Common use of TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL Clause in Contracts

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 10 contracts

Samples: Insurance Policy, Autós Kiegészítő Élet És Utasbiztosítás, Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. AHE-12600/12 Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk szín- vonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meg- felelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. AHE-12600/12 A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777xxxxx://xxx.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 5 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek követelmények- nek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: AHE-12600/10L – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-203- 776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi fogyasz- tóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak szabályokban fog- xxxxxxxxx megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 4 contracts

Samples: Kiegészítő Poggyászbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfélszolgálati Irodában (címe: 1087 BudapestBuda- pest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink kol- légáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton tele- fonos ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /wwwxxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/hu/panaszkezeles.html online-ugyintezes.html#egyebugyek címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmeg- felelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyom- tatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszomxxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-van/formanyomtatvanyok panasz címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak szabályokban fog- laltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 3 contracts

Samples: Insurance Agreement, Kiegészítő Poggyászbiztosítás, Ügyféltájékoztató És Szerződési Feltételek Kiegészítése

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken AHE-12600/4 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ panaszkezeles.html/ címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: telefonszáma:‌‌‌‌‌ +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 3 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Insurance Agreement, Ügyféltájékoztató És Szerződési Feltételek Kiegészítése

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ panaszkezeles.html/ címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyom- tatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszomxxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-van/formanyomtatvanyok panasz címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 3 contracts

Samples: Insurance Agreement, Kiegészítő Poggyászbiztosítás, Casco Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. AHE-12600/13 Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk szín- vonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meg- felelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. AHE-12600/13 A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777xxxxx://xxx.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 3 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Insurance Agreement, Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. AHE-12600/12GJ Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk szín- vonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meg- felelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. AHE-12600/12GJ A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777xxxxx://xxx.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 3 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kiegészítő Poggyászbiztosítás, Customer Information and Contract Terms Supplement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által ezáltal Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkalmunkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik megfogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők biztosításközvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxx.xxxx internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfélszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes részletes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügyfélkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes természetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxx/xxxxxxxxxxxxxxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx/xxx-xxxxxxx-xx-xxxxxxxx- panaszunk-van/hova-fordulhatok-kerelmemmel-vagy-keresetemmel címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok formanyomtatványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség szükség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához kivizsgálásához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den Minden ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel panaszkezeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban szabályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 2 contracts

Samples: Kombinált Kiterjesztett Garanciabiztosítási Fedezet, Kombinált Kiterjesztett Garanciabiztosítási Fedezet

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkalszolgáltatásaink­ kal, eljárásainkkal, munka- társainkkalmunkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik kapcsolat­ ban megfogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők biztosításközvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx­es­ugyintezes/ ugyfelkapcsolati­pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfélszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-5248­52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 8­18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 8­16 óra között, pénteken 8-14 8­14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421421­1­421) vagy elektronikus elektro­ nikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 421­1­421 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 8­18 óra között, csütörtökön csü­ törtökön pedig 8-20 8­20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as 269­2080­as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx­es­ugyintezes/online­ ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail biztositopanasz@ xxxxxxx.xx e­mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolnicsa­ tolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx­es­ ugyintezes/online­ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /wwwxxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/ lakossagi/hukarbejelentes­es­ugyintezes/panaszkezeles.html online­ugyintezes. html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzelkéz­ zel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban formá­ tumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-vanpanaszom­van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes részletes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx­es­ugyintezes/ online­ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére ren­ delkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügyfélkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek követelmények- nek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: AHE-12600/9L – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-203- 776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi fogyasz- tóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak szabályokban fog- xxxxxxxxx megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk szín- vonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxxx.xxxxxxx.xx/xxx/xxxxxxxxxxxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály csoport nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meg- felelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszomxxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-van/formanyomtatvanyok panasz címen találhat meg. AHE-12600/16 Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál MNB-nél fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési pénzügyi fogyasztóvédelmi tárgyú megkeresé- sek fogadására kialakított ügyfélszolgálatának levele- zési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyom- tatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszomxxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-van/formanyomtatvanyok panasz címen, valamint a 1013 1122 Budapest, Krisztina Krisz- tina krt. 396. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 1013 Budapest, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000203- 776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 1122 Budapest, Krisztina krt. 396. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. Tájékoz- tatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az általános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ügyekre. Tájé- koztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató aláve- tési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye – sem a kérelemben, sem a kötelezést tartal- mazó határozat meghozatalakor – nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. adat.‌‌‌‌‌ Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, panasz leírása a panasz tárgyát képező esemény vagy tény meg- jelölésével, a panasz rendezésére tett intézkedések vagy megoldására szol- gáló intézkedés leírása, az elutasítás esetén annak indoka, az intézkedés teljesítésének határideje és felelősöka végrehajtásért felelős személy megnevezése, határidőka panaszra adott válaszlevél postára adásának – elektronikus úton megküldött válasz esetén az elküldés – dátuma. Min- den ügyintézést időpontokkal Minden intézkedést időpon- tokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel panaszkezeléssel összefüggésben rendelkezésre ren- delkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban szabályokban foglaltaknak megfelelően megfele- lően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. A panaszokat és az arra adott válaszokat öt évig megőrizzük, felügyeleti (MNB) ellenőrzés esetén a felügyeleti szervünknek bemu- tatjuk. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 2 contracts

Samples: Data Privacy & Security, Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek követelmények- nek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: AHE-12600/11 – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-203- 776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi fogyasz- tóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során során‌‌‌‌‌ a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak szabályokban fog- xxxxxxxxx megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 2 contracts

Samples: Suzuki Casco Insurance Terms, Suzuki Casco Insurance Terms

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk szín- vonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály csoport nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meg- felelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. AHE-12600/15 A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-203- 776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi fogyasz- tóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 1013 Budapest, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000203- 776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. Tájékoz- tatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az általános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ügyekre. Tájé- koztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató aláve- tési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye – sem a kérelemben, sem a kötelezést tartal- mazó határozat meghozatalakor – nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. igényelheti.‌‌‌‌‌ A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak szabályokban fog- laltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Data Privacy & Security

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk szín- vonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály csoport nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meg- felelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. AHE-12600/14 A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-203- 776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi fogyasz- tóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Békél- tető Testület székhelye: 1054 Budapest, Szabadság tér 9., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000203- 776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. Tájékoz- tatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az általános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ügyekre. Tájé- koztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató aláve- tési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egy- millió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak szabályokban fog- laltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Data Privacy & Security

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ panaszkezeles.html/ címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 2 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Ügyféltájékoztató És Szerződési Feltételek Kiegészítése

