A biztosítási díj esedékessége mintaszakaszok

A biztosítási díj esedékessége. 1. A biztosítás éves díja a biztosítási szerződés létrejöttekor, a további biztosítási időszakokra vonatkozó éves díj pedig a biztosítási évforduló napján esedékes. 2. A Szerződő Felek a biztosítási díj halasztott- és részletekben való fizetésében is megállapodhatnak. Ebben az esetben a díjrészletek fizetési időpontját (esedékességét) és mértékét a Felek a szerződésben, illetve a kötvényben rögzítik. Az utolsó díjrész megfizetésének határideje nem lehet később, mint október 1. 3. A díj megfizetése a biztosítási kötvény, mint pénzügyi bizonylat alapján, banki átutalással történik a biztosítási szerződésen, illetve kötvényen megjelöltek szerint. 4. Amennyiben a Szerződővel halasztott részletfizetésben állapodott meg a Biztosító, akkor biztosítási esemény bekövetkeztekor a Szerződő adott biztosítási időszakra vonatkozó összes szerződésének díja – beleértve a visszavont kármentességi engedmény(ek) összegét is – esedékessé válik és levonásra kerül a kártérítés összegéből. Amennyiben a kártérítési összeg alacsonyabb, mint a szerződések szerinti díjhátralék, úgy a fennmaradó díj megfizetése a kötvényen meghatározott ütemezés szerint történik. 5. A Biztosítónak jogában áll késedelmi kamatot felszámolni, ha a díj vagy díjrészlet megfizetésére a fizetési határidőig nem került sor. 6. A biztosítási díj azon a napon számít kiegyenlítettnek, amikor az a Biztosítóhoz beérkezik és a mindenkori kötvényszámra történő teljesítés beazonosítható. 7. Túlfizetés esetén a Biztosító csak az éves díj túlfizetése esetén utal vissza díjat, amennyiben a túlfizetés meghaladja az 1 000 forintot.
A biztosítási díj esedékessége. A biztosítási időszakra járó díj előre esedékes, a felek azonban részletfizetésben is megállapodhat- nak. A biztosítás első díjrészlete a felek által meg- határozott időpontban, ennek hiányában a szerző- dés létrejöttekor esedékes; a folytatólagos díj pedig annak az időszaknak az első napján esedé- kes, amelyre a díj vonatkozik. Határozott időre kötött biztosítások esetén a bizto- sítás díja a szerződés létrejöttekor egy összegben esedékes.
A biztosítási díj esedékessége. 6.1. A biztosító a biztosítási szerződés díját a szerződésben vagy a biztosítási fedezetet igazoló dokumentumban meghatározott biztosítási időszakra (1 évre) állapítja meg.
A biztosítási díj esedékessége. 6.1. A biztosító a biztosítási szerzôdés díját a szerzôdésben vagy a biztosítási fedezetet igazoló dokumentumban meghatározott biztosítási idôszakra (1 évre) állapítja megfe- dezet igazoló dokumentumon.
A biztosítási díj esedékessége. A jelen szerződés 10. pontja alapján a biztosítottra áthárított díj megfizeté- se a Csatlakozási Nyilatkozat aláírásával, megtételével egyidejűleg esedékes.
A biztosítási díj esedékessége. 6.1. A biztosító a biztosítási szerződés díját biztosítási időszakra (1 évre) állapítja meg és a kötvényen feltünteti. A biztosító az egy évnél rövidebb tartamra szóló szerződés díját egy összegben állapítja meg (a továbbiakban egyszeri díj). 6.2. A biztosítás első díja a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díj pedig annak a szerződő által előre meghatározott időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. 6.3. Az egyszeri díjat – ha a felek másként nem állapodnak meg – a szerződés létrejöttekor kell megfizetni.
A biztosítási díj esedékessége. IX.3.1. A biztosítói kötelezvény kibocsátásának biztosítási díját a biztosítóa biztosítási szerződésben meghatározott díjtétel és a kötelezvény összegének alapulvételével - egy összegben állapítja meg. IX.3.2. A biztosítói kötelezvény kibocsátásának biztosítási díja a biztosító díjbekérője vagy számlája alapján, a biztosítói kötelezvény kibocsátása előtt, előre egy összegben esedékes. IX.3.3. A biztosító abban az esetben sem térít vissza díjat vagy díjrészletet, ha a biztosítási szerződés alap- ján kiállított biztosítói kötelezvény annak lejáratát megelőzően visszavonásra kerül vagy részben vagy egészben igénybevétel nélkül lejár.
A biztosítási díj esedékessége. VIII.3.1. A biztosítási díj a biztosító díjbekérője vagy számlája alapján – ellenkező megállapodás hiányában –, a biztosítói kötelezvény kibocsátása előtt, előre egyösszegben esedékes. VIII.3.2. A biztosító abban az esetben sem térít vissza díjat vagy díjrészletet, ha a biztosítási szerződés a tartam lejárata előtt bármely okból megszűnik vagy a biztosítói kötelezvény annak lejáratát megelőzően vissza- vonásra kerül vagy részben vagy egészben igénybevétel nélkül lejár.
A biztosítási díj esedékessége. 6.1. A biztosító a biztosítási szerzõdés díját a biztosítási idõszakra (1 évre) állapítja meg és a kötvényen feltünteti. A biztosító az egy évnél rövidebb tartamra szóló szerzõdés díját egy összegben állapítja meg (a továbbiakban egyszeri díj). 6.2. A biztosítás elsõ díja a szerzõdés létrejöttekor, a folytatólagos díj pedig annak a szerzõdõ által elõre meghatározott idõszaknak az elsõ napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. 6.3. Az egyszeri díjat – ha a felek másként nem állapodnak meg – a szerzõdés létrejöttekor kell megfizetni.
A biztosítási díj esedékessége. 6.1. A biztosító a biztosítási szerzôdés díját biztosítási idôszakra (1 évre) ál- lapítja meg és a kötvényen feltünteti. A biztosító az egy évnél rövidebb tartamra szóló szerzôdés díját egy összegben állapítja meg (a továbbiak- ban egyszeri díj). esedékes, és az elsô díjfizetési idôszakra vonatkozik. A folytatólagos díj a díj- fizetési idôszak elsô napján esedékes és az elsô díjfizetési idôszakot követô díjfizetési idôszakokra vonatkozik,