Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni. 6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján. 6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető. 6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni. 6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben. 6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére. 6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben. 6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt. 6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 2 contracts
Samples: Közbeszerzési Dokumentumok, Vállalkozási Szerződés Medencefedés Kialakítására
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át10%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 20 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át15%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 5 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben.
6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.19.1. Szerződő Felek megállapodnakEladó szavatol azért, hogy amennyiben a Vállalkozó – Szerződés szerinti feladatokat határidőben elvégzi, a szerződést teljesíti, továbbá a Szerződés teljes időtartama alatt a Szerződés szerinti feladatok elvégzése és Vevő támogatása céljából folyamatosan a Vevő rendelkezésére áll, s biztosítja a Szerződés minőségi teljesítéséhez szükséges szakértelmet, szakemberforrást és technikai hátteret.
9.2. Eladó szavatolja, hogy az Eszközökön harmadik személynek nincsen olyan okbóljoga, amelyért felelős – így különösen szellemi alkotásokra (szellemi tulajdonjogra) vonatkozó joga (pl. szerzői joga, szabadalma, újítása vagy védjegye), amely Vevőnek ezen használati jogát korlátozná, vagy megakadályozná. Eladó vállalja, hogy ha az Eszközökön harmadik személynek ilyen joga lenne, a lehető legrövidebb időn belül, de Vevő értesítésétől számított legfeljebb 45 (negyvenöt) napon belül megszerzi a harmadik személyek szükséges hozzájárulását. Ha a szükséges hozzájárulásokat Xxxxx e határidőn belül nem tudja megszerezni, Vevő jogosult a hozzájárulásokat Eladó költségére megszerezni, vagy a Szerződés szerint fizetendő díj részét csökkenteni, illetve a Szerződéstől elállni.
9.3. Amennyiben Xxxxx a Szerződés szerinti bármely kötelezettséget határidőben nem, illetve nem megfelelően teljesíti, Vevő kárátalányként a következő pontok szerinti kötbérösszegekre jogosult, azzal, hogy Xxxxx köteles megtéríteni Vevőnek a késedelemből eredő kárát, kivéve ha az Eladó bizonyítja, hogy a késedelmet ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. (Ptk. 6:142§)
9.4. Az Eladó késedelmesen teljesít: - ha a Szerződésben megállapított teljesítési határidő eredménytelenül eltelt, - más esetekben, ha kötelezettségét a Vevő felszólítására (a Vevő által megjelölt határidőn belül) nem teljesíti
9.5. A késedelmi kötbér maximális mértékének elérése esetén Vevő jogosult elállni a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt. A szerződéstől való elállás illetve felmondás esetén Vevő jogosult jelen szerződésben rögzített meghiúsulási kötbért érvényesíteni, azonban ebben az esetben Vevő nem érvényesíthet késedelmi kötbért.
9.6. Vevő- függetlenül attól, hogy az Eladó a késedelmét kimentette-e követelheti a teljesítést (a késedelmi kötbér nem mentesíti Eladót a teljesítés alól) vagy ha a késedelem következtében a Szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a Szerződéstől, illetve felmondhatja azt. Eladó késedelme a Vevő egyidejű késedelmét kizárja.
9.7. Eladó szavatosságot vállal azért, hogy az Eszközök megfelelnek a jogszabályoknak, a Megrendelő Vevő ajánlattételi felhívásában, a műszaki leírásban, az Eladási ajánlatban és a jelen szerződésben foglalt minőségi és egyéb követelményeknek, illetve rendeltetésszerű használatra, továbbá célzott hatás kiváltására alkalmasak. Eladó szavatosságot vállal, hogy a szállított Eszközök a felhívásnak és műszaki leírásnak és az érvényes szabályoknak maradéktalanul megfelelnek, az Eszközök újak, mentesek mindenféle tervezési, anyagbeli, kivitelezési hibától, valamint azok tulajdonjogát Eladó Vevő részére jogosultan adja át.
9.8. Eladó hibásan teljesít, ha a szerződésben meghatározott Eszközök nem felelnek meg a 9.7 pontban foglalt követelményeknek. Hibás teljesítés esetén Eladó a Vevő felszólításában meghatározott határidőn, de legfeljebb 5 (öt) munkanapon belül köteles biztosítani a hiba jellegétől függően a hiba kijavítását vagy kicserélését a Ptk. 6:159.§ (2) bekezdése a.) pontja alapján. Amennyiben a hiba jellege tekintetében a Vevő és az Eladó között vita merül fel, az Eladó köteles a saját költségére minőségvizsgáló szervek szakvéleményét beszerezni. A kellékszavatossági jogok Xxxxx általi késedelmes teljesítése esetén a Vevő késedelmi kötbérre jogosult.
9.9. Ha a hibás teljesítés miatt Vevő teljesítéshez fűződő érdeke megszűnt- így különösen, melynek mértéke de nem kizárólagosan, ha az Eszköz nem cserélhető illetve javítható ki, az Eladó a kicserélést/kijavítást nem vállalja vagy az Eszköznek (annak egy részének, alkotórészének, tartozékának) kicserélése/kijavítása rövid idő alatt értékcsökkenés és a Vevő érdekeinek sérelme nélkül lehetséges- Vevő, mint súlyos szerződésszegési okként elállhat a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt. Teljesítés elmulasztása vagy a Szerződés meghiúsulása esetén a kötbér mértéke: a meghiúsulással érintett Eszközök nettó szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári napellenértékének 25%-a.
9.10. Vevő a teljesítés elmulasztásának tekinti, amennyiben Eladó a részéről felmerült késedelem esetén a Vevő által adott póthatáridőt is elmulasztja, vagy amennyiben Eladó a teljesítést bármilyen indokra hivatkozással – a vis maior esetét kivéve – megtagadja. A póthatáridő maximum 5 (öt) munkanap.
9.11. Amennyiben Xxxxx a póthatáridőn belül nem tudja az Eszközöket leszállítani, Vevőnek jogában áll harmadik cégtől ezeket beszerezni és az esetlegesen felmerülő többletköltséget Eladóval szemben érvényesíteni.
9.12. Amennyiben késedelmes teljesítés vagy a szállítás elmulasztása második alkalommal is megismétlődik, úgy Vevő jogosult a Szerződést haladéktalanul felmondani, a szerződésszegés jogkövetkezményeinek érvényesítése mellett.
9.13. Hibás teljesítés esetén a Vevő nem köteles a teljesítést igazolni; Eladó köteles a hibát póthatáridő vállalásával (9.8. pont szerint) kijavítani.
9.14. A késedelmi kötbér a késedelem megszűnésekor, a meghiúsulási kötbér pedig az Eladó teljesítési képességének megszűnéséről vagy a teljesítés megtagadásáról történő Vevői tudomásszerzéskor, illetve késedelmes teljesítést követően az érdekmúlás és elállás Vevő általi közlésekor válik esedékessé.
9.15. Késedelmes teljesítés esetén Eladó haladéktalanul, illetve a Vevő által kitűzött póthatáridőn belül továbbra is köteles a teljesítésre. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít mentesíti az Eladót a teljesítési kötelezettség alól teljesítés alól.
9.16. A teljesítés meghiúsulása esetében Vevő kötbérigényének érvényesítésével a Ptkteljesítést nem követelheti.
9.17. 6:187Vevő jogosult kötbérkövetelését leszámlázni, és amennyiben azt az Eladó elismeri, az általa az Eladónak fizetendő összegbe beszámítani. Amennyiben Vevőnek Eladó nem teljesítése vagy hibás, illetve késedelmes teljesítése következtében nem keletkezik ellenérték fizetési kötelezettsége, úgy Vevő a kötbért kiszámlázza és azt Eladó köteles a számla kézhezvételétől számított 3 (három) banki napon belül Vevő részére kifizetni. Ugyanígy kell eljárni, amennyiben a kötbér összege az ellenérték összegét meghaladja.
9.18. Vevő fenntartja magának azt a jogát, hogy kötbér-, illetve a szerződésszegésből fakadó egyéb igényét az elévülési határidőn belül akkor is érvényesítheti, ha a szerződésszegésről - késedelmes vagy hibás teljesítésről - tudva a teljesítést elfogadja, és haladéktalanul nem jelenti be igényét.
9.19. Eladó tudomásul veszi, hogy a Vevő a Kbt. 142. § (11)-(2) bek. alapján. Amennyiben bekezdései alapján köteles a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani szerződésszegésből eredő igényeket érvényesíteni és a meghiúsulási kötbért követelniazt dokumentálni.
6.29.20. Szerződő Xxxxx megállapodnakVevő tájékoztatja az Eladót, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a MegrendelőKbt. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187142. § (25) bekezdése alapjánalapján Vevő köteles bejelenteni a Közbeszerzési Hatóságnak, ha az Eladó jelen Szerződésben rögzített kötelezettségeit súlyosan megszegi és ez a Szerződés felmondásához, attól való elállásához, kártérítés követeléséhez, vagy egyéb a Szerződésben rögzített jogkövetkezmény érvényesítéséhez vezetett, valamint, ha Eladó magatartásával, amelyért felelős, részben vagy egészben a Szerződés lehetetlenülését okozza.
6.39.21. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – Ugyanazon jogcímen kizárólag egyféle kötbér követelhető. A kötbérek érvényesíthetőségére a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. -6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető§-aiban foglaltak az irányadóak.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben.
6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 2 contracts
Samples: Közbeszerzési Szerződés, Közbeszerzési Dokumentumok
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.116.1 Szerződésszegésnek minősül Eladó részéről különösen:
a) Alulszállítás: a Szerződött Földgázmennyiségnél kevesebb földgáz rendelkezésre bocsátása. Szerződő Felek megállapodnakJogkövetkezménye: kötbér, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít kötbéralap 50 %-a.
b) Jogszerűtlen magatartása folytán a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot elérigázszolgáltatás megszakad, vagy meghaladja, azt a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani jogszabályokban és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnakjelen Szerződésben foglaltakon túlmenően, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okbólaz abban foglaltaktól eltérően szünetelteti, amelyért felelős – hibásan teljesítilletőleg korlátozza Jogkövetkezménye: kártérítés és késedelmi kötbér, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja mértéke a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapjánérték 1 %-a naponta.
6.3c) A hálózati hozzáférésből kizárt Vevő részére eltérő megállapodás hiányában - az arra okot adó szabálytalanság vagy szerződésszegés megszűnését követően az erről szóló értesítésétől számított - 2 munkanapon belül nem kezdeményezi az illetékes elosztói engedélyesnél a hálózati hozzáférés biztosítását. Szerződő Felek megállapodnakJogkövetkezménye: kártérítés.
d) A szerződésben rögzített adatszolgáltatási kötelezettségeinek nem, hogy vagy csak késedelmesen tesz eleget. Jogkövetkezménye: kártérítés. ha az Eladó földgáz kereskedelmi működési engedélye bármely okból visszavonásra kerül: meghiúsulási kötbér, a szerződés teljes nettó értékének 20 %-a.
16.2 Szerződésszegésnek minősül Vevők részéről különösen:
a) Alulvételezés: amennyiben az érintett Vevő a teljesítés – olyan okbólSzerződött Földgázmennyiséget neki felróhatóan, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsulmegengedett eltérés mértékét meghaladó mértékben átvenni elmulasztja kivéve, Megrendelő – ha ennek oka Vis Maior, vagy az Eladó szerződésszegése, vagy a Ptkszerződés 4.5. 6:186pontjában megjelölt körülmény. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosultJogkövetkezménye: kötbér, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthetőkötbéralap 50 %-a.
6.4b) Túlvételezés: amennyiben az érintett Vevő neki felróhatóan a Szerződött Földgázmennyiségnél megengedett eltérés mértékét meghaladó mennyiségű földgázt vesz át kivéve, ha ennek oka Vis Maior. Megrendelő Jogkövetkezménye: kötbér, mértéke a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesítenikötbéralap 20 %-a.
6.5c) Amennyiben az érintett Vevő a Szerződésben foglalt fizetési kötelezettségének az esedékesség időpontjáig nem tesz eleget. Megrendelő a kötbértJogkövetkezménye: késedelmi kamat, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szembenfizetési felszólítás kézhezvételétől számított 30 napos határidő eredménytelen leteltét követően pedig földgázvételezésből való kizárás.
6.6d) Amennyiben az érintett Vevő a lekötött órai gázteljesítményt engedély nélkül túllépi. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékéreJogkövetkezménye: kártérítés.
6.7e) Az érintett Vevő szolgáltatott földgázt a gázmérő vagy mérési rendszer megkerülésével, működésének bármilyen módon való befolyásolásával, jóváhagyás nélküli változtatásával, vagy egyéb szabálytalan módon vételezi. Felek rögzítikJogkövetkezménye: kártérítés, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szembenföldgázvételezésből történő kizárás.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentum
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.1. Szerződő Felek megállapodnak9.1 Eladó szavatol azért, hogy amennyiben a Vállalkozó – Szerződés szerinti feladatokat határidőben elvégzi, a szerződést teljesíti, továbbá a Szerződés teljes időtartama alatt a Szerződés szerinti feladatok elvégzése és Vevő támogatása céljából folyamatosan a Vevő rendelkezésére áll, s biztosítja a Szerződés minőségi teljesítéséhez szükséges szakértelmet, szakemberforrást és technikai hátteret.
