Konklúzió. Rövid összefoglalónkban igyekeztünk az elméleti modelleket jellemző matematikai formalizáltság nélkül bemutatni a két Nobel-díjas munkásságának főbb eredményeit. Reméljük, egyértelművé vált, hogy miért fontos és miért nehéz olyan jó szerző- déseket írni, melyek mindkét félnek megfelelő ösztönzőt nyújtanak és hatékony végeredményre vezetnek. A két Nobel-díjas munkássága nagyon megtermékenyítő hatással volt a közgazda- ságtudomány szinte minden ágára, s a pénzügytől kezdve a viselkedési közgazdaság- tanig számos területen fontos szerepet játszik. A következő ábrán azt mutatjuk be, hogy a Web of Science adatbázisában az időben hogyan alakul a szerződéselmélet kifejezésre talált hivatkozások száma. Valószínűleg nem kockázatos kijelenteni azt, hogy a téma fontosságát megjelenítő meredeken növekvő trend a jövőben is foly- tatódik majd.
1. ábra „Contract theory" - Idézetek száma 800 800 700 700 600 600 500 500 400 400 300 300 200 200 100 100 0 0 1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005 2010 2015 2020
Konklúzió. Tanulmányunk a bemutatott pár példán keresztül is jól illusztrálja Híves–Kozma (2014) azon meglátását, hogy a felsőoktatási felvételiket jelentősen befolyásolni tudja az oktatáspolitika. Változásból pedig volt bőven. Szinte teljesen képtelenek vagyunk egy-egy felvételit érintő változás hosszú távú hatását megítélni, ugyanis ezt követően jön egy újabb változás 2-3 éven belül. Ennek ellenére pár sejtést meg tudunk fogalmazni a jelen tanul- mány alapján is:
Konklúzió. A nemlétező szerződések témakörében kifejtetteket az alábbi következtetésekkel együtt az uralkodó szakirodalmi irányvonalakba beilleszthetőnek gondolom, akár a gyakorlati jogalkalmazás számára is hasznosítható módon. Fontos következtetésnek tartom azt, hogy a munkajogi megállapodások alapvetően inkább a külső tényállás megvalósulásához köthetők mint az ügyleti akarathoz. Ez következik a korlátozott munkajogi szerződéses szabadságból is, hiszen ez utóbbi valójában a szerződéskötési akarat egy korlátozott megnyilvánulása. Rámutattam a lényeges kérdések és a kötelező tartalmi elemek között meghúzódó esetleges eltérésre, amelynek igazolása jellemzően kitágítja a ténylegesen létre nem jött megállapodások kérdéskörét. Habár a munkaszerződések kapcsán magam sem hiszem azt, hogy ebbe az irányba mozdulna el a szakirodalom vagy a joggyakorlat, a munkaviszonyhoz kapcsolódó egyes megállapodások esetén már más a helyzet. Ezen kontraktusok esetén maga a törvény sem nevez meg explicit módon olyan kötelező elemeket, amelyeket a joggyakorlat sokszor egyébként beleért a lényeges elemekbe. Meglátásom szerint nincs is ilyen jogalkotói kötelezettség, hiszen ahogyan a szakirodalom is tartja, a lényeges tartalmi elemek az adott ügylet körülményeitől függnek, azokat előre nem lehet megállapítani. Mindenesetre, ha a munkajogi hierarchikus viszonyrendszerből indulunk ki, akkor ennek a munkaszerződéshez hasonló megkísérlése célszerű volna. Fontos következtetésnek tartom azt is, hogy a nemlétező megállapodások esetén - a kontraktuális tér létrejöttének elmaradása miatt megfosztva ezt a "munkajogi" jelzőtől - jogkövetkezményként a jogalap nélküli gazdagodás általánosan, a biztatási kár avagy az utaló magatartás egyes speciális esetekben alkalmazható. A magánjog vagy munkajog kontraktuális kárfelelősségi szabályai elsősorban létrejött szerződés hiányában, a deliktuális kárfelelősség szabályai pedig kár hiányában nem alkalmazhatók. A munkajog általában véve nem ír elő szerződéskötési kötelezettséget, így annak elmaradását többlettényállás hiányában nem lehet jogellenes magatartásnak minősíteni. A létre nem jött szerződéshez pedig a munkajogi érvénytelenséghez hasonló fikció nem kötődik, így azt ténylegesen úgy kell tekinteni, mintha a felek között "semmi" lenne. Az előbbi pedig magában hordozza az olyan közvetlen jogkövetkezményeket, miszerint a nemlétező szerződésen alapuló kötelezettséget nem lehet kikényszeríteni, illetve az olyan közvetett jogkövetkezményt, miszerint például munkasz...
Konklúzió. Ahogy láthattunk, különös kihívással szembesül a jogalkotó, amikor a technológia- semlegesség elvének is megfelelve kívánja szabályozni az elektronikus kereskede- lem körében kötött fogyasztói szerződések joghatóságai szabályait. Az Európai Bí- róságnak tárgyalt ítélete is mutatja, hogy nem egyszerű a jogalkalmazó helyzete sem, hiszen a rendelkezés értelmezése kapcsán erős a késztetés a technológia-specifikus vizsgálati szempontok figyelembevételére, és értelmezési segédletül hívására. Azon- ban az Európai Bíróság nagyon helyesen nem nyitotta ki ezt a kaput, hanem a tech- nológia-semleges vizsgálati szempontot, a szándékot helyezte a középpontba. Ettől az egyébként helyes vizsgálati szemponttól a későbbi, a rendelkezés egyéb vonatko- zásainak értelmezési kérdéseit felvető döntéseiben sem tért el.50
Konklúzió. A tanulmányban amellett érveltünk, hogy főnévi fejű összetételek az (elenyésző számú) mellérendeléses eseteken kívül kétféle módon jöhetnek létre:
I. Az alárendelő összetételek feje legyen akár produktív derivációs, nem produktív blokkoló alak vagy „igei hátterű speciális” főnév, a fej mögött expliciten vagy impliciten kikövetkeztethető igei mag konceptuális keretéből kiválasztható argumentumok kerülnek az előtagba. A produktív esetekben az argumentum-fej viszony egyértelműen elemezhető a deriváció szabályai alapján, a nem produktív alakok pedig kihasználják a szemantikai háló felépítésében lévő lehetőséget. Így az eddiginél jóval több összetételtípus jelentéséről tudunk számot adni. Az összetételek kiemelt jelöletei lehetnek: az esemény maga vagy az arra vonatkozó vágy, annak cselekvője, eszköze, helyszíne vagy elszenvedője; és ugyanezen szerepek jelennek meg tipikusan összetételi előtagként is (a Kedvezményezett mellett, amit összetettszó-jelöletként még nem tapasztaltunk).
II. A jelzős összetételek esetében a melléknévi illetve főnévi módosítók forrhatnak össze a főnévi fejjel. Az ige köré épülő szemantikai hálókat feltételező összetettszó-elméletünket egy olyan elméleti keretbe ágyaztuk, amely a Grohmann-féle (2003) szintaktikai modellt ötvözi Xxxxxxx (2013) hatáslánc-elméletével. Eszerint a Xxxxxxxx-féle Θ-val jelölt thematikus tartomány csomópontjai egy hatáslánccsalád szereplőihez illeszkednek. A fejhez nulla, egy vagy két hálózatbeli szereplőt választunk ki előtagnak egy szóbelseji szintaxis szabályai szerint, további szereplőket pedig a mondatszintaxis szabályai szerint. Az elmélet az összetett szó két kritériumáról a következőket állítja:
a) Az összetételek meghatározásakor gyakran emlegetett fonológiaiszó-követelmény azért sérthető meg, mert a belső szintaxis területe nem kiolvasási fázishatár.
Konklúzió. Az adatok elemzése alapján megállapítható, hogy a fordítónak nem volt tudatos straté- giája a célnyelvi olvasó hiányzó enciklopédikus háttérfeltevéseinek pótlására. Látható, hogy még az azonos típusú kifejezések, például a tévéműsorok címeinek esetében is többféle megoldást alkalmazott, nem egyszer még ugyanazon a mondaton belül is. Úgy tűnik, hogy azon kifejezések esetében, amelyeknek értelmezéséhez ő maga rendel- kezett a megfelelő enciklopédikus háttérfeltevésekkel, a célnyelvi olvasónak is megadta a kellő segítséget, azokban az esetekben viszont, amikor ő maga sem volt birtokában a kérdéses háttérfeltevéseknek, nem is próbálta rekonstruálni azokat. Más szóval az a benyomás alakulhatott ki bennünk a fordításról, hogy a fordító megoldásait nem elsősorban a forrásszöveg kontextuális hatásainak, vagyis üzenetének teljes mértékű rekonstruálása, illetve a célnyelvi olvasó részéről ehhez szükséges feldolgozási erőfeszí- tés mértékének optimalizálása motiválta, hanem a saját fordítási erőfeszítése mértékének minimalizálására vonatkozó igénye. Ez alapján azt lehet mondani, hogy ez a fordítás nem felel meg a Xxxx (1991) által megfogalmazott optimális hasonlóság követelményének. Heltai (1999) terminusával élve talán azt mondhatnánk, hogy ez a szöveg egyfajta mini- mális fordítás – bár az kérdéses persze, hogy egy regény esetében mennyire elfogadható az interpretációs hasonlóságnak ez a viszonylag alacsony szintje.
Konklúzió. A jogtörténeti felvezetést követően, a hatályos szabályozási környezetet alapul véve azt a megállapítást tehetjük, hogy a szindikátusi szerződés egy időtálló, a felek igényei- hez nagymértékben igazodó szerződéstípus. Míg kezdetben csak a szerződési forma bizo- nyult az egyetlen versenyjogilag releváns jogsértési formának, ez a tendencia a jelenleg hatályos szabályozási környezetben sem változott, csak átalakult. Nem csak a polgári jogi értelemben vett klasszikus szerződés alkalmas a verseny tisztaságát sértő magatartás megalapozására, hanem a versenyjog sajátját képező és egyedileg értelmezhető megálla- podások is alapot teremthetnek a versenysértés esetén fennforgó szankciók alkalmazásá- ra. A könnyebb bizonyíthatóság miatt a felek egyes versenykorlátozó megállapodásaikat már nem feltétlenül szindikátusi, avagy együttműködésinek nevezett megállapodásaik- ba, azaz klasszikusan polgári jogi értelemben felfogott szerződéseikbe foglalják, hanem t a nu l m á nyok • 69 Vj-149/2003., Vj-149/2003.
Konklúzió. Álláspontunk szerint mind a Koncepció I., mind a Koncepció II. megvalósítása hibás jogalkotói lépés lenne. A Koncepció I. - a magyar jogrendszerben hagyományosan meglévő - Jogintézmény részbeni, a Koncepció II. a Jogintézmény teljes felszámolását, és a védekezéshez való jog jelentős korlátozását jelentené. A Jogintézmény – meglátásunk szerint - az elmúlt hetven évben be tudta tölteni szerepét, arra a jövőben is alkalmas, a Koncepció is rögzíti