A szerződés módosítása, megszűnése mintaszakaszok

A szerződés módosítása, megszűnése. 11.1 A jelen Szerződés - eltérő megállapodás hiányában - határozatlan időre jön létre azzal, hogy a Szerződés legrövidebb időtartama 1 munkanap lehet.
A szerződés módosítása, megszűnése. 11.1 A Szerződés és annak mellékletei, írásos formában módosíthatók, a Kbt. 141. §-ban foglaltak figyelembevétele mellett. Nem minősül a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban – így különösen a székhelyében, képviselőiben, bankszámlaszámában – bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett Fél a másik Felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 2 munkanapos határidővel, vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 2 (kettő) napon belül köteles értesíteni.
A szerződés módosítása, megszűnése. 1. Felek tudomással bírnak arról, hogy jelen szerződésnek módosítására kizárólag felek közös megegyezésével, írásban a Kbt. 141. §-ában foglaltak szerint van mód. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Nem minősül szerződésmódosításnak a vagyonértékek, mennyiségek műszaki specifikációban rögzített mértéke szerinti, tűréshatáron belüli változása sem, amennyiben a biztosítandó tevékenység, a biztosítandó vagyontárgyak (jelleg, funkció) és a kockázati körülmények változatlanok. Fentiek megvalósulása esetén a Biztosító a biztosítási oltalmat a biztosítási szerződésben rögzített díjtételekkel kalkulált biztosítási díj ellenében nyújtja. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban, a Műszaki Specifikációban rögzítettek szerint, vagy ha érintett változás a Műszaki Specifikációban nem szerepel, akkor a változás bekövetkezését követő 10 munkanapos határidővel köteles értesíteni.
A szerződés módosítása, megszűnése törölt: .
A szerződés módosítása, megszűnése. 41. A szerződés bármely fél kezdeményezésére közös megegyezéssel bármikor módosítható. A módosítás kizárólag írásban érvényes.
A szerződés módosítása, megszűnése. 8.1. Felek a jelen szerződést közös megegyezéssel a Ptk. és a Kbt. vonatkozó szabályainak betartásával és a támogatást nyújtó szervezet előzetes jóváhagyásával jogosultak módosítani. A szerződésben meghatározott jogok és kötelezettségek harmadik személy résére történő átruházása kizárólag a támogató szervezet előzetes írásbeli beleegyezésével gyakorolható.
A szerződés módosítása, megszűnése. 13.1. A Felek megállapodnak abban, hogy jelen vállalkozási szerződést kizárólag közös megegyezéssel a Kbt. 141. §-ában foglaltaknak megfelelően módosíthatják, amennyiben a szerződés módosítására közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kerül sor, a módosítás a Kbt. 137. § (1) bekezdés a) pontja alapján semmis.
A szerződés módosítása, megszűnése. 1. Szerződő Xxxxx jelen szerződést kizárólag előzetes egyeztetést követően, közös megegyezéssel, írásban módosíthatják vagy egészíthetik ki.
A szerződés módosítása, megszűnése. 7.1. A Szolgáltató tájékoztatja a Megrendelőt, hogy az Általános Szerződési Feltételeket a Ptk. 205/A. § (1) bekezdése értelmében – a jogszabályi rendelkezések betartásával – szükség esetén egyoldalúan is jogosult módosítani. Amennyiben a Megrendelő az Általános Szerződési Feltételektől el kíván térni, úgy azt írásban jogosult a Szolgáltató részére jelezni, mint szerződésmódosításra irányuló ajánlatot.
A szerződés módosítása, megszűnése. 10.1 A jelen ÁSZF alapján a Jutalékszerződés a Felek között a Szolgáltató által valamely blogoldalon elhelyezett hirdetések után a Felhasználó felé fizetendő jutalékot megalapozó jogviszony valamint a Szolgáltatónak a Cafeblog VIP Program alapján keletkező felhasználási díjfizetési kötelezettségét megalapozó jogviszony tekintetében 2019. február 1- től kezdve határozatlan időre jön létre.