A biztosítási esemény. Biztosítási eseménynek minősül, ha a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt a biztosított – vagy olyan személy, akinek magatartásáért a biz- tosított a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tarto- zik – a biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakat; – a társasház szervezeti és működési szabályzatában leírtakat; – társasház és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátására, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a – társasház vagyonában; – tulajdonostársak vagyonában; – tulajdonostársak életében vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított a magyar jog sza- bályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik, feltéve, hogy a kár nem esik a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alá. A biztosító nem nyújt fedezetet a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért (sérelemdíj), valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekre, kamatokra. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt a. a károsult beleegyezésével okozta; b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl; c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben; x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a kár- okozót kártalanításra kötelezi.
Appears in 4 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosítási esemény. Biztosítási eseménynek minősül, ha a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt a biztosított – vagy olyan személy, akinek magatartásáért a biz- tosított bizto- sított a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tarto- zik tartozik: – a biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakatszerződésben; – a társasház szervezeti és működési szabályzatában leírtakat; – társasház és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben lakásszövetkezet alapszabályában foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátására, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő lakásszövet- kezeti tevékenység ellátásával kapcsolatos valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel kötelezett- ségszegéssel a – társasház lakásszövetkezet vagyonában; – tulajdonostársak lakásszövetkezet tagjainak vagyonában; – tulajdonostársak lakásszövetkezet tagjainak életében vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított lakásszövetkezet a magyar jog sza- bályai szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik, feltéve, hogy a kár nem esik a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alá. A biztosító nem nyújt fedezetet a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért (sérelemdíj), valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás felelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekre, kamatokra. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a kár- okozót kártalanításra kötelezi.
Appears in 4 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosítási esemény. Biztosítási eseménynek minősül, ha a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt a biztosított – vagy olyan személy, akinek magatartásáért a biz- tosított a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tarto- zik – a biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakat; – a társasház szervezeti és működési szabályzatában leírtakat; – társasház és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátására, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a – társasház vagyonában; – tulajdonostársak vagyonában; – tulajdonostársak életében vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított a magyar jog sza- bályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik, feltéve, hogy a kár nem esik a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alá. A biztosító nem nyújt fedezetet a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért (sérelemdíj), valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekre, kamatokra. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx d. jogszabály által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a kár- okozót kártalanításra kötelezi.
Appears in 3 contracts
Samples: Groupama Társasházközösségek És Lakásszövetkezetek Biztosítása, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosítási esemény. Biztosítási eseménynek minősül, ha a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt a biztosított – vagy olyan személy, akinek magatartásáért a biz- tosított bizto- sított a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tarto- zik tartozik: – a biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakatszerződésben; – a társasház szervezeti és működési szabályzatában leírtakat; – társasház és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben lakásszövetkezet alapszabályában foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátására, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő lakásszövet- kezeti tevékenység ellátásával kapcsolatos valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel kötelezett- ségszegéssel a – társasház lakásszövetkezet vagyonában; – tulajdonostársak lakásszövetkezet tagjainak vagyonában; – tulajdonostársak lakásszövetkezet tagjainak életében vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított lakásszövetkezet a magyar jog sza- bályai szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik, feltéve, hogy a kár nem esik a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alá. A biztosító nem nyújt fedezetet a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért (sérelemdíj), valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás felelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekre, kamatokra. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx d. jogszabály által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a kár- okozót kártalanításra kötelezi.
Appears in 3 contracts
Samples: Groupama Társasházközösségek És Lakásszövetkezetek Biztosítása, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosítási esemény. Biztosítási eseménynek minősülII.2.1. A biztosítási esemény olyan, ha a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt a biztosított másnak – vagy olyan személyszolgáltatói tevékenységen kívül – okozott személyi sérü- léses és balesetszerűen, akinek magatartásáért a biz- tosított a magyar anyagi jog szabályai szerint hirtelen, váratlan módon bekövetkező dologi kár miatti kártérítési felelősséggel tarto- zik – a biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakat; – a társasház szervezeti és működési szabályzatában leírtakat; – társasház és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátásárakötele- zettség, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a – társasház vagyonában; – tulajdonostársak vagyonában; – tulajdonostársak életében vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított amelyet a magyar jog sza- bályai szerint kártérítési felelősséggel tartozikjelen szerződés biztosítottjának kell teljesítenie, és amelynek a teljesítése alól a biztosítottat a biztosító – biztosítási díj fizetése ellenében – jelen feltételben, a különös feltételekben és a külön feltételekben meghatározottak szerint mentesíti. Jelen feltétel alkalmazása szempontjából – személysérülés az, ha valaki meghal, egészségkárosodást vagy testi sérülést szenved; – dologi kár az, ha valamilyen tárgy megsemmisül, megsérül vagy használhatatlanná válik. Do- lognak számít minden birtokba vehető testi tárgy, így a pénz és az értékpapír is.
II.2.2. Biztosítási esemény továbbá olyan, más személy személyiségi jogát sértő magatartás is, melyre tekintettel a biztosított sérelemdíj fizetésére köteles, feltéve, hogy a kár személyiségi jog megsértése olyan – jelen szerződés alapján biztosítási fedezetbe vont – károkozó magatartással áll közvetlen összefüggésben, amelyért a biztosítottat kártérítési felelősség terheli. Jelen feltételnek a károkozó magatartásra, kárra, kártérítési kötelezettségre vonatkozó rendelkezé- sei megfelelően alkalmazandók a személyiségi jogsértő magatartásra, sérelemdíjra és sérelemdíj fizetési kötelezettségre, amennyiben a feltétel eltérően nem esik a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alárendelkezik.
II.2.3. A biztosító nem nyújt fedezetet a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért (sérelemdíj)sorozatkárok egy biztosítási eseménynek minősülnek. Sorozatkárnak tekintendők az egyazon károkozói magatartásból, illetve okból eredő, valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekreaz azonos okra visszavezethető, kamatokra. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés elhárítása érdekében a támadónak okoztade eltérő időpontokban bekövetkezett károk, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okoztaok és okozat közötti összefüggés jogi, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okoztagazdasági vagy műszaki vonatkozásban fennáll, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sértifüggetlenül attól, vagy a jogszabály a kár- okozót kártalanításra kötelezihogy több károsult lép fel kártérítési igénnyel.
Appears in 2 contracts
Samples: Építés És Szerelésbiztosítás, Szerelésbiztosítás (e.a.r.) Különös Feltételei
A biztosítási esemény. Biztosítási eseménynek minősül, ha I.1. A biztosító jelen feltételek alapján létrejött biztosítási szerződés keretében azoknak a károknak a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt szerződésben meghatározott biztosítási összeg erejéig történő megtérítésére vállal köte- lezettséget, amelyekért a biztosított – vagy olyan személy, akinek magatartásáért fuvarozói minőségben – a biz- tosított fuvarozott idegen vagyontárgyak- ban keletkezett károkért a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tarto- zik – kötelezettséggel tartozik. A biztosítás kiterjed azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére és azoknak a megalapozatlan kártérítési igényeknek az elhárítására, melyeket az előzőekben meghatározott te- vékenység alapján a biztosítottal szemben támasztanak. A biztosító kockázatviselése kizárólag a biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakat; – ajánlaton illetve kötvényben rendszám szerint megjelölt fuvareszközökkel (SZZ35 sz. záradék alkalmazása esetén a társasház szervezeti és működési szabályzatában leírtakat; – társasház megjelölt vontatókkal) és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátásárabiztosított által saját nevében végzett fuvarozásokra érvényes.
I.2. A biztosítási esemény továbbá olyan, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon megszegimásnak okozott kár miatti kártérítési kötelezettség, és ezzel a kötelezettségszegéssel a – társasház vagyonában; – tulajdonostársak vagyonában; – tulajdonostársak életében vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított amelyet a magyar jog sza- bályai szerint jelen szerződés biztosítottjának kell teljesítenie, és amelynek a teljesítése alól a biztosítottat a biztosító – biztosítási díj fizetése ellenében – jelen feltételben, a kiegészítő feltételek- ben és a külön feltételekben meghatározottak szerint mentesíti.
I.3. Biztosítási esemény továbbá olyan, más személy személyiségi jogát sértő magatartás, melyre te- kintettel a biztosított sérelemdíj fizetésére köteles, és amelynek a teljesítése alól a biztosítottat a biztosító jelen feltételben és a külön feltételekben meghatározottak szerint mentesíti. Jelen feltételnek a károkozó magatartásra, kárra, kártérítési felelősséggel tartozikkötelezettségre vonatkozó rendelkezé- sei megfelelően alkalmazandók a személyiségi jogsértő magatartásra, feltévesérelemdíjra és sérelemdíj fizetési kötelezettségre, hogy amennyiben a kár feltétel eltérően nem esik a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alárendelkezik.
I.4. A biztosító nem nyújt fedezetet a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért (sérelemdíj)sorozatkárok egy biztosítási eseménynek minősülnek. Sorozatkárnak tekintendők az egyazon károkozói magatartásból, illetve okból eredő, valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekreaz azonos okra visszavezethető, kamatokra. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés elhárítása érdekében a támadónak okoztade eltérő időpontokban bekövetkezett károk, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okoztaok és okozat közötti összefüggés jogi, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okoztagazdasági vagy műszaki vonatkozásban fennáll, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sértifüggetlenül attól, vagy a jogszabály a kár- okozót kártalanításra kötelezihogy több károsult lép fel kártérítési igénnyel.
Appears in 2 contracts
Samples: Közúti Árufuvarozói Biztosítási Feltételek, Közúti Árufuvarozói Biztosítási Feltételek
A biztosítási esemény. 3.1. A biztosítási esemény a biztosított jogellenes és felróható kár- okozó magatartása, amelynek pontos meghatározását a különös fel- tételek tartalmazzák. Biztosítási eseménynek minősülesemény bekövetkezése esetén, ha amennyiben az egyes különös feltételek úgy rendelkeznek, a bizto- sító megtéríti a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt a biztosított – vagy olyan személyeseménnyel kapcsolatosan bekövetkező, akinek magatartásáért a biz- tosított a magyar anyagi az élet, testi épség és az egészség személyiségi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tarto- zik – a biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakat; – a társasház szervezeti megsértése alap- xxx xxxxxxxxx sérelemdíjat is az ott meghatározott módon, mérték- ben és működési szabályzatában leírtakat; – társasház és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátásárafeltételekkel. Kérjük, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a – társasház vagyonában; – tulajdonostársak vagyonában; – tulajdonostársak életében vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított a magyar jog sza- bályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik, feltévefeltétlenül tekintse meg, hogy a kár nem esik kapcsolódó különös felté- telben a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alá. A biztosító nem az élet, testi épség és az egészség személyiségi jog megsértése esetén nyújt-e, illetve milyen módon, mértékben és fel- tételekkel nyújt fedezetet a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért (sérelemdíj), valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekre, kamatokraszolgáltatást!
3.2. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással el- hárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;; vagy
x. xxxxxxxxxx d. jogszabály által megengedett magatartással okozta, és a magatartás maga- tartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály jog- szabály a kár- okozót károkozót kártalanításra kötelezi. Nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolat- ban, amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia. A biztosítási érdek a biztosított vagyoni helyzetében a károkozás miatt várható vagyoni csökkenés megakadályozása.
Appears in 2 contracts
Samples: Felelősségbiztosítási Szerződés, Felelősségbiztosítási Szerződés
A biztosítási esemény. 3.1. A biztosítási esemény a biztosított jogellenes és felróható károko- zó magatartása, amelynek pontos meghatározását a különös feltételek tartalmazzák. Biztosítási eseménynek minősülesemény bekövetkezése esetén, ha amennyiben az egyes különös feltételek úgy rendelkeznek, a biztosító megtéríti a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt a biztosított – vagy olyan személyeseménnyel kapcsolatosan bekövetkező, akinek magatartásáért a biz- tosított a magyar anyagi az élet, testi épség és az egészség személyiségi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tarto- zik – a biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakat; – a társasház szervezeti megsértése alapján felmerülő sérelem- díjat is az ott meghatározott módon, mértékben és működési szabályzatában leírtakat; – társasház és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátásárafeltételekkel. Kérjük, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a – társasház vagyonában; – tulajdonostársak vagyonában; – tulajdonostársak életében vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított a magyar jog sza- bályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik, feltévefeltétlenül tekintse meg, hogy a kár nem esik kapcsolódó különös felté- telben a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alá. A biztosító nem az élet, testi épség és az egészség személyiségi jog megsértése esetén nyújt-e, illetve milyen módon, mértékben és fel- tételekkel nyújt fedezetet a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért (sérelemdíj), valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekre, kamatokraszolgáltatást!
3.2. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással el- hárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;; vagy
x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okozta, és a magatartás maga- tartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály jog- szabály a kár- okozót károkozót kártalanításra kötelezi. Nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolat- ban, amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia. A biztosítási érdek a biztosított vagyoni helyzetében a károkozás miatt várható vagyoni csökkenés megakadályozása.
Appears in 2 contracts
Samples: Felelősségbiztosítási Szerződés, Felelősségbiztosítási Szerződés
A biztosítási esemény. Biztosítási eseménynek minősülII.1. A biztosítási esemény olyan másnak okozott kár miatti kártérítési kötelezettség bekövetkezése, ha a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt melyet a biztosított – vagy olyan személya biztosítási ajánlaton feltüntetett foglakozása gyakorlásával összefüggésben – munkaviszonyából, akinek magatartásáért közalkalmazotti, szolgálati, közszolgálati, kormányzati szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettségének vétkes megszegésével, gondatlanul okozott és mely kárért a biz- tosított a magyar anyagi jog munkajog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tarto- zik – a biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakat; – a társasház szervezeti és működési szabályzatában leírtakat; – társasház és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátására, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a – társasház vagyonában; – tulajdonostársak vagyonában; – tulajdonostársak életében vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított a magyar jog sza- bályai szerint munkálta- tóval szemben kártérítési felelősséggel tartozik.
II.2. A biztosítás jelen feltétel alapján kizárólag azokat a – biztosítottat terhelő – munkáltatói kártérítési igényeket fedezi, melyeket a munkáltató a biztosított munkavállaló által okozott személyi sérüléses, dologi és tisztán vagyoni kár miatt érvényesít a biztosítottal szemben, feltéve, hogy a munkavállaló a kárt a munkaköréhez kapcsolódó feladatok és munkák elvégzése során, azzal összefüggésben vagy e feladatok és munkák elvégzésének elmulasztása miatt okozta. Jelen szerződés alkalmazásában – személyi sérüléses kár az, ha valaki meghal, egészségkárosodást vagy testi sérülést szenved, – dologi kár az, ha valamilyen tárgy megsemmisül, megsérül vagy használhatatlanná válik, – tisztán vagyoni kár az, amelyik nem esik személyi sérüléses kár, nem dologi kár és nem is ilyen kárra vezethető vissza.
II.3. Biztosítási esemény továbbá az olyan, a jelen biztosított munkáltatójának a személyiségi jogát sértő magatartás is, melyre tekintettel a biztosított sérelemdíj fizetésére köteles, feltéve, hogy a személyiségi jog megsértése olyan személyi sérüléses, dologi vagy tisztán vagyoni kárt okozó magatartással áll közvetlen összefüggésben, amelyért a biztosítottat kártérítési felelősség terheli. Jelen feltételnek a károkozó magatartásra, kárra, kártérítési kötelezettségre vonatkozó rendelkezései megfelelően alkalmazandók a személyi- ségi jogsértő magatartásra, sérelemdíjra és sérelemdíj fizetési kötelezettségre, amennyiben a feltétel eltérően nem rendelkezik.
II.4. A biztosítás a munkáltatónak okozott kárt legfeljebb olyan mértékben fedezi, amilyen mértékben a biztosított a munkajog szabályai szerint a kár megtérítésére köteles. Amennyiben a munkáltatónál kollektív szerződés van hatályban és az a munkavállalót terhelő kártérítés mértékét a munka törvénykönyvéről szóló mindenkor hatályos jogszabályban meghatározottnál magasabb összegben állapítja meg, akkor a biztosítás a kárt a kollektív szerződésben meghatározott korlátozás alámértékig, de legfeljebb a biztosítási összeg erejéig fedezi.