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk Észrevételeiket, panaszaikat az alábbi módon juttathatják el hozzánk: · Szóban, személyesen: A véleményeket és észrevételeket hálózatunk bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján vagy szerződött partnerénél (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ internetes címen találjaxxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxx/ ugyintezes-kapcsolat/ugyfelkapcsolati-pontok.html/), vagy kollégáink, partnereink meghallgatják, és a panaszt írás- ban rögzítik. A panasz adatlapról Ön másolati példányt kap. Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában Ügyfélszolgálati irodát működtetünk, ahol személyesen is leadhatják panaszukat (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; . – a telefonos ügyfélszolgálaton időpontot is foglalhat). A Központi Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: hétfőn hétfő: 8-18 óra között18, keddtől csütörtökig kedd-csütörtök: 8-16 óra között16, pénteken péntek: 8-14 óra között)óra. Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra · Telefonon: Telefonos ügyfélszolgálatunk a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 06-40-421- 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon belüli időpontraes számon érhető el. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken Nyitvatartási idő: hétfő- szerda és péntek: 8-18 óra között18, csütörtökön pedig csütörtök: 8-20 óra között. – Faxon a +36 (· Faxon: 06-1) -269-2080-as telefax számon. · Elektronikus úton úton: a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx), vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx címen. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy e-mail címenmailen csak biztosítási titkot nem tartalmazó választ küldhetünk Ügyfeleink részére, minden egyéb, más esetben postai úton kell válaszol- nunk. – Levélben (Kivételt képeznek a kifejezetten elektronikus szolgáltatásra szerződött Ügyfeleink.) · Írásban: Leveleiket Ügyfeleink a 1368 Budapest, Pf. 191. 191 címre küldhetiküldhetik, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevérenevére (a Fogyasztóvédelmi osztályon belül működik a cent- ralizált panaszkezelés). A gördülékenyebb ügymenet ügyme- net érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett meglévő biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, ügyfélszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz fentieken túl érvényes meghatalma- zást meg- hatalmazás benyújtása is szükséges csatolniszükséges. A meghatalma- zásnak – a jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel – a polgári perrendtartásról szóló 1952.évi III. tör- vényben foglalt követelményeknek megfelelő kell eleget tennie. (meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html címen minta: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx) Ügyfeleink részére panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja panaszát. Ezt egyszerűen megadhatják panaszukat, ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitölthetikitölt- hetik, majd az Önnek leg- megfelelőbb Önöknek legmegfelelőbb módot választva elküldheti leadhatják személyesen a fent megjelölt helyeken, vagy postázhatják, faxolhatják, e-mailezhetik részünkre, ahogy az Önöknek kényelmes. (A panasz bejelentő lapot internetes oldalunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/ hu/panaszkezeles.html címen érhetik el) A panasz bejelentő lap tartalmazza az Ügyfél nevét, címét, a panasz előterjesztésének helyét, a panasz részle- tes leírását, a szerződéses adatokat, a csatolt dokumentu- mokat, aláírást, átvétel igazolását (szükség szerint). Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy kéz- zel, géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy Ön nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB ;* A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Fogyasztó- védelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhetkezde- ményezhet, a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. Az Részletes tájékoztatást olvashat erről az MNB honlapján: xxxxx://xxxxxxxxxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx/ panaszkezeles_menete/vitarendezesi_forumok.html A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma. telefon: +36 (80) 06 -40-203-776; , e-mail címemail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A Jogszabályi kötelezettségünk tájékoztatni ügyfeleinket arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi eljárás eljá- rásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt elektroniku- san a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címenxxxxxxxxxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxx elérhetőségen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található talál- ható ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. AHE-12921/5P Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok formanyomtatványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 00-00-000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. * fogyasztó (természetes személy) esetén A Pénzügyi Békéltető Testület elérhetősége: Levelezési cím: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.‌‌ Telefonszám: 00-0-000-0000 E-mail cím: xxx@xxx.xx Jogszabályi kötelezettségünk tájékoztatni ügyfeleinket arról, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt elektronikusan a xxxxxxxxxx.xxx.xx/xxx/xxx_xxxx/xxxxxxxxxx_xxx elér- hetőségen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott forma- nyomtatványok költségmentes megküldését tár- saságunktól (telefonszám: 00-00-000-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: névpanasz elutasítása, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adatkivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő ered- ménytelen eltelte esetén a fogyasztónak nem minősülő ügyfél bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/ honlapon tájékozódhat. Néhány szó az Allianz Hungária Zrt.-ről Társaságunk az Allianz SE-nek, Európa vezető és a világ egyik legnagyobb biztosítócsoportjának a tagja. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünkAllianz Hungária Zrt. Magyarország piacvezető biztosítójaként sokéves hazai és nemzetközi tapasztalat- tal áll ügyfelei rendelkezésére. Társaságunk 1990-től részvénytársasági formában működik. Székhelyünk: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52. Levelezési címünk: 1368 Budapest, Pf. 191 Cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék, mint cégbíróság, Cg. 00-00-000000 A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és székhely állama: Magyarország Felügyeleti szervünk a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhatMagyar Nemzeti Bank.

Appears in 2 contracts

Samples: Otthonbiztosítás Alapcsomag, Otthonbiztosítás Alapcsomag

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk szín- vonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: AHE-22101 – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/ ugyintezes-kapcsolat/ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén székhe- lyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfélszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra ügy- félszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáigszer- dáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx https:// xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Egészségbiztosítási Szerződés

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk szín- vonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx. html címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx https:// xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfele- lőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyféltájékoztató

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk szín- vonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxxx.xxxxxxx.xx/xxx/xxxxxxxxxxxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály csoport nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meg- felelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszomxxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-van/formanyomtatvanyok panasz címen találhat meg. AHE-12600/17 Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál MNB-nél fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési pénzügyi fogyasztóvédelmi tárgyú megkeresé- sek fogadására kialakított ügyfélszolgálatának levele- zési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyom- tatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszomxxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-van/formanyomtatvanyok panasz címen, valamint a 1013 1122 Budapest, Krisztina Krisz- tina krt. 396. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000203- 776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 1122 Budapest, Krisztina krt. 396. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. Tájékoz- tatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az általános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ügyekre. Tájé- koztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató aláve- tési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye – sem a kérelemben, sem a kötelezést tartal- mazó határozat meghozatalakor – nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. adat.‌‌‌‌‌ Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, panasz leírása a panasz tárgyát képező esemény vagy tény meg- jelölésével, a panasz rendezésére tett intézkedések vagy megoldására szol- gáló intézkedés leírása, az elutasítás esetén annak indoka, az intézkedés teljesítésének határideje és felelősöka végrehajtásért felelős személy megnevezése, határidőka panaszra adott válaszlevél postára adásának – elektronikus úton megküldött válasz esetén az elküldés – dátuma. Min- den ügyintézést időpontokkal Minden intézkedést időpon- tokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel panaszkezeléssel összefüggésben rendelkezésre ren- delkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban szabályokban foglaltaknak megfelelően megfele- lően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. A panaszokat és az arra adott válaszokat öt évig megőrizzük, felügyeleti (MNB) ellenőrzés esetén a felügyeleti szervünknek bemu- tatjuk. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkalszolgáltatásaink- kal, eljárásainkkal, munka- társainkkalmunkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik kapcsolat- ban megfogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők biztosításközvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxxxxx- pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfélszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot időpon- tot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön csü- törtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx biztositopanasz@ xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolnicsa- tolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/ panaszkezeles.html címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban formá- tumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány formanyomtat- vány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ xxxx://xxx.xxx.xx/ fogyasztovedelem/panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes részletes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügyfélkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkalmunkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik megfogalmazódik Önökben. Panaszkezelésünk során a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 159. §, a 437/2016. (XII. 16.) Korm. rendelet, a 66/2021. (XII. 20.) MNB rendelet, valamint a 16/2021. (XI.25.) számú MNB ajánlás rendelkezései alapján járunk el. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők biztosításközvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfélszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/xxxxxx- ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály csoport nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /wwwxxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/hu/panaszkezeles.html online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes részletes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. huxxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/www/hu/panaszkezeles.html online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügyfélkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes természetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, nem kap választ, vagy nem a jogszabály által előírt 30 napos határidőn túl kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál MNB-nél fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának pénzügyi fogyasztóvédelmi tárgyú megkeresések fogadására kialakított ügyfélszolgálatának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 1122 Budapest, Krisztina krt. 396. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 1122 Budapest, Krisztina krt. 396. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az általános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. • Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címenxxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx oldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok formanyomtatványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx ; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség szükség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához kivizsgálásához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, panasz leírása a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölésével, a panasz rendezésére tett intézkedések vagy megoldására szolgáló intézkedés leírása, az elutasítás esetén annak indoka, az intézkedés teljesítésének határideje és felelősöka végrehajtásért felelős személy megnevezése, határidőka panaszra adott válaszlevél postára adásának - elektronikus úton megküldött válasz esetén az elküldés - dátuma. Min- den ügyintézést Minden intézkedést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel panaszkezeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban szabályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. A panaszokat és az arra adott válaszokat öt évig megőrizzük, felügyeleti (MNB) ellenőrzés esetén a felügyeleti szervünknek bemutatjuk. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Health Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk szín- vonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meg- felelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. AHE-12600/13L A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-203- 776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi fogyasz- tóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Békél- tető Testület székhelye: 1054 Budapest, Szabadság xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000203- 776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. Tájékoz- tatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az általános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ügyekre. Tájé- koztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató aláve- tési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egy- millió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak szabályokban fog- laltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek követelmények- nek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-203- 776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi fogyasz- tóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak szabályokban fog- xxxxxxxxx megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Ügyféltájékoztató És Szerződési Feltételek Kiegészítése

