A felek jogai és kötelességei mintaszakaszok

A felek jogai és kötelességei. 5.1. A felek a szerződés teljesítése során kötelesek fokozottan együttműködni. Vevő 3 (három) napon belül tájékoztatja az Eladót minden olyan körülményről, amely jelen szerződés teljesítését, eredményét, illetve a teljesítési határidőket érinti vagy befolyásolja. 5.2. Ha a szerződés teljesítése során bármikor az Eladó olyan feltételekkel találkozik, melyek akadályozzák a teljesítést, a Vevőt azonnal írásban értesítenie kell a késedelem tényéről, és annak várható időtartamáról. Az értesítés elmaradása vagy késedelmes közlés esetén annak minden következményét az Eladó viseli.
A felek jogai és kötelességei. 6.1. A felek a szerződés teljesítése során kötelesek fokozottan együttműködni. Ennek keretében a Felek kötelesek egymást írásban értesíteni mindazon körülményekről, amelyek a szerződésben vállalt kölcsönös kötelezettségekből kifolyólag a teljesítést érintik. 6.2. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozás eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti, vagy gátolja. A Vállalkozó felelősséggel tartozik azokért a károkért, amelyek az értesítés elmulasztásából származnak. 6.3. A fenntarthatósági szempontok érvényesítése érdekében a feladat ellátása során a Vállalkozónak törekednie kell az elektronikus (nem papír alapú) levelezésre és kommunikációra. Vállalnia kell, hogy a Megrendelővel való kommunikációban új papírt (nem másodnyersanyagból) csak a végleges verzió(k) beadásánál használ, mely alól kivétel az A4-es méretnél nagyobb formátumú, illetve a színesben nyomtatott oldalak. A felek kötelezettséget vállalnak, hogy jelen közbeszerzési eljárás nyomán kötendő szerződés alapján születő dokumentumokból csak a felek által elfogadott utolsó verziók kerülnek kinyomtatásra. 6.4. Minden, a jelen szerződés keretében a felek által egymásnak küldött értesítésnek írott formában (levélben, e-mailben, telefaxon) kell történnie. Ezen értesítések hatálya – a kézbesítési vélelem esetét kivéve – a címzett általi átvételkor áll be. 6.5. A Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a munka gazdaságos és gyors befejezését. Vállalkozó felelőssége a munkavégzéshez szükséges valamennyi munkagép és eszköz kellő darabszámban történő biztosítása annak érdekében, hogy a Szerződés szerinti feladatok a Szerződés 2.2. pontjában meghatározott határidőre elvégzésre kerüljenek. Az eszközök hiánya nem mentesíti Vállalkozót a Szerződés szerinti feladatok határidőre történő teljesítése alól. 6.6. A Vállalkozó köteles a munkát a Megrendelő utasításai, illetve a Megrendelő érdekeinek megfelelően végezni. 6.7. A Vállalkozó tevékenységének ellátása során köteles figyelembe venni, illetve betartani mindazon utasításokat, előírásokat, melyeket a szerződés időtartama alatt a Megrendelő meghatároz, vagy amelyek a pályázati kiírásban szerepelnek. 6.8. A Megrendelő fenti képviselőjének ellenőrzési tevékenysége a folyó munkát nem zavarhatja, azt nem teheti a Vállalkozónak terhesebbé. 6.9. Ha a Megrendelő képviselője célszerűtlen, szakszerűtlen vagy jogszabályellenes utasítást ad, a Vállalkozó köteles...
A felek jogai és kötelességei. 6.1. A felek a jelen szerződés teljesítése során kötelesek egymással együttműködni. 6.2. Amennyiben a jelen szerződés teljesítése során olyan körülmény merül fel, amely akadályozza az eladót terhelő kiszállítási kötelezettség teljesítését, úgy erről az eladó köteles a vevőt haladéktalanul írásban értesíteni, megjelölve benne az akadályozottság tényét, annak okát és annak várható időtartamát is. Az értesítés elmaradása vagy annak késedelmes közlése esetén annak minden következményét az eladó viseli abban az esetben is, ha az akadályoztatás miatt egyébként nem tartozna felelősséggel. 6.3. Az eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen szerződés hatálya alatt a vevő részére a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, szabványoknak, valamint a jelen szerződés előírásainak és a kialakult szakmai gyakorlatnak megfelelő, I. osztályú minőségű Termékeket értékesít. 6.4. Az eladó szavatol azért, hogy harmadik személy(ek)nek nincs és nem is lesz olyan joga, amely az eladó által a jelen adásvételi szerződés keretében értékesített Termékeknek a vevő általi tulajdonszerzését, illetve felhasználását bármilyen módon akadályozná és/vagy korlátozná.
A felek jogai és kötelességei. 5.1. A felek a szerződés teljesítése során kötelesek fokozottan együttműködni. 5.2. Ha a szerződés teljesítése során bármikor a Vállalkozó olyan feltételekkel találkozik, melyek akadályozzák a teljesítést, a Megrendelőt azonnal írásban értesítenie kell a késedelem tényéről és annak várható időtartamáról (A Vállalkozó köteles a megrendelés napján a Megrendelő részére jelezni, ha bármely akadály felmerül a beszerzendő árut illetően, vagy az áru kiszállításával kapcsolatban.). Az értesítés elmaradása vagy késedelmes közlés esetén annak minden következményét a Vállalkozó viseli. 5.3. Amennyiben a Vállalkozó késedelembe esik, a Megrendelő minden késedelemmel érintett napra késedelmi kötbérre jogosult. A kötbér mértéke a bruttó vállalkozási díj 1%-a/nap, de legfeljebb 12%. 5.4. A szerződés Vállalkozó érdekkörében felmerült meghiúsulása esetén a meghiúsulási kötbér mértéke a bruttó szerződéses ár 20%-a. 5.5. A kötbér kifizetése nem érinti Megrendelő azon jogát, hogy a szerződésszegéssel okozott és a kötbér összegével nem fedezett kárának megtérítését követelje. 5.6. Amennyiben ajánlatában jelezte, a Vállalkozó jogosult alvállalkozó(k) igénybevételére, az alvállalkozók tevékenységéért azonban úgy felel, mint a sajátjáért. Ennek ellénére a Vállalkozó köteles alvállalkozóját/alvállalkozóit tájékoztatni, hogy a közöttük fennálló szerződés közbeszerzés közvetlen megavalósításához kapcsolódik, továbbá arról is, hogy a szerződés és ennek teljesítése az Art. 36/A. §-a alá tartozik. Amennyiben a fenti kötelezettségét elmulasztja, annak valamennyi következményét a Vállalkozónak kell viselnie. Jelen pont tekintetében a felek alvállalkozó alatt nemcsak a Kbt. 4. § 2. pontja szerinti, hanem a Ptk. szerinti alvállalkozót is értik. 5.7. Megrendelő csak a Vállalkozóval áll szerződéses kapcsolatban, az alvállakozókkal nem. 5.8. Vállalkozó az ajánlatában megnevezett alvállalkozó(k) személyét csak a Megrendelő egyetértésével továbbá a Kbt. 303. §-ában és a 304. § (2) bekezdésében foglalt korlátozásokkal változtathatja meg. 5.9. A szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződés teljesítésével összefüggésben egymás tevékenységével kapcsolatban tudomásukra jutott minden információt bizalmasan, üzleti titokként kezelnek. Bármelyik fél csak az érintett fél előzetes tájékoztatása és írásbeli hozzájárulása alapján adhat harmadik személy részére információt, kivéve, ha arra a Kbt., vagy más jogszabály felhatalmazást ad. 5.10. A Vállalkozó a jelen szerződéssel kapcsola...
