Különös kizárások mintaszakaszok

Különös kizárások. 1. A Biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki az olyan kárra, amely: hiányos vagy nem kellően védett tetőzet és nyílászárók vagy egyéb épületrészek hozzájárultak a kár bekövetkezéséhez, feltéve, hogy a Biztosított köteles volt az épületet kielégítő műszaki állapotban tartani, elpárolgás, szín-, textúra-, felület- vagy szag-elváltozás, férgek, gombásodás, penészedés vagy a falak átfagyása miatt következett be, fennállását és folytonosságát írásban visszaigazolta a Biztosítottnak, pénzértékek szállítására vonatkozó jogszabályi előírások megszegésével történt, felelősséggel tartozik, vagy amely csalás vagy annak kísérlete, egyéb bűnös tévedésbe ejtés vagy zsarolás miatt következik be, meghibásodásából eredő kárt kell érteni, feltéve, hogy az ilyen hibás működés vagy meghibásodás: azzal, hogy a 24., 25., 26. és 27. pontok szerinti kizárások kizárólag a kárral közvetlenül érintett vagyontárgy vonatkozásában alkalmazhatók, azonban nincs kizárva a biztosítási fedezet alól a más biztosított vagontárgyakban, a fenti pontok szerinti események folytán bekövetkező eseményekből eredő kár.
Különös kizárások. 1. A Chubb helytállási kötelezettsége nem terjed ki az alábbiak által közvetlenül vagy közvetetten okozott károkra: épületek összeomlása, árvíz, belvíz, földrengés, talajsüllyedés, földcsuszamlás, lavina, hurrikán, ciklon, vulkánkitörés vagy hasonló természeti katasztrófa;
Különös kizárások. A Chubb helytállási kötelezettsége nem áll fenn az olyan Károkért, amelyek az alábbiak miatt következtek be:
Különös kizárások. Nem terjed ki a biztosítási fedezet a következő esetekre: A jelen záradék azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek eltérnek az Egészségügyi szolgálta- tói/orvosi felelősségi záradékban (4.5.9) foglalt feltételektől. A záradék szerint a biztosítás hatálya kiterjed az alábbiakban meghatározott nem konvencionális, természetgyógyászati beavatkozásokkal kapcsolatos károkra. A jelen záradék alapján kizárólag az alábbi, nem konvencionális, természetgyógyászati beavatkozá- sok tartoznak a kockázati körbe: – akupunktúra, – akupresszúra – kineziológia, – fitoterápia, – fényterápia, – alternatív mozgás és masszázsterápiák A fenti tevékenységek csak abban az esetben tekinthetők kockázati körbe tartozónak, ha az azt végző természetes, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet rendel- kezik a tevékenység végzéséhez szükséges, jogszabályban előírt végzettséggel és működési enge- déllyel. A kockázati körbe tartozó tevékenységek során felhasznált anyagokkal, illetve használt eszközökkel okozott károkra a biztosító felelősség vállalása nem terjed ki. A jelen záradékban nem érintett kérdések vonatkozásában az Egészségügyi szolgáltatói/orvosi fele- lősség záradékban (4.5.9., 4.5.9.1.,4.5.9.2.) foglaltak az irányadóak. A jelen záradék azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek eltérnek az Egészségügyi szolgálta- tói/orvosi felelősségi záradékban (4.5.9) foglalt feltételektől. A záradék szerint a biztosítás hatálya kiterjed az alábbiakban meghatározott alvállalkozói, közremű- ködői feladatvégzéssel kapcsolatos károkra. A jelen záradék alapján kizárólag az alábbi jogviszonyokon alapuló tevékenységek tartoznak a kocká- zati körbe: – vállalkozói – alvállalkozói – megbízási A fenti tevékenységek abban az esetben tekinthetők a jelen záradék kockázati körébe tartozónak, ha a végzett feladat nem minősül az Eütv.3.§.e) pont hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatói tevé- kenységnek, továbbá ha az azt végző természetes, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet rendelkezik a tevékenység folyamatos biztosításához szükséges, jogszabályban előírt végzettséggel, működési engedéllyel, illetve egyéb működési feltételekkel. A jelen záradékban nem érintett kérdések vonatkozásában az Egészségügyi szolgáltatói/orvosi fele- lősség záradékban (4.5.9.,4.5.9.1.,4.5.9.2.) foglaltak az irányadóak.
Különös kizárások. Jelen függelék alapján nem téríti meg a biztosító - a töréskárral összefüggésben bekövetkezett olyan tűz- és robbanáskárt, amely a hatósági engedély nélkül átalakított gépjárműben ezen átalakítással összefüggésben következett be, - azt a töréskárt, amely a telephelyi mozgatás során úgy keletkezett, hogy a gépjárművet nem a biztosított vagy alkalmazottja vezette, - jégverés és hónyomás károkat, - vandalizmus miatt keletkezett károkat.
Különös kizárások. 1. A Biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki az olyan kárra, amely:
Különös kizárások. A biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki: egymásnak okozott káraira. felügyelői felelősségével kapcsolatos ká- rokra, gokkal, a védjegyekkel, a márkanevekkel, a bejegyzett desing-val, illetve a licence- igénybe vevőnek adott tájékoztatás által, valamint a reklám vagy egyéb tájékoztató hiányosságaival okozott károkra,
Különös kizárások. Nem terjed ki a biztosítási fedezet a következő károkra, sérelemdíj igényekre: A jelen záradék azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek eltérnek az Egészségügyi szolgáltatói/orvosi fe- lelősségi záradékban /4.5.9/foglalt feltételektől. A záradék szerint a biztosítás hatálya kiterjed az alábbiakban meghatározott nem konvencionális, természet- gyógyászati beavatkozásokkal kapcsolatos károkra, személyiségi jogsértés miatti sérelemdíj igényekre. A jelen záradék alapján kizárólag az alábbi, nem konvencionális, természetgyógyászati beavatkozások tartoznak a kockázati körbe: – akupunktúra, – akupresszúra – kineziológia, – fitoterápia, – fényterápia, – alternatív mozgás és masszázsterápiák A fenti tevékenységek csak abban az esetben tekinthetők kockázati körbe tartozónak, ha az azt végző termé- szetes, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet rendelkezik a tevékenység vég- zéséhez szükséges, jogszabályban előírt végzettséggel és működési engedéllyel. A kockázati körbe tartozó tevékenységek során felhasznált anyagokkal, illetve használt eszközökkel okozott ká- rokra, sérelemdíj igényekre a biztosító felelősség vállalása nem terjed ki. A jelen záradékban nem érintett kérdések vonatkozásában az Egészségügyi szolgáltatói/orvosi felelősség zára- dékban (4.5.9., 4.5.9.1.,4.5.9.2.) foglaltak az irányadóak. A jelen záradék azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek eltérnek az Egészségügyi szolgáltatói/orvosi fe- lelősségi záradékban (4.5.9) foglalt feltételektől. A záradék szerint a biztosítás hatálya kiterjed az alábbiakban meghatározott alvállalkozói, közreműködői fel- adatvégzéssel kapcsolatos károkra, személyiségi jogsértés miatti sérelemdíj igényekre. A jelen záradék alapján kizárólag az alábbi jogviszonyokon alapuló tevékenységek tartoznak a kockázati körbe: – vállalkozói – alvállalkozói – megbízási A fenti tevékenységek abban az esetben tekinthetők a jelen záradék kockázati körébe tartozónak, ha a végzett feladat nem minősül az Eütv.3.§.e) pont hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatói tevékenységnek, továbbá ha az azt végző természetes, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet rendelkezik a tevékenység folyamatos biztosításához szükséges, jogszabályban előírt végzettséggel, működési engedéllyel, illetve egyéb működési feltételekkel. A jelen záradékban nem érintett kérdések vonatkozásában az Egészségügyi szolgáltatói/orvosi felelősség zára- dékban (4.5.9., 4.5.9.1., 4.5.9.2.) foglaltak az ir...