A teljesítés módja mintaszakaszok

A teljesítés módja. Vállalkozó a feladatait a szerződés tárgya szerinti tevékenységben jártas szakértő gondosságával köteles végezni, felelős a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek betartásáért. Bármely, a területre, vagy a szerződés tárgyára vonatkozó jogszabályi rendelkezés megsértéséből eredően Megrendelőt, harmadik személyt ért kárért, vagy bármely felmerülő fizetési kötelezettségért Vállalkozó vétkességére tekintet nélküli, objektív és teljes felelősséggel tartozik. A Vállalkozó köteles a jogszabályban előírt feltételeknek megfelelő felelős műszaki vezetőt alkalmazni, akinek a teljesítés helyén állandóan elérhetőnek kell lennie és a szükséges szakmai minősítéssel valamint a hasonló jellegű építmények kivitelezésében szerzett gyakorlattal kell rendelkeznie. A Vállalkozót csak a Szerződésben és/vagy az építési naplóban – a naplóvezetés szabályai szerint – megjelölt személy képviselheti. Amennyiben a Vállalkozó képviselőjének személye változik, úgy azt a Vállalkozó köteles a Megrendelő képviselőjével előzetesen írásban, cégszerűen aláírt levélben közölni. A Vállalkozó köteles elvégezni, és elvégeztetni mindazon kivitelezési és egyéb szükséges munkálatokat, amelyek a kivitelezés szerződésszerű megvalósításához szükségesek. A Vállalkozó kötelezettséget vállal a szolgáltatás teljességéért és hiánytalanságáért, különösen azon tételek esetében, amelyek a Szerződés részét képező dokumentumokban nem kerültek előírásra, azonban a szakmai szokások és a technika mai állása szerint hozzátartoznak a szerződéses feladatai és kötelezettségei teljes körű teljesítéséhez. A Vállalkozó köteles a munkáját időben úgy végezni és szervezni, a kivitelezést úgy koordinálni és az esetleges döntéseket a Megrendelők képviseletében eljáró Fővárosi Vízművek Zrt Megrendelőtől úgy megkövetelni, hogy a kivitelezés késedelem nélkül megkezdhető és folyamatosan megszakítás nélkül végezhető legyen. Vállalkozó a munkának a Megrendelő által az eljárást megindító felhívásban használt megnevezését változatlan formában fel kell tüntetnie minden, a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos dokumentumon. Megrendelő jogosult a jelen szerződésben meghatározott feladatok teljesítésének folyamatos ellenőrzésére. Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a szerződésben meghatározott munkák eredményességét, vagy előírt határidőre való elvégzését veszélyezteti, vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért Vállalkozó felelős. Vállalkozó köteles Megrendelő utas...
A teljesítés módja. A Biztosító, a kártérítési összeget a Biztosított részére, vagy - a biztosított rendelkezése alapján közvetlenül a számla kibocsájtójának - átutalja. Az általános forgalmi adó összegét a Biztosító csak olyan számla alapján téríti meg, amelyen feltüntették az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható. Nem téríti meg a Biztosító az általános forgalmi adó összegét, ha a hatályos magyar jogszabályok alapján a Biztosított azt visszaigényelhetné. Bizonylatok hiányában a felek megállapodhatnak a kártérítés összegéről.
A teljesítés módja. A biztosítási díj befizetése akkor tekinthető teljesítettnek, ha az összeg a Biztosítóhoz a befizetési határidőig megérkezett, és a befizetéshez tartozó információk alapján, az összeg a Flotta keretszerződéshez hozzárendelhető. A biztosító a befizetett díjat úgy osztja el a Flotta keretszerződésbe tartozó járművek között, hogy a járművek díjjal fedezett időszaka azonos napon érjen véget. A flottából gépjármű törlés esetén a törlés után fennmaradó díjtöbblet a flottában maradó gépjárművekre szétosztásra kerül, oly módon, hogy a járművek díjjal fedezett időszaka azonos napon érjen véget.
A teljesítés módja. 3.1. Amennyiben az Ügyfélnek a Bankkal szemben esedékes fizetési kötelezettsége keletkezik, ezen kötelezettségének határidőben eleget tenni köteles. Az Ügyfél a Bankkal megkötött kölcsönszerződésből eredő egyes törlesztő részletek megfizetésére vonatkozó kötelezettségének oly módon tesz eleget, hogy a Bank az Ügyfél fizetési számláját esedékességkor a törlesztő részlet összegével megterheli. A Bank az Ügyfél fizetési számlájáról esedékes törlesztő részlet összegét az Ügyfél Hitelszámlájára átvezeti. Az Ügyfél a kölcsön teljes futamideje alatt köteles gondoskodni arról, hogy a havi fizetési kötelezettségének megfelelő összeg a fizetési számlán esedékességkor a Bank rendelkezésére álljon. 3.2. Az Ügyfél a kölcsönszerződésben meghatalmazza a Bankot, hogy az esedékesség napján a szerződésben rögzített fizetési számlát az esedékes törlesztő részlet összegével megterhelje, és a Hitelszámlára a fenti bekezdésben meghatározott módon átvezesse. 3.3. Amennyiben ezen kötelezettségének az Ügyfél határidőben nem tesz eleget, a Bank jogosult követelését az Ügyfélnek a Banknál vezetett fizetési számlája terhére érvényesíteni. Amennyiben az Ügyfél fizetési számláján nem áll elégséges fedezet rendelkezésre, a Bank jogosult az Ügyfél bármely Banknál vezetett fizetési számláját megterhelni. A Bank az Ügyfél fizetési számlájának megterheléséről az Ügyfelet értesíteni köteles. 3.4. Amennyiben az Ügyfél fizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a Bankot késedelmi kamat illeti meg az V. fejezetben foglaltaknak megfelelően, illetve a Bank az egyedi megállapodásban és speciális üzletági szabályzatban foglaltaknak megfelelően jogosult az egyedi megállapodást és a felek közötti jogviszonyt megszüntetni. 3.5. Ha az Ügyfél esedékes fizetési kötelezettsége munkaszüneti napra esik és ettől jogszabály, hatósági előírás vagy a felek között megkötött egyedi megállapodás, speciális üzletági szabályzat eltérően nem rendelkezik, az Ügyfél az esedékességet követő első munkanapon még késedelem nélkül jogosult fizetési kötelezettségének eleget tenni. A Bankszünnap fizetési határidők számítása szempontjából munkaszüneti napnak minősül. 3.6. A Bankszünnapot – ha az egyébként nem minősül jogszabályban meghatározott munkaszüneti napnak - a Bank 15 nappal megelőzően két országos napilapban (Népszabadság és Magyar Nemzet) meghirdeti és az Ügyfelek számára nyitva álló üzlethelyiségeiben és saját internetes honlapján közzéteszi.
A teljesítés módja. Az Eladó akkor teljesített, ha a Műszaki Leírásban vagy az Ajánlatban vagy az Egyedi Szerződésben vagy az egyedi megrendelőben foglaltaknak mindenben megfelelő Termékeket (szükség esetén a Termékek minőségét tanúsító, illetve származást igazoló okmányokkal együtt) a teljesítési helyen a teljesítési határidőben átadta. Az Eladó az egyedi megrendelővel megrendelt Termékeket lehetőség szerint egy szállítással teljesíti. Az Eladó minden szállítási helyszínre az első kiszállított tételhez biztonságtechnikai adatlapot is mellékel, amelyet a vonatkozó rendeletek/ előírások változása esetén ismételten megküld.
A teljesítés módja. A szállítás tárgyát képező eszközöket a szokásos módon csomagolt állapotban (kartondoboz, hungarocell védelem, stb.), az azokra vonatkozó dokumentációval, valamint egyéb tájékoztató anyaggal együtt kell átadni. A szállítás minden esetben szállítólevéllel történik. A szállítólevél minimális tartalmi követelménye az átadott eszközök megnevezése, darabszámuk, azonosító számuk és az átadásuk időpontja, valamint Megrendelő megbízottjának átvételt igazoló aláírása. Ezen tartalmi kellékek nélküli szállítólevél számlázás alapját nem képezheti, az ilyen szállítólevéllel kísért számlát Megrendelő érdemi vizsgálat nélkül jogosult visszautasítani.
A teljesítés módja. 7.1. Eladó az 6.1. pont szerinti határidőben, az 5.1. pontban meghatározott teljesítési helyszínre köteles a jelen szerződés tárgyát képező terméket annak tartozékaival együtt leszállítani, beszerelni és üzembe helyezni, figyelembe véve a jelen szerződés 6.2., valamint 8.3. pontját. 7.2. Eladó köteles gondoskodni arról, hogy a termék szállítása a megfelelő csomagolásban történjen, mely megakadályozza a sérülést, károsodás, időjárásból származó befolyásokat és egyéb környezeti hatásokat. A csomagolásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a termék épségét és minőségét a fuvarozás és a tárolás időtartama alatt megóvja. A csomagolást Eladónak el kell látni a szükséges megjelölésekkel (megnevezés, csomagra vonatkozó kezelési előírások stb.) és mellékelni kell a csomag tartalmát azonosító jegyzéket. A szállítás során keletkezett hibákért Eladó vállalja a felelősséget. 7.3. Eladó vállalja, hogy amennyiben a jelen szerződés teljesítése során olyan körülmény állna elő, amely akadályozza a határidőben történő, szerződésszerű teljesítést, akkor haladéktalanul köteles erről Vevőt írásban értesíteni, megjelölve a késedelem okait, valamint a késedelem várható időtartamát. 7.4. A csomagolt terméket Vevő (vagy az általa meghatalmazott személy) Eladó jelenlétében veszi át, melyről jegyzőkönyv készül. 7.5. Az áruátvétel feltétele az árura vonatkozó minőségi előírások megfelelősége. 7.6. A termék átadásakor a szállítólevelet Vevő részére 2 (két) példányban kell biztosítani. Eladó köteles írásban nyilatkozni átadáskor, hogy az átadott terméken tulajdonjog fenntartás nincs, továbbá a Vevő tulajdonszerzésének semmiféle akadálya nincs. 7.7. Eladó teljesítése akkor tekinthető szerződésszerűnek, ha jelen szerződés tárgya szerinti eszköz és annak valamennyi tartozéka hibátlan műszaki állapotban, hiánytalanul, az előírt mennyiségben és minőségben, beüzemelésre kerül az eszközön és annak valamennyi alkatrészén való tulajdonszerzéssel együtt, valamint annak rendeltetésszerű használatához és karbantartásához a szükséges okmányok (pl. leírások és útmutatók, amennyiben vannak) átadásával leszállította.
A teljesítés módja. A Vállalkozó akkor teljesített, ha a Műszaki Leírásban vagy az Ajánlatban vagy az Egyedi Szerződésben vagy az egyedi megrendelőben foglaltaknak mindenben megfelelő Munkát a teljesítési helyen a teljesítési határidőben elvégezte, továbbá hiánytalanul átadta a szerződésszerű teljesítéshez, illetve a teljesítés igazolásához szükséges, a Műszaki Leírásban megjelölt dokumentumokat. A teljesítésnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy eredményét a rendeltetésének, illetve a Műszaki Lírásban vagy az Egyedi Szerződésben kikötött vagy egyébként a szerződéskötéskor a Vállalkozó által ismert célnak megfelelően lehessen használni.
A teljesítés módja. 7.1. Vállalkozó kizárólagos felelősséget vállal a kivitelezett létesítmény rendeltetésszerű használhatóságáért függetlenül attól, hogy megrendelésre más vállalkozóval szállította, vagy készítette el. 7.2. A munkavégzés során megkívánt minőség: I. osztály. Vállalkozó Magyarországon felhasználási engedéllyel bíró I. osztályú anyagot használhat fel, és építhet be. 7.3. Ajánlatkérő az ajánlatkérési dokumentáció esetleges hibáira, hiányosságaira, ellentmondásaira történő hivatkozással mennyiségi kifogást, többletköltség igényt a kivitelezés időszakában nem fogad el. 7.4. Vállalkozó az esetleges pótmunkákat írásbeli megrendelés alapján, külön egyeztetett egységárak alapján végzi el, melyek ellenértékét Megrendelő köteles megfizetni. 7.5. Vállalkozó köteles építési naplót – a 290/2007. (X.31.) Korm. rendelet szerint – naprakészen vezetni és a munkahelyen tartani. 7.6. Szerződéskötést megelőzően Ajánlattevő – a Kbt. 306. § szerint – köteles megfelelő biztosítási szerződést kötni. 7.7. A kivitelezéshez szükséges építési energiák kiépítésének és használatának költségei Vállalkozót terhelik. 7.8. A kivitelezés ideiglenes melléklétesítményeinek kiépítése és biztosítása Vállalkozó feladatát képezi. 7.9. Vállalkozó a munkahelyi műveletekért és az általa alkalmazott építési módszerekért teljes mértékben felelős, azokat úgy kell megválasztania, hogy senki biztonságát ne veszélyeztessék, illetve a környezetben kárt ne okozzanak. 7.10. A kivitelezés során a munkahely elkerítéséről, a munkavédelemről, a környezetvédelemről, az óvórendszabályok, a tűzvédelmi, környezetvédelmi, biztonságtechnikai és az egészségügyi rendszabályok megtartásáról Vállalkozó gondoskodik. 7.11. A munkák szervezéséből és végzéséből esetlegesen bekövetkező közlekedési, személyi és egyéb balesetekért, valamint anyagi károkért, polgárjogilag illetve büntetőjogilag a teljes felelősség kizárólagosan Vállalkozót terheli 7.12. Vállalkozó köteles a tevékenységéből származó veszélyes hulladékot a jogszabályi előírásoknak megfelelően kezelni, elszállítani, szükség esetén az átmeneti tárolást megoldani.
A teljesítés módja. 5.1. Vállalkozó a szerződés aláírását követően köteles kivitelezési tervet készíteni. A kivitelezési tervet Vállalkozónak oly módon kell elkészítenie, hogy azt legkésőbb a jelen szerződés létrejöttét követő 8. napon belül Megrendelőnek jóváhagyás érdekében bemutassa, és az legkésőbb a 10. nap elteltével jóváhagyásra kerüljön. A kivitelezési tervet Felek jóváhagyás után jelen szerződés ….. számú mellékleteként kezelik. 5.2. A kivitelezési tervnek az alábbiakat kell tartalmaznia: - teljesítési ütemterv, - rendszerterv, - oktatási terv, - implementációs terv, - tesztelési terv. 5.3. Az 5.1 pontban meghatározott határidő lejárta előtt a Vállalkozó által átadott kivitelezési tervet a Megrendelő két (2) munkanapon belül véleményezi és dönt annak elfogadásáról. A kivitelezési terv elfogadása megtagadható, ha az ténylegesen nem felel meg az „Előzmények” pontban jelzett dokumentumok bármelyikének. 5.4. Vállalkozó a bővítés éles üzemű működését megelőzően köteles a kivitelezési terv részét képező oktatási tervben meghatározottak szerint a Megrendelő munkatársai részére oktatást tartani. 5.5. Vállalkozónak a jelen szerződés keretében szállított hardvereket a Megrendelő géptermébe kell leszállítania és telepítenie. Vállalkozó a hardverek szállítása előtt legalább 2 munkanappal köteles megadni Megrendelőnek az alábbi adatokat: - szállítást végző cég neve, - szállításban részt vevők személyes adatai (név, lakcím, anyja neve, személyigazolvány szám), - szállítandó eszközök darabszáma, típusa, - kapcsolattartó neve, telefonszáma, - szállítás időpontja. 5.6. A jelen szerződés teljesítése során leszállítandó dokumentumokat, dokumentációkat Vállalkozónak két példányban, elektronikus formában (CD-n), továbbá Megrendelő erre vonatkozó igénye esetén két példányban, papír alapon kell a Megrendelő rendelkezésére bocsátania. Felek rögzítik, hogy a forráskód a dokumentáció része. 5.7. Vállalkozó a szerződés teljes körű teljesítését köteles írásban - legkésőbb a 2.1. pontban rögzített határnapra,- Megrendelő részére jelenteni (készre jelentés) és az átadás-átvételre időpontot megjelölni. Az átadás-átvétel napja – Xxxxx közös megegyezésének hiányában - nem lehet a készre jelentés kézhezvételétől számított 3 munkanapon belül, de legkésőbb a kézhezvételtől számított 10 naptári nap.