Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció). 2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik. 3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím. 4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül. 5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 5 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1ÁSZF II.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen keretszerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakbanfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Elsődleges Kommunikáció).Megrendelő részéről: Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT] Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Megrendelő 1. pontban megjelölt képviselője jogosult a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elVállalkozó részére kiállítani az eseti megrendelőket. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikszerződés módosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt eAz átadás-mail címek: átvételi jegyzőkönyv leigazolására a szerződő felek erre szervezetileg felhatalmazott megbízottja (pl. gépkocsivezető) is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízotti jogosultságát.
4. Az Eladó alvállalkozó engedélyezésére a Megrendelő alábbi képviselője jogosult: Telefonszám: +00 00 000 000 E-mail: xxxxx.xxxxxx@xxx.xx
5. Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére más közlések elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a címzett tértivevényes küldemények visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.
6. A szerződő felek kötelesek minden, a jelen keretszerződés teljesítésével kapcsolatos iratot olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvashatóan feltüntetni. A szerződő felek visszautasíthatják a napon minősülnek kézbesítettnekmásik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely nap ennek a tértivevényen szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az átvétel dátumaként rögzítésre kerülolvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
7. Amennyiben a Vevő szerződő felek valamely eredeti iratnak a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átmásolatát küldik meg a másik fél részére, úgy azt a küldemény küldő fél képviselője köteles a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkövetkező szöveg feltüntetésével aláírni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat.”
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását8. Az ennek elmulasztásából eredő kár adataikban (különösen a Vevőt terhelitársaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés

4. Az Eladó alvállalkozó engedélyezésére a Megrendelő alábbi képviselője jogosult: E-mail: xxxxxxxxx.xxxxxx@xxx.xx
5. Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére más közlések telefaxon, illetve elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a címzett tértivevényes küldemények visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.

Kapcsolattartás. 1. 17.1 Felek kijelentik és vállalják, hogy a Szerződés teljesítése során együttműködési kötelezettségeiknek az általában elvárható módon tesznek eleget, a Szerződés szerződésszerű teljesítéséhez szükséges valamennyi információt egymás rendelkezésére bocsátják.
17.2 Felek kötelezettséget vállalnak a Szerződés teljesítését gátló, előre nem látható tényezők, a Szerződés hatékony végrehajtását akadályozó, a munka határidőre történő befejezését veszélyeztető körülmények vagy egyéb lényeges körülmények egymással való haladéktalan közlésére.
17.3 A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákaz egymásnak címzett értesítéseiket, kivéve a Szerződés jognyilatkozataikat, megkereséseiket ajánlott és a jelen ÁSZF megkötéséveltértivevényes postai küldeményként, módosításával és megszűnésévelvagy személyes kézbesítés, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt vagy e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1útján tehetik meg (amennyiben a Szerződés kifejezett közlési módot előír, a jognyilatkozatot ezen a módon kell megtenni) azzal, hogy a Szerződés megszüntetésével kapcsolatos jognyilatkozatok kizárólag ajánlott és tértivevényes postai küldeményként küldhetők meg a másik Fél részére. pontjában megjelölt Az ajánlott és tértivevényes postai küldeményként, vagy személyes kézbesítés útján küldött értesítéseket, jognyilatkozatokat, megkereséseket a másik Fél mindenkor bejegyzett székhelyére kell elküldeni.
17.4 A Szerződés teljesítéséhez kapcsolódó ügyintézést igénylő teendők telefonon vagy e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó útján keresztül is egyeztethetők.
17.5 Az értesítéseket az alábbiak szerint kézbesítettnek kell tekinteni: e-mail címesetén az elküldést követően azonnal, amennyiben azt a Fél az Egyedi Szerződésben szereplő e-mail címről a másik Fél Egyedi Szerződés szerinti e-mail címére küldte és amennyiben nem érkezik (hiba)üzenet a kézbesíthetetlenségről vagy arról, hogy a címzett azelektronikus leveleit nem olvassa (pl.
4: házon kívül van). Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében ajánlott és tértivevényes postai küldeményként elküldött küldemény esetén a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek tényleges kézbesítése időpontjában minősül kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő címzett a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átvagy személyesen kézbesíteni kívánt küldemény átvételét megtagadja, úgy vagy azt egyéb okból (pl. a címzett nem található, ismeretlen helyre költözött stb.) nem lehet kézbesíteni, a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával kézbesítés megkísérlésének napján átvettnek minősül. Felek az értesítési címek, telefonszámok stb. változásáról kötelesek egymást haladéktalanul tájékoztatni. A mulasztó Fél a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősüleredménytelenségére nem hivatkozhat.
5. 17.6 A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk Megrendelő és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheliVállalkozó kapcsolattartója az Egyedi Szerződésben kerül meghatározásra.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions for Construction Projects Subject to Building Authority Approval
Kapcsolattartás. 9.1 Amennyiben a jelen Üzletszabályzat nem írja elő a személyes kapcsolattartást, és a Bank szerint sincs rá szükség, a Felek közötti kommunikáció – amennyiben a Szerződés eltérően nem rendelkezik - az alábbiak szerint történhet: • a Bank által az Ügyfél felé az Ügyfél által megadott telefonszámokon, email címen, Takarékszámla eBankon, illetve írásban postai úton; • az Ügyfél által a Bank felé: a (+36 1. ) 458 60 70-es telefonszámon, Takarékszámla eBankon keresztül, a xxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen, illetve írásban, postai úton; azzal, hogy az Ügyfél nem jogosult e-mail-ben vagy SMS-ben Megbízást adni a Bank részére.
9.2 A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve egymáshoz intézett nyilatkozataikat – a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2eltérő rendelkezése hiányában – írásban kötelesek megtenni. Az elektronikus úton Ügyfél tudomásul veszi, hogy:
a) a Bank levelezési címként az Ügyfél által meghatározott címet fogadja el, és nem vállal felelősséget azon értesítése elmaradásáért, amely abból ered, hogy az Ügyfél pontatlan, téves címet adott meg, illetőleg annak változását nem jelezte a Bank felé;
b) a Bank Ügyfélhez intézett (postai tértivevényes) nyilatkozatai – ide értve a Szerződés megszűnését követően küldött nyilatkozatokat is – akkor is kézbesítettnek tekintendők, amennyiben az Ügyfél által megadott címen történő kommunikációt kézbesítés bármely okból sikertelen volt, különösen, ha a Felek küldemény átvételét a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesekcímzett megtagadta vagy az „nem kereste”, „eredménytelen”, „elköltözött” vagy „címzett ismeretlen” jelzéssel érkezett vissza. Az így elküldött értesítéseket visszaküldött iratot a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail címBankhoz megérkezésével, de a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.postára adást követő
Appears in 2 contracts
Samples: Üzletszabályzat, Üzletszabályzat
Kapcsolattartás. X.1. Felek elsődlegesen az Egyedi Szerződés mellékletében meghatározott kapcsolattartóinkon, valamint a helyszíni feladatokat elvégző személyeken keresztül kommunikálnak egymással, azzal, hogy a helyszíni feladatokat végző személyeken keresztül a Szerződéssel kapcsolatos joghatás kiváltására alkalmas jogny- ilatkozat érvényesen nem tehető a Felhasználó által.
X.2. Felek megállapodnak, hogy az Egyedi Szerződés mellékletében meghatározott kapcsolattartók, valamint a helyszíni feladatokat elvégző természetes személyek átadott személyes adatait (név, telefonszám, e-mail), kizárólagosan a Szerződéses kapcsolat fenntartása céljából jogosultak kezelni. A meghatározott személyes adatok őrzési ideje legfeljebb a jelen Szerződésre irányadó dokumentumok őrzési idejéig tart, az ÁSZF [0.xx.] mellékletét képező Adatkezelési Tájékoztató szerint.
X.3. Felek a Szerződés teljesítéséhez kapcsolódó ügymenet során elektronikus úton és telefonon keresz- tül kommunikálnak egymással. A Szerződéssel kapcsolatos joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozatok megtételére – az Egyedi Ajánlat elfogadásának és az Egyedi Szerződés megkötésének, módosításának a kivételével, amelyre sor kerülhet elektronikus (e-mail) úton is - azonban kizárólag írásban kerülhet sor. Joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozatnak minősül például, de nem kizárólagosan: a Felhasználó meghatalmazása, Szerződéstől történő elállás, a Szerződés felmondása, a késedelemmel kapcsolatos nyilatkozatok, kötbér és késedelmi kamat érvényesítése körében felmerülő igények, a kellékszavatossági, a jótállási vagy a termékszavatossági igények érvényesítése.
X.4. Joghatás kiváltására alkalmas írásbeli értesítések, nyilatkozatok az alábbiak szerint tekintendők kézbesí- tettnek és hatályosnak: - személyes átadás esetén, az átadás megtörténtét igazoló átvételi íven feltűntetett átadási időpont; - futárszolgálat alkalmazása esetén, amennyiben a jognyilatkozatot a futárszolgálat munkanapon kézbesí- tik, akkor a kézbesítés napján, ha nem munkanapon kézbesítik, a kézbesítés napja utáni első munkanapon; - ha elsőbbségi levélként küldik, a feladás napja utáni 1. munkanapon, illetve külföldi Felhasználó esetén, amennyiben egyik országból egy másikba küldik, a feladás napja utáni 5. munkanapon; - a nem tértivevény különszolgáltatással feladott könyvelt küldemény esetében a feladástól számított 5. munkanapon; - a tértivevény különszolgáltatással feladott postai küldemény átvétele esetén a tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban; - a tértivevény különszolgáltatással feladott, de a címzett által át nem vett postai küldemény esetén, ha a címzett vagy az átvételre jogosult más személy a küldemény átvételét megtagadta vagy a címzett által bejelentett elérhetőségi címen a kézbesítés, a címzett ismeretlensége, vagy elköltözése miatt meghiúsult, a kézbesítés megkísérlésének napján, egyéb esetekben a postai kézbesítés második megkísérlésnek napját követő 5. munkanapon. A jelen pontban meghatározott kézbesítési vélelmek - a küldő félnek felróható ok miatt - a feladástól számí- tott 2 hónapon belül dönthetőek meg. A kézbesítési vélelem sikeres megdöntése esetén a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények nem állnak be. Felek egymással rögzítik, hogy a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve jelen 10.4. pont szerinti kézbesítési módok közül Felhasználó nem jogosult a joghatás kiváltására alkalmas írásbeli értesítést vagy nyilatkozatot a harmadik és negyedik franciabekezdésben meghatározott módon VPP-nek megküldeni.
X.5. A kézbesítési vélelem szabályai nem alkalmazhatóak a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésévelvagy annak módosítása aláírás céljából történő postai, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)vagy futár útján történő kézbesítése esetében.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Kapcsolattartás. 6.1. Felek elsődlegesen az Egyedi Szerződésben megjelölt kapcsolattartóikon, valamint a helyszíni feladatokat elvégző személyeken keresztül kommunikálnak egymással. Napelemes rendszer esetén az alábbi szám is hívható: +36 20 / 385-1394 Felek megállapodnak, hogy a kapcsolattartók jelen okiratban kezelt, valamint a munkavégzés helyén átadott személyes adatait (név, telefonszám, e-mail), kizárólagosan a szerződéses kapcsolat fenntartása céljából jogosultak kezelni. A meghatározott személyes adatok őrzési ideje legfeljebb a jelen Szerződésre irányadó dokumentumok őrzési idejéig tart.
6.2. Felek elsősorban elektronikus úton és telefonon keresztül kommunikálnak egymással. A joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozatok megtétele írásban történik. Joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozatnak minősül különösen: a Szerződés, az Ügyfél meghatalmazása, a Szerződés felmondása, a kellékszavatossági, a jótállási vagy a termékszavatossági igény érvényesítése.
6.3. A joghatás kiváltására alkalmas írásbeli értesítések, nyilatkozatok az alábbiak szerint tekintendők kézbesítettnek és hatályosnak: xxxxxxxxxx.xx 3
a) személyes átadás esetén az átadás idejében;
b) ha futárral munkanapon kézbesítik, a kézbesítés napján, ha nem munkanapon kézbesítik, a kézbesítés napja utáni első munkanapon;
c) ha elsőbbségi levélként küldik, a feladás napja utáni 1. munkanapon, vagy ha egyik országból egy másikba küldik, a feladás napja utáni 5. munkanapon;
d) a nem tértivevény különszolgáltatással feladott könyvelt küldemény esetében a feladástól számított 5. munkanapon;
e) a tértivevény különszolgáltatással feladott postai küldemény átvétele esetén a tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban;
f) a tértivevény különszolgáltatással feladott, de a címzett által át nem vett postai küldemény esetén, ha a címzett vagy az átvételre jogosult más személy a küldemény átvételét megtagadta vagy a címzett által bejelentett elérhetőségi címen a kézbesítés a címzett ismeretlensége, vagy elköltözése miatt meghiúsult, a kézbesítés megkísérlésének napján, egyéb esetekben a postai kézbesítés második megkísérlésnek napját követő 5. munkanapon; vagy
g) ha faxon továbbítják és a készülék generál egy jó vételt megerősítő érvényes továbbítási jelentést, ha munkanapon 17:00 óra (címzett ideje szerint) előtt továbbítják, akkor a továbbítás napján, vagy máskülönben a továbbítás utáni első munkanapon 9:00 órakor (címzett ideje szerint). A Felek egymással jelen pontban meghatározott kézbesítési vélelem - a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve küldő félnek felróható ok miatt - a feladástól számított 2 hónapon belül megdönthető. A kézbesítési vélelem sikeres megdöntése esetén a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények nem állnak be.
6.4. A kézbesítési vélelem szabályai nem alkalmazhatóak a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésévelvagy annak módosítása aláírás céljából történő postai, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)vagy futár útján történő kézbesítése esetében.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions for Household Size Small Power Plant Installation and Heat Pump Heating Modernization Service
Kapcsolattartás. 1A szerződésekkel kapcsolatos valamennyi jognyilatkozatot írásban kell megtenni. A szóban vagy ráutaló magatartással történő szerződésmódosítás lehetőségét vagy bármely egyéb jognyilatkozat tételét a Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és kifejezetten kizárják. Felek egymáshoz intézett írásbeli nyilatkozataikat személyes kézbesítéssel vagy postai úton történnek teszik meg. Postai úton történő iratküldés esetében az iratot legalább ajánlott postai küldemény formájában kell a másik fél részére megküldeni. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikációfeladóhoz nem kereste jelzéssel érkezett vissza).
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt , az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elpostai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. A Felek kézbesítés nélkül visszaérkezett postai küldemények esetében a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesekTársaság megvizsgálja, hogy a kézbesítés meghiúsulása a Társaság érdekkörébe tartozó ok miatt történt-e (pl. Az így elküldött értesítéseket nem a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail címbejelentett címre megküldés, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerülhibás borítékolás eredményeként). Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átigen, úgy a Társaság haladéktalanul intézkedik a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5ismételt megküldése iránt. A Vevő Társaság az Ügyfélnek szóló szerződéses ajánlatokat, nyilatkozatokat, értesítéseket és okmányokat az Ügyfél által a szerződésben megjelölt címre küldi. Ilyen cím hiányában a Társaság az Ügyfélnek a hiteles hatósági (cégbírósági) nyilvántartás szerinti székhelyére küldi az iratokat. Az Ügyfél által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő adódó károk és többletköltségek az Ügyfelet terhelik, és azonnal esedékessé válnak. Amennyiben bármely fél tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget és címének változását a Vevőt terhelikmásik fél részére nem jelenti be az Üzletszabályzat rendelkezései szerint, úgy a bejelentést elmulasztó fél terhére esik, ha valamely irat a mulasztó fél részére nem kézbesíthető. A Vevő bejelentés elmulasztásából származó hátrányos következményeket és károkat a bejelentést elmulasztó fél köteles bejelenteni címének megváltozásátviselni. Az ennek elmulasztásából eredő kár Ügyfél köteles megfelelő határidőben, de legkésőbb 30 naptári napon belül írásban értesíteni a Vevőt terheliTársaságot, ha nem érkezett meg időben valamely a Társaságtól várt értesítés.
Appears in 1 contract
Samples: Business Regulations
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen keretszerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakbanfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Elsődleges Kommunikáció).Megrendelő részéről: [ADAT] [ADAT] Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT] [ADAT] [ADAT] Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Megrendelő 1. pontban megjelölt képviselője jogosult a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elVállalkozó részére kiállítani az eseti megrendelőket. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikszerződés módosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt eAz átadás-mail címek: átvételi jegyzőkönyv leigazolására a szerződő felek erre szervezetileg felhatalmazott megbízottja (pl. gépkocsivezető) is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízott jogosultságát.
4. Az Eladó alvállalkozó engedélyezésére a Megrendelő alábbi képviselője jogosult: Telefonszám: +00 00 000 000 E-mail: xxxx.xxxxxx@xxx.xx
5. Szerződő felek a jelen keretszerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére más közlések telefaxon, illetve elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a címzett tértivevényes küldemények visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.
6. A szerződő felek kötelesek minden, a jelen keretszerződés teljesítésével kapcsolatos iratot olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvashatóan feltüntetni. A szerződő felek visszautasíthatják a napon minősülnek kézbesítettnekmásik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely nap ennek a tértivevényen szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az átvétel dátumaként rögzítésre kerülolvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
7. Amennyiben a Vevő szerződő felek valamely eredeti iratnak a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átmásolatát küldik meg a másik fél részére, úgy azt a küldemény küldő fél képviselője köteles a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkövetkező szöveg feltüntetésével aláírni.
8. Az adataikban (különösen a társaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
9. Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók jelen szerződésben feltüntetett adatainak kezelése az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk § (1) bekezdése, illetve a 2016/679/EU rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a), b) és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozásátc) pontja alapján történik. Az ennek elmulasztásából adatok kezelésének, tárolásának célja a Felek szerződésből eredő kár kötelezettségeinek teljesítése és jogainak érvényesítése, a Vevőt terheliszerződés teljesítése érdekében a szerződéses partnerrel történő kapcsolattartás biztosítása, a szerződéses jogviszonyból eredő jogszabályi kötelezettségek teljesítése. Felek kölcsönösen tájékoztatják egymást, hogy a jelen szerződés szerinti kapcsolattartóik a szerződésben feltüntetett adataik kezeléséhez hozzájárultak. Felek megállapodnak, hogy az adatokat kizárólag azon munkatársaik ismerhetik meg, akiknek munkaköri kötelezettsége összefügg az adatkezelés céljának előmozdításával, és az adatokat az adatkezelés céljának eléréséig, de legfeljebb a szerződéses jogviszonyból eredő igények elévüléséig kezelik.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen keretszerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakbanfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Elsődleges Kommunikáció).Megrendelő részéről: Telefonszám: 00 00 000-0000 E-mail: xxxxxx.xxxxxx@xxx.xx [ADAT] [ADAT] Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Megrendelő 1. pontban megjelölt képviselője jogosult a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elVállalkozó részére kiállítani az eseti megrendelőket. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikszerződés módosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt eAz átadás-mail címek: átvételi jegyzőkönyv leigazolására a szerződő felek erre szervezetileg felhatalmazott megbízottja (pl. gépkocsivezető) is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízott jogosultságát.
4. Az Eladó alvállalkozó engedélyezésére a Megrendelő alábbi képviselője jogosult: E-mail: xxxxxxxxx.xxxxxx@xxx.xx
5. Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére más közlések telefaxon, illetve elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a címzett tértivevényes küldemények visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.
6. A szerződő felek kötelesek minden, a jelen keretszerződés teljesítésével kapcsolatos iratot olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvashatóan feltüntetni. A szerződő felek visszautasíthatják a napon minősülnek kézbesítettnekmásik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely nap ennek a tértivevényen szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az átvétel dátumaként rögzítésre kerülolvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
7. Amennyiben a Vevő szerződő felek valamely eredeti iratnak a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átmásolatát küldik meg a másik fél részére, úgy azt a küldemény küldő fél képviselője köteles a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkövetkező szöveg feltüntetésével aláírni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat.”
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását8. Az ennek elmulasztásából eredő kár adataikban (különösen a Vevőt terhelitársaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Kapcsolattartás. 17.1. Felek kapcsolattartóinak, a kivitelezés során jognyilatkozat tételére jogosult képviselőinek megnevezését és elérhetőségét a jelen Szerződés 4. sz. melléklete tartalmazza.
7.2. Amennyiben a kapcsolattartók személye megváltozik, erről Xxxxx írásban kötelesek értesíteni egymást.
7.3. A jelen Szerződéssel kapcsolatos bármely rendelkezés kizárólag írásban érvényes és a címzettnek a jelen Szerződésben megadott elérhetőségére történő kézbesítéssel, a közléssel válik hatályossá. Felek egymással megállapodnak, hogy az írásbeli nyilatkozatok - postai küldemények esetén a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban, ill. ajánlott küldemények esetén – vagy ha a címzett a részére a megadott kapcsolattartási címére küldött tértivevényes küldeményt bármely okból nem veszi át – a postai feladásától számított ötödik napon, - személyes kézbesítés esetén az átvételi elismervényen szereplő időpontban, - email-címre történő küldés esetén abban az esetben, ha az e-mail címzettje az e- mailt visszaigazolja, - fax-számra küldött nyilatkozat esetén a sikeres kézbesítési értesítésen megadott időpontban, - az építési naplóban tett bejegyzés útján tartjáktett nyilatkozat a másik Fél ellenjegyzésének időpontjában minősül közöltnek. Felek a jelen Szerződés módosítása, kivéve ill. felmondása esetén az e- mail és/vagy fax és/vagy építési naplóba tett bejegyzés útján tett nyilatkozattétel lehetőségét kizárják.
7.4. Felek a Szerződés és teljesítése során együttműködni kötelesek. Ennek keretében a jelen ÁSZF megkötésévelFelek kötelesek egymást kapcsolattartóik útján írásban értesíteni mindazon körülményekről, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (amelyek a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)szerződésben vállalt kölcsönös kötelezettségekből kifolyólag a teljesítést érintik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el7.5. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesekSzerződést érintő adataikban bekövetkező bármilyen változást, az érintett adatok hatályossá válásának napjától számított 5 munkanapon belül írásban kötelesek közölni a másik Féllel. Az így elküldött értesítéseket Ezen kötelezettség elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden kárért a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikmulasztó Felet terheli a felelősség.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Kapcsolattartás. A Hitelező az alábbi módon tartja a kapcsolatot az Ügyfelekkel: – nem nevesített kölcsönszerződés esetén a Hitelező (és amennyiben a Közvetítő rendelkezik honlappal a Közvetítő) honlapján elhelyezett, és a Zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény útján; – nevesített kölcsönszerződés esetén pedig postai levél útján. A Hirdetmény a közzététel napján közöltnek, míg a postai levél, amennyiben „nem kereste”, „elköltözött”, „ismeretlen”, „ismeretlen helyre költözött”, „cím elégtelen”, illetve bármilyen, egyéb jelzéssel érkezik vissza, a tértivevény visszaérkezése napjával kézbesítettnek tekintendő.
1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákszerződő felek között kézizálogjoggal biztosított kölcsönszerződés jött létre. A kölcsönszerződés alapján az előlapon megnevezett Hitelező, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)továbbiakban Hitelező) köteles a szerződésben meghatározott pénzösszeget az Ügyfél rendelkezésére bocsátani, az Ügyfél pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint (egy összegben a lejárat napjáig, ha a zálogjegy előlapjára nyomtatott szöveg másként nem rendelkezik) készpénzben visszafizetni. A kölcsön folyósítása a szerződéskötéskor, készpénzben történik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A szerződés a Felek jelen általános szerződési feltételekből, valamint a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elzálogjegy előlapján feltüntetett adatokból, rendelkezésekből áll. A Felek zálogjegy előlapján kerül feltüntetésre a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket kölcsön összege, a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintiklejárat napja, a szerződéskötés helye és időpontja, a Teljes Hiteldíj Mutató, a díjtételek és azok mértéke, valamint az egyes díjtételek fizetési határideje, esetlegesen a kölcsön visszafizetésére vonatkozó egyedi rendelkezések, fizetési határidők, továbbá a zálogtárgy leírása, valamint annak a felek által közösen megállapított (a Hitelező érdekében eljáró közvetítő által megajánlott, és az Ügyfél által elfogadott) zálogértéke.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: zálogjegy a Ptk. 5:89. § (6) bekezdése alapján értékpapírnak minősülő okirat, amelynek kibocsátója a Hitelező, és amelynek birtokosa a Hitelezővel (zálogjogosulttal) szemben jogosult arra, hogy az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail címelőlapon meghatározott kölcsönösszeg és járulékai megfizetése ellenében, a Vevő részéről pedig türelmi idő végéig megkapja a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címzálogtárgyat. A jogosultság bizonyítása, illetve átruházása kizárólag az értékpapír által lehetséges, emiatt a Hitelező nyomatékosan felhívja az Ügyfél figyelmét a zálogjegy gondos megőrzésére. A zálogtárgy átvételét követően az Ügyfél semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében A szerződés a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét zálogtárgynak a Hitelező javára történő átadásával, valamint a zálogjegy és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 kölcsönösszeg Ügyfél általi átvételével jön létre (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül„elzálogosítás napja”).
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek Hitelezőt követelése biztosítására a Vevőt terhelikszerződésben meghatározott zálogtárgyon kézizálogjog illeti meg. A Vevő Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának a joga, a zálogtárgyat azonban köteles bejelenteni címének megváltozásátépségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. Az ennek elmulasztásából eredő kár Ügyfél a Vevőt terhelizálogtárgy átadásával szavatolja az afeletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a zálogjegy előlapján rögzített zálogértékig terjed.
6. Az Ügyfél által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a Szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező Üzletszabályzata tartalmazza.
7. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak.
8. Az Ügyfél – zálogjegyének benyújtásával – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és - teljes előtörlesztés esetén - zálogtárgyának kiváltására; a Hitelezőnek az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a vonatkozó hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés irányadó arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az Ügyfél 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
9. A Hitelező kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal hirdetmény útján értesíti az Ügyfelet, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Ügyfél részére, és azt, valamint a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét a zálogjegy benyújtása ellenében az adósnak kiadja. Az Ügyfél a fenti összegre az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül jogosult.
