MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK mintaszakaszok

MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. Tekintettel arra, hogy a Magyar Állam mint készfizető kezes kötelezettsége törvényen alapul, nincsenek olyan szerződések, illetve a garanciával kapcsolatos egyéb dokumentumok, amelyekhez a nyilvánosság hozzáférhet.
MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. A következő, az alábbiakban felsorolt dokumentumok már korábban közzétett, vagy a jelen Alaptájékoztató közzétételével megegyező időpontban közzétett dokumentumok, vagy az MNB-hez benyújtott dokumentumok a jelen Alaptájékoztató részét képező dokumentumoknak tekintendők. ▪ Az OTP Bank Nyrt. egységes szerkezetbe foglalt hatályos alapszabálya ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2009. december 31-i fordulónappal. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2009. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2010. december 31-i fordulónappal. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2010. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) és ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első negyedéves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. március 31-ével zárult negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentése a 2011. első féléves eredményről (a 2011. első féléves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. június 30-ával zárult félévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első kilenc havi eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 2011. évi eredményről ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámolója a 2011. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Ny...
MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. A jelent Információs Dokumentum hatályossága alatt a Kibocsátó mindenkori honlapján (jelenleg: xxx.xxxxxxx.xx), a xxxxxxxxxxxx.xxx.xx továbbá a xxx.xxx.xx honlapokon megtekinthető a Kibocsátó mindenkor hatályos létesítő okirata, illetve a Kibocsátó éves beszámolói.
MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. Kibocsátó tájékoztatja a potenciális befektetőket, hogy a Kibocsátó székhelyén előzetes egyeztetés alapján munkaidőben, hétköznap 9 és 15 óra között, illetve honlapján (xxx.xxxxxxxx.xx) a Kibocsátó következő dokumentumai, illetőleg az azokról készített másolatok megtekinthetők:
MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. A Társaság honlapján elektronikus formában megtekinthetőek az alábbi dokumentumok: • Beszámolók (xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxxx.xxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxx/) • Könyvvizsgálói jelentések (xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxxx.xxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxx/) • Alapszabály (xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxxx.xxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx/)
MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. A Kibocsátó tájékoztatja a befektetőket, hogy a következő dokumentumokba lehet betekinteni: (a) a Kibocsátó Alapszabálya;
MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. A Kibocsátó a székhelyén a Kibocsátó következő dokumentumai, illetőleg az azokról készített másolatok előzetes egyeztetés alapján megtekinthetők: (i) a Kibocsátó létesítő okirata; (ii) a Kibocsátóra vonatkozó korábbi pénzügyi információk a jelen Információs Dokumentum közzétételét megelőző pénzügyi év vonatkozásában.
MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. Az alábbi dokumentumok (vagy másolataik) megtekinthetőek a Kibocsátó weboldalán (xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/): • Információs Dokumentum; • Létesítő okirat; • Alapszabály; • a Kibocsátóra vonatkozó pénzügyi beszámolók.
MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. Jelen Alaptájékoztató érvényessége alatt a Bank alapító okirata, 2005. évi, 2006. évi auditált, IFRS szerinti konszolidált pénzügyi jelentései, a 2006. és 2007. évi féléves, konszolidált, nem auditált, IFRS szerinti jelentései,illetve tőzsdei gyorsjelentései hozzáférhetők a Kibocsátó mindenkori székhelyén az üzleti órák alatt. A Kibocsátó a BÉT vonatkozó szabályzatainak megfelelően elkészített tőzsdei gyorsjelentéseit és éves jelentéseit a BÉT hivatalos közzétételi helyén a tőzsde internetes oldalán, a xxx.xxx.xx honlapon, továbbá a PSZÁF által működtetett tőkepiaci közzétételi rendszer útján, (amely a xxx.xxxxxxxxxxxx.xx nevű honlap) teszi közzé. A Kibocsátó 2005. évi és 2006. évi IFRS szerint elkészített, auditált, konszolidált pénzügyi jelentései elektronikus formában a Bank elektronikus oldalán (xxx.xxxxxxxxxx.xx) is elérhetők.
MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. A Kibocsátó következő dokumentumokba (vagy másolataikba) biztosítja a betekintést a székhelyén, nyomtatott formában: (a) a kibocsátó alapszabálya; (b) a kibocsátóra és leányvállalataira vonatkozó korábbi pénzügyi információk a jelen Információs Dokumentum közzétételét megelőző pénzügyi év tekintetében. (c) a Bonafarm Zrt. (Garantőr1) speciális összevont (konszolidált) beszámolója a jelen Információs Dokumentum közzétételét megelőző pénzügyi év tekintetében