A biztosító joga és kötelezettsége mintaszakaszok

A biztosító joga és kötelezettsége a) A közlési kötelezettség vagy a változás bejelentési kötelezettség megsértése esetében a biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő, biztosított fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a csatlakozáskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében, illetve a csatlakozástól a biztosítási esemény bekövetkeztéig, illetve a változás bejelentési határidő leteltét követő naptól 5 év eltelt. b) A Biztosító kárrendezési szerveivel szemben a Biztosítottat az orvosi titoktartás alóli felmentés érdekében külön nyilatkozattételre hívja fel.
A biztosító joga és kötelezettsége. 9.2.1. A biztosító az ajánlat elfogadása előtt kockázatelbírálást végezhet, melyhez a szerződő nyilatkozatát kérheti a biztosítottakat érintő tárgyévet megelőző évre vonatkozó saját jogú, egy főre jutó táppénzes napjainak átlagát, a biztosított egészségi nyilatkozatát, orvosi vizsgá- latát és egyéb nyilatkozatát. A biztosító jogosult ezen adatokat ellen- őrizni és további kérdéseket feltenni a kockázatvállaláshoz. 9.2.2. Amennyiben a biztosítottnak a szerződéskötés idején fennálló tényleges egészségi állapota, életviteli szokásai nem felelnek meg a kockázatelbírálás során tett egészségi nyilatkozatában foglaltak- nak, úgy a biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében, illetve a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eltelt. 9.2.3. Automatikus meghosszabbítás esetén, ha a biztosító a szerződés- kötést követően szerez tudomást a szerződéskötéskor már fennállt lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a szerződés fenn- állásának az első 5 évében gyakorolhatja. 9.2.4. A közlési kötelezettség megsértése ellenére is beáll a biztosító kötelezettsége, ha a szerződéskötéstől a biztosítási esemény bekövetkeztéig már 5 év eltelt. 9.2.5. A 9.2.3. és 9.2.4. pontok rendelkezéseit a szerződésben meghatáro- zott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötele- zettség megsértésének következményeire is alkalmazni kell. A biztosí- tó ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitvaálló 5 éves időszak a változásbejelentési határidő leteltét követő napon kezdődik. 9.2.6. A közlési kötelezettség vagy a változás bejelentési kötelezettség megsértése esetében a biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövet- kezésében, illetve a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig, illetve a változás bejelentési határidő leteltét követő naptól 5 év eltelt. 9.2.7. A biztosító kockázatelbírálási és kárrendezési szerveivel szemben a biztosítottat az orvosi titoktartás alóli felmentés érdekében külön nyilatkozattételre hívja fel.
A biztosító joga és kötelezettsége. 11.2.1. A közlési kötelezettség vagy a változás bejelen- tési kötelezettség megsértése esetében a bizto- sító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő, biztosított fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a csatlakozáskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezé- sében, illetve a csatlakozástól a biztosítási ese- mény bekövetkeztéig, illetve a változás bejelen- tési határidő leteltét követő naptól 5 év eltelt. 11.2.2. A biztosító kárrendezési szerveivel szemben a biztosítottat az orvosi titoktartás alóli felmentés érdekében külön nyilatkozattételre hívja fel.
A biztosító joga és kötelezettsége. 8.2.1. A biztosító az ajánlat elfogadása előtt kockázatelbírálást végezhet, melyhez a szerződő nyilatkozatát kérheti a biztosítottakat érintő tárgyévet megelőző évre vonatkozó saját jogú, egy főre jutó táppén- zes napjainak átlagát, a biztosított egészségi nyilatkozatát, orvosi vizsgálatát és egyéb nyilatkozatát. A biztosító jogosult ezen adatokat ellenőrizni és további kérdéseket feltenni a kockázatvállaláshoz. 8.2.2. A kockázatelbírálás eredményeként a biztosító az ajánlatot elfo- gadja, módosító javaslatot tesz arra vagy elutasítja. A biztosító a döntését nem köteles megindokolni. 8.2.3. Amennyiben a biztosítottnak a szerződéskötés idején fennálló tényleges egészségi állapota, életviteli szokásai nem felelnek meg a kockázatelbírálás során tett egészségi nyilatkozatában foglaltak- nak, úgy a biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében, illetve a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eltelt. 8.2.4. A biztosító kockázatelbírálási és kárrendezési szerveivel szemben a biztosítottat az orvosi titoktartás alóli felmentés érdekében külön nyilatkozattételre hívja fel. 8.2.5. A biztosítási szerződés megkötését követően a biztosító a szerző- dés létrejöttétől számított 30 napon belül a kötelezettségvállalás tagállamának hivatalos nyelvén köteles a szerződőt tájékoztatni a biztosítási szerződés létrejöttéről.
A biztosító joga és kötelezettsége. 12.2.1. A biztosító kockázatelbírálási és kárrendezési szerveivel szemben a biztosítottat az orvosi titok- tartás alóli felmentés érdekében külön nyilatko- zattételre hívja fel. 12.2.2. A biztosító a szolgáltatás jogalapjának megállapí- tásához a közölt adatokat ellenőrizheti, az egész- ségi állapot tekintetében saját orvosa által vizsgá- latot kezdeményezhet. A biztosító köteles a tudomására jutott adatokat megőrizni és a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII tv. (továbbiakban: biztosítási törvény vagy Bit.) foglaltak szerint biztosítási titokként kezelni.
A biztosító joga és kötelezettsége. 12.2.1. A biztosító kockázatelbírálási és kárrendezési szerveivel szembeni orvosi titoktartás alóli fel- mentés érdekében a biztosítottat külön nyilatko- zattételre hívja fel. 12.2.2. A Biztosító a biztosítottak egy főre jutó biztosítái díját biztosítotti csoportonként határozza meg. Egy biztosítotti csoporton belül a biztosítottak egy főre jutó biztosítási díja azonos. 12.2.3. A Biztosító a kockázatelbírálást csoportszinten is végezheti.