10. Az Ügyfél által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni.
11. A szerződés megkötése során a Hitelező képviseletében a zálogjegy előlapján megnevezett közvetítő jár el. A közvetítő, mint kiemelt közvetítő, kizárólag a Hitelező érdekében, nevében és javára jár el, ugyanakkor a közvetítő eljárásáért az Ügyfél fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A közvetítő a Magyar Nemzeti Bank közvetítői nyilvántartásában szerepel, amely a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon ellenőrizhető. A közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
12. A Hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 55., telephely: 1122 Budapest, Krisztina krt. 6.; Levélcím: Magyar Nemzeti Bank, 1534 Budapest, BKKP Pf.: 777., Központi telefon:
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen keretszerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakbanfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Elsődleges Kommunikáció).Megrendelő részéről: Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT] Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Megrendelő 1. pontban megjelölt képviselője jogosult a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elVállalkozó részére kiállítani az eseti megrendelőket. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikszerződés módosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt eAz átadás-mail címek: átvételi jegyzőkönyv leigazolására a szerződő felek erre szervezetileg felhatalmazott megbízottja (pl. gépkocsivezető) is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízotti jogosultságát.
4. Az Eladó alvállalkozó engedélyezésére a Megrendelő alábbi képviselője jogosult: Telefonszám: +36 57 450 941 E-mail: kupai.sandor@fkg.hu
5. Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére más közlések elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a címzett tértivevényes küldemények visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.
6. A szerződő felek kötelesek minden, a jelen keretszerződés teljesítésével kapcsolatos iratot olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvashatóan feltüntetni. A szerződő felek visszautasíthatják a napon minősülnek kézbesítettnekmásik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely nap ennek a tértivevényen szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az átvétel dátumaként rögzítésre kerülolvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
7. Amennyiben a Vevő szerződő felek valamely eredeti iratnak a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átmásolatát küldik meg a másik fél részére, úgy azt a küldemény küldő fél képviselője köteles a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkövetkező szöveg feltüntetésével aláírni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat.”
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását8. Az ennek elmulasztásából eredő kár adataikban (különösen a Vevőt terhelitársaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Kapcsolattartás. A Hitelező az alábbi módon tartja a kapcsolatot az Ügyfelekkel: − nem nevesített kölcsönszerződés esetén a Hitelező (és amennyiben a Közvetítő rendelkezik honlappal a Közvetítő) honlapján elhelyezett, és a Zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény útján; − nevesített kölcsönszerződés esetén pedig postai levél útján. A Hirdetmény a közzététel napján közöltnek tekintendő, míg a postai levél kézbesítésére vonatkozóan a 8.6. pont rendelkezései irányadóak.
1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákszerződő felek között kézizálogjoggal biztosított kölcsönszerződés jött létre. A kölcsönszerződés alapján az előlapon megnevezett Hitelező, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)továbbiakban Hitelező) köteles a szerződésben meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint (egy összegben a lejárat napjáig, ha a zálogjegy előlapjára nyomtatott szöveg másként nem rendelkezik) készpénzben visszafizetni. A kölcsön folyósítása a szerződéskötéskor, készpénzben történik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A szerződés a Felek jelen általános szerződési feltételekből, valamint a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elzálogjegy előlapján feltüntetett adatokból, rendelkezésekből áll. A Felek zálogjegy előlapján kerül feltüntetésre a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket kölcsön összege, a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintiklejárat napja, a szerződéskötés helye és időpontja, a Teljes Hiteldíj Mutató, a díjtételek és azok mértéke, valamint az egyes díjtételek fizetési határideje, esetlegesen a kölcsön visszafizetésére vonatkozó egyedi rendelkezések, fizetési határidők, továbbá a zálogtárgy leírása, valamint annak a felek által közösen megállapított (a Hitelező érdekében eljáró közvetítő által megajánlott, és az adós által elfogadott) zálogértéke.
3. A kapcsolattartásra kijelölt ezálogjegy a Ptk. 5:89. § (6) bekezdése alapján értékpapírnak minősülő okirat, amelynek kibocsátója a Hitelező, és amelynek birtokosa a Hitelezővel (zálogjogosulttal) szemben jogosult arra, hogy az előlapon meghatározott kölcsönösszeg és járulékai megfizetése ellenében, a türelmi idő végéig megkapja a zálogtárgyat. A jogosultság bizonyítása, illetve átruházása kizárólag az értékpapír által lehetséges, emiatt a Hitelező nyomatékosan felhívja az adós figyelmét a zálogjegy gondos megőrzésére. A zálogtárgy átvételét követően az adós semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
4. A szerződés a zálogtárgynak a Hitelező javára történő átadásával, valamint a zálogjegy és a kölcsönösszeg adós általi átvételével jön létre („elzálogosítás napja”).
5. A Hitelezőt követelése biztosítására a szerződésben meghatározott zálogtárgyon kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának a joga, a zálogtárgyat azonban köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. Az adós a zálogtárgy átadásával szavatolja az afeletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a zálogjegy előlapján rögzített zálogértékig terjed.
6. Az adós által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata tartalmazza.
7. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak.
8. Az adós – zálogjegyének benyújtásával – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és - teljes előtörlesztés esetén - zálogtárgyának kiváltására; a Hitelezőnek az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés vonatkozik arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az adós 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
9. A Hitelező kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal hirdetmény útján értesíti az adóst, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az adós részére, és azt, valamint a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét a zálogjegy benyújtása ellenében az adósnak kiadja. Az adós a fenti összegre az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül jogosult.
10. Az adós által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni.
11. A szerződés megkötése során a Hitelező képviseletében a zálogjegy előlapján megnevezett közvetítő jár el. A közvetítő, mint kiemelt közvetítő, kizárólag a Hitelező érdekében, nevében és javára jár el, ugyanakkor a közvetítő eljárásáért az adós fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A közvetítő a Magyar Nemzeti Bank közvetítői nyilvántartásában szerepel, amely a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon ellenőrizhető. A közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
12. A Hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1122 Budapest, Krisztina krt. 6. – Központi levélcím: 1534 Budapest, Pf.: 777., Központi telefon: (00- 0) 0000-mail címek000, Központi fax: (00-0) 0000-000, webcím: xxxx://xxx.xx). A közvetítővel szemben panaszügyben az Eladó részéről az XXXX XX.1adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület (1122 Budapest, Krisztina krt. pontjában megjelölt e6. levélcím: 1525 Budapest, Pf.: 172.) eljárását kezdeményezheti.
13. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzatai, a díjtételeket és azok mértékét tartalmazó – a zálogfiókokban kifüggesztett – hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak. amely létrejött egyrészről a BÁV Pénzügyi Szolgáltató Zrt. (1027 Budapest, Csalogány u. 23-mail 33., cégjegyzékszám: 01-10- 045729) mint hitelező („Hitelező”), képviseletében eljár a ………………………………………………………………….. mint közvetítő („Közvetítő”) – a Közvetítő fiókja a ....... sz. zálogfiók ( ) másrészről ………………………………………………………… (név) …………………………………………………………. (születéskori név) …………………………………………………………. (lakcím) …………………………………………………………. (levelezési cím, ha lakcímtől eltérő) ………………………………………………………… (azonosító okmány típusa, száma) ………………………………………………………… (anyja neve) ………………………………………………………… (születési hely, idő) mint adós („Adós”) között az alulírott napon, a Vevő részéről pedig következőek szerint:
1. A szerződés alapján a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címHitelező ……… Ft ( forint) kölcsönösszeget bocsát az Adós rendelkezésére, az Adós köteles a kölcsön összegét és a 4. pontban meghatározott díjtételeket a szerződés szerint visszafizetni.
2. A kölcsön futamideje … nap, a lejárat napja: ………… A kölcsön folyósítása – az Adós döntése alapján – banki átutalással a sz. bankszámlára történik, a szerződéskötéstől számított 3 banki napon belül. A folyósítandó összeg – a folyósításkor esedékes díjtételek levonásával Ft.
3. Az Adós a szerződés biztosítékaként átadta az alábbi kézizálogtárgyat, amelynek átvételét a Hitelező a szerződés aláírásával elismeri: Súly: …… g. Mennyiség: …… db. A Hitelező a biztosítékként átadott zálogtárgy zálogértékére javaslatot tett, és azt az Adós elfogadta, így azt a felek a következők szerint határozzák meg: Ft.
4. Az Eladó Adós a kölcsönösszeg ellenében az Elsődleges Kommunikáció tekintetében alábbi díjtételeket köteles megfizetni a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét Hitelezőnek:
(a) Kamatot, amelynek mértéke évi %, és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaza folyósítástól a futamidő végéig kerül felszámításra, és amely a lejárat napján válik esedékessé. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon kamat összege a napon minősülnek kézbesítettnekfutamidő végén Ft.
(b) Kezelési díjat, amelynek mértéke egyszeri …… % (összege Ft ) és amely nap [a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben választott kölcsön-típus függvényében] a Vevő lejáratkor / a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átfolyósítás napján esedékes, úgy és a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkölcsön összegéből kerül levonásra.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek Az Adós a Vevőt terhelikkölcsönt egy összegben, készpénzben, a lejárat napján, a zálogfiókban köteles a még meg nem fizetett díjtételekkel együtt visszafizetni. Abban az esetben, ha a lejárat napja olyan napra esik, amelyen a zálogfiók zárva tart, az adós – késedelem nélkül – az ezt megelőző utolsó nyitvatartási napon teljesíthet. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozásátlejárat napján az Adós által fizetendő teljes összeg: …………,Ft a vonatkozó teljes hiteldíj mutató (THM) mértéke %.
6. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak. Az ennek Adós által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata tartalmazza.
7. Az Adós által fizetendő teljes összeg Adós részéről történő megfizetésével a szerződés megszűnik, az Adós a 3. pontban meghatározott zálogtárgyat visszakapja. A zálogtárgy átvételét követően az Adós semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
8. A Hitelezőt követelése biztosítására a szerződés 3. pontjában meghatározott zálogtárgyon (amely feletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét az Adós a szerződés aláírásával kijelenti és szavatolja) kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának joga, a zálogtárgyat köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a 3. pontban rögzített zálogértékig terjed.
9. Az Adós – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és – teljes előtörlesztés esetén – zálogtárgyának kiváltására; ebben az esetben az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően a hitelezőnek kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés vonatkozik arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az Adós 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
10. Az Adós – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – 14 napon belül jogosult a szerződéstől elállni, amennyiben a kölcsön az elállásig még nem került folyósításra; ebben az esetben a 4. (b) pontban foglalt díjtételen felül (melynek esedékessége ez esetben az elállás napja) fizetési kötelezettség nem terheli, az elállásra tekintettel külön díj nem kerül felszámításra. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződéstől elállni.
11. A kölcsön visszafizetésének késedelme esetén a Hitelezőt a késedelmes időszakra évi …… % késedelmi kamat, valamint a késedelmes időszak első 7 napjára …… %, ezt követően pedig minden megkezdett 7 napra további …… % kezelési pótdíj illeti meg.
12. A Hitelező zálogtárgyból való kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal értesíti az adóst, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Adós részére, és a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét, az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül az Adósnak kiadja.
13. Az Xxxx által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni, az elszámolásra a 12. pont rendelkezései irányadóak.
14. Az Adós köteles címváltozását késedelem nélkül, írásban vagy személyesen bejelenteni a Hitelező vagy – közvetítő útján megkötött kölcsönszerződés esetén - a Közvetítő részére. Ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt származó mindennemű kár, illetőleg hátrány kizárólag az Adóst terheli.
15. A hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró Közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1122 Budapest, Krisztina krt. 6. – Központi levélcím: H-1534 Budapest BKKP Postafiók: 777., Központi telefon: (00-0) 0000-000, Központi fax: (00-0) 0000-000, webcím: xxxx://xxx.xx/xxxxxxxxxx). ). A Hitelezővel és a Közvetítővel szemben panaszügyekben az Adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület (1122 Budapest, Krisztina krt. 6. – Levélcím: 1525 Budapest, Pf.: 172) eljárást kezdeményezheti.
16. A szerződés megkötése során a Közvetítő tájékoztatta az Adóst, hogy a Hitelező függő közvetítőjeként kizárólag a Hitelező érdekében, nevében, és javára jár el, ugyanakkor a Közvetítő eljárásáért az Adós fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a Közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A Közvetítő a Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásában szerepel, amely a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon ellenőrizhető. A Közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
17. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata, Hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak. 201..... év ......................... hó nap Hitelező Adós (képviseletében eljáró Közvetítő)
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Kapcsolattartás. A Hitelező az alábbi módon tartja a kapcsolatot az Ügyfelekkel: − nem nevesített kölcsönszerződés esetén a Hitelező (és amennyiben a Közvetítő rendelkezik honlappal a Közvetítő) honlapján elhelyezett, és a Zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény útján; − nevesített kölcsönszerződés esetén pedig postai levél útján. A Xxxxxxxxxx a közzététel napján közöltnek tekintendő, míg a postai levél kézbesítésére vonatkozóan a 8.6. pont rendelkezései irányadóak.
1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákszerződő felek között kézizálogjoggal biztosított kölcsönszerződés jött létre. A kölcsönszerződés alapján az előlapon megnevezett Hitelező, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)továbbiakban Hitelező) köteles a szerződésben meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint (egy összegben a lejárat napjáig, ha a zálogjegy előlapjára nyomtatott szöveg másként nem rendelkezik) készpénzben visszafizetni. A kölcsön folyósítása a szerződéskötéskor, készpénzben történik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A szerződés a Felek jelen általános szerződési feltételekből, valamint a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elzálogjegy előlapján feltüntetett adatokból, rendelkezésekből áll. A Felek zálogjegy előlapján kerül feltüntetésre a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket kölcsön összege, a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintiklejárat napja, a szerződéskötés helye és időpontja, a Teljes Hiteldíj Mutató, a díjtételek és azok mértéke, valamint az egyes díjtételek fizetési határideje, esetlegesen a kölcsön visszafizetésére vonatkozó egyedi rendelkezések, fizetési határidők, továbbá a zálogtárgy leírása, valamint annak a felek által közösen megállapított (a Hitelező érdekében eljáró közvetítő által megajánlott, és az adós által elfogadott) zálogértéke.
3. A kapcsolattartásra kijelölt ezálogjegy a Ptk. 5:89. § (6) bekezdése alapján értékpapírnak minősülő okirat, amelynek kibocsátója a Hitelező, és amelynek birtokosa a Hitelezővel (zálogjogosulttal) szemben jogosult arra, hogy az előlapon meghatározott kölcsönösszeg és járulékai megfizetése ellenében, a türelmi idő végéig megkapja a zálogtárgyat. A jogosultság bizonyítása, illetve átruházása kizárólag az értékpapír által lehetséges, emiatt a Hitelező nyomatékosan felhívja az adós figyelmét a zálogjegy gondos megőrzésére. A zálogtárgy átvételét követően az adós semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
4. A szerződés a zálogtárgynak a Hitelező javára történő átadásával, valamint a zálogjegy és a kölcsönösszeg adós általi átvételével jön létre („elzálogosítás napja”).
5. A Hitelezőt követelése biztosítására a szerződésben meghatározott zálogtárgyon kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának a joga, a zálogtárgyat azonban köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. Az adós a zálogtárgy átadásával szavatolja az afeletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a zálogjegy előlapján rögzített zálogértékig terjed.
6. Az adós által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata tartalmazza.
7. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak.
8. Az adós – zálogjegyének benyújtásával – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és - teljes előtörlesztés esetén - zálogtárgyának kiváltására; a Hitelezőnek az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés vonatkozik arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az adós 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
9. A Hitelező kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal hirdetmény útján értesíti az adóst, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az adós részére, és azt, valamint a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét a zálogjegy benyújtása ellenében az adósnak kiadja. Az adós a fenti összegre az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül jogosult.
10. Az adós által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni.
11. A szerződés megkötése során a Hitelező képviseletében a zálogjegy előlapján megnevezett közvetítő jár el. A közvetítő, mint kiemelt közvetítő, kizárólag a Hitelező érdekében, nevében és javára jár el, ugyanakkor a közvetítő eljárásáért az adós fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A közvetítő a Magyar Nemzeti Bank közvetítői nyilvántartásában szerepel, amely a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon ellenőrizhető. A közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
12. A Hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 39. – Központi levélcím: 1534 Budapest, Pf.: 777., Központi telefon: (00-mail címek0) 0000-000, Központi fax: (00-0) 0000-000, webcím: xxxx://xxx.xx). A közvetítővel szemben panaszügyben az Eladó részéről az XXXX XX.1adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület (1013 Budapest, Krisztina krt. pontjában megjelölt e39. levélcím: 1525 Budapest, Pf.: 172.) eljárását kezdeményezheti.
13. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzatai, a díjtételeket és azok mértékét tartalmazó – a zálogfiókokban kifüggesztett – hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak. amely létrejött egyrészről a BÁV Pénzügyi Szolgáltató Zrt. (1027 Budapest, Csalogány u. 23-mail 33., cégjegyzékszám: 01-10- 045729) mint hitelező („Hitelező”), képviseletében eljár a ………………………………………………………………….. mint közvetítő („Közvetítő”) – a Közvetítő fiókja a ....... sz. zálogfiók ( ) másrészről ………………………………………………………… (név) …………………………………………………………. (születéskori név) …………………………………………………………. (lakcím) …………………………………………………………. (levelezési cím, ha lakcímtől eltérő) ………………………………………………………… (azonosító okmány típusa, száma) ………………………………………………………… (anyja neve) ………………………………………………………… (születési hely, idő) mint adós („Adós”) között az alulírott napon, a Vevő részéről pedig következőek szerint:
1. A szerződés alapján a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címHitelező ……… Ft ( forint) kölcsönösszeget bocsát az Adós rendelkezésére, az Adós köteles a kölcsön összegét és a 4. pontban meghatározott díjtételeket a szerződés szerint visszafizetni.
2. A kölcsön futamideje … nap, a lejárat napja: ………… A kölcsön folyósítása – az Adós döntése alapján – banki átutalással a sz. bankszámlára történik, a szerződéskötéstől számított 3 banki napon belül. A folyósítandó összeg – a folyósításkor esedékes díjtételek levonásával Ft.
3. Az Adós a szerződés biztosítékaként átadta az alábbi kézizálogtárgyat, amelynek átvételét a Hitelező a szerződés aláírásával elismeri: Súly: …… g. Mennyiség: …… db. A Hitelező a biztosítékként átadott zálogtárgy zálogértékére javaslatot tett, és azt az Adós elfogadta, így azt a felek a következők szerint határozzák meg: Ft.
4. Az Eladó Adós a kölcsönösszeg ellenében az Elsődleges Kommunikáció tekintetében alábbi díjtételeket köteles megfizetni a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét Hitelezőnek:
(a) Kamatot, amelynek mértéke évi %, és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaza folyósítástól a futamidő végéig kerül felszámításra, és amely a lejárat napján válik esedékessé. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon kamat összege a napon minősülnek kézbesítettnekfutamidő végén Ft.
(b) Kezelési díjat, amelynek mértéke egyszeri …… % (összege Ft ) és amely nap [a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben választott kölcsön-típus függvényében] a Vevő lejáratkor / a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átfolyósítás napján esedékes, úgy és a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkölcsön összegéből kerül levonásra.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek Az Adós a Vevőt terhelikkölcsönt egy összegben, készpénzben, a lejárat napján, a zálogfiókban köteles a még meg nem fizetett díjtételekkel együtt visszafizetni. Abban az esetben, ha a lejárat napja olyan napra esik, amelyen a zálogfiók zárva tart, az adós – késedelem nélkül – az ezt megelőző utolsó nyitvatartási napon teljesíthet. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozásátlejárat napján az Adós által fizetendő teljes összeg: …………,Ft a vonatkozó teljes hiteldíj mutató (THM) mértéke %.
6. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak. Az ennek Adós által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata tartalmazza.
7. Az Adós által fizetendő teljes összeg Adós részéről történő megfizetésével a szerződés megszűnik, az Adós a 3. pontban meghatározott zálogtárgyat visszakapja. A zálogtárgy átvételét követően az Adós semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
8. A Hitelezőt követelése biztosítására a szerződés 3. pontjában meghatározott zálogtárgyon (amely feletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét az Adós a szerződés aláírásával kijelenti és szavatolja) kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának joga, a zálogtárgyat köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a 3. pontban rögzített zálogértékig terjed.
9. Az Adós – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és – teljes előtörlesztés esetén – zálogtárgyának kiváltására; ebben az esetben az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően a hitelezőnek kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés vonatkozik arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az Adós 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
10. Az Adós – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – 14 napon belül jogosult a szerződéstől elállni, amennyiben a kölcsön az elállásig még nem került folyósításra; ebben az esetben a 4. (b) pontban foglalt díjtételen felül (melynek esedékessége ez esetben az elállás napja) fizetési kötelezettség nem terheli, az elállásra tekintettel külön díj nem kerül felszámításra. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződéstől elállni.
11. A kölcsön visszafizetésének késedelme esetén a Hitelezőt a késedelmes időszakra évi …… % késedelmi kamat, valamint a késedelmes időszak első 7 napjára …… %, ezt követően pedig minden megkezdett 7 napra további …… % kezelési pótdíj illeti meg.
12. A Hitelező zálogtárgyból való kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal értesíti az adóst, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Adós részére, és a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét, az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül az Adósnak kiadja.
13. Az Xxxx által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni, az elszámolásra a 12. pont rendelkezései irányadóak.
14. Az Adós köteles címváltozását késedelem nélkül, írásban vagy személyesen bejelenteni a Hitelező vagy – közvetítő útján megkötött kölcsönszerződés esetén - a Közvetítő részére. Ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt származó mindennemű kár, illetőleg hátrány kizárólag az Adóst terheli.
15. A hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró Közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 39. – Központi levélcím: H-1534 Budapest BKKP Postafiók: 777., Központi telefon: (00-0) 0000-000, Központi fax: (00-0) 0000-000, webcím: xxxx://xxx.xx/xxxxxxxxxx). ). A Hitelezővel és a Közvetítővel szemben panaszügyekben az Adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület ((1013 Budapest, Krisztina krt. 39. – Levélcím: 1525 Budapest, Pf.: 172) eljárást kezdeményezheti.
16. A szerződés megkötése során a Közvetítő tájékoztatta az Adóst, hogy a Hitelező függő közvetítőjeként kizárólag a Hitelező érdekében, nevében, és javára jár el, ugyanakkor a Közvetítő eljárásáért az Adós fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a Közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A Közvetítő a Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásában szerepel, amely a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon ellenőrizhető. A Közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
17. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata, Hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak. 201..... év ......................... hó nap Hitelező Adós (képviseletében eljáró Közvetítő)
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Kapcsolattartás. 1Xxxxx kötelesek a Szerződéssel kapcsolatos minden lényeges körülményről egymást haladéktalanul tájékoztatni. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákSzerződéssel és a teljesítéssel kapcsolatos nyilatkozattételre kapcsolattartókat neveznek meg, kivéve akik ebben a körben a Felek képviselőinek minősülnek. Kapcsolattartó Vevő részéről: - Név: - Telefonszám: +36 - Telefax szám: +36 - E-mail: Kapcsolattartó Eladó részéről: - Név: - Telefonszám: +36 - Telefax szám: +36 - E-mail: Felek közötti levelezés nyelve magyar. Felek a megnevezett kapcsolattartó személyének megváltozása vagy helyettesítése esetén a változást 2 (kettő) munkanapon belül írásban közlik egymással. Felek között a Szerződéssel kapcsolatos – a munkavégzés menetét, a teljesítést érdemileg befolyásoló – közlés, értesítés csak írásban érvényes és hatályos. Felek ezért megállapodnak abban, hogy a Szerződés és keretében egymással szóban vagy telefonon közölt ilyen közlést, értesítést telefaxon, illetve levélpostai vagy elektronikus úton utólag megerősítik. Felek a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint visszaigazolt e-mailt az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2egymás közötti kapcsolattartásban írásbeli formának ismerik el. Az iratokat kézbesítettnek kell tekinteni, ha azokat a címzett átveszi az irat másolati példányán, kézbesítőkönyvben vagy tértivevényen, továbbá az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek(fax, e-mail) megküldött iratokat visszaigazolja. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, útján küldött iratok esetében a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy kérheti a küldemény aláírt, nyomtatott formában való megismétlését. Ez utóbbi esetben is az elektronikus úton továbbított irat megérkezésének időpontja tekintendő az irat kézbesítési időpontjának. Felek a postán történő 10 teljesítéssel kapcsolatos kérdésekre, észrevételekre a másik Félnek legfeljebb 2 (tízkettő) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülmunkanapon belül, írásban válaszolnak.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Keretszerződés
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen szerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Bérlő részéről: [DIVÍZIÓVEZETŐ NEVE], kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötéséveldivízióvezető Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT] Telefax: [ADAT] Bérbeadó részéről: [NÉV], módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban[TISZTSÉG] Telefonszám: Elsődleges Kommunikáció).[ADAT] E-mail: [ADAT] Telefax: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Bérlő 1. pontban megjelölt kapcsolattartója jogosult a Felek Bérbeadó részére kiállítani a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják eltel- jesítésigazolást. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikszerződés mó- dosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt eAz átadás-mail címek: átvételi jegyzőkönyv felvételére a szerződő felek erre szervezetileg felhatalma- zott megbízottja is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízott jo- gosultságát.
4. Az Eladó Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más köz- lést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesí- xxxxxxx, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnekmás közlések telefaxon, amely nap a tértivevényen il- letve elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben megtörténtét a Vevő címzett visszaigazolja és az eredeti példányt a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átküldő fél – amennyiben az ésszerű, úgy vagy a küldemény a címzett azt kifejezetten kéri – postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülis megküldi.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk szerződő felek kötelesek minden, a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratot (pl. átadás-átvételi jegyzőkönyv, megrendelő stb.) olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és többletköltségek a Vevőt terheliktisztségét olvashatóan feltüntetni. A Vevő szerződő felek visszautasíthatják a másik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely ennek a szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az olvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
6. Amennyiben a szerződő felek valamely eredeti iratnak a másolatát küldik meg a másik fél részére, azt a küldő fél képviselője köteles bejelenteni címének megváltozásátnevének és tisztségének feltüntetése mellett aláírni és a következő szöveggel ellátni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat.” Ez a rendelkezés nem alkalmazandó a megrendelő és az átadás-átvételi jegyzőkönyv ese- tében.
7. Az ennek elmulasztásából eredő kár adataikban (különösen a Vevőt terhelitársaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) be- következő, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mu- lasztó felet terheli a felelősség.
Appears in 1 contract
Samples: Equipment Rental Agreement
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen szerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).Xxxxx által kijelölt kapcsolattartó személyek:
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt Vállalkozó részéről a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elterületileg illetékes divízióvezető. A Felek területi illetékességet a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesekkivitelezési tervben foglalt műszaki tartalom megvalósításának helye határozza meg, azaz mely divízió területén valósul meg a kivitelezés. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.Vállalkozó részéről: [NÉV], [TISZTSÉG] Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT] Alvállalkozó részéről: [NÉV], [TISZTSÉG] Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT]
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1Vállalkozó 2. pontjában pontban megjelölt e-mail cím, kapcsolattartója jogosult Alvállalkozó részére kiállítani a Vevő részéről pedig teljesítési igazolást. A 2. pontban meghatározott kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címszerződés módosítására.
4. Az Eladó átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírására, illetve az Elsődleges Kommunikáció tekintetében utasítások megadására a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazSzerződő Felek erre szervezetileg felhatalmazott megbízottja is jogosult. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon Kétség esetén az érintett Fél köteles igazolni a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülmegbízott jogosultságát.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk Szerződő Felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik Fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és többletköltségek a Vevőt terhelikfeladóvevény a címzettől az átvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő Szerződő Felek a hivatalos értesítések vagy más közlések elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a címzett visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő Fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.
6. A Szerződő Felek kötelesek minden, a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratot (pl. gépüzemnapló, eseti megrendelő stb.) olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvashatóan feltüntetni. A Szerződő Xxxxx visszautasíthatják a másik Fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely ennek a szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az olvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
7. Amennyiben a Szerződő Felek valamely eredeti iratnak a másolatát küldik meg a másik Fél részére, a küldő Fél képviselője köteles bejelenteni címének megváltozásátazt a következő szöveg feltüntetésével aláírni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat.”
8. Az ennek elmulasztásából adataikban (különösen a társaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a Szerződő Felek kötelesek a másik Féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
9. Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók jelen szerződésben feltüntetett adatainak kezelése az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 5. § (1) bekezdése, illetve a 2016/679/EU rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pontja alapján történik. Az adatok kezelésének, tárolásának célja a Felek szerződésből eredő kár kötelezettségeinek teljesítése és jogainak érvényesítése, a Vevőt terheliszerződés teljesítése érdekében a szerződéses partnerrel történő kapcsolattartás biztosítása, a szerződéses jogviszonyból eredő jogszabályi kötelezettségek teljesítése. Felek kölcsönösen tájékoztatják egymást, hogy a jelen szerződés szerinti kapcsolattartóik a szerződésben feltüntetett adataik kezeléséhez hozzájárultak. Felek megállapodnak, hogy az adatokat kizárólag azon munkatársaik ismerhetik meg, akiknek munkaköri kötelezettsége összefügg az adatkezelés céljának előmozdításával, és az adatokat az adatkezelés céljának eléréséig, de legfeljebb a szerződéses jogviszonyból eredő igények elévüléséig kezelik.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Kapcsolattartás. 9.1 Amennyiben a jelen Üzletszabályzat nem írja elő a személyes kapcsolattartást, és a Bank szerint sincs rá szükség, a Felek közötti kommunikáció – amennyiben a Szerződés eltérően nem rendelkezik - az alábbiak szerint történhet: a Bank által az Ügyfél felé az Ügyfél által megadott telefonszámokon, email címen, ,Online ügyfélszolgálaton, illetve írásban postai úton; az Ügyfél által a Bank felé: a (+36 1. ) 458 60 70-es telefonszámon, Online ügyfélszolgálaton keresztül, a xxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen, illetve írásban, postai úton; azzal, hogy az Ügyfél nem jogosult e-mail-ben vagy SMS-ben Megbízást adni a Bank részére.
9.2 A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve egymáshoz intézett nyilatkozataikat – a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2eltérő rendelkezése hiányában – írásban kötelesek megtenni. Az elektronikus úton Ügyfél tudomásul veszi, hogy:
a) a Bank levelezési címként az Ügyfél által meghatározott címet fogadja el, és nem vállal felelősséget azon értesítése elmaradásáért, amely abból ered, hogy az Ügyfél pontatlan, téves címet adott meg, illetőleg annak változását nem jelezte a Bank felé;
b) a Bank Ügyfélhez intézett (postai tértivevényes) nyilatkozatai – ide értve a Szerződés megszűnését követően küldött nyilatkozatokat is – akkor is kézbesítettnek tekintendők, amennyiben az Ügyfél által megadott címen történő kommunikációt kézbesítés bármely okból sikertelen volt, különösen, ha a Felek küldemény átvételét a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesekcímzett megtagadta vagy az „nem kereste”, „eredménytelen”, „elköltözött” vagy „címzett ismeretlen” jelzéssel érkezett vissza. Az így elküldött értesítéseket visszaküldött iratot a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail címBankhoz megérkezésével, de a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.postára adást követő
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat
Kapcsolattartás. 17.1. Felek kapcsolattartóinak, a kivitelezés során jognyilatkozat tételére jogosult képviselőinek megnevezését és elérhetőségét a jelen Szerződés 6. sz. melléklete tartalmazza.
7.2. Amennyiben a kapcsolattartók személye megváltozik, erről Xxxxx írásban kötelesek értesíteni egymást.
7.3. A jelen Szerződéssel kapcsolatos bármely rendelkezés kizárólag írásban érvényes és a címzettnek a jelen Szerződésben megadott elérhetőségére történő kézbesítéssel, a közléssel válik hatályossá. Felek egymással megállapodnak, hogy az írásbeli nyilatkozatok - postai küldemények esetén a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban, ill. ajánlott küldemények esetén – vagy ha a címzett a részére a megadott kapcsolattartási címére küldött tértivevényes küldeményt bármely okból nem veszi át – a postai feladásától számított ötödik napon, - személyes kézbesítés esetén az átvételi elismervényen szereplő időpontban, - email-címre történő küldés esetén abban az esetben, ha az e-mail címzettje az e- mailt visszaigazolja, - fax-számra küldött nyilatkozat esetén a sikeres kézbesítési értesítésen megadott időpontban, - az építési naplóban tett bejegyzés útján tartjáktett nyilatkozat a másik Fél ellenjegyzésének időpontjában minősül közöltnek. Felek a jelen Szerződés módosítása, kivéve ill. felmondása esetén az e- mail és/vagy fax és/vagy építési naplóba tett bejegyzés útján tett nyilatkozattétel lehetőségét kizárják.
7.4. Felek a Szerződés és teljesítése során együttműködni kötelesek. Ennek keretében a jelen ÁSZF megkötésévelFelek kötelesek egymást kapcsolattartóik útján írásban értesíteni mindazon körülményekről, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (amelyek a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)szerződésben vállalt kölcsönös kötelezettségekből kifolyólag a teljesítést érintik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el7.5. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesekSzerződést érintő adataikban bekövetkező bármilyen változást, az érintett adatok hatályossá válásának napjától számított 5 munkanapon belül írásban kötelesek közölni a másik Féllel. Az így elküldött értesítéseket Ezen kötelezettség elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden kárért a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikmulasztó Felet terheli a felelősség.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Kapcsolattartás. A Hitelező az alábbi módon tartja a kapcsolatot az Ügyfelekkel: − nem nevesített kölcsönszerződés esetén a Hitelező (és amennyiben a Közvetítő rendelkezik honlappal a Közvetítő) honlapján elhelyezett, és a Zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény útján; − nevesített kölcsönszerződés esetén pedig postai levél útján. A Hirdetmény a közzététel napján közöltnek tekintendő, míg a postai levél kézbesítésére vonatkozóan a 8.6. pont rendelkezései irányadóak.
1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákszerződő felek között kézizálogjoggal biztosított kölcsönszerződés jött létre. A kölcsönszerződés alapján az előlapon megnevezett Hitelező, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)továbbiakban Hitelező) köteles a szerződésben meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint (egy összegben a lejárat napjáig, ha a zálogjegy előlapjára nyomtatott szöveg másként nem rendelkezik) készpénzben visszafizetni. A kölcsön folyósítása a szerződéskötéskor, készpénzben történik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A szerződés a Felek jelen általános szerződési feltételekből, valamint a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elzálogjegy előlapján feltüntetett adatokból, rendelkezésekből áll. A Felek zálogjegy előlapján kerül feltüntetésre a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket kölcsön összege, a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintiklejárat napja, a szerződéskötés helye és időpontja, a Teljes Hiteldíj Mutató, a díjtételek és azok mértéke, valamint az egyes díjtételek fizetési határideje, esetlegesen a kölcsön visszafizetésére vonatkozó egyedi rendelkezések, fizetési határidők, továbbá a zálogtárgy leírása, valamint annak a felek által közösen megállapított (a Hitelező érdekében eljáró közvetítő által megajánlott, és az adós által elfogadott) zálogértéke.
3. A kapcsolattartásra kijelölt ezálogjegy a Ptk. 5:89. § (6) bekezdése alapján értékpapírnak minősülő okirat, amelynek kibocsátója a Hitelező, és amelynek birtokosa a Hitelezővel (zálogjogosulttal) szemben jogosult arra, hogy az előlapon meghatározott kölcsönösszeg és járulékai megfizetése ellenében, a türelmi idő végéig megkapja a zálogtárgyat. A jogosultság bizonyítása, illetve átruházása kizárólag az értékpapír által lehetséges, emiatt a Hitelező nyomatékosan felhívja az adós figyelmét a zálogjegy gondos megőrzésére. A zálogtárgy átvételét követően az adós semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
4. A szerződés a zálogtárgynak a Hitelező javára történő átadásával, valamint a zálogjegy és a kölcsönösszeg adós általi átvételével jön létre („elzálogosítás napja”).
5. A Hitelezőt követelése biztosítására a szerződésben meghatározott zálogtárgyon kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának a joga, a zálogtárgyat azonban köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. Az adós a zálogtárgy átadásával szavatolja az afeletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a zálogjegy előlapján rögzített zálogértékig terjed.
6. Az adós által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata tartalmazza.
7. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak.
8. Az adós – zálogjegyének benyújtásával – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és - teljes előtörlesztés esetén - zálogtárgyának kiváltására; a Hitelezőnek az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés vonatkozik arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az adós 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
9. A Hitelező kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal hirdetmény útján értesíti az adóst, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az adós részére, és azt, valamint a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét a zálogjegy benyújtása ellenében az adósnak kiadja. Az adós a fenti összegre az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül jogosult.
10. Az adós által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni.
11. A szerződés megkötése során a Hitelező képviseletében a zálogjegy előlapján megnevezett közvetítő jár el. A közvetítő, mint kiemelt közvetítő, kizárólag a Hitelező érdekében, nevében és javára jár el, ugyanakkor a közvetítő eljárásáért az adós fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A közvetítő a Magyar Nemzeti Bank közvetítői nyilvántartásában szerepel, amely a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon ellenőrizhető. A közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
12. A Hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 39– Központi levélcím: 1534 Budapest, Pf.: 777., Központi telefon: (00-mail címek0) 0000-000, Központi fax: (00-0) 0000-000, webcím: xxxx://xxx.xx). A közvetítővel szemben panaszügyben az Eladó részéről az XXXX XX.1adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület (1013 Budapest, Krisztina krt. pontjában megjelölt e39. levélcím: 1525 Budapest, Pf.: 172.) eljárását kezdeményezheti.
13. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzatai, a díjtételeket és azok mértékét tartalmazó – a zálogfiókokban kifüggesztett – hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak. amely létrejött egyrészről a BÁV Pénzügyi Szolgáltató Zrt. (1027 Budapest, Csalogány u. 23-mail 33., cégjegyzékszám: 01-10- 045729) mint hitelező („Hitelező”), képviseletében eljár a ………………………………………………………………….. mint közvetítő („Közvetítő”) – a Közvetítő fiókja a ....... sz. zálogfiók ( ) másrészről ………………………………………………………… (név) …………………………………………………………. (születéskori név) …………………………………………………………. (lakcím) …………………………………………………………. (levelezési cím, ha lakcímtől eltérő) ………………………………………………………… (azonosító okmány típusa, száma) ………………………………………………………… (anyja neve) ………………………………………………………… (születési hely, idő) mint adós („Adós”) között az alulírott napon, a Vevő részéről pedig következőek szerint:
1. A szerződés alapján a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címHitelező ……… Ft ( forint) kölcsönösszeget bocsát az Adós rendelkezésére, az Adós köteles a kölcsön összegét és a 4. pontban meghatározott díjtételeket a szerződés szerint visszafizetni.
2. A kölcsön futamideje … nap, a lejárat napja: ………… A kölcsön folyósítása – az Adós döntése alapján – banki átutalással a sz. bankszámlára történik, a szerződéskötéstől számított 3 banki napon belül. A folyósítandó összeg – a folyósításkor esedékes díjtételek levonásával Ft.
3. Az Adós a szerződés biztosítékaként átadta az alábbi kézizálogtárgyat, amelynek átvételét a Hitelező a szerződés aláírásával elismeri: Súly: …… g. Mennyiség: …… db. A Hitelező a biztosítékként átadott zálogtárgy zálogértékére javaslatot tett, és azt az Adós elfogadta, így azt a felek a következők szerint határozzák meg: Ft.
4. Az Eladó Adós a kölcsönösszeg ellenében az Elsődleges Kommunikáció tekintetében alábbi díjtételeket köteles megfizetni a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét Hitelezőnek:
(a) Kamatot, amelynek mértéke évi %, és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaza folyósítástól a futamidő végéig kerül felszámításra, és amely a lejárat napján válik esedékessé. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon kamat összege a napon minősülnek kézbesítettnekfutamidő végén Ft.
(b) Kezelési díjat, amelynek mértéke egyszeri …… % (összege Ft ) és amely nap [a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben választott kölcsön-típus függvényében] a Vevő lejáratkor / a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átfolyósítás napján esedékes, úgy és a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkölcsön összegéből kerül levonásra.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek Az Adós a Vevőt terhelikkölcsönt egy összegben, készpénzben, a lejárat napján, a zálogfiókban köteles a még meg nem fizetett díjtételekkel együtt visszafizetni. Abban az esetben, ha a lejárat napja olyan napra esik, amelyen a zálogfiók zárva tart, az adós – késedelem nélkül – az ezt megelőző utolsó nyitvatartási napon teljesíthet. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozásátlejárat napján az Adós által fizetendő teljes összeg: …………,Ft a vonatkozó teljes hiteldíj mutató (THM) mértéke %.
6. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak. Az ennek Adós által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata tartalmazza.
7. Az Adós által fizetendő teljes összeg Adós részéről történő megfizetésével a szerződés megszűnik, az Adós a 3. pontban meghatározott zálogtárgyat visszakapja. A zálogtárgy átvételét követően az Adós semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
8. A Hitelezőt követelése biztosítására a szerződés 3. pontjában meghatározott zálogtárgyon (amely feletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét az Adós a szerződés aláírásával kijelenti és szavatolja) kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának joga, a zálogtárgyat köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a 3. pontban rögzített zálogértékig terjed.
9. Az Adós – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és – teljes előtörlesztés esetén – zálogtárgyának kiváltására; ebben az esetben az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően a hitelezőnek kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés vonatkozik arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az Adós 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
10. Az Adós – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – 14 napon belül jogosult a szerződéstől elállni, amennyiben a kölcsön az elállásig még nem került folyósításra; ebben az esetben a 4. (b) pontban foglalt díjtételen felül (melynek esedékessége ez esetben az elállás napja) fizetési kötelezettség nem terheli, az elállásra tekintettel külön díj nem kerül felszámításra. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződéstől elállni.
11. A kölcsön visszafizetésének késedelme esetén a Hitelezőt a késedelmes időszakra évi …… % késedelmi kamat, valamint a késedelmes időszak első 7 napjára …… %, ezt követően pedig minden megkezdett 7 napra további …… % kezelési pótdíj illeti meg.
12. A Hitelező zálogtárgyból való kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal értesíti az adóst, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Adós részére, és a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét, az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül az Adósnak kiadja.
13. Az Xxxx által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni, az elszámolásra a 12. pont rendelkezései irányadóak.
14. Az Adós köteles címváltozását késedelem nélkül, írásban vagy személyesen bejelenteni a Hitelező vagy – közvetítő útján megkötött kölcsönszerződés esetén - a Közvetítő részére. Ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt származó mindennemű kár, illetőleg hátrány kizárólag az Adóst terheli.
15. A hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró Közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 39. – Központi levélcím: H-1534 Budapest BKKP Postafiók: 777., Központi telefon: (00-0) 0000-000, Központi fax: (00-0) 0000-000, webcím: xxxx://xxx.xx/xxxxxxxxxx). ). A Hitelezővel és a Közvetítővel szemben panaszügyekben az Adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület (1013 Budapest, Krisztina krt. 39. – Levélcím: 1525 Budapest, Pf.: 172) eljárást kezdeményezheti.
16. A szerződés megkötése során a Közvetítő tájékoztatta az Adóst, hogy a Hitelező függő közvetítőjeként kizárólag a Hitelező érdekében, nevében, és javára jár el, ugyanakkor a Közvetítő eljárásáért az Adós fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a Közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A Közvetítő a Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásában szerepel, amely a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon ellenőrizhető. A Közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
17. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata, Hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak.
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Kapcsolattartás. A Hitelező az alábbi módon tartja a kapcsolatot az Ügyfelekkel: – nem nevesített kölcsönszerződés esetén a Hitelező (és amennyiben a Közvetítő rendelkezik honlappal a Közvetítő) honlapján elhelyezett, és a Zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény útján; – nevesített kölcsönszerződés esetén pedig postai levél útján. A Hirdetmény a közzététel napján közöltnek, míg a postai levél, amennyiben „nem kereste”, „elköltözött”, „ismeretlen”, „ismeretlen helyre költözött”, „cím elégtelen”, illetve bármilyen, egyéb jelzéssel érkezik vissza, a tértivevény visszaérkezése napjával kézbesítettnek tekintendő.
1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákszerződő felek között kézizálogjoggal biztosított kölcsönszerződés jött létre. A kölcsönszerződés alapján az előlapon megnevezett Hitelező, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)továbbiakban Hitelező) köteles a szerződésben meghatározott pénzösszeget az Ügyfél rendelkezésére bocsátani, az Ügyfél pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint (egy összegben a lejárat napjáig, ha a zálogjegy előlapjára nyomtatott szöveg másként nem rendelkezik) készpénzben visszafizetni. A kölcsön folyósítása a szerződéskötéskor, készpénzben történik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A szerződés a Felek jelen általános szerződési feltételekből, valamint a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elzálogjegy előlapján feltüntetett adatokból, rendelkezésekből áll. A Felek zálogjegy előlapján kerül feltüntetésre a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket kölcsön összege, a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintiklejárat napja, a szerződéskötés helye és időpontja, a Teljes Hiteldíj Mutató, a díjtételek és azok mértéke, valamint az egyes díjtételek fizetési határideje, esetlegesen a kölcsön visszafizetésére vonatkozó egyedi rendelkezések, fizetési határidők, továbbá a zálogtárgy leírása, valamint annak a felek által közösen megállapított (a Hitelező érdekében eljáró közvetítő által megajánlott, és az Ügyfél által elfogadott) zálogértéke.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: zálogjegy a Ptk. 5:89. § (6) bekezdése alapján értékpapírnak minősülő okirat, amelynek kibocsátója a Hitelező, és amelynek birtokosa a Hitelezővel (zálogjogosulttal) szemben jogosult arra, hogy az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail címelőlapon meghatározott kölcsönösszeg és járulékai megfizetése ellenében, a Vevő részéről pedig türelmi idő végéig megkapja a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címzálogtárgyat. A jogosultság bizonyítása, illetve átruházása kizárólag az értékpapír által lehetséges, emiatt a Hitelező nyomatékosan felhívja az Ügyfél figyelmét a zálogjegy gondos megőrzésére. A zálogtárgy átvételét követően az Ügyfél semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében A szerződés a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét zálogtárgynak a Hitelező javára történő átadásával, valamint a zálogjegy és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 kölcsönösszeg Ügyfél általi átvételével jön létre (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül„elzálogosítás napja”).
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek Hitelezőt követelése biztosítására a Vevőt terhelikszerződésben meghatározott zálogtárgyon kézizálogjog illeti meg. A Vevő Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának a joga, a zálogtárgyat azonban köteles bejelenteni címének megváltozásátépségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. Az ennek elmulasztásából eredő kár Ügyfél a Vevőt terhelizálogtárgy átadásával szavatolja az afeletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a zálogjegy előlapján rögzített zálogértékig terjed.
6. Az Ügyfél által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a Szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező Üzletszabályzata tartalmazza.
7. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak.
8. Az Ügyfél – zálogjegyének benyújtásával – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és - teljes előtörlesztés esetén - zálogtárgyának kiváltására; a Hitelezőnek az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a vonatkozó hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés irányadó arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az Ügyfél 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
9. A Hitelező kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal hirdetmény útján értesíti az Ügyfelet, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Ügyfél részére, és azt, valamint a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét a zálogjegy benyújtása ellenében az adósnak kiadja. Az Ügyfél a fenti összegre az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül jogosult.
10. Az Ügyfél által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni.
11. A szerződés megkötése során a Hitelező képviseletében a zálogjegy előlapján megnevezett közvetítő jár el. A közvetítő, mint kiemelt közvetítő, kizárólag a Hitelező érdekében, nevében és javára jár el, ugyanakkor a közvetítő eljárásáért az Ügyfél fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A közvetítő a Magyar Nemzeti Bank közvetítői nyilvántartásában szerepel, amely a www.mnb.hu/felugyelet honlapon ellenőrizhető. A közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
12. A Hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 55., telephely: 1122 Budapest, Krisztina krt. 6.; Levélcím: Magyar Nemzeti Bank, 1534 Budapest, BKKP Pf.: 777., Központi telefon:
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Kapcsolattartás. A Hitelező az alábbi módon tartja a kapcsolatot az Ügyfelekkel: A Hirdetmény a közzététel napján közöltnek tekintendő, míg a postai levél kézbesítésére vonatkozóan a 8.6. pont rendelkezései irányadóak.
1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákszerződő felek között kézizálogjoggal biztosított kölcsönszerződés jött létre. A kölcsönszerződés alapján az előlapon megnevezett Hitelező, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)továbbiakban Hitelező) köteles a szerződésben meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint (egy összegben a lejárat napjáig, ha a zálogjegy előlapjára nyomtatott szöveg másként nem rendelkezik) készpénzben visszafizetni. A kölcsön folyósítása a szerződéskötéskor, készpénzben történik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A szerződés a Felek jelen általános szerződési feltételekből, valamint a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elzálogjegy előlapján feltüntetett adatokból, rendelkezésekből áll. A Felek zálogjegy előlapján kerül feltüntetésre a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket kölcsön összege, a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintiklejárat napja, a szerződéskötés helye és időpontja, a Teljes Hiteldíj Mutató, a díjtételek és azok mértéke, valamint az egyes díjtételek fizetési határideje, esetlegesen a kölcsön visszafizetésére vonatkozó egyedi rendelkezések, fizetési határidők, továbbá a zálogtárgy leírása, valamint annak a felek által közösen megállapított (a Hitelező érdekében eljáró közvetítő által megajánlott, és az adós által elfogadott) zálogértéke.
3. A kapcsolattartásra kijelölt ezálogjegy a Ptk. 5:89. § (6) bekezdése alapján értékpapírnak minősülő okirat, amelynek kibocsátója a Hitelező, és amelynek birtokosa a Hitelezővel (zálogjogosulttal) szemben jogosult arra, hogy az előlapon meghatározott kölcsönösszeg és járulékai megfizetése ellenében, a türelmi idő végéig megkapja a zálogtárgyat. A jogosultság bizonyítása, illetve átruházása kizárólag az értékpapír által lehetséges, emiatt a Hitelező nyomatékosan felhívja az adós figyelmét a zálogjegy gondos megőrzésére. A zálogtárgy átvételét követően az adós semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
4. A szerződés a zálogtárgynak a Hitelező javára történő átadásával, valamint a zálogjegy és a kölcsönösszeg adós általi átvételével jön létre („elzálogosítás napja”).
5. A Hitelezőt követelése biztosítására a szerződésben meghatározott zálogtárgyon kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának a joga, a zálogtárgyat azonban köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. Az adós a zálogtárgy átadásával szavatolja az afeletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a zálogjegy előlapján rögzített zálogértékig terjed.
6. Az adós által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata tartalmazza.
7. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak.
8. Az adós – zálogjegyének benyújtásával – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és - teljes előtörlesztés esetén - zálogtárgyának kiváltására; a Hitelezőnek az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés vonatkozik arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az adós 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
9. A Hitelező kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal hirdetmény útján értesíti az adóst, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az adós részére, és azt, valamint a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét a zálogjegy benyújtása ellenében az adósnak kiadja. Az adós a fenti összegre az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül jogosult.
10. Az adós által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni.
11. A szerződés megkötése során a Hitelező képviseletében a zálogjegy előlapján megnevezett közvetítő jár el. A közvetítő, mint kiemelt közvetítő, kizárólag a Hitelező érdekében, nevében és javára jár el, ugyanakkor a közvetítő eljárásáért az adós fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A közvetítő a Magyar Nemzeti Bank közvetítői nyilvántartásában szerepel, amely a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon ellenőrizhető. A közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
12. A Hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 39. – Központi levélcím: 1534 Budapest, Pf.: 777., Központi telefon: (00-mail címek0) 0000-000, Központi fax: (00-0) 0000-000, webcím: xxxx://xxx.xx). A közvetítővel szemben panaszügyben az Eladó részéről az XXXX XX.1adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület (1013 Budapest, Krisztina krt. pontjában megjelölt e39. levélcím: 1525 Budapest, Pf.: 172.) eljárását kezdeményezheti.
13. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzatai, a díjtételeket és azok mértékét tartalmazó – a zálogfiókokban kifüggesztett – hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak. amely létrejött egyrészről a BÁV Pénzügyi Szolgáltató Zrt. (1027 Budapest, Csalogány u. 23-mail 33., cégjegyzékszám: 01-10- 045729) mint hitelező („Hitelező”), képviseletében eljár a ………………………………………………………………….. mint közvetítő („Közvetítő”) – a Közvetítő fiókja a ....... sz. zálogfiók ( ) másrészről ………………………………………………………… (név) …………………………………………………………. (születéskori név) …………………………………………………………. (lakcím) …………………………………………………………. (levelezési cím, ha lakcímtől eltérő) ………………………………………………………… (azonosító okmány típusa, száma) ………………………………………………………… (anyja neve) ………………………………………………………… (születési hely, idő) mint adós („Adós”) között az alulírott napon, a Vevő részéről pedig következőek szerint:
1. A szerződés alapján a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címHitelező ……… Ft ( forint) kölcsönösszeget bocsát az Adós rendelkezésére, az Adós köteles a kölcsön összegét és a 4. pontban meghatározott díjtételeket a szerződés szerint visszafizetni.
2. A kölcsön futamideje … nap, a lejárat napja: ………… A kölcsön folyósítása – az Adós döntése alapján – banki átutalással a sz. bankszámlára történik, a szerződéskötéstől számított 3 banki napon belül. A folyósítandó összeg – a folyósításkor esedékes díjtételek levonásával Ft.
3. Az Adós a szerződés biztosítékaként átadta az alábbi kézizálogtárgyat, amelynek átvételét a Hitelező a szerződés aláírásával elismeri: Súly: …… g. Mennyiség: …… db. A Hitelező a biztosítékként átadott zálogtárgy zálogértékére javaslatot tett, és azt az Adós elfogadta, így azt a felek a következők szerint határozzák meg: Ft.
4. Az Eladó Adós a kölcsönösszeg ellenében az Elsődleges Kommunikáció tekintetében alábbi díjtételeket köteles megfizetni a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét Hitelezőnek:
(a) Kamatot, amelynek mértéke évi %, és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaza folyósítástól a futamidő végéig kerül felszámításra, és amely a lejárat napján válik esedékessé. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon kamat összege a futamidő végén Ft.
(b) Kezelési díjat, amelynek mértéke egyszeri …… % (összege Ft ) és amely [a választott kölcsön-típus
5. Az Adós a kölcsönt egy összegben, készpénzben, a lejárat napján, a zálogfiókban köteles a még meg nem fizetett díjtételekkel együtt visszafizetni. Abban az esetben, ha a lejárat napja olyan napra esik, amelyen a zálogfiók zárva tart, az adós – késedelem nélkül – az ezt megelőző utolsó nyitvatartási napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap teljesíthet. A lejárat napján az Adós által fizetendő teljes összeg: …………,Ft a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerülvonatkozó teljes hiteldíj mutató (THM) mértéke %.
6. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a Vevő felek megállapodnak a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átszerződés prolongálásáról, úgy az ezt követő időszakban a küldemény szerződésre a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak. Az Adós által a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek kölcsön után esetlegesen fizetendő, a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülszerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata tartalmazza.
57. Az Adós által fizetendő teljes összeg Adós részéről történő megfizetésével a szerződés megszűnik, az Adós a 3. pontban meghatározott zálogtárgyat visszakapja. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelikzálogtárgy átvételét követően az Adós semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
8. A Vevő Hitelezőt követelése biztosítására a szerződés 3. pontjában meghatározott zálogtárgyon (amely feletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét az Adós a szerződés aláírásával kijelenti és szavatolja) kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának joga, a zálogtárgyat köteles bejelenteni címének megváltozásátépségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a 3. pontban rögzített zálogértékig terjed.
9. Az ennek Adós – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és – teljes előtörlesztés esetén – zálogtárgyának kiváltására; ebben az esetben az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően a hitelezőnek kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés vonatkozik arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az Adós 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
10. Az Adós – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – 14 napon belül jogosult a szerződéstől elállni, amennyiben a kölcsön az elállásig még nem került folyósításra; ebben az esetben a 4. (b) pontban foglalt díjtételen felül (melynek esedékessége ez esetben az elállás napja) fizetési kötelezettség nem terheli, az elállásra tekintettel külön díj nem kerül felszámításra. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződéstől elállni.
11. A kölcsön visszafizetésének késedelme esetén a Hitelezőt a késedelmes időszakra évi …… % késedelmi kamat, valamint a késedelmes időszak első 7 napjára …… %, ezt követően pedig minden megkezdett 7 napra további …… % kezelési pótdíj illeti meg.
12. A Hitelező zálogtárgyból való kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal értesíti az adóst, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Adós részére, és a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét, az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül az Adósnak kiadja.
13. Az Xxxx által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni, az elszámolásra a 12. pont rendelkezései irányadóak.
14. Az Adós köteles címváltozását késedelem nélkül, írásban vagy személyesen bejelenteni a Hitelező vagy – közvetítő útján megkötött kölcsönszerződés esetén - a Közvetítő részére. Ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt származó mindennemű kár, illetőleg hátrány kizárólag az Adóst terheli.
15. A hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró Közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 39. – Központi levélcím: H-1534 Budapest BKKP Postafiók: 777., Központi telefon: (00-0) 0000-000, Központi fax: (00-0) 0000-000, webcím: xxxx://xxx.xx/xxxxxxxxxx). ). A Hitelezővel és a Közvetítővel szemben panaszügyekben az Adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület ((1013 Budapest, Krisztina krt. 39. – Levélcím: 1525 Budapest, Pf.: 172) eljárást kezdeményezheti.
16. A szerződés megkötése során a Közvetítő tájékoztatta az Adóst, hogy a Hitelező függő közvetítőjeként kizárólag a Hitelező érdekében, nevében, és javára jár el, ugyanakkor a Közvetítő eljárásáért az Adós fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a Közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A Közvetítő a Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásában szerepel, amely a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon ellenőrizhető. A Közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
17. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata, Hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak.
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen szerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Megrendelő részéről: [DIVÍZIÓVEZETŐ NEVE], kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötéséveldivízióvezető Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT] Telefax: [ADAT] Vállalkozó részéről: [NÉV], módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban[TISZTSÉG] Telefonszám: Elsődleges Kommunikáció).[ADAT] E-mail: [ADAT] Telefax: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Megrendelő 1. pontban megjelölt kapcsolattartója jogosult a Felek Vállalkozó részére kiállítani a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elBASWARE teljesítésigazolást. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikszerződés módosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: gépüzemnapló, vagy menetlevél leigazolására, illetve a helyszíni utasítások megadására a szerződő felek erre szervezetileg felhatalmazott megbízottja (pl. kezelőszemélyzet) is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízott jogosultságát.
4. Az Eladó Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnekmás közlések telefaxon, amely nap a tértivevényen illetve elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben megtörténtét a Vevő címzett visszaigazolja és az eredeti példányt a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átküldő fél – amennyiben az ésszerű, úgy vagy a küldemény a címzett azt kifejezetten kéri – postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülis megküldi.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk szerződő felek kötelesek minden, a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratot (pl. gépüzemnapló, menetlevél stb.) olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és többletköltségek a Vevőt terheliktisztségét olvashatóan feltüntetni. A Vevő szerződő felek visszautasíthatják a másik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely ennek a szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az olvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
6. Amennyiben a szerződő felek valamely eredeti iratnak a másolatát küldik meg a másik fél részére, azt a küldő fél képviselője köteles bejelenteni címének megváltozásáta következő szöveg feltüntetésével aláírni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat.” Ez a rendelkezés nem alkalmazandó a gépüzemnapló, vagy menetlevél esetében.
7. Az ennek elmulasztásából eredő kár adataikban (különösen a Vevőt terhelitársaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Kapcsolattartás. 17.1. Felek kapcsolattartóinak, a kivitelezés során jognyilatkozat tételére jogosult képviselőinek megnevezését és elérhetőségét a jelen Szerződés 5. sz. melléklete tartalmazza.
7.2. Amennyiben a kapcsolattartók személye megváltozik, erről Xxxxx írásban kötelesek értesíteni egymást.
7.3. A jelen Szerződéssel kapcsolatos bármely rendelkezés kizárólag írásban érvényes és a címzettnek a jelen Szerződésben megadott elérhetőségére történő kézbesítéssel, a közléssel válik hatályossá. Felek egymással megállapodnak, hogy az írásbeli nyilatkozatok - postai küldemények esetén a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban, ill. ajánlott küldemények esetén – vagy ha a címzett a részére a megadott kapcsolattartási címére küldött tértivevényes küldeményt bármely okból nem veszi át – a postai feladásától számított ötödik napon, - személyes kézbesítés esetén az átvételi elismervényen szereplő időpontban, - email-címre történő küldés esetén abban az esetben, ha az e-mail címzettje az e- mailt visszaigazolja, - fax-számra küldött nyilatkozat esetén a sikeres kézbesítési értesítésen megadott időpontban, - az építési naplóban tett bejegyzés útján tartjáktett nyilatkozat a másik Fél ellenjegyzésének időpontjában minősül közöltnek. Felek a jelen Szerződés módosítása, kivéve ill. felmondása esetén az e- mail és/vagy fax és/vagy építési naplóba tett bejegyzés útján tett nyilatkozattétel lehetőségét kizárják.
7.4. Felek a Szerződés és teljesítése során együttműködni kötelesek. Ennek keretében a jelen ÁSZF megkötésévelFelek kötelesek egymást kapcsolattartóik útján írásban értesíteni mindazon körülményekről, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (amelyek a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)szerződésben vállalt kölcsönös kötelezettségekből kifolyólag a teljesítést érintik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el7.5. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesekSzerződést érintő adataikban bekövetkező bármilyen változást, az érintett adatok hatályossá válásának napjától számított 5 munkanapon belül írásban kötelesek közölni a másik Féllel. Az így elküldött értesítéseket Ezen kötelezettség elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden kárért a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikmulasztó Felet terheli a felelősség.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen keretszerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: [NÉV], kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével[MUNKAKÖR] Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT] Telefax: [ADAT] Vállalkozó részéről: [NÉV], módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban[MUNKAKÖR] Telefonszám: Elsődleges Kommunikáció).[ADAT] E-mail: [ADAT] Telefax: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Megrendelő a Felek jelen keretszerződés XV. 1. pontban megjelölt képviselője jogosult a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elVállalkozó részére kiállítani az eseti megrendelőket. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikkeretszerződés módosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt eAz átadás-mail címek: átvételi jegyzőkönyv leigazolására a szerződő felek erre szervezetileg felhatalmazott megbízottja (pl. gépkocsivezető) is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízott jogosultságát.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében alvállalkozó engedélyezésére a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülMegrendelő mindenkori műszaki igazgatója jogosult.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk Szerződő felek a jelen keretszerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és többletköltségek a Vevőt terhelikfeladóvevény a címzettől az átvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő szerződő felek a hivatalos értesítések vagy más közlések telefaxon, illetve elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a címzett visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.
6. A szerződő felek kötelesek minden, a jelen keretszerződés teljesítésével kapcsolatos iratot (pl. gépüzemnapló, eseti megrendelő stb.) olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvashatóan feltüntetni. A szerződő felek visszautasíthatják a másik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely ennek a szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az olvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
7. Amennyiben a szerződő felek valamely eredeti iratnak a másolatát küldik meg a másik fél részére, azt a küldő fél képviselője köteles bejelenteni címének megváltozásáta következő szöveg feltüntetésével aláírni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat.” Ez a rendelkezés nem alkalmazandó az eseti megrendelő és a gépüzemnapló esetében.
8. Az ennek elmulasztásából adataikban (különösen a társaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
9. Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók jelen szerződésben feltüntetett adatainak kezelése az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 5. § (1) bekezdése, illetve a 2016/679/EU rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a), b) és c) pontja alapján történik. Az adatok kezelésének, tárolásának célja a Felek szerződésből eredő kár kötelezettségeinek teljesítése és jogainak érvényesítése, a Vevőt terheliszerződés teljesítése érdekében a szerződéses partnerrel történő kapcsolattartás biztosítása, a szerződéses jogviszonyból eredő jogszabályi kötelezettségek teljesítése. Felek kölcsönösen tájékoztatják egymást, hogy a jelen szerződés szerinti kapcsolattartóik a szerződésben feltüntetett adataik kezeléséhez hozzájárultak. Felek megállapodnak, hogy az adatokat kizárólag azon munkatársaik ismerhetik meg, akiknek munkaköri kötelezettsége összefügg az adatkezelés céljának előmozdításával, és az adatokat az adatkezelés céljának eléréséig, de legfeljebb a szerződéses jogviszonyból eredő igények elévüléséig kezelik.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Kapcsolattartás. 110.1. Felek az egyedi Bérleti Szerződésben rögzítik, hogy kik a felek által kapcsolattartásra kijelölt személyek. Amennyiben nem a Fél képviseletére jogosultjától, vagy a Fél által kapcsolattartásra kijelölt személytől, illetve meghatalmazottjaiktól érkezik értesítés, közlés, úgy küldő fél tudomásul veszi, hogy a fogadó fél jogosult azt hatálytalannak tekinteni.
10.2. A Felek egymással meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni és eredeti példányban kell átadni a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákmásik Félnek.
10.3. Szerződő felek a Bérleti Szerződésben foglalt, kivéve illetve ahhoz kapcsolódó valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a Szerződés másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott tértivevényes küldeményként küldték meg és a jelen ÁSZF megkötésévelfeladóvevény a címzettől az átvételt igazoló, módosításával vagy „címzett ismeretlen helyre költözött", a „címzett ismeretlen", „címzett elköltözött" és megszűnésével, „cím elégtelen" valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek („nem kereste" jelzéssel érkezik vissza. A szerződő felek a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2. Az hivatalos értesítések vagy más közlések elektronikus úton (e-mail) történő kommunikációt továbbítást is elfogadják, amennyiben az a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt közlés kézhezvételét visszaigazoló e-mail címek: üzenetben történik és – amennyiben az Eladó részéről ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – az XXXX XX.1eredeti példányt a küldő fél postán is megküldi. pontjában A kézbesítés időpontjának tekintendő a személyes kézbesítés esetén az átvételére jogosult személy aláírásával igazolt átvétel időpontja, postai kézbesítés esetén a tértivevényen megjelölt enap vagy a kézbesítés megkísérlésének napja, ha a címzett az átvételt megtagadta, míg kétszeri sikertelen kézbesítés esetén (a küldemény „nem kereste", „címzett ismeretlen", „cím elégtelen" vagy „elköltözött" jelzéssel érkezett vissza a feladóhoz) a második postai kézbesítés megkísérlésének napját követő ötödik munkanap. E-mail címútján történő továbbítás esetén a kézbesítés időpontja az átvétel, közlés megtörténtének címzett általi visszaigazolásának napja.
10.4. A szerződő felek kötelesek minden, a Vevő részéről pedig jelen ÁSZF, illetve a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címBérleti Szerződés teljesítésével kapcsolatos iratot olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvashatóan feltüntetni. A szerződő felek visszautasíthatják a másik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely ennek a szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az olvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül10.5. Amennyiben a Vevő szerződő felek valamely eredeti iratnak a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átmásolatát küldik meg a másik fél részére, úgy azt a küldemény küldő fél képviselője köteles nevének és tisztségének feltüntetése mellett aláírni és a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkövetkező szöveggel ellátni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat."
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását10.6. Az ennek elmulasztásából eredő kár adataikban (különösen a Vevőt terhelitársaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés
Kapcsolattartás. 17.5.1 Szerződő Fél a jelentkezési lapon köteles jelölni a kapcsolattartója elérhetőségét és adatait. A Ameny- nyiben nem a fél képviseletére jogosultjától, vagy a fél által kapcsolattartásra kijelölt személytől, illetve meghatalmazottjaiktól érkezik értesítés, közlés, úgy küldő fél tudomásul veszi, hogy a fogadó fél jogosult azt hatálytalannak tekinteni.
7.5.2 Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákSzerződésben foglalt, kivéve illetve ahhoz kapcsolódó valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a Szerződés másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a jelen ÁSZF megkötésévelfeladóvevény a címzettől az átvételt igazoló, módosításával vagy „címzett ismeretlen helyre költözött", a „címzett ismeretlen", „címzett elköltözött" és megszűnésével, „cím elégtelen" valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek („nem kereste" jelzéssel érkezik vissza. Felek a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2. Az hivatalos értesítések vagy más közlések elektronikus úton (e-mail) történő kommunikációt továbbítást is elfo- gadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a Felek címzett visszaigazolja és az eredeti példányt a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elküldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi. A Felek Vita esetén a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket kézbesítés időpontja
(i) a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.személyes kézbesítés esetén az átvétel időpontja
3. A kapcsolattartásra kijelölt (ii) e-mail címek: útján történő továbbítás esetén az Eladó részéről elküldés napja
(iii) sikeres postai kézbesítés esetén a kézbesítés napja
(iv) eredménytelen postai kézbesítés esetén az XXXX XX.1eredménytelenséget igazoló postai értesítő kéz- hezvételét követő 5. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címnap.
47.5.3 Az adataikban (különösen a fél címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást Felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából vagy késedelmes teljesíté- séből származó minden igazolható kárért a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon mulasztó felet terheli a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülfelelősség.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a Szerződő felek székhelyeinek címe jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)szerződés I. fejezetében találhatók.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A fentebb megadott címek a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikkapcsolattartás szempontjából jogilag is mérvadóak.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1kapcsolattartás alap esetben postai úton történik. pontjában megjelölt e-mail címBármely fél jogosult írásos dokumentumot másik fél részére átadni személyesen, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerülmeghatalmazottja közreműködésével. Amennyiben a Vevő címzett a tértivevényes címzés helyén nem elérhető, úgy a küldemények átadhatók a címzés helyén lévő felnőtt személynek is. Amennyiben a kézbesítés íly módon is sikertelen, úgy a küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi áta postán, vagy a feladó székhelyén kell elhelyezni és a címzett értesítésre kerül, hogy a küldemény adott helyen átvegye. A küldemény kézbesítettnek tekinthető azon a napon, amikor az elhelyezésre kerül, abban az esetben is, ha arról a címzett tudomást nem szerzett. Amennyiben a címzett nem hajlandó a küldeményt átvenni, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozásáttekinthető az átvétel megtagadásának időpontjától. Az ennek elmulasztásából eredő kár erre vonatkozó feljegyzést a Vevőt terheliküldemény csomagolásán fel kell tüntetni a kézbesítést végző személy által. Amennyiben a címzett a címzés helyén nem fellelhető, vagy új cím megadása nélkül elköltözött, úgy a küldemény kézbesítettnek tekinthető, a csomagoláson feltüntetett, erre vonatkozó feljegyzés napjával, de legkésőbb a küldemény feladóhoz történő visszaérkezésének időpontjában.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Kapcsolattartás. 1Felek kapcsolattartóinak, a kivitelezés során jognyilatkozat tételére jogosult képviselőinek megnevezését és elérhetőségét a jelen Szerződés 7. sz. melléklete tartalmazza. Amennyiben a kapcsolattartók személye megváltozik, erről Xxxxx írásban kötelesek értesíteni egymást. A jelen Szerződéssel kapcsolatos bármely rendelkezés kizárólag írásban érvényes és a címzettnek a jelen Szerződésben megadott elérhetőségére történő kézbesítéssel, a közléssel válik hatályossá. Felek egymással megállapodnak, hogy az írásbeli nyilatkozatok postai küldemények esetén a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban, ill. ajánlott küldemények esetén – vagy ha a címzett a részére a megadott kapcsolattartási címére küldött tértivevényes küldeményt bármely okból nem veszi át – a postai feladásától számított ötödik napon, személyes kézbesítés esetén az átvételi elismervényen szereplő időpontban, email-címre történő küldés esetén abban az esetben, ha az e-mail címzettje az e-mailt visszaigazolja, fax-számra küldött nyilatkozat esetén a sikeres kézbesítési értesítésen megadott időpontban, minősül közöltnek. Felek a jelen Szerződés módosítása, ill. felmondása esetén az e-mail és/vagy fax és/vagy építési naplóba tett bejegyzés útján tartják, kivéve tett nyilatkozattétel lehetőségét kizárják. Felek a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2teljesítése során együttműködni kötelesek. Az elektronikus úton történő kommunikációt Ennek keretében a Felek kötelesek egymást kapcsolattartóik útján írásban értesíteni mindazon körülményekről, amelyek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elszerződésben vállalt kölcsönös kötelezettségekből kifolyólag a teljesítést érintik. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesekSzerződést érintő adataikban bekövetkező bármilyen változást, az érintett adatok hatályossá válásának napjától számított 5 munkanapon belül írásban kötelesek közölni a másik Féllel. Az így elküldött értesítéseket Ezen kötelezettség elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden kárért a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikmulasztó Felet terheli a felelősség.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Kapcsolattartás. 6.1. Felek elsődlegesen az Egyedi Szerződésben megjelölt kapcsolattartóikon, valamint a helyszíni feladatokat elvégző személyeken keresztül kommunikálnak egymással. Napelemes rendszer esetén az alábbi szám is hívható: +36 20 / 385-1394 Felek megállapodnak, hogy a kapcsolattartók jelen okiratban kezelt, valamint a munkavégzés helyén átadott személyes adatait (név, telefonszám, e-mail), kizárólagosan a szerződéses kapcsolat fenntartása céljából jogosultak kezelni. A meghatározott személyes adatok őrzési ideje legfeljebb a jelen Szerződésre irányadó dokumentumok őrzési idejéig tart.
6.2. Felek elsősorban elektronikus úton, indokolt esetben telefonon is keresztül kommunikálnak egymással. A joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozatok megtétele írásban történik. Joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozatnak minősül különösen: a Szerződés, az Ügyfél meghatalmazása, a Szerződés felmondása, a kellékszavatossági, a jótállási vagy a termékszavatossági igény érvényesítése.
6.3. A joghatás kiváltására alkalmas írásbeli értesítések, nyilatkozatok az alábbiak szerint tekintendők kézbesítettnek és hatályosnak:
a) személyes átadás esetén az átadás idejében;
b) ha futárral munkanapon kézbesítik, a kézbesítés napján, ha nem munkanapon kézbesítik, a kézbesítés napja utáni első munkanapon;
c) ha elsőbbségi levélként küldik, a feladás napja utáni 1. munkanapon, vagy ha egyik országból egy másikba küldik, a feladás napja utáni 5. munkanapon;
d) a nem tértivevény különszolgáltatással feladott könyvelt küldemény esetében a feladástól számított 5. munkanapon;
e) a tértivevény különszolgáltatással feladott postai küldemény átvétele esetén a tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban;
f) a tértivevény különszolgáltatással feladott, de a címzett által át nem vett postai küldemény esetén, ha a címzett vagy az átvételre jogosult más személy a küldemény átvételét megtagadta vagy a címzett által bejelentett elérhetőségi címen a kézbesítés a címzett ismeretlensége, vagy elköltözése miatt meghiúsult, a kézbesítés megkísérlésének napján, egyéb esetekben a postai kézbesítés második megkísérlésnek napját követő 5. munkanapon; vagy
g) ha faxon továbbítják és a készülék generál egy jó vételt megerősítő érvényes továbbítási jelentést, ha munkanapon 17:00 óra (címzett ideje szerint) előtt továbbítják, akkor a továbbítás napján, vagy máskülönben a továbbítás utáni első munkanapon 9:00 órakor (címzett ideje szerint). A Felek egymással jelen pontban meghatározott kézbesítési vélelem - a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve küldő félnek felróható ok miatt - a feladástól számított 2 hónapon belül megdönthető. A kézbesítési vélelem sikeres megdöntése esetén a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények nem állnak be.
6.4. A kézbesítési vélelem szabályai nem alkalmazhatóak a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésévelvagy annak módosítása aláírás céljából történő postai, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)vagy futár útján történő kézbesítése esetében.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Háztartási Méretű Kiserőmű Létesítése És Hőszivattyús Fűtéskorszerűsítési Szolgáltatás
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen keretszerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakbanfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Elsődleges Kommunikáció).Megrendelő részéről: Telefonszám: 06 30 633 2155 E-mail: xxxxxx.xxxxxx@xxx.xx [ADAT] [ADAT] Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Megrendelő 1. pontban megjelölt képviselője jogosult a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elVállalkozó részére kiállítani az eseti megrendelőket. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikszerződés módosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt eAz átadás-mail címek: átvételi jegyzőkönyv leigazolására a szerződő felek erre szervezetileg felhatalmazott megbízottja (pl. gépkocsivezető) is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízott jogosultságát.
4. Az Eladó alvállalkozó engedélyezésére a Megrendelő alábbi képviselője jogosult: E-mail: xxxxx.xxxxxx@xxx.xx
5. Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére más közlések telefaxon, illetve elektronikus úton (e- mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a címzett tértivevényes küldemények visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.
6. A szerződő felek kötelesek minden, a jelen keretszerződés teljesítésével kapcsolatos iratot olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvashatóan feltüntetni. A szerződő felek visszautasíthatják a napon minősülnek kézbesítettnekmásik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely nap ennek a tértivevényen szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az átvétel dátumaként rögzítésre kerülolvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
7. Amennyiben a Vevő szerződő felek valamely eredeti iratnak a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átmásolatát küldik meg a másik fél részére, úgy azt a küldemény küldő fél képviselője köteles a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkövetkező szöveg feltüntetésével aláírni.
8. Az adataikban (különösen a társaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
9. Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók jelen szerződésben feltüntetett adatainak kezelése az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk § (1) bekezdése, illetve a 2016/679/EU rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a), b) és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozásátc) pontja alapján történik. Az ennek elmulasztásából adatok kezelésének, tárolásának célja a Felek szerződésből eredő kár kötelezettségeinek teljesítése és jogainak érvényesítése, a Vevőt terheliszerződés teljesítése érdekében a szerződéses partnerrel történő kapcsolattartás biztosítása, a szerződéses jogviszonyból eredő jogszabályi kötelezettségek teljesítése. Felek kölcsönösen tájékoztatják egymást, hogy a jelen szerződés szerinti kapcsolattartóik a szerződésben feltüntetett adataik kezeléséhez hozzájárultak. Felek megállapodnak, hogy az adatokat kizárólag azon munkatársaik ismerhetik meg, akiknek munkaköri kötelezettsége összefügg az adatkezelés céljának előmozdításával, és az adatokat az adatkezelés céljának eléréséig, de legfeljebb a szerződéses jogviszonyból eredő igények elévüléséig kezelik.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Kapcsolattartás. 16.1. A Szerződő Felek egymással megállapodnak, hogy egymás között minden, a kapcsolatot általánosságban jelen Szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatot, értesítést vagy megkeresést minden esetben írásban - lehetőség szerint jelen Szerződés 6.4. pontjában meghatározott kapcsolattartóik E-mail címeire küldött elektronikus levél útján tartják–, kivéve szükség szerint tértivevényes levélben kell megküldeni. A jelen Szerződés módosítása vagy megszüntetése vonatkozásában a Szerződés hivatalos kapcsolattartás módja cégszerűen aláírt levél, melyet ajánlott-tértivevényes küldeményként kell kézbesíteni.
6.2. Bármely Fél által a jelen Szerződéssel kapcsolatban a másik Fél számára küldött bármilyen dokumentum átvettnek tekintendő, ha
a) a küldemény tértivevényes postai küldeményként került megküldésre, a tértivevényen szereplő átvételi időpontban,
b) futárral vagy küldemény-továbbító szolgálattal küldték, és a jelen ÁSZF megkötésévelfutár vagy a küldemény-továbbító szolgálat nyilvántartást vezet a kézbesített küldeményekről, módosításával és megszűnésével, valamint a nyilvántartásban megjelölt időpontban;
c) elektronikus levél útján történő továbbítás esetén pedig az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és elektronikus levelezőrendszer szerinti kézbesítési jelzésben (ennek hiányában a címzett által küldött visszaigazolásban) foglaltak szerint.
6.3. A postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: megküldött küldeményt kézbesítettnek kell tekinteni az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail címátvétel, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen illetőleg az átvétel dátumaként rögzítésre kerülmegtagadásának a napján, továbbá a kézbesítés megkísérlésének napján, ha a küldemény a postai szolgáltatón kívül álló okból kézbesíthetetlennek minősül, így különösen, de nem kizárólag, ha a küldemény „kézbesítés akadályozott”, „cím nem azonosítható”, „elköltözött”, vagy „meghalt/megszűnt” jelzéssel érkezik vissza. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átküldemény „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, úgy a küldemény nyilatkozat a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a postai kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján második megkísérlését követő ötödik munkanapon kézbesítettnek minősül.
56.4. A Vevő Megrendelő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk a Megrendelői jogok gyakorlására és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.Vállalkozóval történő kapcsolattartásra kijelölt személy:
a) Megrendelő teljes jogkörrel rendelkező, teljesítésigazolásra jogosult képviselője: Xxxxx Xxxxxx főosztályvezető Hivatalüzemeltetési és Intézményfejlesztési Főosztály Telefon: +36/0 000-0000 E-mail: xxxxx.xxxxxx@xxxxxxxx.xx
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve feleknek a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésévelszerint egymáshoz intézendő közléseiket az alábbi személyek részére, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakbanalábbi címre kell eljuttatniuk: Elsődleges Kommunikáció).A Vállalkozó részére: Szervezet: Címzett: Cím: Telefon: Telefax: A Megrendelő részére: Szervezet: Címzett: Cím: Telefonszám: Fax:
2. Az elektronikus úton történő A Vállalkozó és a Megrendelő közötti bármely írásos kommunikációt személyesen vagy postán kell eljuttatni a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják eljelen Szerződésben meghatározott címére. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket Amennyiben a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikegymásnak faxszámot vagy e-mail címet megadtak, ezen kommunikációs eszköz is igénybe vehető, azzal, hogy az e-mail üzenetet, ha az jelentős (különösen a jogváltoztatás vagy megszüntetés vagy keletkezés eseteit), írásban is meg kell erősíteni és megküldeni levélben vagy telefaxon.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: Felek kifejezetten megállapodnak, hogy egymással folytatott kommunikációban, és az Eladó részéről egyes feladatok elvégzése során az XXXX XX.1elektronikus utat részesítik előnyben. pontjában megjelölt e-mail címA szerződés teljesítése során a dokumentálás lehetőség szerint elektronikus adathordozókon történik, és amennyiben az megoldható, úgy csak a Vevő részéről pedig felek által elfogadott utolsó verziók kerülnek kinyomtatásra, amelyet személyesen vagy postán kell eljuttatni a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címFelek meghatározott címére. Felek rögzítik, továbbá, hogy az egymás közötti kommunikációban csak az indokoltan szükséges dokumentumok kerülnek kinyomtatásra, amennyiben a dokumentum, üzenet tartalma nem igényli, úgy azt nem nyomtatják ki. Felek törekednek az újrahasznosított papír használatára, lehetőség szerint két oldalas nyomtatással, valamint a jegyzetek készítéséhez, fax küldéséhez/fogadásához egyoldalas nyomtatványok felhasználására.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő Szerződés szerint valamely értesítés vagy más írásbeli dokumentáció megküldésére határidőt szabtak, a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi áthatáridő betartottnak tekintendő, úgy ha azt a küldemény határidő utolsó napján 24.00 óráig tértivevényes, ajánlott küldeményként feladták, vagy faxon, vagy e-mailen a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával címzett félhez megérkezett kivéve, ha a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek jogcselekmény anyagi jogi jellegű vagy a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülFelek kifejezetten eltérően rendelkeznek.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek Eltérő rendelkezés hiányában a Vevőt terhelikSzerződés szerint előírt bármilyen értesítést, hozzájárulást, jóváhagyást, igazolást vagy utasítást indokolt késedelem nélkül írásba kell foglalni.
6. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheliszerződés tárgyát érintő lényeges szóbeli közléseket utólagosan, indokolt késedelem nélkül írásban meg kell erősíteni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Kapcsolattartás. 116.1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban Szervező és az Előadók folyamatos email, postai és telefonos elérhetőséget biztosítanak, az elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és vagy postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)kapott levelekre – amennyiben azok nyilatkozatot igényelnek – haladéktalanul válaszolni kötelesek.
216.2. A Szervező és az Előadók egymáshoz intézett nyilatkozataikat, megküldendő irataikat – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – elsődlegesen elektronikus úton, elektronikus levélcímre történő megküldéssel, kivételesen postai szolgáltató, illetőleg a másik fél általi átvételi nyilatkozat ellenében történő személyes átadás útján kézbesítik. Az elektronikus úton történő kommunikációt megküldött iratokat megérkezésükkel kézbesítettnek kell tekinteni, függetlenül a Felek levél megnyitásának tényétől, vagy a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják ellevelet megnyitó személyétől. A Felek postai úton megküldött nyilatkozatokat, iratokat a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesekkézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Az így elküldött értesítéseket Ha a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikkézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át (az a feladóhoz „nem kereste” /”elköltözött” vagy egyéb olyan postai jelzéssel érkezett vissza, amelyből megállapítható, hogy a kézbesítés a címzettnek felróható okból hiúsult meg), az iratot – az ellenkező bizonyításáig – a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. A megküldött nyilatkozatokat, iratokat akkor is kézbesítettnek (közöltnek) kell tekinteni, ha az azért nem volt kézbesíthető (hibajelentéssel, a feladóhoz ismeretlen helyre költözött jelzéssel, érkezett vissza), mert a címzett megadott email-címe (értesítési címe) megváltozott, vagy email-címe három napnál hosszabb ideig nem elérhető, anélkül, hogy az értesítési cím megváltozásáról a másik felet előzetesen értesítette volna.
316.3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: Tekintettel a Szervező és az Eladó részéről Előadók közötti folyamatos együttműködés szükségességére, fokozott kötelezettség terheli őket abban a tekintetben, hogy az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail címElőadói szerződésben vagy egyéb módon megadott, az Előadói szerződéssel összefüggésben közölt adataikban bekövetkezett változást haladéktalanul közöljék a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmásik féllel.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Kapcsolattartás. 10.1. Felek elsődlegesen az Egyedi Szerződés mellékletében meghatározott kapcsolattartóinkon, valamint a helyszíni feladatokat elvégző személyeken keresztül kommunikálnak egymással, azzal, hogy a helyszíni feladatokat végző személyeken keresztül a Szerződéssel kapcsolatos joghatás kiváltására alkalmas jognyilatkozat érvényesen nem tehető a Felhasználó által.
10.2. Felek megállapodnak, hogy az Egyedi Szerződés mellékletében meghatározott kapcsolattartók, valamint a helyszíni feladatokat elvégző természetes személyek átadott személyes adatait (név, telefonszám, e-mail), kizárólagosan a Szerződéses kapcsolat fenntartása céljából jogosultak kezelni. A meghatározott személyes adatok őrzési ideje legfeljebb a jelen Szerződésre irányadó dokumentumok őrzési idejéig tart, az ÁSZF [0.xx.] mellékletét képező Adatkezelési Tájékoztató szerint.
10.3. Felek a Szerződés teljesítéséhez kapcsolódó ügymenet során elektronikus úton és telefonon keresz- tül kommunikálnak egymással. A Szerződéssel kapcsolatos joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozatok megtételére – az Egyedi Ajánlat elfogadásának a és a számlák VPP általi kibocsátásának a kivételével, amelyekre sor kerülhet elektronikus úton is - azonban kizárólag írásban kerülhet sor. Joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozatnak minősül például, de nem kizárólagosan: a Szerződés, a Felhasználó meghatal- mazása, Szerződéstől történő elállás, a Szerződés felmondása, a késedelemmel kapcsolatos nyilatkoza- tok, kötbér és késedelmi kamat érvényesítése körében felmerülő igények, a kellékszavatossági, a jótállási vagy a termékszavatossági igények érvényesítése.
10.4. Joghatás kiváltására alkalmas írásbeli értesítések, nyilatkozatok az alábbiak szerint tekintendők kézbesítettnek és hatályosnak: • személyes átadás esetén, az átadás megtörténtét igazoló átvételi íven feltűntetett átadási időpont; • futárszolgálat alkalmazása esetén, amennyiben a jognyilatkozatot a futárszolgálat munkanapon kézbesítik, akkor a kézbesítés napján, ha nem munkanapon kézbesítik, a kézbesítés napja utáni első munkanapon; • ha elsőbbségi levélként küldik, a feladás napja utáni 1. munkanapon, illetve külföldi Felhasználó esetén, amennyiben egyik országból egy másikba küldik, a feladás napja utáni 5. munkanapon; • a nem tértivevény különszolgáltatással feladott könyvelt küldemény esetében a feladástól számított 5. munkanapon; • a tértivevény különszolgáltatással feladott postai küldemény átvétele esetén a tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban; • a tértivevény különszolgáltatással feladott, de a címzett által át nem vett postai küldemény esetén, ha a címzett vagy az átvételre jogosult más személy a küldemény átvételét megtagadta vagy a címzett által bejelentett elérhetőségi címen a kézbesítés, a címzett ismeretlensége, vagy elköltözése miatt meghiúsult, a kézbesítés megkísérlésének napján, egyéb esetekben a postai kézbesítés második megkísérlésnek napját követő 5. munkanapon. A jelen pontban meghatározott kézbesítési vélelmek - a küldő félnek felróható ok miatt - a feladástól számított 2 hónapon belül dönthetőek meg. A kézbesítési vélelem sikeres megdöntése esetén a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények nem állnak be. Felek egymással rögzítik, hogy a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve jelen 10.4. pont szerinti kézbesítési módok közül Felhasználó nem jogosult a joghatás kiváltására alkalmas írásbeli értesítést vagy nyilatkozatot a harmadik és negyedik franciabekezdésben meghatározott módon VPP-nek megküldeni.
10.5. A kézbesítési vélelem szabályai nem alkalmazhatóak a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.módosítása aláírás céljából
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Kapcsolattartás. 1. 22.1 A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákSzerződésben kijelölt kapcsolattartók eljárhatnak minden olyan kérdésben, kivéve amely a Szerződés teljesítésével összefügg, de nem jelenti annak módosítását vagy megszüntetését.
22.2 A Szerződés teljesítése során tett intézkedéseket és nyilatkozatokat Felek minden esetben kötelesek írásban megtenni.
22.3 A Szerződés teljesítésével összefüggő értesítéseket írásba kell foglalni és a jelen ÁSZF megkötésévelFelek székhelyére, módosításával és megszűnésévelvagy az általuk a Szerződésben megjelölt más értesítési címre kell elküldeni levélben, valamint fax üzenetben vagy elektronikus levélben vagy az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)építési vagy karbantartási naplóban.
2. 22.4 Az elektronikus úton történő kommunikációt értesítések akkor tekinthetők átadottnak, amikor azokat a Felek megadott címre kézbesítették és az azt igazoló tértivevényt a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek küldő Fél visszakapta vagy a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket küldemény átvételét az átvevők aláírásukkal igazolták; telefax esetén akkor, amikor a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt hibátlan továbbításról a telefax eszköz által kiadott igazolást a küldő Fél megkapta; e-mail címek: esetén akkor, amikor a kézbesítésről szóló értesítést a küldő megkapja. Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződésben megjelölt kézbesítési cím(ek)re postázott értesítések, nyilatkozatok, felhívások kézbesítettnek tekinthetőek akkor is, ha a posta a „címzett ismeretlen”, „nem kereste” vagy más hasonló jelzéssel a feladónak visszajuttatja. Ezekben az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, esetekben a Vevő részéről pedig postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címpostai küldeményeket kézbesítettnek kell tekinteni.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében 22.5 Bármely Fél megváltoztathatja a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére Szerződésben megjelölt értesítési címet vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon kijelölt kapcsolattartó személyét egy a napon minősülnek kézbesítettnekváltozást követően 5 munkanapon belül küldött írásbeli értesítéssel, amely nap amelyről a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó másik Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülköteles visszaigazolást küldeni.
5. 22.6 A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk Vállalkozó felelős műszaki vezetői, vagy az általuk megbízottak (a Szerződésben meghatározott kötelezettség, tevékenység teljesítéséhez megfelelő képesítéssel rendelkező személyek) a Paksi Atomerőmű Üzemi Területén történő munkavégzés teljes időszaka alatt kötelesek a munkavégzésben résztvevő munkavállalók, megbízottak számában és többletköltségek személyében történő bármilyen változásról a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheliMegrendelő műszaki, szakmai kérdésekben kijelölt kapcsolattartóját haladéktalanul írásban értesíteni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Kapcsolattartás. A Hitelező az alábbi módon tartja a kapcsolatot az Ügyfelekkel: − nem nevesített kölcsönszerződés esetén a Hitelező (és amennyiben a Közvetítő rendelkezik honlappal a Közvetítő) honlapján elhelyezett, és a Zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény útján; − nevesített kölcsönszerződés esetén pedig postai levél útján. A Hirdetmény a közzététel napján közöltnek, míg a postai levél, amennyiben „nem kereste”, „elköltözött”, „ismeretlen”, „ismeretlen helyre költözött”, „cím elégtelen”, illetve bármilyen, egyéb xxxxxxxxx érkezik vissza, a tértivevény visszaérkezése napjával kézbesítettnek tekintendő.
1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákszerződő felek között kézizálogjoggal biztosított kölcsönszerződés jött létre. A kölcsönszerződés alapján az előlapon megnevezett Hitelező, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)továbbiakban Hitelező) köteles a szerződésben meghatározott pénzösszeget az Ügyfél rendelkezésére bocsátani, az Ügyfél pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint (egy összegben a lejárat napjáig, ha a zálogjegy előlapjára nyomtatott szöveg másként nem rendelkezik) visszafizetni. A kölcsön folyósítása a szerződéskötéskor, készpénzben történik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A szerződés a Felek jelen általános szerződési feltételekből, valamint a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elzálogjegy előlapján feltüntetett adatokból, rendelkezésekből áll. A Felek zálogjegy előlapján kerül feltüntetésre a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket kölcsön összege, a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintiklejárat napja, a szerződéskötés helye és időpontja, a Teljes Hiteldíj Mutató, a díjtételek és azok mértéke, valamint az egyes díjtételek fizetési határideje, esetlegesen a kölcsön visszafizetésére vonatkozó egyedi rendelkezések, fizetési határidők, továbbá a zálogtárgy leírása, valamint annak a felek által közösen megállapított (a Hitelező érdekében eljáró közvetítő által megajánlott, és az Ügyfél által elfogadott) zálogértéke.
3. A kapcsolattartásra kijelölt zálogjegy a Ptk. 5:89. § (6) bekezdése alapján értékpapírnak minősülő okirat, amelynek kibocsátója a Hitelező, és amelynek birtokosa a Hitelezővel (zálogjogosulttal) szemben jogosult arra, hogy az előlapon meghatározott kölcsönösszeg és járulékai megfizetése ellenében, a türelmi idő végéig megkapja a zálogtárgyat. A jogosultság bizonyítása, illetve átruházása kizárólag az értékpapír által lehetséges, emiatt a Hitelező nyomatékosan felhívja az Ügyfél figyelmét a zálogjegy gondos megőrzésére. A zálogtárgy átvételét követően az Ügyfél semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
4. A szerződés a zálogtárgynak a Hitelező javára történő átadásával, valamint a zálogjegy és a kölcsönösszeg Ügyfél általi átvételével jön létre („elzálogosítás napja”).
5. A Hitelezőt követelése biztosítására a szerződésben meghatározott zálogtárgyon kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának a joga, a zálogtárgyat azonban köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. Az Ügyfél a zálogtárgy átadásával szavatolja az afeletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a zálogjegy előlapján rögzített zálogértékig terjed.
6. Az Ügyfél által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a Szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező Üzletszabályzata tartalmazza.
7. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak.
8. Az Ügyfél – zálogjegyének benyújtásával – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és - teljes előtörlesztés esetén - zálogtárgyának kiváltására; a Hitelezőnek az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően kamat nem. E rendelkezés irányadó arra az esetre is, ha az Ügyfél 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
9. A Hitelező kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy a zálogjegy előlapján feltüntetett türelmi idő végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt legalább 10 nappal hirdetmény útján értesíti az Ügyfelet, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Ügyfél részére, és azt, valamint a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét a zálogjegy benyújtása ellenében az adósnak kiadja. Az Ügyfél a fenti összegre az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül jogosult.
10. Az Ügyfél által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni.
11. A szerződés megkötése során a Hitelező képviseletében a zálogjegy előlapján megnevezett közvetítő jár el. A közvetítő, mint kiemelt közvetítő, kizárólag a Hitelező érdekében, nevében és javára jár el, ugyanakkor a közvetítő eljárásáért az Ügyfél fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A közvetítő a Magyar Nemzeti Bank közvetítői nyilvántartásában szerepel, amely a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon ellenőrizhető. A közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
12. A Hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 55., telephely: 1100 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx. 0., levélcím: Magyar Nemzeti Bank 1850 Budapest, központi telefon: (00) 0 000 0000, központi fax: (00-0) 000-0000, webcím: xxx.xxx.xx). A közvetítővel szemben panaszügyben az adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület (1122 Budapest, Krisztina krt. 6., levélcím: 1525 Budapest, Pf: 172.; e-mail címekmail: az Eladó részéről az XXXX XX.1xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx, telefon: (36-80) 203-776) eljárását kezdeményezheti.
13. pontjában megjelölt eA szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzatai, a díjtételeket és azok mértékét tartalmazó – a zálogfiókokban kifüggesztett – hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak. amely létrejött egyrészről a BÁV Pénzügyi Szolgáltató Zrt. (1027 Budapest, Csalogány u. 23-mail 33., cégjegyzékszám: 01-10- 045729) mint hitelező („Hitelező”), képviseletében eljár a ………………………………………………………………….. mint közvetítő („Közvetítő”) – a Közvetítő fiókja a sz. zálogfiók ( ) másrészről ………………………………………………………… (név) …………………………………………………………. (születéskori név) …………………………………………………………. (lakcím) …………………………………………………………. (levelezési cím, ha lakcímtől eltérő) ………………………………………………………… (azonosító okmány típusa, száma) ………………………………………………………… (anyja neve) ………………………………………………………… (születési hely, idő) mint ügyfél („Ügyfél”) között az alulírott napon, a Vevő részéről pedig következőek szerint:
1. A szerződés alapján a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címHitelező ……… Ft ( forint) kölcsönösszeget bocsát az Ügyfél rendelkezésére, az Ügyfél köteles a kölcsön összegét és a 4. pontban meghatározott díjtételeket a szerződés szerint visszafizetni.
2. A kölcsön futamideje … nap, a lejárat napja: ………… A kölcsön folyósítása – az Ügyfél döntése alapján – banki átutalással a sz. bankszámlára történik, a szerződéskötéstől számított 3 banki napon belül. A folyósítandó összeg – a folyósításkor esedékes díjtételek levonásával Ft.
3. Az Ügyfél a szerződés biztosítékaként átadta az alábbi kézizálogtárgyat, amelynek átvételét a Hitelező a szerződés aláírásával elismeri: Súly: …… g. Mennyiség: …… db. A Hitelező a biztosítékként átadott zálogtárgy zálogértékére javaslatot tett, és azt az Ügyfél elfogadta, így azt a felek a következők szerint határozzák meg: Ft.
4. Az Eladó Ügyfél a kölcsönösszeg ellenében az Elsődleges Kommunikáció tekintetében alábbi díjtételeket köteles megfizetni a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét Hitelezőnek:
(a) Kamatot, amelynek mértéke évi %, és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaza folyósítástól a futamidő végéig kerül felszámításra, és amely a lejárat napján válik esedékessé. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon kamat összege a napon minősülnek kézbesítettnekfutamidő végén Ft.
(b) Kezelési díjat, amelynek mértéke egyszeri …… % (összege Ft ) és amely nap [a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben választott kölcsön-típus függvényében] a Vevő lejáratkor / a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átfolyósítás napján esedékes, úgy és a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkölcsön összegéből kerül levonásra.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek Az Ügyfél a Vevőt terhelikkölcsönt egy összegben, készpénzben, a lejárat napján, a zálogfiókban köteles a még meg nem fizetett díjtételekkel együtt visszafizetni. Abban az esetben, ha a lejárat napja olyan napra esik, amelyen a zálogfiók zárva tart, az Ügyfél – késedelem nélkül – az ezt megelőző utolsó nyitvatartási napon teljesíthet. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozásátlejárat napján az Ügyfél által fizetendő teljes összeg: …………,Ft a vonatkozó teljes hiteldíj mutató (THM) mértéke %.
6. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak. Az ennek Ügyfél által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata tartalmazza.
7. Az Ügyfél által fizetendő teljes összeg Ügyfél részéről történő megfizetésével a szerződés megszűnik, az Ügyfél a 3. pontban meghatározott zálogtárgyat visszakapja. A zálogtárgy átvételét követően az Ügyfél semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
8. A Hitelezőt követelése biztosítására a szerződés 3. pontjában meghatározott zálogtárgyon (amely feletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét az Ügyfél a szerződés aláírásával kijelenti és szavatolja) kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának joga, a zálogtárgyat köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a 3. pontban rögzített zálogértékig terjed.
9. Az Ügyfél – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és – teljes előtörlesztés esetén – zálogtárgyának kiváltására; ebben az esetben az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően a hitelezőnek kamat nem jár. E rendelkezés vonatkozik arra az esetre is, ha az Ügyfél 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
10. Az Ügyfél – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – 14 napon belül jogosult a szerződéstől elállni, amennyiben a kölcsön az elállásig még nem került folyósításra; ebben az esetben a 4. (b) pontban foglalt díjtételen felül (melynek esedékessége ez esetben az elállás napja) fizetési kötelezettség nem terheli, az elállásra tekintettel külön díj nem kerül felszámításra. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződéstől elállni.
11. A kölcsön visszafizetésének késedelme esetén a Hitelezőt a késedelmes időszakra évi …… % késedelmi kamat, valamint a késedelmes időszak első 7 napjára …… %, ezt követően pedig minden megkezdett 7 napra további …… % kezelési pótdíj illeti meg.
12. A Hitelező zálogtárgyból való kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy a türelmi idő végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt legalább 10 nappal értesíti az Ügyfelet, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Ügyfél részére, és a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét, az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül az Ügyfélnek kiadja.
13. Az Ügyfél által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni, az elszámolásra a 12. pont rendelkezései irányadóak.
14. Az Ügyfél köteles címváltozását késedelem nélkül, írásban vagy személyesen bejelenteni a Hitelező vagy – közvetítő útján megkötött kölcsönszerződés esetén - a Közvetítő részére. Ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt származó mindennemű kár, illetőleg hátrány kizárólag az Ügyfelet terheli.
15.A Hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 55., telephely: 1100 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx. 0., levélcím: Magyar Nemzeti Bank 1850 Budapest, központi telefon: (00) 0 000 0000, központi fax: (00-0) 000 0000, webcím: xxx.xxx.xx). A közvetítővel szemben panaszügyben az adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület (1122 Budapest, Krisztina krt. 6., levélcím: 1525 Budapest, Pf.: 172.; e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx, telefon: (36-80) 203-776) eljárását kezdeményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Kapcsolattartás. 18.1. Felek az egyedi Bérleti Szerződésben rögzítik, hogy kik a Szerződőd Felek által kapcsolattartásra kijelölt személyek. Amennyiben nem a Fél képviseletére jogosultjától, vagy a Xxx által kapcsolattartásra kijelölt személytől, illetve meghatalmazottjaiktól érkezik értesítés, közlés, úgy azt a fogadó Fél jogosult hatálytalannak tekinteni.
8.2. A meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni és eredeti példányban kell átadni a másik Félnek.
8.3. Szerződő Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákBérleti Szerződésben foglalt, kivéve illetve ahhoz kapcsolódó valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a Szerződés másik Fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott tértivevényes küldeményként küldték meg és a jelen ÁSZF megkötésévelfeladóvevény a címzettől az átvételt igazoló, módosításával vagy „címzett ismeretlen helyre költözött", a „címzett ismeretlen", „címzett elköltözött" és megszűnésével„cím elégtelen", „átvételt megtagadta” valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek („nem kereste" jelzéssel érkezik vissza. Szerződő Felek a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2. Az hivatalos értesítések vagy más közlések elektronikus úton (e-mail) történő kommunikációt továbbítást is elfogadják, amennyiben az a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt közlés kézhezvételét visszaigazoló e-mail címek: üzenetben történik. A kézbesítés időpontjának tekintendő a személyes kézbesítés esetén az Eladó részéről átvételére jogosult személy aláírásával igazolt átvétel időpontja, postai kézbesítés esetén a tértivevényen megjelölt nap vagy a kézbesítés megkísérlésének napja, ha a címzett az XXXX XX.1átvételt megtagadta, míg kétszeri sikertelen kézbesítés esetén (a küldemény „nem kereste", „címzett ismeretlen", „cím elégtelen" vagy „elköltözött" jelzéssel érkezett vissza a feladóhoz) a második postai kézbesítés megkísérlésének napját követő ötödik munkanap. pontjában megjelölt E-mail útján történő továbbítás esetén a kézbesítés időpontja az átvétel, közlés megtörténtének címzett általi visszaigazolásának napja.
8.4. Az adataikban bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást Szerződő Felek kötelesek a másik Féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó Felet terheli a felelősség.
8.5. Szerződő Felek a számla kibocsátásakor, illetve a számlabefogadásakor az „Üzleti ellenőrzési eljárás”-t alkalmazzák, így a Bérbeadó a bérleti díjról kiállított számlát a bérlő részére a Bérleti szerződésben meghatározott e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címcímre vagy elektronikus kapun keresztül küldi.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés
Kapcsolattartás. 18.1. Felek kapcsolattartóinak, a kivitelezés során jognyilatkozat tételére jogosult képviselőinek megnevezését és elérhetőségét a jelen Szerződés 7. sz. melléklete tartalmazza.
8.2. Amennyiben a kapcsolattartók személye megváltozik, erről Xxxxx írásban kötelesek értesíteni egymást.
8.3. A jelen Szerződéssel kapcsolatos bármely rendelkezés kizárólag írásban érvényes és a címzettnek a jelen Szerződésben megadott elérhetőségére történő kézbesítéssel, a közléssel válik hatályossá. Felek egymással megállapodnak, hogy az írásbeli nyilatkozatok - postai küldemények esetén a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban, ill. ajánlott küldemények esetén – vagy ha a címzett a részére a megadott kapcsolattartási címére küldött tértivevényes küldeményt bármely okból nem veszi át – a postai feladásától számított ötödik napon, - személyes kézbesítés esetén az átvételi elismervényen szereplő időpontban, - email-címre történő küldés esetén abban az esetben, ha az e-mail címzettje az e- mailt visszaigazolja, - fax-számra küldött nyilatkozat esetén a sikeres kézbesítési értesítésen megadott időpontban, minősül közöltnek. Felek a jelen Szerződés módosítása, ill. felmondása esetén az e- mail és/vagy fax és/vagy építési naplóba tett bejegyzés útján tartják, kivéve tett nyilatkozattétel lehetőségét kizárják.
8.4. Felek a Szerződés és teljesítése során együttműködni kötelesek. Ennek keretében a jelen ÁSZF megkötésévelFelek kötelesek egymást kapcsolattartóik útján írásban értesíteni mindazon körülményekről, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (amelyek a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)szerződésben vállalt kölcsönös kötelezettségekből kifolyólag a teljesítést érintik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el8.5. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesekSzerződést érintő adataikban bekövetkező bármilyen változást, az érintett adatok hatályossá válásának napjától számított 5 munkanapon belül írásban kötelesek közölni a másik Féllel. Az így elküldött értesítéseket Ezen kötelezettség elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden kárért a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikmulasztó Felet terheli a felelősség.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Kapcsolattartás. A Hitelező az alábbi módon tartja a kapcsolatot az Ügyfelekkel: − nem nevesített kölcsönszerződés esetén a Hitelező (és amennyiben a Közvetítő rendelkezik honlappal a Közvetítő) honlapján elhelyezett, és a Zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény útján; − nevesített kölcsönszerződés esetén pedig postai levél útján. A Hirdetmény a közzététel napján közöltnek, míg a postai levél, amennyiben „nem kereste”, „elköltözött”, „ismeretlen”, „ismeretlen helyre költözött”, „cím elégtelen”, illetve bármilyen, egyéb jelzéssel érkezik vissza, a tértivevény visszaérkezése napjával kézbesítettnek tekintendő.
1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákszerződő felek között kézizálogjoggal biztosított kölcsönszerződés jött létre. A kölcsönszerződés alapján az előlapon megnevezett Hitelező, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)továbbiakban Hitelező) köteles a szerződésben meghatározott pénzösszeget az Ügyfél rendelkezésére bocsátani, az Ügyfél pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint (egy összegben a lejárat napjáig, ha a zálogjegy előlapjára nyomtatott szöveg másként nem rendelkezik) készpénzben visszafizetni. A kölcsön folyósítása a szerződéskötéskor, készpénzben történik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A szerződés a Felek jelen általános szerződési feltételekből, valamint a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elzálogjegy előlapján feltüntetett adatokból, rendelkezésekből áll. A Felek zálogjegy előlapján kerül feltüntetésre a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket kölcsön összege, a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintiklejárat napja, a szerződéskötés helye és időpontja, a Teljes Hiteldíj Mutató, a díjtételek és azok mértéke, valamint az egyes díjtételek fizetési határideje, esetlegesen a kölcsön visszafizetésére vonatkozó egyedi rendelkezések, fizetési határidők, továbbá a zálogtárgy leírása, valamint annak a felek által közösen megállapított (a Hitelező érdekében eljáró közvetítő által megajánlott, és az Ügyfél által elfogadott) zálogértéke.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: zálogjegy a Ptk. 5:89. § (6) bekezdése alapján értékpapírnak minősülő okirat, amelynek kibocsátója a Hitelező, és amelynek birtokosa a Hitelezővel (zálogjogosulttal) szemben jogosult arra, hogy az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail címelőlapon meghatározott kölcsönösszeg és járulékai megfizetése ellenében, a Vevő részéről pedig türelmi idő végéig megkapja a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címzálogtárgyat. A jogosultság bizonyítása, illetve átruházása kizárólag az értékpapír által lehetséges, emiatt a Hitelező nyomatékosan felhívja az Ügyfél figyelmét a zálogjegy gondos megőrzésére. A zálogtárgy átvételét követően az Ügyfél semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében A szerződés a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét zálogtárgynak a Hitelező javára történő átadásával, valamint a zálogjegy és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 kölcsönösszeg Ügyfél általi átvételével jön létre (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül„elzálogosítás napja”).
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek Hitelezőt követelése biztosítására a Vevőt terhelikszerződésben meghatározott zálogtárgyon kézizálogjog illeti meg. A Vevő Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának a joga, a zálogtárgyat azonban köteles bejelenteni címének megváltozásátépségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. Az ennek elmulasztásából eredő kár Ügyfél a Vevőt terhelizálogtárgy átadásával szavatolja az afeletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a zálogjegy előlapján rögzített zálogértékig terjed.
6. Az Ügyfél által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a Szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező Üzletszabályzata tartalmazza.
7. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak.
8. Az Ügyfél – zálogjegyének benyújtásával – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és - teljes előtörlesztés esetén - zálogtárgyának kiváltására; a Hitelezőnek az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a vonatkozó hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés irányadó arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az Ügyfél 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
9. A Hitelező kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal hirdetmény útján értesíti az Ügyfelet, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Ügyfél részére, és azt, valamint a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét a zálogjegy benyújtása ellenében az adósnak kiadja. Az Ügyfél a fenti összegre az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül jogosult.
10. Az Ügyfél által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni.
11. A szerződés megkötése során a Hitelező képviseletében a zálogjegy előlapján megnevezett közvetítő jár el. A közvetítő, mint kiemelt közvetítő, kizárólag a Hitelező érdekében, nevében és javára jár el, ugyanakkor a közvetítő eljárásáért az Ügyfél fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A közvetítő a Magyar Nemzeti Bank közvetítői nyilvántartásában szerepel, amely a www.mnb.hu/felugyelet honlapon ellenőrizhető. A közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
12. A Hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 55., telephely: 1122 Budapest, Krisztina krt. 6.; Levélcím: Magyar Nemzeti Bank, 1534 Budapest, BKKP Pf.: 777., Központi telefon:
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen keretszerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakbanfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Elsődleges Kommunikáció).Megrendelő részéről: E-mail: xxxxxx.xxxxxx@xxx.xx [ADAT] [ADAT] Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Megrendelő 1. pontban megjelölt képviselője jogosult a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elVállalkozó részére kiállítani az eseti megrendelőket. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikszerződés módosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt eAz átadás-mail címek: átvételi jegyzőkönyv leigazolására a szerződő felek erre szervezetileg felhatalmazott megbízottja (pl. gépkocsivezető) is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízott jogosultságát.
4. Az Eladó alvállalkozó engedélyezésére a Megrendelő alábbi képviselője jogosult: Telefonszám: +00 00 000 000 E-mail: xxxxx.xxxxxx@xxx.xx
5. Szerződő felek a jelen keretszerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére más közlések elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a címzett tértivevényes küldemények visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.
6. A szerződő felek kötelesek minden, a jelen keretszerződés teljesítésével kapcsolatos iratot olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvashatóan feltüntetni. A szerződő felek visszautasíthatják a napon minősülnek kézbesítettnekmásik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely nap ennek a tértivevényen szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az átvétel dátumaként rögzítésre kerülolvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
7. Amennyiben a Vevő szerződő felek valamely eredeti iratnak a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átmásolatát küldik meg a másik fél részére, úgy azt a küldemény küldő fél képviselője köteles a postán történő 10 következő szöveg feltüntetésével aláírni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat.”
8. Az adataikban (tízkülönösen a társaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) napos őrzési idő lejártával bekövetkező, vagy a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek kapcsolattartót érintő mindennemű változást a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülszerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
9. Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók jelen szerződésben feltüntetett adatainak kezelése az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk § (1) bekezdése, illetve a 2016/679/EU rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a), b) és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozásátc) pontja alapján történik. Az ennek elmulasztásából adatok kezelésének, tárolásának célja a Felek szerződésből eredő kár kötelezettségeinek teljesítése és jogainak érvényesítése, a Vevőt terheliszerződés teljesítése érdekében a szerződéses partnerrel történő kapcsolattartás biztosítása, a szerződéses jogviszonyból eredő jogszabályi kötelezettségek teljesítése. Felek kölcsönösen tájékoztatják egymást, hogy a jelen szerződés szerinti kapcsolattartóik a szerződésben feltüntetett adataik kezeléséhez hozzájárultak. Felek megállapodnak, hogy az adatokat kizárólag azon munkatársaik ismerhetik meg, akiknek munkaköri kötelezettsége összefügg az adatkezelés céljának előmozdításával, és az adatokat az adatkezelés céljának eléréséig, de legfeljebb a szerződéses jogviszonyból eredő igények elévüléséig kezelik.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Kapcsolattartás. A Hitelező az alábbi módon tartja a kapcsolatot az Ügyfelekkel: − nem nevesített kölcsönszerződés esetén a Hitelező (és amennyiben a Közvetítő rendelkezik honlappal a Közvetítő) honlapján elhelyezett, és a Zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény útján; − nevesített kölcsönszerződés esetén pedig postai levél útján. A Hirdetmény a közzététel napján közöltnek tekintendő, míg a postai levél kézbesítésére vonatkozóan a 8.6. pont rendelkezései irányadóak.
1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákszerződő felek között kézizálogjoggal biztosított kölcsönszerződés jött létre. A kölcsönszerződés alapján az előlapon megnevezett Hitelező, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)továbbiakban Hitelező) köteles a szerződésben meghatározott pénzösszeget az Ügyfél rendelkezésére bocsátani, az Ügyfél pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint (egy összegben a lejárat napjáig, ha a zálogjegy előlapjára nyomtatott szöveg másként nem rendelkezik) készpénzben visszafizetni. A kölcsön folyósítása a szerződéskötéskor, készpénzben történik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A szerződés a Felek jelen általános szerződési feltételekből, valamint a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elzálogjegy előlapján feltüntetett adatokból, rendelkezésekből áll. A Felek zálogjegy előlapján kerül feltüntetésre a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket kölcsön összege, a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintiklejárat napja, a szerződéskötés helye és időpontja, a Teljes Hiteldíj Mutató, a díjtételek és azok mértéke, valamint az egyes díjtételek fizetési határideje, esetlegesen a kölcsön visszafizetésére vonatkozó egyedi rendelkezések, fizetési határidők, továbbá a zálogtárgy leírása, valamint annak a felek által közösen megállapított (a Hitelező érdekében eljáró közvetítő által megajánlott, és az Ügyfél által elfogadott) zálogértéke.
3. A kapcsolattartásra kijelölt zálogjegy a Ptk. 5:89. § (6) bekezdése alapján értékpapírnak minősülő okirat, amelynek kibocsátója a Hitelező, és amelynek birtokosa a Hitelezővel (zálogjogosulttal) szemben jogosult arra, hogy az előlapon meghatározott kölcsönösszeg és járulékai megfizetése ellenében, a türelmi idő végéig megkapja a zálogtárgyat. A jogosultság bizonyítása, illetve átruházása kizárólag az értékpapír által lehetséges, emiatt a Hitelező nyomatékosan felhívja az Ügyfél figyelmét a zálogjegy gondos megőrzésére. A zálogtárgy átvételét követően az Ügyfél semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
4. A szerződés a zálogtárgynak a Hitelező javára történő átadásával, valamint a zálogjegy és a kölcsönösszeg Ügyfél általi átvételével jön létre („elzálogosítás napja”).
5. A Hitelezőt követelése biztosítására a szerződésben meghatározott zálogtárgyon kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának a joga, a zálogtárgyat azonban köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. Az Ügyfél a zálogtárgy átadásával szavatolja az afeletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a zálogjegy előlapján rögzített zálogértékig terjed.
6. Az Ügyfél által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a Szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező Üzletszabályzata tartalmazza.
7. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak.
8. Az Ügyfél – zálogjegyének benyújtásával – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és - teljes előtörlesztés esetén - zálogtárgyának kiváltására; a Hitelezőnek az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a vonatkozó hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés irányadó arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az Ügyfél 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
9. A Hitelező kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal hirdetmény útján értesíti az Ügyfelet, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Ügyfél részére, és azt, valamint a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét a zálogjegy benyújtása ellenében az adósnak kiadja. Az Ügyfél a fenti összegre az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül jogosult.
10. Az Ügyfél által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni.
11. A szerződés megkötése során a Hitelező képviseletében a zálogjegy előlapján megnevezett közvetítő jár el. A közvetítő, mint kiemelt közvetítő, kizárólag a Hitelező érdekében, nevében és javára jár el, ugyanakkor a közvetítő eljárásáért az Ügyfél fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A közvetítő a Magyar Nemzeti Bank közvetítői nyilvántartásában szerepel, amely a www.mnb.hu/felugyelet honlapon ellenőrizhető. A közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
12. A Hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1122 Budapest, Krisztina krt. 6.; Központi levélcím: 1534 Budapest, Pf.: 777., Központi telefon: (36-80) 203-776, Központi fax: (36-1) 4899-102, e-mail címekmail: ugyfelszolgalat@mnb.hu; webcím: http://mnb.hu). A közvetítővel szemben panaszügyben az Eladó részéről az XXXX XX.1adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület (1122 Budapest, Krisztina krt. pontjában megjelölt 6. Központi levélcím: Magyar Nemzeti Bank 1850 Budapest; telefon: (36-80) 203-776, fax: (36-1) 4899-102, e-mail mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu) eljárását kezdeményezheti.
13. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzatai, a díjtételeket és azok mértékét tartalmazó – a zálogfiókokban kifüggesztett – hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak. amely létrejött egyrészről a BÁV Pénzügyi Szolgáltató Zrt. (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33., cégjegyzékszám: 01-10- 045729) mint hitelező („Hitelező”), képviseletében eljár a ………………………………………………………………….. mint közvetítő („Közvetítő”) – a Közvetítő fiókja a ....... sz. zálogfiók ( ) másrészről ………………………………………………………… (név) …………………………………………………………. (születéskori név) …………………………………………………………. (lakcím) …………………………………………………………. (levelezési cím, ha lakcímtől eltérő) ………………………………………………………… (azonosító okmány típusa, száma) ………………………………………………………… (anyja neve) ………………………………………………………… (születési hely, idő) mint ügyfél („Ügyfél”) között az alulírott napon, a Vevő részéről pedig következőek szerint:
1. A szerződés alapján a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címHitelező ……… Ft ( forint) kölcsönösszeget bocsát az Ügyfél rendelkezésére, az Ügyfél köteles a kölcsön összegét és a 4. pontban meghatározott díjtételeket a szerződés szerint visszafizetni.
2. A kölcsön futamideje … nap, a lejárat napja: ………… A kölcsön folyósítása – az Ügyfél döntése alapján – banki átutalással a sz. bankszámlára történik, a szerződéskötéstől számított 3 banki napon belül. A folyósítandó összeg – a folyósításkor esedékes díjtételek levonásával Ft.
3. Az Ügyfél a szerződés biztosítékaként átadta az alábbi kézizálogtárgyat, amelynek átvételét a Hitelező a szerződés aláírásával elismeri: Súly: …… g. Mennyiség: …… db. A Hitelező a biztosítékként átadott zálogtárgy zálogértékére javaslatot tett, és azt az Ügyfél elfogadta, így azt a felek a következők szerint határozzák meg: Ft.
4. Az Eladó Ügyfél a kölcsönösszeg ellenében az Elsődleges Kommunikáció tekintetében alábbi díjtételeket köteles megfizetni a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét Hitelezőnek:
(a) Kamatot, amelynek mértéke évi %, és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaza folyósítástól a futamidő végéig kerül felszámításra, és amely a lejárat napján válik esedékessé. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon kamat összege a napon minősülnek kézbesítettnekfutamidő végén Ft.
(b) Kezelési díjat, amelynek mértéke egyszeri …… % (összege Ft ) és amely nap [a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben választott kölcsön-típus függvényében] a Vevő lejáratkor / a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átfolyósítás napján esedékes, úgy és a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkölcsön összegéből kerül levonásra.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek Az Ügyfél a Vevőt terhelikkölcsönt egy összegben, készpénzben, a lejárat napján, a zálogfiókban köteles a még meg nem fizetett díjtételekkel együtt visszafizetni. Abban az esetben, ha a lejárat napja olyan napra esik, amelyen a zálogfiók zárva tart, az Ügyfél – késedelem nélkül – az ezt megelőző utolsó nyitvatartási napon teljesíthet. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozásátlejárat napján az Ügyfél által fizetendő teljes összeg: …………,Ft a vonatkozó teljes hiteldíj mutató (THM) mértéke %.
6. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak. Az ennek Ügyfél által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata tartalmazza.
7. Az Ügyfél által fizetendő teljes összeg Ügyfél részéről történő megfizetésével a szerződés megszűnik, az Ügyfél a 3. pontban meghatározott zálogtárgyat visszakapja. A zálogtárgy átvételét követően az Ügyfél semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
8. A Hitelezőt követelése biztosítására a szerződés 3. pontjában meghatározott zálogtárgyon (amely feletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét az Ügyfél a szerződés aláírásával kijelenti és szavatolja) kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának joga, a zálogtárgyat köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a 3. pontban rögzített zálogértékig terjed.
9. Az Ügyfél – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és – teljes előtörlesztés esetén – zálogtárgyának kiváltására; ebben az esetben az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően a hitelezőnek kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés vonatkozik arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az Ügyfél 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
10. Az Ügyfél – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – 14 napon belül jogosult a szerződéstől elállni, amennyiben a kölcsön az elállásig még nem került folyósításra; ebben az esetben a 4. (b) pontban foglalt díjtételen felül (melynek esedékessége ez esetben az elállás napja) fizetési kötelezettség nem terheli, az elállásra tekintettel külön díj nem kerül felszámításra. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződéstől elállni.
11. A kölcsön visszafizetésének késedelme esetén a Hitelezőt a késedelmes időszakra évi …… % késedelmi kamat, valamint a késedelmes időszak első 7 napjára …… %, ezt követően pedig minden megkezdett 7 napra további …… % kezelési pótdíj illeti meg.
12. A Hitelező zálogtárgyból való kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal értesíti az Ügyfelet, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Ügyfél részére, és a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét, az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül az Ügyfélnek kiadja.
13. Az Ügyfél által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni, az elszámolásra a 12. pont rendelkezései irányadóak.
14. Az Ügyfél köteles címváltozását késedelem nélkül, írásban vagy személyesen bejelenteni a Hitelező vagy – közvetítő útján megkötött kölcsönszerződés esetén - a Közvetítő részére. Ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt származó mindennemű kár, illetőleg hátrány kizárólag az Ügyfelet terheli.
15. A hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró Közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1122 Budapest, Krisztina krt. 6. – Központi levélcím: 1534 Budapest, Pf.: 777., Központi telefon: (36- 80) 203-776, Központi fax: (36-1) 4899-102, e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu, webcím: http://mnb.hu/felugyelet). ). A Hitelezővel és a Közvetítővel szemben panaszügyekben az Adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület (1122 Budapest, Krisztina krt. 6. Levélcím: Magyar Nemzeti Bank 1850 Budapest; telefon: (36-80) 203-776, fax: (36-1) 4899-102, e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu) eljárást kezdeményezheti.
16. A szerződés megkötése során a Közvetítő tájékoztatta az Ügyfelet, hogy a Hitelező függő közvetítőjeként kizárólag a Hitelező érdekében, nevében, és javára jár el, ugyanakkor a Közvetítő eljárásáért az Ügyfél fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a Közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A Közvetítő a Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásában szerepel, amely a www.mnb.hu/felugyelet honlapon ellenőrizhető. A Közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
17. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata, Hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak.
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Kapcsolattartás. A Hitelező az alábbi módon tartja a kapcsolatot az Ügyfelekkel: − nem nevesített kölcsönszerződés esetén a Hitelező (és amennyiben a Közvetítő rendelkezik honlappal a Közvetítő) honlapján elhelyezett, és a Zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény útján; − nevesített kölcsönszerződés esetén pedig postai levél útján. A Hirdetmény a közzététel napján közöltnek, míg a postai levél, amennyiben „nem kereste”, „elköltözött”, „ismeretlen”, „ismeretlen helyre költözött”, „cím elégtelen”, illetve bármilyen, egyéb jelzéssel érkezik vissza, a tértivevény visszaérkezése napjával kézbesítettnek tekintendő. * * *
1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákszerződő felek között kézizálogjoggal biztosított kölcsönszerződés jött létre. A kölcsönszerződés alapján az előlapon megnevezett Hitelező, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)továbbiakban Hitelező) köteles a szerződésben meghatározott pénzösszeget az Ügyfél rendelkezésére bocsátani, az Ügyfél pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint (egy összegben a lejárat napjáig, ha a zálogjegy előlapjára nyomtatott szöveg másként nem rendelkezik) visszafizetni. A kölcsön folyósítása a szerződéskötéskor, készpénzben történik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A szerződés a Felek jelen általános szerződési feltételekből, valamint a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elzálogjegy előlapján feltüntetett adatokból, rendelkezésekből áll. A Felek zálogjegy előlapján kerül feltüntetésre a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket kölcsön összege, a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintiklejárat napja, a szerződéskötés helye és időpontja, a Teljes Hiteldíj Mutató, a díjtételek és azok mértéke, valamint az egyes díjtételek fizetési határideje, esetlegesen a kölcsön visszafizetésére vonatkozó egyedi rendelkezések, fizetési határidők, továbbá a zálogtárgy leírása, valamint annak a felek által közösen megállapított (a Hitelező érdekében eljáró közvetítő által megajánlott, és az Ügyfél által elfogadott) zálogértéke.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: zálogjegy a Ptk. 5:89. § (6) bekezdése alapján értékpapírnak minősülő okirat, amelynek kibocsátója a Hitelező, és amelynek birtokosa a Hitelezővel (zálogjogosulttal) szemben jogosult arra, hogy az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail címelőlapon meghatározott kölcsönösszeg és járulékai megfizetése ellenében, a Vevő részéről pedig türelmi idő végéig megkapja a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címzálogtárgyat. A jogosultság bizonyítása, illetve átruházása kizárólag az értékpapír által lehetséges, emiatt a Hitelező nyomatékosan felhívja az Ügyfél figyelmét a zálogjegy gondos megőrzésére. A zálogtárgy átvételét követően az Ügyfél semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében A szerződés a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét zálogtárgynak a Hitelező javára történő átadásával, valamint a zálogjegy és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 kölcsönösszeg Ügyfél általi átvételével jön létre (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül„elzálogosítás napja”).
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek Hitelezőt követelése biztosítására a Vevőt terhelikszerződésben meghatározott zálogtárgyon kézizálogjog illeti meg. A Vevő Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának a joga, a zálogtárgyat azonban köteles bejelenteni címének megváltozásátépségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. Az ennek elmulasztásából eredő kár Ügyfél a Vevőt terhelizálogtárgy átadásával szavatolja az afeletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a zálogjegy előlapján rögzített zálogértékig terjed.
6. Az Ügyfél által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a Szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező Üzletszabályzata tartalmazza.
7. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak.
8. Az Ügyfél – zálogjegyének benyújtásával – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és - teljes előtörlesztés esetén - zálogtárgyának kiváltására; a Hitelezőnek az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően kamat nem. E rendelkezés irányadó arra az esetre is, ha az Ügyfél 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
9. A Hitelező kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy a zálogjegy előlapján feltüntetett türelmi idő végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt legalább 10 nappal hirdetmény útján értesíti az Ügyfelet, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Ügyfél részére, és azt, valamint a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét a zálogjegy benyújtása ellenében az adósnak kiadja. Az Ügyfél a fenti összegre az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül jogosult.
10. Az Ügyfél által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni.
11. A szerződés megkötése során a Hitelező képviseletében a zálogjegy előlapján megnevezett közvetítő jár el. A közvetítő, mint kiemelt közvetítő, kizárólag a Hitelező érdekében, nevében és javára jár el, ugyanakkor a közvetítő eljárásáért az Ügyfél fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A közvetítő a Magyar Nemzeti Bank közvetítői nyilvántartásában szerepel, amely a www.mnb.hu/felugyelet honlapon ellenőrizhető. A közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
12. A Hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 55., telephely: 1122 Budapest, Krisztina krt. 6.; Levélcím: Magyar Nemzeti Bank, 1534 Budapest, BKKP Pf.: 777., Központi telefon:
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen keretszerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Megrendelő részéről: Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT] Telefax: [ADAT] [NÉV], kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban[TISZTSÉG] Telefonszám: Elsődleges Kommunikáció).[ADAT] E-mail: [ADAT] Telefax: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Megrendelő 1. pontban megjelölt kapcsolattartója jogosult a Felek Szolgáltató részére kiállítani a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elBASWARE teljesítésigazolást. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikkeretszerződés módosítására.
3. Szerződő felek a jelen keretszerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az átvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A kapcsolattartásra kijelölt szerződő felek a hivatalos értesítések vagy más közlések telefaxon, illetve elektronikus úton (e-mail címek: mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az Eladó részéről átvétel megtörténtét a címzett visszaigazolja és az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail címeredeti példányt a küldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címcímzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.
4. Az Eladó A szerződő felek kötelesek minden, a jelen keretszerződés teljesítésével kapcsolatos iratot (pl. gépüzemnapló, menetlevél stb.) olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét aláíró személyek nevét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaztisztségét olvashatóan feltüntetni. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon szerződő felek visszautasíthatják a napon minősülnek kézbesítettnekmásik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely nap ennek a tértivevényen szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülolvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek Amennyiben a Vevőt terhelikszerződő felek valamely eredeti iratnak a másolatát küldik meg a másik fél részére, azt a küldő fél képviselője köteles a következő szöveg feltüntetésével aláírni. A Vevő „Az eredetivel mindenben megegyező másolat.” Ez a rendelkezés nem alkalmazandó a gépüzemnapló, vagy menetlevél esetében.
6. Szolgáltató az adataiban (különösen a társaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a köteles bejelenteni címének megváltozásátMegrendelővel a változást követően haladéktalanul közölni. Az ennek elmulasztásából eredő kár Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a Vevőt terheliSzolgáltatót terheli a felelősség.
Appears in 1 contract
Samples: Service Framework Agreement
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen szerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakbanfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Elsődleges Kommunikáció)Bérlő részéről: ……………. …………………….
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Bérlő 1. pontban megjelölt kapcsolattartója jogosult a Felek Bérbeadó részére kiállítani a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elBASWARE teljesítésigazolást. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikszerződés módosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt eAz átadás-mail címek: átvételi jegyzőkönyv felvételére a szerződő felek erre szervezetileg felhatalma- zott megbízottja is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízott jogo- sultságát.
4. Az Eladó Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más köz- lést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesített- nek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küld- ték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érke- zik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnekmás közlések telefaxon, amely nap a tértivevényen illetve elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben meg- történtét a Vevő címzett visszaigazolja és az eredeti példányt a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átküldő fél – amennyiben az éssze- rű, úgy vagy a küldemény a címzett azt kifejezetten kéri – postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülis megküldi.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk szerződő felek kötelesek minden, a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratot (pl. átadás-átvételi jegyzőkönyv, megrendelő stb.) olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és többletköltségek a Vevőt terheliktisztségét olvashatóan feltüntetni. A Vevő szerződő felek visszauta- síthatják a másik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely ennek a szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesíté- sét az olvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
6. Amennyiben a szerződő felek valamely eredeti iratnak a másolatát küldik meg a másik fél részére, azt a küldő fél képviselője köteles bejelenteni címének megváltozásátnevének és tisztségének feltüntetése mellett alá- írni és a következő szöveggel ellátni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat.” Ez a rendelkezés nem alkalmazandó a megrendelő és az átadás-átvételi jegyzőkönyv ese- tében.
7. Az ennek elmulasztásából eredő kár adataikban (különösen a Vevőt terhelitársaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekö- vetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mu- lasztó felet terheli a felelősség.
Appears in 1 contract
Samples: Eszközbérleti Szerződés
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen keretszerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Bérlő részéről: [DIVÍZIÓVEZETŐ NEVE], kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötéséveldivízióvezető Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT] Telefax: [ADAT] Bérbeadó részéről: [NÉV], módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban[TISZTSÉG] Telefonszám: Elsődleges Kommunikáció).[ADAT] E-mail: [ADAT] Telefax: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Bérlő 1. pontban megjelölt kapcsolattartója jogosult a Felek Bérbeadó részére kiállítani a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elIV.
1. pont szerinti eseti megrendelőket és a teljesítésigazolást. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikkeretszerződés módosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt eAz átadás-mail címek: átvételi jegyzőkönyv felvételére a szerződő felek erre szervezetileg felhatalma- zott megbízottja is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízott jogo- sultságát.
4. Az Eladó Szerződő felek a jelen keretszerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesí- tettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnekmás közlések telefaxon, amely nap a tértivevényen illet- ve elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben megtörténtét a Vevő címzett visszaigazolja és az eredeti példányt a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átküldő fél – amennyiben az ésszerű, úgy vagy a küldemény a címzett azt kifejezetten kéri – postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülis megküldi.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk szerződő felek kötelesek minden, a jelen keretszerződés teljesítésével kapcsolatos iratot (pl. átadás-átvételi jegyzőkönyv, eseti megrendelő stb.) olvashatóan kiállítani, illetve kitöl- teni; azon az aláíró személyek nevét és többletköltségek a Vevőt terheliktisztségét olvashatóan feltüntetni. A Vevő szerződő felek visszautasíthatják a másik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely ennek a szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az olvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig megtagadhatják.
6. Amennyiben a szerződő felek valamely eredeti iratnak a másolatát küldik meg a másik fél részére, azt a küldő fél képviselője köteles bejelenteni címének megváltozásátnevének és tisztségének feltüntetése mellett alá- írni és a következő szöveggel ellátni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat.” Ez a rendelkezés nem alkalmazandó az eseti megrendelő és az átadás-átvételi jegyzőkönyv esetében.
7. Az ennek elmulasztásából eredő kár adataikban (különösen a Vevőt terhelitársaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekö- vetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mu- lasztó felet terheli a felelősség.
Appears in 1 contract
Samples: Eszközbérleti Keretszerződés
Kapcsolattartás. 6.1. Felek elsődlegesen a Választólapon megjelölt kapcsolattartóikon, valamint a helyszíni feladatokat elvégző személyeken keresztül kommunikálnak egymással.
6.2. Felek megállapodnak, hogy a kapcsolattartók jelen okiratban kezelt, valamint a munkavégzés helyén átadott személyes adatait (név, telefonszám, e-mail), kizárólagosan a szerződéses kapcsolat fenntartása céljából jogosultak kezelni. A meghatározott személyes adatok őrzési ideje legfeljebb a jelen Szerződésre irányadó dokumentumok őrzési idejéig tart.
6.3. Felek elsősorban elektronikus úton és telefonon keresztül kommunikálnak egymással. A joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozatok megtétele írásban történik. Joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozatnak minősül: a Szerződés, a Felhasználó meghatalmazása, a Szerződés felmondása.
6.4. A joghatás kiváltására alkalmas írásbeli értesítések, nyilatkozatok az alábbiak szerint tekintendők kézbesítettnek és hatályosnak: - személyes átadás esetén az átadás idejében; - ha futárral munkanapon kézbesítik, a kézbesítés napján, ha nem munkanapon kézbesítik, a kézbesítés napja utáni első munkanapon; - ha elsőbbségi levélként küldik, a feladás napja utáni 1. munkanapon, vagy ha egyik országból egy másikba küldik, a feladás napja utáni 5. munkanapon; - a nem tértivevény különszolgáltatással feladott könyvelt küldemény esetében a feladástól számított 5. munkanapon; - a tértivevény különszolgáltatással feladott postai küldemény átvétele esetén, a tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban; - a tértivevény különszolgáltatással feladott, de a címzett által át nem vett postai küldemény esetén, ha a címzett vagy az átvételre jogosult más személy a küldemény átvételét megtagadta vagy a címzett által bejelentett elérhetőségi címen a kézbesítés a címzett ismeretlensége, vagy elköltözése miatt meghiúsult, a kézbesítés megkísérlésének napján, egyéb esetekben a postai kézbesítés második megkísérlésnek napját követő 5. munkanapon; vagy - ha faxon továbbítják és a készülék generál egy jó vételt megerősítő érvényes továbbítási jelentést, ha munkanapon 17:00 óra (címzett ideje szerint) előtt továbbítják, akkor a továbbítás napján, vagy máskülönben a továbbítás utáni első munkanapon 9:00 órakor (címzett ideje szerint). A Felek egymással jelen pontban meghatározott kézbesítési vélelem - a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve küldő félnek felróható ok miatt-a feladástól számított 2 hónapon belül megdönthető. A kézbesítési vélelem sikeres megdöntése esetén a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények nem állnak be.
6.5. A kézbesítési vélelem szabályai nem alkalmazhatóak a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésévelvagy annak módosítása aláírás céljából történő postai, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)vagy futár útján történő kézbesítése esetében.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Együttműködési Szerződés
Kapcsolattartás. 116.1. A Felek egymással kötelesek a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával Szerződéssel kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elminden lényeges körülményről egymást haladéktalanul tájékoztatni. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesekSzerződéssel és a teljesítéssel kapcsolatos nyilatkozattételre kapcsolattartókat neveznek meg, akik ebben a körben a Felek képviselőinek minősülnek. Kapcsolattartó a Vevő részéről: Név: Telefonszám: Mobil: Telefax szám: E-mail: Kapcsolattartó az Eladó részéről: Név: Telefonszám: Mobil szám: Telefax szám: E-mail:
16.2. A Felek a megnevezett kapcsolattartó személyének megváltoztatása vagy helyettesítése esetén a változást 2 (kettő) munkanapon belül írásban közlik egymással.
16.3. A Felek között a Szerződéssel kapcsolatos, a munkavégzés menetét, a teljesítést érdemileg befolyásoló közlés, értesítés csak írásban érvényes és hatályos. A Felek ezért megállapodnak abban, hogy a Szerződés keretében egymással szóban vagy telefonon közölt ilyen közlést, értesítést telefaxon, levélpostai vagy elektronikus úton utólag megerősítik. A Felek a visszaigazolt e-mailt az egymás közötti kapcsolattartásban írásbeli formának ismerik el.
16.4. Az így elküldött értesítéseket iratokat kézbesítettnek kell tekinteni, ha azokat a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3címzett átveszi az irat másolati példányán, kézbesítőkönyvben vagy tértivevényen, továbbá az elektronikus úton (fax, e-mail) megküldött iratokat visszaigazolja. A kapcsolattartásra kijelölt Az e-mail címek: útján küldött iratok esetében a címzett kérheti a küldemény aláírt, nyomtatott formában való megismétlését. Ez utóbbi esetben is az Eladó részéről elektronikus úton továbbított irat megérkezésének időpontja tekintendő az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címirat kézbesítési időpontjának.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz16.5. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon Felek a napon minősülnek kézbesítettnekteljesítéssel kapcsolatos kérdésekre, amely nap észrevételekre a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átmásik félnek legfeljebb 2 (kettő) munkanapon belül, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülírásban válaszolnak.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentumok
Kapcsolattartás. 12.14.1 A GERANTIN és az Ügyfél között kizárólag az írásban megtett nyilatkozatoknak, értesítéseknek, illetőleg írásban megkötött dokumentumoknak, szerződéseknek, szerződésmódosításoknak van a a GERANTIN és az Ügyfél között fennálló jogviszonyra vonatkozó jogi hatálya. A Felek egymással közötti szóbeli nyilatkozatokhoz, illetőleg megállapodásokhoz a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve Felek között fennálló jogviszonyra vonatkozó jogi hatály – ide nem értve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)Panaszkezelési Szabályzatban meghatározott szóbeli panaszfelvétel szabályait– nem kapcsolódik.
22.14.2 A GERANTIN az Ügyfélnek szóló nyilatkozatokat, értesítéseket és okmányokat, a Pénzügyi Intézménytől származó szerződéses ajánlatokat az Ügyfél által közölt címre (székhelyére vagy lakcímére, illetőleg postacímére) küldi vagy kézbesíti személyesen. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő Ügyfél által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő és személyes kézbesítéséből adódó károk és többletköltségek az Ügyfelet terhelik, és azonnal esedékessé válnak. Amennyiben a Vevőt terhelikGERANTIN részére egyáltalán nem áll rendelkezésére cím, a fentieket az Ügyfél általa ismert címére is küldheti. Az Ügyfél köteles a GERANTIN részére megadott címében történő bármilyen változást a változás hatálybalépését megelőzően legkésőbb 3 (három) nappal a GERANTIN-t értesíteni. Az értesítés elmaradásából származó hátrányokért, károkért és egyéb jogkövetkezményért a GERANTIN nem felelős és az Ügyfél köteles a GERANTIN részéről az értesítés elmaradásának okán felmerülő bármilyen költségét annak felmerülésétől számított 10 (tíz) napon belül megtéríteni.
2.14.3 A GERANTIN az Ügyfélnek szóló általános üzleti iratokat, értesítéseket nem köteles ajánlottan, tértivevénnyel postára adni. Az elküldést megtörténtnek kell tekinteni, ha az elküldés ténye a GERANTIN nyilvántartásában szerepel és az eredeti irat másolata vagy kézjeggyel ellátott példánya a GERANTIN birtokában van, vagy pedig, ha az elküldést kézjeggyel ellátott feladójegyzék vagy feladóvevény igazolja. Elküldöttnek kell tekinteni a számítógép szervere által regisztrált, továbbított e-mailt is. Az Ügyfelek széles körének kiküldendő értesítés esetében a körlevél egyetlen példánya, másolata is elegendő az elküldés igazolására. Ajánlott vagy tértivevény küldemény feladása napján az elküldés napja a feladóvevényen ekként megjelölt nap.
2.14.4 A Felek jogosultak elektronikus levelezés (e-mail) útján is a kapcsolattartásra. E-mail üzenet küldése esetén az üzenet a feladás napját követő munkanapon kézbesítettnek minősül, ha a feladó a másik fél megjelölt e-mail címére az üzenetét elküldi.
2.14.5 Amennyiben a GERANTIN által az Ügyfél részére megküldendő iratok, értesítések, (stb.), az Ügyfélre vonatkozóan jogokat és kötelezettségeket állapítanak meg, úgy azokat a GERANTIN igazolható módon köteles az Ügyfél részére kézbesíteni. Ennek megfelelően a GERANTIN (i) a postai úton küldött küldemény tekintetében ajánlott vagy tértivevényes kézbesítés, (ii) elektronikus úton küldött küldemény tekintetében megfelelően visszaigazolt kézbesítés útján köteles az Ügyfél részére a jogokat és kötelezettségeket megállapító iratokat, értesítéseket, (stb.), megküldeni.
2.14.6 A másik fél címére levélpostai küldeményként megküldött küldemény kézbesítettnek tekintendő, az elküldés napjától számított 5. (ötödik) munkanapon. Ez a szabály irányadó akkor is, ha a feladó részére visszaérkező tértivevény alapján a küldemény nem volt kézbesíthető, ideértve azon eseteket is, amennyiben az Ügyfél a lakcímének módosulását a GERANTIN részére nem jelentette be, vagy a postai ajánlott vagy tértivevényes küldemény kézbesítése azért volt sikertelen, mert az Ügyfél a GERANTIN számára bejelentett lakcíméről vagy székhelyéről a feladóhoz „nem kereste”, „ismeretlen”, „elköltözött”, vagy „átvételt megtagadta” jelzéssel érkezett vissza érkeztek vissza. Amennyiben a címzett a küldemény átvételét megtagadja a kézbesítés napja a tértivevényen a megtagadást napjaként feltüntetett nap. Személyes kézbesítés esetén (ideértve a futárszolgálat általi kézbesítést is) a küldemény kézbesítettnek tekintendő a címzett általi átvétel napján vagy azon a napon, amikor a címzett a küldemény átvételét megtagadja. Amennyiben a címzett a jelen Üzletszabályzat szerint megjelölt címen ismeretlen vagy egyéb okból kézbesíthetetlen, a kézbesítés napja a kézbesítőnek történő átadást követő 5. (ötödik) nap (kézbesítési vélelem).
2.14.7 A Felek közötti kapcsolattartás nyelve, és a Felek megállapodása esetén a megbízási szerződésben rögzítésre kerülő nyelv elsődlegesen a magyar. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozásátnem magyar nyelven kiállított dokumentumokat Magyarországon bejegyzett szakfordító által kiadott hiteles fordítással vagy egyébként hiteles fordítással együtt nyújtandók be a GERANTIN-hez, kivéve, ha a GERANTIN ettől eltekint.
2.14.8 A GERANTIN az Ügyféllel történő kapcsolatfelvételkor rögzíti az Ügyfél részéről kapcsolattartásra kijelölt személyt. A GERANTIN az Ügyfél nyilatkozatának tekinti a kapcsolattartásra kijelölt személy által tett nyilatkozatokat mindaddig, amíg az Ügyfél hitelt érdemlően arról nem tájékoztatja a GERANTIN-et, hogy a kapcsolattartásra kijelölt személy megváltozott. Ebben az esetben a GERANTIN rögzíti az új kapcsolattartásra kijelölt személy adatait.
2.14.9 A Felek kölcsönös együttműködés követelményének megfelelően, késedelem nélkül értesítik egymást az ügylet szempontjából lényeges körülményekről, tényekről, az ügylettel összefüggő, egymáshoz intézett kérdésekre időben válaszolnak, valamint haladéktalanul felhívják egymás figyelmét az esetleges tévedésekre, mulasztásokra.
2.14.10 Az ennek elmulasztásából eredő kár Ügyfél haladéktalanul, de legkésőbb 5 (öt) napon belül értesíti a Vevőt terheliGERANTIN-et elnevezése, képviselője megváltozásáról, valamint a személyét, jogi státuszát érintő minden egyéb, a a GERANTIN és az Ügyfél, vagy a Pénzügyi Intézmény és az Ügyfélközötti jogviszony szempontjából lényeges változásról.
2.14.11 Ellenkező rendelkezés hiányában a GERANTIN az Ügyfél által közölt nyilatkozatokat, beadványokat legkésőbb 14 (tizennégy) napon belül válaszolja meg, tájékoztatja az Ügyfelet vagy teszi meg a szükséges intézkedéseket, ide nem értve a halaszthatatlan intézkedést igénylő lépéseket. Halaszthatatlan a lépés, amennyiben azonnali megtételének elmaradása esetén az Ügyfél jelentősen és helyreállíthatatlanul károsodna. A GERANTIN azonban ebben az esetben sem jogosult a pénzügyi szolgáltatási termékre vonatkozó szerződés megkötésére az Ügyfél nevében és képviseletében.
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat
Kapcsolattartás. 18.1. A Xxxxx kötelesek a Szerződéssel kapcsolatos minden lényeges körülményről egymást haladéktalanul tájékoztatni. Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés Szerződéssel és a jelen ÁSZF megkötésévelteljesítéssel kapcsolatos nyilatkozattételre kapcsolattartókat neveznek meg, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (akik ebben a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt körben a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elképviselőinek minősülnek. Kapcsolattartó Megrendelő részéről: Név: Telefonszám: Mobil telefonszám: Telefax szám: E-mail: Kapcsolattartó Vállalkozó részéről: Név: Telefonszám: Mobil telefonszám: Telefax szám: E-mail:
8.2. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesekmegnevezett kapcsolattartó személyének megváltoztatása vagy helyettesítése esetén a változást 2 (kettő) munkanapon belül írásban közlik egymással.
8.3. A Felek között a Szerződéssel kapcsolatos, a munkavégzés menetét, a teljesítést érdemileg befolyásoló közlés, értesítés csak írásban érvényes és hatályos. Felek ezért megállapodnak abban, hogy a Szerződés keretében egymással szóban vagy telefonon közölt ilyen közlést, értesítést telefaxon, levélpostai vagy elektronikus úton utólag megerősítik. Felek a visszaigazolt e-mailt az egymás közötti kapcsolattartásban írásbeli formának ismerik el.
8.4. Az így elküldött értesítéseket iratokat kézbesítettnek kell tekinteni, ha azokat a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3címzett átveszi az irat másolati példányán, kézbesítőkönyvben vagy tértivevényen, továbbá az elektronikus úton (fax, e-mail) megküldött iratokat visszaigazolja. A kapcsolattartásra kijelölt Az e-mail címek: útján küldött iratok esetében a címzett kérheti a küldemény aláírt, nyomtatott formában való megismétlését. Ez utóbbi esetben is az Eladó részéről elektronikus úton továbbított irat megérkezésének időpontja tekintendő az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címirat kézbesítési időpontjának.
48.5. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében Felek a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon teljesítéssel kapcsolatos kérdésekre, észrevételekre a napon minősülnek kézbesítettnekmásik Félnek legfeljebb 2 (kettő) munkanapon belül, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülírásban válaszolnak.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Framework Agreement
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen szerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: [NÉV], kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével[MUNKAKÖR] Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT] Telefax: [ADAT] Vállalkozó részéről: [NÉV], módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban[MUNKAKÖR] Telefonszám: Elsődleges Kommunikáció).[ADAT] E-mail: [ADAT] Telefax: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikszerződés módosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt eAz átadás-mail címek: átvételi jegyzőkönyv leigazolására a szerződő felek erre szervezetileg felhatal- mazott megbízottja (pl. gépkocsivezető) is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízott jogosultságát.
4. Az Eladó alvállalkozó engedélyezésére a Megrendelő alábbi képviselője jogosult: − a mindenkori műszaki igazgató és a mindenkori gazdasági igazgató együttesen − a mindenkori ügyvezető önállóan Telefonszám: + 36 57 450 941 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xx
5. Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más köz- lést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesített- nek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küld- ték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érke- zik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére más közlések telefaxon, illetve elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel meg- történtét a címzett tértivevényes küldemények visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő fél – amennyiben az éssze- rű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.
6. A szerződő felek kötelesek minden, a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratot ol- vashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvasha- tóan feltüntetni. A szerződő felek visszautasíthatják a napon minősülnek kézbesítettnekmásik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely nap ennek a tértivevényen szabálynak nem felel meg és a visszautasított irat- hoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az átvétel dátumaként rögzítésre kerülolvasható példány kiállításáig és kézhezvé- teléig megtagadhatják.
7. Amennyiben a Vevő szerződő felek valamely eredeti iratnak a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átmásolatát küldik meg a másik fél részére, úgy azt a küldemény küldő fél képviselője köteles a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkövetkező szöveg feltüntetésével aláírni. „Az eredetivel mindenben megegyező másolat.”
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását8. Az ennek elmulasztásából eredő kár adataikban (különösen a Vevőt terhelitársaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekö- vetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mu- lasztó felet terheli a felelősség.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Kapcsolattartás. 1Xxxxx kötelesek a Szerződéssel kapcsolatos minden lényeges körülményről egymást haladéktalanul tájékoztatni. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákSzerződéssel és a teljesítéssel kapcsolatos nyilatkozattételre kapcsolattartókat neveznek meg, kivéve akik ebben a körben a Felek képviselőinek minősülnek. Kapcsolattartó Vevő részéről: Név: Telefonszám: +36 Telefax szám: +36 E-mail: Kapcsolattartó Eladó részéről: Név: Telefonszám: +36 Telefax szám: +36 E-mail: Felek közötti levelezés nyelve magyar. Felek a megnevezett kapcsolattartó személyének megváltozása vagy helyettesítése esetén a változást 2 (kettő) munkanapon belül írásban közlik egymással. Felek között a Szerződéssel kapcsolatos – a munkavégzés menetét, a teljesítést érdemileg befolyásoló – közlés, értesítés csak írásban érvényes és hatályos. Felek ezért megállapodnak abban, hogy a Szerződés és keretében egymással szóban vagy telefonon közölt ilyen közlést, értesítést telefaxon, illetve levélpostai vagy elektronikus úton utólag megerősítik. Felek a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint visszaigazolt e-mailt az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2egymás közötti kapcsolattartásban írásbeli formának ismerik el. Az iratokat kézbesítettnek kell tekinteni, ha azokat a címzett átveszi az irat másolati példányán, kézbesítőkönyvben vagy tértivevényen, továbbá az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek(fax, e-mail) megküldött iratokat visszaigazolja. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, útján küldött iratok esetében a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy kérheti a küldemény aláírt, nyomtatott formában való megismétlését. Ez utóbbi esetben is az elektronikus úton továbbított irat megérkezésének időpontja tekintendő az irat kézbesítési időpontjának. Felek a postán történő 10 teljesítéssel kapcsolatos kérdésekre, észrevételekre a másik Félnek legfeljebb 2 (tízkettő) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülmunkanapon belül, írásban válaszolnak.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Purchase Agreement
Kapcsolattartás. 1. A Felek egymással Jelen keretszerződés teljesítése során a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakbanfelek által kijelölt kapcsolattartó személyek: Elsődleges Kommunikáció).Megrendelő részéről: Xxxx Xxxxxx Telefonszám: 06 30/175 6309 E-mail: xxxx.xxxxxx0@xxx.xx [ADAT] [ADAT] Telefonszám: [ADAT] E-mail: [ADAT]
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A Megrendelő 1. pontban megjelölt képviselője jogosult a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elVállalkozó részére kiállítani az eseti megrendelőket. A Felek kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintikszerződés módosítására.
3. A kapcsolattartásra kijelölt eAz átadás-mail címek: átvételi jegyzőkönyv leigazolására a szerződő felek erre szervezetileg felhatalmazott megbízottja (pl. gépkocsivezető) is jogosult. Kétség esetén az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, érintett fél köteles igazolni a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címmegbízott jogosultságát.
4. Az Eladó alvállalkozó engedélyezésére a Megrendelő alábbi képviselője jogosult: E-mail: xxxxxx.xxxxxx@xxx.xx
5. Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán, ajánlott küldeményként küldték meg és a feladóvevény a címzettől az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmazátvételt igazoló, vagy nem kereste jelzéssel érkezik vissza. A Vevő lakcímére szerződő felek a hivatalos értesítések vagy székhelyére más közlések elektronikus úton (e-mail) történő továbbítást is elfogadják, amennyiben az átvétel megtörténtét a címzett tértivevényes küldemények visszaigazolja és az eredeti példányt a küldő fél – amennyiben az ésszerű, vagy a címzett azt kifejezetten kéri – postán is megküldi.
6. A szerződő felek kötelesek minden, a jelen keretszerződés teljesítésével kapcsolatos iratot olvashatóan kiállítani, illetve kitölteni; azon az aláíró személyek nevét és tisztségét olvashatóan feltüntetni. A szerződő felek visszautasíthatják a napon minősülnek kézbesítettnekmásik fél képviselője által kiállított bármely irat elfogadását, amely nap ennek a tértivevényen szabálynak nem felel meg és a visszautasított irathoz kapcsolódó kötelezettségük teljesítését az átvétel dátumaként rögzítésre kerülolvasható példány kiállításáig és kézhezvételéig
7. Amennyiben a Vevő szerződő felek valamely eredeti iratnak a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átmásolatát küldik meg a másik fél részére, úgy azt a küldemény küldő fél képviselője köteles a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülkövetkező szöveg feltüntetésével aláírni.
8. Az adataikban (különösen a társaság címében, bankszámlaszámában, adószámában) bekövetkező, vagy a kapcsolattartót érintő mindennemű változást a szerződő felek kötelesek a másik féllel a változást követően haladéktalanul közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből származó minden igazolható kárért a mulasztó felet terheli a felelősség.
9. Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók jelen szerződésben feltüntetett adatainak kezelése az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) 5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk § (1) bekezdése, illetve a 2016/679/EU rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a), b) és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozásátc) pontja alapján történik. Az ennek elmulasztásából adatok kezelésének, tárolásának célja a Felek szerződésből eredő kár kötelezettségeinek teljesítése és jogainak érvényesítése, a Vevőt terheliszerződés teljesítése érdekében a szerződéses partnerrel történő kapcsolattartás biztosítása, a szerződéses jogviszonyból eredő jogszabályi kötelezettségek teljesítése. Felek kölcsönösen tájékoztatják egymást, hogy a jelen szerződés szerinti kapcsolattartóik a szerződésben feltüntetett adataik kezeléséhez hozzájárultak. Felek megállapodnak, hogy az adatokat kizárólag azon munkatársaik ismerhetik meg, akiknek munkaköri kötelezettsége összefügg az adatkezelés céljának előmozdításával, és az adatokat az adatkezelés céljának eléréséig, de legfeljebb a szerződéses jogviszonyból eredő igények elévüléséig kezelik.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Kapcsolattartás. A Hitelező az alábbi módon tartja a kapcsolatot az Ügyfelekkel: A Hirdetmény a közzététel napján közöltnek tekintendő, míg a postai levél kézbesítésére vonatkozóan a 8.6. pont rendelkezései irányadóak.
1. A Felek egymással a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartjákszerződő felek között kézizálogjoggal biztosított kölcsönszerződés jött létre. A kölcsönszerződés alapján az előlapon megnevezett Hitelező, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)továbbiakban Hitelező) köteles a szerződésben meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint (egy összegben a lejárat napjáig, ha a zálogjegy előlapjára nyomtatott szöveg másként nem rendelkezik) készpénzben visszafizetni. A kölcsön folyósítása a szerződéskötéskor, készpénzben történik.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt A szerződés a Felek jelen általános szerződési feltételekből, valamint a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elzálogjegy előlapján feltüntetett adatokból, rendelkezésekből áll. A Felek zálogjegy előlapján kerül feltüntetésre a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket kölcsön összege, a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintiklejárat napja, a szerződéskötés helye és időpontja, a Teljes Hiteldíj Mutató, a díjtételek és azok mértéke, valamint az egyes díjtételek fizetési határideje, esetlegesen a kölcsön visszafizetésére vonatkozó egyedi rendelkezések, fizetési határidők, továbbá a zálogtárgy leírása, valamint annak a felek által közösen megállapított (a Hitelező érdekében eljáró közvetítő által megajánlott, és az adós által elfogadott) zálogértéke.
3. A kapcsolattartásra kijelölt ezálogjegy a Ptk. 5:89. § (6) bekezdése alapján értékpapírnak minősülő okirat, amelynek kibocsátója a Hitelező, és amelynek birtokosa a Hitelezővel (zálogjogosulttal) szemben jogosult arra, hogy az előlapon meghatározott kölcsönösszeg és járulékai megfizetése ellenében, a türelmi idő végéig megkapja a zálogtárgyat. A jogosultság bizonyítása, illetve átruházása kizárólag az értékpapír által lehetséges, emiatt a Hitelező nyomatékosan felhívja az adós figyelmét a zálogjegy gondos megőrzésére. A zálogtárgy átvételét követően az adós semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
4. A szerződés a zálogtárgynak a Hitelező javára történő átadásával, valamint a zálogjegy és a kölcsönösszeg adós általi átvételével jön létre („elzálogosítás napja”).
5. A Hitelezőt követelése biztosítására a szerződésben meghatározott zálogtárgyon kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának a joga, a zálogtárgyat azonban köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. Az adós a zálogtárgy átadásával szavatolja az afeletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a zálogjegy előlapján rögzített zálogértékig terjed.
6. Az adós által a kölcsön után esetlegesen fizetendő, a szerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata tartalmazza.
7. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a felek megállapodnak a szerződés prolongálásáról, az ezt követő időszakban a szerződésre a prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak.
8. Az adós – zálogjegyének benyújtásával – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és - teljes előtörlesztés esetén - zálogtárgyának kiváltására; a Hitelezőnek az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés vonatkozik arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az adós 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
9. A Hitelező kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal hirdetmény útján értesíti az adóst, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az adós részére, és azt, valamint a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét a zálogjegy benyújtása ellenében az adósnak kiadja. Az adós a fenti összegre az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül jogosult.
10. Az adós által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni.
11. A szerződés megkötése során a Hitelező képviseletében a zálogjegy előlapján megnevezett közvetítő jár el. A közvetítő, mint kiemelt közvetítő, kizárólag a Hitelező érdekében, nevében és javára jár el, ugyanakkor a közvetítő eljárásáért az adós fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A közvetítő a Magyar Nemzeti Bank közvetítői nyilvántartásában szerepel, amely a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon ellenőrizhető. A közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
12. A Hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 39. – Központi levélcím: 1534 Budapest, Pf.: 777., Központi telefon: (00-mail címek0) 0000-000, Központi fax: (00-0) 0000-000, webcím: xxxx://xxx.xx). A közvetítővel szemben panaszügyben az Eladó részéről az XXXX XX.1adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület (1013 Budapest, Krisztina krt. pontjában megjelölt e39. levélcím: 1525 Budapest, Pf.: 172.) eljárását kezdeményezheti.
13. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzatai, a díjtételeket és azok mértékét tartalmazó – a zálogfiókokban kifüggesztett – hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak. amely létrejött egyrészről a BÁV Pénzügyi Szolgáltató Zrt. (1027 Budapest, Csalogány u. 23-mail 33., cégjegyzékszám: 01-10- 045729) mint hitelező („Hitelező”), képviseletében eljár a ………………………………………………………………….. mint közvetítő („Közvetítő”) – a Közvetítő fiókja a ....... sz. zálogfiók ( ) másrészről ………………………………………………………… (név) …………………………………………………………. (születéskori név) …………………………………………………………. (lakcím) …………………………………………………………. (levelezési cím, ha lakcímtől eltérő) ………………………………………………………… (azonosító okmány típusa, száma) ………………………………………………………… (anyja neve) ………………………………………………………… (születési hely, idő) mint adós („Adós”) között az alulírott napon, a Vevő részéről pedig következőek szerint:
1. A szerződés alapján a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címHitelező ……… Ft ( forint) kölcsönösszeget bocsát az Adós rendelkezésére, az Adós köteles a kölcsön összegét és a 4. pontban meghatározott díjtételeket a szerződés szerint visszafizetni.
2. A kölcsön futamideje … nap, a lejárat napja: ………… A kölcsön folyósítása – az Adós döntése alapján – banki átutalással a sz. bankszámlára történik, a szerződéskötéstől számított 3 banki napon belül. A folyósítandó összeg – a folyósításkor esedékes díjtételek levonásával Ft.
3. Az Adós a szerződés biztosítékaként átadta az alábbi kézizálogtárgyat, amelynek átvételét a Hitelező a szerződés aláírásával elismeri: Súly: …… g. Mennyiség: …… db. A Hitelező a biztosítékként átadott zálogtárgy zálogértékére javaslatot tett, és azt az Adós elfogadta, így azt a felek a következők szerint határozzák meg: Ft.
4. Az Eladó Adós a kölcsönösszeg ellenében az Elsődleges Kommunikáció tekintetében alábbi díjtételeket köteles megfizetni a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét Hitelezőnek:
(a) Kamatot, amelynek mértéke évi %, és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaza folyósítástól a futamidő végéig kerül felszámításra, és amely a lejárat napján válik esedékessé. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon kamat összege a futamidő végén Ft.
(b) Kezelési díjat, amelynek mértéke egyszeri …… % (összege Ft ) és amely [a választott kölcsön-típus
5. Az Adós a kölcsönt egy összegben, készpénzben, a lejárat napján, a zálogfiókban köteles a még meg nem fizetett díjtételekkel együtt visszafizetni. Abban az esetben, ha a lejárat napja olyan napra esik, amelyen a zálogfiók zárva tart, az adós – késedelem nélkül – az ezt megelőző utolsó nyitvatartási napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap teljesíthet. A lejárat napján az Adós által fizetendő teljes összeg: …………,Ft a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerülvonatkozó teljes hiteldíj mutató (THM) mértéke %.
6. A Hitelező a szerződésben meghatározott díjtételek egyoldalú módosítására nem jogosult. Amennyiben a Vevő felek megállapodnak a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi átszerződés prolongálásáról, úgy az ezt követő időszakban a küldemény szerződésre a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával prolongálás napján érvényes díjtételek vonatkoznak. Az Adós által a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek kölcsön után esetlegesen fizetendő, a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülszerződésben külön nem szabályozott díjakat, valamint egyébként a díjak mindenkor hatályos mértékét a zálogfiókokban kifüggesztett Hirdetmény, a díjak meghatározásának pontos módszerét a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata tartalmazza.
57. Az Adós által fizetendő teljes összeg Adós részéről történő megfizetésével a szerződés megszűnik, az Adós a 3. pontban meghatározott zálogtárgyat visszakapja. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelikzálogtárgy átvételét követően az Adós semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult.
8. A Vevő Hitelezőt követelése biztosítására a szerződés 3. pontjában meghatározott zálogtárgyon (amely feletti tulajdonjogát, kizárólagos rendelkezési jogát és jelzálogtól való mentességét az Adós a szerződés aláírásával kijelenti és szavatolja) kézizálogjog illeti meg. A Hitelezőt megilleti a zálogtárgy birtoklásának joga, a zálogtárgyat köteles bejelenteni címének megváltozásátépségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor visszaadni. A Hitelező a zálogtárgyat nem használhatja, és nem hasznosíthatja. A Hitelező felelőssége a kézizálogtárgyért legfeljebb a 3. pontban rögzített zálogértékig terjed.
9. Az ennek Adós – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – jogosult a kölcsön lejárat előtti előtörlesztésére, és – teljes előtörlesztés esetén – zálogtárgyának kiváltására; ebben az esetben az előtörlesztett összeg vonatkozásában az előtörlesztést követően a hitelezőnek kamat nem jár, az előtörlesztésre tekintettel a hirdetményben meghatározott előtörlesztési díj kerül felszámításra. E rendelkezés vonatkozik arra az esetre is (az előtörlesztési díj kivételével), ha az Adós 14 napon belül fel kívánja mondani a szerződést. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződés felmondására.
10. Az Adós – személyazonosságának igazolása mellett, személyesen vagy írásban – 14 napon belül jogosult a szerződéstől elállni, amennyiben a kölcsön az elállásig még nem került folyósításra; ebben az esetben a 4. (b) pontban foglalt díjtételen felül (melynek esedékessége ez esetben az elállás napja) fizetési kötelezettség nem terheli, az elállásra tekintettel külön díj nem kerül felszámításra. A Hitelező nem jogosult a kölcsönszerződéstől elállni.
11. A kölcsön visszafizetésének késedelme esetén a Hitelezőt a késedelmes időszakra évi …… % késedelmi kamat, valamint a késedelmes időszak első 7 napjára …… %, ezt követően pedig minden megkezdett 7 napra további …… % kezelési pótdíj illeti meg.
12. A Hitelező zálogtárgyból való kielégítési joga a lejárat napját követő napon nyílik meg, ezt követően a zálogtárgyat bírósági végrehajtáson kívül, nyilvánosan értékesítheti (azzal, hogy a Hitelező vállalja, hogy az ún. türelmi időben, a lejáratot követő hónap végéig az értékesítésre nem kerül sor). A Hitelező a zálogtárgy értékesítésére vonatkozó szándékáról az értékesítés napja előtt 30 nappal értesíti az adóst, illetőleg szükség esetén a törvény által előírt személyeket. Az értékesítés során a Hitelező – a zálogtárgy tulajdonosa helyett és nevében eljárva – a zálogtárgy tulajdonjogát átruházza. A Hitelező az értékesítést követően elszámolást készít az Adós részére, és a vételár értékesítés költségein és a zálogjogosulti kielégítésen felüli összegét, az értékesítést követő 5 éves elévülési időn belül az Adósnak kiadja.
13. Az Xxxx által a kölcsön és a díjtételek megfizetése ellenére át nem vett zálogtárgyakat a Hitelező a kölcsön megfizetése napjától számított három hónap eltelte után jogosult értékesíteni, az elszámolásra a 12. pont rendelkezései irányadóak.
14. Az Adós köteles címváltozását késedelem nélkül, írásban vagy személyesen bejelenteni a Hitelező vagy – közvetítő útján megkötött kölcsönszerződés esetén - a Közvetítő részére. Ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt származó mindennemű kár, illetőleg hátrány kizárólag az Adóst terheli.
15. A hitelező és a kölcsönszerződés megkötése során eljáró Közvetítő felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 39. – Központi levélcím: H-1534 Budapest BKKP Postafiók: 777., Központi telefon: (00-0) 0000-000, Központi fax: (00-0) 0000-000, webcím: xxxx://xxx.xx/xxxxxxxxxx). ). A Hitelezővel és a Közvetítővel szemben panaszügyekben az Adós a felügyeleti hatósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület ((1013 Budapest, Krisztina krt. 39. – Levélcím: 1525 Budapest, Pf.: 172) eljárást kezdeményezheti.
16. A szerződés megkötése során a Közvetítő tájékoztatta az Adóst, hogy a Hitelező függő közvetítőjeként kizárólag a Hitelező érdekében, nevében, és javára jár el, ugyanakkor a Közvetítő eljárásáért az Adós fizetési kötelezettséggel nem tartozik, a Közvetítő díjazásban a Hitelezőtől részesül. A Közvetítő a Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásában szerepel, amely a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon ellenőrizhető. A Közvetítő hiteltanácsadást nem nyújt.
17. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Hitelező vonatkozó üzletszabályzata, Hirdetménye, valamint a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak. 201..... év ......................... hó nap Hitelező Adós (képviseletében eljáró Közvetítő)
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Kapcsolattartás. 14.1. A Felek egymással Szolgáltató és az Előfizető a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésével, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2elsődleges módon e-mailen tartja. Az elektronikus úton történő így történt kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve felek kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek felek kölcsönösen kézhez vettnek kézhezvettnek tekintik, ugyanakkor szerződéseket vagy szolgáltatásokat módosító levelek olvasásáról mindkét fél értesítést köteles küldeni. Az átirányított levelek kézbesítéséért a Szolgáltató nem tud felelősséget vállalni az esetleges fogadó oldali hibák miatt. A hagyományos (postai úton történő) levelezés és számlázás másodlagos kapcsolattartásnak tekinthető, küldését az Előfizető a Szolgáltatótól kérheti, melynek díját a Szolgáltató weboldalán ÁSZF mellékletként elérhető díjtáblázata alapján felszámíthatja.
34.2. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó a Szolgáltató részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt xxxx@xxxxxxxxx.xx e-mail cím, az Előfizető részéről a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon szolgáltatási szerződésben megadott adminisztratív kapcsolattartó e-mail cím, ennek hiánya esetén az Előfizetőhöz rendelhető elsődleges tartomány „admin@domainnév” formátumú postafiók. A Felek kölcsönösen írásosnak fogadnak el ettől eltérő, a kapcsolattartó e-mail címen előre közölt e-mail címekről történő kommunikációt is, de bármilyen vitás kérdést vagy fizetési felszólítást a kapcsolattartó címekre kell küldeni.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz4.3. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon szolgáltató a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősülMagyar jogszabályok alapján hiteles elektronikus számlákat állít ki.
54.4. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek Szolgáltató az Előfizető részére kibocsátott, kézhezvett, 8 napon belül írásban meg nem kifogásolt díjbekérőt, számlát, teljesítést, fizetési felszólítást, ismételt fizetési felszólítást a Vevőt terhelikSzolgáltató elfogadottnak tekinti.
4.5. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozásátSzolgáltató minden olyan postai küldeményt kézbesítettnek tekint, melyet legalább két alkalommal ajánlott levélben az Előfizető által előzetesen megadott címre kiküldött.
4.6. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheliA Szolgáltató jogosult külön megállapodás híján ügyfelei, ingyenes és fizetős felhasználói, előfizetői, partnerei részére elektronikus levélben, postai és más úton tájékoztató anyagokat küldeni.
4.7. A Szolgáltató jogosult, de nem kötelezhető arra, hogy lejárt esedékességű díjfizetési kötelezettség esetén erről az Előfizetőt az ÁSZF-ben rögzítetteken felül, telefonon, vagy bármely egyéb módon is értesítse.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Kapcsolattartás. X.1. Felek elsődlegesen az Egyedi Szerződés mellékletében meghatározott kapcsolattartóinkon, valamint a helyszíni feladatokat elvégző személyeken keresztül kommunikálnak egymással, azzal, hogy a helyszíni feladatokat végző személyeken keresztül a Szerződéssel kapcsolatos joghatás kiváltására alkalmas jogny- ilatkozat érvényesen nem tehető a Felhasználó által.
X.2. Felek megállapodnak, hogy az Egyedi Szerződés mellékletében meghatározott kapcsolattartók, valamint a helyszíni feladatokat elvégző természetes személyek átadott személyes adatait (név, telefonszám, e-mail), kizárólagosan a Szerződéses kapcsolat fenntartása céljából jogosultak kezelni. A meghatározott személy- es adatok őrzési ideje legfeljebb a jelen Szerződésre irányadó dokumentumok őrzési idejéig tart, az ÁSZF [0.xx.] mellékletét képező Adatkezelési Tájékoztató szerint.
X.3. Felek a Szerződés teljesítéséhez kapcsolódó ügymenet során elektronikus úton és telefonon keresz- tül kommunikálnak egymással. A Szerződéssel kapcsolatos joghatás kiváltására alkalmas nyilatko- zatok megtételére – az Egyedi Ajánlat elfogadásának a kivételével, amelyre sor kerülhet elektronikus úton is - azonban kizárólag írásban kerülhet sor. Joghatás kiváltására alkalmas nyilatkozatnak minősül például, de nem kizárólagosan: a Szerződés, a Felhasználó meghatalmazása, Szerződéstől történő elállás, a Szerződés felmondása, a késedelemmel kapcsolatos nyilatkozatok, kötbér és késedelmi kamat érvényesítése körében felmerülő igények, a kellékszavatossági, a jótállási vagy a termékszavatossági igények érvényesítése.
X.4. Joghatás kiváltására alkalmas írásbeli értesítések, nyilatkozatok az alábbiak szerint tekintendők kézbesí- tettnek és hatályosnak: - személyes átadás esetén, az átadás megtörténtét igazoló átvételi íven feltűntetett átadási időpont; - futárszolgálat alkalmazása esetén, amennyiben a jognyilatkozatot a futárszolgálat munkanapon kézbesí- tik, akkor a kézbesítés napján, ha nem munkanapon kézbesítik, a kézbesítés napja utáni első munkanapon; - ha elsőbbségi levélként küldik, a feladás napja utáni 1. munkanapon, illetve külföldi Felhasználó esetén, amennyiben egyik országból egy másikba küldik, a feladás napja utáni 5. munkanapon; - a nem tértivevény különszolgáltatással feladott könyvelt küldemény esetében a feladástól számított 5. munkanapon; - a tértivevény különszolgáltatással feladott postai küldemény átvétele esetén a tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban; - a tértivevény különszolgáltatással feladott, de a címzett által át nem vett postai küldemény esetén, ha a címzett vagy az átvételre jogosult más személy a küldemény átvételét megtagadta vagy a címzett által bejelentett elérhetőségi címen a kézbesítés, a címzett ismeretlensége, vagy elköltözése miatt meghiúsult, a kézbesítés megkísérlésének napján, egyéb esetekben a postai kézbesítés második megkísérlésnek napját követő 5. munkanapon. A jelen pontban meghatározott kézbesítési vélelmek - a küldő félnek felróható ok miatt - a feladástól számí- tott 2 hónapon belül dönthetőek meg. A kézbesítési vélelem sikeres megdöntése esetén a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények nem állnak be. Felek egymással rögzítik, hogy a kapcsolatot általánosságban elektronikus levél útján tartják, kivéve jelen 10.4. pont szerinti kézbesítési módok közül Felhasználó nem jogosult a joghatás kiváltására alkalmas írásbeli értesítést vagy nyilatkozatot a harmadik és negyedik franciabekezdésben meghatározott módon VPP-nek megküldeni.
X.5. A kézbesítési vélelem szabályai nem alkalmazhatóak a Szerződés és a jelen ÁSZF megkötésévelvagy annak módosítása aláírás céljából történő postai, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és postai úton történnek (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció)vagy futár útján történő kézbesítése esetében.
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják el. A Felek a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail cím, a Vevő részéről pedig a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail cím.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Kapcsolattartás. 1A Felek a Szerződéssel kapcsolatosan egymáshoz intézett értesítései, felszólításai stb., a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában és ellenkező írásbeli közlésig akkor tekinthetők teljesítettnek, amennyiben azt a másik Félnek a Szerződés alábbi pontjában meghatározott értesítési címére az átvételt igazolva személyesen adták át, az átadás napján, vagy ha tértivevényes ajánlott levélben küldték meg, a tértivevénnyel igazolt átvétel napján. A Felek az egymással való kapcsolattartásra az alábbi személyeket jelölik ki: A Megrendelő részéről kapcsolattartó (teljesítés igazolására jogosult) személy: Név: Tel: E-mail: A Szállító részéről kapcsolattartó személy Név: Tel: E-mail: A Szerződést érintő kérdésekben a kapcsolatot általánosságban elektronikus kapcsolattartás módja kizárólag cégszerűen aláírt levél. Amennyiben valamely Fél a neki szabályszerűen megcímzett tértivevényes ajánlott levél útján tartjákátvételét megtagadja vagy az „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, kivéve és/vagy a Szerződés és címzett a jelen ÁSZF megkötésévelszemélyes átvételt megtagadja, módosításával és megszűnésével, valamint az ezekből eredő esetleges jogvitával kapcsolatos megbeszéléseket, jognyilatkozatok megtételét, melyek személyesen és a küldemény postai úton történnek történt megküldése esetén a feladástól számított 5. (a továbbiakban: Elsődleges Kommunikáció).
2. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Felek a Szerződéses Kommunikációt kivéve kölcsönösen írásosnak fogadják elötödik) napon, egyéb esetben az átvétel megtagadásának napján kézbesítettnek tekintendő. A Felek postai úton megküldött küldeményeket egyidejűleg másolatban a kapcsolattartásra kijelölt postafiókok olvasásáról gondoskodni kötelesek. Az így elküldött értesítéseket a Felek kölcsönösen kézhez vettnek tekintik.
3. A kapcsolattartásra kijelölt másik Fél fentiekben meghatározott e-mail címek: az Eladó részéről az XXXX XX.1. pontjában megjelölt e-mail címcímére is kötelesek megküldeni .Vitás kérdések rendezése és alkalmazandó jog Jelen szerződésre, ideértve a szerződéssel összefüggő vitákat is, a Vevő részéről pedig hatályos magyar jogszabályokat kell alkalmazni, a Megrendelőlapon megadott kapcsolattartó e-mail címviták eldöntésére az illetékességgel és hatáskörrel rendelkező bíróság jogosult.
4. Az Eladó az Elsődleges Kommunikáció tekintetében a tértivevényes küldemények kézbesítésének tényét és időpontját illetően kézbesítési vélelmet alkalmaz. A Vevő lakcímére vagy székhelyére címzett tértivevényes küldemények azon a napon minősülnek kézbesítettnek, amely nap a tértivevényen az átvétel dátumaként rögzítésre kerül. Amennyiben a Vevő a tértivevényes küldeményt annak szabályszerű postai kézbesítésének egyszeri megkísérlése ellenére sem veszi át, úgy a küldemény a postán történő 10 (tíz) napos őrzési idő lejártával a kézbesítés meghiúsulásáról szóló postai értesítésnek a küldeményt feladó Fél részére történő kézbesítésének napján kézbesítettnek minősül.
5. A Vevő által közölt hibás cím miatti téves postázásból eredő károk és többletköltségek a Vevőt terhelik. A Vevő köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár a Vevőt terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Szállítási Keretszerződés