Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el. 2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. 3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes. 4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. 5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 8 contracts
Samples: Premium Package Contract, Premium Package Contract, Premium Package Contract
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini szerinti lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. B § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § §–a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. ………………………………………………… ………….. ……………………………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 8 contracts
Samples: Premium Package Contract, Premium Package Contract, Premium Package Contract
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini szerinti lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. B § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § §–a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek Xxxxx kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. ………………………………………………… ………….. ……………………………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 7 contracts
Samples: Premium Package Contract, Premium Package Contract, Premium Package Contract
Záró rendelkezések. 15.1 Jelen Kiegészítő Megállapodás annak Felek által történő aláírásával lép hatályba, és az Ügyfél és a Bank közt létrejött, Preambulumban hivatkozott valamennyi Keretszerződés vagy a Bank és az Ügyfél közti ügyfél- és értékpapírszáma szerződés megszűnésével hatályát veszti. A jelentéstételre vonatkozó rendelkezések a LEI kód Ügyfél által Banknak történő átadásával lépnek hatályba.
5.2 Az Ügyfél kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Bank a jelen Kiegészítő Megállapodásból fakadó kötelezettségei teljesítéséhez harmadik személy vagy személyek közreműködését igénybe vegye.
5.3 Az Ügyfél kijelenti, hogy a Jogszabályok rendelkezésinek értelmezése, és a Jogszabályokból eredő kötelezettségei teljesítése során nem támaszkodik kizárólag a Bank által részére nyújtott bármely tájékoztatásra, hanem saját szakértőt, tanácsadót vesz igénybe. A Felek kifejezetten rögzíti, hogy a jelen Kiegészítő Megállapodás kizárólag az Ügyfél és a Bank között, a Keretszerződés hatálya alatt megkötött egyedi Ügyletekre vonatkozik, az Ügyfél által más hitelintézettel vagy pénzügyi vállalkozással kötött bármely ügylete vonatkozásában a Bank részére semminemű kötelezettségvállalást nem keletkeztet.
5.4 A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Kiegészítő Megállapodást érintő jogszabály változás esetén a jelen Kiegészítő Megállapodás rendelkezései a jogszabálynak megfelelően módosulnak, amennyiben a Kiegészítő Megállapodás módosuló rendelkezéseinek szövegezése a jogszabályok alapján egyértelműen megállapítható. Amennyiben a Keretszerződésekben foglalt kötelezettségek teljesíthetősége érdekében a jogszabály változásra tekintettel jelen Kiegészítő Megállapodás módosítása szükséges, a Bank jogosult a Kiegészítő Megállapodás módosítását kezdeményezni, és a Kiegészítő Megállapodás módosítására nyitva álló határidő elteltétől a módosítás megtörténtéig jogosult megtagadni az Szja tvÜgyféllel a Keretszerződés hatálya alá tartozó ügylet megkötését.
5.5 A jelen Kiegészítő Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Keretszerződés rendelkezései és kikötései változatlan tartalommal irányadók.
5.6 A jelen Kiegészítő Megállapodás két magyar nyelvű példányban készült. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákA Kiegészítő Megállapodás kizárólag közös megegyezéssel, írásban módosítható. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólaláírásával igazolja, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –átvette a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag Kiegészítő Megállapodáshoz csatolt kivonatot a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és vonatkozó jogszabályi rendelkezésekről.
5.7 Mivel a jelen szerződés nincs hatással Kiegészítő Megállapodás a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB ÜzletszabályzataFelek jogviszonyában Polgári Törvénykönyv rendelkezései értelmében általános szerződési feltételnek minősül, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikrögzítik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB Bank a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten Kiegészítő Megállapodás aláírása előtt lehetővé tette, hogy annak tartalmát az Ügyfél megismerje és erre tekintettel az Ügyfél a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekKiegészítő Megállapodás tartalmát – annak aláírásával – kifejezetten elfogadja. Kelt: Ügyfél Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 5 contracts
Samples: Szerződésminták, Szerződésminták, Szerződésminták
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakJelen keretszerződés aláírásának napján, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákhatározatlan időre jön létre. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróljogosult a keretszerződést indokolás nélkül írásban felmondani abban az esetben, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteha nincs a megbízása alapján folyamatban lévő, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakjelen keretszerződés tárgykörébe eső pozíciója, és a jelen szerződés nincs hatással Bankkal szemben vállalt minden kötelezettségét maradéktalanul teljesítette. A Bank köteles az érvényes felmondás kézhezvételét követő 8 (nyolc) banki munkanapon belül záró elszámolást készíteni, és a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően záró elszámolást követő munkanapon az Ügyfelet ért kárértmegillető pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. Az SPB kizárja A Bank a felelősségét minden olyan kárértBszt. szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/xx/xxxxx/Xxx-XXX.xxxx” elérhetőségen, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakifejezett kérése esetén tartós adathordozón, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy a tájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, valamint kijelenti, hogy a jelen keretszerződés megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az Üzletszabályzatot általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a Díjtáblázatot megismertebefektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri eláltaluk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.
3), a tőkepiacról szóló 2001. A Felek kijelentikévi CXX. törvény (Tpt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a vonatkozó pénzforgalmi jogszabályok, a Bank mindenkor hatályos Üzletszabályzata, valamint a mindenkor hatályos elszámolóházi szabályzatok rendelkezései az irányadóak. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzatát és mellékleteit elolvasta és értelmezte, azok tartalmával teljes mértékben egyetért. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Üzletszabályzat és mellékletei – különösen a tartós befektetésekről szóló rendelkezései Termékkatalógus, a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakDíjtételek jegyzéke, a végrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai – módosításra kerülnek, úgy mindaddigminden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét, ameddig és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen keretszerződése vonatkozásában. A jelen keretszerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, illetve terhelik, ha a szerződést a Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákkeretszerződést elolvasták, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikmegértették, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az mint akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekegyezőt jóváhagyólag aláírják. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.....................
Appears in 4 contracts

Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának Fexxx xegállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi Fexxx xalamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentikFexxx xijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 BudapestXxxxxxxx, Vörösmarty tér 7Xxxxxxxxxx xxx 0-80. 3. em., cégjegyzékszám: 0100-1000-044420000000, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 4 contracts
Samples: Premium Package Contract, Premium Package Contract, Premium Package Contract
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek Xxxxx kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 BudapestXxxxxxxx, Vörösmarty tér 7Xxxxxxxxxx xxx 0-80. 3. em., cégjegyzékszám: 0100-1000-044420000000, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 4 contracts
Samples: Premium Package Contract, Premium Package Contract, Premium Package Contract
Záró rendelkezések. 1. ) A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelemre vonatkozó szabályait megismerte, és megértette. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB A Társaság kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB A Társaság kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. ) Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB a Társaság Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós ListájaDíjtáblázata, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapír-számla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001 (XII. 26.) Kormány rendelet, a jelen szerződésben nevesített egyéb normák, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. ) A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek Xxxxx a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4) A Társaság kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Szja tv. módosításra kerül.
5) A jelen szerződésben nem szabályozott azon kérdések vonatkozásában, amikor az Szja tv. kifejezetten eltérően nem rendelkezik, akkor a Felek között létrejött számlaszerződés vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
6) A Felek kijelentika jelen szerződésből származó, vagy azzal összefüggő bármely jogvitájuk vonatkozásában alávetik magukat a Kereskedelmi Választottbíróság kizárólagos döntésének, azzal, hogy a jelen Választottbíróság saját eljárási szabályzata szerint jár el.
7) Jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen az Ügyfél megértette és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák magára nézve kötelező elfogadta, ennek megfelelően jelen szerződést a Felek megállapodásának valamennyi feltételétátolvasás és értelmezés után, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodásamint akaratukkal mindenben megegyezőt, egyéb jognyilatkozata jóváhagyólag aláírták. A jelen szerződés tárgyában hatályát vesztialáírásával az Ügyfél a saját példányának az átvételét elismeri. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.Aláírás kelte: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás .................................................. .............................................................. Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7Parádi-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Xxxxx Xxxxx Xxxxxxxx Xxxxxxxx Xxxxxxxxxxxx tagok Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 4 contracts
Samples: Sales Contract, Adásvételi Szerződés, Sales Contract
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakJelen keretszerződés aláírásának napján, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákhatározatlan időre jön létre. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróljogosult a keretszerződést indokolás nélkül írásban felmondani abban az esetben, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteha nincs a megbízása alapján folyamatban lévő, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakjelen keretszerződés tárgykörébe eső pozíciója, és a jelen szerződés nincs hatással Bankkal szemben vállalt minden kötelezettségét maradéktalanul teljesítette. A Bank köteles az érvényes felmondás kézhezvételét követő 8 (nyolc) banki munkanapon belül záró elszámolást készíteni, és a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően záró elszámolást követő munkanapon az Ügyfelet ért kárértmegillető pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. Az SPB kizárja A Bank a felelősségét minden olyan kárértBszt. szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/xx/xxxxx/Xxx-XXX.xxxx” elérhetőségen, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakifejezett kérése esetén tartós adathordozón, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy a tájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, hogy a jelen keretszerződés megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az Üzletszabályzatot általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a Díjtáblázatot megismertebefektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri eláltaluk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.
3), a tőkepiacról szóló 2001. A Felek kijelentikévi CXX. törvény (Tpt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a vonatkozó pénzforgalmi jogszabályok, a Bank mindenkor hatályos Üzletszabályzata, valamint a Budapesti Értéktőzsde, a KELER mindenkor hatályos, vonatkozó szabályzatainak rendelkezései az irányadóak. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzatát és mellékleteit elolvasta és értelmezte, azok tartalmával teljes mértékben egyetért. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Üzletszabályzat és mellékletei – különösen a tartós befektetésekről szóló rendelkezései Termékkatalógus, a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakDíjtételek jegyzéke, a végrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai – módosításra kerülnek, úgy mindaddigminden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét, ameddig és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen keretszerződése vonatkozásában. A jelen keretszerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, illetve terhelik, ha a szerződést a Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákkeretszerződést elolvasták, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikmegértették, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az mint akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekegyezőt jóváhagyólag aláírják. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.....................
Appears in 4 contracts
Samples: Szerződésminták, Szerződésminták, Szerződésminták
Záró rendelkezések. 112.1. A Ha a Felek megállapodnakbármelyike adatokat digitális adathordozón, hogy vagy internet útján közöl a másik Féllel, köteles az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – adatok biztonságáról, biztonságosságáról és vírusmentességről megfelelő vírusvédelmi eszközzel gondoskodni. Amennyiben bármelyik Fél ezen kötelezettségét elmulasztja, és ezáltal a másik Fél bármely számítógépében vagy rendszerében kár keletkezik, a teljes kár megtérítése a fenti kötelezettséget megszegő Felet terheli.
12.2. Amennyiben az Egyedi Szerződés, a Felek egyéb írásbeli megállapodása vagy a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – ÁSZF egyes rendelkezései teljes egészében vagy részben érvénytelenek lennének, úgy az Szja tvnem érinti a többi rendelkezés érvényességét, kivéve, ha e nélkül Felek az Egyedi Megrendelőt, illetve az egyéb írásbeli megállapodást egymással nem hozták volna létre. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákÉrtelmezés vagy kiegészítés útján olyan szabályozást kell találni, amely az érvénytelen rendelkezéssel elérni kívánt gazdasági célt a törvényileg megengedett keretek között eléri, vagy ahhoz a lehető legközelebb esik, amelyek vonatkoznak értelemszerűen az esetleges joghézagok megszüntetésére is.
12.3. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólEgyedi Megrendelő, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, Xxxxx egyéb írásbeli megállapodása és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárértÁSZF egyes rendelkezéseit, amely abból származikfüggetlenül attól, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek azok hol és milyen cím alatt kerültek szabályozásra, a Felek írásbeli megállapodása részeként és a tényleges tartalmuknak megfelelően járt elkell a Feleknek megítélniük és alkalmazniuk.
212.4. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre Feleket a jelen ÁSZF hatálya alatt, illetve az SPB ÜzletszabályzataEgyedi Megrendelő, illetve egyéb írásbeli megállapodások kapcsán fokozott együttműködési kötelezettség terheli, a Számlaszerződés és Feleknek a Bizományosi keretszerződésjogaik gyakorolása, az SPB Kondíciós Listája, illetve kötelezettségeik teljesítése során a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elmásik Fél érdekeit szem előtt kell tartania.
312.5. Felek az Egyedi Megrendelő, egyéb írásbeli megállapodásaik, illetve a jelen ÁSZF keretében a vitás kérdéseket megkísérlik békés úton rendezni.
12.6. A Felek kijelentikjelen ÁSZF hatálya és alkalmazása mellett kötött valamennyi Szerződés, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig illetve egyéb írásbeli megállapodás vonatkozásában a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikkikötik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen Szerződés, az egyéb írásbeli megállapodás és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten ÁSZF értelmezése és teljesítése során a jelen szerződésben és magyar jog szabályai az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzairányadók.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 4 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 1A Bank a Bszt. A Felek megállapodnakszerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „http://www.takarekbank.hu/takarekbank/hu/egyeb/Bef-USZ.html” elérhetőségen, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólkifejezett kérése esetén tartós adathordozón, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismertetájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikvalamint kijelenti, hogy a jelen szerződés aláírására megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekBank tájékoztatta a határidős ügyletek kiemelkedően magas kockázatáról. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazzaaláírásával külön is elismeri, és tudomása van arról, hogy a határidős deviza adásvételi ügyletek megkötése során felmerül a veszteség kockázata, amelyet figyelembe vesz a határidős deviza adásvételi szerződés megkötésekor. Ügyfél kijelenti továbbá, hogy a Bank kellőképpen tájékoztatta őt az üzletkötéssel kapcsolatban, és a szükséges és elégséges mértékű devizapiaci ismeretekkel rendelkezik jelen szerződés megkötésekor. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.), a Polgári Törvénykönyv, a vonatkozó pénzforgalmi jogszabályok, a Bank mindenkor hatályos Üzletszabályzata, valamint a mindenkor hatályos elszámolóházi szabályzatok rendelkezései az irányadóak. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzatát és mellékleteit elolvasta és értelmezte, azok tartalmával teljes mértékben egyetért. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Üzletszabályzat és mellékletei – különösen a Termékkatalógus, a Díjtételek jegyzéke, a végrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai – módosításra kerülnek, úgy minden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét, és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen szerződése vonatkozásában. A jelen szerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, illetve terhelik, ha a szerződést a Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. Felek a jelen szerződést elolvasták, megértették, és mint megbízott [a továbbiakbanakaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag aláírják. Kelt: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.....................
Appears in 3 contracts
Samples: Szerződésminták, Szerződésminták, Szerződésminták
Záró rendelkezések. 19.1. A Kölcsönszerződés mindennemű módosítása csak írásban érvényes. A szóbeli közlések és kikötések csak akkor érvényesek, ha azokat a Bank írásban is visszaigazolja. Szerződő felek rögzítik továbbá, hogy a Bank a jelen szerződésben meghatározott díjakat évente egy alkalommal, minden év április 1. napjával hatályos időponttal, legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi éves fogyasztói árindex mértékével egyoldalúan emelheti. A Banknak az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó eljárását, és az ügyfelek ezzel kapcsolatos jogait a hitelműveletek végzéséről szóló üzletszabályzat 8. és 8/A. pontjai tartalmazzák.
19.2. A Kölcsönszerződésben nem szabályozott kérdésekben a Szerződő Felek megállapodnakközött létrejött bankszámlaszerződésben/Pénzügyi Szolgáltatási Szerződésben, a Kondíciós listában, a Bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló üzletszabályzat Általános rendelkezések című I. fejezetében, továbbá a Záró rendelkezések című VIII. fejezetében foglaltakat, valamint a Hitelműveletek végzéséről szóló üzletszabályzatában, az óvadék érvényesítésére és az elszámolásra vonatkozóan a Bank Befektetési szolgáltatási tevékenység végzéséről és a kiegészítő szolgáltatások nyújtásáról szóló üzletszabályzatában (továbbiakban: együtt: Üzletszabályzatok), a jelen szerződésre vonatkozó jogszabályokban, valamint a Polgári Törvénykönyvben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a Kölcsönszerződés fennállása alatt hatályos Üzletszabályzatok rendelkezései minden külön jogcselekmény nélkül kötelezőek a Szerződő Felekre.
19.3. Ha a Kölcsönszerződés bármely kikötése érvénytelennek bizonyulna, az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a Kölcsönszerződés egyéb rendelkezéseinek érvényességét nem érinti.
19.4. A Bank a Kölcsönszerződéssel kapcsolatos valamennyi üzenetét - beleértve az Értesítést és a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – szerződési feltételek 14.3. pontjában foglalt biztosítéki érték helyreállítására vonatkozó felszólítást is - az Szja tv. 67Adós, illetve a További kötelezett által a Kérelemben megjelölt cím(ek)re, illetve telefon- és/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákvagy telefax-szám(ok)ra küldi meg.
19.5. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik Adós gondoskodni köteles arról, hogy a Kölcsön futamideje alatt a megadott címek valamelyikére a Bank írásbeli üzenete kézbesíthető legyen. A Bank szükség esetén rövid úton (telefon, telefax) lép az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakAdóssal vagy megbízottjával kapcsolatba, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elkapcsolatfelvételt levélben igazolja vissza.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
319.6. A Felek kijelentikKölcsönszerződés azon a napon lép hatályba, hogy amennyiben az Szja tv.-nek amikor a tartós befektetésekről szóló rendelkezései Bank a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakKölcsönt folyósította, úgy mindaddigés mindaddig hatályos marad, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően Kölcsönszerződés alapján keletkezett összes banki követelés maradéktalanul megfizetésre nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényeskerül.
419.7. A Felek kijelentikSzerződő felek tudomásul veszik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák szerződő felek közötti kapcsolattartás nyelve a Felek megállapodásának valamennyi feltételétmagyar nyelv, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB Bank a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten okiratba foglalt szerződésekkel kapcsolatos nyilatkozatait és kimutatásait is magyar nyelven készíti el és bocsátja a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaXxxxx rendelkezésére.
519.8. A Kölcsönszerződést a Szerződő Felek kijelentikannak átolvasása és közös értelmezése után, hogy jelen szerződés az mint akaratukkal és a tényleges helyzettel elhangzott nyilatkozataikkal mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Keltmegegyezőt aláírták.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 3 contracts
Samples: Lombard Loan Agreement, Lombard Loan Agreement, Lombard Loan Agreement
Záró rendelkezések. 118.1. Ha a Vállalkozó a Megrendelő érdekkörébe tartozó okból akadályoztatva van a szerződésszerű teljesítésben, és ez a szolgáltatások ellenértékét vagy a teljesítés időtartamát növeli, akkor a Felek sürgősen egyeztetnek és rögzítik az ezzel összefüggő teendőket.
18.2. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben Keretszerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakérdések tekintetében - a KM 16.2. pontban foglaltak figyelembe vételével - a keretmegállapodásos eljárás első részének megindításakor, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., azaz 2018. április 11. napján hatályos Kbt. a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok Grt., a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény, a reprezentációs költségek után fizetendő adó vonatkozásában a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény és a KM rendelkezései az irányadók.
18.3. Az Ügyfél Felek egyező akarattal rögzítik, hogy amennyiben a KM megszűnik, a KM irányadó rendelkezéseit a Keretszerződés és az Egyedi Megrendelők tekintetében a KM 14.9 pontja szerint a Felek alkalmazni rendelik.
18.4. Vállalkozó a Keretszerződés aláírásával kapcsolatosan tudomásul veszi az Európai Parlament és a Tanács a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendeletét (GDPR) és az abban foglaltaknak megfelelően jár el.
18.5. Mindkét Fél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot a Keretszerződést a Fél nevében aláíró személy megfelelő, a vonatkozó jogszabályok által megkívánt aláírási joggal rendelkezik, így részéről a Keretszerződés aláírása és a Díjtáblázatot megismerteteljesítése nem eredményezi más, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elolyan szerződés vagy egyéb jognyilatkozat megszegését, melyben Félként szerepel.
318.6. A Felek kijelentikKeretszerződést a Felek, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakmint akaratukkal mindenben megegyezőt, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényeselolvasás és közös értelmezés után helybenhagyólag aláírták.
418.7. A Felek kijelentikKeretszerződés … számozott oldalból áll és …, hogy egymással szó szerint megegyező, eredeti példányban készült, amelyből … példány a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmeztékMegrendelőt, … példány a Vállalkozót illet. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.Mellékletek:
Appears in 3 contracts
Samples: Keretszerződés, Keretszerződés, Keretszerződés
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakJelen keretszerződés aláírásának napján, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákhatározatlan időre jön létre. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróljogosult a keretszerződést indokolás nélkül írásban felmondani abban az esetben, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteha nincs a megbízása alapján folyamatban lévő, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakjelen keretszerződés tárgykörébe eső pozíciója, és a jelen szerződés nincs hatással Bankkal szemben vállalt minden kötelezettségét maradéktalanul teljesítette. A Bank köteles az érvényes felmondás kézhezvételét követő 8 (nyolc) banki munkanapon belül záró elszámolást készíteni, és a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően záró elszámolást követő munkanapon az Ügyfelet ért kárértmegillető pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. Az SPB kizárja A Bank a felelősségét minden olyan kárértBszt. szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/xx/xxxxx/Xxx-XXX.xxxx” elérhetőségen, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakifejezett kérése esetén tartós adathordozón, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy a tájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, valamint kijelenti, hogy a jelen keretszerződés megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az Üzletszabályzatot általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a Díjtáblázatot megismertebefektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri eláltaluk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.
3), a tőkepiacról szóló 2001. A Felek kijelentikévi CXX. törvény (Tpt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a vonatkozó pénzforgalmi jogszabályok, a Bank mindenkor hatályos Üzletszabályzata, valamint a mindenkor hatályos elszámolóházi szabályzatok rendelkezései az irányadóak. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzatát és mellékleteit elolvasta és értelmezte, azok tartalmával teljes mértékben egyetért. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Üzletszabályzat és mellékletei – különösen a tartós befektetésekről szóló rendelkezései Termékkatalógus, a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakDíjtételek jegyzéke, a végrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai – módosításra kerülnek, úgy mindaddigminden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét, ameddig és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen keretszerződése vonatkozásában. A jelen keretszerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, illetve terhelik, ha a szerződést a Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákkeretszerződést elolvasták, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesmegértették, és mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag aláírják.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 3 contracts
Samples: Szerződésminták, Szerződésminták, Szerződésminták
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – szerződő felek a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákkeretszerződést határozatlan időtartamra kötik. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróljogosult a keretszerződést indokolás nélkül írásban felmondani abban az esetben, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteha nincs a megbízása alapján folyamatban lévő, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakjelen keretszerződés tárgykörébe eső pozíciója, és a jelen szerződés nincs hatással Bankkal szemben vállalt minden kötelezettségét maradéktalanul teljesítette. A Bank köteles az érvényes felmondás kézhezvételét követő 8 (nyolc) banki munkanapon belül záró elszámolást készíteni, és a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően záró elszámolást követő munkanapon az Ügyfelet ért kárértmegillető pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. Az SPB kizárja A Bank a felelősségét minden olyan kárértBszt. szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/xx/xxxxx/Xxx-XXX.xxxx” elérhetőségen, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakifejezett kérése esetén tartós adathordozón, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy a tájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, valamint kijelenti, hogy a jelen keretszerződés megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az Üzletszabályzatot általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Díjtáblázatot Bank mindenkor hatályos Befektetési szolgáltatási tevékenységekre és kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzata, a Bszt., a Tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, valamint a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatályos rendelkezései az irányadók. Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatát megismerte, az abban foglaltakat azt elfogadja, és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentikAz Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzata és mellékletei, valamint a Termékkatalógus tartalmát megismerte és megértette. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Üzletszabályzat és mellékletei, így különösen a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakvégrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai módosításra kerülnek, úgy mindaddigminden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen szerződése vonatkozásában. A jelen keretszerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, ameddig illetve terhelik, ha a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. A Felek kijelentikjelen Keretszerződést a szerződő felek közösen elolvasták, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és valamint – ideértve a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakszereplő, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekaz ajánlatok tárgyára vonatkozó fogalmakat, kifejezéseket is – egyezően értelmezték, és mint egybehangzó akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.....................
Appears in 3 contracts
Samples: Szerződésminták, Szerződésminták, Szerződésminták
Záró rendelkezések. 1A jelen Hitelkártya Igénylés és Szerződés mindennemű módosítása csak írásban érvényes. A Felek megállapodnakSzerződő felek megállapodnak abban, hogy az Ügyfél egymáshoz intézett írásbeli nyilatkozataikat, amelyeket tértivevényes és ajánlott, avagy egyéb könyvelt levélpostai küldeményként szabályszerűen postára adtak, a másik féllel közöltnek, részére kézbesítettnek kell tekinteni (kézbesítési vélelem) akkor is, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át (az „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. A jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – minden kérelmet, nyilatkozatot, egyéb közlést a szerződő felek egymás között írásban az alábbi címekre teljesítenek: Bank levelezési címe: MKB Bank Zrt. 0000 Xxxxxxxx, Xxxx x.00. Ügyfél levelezési címe: A jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Hitelkártya igénylés és szerződésben az Szja tvÜgyfél által megadott levelezési cím. 67A jelen Hitelkártya Igénylés és Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a szerződő felek között létrejött bankszámla/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólPénzügyi Szolgáltatási szerződésben, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértettea Bankszámlák vezetéséről, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, betétgyűjtésről és a jelen szerződés nincs hatással kapcsolódó szolgáltatásokról szóló üzletszabályzat Általános rendelkezések című I. fejezetében, továbbá a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóraZáró rendelkezések című VIII. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárértfejezetének 34. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés pontjában (Alkalmazandó jog és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk.jogviták eldöntése) foglaltakat, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókHitelműveletek végzéséről szóló üzletszabályzatában (továbbiakban: Üzletszabályzat), a jelen Hitelkártya Igénylés és Szerződésre vonatkozó jogszabályokban, valamint a Polgári Törvénykönyvben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot a Bank jelen Hitelkártya Igénylés és a Díjtáblázatot Szerződésben hivatkozott mindkét üzletszabályzatának tartalmát megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elírtakat - különös tekintettel a Bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló üzletszabályzat VIII. fejezet 34. pontjában (Alkalmazandó jog és a jogviták eldöntése), továbbá az 1. és 2. sz. melléklet, valamint a Hitelműveletek végzéséről szóló üzletszabályzat 5.
3; 6.3.; 6.4.;7.; 8.; 8/A.; pontjában felsoroltakra - kifejezetten elfogadja. A Felek kijelentikkijelentik továbbá, hogy amennyiben az Szja tv.-nek jelen Hitelkártya Igénylés és Szerződés aláírását megelőzően megismerték a tartós befektetésekről szóló rendelkezései lakossági kölcsönszerződések egyes feltételeit tartalmazó Tájékoztatót, amely a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadókkondíciós lista részét képezi. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikSzerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen Hitelkártya Xxxxxxxx és együttesen elolvasták Szerződés fennállása alatt hatályos üzletszabályzatok rendelkezései minden külön jogcselekmény nélkül kötelezőek a szerződő felekre. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy ha a jelen Hitelkártya Xxxxxxxx és értelmeztékSzerződés bármely kikötése érvénytelennek bizonyulna, az a szerződés egyéb rendelkezéseinek érvényességét nem érinti. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák A Felek tudomásul veszik, hogy a Felek megállapodásának valamennyi feltételétszerződő felek közötti kapcsolattartás nyelve a magyar nyelv, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB Bank a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten okiratba foglalt Hitelkártya Igénylés és Szerződésekkel kapcsolatos nyilatkozatait és kimutatásait is magyar nyelven készíti el és bocsátja a jelen szerződésben Felek rendelkezésére. Jelen Hitelkártya Xxxxxxxx és Szerződés az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5aláírásának napján lép hatályba. A Felek kijelentikJelen Hitelkártya Xxxxxxxx és Szerződést a szerződő felek annak átolvasása és közös értelmezése után, hogy jelen szerződés az mint akaratukkal és a tényleges helyzettel elhangzott nyilatkozataikkal mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről megegyezőt aláírták az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerintnapon.
Appears in 3 contracts
Samples: Hitelkártya Igénylés És Szerződés, Hitelkártya Igénylés És Szerződés, Hitelkártya Igénylés És Szerződés
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakszerződő felek visszavonhatatlanul elfogadják, hogy az Ügyfél a Pályázatot, a Pályázati Kiírást és mellékleteit tekintik alkalmazandónak, és ezek a mellékletek akkor is jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – mindenkori, elválaszthatatlan mellékletét képezik, ha jelen szerződéshez nem kerültek fizikai értelemben csatolásra. Eltérés esetén a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – szerződésben foglaltak az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákirányadók.
2. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és Ösztöndíjas tudomásul veszi, hogy jelen szerződésben meghatározott adatait, illetve jelen szerződéssel összefüggő valamennyi információt, illetve személyes adatot az Szja tvEgyetem az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. 67/B § –évi CXII. törvény előírásainak és a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag vonatkozó belső szabályzataiban foglaltaknak megfelelően kezelheti, azt jogszabályban meghatározott szervezeteknek a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakprogram monitorozásában résztvevő, és valamint jogszabály, illetve a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóraszerinti külső ellenőrzési szervek részére átadhatja. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét A kezelt adatok köre minden olyan kárértadatra kiterjed, amely abból származik, hogy amelyet az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB ÜzletszabályzataÖsztöndíjas a pályázati dokumentációban, a Számlaszerződés és jelen szerződésben az Egyetem rendelkezésére bocsát, illetve mindazokra az adatokra, amelyeket Ösztöndíjas a Bizományosi keretszerződés, jelen szerződés hatálya alatt az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elEgyetem számára megküld.
3. A Felek kijelentikszerződő felek tudomásul veszik, hogy amennyiben a jogszabályban arra feljogosított szervek, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium, továbbá a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ellenőrizhetik a Program megvalósítását az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesEgyetemnél.
4. A Felek kijelentik, hogy szerződő felek a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi szerződésből eredő esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzajogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.
5. A Felek kijelentikjelen szerződésben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében az Ösztöndíjas Pályázatára vonatkozó dokumentumok (így különösen a Pályázati Kiírás és mellékletei), hogy jelen szerződés az akaratukkal és Ösztöndíj Működési Szabályzata, valamint a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy magyar jog szabályai – elsősorban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései – az irányadók.
6. Az Egyetem képviselője a jelen szerződés aláírására aláírásával egyidejűleg ellenőrzi és az Ösztöndíjszerződés valamennyi eredeti példányának aláírásával tanúsítja, hogy meggyőződött az Ösztöndíjas személyazonosságáról.
7. Jelen szerződés a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakszerződő felek közül az utolsóként aláíró Fél aláírásának a napján lép hatályba. A szerződő felek a jelen, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek7 (hét) számozott oldalból álló szerződést elolvasták, megértették, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá. Kelt.: BudapestA szerződés 4 (négy) db eredeti, SPB Befektetési Zrtegymással teljes egészében megegyező példányban készült, amelyekből 1 (egy) példány az Ösztöndíjas részére kerül megküldésre, 3 (három) példány az Egyetemnél marad. Nyíregyháza, 2024. ................................ Nyíregyháza, 2024. ……………………. ……………………………………….… ………………………………… Xx. Xxxxx Xxxxxx, rektor Ösztöndíjas …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve……. Halkóné xx. Xxxxxx Xxx, kancellár Jogi ellenjegyzés: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.Pénzügyi ellenjegyzés:
Appears in 2 contracts
Samples: Ösztöndíjszerződés, Ösztöndíjszerződés
Záró rendelkezések. 15.1 Jelen Kiegészítő Megállapodás annak Felek által történő aláírásával lép hatályba, és az Ügyfél és a Bank közt létrejött, Preambulumban hivatkozott valamennyi Keretszerződés vagy a Bank és az Ügyfél közti ügyfél- és értékpapírszáma szerződés megszűnésével hatályát veszti. A jelentéstételre vonatkozó rendelkezések a LEI kód Ügyfél által Banknak történő átadásával lépnek hatályba.
5.2 Az Ügyfél kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Bank a jelen Kiegészítő Megállapodásból fakadó kötelezettségei teljesítéséhez harmadik személy vagy személyek közreműködését igénybe vegye.
5.3 Az Ügyfél kijelenti, hogy a Jogszabályok rendelkezésinek értelmezése, és a Jogszabályokból eredő kötelezettségei teljesítése során nem támaszkodik kizárólag a Bank által részére nyújtott bármely tájékoztatásra, hanem saját szakértőt, tanácsadót vesz igénybe. A Felek kifejezetten rögzíti, hogy a jelen Kiegészítő Megállapodás kizárólag az Ügyfél és a Bank között, a Keretszerződés hatálya alatt megkötött egyedi Ügyletekre vonatkozik, az Ügyfél által más hitelintézettel vagy pénzügyi vállalkozással kötött bármely ügylete vonatkozásában a Bank részére semminemű kötelezettségvállalást nem keletkeztet.
5.4 A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Kiegészítő Megállapodást érintő jogszabály változás esetén a jelen Kiegészítő Megállapodás rendelkezései a jogszabálynak megfelelően módosulnak, amennyiben a Kiegészítő Megállapodás módosuló rendelkezéseinek szövegezése a jogszabályok alapján egyértelműen megállapítható. Amennyiben a Keretszerződésekben foglalt kötelezettségek teljesíthetősége érdekében a jogszabály változásra tekintettel jelen Kiegészítő Megállapodás módosítása szükséges, a Bank jogosult a Kiegészítő Megállapodás módosítását kezdeményezni, és a Kiegészítő Megállapodás módosítására nyitva álló határidő elteltétől a módosítás megtörténtéig jogosult megtagadni az Szja tvÜgyféllel a Keretszerződés hatálya alá tartozó ügylet megkötését.
5.5 A jelen Kiegészítő Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Keretszerződés rendelkezései és kikötései változatlan tartalommal irányadók.
5.6 A jelen Kiegészítő Megállapodás két magyar nyelvű példányban készült. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákA Kiegészítő Megállapodás kizárólag közös megegyezéssel, írásban módosítható. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólaláírásával igazolja, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –átvette a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag Kiegészítő Megállapodáshoz csatolt kivonatot a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és vonatkozó jogszabályi rendelkezésekről.
5.7 Mivel a jelen szerződés nincs hatással Kiegészítő Megállapodás a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB ÜzletszabályzataFelek jogviszonyában Polgári Törvénykönyv rendelkezései értelmében általános szerződési feltételnek minősül, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikrögzítik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB Bank a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten Kiegészítő Megállapodás aláírása előtt lehetővé tette, hogy annak tartalmát az Ügyfél megismerje és erre tekintettel az Ügyfél a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekKiegészítő Megállapodás tartalmát – annak aláírásával – kifejezetten elfogadja. Kelt: Ügyfél MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 2 contracts
Samples: Szerződésminták, Kiegészítő Megállapodás
Záró rendelkezések. 125.1 Ha jelen ÁSZF bármelyik rendelkezése teljes mértékben vagy részben érvénytelenné, hatálytalanná vagy végrehajthatatlanná válna, ez a körülmény nem érinti a többi rendelkezés érvényességét és hatályágát. Az érvénytelen, hatálytalan vagy végrehajthatatlan rendelkezések helyett az ÉP-törvény, a Kereskedelmi Törvény- könyv, a Polgári Törvénykönyv és a Szlovák Köztársaság területén érvényes egyéb kötelező érvényű általános jogszabályokat kell alkalmazni. A Felek megállapodnakkétségek elkerülése érdekében ez nem érinti a fogyasztó védelmét, hogy amelyet azon ország joga biztosítja, ahol szokásos tartózkodási helye található a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló az Ügyfél jelen Európai Parlament és a Tanács 593/2008 sz. Rendelete szerint (Róma I).
25.2 A Bróker fenntartja a jogot a szerződés egyoldalú módosításra vagy az ÁSZF és a szerződési feltételek megszüntetésére, a hatályos törvények előírásainak megfelelően, a pénzügyi és tőkepiac fejlődésnek, a törvényes vagy vállalkozói közeg fejlődése miatt, a tőkepiac biztonságos működése érdekében, a pénzpiac stabilitása érdekében, a kockázatok minimalizálása miatt, a Szlovák Nemzeti Bank vagy más közigazgatási szervek követelménye alapján, a Szerződésbe bevezetett új szolgáltatás alapján keletkezett jövedelmére – és/vagy műszaki vagy folyamatos szabályok változása alapján, melyek a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Bróker szolgáltatásainál és termékeinél kerülnek érvényesítésre. Valamint a Xxxxxx által kínált szolgáltatások jobbá tétele vagy innovációja érdekében, miközben a módosításokról haladéktalanul informálja az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákÜgyfeleket a Bróker kereskedelmi képviseletein kihelyezett értesítések segítségével és a xxx.xxxxx.xx/xx honlapon, feltüntetve a módosítások hatályba lépésének dátumát. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tvÁSZF legkorábban a kiadásáról szóló értesítés közlésétől számított 15 napot követően lépnek hatályba. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy Amennyiben az Ügyfél nem ért egyet az Szja tvÁltalános feltételek módosításával, köteles egyet nem értését legkésőbb az új Általános feltételek érvényességétől számított 30 napon belül írásban bejelenteni. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2Ha a Xxxxxx és az Ügyfél nem egyeznek meg másképp, jogukban áll megszüntetni kölcsönös szerződéses viszonyokat és kiegyenlíteni kölcsönös követeléseiket. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződésAz Ügyfél, az SPB Kondíciós Listájaérvényben lévő fogyasztói törvény értelmében, jogosult az új ÁSZF nyilvánosságra hozatalától számított 30 napon belül díjmentesen és azonnali hatállyal felmondani a Bszt.Szerződést. Ha az Ügyfél a fenti határidőben nem közli a Brókerrel egyet nem értését a módosított ÁSZF-fel kapcsolatban, az Szja tv.vagy nem bontja fel a Szerződést, a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, azt úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikkell értelmezni, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen módosítással egyetért és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák elfogadja a Felek megállapodásának valamennyi feltételétXxxxxx ajánlatát, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben Bróker és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaÜgyfél kölcsönös viszonyát a módosítás hatályba lépését követően a módosított ÁSZF szabályozza.
5. 25.3 A Felek kijelentikBróker szerződési dokumentációjának azon bejegyzései (beleértve az ÁSZF-et is), hogy jelen amelyekben nem változnak a Bróker és az Ügyfél jogai, kötelezettségei, a szerződés az akaratukkal jogi-műszaki módosítása értendő, és nem a szerződéses dokumentáció változása, amelyre a Xxxxxx sajátos kötelezettségei vonatkoznak és a tényleges helyzettel mindenben megegyezikszerződés egyoldalú módosítását jelentenék, továbbá kijelentik, hogy ami kizárja az Ügyfél-fogyasztó jogát az azonnali szankciómentes Szerződés befejezésére (pl. azonnali hatályú felmondás vagy elállás).
25.4 Jelen ÁSZF vagy ennek részének jogkörét csak a jelen szerződés aláírására Bróker és az Ügyfél írásos megegyezése zárhatja ki.
25.5 Jelen ÁSZF-ket a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. KeltBróker igazgatósága 2020.06.11-én hagyta jóvá és 2020.07.01-től hatályosak.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza
25.6 Jelen ÁSZF 2020.06.16-án kerültek közlésre.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 111.1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakSzerződéshez csatolt mellékletek, és a jelen szerződés nincs hatással Szerződéshez fizikai értelemben nem csatolt, de a külföldi forrásból származó jövedelem után jelen Szerződésben vagy az ÁSZF-ben hivatkozott mellékletek a forrás- országban levont adórajelen Szerződés elválaszthatatlan részeit képezik.
11.2. Az SPB kizárja A Kedvezményezett a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származikjelen Szerződés aláírásával kijelenti, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződésjelen Szerződés tartalmát, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk.ÁSZF-et, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései pályázati kiírásban, jelen Szerződésben és az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot ÁSZF-ben hivatkozott jogszabályokat ismeri és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
311.3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései Kedvezményezett a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakSzerződés időtartamára kapcsolattartót jelöl ki. A Kedvezményezett kapcsolattartójának neve, úgy mindaddigpostacíme, ameddig telefon és telefax száma és elektronikus levélcíme a Felek következő: Név: «Támogatást igénylő adatai- Kapcsolattartó adatai-Név» Cím: «Külön adatlapról, mert nincs a jelen szerződést rendszerben» Tel: «Támogatást igénylő adatai- Kapcsolattartó adatai-Telefon» Telefon (mobil): «Támogatást igénylő adatai- Kapcsolattartó adatai- Telefon (mobil)» Fax: «Támogatást igénylő adatai- Kapcsolattartó adatai-Fax» E-mail: «Támogatást igénylő adatai- Kapcsolattartó adatai-E-mail»
11.4. A Szerződéssel kapcsolatban a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákSzerződő felek között a kötelező jelentések, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadókhiánypótlások útján bekért dokumentumok és egyéb lényeges dokumentumok közlése elsősorban a monitoring és információs rendszeren keresztül történik. Az előbbiek kivételével Amennyiben a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesmonitoring és információs rendszer infrastrukturális feltételei nem vagy csak részben biztosítottak, a Kedvezményezett kötelezettségeinek a Felelős Hatóság által meghatározott formában tesz eleget.
411.5. A Felek kijelentikKedvezményezett tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés Szerződés, valamint az ÁSZF a vonatkozó jogszabályok módosításával, illetve új, a Szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák ÁSZF szempontjából releváns jogszabályi rendelkezések hatálybalépésével minden külön intézkedés nélkül módosulnak.
11.6. A Szerződés hatályba lépésének napja megegyezik a Felek megállapodásának valamennyi feltételétSzerződő felek közül az utolsóként aláíró aláírásának napjával. Amennyiben a Projekt kezdési időpontja a Szerződés megkötésének időpontját megelőzi, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten Szerződés 4.1 pontjában meghatározott időpont és jelen Szerződés hatályba lépése közötti időszakra a jelen szerződésben Szerződésbe foglalt jogok és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzakötelezettségek vonatkoznak.
511.7. A Felek kijelentiktámogatás felhasználására jelen Szerződés rendelkezései, hogy jelen szerződés az akaratukkal a vonatkozó uniós jogszabályok, továbbá Magyarország támogatásokra vonatkozó jogszabályai és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikPolgári Törvénykönyv szabályai alkalmazandóak.
11.8. Kedvezményezett jelen Szerződés aláírásával visszavonhatatlanul kijelenti, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakprojekt adatlaphoz becsatolt, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat valamint a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazzaSzerződés részeként megtett valamennyi nyilatkozata a jelen Szerződés hatálya alatt változatlan formában hatályban marad és az azokban foglaltak a jelen Szerződés hatálya alatt rá nézve kötelező érvényűek.) mint megbízó
11.9. A Szerződő felek a Projekt végrehajtását érintő kérdésben a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A tagállami jogorvoslati eszközök kimerítését követően az Európai Unió Elsőfokú Bíróságához lehet fordulni további jogorvoslatért. Xxxxx Xxxxxxxxx «Szerződés oldalszáma» oldalon és 4 db eredeti példányban készült. A Szerződés az aláírását követően a monitoring és információs rendszerben hozzáférhető. A Szerződő felek a jelen Szerződést átolvasták, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41)és közös értelmezés után, mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen akaratukkal és napon az alábbi feltételek szerintelhangzott nyilatkozataikkal mindenben egyezőt aláírták.
Appears in 2 contracts
Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés
Záró rendelkezések. 120.1. A Felek megállapodnakMegállapodás rendelkezésire a magyar jog az irányadó. A Megállapodásból származó vitás ügyek rendezésére a magyar bíróságok rendelkeznek illetékességgel. Amennyiben a vitás kérdés járásbíróság hatáskörébe tartozik, hogy úgy a kizárólagos hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság a II. és III. Kerületi Bíróság, míg abban az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – esetben ha a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tvvitás kérdés törvényszék hatáskörébe tartozik, úgy a kizárólagos hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság a Székesfehérvári Törvényszék.
20.2. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákNem érinti a Megállapodás rendelkezéseinek érvényességét, ha a Megállapodás valamely rendelkezése jogellenes, végrehajthatatlan, jogsértő vagy közrendbe ütközik, illetve ilyennek nyilvánították. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólHa valamilyen nyilatkozat lényegesen befolyásolja valamely fél jogait vagy kötelezettségeit, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakfelek kötelesek találkozót tartani, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikjóhiszeműen tárgyalásokat folytatni annak érdekében, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen Megállapodás érintett rendelkezéseit úgy módosítsák, hogy a módosítás a lehető legközelebb álljon a felek Megállapodásban foglalt szándékához és együttesen elolvasták céljaihoz, és értelmeztékazokat a lehető legpontosabban tükrözze.
20.3. Jelen szerződés Ha az Üzemeltető bármikor elmulasztja a Megállapodás vagy az ÁSZF valamely rendelkezésének érvényesítését, az nem értelmezhető az adott rendelkezésről való lemondásnak, kivéve, ha az Üzemeltető azt írásban megerősítette. A Megállapodás és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák ÁSZF megszegésére vonatkozó joglemondás semmilyen további szerződésszegéssel kapcsolatban nem tekinthető joglemondásnak, illetve nem tekinthető a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és Megállapodás vagy az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaÁSZF további megszegésével kapcsolatos folyamatos jellegű joglemondásnak.
520.4. A Felek kijelentikNem eredményezi az ÁSZF összes rendelkezések érvénytelenségét vagy hatálytalanságát azon körülmény, hogy jelen szerződés ÁSZF bizonyos rendelkezéseinek érvénytelensége vagy hatálytalansága megállapítható.
20.5. A jelen ÁSZF-ben alkalmazott címek és címszavak, valamint szövegrész elnevezések pusztán a könnyebb eligazodást szolgálják, és nem befolyásolják az akaratukkal ÁSZF vagy a Megállapodás értelmezését.
20.6. Külföldi Ügyféllel kötött és több nyelven szövegezett Megállapodás és ÁSZF esetében az értelmezési eltérések kiküszöbölésére a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy Megállapodás és ÁSZF magyar nyelvű változata a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Keltmindenkor irányadó.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 2 contracts
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakjelen szerzôdésben nyújtott biztosítási fedezet nem azonos az áru szállítmánybiztosításával, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte annak lehetôségét és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél szükségességét nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elzárja ki.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB ÜzletszabályzataAmennyiben a jelen feltétel alapján létrejött szerzôdés tartama alatt a CMR-Egyezmény elôírásait a Biztosítónak jelen szerzôdésben vállalt kötelezettségét meghaladó módon, illetve mértékben megváltoztatnák, a Számlaszerződés és Biztosítottra háruló esetleges többletfelelôsségre a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elszerzôdés hatálya nem terjed ki.
3. A Felek kijelentikBiztosító és a Biztosított kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései CMR-Egyezmény változásának kihirdetésétôl számított 30 napon belül írásban kezdeményezik a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakbiztosítási szerzôdés átdolgozását, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesvagy azt közös megegyezéssel megszüntetik.
4. A Felek Biztosítóhoz intézett nyilatkozat akkor hatályos, ha azt a nyilatkozattételre jogosult írásban tette, és az a Biztosítóhoz meg is érkezett. Írásos nyilatkozatnak kell tekinteni a telefaxon e-mailen tett nyilatkozatokat is.
5. A jelen feltételek alapján létrejövô szerzôdések többlethozammal nem rendelkeznek.
6. A Biztosító és a Szerzôdô kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételétfeltétel alapján megkötött biztosítási szerzôdésbôl eredô esetleges vitás ügyek rendezése során törekednek arra, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodásahogy jogvitájukat peren kívül, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzabékésen rendezzék.
57. A Felek kijelentikjelen feltételben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, hogy jelen szerződés elsôsorban a Ptk. rendelkezései az akaratukkal és irányadóak. Alkalmazandó jog a tényleges helyzettel mindenben megegyezikmagyar jog, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és szerzôdés nyelve a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Keltmagyar.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 2 contracts
Samples: Nemzetközi Közúti Árufuvarozói Felelősségbiztosítás (Cmr), Nemzetközi Közúti Árufuvarozói Felelősségbiztosítás (Cmr)
Záró rendelkezések. 1A Vállalkozó jelen Szerződést aláíró képviselője a Ptk. A Felek megállapodnak3:31.§-ára is különös figyelemmel a jelen Szerződés aláírásával kijelenti és teljes körű személyes felelősséget vállal azért, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Szerződés vonatkozásában képviseleti joga nincs korlátozva, és nyilatkozati joga nincs feltételhez vagy jóváhagyáshoz kötve. Amennyiben az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten aláíró nyilatkozattétele feltételhez vagy jóváhagyáshoz van kötve harmadik személyekkel szemben, akkor jelen Szerződés aláírásával nyilatkozik arról, hogy az Szja tva feltétel bekövetkezett, vagy a szükséges jóváhagyást megszerezte, illetve a korlátozás nem terjed ki a jelen Szerződés megkötésére és aláírására. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul vesziFelek rögzítik, hogy az Szja tvesetleges korlátozás megszegéséből eredő teljes felelősség az aláírót terheli, a korlátozás a MÁV Zrt.-vel szemben nem hatályos és annak semmilyen következménye a MÁV Zrt.-t nem terheli. 67/B § –A Vállalkozó a jelen Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Szerződés tárgyára vonatkozó teljes körű (valamennyi, a tevékenységgel okozati összefüggésben álló kárra kiterjedő) felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkezik (általános és szolgáltatói), illetve azt a Szerződés teljes időtartama alatt folyamatosan fenntartja. A Vállalkozó által biztosítandó felelősségbiztosítás éves összege legalább a Szerződés 3.1. pont szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag nettó keretösszeg a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakszerződés teljes időtartamára, és legalább a nettó keretösszeg 30%-a káreseményenként. Amennyiben a Vállalkozó nem tesz eleget a biztosítási szerződés fenntartásával kapcsolatos kötelezettségének, a Megrendelő jogosult a szerződés azonnali hatályú felmondására. Vállalkozó a jelen Szerződés aláírásával egyidejűleg köteles átadni a Megrendelőnek a szerződés, a biztosító által aláírt kötvény és a biztosító által kiállított díjigazolás másolatát, amelyek együttesen igazolják a biztosítási szerződés nincs hatással meglétét és a külföldi forrásból származó jövedelem után díjrendezettséget. A biztosítási kötvény másolata jelen Szerződés elválaszthatatlan, 10. mellékletét képezi. A Vállalkozó minden biztosítási évfordulót követő 30 napon belül köteles a forrás- országban levont adóraBiztosító által kiállított biztosítási kötvénymásolat és díjigazolás megküldése útján igazolni a Biztosítási szerződés érvényességét, illetve hatályának meghosszabbítását. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származikFelek rögzítik, hogy nem eredményezi a Vállalkozó felelősség alóli mentesülését az Ügyfél nem az Szja tva körülmény, ha a Biztosító valamely kárigény megtérítését bármely okból részben vagy egészben elutasítja. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB ÜzletszabályzataVállalkozó köteles a Megrendelőt haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül írásban tájékoztatni a biztosítási szerződés módosításáról a hatályos biztosítási kötvény és díjigazolás megküldésével együtt, a Számlaszerződés biztosítási szerződés megszűnéséről, díjfizetési késedelméről, illetve, amennyiben a biztosítási szerződésre kárbejelentés történik és/vagy a biztosítási szerződés alapján kifizetés történik. A biztosítási díj megfizetését Vállalkozó a biztosítási díjfizetési gyakorisággal megegyezően köteles igazolni Megrendelő felé. Amennyiben a Vállalkozó nem tesz eleget a Biztosítási szerződés fenntartásával kapcsolatos kötelezettségének, a Megrendelő jogosult a Szerződés azonnali hatályú felmondására. A jelen közbeszerzési eljárás eredményeként kötött Szerződés a Kbt. 195. § (1) bekezdése és a Bizományosi keretszerződésközbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015 (X.30.) Xxxx. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) rendelkezései alapján a közbeszerzésekért felelős miniszter ellenőrzéséhez és engedélyéhez kötött. A Szerződés hatálybalépésének feltétele a Kormányrendelet 13.§ (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti támogató vagy feltétellel támogató tartalmú közbeszerzési záró tanúsítványnak (továbbiakban: Tanúsítvány) a kiállítása, vagy a Kormányrendelet 13. § (3) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén az SPB Kondíciós Listájaállásfoglalásra nyitva álló határidő eredménytelen eltelte. Amennyiben a Tanúsítványt a közbeszerzésekért felelős miniszter a Szerződés aláírását követően közli Vevővel, a Bszt.Szerződés a Xxxxx általi aláírás napjától érvényes, az Szja tv.azonban a hatályba lépés napja a Tanúsítvány közlését követő munkanap. Amennyiben a fentiek alapján a Szerződés a Xxxxx általi aláíráskor még nem lép hatályba, a Ptk.e körülményről, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókSzerződés hatálybalépésének időpontjáról Megrendelő a Vállalkozót haladéktalanul tájékoztatni köteles. Az Ügyfél kijelentiA Szerződés hatályára egyebekben a Ptk. 6:118 § (2)-(3) bek. és 6:119. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Jelen Szerződés … db egymással szó szerint megegyező példányban készült. A szerződés …. db eredeti példánya a Megrendelőt, hogy az Üzletszabályzatot és … eredeti példánya pedig a Díjtáblázatot megismerteVállalkozót illeti meg. A Felek jelen Szerződést elolvasták, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3megértették, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag és cégszerűen aláírták. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés Szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [képezik a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság következő mellékletek (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.10 db):
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
Záró rendelkezések. 16.1. Jelen Kiegészítő Megállapodás annak Felek által történő aláírásával lép hatályba, és az Ügyfél és a Bank közt létrejött, Preambulumban hivatkozott valamennyi Keretszerződés vagy a Bank és az Ügyfél közti ügyfél- és értékpapírszáma szerződés megszűnésével hatályát veszti. A jelentéstételre vonatkozó rendelkezések a LEI kód Ügyfél által Banknak történő átadásával lépnek hatályba.
6.2. Az Ügyfél kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Bank a jelen Kiegészítő Megállapodásból fakadó kötelezettségei teljesítéséhez harmadik személy vagy személyek közreműködését igénybe vegye.
6.3. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Jogszabályok rendelkezésinek értelmezése, és a Jogszabályokból eredő kötelezettségei teljesítése során nem támaszkodik kizárólag a Bank által részére nyújtott bármely tájékoztatásra, hanem saját szakértőt, tanácsadót vesz igénybe. A Felek kifejezetten rögzíti, hogy a jelen Kiegészítő Megállapodás kizárólag az Ügyfél és a Bank között, a Keretszerződés hatálya alatt megkötött egyedi Ügyletekre vonatkozik, az Ügyfél által más hitelintézettel vagy pénzügyi vállalkozással kötött bármely ügylete vonatkozásában a Bank részére semminemű kötelezettségvállalást nem keletkeztet.
6.4. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Kiegészítő Megállapodást érintő jogszabály változás esetén a jelen Kiegészítő Megállapodás rendelkezései a jogszabálynak megfelelően módosulnak, amennyiben a Kiegészítő Megállapodás módosuló rendelkezéseinek szövegezése a jogszabályok alapján egyértelműen megállapítható. Amennyiben a Keretszerződésekben foglalt kötelezettségek teljesíthetősége érdekében a jogszabály változásra tekintettel jelen Kiegészítő Megállapodás módosítása szükséges, a Bank jogosult a Kiegészítő Megállapodás módosítását kezdeményezni, és a Kiegészítő Megállapodás módosítására nyitva álló határidő elteltétől a módosítás megtörténtéig jogosult megtagadni az Szja tvÜgyféllel a Keretszerződés hatálya alá tartozó ügylet megkötését.
6.5. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákA jelen Kiegészítő Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Keretszerződés rendelkezései és kikötései változatlan tartalommal irányadók.
6.6. A jelen Kiegészítő Megállapodás két magyar nyelvű példányban készült. A Kiegészítő Megállapodás kizárólag közös megegyezéssel, írásban módosítható. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólaláírásával igazolja, hogy az Szja tvátvette a Kiegészítő Megállapodáshoz csatolt kivonatot a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekről.
6.7. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteMivel a jelen Kiegészítő Megállapodás a Felek jogviszonyában Polgári Törvénykönyv rendelkezései értelmében általános szerződési feltételnek minősül, e körben különösen megértette és tudomásul veszia Felek rögzítik, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és Bank a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származikKiegészítő Megállapodás aláírása előtt lehetővé tette, hogy annak tartalmát az Ügyfél megismerje és erre tekintettel az Ügyfél a jelen Kiegészítő Megállapodás tartalmát – annak aláírásával – kifejezetten elfogadja. Magyar nyelvet nem beszélő Ügyfél esetén: Az Ügyfél elismeri, hogy …………………………………. (lakcím , anyja neve: ……………………………)8 mint eseti tolmács és okirati tanú a jelen, magyar nyelven készült Számlaszerződés tartalmát az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés Ügyfélnek lefordította és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókmegmagyarázta. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakSzámlaszerződést a fordítást és magyarázatot követően, úgy mindaddigannak ismeretében, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mint akaratával mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekmegegyezőt jóváhagyólag aláírta. Kelt.: BudapestBank Ügyfél Magyar nyelvet nem beszélő Ügyfél esetén: Előttünk, SPB Befektetési Zrt. mint tanúk előtt:
1/ Név: …………………………………………… . Lakcím: …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat Kijelentem, hogy a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakbanokiratot 9 részére lefordítottam és annak tartalmát megmagyaráztam. Aláírás: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely………………………………………. 2/Név: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8……………………………………. 3Lakcím: …………………………………. em., cégjegyzékszámAláírás: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.…………………………………...
Appears in 2 contracts
Samples: Treasury Framework Agreement for Trading on and Off the Exchange, Treasury Framework Agreement for Trading on and Off the Exchange
Záró rendelkezések. 115.1. A Felek megállapodnakHa a jelen Általános Szerződési Feltételek bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
15.2. Amennyiben Xxxxx az Általános Szerződési Feltételek alapján megillető jogát nem gyakorolja, az nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az, hogy a Eladó egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik Általános Szerződési Feltételek valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az Szja tvadott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
15.3. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárértAdott megrendelés teljesítésére azon Általános Szerződési Feltételek vonatkozik, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tva megrendelés Eladóhoz történő beérkezésekor hatályban van. rendelkezéseinek megfelelően járt elEladó köteles Megrendelő rendelkezésére bocsátani a mindenkor érvényben lévő Általános Szerződési Feltételeket. A jelen pontban foglalt rendelkezésre bocsátás elektronikus úton (a Eladó honlapján való közzététellel vagy elektronikus levél útján) is elfogadott.
215.4. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, Megrendelő a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél fenti Általános Szerződési Feltételek tekintetében kifejezetten kijelenti, hogy azokat átolvasta, a figyelemfelhívó tájékoztatást megértette, így az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, Általános Szerződési Feltételeket az abban foglaltakat Eladóval létesített jogviszony tekintetében magára nézve kötelezőnek ismeri el.
315.5. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikfelek kölcsönösen kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmeztékÁSZF -ben írt megrendeléssel kapcsolatos vitáikat elsődlegesen békés úton, peren kívül, tárgyalással igyekeznek megoldani. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák Ha ez eredménytelenül végződik, a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így felek kikötik a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaVállalkozás székhelye szerint Bíróság illetékességét.
515.6. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és ÁSZF -ben nem szabályozott kérdésekben a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekPolgári törvénykönyvről szól 2013. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.évi
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 1. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az Ösztöndíjas Pályázatára vonatkozó dokumentumok (így különösen a Pályázati Útmutató és mellékletei), illetve a Ptk., a Felek megállapodnakáltal kikötött, illetve egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. A Xxxxx visszavonhatatlanul elfogadják, hogy az Ügyfél Informatikai rendszerbe feltöltött Pályázatot, a pályázat benyújtásakor hatályos Pályázati útmutatót és mellékleteit, a pályázat benyújtásakor érvényes regisztrációs nyilatkozatot, Fogadó intézmény nyilatkozatát, pályázati felhívást tekintik alkalmazandónak, és ezek a mellékletek akkor is jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – mindenkori, elválaszthatatlan mellékletét képezik, ha jelen szerződéshez nem kerültek fizikai értelemben csatolásra. Eltérés esetén a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tvszerződésben foglaltak irányadók.
2. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és Ösztöndíjas tudomásul veszi, hogy jelen szerződésben meghatározott adatait, illetve jelen szerződéssel összefüggő valamennyi információt illetve személyes adatot a képzést szervező az Szja tvinformációs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, évi CXII. törvény előírásainak és a jelen vonatkozó belső szabályzataiban foglaltaknak megfelelően kezelheti, azt jogszabályban meghatározott szervezeteknek az Irányító Hatósághoz, a program monitoringozásában részvevő, valamint jogszabály, illetve a támogatási szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóraszerinti külső ellenőrzési szervek részére átadhatja. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét A kezelt adatok köre minden olyan kárértadatra kiterjed, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, amelyet Ösztöndíjas a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződéspályázati dokumentációban, az SPB Kondíciós Listájaösztöndíjszerződésben a Támogató rendelkezésére bocsát, a Bszt.illetve mindazokra az adatokra, amelyeket Ösztöndíjas az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elösztöndíj szerződés életciklusa alatt támogató számára megküld.
3. A Felek kijelentiktudomásul veszik, hogy amennyiben a Ptk. 81. §-ának (4) bekezdése értelmében az, aki az Szja tv.-nek államháztartás valamely alrendszerével pénzügyi, illetve üzleti kapcsolatot létesít, kérésre köteles a tartós befektetésekről szóló rendelkezései jogviszonnyal összefüggő és a jelen közérdekből nyilvános adatokra vonatkozóan tájékoztatást adni, valamint azt, hogy a költségvetési pénzeszközök felhasználásának nyilvánosságára tekintettel a szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig lényeges tartalmáról a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően tájékoztatás üzleti titok címén nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényestagadható meg.
4. Felek tudomásul veszik, hogy az Állami Számvevőszék ellenőrizheti az államháztartás alrendszereiből finanszírozott beszerzéseket és az államháztartás alrendszereihez tartozó vagyont érintő szerződéseket a Támogatónál, az Ösztöndíjas nevében vagy képviseletében eljáró természetes személynél és jogi személynél, valamint azoknál a szerződő feleknél, akik, illetve amelyek a szerződés teljesítéséért felelősek, továbbá a szerződés teljesítésében közreműködőknél. A Támogató kiköti, az Ösztöndíjas pedig elfogadja az Állami Számvevőszék, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzési jogosultságát. A Felek kijelentiktudomással bírnak arról, hogy a Támogató a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételétszerződést TÁMOP terhére finanszírozza, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben alávetik magukat az Európai Bizottság és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaEurópai Számvevőszék, ill. bármely vonatkozó jogszabály által kijelölt, erre felhatalmazott szerv ellenőrzésének is.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 2 contracts
Samples: Ösztöndíj Szerződés, Ösztöndíj Szerződés
Záró rendelkezések. 1A Szerződő Felek rögzítik, hogy a vállalkozási szerződés – ide nem értve a teljesítési biztosíték nyújtására vonatkozó kötelezettséget tartalmazó rendelkezéseket, melyek a jelen szerződés felek által történő aláírásával hatályba lépnek – a Szerződő Xxxxx általi aláírást követően a teljesítési biztosíték nyújtását igazoló dokumentum Megrendelő által történő kézhezvételének napján lép hatályba. Amennyiben a szerződésben meghatározott teljesítési biztosíték nyújtására a szerződésben foglalt határidőn belül nem kerül sor, úgy a Megrendelő kártérítési igényének érvényesítése mellett jogosult a szerződéstől elállni a Vállalkozóhoz intézett egyoldalú nyilatkozattal. A Szerződő Felek rögzítik továbbá, hogy a vállalkozási szerződés a szavatossági, illetve jótállási idő leteltével szűnik meg, amennyiben Vállalkozó a jótállási idő lejárta előtt felmerült, és a vállalkozási szerződésben rögzített módon a Megrendelő által jelzett hibák kijavításra kerülnek, és azt a Megrendelő átveszi. Amennyiben a hibák kijavítása, illetve a Megrendelő részéről történő átvétele nem történik meg, úgy a szerződés hatálya a Megrendelő által történő átvételig meghosszabbodik. A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a vállalkozási szerződésben foglaltakat, valamint a teljesítésük során az egymásnak átadott információkat bizalmasan kezelik. Ez értelemszerűen nem vonatkozik azokra az információkra, amelyek titokban tartását jogszabály nem teszi lehetővé. A Szerződő Felek magukra nézve kötelezőnek fogadják el, hogy a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény alapján az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is jogosult ellenőrizni a rendelkezésükre bocsátott költségvetési pénzeszközök szerződésszerű felhasználását. A Szerződő Xxxxx tudomásul veszik, hogy az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. §-ának (9) bekezdésében foglaltak alapján az Állami Számvevőszék vizsgálhatja az államháztartás alrendszereiből finanszírozott beszerzéseket és az államháztartás alrendszereinek vagyonát érintő szerződéseket a Megrendelőnél, a Megrendelő nevében vagy képviseletében eljáró természetes személynél és jogi személynél, valamint azoknál a szerződő feleknél, akik, illetve amelyek a szerződés teljesítéséért felelősek, továbbá a szerződés teljesítésében közreműködő valamennyi gazdálkodó szervezetnél. A Szerződő Xxxxx rögzítik, hogy a hatályos jogszabályok alapján a Megrendelő a nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű szerződések jogszabályban előírt tartalmi elemeit köteles a jogszabályban és a saját szabályzatában előírt módon közzétenni. A Szerződő Xxxxx egybehangzóan kijelentik, hogy a Vállalkozási Szerződés végrehajtása során felmerülő vitás kérdéseket elsősorban peren kívül kívánják rendezni. A vállalkozási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, így különösen a Ptk. és a Kbt., valamint a Szerződő Felek jogviszonyára vonatkozó jogszabályok, szabványok és más, egyéb kötelező erejű rendelkezések irányadók. A Szerződő Xxxxx kifejezetten rögzítik, hogy amennyiben a vállalkozási szerződés bármely kikötése érvénytelennek vagy hatálytalannak bizonyulna, az a vállalkozási szerződés egyéb rendelkezéseit nem érinti. A Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben az érvénytelenség, hatálytalanság okát orvosolni lehet, úgy mindent megtesznek az adott szerződésrész érvényben, illetve hatályban tartása érdekében, illetve azt olyan érvényes vagy hatályos rendelkezéssel pótolják, amely a legjobban megfelel az adott szerződésrész szellemének és gazdasági célkitűzéseinek. A vállalkozási szerződés és dokumentumai magyar nyelven készülnek. A vállalkozási szerződés megkötése után az ügyvitel, és a Szerződő Felek közötti együttműködés nyelve a magyar nyelv, beleértve különösen a vitás ügyek rendezését, a napi ügyeket (tervek, jóváhagyások, technológiai leírások, építési naplók, felmérési naplók, számlák, jegyzőkönyvek) és minden egyéb iratot és nyilatkozatot. A Felek megállapodnak, hogy e szerződés teljesítése során a közöttük felmerülő – és az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére előzőek szerint peren kívül nem rendezhető – jogviták eldöntésére a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – perértéktől függően a Vác Járási Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A vállalkozási szerződést a Szerződő Felek annak elolvasása, gondos áttanulmányozása és megértése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt egyetértően elfogadták és aláírásra jogosult, illetve felhatalmazott képviselőik hat (6) példányban (melyből négy példány Megrendelőt, kettő példány Vállalkozót illeti) fenntartások nélkül, az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólalábbiakban megjelölt keltezéssel írták alá azzal, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte a vállalkozási Szerződés helyesen, pontosan és megértetteteljes körűen tartalmazza ügyleti akaratukat és a tényeket, e körben különösen megértette és tudomásul veszivalamint a rendelkezésre bocsátott adatokat.
1.) Az elvárás megfogalmazásának célja, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag Vállalkozó a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, kivitelezés során a környezetvédelmi szempontok és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt előírások figyelembevételével járjon el.
2. Jelen szerződésben .) A munkavégzés helye céljából csak olyan gépet, berendezést lehet behozni és működtetni, amely használata során és használaton kívül sem szennyezi a környezetet, és amely biztonságos üzemeltetésre alkalmas, légszennyezése az adott berendezésre előírt határértéket nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elhaladja meg.
3. A Felek kijelentik.) Amennyiben a vállalt feladat teljesítése során hulladék, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákvagy veszélyes hulladék keletkezik, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesVállalkozó köteles gondoskodni annak helyszíni tárolására alkalmas hulladékgyűjtő edényzet helyszínre történő telepítéséről és elszállításáról.
4.) Veszélyes hulladékok kezelése a többi hulladéktól elkülönítetten, a szelektív gyűjtés szabályait betartva, „veszélyes hulladék” felirattal ellátva, hulladékfajták szerint elkülönítve kell tárolni, hogy kizárja a környezet szennyezését és veszélyeztetését. A Felek kijelentikVeszélyes hulladékok: - Hézagkitöltő anyagok, hajtógázos flakonok - Szigetelő anyagok kőzetgyapot, üveggyapot - Festék maradékok, rongy, papír, elhasznált festékes szerszámok - Ragasztómaradékok, műgyanta - Oldószerek, - Bitumenlemez hulladék - Műanyag fólia - Elhasznált szigetelőanyag - Aszfalt és bitumen törmelék - Olajjal, vagy más vegyi anyagokkal szennyezett talaj
5.) Biztosítani kell, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák veszélyes anyagok, hulladékok a Felek megállapodásának valamennyi feltételétcsapadékvíz csatornába, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaélővizekbe ne kerülhessenek.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 1. Az Értékelési táblázatot a biztosító az or- vostudomány fejlődése és az orvosi gyakorlat változása által indokolt körben és mértékben – ha a betegség kezeléséhez vagy a műtét utáni felépüléshez szükséges idő jelentősen megváltozik, vagy újfajta gyógyszeres kezelés, illetve orvosi eljárás következtében a rettegett betegség gyógyíthatóvá válik - jogosult egyol- dalúan módosítani illetve kiegészíteni, melyről a szerződőt köteles tájékoztatni. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés szolgálta- tás kifizetése a biztosítási esemény időpont- jában hatályos mellékletek alapján keletkezett jövedelmére – történik. A szerződő a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tvmódosításról szóló értesítés kéz- hezvételétől számított 15 napon belül jogosult a biztosítási szerződést 15 napra felmondani. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákA felmondás jogkövetkezményeire a 13. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elcikk rendelkezései irányadók.
2. Jelen szerződésben A szerződéses felek a biztosítási szerző- désben ezen „Általános szerződési feltéte- lek”-től eltérően állapíthatják meg kölcsönös jogaikat és kötelezettségeiket, amennyiben a jogszabályok és ezen „Általános szerződési feltételek” rendelkezései kimondottan nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri eltiltják.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek biztosítási szerződés megkötésével kap- csolatban a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek magyar jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikbiztosítási szerződéssel kapcsolatos adózási kötelezettségekre a személyi jöve- delemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény- rendelkezései az irányadók. A személyi jö- vedelemadóról szóló törvény rendelkezik az adómentes biztosítói teljesítésről, hogy az igénybe vehető adójóváírásról, valamint minden más, a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzabiztosítási szerződéssel kapcsolatos adózá- si kötelezettségről.
5. Jelen biztosítási szerződésből eredő igé- nyek az esedékességtől számított 3 év el- teltével évülnek el. A Felek kijelentikszolgáltatás iránti igény esedékességének időpontja a biztosítási ese- mény bekövetkezésének napja, hogy jelen szerződés amennyiben az akaratukkal egyes biztosítási fedezetekre vonatkozó kü- lönös szabályok másképp nem rendelkeznek. Egyéb igények esedékességének időpontja az igény alapjául szolgáló körülmény bekövetke- zésének napja.
6. A „NOVIS Wealth Insuring” szerződési felté- telei 2017. november 1-jén lépnek hatályba.
7. Lényeges eltérések a Ptk. rendelkezései- től és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy szokásos szerződési gyakorlattól
1. Az elévülési idő a jelen szerződés aláírására Ptk. 6:22. § (1) bekez- dése szerinti általános öt éves elévülési időhöz képest három év.
2. A biztosítási időszak a Ptk. 6:447. § (2) bekezdésétől eltérően egy év helyett egy hónap.
3. A haláleseti biztosítási összeg és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakbe- tegségek és műtétek fedezetre megállapított biztosítási összeg kockázati díja a biztosított 65 éves kora felett változatlan marad, illetőleg felhatalmazással rendelkezneka ha- láleseti biztosítási összeg azonban a bizto- sított életkorának előrehaladtával minden következő biztosítási időszakban csökken a Költségtáblázatban feltüntetett mértékben.
4. KeltA szerződő nem köteles a rendszeres biz- tosítási díjat esedékességkor megfizetni, ha a befizetett rendszeres biztosítási díjak és az egyszeri biztosítási díj együttes összege meghaladja az adott esedékesség időpont- jáig a szerződés szerint fizetendő biztosítási díjak összegét.: Budapest
5. Az eszközalapok értékelésére és a be- fektetési egységek jóváírására, SPB Befektetési Zrtilletve ter- helésére havonta egy alkalommal, a hónap utolsó napján kerül sor.
6. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye A számla negatív egyenlege esetén a biz- tosító jogosult a szerződőt rendkívüli befi- zetésre felszólítani, melynek elmulasztása a díjnemfizetés jogkövetkezményeit vonja maga után. Ha a biztosítási számla egyenle- ge negatív, a biztosító jogosult a rendszeres biztosítási díj mértékét egyoldalú nyilatko- zattal megemelni.
7. A díjmentes leszállítás állapotában lévő biztosítási szerződés megszűnik, amikor az egyéni számlán nyilvántartott befektetési egységek száma első alkalommal nem ele- gendő a biztosítási szerződést terhelő díjak és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazzaköltségek fedezésére.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-
8. 3A részleges visszavásárlás minimális ér- téke 150.000 Ft.
9. emA betegségek és műtétek fedezet eseté- ben a biztosító 5 hónapos várakozási időt köt ki.
10. Az olyan rettegett betegség, cégjegyzékszám: 01-10-044420amely a biz- tosító szolgáltatását már kiváltotta, adószám: 12517091-2-41)a továb- biakban ki van zárva a biztosítási fedezet alól.
11. Az Orvosi Bizottság eljárásával felmerült költségeket az a fél viseli, mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon aki az alábbi feltételek szerintegészség- ügyi állapot felülvizsgálatát kérelmezte.
Appears in 2 contracts
Samples: General Customer Information and Contract Terms, General Customer Information and Contract Terms
Záró rendelkezések. 19.1. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben határozatlan időre kötik a szerződést, úgy bármelyik fél 30 napos felmondással jogosult jelen szerződést, illetve a keretszerződést felmondani.
9.2. Az Üzembentartó a keretszerződés aláírásával hozzájárul, hogy a Szolgáltató a jelen jogviszonyból eredő összes jogát és kötelezettségét, egyenként vagy összességében harmadik személy(ek)nek külön írásos nyilatkozattal átadhassa. Ebben az esetben a jelen jogviszony minden külön jogi aktus nélkül az Üzembentartó és a harmadik személy között az egyedi szerződésben, illetve a keretszerződésben írt tartalommal létrejön. Szolgáltató felel azért, hogy az átvevő mindenben teljesítse a szerződéses kötelezettségeit, az átvétel miatt az Üzembentartót semmilyen hátrány ne érhesse.
9.3. Az egyedi szerződés és a keretszerződés értelmezése során Helyszín alatt értjük az Üzembentartó által üzemeltetett pénztárat és annak helyiségét, valamint minden olyan helyiséget, amelyik akár közvetve, akár közvetlenül – pl. ajtóval elválasztva – ezen helyiséghez kapcsolódik, továbbá azon helyiségeket is, amelyek ezen helyiségből közterületen történő áthaladás nélkül megközelíthetőek és/vagy az ingatlan nyilvántartásban ugyanazon helyrajzi szám alatt szerepelnek.
9.4. Az egyedi szerződés, illetve a keretszerződés egyes rendelkezéseinek esetleges érvénytelensége az egész szerződést nem teszi érvénytelenné. A Felek megállapodnaka szerződés értelmezése vagy vitáik során az esetlegesen érvénytelen rendelkezést kötelesek egy gazdasági, üzleti tartalmát tekintve legközelebb álló, de jogilag érvényes kikötéssel helyettesíteni.
9.5. Felek kölcsönösen kijelentik, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt Általános Szerződési Feltételekben foglalt előírásokat magukra nézve kötelezőnek ismerik el.
29.6. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre Üzembentartó köteles a vonatkozó jogszabályokat, szabványokat és hatósági előírásokat, különösen az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés üzletek működéséről és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, kereskedelmi tevékenység végzéséről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet és a Bszt., az Szja tv., a Ptk.fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezéseit, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókinformációs önrendelkezésről szóló 2011. Az Ügyfél évi CXII. törvényben foglaltakat betartani.
9.7. Üzembentartó kijelenti, hogy jelen Általános Szerződési Feltételekben foglalt előírásokat, beleértve az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerteÁltalános Szerződési Feltételek mellékleteit is elolvasta, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentika Szolgáltató részére részletesen megmagyarázta, hogy amennyiben illetve az Szja tv.-nek előírásokat a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakSzolgáltatóval megtárgyalta, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41)majd ezt követően, mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerintakaratával mindenben egyezőt jóváhagyólag írta alá.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – szerződő felek a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákkeretszerződést határozatlan időtartamra kötik. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróljogosult a keretszerződést indokolás nélkül írásban felmondani abban az esetben, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteha nincs a megbízása alapján folyamatban lévő, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakjelen keretszerződés tárgykörébe eső pozíciója, és a jelen szerződés nincs hatással Bankkal szemben vállalt minden kötelezettségét maradéktalanul teljesítette. A Bank köteles az érvényes felmondás kézhezvételét követő 8 (nyolc) banki munkanapon belül záró elszámolást készíteni, és a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően záró elszámolást követő munkanapon az Ügyfelet ért kárértmegillető pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. Az SPB kizárja A Bank a felelősségét minden olyan kárértBszt. szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „http://www.takarekbank.hu/takarekbank/hu/egyeb/Bef-USZ.html” elérhetőségen, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakifejezett kérése esetén tartós adathordozón, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy a tájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, valamint kijelenti, hogy a jelen keretszerződés megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az Üzletszabályzatot általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Díjtáblázatot Bank mindenkor hatályos Befektetési szolgáltatási tevékenységekre és kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzata, a Bszt., a Tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatályos rendelkezései, valamint a vonatkozó magyar és Európai Uniós jogszabályok az irányadók. Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatát megismerte, az abban foglaltakat azt elfogadja, és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentikAz Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzata és mellékletei, valamint a Termékkatalógus tartalmát megismerte és megértette. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Üzletszabályzat és mellékletei, így különösen a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakvégrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai módosításra kerülnek, úgy mindaddigminden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen szerződése vonatkozásában. A jelen keretszerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, ameddig illetve terhelik, ha a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. A Felek kijelentikjelen Keretszerződést a szerződő felek közösen elolvasták, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és valamint – ideértve a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakszereplő, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekaz ajánlatok tárgyára vonatkozó fogalmakat, kifejezéseket is – egyezően értelmezték, és mint egybehangzó akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták. Kelt: .................... .................................................................. MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 2 contracts
Samples: Szerződésminták Jegyzéke, Szerződésminták
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakMegrendelővel megkötött Előzetes Ajánlatból, hogy az Ügyfél jelen Megbízásból, Adásvételi Szerződésből vagy Szolgáltatási Szerződésből köz- vetlenül vagy közvetve eredő minden vita esetére – ideértve a szerződés alapján keletkezett jövedelmére fennállásáról vagy fenn nem állásáról szóló vitát is – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –felek a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag pertárgyértéktől függően a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk.Budakörnyéki Járásbíróság, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki. Minden szerződésre a magyar jog irányadó, a nemzetközi magán- jogi rendelkezések, valamint az irányadókENSZ áru-adásvételi jogának kizárásával. Ha a jelen ÁSZF valamely rendelkezése egészen vagy részben érvénytelennek bizonyul, ez nem érinti a többi rendelkezés érvé- nyességét. Az Ügyfél érvénytelen rendelkezéseket olyan szabályozások- kal kell pótolni, amelyek a lehető legjobban teljesítik az eredetileg szándékolt gazdasági célt. Jelen ÁSZF hivatalos nyelve a magyar. A Megrendelő kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismertemagyar nyelvet ismeri, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a ÁSZF rendelkezéseit érti és elfogadja. Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikelfogadják, hogy a jogok és kötelezettségek nem feltétlenül azonos arányban illetik és terhelik a feleket. Ennek ellenére, felek alapos mérlegelést követően kötötték meg a szerződést és kizár- ják a feltűnő értékaránytalanság miatti megtámadási jogot. A Xxxxxxxxxxxxx jogosult jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmeztékÁSZF-et egyoldalúan módosítani, amennyiben a módosítás nem eredményez a Megrendelőre nézve hátrányosabb feltételeket. A módosított feltételek a Megrendelő- vel való közléssel lépnek hatályba. Jelen szerződés ÁSZF bármely fél részére történő megküldése nem minősül ajánlatnak a Xxxxxxxxxxxxx részéről. Felek a kapcsolatot az általuk kijelölt és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák másik féllel közölt kapcso- lattartókon keresztül tartják, más személy még a Felek megállapodásának valamennyi feltételétképviselt maga- tartása alapján sem tekinthető képviselőnek, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztifelek kifejezet- ten kizárják a Ptk. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza6:18. § (2) bekezdésének alkalmazását.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 2 contracts
Samples: General Sales, Delivery and Service Terms, General Sales, Delivery and Service Terms
Záró rendelkezések. 111.1 Jelen Szerződéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben a magyar jog az irányadó. A Felek megállapodnakjelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben elsősorban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, hogy továbbá az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet, 2014- 2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet, a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény, valamint az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elegyéb kapcsolódó jogszabályok vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik11.2 Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák szerződésből esetlegesen fakadó jogvitáikat elsősorban egyeztetés útján kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaÖnkormányzat mindenkori székhelye szerint illetékes Bíróság illetékességét kötik ki.
5. 11.3 A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikkötelezik magukat arra nézve, hogy a pénzforrások szerződésszerű felhasználását, illetve a projekt megvalósulásának ellenőrzését minden olyan szervezet, hatóság, egyéb személy részére lehetővé teszik, amelyeket erre jogszabály jogosít, illetve kötelez. Ilyen szervek különösen az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az EFOP Irányító Hatóság, a Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv, a Magyar Államkincstár, az Európai Bizottság illetékes szervezetei és az Európai Számvevőszék. Támogatott személy – az esetleges vizsgálat esetén – vállalja, hogy az ellenőrzést végző szervek részére a kért felvilágosítást megadja, jelen szerződés aláírására teljesítésével kapcsolatos iratokat bemutatja, és szükség esetén másolatban átadja.
11.4 Jelen szerződés 4 db egymással szó szerint megegyező, eredeti magyar nyelvű példányban készült. A szerződés 3 db eredeti példánya az Önkormányzatot, 1 db eredeti példánya pedig a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakTámogatott személyt illeti meg.
11.5 Jelen szerződést Felek elolvasás és áttanulmányozás után − mint akaratukkal mindenben megegyezőt − jóváhagyólag írták alá.
11.6 Jelen szerződés mindkét fél által történő aláírást követően lép hatályba azzal, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelthogy amennyiben a Xxxxx különböző időpontokban írják alá, úgy azon a napon lép hatályba, amikor azt az aláírók közül a később aláíró fél aláírásával ellátta.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 2 contracts
Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés
Záró rendelkezések. 18.1 A Hitelintézet előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül az Ügyfél a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át.
8.2 A Hitelintézet jogosult a Szerződésből eredő jogait az Ügyfél előzetes engedélye nélkül részben vagy egészben engedményezni, átruházni. Az engedményezés megtörténtéről a Hitelintézet az Ügyfelet írásban tájékoztatja.
8.3 Amennyiben a Hitelintézet nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Hitelinté- zet erről a jogáról lemond.
8.4 A Felek Hitelintézet a Szerződés előkészítése és megkötése során a szerződő fél azonosítását eredeti iratok, okmányok vagy ezek hiteles másolata alapján végzi, és jogosult azokról – a szerződő fél kifejezett tiltása hiányában – másolatot készíteni.
8.5 A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában - a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba.
8.6 Amennyiben a Szerződésről idegen nyelvű példány is készül, akkor értelmezési vita esetén a Szerződés magyar nyelvű változata az irányadó.
8.7 Az ÁSZF rendelkezései mind az Ügyfélre, mind a Hitelintézetre nézve kötelezőek, de az egyedi Szerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni, amennyiben ez nem ütközik a Magatartási Kódex illetve valamely jogszabály rendelkezéseibe.
8.8 A szerződő felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen amennyiben a szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, nem kerül közokiratba foglalásra és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnaknáluk lévő szerződési példányok között eltérés van, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesHitelintézet által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 2 contracts
Samples: Fizetési Számlához Kapcsolódó Hitelkeret Típusú Forint Kölcsön, Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 111.1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakSzerződéshez csatolt mellékletek, és a jelen szerződés nincs hatással Szerződéshez fizikai értelemben nem csatolt, de a külföldi forrásból származó jövedelem után jelen Szerződésben vagy az ÁSZF-ben hivatkozott mellékletek a forrás- országban levont adórajelen Szerződés elválaszthatatlan részeit képezik.
11.2. Az SPB kizárja A Kedvezményezett a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származikjelen Szerződés aláírásával kijelenti, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződésjelen Szerződés tartalmát, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk.ÁSZF-et, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései pályázati kiírásban, jelen Szerződésben és az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot ÁSZF-ben hivatkozott jogszabályokat ismeri és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
311.3. A Felek kijelentikKedvezményezett a jelen Szerződés időtartamára kapcsolattartót jelöl ki. A Kedvezményezett kapcsolattartójának neve, postacíme, telefon és telefax száma és elektronikus levélcíme a következő: Név:«Támogatást igénylő adatai- Kapcsolattartó adatai-Név» Cím:«Külön adatlapról, mert nincs a rendszerben» Tel:«Támogatást igénylő adatai- Kapcsolattartó adatai-Telefon» Telefon (mobil):«Támogatást igénylő adatai- Kapcsolattartó adatai- Telefon (mobil)» Fax:«Támogatást igénylő adatai- Kapcsolattartó adatai-Fax» E-mail:«Támogatást igénylő adatai- Kapcsolattartó adatai-E-mail»
11.4. Szerződő felek rögzítik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Európai Parlament és a tartós befektetésekről szóló rendelkezései Tanács (EU) 2016/679 (GDPR) rendelet 6. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján a szerződéses kötelem létrejöttéhez és teljesítéséhez szükséges, Szerződésben feltüntetett személyes adatok tekintetében a Belügyminisztérium mint adatkezelő általi adatkezelés jogszerűnek minősül. A személyes adat kezelésével kapcsolatos Adatvédelmi tájékoztatót a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig Szerződés 11. számú melléklete tartalmazza.
11.5. A Szerződéssel kapcsolatban a Felek Szerződő felek között a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákkötelező jelentések, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadókhiánypótlások útján bekért dokumentumok és egyéb lényeges dokumentumok közlése elsősorban a monitoring és információs rendszeren keresztül történik. Az előbbiek kivételével Amennyiben a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesmonitoring és információs rendszer infrastrukturális feltételei nem vagy csak részben biztosítottak, a Kedvezményezett kötelezettségeinek a Felelős Hatóság által meghatározott formában tesz eleget.
411.6. A Felek kijelentikKedvezményezett tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés Szerződés, valamint az ÁSZF a vonatkozó jogszabályok módosításával, illetve új, a Szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák ÁSZF szempontjából releváns jogszabályi rendelkezések hatálybalépésével minden külön intézkedés nélkül módosulnak.
11.7. A Szerződés hatályba lépésének napja megegyezik a Felek megállapodásának valamennyi feltételétSzerződő felek közül az utolsóként aláíró aláírásának napjával. Amennyiben a Projekt kezdési időpontja a Szerződés megkötésének időpontját megelőzi, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten Szerződés 4.1 pontjában meghatározott időpont és jelen Szerződés hatályba lépése közötti időszakra a jelen szerződésben Szerződésbe foglalt jogok és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzakötelezettségek vonatkoznak.
511.8. A Felek kijelentiktámogatás felhasználására jelen Szerződés rendelkezései, hogy jelen szerződés az akaratukkal a vonatkozó uniós jogszabályok, továbbá Magyarország támogatásokra vonatkozó jogszabályai és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikPolgári Törvénykönyv szabályai alkalmazandóak.
11.9. Kedvezményezett jelen Szerződés aláírásával visszavonhatatlanul kijelenti, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakprojekt adatlaphoz becsatolt, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat valamint a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazzaSzerződés részeként megtett valamennyi nyilatkozata a jelen Szerződés hatálya alatt változatlan formában hatályban marad és az azokban foglaltak a jelen Szerződés hatálya alatt rá nézve kötelező érvényűek.) mint megbízó
11.10. A Szerződő felek a Projekt végrehajtását érintő kérdésben a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A tagállami jogorvoslati eszközök kimerítését követően az Európai Unió Elsőfokú Bíróságához lehet fordulni további jogorvoslatért. Xxxxx Xxxxxxxxx «Szerződés oldalszáma» oldalon és 4 db eredeti példányban készült. A Szerződés az aláírását követően a monitoring és információs rendszerben hozzáférhető. A Szerződő felek a jelen Szerződést átolvasták, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41)és közös értelmezés után, mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen akaratukkal és napon az alábbi feltételek szerintelhangzott nyilatkozataikkal mindenben egyezőt aláírták.
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
Záró rendelkezések. 1. 12.1 A Felek megállapodnakBank által nyújtott kölcsön és járulékai, hogy illetve a még fennálló kölcsön és járulékai, valamint a befizetések elszámolása tekintetében, azok összegének megállapítására a Bank nyilvántartásai, üzleti könyvei az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – irányadók.
12.2 Amennyiben a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – szerződésen alapuló valamely fizetési vagy egyéb kötelezettség teljesítésének időpontja munkaszüneti napra esne, akkor az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. esedékesség időpontja az ezt követő első banki munkanap.
12.3 Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és Adós tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag kamatváltozással a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznaktörlesztőrészletek összege módosulhat, amiről a Bankot tájékoztatási kötelezettség terheli, és amely teljesítettnek tekintendő az Adós 4.5 pontban meghatározott módon történő értesítésével.
12.4 A Kereskedő vagy a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét Közvetítő köteles mindazon intézkedéseket és értesítéseket megtenni, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően ügylet során mind az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét eladó, mind az Adós jogai maradéktalanul érvényesülhessenek, s felelős minden olyan kárért, amely abból származikfelróható magatartásának következménye. Az Adós köteles intézkedni, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzataa Kereskedő, illetve Közvetítő, a Számlaszerződés és folyósított kölcsönösszeget a Bizományosi keretszerződésBank részére utalja vissza, az SPB Kondíciós Listájaamennyiben akár a gépjármű adásvételi-, akár a Bszt., az Szja tv., jelen
12.5 Egyebekben a Ptk.felek jogviszonyára a Bank Általános Üzleti Feltételei, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok Ptk. rendelkezései az irányadókirányadóak. A Szerződés alapján fizetendő díjak mértékét a Bank mindenkori Kondíciós Listája tartalmazza, amely jelen szerződés részét képezi. Az Ügyfél kijelentiAdós jelen szerződés aláírásával elismeri, hogy az Üzletszabályzatot a Bank Általános Üzleti Feltételeit, továbbá a jelen kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetményét megismerte és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elelfogadja.
312.6 Szerződő felek jelen szerződésből eredő esetleges jogvitás kérdéseket elsősorban kölcsönös egyeztetéssel kísérlik meg rendezni. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Ennek sikertelensége esetére kikötik a tartós befektetésekről polgári eljárásról szóló rendelkezései törvény alapján a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig helyi bíróságok hatáskörébe tartozó ügyekben a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesBudai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét.
4. 12.7 A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.Bank tevékenységét ellenőrző felügyeleti hatóság: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (1013 Budapest, SPB Befektetési ZrtKrisztina krt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza39.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em)., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Gépjármű Fedezetű Kölcsönszerződés
Záró rendelkezések. 119.1 A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jogrendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
19.2. Amennyiben a jelen Szerződés valamely rendelkezése érvénytelenné vagy hatálytalanná válna, ez nem érinti a további rendelkezések érvényességét. Az érvénytelen vagy hatálytalan rendelkezés helyére olyan rendelkezés lép, amely az érvénytelen vagy hatálytalan rendelkezés értelmének és céljának leginkább megfelel. A Felek megállapodnakkötelesek a lehető leghamarabb egyilyen jellegű módosító rendelkezésről megegyezni.
19.3. A Szerződés módosítása vagy kiegészítése csak akkor érvényes, ha az írásban történik. Ez az írásbeliség követelményétől való eltérésre is irányadó.
19.4. A jelen Szerződésben meghatározott értesítéseket írásba kell foglalni és a Felek székhelyére kell megküldeni átvételi elismervénnyel igazolt személyes kézbesítés, vagy futárszolgálat, vagy postai küldemény útján. Bármely értesítés akkor tekintendő kézbesítettnek, amikor azt kézhez veszik, vagy a kézhezvételt elutasítják, és azt tértivevény, vagy a kézbesítő átvételi nyomtatványa igazolja. Felek megállapodnak abban, hogy a másik fél székhelyére, illetve a fentiek szerint megjelölt címre postai úton továbbított küldemény a feladást követő 5.napon abban az Ügyfél esetben is kézbesítettnek tekinthető, ha az a másik féltől a"nem kereste","ismeretlen címzett","nem vette át" vagy "elköltözött" stb. jelzéssel érkezik vissza. A jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – alpont rendelkezései a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elSzerződés bármelyokból történő megszűnése esetén is változatlan tartalommal érvényben marad.
219.5. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés Bérlő és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikXxxxxxxx kötelezik magukat, hogy a jelen szerződésben foglaltakat Szerződést– különösen annak a bérleti díj mértékéről szóló rendelkezéseit– üzleti titokként kezelik, ésa bizalmas információkat jogosulatlan személlyel nem közlik. Felek kijelentik,hogy a fenti Szerződést, annak valamennyi pontját egyedileg és kölcsönösen megtárgyalták,illetve azt és együttesen elolvasták annak mellékleteit megismerték, megértették és értelmeztékazt aláírásukkal jóváhagyólag elfogadják. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztimellékletei:Kiépítési terv Budapest,2021.............................. Baldauf Invest Kft. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.Képviseli: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről NeveXxxxxxx Xxxx polgármester TAKARNET v5.4.1 Felhasználó: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: VVPH0114 (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.Lejárat:4012.04.16) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.Kilépés
Appears in 1 contract
Samples: Lease Agreement
Záró rendelkezések. 16.1. Jelen Kiegészítő Megállapodás annak Felek által történő aláírásával lép hatályba, és az Ügyfél és a Bank közt létrejött, Preambulumban hivatkozott valamennyi Keretszerződés vagy a Bank és az Ügyfél közti ügyfél- és értékpapírszáma szerződés megszűnésével hatályát veszti. A jelentéstételre vonatkozó rendelkezések a LEI kód Ügyfél által Banknak történő átadásával lépnek hatályba.
6.2. Az Ügyfél kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Bank a jelen Kiegészítő Megállapodásból fakadó kötelezettségei teljesítéséhez harmadik személy vagy személyek közreműködését igénybe vegye.
6.3. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Jogszabályok rendelkezésinek értelmezése, és a Jogszabályokból eredő kötelezettségei teljesítése során nem támaszkodik kizárólag a Bank által részére nyújtott bármely tájékoztatásra, hanem saját szakértőt, tanácsadót vesz igénybe. A Felek kifejezetten rögzíti, hogy a jelen Kiegészítő Megállapodás kizárólag az Ügyfél és a Bank között, a Keretszerződés hatálya alatt megkötött egyedi Ügyletekre vonatkozik, az Ügyfél által más hitelintézettel vagy pénzügyi vállalkozással kötött bármely ügylete vonatkozásában a Bank részére semminemű kötelezettségvállalást nem keletkeztet.
6.4. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Kiegészítő Megállapodást érintő jogszabály változás esetén a jelen Kiegészítő Megállapodás rendelkezései a jogszabálynak megfelelően módosulnak, amennyiben a Kiegészítő Megállapodás módosuló rendelkezéseinek szövegezése a jogszabályok alapján egyértelműen megállapítható. Amennyiben a Keretszerződésekben foglalt kötelezettségek teljesíthetősége érdekében a jogszabály változásra tekintettel jelen Kiegészítő Megállapodás módosítása szükséges, a Bank jogosult a Kiegészítő Megállapodás módosítását kezdeményezni, és a Kiegészítő Megállapodás módosítására nyitva álló határidő elteltétől a módosítás megtörténtéig jogosult megtagadni az Szja tvÜgyféllel a Keretszerződés hatálya alá tartozó ügylet megkötését.
6.5. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákA jelen Kiegészítő Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Keretszerződés rendelkezései és kikötései változatlan tartalommal irányadók.
6.6. A jelen Kiegészítő Megállapodás két magyar nyelvű példányban készült. A Kiegészítő Megállapodás kizárólag közös megegyezéssel, írásban módosítható. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólaláírásával igazolja, hogy az Szja tvátvette a Kiegészítő Megállapodáshoz csatolt kivonatot a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekről.
6.7. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteMivel a jelen Kiegészítő Megállapodás a Felek jogviszonyában Polgári Törvénykönyv rendelkezései értelmében általános szerződési feltételnek minősül, e körben különösen megértette és tudomásul veszia Felek rögzítik, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és Bank a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származikKiegészítő Megállapodás aláírása előtt lehetővé tette, hogy annak tartalmát az Ügyfél megismerje és erre tekintettel az Ügyfél a jelen Kiegészítő Megállapodás tartalmát – annak aláírásával – kifejezetten elfogadja. Magyar nyelvet nem beszélő Ügyfél esetén: Az Ügyfél elismeri, hogy …………………………………. (lakcím: , anyja neve: ……………………………)1 mint eseti tolmács és okirati tanú a jelen, magyar nyelven készült Számlaszerződés tartalmát az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés Ügyfélnek lefordította és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókmegmagyarázta. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakSzámlaszerződést a fordítást és magyarázatot követően, úgy mindaddigannak ismeretében, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mint akaratával mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekmegegyezőt jóváhagyólag aláírta. Kelt.: BudapestBank Ügyfél Magyar nyelvet nem beszélő Ügyfél esetén: Előttünk, SPB Befektetési Zrt. mint tanúk előtt:
1/ Név: …………………………………………… . Lakcím: …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat Kijelentem, hogy a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakbanokiratot 2 részére lefordítottam és annak tartalmát megmagyaráztam. Aláírás: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely………………………………………. 2/Név: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8……………………………………. 3Lakcím: …………………………………. em., cégjegyzékszámAláírás: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.…………………………………... A tolmácsként eljáró személy adataival kell kitölteni!
Appears in 1 contract
Samples: Kiegészítő Megállapodás
Záró rendelkezések. 113.1. A Felek megállapodnakTámogatási Szerződés céljára és társadalmi hasznosságára tekintettel a Szerződő felek fokozott gondossággal kötelesek eljárni a teljesítés során. Erre tekintettel a Szerződő felek kötelesek egymás teljesítését elősegítve szorosan együttműködni, és egymás méltányos érdekeit figyelembe venni. Szerződő felek a Támogatási Szerződésből eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.
13.2. A Szerződő felek egymás részére megküldött nyilatkozataik (felszólítás, értesítés, kérelem) megtételét írásban kötelesek teljesíteni. Postai úton történő kézbesítés esetén az értesítést hivatalos iratként kell feladni és kézbesíteni. Ha a postai úton történő kézbesítés azért hiúsul meg, mert a címzett vagy meghatalmazottja úgy nyilatkozik, hogy a küldeményt nem veszi át, az Ügyfél jelen szerződés értesítést a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni. Ha a küldemény a postai kézbesítés második megkísérlését követően is „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, a posta által visszaküldött küldemény visszafordításának napját kell a kézbesítés napjának tekinteni.
13.3. A szerződéskötés feltételeként meghatározott dokumentumok, valamint a záró szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás elfogadásáról szóló döntésig beküldött és a Lebonyolító által elfogadott módosítási kérelmek a Támogatási Szerződés részét képezik. A Kedvezményezett pályázati dokumentációját a Támogatási Szerződés, annak mellékletei, a pályázati kérelem, valamint a benyújtott nyilatkozatok, egyéb kérelmek képezik. A Támogatási Szerződés rendelkezéseit a Kedvezményezett pályázati kérelme, nyilatkozatai, egyéb kérelmei figyelembevételével, továbbá a Szerződés mellékletei, a Pályázati Kiírás, valamint a Pályázati Útmutató alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákkell értelmezni.
13.4. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, ÁSZF-ben és a jelen szerződés nincs hatással Támogatási Szerződésben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében a külföldi forrásból származó jövedelem után magyar jog – elsősorban a forrás- országban levont adóraPolgári Törvénykönyvről szóló 2013. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződésévi V. törvény, az SPB Kondíciós Listája, a BsztÁht. és az Ávr., az Szja tvSzja., a Ptk.az Útravaló Ösztöndíjrendelet, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései 58/2015. EMMI rendelet – szabályai az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elirányadóak.
313.5. A Felek kijelentikközpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 67/2008. (III. 29.) Korm. rendelet 4. § l) alpontjának értelmében az Útravaló Ösztöndíjprogramból nyújtott esélyteremtő ösztöndíjak nem tartoznak a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény hatálya alá. A személyes adatokat a Lebonyolító kizárólag a pályázati kérelmek (támogatási igények) feldolgozásához, hogy amennyiben elbírálásának felterjesztéséhez, a Támogatási Szerződés megkötéséhez, módosításához és felmondásához, valamint a visszavonási eljárás során szükséges mértékben használhatja fel és kezelheti. A Lebonyolító a személyes adatokat – az Szja tv.-nek ellenőrzésre jogosult hatóságok megkeresésén kívül – harmadik személy részére nem adhatja ki.
13.6. Államháztartáson kívüli szervezet esetében az egyesülési jogról, a tartós befektetésekről közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló rendelkezései 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil törvény) 75. §-ának (1) bekezdése értelmében csak olyan civil szervezet kaphat költségvetési támogatást, amely a Civil törvény 30. §-a szerint letétbe helyezte beszámolóját. A Civil törvény 30. §-ának előírása szerint a civil szervezet köteles az elfogadott beszámolóját, közhasznúsági mellékletét – kötelező könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt – az adott üzleti év mérlegforduló napját követő ötödik hónap utolsó napjáig letétbe helyezni és közzétenni, kötelező könyvvizsgálat esetén ugyanolyan formában és tartalommal, mint amelynek alapján a könyvvizsgáló a beszámolót felülvizsgálta. A Kedvezményezett a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak bekezdésben leírtaknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikköteles arra, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmeztéktámogatási szerződés aláírásával egyidejűleg benyújtsa a Lebonyolító részére a 2014. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételétévre készített beszámolójának másolatát, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikvalamint megfelelően igazolja azt, hogy a jelen szerződés aláírására beszámoló közzétételét a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényben meghatározott módon és határidőben kezdeményezte.
13.7. A Támogatási Szerződés a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. KeltSzerződő felek által történő aláírását követően jön létre.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 16.1. Jelen Kiegészítő Megállapodás annak Felek által történő aláírásával lép hatályba, és az Ügyfél és a Bank közt létrejött, Preambulumban hivatkozott valamennyi Keretszerződés vagy a Bank és az Ügyfél közti ügyfél- és értékpapírszáma szerződés megszűnésével hatályát veszti. A jelentéstételre vonatkozó rendelkezések a LEI kód Ügyfél által Banknak történő átadásával lépnek hatályba.
6.2. Az Ügyfél kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Bank a jelen Kiegészítő Megállapodásból fakadó kötelezettségei teljesítéséhez harmadik személy vagy személyek közreműködését igénybe vegye.
6.3. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Jogszabályok rendelkezésinek értelmezése, és a Jogszabályokból eredő kötelezettségei teljesítése során nem támaszkodik kizárólag a Bank által részére nyújtott bármely tájékoztatásra, hanem saját szakértőt, tanácsadót vesz igénybe. A Felek kifejezetten rögzíti, hogy a jelen Kiegészítő Megállapodás kizárólag az Ügyfél és a Bank között, a Keretszerződés hatálya alatt megkötött egyedi Ügyletekre vonatkozik, az Ügyfél által más hitelintézettel vagy pénzügyi vállalkozással kötött bármely ügylete vonatkozásában a Bank részére semminemű kötelezettségvállalást nem keletkeztet.
6.4. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Kiegészítő Megállapodást érintő jogszabály változás esetén a jelen Kiegészítő Megállapodás rendelkezései a jogszabálynak megfelelően módosulnak, amennyiben a Kiegészítő Megállapodás módosuló rendelkezéseinek szövegezése a jogszabályok alapján egyértelműen megállapítható. Amennyiben a Keretszerződésekben foglalt kötelezettségek teljesíthetősége érdekében a jogszabály változásra tekintettel jelen Kiegészítő Megállapodás módosítása szükséges, a Bank jogosult a Kiegészítő Megállapodás módosítását kezdeményezni, és a Kiegészítő Megállapodás módosítására nyitva álló határidő elteltétől a módosítás megtörténtéig jogosult megtagadni az Szja tvÜgyféllel a Keretszerződés hatálya alá tartozó ügylet megkötését.
6.5. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákA jelen Kiegészítő Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Keretszerződés rendelkezései és kikötései változatlan tartalommal irányadók.
6.6. A jelen Kiegészítő Megállapodás két magyar nyelvű példányban készült. A Kiegészítő Megállapodás kizárólag közös megegyezéssel, írásban módosítható. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólaláírásával igazolja, hogy az Szja tvátvette a Kiegészítő Megállapodáshoz csatolt kivonatot a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekről.
6.7. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteMivel a jelen Kiegészítő Megállapodás a Felek jogviszonyában Polgári Törvénykönyv rendelkezései értelmében általános szerződési feltételnek minősül, e körben különösen megértette és tudomásul veszia Felek rögzítik, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és Bank a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származikKiegészítő Megállapodás aláírása előtt lehetővé tette, hogy annak tartalmát az Ügyfél megismerje és erre tekintettel az Ügyfél a jelen Kiegészítő Megállapodás tartalmát – annak aláírásával – kifejezetten elfogadja. Magyar nyelvet nem beszélő Ügyfél esetén: Az Ügyfél elismeri, hogy …………………………………. (lakcím , anyja neve: ……………………………)1 mint eseti tolmács és okirati tanú a jelen, magyar nyelven készült Számlaszerződés tartalmát az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés Ügyfélnek lefordította és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókmegmagyarázta. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakSzámlaszerződést a fordítást és magyarázatot követően, úgy mindaddigannak ismeretében, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mint akaratával mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekmegegyezőt jóváhagyólag aláírta. Kelt.: BudapestBank Ügyfél Magyar nyelvet nem beszélő Ügyfél esetén: Előttünk, SPB Befektetési Zrt. mint tanúk előtt:
1/ Név: …………………………………………… . Lakcím: …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat Kijelentem, hogy a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakbanokiratot 2 részére lefordítottam és annak tartalmát megmagyaráztam. Aláírás: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely………………………………………. 2/Név: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8……………………………………. 3Lakcím: …………………………………. em., cégjegyzékszámAláírás: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.…………………………………...
1 A tolmácsként eljáró személy adataival kell kitölteni!
Appears in 1 contract
Samples: Kiegészítő Megállapodás
Záró rendelkezések. 1Felek jelen megállapodást magukra és jogutódaikra nézve is kötelezõnek ismerik el. A Felek megállapodnakTagok rögzítik, hogy az Ügyfél amennyiben jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – megállapodás valamely rendelkezése jogszabály vagy egyéb, a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tvfeleken kívülálló ok miatt objektíve nem alkalmazható, a többi - fentiekkel nem érintett - része teljes hatályában fennmarad. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólTagok tudomásul veszik, hogy a társulási megállapodást a pályázat benyújtásától annak elbírálásáig nem módosíthatják. Sikeres pályázat esetén az Szja tvúj tag felvételéhez, illetve a megállapodás módosításához a támogató szervezet (irányító hatóság) írásbeli hozzájárulása, jóváhagyása szükséges. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul vesziTagok kijelentik, hogy az Szja tvamennyiben azt a támogatási szerzõdés szükségessé teszi, jelen megállapodást ésszerû határidõn belül módosítják. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származikTagok kijelentik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzataa megkötendõ támogatási szerzõdés alapvetõ rendelkezéseit, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerteilletve annak mellékleteit ismerik, az abban foglaltakat magára - sikeres pályázat esetén - magukra nézve kötelezőnek ismeri el.
3kötelezõnek elfogadják, továbbá tudomásul veszik, hogy a támogatási szerzõdést - annak jellegére tekintettel - nem mondhatják fel. Tagok kötelezettséget vállalnak, hogy a támogatási szerzõdést „Partnerként” aláírják. Tagok rögzítik, hogy a Társulás és mûködése felett a Békés Megyei Közigazgatási Hivatal törvényességi felügyeletet gyakorol. A Felek kijelentikTagok vitás kérdéseiket elsõsorban és kötelezõen tárgyalásos úton, egymás között - szükség szerint érdekképviseleti és szakmai szervek, szervezetek bevonásával - egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetére – értékhatártól függõen – az Orosházi Városi Bíróság, illetve a Békés Megyei Bíróság kizárólagos illetékességének vetik alá magukat. Tagok rögzítik, hogy amennyiben jelen szerzõdésnél alkalmazták és tudomásul vették a vonatkozó közösségi és magyar jogszabályokat. A megállapodás, illetve az Szja tv.-nek abban foglalt jogszabályok által nem szabályozott kérdésekben a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek Ptk. szabályai az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés társulási megállapodás elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon képezik az alábbi feltételek szerint.mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Társulási Megállapodás
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini szerinti lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. B § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § §–a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- forrás-országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek Xxxxx kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: , Budapest, ,……………………………… SPB Befektetési Zrt. ………………………………………………… ………….. …………………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.…………..
Appears in 1 contract
Samples: Tartós Befektetési Szerződés
Záró rendelkezések. 1. ) A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelemre vonatkozó szabályait megismerte, és megértette. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB A Társaság kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB A Társaság kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. ) Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB a Társaság Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós ListájaDíjtáblázata, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapír-számla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001 (XII. 26.) Kormány rendelet, a jelen szerződésben nevesített egyéb normák, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. ) A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek Xxxxx a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4) A Társaság kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Szja tv. módosításra kerül.
5) A jelen szerződésben nem szabályozott azon kérdések vonatkozásában, amikor az Szja tv. kifejezetten eltérően nem rendelkezik, akkor a Felek között létrejött számlaszerződés vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
6) A Felek kijelentika jelen szerződésből származó, vagy azzal összefüggő bármely jogvitájuk vonatkozásában alávetik magukat a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság kizárólagos döntésének, azzal, hogy a jelen Választottbíróság saját eljárási szabályzata szerint jár el.
7) Jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen az Ügyfél megértette és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák magára nézve kötelező elfogadta, ennek megfelelően jelen szerződést a Felek megállapodásának valamennyi feltételétátolvasás és értelmezés után, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodásamint akaratukkal mindenben megegyezőt, egyéb jognyilatkozata jóváhagyólag aláírták. A jelen szerződés tárgyában hatályát vesztialáírásával az Ügyfél a saját példányának az átvételét elismeri. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.Aláírás kelte: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás .................................................. Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7.............................................................. Xxxxxx-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Xxxxx Xxxxx Xxxxxxxx Xxxxxxxx Xxxxxxxxxxxx tagok Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Záró rendelkezések. 125.1 Ha jelen ÁSZF bármelyik rendelkezése teljes mértékben vagy részben érvénytelenné, hatálytalanná vagy végrehajthatatlanná válna, ez a körülmény nem érinti a többi rendelkezés érvényességét és hatályágát. Az érvénytelen, hatálytalan vagy végrehajthatatlan rendelkezések helyett az ÉP-törvény, a Kereskedelmi Törvény- könyv, a Polgári Törvénykönyv és a Szlovák Köztársaság területén érvényes egyéb kötelező érvényű általános jogszabályokat kell alkalmazni. A Felek megállapodnakkétségek elkerülése érdekében ez nem érinti a fogyasztó védelmét, hogy amelyet azon ország joga biztosítja, ahol szokásos tartózkodási helye található a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló az Ügyfél jelen Európai Parlament és a Tanács 593/2008 sz. Rendelete szerint (Róma I).
25.2 A Bróker fenntartja a jogot a szerződés egyoldalú módosításra vagy az ÁSZF és a szerződési feltételek megszüntetésére, a hatályos törvények előírásainak megfelelően, a pénzügyi és tőkepiac fejlődésnek, a törvényes vagy vállalkozói közeg fejlődése miatt, a tőkepiac biztonságos működése érdekében, a pénzpiac stabilitása érdekében, a kockázatok minimalizálása miatt, a Szlovák Nemzeti Bank vagy más közigazgatási szervek követelménye alapján, a Szerződésbe bevezetett új szolgáltatás alapján keletkezett jövedelmére – és/vagy műszaki vagy folyamatos szabályok változása alapján, melyek a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Bróker szolgáltatásainál és termékeinél kerülnek érvényesítésre. Valamint a Xxxxxx által kínált szolgáltatások jobbá tétele vagy innovációja érdekében, miközben a módosításokról haladéktalanul informálja az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákÜgyfeleket a Bróker kereskedelmi képviseletein kihelyezett értesítések segítségével és a xxx.xxxxx.xx/xx honlapon, feltüntetve a módosítások hatályba lépésének dátumát. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tvÁSZF legkorábban a kiadásáról szóló értesítés közlésétől számított 15 napot követően lépnek hatályba. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy Amennyiben az Ügyfél nem ért egyet az Szja tvÁltalános feltételek módosításával, köteles egyet nem értését legkésőbb az új Általános feltételek érvényességétől számított 30 napon belül írásban bejelenteni. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2Ha a Xxxxxx és az Ügyfél nem egyeznek meg másképp, jogukban áll megszüntetni kölcsönös szerződéses viszonyokat és kiegyenlíteni kölcsönös követeléseiket. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződésAz Ügyfél, az SPB Kondíciós Listájaérvényben lévő fogyasztói törvény értelmében, jogosult az új ÁSZF nyilvánosságra hozatalától számított 30 napon belül díjmentesen és azonnali hatállyal felmondani a Bszt.Szerződést. Ha az Ügyfél a fenti határidőben nem közli a Brókerrel egyet nem értését a módosított ÁSZF-fel kapcsolatban, az Szja tv.vagy nem bontja fel a Szerződést, a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, azt úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikkell értelmezni, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen módosítással egyetért és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák elfogadja a Felek megállapodásának valamennyi feltételétXxxxxx ajánlatát, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben Bróker és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaÜgyfél kölcsönös viszonyát a módosítás hatályba lépését követően a módosított ÁSZF szabályozza.
5. 25.3 A Felek kijelentikBróker szerződési dokumentációjának azon bejegyzései (beleértve az ÁSZF-et is), hogy jelen amelyekben nem változnak a Bróker és az Ügyfél jogai, kötelezettségei, a szerződés az akaratukkal jogi-műszaki módosítása értendő, és nem a szerződéses dokumentáció változása, amelyre a Xxxxxx sajátos kötelezettségei vonatkoznak és a tényleges helyzettel mindenben megegyezikszerződés egyoldalú módosítását jelentenék, továbbá kijelentik, hogy ami kizárja az Ügyfél-fogyasztó jogát az azonnali szankciómentes Szerződés befejezésére (pl. azonnali hatályú felmondás vagy elállás). Jelen ÁSZF vagy ennek részének jogkörét csak a jelen szerződés aláírására Bróker és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Keltaz Ügyfél írásos megegyezése zárhatja ki.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. Fentieken túlmenően is kötelesek a Felek egymással együttműködni a jelen Szerződés teljes körű megvalósítása érdekében, és egymást minden – a jelen Szerződés teljesítése szempontjából fontos vagy fontosnak vélt – kérdésről, fejleményről lehetőség szerint előzetesen vagy utólag haladéktalanul értesíteni. Az OHÜ az OGyHT módosítását a honlapján közzéteszi és arról a Közszolgáltatót egyidejűleg tájékoztatja. Jelen Szerződés módosítása – a 6.8. és a 10.4. pontokban foglaltak kivételével – csak együttes írásbeli formában érvényes. A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a mindenkor hatályos Ptk., a Ktdt., a Ktdt. végrehajtási rendelete, a Ht., és az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései irányadóak a Preambulumban meghatározott szándékkal együtt értelmezve. Felek kijelentik, hogy jelen Szerződésből eredő jogvitáikra (amennyiben a békés megegyezés nem vezetett eredményre) a Székesfehérvári Törvényszék, illetőleg a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. Amennyiben a jelen Szerződés egyes rendelkezései részben vagy egészben érvénytelenné válnak, úgy ez a Szerződés egyéb rendelkezéseinek érvényességét nem érinti. Az érvénytelen rendelkezés helyett a Felek olyan rendelkezésben állapodnak meg, amely jogszerű és a Felek eredeti szerződéskötő szándékának leginkább megfelel. Az 1. A és 2. mellékletek formai követelménye, hogy cégszerűen, az egyéb adatszolgáltatás pedig – a jelen Szerződés 3.8. és 6.5. pontjában foglalt kivétellel – a Közszolgáltató belső működési rendjének megfelelően az erre jogosult személy által kerüljön aláírásra. Felek megállapodnak, hogy jelen Szerződés megkötésével egyidejűleg Közszolgáltató a kitöltött 1-6. Adatlapokat az OHÜ rendelkezésére bocsátja. Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra adatszolgáltatás keretében rendelkezésre bocsátott adatok év közbeni változása esetén Közszolgáltató köteles 10 munkanapon belül – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólaktualizált Adatlap megküldésével – értesíteni az OHÜ-t. Felek megállapodnak, hogy az Szja tvadatok aktualizálása nem minősül szerződésmódosításnak. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte Felek a jelen szerződéssel, illetve az annak során teljesített szolgáltatással kapcsolatosan kölcsönösen kijelentik, hogy a teljesítés során, vagy egyéb módon tudomásukra jutott minden információt és megértetteadatot bizalmasan kezelnek és megőriznek, e körben különösen megértette és ezeket a másik fél előzetes, írásbeli hozzájárulása hiányában egyik fél sem hozza nyilvánosságra, vagy illetéktelen harmadik személy tudomására. A Közszolgáltató jelen Szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy nem minősül üzleti titoknak az Szja tvaz adat, amelynek megismerését, vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, Jelen Szerződés mindkét fél általi aláírásával lép hatályba és a Felek szerződésszerű teljesítésével szűnik meg. Amennyiben a Xxxxx nem egy időben írják alá jelen szerződés nincs hatással Szerződést, abban az esetben a külföldi forrásból származó jövedelem után később aláíró fél aláírásának időpontja a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2jelen Szerződés hatályba lépésének napja. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés Szerződés elválaszthatatlan részét képezik – és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései nélkülük a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon Szerződés érvénytelen – az alábbi feltételek szerint.mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Service Purchase Agreement
Záró rendelkezések. 1A Bank a Bszt. A Felek megállapodnakszerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/xx/xxxxx/Xxx-XXX.xxxx” elérhetőségen, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólkifejezett kérése esetén tartós adathordozón, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismertetájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikvalamint kijelenti, hogy a jelen szerződés aláírására megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekBank tájékoztatta a határidős ügyletek kiemelkedően magas kockázatáról. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazzaaláírásával külön is elismeri, és tudomása van arról, hogy a határidős deviza adásvételi ügyletek megkötése során felmerül a veszteség kockázata, amelyet figyelembe vesz a határidős deviza adásvételi szerződés megkötésekor. Ügyfél kijelenti továbbá, hogy a Bank kellőképpen tájékoztatta őt az üzletkötéssel kapcsolatban, és a szükséges és elégséges mértékű devizapiaci ismeretekkel rendelkezik jelen szerződés megkötésekor. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.), a Polgári Törvénykönyv, a vonatkozó pénzforgalmi jogszabályok, a vonatkozó magyar és Európai Uniós jogszabályok, a Bank mindenkor hatályos Üzletszabályzata, valamint a mindenkor hatályos elszámolóházi szabályzatok rendelkezései az irányadóak. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzatát és mellékleteit elolvasta és értelmezte, azok tartalmával teljes mértékben egyetért. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Üzletszabályzat és mellékletei – különösen a Termékkatalógus, a Díjtételek jegyzéke, a végrehajtási- , összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai – módosításra kerülnek, úgy minden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét, és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen szerződése vonatkozásában. A jelen szerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, illetve terhelik, ha a szerződést a Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. Felek a jelen szerződést elolvasták, megértették, és mint megbízott [a továbbiakbanakaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag aláírják. Kelt: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint…................. …............................................................... MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.
Appears in 1 contract
Samples: Szerződésminták
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakJelen keretszerződés aláírásának napján, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákhatározatlan időre jön létre. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróljogosult a keretszerződést indokolás nélkül írásban felmondani abban az esetben, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteha nincs a megbízása alapján folyamatban lévő, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakjelen keretszerződés tárgykörébe eső pozíciója, és a jelen szerződés nincs hatással Bankkal szemben vállalt minden kötelezettségét maradéktalanul teljesítette. A Bank köteles az érvényes felmondás kézhezvételét követő 8 (nyolc) banki munkanapon belül záró elszámolást készíteni, és a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően záró elszámolást követő munkanapon az Ügyfelet ért kárértmegillető pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. Az SPB kizárja A Bank a felelősségét minden olyan kárértBszt. szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/xx/xxxxx/Xxx-XXX.xxxx” elérhetőségen, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakifejezett kérése esetén tartós adathordozón, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy a tájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, valamint kijelenti, hogy a jelen keretszerződés megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az Üzletszabályzatot általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a Díjtáblázatot megismertebefektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri eláltaluk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.
3), a tőkepiacról szóló 2001. A Felek kijelentikévi CXX. törvény (Tpt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a vonatkozó magyar és Európai Uniós jogszabályok, a Bank mindenkor hatályos Üzletszabályzata, valamint a mindenkor hatályos elszámolóházi szabályzatok rendelkezései az irányadóak. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzatát és mellékleteit elolvasta és értelmezte, azok tartalmával teljes mértékben egyetért. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Üzletszabályzat és mellékletei – különösen a tartós befektetésekről szóló rendelkezései Termékkatalógus, a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakDíjtételek jegyzéke, a végrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai – módosításra kerülnek, úgy mindaddigminden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét, ameddig és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen keretszerződése vonatkozásában. A jelen keretszerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, illetve terhelik, ha a szerződést a Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákkeretszerződést elolvasták, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikmegértették, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az mint akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekegyezőt jóváhagyólag aláírják. Kelt: .................... .................................................................. MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Szerződésminták
Záró rendelkezések. 12.1. Felek a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendelete (Róma I.) 6. cikk (1) bekezdés b) pontja és a (2) bekezdése alapján az adásvételi szerződésre abban az esetben is a cseh jogot tekintik alkalmazandónak, ha a fogyasztó szokásos tartózkodási helye Magyarországon van. A Felek megállapodnakfelek jogválasztása azonban nem foszthatja meg a Vásárlót az általánosan kötelező érvényű magyar jogszabályi – különösen, de nem kizárólagosan a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet (a jelen Általános Szerződési Feltételekben: „Korm.rendelet”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a jelen Általános Szerződési Feltételekben „Xxxx.xx.”) – rendelkezésekből eredő jogai érvényesítésétől..
12.2. Ha az Általános Szerződési Feltételek bármely rendelkezése érvénytelennek vagy hatálytalannak minősülne, vagy azzá válna, a helyére olyan rendelkezés lép, amelynek értelmezése a lehető legközelebb áll az érvénytelen rendelkezéséhez. Valamely rendelkezés érvénytelensége vagy hatálytalansága nem érinti a többi rendelkezés érvényességét.
12.3. Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit az Eladó módosíthatja vagy kiegészítheti, különösen a fizetési és szállítási feltételek vonatkozásában. A jelen Általános Szerződési Feltételek módosítása esetén az Eladó e változásról a Vásárló által használt elektronikus címre küldött írásos tájékoztatás formájában tájékoztatja a Vásárlót, és az az Általános Szerződési Feltételek új szövegezésének átvételétől számított 30 napon belül köteles megszüntetni felhasználói fiókját, ellenkező esetben úgy tekinthető, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – Általános Szerződési Feltételek új szövegezését elfogadta. Jelen rendelkezés nem érinti a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – feleknek az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákÁltalános Szerződési Feltételek korábbi szövegezése idején létrejött jogait és kötelezettségeit.
12.4. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólÁltalános Szerződési Feltételeket is tartalmazó adásvételi szerződést az Eladó elektronikusan rögzíti és az utóbb nem hozzáférhető, hogy továbbá az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen adásvételi szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóranem minősül írásba foglalt szerződésnek.
12.5. Az SPB kizárja a felelősségét Általános Szerződési Feltételek mellékletét képezi az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk.adásvételi szerződéstől való elállási nyilatkozatminta, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókpanasz bejelentési űrlap.
12.6. Az Ügyfél kijelentiEladó kapcsolattartási adatai: levelezési cím Xxxxxx.xx, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerteXxxxxxxxxxxxx 000/0, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el000 00 Xxxxx 0, Xxxx Xxxxxxxxxxx; e-mail: xxxx@xxxxxx.xx; telefon: +00 0 000 0000.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 19.1. A Felek megállapodnakMegbízó felhatalmazza a Bankot, hogy a Bank a Megbízási Szerződés alapján esedékes követeléseivel, a Megbízó Banknál vezetett bármely fizetési számláját közvetlen módon, beszámítási jogával élve megterhelje.
9.2. A Megbízási Szerződés alapján minden kérelmet, nyilatkozatot és egyéb közlést szerződő felek egymás között írásban, a Megbízási Szerződésben megjelölt címekre teljesítik.
9.3. A Megbízási Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Szerződő Felek között létrejött Bankszámlaszerződésben/ Pénzügyi Szolgáltatási Szerződésben, a Kondíciós listában, a bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló üzletszabályzat Általános rendelkezések című I. fejezetében, továbbá a Záró rendelkezések című VIII. fejezet 34. pontjában (Alkalmazandó jog és a jogviták eldöntése) foglaltakat, továbbá a Hitelműveletek végzéséről szóló üzletszabályzatban, valamint az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – Okmányos Bankműveletekkel kapcsolatos üzletszabályzatában, a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk.Megbízási Szerződésre vonatkozó jogszabályokban, valamint a mindenkor Polgári Törvénykönyvben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
9.4. A Megbízási Szerződés módosítása esetén a módosított szerződésre a módosításkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóküzletszabályzatok rendelkezéseit kell alkalmazni.
9.5. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és Amennyiben a Díjtáblázatot megismerteMegbízó a Megbízás alapján kibocsátott Bankgarancia módosítását kéri, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elerről szóló nyilatkozatot a megváltozott adatokat, illetve feltételeket tartalmazó 3. számú melléklet szerinti „Bankgarancia Megbízási Szerződés módosítása” című formanyomtatványon kell a Bankhoz benyújtania, a Megbízási Szerződés egyéb pontjainak változatlanul hagyása mellett.
39.6. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikMegbízó vállalja, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák Megbízási Szerződés fennállása alatt a Felek megállapodásának valamennyi feltételétBank által kért tájékoztatást postafordultával megadja, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, kötelezettséget vállal továbbá kijelentikarra, hogy a jelen szerződés aláírására Bankkal írásban haladéktalanul közli, ha pénzügyi, anyagi vagy bármely más körülményeiben olyan változás áll be, amely e szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítését korlátozza, illetve terhesebbé teszi.
9.7. Szerződő felek vállalják, hogy a Megbízási Szerződés lebonyolításával megbízott alkalmazottaik nevéről és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelttelefonjáról kölcsönösen tájékoztatják egymást.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Záró rendelkezések. 16.1. Jelen Kiegészítő Megállapodás annak Felek által történő aláírásával lép hatályba, és az Ügyfél és a Bank közt létrejött, Preambulumban hivatkozott valamennyi Keretszerződés vagy a Bank és az Ügyfél közti ügyfél- és értékpapírszáma szerződés megszűnésével hatályát veszti. A jelentéstételre vonatkozó rendelkezések a LEI kód Ügyfél által Banknak történő átadásával lépnek hatályba.
6.2. Az Ügyfél kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Bank a jelen Kiegészítő Megállapodásból fakadó kötelezettségei teljesítéséhez harmadik személy vagy személyek közreműködését igénybe vegye.
6.3. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Jogszabályok rendelkezésinek értelmezése, és a Jogszabályokból eredő kötelezettségei teljesítése során nem támaszkodik kizárólag a Bank által részére nyújtott bármely tájékoztatásra, hanem saját szakértőt, tanácsadót vesz igénybe. A Felek kifejezetten rögzíti, hogy a jelen Kiegészítő Megállapodás kizárólag az Ügyfél és a Bank között, a Keretszerződés hatálya alatt megkötött egyedi Ügyletekre vonatkozik, az Ügyfél által más hitelintézettel vagy pénzügyi vállalkozással kötött bármely ügylete vonatkozásában a Bank részére semminemű kötelezettségvállalást nem keletkeztet.
6.4. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Kiegészítő Megállapodást érintő jogszabály változás esetén a jelen Kiegészítő Megállapodás rendelkezései a jogszabálynak megfelelően módosulnak, amennyiben a Kiegészítő Megállapodás módosuló rendelkezéseinek szövegezése a jogszabályok alapján egyértelműen megállapítható. Amennyiben a Keretszerződésekben foglalt kötelezettségek teljesíthetősége érdekében a jogszabály változásra tekintettel jelen Kiegészítő Megállapodás módosítása szükséges, a Bank jogosult a Kiegészítő Megállapodás módosítását kezdeményezni, és a Kiegészítő Megállapodás módosítására nyitva álló határidő elteltétől a módosítás megtörténtéig jogosult megtagadni az Szja tvÜgyféllel a Keretszerződés hatálya alá tartozó ügylet megkötését.
6.5. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákA jelen Kiegészítő Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Keretszerződés rendelkezései és kikötései változatlan tartalommal irányadók.
6.6. A jelen Kiegészítő Megállapodás két magyar nyelvű példányban készült. A Kiegészítő Megállapodás kizárólag közös megegyezéssel, írásban módosítható. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólaláírásával igazolja, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –átvette a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag Kiegészítő Megállapodáshoz csatolt kivonatot a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elvonatkozó jogszabályi rendelkezésekről.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Szerződésminták
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – szerződő felek a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákkeretszerződést határozatlan időtartamra kötik. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróljogosult a keretszerződést indokolás nélkül írásban felmondani abban az esetben, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteha nincs a megbízása alapján folyamatban lévő, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakjelen keretszerződés tárgykörébe eső pozíciója, és a jelen szerződés nincs hatással Bankkal szemben vállalt minden kötelezettségét maradéktalanul teljesítette. A Bank köteles az érvényes felmondás kézhezvételét követő 8 (nyolc) banki munkanapon belül záró elszámolást készíteni, és a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően záró elszámolást követő munkanapon az Ügyfelet ért kárértmegillető pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. Az SPB kizárja A Bank a felelősségét minden olyan kárértBszt. szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/xx/xxxxx/Xxx-XXX.xxxx” elérhetőségen, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakifejezett kérése esetén tartós adathordozón, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy a tájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, valamint kijelenti, hogy a jelen keretszerződés megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az Üzletszabályzatot általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Díjtáblázatot Bank mindenkor hatályos Befektetési szolgáltatási tevékenységekre és kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzata, a Bszt., a Tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatályos rendelkezései, valamint a vonatkozó magyar és Európai Uniós jogszabályok az irányadók. Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatát megismerte, az abban foglaltakat azt elfogadja, és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentikAz Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzata és mellékletei, valamint a Termékkatalógus tartalmát megismerte és megértette. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Üzletszabályzat és mellékletei, így különösen a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakvégrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai módosításra kerülnek, úgy mindaddigminden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen szerződése vonatkozásában. A jelen keretszerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, ameddig illetve terhelik, ha a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. A Felek kijelentikjelen Keretszerződést a szerződő felek közösen elolvasták, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és valamint – ideértve a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakszereplő, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekaz ajánlatok tárgyára vonatkozó fogalmakat, kifejezéseket is – egyezően értelmezték, és mint egybehangzó akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták. Kelt: .................... .................................................................. MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Szerződésminták
Záró rendelkezések. 111.1. A Felek megállapodnakTámogatói okirat céljára és társadalmi hasznosságára tekintettel a szerződő felek fokozott gondossággal kötelesek eljárni a teljesítés során. Erre tekintettel a szerződő felek kötelesek egymás teljesítését elősegítve szorosan együttműködni, hogy és egymás méltányos érdekeit figyelembe venni.
11.2. A Kedvezményezett pályázati dokumentációját az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – ÁSZF, a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákTámogatói okirat és annak mellékletei, a Pályázati kiírás, a Pályázati útmutató, továbbá a Kedvezményezett pályázati kérelme, valamint benyújtott nyilatkozatai és egyéb kérelmei képezik. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, ÁSZF és a jelen szerződés nincs hatással Támogatói okirat rendelkezéseit a külföldi forrásból származó jövedelem után Kedvezményezett pályázati kérelme, a forrás- országban levont adóraTámogatói okirat mellékletei, nyilatkozatai, egyéb kérelmei, továbbá a Pályázati kiírás, valamint a Pályázati útmutató alapján kell értelmezni.
11.3. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés ÁSZF-ben és a Bizományosi keretszerződésTámogatói okiratban nem, az SPB Kondíciós Listája, vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében a Bszt., az Szja tv., magyar jog szabályai – különösen a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok az Áht. és az Ávr. rendelkezései az irányadókirányadóak.
11.4. Az Ügyfél kijelentiKedvezményezett, Támogató, Lebonyolító a Támogatói okiratból eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.
11.5. Kedvezményezett, Támogató, Lebonyolító rögzítik továbbá, hogy az Üzletszabályzatot ÁSZF-fel összefüggő adatok nem minősülnek üzleti titoknak, nem tarthatóak vissza üzleti titokra hivatkozással, amennyiben azok megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát törvény közérdekből elrendeli. A fentiektől eltérően azonban a Támogató és a Díjtáblázatot megismerteLebonyolító nem hozhatja nyilvánosságra azokat az adatokat, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elamelyeknek megismerése a Kedvezményezett üzleti tevékenységének végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna – így különösen technológiai eljárásra, műszaki megoldásra, know-how-ra vonatkozó adatokat –, amennyiben azok nyilvánosságra hozatalát a Kedvezményezett a támogatás felhasználásáról történő beszámolással egyidejűleg kifejezetten megtiltotta.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 15.1 Jelen Kiegészítő Megállapodás annak Felek által történő aláírásával lép hatályba, és az Ügyfél és a Bank közt létrejött, Preambulumban hivatkozott valamennyi Keretszerződés vagy a Bank és az Ügyfél közti ügyfél- és értékpapírszáma szerződés megszűnésével hatályát veszti. A jelentéstételre vonatkozó rendelkezések a LEI kód Ügyfél által Banknak történő átadásával lépnek hatályba.
5.2 Az Ügyfél kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Bank a jelen Kiegészítő Megállapodásból fakadó kötelezettségei teljesítéséhez harmadik személy vagy személyek közreműködését igénybe vegye.
5.3 Az Ügyfél kijelenti, hogy a Jogszabályok rendelkezésinek értelmezése, és a Jogszabályokból eredő kötelezettségei teljesítése során nem támaszkodik kizárólag a Bank által részére nyújtott bármely tájékoztatásra, hanem saját szakértőt, tanácsadót vesz igénybe. A Felek kifejezetten rögzíti, hogy a jelen Kiegészítő Megállapodás kizárólag az Ügyfél és a Bank között, a Keretszerződés hatálya alatt megkötött egyedi Ügyletekre vonatkozik, az Ügyfél által más hitelintézettel vagy pénzügyi vállalkozással kötött bármely ügylete vonatkozásában a Bank részére semminemű kötelezettségvállalást nem keletkeztet.
5.4 A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Kiegészítő Megállapodást érintő jogszabály változás esetén a jelen Kiegészítő Megállapodás rendelkezései a jogszabálynak megfelelően módosulnak, amennyiben a Kiegészítő Megállapodás módosuló rendelkezéseinek szövegezése a jogszabályok alapján egyértelműen megállapítható. Amennyiben a Keretszerződésekben foglalt kötelezettségek teljesíthetősége érdekében a jogszabály változásra tekintettel jelen Kiegészítő Megállapodás módosítása szükséges, a Bank jogosult a Kiegészítő Megállapodás módosítását kezdeményezni, és a Kiegészítő Megállapodás módosítására nyitva álló határidő elteltétől a módosítás megtörténtéig jogosult megtagadni az Szja tvÜgyféllel a Keretszerződés hatálya alá tartozó ügylet megkötését.
5.5 A jelen Kiegészítő Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Keretszerződés rendelkezései és kikötései változatlan tartalommal irányadók.
5.6 A jelen Kiegészítő Megállapodás két magyar nyelvű példányban készült. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákA Kiegészítő Megállapodás kizárólag közös megegyezéssel, írásban módosítható. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólaláírásával igazolja, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –átvette a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag Kiegészítő Megállapodáshoz csatolt kivonatot a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és vonatkozó jogszabályi rendelkezésekről.
5.7 Mivel a jelen szerződés nincs hatással Kiegészítő Megállapodás a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB ÜzletszabályzataFelek jogviszonyában Polgári Törvénykönyv rendelkezései értelmében általános szerződési feltételnek minősül, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikrögzítik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB Bank a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten Kiegészítő Megállapodás aláírása előtt lehetővé tette, hogy annak tartalmát az Ügyfél megismerje és erre tekintettel az Ügyfél a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5Kiegészítő Megállapodás tartalmát – annak aláírásával – kifejezetten elfogadja. A Felek kijelentikMagyar nyelvet nem beszélő Ügyfél esetén: Az Ügyfél elismeri, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …. (lakcím: ………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési ., anyja neve: Anyja neve: Születési helye ……………………………)12 mint eseti tolmács és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat okirati tanú a jelen, magyar nyelven készült Számlaszerződés tartalmát az Ügyfélnek lefordította és megmagyarázta. Az Ügyfél a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízóSzámlaszerződést a fordítást és magyarázatot követően, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41)annak ismeretében, mint megbízott [a továbbiakbanakaratával mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírta. Kelt: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.--- Bank Ügyfél Magyar nyelvet nem beszélő Ügyfél esetén:
Appears in 1 contract
Samples: Szerződésminták Jegyzéke
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakszerződő felek visszavonhatatlanul elfogadják, hogy az Ügyfél a Pályázatot, a Pályázati Kiírást és mellékleteit tekintik alkalmazandónak, és ezek a mellékletek akkor is jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – mindenkori, elválaszthatatlan mellékletét képezik, ha jelen szerződéshez nem kerültek fizikai értelemben csatolásra. Eltérés esetén a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – szerződésben foglaltak az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákirányadók.
2. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és Ösztöndíjas tudomásul veszi, hogy jelen szerződésben meghatározott adatait, illetve jelen szerződéssel összefüggő valamennyi információt, illetve személyes adatot az Szja tvEgyetem az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. 67/B § –évi CXII. törvény előírásainak és a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag vonatkozó belső szabályzataiban foglaltaknak megfelelően kezelheti, azt jogszabályban meghatározott szervezeteknek a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakprogram monitorozásában résztvevő, és valamint jogszabály, illetve a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóraszerinti külső ellenőrzési szervek részére átadhatja. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét A kezelt adatok köre minden olyan kárértadatra kiterjed, amely abból származik, hogy amelyet az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB ÜzletszabályzataÖsztöndíjas a pályázati dokumentációban, a Számlaszerződés és jelen szerződésben az Egyetem rendelkezésére bocsát, illetve mindazokra az adatokra, amelyeket Ösztöndíjas a Bizományosi keretszerződés, jelen szerződés hatálya alatt az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elEgyetem számára megküld.
3. A Felek kijelentikszerződő felek tudomásul veszik, hogy amennyiben a jogszabályban arra feljogosított szervek, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium, továbbá a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ellenőrizhetik a Program megvalósítását az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesEgyetemnél.
4. A Felek kijelentik, hogy szerződő felek a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi szerződésből eredő esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzajogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.
5. A Felek kijelentikjelen szerződésben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében az Ösztöndíjas Pályázatára vonatkozó dokumentumok (így különösen a Pályázati Kiírás és mellékletei), hogy jelen szerződés valamint a magyar jog szabályai – elsősorban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy irányadók.
6. Az Egyetem képviselője a jelen szerződés aláírására aláírásával egyidejűleg ellenőrzi és az Ösztöndíjszerződés valamennyi eredeti példányának aláírásával tanúsítja, hogy meggyőződött az Ösztöndíjas személyazonosságáról.
7. Jelen szerződés a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakszerződő felek közül az utolsóként aláíró Fél aláírásának a napján lép hatályba. A szerződő felek a jelen, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek8 (nyolc) számozott oldalból álló szerződést elolvasták, megértették, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá. Kelt.A szerződés 3 (három) db eredeti egymással teljes egészében megegyező példányban készült, amelyekből 1 (egy) példány az Ösztöndíjas részére kerül megküldésre, 2 (két) példány az Egyetemnél marad. Melléklet: Budapest, SPB Befektetési Zrt2024. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Ösztöndíjszerződés
Záró rendelkezések. 17.1. Xxxxx Xxxxxxxxx … oldalon és…. db eredeti példányban készült. A Felek megállapodnakjelen Szerződéshez csatolt …… db melléklet, és a jelen Szerződéshez fizikai értelemben nem csatolt, de a jelen Szerződésben vagy az ÁSZF-ben hivatkozott mellékletek, továbbá a projekt adatlap és annak mellékletét képező valamennyi nyilatkozat, dokumentum a Szerződés elválaszthatatlan részei függetlenül attól, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – azok a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tvSzerződéshez ténylegesen csatolásra kerültek-e.
7.2. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólA Kedvezményezett a jelen Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a jelen Szerződés tartalmát, az Szja tvÁSZF-t, és a vonatkozó jogszabályokat, így különösen az államháztartásról szóló 2011. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte évi CXCV. törvényt (Áht.), a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendeletet és megértettea 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletet (Ávr.) ismeri és magára nézve kötelezőnek ismeri el, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy a jelen Szerződés, valamint az Szja tvÁSZF a vonatkozó jogszabályok módosításával, illetve új jogi szabályozás bevezetésével minden külön intézkedés nélkül módosulnak.
7.3. 67/B § –A jelen Szerződésből fakadó valamely bejelentési, beszámolási, jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség vagy igénylés teljesítése, továbbá a szerinti kedvező adózási szabályai támogatási szerződés kezelése során bekért dokumentumok benyújtása a Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) Felületen keresztül történik. Az elektronikus alkalmazással már beküldött dokumentumokat - a biztosítékok iratanyagán kívül - papír alapon nem kell ismételten beküldeni. Ha az elektronikus alkalmazás használata lehetséges, szerződésszerű teljesítésnek kizárólag az elektronikus alkalmazás használata minősül. Az esetlegesen csatolandó mellékleteket, elektronikusan értelmezhető formátumban, a Pályázati e-ügyintézés Felületre kell feltölteni. Azon kötelezettségek esetében, melyeknél a Pályázati e-ügyintézés Felület jogi és infrastrukturális feltételei nem biztosítottak, vagy a Pályázati e-ügyintézés Felület igazolt meghibásodása miatt nem teljesíthetők, a kért dokumentumokat papír alapon és elektronikus adathordozón is be kell nyújtani. Amennyiben egyes kötelezettségek esetében a Pályázati e-ügyintézés Felület infrastrukturális feltételei részben biztosítottak, azon részkötelezettségek esetében, melyeknél a Pályázati e-ügyintézés Felület infrastrukturális feltételei biztosítottak a kért dokumentumokat papír alapon és a Pályázati e-ügyintézés Felületen is be kell nyújtani. Azon részkötelezettségek esetében, melyeknél a Pályázati e-ügyintézés Felület infrastrukturális feltételei nem biztosítottak, a kért dokumentumokat papír alapon és elektronikus adathordozón is be kell nyújtani.
7.4. Ha a Támogató vagy a Közreműködő Szervezet bármely, a jelen Szerződés alapján keletkező bejelentési, beszámolási, jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség, vagy igénylés teljesítéséhez formanyomtatványt bocsát rendelkezésre, szerződésszerű teljesítésnek kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakformanyomtatvány használata minősül. A formanyomtatványok a Támogató és/vagy a Közreműködő Szervezet honlapjáról tölthetők le.
7.5. A formanyomtatványokat szkennelve, a Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) Felületen keresztül kell a Kedvezményezettnek a Közreműködő Szervezet részére eljuttatnia.
7.6. Ha a Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) Felület, vagy egyes funkciói nem állnak teljes körűen rendelkezésre, a formanyomtatványok beküldése postai úton történik.
7.7. A Szerződő Felek a jelen Szerződés időtartamára kapcsolattartót jelölnek ki. A kapcsolattartó nevéről, postacíméről, telefon és telefax számáról és elektronikus levélcíméről a jelen Szerződés aláírásával egyidejűleg, változás esetén pedig a változást követően 30 napon belül tájékoztatják egymást.
7.8. A Kedvezményezett Közreműködő Szervezet felé irányuló hivatalos kommunikációja a támogatási szerződés kezelése során az NFÜ honlapján található Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) Felületen keresztül történik. A Kedvezményezettnek küldött értesítések az elektronikus alkalmazáson keresztül kerülnek kiküldésre, s az egyedi jelszóval ellátott felületen egységes formában válnak elérhetővé a kedvezményezettek számára. Az értesítéseket – azon esetek kivételével, melyeket a 4/2011.(I.28.) Korm. rendelet alapján készült Egységes Működési Kézikönyv postán kézbesítendő dokumentumként nevesít - papír alapon nem kell kiküldeni. Ha a Pályázati e-ügyintézés (Pályázó Tájékoztató) Felület vagy egyes funkciói nem állnak teljes körűen rendelkezésre, az értesítéseket papír alapon kell kiküldeni.
7.9. A Kedvezményezett és a Közreműködő Szervezet nem hivatalos kommunikációja (projektet érintő, joghatást nem keletkeztető pontosítás, eljárásrendi kérdések tisztázása, stb.) a 7.7. szerinti telefon, telefax, elektronikus levelezés útján lehetséges.
7.10. A Támogató és a Kedvezményezett egymás irányba történő nyilatkozataik megtételére rendelkezésre álló határidők számítására a 4/2011.(I.28.) Korm. rendelet 120-121. §-aiban foglalt szabályokat kell alkalmazni.
7.11. A jelen Szerződés hatályba lépésének napja megegyezik a szerződést kötő felek közül az utolsóként aláíró aláírásának napjával. Jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra2020. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárértdecember 31-én hatályát veszti.
7.12. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származikKedvezményezett kijelenti, hogy – az Ügyfél nem információs önrendelkezési jogról és az Szja tvinformációszabadságról szóló 2011. rendelkezéseinek évi CXII. törvény előírásainak megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata– a projekt adatlapon feltüntetett projektfelelős, illetve a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk.Projekt megvalósításában résztvevő személyek, valamint a mindenkor hatályos beszámolás, a szabálytalansági eljárás és az ellenőrzési tevékenység során átadott dokumentumokban feltüntetett személyek személyes adataiknak a Támogató és a Közreműködő Szervezet által történő kezeléséhez (ideértve ezen adatok felvételét, tárolását, nyilvánosságra hozatalát is) kifejezetten hozzájárultak. Ennek alapján Xxxxxxxxxxxxxxx szavatol azért, hogy ezen személyes adatok fentieknek megfelelő kezelése az érintettek hozzájárulásával történik.
7.13. Jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó magyar – ide értve a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényt is – és európai uniós jogszabályok rendelkezései az irányadók.
7.14. Az Ügyfél kijelentiA Kedvezményezett képviseletében aláíró személy(ek) kijelenti(k) és cégkivonatukkal, valamint aláírási címpéldányaikkal igazolja(k), hogy az Üzletszabályzatot társasági dokumentumaik/alapító okiratuk alapján, a jelen Szerződés bevezető részében feltüntetettek szerint jogosult(ak) a Kedvezményezett képviseletére (és cégjegyzésére), továbbá ennek alapján a Díjtáblázatot megismertejelen Szerződés megkötésére és aláírására. Aláíró képviselő(k) kijelenti(k) továbbá, hogy a testületi szervei(k) részéről a jelen Szerződés megkötéséhez szükséges felhatalmazásokkal rendelkezik(nek), tulajdonosai(k) a támogatási jogügyletet jóváhagyták és harmadik személyeknek semminemű olyan jogosultsága nincs, mely a Kedvezményezett részéről megakadályozná vagy bármiben korlátozná a jelen Szerződés megkötését, és az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítését. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Szerződő Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákSzerződést átolvasták, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikés közös értelmezés után, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az mint akaratukkal és a tényleges helyzettel elhangzott nyilatkozataikkal mindenben megegyezikegyezőt aláírták. Kedvezményezett Xxxx Xxxxxx P.H. Ügyvezető Igazgató Kelt …………, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek201… év hónap … ESZA Nonprofit Kft. Kelt.: napján. Kelt Budapest, SPB Befektetési Zrt201… év hónap … napján. …………………………………………… ………….………… Kedvezményezett 1 Kedvezményezett 2 Kelt …………, 201… év hónap … Kelt …………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (, 201… év hónap … 1. sz. melléklet- A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.Projekt elszámolható költségei
Appears in 1 contract
Samples: Support Agreement
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –kapcsán felmerült - a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél szerződésben külön nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elszabályozott - költségeket saját maguk viselik.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés Az önkormányzat és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelentiZöld Híd megállapodnak, hogy az Üzletszabályzatot és jelen szerződés hatálybalépésével a Díjtáblázatot megismerteközöttük a szükségellátás elrendelésekor fennállt közszolgáltatási szerződés megszűnését nyugtázzák, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elrögzítik, hogy e korábbi megszűnt jogviszonyokból eredő a jelen szerződés megkötése napján elismert követeléseken túl egymással szemben további követelést nem támasztanak.
3. A Felek kijelentikjelen szerződéshez kapcsolódó mindennemű nyilatkozatot írásban igazolható módon (fax, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnaktértivevényes levél, email) kell megtenni. Amennyiben valamelyik fél elérhetősége megváltozik, úgy mindaddig, ameddig a Felek változástól számított 48 órán belül köteles erről a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag másik felet írásban érvényesés szóban egyaránt értesíteni.
4. Jelen szerződés valamely rendelkezésének hatálytalansága, érvénytelensége vagy végrehajthatatlansága nem érinti az összes többi rendelkezés hatályát, érvényességét és végrehajthatóságát.
5. Felek kötelezettséget vállalnak, hogy a jelen szerződés kapcsán tudomásukra jutott olyan információkat, adatokat, melyek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII törvény rendelkezései szerint nem minősülnek nyilvános adatnak, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:47. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően üzleti titoknak minősülnek, bizalmasan kezelik.
6. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, a hulladékról szóló törvény, a hatályos végrehajtási rendeletek vonatkozó rendelkezései, és valamennyi vonatkozó jogszabály az irányadó.
7. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésből eredő esetleges vitáikat elsősorban békés úton kísérlik meg rendezni. Amennyiben az egyeztetés nem vezet eredményre, a Felek a Pp. hatásköri, illetékességi szabályainak megfelelően indíthatnak pert.
8. Felek képviselői a jelen megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá.
9. Jelen szerződés 6 db eredeti példányban készült. A jelen szerződést aláíró képviselők kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés foglalt megállapodás megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg teljes felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Záró rendelkezések. 115.1 A társulásban résztvevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges:
a) a megállapodás jóváhagyásához;
b) a megállapodás módosításához;
c) a megállapodás megszüntetéséhez;
d) a társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz;
e) a társulási megállapodás év közbeni felmondásához.
15.2 Jelen társulási megállapodás alapján az egyes tagok jogosultak – külön megállapodás alapján – más, gazdaságilag nehéz helyzetben lévő tag helyett és nevében pénzügyi teljesítést eszközölni, utólagos elszámolás mellett. Ez a pénzügyi átvállalás nem érinti a tagok jelen megállapodásban rögzített jogait és kötelezettségeit. A Felek megállapodnakTársulási Tanács ülésén kétharmados szavazattöbbséggel dönt az egyes tagokat terhelő működési hozzájárulás mértékéről. A tanács határozathozataláig, jelen szerződés aláírásával tagok kötelezettséget vállalnak ennek fedezetére.
15.3 Tagok kijelentik, tudomással bírnak arról, hogy a KEOP projekthez igényelhető támogatás csak a támogatási kérelem benyújtása előtt meg nem kezdett beruházáshoz igényelhető. Egyúttal nyilatkoznak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – V. fejezetben részletezett beruházási munkálatok a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróltámogatási kérelem benyújtásának időpontjáig még nem kezdődtek meg.
15.4 Tagok tudomásul veszik, hogy az Szja tvönkormányzatok képviseletére jogosult személyek változása esetén, 60 napon belül meg kell jelölniük az új képviselőket.
15.5 Tagok rögzítik, amennyiben jelen szerződés valamely rendelkezése jogszabály vagy egyéb, a feleken kívülálló ok miatt objektíve nem alkalmazható, a többi – fentiekkel nem érintett – része teljes hatályban fennmarad. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai Jelen társulási megállapodás kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elmellékleteivel együtt érvényes.
2. Jelen szerződésben 15.6 A tagok vitás kérdéseiket elsősorban tárgyalásos úton, egymás közötti egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
15.7 Ezen társulási megállapodásban nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakérdésekben a KEOP projekt megvalósításával összefüggő hazai jogszabályokat, a Számlaszerződés pályázati felhívást és a Bizományosi keretszerződésútmutatót, az SPB Kondíciós Listája, a Bszttovábbá Mötv., az Szja tvállamháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.), a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Xxxxx.xx.) a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (Vgtv.) és az ezen törvények végrehajtásával kapcsolatos egyéb jogszabályok, illetve a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3rendelkezéseit kell alkalmazni. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadóktársulás tagjai ezen megállapodást öt (5) eredeti példányban jóváhagyólag aláírták. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.Mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Társulási Megállapodás
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini szerinti lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. B § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § §–a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának Fexxx xegállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi Fexxx xalamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentikFexxx xijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. ………………………………………………… ………….. ……………………………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Premium Package Contract
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakJelen keretszerződés aláírásának napján, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákhatározatlan időre jön létre. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróljogosult a keretszerződést indokolás nélkül írásban felmondani abban az esetben, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteha nincs a megbízása alapján folyamatban lévő, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakjelen keretszerződés tárgykörébe eső pozíciója, és a jelen szerződés nincs hatással Bankkal szemben vállalt minden kötelezettségét maradéktalanul teljesítette. A Bank köteles az érvényes felmondás kézhezvételét követő 8 (nyolc) banki munkanapon belül záró elszámolást készíteni, és a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően záró elszámolást követő munkanapon az Ügyfelet ért kárértmegillető pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. Az SPB kizárja A Bank a felelősségét minden olyan kárértBszt. szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „http://www.takarekbank.hu/takarekbank/hu/egyeb/Bef-USZ.html” elérhetőségen, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakifejezett kérése esetén tartós adathordozón, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy a tájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, valamint kijelenti, hogy a jelen keretszerződés megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az Üzletszabályzatot általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a Díjtáblázatot megismertebefektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri eláltaluk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.
3), a tőkepiacról szóló 2001. A Felek kijelentikévi CXX. törvény (Tpt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a vonatkozó magyar és Európai Uniós jogszabályok, a Bank mindenkor hatályos Üzletszabályzata, valamint a mindenkor hatályos elszámolóházi szabályzatok rendelkezései az irányadóak. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzatát és mellékleteit elolvasta és értelmezte, azok tartalmával teljes mértékben egyetért. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Üzletszabályzat és mellékletei – különösen a tartós befektetésekről szóló rendelkezései Termékkatalógus, a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakDíjtételek jegyzéke, a végrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai – módosításra kerülnek, úgy mindaddigminden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét, ameddig és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen keretszerződése vonatkozásában. A jelen keretszerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, illetve terhelik, ha a szerződést a Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákkeretszerződést elolvasták, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikmegértették, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az mint akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekegyezőt jóváhagyólag aláírják. Kelt: .................... .................................................................. MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Szerződésminták
Záró rendelkezések. 113.1. A Felek megállapodnakTámogatási Szerződés céljára és társadalmi hasznosságára tekintettel a Szerződő felek fokozott gondossággal kötelesek eljárni a teljesítés során. Erre tekintettel a Szerződő felek kötelesek egymás teljesítését elősegítve szorosan együttműködni, és egymás méltányos érdekeit figyelembe venni. Szerződő felek a Támogatási Szerződésből eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.
13.2. A Szerződő felek egymás részére megküldött nyilatkozataik (felszólítás, értesítés, kérelem) megtételét írásban kötelesek teljesíteni. Postai úton történő kézbesítés esetén az értesítést hivatalos iratként kell feladni és kézbesíteni. Ha a postai úton történő kézbesítés azért hiúsul meg, mert a címzett vagy meghatalmazottja úgy nyilatkozik, hogy a küldeményt nem veszi át, az Ügyfél jelen szerződés értesítést a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni. Ha a küldemény a postai kézbesítés második megkísérlését követően is „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, a posta által visszaküldött küldemény visszafordításának napját kell a kézbesítés napjának tekinteni.
13.3. A szerződéskötés feltételeként meghatározott dokumentumok, valamint a záró szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás elfogadásáról szóló döntésig beküldött és a Lebonyolító által elfogadott módosítási kérelmek a Támogatási Szerződés részét képezik. A Kedvezményezett pályázati dokumentációját a Támogatási Szerződés, annak mellékletei, a pályázati kérelem, valamint a benyújtott nyilatkozatok, egyéb kérelmek képezik. A Támogatási Szerződés rendelkezéseit a Kedvezményezett pályázati kérelme, nyilatkozatai, egyéb kérelmei figyelembevételével, továbbá a Szerződés mellékletei, a Pályázati Kiírás, valamint a Pályázati Útmutató alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákkell értelmezni.
13.4. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, ÁSZF-ben és a jelen szerződés nincs hatással Támogatási Szerződésben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében a külföldi forrásból származó jövedelem után magyar jog – elsősorban a forrás- országban levont adóraPolgári Törvénykönyvről szóló 2013. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződésévi V. törvény, az SPB Kondíciós Listája, a BsztÁht. és az Ávr., az Szja tvSzja., a Ptk.az Útravaló Ösztöndíjrendelet, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései 84/2013. EMMI rendelet – szabályai az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elirányadóak.
313.5. A Felek kijelentikközpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 67/2008. (III. 29.) Korm. rendelet 4. § l) alpontjának értelmében az Útravaló Ösztöndíjprogramból nyújtott esélyteremtő ösztöndíjak nem tartoznak a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény hatálya alá. A személyes adatokat a Lebonyolító kizárólag a pályázati kérelmek (támogatási igények) feldolgozásához, hogy amennyiben elbírálásának felterjesztéséhez, a Támogatási Szerződés megkötéséhez, módosításához és felmondásához, valamint a visszavonási eljárás során szükséges mértékben használhatja fel és kezelheti. A Lebonyolító a személyes adatokat – az Szja tv.-nek ellenőrzésre jogosult hatóságok megkeresésén kívül – harmadik személy részére nem adhatja ki.
13.6. Államháztartáson kívüli szervezet esetében az egyesülési jogról, a tartós befektetésekről közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló rendelkezései 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil törvény) 75. §-ának (1) bekezdése értelmében csak olyan civil szervezet kaphat költségvetési támogatást, amely a Civil törvény 30. §-a szerint letétbe helyezte beszámolóját. A Civil törvény 30. §-ának előírása szerint a civil szervezet köteles az elfogadott beszámolóját, közhasznúsági mellékletét – kötelező könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt – az adott üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig letétbe helyezni és közzétenni, kötelező könyvvizsgálat esetén ugyanolyan formában és tartalommal, mint amelynek alapján a könyvvizsgáló a beszámolót felülvizsgálta. A Kedvezményezett a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak bekezdésben leírtaknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikköteles arra, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmeztéktámogatási szerződés aláírásával egyidejűleg benyújtsa a Lebonyolító részére a 2013. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételétévre készített beszámolójának másolatát, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikvalamint megfelelően igazolja azt, hogy a jelen szerződés aláírására beszámoló közzétételét a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényben meghatározott módon és határidőben kezdeményezte.
13.7. A Támogatási Szerződés a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. KeltSzerződő felek által történő aláírását követően jön létre.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 11.1 Jelen Üzletszabályzat annak aláírását követő napon lép életbe.
1.2 Hitelező jogosult jelen Üzletszabályzatot egyoldalúan módosítani. A Felek megállapodnakHitelező az Üzletszabályzat válto- zásáról annak hatályba lépését 60 naptári nappal megelőzően, illetve a jelen Üzletszabályzatban meghatározott időpontban akként értesíti Ügyfeleit, hogy az új Üzletszabályzatot, illetve módosítását az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben a Hitelező hozzáférhetővé teszi Amennyiben a je- len üzletszabályzat Hitelező részére lehetőséget biztosít egyes kölcsönszerződés bármely feltételének egyoldalú módosítására, úgy módosításról a Hitelező ügyfelét írásban, postai úton tájékoztatja. Az Üzletszabályzat módosítása annak hatályba lépése előtt megkötött szerződésekre vonatkozóan az érintett féllel szemben akkor válik hatályossá, ha annak tartalmát az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta.
1.3 Ráutaló magatartással történő elfogadásnak tekintik a felek, ha az Ügyfél a megváltozott Üzletszabályzattal szemben az írásbeli közlésétől számított 15 napon belül kifogást írásban a Hitelező felé nem tesz.
1.4 A Hitelező Üzletszabályzatát az Ügyfelei rendelkezésére bocsátja, valamint azt az ügyfélforgalom lebonyolítására szolgáló helyiségekben megtekintés céljából kifüggeszti.
1.5 Amennyiben a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – üzletszabályzat valamely kikötése érvénytelennek, hatálytalannak vagy végrehajthatatlannak bizonyulna, úgy az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólnem érinti az üzletszabályzat egészét
1.6 A Kölcsönszerződés és az Üzletszabályzat esetleges eltérő rendelkezései esetén a Kölcsönszerződés rendelkezései az irányadóak.
1.7 Jelen Üzletszabályzatban nem szabályozott kérdésekben az Ügyféllel kötött szerződések, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –továbbá a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag Polgári Törvénykönyvről valamint a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, hitelintézetekről és a jelen szerződés nincs hatással pénzügyi vállalkozásokról szóló, továbbá a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés Hitelező és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor Ügyfelei jogviszonyát szabályozó más hatályos jogszabályok rendelkezései - az Új Széchenyi Hitel Program és az Új Széchenyi Kombinált Mikrohitel Program keretében történő finanszírozásra vonatkozó magyar és európai uniós jogszabályi rendelkezések - az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Hitelezési Üzletszabályzat
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakJelen szerződés azt követően minősül teljesítettnek, hogy ha a kedvezményezett végleges beszámolóját az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – Alap, illetve a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólMédiatanács annak ellenőrzését követően elfogadta, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte illetve a kedvezményezett minden, a szerződésben és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elannak elválaszthatatlan részét képező mellékleteiben foglalt kötelezettségeinek eleget tett.
2. Jelen szerződésben Amennyiben a támogatási szerződés hatálya alatt a kedvezményezettre vonatkozó adatokban vagy a pályázatban vállaltakhoz képest olyan változás következik be, amely következtében a kedvezményezett, illetve a pályázat már nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, felel meg a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződéspályázati felhívás feltételeinek, az SPB Kondíciós Listája, Alap a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elszerződéstől elállhat.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek médiaszolgáltatási jogosultság valamely más jogosultságba történő beolvadása esetén a tartós befektetésekről szóló rendelkezései kedvezményezetti státusz megtartásához a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesMédiatanács döntése szükséges.
4. Ha a támogatás céljának jelen szerződés szerinti megvalósítása olyan okból válik lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős, az Alap jogkövetkezmény alkalmazása nélkül megszünteti a támogatási szerződést. Amennyiben a lehetetlenülés a kedvezményezett érdekkörében merül fel, a kedvezményezett a lehetetlenülés tényéről
5. A Felek kijelentikkedvezményezett teljesítési kötelezettségének elévülését megszakítja a kedvezményezettnek küldött értesítés, teljesítésre vonatkozó felhívás vagy bármely adat szolgáltatására történő felszólítás.
6. A jelen szerződés csak mellékleteivel együtt érvényes. Amennyiben valamely mellékletként csatolt okirat hitelességéhez szükséges, a szerződő felek képviselői az okiratot kézjegyükkel látják el. A jelen szerződés feltételei érvényesen csak írásban módosíthatók. Jelen szerződésben foglalt rendelkezések a jogviszony valamennyi feltételét rögzítik. A szerződésbe nem foglalt nyilatkozatok és megállapodások a szerződés aláírásával hatályukat vesztik.
7. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételétjogviszonyból származó jogvitáikat elsődlegesen peren kívül, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodásabékés úton próbálják meg rendezni, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB ha erre nincs lehetőség, úgy a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten jogviszonyból eredő jogvita elbírálására kikötik a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5Budapesti II. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.és
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
Záró rendelkezések. 18.1 Amennyiben a Lízingszerződés valamely rendelkezése vagy annak része érvénytelen lenne, vagy azzá válna, úgy ez nem érinti a szerződés többi részének érvényességét, feltéve, hogy a szerződés az érvénytelen kikötés nélkül is teljesíthető.
8.2 Az a tény, hogy valamely Fél jelen Lízingszerződésből eredő jogosultságainak érvényesítését részben vagy egészben nem követelte, nem tekinthető jogról való lemondásként.
8.3 A Lízingbevevő a Lízingbeadó magatartásával, tevékenységével vagy mulasztásával kapcsolatos panaszát sze- mélyesen, telefonon, postai úton, telefaxon, illetve az erre a célra üzemeltetett informatikai rendszeren keresztül, azonosításra alkalmas tartalommal terjesztheti elő, a Lízingbeadó mindenkor hatályos panaszkezelési szabályzatá- ban foglaltak szerint. A Felek megállapodnakfogyasztónak minősülő ügyfél:
a) amennyiben a panaszára nem kapott választ, hogy annak kivizsgálása nem a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történt, vagy a Lízingbeadó válaszából egyéb, a vonatkozó jogszabályokban előírt fogyasztói jogot sértő körülményt vélelmez, úgy lehetősége van fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményeznie a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál;
b) a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat. A Lízingbeadó működése felett a Magyar Nemzeti Bank (telephely: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39., levelezési cím: 1534 Budapest BKKP Pf. 777) gyakorol felügyeletet.
8.4 Amennyiben valamely kérdésben az Ügyfél jelen egyedi szerződés alapján keletkezett jövedelmére – nem tartalmaz rendelkezést, úgy a Kondíciós Lista, ha a Kondíciós lista sem tartalmaz rendelkezést, úgy a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – általános szerződési feltételek, ha az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákáltalános szerző- dési feltételek sem tartalmaz rendelkezést, úgy a Lízingbeadó Üzletszabályzatának rendelkezései az irányadóak. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólegyes dokumentumok közötti esetleges eltérés esetén elsődlegesen az egyedi szerződés, hogy majd a Kondíciós lista, majd az Szja tváltalános szerződési Feltételek, majd a Lízingbeadó Üzletszabályzatának rendelkezései az irányadóak. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –A Lí- zingszerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, hitelintézetekről és a jelen szerződés nincs hatással pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, a külföldi forrásból származó jövedelem után Polgári Törvénykönyv, a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény rendelkezései és az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elegyéb vonatkozó hatályos jogszabályok alkalmazandóak.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a 8.5 Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen Lízingszerződést annak átolvasása és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41)megértése után, mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és akaratukkal mindenben megegyezőt, az egyedi szerződésen feltüntetett napon az alábbi feltételek szerintjóváhagyólag aláírták.
Appears in 1 contract
Samples: Zárt Végű Pénzügyi Lízingszerződés
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakbiztosítási szerződés tartalmához kapcsolódó összes nyilatkozatot, értesítést és kérelmet írásban kell benyújtani a Biztosítóhoz annak terhe mellett, hogy ennek elmaradása esetén az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elfigyelmen kívül hagyható.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, A Biztosítóval folytatott összes kapcsolattartás és levelezés a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elBiztosítási esemény helyétől függetlenül magyar nyelven történik.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Az ÁSZF által szabályozott biztosítási szerződés a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.magyar jog
4. A Felek kijelentikAz ÁSZF arra a Biztosítottra érvényes, hogy aki 12.12.2022 után lépett be a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzabiztosítási szerződésbe.
5. A Felek kijelentikBiztosítónak jogában áll átruházni az ÁSZF-ből eredő jogait és kötelezettségeit másik biztosítóra, a Biztosított pedig az ÁSZF és a Biztosítási dokumentum aláírásával feltétel nélkül és visszavonhatatlanul beleegyezését adja ebbe az átruházásba. A Biztosítottnak a Biztosítási dokumentum hatálya alatt nem áll jogában kijelölni vagy átruházni a jogait és a kötelezettségeit a Biztosító előzetes írásos engedélye nélkül.
6. A Biztosítási kötvény tulajdonosa / a Biztosított kijelenti,
a) az ÁSZF dokumentumot, amelynek valamennyi rendelkezését figyelmesen elolvasta és megértette;
b) a Biztosító fő azonosítási adataira vonatkozó összes információt;
c) ma Biztosított által az ÁSZF hatálya alatt nyújtott szolgáltatás tárgyára, így annak árára és összes költségére, időtartamára, az egyoldalú megszüntetés jogára, az indoklással való megszüntetés jogára, a felelősségkizárásra, az átruházás érvényességi időszakára, az alkalmazandó jogszabályokra, az illetékes bíróságra, a szerződéskötés nyelvére, valamint az Ügyfél által indokolt mértékben igényelt adatokra vonatkozó összes információt;
d) a felek közötti viták rendezésének bírósági és bíróságon kívüli eszközeire vonatkozó tájékoztatást.
7. A magyar Polgári Törvénykönyv 6:78 §-ának alkalmazásaként a Biztosítási kötvény tulajdonosa / a Biztosított kijelenti, hogy jelen szerződés egyetért az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezikÁSZF-fel, továbbá kijelentikmegerősíti, hogy megbeszélték és megtárgyalták az ÁSZF rendelkezéseit, valamint kifejezetten elfogadja az ÁSZF valamennyi rendelkezését, beleértve többek között a jelen felelősségkizárási záradékokat, az ÁSZF egyoldalú megszüntetését, a kötelezettségek teljesítésének felfüggesztését, a jogvesztés vagy a feltételekkel járó előnyöket, a kifogásolás jogának korlátozását, a szerződéskötési szabadság korlátozását, a szerződés aláírására hallgatólagos meghosszabbítását, a vonatkozó jogszabályokat és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Keltaz illetékes bíróság megválasztását.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Online Vásárlási Biztosítás
Záró rendelkezések. 113.1. A Felek megállapodnakFeltételeket úgy igyekeztünk megírni, hogy ne legyen szükség a módosításukra. Felhívjuk azonban a figyelmét, hogy ha mégis szükségessé válik a módosítás, úgy megváltoztathatjuk a jelen Feltételeket, illetve a bennük hivatkozott dokumentumok bármelyikét (például A tiltott termékek és szolgáltatások jegyzékét vagy az Árlistát). A módosítások érinthetik különösen a fizetési feltételekre, a megrendelési folyamatra, az onboarding folyamatra és a felek egyéb jogaira és kötelezettségeire vonatkozó rendelkezéseket. A jövőre nézve arra számítunk, hogy a Shoptet platformon helyettesítünk egyes fizetési módokat, illetve új fizetési módok igénybevételét tesszük lehetővé, ami szintén okot adhat a jelen Feltételek egyoldalú módosítására. Bármilyen módosításról a weboldalainkon értesítjük Önt, és minden esetben 30 napos határidőt biztosítunk a módosítás elutasítására. Ha Ön az értesítéstől számított 30 napon belül elutasítja a módosítást, ez a Szerződés felmondásának minősül az Ön részéről, a felmondási idő a fenti 30 napos határidő lejártáig tart, és ez alatt az idő alatt az addigi Feltételek maradnak érvényben.
13.2. A Szerződésen alapuló bármilyen jogviszonyra a magyar jog az irányadó. A Szerződésből eredő vagy azzal kapcsolatos vitás kérdéseket békés úton igyekszünk rendezni. Ha nem sikerül a jogvitát az egyeztetések kezdetétől számított 30 napon belül békés úton rendezni, akkor a jogvitát – beleértve a Szerződésen alapuló vagy azzal összefüggésben keletkezett jogok érvényességére, értelmezésére, rendezésére vagy megszűnésére vonatkozó kérdéseket is – a hatáskörrel és a per indításakor fennálló székhelyünk szerinti illetékességgel rendelkező magyarországi bíróság dönti el.
13.3. Mint tudja, elsősorban online kommunikálunk. Ezért a Szerződés keretén belüli kommunikációhoz is a távkommunikációs eszközöket használjuk, amelyeknek köszönhetően egyidejű fizikai jelenlét nélkül is egyeztethetünk egymással. Minden kommunikációt és megállapodást elektronikus vagy írásbeli formában archiválunk, ezekhez harmadik feleknek nincs hozzáférésük. A kommunikációnk nyelve a magyar, illetve – ha felkérjük Önt rá – az angol.
13.4. Amiben a Shoptet Pay szolgáltatások megrendelési folyamata során írásban megállapodtunk, az minden korábbi, a Shoptet Pay szolgáltatásokkal kapcsolatos szóbeli vagy írásbeli megállapodásunk helyébe lép – ennek az a célja, hogy biztosak legyünk abban, hogy mi az érvényes megállapodásunk.
13.5. A Szolgáltatások feltételeinek mindenkori aktuális változata az érintett Partner szolgáltató és/vagy a Fino honlapján érhető el.
13.6. Ha a Szerződés bármely rendelkezése (beleértve a Feltételekét is) érvénytelen vagy hatálytalan, vagy azzá válik, ez a tény nem érinti a Szerződés (a Feltételek) többi rendelkezésének az érvényességét és hatályát. Mi és Ön kötelezettséget vállalunk arra, hogy az Ügyfél ilyen rendelkezést azonos üzleti és jogi jelentéssel bíró érvényes és hatályos rendelkezéssel helyettesítjük, ideértve egy új szerződés megkötésének a lehetőségét is. Bármelyik fél köteles ezt a kötelezettségét a másik fél erre vonatkozó írásbeli felhívásának kézhezvételétől számított 10 napon belül teljesíteni.
13.7. A jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – Szerződésen alapuló jogviszonyunkra és az abból eredő vagy azzal összefüggő minden további jogviszonyunkra is a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – magyar jog az Szja tvirányadó. 67/B. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:63. § (5) bekezdése szerinti adózási szabályokat alkalmazzáküzleti gyakorlat alkalmazását kizárjuk, kivéve azokat, amelyekhez az Általános Szerződési Feltételekben kifejezetten hozzájárultunk. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólA felek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:192. § (1) bekezdés c) pont értelmében vállalják a körülmények megváltozásának kockázatát.
13.8. Előzetes írásbeli hozzájárulásunk nélkül Ön nem jogosult a Szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit sem részben, sem egészben átruházni. Hasonlóképpen Ön nem számíthat be velünk szemben semmilyen követelését, ha ahhoz nem adjuk a hozzájárulásunkat. Kötelezettséget vállalunk, hogy ilyen hozzájárulást nem tagadunk meg alapos ok nélkül. Mi abban az Szja tvesetben vagyunk jogosultak minden jogot és kötelezettséget az Ön előzetes hozzájárulása nélkül átruházni, ha Ön késedelembe esett a Szerződésből eredő bármely kötelezettségének teljesítésével.
13.9. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét Vis maior eseménynek tekintünk minden olyan kárértelőre nem látható körülményt, amelyre nincs ráhatásunk, különösen a természeti katasztrófákat, áram- vagy internetkimaradásokat, embargókat, sztrájkokat (beleértve a tervezetteket is), háborúkat, járványokat (beleértve a Covid–19 járványt is), kibertámadásokat (például a DDoS) vagy harmadik felek olyan beavatkozásait és az illetékes hatóságok olyan intézkedéseit, amelyeket nem lehetett észszerűen előre látni vagy többletkiadások nélkül megakadályozni. Abban az esetben, ha vis maior gátol minket vagy Önt a Szerződés szerinti kötelezettségeink teljesítésében, az érintett fél haladéktalanul értesíti a másik felet, megjelölve azt az időszakot, amely abból származik, hogy az Ügyfél alatt nem az Szja tvtudja teljesíteni kötelezettségeit. rendelkezéseinek megfelelően járt elA kötelezettség teljesítésének vis maior miatti elmulasztása nem minősül a Szerződés megszegésének. A vis maior események nem érintik a Felek fizetési kötelezettségeit.
213.10. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre Jogunkban áll az SPB ÜzletszabályzataÖn cégnevét, logóját, védjegyét vagy bármilyen egyéb kereskedelmi megnevezését referenciaként a Számlaszerződés weboldalainkon elhelyezni és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elajánlatainkban használni.
313.11. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadókXxxxx Xxxxxxxxxx 2023 október 16. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesnapján lépnek hatályba.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakJelen keretszerződés aláírásának napján, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákhatározatlan időre jön létre. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróljogosult a keretszerződést indokolás nélkül írásban felmondani abban az esetben, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteha nincs a megbízása alapján folyamatban lévő, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakjelen keretszerződés tárgykörébe eső pozíciója, és a jelen szerződés nincs hatással Bankkal szemben vállalt minden kötelezettségét maradéktalanul teljesítette. A Bank köteles az érvényes felmondás kézhezvételét követő 8 (nyolc) banki munkanapon belül záró elszámolást készíteni, és a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően záró elszámolást követő munkanapon az Ügyfelet ért kárértmegillető pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. Az SPB kizárja A Bank a felelősségét minden olyan kárértBszt. szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „http://www.takarekbank.hu/takarekbank/hu/egyeb/Bef-USZ.html” elérhetőségen, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakifejezett kérése esetén tartós adathordozón, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy a tájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, valamint kijelenti, hogy a jelen keretszerződés megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az Üzletszabályzatot általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a Díjtáblázatot megismertebefektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri eláltaluk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.
3), a tőkepiacról szóló 2001. A Felek kijelentikévi CXX. törvény (Tpt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a vonatkozó pénzforgalmi, valamint magyar és Európai Uniós jogszabályok, a Bank mindenkor hatályos Üzletszabályzata, valamint a mindenkor hatályos elszámolóházi szabályzatok rendelkezései az irányadóak. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzatát és mellékleteit elolvasta és értelmezte, azok tartalmával teljes mértékben egyetért. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Üzletszabályzat és mellékletei – különösen a tartós befektetésekről szóló rendelkezései Termékkatalógus, a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakDíjtételek jegyzéke, a végrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai – módosításra kerülnek, úgy mindaddigminden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét, ameddig és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen keretszerződése vonatkozásában. A jelen keretszerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, illetve terhelik, ha a szerződést a Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákkeretszerződést elolvasták, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesmegértették, és mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag aláírják.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Szerződésminták
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakszerződő felek visszavonhatatlanul elfogadják, hogy az Ügyfél a Pályázatot, a Pályázati Kiírást és mellékleteit tekintik alkalmazandónak, és ezek a mellékletek akkor is jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – mindenkori, elválaszthatatlan mellékletét képezik, ha jelen szerződéshez nem kerültek fizikai értelemben csatolásra. Eltérés esetén a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – szerződésben foglaltak az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákirányadók.
2. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és Ösztöndíjas tudomásul veszi, hogy jelen szerződésben meghatározott adatait, illetve jelen szerződéssel összefüggő valamennyi információt, illetve személyes adatot az Szja tvEgyetem az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. 67/B § –évi CXII. törvény előírásainak és a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag vonatkozó belső szabályzataiban foglaltaknak megfelelően kezelheti, azt jogszabályban meghatározott szervezeteknek a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakprogram monitorozásában résztvevő, és valamint jogszabály, illetve a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóraszerinti külső ellenőrzési szervek részére átadhatja. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét A kezelt adatok köre minden olyan kárértadatra kiterjed, amely abból származik, hogy amelyet az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB ÜzletszabályzataÖsztöndíjas a pályázati dokumentációban, a Számlaszerződés és jelen szerződésben az Egyetem rendelkezésére bocsát, illetve mindazokra az adatokra, amelyeket Ösztöndíjas a Bizományosi keretszerződés, jelen szerződés hatálya alatt az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elEgyetem számára megküld.
3. A Felek kijelentikszerződő felek tudomásul veszik, hogy amennyiben a jogszabályban arra feljogosított szervek, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium, továbbá a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ellenőrizhetik a Program megvalósítását az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesEgyetemnél.
4. A Felek kijelentik, hogy szerződő felek a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi szerződésből eredő esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzajogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.
5. A Felek kijelentikjelen szerződésben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében az Ösztöndíjas Pályázatára vonatkozó dokumentumok (így különösen a Pályázati Kiírás és mellékletei), hogy jelen szerződés az akaratukkal és Ösztöndíj Működési Szabályzata, valamint a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy magyar jog szabályai – elsősorban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései – az irányadók.
6. Az Egyetem képviselője a jelen szerződés aláírására aláírásával egyidejűleg ellenőrzi és az Ösztöndíjszerződés valamennyi eredeti példányának aláírásával tanúsítja, hogy meggyőződött az Ösztöndíjas személyazonosságáról.
7. Jelen szerződés a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakszerződő felek közül az utolsóként aláíró Fél aláírásának a napján lép hatályba. A szerződő felek a jelen, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek9 (kilenc) számozott oldalból álló szerződést elolvasták, megértették, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá. KeltA szerződés 4 (négy) db eredeti egymással teljes egészében megegyező példányban készült, amelyekből 1 (egy) példány az Ösztöndíjas részére kerül megküldésre, 3 (három) példány az Egyetemnél marad.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Ösztöndíjszerződés
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakjelen Hitelkérelem aláírásával az Adós a Szerződés megkötését kezdeményezi, azzal, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – Adós a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzáknyilatkozatát a Szerződés megkötéséig (létrejöttéig) írásban visszavonhatja. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és Adós tudomásul veszi, hogy az Szja tva jelen Hitelkérelem alapján a Felek közötti Szerződés a Hitelkérelem Bank általi jóváhagyását követően a Szerződés Bank általi aláírásának napján jön létre. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, Az elfogadásról és a jelen szerződés nincs hatással Szerződés Bank általi aláírásáról a külföldi forrásból származó jövedelem után Bank az Adóst az Általános Szerződési Feltételek XVII/26. fejezetének 1.6. alpontjában foglaltak szerint tájékoztatja. Módosítottnak tekinti a forrás- országban levont adóraBank a kölcsönigényt, ha az igénylő-lap benyújtását követően az igénylő a kölcsönigényét módosítja, ha a hitelcél változik, és/vagy a hitelcélra vonatkozó releváns új információt hoztak a Bank tudomására. A kölcsönigény módosítása esetében a hitelbírálatra kizárólag új igénylés benyújtását követően kerülhet sor. Amennyiben a két példányban kitöltött Hitelkérelem eltérő rendelkezéseket tartalmaz, a Bank jogosult a Szerződés aláírásának, illetve a Kölcsön folyósításának megtagadására, az ebből eredő esetleges kárért a Bank a felelősségét kizárja. Az SPB kizárja Adós és Adóstárs kijelentik, hogy a felelősségét Hitelkérelmet átolvasták és megértették, a Hitelkérelem az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárértáltaluk megadott illetve elfogadott adatokat tartalmazza. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származikAdós és Adóstárs kijelenti(k) és aláírással igazolja(-ják), hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és kölcsönigénylésben megjelölt adatok a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvalóságnak megfelelnek. Az Ügyfél Adós és Xxxxxxxx kijelenti, hogy személyes joga alapján cselekvőképes és kijelenti, hogy a jelen Szerződés megkötése vonatkozásában rendelkezik valamennyi szükséges felhatalmazással és az Üzletszabályzatot rá nézve kikényszeríthető jogokat és kötelezettségeket keletkeztet. Az Adós és Adóstárs kijelenti, hogy a Bank Általános Szerződési Feltételeit és a Díjtáblázatot megismerteSzerződésre vonatkozó Hirdetmény(ei)t, és az abban foglaltakat megismerte és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben valamint „az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek „Adatkezelési tájékoztató – az irányadókÉrintettek személyes adatai kezelése tekintetében” elnevezésű (link: xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxx.xxxx) tájékoztató dokumentumot megismerte. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikAdós és Adóstárs kijelenti, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen pontban hivatkozott és együttesen elolvasták és értelmeztéka „VI. Jelen A szerződés és az abban mellékletei” pontban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételéttartalmát megértette, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát Szerződés aláírásával a hivatkozott dokumentumok általa történt átvételét kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentikelismeri, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikegyúttal kijelenti, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakBank kifejezetten tájékoztatta arról, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.pontban hivatkozott dokumentumokat a Bank fiókjaiban, valamint a Bank honlapján (xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxxx.xxxx) mint megbízóis elérheti és onnan letöltheti. A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Bank mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételei, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41Különös részben hivatkozott Hirdetménye(k), a Polgári Törvénykönyv, és az egyéb vonatkozó magyar jogszabályok az irányadóak. A Bank tájékoztatja az Adóst, hogy az Általános Szerződési Feltételek XVII/26. fejezetét képező ún. Általános Rész 2.2.1, 2.2.2, 2.2.3, 2.3.1, 2.3.2. pontjaiban, illetve a Különös Rész III. pontjában foglalt rendelkezések lényegesen eltérnek a jogszabályoktól, illetve a szokásos szerződési gyakorlattól, továbbá a Különös Rész II.15. pontjában foglalt rendelkezések eltérnek a szokásos szerződési gyakorlattól. Az Adós és Adóstárs kijelenti, hogy a Bank tájékoztatását megismerte és megértette. Dátum: Hiteligénylő (Adós) Aláírás: Név: Hiteligénylő (Adóstárs) Aláírás: Név: Előttünk, mint megbízott [a továbbiakbantanúk előtt: Társaság] a továbbiakban együttesenAláírás: Felek között alulírott helyen Aláírás: Név: Név: Cím: Cím: Azonosító okmány(ok) típusa(i) és napon az alábbi feltételek szerint.száma(i): Azonosító okmány(ok) típusa(i) és száma(i): Dátum: Aláírás: Aláírás: Név: Név: Beosztás: Beosztás:
Appears in 1 contract
Samples: Személyi Kölcsön Szerződés
Záró rendelkezések. 115.1 A társulásban résztvevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges:
a) a megállapodás jóváhagyásához;
b) a megállapodás módosításához;
c) a megállapodás megszüntetéséhez;
d) a társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz;
e) a társulási megállapodás év közbeni felmondásához.
15.2 Jelen társulási megállapodás alapján az egyes tagok jogosultak – külön megállapodás alapján – más, gazdaságilag nehéz helyzetben lévő tag helyett és nevében pénzügyi teljesítést eszközölni, utólagos elszámolás mellett. Ez a pénzügyi átvállalás nem érinti a tagok jelen megállapodásban rögzített jogait és kötelezettségeit. A Felek megállapodnakTársulási Tanács ülésén kétharmados szavazattöbbséggel dönt az egyes tagokat terhelő működési hozzájárulás mértékéről. A tanács határozathozataláig, jelen szerződés aláírásával tagok kötelezettséget vállalnak ennek fedezetére.
15.3 Tagok kijelentik, tudomással bírnak arról, hogy a KEOP projekthez igényelhető támogatás csak a támogatási kérelem benyújtása előtt meg nem kezdett beruházáshoz igényelhető. Egyúttal nyilatkoznak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – V. fejezetben részletezett beruházási munkálatok a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróltámogatási kérelem benyújtásának időpontjáig még nem kezdődtek meg.
15.4 Tagok tudomásul veszik, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteönkormányzatok képviseletére jogosult személyek változása esetén, e körben különösen megértette és tudomásul veszi60 napon belül meg kell jelölniük az új képviselőket.
15.5 Tagok rögzítik, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a amennyiben jelen szerződés nincs hatással valamely rendelkezése jogszabály vagy egyéb, a külföldi forrásból származó jövedelem után feleken kívülálló ok miatt objektíve nem alkalmazható, a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél többi – fentiekkel nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elérintett – része teljes hatályban fennmarad.
2. Jelen szerződésben 15.6 A tagok vitás kérdéseiket elsősorban tárgyalásos úton, egymás közötti egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén a nyíregyházi székhelyű hatáskörrel rendelkező bíróság döntésének vetik alá magukat.
15.7 Ezen társulási megállapodásban nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakérdésekben a KEOP projekt megvalósításával összefüggő hazai jogszabályokat, a Számlaszerződés pályázati felhívást és a Bizományosi keretszerződésútmutatót, továbbá az SPB Kondíciós ListájaÖtv., a BsztTtv., az Szja tvállamháztartásról szóló, 2011. évi CXCV. törvény (Áht.), a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Számv.tv.) a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény továbbiakban Vgtv. és az ezen törvények végrehajtásával kapcsolatos egyéb jogszabályok, illetve a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3rendelkezéseit kell alkalmazni. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznektársulás tagjai ezen megállapodást három (3) eredeti példányban jóváhagyólag aláírták. Kelt.: BudapestMezőladány, SPB Befektetési Zrt2009. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8október 07. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.Mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Társulási Megállapodás
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakszerződő felek visszavonhatatlanul elfogadják, hogy az Ügyfél a Pályázatot, a pályázat benyújtásakor hatályos Pályázati Kiírást és mellékleteit tekintik alkalmazandónak, és ezek a mellékletek akkor is jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – mindenkori, elválaszthatatlan mellékletét képezik, ha jelen szerződéshez nem kerültek fizikai értelemben csatolásra. Eltérés esetén a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – szerződésben foglaltak az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákirányadók.
2. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és Ösztöndíjas tudomásul veszi, hogy jelen szerződésben meghatározott adatait, illetve jelen szerződéssel összefüggő valamennyi információt, illetve személyes adatot az Szja tvEgyetem az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. 67/B § –évi CXII. törvény előírásainak és a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag vonatkozó belső szabályzataiban foglaltaknak megfelelően kezelheti, azt jogszabályban meghatározott szervezeteknek a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakprogram monitorozásában résztvevő, és valamint jogszabály, illetve a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóraszerinti külső ellenőrzési szervek részére átadhatja. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét A kezelt adatok köre minden olyan kárértadatra kiterjed, amely abból származik, hogy amelyet az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, Ösztöndíjas a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződéspályázati dokumentációban, az SPB Kondíciós ListájaÖsztöndíjszerződésben az Egyetem rendelkezésére bocsát, a Bszt.illetve mindazokra az adatokra, amelyeket Ösztöndíjas az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései Ösztöndíjszerződés hatálya alatt az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elEgyetem számára megküld.
3. A Felek kijelentikszerződő felek tudomásul veszik, hogy amennyiben a jogszabályban arra jogosult szervek, valamint az Szja tv.-nek Innovációs és Technológiai Minisztérium, továbbá a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakNemzeti Kutatási, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek Fejlesztési és Innovációs Hivatal ellenőrizhetik az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesállamháztartás alrendszereiből finanszírozott beszerzéseket és az államháztartás alrendszereihez tartozó vagyont érintő szerződéseket az Egyetemnél.
4. A Felek kijelentik, hogy szerződő felek a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen szerződésből eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni. Ennek eredménytelensége esetére a szerződő felek hatáskörtől függően kikötik a hatáskörrel és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzailletékességgel rendelkező rendes bíróság kizárólagos illetékességét.
5. A Felek kijelentikjelen szerződésben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében az Ösztöndíjas Pályázatára vonatkozó dokumentumok (így különösen a Pályázati Kiírás és mellékletei), hogy jelen szerződés az akaratukkal és Ösztöndíj Működési Szabályzata, valamint a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy magyar jog szabályai – elsősorban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadók.
6. Az Egyetem képviselője a jelen szerződés aláírására aláírásával egyidejűleg ellenőrzi és az Ösztöndíjszerződés valamennyi eredeti példányának aláírásával tanúsítja, hogy meggyőződött az Ösztöndíjas személyazonosságáról.
7. Jelen szerződés a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakszerződő felek közül az utolsóként aláíró Fél aláírásának a napján lép hatályba. A szerződő felek a jelen, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek.. (..) számozott oldalból álló szerződést elolvasták, megértették, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá. Kelt.: BudapestA szerződés 3 (három) db eredeti egymással teljes egészében megegyező példányban készült, SPB Befektetési Zrtamelyekből 1 (egy) példány az Ösztöndíjas részére kerül megküldésre, 2 (két) példány az Egyetemnél marad. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.Melléklet:
Appears in 1 contract
Samples: Ösztöndíjszerződés
Záró rendelkezések. 112.1. A Felek megállapodnakTámogatási Szerződés céljára és társadalmi hasznosságára tekintettel a Szerződő felek fokozott gondossággal kötelesek eljárni a teljesítés során. Erre tekintettel a Szerződő felek kötelesek egymás teljesítését elősegítve szorosan együttműködni, és egymás méltányos érdekeit figyelembe venni. Szerződő felek a Támogatási Szerződésből eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.
12.2. A Szerződő felek egymás részére megküldött nyilatkozataik (felszólítás, értesítés, kérelem) megtételét írásban kötelesek teljesíteni. Postai úton történő kézbesítés esetén az értesítést hivatalos iratként kell feladni és kézbesíteni. Ha a postai úton történő kézbesítés azért hiúsul meg, mert a címzett vagy meghatalmazottja úgy nyilatkozik, hogy a küldeményt nem veszi át, az Ügyfél jelen szerződés értesítést a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni. Ha a küldemény a postai kézbesítés második megkísérlését követően is „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, a posta által visszaküldött küldemény visszafordításának napját kell a kézbesítés napjának tekinteni.
12.3. A szerződéskötés feltételeként meghatározott dokumentumok, valamint a záró szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás elfogadásáról szóló döntésig beküldött és a Lebonyolító által elfogadott módosítási kérelmek a Támogatási Szerződés részét képezik. A Kedvezményezett pályázati dokumentációját a Támogatási Szerződés, annak mellékletei, a pályázati kérelem, valamint a benyújtott nyilatkozatok, egyéb kérelmek képezik. A Támogatási Szerződés rendelkezéseit a Kedvezményezett pályázati kérelme, nyilatkozatai, egyéb kérelmei figyelembevételével, továbbá a Szerződés mellékletei, a Pályázati Kiírás, valamint a Pályázati Útmutató alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákkell értelmezni.
12.4. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, ÁSZF-ben és a jelen szerződés nincs hatással Támogatási Szerződésben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében a külföldi forrásból származó jövedelem után magyar jog – elsősorban a forrás- országban levont adóraPolgári Törvénykönyvről szóló 2013. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződésévi V. törvény, az SPB Kondíciós Listája, a BsztÁht. és az Ávr., az Szja tvSzja., a Ptk.az Útravaló Ösztöndíjrendelet, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései 84/2013. EMMI rendelet – szabályai az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elirányadóak.
312.5. A Felek kijelentikközpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 67/2008. (III. 29.) Korm. rendelet 4. § l) alpontjának értelmében az Útravaló Ösztöndíjprogramból nyújtott esélyteremtő ösztöndíjak nem tartoznak a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény hatálya alá. A személyes adatokat a Lebonyolító kizárólag a pályázati kérelmek (támogatási igények) feldolgozásához, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákelbírálásának felterjesztéséhez, a jogszabályokban foglaltak lesznek Támogatási Szerződés megkötéséhez, módosításához és felmondásához, valamint a visszavonási eljárás során szükséges mértékben használhatja fel és kezelheti. A Lebonyolító a személyes adatokat – az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesellenőrzésre jogosult hatóságok megkeresésén kívül – harmadik személy részére nem adhatja ki.
412.6. A Felek kijelentik, hogy Támogatási Szerződés a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaSzerződő felek által történő aláírását követően jön létre.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 16.1. Jelen Kiegészítő Megállapodás annak Felek által történő aláírásával lép hatályba, és az Ügyfél és a Bank közt létrejött, Preambulumban hivatkozott valamennyi Keretszerződés vagy a Bank és az Ügyfél közti ügyfél- és értékpapírszáma szerződés megszűnésével hatályát veszti. A jelentéstételre vonatkozó rendelkezések a LEI kód Ügyfél által Banknak történő átadásával lépnek hatályba.
6.2. Az Ügyfél kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Bank a jelen Kiegészítő Megállapodásból fakadó kötelezettségei teljesítéséhez harmadik személy vagy személyek közreműködését igénybe vegye.
6.3. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Jogszabályok rendelkezésinek értelmezése, és a Jogszabályokból eredő kötelezettségei teljesítése során nem támaszkodik kizárólag a Bank által részére nyújtott bármely tájékoztatásra, hanem saját szakértőt, tanácsadót vesz igénybe. A Felek kifejezetten rögzíti, hogy a jelen Kiegészítő Megállapodás kizárólag az Ügyfél és a Bank között, a Keretszerződés hatálya alatt megkötött egyedi Ügyletekre vonatkozik, az Ügyfél által más hitelintézettel vagy pénzügyi vállalkozással kötött bármely ügylete vonatkozásában a Bank részére semminemű kötelezettségvállalást nem keletkeztet.
6.4. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Kiegészítő Megállapodást érintő jogszabály változás esetén a jelen Kiegészítő Megállapodás rendelkezései a jogszabálynak megfelelően módosulnak, amennyiben a Kiegészítő Megállapodás módosuló rendelkezéseinek szövegezése a jogszabályok alapján egyértelműen megállapítható. Amennyiben a Keretszerződésekben foglalt kötelezettségek teljesíthetősége érdekében a jogszabály változásra tekintettel jelen Kiegészítő Megállapodás módosítása szükséges, a Bank jogosult a Kiegészítő Megállapodás módosítását kezdeményezni, és a Kiegészítő Megállapodás módosítására nyitva álló határidő elteltétől a módosítás megtörténtéig jogosult megtagadni az Szja tvÜgyféllel a Keretszerződés hatálya alá tartozó ügylet megkötését.
6.5. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákA jelen Kiegészítő Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Keretszerződés rendelkezései és kikötései változatlan tartalommal irányadók.
6.6. A jelen Kiegészítő Megállapodás két magyar nyelvű példányban készült. A Kiegészítő Megállapodás kizárólag közös megegyezéssel, írásban módosítható. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólaláírásával igazolja, hogy az Szja tvátvette a Kiegészítő Megállapodáshoz csatolt kivonatot a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekről.
6.7. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteMivel a jelen Kiegészítő Megállapodás a Felek jogviszonyában Polgári Törvénykönyv rendelkezései értelmében általános szerződési feltételnek minősül, e körben különösen megértette és tudomásul veszia Felek rögzítik, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és Bank a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származikKiegészítő Megállapodás aláírása előtt lehetővé tette, hogy annak tartalmát az Ügyfél megismerje és erre tekintettel az Ügyfél a jelen Kiegészítő Megállapodás tartalmát – annak aláírásával – kifejezetten elfogadja. Magyar nyelvet nem beszélő Ügyfél esetén: Az Ügyfél elismeri, hogy …………………………………. (lakcím: , anyja neve: ……………………………)8 mint eseti tolmács és okirati tanú a jelen, magyar nyelven készült Számlaszerződés tartalmát az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés Ügyfélnek lefordította és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókmegmagyarázta. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakSzámlaszerződést a fordítást és magyarázatot követően, úgy mindaddigannak ismeretében, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mint akaratával mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekmegegyezőt jóváhagyólag aláírta. Kelt.: BudapestBank Ügyfél Magyar nyelvet nem beszélő Ügyfél esetén: Előttünk, SPB Befektetési Zrt. mint tanúk előtt:
1/ Név: …………………………………………… . Lakcím: …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat Kijelentem, hogy a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakbanokiratot 9 részére lefordítottam és annak tartalmát megmagyaráztam. Aláírás: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely………………………………………. 2/Név: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8……………………………………. 3Lakcím: …………………………………. em., cégjegyzékszámAláírás: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.…………………………………...
Appears in 1 contract
Samples: Treasury Framework Agreement for Trading on and Off the Exchange
Záró rendelkezések. 1A Szerződő Felek rögzítik, hogy a vállalkozási szerződés – ide nem értve a teljesítési biztosíték nyújtására vonatkozó kötelezettséget tartalmazó rendelkezéseket, melyek a jelen szerződés felek által történő aláírásával hatályba lépnek – a Szerződő Felek általi aláírást követően a teljesítési biztosíték nyújtását igazoló dokumentum Megrendelő által történő kézhezvételének napján lép hatályba. Amennyiben a szerződésben meghatározott teljesítési biztosíték nyújtására a szerződésben foglalt határidőn belül nem kerül sor, úgy a Megrendelő kártérítési igényének érvényesítése mellett jogosult a szerződéstől elállni a Vállalkozóhoz intézett egyoldalú nyilatkozattal. A Szerződő Felek rögzítik továbbá, hogy a vállalkozási szerződés a szavatossági, illetve jótállási idő leteltével szűnik meg, amennyiben Vállalkozó a jótállási idő lejárta előtt felmerült, és a vállalkozási szerződésben rögzített módon a Megrendelő által jelzett hibák kijavításra kerülnek, és azt a Megrendelő átveszi. Amennyiben a hibák kijavítása, illetve a Megrendelő részéről történő átvétele nem történik meg, úgy a szerződés hatálya a Megrendelő által történő átvételig meghosszabbodik. A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a vállalkozási szerződésben foglaltakat, valamint a teljesítésük során az egymásnak átadott információkat bizalmasan kezelik. Ez értelemszerűen nem vonatkozik azokra az információkra, amelyek titokban tartását jogszabály nem teszi lehetővé. A Szerződő Felek magukra nézve kötelezőnek fogadják el, hogy a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény alapján az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is jogosult ellenőrizni a rendelkezésükre bocsátott költségvetési pénzeszközök szerződésszerű felhasználását. A Szerződő Felek tudomásul veszik, hogy az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. §-ának (9) bekezdésében foglaltak alapján az Állami Számvevőszék vizsgálhatja az államháztartás alrendszereiből finanszírozott beszerzéseket és az államháztartás alrendszereinek vagyonát érintő szerződéseket a Megrendelőnél, a Megrendelő nevében vagy képviseletében eljáró természetes személynél és jogi személynél, valamint azoknál a szerződő feleknél, akik, illetve amelyek a szerződés teljesítéséért felelősek, továbbá a szerződés teljesítésében közreműködő valamennyi gazdálkodó szervezetnél. A Szerződő Felek rögzítik, hogy a hatályos jogszabályok alapján a Megrendelő a nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű szerződések jogszabályban előírt tartalmi elemeit köteles a jogszabályban és a saját szabályzatában előírt módon közzétenni. A Szerződő Felek egybehangzóan kijelentik, hogy a Vállalkozási Szerződés végrehajtása során felmerülő vitás kérdéseket elsősorban peren kívül kívánják rendezni. A vállalkozási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, így különösen a Ptk. és a Kbt., valamint a Szerződő Felek jogviszonyára vonatkozó jogszabályok, szabványok és más, egyéb kötelező erejű rendelkezések irányadók. A Szerződő Felek kifejezetten rögzítik, hogy amennyiben a vállalkozási szerződés bármely kikötése érvénytelennek vagy hatálytalannak bizonyulna, az a vállalkozási szerződés egyéb rendelkezéseit nem érinti. A Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben az érvénytelenség, hatálytalanság okát orvosolni lehet, úgy mindent megtesznek az adott szerződésrész érvényben, illetve hatályban tartása érdekében, illetve azt olyan érvényes vagy hatályos rendelkezéssel pótolják, amely a legjobban megfelel az adott szerződésrész szellemének és gazdasági célkitűzéseinek. A vállalkozási szerződés és dokumentumai magyar nyelven készülnek. A vállalkozási szerződés megkötése után az ügyvitel, és a Szerződő Felek közötti együttműködés nyelve a magyar nyelv, beleértve különösen a vitás ügyek rendezését, a napi ügyeket (tervek, jóváhagyások, technológiai leírások, építési naplók, felmérési naplók, számlák, jegyzőkönyvek) és minden egyéb iratot és nyilatkozatot. A Felek megállapodnak, hogy e szerződés teljesítése során a közöttük felmerülő – és az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére előzőek szerint peren kívül nem rendezhető – jogviták eldöntésére a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – perértéktől függően a Vác Járási Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A vállalkozási szerződést a Szerződő Felek annak elolvasása, gondos áttanulmányozása és megértése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt egyetértően elfogadták és aláírásra jogosult, illetve felhatalmazott képviselőik hat (6) példányban (melyből négy példány Megrendelőt, kettő példány Vállalkozót illeti) fenntartások nélkül, az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólalábbiakban megjelölt keltezéssel írták alá azzal, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte a vállalkozási Szerződés helyesen, pontosan és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, teljes körűen tartalmazza ügyleti akaratukat és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk.tényeket, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókrendelkezésre bocsátott adatokat. Az Ügyfél kijelentiVác, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. 2022 ………………………………hó……….nap. ………………………… ……………..……………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.
1.) mint megbízóAz elvárás megfogalmazásának célja, [hogy a továbbiakbanVállalkozó a kivitelezés során a környezetvédelmi szempontok és előírások figyelembevételével járjon el.
2.) A munkavégzés helye céljából csak olyan gépet, berendezést lehet behozni és működtetni, amely használata során és használaton kívül sem szennyezi a környezetet, és amely biztonságos üzemeltetésre alkalmas, légszennyezése az adott berendezésre előírt határértéket nem haladja meg.
3.) Amennyiben a vállalt feladat teljesítése során hulladék, vagy veszélyes hulladék keletkezik, a Vállalkozó köteles gondoskodni annak helyszíni tárolására alkalmas hulladékgyűjtő edényzet helyszínre történő telepítéséről és elszállításáról.
4.) Veszélyes hulladékok kezelése a többi hulladéktól elkülönítetten, a szelektív gyűjtés szabályait betartva, „veszélyes hulladék” felirattal ellátva, hulladékfajták szerint elkülönítve kell tárolni, hogy kizárja a környezet szennyezését és veszélyeztetését. Veszélyes hulladékok: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 BudapestHézagkitöltő anyagok, Vörösmarty tér 7-8. 3. em.hajtógázos flakonok Szigetelő anyagok kőzetgyapot, cégjegyzékszám: 01-10-044420üveggyapot Festék maradékok, adószám: 12517091-2-41)rongy, mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.papír, elhasznált festékes szerszámok
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 1Tagok rögzítik, hogy amennyiben jelen megállapodás valamely rendelkezése jogszabály vagy egyéb, a feleken kívülálló ok miatt objektíve nem alkalmazható, a többi – fentiekkel nem érintett – része teljes hatályában fennmarad. A Felek megállapodnakTagok kijelentik, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik tudomással bírnak arról, hogy az Szja tvállami és KOHÉZIÓS ALAP támogatás csak a támogatási kérelem benyújtása előtt meg nem kezdett beruházáshoz igényelhető. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte Egyúttal nyilatkoznak arról, hogy a munkálatok még nem kezdődtek meg. Tagok tudomásul veszik, hogy a körzeti meghatalmazott személyének változása esetén, a változást követő 15 napon belül az új képviselő személyét az írásos meghatalmazás egyidejű csatolásával a Társulás Elnökéhez kell bejelenteniük. A Tagok vitás kérdéseiket elsősorban és megértettekötelezően tárgyalásos úton, egymás között – szükség szerint érdekképviseleti és szakmai szervek, szervezetek bevonásával – egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetére az Egri Járásbíróság, illetve az Egri Törvényszék kizárólagos illetékességének vetik alá magukat. Tagok rögzítik, hogy e körben különösen megértette megállapodásnál alkalmazták és tudomásul veszivették a vonatkozó magyar jogszabályokat. Ezen Társulási Megállapodás megkötésénél Tagok a vonatkozó KOHÉZIÓS ALAP előírások mellett, hogy az Szja tva Mötv., a Ht. 67/B § –és a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag végrehajtására vonatkozó, kapcsolódó jogszabályok, a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakközbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény, továbbá a költségvetési szervek működésére és gazdálkodására vonatkozó egyéb jogszabályok előírásait veszik figyelembe. Az előzőekben felsorolt jogszabályok, illetve a jelen szerződés nincs hatással által nem szabályozott kérdésekben a külföldi forrásból származó jövedelem után Polgári Törvénykönyv szabályai irányadók. A jelen Társulási Megállapodás a forrás- országban levont adóraTársulási Tanács kezdeményezésére a Társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntésével módosítható. Az SPB kizárja A Társulási Tanács módosítás kezdeményezésére vonatkozó döntését a felelősségét Társulás bármely tagja indítványozhatja. Tagok a módosításokat is tartalmazó Társulási Megállapodás egységes szerkezetbe foglalásával és ellenjegyzésével xx. Xxxxxxxxx Xxxxxxx ügyvédet bízzák meg. A fentiek szerint ezen megállapodást – a 6. számú mellékletben feltüntetett aláírási íven – Tagok 20 eredeti példányban, mint akaratuknak és gazdasági céljaiknak mindenben megfelelőt, annak átolvasása és tartalmának megértését követően jóváhagyólag aláírták. Tagok megbízzák az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származikellenjegyző jogi képviselőt azzal, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, részükre a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekTársulási Megállapodásról egy-egy hiánytalan tartalmú másolati példányt hitelesítsen. Kelt.: BudapestEgerben a Társulás székhelyén, SPB Befektetési Zrt2015. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8január hó 30. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.napján
Appears in 1 contract
Samples: Társulási Megállapodás
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakHitelszerződés mindennemű módosítása csak írásban érvényes. A szóbeli közlések és kikötések csak akkor érvényesek, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – ha azokat a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elBank írásban is visszaigazolja.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelentiSzerződő felek megállapodnak abban, hogy az Üzletszabályzatot egymáshoz intézett írásbeli nyilatkozataikat, amelyeket tértivevényes és ajánlott, avagy egyéb könyvelt levélpostai küldeményként szabályszerűen postára adtak, a Díjtáblázatot megismertemásik féllel közöltnek, részére kézbesítettnek kell tekinteni (kézbesítési vélelem) akkor is, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át (az „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri eliratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. A jelen szerződés alapján minden kérelmet, nyilatkozatot, egyéb közlést a szerződő felek egymás között írásban az alábbi címekre teljesítenek: Bank levelezési címe: MKB Bank Zrt. 1056 Budapest, Váci u.38. Hitelfelvevő levelezési címe: Az Ügyfél által megadott levelezési cím.
3. A Felek kijelentikAz Adós vállalja, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakfennállása alatt a Bank által kért tájékoztatást postafordultával megadja, úgy mindaddigkötelezettséget vállal továbbá arra, ameddig hogy a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákBankkal írásban haladéktalanul közli, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesha pénzügyi, anyagi vagy bármely más körülményeiben olyan változás áll be, amely e szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítését korlátozza, illetve terhesebbé teszi.
4. A Felek kijelentikHitelszerződésben nem szabályozott kérdésekben a Szerződő felek között létrejött bankszámla/Pénzügyi Szolgáltatási Szerződésben, a Bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló üzletszabályzat Általános rendelkezések című I. fejezetében, továbbá a Záró rendelkezések című VIII. fejezetében foglaltakat, valamint a Hitelműveletek végzéséről szóló üzletszabályzatában (továbbiakban: Üzletszabályzat), a jelen szerződésre vonatkozó jogszabályokban, valamint a Polgári Törvénykönyvben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
5. Az Adós kijelenti, hogy a Bank hivatkozott mindkét Üzletszabályzatának tartalmát megismerte, az abban írtakat - különös tekintettel a Bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló üzletszabályzat VIII. fejezet 34. pontjában (Alkalmazandó jog és a jogviták eldöntése), 1. és 2. sz. melléklet, valamint a Hitelműveletek végzéséről szóló üzletszabályzat 5.; 6.3.; 6.4.;7.; 8. és 8/A..; pontjában felsoroltakra - kifejezetten elfogadja. Adós kijelenti továbbá, hogy jelen Hitelszerződés aláírását megelőzően megismerte a lakossági kölcsönszerződések egyes feltételeit tartalmazó Tájékoztatót, amely a kondíciós lista részét képezi.
6. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmeztékHitelszerződés fennállása alatt hatályos Üzletszabályzat rendelkezései minden külön jogcselekmény nélkül kötelezőek a Szerződő felekre.
7. Jelen Szerződő felek megállapodnak abban, hogy ha a jelen Hitelszerződés bármely kikötése érvénytelennek bizonyulna, az a szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák egyéb rendelkezéseinek érvényességét nem érinti.
8. A Szerződő felek tudomásul veszik, hogy a Felek megállapodásának valamennyi feltételétSzerződő felek közötti kapcsolattartás nyelve a magyar nyelv, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB Bank a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatait és kimutatásait is magyar nyelven készíti el és bocsátja az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaAdós rendelkezésére.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Folyószámlahitel Szerződés
Záró rendelkezések. 113.1. A Felek megállapodnakTámogatási Szerződés céljára és társadalmi hasznosságára tekintettel a Szerződő felek fokozott gondossággal kötelesek eljárni a teljesítés során. Erre tekintettel a Szerződő felek kötelesek egymás teljesítését elősegítve szorosan együttműködni, és egymás méltányos érdekeit figyelembe venni. Szerződő felek a Támogatási Szerződésből eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.
13.2. A Szerződő felek egymás részére megküldött nyilatkozataik (felszólítás, értesítés, kérelem) megtételét írásban kötelesek teljesíteni. Postai úton történő kézbesítés esetén az értesítést hivatalos iratként kell feladni és kézbesíteni. Ha a postai úton történő kézbesítés azért hiúsul meg, mert a címzett vagy meghatalmazottja úgy nyilatkozik, hogy a küldeményt nem veszi át, az Ügyfél jelen szerződés értesítést a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni. Ha a küldemény a postai kézbesítés második megkísérlését követően is „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, a posta által visszaküldött küldemény visszafordításának napját kell a kézbesítés napjának tekinteni.
13.3. A szerződéskötés feltételeként meghatározott dokumentumok, valamint a záró szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás elfogadásáról szóló döntésig beküldött és a Lebonyolító által elfogadott módosítási kérelmek a Támogatási Szerződés részét képezik. A Kedvezményezett pályázati dokumentációját a Támogatási Szerződés, annak mellékletei, a pályázati kérelem, valamint a benyújtott nyilatkozatok, egyéb kérelmek képezik. A Támogatási Szerződés rendelkezéseit a Kedvezményezett pályázati kérelme, nyilatkozatai, egyéb kérelmei figyelembevételével, továbbá a Szerződés mellékletei, a Pályázati Kiírás, valamint a Pályázati Útmutató alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákkell értelmezni.
13.4. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, ÁSZF-ben és a jelen szerződés nincs hatással Támogatási Szerződésben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében a külföldi forrásból származó jövedelem után magyar jog – elsősorban a forrás- országban levont adóraPolgári Törvénykönyvről szóló 2013. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződésévi V. törvény, az SPB Kondíciós Listája, a BsztÁht. és az Ávr., az Szja tvSzja., a Ptk.az Útravaló Ösztöndíjrendelet, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései 58/2015. EMMI rendelet – szabályai az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elirányadóak.
313.5. A Felek kijelentikközpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 67/2008. (III. 29.) Korm. rendelet 4. § l) alpontjának értelmében az Útravaló Ösztöndíjprogramból nyújtott esélyteremtő ösztöndíjak nem tartoznak a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény hatálya alá. A személyes adatokat a Lebonyolító kizárólag a pályázati kérelmek (támogatási igények) feldolgozásához, hogy amennyiben elbírálásának felterjesztéséhez, a Támogatási Szerződés megkötéséhez, módosításához és felmondásához, valamint a visszavonási eljárás során szükséges mértékben használhatja fel és kezelheti. A Lebonyolító a személyes adatokat – az Szja tv.-nek ellenőrzésre jogosult hatóságok megkeresésén kívül – harmadik személy részére nem adhatja ki.
13.6. Államháztartáson kívüli szervezet esetében az egyesülési jogról, a tartós befektetésekről közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló rendelkezései 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil törvény) 75. §-ának (1) bekezdése értelmében csak olyan civil szervezet kaphat költségvetési támogatást, amely a Civil törvény 30. §-a szerint letétbe helyezte beszámolóját. A Civil törvény 30. §-ának előírása szerint a civil szervezet köteles az elfogadott beszámolóját, közhasznúsági mellékletét – kötelező könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt – az adott üzleti év mérlegforduló napját követő ötödik hónap utolsó napjáig letétbe helyezni és közzétenni, kötelező könyvvizsgálat esetén ugyanolyan formában és tartalommal, mint amelynek alapján a könyvvizsgáló a beszámolót felülvizsgálta. A Kedvezményezett a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak bekezdésben leírtaknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikköteles arra, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmeztéktámogatási szerződés aláírásával egyidejűleg benyújtsa a Lebonyolító részére a 2013. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételétévre készített beszámolójának másolatát, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikvalamint megfelelően igazolja azt, hogy a jelen szerződés aláírására beszámoló közzétételét a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényben meghatározott módon és határidőben kezdeményezte.
13.7. A Támogatási Szerződés a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. KeltSzerződő felek által történő aláírását követően jön létre.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 1A Szerződő Felek rögzítik, hogy a vállalkozási szerződés – ide nem értve a teljesítési biztosíték nyújtására vonatkozó kötelezettséget tartalmazó rendelkezéseket, melyek a jelen szerződés felek által történő aláírásával hatályba lépnek – a Szerződő Xxxxx általi aláírást követően a teljesítési biztosíték nyújtását igazoló dokumentum Megrendelő által történő kézhezvételének napján lép hatályba. Amennyiben a szerződésben meghatározott teljesítési biztosíték nyújtására a szerződésben foglalt határidőn belül nem kerül sor, úgy a Megrendelő kártérítési igényének érvényesítése mellett jogosult a szerződéstől elállni a Vállalkozóhoz intézett egyoldalú nyilatkozattal. A Szerződő Felek rögzítik továbbá, hogy a vállalkozási szerződés a szavatossági, illetve jótállási idő leteltével szűnik meg, amennyiben Vállalkozó a jótállási idő lejárta előtt felmerült, és a vállalkozási szerződésben rögzített módon a Megrendelő által jelzett hibák kijavításra kerülnek, és azt a Megrendelő átveszi. Amennyiben a hibák kijavítása, illetve a Megrendelő részéről történő átvétele nem történik meg, úgy a szerződés hatálya a Megrendelő által történő átvételig meghosszabbodik. A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a vállalkozási szerződésben foglaltakat, valamint a teljesítésük során az egymásnak átadott információkat bizalmasan kezelik. Ez értelemszerűen nem vonatkozik azokra az információkra, amelyek titokban tartását jogszabály nem teszi lehetővé. A Szerződő Felek magukra nézve kötelezőnek fogadják el, hogy a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény alapján az Állami Számve vőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is jogosult ellenőrizni a rendelkezésükre bocsátott költségvetési pénzeszközök szerződésszerű felhasználását. A Szerződő Xxxxx tudomásul veszik, hogy az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. §-ának (9) bekezdésében foglaltak alapján az Állami Számvevőszék vizsgálhatja az államháztartás alrendszereiből finanszírozott beszerzéseket és az államháztartás alrendszereinek vagyonát érintő szerződéseket a Megrendelőnél, a Megrendelő nevében vagy képviseletében eljáró természetes személynél és jogi személynél, valamint azoknál a szerződő feleknél, akik, illetve amelyek a szerződés teljesítéséért felelősek, továbbá a szerződés teljesítésében közreműködő valamennyi gazdálkodó szervezetnél. A Szerződő Xxxxx rögzítik, hogy a hatályos jogszabályok alapján a Megrendelő a nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű szerződések jogszabályban előírt tartalmi elemeit köteles a jogszabályban és a saját szabályzatában előírt módon közzétenni. A Szerződő Xxxxx egybehangzóan kijelentik, hogy a Vállalkozási Szerződés végrehajtása során felmerülő vitás kérdéseket elsősorban peren kívül kívánják rendezni. A vállalkozási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, így különösen a Ptk. és a Kbt., valamint a Szerződő Felek jogviszonyára vonatkozó jogszabályok, szabványok és más, egyéb kötelező erejű rendelkezések irányadók. A Szerződő Xxxxx kifejezetten rögzítik, hogy amennyiben a vállalkozási szerződés bármely kikötése érvénytelennek vagy hatálytalannak bizonyulna, az a vállalkozási szerződés egyéb rendelkezéseit nem érinti. A Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben az érvénytelenség, hatálytalanság okát orvosolni lehet, úgy mindent megtesznek az adott szerződésrész érvényben, illetve hatályban tartása érdekében, illetve azt olyan érvényes vagy hatályos rendelkezéssel pótolják, amely a legjobban megfelel az adott szerződésrész szellemének és gazdasági célkitűzéseinek. A vállalkozási szerződés és dokumentumai magyar nyelven készülnek. A vállalkozási szerződés megkötése után az ügyvitel, és a Szerződő Felek közötti együttműködés nyelve a magyar nyelv, beleértve különösen a vitás ügyek rendezését, a napi ügyeket (tervek, jóváhagyások, technológiai leírások, építési naplók, felmérési naplók, számlák, jegyzőkönyvek) és minden egyéb iratot és nyilatkozatot. A Felek megállapodnak, hogy e szerződés teljesítése során a közöttük felmerülő – és az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére előzőek szerint peren kívül nem rendezhető – jogviták eldöntésére a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – perértéktől függően a Vác Járási Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A vállalkozási szerződést a Szerződő Felek annak elolvasása, gondos áttanulmányozása és megértése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt egyetértően elfogadták és aláírásra jogosult, illetve felhatalmazott képviselőik hat (6) példányban (melyből négy példány Megrendelőt, kettő példány Vállalkozót illeti) fenntartások nélkül, az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólalábbiakban megjelölt keltezéssel írták alá azzal, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte a vállalkozási Szerződés helyesen, pontosan és megértetteteljes körűen tartalmazza ügyleti akaratukat és a tényeket, e körben különösen megértette és tudomásul veszivalamint a rendelkezésre bocsátott adatokat.
1.) Az elvárás megfogalmazásának célja, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag Vállalkozó a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, kivitelezés során a környezetvédelmi szempontok és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt előírások figyelembevételével járjon el.
2. Jelen szerződésben .) A munkavégzés helye céljából csak olyan gépet, berendezést lehet behozni és működtetni, amely használata során és használaton kívül sem szennyezi a környezetet, és amely biztonságos üzemeltetésre alkalmas, légszennyezése az adott berendezésre előírt határértéket nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elhaladja meg.
3. A Felek kijelentik.) Amennyiben a vállalt feladat teljesítése során hulladék, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákvagy veszélyes hulladék keletkezik, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesVállalkozó köteles gondoskodni annak helyszíni tárolására alkalmas hulladékgyűjtő edényzet helyszínre történő telepítéséről és elszállításáról.
4.) Veszélyes hulladékok kezelése a több i hulladéktól elkülönítetten, a szelektív gyűjtés szabályait betartva, „veszélyes hulladék” felirattal ellátva, hulladékfajták szerint elkülönítve kell tárolni, hogy kizárja a környezet szennyezését és veszélyeztetését. A Felek kijelentikVeszélyes hulladékok: - Hézagkitöltő anyagok, hajtógázos flakonok - Szigetelő anyagok kőzetgyapot, üveggyapot - Festék maradékok, rongy, papír, elhasznált festékes szerszámok - Ragasztómaradékok, műgyanta - Oldószerek, - Bitumenlemez hulladék - Műanyag fólia - Elhasznált szigetelőanyag - Aszfalt és bitumen törmelék - Olajjal, vagy más vegyi anyagokkal szennyezett talaj
5.) Biztosítani kell, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák veszélyes anyagok, hulladékok a Felek megállapodásának valamennyi feltételétcsapadékvíz csatornába, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaélővizekbe ne kerülhessenek.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakbiztosítási szerződés tartalmához kapcsolódó összes nyilatkozatot, értesítést és kérelmet írásban kell benyújtani a Biztosítóhoz annak terhe mellett, hogy ennek elmaradása esetén az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elfigyelmen kívül hagyható.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, A Biztosítóval folytatott összes kapcsolattartás és levelezés a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elBiztosítási esemény helyétől függetlenül magyar nyelven történik.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Az ÁSZF által szabályozott biztosítási szerződés a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesmagyar jog hatálya alá tartozik.
4. A Felek kijelentikAz ÁSZF arra a Biztosítottra érvényes, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.aki 1.09.2021 után
5. A Felek kijelentikBiztosítónak jogában áll átruházni az ÁSZF-ből eredő jogait és kötelezettségeit másik biztosítóra, a Biztosított pedig az ÁSZF és a Biztosítási dokumentum aláírásával feltétel nélkül és visszavonhatatlanul beleegyezését adja ebbe az átruházásba. A Biztosítottnak a Biztosítási dokumentum hatálya alatt nem áll jogában kijelölni vagy átruházni a jogait és a kötelezettségeit a Biztosító előzetes írásos engedélye nélkül.
6. A Biztosítási kötvény tulajdonosa / a Biztosított kijelenti, hogy jelen szerződés jó előre előzetesen és teljes formában kézhez kapta:
a) az akaratukkal ÁSZF dokumentumot, amelynek valamennyi rendelkezését figyelmesen elolvasta és megértette;
b) a tényleges helyzettel mindenben megegyezikBiztosító fő azonosítási adataira vonatkozó összes információt;
c) ma Biztosított által az ÁSZF hatálya alatt nyújtott szolgáltatás tárgyára, továbbá kijelentikígy annak árára és összes költségére, időtartamára, az egyoldalú megszüntetés jogára, az indoklással való megszüntetés jogára, a felelősségkizárásra, az átruházás érvényességi időszakára, az alkalmazandó jogszabályokra, az illetékes bíróságra, a szerződéskötés nyelvére, valamint az Ügyfél által indokolt mértékben igényelt adatokra vonatkozó összes információt;
d) a felek közötti viták rendezésének bírósági és bíróságon kívüli eszközeire vonatkozó tájékoztatást.
7. A magyar Polgári Törvénykönyv 6:78 §-ának alkalmazásaként a Biztosítási kötvény tulajdonosa / a Biztosított kijelenti, hogy egyetért az ÁSZF-fel, megerősíti, hogy megbeszélték és megtárgyalták az ÁSZF rendelkezéseit, valamint kifejezetten elfogadja az ÁSZF valamennyi rendelkezését, beleértve többek között a jelen felelősségkizárási záradékokat, az ÁSZF egyoldalú megszüntetését, a kötelezettségek teljesítésének felfüggesztését, a jogvesztés vagy a feltételekkel járó előnyöket, a kifogásolás jogának korlátozását, a szerződéskötési szabadság korlátozását, a szerződés aláírására hallgatólagos meghosszabbítását, a vonatkozó jogszabályokat és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Keltaz illetékes bíróság megválasztását.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Online Vásárlási Biztosítás
Záró rendelkezések. 18.1. A Felek megállapodnakJelen ÁSZF bármely rendelkezését jogosult a Szállító egyoldalúan módosítani az erről szóló tájékoztatás megküldésével azzal, hogy a módosítás legkorábban a tájékoztatás megküldését követő 30. napon léphet hatályba. Amennyiben a Megrendelő e módosítást nem fogadja el, úgy ajánlott postai küldeményként feladott nyilatkozatával a tájékoztatás kézhezvételét követő 15 napon belül közölt felmondással megszüntetheti a felek között létrejött valamennyi, az ÁSZF hatálya alá tartozó Egyedi Megállapodást az ÁSZF módosítás hatályba lépését megelőző utolsó napra.
8.2. Szállító negyedévenként felülvizsgálja az üzemanyagárakat. Amennyiben azt állapítja meg, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – utolsó negyedév utolsó hónapjában érvényes, a Nemzeti Adó- és Vámhatóság által a személyi jövedelemadóról szóló törvény 82. § (2) bekezdés szerint a Magyar Közlönyben közzétett fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség- elszámolással kapcsolatosan alkalmazható piaci árszabású gázolaj üzemanyagár a
8.3. Szállító a 8.1. pont rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával jogosult és köteles a vállalkozói díjat egyoldalúan módosítani minden naptári évet követő év január 1. napjától kezdődően a Központi Statisztikai Hivatal által a naptári évre vonatkozóan közzétett éves fogyasztóiár-index változásának megfelelő mértékben.
8.4. Az ÁSZF kizárólag akkor válik az Egyedi Megállapodás részévé, ha a Megrendelő azt megismerte. Az ÁSZF többek között akkor is az Egyedi Megállapodás részévé válik, ha a Megrendelőnek történő megküldéstől számított 3 napon belül a Megrendelő azt nem vitatja. Amennyiben a Megrendelő a fenti határidőben az ÁSZF valamely rendelkezését vitatja, úgy csak a vitatott feltételek nem válnak az Egyedi Megállapodás részévé, azonban az ÁSZF nem vitatott része az Egyedi Megállapodás részévé válik. Az ÁSZF akkor is a Megállapodás részévé válik, ha az a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –pont rendelkezései szerint a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elFelek közötti korábbi megállapodás részévé vált.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
38.5. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Szerződő Felek a jelen szerződést Szerződésből eredő jogvitájukat kötelesek először békés úton rendezni. Ennek eredménytelensége esetére a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákSzerződő Felek kikötik – hatáskörtől függően – a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadókSzékesfehérvári Törvényszék illetékességét.
8.6. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesÁSZF 2022. szeptember hónap 14. napjától alkalmazandó.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Last Mile Delivery Agreement
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – szerződő felek a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákkeretszerződést határozatlan időtartamra kötik. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróljogosult a keretszerződést indokolás nélkül írásban felmondani abban az esetben, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteha nincs a megbízása alapján folyamatban lévő, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakjelen keretszerződés tárgykörébe eső pozíciója, és a jelen szerződés nincs hatással Bankkal szemben vállalt minden kötelezettségét maradéktalanul teljesítette. A Bank köteles az érvényes felmondás kézhezvételét követő 8 (nyolc) banki munkanapon belül záró elszámolást készíteni, és a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően záró elszámolást követő munkanapon az Ügyfelet ért kárértmegillető pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. Az SPB kizárja A Bank a felelősségét minden olyan kárértBszt. szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/xx/xxxxx/Xxx-XXX.xxxx” elérhetőségen, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakifejezett kérése esetén tartós adathordozón, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy a tájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, valamint kijelenti, hogy a jelen keretszerződés megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az Üzletszabályzatot általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Díjtáblázatot Bank mindenkor hatályos Befektetési szolgáltatási tevékenységekre és kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzata, a Bszt., a Tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, valamint a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatályos rendelkezései az irányadók. Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatát megismerte, az abban foglaltakat azt elfogadja, és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentikAz Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzata és mellékletei, valamint a Termékkatalógus tartalmát megismerte és megértette. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Üzletszabályzat és mellékletei, így különösen a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakvégrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai módosításra kerülnek, úgy mindaddigminden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen szerződése vonatkozásában. A jelen keretszerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, ameddig illetve terhelik, ha a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. A Felek kijelentikjelen Keretszerződést a szerződő felek közösen elolvasták, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és valamint – ideértve a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakszereplő, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekaz ajánlatok tárgyára vonatkozó fogalmakat, kifejezéseket is – egyezően értelmezték, és mint egybehangzó akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták. Kelt: .................... ........................................................................ Ügyfél .................................................................. Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Szerződésminták
Záró rendelkezések. 111.1. A Felek megállapodnaktámogatói okirat céljára és társadalmi hasznosságára tekintettel a szerződő felek fokozott gondossággal kötelesek eljárni a teljesítés során. Erre tekintettel a szerződő felek kötelesek egymás teljesítését elősegítve szorosan együttműködni, hogy és egymás méltányos érdekeit figyelembe venni.
11.2. A Kedvezményezett pályázati dokumentációját az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – ÁSZF, a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzáktámogatói okirat és annak mellékletei, a Pályázati Kiírás, a Pályázati útmutató, továbbá a Kedvezményezett pályázati kérelme, valamint benyújtott nyilatkozatai és egyéb kérelmei képezik. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, ÁSZF és a jelen szerződés nincs hatással támogatói okirat rendelkezéseit a külföldi forrásból származó jövedelem után Kedvezményezett pályázati kérelme, a forrás- országban levont adóratámogatói okirat mellékletei, nyilatkozatai, egyéb kérelmei, továbbá a Pályázati Kiírás, valamint a Pályázati útmutató alapján kell értelmezni.
11.3. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés ÁSZF-ben és a Bizományosi keretszerződéstámogatói okiratban nem, az SPB Kondíciós Listája, vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében a Bszt., az Szja tv., magyar jog szabályai – különösen a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok az Áht. és az Ávr. rendelkezései az irányadókirányadóak.
11.4. Az Ügyfél kijelentiKedvezményezett, Támogató, Lebonyolító a támogatói okiratból eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.
11.5. Kedvezményezett, Támogató, Lebonyolító rögzítik továbbá, hogy az Üzletszabályzatot ÁSZF-fel összefüggő adatok nem minősülnek üzleti titoknak, nem tarthatóak vissza üzleti titokra hivatkozással, amennyiben azok megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát törvény közérdekből elrendeli. A fentiektől eltérően azonban a Támogató és a Díjtáblázatot megismerteLebonyolító nem hozhatja nyilvánosságra azokat az adatokat, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elamelyeknek megismerése a Kedvezményezett üzleti tevékenységének végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna – így különösen technológiai eljárásra, műszaki megoldásra, know-how-ra vonatkozó adatokat –, amennyiben azok nyilvánosságra hozatalát a Kedvezményezett a támogatás felhasználásáról történő beszámolással egyidejűleg kifejezetten megtiltotta.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 1A Bank a Bszt. A Felek megállapodnakszerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „http://www.takarekbank.hu/takarekbank/hu/egyeb/Bef-USZ.html” elérhetőségen, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólkifejezett kérése esetén tartós adathordozón, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismertetájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikvalamint kijelenti, hogy a jelen szerződés aláírására megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekBank tájékoztatta a határidős ügyletek kiemelkedően magas kockázatáról. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazzaaláírásával külön is elismeri, és tudomása van arról, hogy a határidős deviza adásvételi ügyletek megkötése során felmerül a veszteség kockázata, amelyet figyelembe vesz a határidős deviza adásvételi szerződés megkötésekor. Ügyfél kijelenti továbbá, hogy a Bank kellőképpen tájékoztatta őt az üzletkötéssel kapcsolatban, és a szükséges és elégséges mértékű devizapiaci ismeretekkel rendelkezik jelen szerződés megkötésekor. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.), a Polgári Törvénykönyv, a vonatkozó pénzforgalmi jogszabályok, a Bank mindenkor hatályos Üzletszabályzata, valamint a mindenkor hatályos elszámolóházi szabályzatok rendelkezései az irányadóak. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzatát és mellékleteit elolvasta és értelmezte, azok tartalmával teljes mértékben egyetért. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Üzletszabályzat és mellékletei – különösen a Termékkatalógus, a Díjtételek jegyzéke, a végrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai – módosításra kerülnek, úgy minden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét, és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen szerződése vonatkozásában. A jelen szerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, illetve terhelik, ha a szerződést a Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. Felek a jelen szerződést elolvasták, megértették, és mint megbízott [a továbbiakbanakaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag aláírják. Kelt: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.................... ........................................................................ Ügyfél .................................................................. Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.
Appears in 1 contract
Samples: Szerződésminták
Záró rendelkezések. 18.1 Amennyiben a Lízingszerződés valamely rendelkezése vagy annak része érvénytelen lenne, vagy azzá válna, úgy ez nem érinti a szerző- dés többi részének érvényességét, feltéve, hogy a szerződés az ér- vénytelen kikötés nélkül is teljesíthető.
8.2 Az a tény, hogy valamely Fél jelen Lízingszerződésből eredő jogo- sultságainak érvényesítését részben vagy egészben nem követelte, nem tekinthető jogról való lemondásként.
8.3 A Lízingbevevő a Lízingbeadó magatartásával, tevékenységével vagy mulasztásával kapcsolatos panaszát személyesen, telefonon, postai úton, telefaxon, illetve az erre a célra üzemeltetett informatikai rendszeren keresztül, azonosításra alkalmas tartalommal terjesztheti elő, a Lízingbeadó mindenkor hatályos panaszkezelési szabályzatában foglaltak szerint. A Felek megállapodnakfogyasztónak minősülő ügyfél:
a) amennyiben a panaszára nem kapott választ, hogy annak kivizsgálása nem a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően tör- tént, vagy a Lízingbeadó válaszából egyéb, a vonatkozó jogszabá- lyokban előírt fogyasztói jogot sértő körülményt vélelmez, úgy le- hetősége van fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményeznie a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál;
b) a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszű- nésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kap- csolatos jogvita esetén a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat. A Lízingbeadó működése felett a Magyar Nemzeti Bank (telephely: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39., levelezési cím: 1534 Budapest BKKP Pf. 777) gyakorol felügyeletet.
8.4 Amennyiben valamely kérdésben az Ügyfél jelen egyedi szerződés alapján keletkezett jövedelmére – nem tartalmaz rendelkezést, úgy a Kondíciós Lista, ha a Kondíciós lista sem tartalmaz rendelkezést, úgy a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – általános szerződési feltételek, ha az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákáltalános szerződési feltételek sem tartalmaz rendelkezést, úgy a Lízingbeadó Üz- letszabályzatának rendelkezései az irányadóak. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólegyes dokumentu- mok közötti esetleges eltérés esetén elsődlegesen az egyedi szerződés, hogy majd a Kondíciós lista, majd az Szja tváltalános szerződési Feltételek, majd a Lízingbeadó Üzletszabályzatának rendelkezései az irányadóak. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –A Lí- zingszerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, hitelinté- zetekről és a jelen szerződés nincs hatással pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, a külföldi forrásból származó jövedelem után Polgári Törvény- könyv, a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény rendelkezései és az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elegyéb vonatkozó hatályos jogszabályok alkalmazandóak.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a 8.5 Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen Lízingszerződést annak átolvasása és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41)megértése után, mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és akaratukkal mindenben megegyezőt, az egyedi szerződé- sen feltüntetett napon az alábbi feltételek szerintjóváhagyólag aláírták.
Appears in 1 contract
Samples: Gépjármű Lízing Szerződés
Záró rendelkezések. 113.1. A Felek megállapodnakFeltételeket úgy igyekeztünk megírni, hogy ne legyen szükség a módosításukra. Felhívjuk azonban a figyelmét, hogy ha mégis szükségessé válik a módosítás, úgy megváltoztathatjuk a jelen Feltételeket, illetve a bennük hivatkozott dokumentumok bármelyikét (például A tiltott termékek és szolgáltatások jegyzékét vagy az Árlistát). A módosítások érinthetik különösen a fizetési feltételekre, a megrendelési folyamatra, az onboarding folyamatra és a felek egyéb jogaira és kötelezettségeire vonatkozó rendelkezéseket. A jövőre nézve arra számítunk, hogy a Shoptet platformon helyettesítünk egyes fizetési módokat, illetve új fizetési módok igénybevételét tesszük lehetővé, ami szintén okot adhat a jelen Feltételek egyoldalú módosítására. Bármilyen módosításról a weboldalainkon értesítjük Önt, és minden esetben 30 napos határidőt biztosítunk a módosítás elutasítására. Ha Ön az értesítéstől számított 30 napon belül elutasítja a módosítást, ez a Szerződés felmondásának minősül az Ön részéről, a felmondási idő a fenti 30 napos határidő lejártáig tart, és ez alatt az idő alatt az addigi Feltételek maradnak érvényben.
13.2. A Szerződésen alapuló bármilyen jogviszonyra a magyar jog az irányadó. A Szerződésből eredő vagy azzal kapcsolatos vitás kérdéseket békés úton igyekszünk rendezni. Ha nem sikerül a jogvitát az egyeztetések kezdetétől számított 30 napon belül békés úton rendezni, akkor a jogvitát – beleértve a Szerződésen alapuló vagy azzal összefüggésben keletkezett jogok érvényességére, értelmezésére, rendezésére vagy megszűnésére vonatkozó kérdéseket is – a hatáskörrel és a per indításakor fennálló székhelyünk szerinti illetékességgel rendelkező magyarországi bíróság dönti el.
13.3. Mint tudja, elsősorban online kommunikálunk. Ezért a Szerződés keretén belüli kommunikációhoz is a távkommunikációs eszközöket használjuk, amelyeknek köszönhetően egyidejű fizikai jelenlét nélkül is egyeztethetünk egymással. Minden kommunikációt és megállapodást elektronikus vagy írásbeli formában archiválunk, ezekhez harmadik feleknek nincs hozzáférésük. A kommunikációnk nyelve a magyar, illetve – ha felkérjük Önt rá – az angol.
13.4. Amiben a Shoptet Pay szolgáltatások megrendelési folyamata során írásban megállapodtunk, az minden korábbi, a Shoptet Pay szolgáltatásokkal kapcsolatos szóbeli vagy írásbeli megállapodásunk helyébe lép – ennek az a célja, hogy biztosak legyünk abban, hogy mi az érvényes megállapodásunk.
13.5. A Szolgáltatások feltételeinek mindenkori aktuális változata az érintett Partner szolgáltató és/vagy a Fino honlapján érhető el.
13.6. Ha a Szerződés bármely rendelkezése (beleértve a Feltételekét is) érvénytelen vagy hatálytalan, vagy azzá válik, ez a tény nem érinti a Szerződés (a Feltételek) többi rendelkezésének az érvényességét és hatályát. Mi és Ön kötelezettséget vállalunk arra, hogy az Ügyfél ilyen rendelkezést azonos üzleti és jogi jelentéssel bíró érvényes és hatályos rendelkezéssel helyettesítjük, ideértve egy új szerződés megkötésének a lehetőségét is. Bármelyik fél köteles ezt a kötelezettségét a másik fél erre vonatkozó írásbeli felhívásának kézhezvételétől számított 10 napon belül teljesíteni.
13.7. A jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – Szerződésen alapuló jogviszonyunkra és az abból eredő vagy azzal összefüggő minden további jogviszonyunkra is a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – magyar jog az Szja tvirányadó. 67/B. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:63. § (5) bekezdése szerinti adózási szabályokat alkalmazzáküzleti gyakorlat alkalmazását kizárjuk, kivéve azokat, amelyekhez az Általános Szerződési Feltételekben kifejezetten hozzájárultunk. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólA felek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:192. § (1) bekezdés c) pont értelmében vállalják a körülmények megváltozásának kockázatát.
13.8. Előzetes írásbeli hozzájárulásunk nélkül Ön nem jogosult a Szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit sem részben, sem egészben átruházni. Hasonlóképpen Ön nem számíthat be velünk szemben semmilyen követelését, ha ahhoz nem adjuk a hozzájárulásunkat. Kötelezettséget vállalunk, hogy ilyen hozzájárulást nem tagadunk meg alapos ok nélkül. Mi abban az Szja tvesetben vagyunk jogosultak minden jogot és kötelezettséget az Ön előzetes hozzájárulása nélkül átruházni, ha Ön késedelembe esett a Szerződésből eredő bármely kötelezettségének teljesítésével.
13.9. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét Vis maior eseménynek tekintünk minden olyan kárértelőre nem látható körülményt, amelyre nincs ráhatásunk, különösen a természeti katasztrófákat, áram- vagy internetkimaradásokat, embargókat, sztrájkokat (beleértve a tervezetteket is), háborúkat, járványokat (beleértve a Covid–19 járványt is), kibertámadásokat (például a DDoS) vagy harmadik felek olyan beavatkozásait és az illetékes hatóságok olyan intézkedéseit, amelyeket nem lehetett észszerűen előre látni vagy többletkiadások nélkül megakadályozni. Abban az esetben, ha vis maior gátol minket vagy Önt a Szerződés szerinti kötelezettségeink teljesítésében, az érintett fél haladéktalanul értesíti a másik felet, megjelölve azt az időszakot, amely abból származik, hogy az Ügyfél alatt nem az Szja tvtudja teljesíteni kötelezettségeit. rendelkezéseinek megfelelően járt elA kötelezettség teljesítésének vis maior miatti elmulasztása nem minősül a Szerződés megszegésének. A vis maior események nem érintik a Felek fizetési kötelezettségeit.
213.10. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre Jogunkban áll az SPB ÜzletszabályzataÖn cégnevét, logóját, védjegyét vagy bármilyen egyéb kereskedelmi megnevezését referenciaként a Számlaszerződés weboldalainkon elhelyezni és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elajánlatainkban használni.
313.11. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadókXxxxx Xxxxxxxxxx 2024 május 1. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesnapján lépnek hatályba.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 112.1. A Felek megállapodnakTámogatói Okirat céljára és társadalmi hasznosságára tekintettel a Szerződő felek fokozott gondossággal kötelesek eljárni a teljesítés során. Erre tekintettel a Szerződő felek kötelesek egymás teljesítését elősegítve szorosan együttműködni, és egymás méltányos érdekeit figyelembe venni. Szerződő felek a Támogatói Okirat kapcsán eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.
12.2. A Szerződő felek egymás részére megküldött nyilatkozataik (felszólítás, értesítés, kérelem) megtételét írásban kötelesek teljesíteni. Postai úton történő kézbesítés esetén az értesítést hivatalos iratként kell feladni és kézbesíteni. Ha a postai úton történő kézbesítés azért hiúsul meg, mert a címzett vagy meghatalmazottja úgy nyilatkozik, hogy a küldeményt nem veszi át, az Ügyfél jelen szerződés értesítést a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni. Ha a küldemény a postai kézbesítés második megkísérlését követően is „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, a posta által visszaküldött küldemény visszafordításának napját kell a kézbesítés napjának tekinteni.
12.3. A Támogatói Okirat kiállításának feltételeként meghatározott dokumentumok, valamint a záró szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás elfogadásáról szóló döntésig beküldött és a Lebonyolító által elfogadott módosítási kérelmek a Támogatói Okirat részét képezik. A Kedvezményezett pályázati dokumentációját a Támogatói Okirat, annak mellékletei, a pályázati kérelem, valamint a benyújtott nyilatkozatok, egyéb kérelmek képezik. A Támogatói Okirat rendelkezéseit a Kedvezményezett pályázati kérelme, nyilatkozatai, egyéb kérelmei figyelembevételével, továbbá a Támogatói Okirat mellékletei, a Pályázati Kiírás, valamint a Pályázati Útmutató alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákkell értelmezni.
12.4. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, ÁSZF-ben és a jelen szerződés nincs hatással Támogatói Okiratban nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében a külföldi forrásból származó jövedelem után magyar jog – elsősorban a forrás- országban levont adóraPolgári Törvénykönyvről szóló 2013. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződésévi V. törvény, az SPB Kondíciós Listája, a BsztÁht. és az Ávr., az Szja tv., a PtkSzja., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései 58/2015. (XII.30.) EMMI rendelet – szabályai az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elirányadóak.
312.5. A Felek kijelentikközpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 67/2008. (III. 29.) Korm. rendelet 4. § l) alpontjának értelmében a Kollégium PLUSZ 2017 modellprogram esetében a személyes adatokat a Lebonyolító kizárólag a pályázati kérelmek (támogatási igények) feldolgozásához, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákelbírálásának felterjesztéséhez, a jogszabályokban foglaltak lesznek Támogatói Okirat megkötéséhez, módosításához és felmondásához, valamint a visszavonási eljárás során szükséges mértékben használhatja fel és kezelheti. A Lebonyolító a személyes adatokat – az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesellenőrzésre jogosult hatóságok megkeresésén kívül – harmadik személy részére nem adhatja ki.
412.6. A Felek kijelentik, hogy Támogatói Okirat a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaTámogatáskezelő egyoldalú aláírását követően jön létre.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Támogatói Okirat
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakszerződő felek visszavonhatatlanul elfogadják, hogy az Ügyfél a Pályázatot, a Pályázati Kiírást és mellékleteit tekintik alkalmazandónak, és ezek a mellékletek akkor is jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – mindenkori, elválaszthatatlan mellékletét képezik, ha jelen szerződéshez nem kerültek fizikai értelemben csatolásra. Eltérés esetén a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – szerződésben foglaltak az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákirányadók.
2. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és Ösztöndíjas tudomásul veszi, hogy jelen szerződésben meghatározott adatait, illetve jelen szerződéssel összefüggő valamennyi információt, illetve személyes adatot az Szja tvEgyetem az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. 67/B § –évi CXII. törvény előírásainak és a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag vonatkozó belső szabályzataiban foglaltaknak megfelelően kezelheti, azt jogszabályban meghatározott szervezeteknek a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakprogram monitorozásában résztvevő, és valamint jogszabály, illetve a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóraszerinti külső ellenőrzési szervek részére átadhatja. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét A kezelt adatok köre minden olyan kárértadatra kiterjed, amely abból származik, hogy amelyet az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB ÜzletszabályzataÖsztöndíjas a pályázati dokumentációban, a Számlaszerződés és jelen szerződésben az Egyetem rendelkezésére bocsát, illetve mindazokra az adatokra, amelyeket Ösztöndíjas a Bizományosi keretszerződés, jelen szerződés hatálya alatt az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elEgyetem számára megküld.
3. A Felek kijelentikszerződő felek tudomásul veszik, hogy amennyiben a jogszabályban arra feljogosított szervek, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium, továbbá a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ellenőrizhetik a Program megvalósítását az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesEgyetemnél.
4. A Felek kijelentik, hogy szerződő felek a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi szerződésből eredő esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzajogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.
5. A Felek kijelentikjelen szerződésben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében az Ösztöndíjas Pályázatára vonatkozó dokumentumok (így különösen a Pályázati Kiírás és mellékletei), hogy jelen szerződés az akaratukkal és Ösztöndíj Működési Szabályzata, valamint a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy magyar jog szabályai – elsősorban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései – az irányadók.
6. Az Egyetem képviselője a jelen szerződés aláírására aláírásával egyidejűleg ellenőrzi és az Ösztöndíjszerződés valamennyi eredeti példányának aláírásával tanúsítja, hogy meggyőződött az Ösztöndíjas személyazonosságáról.
7. Jelen szerződés a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakszerződő felek közül az utolsóként aláíró Fél aláírásának a napján lép hatályba. A szerződő felek a jelen, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek9 (kilenc) számozott oldalból álló szerződést elolvasták, megértették, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá. Kelt.: BudapestA szerződés 3 (három) db eredeti egymással teljes egészében megegyező példányban készült, SPB Befektetési Zrtamelyekből 1 (egy) példány az Ösztöndíjas részére kerül megküldésre, 2 (két) példány az Egyetemnél marad. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.Melléklet:
Appears in 1 contract
Samples: Ösztöndíjszerződés
Záró rendelkezések. 1Tagok rögzítik, hogy amennyiben jelen megállapodás valamely rendelkezése jogszabály vagy egyéb, a feleken kívülálló ok miatt objektíve nem alkalmazható, a többi – fentiekkel nem érintett- része teljes hatályában fennmarad. A Felek megállapodnakTagok kijelentik, tudomással bírnak arról, hogy állami cél- (címzett) és KOHÉZIÓS ALAP támogatás csak a támogatási kérelem benyújtása előtt meg nem kezdett beruházáshoz igényelhető. Egyúttal nyilatkoznak arról, hogy a munkálatok még nem kezdődtek meg. A Tagok vitás kérdéseiket elsősorban és kötelezően tárgyalásos úton, egymás között – szükség szerint érdekképviseleti és szakmai szervek, szervezetek bevonásával – egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetére a Tatabánya Városi, illetve értékhatár okán a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság kizárólagos illetékességének vetik alá magukat. Tagok rögzítik, hogy e megállapodásnál alkalmazták és tudomásul vették a vonatkozó magyar jogszabályokat. Ezen társulási megállapodás megkötésénél Tagok a vonatkozó KOHÉZIÓS ALAP előírások mellett, elsősorban a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. Törvény és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény és annak végrehajtására kiadott kormányrendeletek, miniszteri rendeletek, a Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, továbbá az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.), az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII.30.) Kormányrendelet, az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló a 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény előírásait veszik figyelembe. Az előzőekben felsorolt jogszabályok, illetve a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tváltal nem szabályozott kérdésekben a Ptk. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákszabályai irányadók. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és Tagok a jelen szerződés nincs hatással társulási megállapodást aláírás előtt részletesen átolvasták és megértették. A fentiek szerint ezen megállapodást a külföldi forrásból származó jövedelem Tagok annak átolvasása és értelmezése után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: szükséges testületi (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.közgyűlési) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41)felhatalmazás birtokában 6 eredeti példányban, mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen akaratuknak és napon az alábbi feltételek szerintgazdasági céljaiknak mindenben megfelelőt jóváhagyólag aláírták. Tatabánya, 2004. június 29.
Appears in 1 contract
Samples: Társulási Megállapodás
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnaka) Xxxxx kijelentik, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – kellő felhatalmazással és jogkörrel rendelkeznek a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólaláírására és teljesítésére.
b) Felek között egyetértés van a tekintetben, hogy ezen szerződés megkötése nem jelenti munkaviszony létrejöttét, ezért semmilyen munkajoggal kapcsolatos rendelkezés alkalmazására nem kerül sor.
c) Felek jelen jogügylet kapcsán az Szja tvEurópai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében (GDPR) és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte évi CXII. törvényben (Infotv.) foglalt adatvédelmi és megértetteadatkezelési szabályokat betartják, e körben különösen megértette és tudomásul vesziazoknak megfelelően járnak el. Felek a szerződésben rögzített adatokat a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai szerződéses jogviszonyból eredő jogi kötelezettség teljesítése érdekében kezelik, ezen túlmenően a kapcsolattartásra szolgáló adatokkal kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a kapcsolattartás céljából rendelkeznek. Felek jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikaláírásával hozzájárulnak ahhoz, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák jogszabályok alapján személyes adataikat a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így fent említettek szerint a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzamásik Fél kezelje.
5. A d) Szerződő Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikrögzítik, hogy a jelen szerződés aláírására közbeszerzés teljesítéséhez kapcsolódik. Tervező kijelenti, hogy vele szemben nem állnak fenn a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 62. és 63.§-aiban foglalt kizáró okok, valamint az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalmak. Tervező tudomásul veszi továbbá, hogy amennyiben fenti körülményeiben olyan változás áll be, amelynek alapján a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakszerződés teljesítésében nem vehetne részt, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekúgy az ilyen körülmény felmerülését követően haladéktalanul köteles erről Költségviselőt tájékoztatni.
e) Ezen szerződésből adódó esetleges vitás ügyeket a Xxxxx elsősorban egymással tárgyalás útján, békésen kívánják megoldani. KeltAmennyiben ez nem vezetne eredményre, ezen szerződésből adódó jogi viták esetére a Felek kikötik a Zalaegerszegi Járásbíróság illetékességét.: Budapest, SPB Befektetési Zrt
f) A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (évi V. törvény rendelkezései irányadóak.
g) A további azonosító adatokat szerződő Xxxxx a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41)szerződést, mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen akaratukkal mindenben egyezőt, jóváhagyólag és napon az alábbi feltételek szerintcégszerűen 3 példányban írják alá. A 3 eredeti példányból 1 pld. Megrendelőt, 1 pld. Költségviselőt, 1 pld. pedig Tervezőt illeti meg.
Appears in 1 contract
Samples: Tervézési Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnakJelen keretszerződés aláírásának napján, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákhatározatlan időre jön létre. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arróljogosult a keretszerződést indokolás nélkül írásban felmondani abban az esetben, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértetteha nincs a megbízása alapján folyamatban lévő, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakjelen keretszerződés tárgykörébe eső pozíciója, és a jelen szerződés nincs hatással Bankkal szemben vállalt minden kötelezettségét maradéktalanul teljesítette. A Bank köteles az érvényes felmondás kézhezvételét követő 8 (nyolc) banki munkanapon belül záró elszámolást készíteni, és a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően záró elszámolást követő munkanapon az Ügyfelet ért kárértmegillető pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani. Az SPB kizárja A Bank a felelősségét minden olyan kárértBszt. szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének honlapján a „xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/xx/xxxxx/Xxx-XXX.xxxx” elérhetőségen, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzatakifejezett kérése esetén tartós adathordozón, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókvagy írásban tesz eleget. Az Ügyfél kijelenti, hogy a tájékoztatás ezen formájához kifejezetten hozzájárul, valamint kijelenti, hogy a jelen keretszerződés megkötését megelőzően a Bank tájékoztatási kötelezettségének az Üzletszabályzatot általa választott és elfogadott módon maradéktalanul eleget tett. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a Díjtáblázatot megismertebefektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri eláltaluk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.
3), a tőkepiacról szóló 2001. A Felek kijelentikévi CXX. törvény (Tpt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a vonatkozó pénzforgalmi jogszabályok, a Bank mindenkor hatályos Üzletszabályzata, valamint a mindenkor hatályos elszámolóházi szabályzatok rendelkezései az irányadóak. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzatát és mellékleteit elolvasta és értelmezte, azok tartalmával teljes mértékben egyetért. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Üzletszabályzat és mellékletei – különösen a tartós befektetésekről szóló rendelkezései Termékkatalógus, a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakDíjtételek jegyzéke, a végrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai – módosításra kerülnek, úgy mindaddigminden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét, ameddig és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen keretszerződése vonatkozásában. A jelen keretszerződésben vállalt jogok és kötelezettségek abban az esetben is a Bankot illetik, illetve terhelik, ha a szerződést a Bank nevében és képviseletében eljáró közvetítő írja alá. Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákkeretszerződést elolvasták, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikmegértették, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az mint akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekegyezőt jóváhagyólag aláírják. Kelt: .................... ........................................................................ Ügyfél .................................................................. Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Szerződésminták
Záró rendelkezések. 14.1 A Kölcsönszerződéses jogviszonyra a magyar jog az alkalmazandó. A jelen Üzletszabályzatban, valamint a Kölcsönszerződésben nem szabályozott kérdésekben a régi Ptk. hatálya alá tartozó jogviszony esetén a régi Ptk., a Polgári Törvénykönyv hatálya alá tartozó jogviszony esetén a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Üzletszabályzat a Kölcsönszerződés elválaszthatatlan részét képezi. A Kölcsönszerződés csak mellékleteivel együtt érvényes.
4.2 Minden, az Üzletszabályzatból, vagy a Kölcsönszerződésből adódó vagy azzal összefüggésben álló, különösen az Üzletszabályzat vagy a Kölcsönszerződés megszegése, fennállása, érvényessége vagy értelmezése tekintetében keletkező vita esetén a Felek megállapodnakmegkísérlik a felmerülő vitás kérdéseket egymás között békés úton rendezni. Ennek sikertelensége esetén a Felek minden vitájuk esetén bírósághoz fordulnak. Bármely, hogy a felek között létrejött szerződésekben meghatározott kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos jogvita tekintetében, annak eldöntésére első sorban a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választott bíróság rendelkezik kizárólagos hatáskörrel és illetékességgel. Bármely ilyen választottbírósági eljárást egy három (3) választottbíróból álló tanács dönt el, ahol egy választottbírót a Hitelező, egy választottbírót az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – Adós, egyet pedig az előző két választottbíró jelöl ki, és minden ilyen eljárás a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság eljárási szabályai szerint zajlik, amely szabályok kötelező erejűek a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – feleire. A választottbírósági eljárás helye Budapest és az Szja tveljárás nyelve a magyar. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákA Hitelezőnek jogában áll bármely jogvita eldöntésére a hatáskörrel rendelkező illetékes rendes bírósághoz fordulni. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról„279.§ (3) A pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben egyértelműen meg kell határozni a kamatot, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte díjat és megértetteminden egyéb költséget vagy feltételt, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –ideértve a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, késedelmes teljesítés jogkövetkezményeit és a szerződést biztosító mellékkötelezettségek érvényesítésének módját, következményeit is.” A jelen szerződés nincs hatással tájékoztatóban foglalt szabályok a külföldi forrásból származó jövedelem után 2014.03.15. napját követően létrejött Biztosítéki Szerződésekre alkalmazandók. Amennyiben a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés Hitelező és a Bizományosi keretszerződésBiztosítéknyújtó a közöttük létrejött egyedi szerződésben a jelen tájékoztatóban foglalt feltételektől eltérően nem állapodnak meg, abban az SPB Kondíciós Listája, esetben a Bszt., Hitelező az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései Adóssal szemben fennálló követeléseit biztosító mellékkötelezettségeket az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot alábbi módon érvényesíti és a Díjtáblázatot megismerte, mellékkötelezettség érvényesítésének a következményei az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3alábbiak. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek Hitelező felhívja a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikfigyelmet arra, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételéttájékoztató csak egy rövidített összefoglaló, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodásabiztosítékok érvényesítésének pontos feltételeit, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztikövetkezményeit a vonatkozó jogszabályok – különösen, de nem kizárólagosan a 2013. Az SPB évi V. törvény a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten Polgári Törvénykönyvről, 1994. évi LIII. törvény - a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5bírósági végrehajtásról, 1991. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal évi XLIX. törvény a csődeljárásról és a tényleges helyzettel mindenben megegyezikfelszámolási eljárásról, továbbá kijelentik1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról, hogy 2009. évi L. törvény a jelen szerződés aláírására fizetési meghagyásos eljárásról, 66/2014. (III. 13.) Korm. rendelet a Zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli érvényesítésének és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakkielégítési jog gyakorlása felfüggesztésének és korlátozásának részletes eljárási szabályairól, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek1997. Keltévi CXLI. törvény az ingatlan- nyilvántartásról – szabályozzák teljeskörűen.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Hitelezési Üzletszabályzat
Záró rendelkezések. 1A Szerződő Felek rögzítik, hogy a vállalkozási szerződés – ide nem értve a teljesítési biztosíték nyújtására vonatkozó kötelezettséget tartalmazó rendelkezéseket, melyek a jelen szerződés felek által történő aláírásával hatályba lépnek – a Szerződő Xxxxx általi aláírást követően a teljesítési biztosíték nyújtását igazoló dokumentum Megrendelő által történő kézhezvételének napján lép hatályba. Amennyiben a szerződésben meghatározott teljesítési biztosíték nyújtására a szerződésben foglalt határidőn belül nem kerül sor, úgy a Megrendelő kártérítési igényének érvényesítése mellett jogosult a szerződéstől elállni a Vállalkozóhoz intézett egyoldalú nyilatkozattal. A Szerződő Felek rögzítik továbbá, hogy a vállalkozási szerződés a szavatossági, illetve jótállási idő leteltével szűnik meg, amennyiben Vállalkozó a jótállási idő lejárta előtt felmerült, és a vállalkozási szerződésben rögzített módon a Megrendelő által jelzett hibák kijavításra kerülnek, és azt a Megrendelő átveszi. Amennyiben a hibák kijavítása, illetve a Megrendelő részéről történő átvétele nem történik meg, úgy a szerződés hatálya a Megrendelő által történő átvételig meghosszabbodik. A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a vállalkozási szerződésben foglaltakat, valamint a teljesítésük során az egymásnak átadott információkat bizalmasan kezelik. Ez értelemszerűen nem vonatkozik azokra az információkra, amelyek titokban tartását jogszabály nem teszi lehetővé. A Szerződő Felek magukra nézve kötelezőnek fogadják el, hogy a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény alapján az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is jogosult ellenőrizni a rendelkezésükre bocsátott költségvetési pénzeszközök szerződésszerű felhasználását. A Szerződő Xxxxx tudomásul veszik, hogy az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. §-ának (9) bekezdésében foglaltak alapján az Állami Számvevőszék vizsgálhatja az államháztartás alrendszereiből finanszírozott beszerzéseket és az államháztartás alrendszereinek vagyonát érintő szerződéseket a Megrendelőnél, a Megrendelő nevében vagy képviseletében eljáró természetes személynél és jogi személynél, valamint azoknál a szerződő feleknél, akik, illetve amelyek a szerződés teljesítéséért felelősek, továbbá a szerződés teljesítésében közreműködő valamennyi gazdálkodó szervezetnél. A Szerződő Xxxxx rögzítik, hogy a hatályos jogszabályok alapján a Megrendelő a nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű szerződések jogszabályban előírt tartalmi elemeit köteles a jogszabályban és a saját szabályzatában előírt módon közzétenni. A Szerződő Xxxxx egybehangzóan kijelentik, hogy a Vállalkozási Szerződés végrehajtása során felmerülő vitás kérdéseket elsősorban peren kívül kívánják rendezni. A vállalkozási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, így különösen a Ptk. és a Kbt., valamint a Szerződő Felek jogviszonyára vonatkozó jogszabályok, szabványok és más, egyéb kötelező erejű rendelkezések irányadók. A Szerződő Xxxxx kifejezetten rögzítik, hogy amennyiben a vállalkozási szerződés bármely kikötése érvénytelennek vagy hatálytalannak bizonyulna, az a vállalkozási szerződés egyéb rendelkezéseit nem érinti. A Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben az érvénytelenség, hatálytalanság okát orvosolni lehet, úgy mindent megtesznek az adott szerződésrész érvényben, illetve hatályban tartása érdekében, illetve azt olyan érvényes vagy hatályos rendelkezéssel pótolják, amely a legjobban megfelel az adott szerződésrész szellemének és gazdasági célkitűzéseinek. A vállalkozási szerződés és dokumentumai magyar nyelven készülnek. A vállalkozási szerződés megkötése után az ügyvitel, és a Szerződő Felek közötti együttműködés nyelve a magyar nyelv, beleértve különösen a vitás ügyek rendezését, a napi ügyeket (tervek, jóváhagyások, technológiai leírások, építési naplók, felmérési naplók, számlák, jegyzőkönyvek) és minden egyéb iratot és nyilatkozatot. A Felek megállapodnak, hogy e szerződés teljesítése során a közöttük felmerülő – és az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére előzőek szerint peren kívül nem rendezhető – jogviták eldöntésére a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – perértéktől függően a Vác Járási Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A vállalkozási szerződést a Szerződő Felek annak elolvasása, gondos áttanulmányozása és megértése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt egyetértően elfogadták és aláírásra jogosult, illetve felhatalmazott képviselőik hat (6) példányban (melyből négy példány Megrendelőt, kettő példány Vállalkozót illeti) fenntartások nélkül, az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólalábbiakban megjelölt keltezéssel írták alá azzal, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte a vállalkozási Szerződés helyesen, pontosan és megértetteteljes körűen tartalmazza ügyleti akaratukat és a tényeket, e körben különösen megértette és tudomásul veszivalamint a rendelkezésre bocsátott adatokat.
1.) Az elvárás megfogalmazásának célja, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag Vállalkozó a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, kivitelezés során a környezetvédelmi szempontok és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt előírások figyelembevételével járjon el.
2. Jelen szerződésben .) A munkavégzés helye céljából csak olyan gépet, berendezést lehet behozni és működtetni, amely használata során és használaton kívül sem szennyezi a környezetet, és amely biztonságos üzemeltetésre alkalmas, légszennyezése az adott berendezésre előírt határértéket nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elhaladja meg.
3. A Felek kijelentik.) Amennyiben a vállalt feladat teljesítése során hulladék, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákvagy veszélyes hulladék keletkezik, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesVállalkozó köteles gondoskodni annak helyszíni tárolására alkalmas hulladékgyűjtő edényzet helyszínre történő telepítéséről és elszállításáról.
4. A Felek kijelentik.) Veszélyes hulladékok kezelése a többi hulladéktól elkülönítetten, a szelektív gyűjtés szabályait betartva, „veszélyes hulladék” felirattal ellátva, hulladékfajták szerint elkülönítve kell tárolni, hogy kizárja a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen környezet szennyezését és együttesen elolvasták és értelmeztékveszélyeztetését. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételétVeszélyes hulladékok: Hézagkitöltő anyagok, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodásahajtógázos flakonok Szigetelő anyagok kőzetgyapot, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentiküveggyapot Festék maradékok, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezikrongy, továbbá kijelentikpapír, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.elhasznált festékes szerszámok
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 16.1. Jelen Megállapodás módosítása csak a Felek erre irányuló közös akaratával, írásban érvényes. Felek között a Megállapodás teljesítésével kapcsolatos valamennyi közlés, kérés, beleegyezés vagy bármely nyilatkozat megtételének a módja kizárólag írásban- a Felek által megjelölt értesítési címekre tértivevényes ajánlott küldeményként postai úton- érvényes és joghatályos.
6.2. Felek rögzítik, hogy amennyiben a Megállapodás bármely rendelkezése bíróság, más hatóság szerint, vagy jogszabály, ill. annak változása miatt érvénytelen, vagy végrehajthatatlan, úgy ez a Megállapodás egyéb rendelkezéseinek érvényességét, végrehajthatóságát nem érinti, kivéve ha az adott rendelkezés hiányában a Felek a Megállapodást nem kötötték volna meg. Felek az érvénytelenség, végrehajthatatlanság miatt kiesett rendelkezést az annak tartalmához lehető legközelebb álló rendelkezéssel pótolják.
6.3. A Szerződő Felek megállapodnakmegállapodnak abban, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – itt lefektetett megállapodások, valamint a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákSzerződő Felek által egymáshoz eljuttatott adatok és dokumentumok bizalmasak. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólinformációk bizalmassága nem állhat ellentétben a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel. Amennyiben ilyen információ átadása szükségessé válik, az információt átadó Fél köteles arról a másik Felet értesíteni, és köteles ésszerű lépéseket tenni annak érdekében, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –információt a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt eltovábbi közléstől megvédje.
26.4. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentiktörekednek arra, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételétMegállapodással, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodásaannak értelmezésével, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB teljesítésével, illetve a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten jogviszonyukkal kapcsolatban esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket és a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5későbbiekben esetlegesen eltérő álláspontjukat jóhiszeműen, egymás között ésszerű rövid időn belül rendezzék. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal saját érdekkörükön belül és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikmindenkori jogszabályi keretek között megtesznek minden intézkedést annak érdekében, hogy a jelen szerződés aláírására és vitás kérdés lehetőleg peren kívül elintézhető legyen. Amennyiben ez a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultaktörekvés nem vezet eredményre egy esetleges jogvita esetére - hatáskörtől függően - alávetik magukat a Szekszárdi Járásbíróság, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekilletve a Szekszárdi Törvényszék kizárólagos illetékességének.
6.5. KeltJelen Megállapodásban nem szabályozott kérdések tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadóak.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Záró rendelkezések. 111.1. Xxxxx Xxxxxxxxx 14 oldalon és 7 db eredeti példányban készült. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakSzerződéshez csatolt 9 db melléklet, és a jelen szerződés nincs hatással Szerződéshez fizikai értelemben nem csatolt, de a külföldi forrásból származó jövedelem után jelen Szerződésben hivatkozott mellékletek a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elSzerződés elválaszthatatlan részeit képezik.
211.2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre Amennyiben jelen Szerződés és az SPB ÜzletszabályzataEgyüttműködési Megállapodás rendelkezései egymásnak ellentmondanak, jelen Szerződés rendelkezését kell alkalmazni.
11.3. A Kedvezményezett a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél jelen Szerződés aláírásával kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot a jelen Szerződés tartalmát és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat vonatkozó jogszabályokat ismeri és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
311.4. Amennyiben a Támogató bármely, a jelen Szerződés alapján keletkező bejelentési, jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség, vagy igénylés teljesítéséhez formanyomtatványt bocsát rendelkezésre, szerződésszerű teljesítésnek kizárólag a formanyomtatvány használata minősül.
11.5. A Felek kijelentikjelen Szerződésből fakadó valamely bejelentési, hogy amennyiben jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség vagy igénylés teljesítése, továbbá a támogatási szerződés kezelése során bekért dokumentumok benyújtása nyomtatott, valamint a nyomtatottal teljes mértékben megegyező digitális formában a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztály címére történik.
11.6. A Támogató indokolt esetben jelen Szerződésben rögzítetteken túl is jogosult a Kedvezményezettől a Projektre vonatkozóan információt kérni (akár szóban, akár írásban), a Kedvezményezett pedig köteles azt haladéktalanul megadni az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a információ kérésének formájában.
11.7. A Szerződő Felek a jelen szerződést Szerződés időtartamára írásban rögzített módon kapcsolattartót jelölnek ki. A kapcsolattartó nevéről, postacíméről, telefon és telefax számáról és elektronikus levélcíméről a jogszabályoknak megfelelően szerződés aláírását követő legkésőbb 15 napon belül, változás esetén pedig a változást követően haladéktalanul, írásban tájékoztatják egymást. A szerződés módosításával, megszüntetésével kapcsolatos jognyilatkozatok közlésének módja cégszerűen aláírt nyilatkozat, melyet postai úton tértivevényes küldeményként kell feladni.
11.8. Kedvezményezett a jelen Szerződésben rögzített azonosító adataiban bekövetkezett minden változást annak bekövetkeztét követő 5 napon belül köteles bejelenteni a Támogató szervezet részére. A fenti adatokban bekövetkező változások – a jogszabályokban, illetve a jelen Szerződésben foglalt kivételektől eltekintve – nem módosítjákigénylik a jelen Szerződés módosítását.
11.9. A jelen Szerződés hatályba lépésének napja megegyezik a Szerződő Felek közül az utolsóként aláíró aláírásának napjával, akkor ha a Projektre vonatkozó jogerős építési engedély Támogató által történő kézhezvétele megtörtént. Amennyiben a Projektre vonatkozó jogerős építési engedélyt a Támogató a jelen Szerződés aláírását követően kapja kézhez, a jogszabályokban foglaltak lesznek Szerződés hatályba lépésének napja az irányadóképítési engedély kézhezvételének napja lesz. Az előbbiek kivételével Szerződő Felek a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikSzerződést átolvasták, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták közös értelmezés után, mint akaratukkal és értelmeztékelhangzott nyilatkozataikkal mindenben egyezőt aláírták. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Felek megállapodásának valamennyi feltételétPolgári Törvénykönyv, így valamint a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztiFővárosi Városrehabilitációs Keret felhasználásának szabályairól szóló 27/2013. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazzaIV.18.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről Főv. Kgy. rendelet rendelkezései az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8irányadóak. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.Mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
Záró rendelkezések. 111.1. Xxxxx Xxxxxxxxx oldalon és 7 db eredeti példányban készült. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznakSzerződéshez csatolt … db melléklet, és a jelen szerződés nincs hatással Szerződéshez fizikai értelemben nem csatolt, de a külföldi forrásból származó jövedelem után jelen Szerződésben hivatkozott mellékletek a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elSzerződés elválaszthatatlan részeit képezik.
211.2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre Amennyiben jelen Szerződés és az SPB ÜzletszabályzataEgyüttműködési Megállapodás rendelkezései egymásnak ellentmondanak, jelen Szerződés rendelkezését kell alkalmazni.
11.3. A Kedvezményezett a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél jelen Szerződés aláírásával kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot a jelen Szerződés tartalmát és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat vonatkozó jogszabályokat ismeri és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
311.4. Amennyiben a Támogató bármely, a jelen Szerződés alapján keletkező bejelentési, jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség, vagy igénylés teljesítéséhez formanyomtatványt bocsát rendelkezésre, szerződésszerű teljesítésnek kizárólag a formanyomtatvány használata minősül.
11.5. A Felek kijelentikjelen Szerződésből fakadó valamely bejelentési, hogy amennyiben jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség vagy igénylés teljesítése, továbbá a támogatási szerződés kezelése során bekért dokumentumok benyújtása nyomtatott, valamint a nyomtatottal teljes mértékben megegyező digitális formában a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztály címére történik.
11.6. A Támogató indokolt esetben jelen Szerződésben rögzítetteken túl is jogosult a Kedvezményezettől a Projektre vonatkozóan információt kérni (akár szóban, akár írásban), a Kedvezményezett pedig köteles azt haladéktalanul megadni az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a információ kérésének formájában.
11.7. A Szerződő Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákSzerződés időtartamára írásban rögzített módon kapcsolattartót jelölnek ki. A kapcsolattartó nevéről, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével postacíméről, telefon és telefax számáról és elektronikus levélcíméről a jelen Szerződés aláírásával egyidejűleg, változás esetén pedig a változást követően haladéktalanul, írásban tájékoztatják egymást. A szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesmódosításával, megszüntetésével kapcsolatos jognyilatkozatok közlésének módja cégszerűen aláírt nyilatkozat, melyet postai úton tértivevényes küldeményként kell feladni.
411.8. Kedvezményezett a jelen Szerződésben rögzített azonosító adataiban bekövetkezett minden változást annak bekövetkeztét követő 5 napon belül köteles bejelenteni a Támogató szervezet részére. A Felek kijelentikfenti adatokban bekövetkező változások – a jogszabályokban, hogy illetve a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen Szerződésben foglalt kivételektől eltekintve – nem igénylik a jelen Szerződés módosítását. Szerződő Felek jelen Szerződés megszűntetéséről szóló egyoldalú nyilatkozatukat a másik Fél részére személyesen történő átadással, vagy tértivevényes postai küldemény útján kötelesek közölni.
11.9. A jelen Szerződés hatályba lépésének napja megegyezik a Szerződő Felek közül az utolsóként aláíró aláírásának napjával. Szerződő Felek a jelen Szerződést átolvasták, és együttesen elolvasták közös értelmezés után, mint akaratukkal és értelmeztékelhangzott nyilatkozataikkal mindenben egyezőt aláírták. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Felek megállapodásának valamennyi feltételétPolgári Törvénykönyv, így valamint a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztiFővárosi Városrehabilitációs Keret felhasználásának szabályairól szóló 27/2013. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazzaIV.18.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről Főv. Kgy. rendelet rendelkezései az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8irányadóak. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.Mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
Záró rendelkezések. 1Xxxxx Xxxxxxxxx … oldalon és …. db eredeti példányban készült. A Felek megállapodnakjelen Szerződéshez csatolt …. db melléklet és a jelen Szerződéshez fizikai értelemben nem csatolt, a Címzett által benyújtott jelentkezési lap, és az abban részletezett „mini-projekt” terv, a jelen Szerződésben hivatkozott mellékletek, továbbá a „(Közvetett útmutató, Működési kézikönyv)” című dokumentum és mellékleteit képező valamennyi nyilatkozat, dokumentum a Szerződés elválaszthatatlan részei függetlenül attól, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – azok a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tvSzerződéshez ténylegesen csatolásra kerültek-e. Címzett a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Szerződés tartalmát és a vonatkozó jogszabályokat ismeri és magára nézve kötelezőnek ismeri el. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten A Címzett jelen okirat aláírásával nyilatkozik arról, hogy az Szja tva jelen támogatásra való jogosultságát megalapító körülményekben a pályázatának benyújtását követően nem állott be változás. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte A Szerződő Felek a jelen Szerződés időtartamára kapcsolattartót jelölnek ki. A kapcsolattartó nevéről, postacíméről, telefon és megértettetelefax számáról és elektronikus levélcíméről a jelen Szerződés aláírásával egyidejűleg, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tvváltozás esetén pedig a változást követően haladéktalanul tájékoztatják egymást. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, A Címzett és a jelen szerződés nincs hatással Közvetítő Szervezet közötti hivatalos kommunikáció kizárólag postai úton történő levelezés formájában valósulhat meg. A Szerződés hatályba lépésének napja megegyezik a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét Szerződő Felek közül az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2utolsóként aláíró aláírásának napjával. Jelen szerződésben Szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, kérdésekben a Számlaszerződés vonatkozó magyar és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos európai uniós jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelentiJelen Szerződéshez kapcsolódó jogviták esetére Szerződő Felek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bíróság illetékességét kötik ki. A Címzett képviseletében aláíró személy(ek) kijelenti(k) és cégkivonatukkal, valamint aláírási címpéldányaikkal igazolja(k), hogy az Üzletszabályzatot társasági dokumentumaik vagy alapító okiratuk alapján, a Szerződés bevezető részében feltüntetettek szerint jogosult(ak) a Címzett képviseletére és cégjegyzésére, továbbá ennek alapján a Díjtáblázatot megismerteSzerződés megkötésére és aláírására. Aláíró képviselő(k) kijelenti(k) továbbá, hogy a testületi szervei(k) részéről a Szerződés megkötéséhez szükséges felhatalmazásokkal rendelkezik(nek), tulajdonosai(k) a támogatási jogügyletet jóváhagyták, és harmadik személyeknek semminemű olyan jogosultsága nincs, mely a Címzett részéről megakadályozná vagy bármiben korlátozná a Szerződés megkötését és az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítését. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Szerződő Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítjákSzerződést átolvasták, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4és közös értelmezés után, mint akaratukkal és elhangzott nyilatkozataikkal mindenben egyezőt aláírták. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. mini-projekt azonosító száma: A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési pályázó szervezet neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.Szakmai beszámolót készítő személy:
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
Záró rendelkezések. 112.1. A Felek megállapodnakTámogatási Szerződés céljára és társadalmi hasznosságára tekintettel a Szerződő felek fokozott gondossággal kötelesek eljárni a teljesítés során. Erre tekintettel a Szerződő felek kötelesek egymás teljesítését elősegítve szorosan együttműködni, és egymás méltányos érdekeit figyelembe venni. Szerződő felek a Támogatási Szerződésből eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni.
12.2. A Szerződő felek egymás részére megküldött nyilatkozataik (felszólítás, értesítés, kérelem) megtételét írásban kötelesek teljesíteni. Postai úton történő kézbesítés esetén az értesítést hivatalos iratként kell feladni és kézbesíteni. Ha a postai úton történő kézbesítés azért hiúsul meg, mert a címzett vagy meghatalmazottja úgy nyilatkozik, hogy a küldeményt nem veszi át, az Ügyfél jelen szerződés értesítést a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni. Ha a küldemény a postai kézbesítés második megkísérlését követően is „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, a posta által visszaküldött küldemény visszafordításának napját kell a kézbesítés napjának tekinteni.
12.3. A szerződéskötés feltételeként meghatározott dokumentumok, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló döntésig beküldött és a Lebonyolító által elfogadott módosítási kérelmek a Támogatási Szerződés részét képezik. A Kedvezményezett pályázati dokumentációját a Támogatási Szerződés, annak mellékletei, a pályázati kérelem, valamint a benyújtott nyilatkozatok, egyéb kérelmek képezik. A Támogatási Szerződés rendelkezéseit a Kedvezményezett pályázati kérelme, nyilatkozatai, egyéb kérelmei figyelembevételével, továbbá a Szerződés mellékletei, a Pályázati Kiírás, valamint a Pályázati Útmutató alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákkell értelmezni.
12.4. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, ÁSZF-ben és a jelen szerződés nincs hatással Támogatási Szerződésben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében a külföldi forrásból származó jövedelem után magyar jog szabályai – elsősorban a forrás- országban levont adóraPolgári Törvénykönyvről szóló 2013. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződésévi V. törvény, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., Áht. és az Szja tvÁvr., a Ptk.személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló EMMI rendelet – az irányadókirányadóak.
12.5. Az Ügyfél kijelentiA támogatási szerződéssel összefüggő adatok nem minősülnek üzleti titoknak, nem tarthatóak vissza üzleti titokra hivatkozással, amennyiben azok megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát törvény közérdekből elrendeli. A fentiektől eltérően azonban a Lebonyolító nem hozhatja nyilvánosságra azokat az adatokat, amelyeknek megismerése a Kedvezményezett üzleti tevékenységének végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna - így különösen technológiai eljárásra, műszaki megoldásra, know-how-ra vonatkozó adatokat -, feltéve, hogy az Üzletszabályzatot és ez nem akadályozza meg a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elközérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét.
312.6. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikKedvezményezett vállalja, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen szakmai feladatának megvalósítása, tevékenységei során, kommunikációjában, kapcsolódó kiadványaiban a Támogató, valamint a Lebonyolító nevét és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5hivatalos grafikai logóját megjeleníti. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikKedvezményezett vállalja továbbá, hogy a jelen szerződés aláírására pályázati programról szóló szöveget és fotót, valamint a Támogató és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakLebonyolító nevét és hivatalos grafikai logóját tartalmazó beszámolót honlapján közzéteszi (a közzétételnek a program lezárásától legalább 2017. december 31-ig elérhetőnek kell lennie).
12.7. A Civil tv. 75. §-ának (1) bekezdése értelmében csak olyan civil szervezet kaphat költségvetési támogatást, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekamely a Civil tv. Kelt.: Budapest30. § szerint letétbe helyezte beszámolóját. A Civil tv. 30. §-ának előírása szerint a civil szervezet köteles az elfogadott beszámolóját, SPB Befektetési Zrtközhasznúsági mellékletét – kötelező könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt – az adott üzleti év mérleg fordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig letétbe helyezni és közzétenni, kötelező könyvvizsgálat esetén ugyanolyan formában és tartalommal, mint amelynek alapján a könyvvizsgáló a beszámolót felülvizsgálta. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat Kedvezményezett a jelen bekezdésben leírtaknak megfelelően köteles arra, hogy a támogatási szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazzaaláírásával egyidejűleg benyújtsa a Lebonyolító részére a 2014. évre készített – illetve amennyiben a 2015. évről vagy további évekről szóló beszámolót a Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 153. §-a alapján letétbe helyezte úgy ezen – beszámolójának másolatát, valamint megfelelően igazolja azt, hogy a beszámoló közzétételét a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényben meghatározott módon és határidőben kezdeményezte.) mint megbízó, [
12.8. A Támogatási Szerződés a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. emSzerződő felek által történő cégszerű aláírását követően jön létre., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Support Agreement
Záró rendelkezések. 125.1 Ha jelen ÁSZF bármelyik rendelkezése teljes mértékben vagy részben érvénytelenné, hatálytalanná vagy végrehajthatatlanná válna, ez a körülmény nem érinti a többi rendelkezés érvényességét és hatályágát. Az érvénytelen, hatálytalan vagy végrehajthatatlan rendelkezések helyett az ÉP-törvény, a Kereskedelmi Törvény- könyv, a Polgári Törvénykönyv és a Szlovák Köztársaság területén érvényes egyéb kötelező érvényű általános jogszabályokat kell alkalmazni. A Felek megállapodnakkétségek elkerülése érdekében ez nem érinti a fogyasztó védelmét, hogy amelyet azon ország joga biztosítja, ahol szokásos tartózkodási helye található a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló az Ügyfél jelen Európai Parlament és a Tanács 593/2008 sz. Rendelete szerint (Róma I).
25.2 A Bróker fenntartja a jogot a szerződés egyoldalú módosításra vagy az ÁSZF és a szerződési feltételek megszüntetésére, a hatályos törvények előírásainak megfelelően, a pénzügyi és tőkepiac fejlődésnek, a törvényes vagy vállalkozói közeg fejlődése miatt, a tőkepiac biztonságos működése érdekében, a pénzpiac stabilitása érdekében, a kockázatok minimalizálása miatt, a Szlovák Nemzeti Bank vagy más közigazgatási szervek követelménye alapján, a Szerződésbe bevezetett új szolgáltatás alapján keletkezett jövedelmére – és/vagy műszaki vagy folyamatos szabályok változása alapján, melyek a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – Bróker szolgáltatásainál és termékeinél kerülnek érvényesítésre. Valamint a Xxxxxx által kínált szolgáltatások jobbá tétele vagy innovációja érdekében, miközben a módosításokról haladéktalanul informálja az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákÜgyfeleket a Bróker kereskedelmi képviseletein kihelyezett értesítések segítségével és a xxx.xxxxx.xx/xx honlapon, feltüntetve a módosítások hatályba lépésének dátumát. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tvÁSZF legkorábban a kiadásáról szóló értesítés közlésétől számított 15 napot követően lépnek hatályba. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy Amennyiben az Ügyfél nem ért egyet az Szja tvÁltalános feltételek módosításával, köteles egyet nem értését legkésőbb az új Általános feltételek érvényességétől számított 30 napon belül írásban bejelenteni. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2Ha a Xxxxxx és az Ügyfél nem egyeznek meg másképp, jogukban áll megszüntetni kölcsönös szerződéses viszonyokat és kiegyenlíteni kölcsönös követeléseiket. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződésAz Ügyfél, az SPB Kondíciós Listájaérvényben lévő fogyasztói törvény értelmében, jogosult az új ÁSZF nyilvánosságra hozatalától számított 30 napon belül díjmentesen és azonnali hatállyal felmondani a Bszt.Szerződést. Ha az Ügyfél a fenti határidőben nem közli a Brókerrel egyet nem értését a módosított ÁSZF-fel kapcsolatban, az Szja tv.vagy nem bontja fel a Szerződést, a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, azt úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentikkell értelmezni, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen módosítással egyetért és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák elfogadja a Felek megállapodásának valamennyi feltételétXxxxxx ajánlatát, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben Bróker és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaÜgyfél kölcsönös viszonyát a módosítás hatályba lépését követően a módosított ÁSZF szabályozza.
5. 25.3 A Felek kijelentikBróker szerződési dokumentációjának azon bejegyzései (beleértve az ÁSZF-et is), hogy jelen amelyekben nem változnak a Bróker és az Ügyfél jogai, kötelezettségei, a szerződés az akaratukkal jogi-műszaki módosítása értendő, és nem a szerződéses dokumentáció változása, amelyre a Xxxxxx sajátos kötelezettségei vonatkoznak és a tényleges helyzettel mindenben megegyezikszerződés egyoldalú módosítását jelentenék, továbbá kijelentik, hogy ami kizárja az Ügyfél-fogyasztó jogát az azonnali szankciómentes Szerződés befejezésére (pl. azonnali hatályú felmondás vagy elállás).
25.4 Jelen ÁSZF vagy ennek részének jogkörét csak a jelen szerződés aláírására Bróker és az Ügyfél írásos megegyezése zárhatja ki.
25.5 Jelen ÁSZF-ket a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. KeltBróker igazgatótanácsa hagyta jóvá és 2023.04.01-től hatályosak.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza
25.6 Jelen ÁSZF 2023.03.01-én kerültek közlésre.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. (1) A biztosításból eredő igények elévülési ideje 2 év.
(2) A jelen feltételek alapján létrejövő biztosítási szerződés vonatkozásában az alkalmazandó jog a magyar jog. A Felek megállapodnakjelen feltételekben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013 évi V. tör- vény és az egyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadók. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos adójogi kérdésekben a személyi jöve- delemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, a társasági adóról és osztalék- adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény, és az egyéb hatályos magyar jogszabályok az irányadók.
(3) A csoportos biztosítási szerződéssel kapcsolatos, a szerződőhöz kül-
(4) Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a biztosító mentesü- lésére, a biztosító szolgáltatása korlátozására és kizárására vonatkozó rendelkezéseket a jelen feltételek figyelemfelhí- vásra alkalmas módon, félkövér betűtípussal tartalmazzák. Balesetből eredő rokkantsági fok megállapítása
(1) A szerződés szerini lekötési hozamra – tartama alatt bekövetkező balesetekből eredő maradandó baleseti sérülések mértékei (rokkantsági fokok) összegződnek.
(2) A rokkantság fokát az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzákalábbi táblázat szerint kell megállapítani:
(3) A tartós balesetből eredő rokkantságot és annak mértékét a biztosító orvosa állapítja meg. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arrólelbírálás során, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte a biztosító orvosának döntése, va- lamint a biztosító szolgáltatása a társadalombiztosítási eljárástól és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elannak eredményétől független.
2. Jelen szerződésben (4) A táblázatban felsorolt érzékszervek vagy testrészek, részleges elvesz-
(5) Az érzékszervek működőképességének részleges elvesztése esetén, a
(6) Ha a rokkantság foka a táblázat alapján nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzataállapítható meg, akkor azt
(7) Egy balesetből fakadó több sérülés esetén, a Számlaszerződés és szolgáltatás teljesítése során a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk.rokkantsági táblázat, valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti(4), hogy az Üzletszabályzatot (5) és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el(6) bekezdések alapján adódó százalékok összegzésre kerülnek.
3. (8) A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek balesetből eredő rokkantság végleges fokát a tartós befektetésekről szóló rendelkezései biztosító a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesbaleset be- következte után legkésőbb 2 évvel állapítja meg.
4. (9) A Felek kijelentik, hogy rokkantság fokának megállapításával kapcsolatban a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen biztosított pa- nasszal élhet és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák kérheti a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzadöntés független orvosokból álló bizottság (Füg- getlen orvosi bizottság) általi felülvizsgálatát.
5. A Felek kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Záró rendelkezések. 1. Ezen Üzletszabályzat az alapítási, működési engedély jogerőre emelkedését követő napon lép hatályba és határozatlan időre szól. A Felek megállapodnakTársaság jogosult a jelen Üzletszabályzatát üzletpolitikájának, hogy termékpolitikájának megfelelően (az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elszámára hátrányos egyoldalú módosítás korlátaira is tekintettel) egyoldalúan módosítani.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre A Társaság jelen Üzletszabályzat megváltoztatását - jogszabály vagy jelen Üzetszabályzat eltérő rendelkezése hiányában -– legalább 15 nappal korábban az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri elügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben kifüggesztett Hirdetmény útján teszi közzé.
3. A Felek kijelentikmódosított szabályok irányadók a már megkötött szerződések és folyamatban lévő ügyek vonatkozásában is. A Társaság a módosított Üzletszabályzatot az Ügyfél által elfogadottnak tekinti, ha az Ügyfél a módosított Üzletszabályzat hatályba lépéséig írásban nem jelenti be, hogy amennyiben a módosítást nem fogadja el. Az írásbeli bejelentésnek a módosítás hatályba lépésének napjáig a Társaság részére meg kell érkeznie. Ha az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakÜgyfél az érvényben lévő szerződések részét képező Üzletszabályzat módosítását nem fogadja el, úgy mindaddig, ameddig a Felek szerződést/szerződéseket az Ügyfél akár határidő nélkül felmondhatja. Ebben az esetben a jelen szerződést szerződő felek egymással szemben vállalt kötelezettségei a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesfelmondással egyidejűleg esedékessé válnak.
4. A Felek kijelentikjelen Üzletszabályzat rendelkezéseit érintő, hogy a Társaság által kötelezően alkalmazandó jogszabályváltozás esetén, az új, illetve a módosult jogszabályi rendelkezés a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaÜzletszabályzat részévé válik.
5. A Felek kijelentikTársaság és az Ügyfél között létrejött, hogy jelen Üzletszabályzat hatálya alatt megkötött bármely szerződéses kapcsolatra - az adott szerződés eltérő rendelkezése hiányában - Magyarország joga az akaratukkal irányadó. Amennyiben a Társaság és az Ügyfél között megkötött szerződésről idegen nyelvű példány is készül, úgy a tényleges helyzettel mindenben megegyezikszerződéssel összefüggő értelmezési vita esetén annak magyar nyelvű változata az irányadó.
6. Az AEGON Magyarország Hitel Zrt. csatlakozott a lakáshiteleket kínáló hitelnyújtók által a fogyasztóknak adandó szerződéskötési előtti információkról szóló, az Európai Bizottság 2001/139/ EK sz. ajánlását, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartását szabályozó Magatartási Kódex aláíróihoz.
7. Jelen módosított és egységes szerkezetbe foglalt Üzletszabályzatát a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekTársaság Igazgatósága 2018. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrtmájus 22. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: napján kelt 24/2018. (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazzaV.22.) mint megbízószámú határozatával hagyta jóvá, [hatályos 2018. május 25. napjától, rendelkezései – eltérő szabályozás hiányában - a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság hatályba lépést megelőzően kötött szerződésekre is alkalmazandók. Hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a Társaság Igazgatósága által 2017. november 15. napján kelt 56/2017. (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. emXI.15., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint) számú határozatával jóváhagyott Üzletszabályzat rendelkezései.
Appears in 1 contract
Samples: Bylaws
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini szerinti lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. B § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § §–a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt el.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, a Számlaszerződés és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Az Ügyfél kijelenti, hogy az Üzletszabályzatot és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Felek kijelentik, hogy amennyiben az Szja tv.-nek a tartós befektetésekről szóló rendelkezései a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnak, úgy mindaddig, ameddig a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes.
4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
5. A Felek Xxxxx kijelentik, hogy jelen szerződés az akaratukkal és a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Kelt.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. 3. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [a továbbiakban: Társaság] a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint.
Appears in 1 contract
Samples: Tartós Befektetési Szerződés
Záró rendelkezések. 1. A Felek megállapodnak, hogy Promóciós Általános Szerződési Feltételek az Ügyfél jelen szerződés alapján keletkezett jövedelmére – a jelen szerződés szerini lekötési hozamra – az Szja tv. 67/B. § szerinti adózási szabályokat alkalmazzák. Az Ügyfél kifejezetten nyilatkozik arról, hogy az Szja tv. tartós befektetésből származó jövedelem adózási szabályait megismerte és megértette, e körben különösen megértette és tudomásul veszi, hogy az Szja tv. 67/B § –a szerinti kedvező adózási szabályai kizárólag a magyarországi adókötelezettségre vonatkoznak, és a jelen szerződés nincs hatással a külföldi forrásból származó jövedelem után a forrás- országban levont adóra. Az SPB kizárja a felelősségét az adózással összefüggő szabályok megsértéséből eredően az Ügyfelet ért kárért. Az SPB kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból származik, hogy az Ügyfél nem az Szja tv. rendelkezéseinek megfelelően járt elAppon keresztül elérhetőek.
2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre az SPB Üzletszabályzata, A Promóciós Általános Szerződési Feltételeket a Számlaszerződés Dakea XXX.xxx Szabályzatban meghatározott és a Bizományosi keretszerződés, az SPB Kondíciós Listája, a Bszt., az Szja tv., a Ptk., valamint a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadókDakea XXX.xxx Adatvédelmi Szabályzatban meghatározott rendelkezéssekkel összhangban kell alkalmazni. Az Ügyfél kijelentiA Szervező Cég hangsúlyozza, hogy a Promócióban való részvétel korlátozható, felfüggeszthető és/vagy lehetetlen abban az Üzletszabályzatot esetben, ha a Dakea XXX.xxx Szabályzatában és a Díjtáblázatot megismerte, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el./vagy
3. A Felek kijelentikSzervező Cég nem vállal felelősséget harmadik fél cselekedeteiért illetve mulasztásaiért, hogy amennyiben beleértve az Szja tv.-nek olyan cselekedeteket és mulasztásokat melyek ellehetetlenítik a tartós befektetésekről szóló rendelkezései Promócióban való részvételt, különösképpen a jelen szerződés tartalmát érintően módosulnakhibásan működő számítógépet, úgy mindaddigkommunikációs rendszereket és eszközöket, ameddig melyekre a Felek a jelen szerződést a jogszabályoknak megfelelően nem módosítják, a jogszabályokban foglaltak lesznek az irányadók. Az előbbiek kivételével a jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényesSzervező Cég nincs ráhatással.
4. A Felek kijelentik, hogy Szervező Cég nem vállal felelősséget az olyan károkért melyek a jelen szerződésben foglaltakat kölcsönösen és együttesen elolvasták és értelmezték. Jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaRésztvevő által hibásan vagy hiányosan megadott adatokból erednek.
5. A Felek kijelentikSzervező Cég fenntartja a nyeremények értékében történő változtatásokat a Szervező Cégnek nem tulajdonítható esetekben, hogy jelen szerződés az akaratukkal mindaddig amíg ez nem érinti hátrányosan a Résztvevőt.
6. A reklámanyagokon látható nyeremények különbözhetnek a Promóció során szerezhető nyereményektől. Minden reklám és promóciós anyag pusztán tájékoztató jellegű.
7. Az Általános Szerződési Feltételek a tényleges helyzettel mindenben megegyezikPromóció lebonyolítására vonatkozó szabályok egyetlen forrása, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és Dakea XXX.xxx Szabályzatban illetve a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. KeltDakea XXX.xxx Adatvédelmi Szabályzatban leírtak figyelembe vételével.: Budapest, SPB Befektetési Zrt. …………………………………………… …………………………………….. Befektetési vállalkozás Ügyfél amely létrejött egyrészről Neve: Ügyfélazonosító: Születési neve: Anyja neve: Születési helye és ideje: Lakcíme: Adóazonosító jele: (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.) mint megbízó, [a továbbiakban: Ügyfél] másrészről az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-
8. 3Jelen Általános Szerződési Feltételek a Lengyel Jogszabály hatálya alá tartoznak, és az itt leírt összes rendelkezést ennek a jognak megfelelően kell alkalmazni. emAz itt meg nem határozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv illetve a Lengyel jog rendelkezései
9. A Promócióból származó bármilyen jogvita esetén a Szervező Cég székhelye szerinti Lengyel illetékes bíróság jár el., cégjegyzékszám: 01-
10-044420, adószám: 12517091-2-41), mint megbízott [. A Promócióhoz való csatlakozással a továbbiakban: Társaság] Résztvevő elfogadja a továbbiakban együttesen: Felek között alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerintSzabályzatot.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions