Étkeztetés. Házi segítségnyújtás Család- és Gyermekjóléti Szolgálat SZAKMAI PROGRAM
Étkeztetés. Jogszabályi hivatkozás: Szt. 62.§
Étkeztetés. Azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Az ellátás szakmai létszámigénye: 0,5 fő szociális segítő.
Étkeztetés. A projekt közvetlen célcsoportjába tartoznak azok a hajléktalan emberek, akik a program ideje alatt az utcai gondozó szolgálatok nyilvántartásában szerepelnek, vagy nappali melegedőt, hajléktalanok éjjeli menedékhelyét, átmeneti szállását vesznek igénybe, továbbá az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program, illetve hazai finanszírozás keretében megvalósuló elsőként lakhatásra irányuló konstrukció célcsoportjába is tartoznak/tartozhatnak majd. A projekt szempontjából őket valamennyien közterületen élő hajléktalan személyeknek tekintjük. A projektnek közvetett célcsoportja nincs. A projektben biztosított étkeztetés országos hatásterületű, el kívánja érni mind a fővárosban, mind a vidéki városokban a közterületeken élőket, ezen belül is nagy többségében az éjjeli menedékhelyeken, ill. az éjjeli menedékhelyként működő időszakos férőhelyeken alvókat, Budapest-vidék megosztásban hozzávetőleg napi 2.000-2.000 főt. Az éjjeli menedékhelyek férőhelyeinek száma a fővárosban valamivel magasabb, mint vidéken. Az ellátottak száma közel azonos vidéken és a fővárosban, nyáron Budapesten látják el az éjjeli menedékhelyeken alvók 51%-át, télen 49 %-át (vidéken értelemszerűen 49 és 51 %-át). A vidéki megyékben jellemzően 2-3 városban található éjjeli menedékhely, a megyeközpontban és még 1-2 közepes vagy kisebb városban. Néhány megyében a kisvárosokban is működik éjjeli menedékhely, a megyeközpont mellett 3-4 településen. (Békés megye kivételt képez, mivel a megyeközpontban, Békéscsabán csak egy 21 férőhelyes átmeneti szállást működtet a város, éjjeli menedékhelyet nem.) A hajléktalanellátásban a rendelkezésre álló férőhelyek száma a hideg időszakban – minden év november 1. és április 30. között – magasabb, mivel az ellátó szervezetek ún. időszakos férőhelyeket működtetnek a szállásokat télen nagyobb számban használó hajléktalan emberek számára. Az időszakos férőhelyeket döntően éjjeli menedékhelyen, ill. télen éjjeli menedékhelyként is működő nappali melegedőkben alakítják ki a szervezetek. Az időszakos férőhelyek száma 1.000-1.500 között ingadozik évente. Országosan az éjjeli menedékhelyeken az NRSZH nyilvántartása szerint 2015 meleg hónapjaiban (május 1. és október 31. között) napi átlagban 3.830 férőhely állt rendelkezésre, a hideg időszakban (január 1. és április 30. ill. november 1. és november 29.42 között) pedig 5.045. A férőhelyek igénybe vételének napi átlaga a nyári és téli hónapokban az alábbiak szerint alakult 2015- ben (a tanulmány készítésekor az év decem...
Étkeztetés. Balmazújváros Város Önkormányzata (Balmazújváros, Xxxxx Xxxxx u. 8.) - Egyek Nagyközség Önkormányzata (Xxxxx, Xxxxx xx 0.) - Hortobágy Község Önkormányzata (Hortobágy, Czinege J. u. 1.) - Tiszacsege Város Önkormányzata (Tiszacsege, Tompa u. 1.)
Étkeztetés. Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Az étkeztetés keretében – az intézmény főzőkonyhájának igénybevételével – kívánjuk biztosítani a lakók ellátását, a szolgáltatás Magyarszerdahely település számára is nyitott. Az ellátás szakmai létszámigénye: előreláthatólag 0,5 fő szociális segítő. Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. Házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A házi segítségnyújtást a megállapított napi gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi 4 órában kell nyújtani. A szolgáltatásfejlesztéssel biztosítani kívánjuk a támogatott lakhatásban élők, valamint a település lakosai számára a házi segítségnyújtás szociális alapszolgáltatást. Az ellátás szakmai létszámigénye: előreláthatólag 6 fő szociális gondozó.
Étkeztetés. Az étkeztetés Ordacsehi ellátottak teljes bekerülési költségének és a térítési díjbevétel különbözete képezi az Ordacsehi Község Önkormányzata hozzájárulásának mértékét.
Étkeztetés. Étkeztetés vonatkozásában szociálisan rászorult az a személy, aki:
Étkeztetés. Az egészséges életmódra nevelés része az egészséges táplálkozás. Fontos feladatunk a gyermekek táplálása, az önálló, tiszta étkezés tanítása, a helyes étkezési szokások kialakítása. Célunk, hogy örömmel, jó étvággyal fogyasszák el az ételt. A gyermekek koruk és fejlettségük szerint (ölben vagy asztalnál ülve), gondozási sorrendben étkeznek. Mindig tekintetbe vesszük az egyéni tempót, a szükségleteket. Az étkezések azonos időben, kulturált körülmények között, derűs légkörben zajlanak. Az ételt a kisgyermeknevelő megkóstolja, mielőtt odaadja, meggyőződik arról, hogy megfelel-e a gyermekek ízlésének. A gyermekek játékhelyzetből érkeznek asztalhoz, saját helyükre ülnek. Minimálisra csökkentjük a számukra fárasztó várakozási időt. A kisgyermeknevelő személyre szólóan terít, tálal. Az együttműködési szándék szerint bevonja a gyerekeket a folyamatba. Az étkezők mellett ülve biztosítja a nyugodt, zavartalan étkezést. A helyes étkezési, táplálkozási szokások (pl. alapos rágás, gyümölcs, zöldség fogyasztása) kialakítására nagy hangsúlyt helyezünk. Az új ízeket, ételeket fokozatosan vezetjük be. A gyermekeket ösztönözzük, de nem kényszerítjük az étel elfogyasztására. Fontosnak tartjuk az információcserét a szülőkkel a gyermek étkezési szokásairól. Feljegyzéseket készítünk az étkezésről az egyéni dokumentációba.
Étkeztetés. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak legalább napi egyszeri meleg étkeztetéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguknak, vagy önmaguknak és eltartottjaik részére tartósan, vagy átmeneti jelleggel nem tudják biztosítani. A lemondás a Sárbogárd, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 14. szám alatt történik személyesen vagy telefonon (06-25/626-463) kórházi ápolás esetén másnap, szüneteltetés esetén 3 nappal előtte kell jelezni, hogy nem kíván étkezni. olyan gondozási forma, amely az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartását, szükségleteinek megfelelően lakáson lakókörnyezetében biztosítja. A házi segítségnyújtás saját környezetében életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően meglévő képességeinek fenntartásával, felhasználásával, fejlesztésével biztosított legyen.