Tanulmányi Szerződés Sample Contracts

Tanulmányi Szerződés
Tanulmányi Szerződés • September 25th, 2023

Hozzájárulok a jelentkezési lapon és annak mellékletein szereplő személyes és különleges adataim kezeléséhez a képző szerv által. A kötelező megőrzési idő után a képzőszerv az adatokat megsemmisíti a vonatkozó rendelet szerint.

TANULMÁNYI SZERZŐDÉS
Tanulmányi Szerződés • October 22nd, 2020
TANULMÁNYI SZERZŐDÉS REJTELMEI
Tanulmányi Szerződés • November 12th, 2013

Az előző számban a tanulmányi szerződés jogintézményének leglényegesebb jellemzőivel, a szerződés tartalmi és formai elemeivel, valamint a szerződésből eredő jogokkal és kötelezettségekkel ismerkedhetett meg a tisztelt olvasó. Természetesen egy szerződés nem tart örökké, bármelyik fél „felrúghatja” a megállapodást, szerződésszegést követhet el. Előfordulhat az is, hogy a szerződés szerint kötelezően a munkáltatónál töltött munkaviszony alatt kap a munkavállaló egy kedvezőbb állás lehetőséget egy másik cégnél, de a szerződés köti a korábbi munkáltatóhoz. Mit lehet ilyenkor tenni?

Tanulmányi szerződés
Tanulmányi Szerződés • March 1st, 2017
TANULMÁNYI SZERZŐDÉS
Tanulmányi Szerződés • April 14th, 2023
Tanulmányi szerződés
Tanulmányi Szerződés • November 3rd, 2017
Tanulmányi szerződés
Tanulmányi Szerződés • August 11th, 2017

név: Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ székhely: 2100 Gödöllő Szent-Györgyi Albert út 4. képviselő: Dr. Gyuricza Csaba mb. főigazgató mint munkáltató (a továbbiakban: Munkáltató),

Tanulmányi szerződés
Tanulmányi Szerződés • August 5th, 2024

A tanuló elismeri , hogy a mai napon az Autósiskola Tanulótájékoztatójából átvett egy példányt, annak tartalmát elolvasta és tudomásul vette. A tanulót a mai napon az Autósiskola beiskolázta a kategóriás tantermi/e-learning képzésre. Az e-learning képzés elvégzésére az

TANULMÁNYI SZERZŐDÉS REJTELMEI
Tanulmányi Szerződés • November 12th, 2013

A jelenlegi munkaerő-piaci viszonyok között szükségessé vált, hogy a munkavállalók továbbtanuljanak, újabb képzettséget, diplomát szerezzenek, meglévő tudásukat gyarapítsák. Manapság igen divatos megoldás erre a tanulmányi szerződés jogintézménye. E jogintézmény kedvező a munkáltatóra nézve is, de előnyt kovácsolhat belőle a dolgozó is. Egyfajta egyensúlyt pórbál teremteni a felek érdekei között. Egyrészt a munkáltató jól képzett szakemberekhez juthat, akik egy meghatározott időre kötelezettséget vállalnak arra, hogy tudásukat a munkáltató érdekében hasznosítják, míg a munkavállaló piacképes szakképesítéshez juthat jelentős költségek nélkül. A munkáltatónak sokszor egyszerűbb a már meglévő dolgozót tovább képezni, mint egy friss diplomást betanítani és esetleg megfizetni azt a tudást is, amire az adott munkakör ellátása során nincs is szükség. Kedvező ez a munkavállaló részéről is, hiszen a tanulmányi szerződés megkötése jobb feltételeket biztosíthat a dolgozónak a munka melletti továb

TANULMÁNYI SZERZŐDÉS ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ ANYAG
Tanulmányi Szerződés • March 1st, 2019

Tanulmányi szerződés megkötése esetén a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a munkavállaló pedig arra kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja és a képzettség megszerzése után a támogatás mértékével arányos időn – de legfeljebb 5 éven – keresztül munkaviszonyát felmondással nem szünteti meg.

Kérelmező (közalkalmazott) tölti ki!
Tanulmányi Szerződés • July 27th, 2017

megkötését/módosítását kezdeményezem a Debreceni Egyetemmel az alább részletezettek szerint: új szerződés kötése meglévő szerződés módosítása 1

G0|:
Tanulmányi Szerződés • March 11th, 2023
T ANULMÁNYI SZERZŐDÉS Makovecz-program ösztöndíj
Tanulmányi Szerződés • April 12th, 2017

Küldő intézmény Igazoljuk, hogy egyetértünk a tanulmányi szerződésben foglaltakkal: Küldő intézmény koordinátora: Név: Beosztás Aláírás: Dátum: Fogadó intézmény Igazoljuk, hogy egyetértünk a tanulmányi szerződésben foglaltakkal Fogadó intézmény koordinátora: Név Beosztás: Szakkoordinátor Aláírás : Dátum:

TANULMÁNYI SZERZŐDÉS
Tanulmányi Szerződés • May 23rd, 2011
Szerződés nyilvántartási szám: S-1810/2020
Tanulmányi Szerződés • December 18th, 2020
TANULMÁNYI SZERZŐDÉS
Tanulmányi Szerződés • April 28th, 2024

Székhely: 8400 Ajka Verseny u.15. Iskolavezető:Forintos Zsuzsa 12358 E-mail: forintosautosiskola@gmail.com E-mail: forintosxzsuzsa@gmail.com Telephely: 8400 Ajka, Verseny u. 15. Telefonszám: 06 20/266-0769 Honlap: www.forintosjogsi.hu

DR. KŐSZEGFALVI EDIT
Tanulmányi Szerződés • December 17th, 2012
TANULMÁNYI SZERZŐDÉS
Tanulmányi Szerződés • November 22nd, 2021

Szár Községi Önkormányzat (2066 Szár, Rákóczi Ferenc utca 68., adószám: 15361552-2-07; képviseli: Németh Norbert polgármester, mint munkáltató (a továbbiakban: Munkáltató),

TANULMÁNYI SZERZŐDÉS1 (minta)
Tanulmányi Szerződés • June 28th, 2016

amely létrejött egyrészről [Munkáltató megnevezése (székhely:……………………..., cégjegyzékszáma: Cg……………………, adószáma: ………………….. képviseletében: …………………….., ügyvezető)], mint munkáltató (továbbiakban: „munkáltató”),

Országos Rendőr-Főkapitányság
Tanulmányi Szerződés • November 16th, 2022

amely létrejött a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) valamint a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos szolgálati viszonyban álló tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 33/2015. (VI. 16.) BM rendelet [a továbbiakban: 33/2015. (VI. 16.) BM rendelet] alapján

TANULMÁNYI SZERZŐDÉS
Tanulmányi Szerződés • October 4th, 2024

Tanulmányi szerződés, amely létrejött Mogyoród Nagyközség Önkormányzata 2146 Mogyoród, Dózsa György út 40. képviseletében Paulovics Géza Polgármester, mint munkáltató által a Mogyoródi Pillangós Óvoda 2146. Mogyoród, Veresegyházi út 8., adószáma: 16795066-2-13 továbbképzési terhére és Szikszai Éva óvodavezető

JELENTKEZÉSI LAP és TANULMÁNYI SZERZŐDÉS a 202. /202. tanévre,
Tanulmányi Szerződés • May 3rd, 2022

Tanuló neve Születési helye: Ideje: Állampolgársága: Tanulóazonosítója: Apa/gondviselő neve: Telefonszám: E-mail: Anya neve: Anya születéskori neve: Telefonszám: E-mail: Tanuló állandó lakhelye: Tanuló értesítési címe: Tanuló általános/ középiskolája: Osztálya: Osztályfőnöke: Korábban járt-e művészeti iskolába: Milyen tanszakra:

Tanulmányi Szerződés
Tanulmányi Szerződés • March 11th, 2023

A Felek rögzítik, hogy a Közalkalmazott szakmai fejlődésének előremozdítása és a Munkáltató szakember szükségletének megfelelő kielégítése kölcsönösen érdekükben áll, ezért a jelen tanulmányi szerződést kötik. A Felek rögzítik, hogy a képzés elvégzésére nem a Munkáltató kötelezte a Közalkalmazottat.