Küldöttválasztás. 4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének folyamatossága biztosítható legyen. 4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyûlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyûlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés megalakulásától számított 5 év elteltét meg- elôzô 365 napon belül lebonyolítani. 4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék (+fôváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhez/fôvároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatkozó hirdetmény köz- zétételét megelôzô naptári hónap elsô napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyét/fôvárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszé- dos megyével, vagy akár megyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatko- zó hirdetmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthetô. 4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyil- vántartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyûlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Kül- döttválasztó Gyûlésre nem került sor. 4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô Területi Küldöttválasztó Gyûlésére vonatkozó hir- detmény közzétételét megelôzô naptári hónap elsô napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Küldött- gyûlés létszáma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasz- tó Gyûlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási te- rületi taglétszámot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés létszáma a törvényi elôírás szerinti ma- ximum és annak 20%-kal csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyû- lésrôl szóló hirdetményében közzétenni. 4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép. 4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták. 4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés napja elôtt legkésôbb 10 nappal megelôzôen internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
Appears in 7 contracts
Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Utasbiztosítási Szerződés
Küldöttválasztás. 4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyûlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Te- rületi Küldöttválasztó Gyûlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés megalakulásától számított 5 év elteltét meg- elôzô megelôzô 365 napon belül lebonyolítani.
4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék (+fôváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhez/fôvároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatkozó hirdetmény köz- zétételét megelôzô naptári hónap elsô napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyét/fôvárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszé- dos megyével, vagy akár megyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatko- zó hirdetmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthetô.
4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyil- vántartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyûlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Kül- döttválasztó Gyûlésre nem került sor.
4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô Területi Küldöttválasztó Gyûlésére vonatkozó hir- detmény közzétételét megelôzô naptári hónap elsô napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Küldött- gyûlés Kül- döttgyûlés létszáma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasz- tó Küldöttvá- lasztó Gyûlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási te- rületi területi taglétszámot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés létszáma a törvényi elôírás szerinti ma- ximum maximum és annak 20%-kal csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyû- lésrôl Gyûlésrôl szóló hirdetményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés napja elôtt legkésôbb 10 nappal megelôzôen internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
4.4.9. Az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen az a tag is gyakorolhatja tagsági jogait, aki a hirdetmény közzétételének ha- tárnapja és a rá irányadó Területi Küldöttválasztó Gyûlés kezdô idôpontja között lép be az Egyesületbe, feltéve, hogy tag- sági viszonyát a rá vonatkozó Területi Küldöttválasztó Gyûlés elôtti regisztráció során hitelt érdemlôen igazolja, melynek módját az Igazgatótanács köteles elôzetesen meghatározni és a hirdetményben közzétenni.
4.4.10. A küldöttválasztási eljárásban az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésrôl közzétett hirdetményben közlésre kerül a Terü- leti Küldöttválasztó Gyûlés helye és ideje, valamint annak határozatképtelensége miatt megismételt Területi Küldöttvá- lasztó Gyûlés idôpontja és helye, valamint a megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlésre irányadó (lsd. 4.4.15.) szabá- lyok. A megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlés az eredeti Területi Küldöttválasztó Gyûlés kezdôidôpontját követôen, lehetôleg ugyanazon a napon legkorábban egy órával késôbbi idôpontra, de legkésôbb 15 napon belülre hívható össze.
Appears in 6 contracts
Samples: Lendület Start Casco Biztosítás, Defekt, Gumiabroncs , Kátyúkár És Fényszórókár Biztosítás, Lendület Start Casco Biztosítás
Küldöttválasztás. 4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyûlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Küldöttválasztó Kül- döttválasztó Gyûlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés megalakulásától számított 5 év elteltét meg- elôzô megelôzô 365 napon belül lebonyolítani.
4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék vármegyék (+fôváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhezvármegyéhez/fôvároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatkozó hirdetmény köz- zétételét megelôzô naptári hónap elsô napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyétvármegyét/fôvárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszé- dos megyévelszom- szédos vármegyével, vagy akár megyékkel vármegyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatko- zó vonatkozó hirdetmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthetô.
4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyil- vántartott nyilván- tartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyûlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/lakcíme/ székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Kül- döttválasztó Küldöttválasztó Gyûlésre nem került sor.
4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú számú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási küldöttválasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô Területi Küldöttválasztó Gyûlésére vonatkozó hir- detmény hirdetmény közzétételét megelôzô naptári hónap elsô napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Küldött- gyûlés létszáma Küldöttgyûlés lét- száma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasz- tó Küldöttválasztó Gyûlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási te- rületi taglétszámot területi taglétszá- mot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés létszáma a törvényi elôírás szerinti ma- ximum maximum és annak 20%-kal csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyû- lésrôl Gyûlésrôl szóló hirdetményében hirdet- ményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött pót- küldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se megszûnése esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Kül- döttválasztó Gyûlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban eljárásban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés napja elôtt legkésôbb 10 nappal megelôzôen internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
Appears in 5 contracts
Samples: Parkolás Biztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Utasbiztosítási Szerződés
Küldöttválasztás. 4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyûlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Te- rületi Küldöttválasztó Gyûlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés megalakulásától számított 5 év elteltét meg- elôzô megelôzô 365 napon belül lebonyolítani.
