A projekt szükségességét alátámasztó probléma bemutatása. A jelenlegi nagy létszámú intézmények sok esetben a település szélén, rosszabb esetben az országhatáron, izoláltan, korszerűtlen épületekben működnek. Az intézmények a területi elhelyezkedésükből adódó korlátokat nem tudják leküzdeni, nem tudják a tényleges integrációt biztosítani. Egy több száz fős intézmény esetében fennáll továbbá annak a veszélye, hogy nem alkalmas az egyéni képességekre és szükségletekre alapozott szolgáltatás nyújtására, szükség van tehát a munkaerő-piaci részvételt és társadalmi befogadást segítő rendszerekre, az alapszolgáltatások erősítésére, a közösségi alapú szolgáltatások fejlesztésére. A közösségi lakhatásba való költözés az életminőség tekintetében pozitív változásokat hoz: az önellátási képesség javul, nagyobb szabadság, önállóság érzékelhető a pszichiátriai személyek esetében, illetve a társadalmi integráltság erősödik. Az intézménytelenítésnek nevezett folyamat eredményeként a nagy létszámú bentlakásos intézményeket fokozatosan kis létszámú szolgáltatásokkal váltják fel. Az intézménytelenítés, az intézményi ellátások kiváltása nem egyenlő a bentlakásos formák eltűnésével, hanem a folyamat során azok kisebb méretűvé válnak és a közösségbe integrálódnak, összességében új földrajzi és szakmai keretek között humanizálódnak. A kiváltás nem az állam (vagy egyéb potenciális szolgáltatók) kivonulását jelenti az ellátásból. A megszűnő intézményi kapacitások helyén az érintettek számára szükséges egészségügyi, szociális és egyéb szolgáltatásokat a közösség keretei között szervezik meg, rugalmas, változatos formákban, változatos helyszíneken. Az intézménytelenítés során szükségszerű a megengedőbb gondozási-nevelési modell és a szigorú hierarchia szerint szerveződő (medikális) ellátás helyett a rehabilitációs szemlélet erősítése, az integráció biztosítása, az önálló életvitel lehetőségének megteremtése, valamint a személyre szabott és a szükségletekre reagáló, horizontálisan szerveződő, együttműködésre épülő szolgáltatási struktúra kialakítása. Zala megye a kisebb népességű magyar megyék közé tartozik. Zala megye népessége nem éri el a 300.000 főt, a megye népessége 277.290 fő. A megye lakosságának megközelítőleg 56%-a városlakó, ebből 38% valamelyik megyei jogú városban él. A megye demográfiai adottságai kimondottan kedvezőtlennek mondhatóak, a népesség száma folyamatosan az országos átlag feletti mértékben csökken. Ennek elsődleges oka nem a belső elvándorlás, hanem a születések és a halálozások közötti tartós különbség az utóbbi ja...
A projekt szükségességét alátámasztó probléma bemutatása. A projekt célcsoportját a térségben fogyatékossággal élő, tartós bentlakásos intézményi ellátásban részesülő személyek alkotják. A fogyatékossággal élő személyek tartós bentlakásos szociális ellátása - az ingatlan fejlesztések ellenére - nem tudja biztosítani az ellátott célcsoport részére azt a korszerű, a fogyatékkal élő személyeket megillető környezeti és társadalmi hátteret, ami fogyatékossággal élők jogainak érvényesülését segíti. Sajnos Magyarországon általánosan tapasztalható a túlzsúfolt, intézményesített ellátórendszer, ami megnehezíti a fogyatékkal élő személyek társadalomba történő integrálását. A társadalom részéről pedig megfigyelhető, hogy „betegszerepbe” kényszeríti a fogyatékossággal élő személyeket, ami jelentősen meghatározza társadalmi megítélésüket. Az intézményesített ellátórendszer pedig generálja a jelenleg is működő túlgondozást, melynek megszüntetése fontos szempont az önálló életvitel elősegítése érdekében. A fogyatékossággal élő személyek részére olyan feltételeket kell biztosítani, ami az önálló döntéshozatal segítését célozza meg úgy, hogy amit a személy saját maga meg tud tenni azt – segítő támogatás révén – meg is tudja valósítani.
A projekt szükségességét alátámasztó probléma bemutatása. A fogyatékos emberek és családtagjaik számára az első nehézségét a célzott, egyénre szabott információkhoz való hozzáférés, a lehetőségek ismerete, az azokban való eligazodás, az élethelyzetnek megfelelő megoldások megtalálása jelenti. A fogyatékos emberek és családjaik számára jelenleg szerteágazó információk állnak rendelkezésre, azonban ezek eltérő helyen találhatóak, nehezen elérhetőek, gyakran hiányosak, minőségükben igen eltérőek. A rendelkezésre álló információk töredezettek, a szolgáltatásokhoz vezető út nem világos, gyakran hiányos és folyamatosan változó. A fogyatékos emberek társadalmi integrációjának az egyik akadályozó tényezője, hogy a befogadó környezet gyakran nem rendelkezik kellő tájékozottsággal a célcsoportról, mindennapos nehézségeikről, szükségleteikről. Ezek a hiányosságok több horizontális vetületben megjelennek, hiszen a fogyatékos emberek társadalmi integrációja számos területen, szolgáltatási helyzetben valósul meg. Elsődleges szükséglet egy átfogó ismeretátadás az általános és a specifikus szolgáltatásokról, napjaink fogyatékosügyi törekvéseiről, jogszabályairól, másrészt az eltérő szolgáltatásokhoz kapcsolódóan konkrét tudástartalmak átadása is szükséges a különböző szakmák számára. Hiányzik egy összefogó, az elszórtan található információkat integráló és folyamatosan nyomon követő rendszer (központi és területi egységgel), amely egyablakos ügyintézési formában biztosítaná az érintettek számára az információs és tanácsadási hozzáférést. Az egyenlő esélyű hozzáférés, az akadálymentesítés fontos, hogy az információknál, a tudáskialakításnál kezdődjön, melyek nélkül a szolgáltatásokhoz való hozzáférés nem lesz teljes körű, így a fogyatékos emberek társadalmi integrációja sem valósulhat meg maradéktalanul.
A projekt szükségességét alátámasztó probléma bemutatása. Felhívás problémafelvetése: A DECLOC jelentés szerint 2007-ben az Európai Unióban (és Törökországban) megközelítőleg 1,2 millió fogyatékos gyermek és felnőtt élt bentlakásos intézményekben. Az intézményekben élők nagy része értelmi fogyatékos ember, a második legnagyobb csoportot a pszichiátriai ellátásban lévők jelentik (akiknek szintén lehet kísérő diagnózisa értelmi fogyatékosság). Az intézmények mérete a kisebb (10-20 fős) ellátásoktól, a több száz embernek lakóhelyet adó intézményekig terjed. Magyarországon 14 751 férőhellyel működnek 12 fő feletti intézményi ellátások (ápoló-gondozó otthon, rehabilitációs intézmény, átmeneti intézmény). Lakóotthon (1-12 fő) 1679 férőhellyel nyújt szolgáltatást, míg támogatott lakhatás (1-6 és 1-12 fő) 201 férőhelyen. A 2014 végi adathoz képest 2015 végén 660 kiváltott vagy kiváltás alatt lévő férőhelyről beszélhettünk. A jelenlegi nagy létszámú intézmények Magyarországon sok esetben a település szélén, rosszabb esetben az országhatáron, izoláltan, korszerűtlen épületekben működnek. Az intézmények a területi elhelyezkedésükből adódó korlátokat nem tudják leküzdeni, nem tudják a tényleges integrációt biztosítani. Egy több száz fős intézmény esetében fennáll továbbá annak a veszélye, hogy nem alkalmas az egyéni képességekre és szükségletekre alapozott szolgáltatás nyújtására, szükség van tehát a munkaerő-piaci részvételt és társadalmi befogadást segítő rendszerekre, az alapszolgáltatások erősítésére, a közösségi alapú szolgáltatások fejlesztésére.” Elmondható, hogy az összes bűnelkövetés csaknem 20 százaléka (minden ötödik) esetében az alkohol oki tényezőként jelenik meg. Az alkoholizmus nemcsak az adott személyt, hanem családját is szorosan érinti. A települési önkormányzatok fontos feladataként jelentkezik a szenvedélybetegek szociális alapellátás keretében való segítése. Az alkoholfogyasztással összefüggő problémák mellett napjainkban egyre nagyobb hangsúly helyeződik a drogfogyasztók csoportjára. Statisztikák szerint a drogfüggőknek csak 15 százaléka, az alkoholbetegeknek az öt százaléka jut el kezelésre, a dohányzásfüggőknek még ekkora aránya sem. A szenvedélybetegeket ellátó szociális intézmények által biztosított ellátások iránt folyamatos az igény. A két intézményünkben – „Harmónia” Integrált Szociális Intézmény és Bácsborsódi „Őszi Napfény” Integrált Szociális Intézmény - összesen 12 elhelyezésre várót tartanak nyilván (ebből 2 fő nappali ellátásra vár). A „Harmónia” Integrált Szociális Intézmény rendelkezik a ...
A projekt szükségességét alátámasztó probléma bemutatása. A jelenlegi nagy létszámú intézmények sok esetben a település szélén, rosszabb esetben az országhatáron, izoláltan, korszerűtlen épületekben működnek. Az intézmények a területi elhelyezkedésükből adódó korlátokat nem tudják leküzdeni, nem tudják a tényleges integrációt biztosítani. Egy több száz fős intézmény esetében fennáll továbbá annak a veszélye, hogy nem alkalmas az egyéni képességekre és szükségletekre alapozott szolgáltatás nyújtására, szükség van tehát a munkaerő-piaci részvételt és társadalmi befogadást segítő rendszerekre, az alapszolgáltatások erősítésére, a közösségi alapú szolgáltatások fejlesztésére. A közösségi lakhatásba való költözés az életminőség tekintetében pozitív változásokat hoz: - az önellátási képesség javul, - nagyobb szabadság, önállóság érzékelhető a fogyatékos személyek esetében, illetve - a társadalmi integráltság erősödik.