Common use of A szerződés létrejötte Clause in Contracts

A szerződés létrejötte. A biztosítási szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre a szerződés, ha a biztosító az ajánlatot a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítja. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatától, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve van. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek.

Appears in 5 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement

A szerződés létrejötte. 2.1. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. Nem jön létre a szerződés, ha Ha a biztosító az ajánlatot a ajánlat beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítjakötvényt állít ki, a szerződés a kötvény kiállításának napján jön létre a szerződésben feltüntetett kockázatviselési kezdettel. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító által rend- szeresített ajánlati lap beérkezésétől számított 15 napos kockázat-elbírálási határidőn belül a biztosító nem nyi- latkozik az ajánlatra. Ilyenkor a szerződés az ajánlatnak a biztosító részére történt átadásától számított 15. nap leteltével, az átadás időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A biztosító a beérkezett ajánlatot a beérkezéstől számí- tott 15 napon belül írásban visszautasíthatja. Ebben az esetben a szerződés nem jön létre, és a biztosítót nem terheli szolgáltatási kötelezettség. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő szerződő fél ajánlatától, és az eltérést a szerződő fél késedelem nél- kül nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az Az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha visszautasítása esetén a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanhozzá beérkezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek. 2.2. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges kérdésben eltér körülményekről, továbbá, ha a biztosító általános szer- ződési feltételeitőlszerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, a biztosító a szerződés létrejöttétől tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javasolhatjaírásban javaslatot tehet a biztosítási szerződésnek a tudomásszerzés napjával történő módosítására, hogy vagy a szerződést harminc napra – írásban – felmondhatja, ha a kockázatot az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákfeltételek szerint nem vállalhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy szerződés a módo- sító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik. Erre a biztosítónak figyelmeztetnie kell a szerződőt a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül megtételekor. 2.3. A biztosító ügynöke (függő biztosításközvetítő) kizárólag az ajánlatok átvételére jogosult. Az ügynök szerződéskötésre nem jogosult, és a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben szerződő, illető- leg a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandóbiztosított jognyilatkozatot nem intézhet hozzá érvényesen. Ha a szerződést nem írásban kötötték megszerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyi- latkozatát biztosítási alkuszhoz intézi, a biztosító köteles nyilatkozathoz a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítanibiztosítóval szemben attól az időponttól kezdődően fűződik joghatály, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett. Az ajánlat visszautasítása esetén A függő biztosításközvetítő az ügyféltől nem vehet át dí- jat, díjelőleget. A függő biztosításközvetítő a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekbiztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át.

Appears in 4 contracts

Samples: Insurance Policy, Insurance Policy, Insurance Policy

A szerződés létrejötte. A biztosítási szerződés Szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre A Szerződő a szerződésSzerződés megkötését a Biztosító által erre rendszeresített úton tett Ajánlattal kezde- ményezi. A Szerződő az Ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig van kötve. A kockázatelbírálási idő az Ajánlat Biztosítóhoz történő beérkezésétől számított 15 nap, kivéve, ha a biztosító Biztosító kocká- zatelbírálást nem alkalmaz és a Kötvényt kiállítja. Ha a Szerződést nem írásban kötötték meg, a Biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló do- kumentumot (továbbiakban: „Kötvény”) kiállítani. Ha a Szerződő Fogyasztónak minősül, a Szerződés akkor is létrejön, ha a Biztosító az ajánlatot a Ajánlatra annak beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítjanem nyilatkozik, feltéve, hogy az Ajánlatot a jogviszony tartalmára vonatkozó, jogszabályban előírt tájékoztatás birtokában, a Biztosító által rendszeresí- tett Ajánlati lapon és a díjszabásnak megfelelően tettek. Ebben az esetben a Szerződés – az Ajánlat szerinti tartalommal – az Ajánlatnak a Biztosító ré- szére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal a kockázatelbírálási idő elteltet követő napon jön létre (Biztosító ráutaló magatartása fogyasz- tói szerződés eseten). Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés lényeges kér- désben eltér a biztosító általános szerződési feltételétől, a biztosító a szer- ződő ajánlatátólződés létrejöttétől számított tizenöt napon belül javasolhatja, hogy a szer- ződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvéte- létől számított tizenöt napon belül a szerződést harminc napra írásban fel- mondhatja. Ha a biztosítási fedezetet igazoló dokumentum a szerződő fél ajánlatától eltér, és az eltérést a szerződő fél a dokumentum kézhezvételét követően késedelem nél- kül nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint fedezetet igazoló doku- mentum szerinti tartalommal jön létre. Ez a rendelkezés , feltéve, hogy lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha eltérés ese- tén a biztosító az a lényeges eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet fedezetet igazoló dokumentum (biztosítási kötvény) átadásakor írásban felhívta. Ha , mert a felhívás elmarad, fel- hívás elmaradása esetén a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve van. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozói Vagyonbiztosítás, Vállalkozói Vagyonbiztosítás

A szerződés létrejötte. 2.1. A biztosítási szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre a szerződés, ha Ha a biztosító az ajánlatot a ajánlat beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítjakötvényt állít ki, a szerződés a kötvény kiállításának napján jön létre a szerződésben feltüntetett kockázatvi- selési kezdettel. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító által rendsze- resített ajánlati lap beérkezésétől számított 15 napos koc- kázat-elbírálási határidőn belül a biztosító nem nyilatkozik az ajánlatra. Ilyenkor a szerződés az ajánlatnak a biztosító részére történt átadásától számított 15. nap leteltével, az átadás időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A biztosító a beérkezett ajánlatot a beérkezéstől számí- tott 15 napon belül írásban visszautasíthatja. Ebben az esetben a szerződés nem jön létre, és a biztosítót nem terheli szolgáltatási kötelezettség. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő szerződő fél ajánlatától, és az eltérést a szerződő fél késedelem nél- kül nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az Az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha visszautasítása esetén a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanhoz- zá beérkezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek. 2.2. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges kérdésben eltér körülményekről, továbbá, ha a biztosító általános szer- ződési feltételeitőlszerződésben megha- tározott lényeges körülmények változását közlik vele, a biztosító a szerződés létrejöttétől tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javasolhatjaírásban javaslatot tehet a biztosítási szerződésnek a tudomás- szerzés napjával történő módosítására, hogy vagy a szerződést szer- ződést harminc napra – írásban – felmondhatja, ha a kockázatot az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákfeltételek szerint nem vállalhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy szerződés a módo- sító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik. Erre a biztosítónak figyelmeztetnie kell a szerződőt a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül megtételekor. 2.3. A biztosító által megbízott függő biztosításközvetítő (ügynök, többes ügynök) kizárólag az ajánlat átvételére jogosult. A függő biztosításközvetítő szerződéskötésre nem jogosult és a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben szerződő, illetőleg a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandóbiztosított jognyi- latkozatot nem intézhet hozzá érvényesen. Ha a szerződést nem írásban kötötték szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatát független biztosításközvetítő (biztosítási alkusz) bevonásával teszi meg, a biztosító köteles nyilatkozathoz a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítanibizto- sítóval szemben attól az időponttól kezdődően fűződik joghatály, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett. Az ajánlat visszautasítása esetén A függő biztosításközvetítő az ügyféltől nem vehet át díjat, díjelőleget, valamint a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekbiztosítótól az ügyfélnek járó összeget.

