/391 14 00; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu, web: www.naih.hu), vagy kérelmével bírósághoz fordulhat. A joggyakorlás módjával kapcsolatos részletes felvilágosítást a www.postabiztosito.hu weboldalon található adatkezelési tájékoztatóban talál.
Joggyakorlás módja. Az E.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan az érintett kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján m eghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájék oztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelm ek szá m át, ez a határidő további két hónappal m eghosszabbítható. A határidő m eghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak m egjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Am ennyiben az előzőekben m egjelölt id őtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyom án, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékozt atja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól. A tájékoztatást és intézkedést a biztosító díjm entesen szolgáltatja, kivéve, ha az érintett kérelm e egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege m iatt – túlzó, ebben az esetben a biztosító ésszerű összegű díjat szám íthat fel vagy az intézkedést m egtagadhatja
Joggyakorlás módja. A VI.1. pont szerinti érintteti jogokkal kapcsolatosan a kérelmével a biztosítóhoz fordulhat, aki az ennek alapján meghozott intézkedésekről indokolatlan késedelem nélkül, de általában a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a biztosító a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatást adni. Amennyiben az előzőekben megjelölt időtartamon belül a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, akkor késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatjuk az intézkedés elmaradásának