Common use of A SZERZŐDŐ FELEK KÖTELEZETTSÉGEI A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY BEKÖVETKEZTE UTÁN Clause in Contracts

A SZERZŐDŐ FELEK KÖTELEZETTSÉGEI A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY BEKÖVETKEZTE UTÁN. 65. A jelen szerződési feltételek szerint a kockázatviselés ideje alatt bekövetkezett biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 30 napon belül be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához szükséges iratokat, valamint lehetővé kell tenni a bejelentés és felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmulasztása esetén, amennyiben emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak, a biztosító megtagadhatja a biztosítási szolgáltatás kifizetését. A biztosítási esemény az alábbi módon jelenthető be: − személyesen, − faxon, a 00-0-000-0000 számon, − postai levélben, – kérjük ez esetben levelét az alábbi címre küldje meg: Allianz Hungária Zrt. Operációtámogatási osztály 1387 Budapest, Pf. 11 − e-mailben, az xxx@xxxxxxx.xx címre küldött levélben, ha az az e-mail cím, amiről az üzenetet küldték a küldő személyéhez kapcsolt, korábban rögzített cím.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató, Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató

A SZERZŐDŐ FELEK KÖTELEZETTSÉGEI A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY BEKÖVETKEZTE UTÁN. 6583. A jelen szerződési feltételek szerint a kockázatviselés kockázatvise- lés ideje alatt bekövetkezett biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 30 8 napon belül be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához kifizetéséhez szükséges iratokat, valamint lehetővé kell tenni a bejelentés és felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmulasztása esetén, amennyiben emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnakvál- nak, a biztosító megtagadhatja a biztosítási szolgáltatás szolgálta- tás kifizetését. A biztosítási esemény az alábbi módon jelenthető be: · személyesen, · faxon, a 00-0-000-0000 számon, · postai levélben, – kérjük ez esetben levelét az alábbi címre küldje meg: Allianz Hungária Zrt. Operációtámogatási Életbiztosítási szakkezelési osztály 1387 Budapest, Pf. 11 · e-mailben, az xxx@xxxxxxx.xx címre küldött levélben, ha az az e-mail cím, amiről az üzenetet küldték a küldő személyéhez kapcsolt, korábban rögzített cím.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A SZERZŐDŐ FELEK KÖTELEZETTSÉGEI A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY BEKÖVETKEZTE UTÁN. 6571. A jelen szerződési feltételek szerint a kockázatviselés ideje alatt a kiegészítő biztosítási fedezetek Különös Szerződési Feltételei szerint bekövetkezett biztosítási eseményt eseményt, annak bekövetkeztétől számított 30 8 napon belül be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához kifizetéséhez szükséges iratokat, valamint lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmulasztása esetén, amennyiben emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak, a biztosító megtagadhatja a kiegészítő biztosítási fedezetre vonatkozó biztosítási szolgáltatás kifizetésétteljesítését. A biztosítási esemény az alábbi módon jelenthető be: − személyesen, − faxon, a 00+00-0-000-0000 számon, − postai levélben, levélben – kérjük ez esetben levelét az alábbi címre küldje meg: Allianz Hungária Zrt. Operációtámogatási osztály 1387 Budapest, Pf. 11 − e-mailben, az xxx@xxxxxxx.xx címre küldött levélben, ha az az e-mail cím, amiről az üzenetet küldték a küldő személyéhez kapcsolt, korábban rögzített cím.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató

A SZERZŐDŐ FELEK KÖTELEZETTSÉGEI A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY BEKÖVETKEZTE UTÁN. 6582. A jelen szerződési feltételek szerint a kockázatviselés kockázatvise- lés ideje alatt bekövetkezett biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 30 8 napon belül be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához kifizetéséhez szükséges iratokat, valamint lehetővé kell tenni a bejelentés és felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmulasztása esetén, amennyiben emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnakvál- nak, a biztosító megtagadhatja a biztosítási szolgáltatás szolgálta- tás kifizetését. A biztosítási esemény az alábbi módon jelenthető be: · személyesen, · faxon, a 00-0-000-0000 számon, · postai levélben, – kérjük ez esetben levelét az alábbi címre küldje megcímen: Allianz Hungária Zrt. Operációtámogatási Életbiztosítási szakkezelési osztály 1387 Budapest, Pf. 11 · e-mailben, az xxx@xxxxxxx.xx címre küldött levélben, ha az az e-mail cím, amiről az üzenetet küldték a küldő személyéhez kapcsolt, korábban rögzített cím.

Appears in 1 contract

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Szerződési Feltételek

A SZERZŐDŐ FELEK KÖTELEZETTSÉGEI A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY BEKÖVETKEZTE UTÁN. 6571. A jelen szerződési feltételek szerint a kockázatviselés ideje alatt bekövetkezett a kiegészítő biztosítási eseményt fedezetek Különös Szerződési Feltételei szerint bekö- vetkezett biztosítási eseményt, annak bekövetkeztétől számított 30 8 napon belül be kell jelenteni a biztosítónakbiztosító- nak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához szükséges iratokat, valamint és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmulasztása esetén, amennyiben emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké kideríthe- tetlenekké válnak, a biztosító megtagadhatja a kiegé- szítő biztosítási szolgáltatás kifizetésétfedezetre vonatkozó biztosítási szol- gáltatás teljesítését. A biztosítási esemény az alábbi módon jelenthető be: · személyesen, · faxon, a 00-0-000-0000 számon, · postai levélben, levélben – kérjük ez esetben levelét az alábbi címre küldje meg: Allianz Hungária Zrt. Operációtámogatási osztály 1387 Budapest, Pf. 11 · e-mailben, az xxx@xxxxxxx.xx címre küldött levélben, ha az az e-mail cím, amiről az üzenetet küldték a küldő személyéhez kapcsolt, korábban rögzített cím.

Appears in 1 contract

Samples: biztositasifeltetelek.hu

A SZERZŐDŐ FELEK KÖTELEZETTSÉGEI A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY BEKÖVETKEZTE UTÁN. 6583. A jelen szerződési feltételek szerint a kockázatviselés ideje alatt bekövetkezett biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 30 8 napon belül be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához kifizetéséhez szükséges iratokat, valamint lehetővé kell tenni a bejelentés és felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmulasztása esetén, amennyiben emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak, a biztosító megtagadhatja a biztosítási szolgáltatás kifizetését. A biztosítási esemény az alábbi módon jelenthető be: − személyesen, − faxon, a 00-0-000-0000 számon, − postai levélben, – kérjük ez esetben levelét az alábbi címre küldje meg: Allianz Hungária Zrt. Operációtámogatási osztály 1387 Budapest, Pf. 11 − e-mailben, az xxx@xxxxxxx.xx címre küldött levélben, ha az az e-mail cím, amiről az üzenetet küldték a küldő személyéhez kapcsolt, korábban rögzített cím.

Appears in 1 contract

Samples: Élet És Személybiztosítás

A SZERZŐDŐ FELEK KÖTELEZETTSÉGEI A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY BEKÖVETKEZTE UTÁN. 6572. A jelen szerződési feltételek szerint a kockázatviselés ideje alatt a kiegészítő biztosítási fedezetek Különös Szerződési Feltételei szerint bekövetkezett biztosítási eseményt eseményt, annak bekövetkeztétől számított 30 napon belül be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához szükséges iratokat, valamint lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmulasztása esetén, amennyiben emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak, a biztosító megtagadhatja a kiegészítő biztosítási fedezetre vonatkozó biztosítási szolgáltatás kifizetésétteljesítését. A biztosítási esemény az alábbi módon jelenthető be: − személyesen, − faxon, a 00+00-0-000-0000 számon, − postai levélben, levélben – kérjük ez esetben levelét az alábbi címre küldje meg: Allianz Hungária Zrt. Operációtámogatási osztály 1387 Budapest, Pf. 11 − e-mailben, az xxx@xxxxxxx.xx címre küldött levélben, ha az az e-mail cím, amiről az üzenetet küldték a küldő személyéhez kapcsolt, korábban rögzített cím.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató

A SZERZŐDŐ FELEK KÖTELEZETTSÉGEI A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY BEKÖVETKEZTE UTÁN. 6571. A jelen szerződési feltételek szerint a kockázatviselés ideje alatt a kiegészítő biztosítási fedezetek Különös Szerződési Feltételei szerint bekövetkezett biztosítási eseményt eseményt, annak bekövetkeztétől számított 30 napon belül be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához szükséges iratokat, valamint lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmulasztása esetén, amennyiben emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak, a biztosító megtagadhatja a kiegészítő biztosítási fedezetre vonatkozó biztosítási szolgáltatás kifizetésétteljesítését. A biztosítási esemény az alábbi módon jelenthető be: − személyesen, − faxon, a 00+00-0-000-0000 számon, − postai levélben, levélben – kérjük ez esetben levelét az alábbi címre küldje meg: Allianz Hungária Zrt. Operációtámogatási osztály 1387 Budapest, Pf. 11 − e-mailben, az xxx@xxxxxxx.xx címre küldött levélben, ha az az e-mail cím, amiről az üzenetet küldték a küldő személyéhez kapcsolt, korábban rögzített cím.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató

A SZERZŐDŐ FELEK KÖTELEZETTSÉGEI A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY BEKÖVETKEZTE UTÁN. 6582. A jelen szerződési feltételek szerint a kockázatviselés kockázatvise- lés ideje alatt bekövetkezett biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 30 8 napon belül be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához kifizetéséhez szükséges iratokat, valamint lehetővé kell tenni a bejelentés és felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmulasztása esetén, amennyiben emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnakvál- nak, a biztosító megtagadhatja a biztosítási szolgáltatás szolgálta- tás kifizetését. A biztosítási esemény az alábbi módon jelenthető be: · személyesen, · faxon, a 00-0-000-0000 számon, AHE-21230/F2 · postai levélben, – kérjük ez esetben levelét az alábbi címre küldje megcímen: Allianz Hungária Zrt. Operációtámogatási Életbiztosítási szakkezelési osztály 1387 Budapest, Pf. 11 · e-mailben, az xxx@xxxxxxx.xx címre küldött levélben, ha az az e-mail cím, amiről az üzenetet küldték a küldő személyéhez kapcsolt, korábban rögzített cím.

Appears in 1 contract

Samples: biztositasifeltetelek.hu

A SZERZŐDŐ FELEK KÖTELEZETTSÉGEI A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY BEKÖVETKEZTE UTÁN. 6566. A jelen szerződési feltételek szerint a kockázatviselés ideje alatt bekövetkezett biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 30 8 napon belül be kell jelenteni a biztosítónak, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, csatolni kell a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához kifizetéséhez szükséges iratokat, valamint lehetővé kell tenni a bejelentés és felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmulasztása esetén, amennyiben emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak, a biztosító megtagadhatja a biztosítási szolgáltatás kifizetését. A biztosítási esemény az alábbi módon jelenthető be: − személyesen, − faxon, a 00-0-000-0000 számon, − postai levélben, – kérjük ez esetben levelét az alábbi címre küldje meg: Allianz Hungária Zrt. Operációtámogatási osztály 1387 Budapest, Pf. 11 − e-mailben, az xxx@xxxxxxx.xx címre küldött levélben, ha az az e-mail cím, amiről az üzenetet küldték a küldő személyéhez kapcsolt, korábban rögzített cím.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató