Common use of A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI Clause in Contracts

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. A Biztosítót a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg a biztosítási díj. A Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-

Appears in 3 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 7.1 A Biztosítót biztosítót a kockázatviselés időtartamárakezdetétől, annak megszűnése napjáig illeti meg teljes tartamára megilleti a – kockázatviselésének ellenszolgáltatására szolgáló – biztosítási díj. A Biztosító biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki, és azt az adott egyéves biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja időszakra állapítja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakbanSzerződő szedi be a Biztosítottaktól. 7.2 A biztosítás első díja a Biztosított által a szerződéshez történő csatlakozási kérelem benyújtásakor, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank folytatólagos díj pedig annak, a Biztosított által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben választott és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjukcsatlakozási kérelem beérkezésének visszaigazolásáról szóló dokumentumban megjelölt díjfizetési ütem szerinti időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. 7.3 A Szerződő, a Biztosított és a biztosító megállapodhatnak abban, hogy a díj megállapítása szempontjából Szerződő a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak biztosítás éves díját részletekben szedi be a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy Biztosítottól (havi, negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választanigyakoriság). A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg Biztosított részéről bankkártyás fizetéssel fizethető meg. 7.4 Ha a Bizto- sítót. A biztosítás első díjrészleteSzerződő az esedékes díjnak csak egy részét fizette meg, valamint folytatólagos díjrészletei és a felek által biztosító – a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó Ptk.- ban az első díjrészlet szereplő, a jelen szerződésre irányadó szabályok megfelelő alkalmazásával – eredménytelenül hívta fel a Szerződőt a befizetés kiegészítésére, a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. 7.5 A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – biztosító jogosult a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén évfordulóval történő módosítására, melyről az egyes Biztosítottakat évforduló előtt 45 nappal tájékoztatja. Amennyiben a Biztosított a díjemelést nem kívánja elfogadni, úgy jogosult a Készülékére vonatkozó biztosítási fedezetet 30 napos határidővel – tartozik megfizetnifelmondási idővel évfordulóra felmondani. A Biztosító Amennyiben a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnekBiztosított a fedezetet nem mondja fel, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembebiztosító úgy tekinti, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapotdíjemelést elfogadja, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha és a biztosítási fedezet az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-évforulót követő naptól az új díjjal marad érvényben.

Appears in 2 contracts

Samples: Simple Csoportos Készülékbiztosítás, Simple Csoportos Készülékbiztosítás

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 1. A Biztosítót biztosítási díj megállapításának alapja a kockázatviselés időtartamáraSzerzôdô által választott, annak megszűnése napjáig illeti meg biztosítani kívánt alap- és kiegészítô biztosítások keretében a Szerzôdô által meghatározott biztosítási díjösszeg. A Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja kiSzerzôdô által összeállított ajánlati tartalomra, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosíthatóajánlattételkor bekért adatok figyelembe vételével, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyaldíjkalkulálás folyamatában, az általa gondozott veszélyközösség tagjainak vagyonával összefüggô károk rendezése során szerzett tapasztalatai, 2. Jelen biztosítás éves díjú. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszakfelek megállapodhatnak az éves díj részletekben (havi, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakbannegyedéves, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben féléves) történô megfizetésérôl és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. TájékoztatjukSzerzôdô dönthet arról is, hogy a díj megállapítása szempontjából díjat a társaságunk Biztosító által meghirdetett díjtarifa csak felkínált lehetôségek közül milyen módon kívánja fizetni. Jelen feltétel kiadásának idôpontjában a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételtSzerzôdô az alábbi díjfizetési módok közül választhat: • egyedi utalás, • csoportos beszedés. A határozatlan időre szóló biztosítás díját különbözô díjfizetési módok mûködésérôl a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetniBiztosító a honlapján ad tájékoztatást (xxxxx://xxx.xxxxx.xx/ ugyintezes/dijfizetesi-kisokos.html). A díjfizetés csekkenSzerzôdô által választott díjfizetési mód és gyakoriság az ajánlaton/kötvényen kerül meghatározásra, csoportos beszedési megbízássalmelynek megváltoztatását a Szerzôdô a biztosítási idôszak lejárta elôtt 60 nappal szerzôdésmódosítási javaslattal kezdeményezheti. 3. Amennyiben a szerzôdés kockázatviselési kezdete megelôzi a biztosítási év elsô napját, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a köztes idôszakra a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhettört díjat számít fel. Csekkes díjfizetésnél csak (Tört díj számítása: az éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. A biztosítás első díjrészletedíj/12, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig osztva az adott díjfizetési időszaknak hónap napjainak számával – matematikai kerekítés szabályai szerint kerekítve –, majd felszorozva az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetniadott hónapra kockázatban lévô napok számával.) 4. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérhetiszerzôdésben minimál díjat alkalmazhat, melybôl további engedmény nem adható. 5. A biztosítás elsô díjrészlete (tört díj akkor tekinthető megfizetettnekplusz a gyakoriság szerinti díj) vagy az esetleges egyszeri díj a felek által meghatározott idôpontban, ha azt ennek hiányában a Biztosító bankszámláján jó- váírtákszerzôdés létrejöttekor esedékes. KérjükA folytatólagos díj annak az idôszaknak az elsô napján esedékes, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében amelyre a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapotvonatkozik. 6. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy és ezzel a fedezetlenségi díjat nem fizetik megszerzôdés megszûnik, a Biztosító az egész biztosítási idôszakra járó díj megfizetését követelheti. 7. A szerzôdés megszûnésének egyéb eseteiben a Biztosító az addig a napig járó díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-megfizetését követelheti, amikor

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 1. A Biztosítót biztosítási díj megállapításának alapja a kockázatviselés időtartamáraSzerződő által választott, annak megszűnése napjáig illeti biztosítani kívánt alap- és kiegészítő biztosítások keretében a) a Szerződő által meghatározott biztosítási összeg, vagy b) amennyiben biztosítási összeg a szerződéskötéskor nem kerül meghatározásra (A kárbiztosítás különös feltételei III. 4.1. és 4.2. pont), úgy az épület/lakás hasznos alapterülete (A kárbiztosítás különös feltételei III. 5.). A Biztosító a Szerződő által összeállított ajánlati tartalomra, az aján- lattételkor bekért adatok figyelembe vételével, a díjkalkulálás folya- matában határozza meg a biztosítási szerződés díját. A Szerződő az igényeinek megfelelően állíthatja össze az ajánlatát a Biztosító által kínált kockázatok- ból4, ezekre tetszőleges összetételben kérhet díj-ajánlatokat, tájékozódhat az egyes kockázatok díjairól. A Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában az általa gondozott veszélyközösség tagjainak ingó és ingatlan vagyonával összefüggő károk rendezése során szerzett tapasztalatai, továbbá az aktuális piaci tényezők alapján határozza meg. Amennyiben a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja kiSzerződő a tartam során szerződésmódosítást kez- deményez, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja módosulhat. A Szerződő által kezdemé- nyezett szerződésmódosítás díjra gyakorolt hatásáról a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtólBiztosító telefonos ügyfélszolgálatától, az ügyfélszolgálatokon, illetve közvetítői tanácsadóján, illetve az általa megbízott alkuszon keresztül kaphat információt. 2. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyalJelen biztosítás éves díjú. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint felek megállapodhatnak az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben éves díj részletekben történő megfizetéséről és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. TájékoztatjukSzerződő dönthet arról is, hogy a díj megállapítása szempontjából díjat a társaságunk Biztosító által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételtfelkínált lehetőségek közül milyen módon kívánja fizetni. A határozatlan időre szóló biztosítás díját választott díjfizetési mód és gyakoriság alapján a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben Biztosító díjkedvezményt vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetnipótdíjat adhat. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, Az eltérő díjfizetési módokhoz és gyakoriságokhoz tartozó díjkedvezmények vagy pótdí- jak mértékéről az előző bekezdésben foglaltaknak megfelelően vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet(xxx.xxxx.xx/xxxxxxxxxxxx/000/xxxxxxxxxx- lakasbiztositas/28694/oke-lakasbiztositas-dijfizetesi-kedvezmenyei. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választanipdf) kaphat tájékoztatást a Szerződő. A Szerződő által választott díjfizetési mód és gyakoriság az ajánla- ton/kötvényen kerül meghatározásra, melynek megváltoztatását a Szerződő a biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítótidőszak lejárta előtt 60 nappal szerződésmó- dosítási javaslattal kezdeményezheti. A szerződésmódosítási javaslat tekintetében az V. 1. pont irányadó. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei díjrészlete a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttekor, létre- jöttekor esedékes; a folytatólagos díjrészlet díj pedig annak az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében amelyre a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-vonatkozik.

Appears in 2 contracts

Samples: Lakásbiztosítási Szabályzat, Lakásbiztosítási Szabályzat

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. A 8.1 Biztosítót a kockázatviselés időtartamárakezdetétől, annak megszűnése napjáig illeti meg teljes tartamára megilleti a – kockázatviselésének ellenszolgáltatására szolgáló – biztosítási díj. A . 8.2 Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki, és azt az adott egyéves biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja időszakra állapítja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. . 8.3 A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban díja az első díjrészlet a szerződés létrejöttekorajánlat megtételekor, a folytatólagos díjrészlet díj pedig az adott annak a szerződésben megjelölt díjfizetési ütem szerinti időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Az Jogi személy szerződő esetén átutalásos fizetési mód is választható az első és a folytatólagos díjak megfizetésére, ilyen esetben az első díjat az ajánlattételt követő 8 napon belül kell megfizetni. 8.4 Szerződő és biztosító megállapodhatnak abban, hogy szerződő a biztosítás éves díját részletekben fizeti meg (havi, negyedéves, féléves díjfizetési gyakoriság), 8.3 pont vonatkozó kitételeinek figyelembevételével. 8.5 Ha az esedékes díjat díjnak csak egy részét fizették meg, és a számviteli bizonylaton megjelölt határidőrebiztosító – a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó 8.6 pontban szereplő szabályok megfelelő alkalmazásával – eredménytelenül hívta fel szerződőt a befizetés kiegészítésére, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetniakkor a szerződés azon része marad fenn, ami a biztosító nyilvántartási rendszere alapján díjjal rendezett. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját biztosító az így módosított szerződésről tájékoztatást küld a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha Szerződőnek. 8.6 Ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat szerződő az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt díjat nem fizeti meg, biztosító a következményekre történő figyelmeztetés mellett Szerződőt a felszólítás elküldésétől számított legalább 30 napos póthatáridő tűzésével – a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést. 8.7 Ha a biztosítási esemény a biztosító biztosítási díjjal nem fedezett kockázatviselésének ideje alatt következik be, úgy a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni. A Biztosító és meg nem fizetett díja(ka)t a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha biztosító az esedékes biztosítási díjat vagy szolgáltatás, illetve a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a térítés összegéből levonhatja. 8.8 A biztosítási díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-az alábbi módokon fizethető:

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. A Biztosítót a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg a biztosítási díj. A Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérhetikamatot nem számít fel. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-

Appears in 2 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 17.1. A Biztosítót biztosító a díjat az egyéves biztosítási időszakra, koc- kázatarányosan állapítja meg. A biztosítót a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg a biztosítási díj. A Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja kezdetétől a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosíthatóteljes tartamára megilleti a díj. 17.2. Az éves díj részletekben is megfizethető, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyalrészletfizetés gyakorisága lehet havi, negyedéves és féléves. A határozatlan tartamú szerződésre Részletfizetés esetén a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetnibiztosító pótdíjat számíthat fel. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy gyakorisá- gát és esedékességét a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítótszerződés rögzíti. 17.3. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által díja a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet idő- pontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos létrejöttekor esedékes. Minden későbbi díj vagy díjrészlet pedig annak az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes, amelyik időszakra a biztosítási díj vagy díjrészlet vonatkozik. A biztosítási díj fizetése a szerződő fél vá- lasztása szerint történhet postai csekkel, banki átutalás vagy in- kasszó útján. Banki átutalás választása esetén a kötvényszámot fel kell tüntetni a megjegyzés rovatba azonosítás céljából. 17.4. A biztosító és a szerződő az első biztosítási díj megfize- tésére díjhalasztásban állapodhatnak meg. A halasztott első díj a megállapodás szerint esedékes. 17.5. A biztosító az egy évnél rövidebb tartamú szerződés dí- ját egy összegben állapítja meg (a továbbiakban: egyszeri díj). Az esedékes egyszeri díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőreszerződésben meghatározott időpontban, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját ennek hiányában a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően . Az egy évnél rövidebb időtartamra kötött szerződéseknél rész- letfizetési megállapodás nem állapodnak megköthető. 17.6. Ha a szerződő az üzemben tartó fedezetlenségi első díjat is köteles fizetnia szerződés hatálybalépése előtt befizeti, ezt az összeget a fedezetlenségi díjat hatálybalépés időpontjáig a biz- 17.7. Az esedékes díjrészletnél magasabb összeg befizetésével többletszolgáltatásra jogosultság nem keletkezik. A befizetett díjtöbbletet a biztosító a következő időszak biztosítási díjába beszámítja, vagy a szerződő kérésére az esedékes összeg biztosítóhoz történő beérkezéstől számított 60 napon belül a szerződőnek visszafizeti. 17.8. Ha a biztosítási díjrészlettel együtt – esemény bekövetkezik, és a biztosí- tó szolgáltatása kimeríti a biztosítási összeget/limitet, a biztosítási időszakra járó teljes díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel tartozik megfizetnia ténylegesen meg- állapított kárösszeg erejéig – a biztosítási esemény bekö- vetkezésének időpontjában esedékessé válik, és a bizto- sító jogosult e díjat az esetleges díjhátralékkal együtt a szolgáltatásába beszámítani. 17.9. A Biztosító vagyonbiztosítási kockázat elvállalását és a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A biztosítási díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt képzését befolyásoló tényezők: a) a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-különös feltételek szerint vállalt kockázat természete,

Appears in 2 contracts

Samples: Gép És Géptörés Biztosítási Szerződés, Géptörés Biztosítás

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 14.1. A Biztosítót biztosítót a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg kezdetétől a biztosítási kockázatvise- lés teljes tartamára megilleti a díj. A Biztosító biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja kiaz egyéves biztosítási időszakra, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja kockázatarányosan állapítja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. 14.2. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosíthatóAz éves díj részletekben is megfizethető, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyalrészletfizetés gyakorisága lehet havi, negyedéves és féléves. A határozatlan tartamú szerződésre Részletfizetés esetén a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetnibiztosító pótdíjat számíthat fel. A díjfizetés csekkengyakorisá- gát és esedékességét a szerződés rögzíti. 14.3. A biztosítás első díja a szerződésben meghatározott időpontban, csoportos beszedési megbízássalennek hiányában a szerződés létrejöttekor ese- dékes. Minden későbbi díj vagy díjrészlet pedig annak az idő- szaknak az első napján esedékes, folyószámláról átutalással, bankkártyával, amelyik időszakra a bizto- sítási díj vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választanidíjrészlet vonatkozik. A biztosítási díj fizetése a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg szerződő fél választása szerint történhet postai csekkel, banki átutalás vagy inkasszó útján. Banki átutalás választása ese- tén a Bizto- sítótkötvényszámot fel kell tüntetni a megjegyzés rovatban azonosítás céljából. A biztosítás szerződés létrejöttekor esedékes díjat a biztosító kérése esetén készpénzben kell megfizetni. 14.4. A biztosító és a szerződő az első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei biztosítási díj megfize- tésére díjhalasztásban állapodhatnak meg. A halasztott első díj a felek által megállapodás szerint esedékes. 14.5. A biztosító az egy évnél rövidebb tartamú szerződés dí- ját egy összegben állapítja meg (a továbbiakban: egyszeri díj). Az egyszeri díjat a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet a szerződés létrejöttekoridőpontban, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját ennek hiányában a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően . Az egy évnél rövidebb időtartamra kötött szerződéseknél rész- letfizetési megállapodás nem állapodnak megköthető. 14.6. Ha a szerződő az üzemben tartó fedezetlenségi első díjat is köteles fizetnia szerződés hatálybalépése előtt befizeti, ezt az összeget a hatálybalépés időpontjáig a biztosító kamatmentes előlegként kezeli. Ha a szerződés nem jön létre, a fedezetlenségi díjat biztosító a részére befizetett összeget az ajánlat visszautasításától számított 15 napon belül visszautalja a szer- ződőnek. 14.7. Az esedékes díjrészletnél magasabb összeg befizetésé- vel többletszolgáltatásra jogosultság nem keletkezik. A befi- zetett díjtöbbletet a biztosító a következő időszak biztosítási díjrészlettel együtt – díjába beszámítja, vagy a szerződő kérésére az összeg bizto- sítóhoz történő beérkezéstől számított 60 napon belül a szer- ződőnek visszafizeti. 14.8. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és a bizto- sító szolgáltatása kimeríti a biztosítási összeget/limitet, a biztosítási időszakra járó teljes díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel tartozik megfizetnia ténylegesen meg- állapított kárösszeg erejéig – a biztosítási esemény be- következésének időpontjában esedékessé válik, és a biz- tosító jogosult e díjat az esetleges díjhátralékkal együtt a szolgáltatásába beszámítani. 14.9. A Biztosító felelősségbiztosítási kockázat elvállalását és a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A biztosí- tási díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt képzését befolyásoló tényezők: a) a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank biztosított által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-végzett tevékenység(ek),

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozói Felelősségbiztosítás, Vállalkozói Felelősségbiztosítás

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 1. Jelen biztosítás éves díjú, az éves díj részletekben történô megfizetésének gyakorisága az ajánlaton kerül meghatározásra. 2. Az éves díj részletekben való fizetésének kedvezménye elvész, ha bármely részlet befizetése az esedékessége idôpontjában nem történik meg. A Biztosítót részletelmaradás a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg teljes idôszakra járó díjat esedékessé teheti. 3. Amennyiben a szerzôdés kockázatviselési kezdete megelôzi a biztosítási díjév elsô napját, a köztes idôszakra a Biztosító tört díjat számít fel. (Tört díj számítása: az éves biztosítási díj/12 – a matematikai kerekítés szabályai szerint kerekítve –, majd felszorozva az adott hónapra kockázatban lévô napok számával.) 4. A Biztosító a szerzôdésben minimál díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában alkalmazhat, melybôl további engedmény nem adható. 5. A Biztosító függô közvetítôje a meghirdetett díjtarifa kötelezôen bemutatandó megbízása alapján alakítja kijogosult biztosítási díj átvételére. A Szerzôdô által megbízott független közvetítô a köztük fennálló megbízás alapján jogosult biztosítási díj átvételére. 6. A biztosítás elsô díjrészlete (tört díj plusz a gyakoriság szerinti díj) vagy az esetleges egyszeri díj a felek által meghatározott idôpontban, ennek hiányában a szerzôdés létrejöttekor esedékes. A folytatólagos díj pedig annak az idôszaknak az elsô napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. 7. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha ezzel a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosíthatószerzôdés megszûnik, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyalBiztosító az egész biztosítási idôszakra járó díj megfizetését követelheti. 8. A határozatlan tartamú szerződésre szerzôdés megszûnésének egyéb eseteiben a biztosítási időszakBiztosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, határozott tar- tamú szerződésre pedig amikor kockázatviselése véget ért. Ha az idôarányos díjnál több díjat fizettek be, a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát Biztosító a díjtöbbletet köteles visszatéríteni. 9. Amennyiben a Szerzôdô a díjat – díjátvételre biztosítói meghatalmazással rendelkezô – többes ügynöknek fizette, a díjat – legkésôbb a fizetés napjától számított negyedik napon – a biztosító számlájára vagy pénztárába beérkezettnek kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket tekinteni; a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjukszerzôdô fél azonban bizonyíthatja, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-korábban érkezett be.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 11.1. A Biztosítót biztosítót a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg kezdetétől a kockázatviselés teljes tartamára megilleti a díj. Előzetes fedezetvállalás esetén a biztosítási díjdíj az előzetes fedezetvállalás időszakára is irányadó. 11.2. A Biztosító biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki, és azt az adott egyéves biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja időszakra állapítja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. 11.3. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei díja a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet a szerződés létrejöttekorbiztosító kockázatviselése kezdetének napján, a folytatólagos díjrészlet díj pedig az adott annak a díjfizetési időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. 11.4. A kockázatviselés kezdetének hónapjára a havidíj arányos része fizetendő, az adott hónapban a kockázatviselés kezdete után hátralévő napok száma és a teljes hónap napjainak száma aránya alapján. 11.5. A szerződő és a biztosító megállapodhatnak abban, hogy a szerződő vagy megbízása alapján a díjfizető a határozatlan tartamú biztosítás éves díját részletekben fizeti meg (havi, negyedéves, féléves díjfizetési gyakoriság). A díjfizetés módja lehet postai készpénz-átutalási megbízás, banki csoportos beszedési megbízás, vagy banki átutalás. 11.6. A Biztosító az általa követelt díjat a biztosítási szolgáltatás értékéből levonhatja. 11.7. A biztosító az egy évnél rövidebb tartamú szerződés díját egy összegben állapítja meg (a továbbiakban egyszeri díj). Az esedékes egyszeri díjat – ha a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig felek másként nem állapodnak meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni. 11.8. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérhetidíjbeszedéssel, hátralékkezeléssel kapcsolatban a következő szabály szerint jár el: A Biztosító a szerződő 500 Ft alatti tartozása megfizetését nem követeli, a szerződő részére 500 Ft alatti kifizetést nem teljesít. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt Amennyiben a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat tartozás vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik megkövetelés összege az értékhatárt meghaladja, a Biztosító a díj esedékességétől teljes összeget – beleértve az összeghatár alatti részt is – megfizeti/megfizetteti a szerződővel. 11.9. A szerződés megkötésének meghiúsulása esetén a szerződő az előzetes fedezetvállalás időszakára a biztosító által a kockázatvállalás előzetesen meghatározott módszerei alapján megállapított megfelelő díjat köteles megfizetni. 11.10. Az ajánlattevő által a biztosítási szerződés létrejötte előtt befizetett összeget a biztosító elkülönítetten kezeli, és csak a szerződés létrejötte után tekinti a biztosítás első díjának vagy díjrészletének. Ha a szerződés nem jön létre, a biztosító a részére befizetett összeget e tény megállapításától számított 3015 napon belül visszautalja az ajánlattevőnek. 11.11. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld A biztosító jogosult arra, hogy a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővelbiztosítási díj, illetve az önrészesedés módosítására javaslatot tegyen a következő biztosítási időszakra vonatkozó hatállyal. Egyide-A biztosító a módosított díjról és az önrészesedésről a biztosítási évforduló előtt legalább 50 nappal írásban értesíti a szerződőt. A szerződőnek joga van a 10.2.2. pontban foglaltaknak megfelelően felmondania a szerződést, ha a biztosító díjemelését vagy az önrészesedés módosítását nem fogadja el. Ha a szerződő, a biztosító szerződésmódosítási javaslatát a fentiek szerint írásban nem utasítja el, a biztosítási szerződést nem mondja fel, a szerződésmódosítást elfogadottnak kell tekinteni.

Appears in 1 contract

Samples: MKB Casco Biztosítás Ügyféltájékoztató

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. A 8.1 Biztosítót a kockázatviselés időtartamárakezdetétől, annak megszűnése napjáig illeti meg teljes tartamára megilleti a – kockázatviselésének ellenszolgáltatására szolgáló – biztosítási díj. A . 8.2 Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki, és azt az adott egyéves biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja időszakra állapítja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. . 8.3 A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban díja az első díjrészlet a szerződés létrejöttekorajánlat megtételekor, a folytatólagos díjrészlet díj pedig az adott annak a szerződésben megjelölt díjfizetési ütem szerinti időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Az Jogi személy szerződő esetén átutalásos fizetési mód is választható az első és a folytatólagos díjak megfizetésére, ilyen esetben az első díjat az ajánlattételt követő 8 napon belül kell megfizetni. 8.4 Szerződő és biztosító megállapodhatnak abban, hogy szerződő a biztosítás éves díját részletekben fizeti meg (havi, negyedéves, féléves díjfizetési gyakoriság), 8.3 pont vonatkozó kitételeinek figyelembevételével. 8.5 Ha az esedékes díjat díjnak csak egy részét fizették meg, és a számviteli bizonylaton megjelölt határidőrebiztosító – a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó 8.6 pontban szereplő szabályok megfelelő alkalmazásával – eredménytelenül hívta fel szerződőt a befizetés kiegészítésére, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját akkor a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha azon 8.6 Ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat szerződő az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt díjat nem fizeti meg, biztosító a következményekre történő figyelmeztetés mellett Szerződőt a felszólítás elküldésétől számított legalább 30 napos póthatáridő tűzésével – a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést. 8.7 Ha a biztosítási esemény a biztosító biztosítási díjjal nem fedezett kockázatviselésének ideje alatt következik be, úgy a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni. A Biztosító és meg nem fizetett díja(ka)t a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha biztosító az esedékes biztosítási díjat vagy szolgáltatás, illetve a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a térítés összegéből levonhatja. 8.8 A biztosítási díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-az alábbi módokon fizethető:

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek És Ügyfél Tájékoztató

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 14.1. A Biztosítót a kockázatviselés időtartamárakezdetétôl a kockázatviselés teljes tartamára megilleti a díj. Elôzetes fedezetvállalás esetén, annak megszűnése napjáig illeti meg idôtartamára a biztosítási díjdíjat a Biztosító egyedileg álla- pítja meg. 14.2. A Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja kiaz egyéves biztosítási idôszakra, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja koc- kázatarányosan állapítja meg, kivéve, ha a szerződés . 14.3. A biztosítás elsô díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosíthatószerzôdés létrejöttekor, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyalfolyta- tólagos díj pedig annak a biztosítási idôszaknak az elsô napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. 14.4. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmaznifelek az elsô díj halasztott fizetésében is megálla- podhatnak. A díjat meghatározó elemeket halasztott elsô díj a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazzamegállapodás szerint esedékes. 14.5. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben A Szerzôdô és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. TájékoztatjukBiztosító megállapodhatnak abban, hogy a díj megállapítása szempontjából Szerzôdô – vagy megbízása alapján a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak díjfizetô – a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló határozat- lan vagy az egy évnél hosszabb határozott tartamú biztosítás éves díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy részletekben fizeti meg (negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetnidíjfizetési gyakoriság). 14.6. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy Biztosító az egy évnél rövidebb tartamú szerzôdés díját egy összegben állapítja meg (a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhettovábbiakban: egyszeri díj). Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei Az egyszeri díjat – ha a felek által másként nem állapodnak meg – a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés szerzôdés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően . Az egy évnél rövidebb idôtartamra kötött szerzôdéseknél részletfizetési megállapodás nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetniköthetô. 14.7. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérhetidíjbeszedéssel, hátralékkezeléssel kapcsolatban a következô szabály szerint jár el: A Biztosító a Szerzôdô 500 Ft alatti tartozása megfizetését nem követeli, a Szerzôdô részére 500 Ft alatti kifizetést nem teljesít. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt Amennyiben a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat tartozás vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik megkövetelés összege az értékhatárt meghaladja, a Biztosító a díj esedékességétől teljes összeget – beleértve az összeghatár alatti részt is – megfi- zeti/megfizetteti a Szerzôdôvel. 14.8. A szerzôdés megkötésének meghiúsulása esetén a Szer- zôdô az elôzetes fedezetvállalás idôszakára a Biztosító által a kockázatvállalás elôzetesen meghatározott módszerei alapján megállapított megfelelô díjat köteles megfizetni. 14.9. A Szerzôdô által a biztosítási szerzôdés létrejötte elôtt befizetett összeget a Biztosító elkülönítetten kezeli, és csak a szerzôdés létrejötte után tekinti a biztosítás elsô díjának vagy díjrészletének. Ha a szerzôdés nem jön létre, a Biztosító a részére befizetett összeget az ajánlat visszautasításától számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-15 napon belül visszautalja az ajánlattevônek.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 1. A Biztosítót biztosítási díj megállapításának alapja a kockázatviselés időtartamáraSzerződő által választott, annak megszűnése napjáig illeti meg biztosítani kívánt alap- és kiegészítő biztosítások keretében a Szerződő által meghatározott biztosítási összeg. 2. Jelen biztosítás éves díjú. A felek megállapodhatnak az éves díj részletekben (havi, negyedéves, féléves) történő megfizetéséről és a Szerződő dönthet arról is, hogy a díjat a Biztosító által felkínált lehetőségek közül milyen módon kívánja fizetni. Jelen feltétel kiadásának időpontjában a Szerződő az alábbi díjfizetési módok közül választhat: • egyedi utalás, • csoportos beszedés. A különböző díjfizetési módok működéséről a Biztosító a honlapján ad tájékoztatást (xxxx.xx/xxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx- kisokos.html). A Szerződő által választott díjfizetési mód és gyakoriság az ajánlaton/kötvényen kerül meghatározásra, melynek megváltoztatását a Szerződő a biztosítási díjidőszak lejárta előtt 60 nappal szerződésmódosítási javaslattal kezdeményezheti. 3. Amennyiben a szerződés kockázatviselési kezdete megelőzi a biztosítási év első napját, a köztes időszakra a Biztosító tört díjat számít fel. (Tört díj számítása: az éves biztosítási díj/12, osztva az adott hónap napjainak számával – matematikai kerekítés szabályai szerint kerekítve –, majd felszorozva az adott hónapra kockázatban lévő napok számával.) 4. A Biztosító a szerződésben minimál díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja kialkalmazhat, és azt az adott biztosítási időszak alatt melyből további engedmény nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítótadható. 5. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei díjrészlete (tört díj plusz a gyakoriság szerinti díj) vagy az esetleges egyszeri díj a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttekor, a létrejöttekor esedékes. A folytatólagos díjrészlet pedig díj annak az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. 6. Az esedékes díjat Ha a számviteli bizonylaton megjelölt határidőrebiztosítási esemény bekövetkezik, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját és ezzel a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetnimegszűnik, a fedezetlenségi díjat Biztosító az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a egész biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetnimegfizetését követelheti. 7. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjükaz addig a napig járó díj megfizetését követelheti, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-amikor

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 1. A Biztosítót biztosítási díj megállapításának alapja a kockázatviselés időtartamáraSzerzôdô által választott, annak megszűnése napjáig illeti meg biztosítani kívánt alap- és kiegészítô biztosítások keretében a Szerzôdô által meghatározott biztosítási díjösszeg. A Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja kiSzerzôdô által összeállított ajánlati tartalomra, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosíthatóajánlattételkor bekért adatok figyelembe vételével, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyaldíjkalkulálás folyamatában, az általa gondozott veszélyközösség tagjainak vagyonával összefüggô károk rendezése során szerzett tapasztalatai, 2. Jelen biztosítás éves díjú. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszakfelek megállapodhatnak az éves díj részletekben (havi, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakbannegyedéves, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben féléves) történô megfizetésérôl és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. TájékoztatjukSzerzôdô dönthet arról is, hogy a díj megállapítása szempontjából díjat a társaságunk Biztosító által meghirdetett díjtarifa csak felkínált lehetôségek közül milyen módon kívánja fizetni. Jelen feltétel kiadásának idôpontjában a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételtSzerzôdô az alábbi díjfizetési módok közül választhat: • egyedi utalás, • csoportos beszedés, • rendszeres bankkártyás díjfizetés. A határozatlan időre szóló biztosítás díját különbözô díjfizetési módok mûködésérôl a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetniBiztosíró a honlapján ad tájékoztatást (xxxxx://xxx.xxxxx.xx/ ugyintezes/dijfizetesi-kisokos.html). A díjfizetés csekkenSzerzôdô által választott díjfizetési mód és gyakoriság az ajánlaton/kötvényen kerül meghatározásra, csoportos beszedési megbízássalmelynek megváltoztatását a Szerzôdô a biztosítási idôszak lejárta elôtt 60 nappal szerzôdésmódosítási javaslattal kezdeményezheti. 3. Amennyiben a szerzôdés kockázatviselési kezdete megelôzi a biztosítási év elsô napját, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a köztes idôszakra a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhettört díjat számít fel. Csekkes díjfizetésnél csak (Tört díj számítása: az éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. A biztosítás első díjrészletedíj/12, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig osztva az adott díjfizetési időszaknak hónap napjainak számával – matematikai kerekítés szabályai szerint kerekítve –, majd felszorozva az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetniadott hónapra kockázatban lévô napok számával.) 4. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérhetiszerzôdésben minimál díjat alkalmazhat, melybôl további engedmény nem adható. 5. A biztosítás elsô díjrészlete (tört díj akkor tekinthető megfizetettnekplusz a gyakoriság szerinti díj) vagy az esetleges egyszeri díj a felek által meghatározott idôpontban, ha azt ennek hiányában a Biztosító bankszámláján jó- váírtákszerzôdés létrejöttekor esedékes. KérjükA folytatólagos díj annak az idôszaknak az elsô napján esedékes, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében amelyre a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapotvonatkozik. 6. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy és ezzel a fedezetlenségi díjat nem fizetik megszerzôdés megszûnik, a Biztosító az egész biztosítási idôszakra járó díj megfizetését követelheti. 7. A szerzôdés megszûnésének egyéb eseteiben a Biztosító az addig a napig járó díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-megfizetését követelheti, amikor

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 1. A Biztosítót biztosítási díj megállapításának alapja a kockázatviselés időtartamáraSzerződő által választott, annak megszűnése napjáig illeti biztosítani kívánt alap- és kiegészítő biztosítások keretében a) a Szerződő által meghatározott biztosítási összeg, vagy b) amennyiben biztosítási összeg a szerződéskötéskor nem kerül meghatározásra (A kárbiztosítás különös feltételei III. 4.1. és 4.2. pont), úgy az épület/lakás hasznos alapterülete (A kárbiztosítás különös feltételei III. 5.). A Biztosító a Szerződő által összeállított ajánlati tartalomra, az aján- lattételkor bekért adatok figyelembe vételével, a díjkalkulálás folya- matában határozza meg a biztosítási szerződés díját. A Szerződő az igényeinek megfelelően állíthatja össze az ajánlatát a Biztosító által kínált kockázatok- ból4, ezekre tetszőleges összetételben kérhet díj-ajánlatokat, tájékozódhat az egyes kockázatok díjairól. A Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában az általa gondozott veszélyközösség tagjainak ingó és ingatlan vagyonával összefüggő károk rendezése során szerzett tapasztalatai, továbbá az aktuális piaci tényezők alapján határozza meg. Amennyiben a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja kiSzerződő a tartam során szerződésmódosítást kez- deményez, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja módosulhat. A Szerződő által kezdemé- nyezett szerződésmódosítás díjra gyakorolt hatásáról a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtólBiztosító telefonos ügyfélszolgálatától, az ügyfélszolgálatokon, illetve közvetítői tanácsadóján, illetve az általa megbízott alkuszon keresztül kaphat információt. 2. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyalJelen biztosítás éves díjú. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint felek megállapodhatnak az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben éves díj részletekben történő megfizetéséről és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. TájékoztatjukSzerződő dönthet arról is, hogy a díj megállapítása szempontjából díjat a társaságunk Biztosító által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételtfelkínált lehetőségek közül milyen módon kívánja fizetni. A határozatlan időre szóló biztosítás díját választott díjfizetési mód és gyakoriság alapján a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben Biztosító díjkedvezményt vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetnipótdíjat adhat. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, Az eltérő díjfizetési módokhoz és gyakoriságokhoz tartozó díjkedvezmények vagy pótdí- jak mértékéről az előző bekezdésben foglaltaknak megfelelően vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani(xxxx.xx/xxxxxxxxxxxx/000/xxxxxxxxxxxxxxx- biztositas/28694/oke-lakasbiztositas-dijfizetesi-kedvezmenyei.pdf) kaphat tájékoztatást a Szerződő. A Szerződő által választott díjfizetési mód és gyakoriság az ajánla- ton/kötvényen kerül meghatározásra, melynek megváltoztatását a Szerződő a biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítótidőszak lejárta előtt 60 nappal szerződésmó- dosítási javaslattal kezdeményezheti. A szerződésmódosítási javaslat tekintetében az V. 1. pont irányadó. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei díjrészlete a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttekor, létre- jöttekor esedékes; a folytatólagos díjrészlet díj pedig annak az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében amelyre a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-vonatkozik.

Appears in 1 contract

Samples: Lakásbiztosítási Szabályzat

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 14.1. A Biztosítót biztosítót a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg kezdetétől a biztosítási kockázatvi- selés teljes tartamára megilleti a díj. A Biztosító biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja kiaz egy- éves biztosítási időszakra, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja kockázatarányosan állapítja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. 14.2. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosíthatóAz éves díj részletekben is megfizethető, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyalrészletfizetés gyakorisága lehet havi, negyedéves és féléves. A határozatlan tartamú szerződésre Részletfizetés esetén a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetnibiztosító pótdíjat számíthat fel. A díjfizetés csekkengyakorisá- gát és esedékességét a szerződés rögzíti. 14.3. A biztosítás első díja a szerződésben meghatározott időpontban, csoportos beszedési megbízássalennek hiányában a szerződés létrejöttekor ese- dékes. Minden későbbi díj vagy díjrészlet pedig annak az idő- szaknak az első napján esedékes, folyószámláról átutalással, bankkártyával, amelyik időszakra a bizto- sítási díj vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választanidíjrészlet vonatkozik. A biztosítási díj fizetése a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg szerződő fél választása szerint történhet postai csekkel, banki átutalás vagy inkasszó útján. Banki átutalás választása ese- tén a Bizto- sítótkötvényszámot fel kell tüntetni a megjegyzés rovatban azonosítás céljából. A biztosítás szerződés létrejöttekor esedékes díjat a biztosító kérése esetén készpénzben kell megfizetni. 14.4. A biztosító és a szerződő az első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei biztosítási díj megfize- tésére díjhalasztásban állapodhatnak meg. A halasztott első díj a felek által megállapodás szerint esedékes. 14.5. A biztosító az egy évnél rövidebb tartamú szerződés dí- ját egy összegben állapítja meg (a továbbiakban: egyszeri díj). Az egyszeri díjat a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet a szerződés létrejöttekoridőpontban, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját ennek hiányában a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően . Az egy évnél rövidebb időtartamra kötött szerződéseknél rész- letfizetési megállapodás nem állapodnak megköthető. 14.6. Ha a szerződő az üzemben tartó fedezetlenségi első díjat is köteles fizetnia szerződés hatálybalépése előtt befizeti, ezt az összeget a hatálybalépés időpontjáig a biztosító kamatmentes előlegként kezeli. Ha a szerződés nem jön létre, a fedezetlenségi díjat biztosító a részére befizetett összeget az ajánlat visszautasításától számított 15 napon belül visszautalja a szerződőnek. 14.7. Az esedékes díjrészletnél magasabb összeg befize- tésével többletszolgáltatásra jogosultság nem keletkezik. A befizetett díjtöbbletet a biztosító a következő időszak bizto- sítási díjába beszámítja, vagy a szerződő kérésére az összeg biztosítóhoz történő beérkezéstől számított 60 napon belül a szerződőnek visszafizeti. 14.8. Ha a biztosítási díjrészlettel együtt – esemény bekövetkezik, és a bizto- sító szolgáltatása kimeríti a biztosítási összeget/limitet, a biztosítási időszakra járó teljes díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel tartozik megfizetnia ténylegesen meg- állapított kárösszeg erejéig – a biztosítási esemény be- következésének időpontjában esedékessé válik, és a biz- tosító jogosult e díjat az esetleges díjhátralékkal együtt a szolgáltatásába beszámítani. 14.9. A Biztosító felelősségbiztosítási kockázat elvállalását és a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A biztosí- tási díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt képzését befolyásoló tényezők: a) a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank biztosított által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-végzett tevékenység(ek),

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozói Felelősségbiztosítás

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 7.1 A Biztosítót biztosítót a kockázatviselés időtartamárakezdetétől, annak megszűnése napjáig illeti meg teljes tartamára megilleti a – kockázatviselésének ellenszolgáltatására szolgáló – biztosítási díj. A Biztosító biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki, és azt az adott egyéves biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja időszakra állapítja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakbanSzerződő szedi be a Biztosítottaktól. 7.2 A biztosítás első díja a Biztosított által a szerződéshez történő csatlakozási kérelem benyújtásakor, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank folytatólagos díj pedig annak, a Biztosított által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben választott és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjukcsatlakozási kérelem beérkezésének visszaigazolásáról szóló dokumentumban megjelölt díjfizetési ütem szerinti időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. 7.3 A Szerződő, Biztosított és a biztosító megállapodhatnak abban, hogy a díj megállapítása szempontjából Szerződő a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak biztosítás éves díját részletekben szedi be a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy Biztosítottól (havi, negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választanigyakoriság). A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg Biztosított részéről bankkártyás vagy QR kódos fizetéssel fizethető meg. 7.4 Ha a Bizto- sítót. A biztosítás első díjrészleteSzerződő az esedékes díjnak csak egy részét fizette meg, valamint folytatólagos díjrészletei és a felek által biztosító – a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó Ptk.- ban az első díjrészlet szereplő, a jelen szerződésre irányadó szabályok megfelelő alkalmazásával – eredménytelenül hívta fel a Szerződőt a befizetés kiegészítésére, a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. 7.5 A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – biztosító jogosult a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén évfordulóval történő módosítására, melyről az egyes Biztosítottakat évforduló előtt 45 nappal tájékoztatja. Amennyiben a Biztosított a díjemelést nem kívánja elfogadni, úgy jogosult a Készülékére vonatkozó biztosítási fedezetet 30 napos határidővel – tartozik megfizetnifelmondási idővel évfordulóra felmondani. A Biztosító Amennyiben a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnekBiztosított a fedezetet nem mondja fel, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembebiztosító úgy tekinti, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapotdíjemelést elfogadja, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha és a biztosítási fedezet az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-évforulót követő naptól az új díjjal marad érvényben.

Appears in 1 contract

Samples: Simple Csoportos Készülékbiztosítási Szerződés

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. A Biztosítót a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg a biztosítási díj. A Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási biztosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-

Appears in 1 contract

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. A Biztosítót a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg a biztosítási díj. A Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja változtathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének kötelezettségének megsértése következtében követ- keztében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó megállapítandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges visszame- nőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú határo- zott tartamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazzatartalmazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat díjtarifát társaságunk a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint megjeleníti valamit az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben helyiségben és a hon- lapunkon Biztosító saját honlapján folyamatosan hozzáférhetővé tesszükhozzáfér- hetővé teszi. Tájékoztatjuk, hogy a A díj megállapítása megállapítás szempontjából a társaságunk által meghirdetett meghirdettett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink ügyfelek javára tartalmaz különb- ségtételtkülönbségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási biztosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben részletekben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos csopor- tos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyávalbankkár- tyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül ke- resztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot gya- koriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítótBiztosítót. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesekesedéke- sek. Ennek hiányá- ban hiányában az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől esedékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási biztosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi fede- zetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási biz- tosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel ha- táridővel – tartozik megfizetni. A Biztosító a késedelmes díjfizetés díjfize- tés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat kamatot nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-számít fel.

Appears in 1 contract

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 7.1 A Biztosítót biztosítót a kockázatviselés időtartamárakezdetétől, annak megszűnése napjáig illeti meg teljes tartamára megilleti a – kockázatviselésének ellenszolgáltatására szolgáló – biztosítási díj. A Biztosító biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában biztosítás díját a meghirdetett kockázatviselés kezdetén hatályos díjtarifa alapján alakítja ki. A biztosító a biztosítási díjtételeket naptári negyedévente, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja a naptári negyedév első napjára állapítja meg, kivéve, ha illetve módosíthatja az alábbi okok esetén: 7.2 A biztosító a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben díjat az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a egyéves biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. időszakra állapítja meg. 7.3 A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet díja a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet díj pedig az adott annak a szerződésben megjelölt díjfizetési ütem szerinti időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. 7.4 A díjtételek meghatározásakor a biztosító minden esetben úgy jár el, hogy a kedvezmények az új és a meglévő ügyfelekre is vonatkoznak. Az A kedvezmények mértékére vonatkozó tájékoztatás az alábbi oldalon érhető el: xxxxx://xxxxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx00. A szerződő által igénybe vett kedvezményeket a biztosítási ajánlat tételesen rögzíti. A biztosító az alábbi elemeken keresztül, illetve az alábbi típusok szerint érvényesít kedvezményeket az árazásban: 7.5 A Szerződő és a biztosító megállapodhatnak abban, hogy a Szerződő a biztosítás éves díját részletekben fizeti meg (havi, negyedéves, féléves díjfizetési gyakoriság). 7.6 A felek az első díj halasztott fizetésében is megállapodhatnak. A halasztott első díj a megállapodás szerint esedékes. 7.7 Ha az esedékes díjat díjnak csak egy részét fizették meg, és a számviteli bizonylaton megjelölt határidőrebiztosító – a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó, I./6.9. pontban szereplő szabályok megfelelő alkalmazásával – eredménytelenül hívta fel a Szerződőt a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. 7.8 Amennyiben a biztosítási esemény a biztosító biztosítási díjjal nem fedezett kockázatviselésének ideje alatt következik be, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetnibiztosítás még nem szűnt meg, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – úgy a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni. A Biztosító és meg nem fizetett díja(ka)t a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha biztosító az esedékes biztosítási díjat vagy szolgáltatás, illetve a fedezetlenségi díjat térítés összegéből levonhatja. 7.9 A biztosítási díj fizethető készpénz-átutalási megbízással (postai csekk), csoportos beszedési megbízással, átutalási megbízással és online bankkártyás befizetéssel. 7.10 A határidőre történő díjfizetésről a Szerződőnek kell gondoskodnia. Ha a szerződésben csoportos beszedési megbízással történő díjfizetés szerepel, és ennek ellenére a díjfizetés csoportos beszedési megbízás útján, a Szerződő érdekkörébe eső okból nem fizetik valósul meg, és ezt a Biztosító Szerződő a díj esedékességétől számított 30biztosító felszólítása ellenére sem orvosolja, úgy a biztosító jogosult a díjfizetés módját egyoldalúan átutalási megbízásos fizetési módra módosítani. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld Amennyiben ezt követően a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-Szerződő a csoportos beszedési megbízással történő díjfizetés lehetőségét bankjánál megteremti, és erről a biztosító értesül, úgy az eredeti díjfizetési módot a biztosító további külön értesítés nélkül visszaállítja.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, A DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI. 1. A Biztosítót biztosítási díj megállapításának alapja a kockázatviselés időtartamáraSzerződő által választott, annak megszűnése napjáig illeti meg biztosítani kívánt alap- és kiegészítő biztosítások keretében a Szerződő által meghatározott biztosítási összeg. 2. Jelen biztosítás éves díjú. A felek megállapodhatnak az éves díj részletekben (havi, negyedéves, féléves) történő megfizetéséről és a Szerződő dönthet arról is, hogy a díjat a Biztosító által felkínált lehetőségek közül milyen módon kívánja fizetni. Jelen feltétel kiadásának időpontjában a Szerződő az alábbi díjfizetési módok közül választhat: • egyedi utalás, • csoportos beszedés. A különböző díjfizetési módok működéséről a Biztosító a honlapján ad tájékoztatást (xxx.xxxx.xx/xxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx- kisokos.html). A Szerződő által választott díjfizetési mód és gyakoriság az ajánlaton/kötvényen kerül meghatározásra, melynek megváltoztatását a Szerződő a biztosítási díjidőszak lejárta előtt 60 nappal szerződésmódosítási javaslattal kezdeményezheti. 3. Amennyiben a szerződés kockázatviselési kezdete megelőzi a biztosítási év első napját, a köztes időszakra a Biztosító tört díjat számít fel. (Tört díj számítása: az éves biztosítási díj/12, osztva az adott hónap napjainak számával – matematikai kerekítés szabályai szerint kerekítve –, majd felszorozva az adott hónapra kockázatban lévő napok számával.) 4. A Biztosító a szerződésben minimál díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja kialkalmazhat, és azt az adott biztosítási időszak alatt melyből további engedmény nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítótadható. 5. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei díjrészlete (tört díj plusz a gyakoriság szerinti díj) vagy az esetleges egyszeri díj a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttekor, a létrejöttekor esedékes. A folytatólagos díjrészlet pedig díj annak az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. 6. Az esedékes díjat Ha a számviteli bizonylaton megjelölt határidőrebiztosítási esemény bekövetkezik, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját és ezzel a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetnimegszűnik, a fedezetlenségi díjat Biztosító az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a egész biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetnimegfizetését követelheti. 7. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjükaz addig a napig járó díj megfizetését követelheti, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-amikor

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement