Common use of Preambulum Clause in Contracts

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:

Appears in 3 contracts

Sources: Együttműködési Megállapodás, Cooperation Agreement, Együttműködési Megállapodás

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára1. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. a beszerzései során a Magyar Energetikai és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraKözmű-szabályozási Hivatal által jóváhagyott Beszerzési szabályzata alapján jár el. 2. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ beszerzési eljárásban az Ajánlattevők részére átadott dokumentáció részét képezi a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. honlapján („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol ▇▇.▇▇) közzétett jelen Általános Szerződési Feltételek Adásvételi Keretszerződés fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog adásvételére c. dokumentum (a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szövegtovábbiakban Adásvételi Keretszerződés). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. 3. A publikusságról mindig jelen Adásvételi Keretszerződés egyes feltételeitől a tartalomszolgáltató múzeum döntDunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő a beszerzési eljárás indításakor eltérést engedhet és megjelölheti, hogy az Ajánlattevőktől mely Adásvételi Keretszerződéses feltételek vonatkozásában vár eltérő ajánlatot. A szolgáltatás keretében jelen Adásvételi Keretszerződés feltételeivel szemben a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő nyertes Ajánlatában foglalt feltételek irányadóak abban az aggregátor lehetőséget biztosít esetben, ha az Ajánlattevő az Ajánlatában jogszerűen tért el a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésérejelen Adásvételi Keretszerződés feltételeitől. 4. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nagyközönség számáranyertesként kiválasztott Ajánlattevő a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlat alapján egyedi szerződést (a továbbiakban Egyedi Szerződés) kötnek. 5. A fentiek alapjánjelen Adásvételi Keretszerződés a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nyertesként kiválasztott Ajánlattevő között a 4. pont alapján megkötött Egyedi Szerződéssel létrejövő jogviszonynak – a 3. pont szerinti esetleges eltérésre figyelemmel – teljes egészében részét képezi. 6. A jelen Adásvételi Keretszerződésben a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. a Vevő, a Felek beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő az alábbiak szerint állapodtak meg:Eladó.

Appears in 3 contracts

Sources: Adásvételi Keretszerződés, Adásvételi Keretszerződés, Adásvételi Keretszerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében1. Szerződő felek megállapítják, hogy Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. (Mötv.) 13.§ (1) bek. 19. pontja szerint a helyi önkormányzat kötelezően ellátandó közfeladata a közügyek körébe tartozó „hulladékgazdálkodás”. A helyi önkormányzatok hulladékgazdálkodási feladataik ellátása érdekében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. tv. (Ht.) 33.§ (1) bek-e szerint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátását a Közszolgáltatóval kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés útján biztosítják. 2. Megrendelők rögzítik, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak jelen szerződés 1. mellékletében megnevezett helyi önkormányzatok (Társult tagok, tagönkormányzat) megalapították a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számáraMegrendelőként nevesített Társulásukat. 3. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és Társulásként nevesített Megrendelők rögzítik, hogy a Társult tagok – az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannakMötv. IV. Fejezetében foglalt rendelkezések alapján, továbbá a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraMötv. 41.§ (4) bek-ben foglalt felhatalmazásra utalva –, mint ellátásért felelősök a Társulásukra ruházták át a települési önkormányzatokat kötelezően ellátandó önkormányzati feladatként terhelő hulladékgazdálkodással összefüggő feladataikat, ideértve a Közszolgáltató kiválasztására, valamint a közszolgáltatási szerződés megkötésére vonatkozó (közbeszerzési eljárás lefolytatásával vagy annak mellőzésével) jogát. 4. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) céljaMegrendelők rögzítik, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás együttműködésük célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból társult tagönkormányzatok közigazgatási területein olyan egységes hulladékkezelési rendszert szervezzenek és tartsanak fenn, amely az önellátás elve, a közönséget közelség elve, a költséghatékony hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításának elve, valamint a szolidaritás elve szerint és ezen belül az integrációs elvárásoknak megfelelően működik, továbbá lehetőséget ad arra, hogy az Országos Hulladékkezelési Közszolgáltatási Terv (OKHT) megkívánt feltételekhez igazodva a kutatókat érintő információkathulladékgazdálkodási rendszerük a folyamatos fejlesztések révén megfeleljenek az Európai Unió, továbbá Magyarország jogi előírásainak, valamint a társult tagönkormányzatok elvárásainak. 5. Felek rögzítik, hogy a Mötv-ben megállapított az önkormányzatok által kötelezően ellátandó közfeladat teljesítése érdekében, a tagönkormányzatok nevében és javukra eljárva, a jelen szerződés I. 3. pontjában foglaltak szerint átruházott hatáskört gyakorolva a Megrendelőként nevesített Társulások a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.) 9.§ (1) bek. i) pontja alapján (kivételi rendelkezések), továbbá a Ht. 33.§ (2) bek-re figyelemmel közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül kötötték meg a jelent szerződést. 6. A Közszolgáltató megállapítja, hogy a hatályos cégjegyzéki adatai (illetve az annak részét képező tagjegyzék) szerint nonprofit jelleggel működik, illetve közvetett tulajdonosai az általa nyújtott közszolgáltatást igénybe vevő társult tagönkormányzatok, illetve az általuk létesített Megrendelők. 7. A Közszolgáltató rögzíti, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal PE/KTF/7180-4/2017. ügyiratszám alatt 2017. szeptember 15. napján hozott határozatával a BMH Nonprofit Kft-t A/I. minősítési osztályba sorolta, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyehulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység végzésére vonatkozóan minősítési engedéllyel látta el. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja kiminősítési engedély tartalmazza, hogy a Közszolgáltató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatalának BO-08/KT/7910-8/2017. ügyiratszámon kiadott engedély szerint jogosult hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására. A képállomány csak kisméretűminősítési engedélyben engedélyezett közszolgáltatási tevékenység területének meghatározása megegyezik a Megrendelőkként nevesített Társulásokat alkotó társult tagok, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknakönkormányzatok közigazgatási területeivel. 8. A szolgáltatás minősítési engedély 1. sz. melléklete szerint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítése során a Közszolgáltató ún. bevonható alvállalkozók szerződött szolgáltatását igényelve jár el. A minősítési engedély szerint bevonható alvállalkozók: a) MiReHuKöZ Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (cg: ▇▇-▇▇-▇▇▇▇▇▇, székhely: 3518 Miskolc, Erenyő u. 1., KÜJ: 103165710) a Kormányhivatal által PE/KTF/2263-8/2017. ügyiratszámon, valamint az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség által OKTF-KP/622- 10/2016., OKTF-KP/622-8/2016., OKTF-KP/622-6/2016., OKTF-KP/622- 4/2016., 14/7922-12/2013. iktatószámokon módosított, 14/7922-6/2013. iktatószámon kiadott nem veszélyes hulladékok szállítására vonatkozó engedély alapján, b) Zempléni Z.H.K. Hulladékkezelési Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (cg: ▇▇-▇▇-▇▇▇▇▇▇, székhely: 3916 Bodrogkeresztúr, 0172/38. rhsz., KÜJ: 103214177) a Járási Hivatal által BO-08/KT/3362- 5/2017. ügyiratszámon kijavított, BO-08/KT/3362-3/2017. ügyiratszámon, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal által 20423- 2/2015., 19419-3/2015. ügyiratszámokon módosított, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség (a továbbiakban: ÉMI- KTF) által 13837-8/2014. ügyiratszámon kiadott nem veszélyes hulladékok szállítására és gyűjtésére vonatkozó engedély alapján, c) ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (cg: ▇ portálon keresztül érhető el▇-▇▇-▇▇▇▇▇▇, ahol székhely: 3700 Kazincbarcika, Munkácsy tér 1., KÜJ: 103212667) az ÉMI-KTF által 458-3/2015. ügyiratszámon kiadott nem veszélyes hulladékok gyűjtésére vonatkozó engedély, a felhasználók kereshetnek Kormányhivatal által PE/KTF/823-3/2017. ügyiratszámon, valamint a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg)Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal által BO/16/175-7/2016. Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadataiügyiratszámon módosított, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészeiaz ÉMI-KTF által 19391-6/2013. ügyiratszámon kiadott nem veszélyes hulladékok szállítására vonatkozó engedély alapján. 9. A publikusságról mindig Közszolgáltató rögzíti, hogy az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről, feladatköréről, adatkezelés módjáról, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályairól szóló 69/2016. (III.31.) Korm. rendelet 7.§ (3) bekezdést alkalmazva 2017. szeptember 18. napján a tartalomszolgáltató múzeum döntKözszolgáltató részére OHKT 22509-9/2017. iktatószám alatt Megfelelőségi véleményt adott. 10. Közszolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal által meghatározott minősítési osztály szerinti követelményeket a jelen közszolgáltatási szerződés teljes hatálya alatt biztosítja. Biztosítja továbbá a minősítő okirat hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés hatályosságának ideje alatti folyamatos meglétét. Ugyanezen szabályok érvényesek a Koordináló Szerv által a Ht. 32/A. § (1) bek. f) pontja alapján kiadott megfelelőségi véleményre is. 11. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít közszolgáltatási szerződés hatálya alatt a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenéséreközszolgáltatónak legalább A/1 minősítési osztállyal kell rendelkeznie. 12. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor céljaA Közszolgáltató nyilatkozik, hogy a szerződés megkötéséhez szükséges engedélyekkel (iminősítéssel, megfelelőségi véleménnyel) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghezfeltételekkel rendelkezik, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsatovábbá kötelezettséget vállal, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye közszolgáltatási jogviszony fennállása alatt a tartalomszolgáltatók és tevékenységének ellátásához szükséges hatósági engedélyeit, minősítését fenntartja, valamint a nagyközönség számára. A fentiek alapjánszolgáltatás ellátásához nélkülözhetetlen tárgyi eszközöket, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:szerződéses kapcsolatrendszerét, illetve humán erőforrását folyamatosan biztosítja.

Appears in 2 contracts

Sources: Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződés, Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára1. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. a beszerzései során a Magyar Energetikai és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraKözmű-szabályozási Hivatal által jóváhagyott Beszerzési szabályzata alapján jár el. 2. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ beszerzési eljárásban az Ajánlattevők részére átadott dokumentáció részét képezi a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. honlapján („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el▇▇.▇▇) közzétett jelen Általános Szerződési Feltételek Vállalkozási Szerződés karbantartási, ahol eseti javítási, felülvizsgálati munkavégzésre c. dokumentum (a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szövegtovábbiakban Vállalkozási Szerződés). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. 3. A publikusságról mindig jelen Vállalkozási Szerződés egyes feltételeitől a tartalomszolgáltató múzeum döntDunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő a beszerzési eljárás indításakor eltérést engedhet és megjelölheti, hogy az Ajánlattevőktől mely Vállalkozási Szerződéses feltételek vonatkozásában vár eltérő ajánlatot. A szolgáltatás keretében jelen Vállalkozási Szerződés feltételeivel szemben a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő nyertes Ajánlatában foglalt feltételek irányadóak abban az aggregátor lehetőséget biztosít esetben, ha az Ajánlattevő az Ajánlatában jogszerűen tért el a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésérejelen Vállalkozási Szerződés feltételeitől. 4. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nagyközönség számáranyertesként kiválasztott Ajánlattevő a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlat alapján egyedi szerződést (a továbbiakban Egyedi Szerződés) kötnek. 5. A fentiek alapjánjelen Vállalkozási Szerződés a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nyertesként kiválasztott Ajánlattevő között a 4. pont alapján megkötött Egyedi Szerződéssel létrejövő jogviszonynak – a 3. pont szerinti esetleges eltérésre figyelemmel – teljes egészében részét képezi. 6. A jelen Vállalkozási Szerződésben a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. a Megrendelő, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő a Vállalkozó.

Appears in 2 contracts

Sources: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

Preambulum. 1. Szerződő Felek rögzítik, hogy Balatonalmádi Város Önkormányzata az egészségügyi ellátás területén önként vállalt és kötelezően előírt feladat-és hatásköreinek egy részét - annak 3. pontjában részletezettek szerint - a 2011. szeptember 7. napján létrejött feladat-átadási megállapodás alapján a 100%-os tulajdonában álló Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Közhasznú Non-profit Kft egészségügyi szolgáltatóként működő gazdasági társaságra ruházta át. E megállapodást a felek közös egyezéssel módosították………napján.(5 alkalommal) 2. Felek rögzítik, hogy az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szól 2022. évi LXXIII. törvénnyel módosított, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Eatv.) vonatkozó rendelkezései alapján a települési önkormányzatok által végzett védőnői ellátás biztosítására vonatkozó feladat ellátására 2023. július 1. napjától az állam az érintett védőnői körzet tekintetében illetékes irányító vármegyei intézmény útján köteles. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenEatv. 2023. július 1. napjától hatályos 6/B. §-a alapján az állam a települési önkormányzattal együttműködésben gondoskodik a védőnői ellátásról. Az Eatv. 23. § (4)-(5) bekezdései alapján a települési önkormányzat a 2022. december 31-én a védőnői ellátásra szolgáló ingó vagyonát e feladattól nem vonhatja el, és a települési önkormányzat 2023. július 1. napjával köteles biztosítani az állam részére a 2023. június 30. napján a védőnői ellátásra szolgáló ingó és ingatlan vagyonnak az ingyenes használatát. Felek rögzítik, hogy Balatonalmádi Város Önkormányzata a védőnői ellátás biztosítására vonatkozó feladatait a kizárólagos részesedésével működő Egészségügyi Központ Non-profit Kft útján a tulajdonában, 3. Felek rögzítik, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 244/K. § (1) bekezdése szerint a települési önkormányzat legkésőbb 2024. június 30. napjáig köteles gondoskodni arról, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak tulajdonában álló gazdasági társasági formában működő járóbeteg-szakellátó egészségügyi intézmények kizárólag költségvetési szervként működjenek tovább. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. évi törvény ( a felhasználók számára. Ezek továbbiakban: Áht.) 111/R.§ (1) bekezdése szerint az Eütv 244/K. § (1) bekezdése szerinti járóbeteg-szakellátási feladat-átalakítás tekintetében, ha a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát 11/A. § (1) bekezdése szerinti gazdasági társaság járóbeteg-szakellátási feladat mellett egyéb feladatot is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannakellát, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáragazdasági társaság megszüntetésére nem kerül sor. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) céljaFelek megállapodnak abban, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő onaz Eütv. 244/K.§ (1) bekezdése alapján Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Közhasznú Non-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításávalprofit Kft járóbeteg szakellátó tevékenysége megszűnik ezért az 1. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás céljapontban körülírt feladat-ellátási szerződést az átruházott járóbeteg-szakellátási feladat ellátást érintő részben 2024. június 30. napjának hatályával megszüntetik. 4. Felek ugyanakkor rögzítik, hogy Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkatjáróbeteg- szakellátásnak önkormányzati költségvetési szerv által történő átvételéről szóló 9/2024. (V. 28.) önkormányzati rendelete alapján Egészségügyi Központ Non-profit Kft által ellátott szakorvosi járóbeteg-ellátási feladatok 2024. július 1. napjától Rendelőintézet, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyemint átvevő költségvetési szerv veszi át. 5. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor céljaFelek rögzítik, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális az önkormányzat egészségügyi ellátás területén önként vállalt és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek kötelezően előírt feladat-és hatásköreit gyakorlását érintő 3. és 4. pontban rögzített változásaira tekintettel az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számáraI1. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:pontban hivatkozott megállapodást jelen háromoldalú megállapodásukkal módosítják.

Appears in 1 contract

Sources: Feladat Ellátási Megállapodás

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számáraBudapest Főváros XIV. Ezek a szolgáltatások Kerület Zugló Önkormányzata (későbbiekben Megrendelő) 2012. április 4- én pályázatot nyújtott be az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számáraÚj Széchenyi Terv Közép-magyarországi Operatív Program Nevelési intézmények fejlesztése keretében "Zöld Lurkók Óvoda fejlesztése új épületrész kialakításával Zuglóban" címmel (Kódszáma: KMOP-4.6.1-11-2012-0027). A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és pályázat tárgyát képező épület építési engedélyezési tervdokumentációjának készítésével Megrendelő a MAGYARTERV Kft.-t bízta meg az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraIBT/29/2012/1 sorszámú tervezési szerződés keretében. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ MAGYARTERV Kft. által készített építési engedélyezési tervdokumentáció a szerzői jog védelme alatt áll. Jelen szerződés tárgyát képező kivitelezési tervdokumentáció tervezésére a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti tervezői jogosultságok alapján az építési engedélyezési tervdokumentációt készítő MAGYARTERV Magasépítési Kft. („OMMIK”későbbiekben Tervező) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyekapott megbízást. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja kifentiek alapján jelen tervezési szerződés (a továbbiakban Szerződés) a Megrendelő által a közbeszerzésekről szóló 2011. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknakévi CVIII. A szolgáltatás törvény (a továbbiakban Kbt.) ▇▇▇▇▇▇▇.▇▇▇▇ portálon keresztül érhető elalapján "Tervezői szerződés, ahol Zöld Lurkók óvoda (Bp. XIV. ker., Füredi park 6. , hrsz: 39221/34) bővítésének kiviteli tervdokumentációjának elkészítése" tárgyban 2013. március 13-án a felhasználók kereshetnek meghívandó gazdasági szereplők részére megküldött, Kbt. 94. § (2) bekezdés c) pont szerinti hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás (a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai továbbiakban Eljárás) eredményeként jött létre, az Eljárás Ajánlatkérője, mint Megrendelő és az Eljáráson nyertes Ajánlattevő, mint Tervező között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapjánEljárás dokumentumaiban foglalt célok maradéktalan teljesítésére, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:Kbt. rendelkezéseinek megfelelően. _fl �ff�\· - 1 -

Appears in 1 contract

Sources: Tervezésiszerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének …………. számú határozata, illetve az ezzel összefüggő, a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 66/2012. (XII.13.) önkormányzati rendelet a jelen szerződésben szabályozott közfeladatok ellátására az Önkormányzat 100 %-os tulajdonában lévő KISFALU Józsefvárosi Vagyongazdálkodó Korlátolt Felelősségű Társaságot (formaváltás alatt; társasági formaváltásának bejegyzését követően: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.) jelölte ki kizárólagosan. Ezen önkormányzati döntések végrehajtása, és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény alapján a közfeladatok biztonságos, hatékony és jó minőségben történő ellátása érdekében a Felek 2015. június…….. napján Közszolgáltatási Keretszerződést kötöttek (továbbiakban: „Keretszerződés”). A Felek a Közszolgáltatási Keretszerződésben az egyes közfeladatok között felsorolt, az önkormányzati tulajdonban lévő oktatási-nevelési célú intézményi ingatlanok üzemeltetésével, karbantartásával kapcsolatos feladatok ellátásáról az alábbi éves közszolgáltatási szerződést (a továbbiakban: „Éves Szerződés”) kötik, mely a Keretszerződés 4. számú mellékleteként, annak érdekébenelválaszthatatlan részét képezi. Felek rögzítik, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számáraKeretszerződést, illetve az abban meghatározott közfeladatok ellátására vonatkozóan kötött egyes közszolgáltatási szerződéseket (Éves Szerződések), így jelen szerződést is, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. Ezek a cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadataitnyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló 2012/21/EU bizottsági határozat (HL L 7., esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik2012.1.1., majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára3-10. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”o.) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇rendelkezéseinek figyelembevételével kötik meg.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:

Appears in 1 contract

Sources: Közszolgáltatási Keretszerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenI.1. Szerződő Felek rögzítik, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Kaposvár Megyei Jogú Város Városgondnoksága és a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület között 2012. április 27-én támogatási és feladat-ellátási szerződés jött létre az ebrendészeti-gyepmesteri telep működtetése céljából. I.2. Felek rögzítik, hogy jelen Szerződés vonatkozásában feladatellátást tekintve a felhasználók számáraKaposvári Városüzemeltetési Nonprofit Kft. Ezek Kaposvár Megyei Jogú Város Városgondnoksága jogutódjának minősül. I.3. Az állatvédelmi hatósági jogkörökkel és a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadataitkóbor állat befogásával, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség tulajdonjogának átruházásával és Harmadik Felek számáraelhelyezésével kapcsolatos jogszabályi háttér vonatkozásában 2022 évben jelentős módosítás zajlott le. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) Jelen szerződés célja, hogy segítse az új szabályozási környezetnek megfelelő rendben biztosítsa az ebrendészeti és gyepmesteri feladatok ellátását az állatvédelmi szempontok és a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításávalfeladatellátás racionalitásának elsőbbsége mellett. I.4. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás céljaFentiekre figyelemmel Felek megállapodnak, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból 2012. április 27-én a közönséget és ezen belül Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a kutatókat érintő információkat, Kaposvár Megyei Jogú Város Városgondnoksága és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület között létrejött szerződést jelen szerződéssel közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapjánmegegyezéssel módosítják, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:korábban megkötött szerződés alapján fennálló kontraktuális jogviszony folyamatosságának elismerése mellett. Így jelen szerződést felek a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szerződésnek tekintik.

Appears in 1 contract

Sources: Támogatási Szerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára1. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraszerződő felek JÖK 89/2008. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”II. 27.) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a határozatával Budapest – ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető ▇▇▇▇▇▇▇▇ Negyed Program II. (röviden: MNPII. program, vagy projekt) lebonyolítására vonatkozó megbízási szerződést kötöttek egymással, melyet felek 3 alkalommal módosítottak (továbbiakban: Alapszerződés) A Megbízó, mint projektgazda a Megbízottat, mint projektmenedzsert, a Budapest – ▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇▇ Negyed Program II. (röviden: MNPII.) program lebonyolításával a program megvalósításának idejére bízta meg. A szerződés szerint a Projekt akkor tekinthető befejezettnek, ha a Közreműködő Szervezet a Megbízott által előkészített, és a Megbízó által benyújtott projekt- zárójelentést, valamint az utolsó kifizetési igénylést igazoltan elfogadta. Józsefvárosi Önkormányzat a Támogatási szerződés határidejét többször módosította. A Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének döntése szerint a Program fizikai teljesítésének a határideje 2011. május 15., a projekt záró elszámolásának a benyújtása 2011. július 31. A módosításra tekintettel Rév8 Zrt. a projektmenedzseri feladatokat folyamatosan a projekt befejezéséig ellátja. Mivel az Alapszerződés csak 2010. december 31-ig rendelkezik a projekt menedzseri feladatok teljesítéséről és azok elszámolásáról, a 2011 évi folyamatos feladatellátás miatt szükséges az Alapszerződés 5.4.2. pontját módosítani. 2. Az Alapszerződés 7. pontjában Megbízott kötelezettséget vállalt, hogy a munkáját úgy látja el, ahol hogy Megbízó a felhasználók kereshetnek Támogatási Szerződésben vállalt kötelezettségeit a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép szerződésben foglalt elvárásoknak megfelelően, maximálisan teljesíteni tudja. Megbízott köteles volt a Megbízót haladéktalanul tájékoztatni minden eseményről, mely veszélyezteti/veszélyeztetheti a Támogatási Szerződésben vállalt szerződésszerű teljesítést. Az MNPII Projektben a Józsefvárosi Önkormányzat vállalta, hogy felújítja a Dankó u. 16., Dankó u. 20. és szöveg)Dankó u. 30. Ezek épületek felújítását. Rév8 Zrt. a rekordok leltárkönyvi adatok metaadataiJózsefvárosi Önkormányzattal 2009. október 12- én kötött feladat-ellátási szerződés keretében vállalta a bérlők átmeneti lakásba történő elhelyezését, azaz és a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészeilakások felújítását. A publikusságról mindig lakások felújítására a tartalomszolgáltató múzeum döntJózsefvárosi Önkormányzat nettó 25 millió Ft forrást biztosított. Mivel az épületek felújítása biztonságosan csak a teljesen üres épületben volt megvalósítható, Rév8 Zrt. egy ütemben költöztette ki az összes lakót. Összesen 60 lakó került átmenetileg elhelyezésre, 26 lakó véglegesen. A szolgáltatás teljes kiköltöztetés költsége nettó 71.193 eFt volt, melyből nettó 25 millió Ft az Önkormányzat biztosított, nettó 32.600 eFt a Támogatási szerződés keretében az aggregátor lehetőséget biztosít került elszámolásra. Rév8 Zrt. a magyarországi múzeumok számára a koncentráltfeladat ellátásához 13.573. 622 Ft-t + Áfa összeget, egy helyen kereshető on-line megjelenéséreösszesen 16.967.028 Ft összeget előlegezett meg. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során elvégzett feladatok teljesítésének az aggregátor céljaelfogadásáról jelen szerződésmódosítás rendelkezik. Rév8 Zrt. a többletfeladatokért nem számol el többlet megbízási díjat. 3. Az Alapszerződésben a Felek kötelezettséget vállaltak arra, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti ▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇ ▇▇. sz. alatt létrehozott Közösségi ház használata tekintetében egymással külön szerződést kötnek, az Alapszerződés aláírását követően, 2010. 03. 31-ig tartó időszakra, továbbá, hogy Megbízott a ▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇ Közösségi Házban folyamatosan megszervezi az MNPII Programban vállalt közösségi, kulturális, szabadidős és oktatási tevékenységeket, rendezvényeket. A Megbízott 2010. április 1-től 2010. december 31-ig továbbfolytatta a közösségi, kulturális és tudományos örökséghezoktatási tevékenységeket a Kesztyűgyár Közösségi Házban és működtetette a Kesztyűgyárat, (ii) elősegítse mivel a leíró jellegű metaadatok, előnézetek tevékenység átszervezése 2011. január 1- től valósult csak meg. Az ezen időszakban felmerült többletköltségek elszámolásáról jelen szerződés módosítás rendelkezik. Felek a fentiekre hivatkozva az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek Alapszerződést az alábbiak szerint állapodtak megmódosítják:

Appears in 1 contract

Sources: Megbízási Szerződés Módosítása

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számáraMKB Bank Nyrt. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis Budapest Hitel- és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: ▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇▇., ▇▇▇▇ portálon keresztül érhető el▇▇ ▇▇▇.; a továbbiakban: Budapest Bank Zrt.) 2022. március 31. napjával egyesült. A Budapest Bank Zrt. beolvadt az MKB Bank Nyrt-be, ahol a felhasználók kereshetnek beolvadó Társaság általános jogutódja az MKB Bank Nyrt. (a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szövegtovábbiakban: Bank). Ezek A Magyar Nemzeti Bank az egyesülést H-EN-I-61/2022. határozatszámon, 2022. január 28-i dátummal engedélyezte, és egyúttal a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészeiBank tevékenységi engedélyét megerősítette. A publikusságról mindig Bank és a tartalomszolgáltató múzeum döntSberbank Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság „végelszámolás alatt” (székhely: ▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇▇, ▇▇▇▇▇▇▇ ▇▇ ▇-▇; a továbbiakban: Sberbank Zrt. „v.a.”) között létrejött megállapodás alapján – a Hpt. 17/A. §-a szerinti szerződésállomány átruházás útján – a Sberbank Zrt. „v.a.” lakossági és vállalati hitel- és kölcsönszerződés állománya a Bankra a Magyar Nemzeti Bank H- EN-I-408/2022. számú engedélyével átruházásra került. Az átruházásra tekintettel a jelen Üzletszabályzat az átruházott szerződésállomány szerződő feleire 2022. augusztus 1. napjától alkalmazandó. A szolgáltatás keretében Bank és a Takarékbank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: ▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇▇, ▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇ ▇. G. épület; a továbbiakban: Takarékbank Zrt.) 2023. április 30. napjával egyesült. A Takarékbank Zrt. beolvadt az aggregátor lehetőséget biztosít MKB Bank Nyrt-be, a magyarországi múzeumok számára beolvadó társaság általános jogutódja az MKB Bank Nyrt., melynek elnevezése névváltozást követően MBH Bank Nyrt. A Magyar Nemzeti Bank az egyesülést H-EN-I-57/2023. számon, 2023.02.06. ▇▇▇▇▇▇ engedélyezte. A Bank és az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1122 Budapest Pethényi köz 10.; a koncentrálttovábbiakban: MTB Zrt.) között létrejött megállapodás alapján – a Hpt. 17. §-a szerint szerződésállomány átruházás útján – az MTB Zrt. lakossági és vállalati bankkártya állománya a Magyar Nemzeti Bank N-EN-I-53/2023. számú engedélyével átruházásra került. A Bank, egy helyen kereshető onmint átvevő hitelintézet 2023. május 1. napjától a bankkártya állomány tekintetében a kibocsátó helyébe lépett. Jelen Általános Üzletszabályzat (a továbbiakban: Üzletszabályzat) az MKB Bank Nyrt-line megjelenésérenek az egyesülést megelőzően érvényes Üzletszabályzata a bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről és kapcsolódó szolgáltatásokról, a jogelőd Budapest Bank Zrt. beolvadást megelőzően hatályos Üzletszabályzata, a Sberbank Magyarország Zrt. „v.a.” állományátruházást megelőzően hatályos Általános Szerződési Feltételei és Kockázatvállalási Üzletszabályzata, a jogelőd Takarékbank Zrt. beolvadást megelőzően hatályos Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzata, valamint az MTB Zrt. Pénzügyi és kiegészítő Pénzügyi Szolgáltatásokra vonatkozó Általános Üzletszabályzata elnevezésű üzletszabályzatainak helyébe lépett, amennyiben bármely dokumentum az előzőekben felsorolt üzletszabályzatra vagy általános szerződési feltételekre hivatkozik, a hivatkozott dokumentumon jelen Üzletszabályzatot és Függelékeit kell érteni. A jelen Üzletszabályzat – eltérő rendelkezés hiányában – a Bank valamennyi meglévő és új ügyfelére egyaránt alkalmazandó. A 2022.03.31. napján megvalósult egyesülést megelőzően az MKB Bank Nyrt. társasággal megkötött szerződések eltérő speciális szerződéses feltételeit a jelen Üzletszabályzat I. számú függeléke tartalmazza, a Budapest Bank Zrt., mint jogelőd társasággal megkötött szerződések eltérő speciális szerződéses feltételeit a jelen Üzletszabályzat II. számú függeléke tartalmazza, míg a Sberbank Zrt. „v.a.”-val, mint jogelőd társasággal megkötött hitel- és kölcsönszerződések eltérő speciális szerződéses feltételeit a jelen Üzletszabályzat III. számú függeléke tartalmazza. A 2023.04.30. napján megvalósult egyesülést megelőzően a Takarékbank Zrt., mint jogelőd társasággal megkötött szerződések eltérő speciális szerződéses feltételeit a jelen Üzletszabályzat IV. számú függeléke tartalmazza, míg a MTB Zrt-vel, mint jogelőd társasággal megkötött bankkártya szerződések eltérő speciális szerződéses feltételeit a jelen Üzletszabályzat V. számú függeléke tartalmazza (megelőzően és a továbbiakban együtt: Függelék). A Függelék alkalmazásának további szabályait az adott Függelék hatályára vonatkozó rendelkezések részletezik az ott meghatározott alanyi kör részére nyújtott szolgáltatásokra vonatkozóan. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson Üzletszabályzatra való hivatkozás alatt a magyar nemzeti kulturális jelen Üzletszabályzatot a Függelékekkel és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:mellékletekkel együttesen kell érteni.

Appears in 1 contract

Sources: General Terms and Conditions

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenA Felek rögzítik, hogy Ábrahámhegy Község Önkormányzata a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, valamint a felhasználók számáravízgazdálkodásról szóló 1995. Ezek évi LVII. törvény és a szolgáltatások víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban: Vksztv.) alapján alapfeladatainak körében köteles gondoskodni a szennyvízelvezetésről és szennyvíztisztításról. Az Üzemeltetésbe adó ezen kötelezettségének ellátása céljából, a tulajdonában lévő közcélú szennyvízelvezető rendszer és szennyvíztisztító telep üzemeltetésének jogát jelen szerződés keretében átengedi az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számáraÜzemeltető részére. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) céljaszerződő ▇▇▇▇▇ rögzítik, hogy segítse az Üzemeltető a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenésétVksztv. 16. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelel, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás céljailletve megállapítják, hogy az Üzemeltetésbe adó tulajdonát képezi a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkatKaposvári Törvényszéken, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyemint Cégbíróságon Cg. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇-▇▇-▇▇▇▇▇▇▇▇.▇portálon keresztül érhető elcégjegyzékszámon bejegyzett Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. által kibocsátott, ahol 1 darab 10.000,- Ft névértékű, névre szóló, A 000000822576 sorszámú nyomdai úton előállított törzsrészvény, melyekre tekintettel a felhasználók kereshetnek Felek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között jelen Bérleti-üzemeltetési szerződést a Vksztv. 29. § (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i1) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek bekezdésében foglaltak alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak pályázati eljárás lefolytatása nélkül kötik meg:.

Appears in 1 contract

Sources: Operating Agreement

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára1. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. a beszerzései során a Magyar Energetikai és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraKözmű-szabályozási Hivatal által jóváhagyott Beszerzési szabályzata alapján jár el. 2. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ beszerzési eljárásban az Ajánlattevők részére átadott dokumentáció részét képezi a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. honlapján („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol ▇▇.▇▇) közzétett jelen Általános Szerződési Feltételek Vállalkozási Szerződés munkavégzésre c. dokumentum (a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szövegtovábbiakban Vállalkozási Szerződés). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. 3. A publikusságról mindig jelen Vállalkozási Szerződés egyes feltételeitől a tartalomszolgáltató múzeum döntDunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő a beszerzési eljárás indításakor eltérést engedhet és megjelölheti, hogy az Ajánlattevőktől mely Vállalkozási Szerződéses feltételek vonatkozásában vár eltérő ajánlatot. A szolgáltatás keretében jelen Vállalkozási Szerződés feltételeivel szemben a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő nyertes Ajánlatában foglalt feltételek irányadóak abban az aggregátor lehetőséget biztosít esetben, ha az Ajánlattevő az Ajánlatában jogszerűen tért el a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésérejelen Vállalkozási Szerződés feltételeitől. 4. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nagyközönség számáranyertesként kiválasztott Ajánlattevő a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlat alapján egyedi szerződést (a továbbiakban Egyedi Szerződés) kötnek. 5. A fentiek alapjánjelen Vállalkozási Szerződés a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nyertesként kiválasztott Ajánlattevő között a 4. pont alapján megkötött Egyedi Szerződéssel létrejövő jogviszonynak – a 3. pont szerinti esetleges eltérésre figyelemmel – teljes egészében részét képezi. 6. A jelen Vállalkozási Szerződésben a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. a Megrendelő, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő a Vállalkozó.

Appears in 1 contract

Sources: Vállalkozási Szerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenBudapest Fővárosi Önkormányzata 1375/2011.(05.25.) számú 2011. május 25.-i határozata értelmében Budapest Főváros IV. kerület, hogy Újpest Képviselő-testülete 33/2011.(II.08) Önkormányzat Határozata alapján előterjesztett kérelmére Budapest Főváros Önkormányzata a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak 23/1992. (VII. 30.) Főv. Kgy. rendelet 2. § alapján a felhasználók számárafelnőtt és gyermek járóbeteg-szakellátási, fogászati szakellátási és gondozói feladatokat – az 1. Ezek számú melléklet szerinti kapacitással –, valamint feladatellátáshoz szükséges vagyont – így a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadataitkizárólagos tulajdonában álló egészségügyi célvagyon körébe sorolt, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtikBudapest IV. ker., majd onnan egységes felületen▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇ u. 30. sz. alatti ingatlant (hrsz. 73070), modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik valamint a nagyközönség és Harmadik Felek számáraszükséges tárgyi eszközöket ingyenesen a kerületnek 2011. október 1. (továbbiakban: határnap) fordulónappal átadja. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, közfeladatot a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse határnapot megelőzően a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a Fővárosi Önkormányzat ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇▇▇ portálon keresztül érhető ▇▇▇▇▇▇ és Rendelőintézet (továbbiakban: Kórház) alapfeladatai körében látja el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során Átvevő, az aggregátor céljaátvételre kerülő - felnőtt és gyermek járóbeteg-szakellátási, hogy fogászati szakellátási és gondozói - feladatokat kötelezően ellátandó önkormányzati feladatként saját fenntartásában az általa ezen célra alapított Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (itovábbiakban Társaság) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:útján látja el.

Appears in 1 contract

Sources: Healthcare Agreements

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenA Felek előtt ismert, hogy az Engedélyes „TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00012 azonosítószámú Kisbér csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése” megnevezésű beruházás keretében mederrendezést (burkolás, takarítás) tervez. Felek előtt ismert, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatóhelyettesi Szervezet Vízügyi Hatóság 35800/3197-10/2023-ált. iktatószámú határozatával a felhasználók számáravízilétesítmény építést, rekonstrukciót engedélyezte. Ezek Felek az ingatlan használatának szabályozása, valamint a szolgáltatások csapadékvíz-elvezető árok tulajdonjogának meghatározása érdekében megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) kötnek az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számáraalábbiak szerint. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás céljaFelek rögzítik, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból MÁV Zrt. jelen Megállapodás megkötése során az MNV Zrt.-vel megkötésre került SZT-102426 számú megbízási szerződése alapján jár el. Felek előtt ismert, hogy a közönséget beruházással érintett csapadékvíz-elvezető árok a Köztársaság utca vízelvezetését szolgálja. A MÁV Zrt., az MNV Zrt. meghatalmazással is rendelkező megbízottja és ezen mint vagyonkezelő kijelenti, hogy sem a MÁV Zrt., sem az MNV Zrt. nem tesz olyan intézkedést az Engedélyessel szemben, amely a pályázati cél megvalósítását szolgáló – Európai Uniós projektek esetén a projekt az Európai Parlament és a Tanács 2013. december 17-i 1303/2013/EU rendelete 71. cikkében foglalt fenntartási kötelezettségének végéig tartó – hasznosítási és/vagy a projekt támogatási szerződésében foglalt egyéb kötelezettség teljesítését veszélyezteti, vagy lehetetlenné teszi. Felek rögzítik, hogy a jelen megállapodás érinti a Magyar Állam tulajdonában és a MÁV Zrt. vagyonkezelésében álló Kisbér 1464/6 helyrajzi szám alatti, belterületi fekvésű, kivett vasútállomás megnevezésű, 3 ha 1424 m² területű ingatlant (továbbiakban: Ingatlan). A MÁV Zrt. nyilvántartása alapján az Ingatlan az 5. vonalszámú Székesfehérvár – Komárom (Rendező) vasútvonalon található, mely a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 1. mellékletének B) pontja alapján az országos törzshálózati vasúti pályák közé tartozik. Az Ingatlan a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a MÁV Rt. között 2001. szeptember 7. napján létrejött Vagyonkezelési Szerződésben és/vagy az MNV Zrt., a MÁV Zrt. és a NIF Zrt. által megkötésre került, 2014. év december hó 18. napján hatályba lépett Vagyonrendezési, Vagyonátadási és Vagyonkezelésbe adási szerződésben szerepel. A közhiteles ingatlan-nyilvántartásban a MÁV Zrt. vagyonkezelő jogállású, ezért a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 11. § (8) bekezdése alapján az Ingatlan tekintetében a tulajdonosi jogokat a MÁV Zrt. jogosult és köteles gyakorolni. A Felek megállapítják, hogy az Engedélyes megbízásából a MeViTo Mérnökiroda Kft., mint tervező által 2023. év február hónapban elkészített „KISBÉR Település csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése a TOP- PLUSZ-1.2.1.-21 – élhető települések pályázaton elnyert támogatás szerint” megnevezésű, 263/2022 tervszámú egyesített engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció szerint a mederrendezés során mederburkolattal (a továbbiakban: Létesítmény) terhelni kívánt 186 m2 területű ingatlanrész (a továbbiakban: Terhelt terület) értékcsökkenésére és használatának szabályozására vonatkozóan jelen kártalanítási megállapodást kötik. A Létesítmény és annak biztonsági övezete tervezetten 186 m2 területnagyságot foglal el az Ingatlanból. Az Ingatlan érintettségének figyelembevételével Felek az Ingatlan igénybevétele folytán a használatban történő korlátozásra tekintettel, egyszeri kártalanítás jogcímén 252.300 Ft + ÁFA, azaz kettőszázötvenkétezer-háromszáz forint + ÁFA kártalanítási összeg Engedélyes általi megfizetésében állapodnak meg. Jelen Megállapodás aláírásával az Engedélyes kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen pontban meghatározott kártalanítási összeget jelen Megállapodás hatályba lépését követő 15 napon belül átutalja a kutatókat érintő információkatMÁV Zrt. UniCredit Bank Hungary Zrt.-nél vezetett 10918001-00000002-22790202 számú bankszámlájára. A kártalanítás összegéről a MÁV Zrt. számlát állít ki, amelynek teljesítési időpontja megegyezik a Megállapodás aláírásának napjával. A Felek megállapodnak, hogy késedelmes fizetés esetén MÁV Zrt. a fizetési esedékességet követő naptól a pénzügyi teljesítés napjáig a késedelemmel érintett naptári félév első napján irányadó jegybanki alapkamat 8 százalékponttal növelt összegének megfelelő mértékű késedelmi kamat felszámítására jogosult a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) meghatározott feltételekkel. A MÁV Zrt. számlája azon a napon számít pénzügyileg teljesítettnek, amikor a kártalanítás összegét a MÁV Zrt. bankszámláján a MÁV Zrt. számlavezető pénzintézete jóváírta, vagy azt jóvá kellett volna írnia. Felek megállapodnak, hogy a jelen Megállapodás alapján fennálló tartozás megfizetésére irányuló írásbeli felszólítás az elévülést megszakítja. Késedelmes teljesítés esetén az Engedélyes írásban történő felszólítását – illetve a felszólításban megjelölt határidő eredménytelen elteltét – követően, a kártalanítási összeg meg nem fizetése esetén a MÁV Zrt. jogosult jelen Megállapodástól elállni. Az ezzel kapcsolatban felmerülő valamennyi költséget az Engedélyes köteles viselni. MÁV Zrt.-vel szembeni bármilyen követelés engedményezése (ide értve annak faktorálását is), illetve MÁV Zrt.-vel szembeni bármilyen követelésen zálogjog alapítása csak a MÁV Zrt. előzetes írásos jóváhagyásával lehetséges. A MÁV Zrt. írásos jóváhagyása nélküli engedményezéssel, zálogjog alapítással az Engedélyes szerződésszegést követ el a MÁV Zrt.-vel szemben, melynek alapján az Engedélyest kártérítési felelősség terheli. Amennyiben az engedélyezési tervdokumentációhoz képest a kivitelezés során a Létesítmény nyomvonala, és ezzel együtt a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyeTerhelt terület megváltozik, úgy a Felek a kifizetett kártalanítási összeg figyelembe vételével elszámolnak egymással. A portált közös adatbázis Felek az Engedélyes által megfizetett kártalanítási összeg és közös képállomány szolgálja kiténylegesen terhelt terület alapján fizetendő kártalanítási összeg különbözetének kifizetéséről külön megállapodásban rendelkeznek azzal, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek keletkezik ily módon visszafizetési kötelezettsége, azután a MÁV Zrt. nem köteles kamatot fizetni. Engedélyes jelen Megállapodás aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Létesítmény megépülését követően a valós és jelen Megállapodásban rögzített területmérték eltér, haladéktalanul kezdeményezi jelen Megállapodás ilyen irányú módosítását a MÁV Zrt.-nél. Az 1.2. pontban körülírt Létesítmény építésének meghiúsulását az Engedélyes írásban köteles bejelenteni a MÁV Zrt.-nek, és jogosult visszakérni a megfizetett kártalanítási összeget. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknakbejelentést követően a MÁV Zrt. 30 napon belül köteles visszautalni a részére megfizetett kártalanítási összeget Engedélyes jelen Megállapodásban megjelölt számlaszámára. A szolgáltatás Megállapodás szerint befizetett kártalanítási összeg után a ▇▇▇▇▇▇▇▇MÁV Zrt. nem fizet kamatot.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:

Appears in 1 contract

Sources: Megállapodás Közérdekű Célból Történő Vízilétesítmény Rekonstrukciójához

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenMegrendelő, hogy mint ajánlatkérő a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 112.§ (1) bekezdés b) pontja szerinti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le az alábbi tárgyban: „Építőipari kivitelezési munkák elvégzése a felhasználók számára▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇ Nonprofit Kft által bérelt ingatlanban rendezvényterem és állandó kiállítási tér kialakítása céljából. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇▇., ▇▇▇▇▇▇▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol ▇▇▇▇ ▇. ▇▇▇▇. 29356/0/A/2.)” (a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szövegtovábbiakban: Közbeszerzés Eljárás). Ezek Megrendelő Vállalkozót hirdette ki a rekordok leltárkönyvi adatok metaadataiKözbeszerzési Eljárás nyertes ajánlattevőjének, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei▇▇▇▇▇ ennek alapján kötik meg jelen vállalkozási szerződést egymással. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor céljaFelek rögzítik, hogy (i) hozzáférést biztosítson Megrendelő a magyar nemzeti kulturális Budapest Főváros Önkormányzata, mint tulajdonos képviseletében eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársasággal 2014. augusztus 7. napján kötött és tudományos örökséghez2017. december 6. napján módosított bérleti szerződés alapján használja a Budapest VI. kerület belterület, (ii) elősegítse 29356/0/A/2 helyrajzi számú, természetben a leíró jellegű metaadatokBudapest, előnézetek az örökség részét Nagymező u 8. sz. alatti, ingatlant, melyben a jelen Szerződés tárgyát képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók építési beruházás megvalósul. Megrendelő és a nagyközönség számáraBudapest Főváros Önkormányzata, mint tulajdonos képviseletében eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság között 2017. A fentiek alapján, december 6. napján létrejött beruházási megállapodás alapján Megrendelő jogosult a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:jelen közbeszerzés tárgyát képező beruházás megvalósítására

Appears in 1 contract

Sources: Vállalkozási Szerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számáraA KBC Equitas Zrt. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a székhely: ▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇▇., ▇▇▇▇▇▇▇▇▇ portálon keresztül érhető el▇▇▇ ▇-▇.) a Tőkeegyesítő társaságok határon átnyúló egyesüléséről szóló 2007. évi CXL. törvény és a tőkeegyesítő társaságok határon átnyúló egyesüléséről szóló, ahol az Európai Parlament és a felhasználók kereshetnek Tanács 2005/56/EK (2005. október 26.) irányelve alapján 2011. június 1. napján beolvadt 100%-os anyavállalatába, a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészeiKBC Securities N. V-be. A publikusságról mindig beolvadás révén a tartalomszolgáltató múzeum döntKBC Equitas Zrt. teljes ügyfélállománya és az ügyfelek valamennyi meglévő szerződései a KBC Securities N.V. döntésének megfelelően eszközátruházásként átkerültek a KBC Securities Magyarországi Fióktelepéhez (a továbbiakban: Fióktelep), ennek megfelelően a KBC Equitas Zrt. egykori ügyfelei részére a továbbiakban a Fióktelep fog befektetési szolgáltatásokat nyújtani. Annak érdekében, hogy a jogutódlás általános céljának megfelelve biztosított legyen a megszűnő jogelőd tevékenységének megszakítás nélküli folytatása, valamint az ügyfelek folyamatos és zavartalan kiszolgálása, szükségessé vált a KBC Equitas Zrt. és a Fióktelep üzletszabályzatainak módosítása és egységes szerkezetbe foglalása. Ennek megfelelően a hatálybalépését követően a jelen egységes szerkezetben elfogadott üzletszabályzat (a továbbiakban: Üzletszabályzat) szabályozza a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokat. A szolgáltatás keretében fentieken túlmenően az aggregátor lehetőséget biztosít Üzletszabályzat hatálya kiterjed a magyarországi múzeumok számára Fióktelep, mint a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók jelen Üzletszabályzat hatálya alá tartozó szolgáltatásokat nyújtó szervezet és a nagyközönség számárajelen Üzletszabályzat alapján a Fiókteleppel szerződéses kapcsolatot létesítő Ügyfelek közötti jogviszonyokra is. A fentiek alapjánjelen Üzletszabályzat hatálybalépését követően a KBC Equitas Zrt. egykori ügyfelei jogosultak a KBC Equitas Zrt. által nem végzett, de a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:Fióktelep által nyújtott szolgáltatások igénybevételére is a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseinek megfelelően. Jelen egységes szerkezetbe foglalt üzletszabályzat hatályba lépésével egyidejűleg a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzata és annak valamennyi melléklete hatályát veszti. A már felvett, de még nem teljesített megbízásokra a megbízások felvételekor hatályos korábbi üzletszabályzat alkalmazandó.

Appears in 1 contract

Sources: Üzletszabályzat És Általános Szerződési Feltételek

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy Fenntartó döntéshozó testülete - Országos Presbitérium - a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára142/1/2016 (XII.7.) sz. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számárahatározatával családi bölcsőde hálózatot hozott létre. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannakFenntartó által létrehozott családi bölcsőde hálózat célja a szolgáltatáshiányos településeken élő kisgyermekes családok számára elérhetővé tenni a gyermekek napközbeni ellátásához való hozzáférés lehetőségét, új családi bölcsőde szolgáltatások létrehozásával, valamint a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásárameglévő szolgáltatások fejlesztése. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) céljahálózati rendszerben működő családi bölcsődéket a Fenntartó engedélyes telephelyeként már meglévő evangélikus diakóniai intézményéhez rendeli, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenésétműködtetői szerződés alapján, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításávalmelyek önálló jogi személyiséggel rendelkező intézmények. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás céljaFenntartó neve: Magyarországi Evangélikus Egyház Címe: ▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇▇, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye▇▇▇▇▇ ▇▇ ▇▇. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a Elérhetősége: + 36 1 486 3553 email: ▇▇▇▇▇▇▇▇@▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető elAdószáma: 19719483-2-42 Nyilvántartási száma: a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép valamint az egyházak, vallásfelekezetek és szöveg)vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészeiévi CCVI. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek törvény mellékletében meghatározottak alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:Országgyűlés által elismert magyarországi egyházként az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 3/2012. sz. alatt nyilvántartásba vett egyház Képviselő neve: ▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇ Képviselő beosztása: országos irodaigazgató székhelye: ▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇, ▇▇▇▇▇ ▇. 8. telephelyei: Gyermeksziget Családi Bölcsőde 2081 Piliscsaba, Bajcsy-▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇ u. 32. Gyermekliget Családi Bölcsőde 2081 Piliscsaba, Bajcsy-Zsilinszky u. 32. Kuckó Családi Bölcsőde 9700 Szombathely, Középhegyi u. 1. Cseperedő Családi Bölcsőde 9700 Szombathely, Középhegyi u. 1. Várlak Családi Bölcsőde 9700 Szombathely, Középhegyi u. 1. Óvlak Családi Bölcsőde 9700 Szombathely, Középhegyi u. 1. Mókavár Családi Bölcsőde 4400 Nyíregyháza, Rezeda u. 79/B. Mesevár Családi Bölcsőde 4400 Nyíregyháza, Rezeda u. 79/B. Napocska Családi ▇▇▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇▇, ▇▇▇▇▇▇ ▇. 3. Holdacska Családi ▇▇▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇▇▇, ▇▇▇▇▇▇ ▇. 3. Kisharang Családi Bölcsőde ▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇, ▇▇▇▇▇▇ ▇. 27. Hajnalcsillag Családi Bölcsőde ▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇, ▇▇▇▇▇▇ ▇. 27. Mesebárka Családi Bölcsőde 7400 Kaposvár, 48-as ifjúság útja 20. Mesebárka Családi Bölcsőde II. 7400 Kaposvár, 48-as ifjúság útja 20. Alaptevékenység: gyermekek napközbeni ellátása (TEAOR:8891) Bölcsőde-családi bölcsőde Ellátási terület: intézményenként (működtetőként) változó Ágazati azonosító: S0518314 Hálózati koordinátor: ▇▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇ Elérhetőségei:+ 36 20 505 2687 email: ▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇@▇▇▇▇▇.▇▇▇

Appears in 1 contract

Sources: Organizational and Operational Regulations

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára1. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. a beszerzései során a Magyar Energetikai és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraKözmű-szabályozási Hivatal által jóváhagyott Beszerzési szabályzatai alapján jár el. 2. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ beszerzési eljárásban az Ajánlattevők részére átadott dokumentáció részét képezi a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. honlapján („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol ▇▇.▇▇) közzétett jelen Általános Szerződési Feltételek Adásvételi Keretszerződés fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog adásvételére c. dokumentum (a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szövegtovábbiakban Adásvételi Keretszerződés). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. 3. A publikusságról mindig jelen Adásvételi Keretszerződés egyes feltételeitől a tartalomszolgáltató múzeum döntDunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő a beszerzési eljárás indításakor eltérést engedhet és megjelölheti, hogy az Ajánlattevőktől mely Adásvételi Keretszerződéses feltételek vonatkozásában vár eltérő ajánlatot. A szolgáltatás keretében jelen Adásvételi Keretszerződés feltételeivel szemben a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő nyertes Ajánlatában foglalt feltételek irányadóak abban az aggregátor lehetőséget biztosít esetben, ha az Ajánlattevő az Ajánlatában jogszerűen tért el a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésérejelen Adásvételi Keretszerződés feltételeitől. 4. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nagyközönség számáranyertesként kiválasztott Ajánlattevő a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlat alapján egyedi szerződést (a továbbiakban Egyedi Szerződés) kötnek. 5. A fentiek alapjánjelen Adásvételi Keretszerződés a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nyertesként kiválasztott Ajánlattevő között a 4. pont alapján megkötött Egyedi Szerződéssel létrejövő jogviszonynak – a 3. pont szerinti esetleges eltérésre figyelemmel – teljes egészében részét képezi. 6. A jelen Adásvételi Keretszerződésben a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. a Vevő, a Felek beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő az alábbiak szerint állapodtak meg:Eladó.

Appears in 1 contract

Sources: Adásvételi Keretszerződés

Preambulum. I/1. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 7. pontja alapján a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladat a kulturális szolgáltatás, így az előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme, valamint a helyi közművelődési tevékenység támogatása. I/2. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenelőadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) 3. § (1) – (2) bekezdései alapján az Alaptörvényben biztosított művelődéshez való jog érvényre juttatásának elősegítése érdekében az állam hozzájárul ahhoz, hogy az önkormányzatok az önként vállalt helyi közszolgáltatási feladatellátás körében megteremthessék az előadó-művészeti tevékenység feltételeit, továbbá pályázat útján támogatja és közszolgáltatási szerződés szerint elősegíti az egyéb, az előadó-művészeti tevékenység megújítását és sokszínűségét szolgáló előadó-művészeti szervezetek törekvéseit. Az önkormányzatok ezt a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számárafeladatellátást előadó-művészeti szervezet fenntartásával vagy annak közszolgáltatási szerződés alapján történő támogatásával valósíthatják meg. I/3. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és Kaposvári Törvényszék a Pk.60.040/2010/4/I. számú végzésével közhasznú szervezetként nyilvántartásba vette az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításávalAlapítványt. I/4. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás Alapítvány alapító okiratban rögzített tartós közérdekű célja a bábszínházi kultúra ápolása, bemutatása, egy állandó bábszínházi műhely létrehozása. Az Alapítvány tevékenysége a művészi és pedagógiai bábjáték eredményeinek felhasználására, azok megismertetésére, valamint egy modern, hiteles, mai bábszínházi nyelv kialakítására irányul. Az Alapítvány célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból Magyarország területén és határain túl is népszerűsítse és ápolja a közönséget bábhagyományokat, Somogy megye és ezen belül különösen Kaposvár területén minél szélesebb réteggel megismertesse, megszerettesse a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapjánbábművészetet, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:bábművészet hagyományait, technikáit oktatás keretében tovább adja a jövő nemzedék számára.

Appears in 1 contract

Sources: Közszolgáltatási Megállapodás

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenA 100%-ban Vasvár Város Önkormányzata tulajdonában lévő Vasvári Városfejlesztési Nonprofit Kft. (székhely 9800 Vasvár, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő onAlkotmány u.1.; KSH szám: 15733816-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a 8411-321-18; adószám: 15733816-2-18; t örzsszám: 733810; képviseli: Zágorhidi-▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető elügyvezető), ahol TOP-1.1.1-15 „Ipari parkok, iparterületek fejlesztése” tárgyú felhívásra benyújtott „Iparterület kialakítása Vasváron” megnevezésű, TOP-1.1.1-15-VS1-2016-00004 azonosító számon regisztrált projekt keretében két önálló telephelyet alakított ki a felhasználók kereshetnek megközelítésükre szolgáló utakkal, járdákkal, az ellátást biztosító közművekkel. Mindkét telephelyen egy-egy csarnok épült, melyek közül az egyik 723,05 m2, a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép másik 756,51 m2 nagyságú, ezen utóbbi csarnokban irodahelyiségek és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészeiközös használatú helyiségek kerültek kialakításra. A publikusságról mindig zöldmezős beruházás eredményeként létrejött egy alapinfrastruktúrával ellátott terület, amely a tartalomszolgáltató múzeum dönttermelőtevékenységet végezni kívánó vállalkozások számára infrastruktúrát, csarnoktereket és irodahelyiséget is kínál, ezzel közvetlen segítve a munkahelyteremtést. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít földterületek Vasvár Város Önkormányzata, a magyarországi múzeumok számára telephelyeken elkészült csarnokok és egyéb infrastrukturális elemek a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenéséreVasvári Városfejlesztési Nonprofit Kft. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számáratulajdonában állnak. A fentiek alapjánKft. és az Önkormányzat között a területek vonatkozásában „Birtokláshoz való jogot és használatot biztosító” haszonkölcsön szerződés köttetett, amely alapján a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:Kft. jogosult a földterületek bérbeadására is.

Appears in 1 contract

Sources: Lease Agreement

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében1. A B AKONYKARSZT Zrt. és Zirc Városi Önkormányzat között kötött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. m árcius 29 -én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 28-án megkötött Ü zemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 2. A BAKONYKARSZT Z rt. és Bor zavár Községi Ö nkormányzat között kötött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. m árcius 29 -én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 3-án megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 3. A BAKONYKARSZT Z rt. é s P orva Községi Ö nkormányzat között kötött szerződés szerint, Zirc i vóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. m árcius 29 -én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 3-án megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 4. A B AKONYKARSZT Z rt. és Olaszfalu Község Önkormányzata között kötött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. m árcius 29 -én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 13-án m egkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a T ársaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 5. A BAKONYKARSZT Z rt. és N agyesztergár Községi Ö nkormányzat között köt ött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 20 12. m árcius 29-én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 3-án megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a T ársaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 6. A BAKONYKARSZT Zrt. és D udar Községi Ö nkormányzat között kötött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. m árcius 29 -én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 28-án m egkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a t ársaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 7. A BAKONYKARSZT Zrt. és Bakonynána Községi Önkormányzat között kötött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. m árcius 29 -én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 3-án megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 8. A BAKONYKARSZT Z rt. és C setény Község Ö nkormányzata között kö tött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. m árcius 29 -én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 17-én m egkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a T ársaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 9. A BAKONYKARSZT Z rt. és S zápár Község Ö nkormányzata között kötött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. m árcius 29 -én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 3-án megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 10. A BAKONYKARSZT Zrt. és Tés Községi Önkormányzat között kötött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. m árcius 29 -én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 11-én megkötött Ü zemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 11. A B AKONYKARSZT Zr t. és B akonyoszlop Községi Ö nkormányzat között köt ött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. március 29 -én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 3-án megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a T ársaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 12. A BAKONYKARSZT Z rt. é s Bakonyszentkirály Községi Ö nkormányzat között köt ött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. március 2 9-én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 28-án megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a T ársaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 13. A BAKONYKARSZT Z rt. és C sesznek Községi Ö nkormányzat között kötött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. m árcius 29 -én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 28-án m egkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a T ársaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 14. A B AKONYKARSZT Zrt. és Zirc Városi Önkormányzat között kötött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2000. j únius 27 -én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés vagyonleltárában szereplő ivóvízellátó létesítményeit, a Társaság bérleti üzemeltetési formában üzemelteti. 15. A BAKONYKARSZT Zrt. és Ol aszfalu Község Ö nkormányzata között kötött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszerének, Olaszfalu Felsőpere-puszta ví zellátó létesítményeire a 2002. május 29-én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a T ársaság bérleti üz emeltetési f ormában üzemelteti. 16. A BAKONYKARSZT Z rt. és D udar Községi Ö nkormányzat, B akonynána Községi Önkormányzat között kötött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszeréhez tartozó, a z 1998. j únius 28 -án, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a T ársaság bérleti üz emeltetési f ormában üzemelteti. 17. A BAKONYKARSZT Z rt. és B akonyoszlop Községi Ö nkormányzat között köt ött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszeréhez tartozó, a 2010. m ájus 11-én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság bérleti üzemeltetési formában üzemelteti. 18. A BAKONYKARSZT Zrt. és Tés Községi Önkormányzat között kötött szerződés szerint, Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszeréhez t artozó, a 1998. nov ember 30 -án, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság bérleti üzemeltetési formában üzemelteti. 19. A 2016. július 4-i hatállyal módosításra került a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény, (a továbbiakban Vksztv.). A Vksztv. 83. § (3a) bekezdése értelmében, ha egy adott víziközmű rendszeren több ellátásért felelős tulajdonnal rendelkezik és a víziközmű rendszerre nézve a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény és a víziközmű-szolgáltatásról s zóló 2011. é vi CCI X. t örvény m ódosításáról s zóló 20 16. é vi XLII. törvény ha tályba l épése na pján több üzemeltetési jogviszony van hatályban, az 5/H. § (1) bekezdésben foglalt követelményeknek való megfelelés érdekében a víziközmű-rendszer üzemeltetési jogviszonyának egy szerződésben foglalását 2017. december 31. napjáig végre kell hajtani. 20. A fent leírtak ismeretében a szóban forgó ivóvízellátó víziközmű-rendszer t ulajdonos Önkormányzatai, azaz a Vagyonkezelésbe adók úgy határoztak, hogy az Zirc ivóvízellátó víziközmű-rendszer víziközműveire (MEKH azonosító kód: 11-26499-1-013-01-11) a korábbi tizennyolc üzemeltetési szerződés helyett egy egységes vagyonkezelési szerződést kötnek a BAKONYKARSZT Zrt.-vel. 21. A „Nemzeti vagyonról” szóló 2011. é vi CXCVI. t örvény (t ovábbiakban Nvtv.) h atályba lépő rendelkezései felhatalmazzák az önkormányzat képviselő-testületét, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások he lyi önkormányzat t ulajdonában álló nemzeti v agyon tekintetében: az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkatál lam, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyehe lyi önkormányzat, e gyütt 100% -os t ulajdonában álló g azdálkodó szervezettel, az önkormányzati köz feladat e llátásához ka pcsolódva, - versenyeztetés né lkül - vagyonkezelési szerződést kössön. Ennek alapján Vagyonkezelésbe adók, a képviselő- testületek határozatai alapján módosítják az 1. pontban körülírt vagyonkezelési szerződést a Vagyonkezelővel. 22. A portált közös adatbázis V ksztv., a z 19 . pontban foglaltakon felül rendelkezik a víziközmű üzemeltetési jogviszony speciális szabályairól, valamint a víziközmű-szolgáltatással ka pcsolatos alapvető jogokról és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretűkötelezettségekről, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a melyet ▇▇▇▇▇▇▇▇▇ jelen szerződés megkötésénél figyelembe vesznek.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei 23. A publikusságról mindig „ Magyarország he lyi önkorm ányzatairól” s zóló, 2011. é vi C LXXXIX. t örvény (továbbiakban Mötv.) rendelkezik többek között az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos kérdéskörökről, mely szerint: a tartalomszolgáltató múzeum döntvagyonkezelői jog átadása nem érinti az önkormányzati közfeladatok ellátásának kötelezettségét. 24. Felek megállapítják, hogy a Vagyonkezelő, a Vagyonkezelésbe adók részvénnyel rendelkező települési önkormányzatok résztulajdonában álló zártkörűen működő részvénytársaság. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít társaság valamennyi részvénye önkormányzati tulajdonban van, ezért megfelel a magyarországi múzeumok számára Nemzeti vagyonról szóló törvény 3. §. (1) bek. ag) pontja szerinti átláthatósági feltételnek, valamint a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére3.§ (1) bek. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja19. pont bd) pontjának. 25. Felek ezúton nyilatkoznak, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapjánegyoldalúan, a Felek az alábbiak szerint állapodtak szerződéses jogviszony tartama alatt, a Vagyonkezelőre vonatkozóan fennálló, fentiekben rögzített t ulajdoni v iszonyokat n em változtatják meg:.

Appears in 1 contract

Sources: Vagyonkezelési Szerződés Módosítás

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára1. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. a beszerzései során a Magyar Energetikai és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő onKözmű-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a szabályozási ▇▇▇▇▇▇▇ által jóváhagyott Beszerzési szabályzatai alapján jár el. 2. A beszerzési eljárásban az Ajánlattevők részére átadott dokumentáció részét képezi a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. honlapján (▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol ▇▇.▇▇) közzétett jelen Általános Szerződési Feltételek Adásvételi Keretszerződés fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog adásvételére c. dokumentum (a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szövegtovábbiakban Adásvételi Keretszerződés). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. 3. A publikusságról mindig jelen Adásvételi Keretszerződés egyes feltételeitől a tartalomszolgáltató múzeum döntDunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő a beszerzési eljárás indításakor eltérést engedhet és megjelölheti, hogy az Ajánlattevőktől mely Adásvételi Keretszerződéses feltételek vonatkozásában vár eltérő ajánlatot. A szolgáltatás keretében jelen Adásvételi Keretszerződés feltételeivel szemben a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő nyertes Ajánlatában foglalt feltételek irányadóak abban az aggregátor lehetőséget biztosít esetben, ha az Ajánlattevő az Ajánlatában jogszerűen tért el a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésérejelen Adásvételi Keretszerződés feltételeitől. 4. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nagyközönség számáranyertesként kiválasztott Ajánlattevő a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlat alapján egyedi szerződést (a továbbiakban Egyedi Szerződés) kötnek. 5. A fentiek alapjánjelen Adásvételi Keretszerződés a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nyertesként kiválasztott Ajánlattevő között a 4. pont alapján megkötött Egyedi Szerződéssel létrejövő jogviszonynak – a 3. pont szerinti esetleges eltérésre figyelemmel – teljes egészében részét képezi. 6. A jelen Adásvételi Keretszerződésben a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. a Vevő, a Felek beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő az alábbiak szerint állapodtak meg:Eladó.

Appears in 1 contract

Sources: Adásvételi Keretszerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 13.§ (1) bekezdés 2. pontja alapján a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak településüzemeltetési feladatok körében a felhasználók számára. Ezek települési önkormányzat köteles gondoskodni a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számáraközúti parkolásról. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és Mötv. 16/A. § alapján az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannakönkormányzat gondoskodik a helyi közutakon, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáratulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken közúti járművel történő várakozás (parkolás) biztosításáról. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ közúti járművel történő várakozási („OMMIK”parkolási) céljaközszolgáltatást a települési önkormányzat vagy kizárólag ezen közszolgáltatási feladat ellátására alapított költségvetési szerv, hogy segítse kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság vagy e gazdasági társaság kizárólagos tulajdonában álló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, önkormányzat társulás, vagy közterület-felügyelet láthatja el a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyekülön jogszabályban szabályozottak szerint. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja kiközúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) hatálya kiterjed a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, tereken, parkokban, egyéb közterületeken kialakított várakozási területen járművekkel történő várakozás rendjére, valamint 9/D. § (4) bekezdése meghatározza a parkolási közszolgáltatás elvárásaira vonatkozó lényeges tartalmi elemeit. Kaposvár Megyei Jogú város közigazgatási területén a parkolási szolgáltatást Kaposvár Megyei Jogú Város Városgondnoksága látta el. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki költségvetési intézményt Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 8/2020.(I. 30.) számú határozatával 2020. március 31. napjával jogutód nélkül megszüntette. 2020. április 1-jétől a parkolási közszolgáltatást a Kaposvári Parkolási Kft. látja el. Közszolgáltató az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇Önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társaság által tulajdonolt jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:

Appears in 1 contract

Sources: Közszolgáltatási Szerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára1. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. a beszerzései során a Magyar Energetikai és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraKözmű-szabályozási Hivatal által jóváhagyott Beszerzési szabályzatai alapján jár el. 2. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ beszerzési eljárásban az Ajánlattevők részére átadott dokumentáció részét képezi a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. honlapján („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el▇▇.▇▇) közzétett jelen Általános Szerződési Feltételek Vállalkozási Szerződés karbantartási, ahol eseti javítási, felülvizsgálati munkavégzésre c. dokumentum (a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szövegtovábbiakban Vállalkozási Szerződés). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. 3. A publikusságról mindig jelen Vállalkozási Szerződés egyes feltételeitől a tartalomszolgáltató múzeum döntDunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő a beszerzési eljárás indításakor eltérést engedhet és megjelölheti, hogy az Ajánlattevőktől mely Vállalkozási Szerződéses feltételek vonatkozásában vár eltérő ajánlatot. A szolgáltatás keretében jelen Vállalkozási Szerződés feltételeivel szemben a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő nyertes Ajánlatában foglalt feltételek irányadóak abban az aggregátor lehetőséget biztosít esetben, ha az Ajánlattevő az Ajánlatában jogszerűen tért el a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésérejelen Vállalkozási Szerződés feltételeitől. 4. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nagyközönség számáranyertesként kiválasztott Ajánlattevő a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlat alapján egyedi szerződést (a továbbiakban Egyedi Szerződés) kötnek. 5. A fentiek alapjánjelen Vállalkozási Szerződés a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nyertesként kiválasztott Ajánlattevő között a 4. pont alapján megkötött Egyedi Szerződéssel létrejövő jogviszonynak – a 3. pont szerinti esetleges eltérésre figyelemmel – teljes egészében részét képezi. 6. A jelen Vállalkozási Szerződésben a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. a Megrendelő, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő a Vállalkozó.

Appears in 1 contract

Sources: Vállalkozási Szerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenEladó kijelenti és szavatolja, hogy 1/1 arányú kizárólagos tulajdonát képezik az alábbi ingatlanok: Pesti Megyei Főváros Kormányhivatal Szentendrei Földhivatali Osztálya – a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak továbbiakban: „Földhivatal” – által nyilvántartott, Szentendre belterület 1041. helyrajzi szám alatt, természetben a felhasználók számára2000 Szentendre, Bükkös part 22. Ezek szám alatti címen felvett, művelési ág alól kivett udvar, orvosi rendelő megnevezésű 3483 m2 alapterületű, műemlék besorolású, védett területű ingatlan – a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ (továbbiakban: OMMIKIngatlan 1.) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás céljaIngatlan 1. tulajdoni lapjának TAKARNET rendszerből a mai napon lehívott, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a nem hiteles másolata szerint ▇▇▇▇▇ tulajdonjogát a Földhivatal 36274/1992. számú határozatával jegyezte be. A Földhivatal által nyilvántartott, Szentendre belterület 1041/A. helyrajzi szám alatt felvett, közterületről nyíló pince megnevezésű 159 m2 alapterületű ingatlan – a továbbiakban: „Ingatlan 2., Ingatlan 1. és Ingatlan 2. együttesen: Ingatlanok”. Az Ingatlan 2. tulajdoni lapjának TAKARNET rendszerből a mai napon lehívott nem hiteles másolata szerint ▇▇▇▇.▇portálon keresztül érhető el, ahol tulajdonjogát a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg)Földhivatal 33568/2001.02.28. Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészeiszámú határozatával jegyezte be. A publikusságról mindig mai napon, elektronikus úton, TAKARNET rendszeren keresztül beszerzett „nem hiteles” tulajdoni lap a tartalomszolgáltató múzeum döntMagyar Ügyvédi Kamara 1/2016. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít (IV.25.) elnökségi állásfoglalása értelmében a magyarországi múzeumok számára szerződéskötés során a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésérehiteles tulajdoni lappal egyenértékűen felhasználható. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor céljaFelek rögzítik, hogy az Ingatlanok Eladó forgalomképes törzsvagyonába tartoznak. Eladó …… napján pályázatot – a továbbiakban: „Pályázat” - írt ki az Ingatlanok értékesítésére vonatkozóan az Nvt. 11. § (i16) hozzáférést biztosítson bekezdése, illetve az önkormányzat vagyonáról és az önkormányzati vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló, Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2018. (III.26.) önkormányzati rendelete – a magyar nemzeti kulturális továbbiakban: „Vagyonrendelet” 20-21. §-nak rendelkezései, valamint Szentendre Város Önkormányzat Polgármestere a Képviselő-testület feladat- és tudományos örökséghezhatáskörében, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók katasztrófavédelemről és a nagyközönség számárahozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. A fentiek évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján, a 27/2021. (I.29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a veszélyhelyzet idejére biztosított jogkörben eljárva hozott 61/2021. (III.10.) sz. határozata alapján. A pályázati felhívásra Vevő nyújtotta be az értékelési szempontok szerinti legkedvezőbb érvényes ajánlatot, melyre tekintettel Felek a jelen okiratban foglalt ingatlan adásvételi szerződést – a továbbiakban: „Szerződés” – kötik. Felek előzményként rögzítik továbbá, hogy Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2017. (VII.31.) számú, Szentendre Építési Szabályzatáról szóló rendelete – a továbbiakban: „SZÉSZ” jelenleg módosítás alatt áll – a továbbiakban: „SZÉSZ módosítás” -. Az Ingatlanok jelenleg a SZÉSZ 1. számú melléklete szerinti Vt/6 besorolású (településközpont vegyes terület) építési övezetben találhatóak, amely övezetre vonatkozó építési előírásokat is érinteni fogja a SZÉSZ módosítás a jelen Szerződés III. fejezetében részletezettek szerint. Felek kijelentik, hogy ▇▇▇▇▇ az alábbiak szerint állapodtak Ingatlanokat azzal – a Pályázatban is szereplő - feltétellel kívánja értékesíteni, hogy Vevő az Ingatlanok területére kizárólag a SZÉSZ módosítás Vt/6 építési övezetére vonatkozó övezeti előírások szerinti építési szabályok betartásával építkezhet a SZÉSZ módosítás hatálybalépését megelőzően is, azaz az Ingatlanokon lakás(oka)t és önálló rendeltetési egységként apartman(oka)t nem létesít, valamint az ingatlanokat nem osztja meg:.

Appears in 1 contract

Sources: Ingatlan Adásvételi Szerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében1. A BAKONYKARSZT Zrt. és Várpalota Város Önkormányzata között kötött szerződés szerint, Várpalota ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. május 31-én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 13-án megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 2. A BAKONYKARSZT Zrt. és Pétfürdő Város Önkormányzata között kötött szerződés szerint, Várpalota ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. március 29-én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 13-án megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 3. A BAKONYKARSZT Zrt. és Öskü Önkormányzata között kötött szerződés szerint, Várpalota ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. március 29-én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 14-én megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 4. A BAKONYKARSZT Zrt. és Várpalota Város Önkormányzata között 2004. január 1-től határozatlan időre érvényes Üzemeltetési szerződés és az azt módosító 2009. április 22-én kötött Üzemeltetési szerződés módosítás vagyonleltárában szereplő létesítményeinek üzemeltetését, a Társaság bérleti-üzemeltetési formában végzi. 5. A BAKONYKARSZT Zrt. és Öskü Önkormányzata között 2007. december 17-én kötött Üzemeltetési szerződés vagyonleltárában szereplő létesítményeinek üzemeltetését, a Társaság bérleti-üzemeltetési formában végzi. 6. 2016. július 4-i hatállyal módosításra került a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény, (a továbbiakban Vksztv.). A Vksztv. 83. § (3a) bekezdése értelmében, ha egy adott víziközmű rendszeren több ellátásért felelős tulajdonnal rendelkezik és a víziközmű rendszerre nézve a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény és a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló 2016. évi XLII. törvény hatályba lépése napján több üzemeltetési jogviszony van hatályban, az 5/H. § (1) bekezdésben foglalt követelményeknek való megfelelés érdekében a víziközmű-rendszer üzemeltetési jogviszonyának egy szerződésbe foglalását 2017. december 31. napjáig végre kell hajtani. 7. A fent leírtak ismeretében a szóban forgó ivóvízellátó víziközmű-rendszer tulajdonos Önkormányzatai, azaz a Vagyonkezelésbe adók úgy határoztak, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak Várpalota ivóvízellátó víziközmű-rendszer víziközműveire (MEKH azonosító kód: 11-11439-1-003- 01-07) a felhasználók számára. Ezek korábbi öt üzemeltetési szerződés helyett egy egységes vagyonkezelési szerződést kötnek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számáraBAKONYKARSZT Zrt.-vel. 8. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és Vagyonkezelő - a „Nemzeti vagyonról” szóló 2011. évi CXCVI. törvény (továbbiakban Nvtv.) 3. § (1) bekezdés 19. pont bd) alpontja alapján - az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkatállam, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyehelyi önkormányzat, együtt 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezet, mellyel az önkormányzat - a „Magyarország helyi önkormányzatairól” szóló, 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban Mötv.) 13. § (1) bekezdés 21. pontjában meghatározott víziközmű- szolgáltatás önkormányzati közfeladat átadásához az Mötv. 109. § (1) és (2) bekezdése és a Nvtv. 11. § (3) bekezdése alapján - versenyeztetés nélkül vagyonkezelési szerződést köthet. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja kijogszabályi felhatalmazások alapján Vagyonkezelésbe adók, a képviselő- testületek határozatai alapján módosítják az 1. pontban körülírt vagyonkezelési szerződést a Vagyonkezelővel. 9. A képállomány csak kisméretűVksztv., számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol a jelen szerződés 6. pontjában foglaltakon felül rendelkezik a víziközmű üzemeltetési jogviszony speciális szabályairól, valamint a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokról és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a kötelezettségekről, melyet ▇▇▇▇▇▇▇▇▇ jelen szerződés megkötésénél figyelembe vesznek.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol 10. Az Mötv. 109. § (3) bekezdése alapján a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészeivagyonkezelői jog átadása nem érinti az önkormányzati közfeladatok ellátásának kötelezettségét. A publikusságról mindig vagyonkezelői jog átadása az önkormányzati feladatellátás feltételeinek hatékony biztosítása, a tartalomszolgáltató múzeum döntvagyon állagának és értékének megőrzése, védelme, továbbá értékének növelése érdekében történik. 11. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor céljaVagyonkezelő kijelenti, hogy olyan gazdálkodó szervezet, amely a helyi önkormányzatok 100%-os tulajdonában áll, így az Nvtv. 3. § (i1) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsabekezdése alapján átlátható szervezetnek minősül. A Vagyonkezelő kijelenti, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és az Nvtv. 3. § (iv1) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók bekezdés 19. pont bd) alpontja szerint az állam, és a nagyközönség számárahelyi önkormányzat, együtt 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezet, így az Mötv. A fentiek alapján109. § (2) bekezdése alapján vagyonkezelő lehet. 12. Felek ezúton nyilatkoznak, hogy egyoldalúan, a Felek az alábbiak szerint állapodtak szerződéses jogviszony tartama alatt, a Vagyonkezelőre vonatkozóan fennálló, fentiekben rögzített tulajdoni viszonyokat nem változtatják meg:.

Appears in 1 contract

Sources: Vagyonkezelési Szerződés Módosítás

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében1. A BAKONYKARSZT Zrt., Zalahaláp település vízellátó rendszerének nagy részét vagyonkezelési formában üzemelteti, a 2012. március 29-én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 11-én megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítése alapján. 2. A BAKONYKARSZT Zrt. Zalahaláp település Haláphegy I. ütem vízellátását szolgáló vízilétesítményeket 2001. január 1-én megkötött Bérleti üzemeltetési szerződés alapján üzemelteti. 3. 2016. július 4-i hatállyal módosításra került a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény, (a továbbiakban Vksztv.). A Vksztv. 83. § (3a) bekezdése értelmében, ha egy adott víziközmű rendszeren több ellátásért felelős tulajdonnal rendelkezik és a víziközmű rendszerre nézve a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény és a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló 2016. évi XLII. törvény hatályba lépése napján több üzemeltetési jogviszony van hatályban, az 5/H. 4. A fent leírtak ismeretében a szóban forgó ivóvízellátó víziközmű-rendszer tulajdonos Önkormányzata, azaz a Vagyonkezelésbe adó úgy határozott, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak Zalahaláp ivóvízellátó víziközmű-rendszer víziközműveire (MEKH azonosító kód: 11-12654-1-001- 00-13) a felhasználók számára. Ezek korábbi kettő üzemeltetési szerződés helyett egy egységes vagyonkezelési szerződést kötnek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számáraBAKONYKARSZT Zrt.-vel. 5. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és „Nemzeti vagyonról” szóló 2011. évi CXCVI. törvény (továbbiakban Nvtv.) rendelkezései felhatalmazzák az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő onönkormányzat képviselő-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás céljatestületét, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkathelyi önkormányzat tulajdonában álló nemzeti vagyon tekintetében: az állam, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyehelyi önkormányzat, együtt 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezettel, az önkormányzati közfeladat ellátásához kapcsolódva, - versenyeztetés nélkül - vagyonkezelési szerződést kössön. Ennek alapján Vagyonkezelésbe adó, a képviselő- testület határozata alapján módosítja az 1. pontban körülírt vagyonkezelési szerződést a Vagyonkezelővel. 6. A portált közös adatbázis Vksztv., a 3. pontban foglaltakon felül rendelkezik a víziközmű üzemeltetési jogviszony speciális szabályairól, valamint a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokról és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretűkötelezettségekről, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a melyet ▇▇▇▇▇▇▇▇▇ jelen szerződés megkötésénél figyelembe vesznek.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei 7. A publikusságról mindig „Magyarország helyi önkormányzatairól” szóló, 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban Mötv.) rendelkezik többek között az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos kérdéskörökről, mely szerint: a tartalomszolgáltató múzeum döntvagyonkezelői jog átadása nem érinti az önkormányzati közfeladatok ellátásának kötelezettségét. 8. Felek megállapítják, hogy a Vagyonkezelő, a Vagyonkezelésbe adó részvénnyel rendelkező települési önkormányzatok résztulajdonában álló zártkörűen működő részvénytársaság. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít társaság valamennyi részvénye önkormányzati tulajdonban van, ezért megfelel a magyarországi múzeumok számára Nemzeti vagyonról szóló törvény 3. §. (1) bek. ag) pontja szerinti átláthatósági feltételnek, valamint a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére3.§ (1) bek. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja19. pont bd) pontjának. 9. Felek ezúton nyilatkoznak, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapjánegyoldalúan, a Felek az alábbiak szerint állapodtak szerződéses jogviszony tartama alatt, a Vagyonkezelőre vonatkozóan fennálló, fentiekben rögzített tulajdoni viszonyokat nem változtatják meg:.

Appears in 1 contract

Sources: Vagyonkezelési Szerződés Módosítás

Preambulum. A Felek rögzítik, hogy 2021. január 1. napjától az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. tv. 3. § (2) bekezdésének d) pontja alapján a víziközmű-szolgáltató társaságok állami tulajdonú társasági részesedése felett a Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság gyakorolja. A magyar állam kizárólagos tulajdonában álló Nemzeti Vízművek Zrt. e feladatát a Nemzeti Vagyonért felelős Tárca Nélküli Minisztertől vette át. Ezen túlmenően szintén 2021. január 1. napjától a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. tv. 6. § (3) bekezdése alapján az állami tulajdonú víziközmű felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét a Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság gyakorolja. A 87/D. § akként rendelkezik, hogy az MNV Zrt. állami tulajdonú víziközmű feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos feladatai tekintetében az MNV Zrt. jogutódja 2021. január 1-jétől a Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenMNV Zrt. a 2016. november 28. napján kelt, SZT-111393számú MegbízásiSzerződéssel megbízta és egyben meghatalmazta a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt-t – egyéb feladatok között – a vízvezetési szolgalmi jogok alapítására vonatkozó szerződések előkészítésével és az MNV Zrt. képviseletében történő aláírásával. A Vksztv. előzőekben hivatkozott 87/D §-aalapján az MNV Zrt. által adott megbízási szerződésben a Nemzeti Vízművek Zrt. jogutódnak tekintendő, ezért a jogutódlás a Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. részére adott megbízást és meghatalmazást nem érinti. A Felek egybehangzóan rögzítik, hogy az ingatlan-nyilvántartás szerint a Salföld 106/1 hrsz 2428 m2 nagyságú, kivett közterület megnevezésű ingatlan, 1/1 tulajdoni illetőségben, Salföld Község Önkormányzata tulajdonát képezi. A Felek rögzítik, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak Fejér megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hatósági Osztálynál a felhasználók számára„nyilatkozat bejelentés elfogadásáról” dokumentum kiadásra került, 35700/176-1/2023.ált. Ezek ügyszámon, mely eljárásban a szolgáltatások „Salföld 104/2 és 104/3 hrsz. ingatlanok ivóvíz ellátása törzshálózat bővítése” tárgyú vízvezeték építése, az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára1. pontban megjelölt ingatlant érinti. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása Szolgalmi Jogosult és a Szolgalmi Kötelezett megállapodnak abban, hogy az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, 1. pontban körülírt ingatlanra a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraMagyar Állam javára közérdekből ivóvízvezeték elhelyezése és (szolgalmi sáv) céljából vízvezetési szolgalmi jogot alapítanak. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse Szolgalmi Jogosult szolgalmi jogosultsága a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításávalVeszprém megyei Kormányhivatal által 8/0882/023 számon záradékolt és a 236/2023 munkaszámon készített és e szerződés 1. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás céljaszámú mellékletét képező változási vázrajzon és terület kimutatásban feltüntetett módon a Salföld 106/1 helyrajzi számú ingatlant 117 m2 területnagyságban érinti. A Felek kijelentik, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból vázrajz és a közönséget terület kimutatás a valósággal és akaratukkal egyező. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. tv. 6§ -ának(2) bekezdése szerint: „Ha a víziközmű idegen ingatlanon fekszik, a vízgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott vízvezetési szolgalmi jog gyakorlása - a víziközmű üzemeltetési tevékenységéhez indokolt mértékben - a víziközmű-szolgáltatót megilleti. A víziközmű-szolgáltató viselni köteles a joggyakorlás következtében felmerülő terheket.” A Felek rögzítik, hogy a vízvezetési szolgalmi jog gyakorlója a DRV Zrt.. A Szolgalmi Kötelezett a jelen megállapodás aláírásával tudomásul veszi, hogy a Szolgalmi Jogosult képviselői, különösen a víziközmű mindenkori üzemeltetője, a Szolgalmi joggyakorló az 1. pontban körülírt ingatlant a vízi-közmű üzemeltetése során végzendő tevékenységek, ezen belül különösen az ivóvízvezeték karbantartása, vagy az esetlegesen felmerülő hiba elhárítása céljából, a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye3. pontban meghatározott területnagyságban igénybe veheti. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor céljaSzolgalmi Kötelezett tudomásul veszi, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális az 1. számú mellékletként csatolt változási vázrajzon és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek területkimutatásban feltüntetett szolgalmi sávban az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:alábbi tevékenységeket nem folytathatja: fás növényzet ültetése

Appears in 1 contract

Sources: Vízvezetési Szolgalmi Jogi Megállapodás

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy A Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak beszerzései során a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség Magyar Energetikai és Harmadik Felek számáraKözmű-szabályozási Hivatal által jóváhagyott Beszerzési szabályzata alapján jár el. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és beszerzési eljárásban az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, Ajánlattevők részére átadott dokumentáció részét képezi a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraDunántúli Regionális Vízmű Zrt. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ honlapján („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol ▇▇.▇▇) közzétett jelen Általános Szerződési Feltételek Adásvételi Keretszerződés fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog adásvételére c. dokumentum (a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szövegtovábbiakban Adásvételi Keretszerződés). Ezek A jelen Adásvételi Keretszerződés egyes feltételeitől a rekordok leltárkönyvi adatok metaadataiDunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő a beszerzési eljárás indításakor eltérést engedhet és megjelölheti, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészeihogy az Ajánlattevőktől mely Adásvételi Keretszerződéses feltételek vonatkozásában vár eltérő ajánlatot. A publikusságról mindig jelen Adásvételi Keretszerződés feltételeivel szemben a tartalomszolgáltató múzeum döntbeszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő nyertes Ajánlatában foglalt feltételek irányadóak abban az esetben, ha az Ajánlattevő az Ajánlatában jogszerűen tért el a jelen Adásvételi Keretszerződés feltételeitől. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenéséreDunántúli Regionális Vízmű Zrt. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók mint Ajánlatkérő és a nagyközönség számáranyertesként kiválasztott Ajánlattevő a beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlat alapján egyedi szerződést (a továbbiakban Egyedi Szerződés) kötnek. A fentiek alapjánjelen Adásvételi Keretszerződés a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. mint Ajánlatkérő és a nyertesként kiválasztott Ajánlattevő között a 4. pont alapján megkötött Egyedi Szerződéssel létrejövő jogviszonynak – a 3. pont szerinti esetleges eltérésre figyelemmel – teljes egészében részét képezi. A jelen Adásvételi Keretszerződésben a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. a Vevő, a Felek beszerzési eljárásban nyertesként kiválasztott Ajánlattevő az alábbiak szerint állapodtak meg:Eladó.

Appears in 1 contract

Sources: Adásvételi Keretszerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenBallószög Község Önkormányzata, Helvécia Község Önkormányzata, Kerekegyháza Város Önkormányzata és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési- és kezelési ISPA/Kohéziós Alap projekt megvalósítása érdekében 2003. március 5–én Konzorciumi Szerződést kötöttek. A Konzorciumi Szerződés értelmében a felek kötelezettséget vállalnak a saját forrás, valamint a projekt előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos egyéb költségek megfizetésére, melynek mértéke a projekt bekerülési költségének arányos része, statisztikai létszámarányra vetített lakos egyenérték alapján. Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a Megbízott képviseletében 824/2005. (XI. 30.) KH. számú határozatával döntött arról, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak projekttel kapcsolatban felmerülő egyéb költségek fedezeteként a felhasználók számára. Ezek projektmenedzseri, szakértői költségeket évi 50.000.000.-Ft összegben az adott évi költségvetésben kiadási előirányzatként biztosítja 2010-ig, mely összegek részarányai – az igazolt és tényleges felhasználást követően – a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik Megbízók részére elszámolásra kerülnek a nagyközönség és Harmadik Felek számáraKonzorciumi Szerződésben foglaltaknak megfelelően. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása Konzorciumi partnerek a – még uniós csatlakozás előtti, környezetvédelmi szempontú - szennyvízelvezetési, -kezelési beruházási programot 2010. december 31–én megvalósították az ISPA/KA Támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően. Így megkezdődött a pályázatban és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannakTámogatási szerződésben vállalt kötelező fenntartási időtartam, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraamely 2015. december 31-ig tart. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ (többször módosított Konzorciumi szerződés I. fejezetének utolsó bekezdése kimondja: OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás céljaA Felek rögzítik azon célt, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból rendszer kiépítését követően a közönséget működtetés gazdasági alapjai tekintetében a megvalósult projekt önfenntartó legyen, termelje ki a bővítési-, fenntartó fejlesztési és ezen belül a kutatókat érintő információkataz üzemeltetési költségeket, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor céljakinyilvánítják, hogy (i) hozzáférést biztosítson az elkészült létesítményeket a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse BÁCSVÍZ Rt.-vel – mint az érintett önkormányzatok tulajdonában lévő részvénytársasággal – kívánják üzemeltetni a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. jogszabályi feltételek megléte esetén.” A fentiek alapjánkötelező fenntartási időtartam alatt: - egyrészt, a Felek között érvényben és hatályban vannak a konzorciumi és társulási jogviszonyt rendező megállapodások, - és ezek alapját képezték a támogatás-megítélésnek és –folyósításnak, illetve, amelyek mentén a társult Önkormányzatok a Támogatók felé elszámolnak. - Erre tekintettel a társult Önkormányzatok kinyilvánítják és megerősítik a Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és –kezelési projektjük jogszerű befejezésére irányuló szándékukat, azzal, hogy az alábbiak e Társulási Megállapodásuk mellékleteként csatolt okiratokat e megállapodásuk szerves részének tekintik. - A társult Önkormányzatok ugyanakkor eleget tesznek a törvényes kötelezettségüknek, amikor ezúton a hatályos jogszabályoknak, különösen az Alaptörvénynek, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 87-95. §-ának (a továbbiakban: Mötv.) megfelelő önkormányzati társulást hoznak létre Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és ―kezelési Önkormányzati Társulás néven. - Törölve. 3 - A Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és ―kezelési Önkormányzati Társulás államkincstári törzskönyvi nyilvántartásba- vételéről a Magyar Államkincstár Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága a tagönkormányzatok minősített többséggel hozott határozatával elfogadott Társulási Megállapodás adatai alapján kiadott Törzskönyvi Kivonat kiadásával dönt. - A Magyar Államkincstár által kiadott Törzskönyvi Kivonat a 6/2012. (III.1.)NGM rendelet alapján tartalmazza a Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és ―kezelési Önkormányzati Társulás, mint törzskönyvi jogi személy alapvető adatait. - A Társulás a 6/2012. (III.1.)NGM rendelet 2. § (2) bekezdés 4. pontja alapján adószámot kap, e bekezdés 5. pontja alapján az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Törvény (Art.) 22. § (1) bekezdése szerint állapodtak meg:nyilatkozik az Adóhatóság felé az ÁFA körbe történő bejelentkezésről és a benyújtás időpontjáról.

Appears in 1 contract

Sources: Társulási Megállapodás

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenFelek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 4. pontjában rögzített közfeladatát (egészségügyi alapellátás, felnőtt háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelők és védőnői tanácsadók fenntartása) az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézményen (a továbbiakban: Feladatellátó) keresztül látja el. A fentiek alapján a Jelen Megállapodás megkötésére Használatba adóként Ózd Város Önkormányzata, Feladatellátóként az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény jogosult. Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény egybehangzóan nyilatkozik, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak feladatellátásra tekintettel a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások védőnői feladatok ellátásához kapcsolódó ingatlanok Ózd Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezik, az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása ingóságok Ózd Város Önkormányzata és az adatok közzététele tekintetében Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény tulajdonát képezik. Fentiek előrebocsátását követően Szerződő felek az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak megalábbi megállapodást kötik:

Appears in 1 contract

Sources: Megállapodás

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával1.1. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás céljaEladó a szerződés aláírásának időpontjában Remondis Szolnok Zrt. (székhelye: H-5000 Szolnok, hogy ▇▇▇▇▇▇ ▇. u. 85.; a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkatJász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságnál, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a mint Cégbíróságnál nyilvántartott cégjegyzékszáma: ▇▇-▇▇-▇▇▇▇▇▇▇▇; a továbbiakban „Társaság“) részvényese. Az Eladó tulajdonában van a Társaság 4 db összevont törzsrészvénye. Egy darab törzsrészvény 10 db egyenként 100.000,-Ft.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol összesen 1.000.000,-Ft, - azaz egymillió forint - névértékű, 10 szavazatra jogosító, összevont címletű, névre szóló részvényt tartalmaz. A 4 db. törzsrészvény névértéke 4.000.000,-Ft. - azaz négymillió forint- , amelyek a felhasználók kereshetnek Társaság részvényeinek, továbbá alaptőkéjének és a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között részvényesek szavazatainak 3,3417%-át testesítik meg (kép és szövega törzsrészvények sorszáma : 0001151 - 0001190). Ezek A Vevő tulajdonában van a rekordok leltárkönyvi adatok metaadataiZ-6/2012. (I.26.) sz. közgyűlési döntés alapján: a Társaság 570 db törzsrészvénye, azaz melyek névértéke 57.000.000,- Ft és amelyek a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig Társaság részvényeinek, továbbá alaptőkéjének és a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésérerészvényesek szavazatainak 47,6190 %-át testesítik meg. 1.2. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor céljaEladó a 179/2011. (XII.09.), hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára19/2012. A fentiek alapján(II.17.) számú közgyűlési határozatai alapján el kívánja adni az 1.1 pontban részletezett 4 db törzsrészvényét a Vevőnek, aki azt a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:Z-67/2011. (XII. 15.) számú közgyűlési határozata alapján meg kívánja vásárolni.

Appears in 1 contract

Sources: Közgyűlési Határozat

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében1. Felek egyezően megállapítják, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak Megrendelő és a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannakSzolgáltató jogelődje, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraKMKK Középkelet-magyarországi Központ Zrt. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) céljaszékhely: 5000 Szolnok, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el▇▇▇▇▇▇ út 24.; adószám: 24200936-2-16; Cg. 16-10-001794) jogelődje, ahol a felhasználók kereshetnek Nógrád Volán Zrt. 2004. december 30. napjával a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között helyi menetrend szerinti autóbusszal történő személyszállítás ellátására irányuló – időközben többször módosított – közszolgáltatási szerződést kötöttek egymással (kép és szövegtovábbiakban: Alapszerződés). 2. Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor céljaFelek rögzítik továbbá, hogy (i) hozzáférést biztosítson az Alapszerződést kötő Nógrád Volán Zrt. 2014. december 31- i hatállyal jogutódlással megszűnt, beolvadt a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsaKMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-be. Felek rögzítik, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg a Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős Tárca Nélküli Miniszter döntése alapján a KMKK Középkelet-magyarországKözlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság 2019. szeptember 30. napján a VOLÁNBUSZ Közlekedési zártkörűen működő Részvénytársasággal (székhely: 1091 ▇▇▇▇▇▇▇▇, ▇▇▇▇▇ ▇▇ ▇▇▇., ▇▇. ▇▇-▇▇-▇▇▇▇▇▇; Továbbiakban: VOLÁNBUSZ Zrt.) egyesült, az egyesülés módja beolvadás, melynek következtében a beolvadó KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság 2019. szeptember 30. napján megszűnt, általános és egyetemes jogutódja a VOLÁNBUSZ Zrt. lett. 3. Felek megállapítják, hogy 2019. szeptember 30. napjától a beolvadásra tekintettel – a törvény erejénél fogva – a fenti szerződésben a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság helyébe a VOLÁNBUSZ Zrt. lépett. 4. Felek rögzítik, hogy az Alapszerződés időbeni hatálya, annak 2018. december 27. napján létrejött módosításában foglaltaknak megfelelően 2019. december 31. 24.00 óráig állt fenn. 5. Felek egyezően rögzítik, hogy a Megrendelő a közlekedési szolgáltató kiválasztására a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (ivtovábbiakban: Sztv.) vonatkozó rendelkezései, valamint a tartalomszolgáltatók metaadatait Megrendelő Közgyűlésének 89/2019. (V. 29.) határozata alapján a közszolgáltatás folyamatosságának biztosítása érdekében a helyi menetrend szerinti autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatásra 2020. január 01. – 2021. december 31. közötti időszakra vonatkozóan nyilvános pályázati felhívást tett közzé. 6. Felek megállapítják, hogy a Megrendelő a pályázatban megfogalmazott ellentételezési igény mértékére és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye az önkormányzat szűkös anyagi helyzetére tekintettel a tartalomszolgáltatók és Megrendelő Közgyűlése a nagyközönség számárapályázati eljárást a 180/2019. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:(XI. 26.) határozatában eredménytelennek nyilvánította.

Appears in 1 contract

Sources: Public Service Contract

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenA települési önkormányzatok feladat-ellátási körébe tartozó, hogy egészséges ivóvízről való és a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak településen keletkező szennyvizek összegyűjtéséről, elvezetéséről és tisztításáról való gondoskodás céljából, a felhasználók számárajelen szerződésben Átadóként nevesített, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonában lévő gazdálkodó szervezetként hozta létre 1995. Ezek július 1. napjától, a szolgáltatások Debreceni Vízmű Vállalat jogutódaként a Debreceni Vízmű Zrt-t. 2000. július 7-től a részvények tulajdonjoga az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számáraÖnkormányzat által alapított Debreceni Vagyonkezelő Zrt-be került apportálásra. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és Debreceni Vízmű Zrt. jelenleg is 100%-ban az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraÖnkormányzat 100%-os tulajdonában álló Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tulajdona. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) céljatársaság tevékenységi köre a részvénytársaság Alapszabályának II. pontja szerint: víztermelés, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését-kezelés, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja-ellátás, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkatilletve szennyvíz gyűjtése, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyekezelése. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja kiVagyonkezelő Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 86/2011. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak(IV.28.) ▇.▇. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇▇▇▇ portálon keresztül érhető elfogadott és 2011.12.29-én aláírt Közüzemi Közszolgáltatási Szerződés alapján biztosítja az Önkormányzat számára Debrecen városban a közműves ivóvíz-szolgáltatást a közműves szennyvízelvezetést. A felek rögzítik, hogy a Vagyonkezelő, a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (továbbiakban: Vksztv.) 79. § (2) bekezdése alá tartozó gazdálkodó szervezetként eszközei között sajátjaként víziközműveket, és víziközmű létrehozására irányuló beruházást tartott nyilván, melyet a polgári jog szabályai szerint 2013. …………..-án a felek közös megegyezése alapján ingyenesen, a tulajdonjoghoz kötődő jogokkal és kötelezettségekkel együttesen az ellátásért felelős részére átadott. Jelen szerződéssel az Önkormányzat ezen átadott vagyont, illetve a tulajdonában levő egyéb víziközműveket (az ISPA projektben megvalósított szennyvíz-közművek kivételével) átadja a Vagyonkezelőnek vagyonkezelésre a sz. döntés alapján. A „Nemzeti vagyonról” szóló 2011. évi CXCVI. törvény (továbbiakban Nvtv.) rendelkezése értelmében a helyi önkormányzat jogosult arra, hogy a tulajdonában álló nemzeti vagyon tekintetében a helyi önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság 100 %-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezettel, az önkormányzati közfeladat ellátásához kapcsolódva vagyonkezelési szerződést kössön. Az Nvtv. 11.§ (3) bekezdése értelmében ezt versenyeztetés nélkül megteheti. A „Magyarország helyi önkormányzatairól” szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban Mötv.) 109. § (3) bekezdése értelmében a vagyonkezelői jog átadása nem érinti az önkormányzati közfeladatok ellátásának kötelezettségét. A vagyonkezelői jog átadása az önkormányzati feladatellátás feltételeinek hatékony biztosítása, a vagyon állagának és értékének megőrzése, védelme, továbbá értékének növelése érdekében történhet. A Felek megállapítják, hogy a Vagyonkezelő a vagyonkezelésbe adó települési önkormányzat közvetett tulajdonában álló zártkörűen működő részvénytársaság. A társaság valamennyi részvénye az önkormányzati 100 %-os tulajdonban álló Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában van, ennek megfelelően eleget tesz a Nvtv. 3. §. 1. bek. ag) pontja szerinti átláthatósági feltételnek, valamint a 3.§ (1) bek. 19. pont be) pontjának. Az Nvtv. 3.§ (2) bekezdésében előírt nyilatkozat e szerződés 4. sz. melléklete. Felek ezúton nyilatkoznak, hogy egyoldalúan, a szerződéses jogviszony tartama alatt, a Vagyonkezelőre vonatkozóan fennálló, fentiekben rögzített tulajdoni viszonyok megváltoztatását nem tervezik. Az önkormányzat törzsvagyonát képező viziközmű vagyon rekonstrukciójának, pótlásának, fenntartásának és üzemeltetésének egyik lehetséges formája a közmű vagyonkezelési szerződés keretében, vagyonkezelésbe adás útján való működtetése. A vagyonkezelői jog biztosítja, hogy az önkormányzat a viziközmű vagyon tulajdonjogát megtartva, a közfeladat ellátását a vagyonkezelőre bízza oly módon, hogy a vagyonkezelőt megilletik a tulajdoni jogok és terhelik a tulajdonosi kötelezettségek. Ezzel megvalósul a vagyon védelme. A vagyon védelmét szolgálja azon előírás is, hogy az önkormányzati tulajdont a vagyonkezelő nem idegenítheti el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadataibiztosítékul nem adhatja az átvételt követően, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentráltmás személy követelésének kielégítésére nem használhatja, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapjánosztott tulajdont nem létesíthet, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:vagyonkezelői jogot másra nem ruházhatja át. (Nvtv. 11.§ (8) bekezdése)

Appears in 1 contract

Sources: Vagyonkezelési Szerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számáraA KBC Equitas Zrt. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a székhely: 1051 ▇▇▇▇▇▇▇▇., ▇▇▇▇▇▇▇▇▇ portálon keresztül érhető el▇▇▇ ▇-▇.) a Tőkeegyesítő társaságok határon átnyúló egyesüléséről szóló 2007. évi CXL. törvény és a tőkeegyesítő társaságok határon átnyúló egyesüléséről szóló, ahol az Európai Parlament és a felhasználók kereshetnek Tanács 2005/56/EK (2005. október 26.) irányelve alapján 2011. június 1. napján beolvadt 100%-os anyavállalatába, a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészeiKBC Securities N. V-be. A publikusságról mindig beolvadás révén a tartalomszolgáltató múzeum döntKBC Equitas Zrt. teljes ügyfélállománya és az ügyfelek valamennyi meglévő szerződései a KBC Securities N.V. döntésének megfelelően eszközátruházásként átkerültek a KBC Securities Magyarországi Fióktelepéhez (a továbbiakban: Fióktelep), ennek megfelelően a KBC Equitas Zrt. egykori ügyfelei részére a továbbiakban a Fióktelep fog befektetési szolgáltatásokat nyújtani. Annak érdekében, hogy a jogutódlás általános céljának megfelelve biztosított legyen a megszűnő jogelőd tevékenységének megszakítás nélküli folytatása, valamint az ügyfelek folyamatos és zavartalan kiszolgálása, szükségessé vált a KBC Equitas Zrt. és a Fióktelep üzletszabályzatainak módosítása és egységes szerkezetbe foglalása. Ennek megfelelően a hatálybalépését követően a jelen egységes szerkezetben elfogadott üzletszabályzat (a továbbiakban: Üzletszabályzat) szabályozza a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokat. A szolgáltatás keretében fentieken túlmenően az aggregátor lehetőséget biztosít Üzletszabályzat hatálya kiterjed a magyarországi múzeumok számára Fióktelep, mint a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók jelen Üzletszabályzat hatálya alá tartozó szolgáltatásokat nyújtó szervezet és a nagyközönség számárajelen Üzletszabályzat alapján a Fiókteleppel szerződéses kapcsolatot létesítő Ügyfelek közötti jogviszonyokra is. A fentiek alapjánjelen Üzletszabályzat hatálybalépését követően a KBC Equitas Zrt. egykori ügyfelei jogosultak a KBC Equitas Zrt. által nem végzett, de a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:Fióktelep által nyújtott szolgáltatások igénybevételére is a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseinek megfelelően. Jelen egységes szerkezetbe foglalt üzletszabályzat hatályba lépésével egyidejűleg a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzata és annak valamennyi melléklete hatályát veszti. A már felvett, de még nem teljesített megbízásokra a megbízások felvételekor hatályos korábbi üzletszabályzat alkalmazandó.

Appears in 1 contract

Sources: Üzletszabályzat És Általános Szerződési Feltételek

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenA BAKONYKARSZT Zrt. és Szentbékkálla település között kötött szerződés szerint Szentbékkálla ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. március 29-én határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 28-án határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság vagyonkezelési formában üzemelteti. A BAKONYKARSZT Zrt. és Mindszentkálla település között kötött szerződés szerint Szentbékkálla ivóvízellátó víziközmű-rendszerének a 2012. március 29-én határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 28-án határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 2016. július 4-i hatállyal módosításra került a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény, (a továbbiakban Vksztv.). A Vksztv. 83. § (3a) bekezdése értelmében, ha egy adott víziközmű rendszeren több ellátásért felelős tulajdonnal rendelkezik és a víziközmű rendszerre nézve a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény és a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló 2016. évi XLII. törvény hatályba lépése napján több üzemeltetési jogviszony van hatályban, az 5/H. § (1) bekezdésben foglalt követelményeknek való megfelelés érdekében a víziközmű-rendszer üzemeltetési jogviszonyának egy szerződésben foglalását 2017. december 31. napjáig végre kell hajtani. A fent leírtak ismeretében a szóban forgó ivóvízellátó víziközmű-rendszer tulajdonos Önkormányzatai, azaz a Vagyonkezelésbe adók úgy határoztak, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak Szentbékkállai ivóvízellátó víziközmű-rendszer víziközműveire (MEKH azonosító kód: 11-07092-1-002-00-02) a felhasználók számára. Ezek korábbi két üzemeltetési szerződés helyett egy egységes vagyonkezelési szerződést kötnek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számáraBAKONYKARSZT Zrt.-vel. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és „Nemzeti vagyonról” szóló 2011. évi CXCVI. törvény (továbbiakban Nvtv.) hatályba lépő rendelkezései felhatalmazzák az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő onönkormányzat képviselő-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás céljatestületét, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkathelyi önkormányzat tulajdonában álló nemzeti vagyon tekintetében: az állam, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyehelyi önkormányzat, együtt 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezettel, az önkormányzati közfeladat ellátásához kapcsolódva, - versenyeztetés nélkül - vagyonkezelési szerződést kössön. Ennek alapján Vagyonkezelésbe adó, a képviselő-testület határozata alapján módosítja az 1. pontban körülírt vagyonkezelési szerződést a Vagyonkezelővel. A portált közös adatbázis Vksztv., a 3. pontban foglaltakon felül rendelkezik a víziközmű üzemeltetési jogviszony speciális szabályairól, valamint a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokról és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretűkötelezettségekről, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a melyet ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészeijelen szerződés megkötésénél figyelembe vesznek. A publikusságról mindig „Magyarország helyi önkormányzatairól” szóló, 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban Mötv.) rendelkezik többek között az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos kérdéskörökről, mely szerint: a tartalomszolgáltató múzeum döntvagyonkezelői jog átadása nem érinti az önkormányzati közfeladatok ellátásának kötelezettségét. Felek megállapítják, hogy a Vagyonkezelő, a Vagyonkezelésbe adó részvénnyel rendelkező települési önkormányzatok résztulajdonában álló zártkörűen működő részvénytársaság. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít társaság valamennyi részvénye önkormányzati tulajdonban van, ezért megfelel a magyarországi múzeumok számára Nemzeti vagyonról szóló törvény 3. §. (1) bek. ag) pontja szerinti átláthatósági feltételnek, valamint a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére3.§ (1) bek. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja19. pont bd) pontjának. Felek ezúton nyilatkoznak, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapjánegyoldalúan, a Felek az alábbiak szerint állapodtak szerződéses jogviszony tartama alatt, a Vagyonkezelőre vonatkozóan fennálló, fentiekben rögzített tulajdoni viszonyokat nem változtatják meg:.

Appears in 1 contract

Sources: Vagyonkezelési Szerződés Módosítás

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekében1. A BAKONYKARSZT Zrt. Várpalota Város Önkormányzata között kötött szerződés szerint,Várpalota szennyvízelvezető és -tisztító víziközmű-rendszerének a 2012. május 31- én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 13-án megkötött Üzemeltetési szerződés kiegészítés vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság vagyonkezelési formában üzemelteti. 2. A BAKONYKARSZT Zrt. és Várpalota Város Önkormányzata között kötött szerződés szerint, Várpalota szennyvízelvezető és -tisztító víziközmű-rendszeréhez tartozó Várpalota Készenléti lakótelep szennyvízelvezető létesítményeit a2005. augusztus 1-én, határozatlan időre megkötött Üzemeltetési szerződés és a 2012. december 20-án megkötött Üzemeltetési szerződés módosítás alapján, a Társaság bérleti-üzemeltetési formában üzemelteti. 3. A BAKONYKARSZT Zrt. és Várpalota Város Önkormányzata között kötött szerződés szerint, Várpalota szennyvízelvezető és -tisztító víziközmű-rendszeréhez tartozó, a 2007. január 22-én kötött Üzemeltetési szerződés, a 2009. április 22-én kötött Üzemeltetési szerződés módosítása, a 2010. május 18-án kötött Üzemeltetési szerződés módosítás, valamint a 2012. december 20-án kötött Üzemeltetési szerződés módosítás vagyonleltárában szereplő létesítményeit, a Társaság bérleti-üzemeltetési formában üzemelteti. 4. A BAKONYKARSZT Zrt. és Csór Község Önkormányzata között kötött szerződés alapján,Várpalota szennyvízelvezető és -tisztító víziközmű-rendszeréhez tartozó, Csór település szennyvízelvezető létesítményeit a 2012.május 25-én, határozatlan időre megkötött Bérleti Üzemeltetési Szerződés szerint, a Társaság bérleti-üzemeltetési formában üzemelteti. 5. 2016. július 4-i hatállyal módosításra került a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény, (a továbbiakban Vksztv.). A Vksztv. 83. § (3a) bekezdése értelmében, ha egy adott víziközmű rendszeren több ellátásért felelős tulajdonnal rendelkezik és a víziközmű rendszerre nézve a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény és a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról szóló 2016. évi XLII. törvény hatályba lépése napján több üzemeltetési jogviszony van hatályban, az 5/H. § (1) bekezdésben foglalt követelményeknek való megfelelés érdekében a víziközmű-rendszer üzemeltetési jogviszonyának egy szerződésbe foglalását 2017. december 31. napjáig végre kell hajtani. 6. A fent leírtak ismeretében a szóban forgó szennyvízelvezető és -tisztító víziközmű- rendszer tulajdonos Önkormányzatai, azaz a Vagyonkezelésbe adók úgy határoztak, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak Várpalota szennyvízelvezető és -tisztító víziközmű-rendszer víziközműveire (MEKH azonosító kód: 21-11439-1-002-01-03)a korábbi négy üzemeltetési szerződés helyett egy egységes vagyonkezelési szerződést kötnek a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számáraBAKONYKARSZT Zrt.-vel. 7. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és Vagyonkezelő - a „Nemzeti vagyonról” szóló 2011. évi CXCVI. törvény (továbbiakban Nvtv.) 3. § (1) bekezdés 19. pont bd) alpontja alapján - az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkatállam, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyehelyi önkormányzat, együtt 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezet, mellyel az önkormányzat - a 8. A portált közös adatbázis Vksztv., a jelen szerződés 5. pontjában foglaltakon felül rendelkezik a víziközmű üzemeltetési jogviszony speciális szabályairól, valamint a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokról és közös képállomány szolgálja kikötelezettségekről, melyet Felek jelen szerződés megkötésénél figyelembe vesznek. 9. Az Mötv. 109. § (3) bekezdése alapján a vagyonkezelői jog átadása nem érinti az önkormányzati közfeladatok ellátásának kötelezettségét. A képállomány csak kisméretűvagyonkezelői jog átadása az önkormányzati feladatellátás feltételeinek hatékony biztosítása, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol a vagyon állagának és ajánl ki az internetes felhasználóknakértékének megőrzése, védelme, továbbá értékének növelése érdekében történik. 10. A szolgáltatás Vagyonkezelő kijelenti, hogy olyan gazdálkodó szervezet, amely a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető elhelyi önkormányzatok 100%-os tulajdonában áll, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között így az Nvtv. 3. § (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei1) bekezdése alapján átlátható szervezetnek minősül. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor céljaVagyonkezelő kijelenti, hogy az Nvtv. 3. § (i1) hozzáférést biztosítson bekezdés 19. pont bd) alpontja szerint az állam, és a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghezhelyi önkormányzat, együtt 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezet, így az Mötv. 109. § (ii2) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsabekezdése alapján vagyonkezelő lehet. 11. Felek ezúton nyilatkoznak, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapjánegyoldalúan, a Felek az alábbiak szerint állapodtak szerződéses jogviszony tartama alatt, a Vagyonkezelőre vonatkozóan fennálló, fentiekben rögzített tulajdoni viszonyokat nem változtatják meg:.

Appears in 1 contract

Sources: Vagyonkezelési Szerződés Módosítás

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenA Premier Finance Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Premier Finance Zrt.) a Planet Payment Group Holdings Limited társasággal kötött szerződése (a továbbiakban: franchise szerződés) alapján Magyarország területén kizárólagos jogosultsággal rendelkezik arra, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak„Premier Tax Free” üzleti elnevezés alatt működő ÁFA-visszatérítési tevékenységben vegyen részt, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ (OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkatPremier Tax Free” üzleti elnevezés alatt működő nemzetközi hálózathoz immár csatlakozott értékesítők, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegyePremier Finance Zrt. által e hálózathoz csatlakoztatott, és a Premier Finance Zrt.-vel együttműködési megállapodást kötő értékesítők útján. Jelen Üzletszabályzat és Általános Szerződési Feltételek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 276.§ rendelkezései alapján tartalmazza a Premier Finance Zrt. által üzletszerűen végzett ÁFA-visszatérítési tevékenységét szabályozó általános rendelkezéseket, valamint ezen tevékenysége során az Ügyfelekkel való szerződéses viszonyában – az egyedi szerződések kifejezett eltérő rendelkezése hiányában – alkalmazandó Általános Szerződési Feltételeit (a továbbiakban: ÁSZF). Az Üzletszabályzat elválaszthatatlan mellékletét képezi az ÁFA-visszatérítési tevékenységre megállapított kondíciós lista, amely a Premier Finance Zrt. által alkalmazott díjak, kamatok, járulékok, költségek, felszámításának jogcímét, mértékét illetve összegét tünteti fel. A portált közös adatbázis Premier Finance Zrt. tevékenysége: a TEÁOR’08 szerinti 64.99’08 M.n.s. egyéb pénzügyi közvetítés (Főtevékenység), 6491.08 Pénzügyi lízing és közös képállomány szolgálja ki64.92’08 Egyéb hitelnyújtás, melyek alapján a Hpt. 3.§ (1) bekezdés l) pontja szerinti követelésvásárlási tevékenység végzésére jogosult. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknakPremier Finance Zrt. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇jelen Üzletszabályzat szerinti tevékenységét Magyarország teljes területén a szerződés alapján érvényes felhatalmazással rendelkezik.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:

Appears in 1 contract

Sources: Franchise Agreement

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenA Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt., mint ajánlatkérő, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 98. § (2) bek. c) pont szabályainak alkalmazásával közbeszerzési eljárást folytatott le „Parkolás üzemeltetési tevékenység ellátását támogató parkolási ellenőrzési és ügyfélszolgálati rendszerek szoftver licencének biztosítása és a felhasználás szakmai támogatása” tárgyban. A legjobb ár érték arányú ajánlatot Szolgáltató nyújtotta be. A Megbízó Budapesten a VI. kerületi útvonalakon parkolás ellenőrzési feladatot lát el. Megbízó a parkolás ellenőrzés feladatát 2016. december 31.-éig a „Parkolási Ellenőrzési és Ügyfélszolgálati Rendszerrel” (továbbiakban: Jusztícia) végzi. A Megbízó továbbra is a Jusztíciát kívánja használni. A Megbízó 2012. december 31-ig a közterületi parkolás ellenőrzés feladatát a Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) nevében végezte, 2013. január 1-től az Önkormányzattal kötött haszonbérleti szerződés alapján végzi. Tekintettel arra, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak 2012. december 31.-ig keletkezett parkolási eseményekből származó követelések az Önkormányzatot illetik, és azok érvényesítése még folyamatban van, így az Önkormányzattal történő pénzügyi elszámolás miatt a felhasználók számára2012. Ezek december 31.-ig keletkezett parkolási eseményekhez fűződő követelések vagy panaszok személyi-, egyéb azonosító-, pénzügyi és jogi adatait a szolgáltatások az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait2013. január 01. napjától keletkező parkolási eseményekhez fűződő követelések személyi-, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtikegyéb azonosító, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség pénzügyi és Harmadik Felek számárajogi adataitól szigorúan elkülönítetten kell kezelni. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannakfentiek következtében a Megrendelő részére már telepített Jusztíciától (a továbbiakban: „Régi” Jusztícia) egy elkülönült, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására2013. január 01.-jétől keletkező parkolási eseményekhez kapcsolódó követelések és panaszok kezelésére alkalmas új parkolási ellenőrzési és ügyfélszolgálati rendszert (a továbbiakban: „Új” Jusztícia) alakítottak ki. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ „Régi” Jusztíciában új parkolási események (pótdíjak) már nem keletkeznek, parkoló ellenőri tevékenységgel kapcsolatos online funkcionalitásra már nincs szükség, ugyanakkor a OMMIK”) céljaRégi” Jusztíciában a 2012. december 31.-éig keletkezett parkolási eseményekhez fűződő követelések és panaszok kapcsán a 2013. január 01.-jei átállást követően is mindazt a funkcionalitást biztosítania kell, mint a korábbi szolgáltatási szerződés hatálya alatt. 2013. január 01. napjától keletkező parkolási eseményekhez fűződő panaszokat és követeléseket a Megbízó már az „Új” Jusztíciában fogja kezelni, a parkoló ellenőri tevékenységgel kapcsolatos online funkcionalitást is szintén az „Új” Jusztícia fogja biztosítani. Felek rögzítik, hogy segítse az „Új” Jusztícia telepítése és üzembe helyezése 2013. január 1. napján megtörtént. Megbízó Budapesten a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenésétVI. kerületben, de a Fővárosi útvonalakon parkolás ellenőrzési feladatot lát el. A Megbízó a parkolás ellenőrzés feladatát 2016. december 31.-éig a „Parkolási Ellenőrzési és Ügyfélszolgálati Rendszerrel” (múzeumitovábbiakban: Jusztícia) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításávalvégzi. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás céljaMegbízó továbbra is a Jusztíciát kívánja használni. Tekintettel arra, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból Fővárosi példányban keletkezett parkolási eseményekből származó követelések az Fővárosi Önkormányzatot illetik, így a közönséget Fővárosi Önkormányzattal történő pénzügyi elszámolás miatt a keletkezett parkolási eseményekhez fűződő követelések vagy panaszok személyi-, egyéb azonosító-, pénzügyi és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számárajogi adatait szigorúan elkülönítetten kell kezelni. A fentiek alapjánkövetkeztében a Megrendelő részére már telepített Jusztíciától egy elkülönült, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:Fővárosi útvonalakon keletkező parkolási eseményekhez kapcsolódó követelések és panaszok kezelésére alkalmas új parkolási ellenőrzési és ügyfélszolgálati rendszert (a továbbiakban: „Fővárosi” Jusztícia) alakított ki.

Appears in 1 contract

Sources: Közbeszerzési Eljárás

Preambulum. A települési önkormányzatok feladat-ellátási körébe tartozó, településüzemeltetésről (a feladat részletes kibontására vonatkozó rendelkezéseket jelen szerződés … fejezet .. pontja tartalmazza) való gondoskodás céljából, a jelen szerződésben Átadóként nevesített Füzesgyarmat Város Önkormányzata fenti feladatkör ellátására szolgáló vagyonelemek gazdaságos működtetése, üzemszerű használatátának biztosítására, valamint azok megfelelő állagának megőrzésének,,védelmének érdekében (az Üzemeltetésbe vevő Felügyelőbizottságának, valamint független könyvvizsgáló véleményének kikérésével) üzemeltetési szerződést kíván kötni a Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Kft.-vel, mint Üzemeltetésbe vevővel. Jelen szerződés megkötésekor az Üzemeltetésbe vevő gazdasági társaság 100 %-ban Füzesgyarmat Város Önkormányzatának tulajdonában áll. Jelen szerződés aláírásakor az Üzemeltetésbe vevő nem áll csőd-, felszámolási, vagy végelszámolási eljárás alatt és átlátható szervezetnek minősül. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenÜzemeltetésbe vevő Alapszabálya jelen szerződés 1. sz. mellékletét képezi. Felek a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvényben, a felhasználók számáraPTK. Ezek adott jogviszonyra hatályos rendelkezéseiben, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben (továbbiakban Áht.), foglaltak alapján jelen üzemeltetési szerződésben rögzítik az Üzemeltetésbe adó tulajdonában levő valamint a szolgáltatások későbbiekben létrehozandó településüzemeltetéshez szükséges vagyon üzemeltetésével összefüggő, Feleket megillető jogokat és az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számáraőket terhelő kötelezettségeket. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása és településüzemeltetési feladatok ellátását a Városgazdálkodási Kft. az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannakÖnkormányzattól üzemeltetésre átvett vagyon elemekkel, illetve a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇saját tulajdonát képező eszközökkel egységesen végzi.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak meg:

Appears in 1 contract

Sources: Üzemeltetési Szerződés

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenFelek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 4. pontjában rögzített közfeladatát (egészségügyi alapellátás, felnőtt háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelők és védőnői tanácsadók fenntartása) az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézményen (a továbbiakban: Feladatellátó) keresztül látja el. A fentiek alapján a Jelen Megállapodás megkötésére Használatba adóként Ózd Város Önkormányzata, Feladatellátóként az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény jogosult. Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény egybehangzóan nyilatkozik, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak feladatellátásra tekintettel a felhasználók számára. Ezek a szolgáltatások védőnői feladatok ellátásához kapcsolódó ingatlanok Ózd Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezik, az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadatait, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számára. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása ingóságok Ózd Város Önkormányzata és az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannakÓzd és Térsége Szociális, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomásáraEgészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény tulajdonát képezik. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) céljaFelek előzményként rögzítik, hogy segítse Ózd Város Önkormányzata a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, házi gyermekorvosi szolgálat és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. védőnői szolgálat felújítása kapcsán az alábbi pályázatban vett részt: A portált közös adatbázis pályázó neve: Ózd Város Önkormányzata Projekt címe: Alkotmány úti orvosi rendelők, védőnői szolgálat és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretűmentőállomás épületének energetikai felújítása Projekttel érintett ingatlan címe: ▇▇▇▇ ▇▇▇, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészeiSzerződés száma: támogatói okirat száma: BMÖGF/535/2022. azonosító: 555124 Záró elszámolás döntés jóváhagyás dátuma: támogató okirat kelte: 2022.03.04. pénzügyi felhasználás határideje: 2023.12.31. Fenntartási kötelezettség: 2024.01.01-2028.12.31. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum döntpályázat keretein belüli felújítások rövid leírása: Homlokzati hőszigetelés, nemesvakolat, lapostető hő- és csapadékvíz elleni szigetelése, homlokzati nyílászárók cseréje, garázsajtók cseréje, padlásszigetelés. A szolgáltatás keretében pályázattal kapcsolatosan leírtakat a Szerződő felek tudomásul veszik. ▇▇▇▇▇▇▇ előrebocsátását követően Szerződő felek az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak megalábbi megállapodást kötik:

Appears in 1 contract

Sources: Megállapodás

Preambulum. Az internetes világban nagyobb aggregációs pontok alakultak ki annak érdekébenFelek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 4. pontjában rögzített közfeladatát (egészségügyi alapellátás, felnőtt háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelők és védőnői tanácsadók fenntartása) az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézményen (a továbbiakban: Feladatellátó) keresztül látja el. A fentiek alapján a Jelen Megállapodás megkötésére Használatba adóként Ózd Város Önkormányzata, Feladatellátóként az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény jogosult. Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény egybehangzóan nyilatkozik, hogy a sok önálló adatbázisban található információk könnyebben elérhetővé váljanak feladatellátásra tekintettel a felhasználók számáravédőnői feladatok ellátásához kapcsolódó ingatlanok Ózd Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezik, az ingóságok Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény tulajdonát képezik. Ezek Felek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a szolgáltatások házi gyermekorvosi szolgálat és a védőnői szolgálat felújítása kapcsán az önálló adatbázisok illetve más aggregációs pontok metaadataitalábbi pályázatban vett részt: A pályázó neve: Ózd Város Önkormányzata Projekt címe: Házi gyermekorvosi szolgálat és a védőnői szolgálat felújítása Projekttel érintett ingatlan címe: 3600 Ózd, esetleg digitális tartalmát is egy közös adatbázisba gyűjtik, majd onnan egységes felületen, modern eszközökkel kereshetővé, böngészhetővé teszik a nagyközönség és Harmadik Felek számáraNemzetőr út 19. Szerződés száma: támogatói okirat száma: BMÖFT/6-9/2021. azonosító: 520550 Záró elszámolás döntés jóváhagyás dátuma: támogatói okira kelte: 2021.07.05. Fenntartási kötelezettség: 2022.01.28- 2032.01.27. A múzeumokban található kulturális javak digitalizálása pályázat keretein belüli felújítások rövid leírása: ivóvíz és szennyvíz vezetékek cseréje, új villamosenergia hálózat kialakítása, önálló fogyasztásmérők kialakítása, akadálymentesítés, belső átalakítások, álmennyezet cseréje, új gipszkarton válaszfalak, új padlóburkolatok A pályázattal kapcsolatosan leírtakat a Szerződő felek tudomásul veszik. Fentiek előrebocsátását követően Szerződő felek az adatok közzététele tekintetében az intézmények lépéskényszerben vannak, a digitális kor társadalmi elvárásainak növekvő nyomására. A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Múzeumi Módszertani Információs Központ („OMMIK”) célja, hogy segítse a múzeumokban keletkezett digitális műtárgyadatok mind szélesebb körben történő on-line megjelenését, (múzeumi) ágazati aggregációs szolgáltatásának elindításával. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás célja, hogy a magyar múzeumok digitális nyilvántartási rekordjaiból a közönséget és ezen belül a kutatókat érintő információkat, és a rekordokhoz tartozó tárgyfotókat interneten keresztül egy közös múzeumi portálon elérhetővé tegye. A portált közös adatbázis és közös képállomány szolgálja ki. A képállomány csak kisméretű, számítógépen való megtekintésre szolgáló képeket tárol és ajánl ki az internetes felhasználóknak. A szolgáltatás a ▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ portálon keresztül érhető el, ahol a felhasználók kereshetnek a tartalomszolgáltató intézmények műtárgyadatai között (kép és szöveg). Ezek a rekordok leltárkönyvi adatok metaadatai, azaz a leltárkönyvi adatok csak publikus adatrészei. A publikusságról mindig a tartalomszolgáltató múzeum dönt. A szolgáltatás keretében az aggregátor lehetőséget biztosít a magyarországi múzeumok számára a koncentrált, egy helyen kereshető on-line megjelenésére. Az országos múzeumi aggregációs szolgáltatás megvalósítása során az aggregátor célja, hogy (i) hozzáférést biztosítson a magyar nemzeti kulturális és tudományos örökséghez, (ii) elősegítse a leíró jellegű metaadatok, előnézetek az örökség részét képező objektumok számbavételét és nyilvántartását, (iii) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részévé tegye és biztosítsa, hogy ezek saját adatbázisokat alkossanak meg és (iv) a tartalomszolgáltatók metaadatait és előnézeteit adatbázisának részeként újra felhasználható módon elérhetővé tegye a tartalomszolgáltatók és a nagyközönség számára. A fentiek alapján, a Felek az alábbiak szerint állapodtak megalábbi megállapodást kötik:

Appears in 1 contract

Sources: Megállapodás