A felek jogai és kötelességei. A felek a szerződés teljesítése során kötelesek fokozottan együttműködni. A jelen szerződés szerinti teljesítése során az Eladó előtt ismert az a körülmény, hogy a késedelmes és/vagy hibás teljesítése súlyos fennakadásokat és károkat okozhat, ezért vállalja, hogy a szerződés teljesítése során fokozott gondossággal jár el. Ha a szerződés teljesítése során bármikor az Eladó olyan feltételekkel találkozik, melyek akadályozzák a teljesítést, a Vevőt azonnal írásban értesítenie kell a késedelem tényéről és annak várható időtartamáról. Az értesítés elmaradása vagy késedelmes közlés esetén annak minden következményét az Eladó viseli. Minden, a jelen szerződés keretében a felek által egymásnak küldött értesítésnek írott formában (ajánlott levélben, telefaxon) kell történnie. Ezen értesítések hatálya a címzett általi vételkor, illetve neki történő kézbesítéskor áll be. Amennyiben ajánlatában jelezte, az Eladó jogosult alvállalkozó(k) igénybevételére, az alvállalkozók tevékenységéért azonban úgy felel, mint a sajátjáért. Vevő csak az Eladóval áll szerződéses kapcsolatban, az alvállakozókkal nem. A szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződés teljesítésével összefüggésben egymás tevékenységével kapcsolatban tudomásukra jutott minden információt bizalmasan kezelnek, kivéve a közérdekű adatokat és a közérdekből nyilvános adatokat.
A felek jogai és kötelességei. A felek a szerződés teljesítése során kötelesek fokozottan együttműködni. Ennek érdekében a Megbízó kapcsolattartója vagy az általa megjelölt személy(ek) rendszeres kapcsolatot tartanak fenn a Megbízottal, aki a szerződés teljesítésének állásáról – kérésre –írásban beszámol Megbízó vagy kapcsolattartója felé. Megbízott szavatolja, hogy jelen szerződés megkötése vagy teljesítése nem sérti harmadik személy jogait, továbbá hogy az általa alkalmazott szellemi alkotások jelen szerződés teljesítése során jogszerűen kerülnek felhasználásra. A Megbízott kötelezettséget vállal arra és szavatol azért, hogy a jelen szerződés szerinti minden kötelezettségét – ezen belül különösen a szerződésben meghatározott feladatok teljesítésére irányuló tevékenységet – jelentős gyakorlattal rendelkező szakcégtől elvárható szakértelemmel és gondossággal, legjobb tudása szerint és a legnagyobb körültekintéssel végzi. Megbízott kötelezettséget vállal továbbá arra is, hogy jelen szerződés teljesítése során a Megbízó szakmai szempontjainak messzemenő figyelembevétele mellett, a tudomására jutott Megbízói érdekek érvényesítésével jár el. Megbízó köteles a Megbízott jelen szerződésbe foglalt feladatainak teljesítéséhez minden segítséget megadni, így különösen a rendelkezésre álló információkat folyamatosan átadni, illetve rendelkezésére bocsátani az azzal kapcsolatos dokumentumokat. Amennyiben a fenti információk, dokumentumok elektronikus formában is a Megbízó birtokában vannak, úgy azokat elektronikus úton adja át. A szerződő felek kijelentik, hogy az egymással való kommunikációban és az egyes feladatok elvégzése során az elektronikus utat részesítik előnyben. A szerződés teljesítése során a dokumentálás elektronikus adathordozókon történik, és csak a felek által elfogadott utolsó verziók kerülnek kinyomtatásra. A fentiekkel összefüggésben a felek kijelentik, hogy minden, a jelen szerződés keretében a felek által egymásnak küldött értesítés e-mailben fog történni. (Csak különösen fontos esetben telefaxon, illetve ajánlott levélben). Ezen értesítések hatálya a címzett általi vételekor, illetőleg neki történő kézbesítéskor áll be. Megbízott a szerződés teljesítése során köteles figyelembe venni a pályázatokra vonatkozó jogszabályi előírásokat, a támogatási szerződéseket, illetve a Közreműködő Szervezet bármely előírását, állásfoglalását. A Megbízott köteles a Megbízót minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a pályázat, az adott projekt vagy a szerződés eredményességét ...
A felek jogai és kötelességei. 1. Kölcsönvevő az Mötv. 13. § (1) bekezdés 9. pontja szerinti lakásgazdálkodási közszolgáltatási feladatokat a Lakásrendeletben foglaltak, jelen Szerződés, a Megbízási Szerződés és a Kölcsönadó közgyűlése szociális ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága által jóváhagyott mindenkor hatályos lakáshasznosítási javaslat szerint látja el. 2. Kölcsönadó a Kölcsönadó tulajdonában álló 1. mellékletben szereplő lakásokat (a továbbiakban: Lakások) közfeladat ellátása céljából haszonkölcsönbe adja, Kölcsönvevő az általa megtekintett állapotban haszonkölcsönbe veszi. 3. A Kölcsönvevő által gyakorolt bérbeadói jogokat és ellátott egyéb feladatokat a Szerződés 2. melléklete tartalmazza. 4. A bérbeadói jogok gyakorlására vonatkozó eljárási szabályokat a Szerződés 3. melléklete tartalmazza. 5. Kölcsönvevő a Lakásokat közfeladat ellátás körében jogosult harmadik személynek bérbe adni a Lakástörvényben és a Lakásrendeletben foglalt feltételekkel. 6. Kölcsönvevő a Lakásokat jelen szerződéses jogviszony alapján időlegesen birtokában tartja, ezért a Ptk. 5:1. § alapján birtokosnak minősül. Ennek megfelelően Kölcsönvevő – a II/5. pont szerinti bérbeadás körében – a Ptk. 5:3. § szerint jogosult a Lakások használatát albirtokosra átruházni, továbbá Kölcsönvevőt a Ptk. 5:5. § értelmében saját jogán megilleti a birtokvédelem is. 7. Kölcsönvevő köteles a Lakásokat rendeltetésüknek megfelelően használni, fenntartani és állagát megóvni. Kölcsönvevő a Lakások jelen szerződés szerinti működtetését saját felelősségére végzi. 8. A Lakások karbantartásáról a Kölcsönvevő a Megbízási Szerződés szerint gondoskodik, míg a felújítások, beruházások érdekében Felek a Megbízási Szerződés 12. pontja alapján az építési munkákra évente külön megállapodást kötnek. 9. Felek megállapodnak, hogy a Kölcsönadó jelen szerződés időtartama alatt a Lakásokra vonatkozóan vagyonbiztosítási szerződést köt, illetve a meglévő vagyonbiztosítást hatályában fenntartja. 10. A hatályos energetikai tanúsítvánnyal nem rendelkező Lakások energetikai jellemzőit bérbeadásuk esetén Kölcsönvevő tanúsítja. 11. Kölcsönvevő kötelezettséget vállal arra, hogy egyes Lakások megüresedése után haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül a Lakásokhoz tartozó közüzemi főmérő órákat a saját nevére átíratja. 12. Felek megállapodnak abban, hogy a Lakásokra vonatkozó üresen állás költségei Kölcsönvevőt terhelik. 13. Felek tudomásul veszik, hogy a Szerződésben foglalt feladatok elvégzéséhez Kölcsönvevő mindenkor igénybe veheti...
A felek jogai és kötelességei. 7.1. A Felek a szerződés teljesítése során kötelesek fokozottan együttműködni. Ennek érdekében a Megbízó 13. pont szerinti kapcsolattartója vagy az általa megjelölt személy(ek) rendszeres kapcsolatot tartanak fenn a Megbízottal aki a szerződés teljesítésének állásáról két hetente– köteles írásban beszámolni Megbízó vagy kapcsolattartója felé. 7.2. A fentieken túl szerződés teljesítése során a Megbízott köteles a Megbízóval rendszeres egyeztetést folytatni, és az előrehaladásról beszámolni. 7.3. A Megbízott kötelezettséget vállal arra és szavatol azért, hogy a jelen szerződés szerinti minden kötelezettségét - ezen belül különösen a szerződésben meghatározott feladatok teljesítésére irányuló tevékenységet - jelentős gyakorlattal rendelkező szakcégtől elvárható szakértelemmel és gondossággal, legjobb tudása szerint és a legnagyobb körültekintéssel végzi. 7.4. Megbízott kötelezettséget vállal továbbá arra is, hogy jelen szerződés teljesítése során a Megbízó szakmai szempontjainak (beszerzési szabályzat, közbeszerzési szabályzat stb.) alkalmazása mellett, a tudomására jutott Megbízói érdekek érvényesítésével jár el. 7.5.Megbízó köteles a Magbízott jelen szerződésbe foglalt feladatainak teljesítéséhez minden segítséget megadni, így különösen a rendelkezésre álló információkat folyamatosan átadni, illetve rendelkezésére bocsátani az azzal kapcsolatos dokumentumokat. Amennyiben a fenti információk, dokumentumok elektronikus formában is a Megbízó birtokában vannak, úgy azokat elektronikus úton adja át.
A felek jogai és kötelességei. 4.1 A Megbízott a szerződésben megállapított kötelezettségeket a tőle elvárható megfelelő szakmai gondossággal legjobb tudása szerint köteles teljesíteni, a jelen szerződésben meghatározott módon és feltételekkel. 4.2 Megbízott teljes titoktartással tartozik az általa megismert adatok, tények, információk tekintetében. A tevékenysége során tudomására jutott információkat az üzleti titoktartásra vonatkozó előírásoknak megfelelően kezeli, azok megfelelő védelméről folyamatosan gondoskodik. 4.3 A szerződő felek kölcsönösen kötelesek egymást tájékoztatni a megbízás tárgyában felmerült eseményekről, tényekről. A kapcsolattartás módjaként a szerződő felek között a telefon, email, ajánlott levél fogadható el. A Megbízott képviselője minden tárgyi hónapról az azt követő hónap 15. napjáig tételes elszámolást készít az elvégzett feladatokról és azok költségeiről. 4.4 A felek vállalják, hogy a jelen szerződés értelmében egymás birtokába kerülő adatokat és információt bizalmasan kezelik, azt a szerződésben szabályozott szolgáltatáson kívül más célra nem használják fel.
A felek jogai és kötelességei. 17. Bérlő az ingatlant rendeltetésének és a szerződésnek megfelelően használhatja. Felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye. Bérlő felel az alkalmazottai által a bérbe adónak, vagy másnak okozott, és máshonnan meg nem térülő kárért. 18. Bérbe adó a kölcsönös együttműködés keretében a bérlő szükségtelen háborítása nélkül ellenőrizheti a használatot, követelheti a rendellenes vagy szerződésellenes használat megszüntetését, továbbá az ilyen használatból eredő kárának megtérítését. 19. Bérlő a bérleményben átalakítást, bármilyen beruházást csak Bérbeadó előzetes írásbeli engedélyével végezhet, ilyen esetben az előzetes engedélyeztetés alkalmával rögzíteni kell a végzett munkákra vonatkozó teherviselés rendjét, módját, és mértékét. Egyben bérlő tudomásul veszi, hogy értéknövelő beruházásokat a bérleményben csak saját költségére és veszélyére végezhet, illetve végeztethet, azok ellenértékét bérbe adó nem téríti meg. 20. Bérlő köteles a bérbe adót értesíteni, ha a bérbe adót terhelő munkálatok szükségessége merül fel, és köteles megengedni, hogy a bérbe adó azokat elvégezze, továbbá a károk elhárításához szükséges intézkedéseket megtegye. Az értesítés elmaradásából származó károkért a bérlő felelős. 21. Felek kötelesek a tevékenységük során akár szándékosan, akár gondatlanul a másik félnek okozott és a biztosító által meg nem térített kárt megtéríteni. 22. Bérbeadó korábban elvégezte a környezetvédelmi hatásvizsgálatait a bérelt területre. Ennek tanúsága szerint az ÉMI Kht. korábbi tevékenysége során környezetkárosító tevékenységet nem végzett és környezetkárosodást nem okozott. A Bérlő ezek után bármilyen környezetkárosodás okozásáért jogilag és anyagilag felelős.