, előzmény okiratok mintaszakaszok

, előzmény okiratok. A Megrendelő a munkák elvégzéséhez engedélyekkel még nem rendelkezik. Az alábbi dokumentációk készültek el, amelyekben foglaltakat a Vállalkozónak a tervezés és a kivitelezés során az engedély típusára vonatkozó jogszabályi előírásokkal összhangban kell figyelembe vennie. Nagyműtárgyak rekonstrukciója (KEOP- 0.00.0./00-0000-0000)” című munka keretében tervezési, projekt-előkészítési feladatok végrehajtása, JELENTÉS. Nagyműtárgyak rekonstrukciója (KEOP- 0.00.0./00-0000-0000)” című munka keretében tervezési, projekt-előkészítési feladatok végrehajtása, MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY (és mellékletei). Nagyműtárgyak rekonstrukciója (KEOP- 0.00.0./00-0000-0000)” című munka keretében tervezési, projekt-előkészítési feladatok végrehajtása, KIEGÉSZÍTŐ TANULMÁNY. 2.2A Vállalkozó feladatai általánosságban A Vállalkozó feladata az előzmények, okiratok, dokumentumok és a létesítmények jelenlegi állapotából kiindulva az összes tervezési, vizsgálati (beleértve a műtárgyak részegységenkénti leürítését, iszapmentesítését és műszeres állapotfelmérését is, pl. az állandóan vízzel takart részeken), kivitelezési munkák és próbák határidőben és I. o. minőségben történő elvégzése, amelynek eredményeképpen a projekt és a szerződés céljai teljesülnek. A Vállalkozó kötelessége minden olyan dokumentum elkészítése, engedély beszerzése és átadása a Megrendelőnek, amely a létesítmények használatbavételéhez, üzemeltetéséhez, biztonságos működtetéséhez szükséges. Az engedélyezési eljárások díja a Vállalkozó költsége. A Vállalkozó feladata továbbá az általa beszerzett engedélyek meghosszabbítása is, amennyiben az engedélyek érvényességi ideje lejár. A Vállalkozó kötelezettsége a létesítményeket üzemeltető szervezettel és a Mérnökkel egyeztetni és jóváhagyását megszerezni, minden, a megrendelői követelményekben nem, vagy nem kellő részletességgel specifikált anyag, szerelvény és berendezés betervezése és beépítése előtt. A Mérnök a munkakezdési engedélyhez szükséges dokumentumok listáját a munkaterület átadásakor, de legkésőb attól számított 1 héten belül jegyzőkönyben rögzítve megadja Vállalkozónak. Ennek részeként: A szerződés hatálybalépését követően a Vállalkozó köteles az Üzemeltetővel az építési-szerelési munkák Ütemtervét és organizációját részletesen összehangolni, írásos megállapodás formájában előkészíteni és a Munkaterület-átadás átvételi eljárás jegyzőkönyvének mellékleteként rögzíteni a csak az Üzemeltető szervezet szakfelügyeletével végezhető munkákat. A Vállalkozó munkájával ...
, előzmény okiratok. Jogszabályban meghatározott esetekben jogerős, végrehajtható és érvényes építési (létesítési) engedély: Nincs Felmentések, valamint eltérési engedélyek: Nincs Az ajánlatkérő által meghatározott különleges követelmények, körülmények, szolgáltatások. Az építési tevékenységet befolyásoló, átlagostól eltérő körülmények, illetve környezeti tényezők (forgalom folyamatos fenntartása, más vállalkozónak egyidejűleg a térségben végzett tevékenysége, környezet-, természet- és örökségvédelmi követelmények, munkavégzési időszak korlátozása stb.): A megrendelő által nyújtott szolgáltatások (felvonulási épület, villamos energia, építőgép, kiviteli tervek stb. rendelkezésre bocsátása): A megrendelő nem nyújt külön szolgáltatást.
, előzmény okiratok. A Megrendelő a munkák elvégzéséhez az alábbi tervekkel, engedélyekkel rendelkezik, amelyekben foglaltakat a Vállalkozónak a tervezés és a kivitelezés során az engedély típusára vonatkozó jogszabályi előírásokkal összhangban kell figyelembe vennie. Töltésfejlesztés elvi vízjogi engedélyes terv (Tisza-völgyi Árvízvédelmi Fejlesztési Program keretében készült) A megjelenő műszaki tartalom nem teljes és nem feltétlenül egyezik meg mindenben és pontosan a Megrendelői Követelményekkel, ezért az ajánlattétel szempontjából mind az egyes tervek, mind az egyes engedélyek csak az Indikatív jellegű tervdokumentáció (ld. dokumentáció 5. kötet) részét képezik. Az Indikatív tervdokumentációk műszaki tartalmának megvalósítását a Megrendelői Követelmények szabályozása felülírhatja. Az Indikatív tervdokumentációkban szereplő műszaki megoldást a Vállalkozónak az ajánlattétel során elsősorban tájékoztatásként és lehetséges műszaki megoldásként kell kezelnie, amelytől, amennyiben azt az ajánlattétel során jelezte, a szerződés keretei között eltérhet, az abban foglaltak a Vállalkozó számára tehát az ajánlattétel során kizárólagos kötelezettséget nem jelentenek.
, előzmény okiratok. A Megrendelő a munkák elvégzéséhez az alábbi tervekkel,engedélyekkel rendelkezik, amelyekben foglaltakat a Vállalkozónak a tervezés és a kivitelezés során az engedély típusára vonatkozó jogszabályi előírásokkal összhangban kell figyelembe vennie. Vízjogi létesítési engedélyes tervek (2015. szept.), Tervezői költségbecslés (2016. júl.), Geodéziai felmérés, Talajmechanikai szakvélemény (2015. okt.), Régészeti felmérés, előzetes régészeti dokumentáció (2015. nov.), Környezeti hatástanulmány (2015. nov.), Éghajlatváltozásnak való kitettség elemzése (2016. júl.), Érintett ingatlanok felmérése, a beruházás területi érintettségének bemutatása (2016. júl.), Környezetvédelmi engedély (2016. jún.), Vízjogi létesítési engedély kiadása folymatban. A megjelenő műszaki tartalom nem teljes és nem feltétlenül egyezik meg mindenben és pontosan a Megrendelői Követelményekkel, ezért az ajánlattétel szempontjából mind az egyes tervek, mind az egyes engedélyek csak az Indikatív jellegű tervdokumentáció (ld. dokumentáció 5. kötet) részét képezik. Az Indikatív tervdokumentációk műszaki tartalmának megvalósítását a Megrendelői Követelmények szabályozása felülírhatja. Az Indikatív tervdokumentációkban szereplő műszaki megoldást a Vállalkozónak az ajánlattétel során elsősorban tájékoztatásként és lehetséges műszaki megoldásként kell kezelnie, amelytől, amennyiben azt az ajánlattétel során jelezte, a szerződés keretei között eltérhet, az abban foglaltak a Vállalkozó számára tehát az ajánlattétel során kizárólagos kötelezettséget nem jelentenek.
, előzmény okiratok. 1.2.1. Jogerős, végrehajtható és érvényes építési (létesítési) engedélyek 1.2.2. Felmentések, valamint eltérési engedélyek jogszabályoktól, műszaki és egyéb hatósági előírásoktól
, előzmény okiratok. A Megrendelő a munkák elvégzéséhez az alábbi tervekkel,engedélyekkel rendelkezik, amelyekben foglaltakat a Vállalkozónak a tervezés és a kivitelezés során az engedély típusára vonatkozó jogszabályi előírásokkal összhangban kell figyelembe vennie.
, előzmény okiratok végrehajtható és érvényes építési (létesítési) engedély: Ajánlatkérő a tervdokumentáció részeként az alábbi dokumentumokat bocsátja rendelkezésre: - V68/2011 sz. engedélyes terv - 1691-14/2012-11452 sz vízjogi létesítési engedély, - 726-4/2014-11452 sz. határozat (vízjogi létesítési engedély módosítás) - 35200/393-16/2016 sz határozat (vízjogi létesítési engedély módosítás) - 35200/2370-5/2017 sz határozat (vízjogi létesítési engedély módosítás) - 723/2011 sz. hozzájárulás - felmentések, valamint eltérési engedélyek: nincsenek. - az ajánlattételt lényegesen befolyásoló, építési beruházásnak nem minősülő, de azzal együtt elkészítendő munkák: nincsenek - az ajánlattételt befolyásoló, az építési beruházás során elvégzendő régészeti feladatellátás követelményeit, előzetes régészeti dokumentációt vagy örökségvédelmi hatástanulmányt, ha a beruházás előkészítése során készült – nem releváns

Related to , előzmény okiratok

  • Személyazonosító iratok a) a közlekedési baleset esetén a járművezető biztosított érvényes jogosítványa, vagy jogosítvány hiányában a vezetésre jogosító irat kiállítására jogosult és illetékes minisztérium által kiadott hivatalos igazolás,

  • Értékelési szempontok III.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • Az alábbiakban megadott szempontok x Minőségi kritérium – 1 A készpénzfeldolgozás során a felvett bizonylatok összegének 1 munkanapon belül történő átutalása (igen/nem) 10 Költség kritérium – x Ár – Súlyszám: 90 Az ár nem az egyetlen odaítélési kritérium, az összes kritérium kizárólag a közbeszerzési dokumentációban került meghatározásra II.2.6) Becsült teljes érték vagy nagyságrend: Érték áfa nélkül: Pénznem: (keretmegállapodások vagy dinamikus beszerzési rendszerek esetében - becsült maximális összérték e tétel teljes időtartamára vonatkozóan) II.2.7) A szerződés, a keretmegállapodás vagy a dinamikus beszerzési rendszer időtartama Időtartam hónapban: vagy Munkanapokban kifejezett időtartam: vagy Kezdés: 2022/07/01 (éééé/hh/nn) / Befejezés: 2023/12/31 (éééé/hh/nn) A szerződés meghosszabbítható nem A meghosszabbításra vonatkozó lehetőségek ismertetése:

  • Előfizető rendkívüli felmondása Az előfizetői szerződést Előfizető a Szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén, rendkívüli felmondással, írásban mondhatja fel, különösen az alábbi esetekben: a) A szolgáltatás nyújtásának megkezdését követő 14 napon belül Előfizető a szolgáltatásokhoz szükséges kártya és/vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz egyidejű visszaszolgáltatása mellett jogosult az előfizetői szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a szolgáltatás nem vehető igénybe. Ebben az esetben Szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos díjat követelheti, egyéb költséget nem számíthat fel.

  • Az Igénylőt az ÁSZF egyoldalú módosítása esetén megillető jogok Amennyiben a szolgáltatásra irányuló igénybejelentés megtételét követően a Szolgáltató az ÁSZF-et egyoldalúan módosítja, abban az esetben a módosítást, illetve a módosított ÁSZF közzétételét követő 8 napon belül az Igénylő minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül visszavonhatja ajánlatát, illetve elállhat az Egyedi Előfizetői Szerződés megkötésétől.

  • Bírálati szempontok III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek A szervezeteknek közölniük kell a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét

  • Jogérvényesítési Lehetőségek Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatban bármikor fordulhat az Szolgáltató adatvédelmi tisztviselőjéhez: xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxxx (cím: 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36.; email: XXX@xxxxxxx.xx). Az Előfizető vagy más érintett a jogainak megsértése esetén az Szolgáltatóval szemben bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Szolgáltató köteles bizonyítani. A per elbírálása a törvényszék, a fővárosban a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az Előfizető vagy más érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A Szolgáltató az Előfizető vagy más érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. A Szolgáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott. Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos panasz esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhat (xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxx a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, postai cím: 1363 Budapest, Pf.: 9., cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx Xxxxx xxxx 9-11., Telefon: +36 (1) 391- 1400; Fax: +00 (0) 000-0000; E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx; honlap: xxx.xxxx.xx). 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36. E-mail: xxx@xxxxxxx.xx