Appears in 2 contracts

Samples: Allianz Bázis Casco Biztosítás, Allianz Bázis Casco Biztosítás

A szerződés létrejötte. A biztosítási szerződés Szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre A Szer- ződő a szerződésSzerződés megkötését a Biztosító által erre rend- szeresített úton tett ajánlattal kezdeményezi. A Szerződő az ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig van kötve. A kockázatelbírálási idő az ajánlat Biztosítóhoz tör- ténő beérkezésétől számított 15 nap, kivéve, ha a biztosító az ajánlatot Biztosító kockázatelbírálást nem alkalmaz és a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítjabiztosítási fedezetet igazoló dokumentumot (továbbiakban: „kötvény”) kiállítja. Ha a biztosító által kiállított Szerződést nem írásban kötötték meg, a Biztosító kö- teles a kötvényt kiállítani. Ha a kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatátólSzerződő ajánlatától eltér, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül Szerződő a dokumentum kézhezvételét követően késede- lem nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint szerinti tartalommal jön létre. Ez , feltéve, hogy lényeges eltérés esetén a rendelkezés Biztosító a lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő Szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum kötvény átadásakor írásban felhívta. Ha , mert a felhívás elmarad, elma- radása esetén a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően meg- felelően jön létre. A szerződés Ha a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak Szerződő Fogyasztónak minősül, a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – Szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító a Biztosító az ajánlatra annak beérkezésétől számított 15 napos határidőn napon belül nem nyilatkozik nyilatkozik, feltéve, hogy az ajánlatraajánlatot a jogviszony tartalmára vonatkozó, jogszabály- ban előírt tájékoztatás birtokában, a Biztosító által rend- szeresített ajánlati lapon és a díjszabásnak megfelelően tették. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanEbben az esetben a Szerződés – az ajánlat szerinti tartalommal – az ajánlatnak a Biztosító részére történt át- adása időpontjára visszamenő hatállyal a kockázatelbírá- lási idő elteltét követő napon jön létre. Ha a biztosító Biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben eltér a biztosító Biztosító általános szer- ződési feltételeitőlfeltételétől, a biztosító Biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 tizenöt napon belül javasolhatja, hogy a szerződést szerző- dést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákmódosítsák. Ha a szerződő Szerződő a javaslatot nem fogadja el, el vagy arra 15 tizenöt napon belül nem válaszol, a biztosító Biztosító az elutasítás- tól elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 szá- mított tizenöt napon belül a szerződést 30 harminc napra írásban írás- ban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést Szerződés nem írásban kötötték jön létre, a Biztosító az esetlegesen befizetett díjat haladéktalanul, de legkésőbb 7 munkana- pon belül kamatmentesen visszafizeti a Szerződő részére. Ha a Szerződő megadta a bankszámlaszámát, átutalással, ha nem adta meg, akkor postán történik a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekvisszafizetés.

Appears in 1 contract

Samples: E Optimum Casco Biztosítás

A szerződés létrejötte. AHE-19317/5P A biztosítási szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre Ha a szerződés, ha a biztosító biz- tosító az ajánlatot a ajánlat beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítjakötvényt állít ki, a szerződés a kötvény kiállításának napján jön létre a szerződésben feltüntetett kockázatviselési kez- dettel. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító által rendszere- sített ajánlati lap beérkezésétől számított 15 napos kocká- zat- elbírálási határidőn belül a biztosító nem nyilatkozik az ajánlatra. Ilyenkor a szerződés az ajánlatnak a biztosító részére történt átadásától számított 15. nap leteltével, az átadás időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A biztosító a beérkezett ajánlatot a beérkezéstől számított 15 napon belül írásban visszautasíthatja. Ebben az eset- ben a szerződés nem jön létre, és a biztosítót nem terheli szolgáltatási kötelezettség. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő fél ajánlatától, és az eltérést a szerződő fél késedelem nél- kül nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az Az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha visszautasítása esetén a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanhozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges kérdésben eltér körülményekről, továbbá, ha a biztosító általános szer- ződési feltételeitőlszerződésben meghatározott lényeges körülmények válto- zását közlik vele, a biztosító a szerződés létrejöttétől tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javasolhatjaírásban javaslatot tehet a biztosítási szerződésnek a tudomásszerzés napjával történő módosítására, hogy vagy a szerződést 30 napra – írásban – felmondhatja, ha a kockáza- tot az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákfeltételek szerint nem vállalhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy szerződés a módosító javaslat kézhezvételétől közlésétől számított 15 30. napon belül megszűnik. Erre a szerződést 30 napra írásban felmondhatjabiztosítónak figyelmeztetnie kell a szerződőt a módosító javaslat megtételekor. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. A jelen kiegészítő assistance biztosítás kizárólag az Allianz Hungária Zrt.-nél személygépkocsira (M1 kate- gória) vagy motorkerékpárra (L3e, L4e, L5e, L7e kate- gória) érvényes, határozatlan időtartamra szóló – nem flottában nyilvántartott – kötelező gépjármű-felelős- ségbiztosítási szerződéshez, mint alapbiztosításhoz köthető. A biztosítás nem köthető meg taxiként vagy bérbeadással hasznosított járművekre. A biztosító ügynöke (függő biztosításközvetítő) kizárólag az ajánlatok átvételére jogosult. Az ajánlat visszautasítása esetén ügynök szerződéskö- tésre nem jogosult, és a biztosító szerződő, illetőleg a biztosított jognyilatkozatot nem intézhet hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja érvényesen. Ha a szerződőnekszerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyilatko- zatát biztosítási alkuszhoz intézi, a nyilatkozathoz a biz- tosítóval szemben attól az időponttól kezdődően fűződik joghatály, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett. A függő biztosításközvetítő az ügyféltől nem vehet át díjat, díjelőleget. A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

A szerződés létrejötte. 1. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. 2. Nem jön létre A biztosítás létrejöttét a szerződés, ha szerződő írásbeli ajánlattal kezdeményezi. A biztosító az ajánlatot a kötvénykiállításra jogosult egységéhez való beérkezéstől számított 15 napon belül bírálja el. Ha a biztosító az ajánlatot a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítja. Ha nem fogadja el, akkor az elbírálási határidő alatt bekövet- kezett károkat a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér nem köteles megtéríteni. Az ajánlat eluta- sítása esetén a szer- ződő ajánlatától, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha befizetett díjat a biztosító az eltérésre kamatmentesen visszautal- ja. A biztosítási ajánlat elutasítását a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létrebiztosító nem köteles indokolni. 3. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn az ajánlatra tizenöt napon belül nem nyilatkozik nyilatkozik. Ilyen esetben a szerződés az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanajánlat- nak a biztosító vagy képviselője részére történt átadás időpontjára visszamenőleges hatállyal jön létre. 4. Ha a biztosító biztosított kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben szerződés eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitőlbiztosítási szabályzattól, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést a szabályzatnak megfelelően módosítsák. Ezt a határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákajánlat a biztosítónak a kötvény kiállításra jogosult szervéhez beérkezett. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy elutasítástól, illetve a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. 5. Biztosítási A biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthetőa felek írásbeli megállapodásával jön létre. A biztosítás megkötését a szerződő ajánlattal kezdeményezi. Amennyiben a biztosítási szerződés távollévők között jön létre (távértékesítés) az írásbeli megállapodást, illetőleg a biztosító elfogadó nyilatkozatát a biztosítási kötvény kiállítása pótolja. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandóbiztosítási szerződés a kötvény, a szerződő (biztosított) általi kézhezvételének napján jön létre és a VI. Ha pont- ban meghatározott kockázatviselési kezdettel lép hatályba. A távértékesítés keretében kötött szerződést a szerződést nem írásban kötötték szerződő a kötvény kézhezvételének napjától számított 14 napon belül indoklás nél- kül, azonnali hatállyal felmondhatja. A biztosítási szerződés azon a napon szűnik meg, amikor az írásbeli felmondó nyilatkozat biz- tosítónk megadott címére beérkezik. Amennyiben a szerződő a fentiek szerinti felmondási jogát gyakorolja, a biztosító kizárólag a szerződésnek megfelelően a szerződés megszűnésének időpontjáig tartó kockázatviselés időarányos ellenértékét jogosult követelni. A szerződés fentiek szerinti felmondása esetén a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén díj arányos ellenértékét meghaladó részt a biztosító felmondásról szóló nyilatkozat kézhezvételét követően, de legkésőbb 30 napon belül a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekszerződő részére visszatéríteni.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

A szerződés létrejötte. 4.1. A szerződő a szerződés megkötését írásbeli ajánlattal kezdeményezi. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. Nem jön létre A biztosító a szerződésszerződés létrejöttének feltételéül különböző adatok, okiratok, és egyéb nyilatkozatok megtételét kötheti ki. 4.2. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatot a beérkezésétől számított 15 ajánlatra tizenöt napon belül elutasítjanem nyilatkozik. Ilyen esetben a szerződés az ajánlatnak a biztosító vagy képviselője részére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. 4.3. Ha a biztosító által kiállított kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött, vagy a különös feltételeken alapuló szerződés eltér a biztosítási szabályzattól (feltételektől), a biztosító tizenöt napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést a szabályzatnak megfelelően módosítsák. Ezt a határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen az ajánlat a biztosítónak kötvénykiállításra jogosult szervéhez beérkezett. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, az elutasítástól, illetőleg a módosító javaslat kézhezvételétől számított tizenöt napon belül a szerződést harminc napra írásban felmondhatja. 4.4. Az írásbeli megállapodást, illetőleg a biztosító elfogadó nyilatkozatát biztosítási kötvény (igazolójegy, biztosítási bélyeg) kiállítása pótolja. Ha a kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatátólfél ajánlatától eltér, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül fél tizenöt napon belül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez Ezt a rendelkezés rendelkezést lényeges eltérésekre csak akkor alkalmazhatólehet alkalmazni, ha a biztosító biz- tosító az eltérésre a szerződő fél figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban kötvény kiszolgáltatásakor írás- ban felhívta. Ha ; ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően meg- felelően jön létre. 4.5. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – szerződő fél biztosítási kötvény kiadását akkor is létrejönkövetelheti, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatraszerződés más módon már létrejött. 4.6. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve van. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitől, ajánlatot a biztosító a szerződés létrejöttétől törvényes határidőn belül akkor is elutasít- hatja indokolás nélkül, ha az ajánlaton megjelölésre került a kockázatvise- lés kezdete, és a szerződő díjat, díjelőleget is fizetett. A biztosító a biztosí- tási ajánlatot – függetlenül attól, hogy az ajánlat átadásával egyidejűleg vagy azt követően készpénzfizetés vagy pénzátutalás (díjelőleg fizetés) tör- tént-e, és függetlenül attól, hogy az ajánlaton a kockázatviselés kezdete feltüntetésre került-e – annak valamely szervezeti egységéhez történő be- érkezéstől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy indoklás nélkül visszautasíthatja. Visszautasítás esetén az esetleg befizetett pénzösszeget a szerződést biztosító az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el, vagy arra aján- lattevőnek az erről szóló értesítését követő 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítanivisszafizeti. Az ajánlat visszautasítása esetén első díjrészlet készpénzben történő befizetéséről szóló igazolás kiállítása önmagában nem jelenti a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekszerződés létrejöttét.

Appears in 1 contract

Samples: Vagyon És Felelősség Biztosítási Szerződés

A szerződés létrejötte. AHE-19317/6P A biztosítási szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre Ha a szerződés, ha a biztosító biz- tosító az ajánlatot a ajánlat beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítjakötvényt állít ki, a szerződés a kötvény kiállításának napján jön létre a szerződésben feltüntetett kockázatviselési kez- dettel. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító által rendszere- sített ajánlati lap beérkezésétől számított 15 napos kocká- zat- elbírálási határidőn belül a biztosító nem nyilatkozik az ajánlatra. Ilyenkor a szerződés az ajánlatnak a biztosító részére történt átadásától számított 15. nap leteltével, az átadás időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A biztosító a beérkezett ajánlatot a beérkezéstől számított 15 napon belül írásban visszautasíthatja. Ebben az eset- ben a szerződés nem jön létre, és a biztosítót nem terheli szolgáltatási kötelezettség. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő fél ajánlatától, és az eltérést a szerződő fél késedelem nél- kül nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az Az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha visszautasítása esetén a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanhozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges kérdésben eltér körülményekről, továbbá, ha a biztosító általános szer- ződési feltételeitőlszerződésben meghatározott lényeges körülmények válto- zását közlik vele, a biztosító a szerződés létrejöttétől tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javasolhatjaírásban javaslatot tehet a biztosítási szerződésnek a tudomásszerzés napjával történő módosítására, hogy vagy a szerződést 30 napra – írásban – felmondhatja, ha a kockáza- tot az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákfeltételek szerint nem vállalhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy szerződés a módosító javaslat kézhezvételétől közlésétől számított 15 30. napon belül megszűnik. Erre a szerződést 30 napra írásban felmondhatjabiztosítónak figyelmeztetnie kell a szerződőt a módosító javaslat megtételekor. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. A jelen kiegészítő assistance biztosítás kizárólag az Allianz Hungária Zrt.-nél személygépkocsira (M1 kate- gória) vagy motorkerékpárra (L3e, L4e, L5e, L7e kate- gória) érvényes, határozatlan időtartamra szóló – nem flottában nyilvántartott – kötelező gépjármű-felelős- ségbiztosítási szerződéshez, mint alapbiztosításhoz köthető. A biztosítás nem köthető meg taxiként vagy bérbeadással hasznosított járművekre. A biztosító ügynöke (függő biztosításközvetítő) kizárólag az ajánlatok átvételére jogosult. Az ajánlat visszautasítása esetén ügynök szerződéskö- tésre nem jogosult, és a biztosító szerződő, illetőleg a biztosított jognyilatkozatot nem intézhet hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja érvényesen. Ha a szerződőnekszerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyilatko- zatát biztosítási alkuszhoz intézi, a nyilatkozathoz a biz- tosítóval szemben attól az időponttól kezdődően fűződik joghatály, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett. A függő biztosításközvetítő az ügyféltől nem vehet át díjat, díjelőleget. A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át.

Appears in 1 contract

Samples: Allianz Assistance 24 Kiegészítő Biztosítás

A szerződés létrejötte. 2.1. A biztosítási szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre a szerződés, ha Ha a biztosító az ajánlatot a ajánlat beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítjakötvényt állít ki, a szerződés a kötvény kiállításának napján jön létre a szerződésben feltüntetett kockázatvi- selési kezdettel. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító által rendsze- resített ajánlati lap beérkezésétől számított 15 napos koc- kázat-elbírálási határidőn belül a biztosító nem nyilatkozik az ajánlatra. Ilyenkor a szerződés az ajánlatnak a biztosító részére történt átadásától számított 15. nap leteltével, az átadás időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A biztosító a beérkezett ajánlatot a beérkezéstől számí- tott 15 napon belül írásban visszautasíthatja. Ebben az esetben a szerződés nem jön létre, és a biztosítót nem terheli szolgáltatási kötelezettség. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő szerződő fél ajánlatától, és az eltérést a szerződő fél késedelem nél- kül nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az Az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha visszautasítása esetén a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanhoz- zá beérkezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek. 2.2. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges kérdésben eltér körülményekről, továbbá, ha a biztosító általános szer- ződési feltételeitőlszerződésben megha- tározott lényeges körülmények változását közlik vele, a biztosító a szerződés létrejöttétől tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javasolhatjaírásban javaslatot tehet a biztosítási szerződésnek a tudomás- szerzés napjával történő módosítására, hogy vagy a szerződést szer- ződést harminc napra – írásban – felmondhatja, ha a kockázatot az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákfeltételek szerint nem vállalhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy szerződés a módo- sító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik. Erre a biztosítónak figyelmeztetnie kell a szerződőt a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül megtételekor. 2.3. A biztosító ügynöke (függő biztosításközvetítő) kizá- rólag az ajánlatok átvételére jogosult. Az ügynök szerző- déskötésre nem jogosult, és a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben szerződő, illetőleg a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandóbizto- sított jognyilatkozatot nem intézhet hozzá érvényesen. Ha a szerződést nem írásban kötötték megszerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyi- latkozatát biztosítási alkuszhoz intézi, a biztosító köteles nyilatkozathoz a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítanibiztosítóval szemben attól az időponttól kezdődően fűződik joghatály, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett. Az ajánlat visszautasítása esetén A függő biztosításközvetítő az ügyféltől nem vehet át dí- jat, díjelőleget. A függő biztosításközvetítő a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekbiztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

A szerződés létrejötte. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. Nem A szerző- dő a szerződés létrejöttét írásbeli ajánlattal kezdeményezi, ame- lyet a biztosító a kötvény kiállításával fogad el. A biztosítási szer- ződés a kötvény kiállításának napján jön létre létre, és a szerződéskötvényben meghatározott időpontban lép hatályba. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatot a beérkezésétől számított szerződő ajánlatára 15 napon belül elutasítjanem nyilatkozik. Ilyen esetben a szerződés az ajánlatnak a biztosító részére történt átadása időpontjára vissza- menő hatállyal jön létre. A biztosító az ajánlatnak a biztosító kockázatvállalására jogosult szervezeti egységéhez történő beérkezéstől számított 15. napon belül jogosult írásban visszautasítani. Ebben az esetben a biztosí- tási szerződés nem jön létre, és az ezen időszak alatt bekövetke- ző károkért a biztosító nem köteles helytállni, továbbá a biztosító az esetlegesen már előlegként befizetett díjat a szerződőnek hala- déktalanul visszafizeti. Az ajánlat elutasítását a biztosító nem kö- teles indokolni. Ha a biztosító által kiállított biztosítási kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatátólaz ajánlattól eltér, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül 15 napon belül nem kifogásolja, a szerződés biztosítási szerző- dés a kötvény tartalma szerint tartalmának megfelelően jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha Lényeges eltéré- sekre a biztosító az eltérésre a biztosítási kötvény kiszolgáltatásakor írásban köteles a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívtafelhívni. Ha a felhívás elmaradbiztosító ezt elmulaszt- ja, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve van. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek.

Appears in 1 contract

Samples: Gépjármű Vételár Biztosítás

A szerződés létrejötte. 2.1. A biztosítási szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre a szerződés, ha Ha a biztosító az ajánlatot a ajánlat beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítjakötvényt állít ki, a szerződés a kötvény kiállításának napján jön létre a szerződésben feltüntetett kockázatvise- lési kezdettel. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító által rendsze- resített ajánlati lap beérkezésétől számított 15 napos koc- kázat-elbírálási határidőn belül a biztosító nem nyilatkozik az ajánlatra. Ilyenkor a szerződés az ajánlatnak a biztosító részére történt átadásától számított 15. nap leteltével, az átadás időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A biztosító a beérkezett ajánlatot a beérkezéstől számított 15 napon belül írásban visszautasíthatja. Ebben az eset- ben a szerződés nem jön létre, és a biztosítót nem terheli szolgáltatási kötelezettség. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő szerződő fél ajánlatától, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül fél kése- delem nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma tar- talma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve van. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek. 2.2. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, továbbá, ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a biz- tosítási szerződésnek a tudomásszerzés napjával történő módosítására, vagy a szerződést harminc napra – írásban – felmondhatja, ha a kockázatot az általános szerződési feltételek szerint nem vállalhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik. Erre a biztosítónak figyelmeztetnie kell a szerződőt a módosító javaslat megtételekor. 2.3. A biztosító által megbízott függő biztosításközvetítő (ügynök, többes ügynök) kizárólag az ajánlat átvételére jogosult. A függő biztosításközvetítő szerződéskötésre nem jogosult és a szerződő, illetőleg a biztosított jognyilatkoza- tot nem intézhet hozzá érvényesen. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyi- latkozatát független biztosításközvetítő (biztosítási alkusz) bevonásával teszi meg, a nyilatkozathoz a biztosítóval szemben attól az időponttól kezdődően fűződik joghatály, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett. A függő biztosításközvetítő az ügyféltől nem vehet át díjat, díjelőleget, valamint a biztosítótól az ügyfélnek járó össze- get.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

A szerződés létrejötte. 2.1. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. Nem jön létre a szerződés, ha Ha a biztosító az ajánlatot a ajánlat beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítjakötvényt állít ki, a szerződés a kötvény kiállításának napján jön létre a szerződésben feltüntetett kockázatviselési kezdettel. A szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító által rend- szeresített ajánlati lap beérkezésétől számított 15 napos kockázat-elbírálási határidőn belül a biztosító nem nyi- latkozik az ajánlatra. Ilyenkor a szerződés az ajánlatnak a biztosító részére történt átadásától számított 15. nap leteltével, az átadás időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A biztosító a beérkezett ajánlatot a beérkezéstől számí- tott 15 napon belül írásban visszautasíthatja. Ebben az esetben a szerződés nem jön létre, és a biztosítót nem terheli szolgáltatási kötelezettség. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő szerződő fél ajánlatától, és az eltérést a szerződő fél késedelem nél- kül nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az Az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha visszautasítása esetén a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanhozzá beérkezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek. 2.2. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges kérdésben eltér körülményekről, továbbá, ha a biztosító általános szer- ződési feltételeitőlszerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, a biztosító a szerződés létrejöttétől tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javasolhatjaírásban javaslatot tehet a biztosítási szerződésnek a tudomásszerzés napjával történő módosítására, hogy vagy a szerződést harminc napra – írásban – felmondhatja, ha a kockázatot az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákfeltételek szerint nem vállalhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy szerződés a módo- sító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik. Erre a biztosítónak figyelmeztetnie kell a szerződőt a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül megtételekor. 2.3. A biztosító ügynöke (függő biztosításközvetítő) kizá- rólag az ajánlatok átvételére jogosult. Az ügynök szerző- déskötésre nem jogosult, és a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben szerződő, illetőleg a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandóbizto- sított jognyilatkozatot nem intézhet hozzá érvényesen. Ha a szerződést nem írásban kötötték megszerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyi- latkozatát biztosítási alkuszhoz intézi, a biztosító köteles nyilatkozathoz a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítanibiztosítóval szemben attól az időponttól kezdődően fűződik joghatály, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett. Az ajánlat visszautasítása esetén A függő biztosításközvetítő az ügyféltől nem vehet át dí- jat, díjelőleget. A függő biztosításközvetítő a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekbiztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

A szerződés létrejötte. A biztosítási szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre , mely a szerződés, ha a biztosító az ajánlatot a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítja. Ha szerződő ajánlattételéből és a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatától, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve van. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandókötvényből áll. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az Ha a kötvény tartalma a szerződő ajánlatától eltér, és az eltérést a szerződő a kötvény kéz- hezvételétől számított 15 napon belül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ezt a rendelkezést a lényeges eltérésekre csak akkor lehet alkalmazni, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyel- mét a kötvény kiküldésével egyidejűleg írásban felhívja. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat visszautasítása esetén tartalmá- nak megfelelően jön létre. Ha a kötvény kiállítása nélkül létrejött szerződés lényeges kérdésben eltér a biztosító Általános Szerződési Feltételé- től, akkor a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződőnekszerződést az Általá- nos Szerződési Feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el vagy arra 15 napon belül nem válaszol, akkor a biztosító az elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Azonos biztosítási érdekre és azonos biztosítási fedezetre több biztosítási szerződés is köthető, a biztosítási szol- gáltatások pedig halmozhatóak. A szerződő az ajánlatához a kockázatelbírálási időn belül nincs kötve. A biztosító a jogszabályi előírásoknak megfelelően, az életbiztosítási szerződés megkötését követően, a szerző- dés létrejöttétől számított 30 napon belül – magyar nyel- ven – a szerződőt bizonyítható és azonosítható módon, egyértelműen tájékoztatja a biztosítási szerződés létre- jöttéről. Amennyiben a szerződő természetes személy, a biztosító ezen tájékoztatásban felhívja a figyelmet az életbiztosítási szerződésnek a szerződés létrejöttéről és a szerződő felmondási jogáról szóló tájékoztatás kézhezvé- telétől számított 30 napon belül történő felmondásának lehetőségére.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A szerződés létrejötte. 2.1. Az alapkockázatokat jelentő elemi, lopás- és törés- kárra a következő alapbiztosítások köthetők: · elemikár-biztosítás, · lopáskár-biztosítás, · töréskár-biztosítás. 2.2. A szerződés csak olyan gépjárműre köthető meg, amely forgalmi engedélyre, illetve forgalmi engedélyt helyettesítő okmányra (ideértve az ideiglenes forgalmi engedélyt és az ideiglenes forgalomban tartási engedélyt is) kötelezett, és amelynek igazolt a tulajdonjoga. 2.3. Biztosítást csak az köthet, aki a gépjármű megóvá- sában érdekelt, vagy aki a biztosítást az érdekelt sze- mély javára köti meg. A biztosítási érdek nélkül létrejött biztosítási szerződés jogszabályba ütközik, ezért semmis. A biztosítási érdek fennállását a biztosító felhívására okirattal igazolni kell. 2.4. A biztosítási szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre a szerződés, ha a biztosító az ajánlatot ajánla- tot a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítja. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő szerződő fél ajánlatától, és az eltérést a szerződő fél késedelem nél- kül nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – leteltével, az átadás idő- pontjára időpontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve van. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés szerződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési szerződési feltételeitől, a biztosító a szerződés létrejöttétől létrejöt- tétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést szer- ződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákmódosítsák. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon - is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett beérkezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek. 2.5. A biztosítás másra nem ruházható át. 2.6. A biztosító ügynöke (függő biztosításközvetítő) kizá- rólag az ajánlatok átvételére jogosult. Az ügynök szerző- déskötésre nem jogosult, és a szerződő, illetőleg a bizto- sított jognyilatkozatot nem intézhet hozzá érvényesen. Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos nyi- latkozatát biztosítási alkuszhoz intézi, a nyilatkozathoz a biztosítóval szemben attól az időponttól kezdődően fűződik joghatály, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett. A függő biztosításközvetítő az ügyféltől nem vehet át dí- jat, díjelőleget. A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

A szerződés létrejötte. 4.1. A szerződés megkötését a szerződő írásbeli ajánlattal kezdeményezi. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. Nem jön létre A biztosító a szerződés, ha a biztosító az ajánlatot a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítjaszerződés létrejöttét kötvény kiállításával igazolja. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatától, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nem kifogásoljaajánlattól eltér, a szerződés a kötvény tartalma szerint tartalmának megfe- lelően jön létre. Ez létre azzal, hogy a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazhatóeltérések tekintetében a bizto- sító egyidejű írásbeli figyelemfelhívásra köteles, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, ennek elmaradása esetén a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően ajánlatnak megfelelő tartalommal jön létre. 4.2. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn az ajánlatra tizenöt napon belül nem nyilatkozik nyilatkozik. Ilyen esetben a szerződés az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanajánlatnak a biz- tosító vagy képviselője részére történt átadás időpontjára visszamenő- leges hatállyal jön létre. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben szerződés eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitőlbiztosítási szabályzattól, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon na- pon belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést a szabályzatnak megfelelően módosítsák. Ezt a határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákajánlat a biztosítónak a kötvény kiállítására jogosult szer- véhez beérkezett. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy elutasítástól, illetve a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 tizenöt napon belül a szerződést 30 harminc napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. 4.3. Az ajánlat visszautasítása esetén ajánlatot a biztosító a hozzá beér- törvényes határidőn belül indokolás nélkül elutasíthatja. Elutasítás esetén az esetlegesen befizetett díjat, díj- részletet a biztosító visszafizeti és az időközben esetlegesen bekövet- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekkárokért helytállni nem tartozik.

Appears in 1 contract

Samples: Felelősségbiztosítási Szerződés

A szerződés létrejötte. 2.1. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. Nem jön létre a szerződés, ha Ha a biztosító az ajánlatot a ajánlat beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítja. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatától, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nem kifogásoljakötvényt állít ki, a szerződés a kötvény tartalma szerint kiállításának napján jön létre. Ez létre a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létreszerződésben feltüntetett kockázatviselési kezdettel. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a az ajánlat beérkezésétől számított 15 napos kockázatelbírálási határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Ilyenkor a szerződés az ajánlatnak a biztosító részére történt átadá- sától számított 15. nap leteltével, az átadás időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A biztosító a beérkezett ajánlatot a beérkezéstől számí- tott 15 napon belül írásban visszautasíthatja. Ebben az esetben a szerződés nem jön létre, és a biztosítót nem terheli szolgáltatási kötelezettség. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beérkezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek. 2.2. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges kérdésben eltér körülményekről, továbbá, ha a biztosító általános szer- ződési feltételeitőlszerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, a biztosító a szerződés létrejöttétől tudomásszerzés- től számított 15 napon belül javasolhatjaírásban javaslatot tehet a biztosítási szerződésnek a tudomásszerzés napjával történő módosítására, hogy vagy a szerződést harminc napra – írásban – felmondhatja, ha a kockázatot az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákfeltételek szerint nem vállalhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy szerződés a módo- sító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik. Erre a biztosítónak figyelmeztetnie kell a szerződőt a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekmegtételekor.

Appears in 1 contract

Samples: Kiegészítő Törés Casco Biztosítás

A szerződés létrejötte. II.2.1. A biztosítási szerződés létrejöhet a felek megállapodásával szerződő biztosítási ajánlatának a biztosító általi – 15 napon belül történő – elfogadásával, valamint ráutaló magatartással. II.2.2. A biztosító a szerződő fél ajánlatának elfogadása előtt egészségi kockázatel­ bírálást nem végez. II.2.3. A szerződő nyilatkozatai az ajánlati dokumentáció részét képezik. II.2.4. A biztosítási ajánlat elfogadása a biztosítónak az ajánlattal megegyező, vagy az ajánlattól eltérő tartalmú biztosítási fedezetet igazoló dokumentum (továbbiakban: köt- vény) kiállításával vagy ráutaló magatartással (hallgatólagosan) történik. II.2.5. A biztosítási ajánlattal megegyező tartalmú kötvény kiállítása esetén, a szer­ ződés a kötvény kiállításának időpontjában jön létre. II.2.6. Nem jön létre a szerződésA szerződés – ráutaló magatartással (hallgatólagosan) – akkor is létrejön az ajánlat szerinti tartalommal, ha a biztosító az ajánlatot a ajánlatra annak beérkezésétől számított szá­ mított 15 napon belül elutasítja. Ha nem nyilatkozik feltéve, hogy az ajánlatot a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatátóljogviszony tartalmára vonatkozó, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nem kifogásoljajogszabályban előírt tájékoztatás birtokában, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak a Díjszabásnak megfelelően tett tették. Ebben az esetben a szerződés az ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára átadásának időpontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanhatály­ lyal jön létre. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés szerződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitőljelen feltételektől, akkor a biztosító a biztosítási szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési a feltételeknek megfelelően módo- sítsákmódosítsák. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított szá­ mított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatjamegszüntetheti. Biztosítási (Ráutaló maga- tartással (hallgatólagosan) létrejött szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthetőutólagos megszüntetése). II.2.7. Ebben A szerződő az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandóajánlatához annak megtételétől számított 15 napig van kötve. II.2.8. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekA szerződés tartama alatt nincs lehetőség csomagváltásra.

Appears in 1 contract

Samples: Balesetbiztosítási Feltételek

A szerződés létrejötte. 1. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. 2. Nem jön létre A biztosítás létrejöttét a szerződés, ha szerződő írásbeli ajánlattal kezdeménye- zi. A biztosító az ajánlatot a kötvénykiállításra jogosult egységé- hez való beérkezéstől számított 15 napon belül bírálja el. Ha a biztosító az ajánlatot a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítja. Ha nem fogadja el, akkor az elbírálási határidő alatt bekövetkezett károkat a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér nem köteles megtéríteni. Az ajánlat elutasítása esetén a szer- ződő ajánlatától, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha befizetett díjat a biztosító az eltérésre kamat- mentesen visszautalja. A biztosítási ajánlat elutasítását a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létrebizto- sító nem köteles indokolni. 3. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn az ajánlatra tizenöt napon belül nem nyilatkozik nyilatkozik. Ilyen esetben a szerződés az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanaján- latnak a biztosító vagy képviselője részére történt átadás időpont- jára visszamenőleges hatállyal jön létre. 4. Ha a biztosító biztosított kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben szerződés eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitőlbiztosítási szabályzattól, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 tizenöt napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést a szabályzatnak megfele- lően módosítsák. Ezt a határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákajánlat a biztosítónak a kötvény kiállításra jogosult szervéhez beérkezett. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy elutasítástól, illet- ve a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 tizenöt napon belül a szerződést 30 harminc napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

A szerződés létrejötte. 4.1. A szerződés megkötését a szerződő írásbeli ajánlattal kezdeménye- zi. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. Nem jön létre A biztosító a szerződés, ha a biztosító az ajánlatot a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítjaszerződés létrejöttét kötvény kiállításával igazol- ja. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatától, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nem kifogásoljaajánlattól eltér, a szerződés a kötvény tartalma szerint tartalmá- nak megfelelően jön létre. Ez létre azzal, hogy a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha eltérések tekinte- tében a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmaradegyidejű írásbeli figyelemfelhívásra köteles, en- nek elmaradása esetén a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően ajánlatnak megfelelő tarta- lommal jön létre. 4.2. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn az ajánlatra tizenöt na- pon belül nem nyilatkozik nyilatkozik. Ilyen esetben a szerződés az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanajánlatnak a biztosító vagy képviselője részére történt átadás időpontjára visz- szamenőleges hatállyal jön létre. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nyilatko- zata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben szerződés eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitőlbiztosítási szabályzattól, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított biz- tosító 15 napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést a sza- bályzatnak megfelelően módosítsák. Ezt a határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákajánlat a biztosítónak a kötvény kiállítá- sára jogosult szervéhez beérkezett. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy elutasí- tástól, illetve a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 tizenöt napon belül a szerződést 30 harminc napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. 4.3. Az ajánlat visszautasítása esetén ajánlatot a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja törvényes határidőn belül indokolás nél- kül elutasíthatja. Elutasítás esetén az esetlegesen befizetett díjat, díjrészletet a szerződőnekbiztosító visszafizeti és az időközben esetlegesen be- következett károkért helytállni nem tartozik.

Appears in 1 contract

Samples: Vagyonbiztosítási Szerződés

A szerződés létrejötte. A biztosítási szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre a szerződés, ha a biztosító az ajánlatot ajánla- tot a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítja. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő szerződő ajánlatától, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazhatóalkalmaz- ható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet fedezetet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívtafel- hívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának tartal- mának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – leteltével, az átadás idő- pontjára időpontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve van. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés szerződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési szerződési feltételeitől, a biztosító a szerződés létrejöttétől létrejöt- tétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést szer- ződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákmódosítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandóalkalma- zandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett beérkezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek.

Appears in 1 contract

Samples: Casco Insurance Agreement

A szerződés létrejötte. II.2.1. A biztosítási szerződés létrejöhet a felek megállapodásával szerződő biztosítási ajánlatának a biztosító általi – 15 napon belül történő – elfogadásával, mely írásbeli megállapodásnak minősül, valamint ráutaló magatartással. II.2.2. A biztosító a szerződő fél ajánlatának elfogadása előtt egészségi kockázatel­ bírálást nem végez. II.2.3. A szerződő nyilatkozatai az ajánlati dokumentáció részét képezik. II.2.4. A biztosítási ajánlat elfogadása a biztosítónak az ajánlattal megegyező, vagy az ajánlattól eltérő tartalmú biztosítási fedezetet igazoló dokumentum (továbbiakban: köt- vény) kiállításával vagy ráutaló magatartással (hallgatólagosan) történik. II.2.5. A biztosítási ajánlattal megegyező tartalmú kötvény kiállítása esetén, a szer­ ződés a kötvény kiállításának időpontjában jön létre. II.2.6. Nem jön létre a szerződésA szerződés – ráutaló magatartással (hallgatólagosan) – akkor is létrejön az ajánlat szerinti tartalommal, ha a biztosító az ajánlatot a ajánlatra annak beérkezésétől számított szá­ mított 15 napon belül elutasítja. Ha nem nyilatkozik feltéve, hogy az ajánlatot a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatátóljogviszony tartalmára vonatkozó, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nem kifogásoljajogszabályban előírt tájékoztatás birtokában, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak a Díjszabásnak megfelelően tett tették. Ebben az esetben a szerződés az ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára átadásának időpontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanhatály­ lyal jön létre. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés szerződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitőljelen feltételektől, akkor a biztosító a biztosítási szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési a feltételeknek megfelelően módo- sítsákmódosítsák. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított szá­ mított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatjamegszüntetheti. Biztosítási (Ráutaló maga- tartással (hallgatólagosan) létrejött szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthetőutólagos megszüntetése). II.2.7. Ebben A szerződő az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekajánlatához annak megtételétől számított 15 napig van kötve.

Appears in 1 contract

Samples: Balesetbiztosítási Feltételek

A szerződés létrejötte. 2.1. A biztosítási szerződés a felek megállapodásával szerződő és a biztosító megállapodása alapján jön létre, melyet a szerződő ajánlattal kezdeményez. 2.2. Nem A biztosító jogosult ajánlattételkor a biztosítás első díjának, illetve egyszeri díjának megfelelő díjelőleget beszedni, melyet kamatmentes előlegként kezel. Ha a szerződés létrejön, a biztosító az előleget a biztosítási díjba beszámítja. Amennyiben a szerződés nem jön létre létre, a szerződésbiztosító az előleget a szerződőnek visszautalja. 2.3. A biztosító az ajánlat elfogadása illetve a kockázatviselés ki- terjesztése előtt kockázatelbírálást végezhet. A biztosító jo- gosult az így tudomására jutott adatokat ellenőrizni. 2.4. A kockázatelbírálás eredményétől függően a biztosító az aján- latot illetve a kockázatvállalás kiterjesztését/módosítását vagy elfogadja, vagy elutasítja, vagy arra módosító javaslatot tesz. Az ajánlat esetleges elutasítását, illetve a módosító javaslatot a biztosító nem köteles megindokolni. 2.5. A szerződő a módosító javaslatot annak közlésétől számított 15 napon belül írásban elutasíthatja. 2.6. A szerződés létrejön, ha a biztosító az ajánlatot a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítja. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatától, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létreajánlatra kötvényt állít ki. 2.7. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal hallgatólagosan – akkor is létrejön, ha a biztosító a bizto- sító az ajánlatra az átvételtől számított 15 napos határidőn napon belül nem nyilatkozik nyilatkozik. A hallgatólagosan létrejött szerződés esetében a szerződés létrejöttének időpontja az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanajánlatnak a biztosító vagy a biztosító függő biztosításközvetítője részére való átadásának időpontja. 2.8. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben szerződés eltér a biztosító jelen általános szer- ződési feltételeitőlfeltételektől, vagy a jelen általános feltételekhez kapcsolódó különös feltételektől (a továbbiakban együtt: biztosítási szabályzat), a biztosító az ajánlatnak a szerződés létrejöttétől számított kötvénykiállításra jogosult illetékes Személybiztosítási Kom- petencia Központba való megérkezését követő 15 napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési feltételeknek a biztosítási szabályzatnak megfelelően módo- sítsákmódosítsák. Ha a szerződő a javaslatot biztosító módosító javaslatát nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy a szer- ződést a módosító javaslat kézhezvételétől kézbesítésétől, illetve a módosító javaslatnak a szerződő általi elutasításától számított 15 napon belül 30 napos felmondási idővel felmondhatja. 2.9. A felek erre irányuló kifejezett nyilatkozatukkal a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – jelen bekez- désben foglalt rendelkezésektõl eltérõen is köthető. Ebben az esetben megállapodhatnak, amennyiben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles megállapodás a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekjogi és fogyasz- tóvédelmi szabályokat nem sérti.

Appears in 1 contract

Samples: Kollektív Belépőjegyes Biztosítás Általános Feltételei

A szerződés létrejötte. II.2.1. A biztosítási szerződés létrejöhet a felek megállapodásával szerződő biztosítási ajánlatának a biztosító általi – 15 napon belül történő – elfogadásával, mely írásbeli megállapodásnak minősül, valamint ráutaló magatartással. II.2.2. A biztosító a szerződő fél ajánlatának elfogadása előtt egészségi kockázatel- bírálást nem végez. II.2.3. A szerződő nyilatkozatai az ajánlati dokumentáció részét képezik. II.2.4. A biztosítási ajánlat elfogadása a biztosítónak az ajánlattal megegyező, vagy az ajánlattól eltérő tartalmú biztosítási fedezetet igazoló dokumentum (továbbiakban: köt- vény) kiállításával vagy ráutaló magatartással (hallgatólagosan) történik. II.2.5. A biztosítási ajánlattal megegyező tartalmú kötvény kiállítása esetén, a szer- ződés a kötvény kiállításának időpontjában jön létre. II.2.6. Nem jön létre a szerződésA szerződés – ráutaló magatartással (hallgatólagosan) – akkor is létrejön az ajánlat szerinti tartalommal, ha a biztosító az ajánlatot a ajánlatra annak beérkezésétől számított szá- mított 15 napon belül elutasítja. Ha nem nyilatkozik feltéve, hogy az ajánlatot a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatátóljogviszony tartalmára vonatkozó, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nem kifogásoljajogszabályban előírt tájékoztatás birtokában, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak a Díjszabásnak megfelelően tett tették. Ebben az esetben a szerződés az ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára átadásának időpontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanhatály- lyal jön létre. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés szerződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitőljelen feltételektől, akkor a biztosító a biztosítási szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési a feltételeknek megfelelően módo- sítsákmódosítsák. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított szá- mított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatjamegszüntetheti. Biztosítási (Ráutaló maga- tartással (hallgatólagosan) létrejött szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthetőutólagos megszüntetése). II.2.7. Ebben A szerződő az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnekajánlatához annak megtételétől számított 15 napig van kötve.

Appears in 1 contract

Samples: Balesetbiztosítási Feltételek

A szerződés létrejötte. A biztosítási szerződés Szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre A Szerződő a szerződésSzerződés megkötését a Biztosító által erre rendszeresített úton tett Ajánlattal kezde- ményezi. A Szerződő az Ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig van kötve. A kockázatelbírálási idő az Ajánlat Biztosítóhoz tör- ténő beérkezésétől számított 15 nap, kivéve, ha a biztosító az ajánlatot Biztosító kockáza- telbírálást nem alkalmaz és a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítjaKötvényt kiállítja. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér Szerződést nem írásban kötötték meg, a szer- ződő ajánlatátólBiztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló dokumentumot (továbbiakban: „Kötvény”) kiállítani. Ha a Kötvény a szerződő fél ajánlatától eltér, és az eltérést a szerződő fél a dokumentum kézhezvételét követően késedelem nél- kül nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint fedezetet igazoló dokumentum szerinti tartalommal jön létre. Ez a rendelkezés , feltéve, hogy lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha eltérés esetén a biztosító az a lényeges eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet fedezetet igazoló dokumentum (biztosítási kötvény) átadásakor írásban felhívta. Ha , mert a felhívás elmarad, elmaradása esetén a szerződés szerző- dés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés Ha a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak Szerződő Fogyasztónak minősül, a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – Szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító a Biztosító az Ajánlatra annak beérkezésétől számított 15 napos határidőn napon belül nem nyilatkozik nyilatkozik, feltéve, hogy az ajánlatraAjánlatot a jogviszony tartalmára vonatkozó, jogszabályban előírt tájékoztatás birtokában, a Biztosító által rendszere- sített Ajánlati lapon és a díjszabásnak megfelelően tették. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve vanEbben az eset- ben a Szerződés – az Ajánlat szerinti tartalommal – az Ajánlatnak a Bizto- sító részére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal a kockáza- telbírálási idő elteltét követő napon jön létre (Biztosító ráutaló magatartása fogyasztói szerződés esetén). Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés szerződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitőlszerződési feltételétől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 tizenöt napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsákmódosítsák. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el, el vagy arra 15 tizenöt napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől kéz- hezvételétől számított 15 tizenöt napon belül a szerződést 30 harminc napra írásban írás- ban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek.

Appears in 1 contract

Samples: Lakásbiztosítási Szerződés