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek követelmények- nek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: AHE-12600/10L – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-203- 776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi fogyasz- tóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 1000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak szabályokban fog- xxxxxxxxx megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfélszolgálati Irodában (címe: 1087 BudapestBuda- pest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink kol- légáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton tele- fonos ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /wwwxxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/hu/panaszkezeles.html online-ugyintezes.html#egyebugyek címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmeg- felelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyom- tatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszomxxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-van/formanyomtatvanyok panasz címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 1000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak szabályokban fog- laltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkalmunkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik megfogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők biztosításközvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx- kapcsolat/ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfélszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxx/xxxxxxxxxxxxxxxxxx címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes részletes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügyfélkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes természetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxx/xxxxxxxxxxxxxxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0. levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az általános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. • Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx/xxx-xxxxxxx-xx-xxxxxxxx- panaszunk-van/hova-fordulhatok-kerelmemmel-vagy-keresetemmel címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok formanyomtatványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség szükség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához kivizsgálásához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den Minden ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel panaszkezeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban szabályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk szín- vonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krtxxx. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000421- 1-0-000 421 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx https:// xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. AHE-21230/F11 A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfele- lőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krtxrt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ panaszkezeles.html/ címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyom- tatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszomxxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-van/formanyomtatvanyok panasz címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkalmunkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik megfogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők biztosításközvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: - Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxx lentes-es-ugyintezes/ugyfelkapcsolati- pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfélszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. - Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. - Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. - Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxx ejelentes-es-ugyintezes/online- ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. - Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /wwwxxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/hu/panaszkezeles.html online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes részletes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. huxxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/www/hu/panaszkezeles.html online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügyfélkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez fejlesztésé- hez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra szá- munkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkalmunkatár- sainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik megfogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők biztosításközvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megtehetimegte- heti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati bármelyik Ügyfél- kapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfél- szolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig csütör- tökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezéséreren- delkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfél- szolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx https:// xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk szüksé- günk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal panasz- szal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott meg- hatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást megha- talmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/xxxxxx- ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /wwwxxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/ hu_HU/hulakossagi/panaszkezeles.html karbejelentes-es-ugyintezes/online-ugyintezes. html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmeg- felelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés fel- jegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Nem- zeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány forma- nyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ xxxx://xxx.xxx.xx/ fogyasztovedelem/panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat részletes infor- mációkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. huxxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/ karbejelentes-es-ugyintezes/www/hu/panaszkezeles.html online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati bárme- lyik Ügyfélkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található talál- ható Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Utasbiztosítási Szerződés

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkalmunkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik megfogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők biztosításközvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx- kapcsolat/ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfélszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxx/xxxxxxxxxxxxxxxxxx címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes részletes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügyfélkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes természetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxx/xxxxxxxxxxxxxxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx/xxx-xxxxxxx-xx-xxxxxxxx- panaszunk-van/hova-fordulhatok-kerelmemmel-vagy-keresetemmel címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok formanyomtatványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség szükség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához kivizsgálásához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den Minden ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel panaszkezeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban szabályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez fejlesztésé- hez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra szá- munkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkalmunkatár- sainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik megfogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők biztosításközvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megtehetimegte- heti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati bármelyik Ügyfél- kapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk Tár- saságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában Ügyfélszolgálati Irodá- ban (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási nyitvatar- tási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot időpon- tot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx https:// xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk szüksé- günk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal panasz- szal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott meg- hatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást megha- talmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /wwwxxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/ www/hu/panaszkezeles.html címen panasz bejelentő lapokat biztosítunkbizto- sítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot dokumentu- mot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Nem- zeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány forma- nyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ xxxx://xxx.xxx.xx/ fogyasztovedelem/panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat részletes infor- mációkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/ panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügyfélkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk Társasá- gunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Utasbiztosítási Szerződés

