A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, KOCKÁZATVISELÉS MEGSZŰNÉSE mintaszakaszok

A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, KOCKÁZATVISELÉS MEGSZŰNÉSE. A Szerződés – ezzel a Biztosító kockázatviselése valamennyi Biztosítottra – megszűnik az alábbi esetek bármelyikében:
A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, KOCKÁZATVISELÉS MEGSZŰNÉSE. A felekre vonatkozó egyéb jogok és kötelezettségek
A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, KOCKÁZATVISELÉS MEGSZŰNÉSE. A biztosítási szerződés és a Biztosító kockázatviselése az alábbi esetek bár- melyikének következtében megszűnik: ◼ díjfizetés elmaradása esetén, a jelen feltételben meghatározottak figye- lembevételével; ◼ a szerződésnek a biztosítási évfordulót legalább 30 nappal megelőző – Szerződő vagy Biztosító általi – írásos felmondásával, a biztosítási év- fordulót megelőző nap elteltének hatályával; ◼ valamennyi, a szerződésben szereplő Biztosított halálával.
A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, KOCKÁZATVISELÉS MEGSZŰNÉSE. A Szerződés és a kockázatviselés megszűnésére vonatkozó rendelkezések a jelen biztosítási feltételek D. fejezete tartalmazza.
A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, KOCKÁZATVISELÉS MEGSZŰNÉSE. A szerződés és a kockázatviselés megszűnésére vonatkozó rendelkezések a jelen biztosítási feltételek ◼ D.1 pontja tartalmazza, ha a Szerződést a Munkavállalókra vonatkozó, ◼ D.2 pontja tartalmazza, ha a Szerződést a Járműben utazókra vonat- kozó, ◼ D.3 pontja tartalmazza, ha a Szerződést a Rendezvényen résztvevőkre vonatkozó és Belépőjegyhez tartozó 3D Plusz csoportos élet-, baleset- és betegségbiztosítás különös szerződési feltételeire hivatkozással kötötték.
A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, KOCKÁZATVISELÉS MEGSZŰNÉSE. Amennyiben a Babaváró Kölcsön Hitelfedezeti Védelem csopor- tos biztosítási szerződés a Bank és a Biztosító közötti szerződés- nek megfelelően érvényesen felmondásra kerül, – külön meg- állapodás hiányában – a Biztosító kockázatviselése fennmarad a biztosítási fedezettel rendelkező biztosítottakra a Babaváró Kölcsön Hitelfedezeti Védelem szerződés teljes (hátralévő) futamidejére, megfizetett biztosítási díj ellenében. Az érvényes felmondást követően új biztosítottak nem léphetnek be a cso- portos biztosítási szerződésbe.

Related to A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, KOCKÁZATVISELÉS MEGSZŰNÉSE

  • A szerződés megszűnése (1) A Szerződés megszűnik

  • A Szerződés megszüntetése Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkez- mények mellett, az intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést annak befejezését meg¬előzően felmondja, vagy a Szerződéssel kap¬cso¬latban nem a szabályok szerint jár el, köteles vissza¬fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa nem befolyásolható, előre nem látható, kivé- teles helyzetre vagy eseményre hivat¬kozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondat¬lan¬ságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális hely- zetének meg¬felelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a 2.2 cikkben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg.

  • Szerződés megszűnése 5.1. Felek rögzítik, hogy jelen bérleti jogviszony az alábbi esetekben szűnik meg:

  • A szerződés megszűnésének esetei A biztosítási szerződés megszűnik: – a főbiztosítás megszűnésével egyidejűleg; – ha a főbiztosítás díjmentessé válik, akkor a a díjmentessé válás napján; – a biztosított halála esetén a biztosított halála napján; – 100%-os közlekedési baleseti eredetű rokkantságra szóló szolgáltatás ki- fizetésével a szolgáltatási összeg kifezésének napján; – annak a biztosítási évnek a végén, amelynek során a biztosított a 75. élet- évét betölti; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek a 2.§ (9)-(10) pontok- ban foglalt szerződő általi felmondása esetén; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek a 2.§ (11) pontban foglalt szerződő általi felmondása esetén; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek 4.§ (2) pontban fel- tüntetett esetben; – a díjfizetés elmulasztása esetén a biztosító által küldött írásbeli felszólítás- ban megállapított 30 napos határidő eredménytelen elteltével az esedé- kességre visszamenő hatállyal.

  • A szerződés megkötése Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) – közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) – kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően. Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség időtartama alatt köteles megkötni, amennyiben a Kbt. másként nem rendelkezik nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés megküldését követő tizedik napnál korábbi időpontban. Amennyiben jogorvoslati eljárás indul, a szerződést az ügy érdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [Kbt. 144. § (4) bekezdés]. Amennyiben időközben a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja. A szerződés aláírásához – ha ezt nem az ajánlattevő erre feljogosított tisztségviselői kívánják megtenni – az ajánlattevőt képviselő cég vagy személyek számára a szerződés aláírására felhatalmazó külön eredeti közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás szükséges abban az esetben is, ha az ajánlatot az ajánlattevő képviseletében megfelelő meghatalmazással rendelkező más cég vagy személy nyújtotta be, azonban ez a meghatalmazás a szerződés aláírására vonatkozó kifejezett felhatalmazást nem tartalmaz. Mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól az ajánlatkérő, ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a közbeszerzési szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem képes. (Kbt. 124. § (9) bekezdés)

  • Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei 2.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az 5. § (2) bekezdése szerinti előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei

  • A Szolgáltatás Szüneteltetése Korlátozása Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szüneteltetés esetei:

  • A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása, felfüggesztése 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei

  • Az előfizetői szerződés megszűnése (1) Az előfizetői szerződés megszűnik:

  • Hogyan szüntethetem meg a szerződést? A szerződő a határozatlan időre létrejött biztosítást a biztosítási időszak végére, indokolás nélkül, írásban, 30 nap felmondási idő megtartásával felmondhatja. A biztosítás megszűnhet továbbá • a felek közös megegyezésével, • a biztosítási érdek megszűnésével, • a díjfizetési kötelezettség elmulasztásával, • a biztosító indokolás nélküli, írásbeli, a biztosítási időszak végére történő, 30 nap felmondási idő megtartásával közölt felmondásával, • kockázatnövekedés esetén a biztosító 30 nap felmondási idő megtartásával közölt írásbeli felmondásával, • kockázatnövekedés esetén a biztosító módosító javaslatának elutasítása esetén, vagy a módosító javaslat kézhezvételét követő 30. napon, ha a javaslatra a szerződő 15 napon belül nem válaszol, • ha a biztosító ráutaló magatartásával létrejött szerződés lényeges kérdésben eltér az általános szerződési feltételektől és a biztosító módosításra tett javaslatát a szerződő elutasítja, vagy arra 15 napon belül nem válaszol és a biztosító a szerződést 30 napra írásban felmondja, valamint