Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved el, illetve másnak okoz: Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan károkozásnak minősül, ha – a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta; – a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg – a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében a biz- tosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet a károkozó bizto- sított nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak alapján másnak okoz:
Appears in 6 contracts
Samples: Utazási Biztosítás Szerződési Feltételek És Ügyféltájékoztató Online Kötés Esetén, Utazási Biztosítás Szerződési Feltételek És Ügyféltájékoztató Online Kötés Esetén, Utazási Biztosítás Szerződési Feltételek És Ügyféltájékoztató Online Kötés Esetén
Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított biz- tosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved szenved el, illetve másnak okoz: Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan súlyo- san gondatlan károkozásnak minősül, ha – a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása hatása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben összefüg- gésben okozta; – a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg ; – a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek bekövet- kezésének lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések intézkedések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében eseté- ben a biz- tosított biztosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet a károkozó bizto- sított biztosított nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket ame- lyeket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak alapján másnak okoz:
Appears in 5 contracts
Samples: Utazási Biztosítás Szerződési Feltételek És Ügyféltájékoztató Online Kötés Esetén, Utazási Biztosítás Szerződési Feltételek És Ügyféltájékoztató Online Kötés Esetén, Utazási Biztosítás Szerződési Feltételek És Ügyféltájékoztató Online Kötés Esetén
Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított biz- tosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved szenved el, illetve másnak okoz: . Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan súlyo- san gondatlan károkozásnak minősül, ha – a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása kábító- szer hatása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta; – a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg ; – a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek bekövet- kezésének lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések intézkedések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében eseté- ben a biz- tosított biztosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet amelyeket a károkozó bizto- sított károko- zó biztosított nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket amelye- ket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak meg- határozottak alapján másnak okoz:
Appears in 4 contracts
Samples: Utazási Garancia Biztosítás Szerzôdési Feltételek És Ügyféltájékoztató, Utazási Garancia Biztosítás Szerzôdési Feltételek És Ügyféltájékoztató, Utazási Garancia Biztosítás Szerzôdési Feltételek És Ügyféltájékoztató
Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved el, illetve másnak okoz: Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan károkozásnak minősül, ha – a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta; – a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély en- gedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg – a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében a biz- tosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet amelyeket a károkozó bizto- sított biz- tosított nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak alapján másnak okoz:
Appears in 1 contract
Samples: www.groupama.hu
Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved el, illetve másnak okoz: . Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan károkozásnak minősül, ha – a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta; – a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg – a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében a biz- tosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet amelyeket a károkozó bizto- sított biz- tosított nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak alapján másnak okoz:
Appears in 1 contract
Samples: Utazási Biztosítás Szerzôdési Feltételek És Ügyféltájékoztató Atm en Keresztül Kötött Biztosításhoz
Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved el, illetve másnak okoz: . Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan károkozásnak minősül, minősül ha – a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta; – a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély en- gedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg – a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében a biz- tosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet amelyeket a károkozó bizto- sított biz- tosított nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak alapján másnak okoz:
Appears in 1 contract
Samples: Utazási Garancia Biztosítás Szerzôdési Feltételek És Ügyféltájékoztató
Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved el, illetve másnak okoz: Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan károkozásnak minősül, ha – − a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta; – − a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg – − a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében a biz- tosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet a károkozó bizto- sított nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak alapján másnak okoz:
Appears in 1 contract
Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved el, illetve másnak okoz: . Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan károkozásnak minősül, minősül ha – a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása hatása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta; – a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély en- gedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg – a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében a biz- tosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet amelyeket a károkozó bizto- sított biz- tosított nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak alapján másnak okoz:
Appears in 1 contract
Samples: Utazási Garancia Biztosítás Szerzôdési Feltételek És Ügyféltájékoztató
Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved el, illetve másnak okoz: Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan károkozásnak minősül, ha – a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása hatása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta; – a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg – a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében a biz- tosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet a károkozó bizto- sított nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak alapján másnak okoz:
Appears in 1 contract
Samples: Utazási Biztosítás Szerződési Feltételek És Ügyféltájékoztató Online Kötés Esetén
Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított biz- tosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved szenved el, illetve másnak okoz: Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan súlyo- san gondatlan károkozásnak minősül, ha – a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása kábító- szer hatása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta; – a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg il- letőleg – a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek bekövet- kezésének lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések intézkedések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében eseté- ben a biz- tosított biztosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet amelyeket a károkozó bizto- sított károko- zó biztosított nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket amelye- ket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak meg- határozottak alapján másnak okoz:
Appears in 1 contract
Samples: www.otpbank.hu
Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított biz- tosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved szenved el, illetve másnak okoz: Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan súlyo- san gondatlan károkozásnak minősül, ha – a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása kábító- szer hatása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta; – a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg il- letőleg – a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek bekövet- kezésének lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések intézkedések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében eseté- ben a biz- tosított biztosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet amelyeket a károkozó bizto- sított károko- zó biztosított nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket ame- lyeket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak alapján másnak okoz:
Appears in 1 contract
Samples: www.otpbank.hu
Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított biz- tosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved szenved el, illetve másnak okoz: Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan súlyo- san gondatlan károkozásnak minősül, ha – − a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása kábító- szer hatása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta; – − a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg – il- letőleg − a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek bekövet- kezésének lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések intézkedések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében eseté- ben a biz- tosított biztosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet a károkozó bizto- sított biztosított nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket ame- lyeket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak alapján másnak okoz:
Appears in 1 contract
Samples: Instant Utasbiztosítási Bérlet Felhasználási Segédlet
Korlátozások, kizárások. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved szenved el, illetve másnak okoz: Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan gondat- lan károkozásnak minősül, ha – − a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása hatása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta; – − a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély en- gedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg – − a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek bekövetkezésének lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések intézke- dések hiányában következett be. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében a biz- tosított károkozása nem jogellenes. Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet a károkozó bizto- sított biztosí- tott nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított biz- tosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak alapján alap- ján másnak okoz:
Appears in 1 contract
Samples: biztositasifeltetelek.hu