9.2 Eladó szavatolja, hogy az Árun harmadik személynek nincsen olyan okbóljoga, amelyért felelős – így különösen szellemi alkotásokra (szellemi tulajdonjogra) vonatkozó joga (pl. szerzői joga, szabadalma, újítása vagy védjegye), amely Vevőnek ezen használati jogát korlátozná, vagy megakadályozná. Eladó vállalja, hogy ha az Árun harmadik személynek ilyen joga lenne, a lehető legrövidebb időn belül, de Vevő értesítésétől számított legfeljebb 45 (negyvenöt) napon belül megszerzi a harmadik személyek szükséges hozzájárulását. Ha a szükséges hozzájárulásokat Xxxxx e határidőn belül nem tudja megszerezni, Vevő jogosult a hozzájárulásokat Eladó költségére megszerezni, vagy a Szerződés szerint fizetendő díj részét csökkenteni, illetve a Szerződéstől elállni.
9.3 Amennyiben Xxxxx a Szerződés szerinti bármely kötelezettséget határidőben nem, illetve nem megfelelően teljesíti, Vevő kárátalányként a következő pontok szerinti kötbérösszegekre jogosult, azzal, hogy Xxxxx köteles megtéríteni Vevőnek a késedelemből eredő kárát, kivéve ha az Eladó bizonyítja, hogy a késedelmet ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. (Ptk. 6:142§)
9.4 Az Eladó késedelmesen teljesít: - ha a Szerződésben megállapított teljesítési határidő eredménytelenül eltelt, - más esetekben, ha kötelezettségét a Vevő felszólítására (a Vevő által megjelölt határidőn belül) nem teljesíti - késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke: a teljes nettó szerződéses ellenérték 1%-a a késedelem napjaira vetítetten, de maximum a teljes szerződéses nettó ellenérték 20%-a,
9.5 A késedelmi kötbér maximális mértékének elérése esetén Vevő jogosult elállni a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt. A szerződéstől való elállás illetve felmondás esetén Vevő jogosult jelen szerződésben rögzített meghiúsulási kötbért érvényesíteni, azonban ebben az esetben Vevő nem érvényesíthet késedelmi kötbért.
9.6 Vevő- függetlenül attól, hogy az Eladó a késedelmét kimentette-e követelheti a teljesítést (a késedelmi kötbér nem mentesíti Eladót a teljesítés alól) vagy ha a késedelem következtében a Szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a Szerződéstől, illetve felmondhatja azt. Eladó késedelme a Vevő egyidejű késedelmét kizárja.
9.7 Eladó szavatosságot vállal azért, hogy az Áru megfelel a jogszabályoknak, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosultVevő ajánlattételi felhívásában, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári napműszaki leírásban, az Eladási ajánlatban és a jelen szerződésben foglalt minőségi és egyéb követelményeknek, illetve rendeltetésszerű használatra, továbbá célzott hatás kiváltására alkalmasak. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése Eladó szavatosságot vállal, hogy a szállított Áru a felhívásnak és műszaki leírásnak és az érvényes szabályoknak maradéktalanul megfelel, az Áru új, mentes mindenféle tervezési, anyagbeli, kivitelezési hibától, valamint azok tulajdonjogát Eladó Vevő részére jogosultan adja át.
9.8 Eladó hibásan teljesít, ha a szerződésben meghatározott Áru nem mentesít felel meg a teljesítési kötelezettség alól 9.7 pontban foglalt követelményeknek. Hibás teljesítés esetén Eladó a Vevő felszólításában meghatározott határidőn, de legfeljebb 3(három) napon belül köteles biztosítani a hiba jellegétől függően a hiba kijavítását vagy kicserélését a Ptk. 6:187. § 6:159.§ (12) bek. bekezdése a.) pontja alapján. Amennyiben a hiba jellege tekintetében a Vevő és az Eladó között vita merül fel, az Eladó köteles a saját költségére minőségvizsgáló szervek szakvéleményét beszerezni. A kellékszavatossági jogok Xxxxx általi késedelmes teljesítése esetén a Vevő késedelmi kötbér összege eléri kötbérre jogosult.
9.9 Ha a hibás teljesítés miatt Vevő teljesítéshez fűződő érdeke megszűnt- így különösen, de nem kizárólagosan, ha az Áru nem cserélhető illetve javítható ki, az Eladó a kicserélést/kijavítást nem vállalja vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-átaz Árunak (annak egy részének, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot elérialkotórészének, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani tartozékának) kicserélése/kijavítása rövid idő alatt értékcsökkenés és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2Vevő érdekeinek sérelme nélkül lehetséges- Vevő, mint súlyos szerződésszegési okként elállhat a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben - teljesítés elmulasztása vagy a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, Szerződés meghiúsulása esetén a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja mértéke: a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben ellenérték 30%-a 9.10Vevő a teljesítés – olyan okbólelmulasztásának tekinti, amelyért amennyiben Eladó a Vállalkozó felelős – meghiúsulrészéről felmerült késedelem esetén a Vevő által adott póthatáridőt is elmulasztja, Megrendelő vagy amennyiben Eladó a teljesítést bármilyen indokra hivatkozással – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően vis maior esetét kivéve – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-amegtagadja. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § póthatáridő maximum 5 (1öt) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthetőmunkanap.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben.
6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Ajánlat
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – –késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a0,5%- a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át10%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 20 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – –hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át15%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 5 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben.
6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.1. Szerződő Felek megállapodnak9.1 Eladó szavatol azért, hogy amennyiben a Vállalkozó – Szerződés szerinti feladatokat határidőben elvégzi, a szerződést teljesíti, továbbá a Szerződés teljes időtartama alatt a Szerződés szerinti feladatok elvégzése és Vevő támogatása céljából folyamatosan a Vevő rendelkezésére áll, s biztosítja a Szerződés minőségi teljesítéséhez szükséges szakértelmet, szakemberforrást és technikai hátteret.
9.2 Eladó szavatolja, hogy a Rendszeren harmadik személynek nincsen olyan okbóljoga, amelyért felelős – így különösen szellemi alkotásokra (szellemi tulajdonjogra) vonatkozó joga (pl. szerzői joga, szabadalma, újítása vagy védjegye), amely Vevőnek ezen használati jogát korlátozná, vagy megakadályozná. Eladó vállalja, hogy ha a Rendszeren harmadik személynek ilyen joga lenne, a lehető legrövidebb időn belül, de Vevő értesítésétől számított legfeljebb 45 (negyvenöt) napon belül megszerzi a harmadik személyek szükséges hozzájárulását. Ha a szükséges hozzájárulásokat Xxxxx e határidőn belül nem tudja megszerezni, Vevő jogosult a hozzájárulásokat Eladó költségére megszerezni, vagy a Szerződés szerint fizetendő díj részét csökkenteni, illetve a Szerződéstől elállni.
9.3 Amennyiben Xxxxx a Szerződés szerinti bármely kötelezettséget határidőben nem, illetve nem megfelelően teljesíti, Vevő kárátalányként a következő pontok szerinti kötbérösszegekre jogosult, azzal, hogy Xxxxx köteles megtéríteni Vevőnek a késedelemből eredő kárát, kivéve ha az Eladó bizonyítja, hogy a késedelmet ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. (Ptk. 6:142§)
9.4 Az Eladó késedelmesen teljesít: - ha a Szerződésben megállapított teljesítési határidő eredménytelenül eltelt, - más esetekben, ha kötelezettségét a Vevő felszólítására (a Vevő által megjelölt határidőn belül) nem teljesíti - késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke: a teljes nettó szerződéses ellenérték 1%-a a késedelem napjaira vetítetten, de maximum a teljes szerződéses nettó ellenérték 20%-a,
9.5 A késedelmi kötbér maximális mértékének elérése esetén Vevő jogosult elállni a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt. A szerződéstől való elállás illetve felmondás esetén Vevő jogosult jelen szerződésben rögzített meghiúsulási kötbért érvényesíteni, azonban ebben az esetben Vevő nem érvényesíthet késedelmi kötbért.
9.6 Vevő- függetlenül attól, hogy az Eladó a késedelmét kimentette-e követelheti a teljesítést (a késedelmi kötbér nem mentesíti Eladót a teljesítés alól) vagy ha a késedelem következtében a Szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a Szerződéstől, illetve felmondhatja azt. Eladó késedelme a Vevő egyidejű késedelmét kizárja.
9.7 Eladó szavatosságot vállal azért, hogy a Rendszer megfelel a jogszabályoknak, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosultVevő ajánlattételi felhívásában, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári napműszaki leírásban, az Eladási ajánlatban és a jelen szerződésben foglalt minőségi és egyéb követelményeknek, illetve rendeltetésszerű használatra, továbbá célzott hatás kiváltására alkalmasak. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése Eladó szavatosságot vállal, hogy a szállított Rendszer a felhívásnak és műszaki leírásnak és az érvényes szabályoknak maradéktalanul megfelel, a Rendszer új, mentes mindenféle tervezési, anyagbeli, kivitelezési hibától, valamint azok tulajdonjogát Eladó Vevő részére jogosultan adja át.
9.8 Eladó hibásan teljesít, ha a szerződésben meghatározott Rendszer nem mentesít felel meg a teljesítési kötelezettség alól 9.7 pontban foglalt követelményeknek. Hibás teljesítés esetén Eladó a Vevő felszólításában meghatározott határidőn, de legfeljebb 5 (öt) munkanapon belül köteles biztosítani a hiba jellegétől függően a hiba kijavítását vagy kicserélését a Ptk. 6:187. § 6:159.§ (12) bek. bekezdése a.) pontja alapján. Amennyiben a hiba jellege tekintetében a Vevő és az Eladó között vita merül fel, az Eladó köteles a saját költségére minőségvizsgáló szervek szakvéleményét beszerezni. A kellékszavatossági jogok Xxxxx általi késedelmes teljesítése esetén a Vevő késedelmi kötbér összege eléri kötbérre jogosult.
9.9 Ha a hibás teljesítés miatt Vevő teljesítéshez fűződő érdeke megszűnt- így különösen, de nem kizárólagosan, ha a Rendszer nem cserélhető illetve javítható ki, az Eladó a kicserélést/kijavítást nem vállalja vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-átRendszernek (annak egy részének, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot elérialkotórészének, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani tartozékának) kicserélése/kijavítása rövid idő alatt értékcsökkenés és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2Vevő érdekeinek sérelme nélkül lehetséges- Vevő, mint súlyos szerződésszegési okként elállhat a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben - teljesítés elmulasztása vagy a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, Szerződés meghiúsulása esetén a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja mértéke: a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben ellenérték 25%-a 9.10Vevő a teljesítés – olyan okbólelmulasztásának tekinti, amelyért amennyiben Eladó a Vállalkozó felelős – meghiúsulrészéről felmerült késedelem esetén a Vevő által adott póthatáridőt is elmulasztja, Megrendelő vagy amennyiben Eladó a teljesítést bármilyen indokra hivatkozással – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően vis maior esetét kivéve – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-amegtagadja. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § póthatáridő maximum 3 (1három) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthetőmunkanap.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben.
6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.128. Szerződő Felek megállapodnakA Vállalkozó szerződésszegése esetén Megrendelő a szerződésszegéssel összefüggő kárai megtérítésére, hogy amennyiben kötbér érvényesítésére, illetve a szerződés azonnali hatályú felmondásra jogosult.
29. A Vállalkozó – olyan okbólszerződésszegő magatartásának minősül és a Megrendelő részéről a szerződés azonnali hatályú felmondására okot adó körülmény különösen: - teljesítési határidő ismételt (legalább tíz eset) be nem tartása - ismételt (legalább tíz eset) hibás teljesítés - a teljesített szolgáltatás ellenértékének nem szerződésszerű megállapítása és kiszámlázása (legalább 10 eset)
30. Megrendelő szerződésszegő magatartásának minősül és Vállalkozó részéről a szerződés azonnali hatályú felmondására okot adó körülmény különösen: - a leigazolt számla alapján fennálló fizetési kötelezettségét ismételten (legalább 10 eset) határidőben nem teljesíti - a leigazolt számla alapján fennálló fizetési kötelezettségét Vállalkozó írásbeli felszólítását követő 90 napon belül nem teljesíti Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés megszűnik és Xxxxx kötelesek egymással elszámolni.
31. Amennyiben Vállalkozó késedelmesen teljesíti az eseti megrendelésben meghatározott bármely részfeladatot, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosulttarthat igényt. A késedelmi kötbér alapja Vállalkozó által a munkafelvételi lapon az eseti szolgáltatásra kalkulált nettó óradíj, melynek mértéke minden késedelmes nap után az óradíj 1%-a, de minimum 5 000 Ft. Amennyiben a késedelem mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap10 napot meghaladja, Megrendelő jogosult a javítástól elállni és a munkát a Vállalkozó költségére harmadik féllel elvégeztetni.
32. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól Késedelmes fizetés esetén Vállalkozó a Ptk. 6:1876:155. § (1) bek. alapján. Amennyiben a bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelnikamatra tarthat igényt.
6.233. Szerződő Xxxxx megállapodnakVállalkozó kijelenti, hogy amennyiben tevékenységére vonatkozóan 30.000.000 Ft/év, valamint 10.000.000 Ft/káresemény kárösszegű felelősségbiztosítással rendelkezik, mely kiterjed a tevékenységével közvetlenül vagy közvetetten okozott károk megtérítésére.
34. Vállalkozó teljes kártérítési felelősséggel tartozik a szerződés időtartama alatt bekövetkezett minden olyan kárért, mely a Vállalkozó – olyan okbólmunkavállalójának és/vagy alvállalkozójának a teljesítés során vagy azzal összefüggésben tanúsított tevékenysége, amelyért felelős – hibásan teljesítmulasztása,, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelőilletve egyéb szerződésszegő magatartása következtében Megrendelőnél keletkezik. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnakVállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben Megrendelővel szemben kizárólagosan és teljes körűen felel - a teljesítés – olyan okbóljavítás céljára átadott gépkocsik megsemmisülésért - a gépkocsiban okozott közvetlen és közvetett károkozásért a javítás időtartama alatt - a tárolás során bekövetkezett károkért
35. Vállalkozó nem sújtható kártérítéssel, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbértkötbérrel, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó szerződés rendkívüli felmondással nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki szüntethető meg a Megrendelő részéről, ha a késedelmes teljesítés vagy meghiúsulás vis maior eredménye. Megrendelő nem fizetett számlájával szemben.
6.6. Amennyiben sújtható kártérítéssel vagy a szerződés olyan okból szűnik megrendkívüli felmondással nem szüntethető meg a Vállalkozó részéről, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést ha a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szembenmegrendelői kötelezettségek teljesítésének meghiúsulása vis maior eredménye.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.111.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben Eladó az eszközöket a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári napszerződésben meghatározott határidők és feltételek szerint köteles teljesíteni. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít szerződés teljesítése során Xxxxx haladéktalanul köteles írásban jelezni Vevő felé a teljesítés akadályát, annak várható megszűnését és az esetleges várható teljesítési kötelezettség alól időt.
11.2. A teljesítési határidő Eladó hibájából történő elmulasztása esetén a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a Vevőt késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapjánilleti meg. A késedelmi kötbér a késedelembeesés napjától esedékes és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthetőaz eszközök szerződésszerű átadásának napjáig tart.
6.411.3. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteniA kötbér alapja az eszközök, nettó ellenértéke, az Eladó kereskedelmi árajánlatban szereplő megbontásban meghatározott árak szerint.
6.511.4. Megrendelő Szerződő Xxxxx a kötbértszerződés meghiúsulásának tekintik különösen, illetve ha Vevő a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szembenhibás vagy a késedelmes teljesítés jogkövetkezményeire, vagy súlyos szerződésszegésre figyelemmel, vagy a szerződésben meghatározott egyéb indok miatt a jelen szerződést elállással vagy azonnali hatályú felmondással megszünteti.
6.611.5. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.7. Felek rögzítikEladó tudomásul veszi, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést Vevő a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.
6.8Ptk. Felek rögzítik, hogy Megrendelő 6:187.§-a alapján jogosult a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért kötbér összegét meghaladó kártkárának érvényesítésére, valamint a kötbér megfizetése nem mentesíti a teljesítés alól.
6.911.6. Megrendelő A szerződésben szabályozott kötbér érvényesítése – Vevő választása szerint – oly módon történik, hogy • az esedékes kötbér összegét Eladó közvetlenül megfizeti a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelhetiVevő részére, ha kötbérigényét nem érvényesítetteés/vagy • a Vevő azt az Eladó felé fennálló – igazolt teljesítéssel lefedett - esedékes tartozásába beszámítja, és abból levonja.
11.7. Vevő kötbér igényét írásban köteles közölni Eladóval, külön megjelölve annak jogalapját és összegét.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – - olyan okból, amelyért felelős – - késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a1%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át10%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2. Szerződő Xxxxx Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – - olyan okból, amelyért felelős – - hibásan teljesít, ,a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át15%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 5 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – - a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – - meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben.
6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.18.1. Szerződő Szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólagosan a jelen Szerződés 3.5. pontjában foglalt határidő elmulasztása; a jelen Szerződés 2. pontjában foglalt Feladat teljesítése nem felel meg a jogszabályi előírásoknak vagy a Szerződésben, illetve a Műszaki leírásban meghatározottaknak., valamint a teljesítés indok nélküli, vagy nem megfelelő indokú megtagadása.
8.2. Felek megállapodnakrögzítik, hogy amennyiben a szerződésszegés miatt bekövetkezett kárért való felelősség alóli mentesüléshez szükséges, hogy a károkozó körülmény a szerződésszegő fél ellenőrzési körén kívül merüljön fel, az a szerződéskötés időpontjában előre nem volt látható és nem volt elvárható, hogy a körülményt a Vállalkozó – elkerülje vagy elhárítsa. Ellenőrzési körön kívüli az a körülmény, amelyre a fél nem képes hatást gyakorolni. Ilyen körülménynek tekinthető mindenekelőtt a vis maior esetei: − a természeti katasztrófák: földrengés, tűzvész, járvány, aszály, fagykár, árvíz, szélvihar, villámcsapás stb., − bizonyos politikai-társadalmi események: mint például háború, forradalom, felkelés, szabotázs, közlekedési útvonal (repülőtér) lezárása, − meghatározott állami intézkedések: behozatali-kiviteli tilalmak, devizakorlátozások, embargó, bojkott és hasonlók, − súlyos üzemzavarok, valamint a szerződésszerű teljesítést lehetetlenné tevő radikális piaci változások. Felek nem tekintik a Vállalkozó ellenőrzési körén kívül lévő oknak a Vállalkozó saját üzemi rendjének szervezési vagy egyéb zavarát, az alkalmazottainak magatartását, a piaci beszerzési nehézségeket.
8.3. Amennyiben Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős – felelős, a jelen Szerződés 3.5. pontjában rögzített határidőhöz képest késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosultbekezdése alapján kötelezi magát, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapjánhogy késedelmi kötbért fizet. A késedelmi kötbér és mértéke naponta a meghiúsulási jelen Szerződés 4.1. pontja szerinti nettó Vállalkozói díj 0,5%-nak megfelelő összeg, azonban a késedelmi kötbér egyidejűleg összege nem érvényesíthetőlehet több, mint nettó Vállalkozói díj 10%-a.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben.
6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.78.4. Felek rögzítik, hogy Megrendelőt megilleti az azonnali hatályú felmondás joga, amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést Megrendelő késedelmi kötbér jogcímén a jelen szerződés Szerződés 8.3. pontja szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak kötbér maximumnak megfelelő összeget jogosult érvényesíteni egymással a Vállalkozóval szemben.
6.88.5. Hibás teljesítés esetén a Megrendelő elsősorban kijavítást kér Vállalkozótól. A kijavítást, a hiba Megrendelő általi írásbeli közlésétől számított 10 (tíz) munkanapon belül kell elvégezni. Amennyiben jelen pont szerinti póthatáridő eredménytelenül telik el, Vevő hibás teljesítési kötbérre jogosult
8.6. Hibás teljesítés esetén a Vállalkozó a hiba kiküszöböléséig terjedő időre naponta a jelen Szerződés 4.1. pontja szerinti nettó Vállalkozói díj 0,5 %-nak megfelelő mértékű hibás teljesítési kötbér megfizetésére köteles, azonban a hibás teljesítési kötbér összege nem lehet több, mint a nettó Vállalkozói díj 10%-a.
8.7. A jelen Szerződés teljesítésének elfogadásától függetlenül a Megrendelő nem mond le az esetleges hibás teljesítésből eredő szavatossági igényeinek érvényesítéséről sem.
8.8. Ha a jelen Szerződés - különös tekintettel a jelen Szerződés 8.1. pontjában rögzített körülményekre - olyan okból hiúsul meg, amelyért Vállalkozó felelős, a jelen Szerződés 4.1. pontja szerinti nettó Vállalkozói díj 30 %-ának megfelelő mértékű meghiúsulási kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek.
8.9. A késedelmi kötbér fizetése nem mentesíti Vállalkozót a szerződésszerű teljesítés alól. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó kötbérfizetési kötelezettsége nem érinti a kötbéren felüli kártérítési kötelezettséget. A Vállalkozó kizárólagosan felelős minden olyan kárért, melyet alkalmazottai, vagy egyéb teljesítési segédei a Megrendelőnek okoztak. Megrendelő jogosult a kötbér mellett érvényesítheti követelését a kötbért meghaladó kártVállalkozónak fizetendő Vállalkozói díj összegébe beszámítani, a Vállalkozói díjat a kötbér összegével csökkentett módon megfizetni.
6.98.10. Amennyiben Vállalkozó a Megrendelő kötbérigényét kifogásolja, köteles ezt haladéktalanul, a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítettekötbér közlésétől számított 5 napon belül írásban megtenni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.1. Szerződő Felek megállapodnakEladó szavatol azért, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okbólSzerződés szerinti feladatokat határidőben elvégzi, amelyért felelős – késedelmesen teljesíttovábbá a Szerződés teljesítésének időtartama alatt a Szerződés szerinti feladatok elvégzése és Vevő támogatása céljából folyamatosan a Vevő rendelkezésére áll, és biztosítja a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosultSzerződés minőségi teljesítéséhez szükséges szakértelmet, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani szakemberforrást és a meghiúsulási kötbért követelnitechnikai hátteret.
6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnakA Szerződésben meghatározott feladatok elvégzésével kapcsolatban esetlegesen felmerülő személyiségi, hogy amennyiben szerzői, illetve egyéb jogi kérdéseket illetően Eladó köteles a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, tőle elvárható legnagyobb gondossággal előzetesen eljárni és azokról a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a MegrendelőVevőt előzetesen tájékoztatni. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.Eladó
6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – Eladó a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosultbekezdése alapján xxxx (kötbér) fizetésére kötelezi magát arra az esetre, melynek mértéke ha olyan okból, amiért felelős, megszegi a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-aSzerződést. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése Mentesül a teljesítés követelését kizárja kötbérfizetési kötelezettség alól, ha szerződésszegését kimenti. Amennyiben Xxxxx a PtkSzerződés szerinti bármely kötelezettségét késedelmesen, hibásan, vagy nem teljesíti, Vevő kárátalányként a 6.4. 6:187pont szerinti kötbérösszegre jogosult azzal, hogy Vevő a kötbért meghaladó kárát is érvényesítheti Eladóval szemben.
6.4. § (1Eladó a Szerződés 1.1.a) bek. alapjánpontjában rögzített kötelezettségek késedelmes, hibás, vagy nem teljesítése esetén az alábbi mértékű kötbérfizetési kötelezettséggel tartozik Vevőnek:
6.5. A késedelmi kötbér és a késedelem megszűnésekor, hibás teljesítés esetén a hiba kijavításakor, a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
6.4. Megrendelő pedig az Eladó teljesítési képességének megszűnéséről, vagy a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbértteljesítés megtagadásáról történő Vevő általi tudomásszerzéskor, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szembenkésedelmes, vagy hibás teljesítést követően az érdekmúlás és elállás Vevő általi közlésekor válik esedékessé.
6.6. Amennyiben Késedelmes vagy hibás teljesítés esetén Eladó haladéktalanul, illetve a szerződés olyan okból szűnik megVevő által kitűzött póthatáridőn belül továbbra is köteles a teljesítésre. A késedelem, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult vagy a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékérehibás teljesítés esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesíti Eladót a teljesítés alól.
6.7. Felek rögzítikEladó hibásan teljesít, hogy amennyiben közöttük másha a szerződés 1.1. pontja vonatkozásában a teljesítés nem felel meg a közbeszerzési dokumentumokban, a nyertes ajánlatban és jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredőszerződésben előírt követelményeknek. Hibás teljesítés esetén Eladó a Vevő felszólításában meghatározott határidőn, lejárt követelés áll fennde legfeljebb 3 (három) munkanapon belül köteles biztosítani a hiba jellegétől függően a hiba kijavítását vagy kicserélését a Ptk. 6:159.§ (2) bekezdése a.) pontja alapján. Amennyiben a hiba jellege tekintetében a Vevő és az Eladó között vita merül fel, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést Eladó köteles a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szembensaját költségére minőségvizsgáló szervek szakvéleményét beszerezni. A kellékszavatossági jogok Xxxxx általi késedelmes teljesítése esetén a Vevő késedelmi kötbérre jogosult.
6.8. Felek rögzítikHa a hibás teljesítés miatt Vevő teljesítéshez fűződő érdeke megszűnt- így különösen, hogy Megrendelő de nem kizárólagosan, ha a kötbér mellett érvényesítheti Készülék nem cserélhető illetve javítható ki, az Eladó a kötbért meghaladó kártkicserélést/kijavítást nem vállalja - Vevő, mint súlyos szerződésszegési okként elállhat a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt meghiúsulási kötbérigénye érvényesítése mellett.
6.9. Megrendelő Vevő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését teljesítés elmulasztásának tekinti, amennyiben Eladó a részéről felmerült késedelem esetén a Vevő által adott póthatáridőt is elmulasztja, vagy amennyiben Eladó a teljesítést bármilyen indokra hivatkozással – a vis maior esetét kivéve – megtagadja. A póthatáridő maximum a berendezés leszállításának késedelme esetén: 30 naptári nap, eseti hibajavítás vagy karbantartási kötelezettség elmulasztása esetén: 3 munkanap.
6.10. A teljesítés meghiúsulása esetében Vevő kötbérigényének érvényesítésével a teljesítést nem követelheti.
6.11. Vevő jogosult kötbérkövetelését – amennyiben az Eladó által elismert, egynemű és lejárt követelés – az általa az Eladónak fizetendő összegbe beszámítani. Amennyiben Vevőnek Eladó nemteljesítése, vagy hibás, illetve késedelmes teljesítése következtében nem keletkezik ellenérték fizetési kötelezettsége, úgy Vevő a kötbért kiszámlázza és azt Eladó köteles a számla kézhezvételétől számított 3 (három) banki napon belül Vevő részére kifizetni. Ugyanígy kell eljárni, amennyiben a kötbér összege az ellenérték összegét meghaladja.
6.12. Vevő a Ptk. 6:142. § alapján fenntartja magának azt a jogát, hogy kötbér-, illetve a szerződésszegésből fakadó egyéb igényét az elévülési határidőn belül akkor is követelhetiérvényesítheti, ha kötbérigényét a szerződésszegésről – késedelmes vagy hibás teljesítésről – tudva a teljesítést elfogadja, és haladéktalanul nem érvényesítettejelenti be igényét.
6.13. Eladó tudomásul veszi, hogy a Vevő a Kbt. 142. § (1)-(2) bekezdései alapján köteles a szerződésszegésből eredő igényeket érvényesíteni és azt dokumentálni.
6.14. Vevő tájékoztatja az Eladót, hogy a Kbt. 142. § (5) bekezdése alapján Vevő köteles bejelenteni a Közbeszerzési Hatóságnak, ha az Eladó jelen Szerződésben rögzített kötelezettségeit súlyosan megszegi és ez a Szerződés felmondásához, attól való elállásához, kártérítés követeléséhez, vagy egyéb a Szerződésben rögzített jogkövetkezmény érvényesítéséhez vezetett, valamint, ha Eladó magatartásával, amelyért felelős, részben vagy egészben a Szerződés lehetetlenülését okozza.
6.15. Ugyanazon jogcímen kizárólag egyféle kötbér követelhető. A kötbérek érvényesíthetőségére a Ptk. 6:186-6:187. §-aiban foglaltak az irányadóak.
6.16. Eladó által szerződésszegés címén fizetendő kártérítés összege nem haladhatja a Készülék nettó Vételárának összegét. Eladó kizárja a felelősséget a közvetett károkért, melyeket jelen szerződés megszegésével okoz, különösen az elmaradt nyereséget, kamatveszteséget, adatvesztést, termeléskiesést, elmaradt hasznot, stb. A kártérítés jelen pont szerinti korlátozása nem vonatkozik a szándékosan, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.18.1. Szerződő Felek megállapodnakAz Eladó szavatol azért, hogy amennyiben a Vállalkozó – Szerződés szerinti feladatokat határidőben elvégzi, továbbá a Szerződés teljes időtartama alatt a Szerződés szerinti feladatok elvégzése és a Vevő támogatása céljából folyamatosan a Megrendelő rendelkezésére áll, biztosítja a Szerződés minőségi teljesítéséhez szükséges szakértelmet, szakemberforrást és technikai hátteret.
8.2. Amennyiben az Eladó a Szerződés szerinti bármely kötelezettséget határidőben nem vagy nem megfelelően (hibásan) teljesíti, a Vevő kárátalányként a kötbérösszegre jogosult, azzal, hogy a Vevő a kötbért meghaladó kárát is érvényesítheti az Eladóval szemben.
8.3. Az Eladónak, olyan okból, amelyért felelős a Szerződésben rögzített kötelezettségeit megszegi, késedelmes, hibás vagy nem teljesítése esetén az alábbi mértékű kötbérfizetési kötelezettsége keletkezik a Vevővel szemben: - Késedelmi kötbér: késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke a késedelmes teljesítéssel érintett eseti megrendeléssel érintett Áru nettó ellenértékének napi 1 %- a, de legfeljebb 20 %-a. - Hibás teljesítési kötbér: hibás teljesítés esetén a kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett eseti megrendelés nettó ellenértékének napi 1%-a, de legfeljebb 20 %-a. - Meghíúsulási kötbér: Eladó az általa visszaigazolt megrendelés valamely tételének teljesítését megtagadja, vagy a késedelmi kötbér eléri a maximális szintet. A meghiúsulási kötbér alapja az Elxxx xxtal visszaigazolt megrendelés meghiúsulással érintett tételei nettó árának 30%-a. Ha az Eladó a Szerződés teljesítését megtagadja, valamint ha Eladó 1 (egy) naptári hónapon belül 2. (második) alkalommal is késedelmesen teljesíti vagy elmulasztja a szállítást, ebben az esetben a meghiúsulási kötbér alapja a Szerződés teljes nettó ellenértékének 30 %-a.
8.4. A Vevő a teljesítés elmulasztásának tekinti, amennyiben az Eladó késedelme esetén a Vevő által adott póthatáridőt is elmulasztja, vagy amennyiben az Eladó a teljesítést bármilyen indokra hivatkozással – késedelmesen teljesíta vis major esetét kivéve – megtagadja. A póthatáridő nem lehet kevesebb, mint 24 (huszonnégy) óra, amely azonban a késedelmi kötbér alkalmazását nem érinti.
8.5. Amennyiben késedelmes teljesítés vagy a szállítás elmulasztása a Szerződés hatálya alatt ötödik alkalommal is megismétlődne, úgy a Vevő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani, a Megrendelő szerződésszegés jogkövetkezményeinek érvényesítése mellett.
8.6. Minőségi vagy mennyiségi hiányosság esetén, valamint ha kiderül, hogy az Áru típusában (rendszerében) nem felel meg a Szerződés 1. pontjában, illetve az 2. számú mellékletében foglalt minőségi követelményeknek, a Vevő a Szerződés 8.3. pontjában meghatározott mértékű hibás teljesítési kötbért és/vagy kártérítési igényt érvényesíthet.
8.7. A késedelmi kötbérre jogosultkötbér a késedelem megszűnésekor, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári naphibás teljesítési kötbér a hibás teljesítés észleléséről készült jegyzőkönyv keltekor, a meghiúsulási kötbér pedig az Eladó teljesítési képességének megszűnéséről vagy a teljesítés megtagadásáról történő Vevő általi tudomásszerzéskor, illetve késedelmes vagy hibás teljesítést követően az érdekmúlás és elállás Vevő általi közlésekor válik esedékessé.
8.8. Késedelmes és hibás teljesítés esetén az Eladó haladéktalanul, illetve a Vevő által kitűzött póthatáridőn belül továbbra is köteles a teljesítésre. A késedelem vagy a hibás teljesítés esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít mentesíti az Eladót a teljesítési kötelezettség alól alól. A teljesítés meghiúsulása esetén a Vevő kötbérigényének érvényesítésével a teljesítést nem követelheti.
8.9. A Vevő jogosult kötbér követelését - amennyiben az Eladó által elismert, egynemű és lejárt követelés - leszámlázni és az általa az Eladónak fizetendő összegbe beszámítani. Amennyiben a Vevőnek az Eladó nem vagy hibás, illetve késedelmes teljesítése következtében nem keletkezik ellenérték-fizetési kötelezettsége, úgy a Vevő a kötbérösszegről számlát bocsát ki, és azt az Eladó köteles a számla kézhezvételétől számított 3 (három) banki napon belül a Vevő részére kifizetni. Ugyanígy kell eljárni, amennyiben a kötbér összege az ellenérték összegét meghaladja.
8.10. A Vevő a Ptk. 6:1876:142. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő §-a alapján jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbértkötbér-, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét szerződésszegésből fakadó egyéb igényét az elévülési határidőn belül akkor is érvényesíteni, ha a szerződésszegésről – amennyiben azt Vállalkozó késedelmes vagy hibás teljesítésről – tudva a teljesítést elfogadja, és haladéktalanul nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szembenjelenti be igényét.
6.68.11. Amennyiben A napokban megállapított kötbérek számítási alapja a szerződés olyan okból szűnik megvisszaigazolt szállítási határidő eredménytelen elteltét követő, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékéreminden megkezdett naptári nap. A tört nap is egész napnak számít.
6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentumok
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – - olyan okból, amelyért felelős – - késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a1%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át10%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2. Szerződő Xxxxx Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – - olyan okból, amelyért felelős – - hibásan teljesít, ,a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át15%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 5 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – - a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – - meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben.
6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő Megbízó a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9. Megrendelő Megbízó a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – - olyan okból, amelyért felelős – - késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses késedelemmel érintett munkarész nettó ellenszolgáltatás 0,5%-aellenszolgáltatásának 1%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át10%- át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben a Ha Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, Megrendelő a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom hibás teljesítéssel érintett munkarész 10%-a összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelőjogosult. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 10 alkalmat, az a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – - a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – - meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a15%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben.
6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.1A Vállalkozó szerződésszegése esetén Megrendelő a szerződésszegéssel összefüggő kárai megtérítésére, kötbér érvényesítésére, illetve a szerződés azonnali hatályú felmondásra jogosult. Szerződő Felek megállapodnakA Vállalkozó szerződésszegő magatartásának minősül és a Megrendelő részéről a szerződés azonnali hatályú felmondására okot adó körülmény különösen: teljesítési határidő ismételt (legalább tíz eset) be nem tartása ismételt (legalább tíz eset) hibás teljesítés a teljesített szolgáltatás ellenértékének nem szerződésszerű megállapítása és kiszámlázása (legalább 10 eset) Megrendelő szerződésszegő magatartásának minősül és Vállalkozó részéről a szerződés azonnali hatályú felmondására okot adó körülmény különösen: a leigazolt számla alapján fennálló fizetési kötelezettségét ismételten (legalább 10 eset) határidőben nem teljesíti a leigazolt számla alapján fennálló fizetési kötelezettségét Vállalkozó írásbeli felszólítását követő 90 napon belül nem teljesíti Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés megszűnik és Xxxxx kötelesek egymással elszámolni. Amennyiben Vállalkozó késedelmesen teljesíti az eseti megrendelésben meghatározott bármely részfeladatot, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári naptarthat igényt jelen szerződés 10. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól és 11. pontjában meghatározottak szerint. Késedelmes fizetés esetén Vállalkozó a Ptk. 6:1876:155. § (1) bekbekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamatra tarthat igényt. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnakVállalkozó kijelenti, hogy amennyiben tevékenységére vonatkozóan 10.000.000 Ft/év, valamint 2.000.000 Ft/káresemény kárösszegű felelősségbiztosítással rendelkezik, mely kiterjed a tevékenységével közvetlenül vagy közvetetten okozott károk megtérítésére. Vállalkozó teljes kártérítési felelősséggel tartozik a szerződés időtartama alatt bekövetkezett minden olyan kárért, mely a Vállalkozó – olyan okbólmunkavállalójának és/vagy alvállalkozójának a teljesítés során vagy azzal összefüggésben tanúsított tevékenysége, amelyért felelős – hibásan teljesítmulasztása,, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelőilletve egyéb szerződésszegő magatartása következtében Megrendelőnél keletkezik. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnakVállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben Megrendelővel szemben kizárólagosan és teljes körűen felel a teljesítés – olyan okbóljavítás céljára átadott gépkocsik megsemmisülésért a gépkocsiban okozott közvetlen és közvetett károkozásért a javítás időtartama alatt a tárolás során bekövetkezett károkért. Vállalkozó nem sújtható kártérítéssel, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbértkötbérrel, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó szerződés rendkívüli felmondással nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki szüntethető meg a Megrendelő részéről, ha a késedelmes teljesítés, vagy meghiúsulás vis maior eredménye. Megrendelő nem fizetett számlájával szemben.
6.6. Amennyiben sújtható kártérítéssel, vagy a szerződés olyan okból szűnik megrendkívüli felmondással nem szüntethető meg a Vállalkozó részéről, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést ha a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9megrendelői kötelezettségek teljesítésének meghiúsulása vis maior eredménye. Megrendelő köteles felmondani továbbá a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítetteszerződést a Kbt. 143. § (3) bekezdésében foglalt esetekben.
Appears in 1 contract
Samples: Contract
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – - olyan okból, amelyért felelős – - késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a1%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át10%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2. Szerződő Xxxxx Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – - olyan okból, amelyért felelős – - hibásan teljesít, ,a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át15%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 5 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.
6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – - a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – - meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás ellenérték 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.
6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni.
6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben.
6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére.
6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.
6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át10%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 20 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni.
6.2. Szerződő Xxxxx Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át15%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 5 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.