II.5. A biztosító nem nyújt fedezetet a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért Ha egy károkozói magatartásból vagy egyazon szabály megszegéséből több kártérítési kötelezettség származna, akkor az egy biztosítási ese- ménynek minősül (sérelemdíjsorozatkár), valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekre, kamatokra. Minden károkozás jogellenes, kivéveEgy biztosítási eseménynek minősül az is, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a kár- okozót kártalanításra kötelezitöbb szabályszegés miatt – amelyeket akár különböző személyek követtek el – jogalapját tekintve egy biztosítási igény keletkezik.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Jogvédelmi És Munkavállalói Felelősségbiztosítási Feltétel
A biztosítási esemény. Biztosítási 23. A biztosítási esemény olyan jövőbeni esemény, amelynek bekövetkezése bizonytalan és bekövetkezte esetén a biztosító a jelen szerződési feltételek szerinti biztosítási szolgáltatás nyújtására köteles. A jelen szerződési feltételek szempontjából biztosítási eseménynek minősül, ha a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje kockázatviselés tartama alatt a biztosított – a független biztosításközvetítői vagy olyan személybiztosítási szaktanácsadói tevékenysége során, akinek magatartásáért e minőségében eljárva: a biz- tosított a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tarto- zik – a biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakat; – a társasház szervezeti és működési szabályzatában leírtakat; – társasház és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátására, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon tevékenységére vonatkozó jogszabályi előírásokat megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a – társasház vagyonában; – tulajdonostársak vagyonában; – tulajdonostársak életében vagy egészségében vagyoni ügyfele vagyonában kárt okoz, és a bekövetkezett mely kárért a biztosított a magyar jog sza- bályai tevékenységére irányadó jogszabály szerint kártérítési felelősséggel tartozik, feltéve, hogy és a kár nem esik minősül a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alábiztosítással nem fedezett kárnak, illetve kizárt kockázatnak. A biztosított által okozott károkért a biztosító helytállási kötelezettsége csak akkor következik be, ha a fenti bekezdésben felsorolt valamennyi feltétel együttesen fennáll. Biztosítási esemény továbbá, ha a független biztosításközvetítő vagy biztosítási szaktanácsadó alkalmazottja vagy megbízottja a biztosított független biztosításközvetítői vagy biztosítási szaktanácsadói tevékenységében közreműködve: a független biztosításközvetítői, illetve biztosítási szaktanácsadói tevékenységre irányadó jogszabályi előírásokat megszegi, és az alkalmazott vagy a megbízott tevékenysége eredményeképpen a biztosított ügyfele vagyonában kár keletkezik, mely kárért a biztosított a tevékenységére irányadó jogszabály szerint kártérítési felelősséggel tartozik, és a kár nem nyújt fedezetet minősül biztosítással nem fedezett kárnak, illetve kizárt kockázatnak. Az alkalmazott, illetve megbízott által okozott károkért a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért (sérelemdíj)biztosító helytállási kötelezettsége csak akkor következik be, valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás ha a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekrefenti bekezdésben felsorolt valamennyi feltétel együttesen fennáll.
24. Egy biztosítási eseménynek minősül a sorozatkár, kamatokra. Minden károkozás jogellenes, kivévevalamint, ha a károkozó a magatartás több személynek okoz kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a kár- okozót kártalanításra kötelezi.
Appears in 1 contract
Samples: Független Biztosításközvetítői És Biztosítási Szaktanácsadói Felelősségbiztosítás
A biztosítási esemény. 1. Biztosítási eseménynek minősültekintjük azt a káreseményt, amelynek következtében a biztosított személyek a kocká- zatviselés helyén található telek, épületek, építmények - ide értve a telken található úszómedencét, kerti berende- zéseket, gyermekjátszóteret is - birtoklása és használata körében azok üzemeltetésével, felügyeletével, fenntartá- sával, megvilágításával egy harmadik személynek kárt okoznak és a magyar polgári jog szabályai szerint a biz- tosítottnak a jelen B/I/2. pont szerint vagyoni kár miatt kártérítési kötelezettsége származik, vagy származhat.
2. Jelen feltétel alapján a biztosító megtéríti a biztosítási eseménynek minősülő, szerződésen kívül okozott személysérüléses vagy tárgyrongálási (dologi) károkozás- ra visszavezethető vagyoni károkat, a harmadik személy által követelt kártérítés megállapításával és elhárításával kapcsolatban a biztosító által előzetesen jóváhagyott vagy az útmutatásai alapján felmerült eljárási költsége- ket - abban az esetben is, ha az igény jogtalannak bizo- nyul -, továbbá a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt a biztosított – vagy olyan személy, akinek magatartásáért biztosító utasítására folytatott eljárások során felmerült jogi védelem költségeit. A biztosító a biz- tosított kérésére a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tarto- zik – költségeket megelőlegezheti.
3. Kockázatviselés helyén található vagyontárgyak alatt ért- jük a biztosítottak tulajdonában lévő lakóépületen belüli, illetve azon kívüli vagyontárgyakat is, függetlenül azok biztosítottságától (pl.: az épület, az építmények, kerti berendezések, felvonók, játszótér, fűtés- és klímaberen- dezések, úszómedencék).
4. Több ugyanazon okból bekövetkező káresemény, illetve azon hasonló okok miatt bekövetkező káresemény, melyek között jogi, gazdasági vagy műszaki összefüggés áll fenn, egy biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakat; – eseménynek minősülnek függet- lenül a társasház szervezeti károk bekövetkezésének, illetve az igények érvé- nyesítésének időbeni eloszlásától és működési szabályzatában leírtakat; – társasház az igényt érvényesítő károsultak számától (sorozatkár).
5. Személyi sérüléses kárnak minősül az ember halála vagy bármilyen testi sérülése. Dologi kárnak minősül a vagyon- tárgyak megrongálódása és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátásáramegsemmisülése, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a – társasház vagyonában; – tulajdonostársak vagyonában; – tulajdonostársak életében ide nem értve azok elvesztése vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított a magyar jog sza- bályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik, feltéve, hogy a kár nem esik a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alá. A biztosító nem nyújt fedezetet a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért (sérelemdíj), valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekre, kamatokra. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a kár- okozót kártalanításra kötelezieltűnése következtében kelet- kezett károkat.
Appears in 1 contract
Samples: Lakásbiztosítás
A biztosítási esemény. 1. Biztosítási eseménynek minősülnevezzük azt a káreseményt, ha a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt amelynek következtében a biztosított – vagy olyan személyszemélyek a koc- kázatviselés helyén található telek, akinek magatartásáért épületek, építmények - ide értve a biz- tosított telken található úszómedencét, kerti beren- dezéseket, gyermekjátszóteret is - birtoklása és haszná- lata körében azok üzemeltetésével, felügyeletével, fenn- tartásával, megvilágításával egy harmadik személynek kárt okoznak és a magyar anyagi polgári jog szabályai szerint a biztosítottnak a B/I/2. pont szerint személyi, dologi vagy vagyoni kár miatt kártérítési felelősséggel tarto- zik – kötelezettsége szár- mazik, vagy származhat.
2. Jelen feltétel alapján a biztosító megtéríti a biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakat; – eseménynek minősülő, szerződésen kívül okozott sze- mélysérüléses vagy tárgyrongálási (dologi) károkozásra visszavezethető vagyoni károkat, a társasház szervezeti harmadik személy által követelt kártérítés megállapításával és működési szabályzatában leírtakat; – társasház és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátására, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a – társasház vagyonában; – tulajdonostársak vagyonában; – tulajdonostársak életében vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított a magyar jog sza- bályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik, feltéve, hogy a kár nem esik a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alá. A biztosító nem nyújt fedezetet a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért (sérelemdíj), valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekre, kamatokra. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés elhárítása érdekében a támadónak okoztaelhárításá- val kapcsolatban felmerült bírósági költségeket - abban az esetben is, ha az elhárítással igény jogtalannak bizonyul -, továb- bá a szükséges mértéket biztosító utasítására folytatott eljárások során felmerült jogi védelem költségeit.
3. Kockázatviselés helyén található vagyontárgyak alatt értjük a biztosítottak tulajdonában lévő lakóépületen belüli, illetve azon kívüli vagyontárgyakat is, függetlenül azok biztosítottságától (pl.: az épület, az építmények, kerti berendezések, felvonók, játszótér, fűtés- és klíma- berendezések, úszómedencék).
4. Több ugyanazon okból bekövetkező káresemény, illetve azon hasonló okok miatt bekövetkező káresemény, me- lyek között jogi, gazdasági vagy műszaki összefüggés áll fenn, egy biztosítási eseménynek minősülnek függetle- nül a károk bekövetkezésének, illetve az igények érvé- nyesítésének időbeni eloszlásától és az igényt érvényesí- tő károsultak számától (sorozatkár).
5. Személyi sérüléses kárnak minősül az ember halála vagy bármilyen testi sérülése. Dologi kárnak minősül a va- gyontárgyak megrongálódása és megsemmisülése, ide nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, értve azok elvesztése vagy a jogszabály a kár- okozót kártalanításra kötelezieltűnése következtében keletkezett károkat.
Appears in 1 contract
Samples: Lakásbiztosítási Szerződés
A biztosítási esemény. Biztosítási eseménynek minősül, ha A biztosító a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt jelen szerzôdésben meghatározott módon és mértékben meg- téríti a biztosított – által a szerzôdésben meghatározott tevékenységének gya- korlása során tévedés vagy mulasztás miatt okozott olyan személykárokat, akinek magatartásáért a biz- tosított a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tarto- zik – a biztosítási szerződésben feltüntetett – társasház alapító okiratában leírtakat; – a társasház szervezeti és működési szabályzatában leírtakat; – társasház és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátására, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a – társasház vagyonában; – tulajdonostársak vagyonában; – tulajdonostársak életében vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett kárért a biztosított amelye- kért a magyar jog sza- bályai szabályai szerint, a biztosított, mint a szerzôdésben meg- nevezett tevékenység folytatója kártérítési kötelezettséggel tartozik.
2.1. A szerzôdési feltételek szerint kártérítési felelősséggel tartozikbiztosítási eseménynek minôsül a biztosí- tott által szerzôdésen kívüli harmadik személynek okozott kár bekövetkezte, feltéveamely lehet a károsult életének, hogy a kár testi épségének, valamint egészségének ká- rosítása, továbbá vagyoni és nem esik a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alávagyoni károkozás.
2.2. A biztosító nem nyújt fedezetet kockázatviselése szempontjából a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem biztosítási esemény a káro- sodás bekövetkezte. A károsodás bekövetkeztének idôpontja az az idôpont, amikortól a károkozó kártérítési fizetési kötelezettsége esedékessé válik. Ez az idôpont személysérüléses károknál testi sérülés idôpontja vagy a halál beáll- ta, illetôleg az egészségkárosodás kezdete, vagyoni sérelemért károk tekintetében, pedig azok felmerülése.
2.3. A biztosító kártérítésben részesíti a biztosítottat a biztosító elôzetes írás- beli egyetértésével olyan költségek és kiadások tekintetében, melyek a jogi védelem vagy/és bármely kár rendezése miatt merülnek fel. Ha a kárral kap- csolatos teljes kifizetés meghaladja a kártérítés kötvényben meghatározott felsô határát (sérelemdíjlimit), valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási biztosító szolgáltatási felelôssége a kár rendezésével kapcsolatban felmerült ilyen költségek és jogi képviseleti költségekrekiadások tekintetében olyan arány- ban áll fenn, kamatokra. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha amilyen arányban a károkozó kártérítés kötvényben meghatározott felsô határa (limit) aránylik a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a kár- okozót kártalanításra köteleziteljes kifizetés összegéhez.
Appears in 1 contract
A biztosítási esemény. Biztosítási eseménynek minősülII.1. A biztosítási esemény olyan másnak okozott kár miatti kártérítési kötelezettség bekövetkezése, ha melyet a biztosítási szerződés kockázatviselési ideje alatt a biztosított – vagy olyan személy, akinek magatartásáért a biz- tosított a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tarto- zik biztosí- tott – a biztosítási szerződésben ajánlaton feltüntetett foglalkozása gyakorlásával összefüggésben – társasház alapító okiratában leírtakat; – a társasház szervezeti munkaviszonyából eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozott és működési szabályzatában leírtakat; – társasház és a társasházkezelő vállalkozás között fennálló szerződésben foglaltaknak megfelelő közös képviselet ellátására, illetőleg a társasház- kezelésre irányuló tevékenységből eredő valamely kötelezettségét felróható módon megszegi, és ezzel a kötelezettségszegéssel a – társasház vagyonában; – tulajdonostársak vagyonában; – tulajdonostársak életében vagy egészségében vagyoni kárt okoz, és a bekövetkezett amely kárért a biztosított munkajog szabályai szerint a magyar jog sza- bályai szerint munkáltatóval szemben kártérítési felelősséggel tartozik.
II.2. A biztosítás jelen feltétel alapján kizárólag azokat a – biztosítottat terhelő – munkáltatói kártérítési igényeket fedezi, melyeket a munkáltató a biztosított munkavállaló által okozott dologi kár és személyi sérüléses kár miatt érvényesít a biztosítottal szemben, feltéve hogy a munkavállaló a kárt a munkaköréhez kapcsolódó feladatok és munkák elvégzése során, azzal összefüggésben vagy e feladatok és munkák elvégzésének elmulasztása miatt okozta. Jelen szerződés alkalmazásában – személyi sérülés az, ha valaki meghal, egészségkárosodást vagy testi sérülést szenved, – dologi kár az, ha valamilyen tárgy megsemmisül, megsérül vagy használhatatlanná válik. Dolognak számít a pénz és az értékpapír is.
II.3. Biztosítási esemény továbbá olyan, a biztosított munkáltatójának a személyiségi jogát sértő magatartás is, melyre tekintettel a biztosított sérelemdíj fizetésére köteles, feltéve, hogy a kár személyiségi jog megsértése olyan személyi sérüléses vagy dologi kárt okozó magatartással áll közvetlen összefüggésben, amelyért a biztosítottat kártérítési felelősség terheli. Jelen feltételnek a károkozó magatartásra, kárra, kártérítési kötelezettségre vonatkozó rendelkezései megfele- lően alkalmazandók a személyiségi jogsértő magatartásra, sérelemdíjra és sérelemdíj fizetési kötelezettségre, amennyiben a feltétel eltérően nem esik a jelen szerződésben meghatározott korlátozás alárendelkezik.
II.4. A biztosító nem nyújt fedezetet biztosítás a személyiségi jogok megsértéséből eredő nem vagyoni sérelemért munkáltatónak okozott kárt legfeljebb olyan mértékben fedezi, amilyen mértékben a biztosított a munkajog szabályai szerint a kár megtérítésére köteles. Amennyiben a munkáltatónál kollektív szerződés van hatályban és az a munkavállalót terhelő kártérítés mértékét a munka törvénykönyvéről szóló mindenkor hatályos jogszabályban meghatározottnál magasabb összegben állapítja meg, akkor a biztosítás a kárt a kollektív szer- ződésben meghatározott mértékig, de legfeljebb a biztosítási összeg erejéig fedezi.
II.5. Ha egy károkozói magatartásból vagy egyazon szabály megszegéséből több kártérítési kötelezettség származ- na, akkor az egy biztosítási eseménynek minősül (sérelemdíjsorozatkár), valamint nem terjed ki jelen kiegészítő fe- lelősségbiztosítás a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségekre, kamatokra. Minden károkozás jogellenes, kivéveEgy biztosítási eseménynek minősül az is, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fe- nyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az elhárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a kár- okozót kártalanításra kötelezitöbb szabályszegés miatt – amelyeket akár különböző személyek követtek el – jogalapját tekintve egy biztosítási igény keletkezik.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Jogvédelmi És Munkavállalói Felelősségbiztosítási Feltétel