A biztosító szolgáltatásai mintaszakaszok

A biztosító szolgáltatásai. 1. A Biztosító – teljesítési kötelezettsége esetén – vállalja a biz- tosítási esemény megtörténte időpontjától a Biztosított jo- gainak védelmével összefüggésben felmerülő indokolt költ- ségeket az alábbiak szerint. 2. A biztosítási esemény bejelentése előtt keletkezett költsé- gekre csak akkor vonatkozik a biztosítási védelem, ha azok a biztosítási esemény bejelentése előtt 30 napnál nem koráb- ban a Biztosítottal jogvitában álló fél, a bíróság intézkedései vagy a Biztosított érdekében tett halaszthatatlan intézkedé- sek által merültek fel. 3. A Biztosító az alábbiakat téríti: a) a jogi képviselő számlával igazolt munkadíját és költsé- geit, b) a peres és nem peres bírósági eljárással összefüggő, jog- szabályon alapuló díjakat és illetékeket; valamennyi fokon, beleértve a tanúk és tolmácsok díját és költségeit, c) a bíróság által kirendelt szakértő előírt díját és költségeit; d) a Biztosító hozzájárulásával felkért független szakértő te- vékenységéért járó díjakat; e) Biztosítottat megillető végrehajtási jogcím meglétét köve- tően (például ítélet) a jogi érvényesítés költségeit legfel- jebb 2 végrehajtási kísérlet erejéig; f) jogerős bírósági határozat alapján a Biztosítottat terhelő, a Biztosítottal jogvitában álló fél vagy az állam oldalán felmerült díjakat és költségeket; g) utazási költségeket az illetékes bíróság székhelyére, ha a személyes megjelenést a bíróság rendeli el. A Biztosító ezen utazási költséget másodosztályú vasúti, vagy ezzel egyenrangú más közlekedési eszköz menetjegyének vé- teláráig vállalja megtéríteni. h) jogi tanácsadás költségét. A jogi tanácsadás egy biztosí- tási esemény megoldási lehetőségeivel kapcsolatos egy- szeri, szóban vagy írásban nyújtott alapvető állásfoglalás. i) Óvadék, biztosíték megelőlegezése: A Biztosító a kockázatviselése alatt bekövetkezett biztosí- tási eseménnyel összefüggésben arra vállal kötelezettsé- get, hogy a kötvényben az érintett biztosítási tárgyra meghatározott maximális biztosítási összeg erejéig meg- előlegezi az óvadékot vagy biztosítékot, amely a Biztosí- tottat érintő vizsgálati fogság vagy előzetes letartóztatás kiváltásának, illetve hatóságilag bevont útlevél kiadásá- nak célját szolgálja. A Biztosított köteles az óvadék vagy biztosíték összegét 15 napon belül visszafizetni, ha azt ré- szére a bíróság vagy más erre jogosult szerv visszaadja. Ha az ügyben más jogerős döntés születik, de legkésőbb az óvadék vagy biztosíték nyújtásától számított maximum 6 hónapon belül. 4. A Biztosító teljesít...
A biztosító szolgáltatásai. A szolgáltatási igényt a biztosítási esemény bekövetkezésekor haladék- talanul be kell jelenteni az EUB-Assistance felé. A Biztosító kizárólag az EUB-Assistance szervezésében igénybe vett szolgáltatások megté- rítését vállalja! A biztosító által szervezett szolgáltatások teljesítésé- nek idôpontját – a biztosítottal történt egyeztetést követôen – az EUB- Assistance jogosult meghatározni. A Biztosító a kockázatviselés idôtartama alatt legfeljebb egy bizto- sítási eseményre vonatkozóan a következô szolgáltatások teljesítését vállalja.
A biztosító szolgáltatásai. A biztosítási ajánlaton feltüntetett vagyoncsoportokba sorolt, biztosított vagyontárgyak biztosítási események által okozott kárait, a biztosító az alábbiak figyelembevételével téríti meg, maximum a biztosítási összeg mértékéig:
A biztosító szolgáltatásai. A biztosító a jelen szerződés értelmében a biztosítási esemény bekövetkeztekor vállalja a segítségnyújtási szolgáltató közremű- ködésével a segítségnyújtási szolgáltatások megszervezését, le- bonyolítást, és a költségek fedezetét a szerződésben meghatáro- zott biztosítási összeg mértékéig. A biztosító szolgáltatási kötele- zettségét az év minden napján, napi 24 órában vállalja. Jelen szerződés értelmében
A biztosító szolgáltatásai. A szolgáltatási igényt a biztosítási esemény bekövetkezésekor haladéktalanul be kell jelenteni az EUB-Assistance felé. A Biztosító kizárólag az EUB-Assistance szervezésében igénybe vett szolgáltatások megtérítését vállalja! A biztosító által szervezett szolgáltatások teljesítésének idôpontját – a biztosítottal történt egyeztetést követôen – az EUB-Assistance jogosult meghatározni. A szervizbe szállítást követôen a további szolgáltatások feltétele, hogy a Biztosított a szerviztôl saját költségén megrendelje a jármû diagnosztikai vizsgálatát, és a vizsgálat eredményét a Biztosítóhoz eljuttassa. A Biztosító a kockázatviselés idôtartama alatt legfeljebb egy biztosítási eseményre vonatkozóan a következô szolgáltatások teljesítését vállalja. Ha ugyanazon biztosítási esemény alapján a Biztosító a vontató jármûre és a vontatmányra is teljesít gépjármûre vonatkozó szolgáltatásokat, akkor a 2.2. pontban a biztosított utasokra vonatkozó szolgáltatásokat csak egyszeresen, az egy jármûre vonatkozóan meghatározott szolgáltatási összegek keretein belül nyújtja.
A biztosító szolgáltatásai. A biztosító megtéríti a biztosított jogi képviseletével kapcsolatban fel- merült költségeket az alábbi elvek szerint megbízott ügyvédek közre- működése esetén: – Biztosítottnak jogában áll ügyvédet választani. – Fenti választási jog csak olyan ügyvédekre vonatkozik, akiknek irodája azon bíróság vagy közigazgatási hatóság székhelyén van, amely az első fokon indítandó eljárásra illetékes. Ha ezen helységben egyálta- lán nincs vagy csak egy ügyvéd működik, akkor választható más, a törvényszék illetékességi területén működő ügyvéd is. – Az ügyvédet közvetlenül a biztosított bízza meg. A biztosított köteles az ügyvéd megbízásától számított 3 munkanapon belül a megbízott ügyvéd nevét és székhelyét a biztosítónak írásban bejelenteni. – Ha a biztosított nem nevez meg ügyvédet, akkor azt a biztosító vá- lasztja ki. – A biztosított visszautasíthatja a biztosító által kiválasztott első ügyvé- det. Az ügyvéd visszautasítását írásban azonnal közölni kell. A bizto- sító által kiválasztott további ügyvédeket a biztosított nem utasíthat- ja vissza. – Az ügyvéd megbízása teljesítéséért közvetlenül a biztosítottal szem- ben felelős. A biztosító nem felel az ügyvéd tevékenységéért. – Ha a biztosítási esemény kapcsán ugyanabban az eljárásban fellépő ellenérdekű félnek a biztosító más biztosítási szerződés vagy kártérí- tési jogviszony alapján biztosítási védelmet nyújt, a biztosító köteles a biztosítottat erről a tényről haladéktalanul írásban értesíteni.
A biztosító szolgáltatásai. A biztosító az Autó Assistance kiegészítõ utasbiztosítás díjának megfizetése esetén a kockázatviselés idõtartama alatt legfeljebb egy biztosítási eseményre vonatkozóan a következõ szolgáltatások teljesítését vállalja.
A biztosító szolgáltatásai. A szolgáltatási igényt a biztosítási esemény bekövetkezésekor haladéktalanul be kell jelenteni az EUB-Assistance felé. A Biztosító kizárólag az EUB-Assistance szervezésében igénybe vett szolgáltatások megtérítését vállalja! A biztosító által szervezett szolgáltatások teljesítésének idôpontját – a biztosítottal történt egyeztetést követôen – az EUB-Assistance jogosult meghatározni. A szervizbe szállítást követôen a további szolgáltatások feltétele, hogy a Biztosított a szerviztôl saját költségén megrendelje a jármû diagnosztikai vizsgálatát, és a vizsgálat eredményét a Biztosítóhoz eljuttassa. A Biztosító a kockázatviselés idôtartama alatt legfeljebb egy biztosítási eseményre vonatkozóan a következô szolgáltatások teljesítését vállalja, kivéve „Autó Extra éves bérlet” esetén, amikor a biztosítási események száma nincs korlátozva, azonban a „Hazaszállítás autómentôvel” szolgáltatást a Biztosító a teljes éves biztosítási idôszak alatt kizárólag egy biztosítási eseménnyel összefüggésben nyújtja. Ha ugyanazon biztosítási esemény alapján a Biztosító a vontató jármûre és a vontatmányra is teljesít gépjármûre vonatkozó szolgáltatásokat, akkor a 2.2. pontban a biztosított utasokra vonatkozó szolgáltatásokat csak egyszeresen, az egy jármûre vonatkozóan meghatározott szolgáltatási összegek keretein belül nyújtja. Akkumulátor meghibásodásával összefüggésben lévô biztosítási esemény esetén kizárólag a helyszíni javítás szolgáltatás vehetô igénybe, a teljes tartam alatt legfeljebb egy alkalommal.
A biztosító szolgáltatásai. A biztosított baleseti eredetű halála esetén a szerződésben vállalt biztosítási összeg. - A biztosított baleseti eredetű teljes (100%) maradandó egészség-károsodása esetén a szerződésben meghatározott biztosítási összeg. - A biztosított baleseti eredetű állandó részleges egészségkárosodása esetén a teljes (100%) egészségkárosodásra megállapított összegnek az egészség-károsodás mértékének megfelelő hányada. - A biztosított baleseti eredetű csonttörése esetén a szerződés mellékletében meghatározott egyszeri összeget fizeti ki a biztosító. A szolgáltatás balesetenként csak egyszer kerül kifizetésre függetlenül a csonttörések számától.
A biztosító szolgáltatásai. A biztosító a jelen szerződés értelmében a biztosítási esemény bekövet- keztekor vállalja a segítségnyújtási szolgáltató közreműködésével a se- gítségnyújtási szolgáltatások megszervezését, lebonyolítást, és a költsé- gek fedezetét a szerződésben, szolgáltatási táblában meghatározott biz- tosítási összeg mértékéig. A biztosító a helyi infrastrukturális és ellátási adottságok függvényében tudja vállalni a szolgáltatások megszervezé- sét, és nem vállal felelősséget a helyi adottságokból (pl. ellátási színvo- nal) adódó szolgáltatási hiányosságokért, illetve késedelmes teljesítésért. A biztosító szolgáltatási kötelezettségét az év minden napján, napi 24 órában vállalja.