4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék (+fôváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhez/fôvároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatkozó hirdetmény köz- zétételét megelôzô naptári hónap elsô napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyét/fôvárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszé- dos megyével, vagy akár megyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatko- zó hirdetmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthetô.
4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyil- vántartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyûlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Kül- döttválasztó Gyûlésre nem került sor.
4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô Területi Küldöttválasztó Gyûlésére vonatkozó hir- detmény közzétételét megelôzô naptári hónap elsô napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Küldött- gyûlés Kül- döttgyûlés létszáma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasz- tó Küldöttvá- lasztó Gyûlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási te- rületi területi taglétszámot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés létszáma a törvényi elôírás szerinti ma- ximum maximum és annak 20%-kal csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyû- lésrôl Gyûlésrôl szóló hirdetményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés napja elôtt legkésôbb 10 nappal megelôzôen internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
Appears in 2 contracts
Samples: Utasbiztosítási Szerződés, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Szerződés
Küldöttválasztás. 4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyûlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyûlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés megalakulásától számított 5 év elteltét meg- elôzô 365 napon belül lebonyolítani.

4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô Területi Küldöttválasztó Gyûlésére vonatkozó hir- detmény közzétételét megelôzô naptári hónap elsô napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Küldött- gyûlés létszáma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasz- tó Gyûlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási te- rületi taglétszámot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés létszáma a törvényi elôírás szerinti ma- ximum és annak 20%-kal csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyû- lésrôl szóló hirdetményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés napja elôtt legkésôbb 10 nappal megelôzôen internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
4.4.9. Az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen az a tag is gyakorolhatja tagsági jogait, aki a hirdetmény közzétételének ha- tárnapja és a rá irányadó Területi Küldöttválasztó Gyûlés kezdô idôpontja között lép be az Egyesületbe, feltéve, hogy tag- sági viszonyát a rá vonatkozó Területi Küldöttválasztó Gyûlés elôtti regisztráció során hitelt érdemlôen igazolja, melynek módját az Igazgatótanács köteles elôzetesen meghatározni és a hirdetményben közzétenni.
4.4.10. A küldöttválasztási eljárásban az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésrôl közzétett hirdetményben közlésre kerül a Terü- leti Küldöttválasztó Gyûlés helye és ideje, valamint annak határozatképtelensége miatt megismételt Területi Küldöttvá- lasztó Gyûlés idôpontja és helye, valamint a megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlésre irányadó (lsd. 4.4.15.) szabá- lyok. A megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlés az eredeti Területi Küldöttválasztó Gyûlés kezdôidôpontját követôen, lehetôleg ugyanazon a napon legkorábban egy órával késôbbi idôpontra, de legkésôbb 15 napon belülre hívható össze.
Appears in 2 contracts
Samples: General Insurance Agreement, General Insurance Agreement
Küldöttválasztás. 4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyûlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyûlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés megalakulásától számított 5 év elteltét meg- elôzô 365 napon belül lebonyolítani.
4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék (+fôváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhez/fôvároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatkozó hirdetmény köz- zétételét megelôzô naptári hónap elsô napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyét/fôvárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszé- dos megyével, vagy akár megyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatko- zó hirdetmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthetô.
4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyil- vántartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyûlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Kül- döttválasztó Gyûlésre nem került sor.
4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot tagsá- got minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú számú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási küldött- választási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô Területi Küldöttválasztó Gyûlésére vonatkozó hir- detmény hirdetmény közzétételét megelôzô naptári hónap elsô napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Küldött- gyûlés Kül- döttgyûlés létszáma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasz- tó Küldöttvá- lasztó Gyûlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási te- rületi területi taglétszámot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés létszáma a törvényi elôírás szerinti ma- ximum maximum és annak 20%-kal 20%-al csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyû- lésrôl Gyûlésrôl szóló hirdetményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés napja elôtt legkésôbb 10 nappal megelôzôen internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
4.4.9. Az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen az a tag is gyakorolhatja tagsági jogait, aki a hirdetmény közzétételének ha- tárnapja és a rá irányadó Területi Küldöttválasztó Gyûlés kezdô idôpontja között lép be az Egyesületbe, feltéve, hogy tag- sági viszonyát a rá vonatkozó Területi Küldöttválasztó Gyûlés elôtti regisztráció során hitelt érdemlôen igazolja, melynek módját az Igazgatótanács köteles elôzetesen meghatározni és a hirdetményben közzétenni.
4.4.10. A küldöttválasztási eljárásban az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésrôl közzétett hirdetményben közlésre kerül a Terü- leti Küldöttválasztó Gyûlés helye és ideje, valamint annak határozatképtelensége miatt megismételt Területi Küldöttvá- lasztó Gyûlés idôpontja és helye, valamint a megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlésre irányadó (lsd. 4.4.15.) szabá- lyok. A megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlés az eredeti Területi Küldöttválasztó Gyûlés kezdôidôpontját követôen, lehetôleg ugyanazon a napon legkorábban egy órával késôbbi idôpontra, de legkésôbb 15 napon belülre hívható össze.
Appears in 2 contracts
Küldöttválasztás. 4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyûlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyûlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés megalakulásától számított 5 év elteltét meg- elôzô 365 napon belül lebonyolítani.
4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék (+fôváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhez/fôvároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatkozó hirdetmény köz- zétételét megelôzô naptári hónap elsô napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyét/fôvárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszé- dos megyével, vagy akár megyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatko- zó hirdetmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthetô.
4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyil- vántartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyûlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Kül- döttválasztó Gyûlésre nem került sor.
4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô Területi Küldöttválasztó Gyûlésére vonatkozó hir- detmény közzétételét megelôzô naptári hónap elsô napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Küldött- gyûlés Kül- döttgyûlés létszáma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasz- tó Küldöttvá- lasztó Gyûlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási te- rületi területi taglétszámot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés létszáma a törvényi elôírás szerinti ma- ximum maximum és annak 20%-kal 20%-al csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyû- lésrôl Gyûlésrôl szóló hirdetményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés napja elôtt legkésôbb 10 nappal megelôzôen internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
Appears in 1 contract
Samples: Köbe Gépjármű Felelősségbiztosítás
Küldöttválasztás. 4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyûlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Küldöttválasztó Kül- döttválasztó Gyûlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés megalakulásától számított 5 év elteltét meg- elôzô megelôzô 365 napon belül lebonyolítani.
4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék (+fôváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhez/fôvároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatkozó hirdetmény köz- zétételét közzé- tételét megelôzô naptári hónap elsô napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyét/fôvárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszé- dos szomszédos megyével, vagy akár megyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatko- zó hirdetmény vonatkozó hir- detmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthetô.
4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyil- vántartott nyilván- tartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyûlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/lakcíme/ székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Kül- döttválasztó Küldöttválasztó Gyûlésre nem került sor.
4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú számú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási küldöttválasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô Területi Küldöttválasztó Gyûlésére vonatkozó hir- detmény hirdetmény közzétételét megelôzô naptári hónap elsô napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Küldött- gyûlés létszáma Küldöttgyûlés lét- száma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasz- tó Küldöttválasztó Gyûlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási te- rületi taglétszámot területi taglétszá- mot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés létszáma a törvényi elôírás szerinti ma- ximum maximum és annak 20%-kal csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyû- lésrôl Gyûlésrôl szóló hirdetményében hirdet- ményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött pót- küldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se megszûnése esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Kül- döttválasztó Gyûlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban eljárásban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés napja elôtt legkésôbb 10 nappal megelôzôen internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
4.4.9. Az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen az a tag is gyakorolhatja tagsági jogait, aki a hirdetmény közzétételének határ- napja és a rá irányadó Területi Küldöttválasztó Gyûlés kezdô idôpontja között lép be az Egyesületbe, feltéve, hogy tagsági viszonyát a rá vonatkozó Területi Küldöttválasztó Gyûlés elôtti regisztráció során hitelt érdemlôen igazolja, melynek módját az Igazgatótanács köteles elôzetesen meghatározni és a hirdetményben közzétenni.
4.4.10. A küldöttválasztási eljárásban az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésrôl közzétett hirdetményben közlésre kerül a Területi Küldöttválasztó Gyûlés helye és ideje, valamint annak határozatképtelensége miatt megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlés idôpontja és helye, valamint a megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlésre irányadó (lsd. 4.4.15.) szabályok. A megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlés az eredeti Területi Küldöttválasztó Gyûlés kezdôidôpontját követôen, lehetôleg ugyanazon a napon legkorábban egy órával késôbbi idôpontra, de legkésôbb 15 napon belülre hívható össze.
Appears in 1 contract
Samples: Otthon Biztosítás 2.0
Küldöttválasztás. 4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen megfelelően legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének Küldöttgyűlés működésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó GyûlésGyűlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés Küldöttgyűlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyûlést Gyűlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés működő Küldöttgyűlés megalakulásától számított 5 év elteltét meg- elôzô megelőző 365 napon belül lebonyolítani.
4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék (+fôvárosfőváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhez/fôvároshoz fővároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre Gyűlésre vonatkozó hirdetmény köz- zétételét megelôzô közzétételét megelőző naptári hónap elsô első napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyét/fôvárost fővárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszé- dos szomszédos megyével, vagy akár megyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatko- zó Gyűlésre vonatkozó hirdetmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthetômegtekinthető.
4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyil- vántartott nyilvántartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyûlésen Gyűlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Kül- döttválasztó Gyûlésre Küldöttválasztó Gyűlésre nem került sor.
4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú számú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási küldöttválasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô első Területi Küldöttválasztó Gyûlésére Gyűlésére vonatkozó hir- detmény hirdetmény közzétételét megelôzô megelőző naptári hónap elsô első napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Küldött- gyûlés Küldöttgyűlés létszáma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô előírt legfelső mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasz- tó Gyûlés Küldöttválasztó Gyűlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási te- rületi területi taglétszámot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô kerülő új Küldöttgyûlés Küldöttgyűlés létszáma a törvényi elôírás előírás szerinti ma- ximum maximum és annak 20%-kal 20%-al csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként elsőként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyû- lésrôl Gyűlésről szóló hirdetményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se megszűnése esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen Gyűlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen Gyűlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés Gyűlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban eljárásban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés Gyűlés napja elôtt legkésôbb előtt legkésőbb 10 nappal megelôzôen megelőzően internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
4.4.9. Az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlésen az a tag is gyakorolhatja tagsági jogait, aki a hirdetmény közzétételének határnapja és a rá irányadó Területi Küldöttválasztó Gyűlés kezdő időpontja között lép be az Egyesületbe, feltéve, hogy tagsági viszonyát a rá vonatkozó Területi Küldöttválasztó Gyűlés előtti regisztráció során hitelt érdemlően igazolja, melynek módját az Igazgatótanács köteles előzetesen meghatározni és a hirdetményben közzétenni.
4.4.10. A küldöttválasztási eljárásban az adott Területi Küldöttválasztó Gyűlésről közzétett hirdetményben közlésre kerül a Területi Küldöttválasztó Gyűlés helye és ideje, valamint annak határozatképtelensége miatt megismételt Területi Küldöttválasztó Gyűlés időpontja és helye, valamint a megismételt Területi Küldöttválasztó Gyűlésre irányadó (lsd. 4.4.15.) szabályok. A megismételt Területi Küldöttválasztó Gyűlés az eredeti Területi Küldöttválasztó Gyűlés kezdőidőpontját követően, lehetőleg ugyanazon a napon legkorábban egy órával későbbi időpontra, de legkésőbb 15 napon belülre hívható össze.
Appears in 1 contract
Küldöttválasztás. 4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyûlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyûlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés megalakulásától számított 5 év elteltét meg- elôzô 365 napon belül lebonyolítani.
4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék (+fôváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhez/fôvároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatkozó hirdetmény köz- zétételét megelôzô naptári hónap elsô napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyét/fôvárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszé- dos megyével, vagy akár megyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatko- zó hirdetmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthetô.
4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyil- vántartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyûlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Kül- döttválasztó Gyûlésre nem került sor.
4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô Területi Küldöttválasztó Gyûlésére vonatkozó hir- detmény közzétételét megelôzô naptári hónap elsô napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Küldött- gyûlés Kül- döttgyûlés létszáma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasz- tó Küldöttvá- lasztó Gyûlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási te- rületi területi taglétszámot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés létszáma a törvényi elôírás szerinti ma- ximum maximum és annak 20%-kal csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyû- lésrôl Gyûlésrôl szóló hirdetményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés napja elôtt legkésôbb 10 nappal megelôzôen internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
Appears in 1 contract
Samples: Lendület Top Casco Biztosítás
Küldöttválasztás. 4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyûlés) Az Igazgatótanács a 4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés megalakulásához szükséges valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyûlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés megalakulásától számított 5 év elteltét meg- elôzô 365 napon belül lebonyolítani.
4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék (+fôváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhez/fôvároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatkozó hirdetmény köz- zétételét megelôzô naptári hónap elsô napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyét/fôvárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszé- dos megyével, vagy akár megyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatko- zó hirdetmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthetô.
4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyil- vántartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyûlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Kül- döttválasztó Gyûlésre nem került sor.
4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô Területi Küldöttválasztó Gyûlésére vonatkozó hir- detmény közzétételét megelôzô naptári hónap elsô napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Küldött- gyûlés Kül- döttgyûlés létszáma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttválasz- tó Küldöttvá- lasztó Gyûlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási te- rületi területi taglétszámot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés létszáma a törvényi elôírás szerinti ma- ximum maximum és annak 20%-kal csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyû- lésrôl Gyûlésrôl szóló hirdetményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se megszûnése esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés napja elôtt legkésôbb 10 nappal megelôzôen internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítási Szerződés