A Megrendelés elfogadása mintaszakaszok

A Megrendelés elfogadása. A Beszállító a Megrendelés kézhezvételétől számított három (3) munkanapon belül írásban visszaigazolja és elfogadja a HYDRO Megrendelését. Ha az írásbeli visszaigazolás a meghatározott időn belül nem érkezik be a HYDRO-hoz, akkor a Megrendelés automatikusan elfogadottnak tekintett. A Beszállító minden tőle telhetőt megtesz a kért Szállítási Határidő betartása érdekében. Ha a Beszállító nem tudja betartani a kért Szállítási Határidőt, akkor a legutolsó elfogadható Szállítási Határidő nem lehet későbbi, mint a Megrendelés kézhezvételének napjától számított Teljesítési Időtartam vége.
A Megrendelés elfogadása. A WH nem tekinthető úgy, hogy elfogadott bármilyen utasítást, kommunikációt vagy rendelést valamely ügyféltől, amíg az ilyen rendelés meg nem jelenik az ügyfél rendelési platformján az egyedi rendelési számmal, és amíg a WH ténylegesen tudomást nem szerez az utasításról vagy kommunikációról. Ön elismeri, hogy a WH fenntartja magának a jogot, hogy elutasítson vagy töröljön egyoldalúan és esetlegesen előzetes értesítés nélkül rendeléseket bármiféle okból. Az egyedi rendelési sorszámmal ellátott rendelések is e jogfenntartásalá esnek.
A Megrendelés elfogadása. 2.1. A Megrendeléseket (továbbiakban: „Megrendelés”) a GANZ írásban, postai úton, faxon vagy e-mailben adhatja le a Beszállítónak, és azokat Xxxxx elfogadottnak tekintik, amennyiben a Beszállító a Megrendelés kézhezvételének napját követő 3 (három) munkanapon belül nem értesíti a GANZ-ot arról, hogy a Megrendelést nem fogadja el, vagy ha a GANZ ugyanezen időszakon belül nem mondja vissza a Megrendelést. 2.2. A Megrendelés Beszállítói elfogadásának kell tekinteni, ha: 2.2.1. a Beszállító a GANZ Megrendelését visszaigazolja; 2.2.2. bármely a Megrendelésben szereplő Xxxx a GANZ részére leszállítja; vagy a megrendelet szolgáltatást teljesíti. 2.3. Fenti esetekben a GANZ és a Beszállító között érvényes és hatályos szerződés jön létre a teljesítés megkezdésével, melynek kizárólagos tartalmát a jelen ÁSZF-ben megfogalmazott feltételek alkotják. A GANZ egyidejűleg elutasítja valamennyi, a Beszállító által tett módosítást vagy kiegészítést, kivéve, ha a Felek a módosításról és/vagy kiegészítésről előzetesen írásbeli megállapodást kötöttek. 2.4. A GANZ által kiállított valamennyi Megrendelésnek rendelkezni kell egyedi Megrendelési azonosítószámmal. Az egyedi azonosítószámmal nem rendelkező Megrendeléseket a GANZ nem ismeri el maga által kibocsátottnak, ennek következtében érvényesnek és GANZ-ra nézve kötőerővel bírónak. A Megrendeléseket beérkezettnek kell tekinteni 2.4.1. a megküldés napján amennyiben e-mailben déli 12 óra előtt kerültek megküldésre; 2.4.2. a megküldést követő munkanapon amennyiben déli 12 óra után került megküldésre; 2.4.3. a megküldést követő második munkanapon amennyiben postai úton kézbesítik. 2.5. Minden olyan Megrendelés, amelyet nem a GANZ erre felhatalmazott munkavállalója írt alá/küldött el - akinek személyazonosságát a Beszállító kérésére közölni kell - érvénytelen, és az ilyen Megrendelés teljesítése kizárólag a Beszállító kockázatára és költségére történik.
A Megrendelés elfogadása. A Termékigénylés beérkezését követően a Beszállító a megrendelés számát tartalmazó megrendelés-visszaigazolást küldhet. A visszaigazolás kizárólag a Termékigénylés beérkezésének megerősítésére szolgál, és nem minősül a Termékigénylés Beszállító általi elfogadásának. A Termékigénylés egyetlen része sem tekintendő a Beszállító által elfogadottnak, és Beszállítónak nem áll fenn kötelezettsége a Termékek szállítására, ha és ameddig Beszállító nem állít ki hivatalos írásbeli elfogadó nyilatkozatot a Vevő számára (ideértve az e-mailben vagy más elektronikus kommunikáció formájában történő elfogadást is), vagy más módon nem kezdi meg a Termékigénylés teljesítését, amely esetben a Termékigénylés kötelező erővel bír (Megrendelés). A Felek kötelesek a Megrendelési számot a Megrendeléssel kapcsolatos minden levelezésben használni.
A Megrendelés elfogadása. 3.1. A MOL a Szolgáltatás vagy az Áruk teljesítésének napja előtt ésszerű időben Megrendelést küld a Vállalkozónak. 3.2. A Vállalkozó a Megrendelést vagy annak módosított változatát a Vállalkozó képviselői által szabályszerűen aláírt példányát postai úton vagy elektronikus (szkennelt) formában történő visszaküldésével fogadja el a kézhezvételtől számított 3 munkanapon belül, vagy a MOL által meghatározott határidőn belül. Amennyiben a Vállalkozó a fent meghatározott határidőn belül nem erősíti meg a Megrendelést, a MOL jogosult az átvételt a Vállalkozó visszaigazolására megadott határidőtől számított 5 munkanapon belül / a Megrendelés szerinti átvételi határidőig kártérítés nélkül megtagadni. 3.3. A MOL kizárja felelősségét az olyan Megrendelésekre vonatkozó módosításokkal kapcsolatban, amelyek nem a meghatalmazott képviselőitől származnak. 3.4. Felek akkor is elfogadottnak tekintik a Vevői megbízást és a jelen ÁSZF-et, ha a Vállalkozó a fent meghatározott határidőn belül nem erősíti meg a Megrendelést, de a Szolgáltatást teljesíti, vagy a Megrendelésben meghatározott Árut leszállítja. 3.5. Olyan Megrendelés elfogadása, amely bármilyen kiegészítést, fenntartást, feltételt, korlátozást vagy egyéb módosítást tartalmaz, a MOL által tett Megrendelés elutasításának minősül. 3.6. A Megrendelésnek legalább az alábbi információkat kell tartalmaznia: 3.6.1. Szolgáltatások esetén: • A Megrendelés /Szerződés száma és dátuma • Felek adatai (név, cégjegyzékszám, adószám, csoportos adószám, Felek EU adószáma és székhelye, valamint elérhetőségei, a Megrendelést létrehozó személy neve és elérhetőségei, bankszámlaszámok stb.) • A Szolgáltatás neve és mennyisége, az igényelt Szolgáltatás alapvető leírása • A teljesítés helyeTeljesítési határidő • Díj (nettó + ÁFA, ha van) • Kapcsolattartó neve vagy számlázási címe • Számlázási cím, ha eltér a Szerződésben meghatározottól 3.6.2. Áruk esetében • a Megrendelés / Szerződés száma és dátuma • Felek adatai (név, cégjegyzékszám, adószám, csoportos adószám, Felek EU adószáma és székhelye, valamint elérhetőségei, a Megrendelést létrehozó személy neve és elérhetőségei, bankszámlaszámok stb.) • az áruk megnevezése, leírása és mennyisége • A díj – egységár és teljes ár – (adott esetben áfa nélkül) • szállítási mód és hely (INCOTERMS paritás) • A szállítás kért időpontja/határideje 3.7. Az e-mailben küldött Megrendeléseket, beleértve a MOL EBP rendszere által 3.8. A Szerződés abban a pillanatban tekintendő megkötöttnek, amikor: a) A V...
A Megrendelés elfogadása. 2.1. Amennyiben a felek között egy írásban megkötött szerződés eltérően nem rendelkezik, a Megrendelést akkor kell elfogadottnak tekinteni, amikor a Beszállító előbb (a) írásban jóváhagyja; (b) megfelelő árukat ad át előírt határidőn belül; (c) szolgáltatásokat nyújt az előírt határidőn belül; vagy (d) munkálatokat kezd az árun a Vevő speciális követelményeinek kielégítése érdekében. 2.2. Amennyiben a Megrendelésre ettől eltérő időkeret nem került meghatározásra, a Beszállító köteles valamennyi Megrendelést az átvételtől számított két napon belül a Vevőnek címezett írásbeli nyilatkozatával elfogadni vagy elutasítani. Azon Megrendelések, amelyek a 2.2. Szakaszban meghatározott időkereten belül nem kerülnek kifejezetten elutasításra elfogadottnak tekintendők.

Related to A Megrendelés elfogadása

  • A Megrendelő jogai és kötelezettségei Megrendelő köteles a Szolgáltatótól kapott felhasználói jelszót a MAILEON kezelőfelületére történő első bejelentkezés alkalmával megváltoztatni. A Megrendelő köteles a jelszót titokban tartani. A Megrendelő minden, az ő felhasználói azonosítójával végzett tevékenységért úgy felel, mint ha azt ő maga kezdeményezte volna. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges számítógépet és internet hozzáférést a Megrendelőnek kell beszerezni. A MAILEON-t csak a szolgáltatási szerződésben megnevezett Megrendelő használhatja. Harmadik személy részére történő bármilyen továbbadása, értékesítése, használatba adása kizárólag a Szolgáltató beleegyezésével történhet. A hírlevél összeállítása a Megrendelő feladata és felelőssége. Megrendelő köteles a hírlevélben az alábbi adatait feltüntetni: A Megrendelő cégneve; székhelye; cégjegyzék- (vagy egyéb regisztrációs-) száma; a törvényes képviselő neve; kapcsolattartási információ (legalább telefonszám és e-mailcím). Megrendelő köteles biztosítani, hogy az email-kiküldés a következő paraméterek szerint történik: - Visszapattanási arány: max. 10% - Nyitási arány: min. 5% - SPAM-be kerülés miatti panasz arány: max. 0,1% Amennyiben Megrendelő nem teljesíti ezeket a paramétereket, Szolgáltató jogosult Megrendelőt alacsonyabb „SenderScore” IP-címtartományba helyezni. Megrendelő a hatályos szabályok szerint valamennyi címzettet köteles tájékoztatni a mindenkor hatályos szabályozásnak megfelelően arról, hogy a hírlevelet milyen módon mondhatja le. A Megrendelőnek a szolgáltatási szerződésben, szereplő adataiban, a képviselője személyében, valamint jogállásában bekövetkezett változást - ideértve a számlázási cím változását is - köteles haladéktalanul, de legkésőbb az adatváltozást követő 8 (nyolc) napon belül bejelenteni a Szolgáltatónak. A Megrendelő köteles az ellene megindult felszámolási, végelszámolási, illetve csődeljárásról a Szolgáltatót, az eljárás megindítását követően haladéktalanul írásban tájékoztatni. A Szolgáltató a Megrendelői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti a Megrendelőtől. A Megrendelő köteles az általa igénybevett szolgáltatás díjának számláit határidőre kiegyenlíteni. A Megrendelő felel a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megtartásáért.

  • Megrendelő kötelezettségei 5.1. A Megrendelő - szerződésszerű teljesítés esetén - köteles a jelen Szerződés 7. pontjában meghatározott összegű szolgáltatási díjat a hivatkozott pontban meghatározott módon és feltételekkel a Szolgáltató részére megfizetni. 5.2. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által szolgáltatott adatok lekérdezéséről gondoskodni, az ehhez szükséges technikai és személyi feltételeket biztosítani. 5.3. A Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott adatok lekérdezését, felhasználását a Megrendelő adatkezelő és hálózat felügyelő rendszere biztosítja. 5.4. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által meghatározott adathozzáférési, lekérdezési és biztonsági szabályokat betartani. 5.5. Rendellenes üzemmenet (adatszolgáltatás teljes vagy részleges leállása) esetén a Megrendelő köteles elsődlegesen a saját felelősségi körébe tartozó infrastruktúra szakértői szintű

  • Megrendelő jogai és kötelezettségei 1. Ha a munkát a Megrendelő által kijelölt helyen kell végezni, a Megrendelő köteles a munkahelyet – beleértve azt a helyszínt is, ahol a Termék a kihelyezés előtt elhelyezhető, kényelmesen összeszerelhető, és amely kellően világos és tágas - a munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. 2. Vállalkozó nem felel a Megrendelésben részletesen meg nem jelölt, vagy műszakilag meg nem határozható, illetve előre nem ismert használati feltételekből eredő sérülésekért, idő előtti elhasználódásokért, vagy egyéb nem paraméterezhető behatásokért. 3. A Helyszínre szállítás és felszerelés után a Vállalkozó csak a Xxxxxx fel nem ismerhető rejtett hibáiért, valamint azokért a hibákért felel, amelyeknek oka a szállítás vagy a szerelés során keletkezett. 4. Megrendelő köteles jelen ÁSZF IX.8. pontjában meghatározott összes körülmény lehetőségét kizárni, így a külső helyszínen történő dekorációs munkálatok esetében biztosítani köteles: a. a környezet megfelelő tisztasági állapotát és a munkaterület zajmentesítését, b. más alvállalkozók helyszínen történő munkavégzésének kizártságát, c. a Vállalkozó által meghatározott minőségű, előkészített munkafelületet, d. a munkaterületen történő szabad átjárást, e. kültéren történő munkálatok esetén a megfelelő hőmérsékletet (15 C fok feletti), f. a munkavégzéshez szükséges mennyiségű elektromos áramot; g. négy méter magasság feletti munkavégzés esetén állvány használatának enegdélyeztetését, h. a kiszállított Termék tárolására megfelelő fedett, zárható és őrzött tárolót. 5. Megrendelő a hibák kijavítására, illetve az esetleges hiányok pótlására csak a vállalkozási díj arányos részét jogosult visszatartani. 6. Megrendelő köteles gondoskodni a Termék kihelyezéséhez szükséges engedélyekről, amelyeket köteles bemutatni Vállalkozó részére.

  • Megrendelési feltételek Egy ügyfél 2 db Zenit vagy Zenit Plusz díjcsomag igénybevételére jogosult. A díjcsomagban a számlázás csatlakozásonként a számmező kezdő hívószámára történik. A díjcsomagot csak üzleti előfizetők rendelhetik meg, akik nem kérték az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok alkalmazását. Tekintettel arra, hogy a csomag kialakítása üzleti előfizetők szokásos üzletmenethez igazított felhasználási igényei alapján készült, a díjcsomag telemarketing, telesales, ügyfélszolgálat, más hasonló, tömeges hívások generálásával járó üzleti tevékenységre nem használható. A szokásos üzletmenethez igazított felhasználásba nem értendő bele, ha a Zenit és Zenit plusz díjcsomaghoz tartozó hozzáféréseket az Előfizető; hívások automatizált - a felhasználó személyes közreműködését nem igénylő – indítására használja; hívások tömeges (a kimenő hívások összidőtartamának 10 %-át meghaladó időtartamban) indítása automatikus hívásfogadó eszközök, berendezések (pl., de nem kizárólag IVR) felé; hívások tömeges indítása szolgáltatások, műszaki eszközök, berendezések, stb. tesztelése, próbaüzeme, terhelhetőségének vizsgálata, sérülékenységének vizsgálata, stb. céljából; hívások hangcsatornánként havi 3000 percet rendszeresen (legalább 2 egymást követő hónapban) meghaladó időtartamban történő indítása; hívások indítása vagy átirányítása napi 24 órát meghaladó összidőtartamban; olyan hívások indítása, melyekről a Szolgáltató alappal feltételezheti, hogy a hívások létrehozásának célja az Előfizető, Felhasználó vagy bármely harmadik fél közvetlen haszonszerzése a Szolgáltató kárára. A nem szokásos üzletmenethez igazított használat észlelése esetén a Szolgáltató az előfizető egyidejű értesítése mellett az előfizetést határozatlan időtartamú Bázis díjcsomagba váltja, illetve ha a nem szokásos üzletmenethez igazított használat esetén az előfizető veszélyezteti a hálózat rendeltetésszerű működését, vagy hálózati szolgáltatás céljára használja azt, a Szolgáltató az ÁSZF-ben foglaltak szerint korlátozza a szolgáltatást. A díjcsomag üzleti analóg fővonal, Business Voice Classic 2 PMP, Business Voice Classic 2 PP, Business Voice Classic 30, digitális telefon (VOIP), DUAL VOIP, kábeltelefon (VOCA), DUAL VOCA hozzáférés esetén vehető igénybe. * VOIP, DUAL VOIP hozzáférés esetén az igénybevétel feltétele, hogy az Előfizető az adott hozzáférésen rendelkezzen ConnectNet szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződéssel vagy a Zenit díjcsomag igénybevételére vonatkozó megrendelés benyújtásával egyidőben ConnectNet csomagot is rendeljen az adott hozzáférésre. A díjcsomag (12/24 hónapos) határozott időtartamú szerződéssel vagy határozatlan tartamú szerződéssel vehető igénybe, eltérő díjazási feltételekkel. A díjcsomag által biztosított kedvezmények azon hozzáférésre vehetők igénybe, amelyre a csomag megrendelése történik. Zenit díjcsomagra vonatkozó szerződés hatálya alatt az Előfizető az alábbi díjcsomagok/kiegészítő díjcsomagok / kedvezmények / hozzáférés egyidejű igénybevételére nem jogosult: Bármely más választható lakossági és üzleti díjcsomag, szolgáltatás, Üzleti integrált csomagok (pl: Connect Ráció, Connect Business, Compleo Connect, Connect ÉnCégem, ÉnIrodám csomagok.), GSM/RLL típusú hozzáférés, Lakossági net csomagok, Egyedi kedvezményes ajánlatok, egyedi ár alkalmazása, Zöld szám szolgáltatás. A Zenit díjcsomag nem igényelhető olyan hozzáférésre, amelyhez tartozó hívószámemelt díjas szám (06 90, 06 91, a 16-tal kezdődő emelt díjas rövid számok). A díjcsomag kizárólag vonali szinten vehető igénybe, fizetési megállapodás szinten nem.

  • A MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA ÉS TELJESÍTÉS 6.1. A megrendelések feldolgozása nyitvatartási időben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Szolgáltató ügyfélszolgálata minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését. 6.2. Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított 5 munkanapon belül. 6.3. Az adásvételi szerződés alapján a Szolgáltató dolog tulajdonjogának átruházására, a Felhasználó a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles. 6.4. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, és az eladó vállalja a dolog vevőhöz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor a vevő vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a dolgot. A kárveszély a fuvarozónak történő átadáskor átszáll a vevőre, ha a fuvarozót a vevő bízta meg, feltéve, hogy a fuvarozót nem az eladó ajánlotta. 6.5. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, a felek eltérő megállapodásának hiányában, az eladó (jelen ÁSZF szerint: Szolgáltató) a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a vevő (Felhasználó) rendelkezésére bocsátani a dolgot. 6.6. Az Szolgáltató késedelme esetén a Felhasználó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult a szerződéstől elállni. 6.7. A Felhasználó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, ha a) a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta; vagy b) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni. 6.8. Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Fogalom meghatározások A jelen Általános Szerződési Feltételek alkalmazása tekintetében:

  • Fogalom Meghatározás Jogosulatlan Úthasználat Minden olyan úthasználat jogosulatlan, ahol a Díjköteles Útszakaszok használatáért a Díjfizetésre Kötelezettek esetében nem vagy nem megfelelő mértékben történik díjfizetés. A mentesség eseteit kivéve.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.

  • A végberendezés rendeltetésszerű használata és üzemképessége A rendeltetésszerű használat és az üzemképesség biztosítása az előfizető felelőssége. Az Internet hozzáférés szolgáltatás igénybevételéhez szükséges szoftver és felhasználói berendezések biztosítása az Előfizető feladata. Az Előfizető tartozik a szoftverekre vonatkozó szerzői jogi szabályok betartásával biztosítani a szükséges szoftvereket. 4.4.2.A szolgáltatás-hozzáférési pont ellenőrzésének és a hibaelhárításának a lehetővé tétele A szolgáltatónak jogában áll a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot ellenőrizni. A szolgáltató az ellenőrzés elvégzése érdekében jogosult a szolgáltatás-hozzáférési pontnak helyt adó ingatlanba belépni, ott a szükséges ellenőrzést elvégezni. Ezt az előfizető, illetve az ingatlan használója és tulajdonosa köteles tűrni. Az előfizetőnek a hibát, az előfizetéstől eltérő szolgáltatást, annak észlelésekor haladéktalanul be kell jelenteni a szolgáltatónak, és a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni, az ellenőrzés és hibaelhárítás lehetőségét a szolgáltatás-hozzáférési, illetve csatlakozási ponton, illetve az azoknak helyt adó ingatlanban, vagy ingatlanrészen biztosítani. Az előfizető érdekkörében felmerült meghibásodások, vagy az ő érdekkörében felmerült üzemzavar javítási költségeit az előfizető köteles a szolgáltatónak megfizetni. A szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés megkötése előtt a szolgáltató az igénylőt előzetesen tájékoztatja a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges minimális és ajánlott műszaki követelményekről.