Related to A biztosító joga és kötelezettsége

  • A Biztosító Kötelezettségei 12.2.1. A biztosító a károkat a feltételekben foglaltak szerint téríti meg. A biztosító késedelmes szolgáltatás esetén kizáró- lag a magyar polgári jog szabályai szerinti késedelmi kamat megfizetésére köteles. 12.2.2. A térítési összeg a térítés alapjául szolgáló utolsó ok- irat beérkezését követő 15 napon belül esedékes. 12.2.3. Ha a kárrendezés során megállapítást nyert, hogy szerződés szerinti biztosítási esemény történt, de a térítés végső összege még nem határozható meg pontosan, akkor a biztosító kárelőleget nyújthat.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.

  • A biztosítási kötelezettség Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartója köteles – a külön jogszabály alapján mentesített gépjárművek kivételével – az e törvény szerinti biztosítóval a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződést kötni, és azt díjfizetéssel hatályban tartani (biztosítási kötelezettség).

  • A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

  • A Biztosított kötelezettségei 1. A Biztosított kötelezett: a) a biztosítási esemény bekövetkezését, az arról való tudo- másszerzéstől számított 7 munkanapon belül a Biztosító- nak írásban bejelenteni; b) egészében és a valóságnak megfelelően felvilágosítani a Biztosítót a mindenkori tényállásról, és kívánságára vala- mennyi okmányt átadni, illetve a képviseletét ellátó ügy- védet a titoktartás alól felmenteni a Biztosító irányában; c) a képviseletét ellátó jogi képviselőnek teljes körű képvise- leti jogot adni, őt teljes egészében a mindenkori tényál- lásról tájékoztatni és kívánságára minden okmányt, egyéb bizonyítási eszközt és tárgyat rendelkezésére bocsátani; d) amennyiben a bírósági eljárásban a Biztosítottat vonat- kozó jogszabályi rendelkezés szerint személyes költség- mentesség vagy illeték-feljegyzési jog illeti meg, köteles a költségmentesség (vagy illeték-feljegyzési jog) engedé- lyezése iránt kérelmet előterjeszteni; e) a felmerülő költségeket a kiegyenlítési határidő előtt leg- alább 3 munkanappal korábban a Biztosító ellenőrzésére átadni; f) az igények bírósági érvényesítése vagy elhárítása, illetve bírói döntés megtámadása előtt a Biztosító állásfoglalá- sát – különösen a sikerre való kilátással kapcsolatban – be- kérni, az egyezségkötéseket a Biztosítóval egyeztetni. A Biztosítóval nem egyeztetett egyezségkötés a Biztosító irányában a biztosítási szolgáltatás tekintetében nem ha- tályos. 2. Ha a Biztosító és a Biztosított harmadik személlyel szembeni igényeiket ugyanabban az eljárásban érvényesítik, úgy a Biz- tosított elsőbbséget élvez. 3. a biztosítási esemény Biztosítónak történő bejelentése nem mentesíti a Biztosítottat harmadik személyekkel szerződésen alapuló esetleges(kár)bejelentési kötelezettségei alól. 4. Ezen általános kötelezettségek mellett a Különös feltételek eltérően is rendelkezhetnek.

  • A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE A biztosítási eseményt annak bekövetkeztét követő két munkanapon belül a Biztosított illetve a Szerződő köteles a Biztosító honlapján (xxx.xxxxx.xx) az elektronikus gépjármű kárbejelentő lap kitöltésével, vagy pedig te- lefonon a Biztosító telefonos ügyfélszolgálatán a Külföldön bekövetkezett kár esetén, a biztosítónál, vagy az általa kijelölt segítségnyújtó intézménynél kell a bizto- sítottnak a kárt bejelentenie. A tűz- vagy robbanáskárt a biztosítottnak a tűzrendészeti hatóságnál is be kell jelentenie. Lopás-, rablás-, rongálás kár esetén a biztosítottnak a rendőrségen feljelentést kell tennie. A vaddal történt ütközés miatt keletkezett kárt a biztosított a terület szerint illetékes vadászatra jogosultnak („vadásztársaságnak”) is bejelenteni tartozik. A biztosított a kárfelvételig, de legfeljebb a bejelentéstől számított öt munkanap elteltéig köteles a sérült jármûvet változatlan állapotban tartani. A kárigény elbírálásához be kell mutatni a biztosítónak minden olyan iratot, amely a jogosultság, a biztosítási esemény és a kárösszeg megállapításához szükséges. A biztosított kárbejelentési kötelezettsége körében többek között köteles a biztosító által rendszeresített nyomtatvá- nyon feltett valamennyi kérdésre a valóságnak megfele- lően válaszolni. A teljes jármû ellopása esetén a jármûhöz tartozó összes kulcsot (beleértve az elektronikus kódkul- csokat is) a biztosító képviselőjének, a biztosító által sza- bályozott módon át kell adni. Amennyiben a biztosított a bejelentési kötelezettségének időben nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító teljesítési kötelezett- sége nem áll be. Ha az ellopott jármû, alkatrész vagy tartozék a lopáskár megtérítése után megkerül, a biztosított köteles e tényt 15 napon belül jelenteni a biztosítónak.

  • A Biztosított kárenyhítési kötelezettségei A bekövetkezett poggyászkár felfedezése után a Biztosított köteles: (1) a lehetô legrövidebb idôn belül a bûncselekmény elkövetésének vagy a baleset bekövetkezésének tényét és körülményeit a bekövetkezés helye szerint illetékes külföldi rendôrségnél, vagy az esemény helye szerint illetékes egyéb hatóságnál (pl. tûz esetén tûzoltóságnál) bejelenteni, valamint – ha menetrendszerû jármûvön történt a biztosítási esemény (2) a feljelentésben minden lényeges adatot rögzíteni kell, így különösen az esemény részletes leírását (idôpont, helyszín, egyéb lényeges körülmények), a kár tételes felsorolását (vagyontárgyak tételes listája, azok értékének feltüntetésével együtt), a lopás, rablás, baleset, elemi kár során bekövetkezett fizikai sérüléseket (pl. ablak, ajtó betörése, felfeszítése, egyéb sérülések), (3) légitársaság vagy valamely közlekedési vállalat illetve fuvarozó kezelésében eltûnt vagy megsérült poggyászra vonatkozóan az adott társaság által a kárrendezés illetve kártérítés feltételeként elôírt – pl. a bejelentés idôpontjára, módjára, vagy helyére vonatkozó – elôírásokat betartani. (4) mobiltelefon eltulajdonítása esetén az érintett telefonszám letiltását igényelni a telefontársaságnál az esemény bekövetkezését követôen haladéktalanul, de legfeljebb az azt követô 2 munkanapon belül, (5) Légipoggyász-kár esetén:

  • A biztosított, kedvezményezett kötelezettségei A biztosított és a kedvezményezett kötelezettségeit az Általános Feltételek 11.A. pontja tartalmazza.

  • A biztosító visszakövetelési joga Ha a biztosító a jelen szerződés alapján szolgáltatást nyújtott, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosí- tottat, illetőleg a szerződőt illették meg a kárért felelős személlyel szemben, kivéve, ha az a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó.

  • A biztosító szolgáltatására jogosultak köre (1) A Biztosító szolgáltatására a Biztosított, annak halála esetén az örököse jogosult. Ha egy kötvényen több Biztosított személy szerepel, akkor is kizárólag a biztosítási esemény által közvetlenül érintett biztosított személy jogosult a szolgáltatásra, a rá vonatkozó szerzôdéses jogviszonynak megfelelôen (pl. betegség vagy baleset esetén, aki beteg vagy balesetet szenvedett, poggyász-kár esetén, akinek a tulajdonában álló útipoggyászt érintette a kár stb). (2) Balesetbiztosítás esetén a biztosító szolgáltatására a Kedvezményezett jogosult. Kedvezményezettet a Szerzôdô a biztosítóhoz címzett és a biztosítónak eljuttatott írásbeli nyilatkozattal jelölhet ki. Ha nem a Biztosított a szerzôdô fél, mindezekhez a Biztosított írásbeli hozzájárulása szükséges. A biztosított hozzájárulása nélkül kötött biztosítási szerzôdésnek a kedvezményezett kijelölését tartalmazó része semmis. A Biztosított életében esedékes balesetbiztosítási szolgáltatások Kedvezményezettje a Biztosított, ha a szerzôdésben más Kedvezményezettet nem neveztek meg. A Biztosított halála esetén a Balesetbiztosítási szolgáltatások Kedvezményezettje a Biztosított örököse, ha a szerzôdésben más Kedvezményezettet nem neveztek meg, vagy ha a Kedvezményezett jelölése hatályát vesztette, illetve érvénytelen. A biztosított a szerzôdés megkötéséhez adott hozzájárulását írásban bármikor visszavonhatja. Ha a biztosított a kedvezményezett szándékos magatartása következtében vesztette életét a biztosító szolgáltatása az örökösöket illeti meg, és a kedvezményezett abból nem részesülhet.