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkalmunkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik megfogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők biztosításközvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxxxxx- pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfélszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes részletes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügyfélkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek követelmények- nek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-203- 776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi fogyasz- tóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során során‌‌‌‌‌ a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak szabályokban fog- xxxxxxxxx megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkalmunkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik megfogalmazódik Önökben. Panaszkezelésünk során a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 159. §, a 437/2016. (XII. 16.) Korm. rendelet, a 66/2021. (XII. 20.) MNB rendelet, valamint a 16/2021. (XI.25.) számú MNB ajánlás rendelkezései alapján járunk el. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők biztosításközvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxxxxx- pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Ügyfélszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/xxxxxx-xxxxxxxxxx.xxxx#xxxxxxxxxxxxxxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály csoport nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást meghatalmazást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/xxxxxx-xxxxxxxxxx.xxxx#xxxxxxxxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/xxxxxx- ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes részletes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/xxxxxx- ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügyfélkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes természetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, nem kap választ, vagy nem a jogszabály által előírt 30 napos határidőn túl kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál MNB-nél fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának pénzügyi fogyasztóvédelmi tárgyú megkeresések fogadására kialakított ügyfélszolgálatának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 1122 Budapest, Krisztina krt. 396. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 1122 Budapest, Krisztina krt. 39. 6.. címen található ügyfélszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az általános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. • Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok formanyomtatványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx ; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség szükség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához kivizsgálásához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, panasz leírása a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölésével, a panasz rendezésére tett intézkedések vagy megoldására szolgáló intézkedés leírása, az elutasítás esetén annak indoka, az intézkedés teljesítésének határideje és felelősöka végrehajtásért felelős személy megnevezése, határidőka panaszra adott válaszlevél postára adásának - elektronikus úton megküldött válasz esetén az elküldés - dátuma. Min- den ügyintézést Minden intézkedést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel panaszkezeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban szabályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. A panaszokat és az arra adott válaszokat öt évig megőrizzük, felügyeleti (MNB) ellenőrzés esetén a felügyeleti szervünknek bemutatjuk. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Biztosítási Szerződés

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek követelmények- nek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: AHE-12600/10LL – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-203- 776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi fogyasz- tóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak szabályokban fog- xxxxxxxxx megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Ügyféltájékoztató És Szerződési Feltételek Kiegészítése

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ panaszkezeles.html/ címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen egyszerűen megadhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyom- tatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszomxxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-van/formanyomtatvanyok panasz címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 1000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címen. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL. Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben. Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti: – Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik bár- melyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben nyitvatar- tási idejében (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ felsorolásukat a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu_HU/lakossagi/karbejelentes-es-ugyintezes/ ugyfelkapcsolati-pontok.html internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krtxrt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken 8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésérerendelke- zésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon munkanapon belüli időpontra. – Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig, valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között. – Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon. – Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx- ugyintezes/online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen. – Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére. A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám). Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek követelmények- nek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx- es-ugyintezes/online-ugyintezes.html#egyebugyek címen találja meg. A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx /www/hu/panaszkezeles.html xxxxx://xxx. xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egy- szerűen megadhatja egyszerűen meg- adhatja panaszát. Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek leg- megfelelőbb legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen természe- tesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát. A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg. Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes rész- letes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata szabály- zata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx://xxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xx-xxxxxxxxxx/ online-ugyintezes.html#panaszbejelentes címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati Ügy- félkapcsolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is. Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat: AHE-12600/9L – Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: +36 (80) 203-203- 776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi fogyasz- tóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített forma- nyomtatványt formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton ügyfélszolgálaton érheti el. – A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békél- tető Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 1000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776 és +00 (0) 000-0000776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Tes- tület Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. – Amennyiben Ön nem fogyasztó, a panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződéssze- géssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvitája rendezése érdekében bírósághoz fordulhat. A bíróságokról bírósá- gokról a xxxx://xxxxxxx.xx honlapon tájékozódhat. Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB hon- lapjánhonlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címenoldalon. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti. A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat. Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban nyilvántar- tásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának benyújtá- sának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére rendezé- sére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést Minden ügy- intézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően szabályokban fog- laxxxxxxx xegfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén esetén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement