A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett be.
Appears in 8 contracts
Samples: Balesetbiztosítás, Balesetbiztosítási Szerződés, Bázis Balesetbiztosítás
A biztosító mentesülése. 1. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és közlésre vagy a változás bejelentésére irányu- ló kötelezettség megsértése esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő biztosító köte- lezettsége nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekáll be, kivéve, ha a Szerződő szerződő fél bi- zonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény be- következtében.
2. Élet- és egészségbiztosítási szerződés esetén a közlési kötelezettség megsértése ellenére beáll a biztosító kötelezettsége, ha a biztosítási szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkeztéig 5 év már eltelt.
3. Élet- és egészségbiztosítási szerződés esetén a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése ellenére beáll a biztosító kötelezettsége, ha a változás bejelentési határidő leteltét követően 5 év már eltelt.
4. A biztosító kötelezettsége nem áll be, ha a szer- ződő fél, a biztosított (kedvezményezett) a biztosí- tási esemény bekövetkezését a biztosítási szerző- désben megállapított határidőben a biztosítónak nem jelenti be, a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenőrzé- sét nem teszi lehetővé, és emiatt a biztosító köte- lezettsége szempontjából lényeges körülmény kide- ríthetetlenné válik.
5. Életbiztosítási szerződés esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, ha a biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán, azzal összefüggésben vagy a szerződéskötéstől számított 2 éven belül elkövetett öngyilkossága következtében halt meg.
6. Élet- és balesetbiztosítási szerződés esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, ha a biztosított a kedvezményezett szándékos magatartása következtében vesztette életét. A mentesülés nem vonatkozik arra a kedvezményezettre, aki nem hatott közre a biztosított halálának bekövetkezésében.
7. Balesetbiztosítási szerződés esetén a biztosí- tó kötelezettsége nem áll be, ha bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkrólbiztosítási eseményt jogellenesen, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytánmagatartással a szerződő, a biz- tosított, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosítóvelük közös háztartásban élő hozzá- tartozójuk, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása üzletvezetésre jogosult tagjuk, bármely munkakört betöltő alkalmazottjuk, tagjuk vagy megbízottjuk okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett be.
Appears in 4 contracts
Samples: General Insurance Policy, General Insurance Policy, General Insurance Policy
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, 1) Ha a Biztosított a jelen Feltételek 3. pontjában szabályozott közlési- és változás esetén a biztosítás időtartama alattváltozásbejelentési kötelezettségét megsérti, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő kötelezettsége nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekáll be, kivéve, ha a Szerződő bizonyítjabizonyítják, hogy az alábbi körülmények valamelyike fennáll:
a) a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a az elhallgatott vagy be nem jelentett információkrólkörülményt a biztosítotti jogviszony kezdetekor ismerte;
b) a Biztosított a közlési és változásbejelentési kötelezettségét megsértette, de az elhallgatott vagy a be nem jelentett információk körülmény a biztosítotti jogviszony fennállása alatt, a biztosítási eseményt megelőzően a Biztosító tudomására jutott és az 15 napon belül nem hatottak élt a jelen Feltételek 3. pontjában szabályozott szerződésmódosítási, illetve szerződésmegszüntetési lehetőségével;
c) az elhallgatott vagy be nem jelentett körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. .
2) A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség haláleseti szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben bizonyítást nyerha
a) a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán, vagy azzal ok-okozati összefüggésben vesztette életét;
b) a biztosítási esemény ok-okozati összefüggésben áll a Biztosított két éven belül bekövetkező öngyilkosságával, még akkor is, ha az a Biztosított zavart tudatállapotában következett be. A két évet az adott Biztosított biztosítotti jogviszonya létrejöttének időpontjától kell számítani.
3) A Biztosító a haláleseti szolgáltatás kivételével mentesül a kockázatviselés alól, ha bizonyítja, hogy a Baleset kárt jogellenesen, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartással a Biztosított vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozója okozta.
4) A Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekményea biztosítási esemény alapjául szolgáló esemény bekövetkezése esetén az adott helyzetben általában elvárható módon köteles eljárni, így késedelem nélkül orvosi, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett beegészségügyi segítséget kell igénybe vennie (kárenyhítési kötelezettség). A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási Nem jelenti azonban a kárenyhítési kötelezettség alól mentesül a Biztosítómegsértését, ha a Biztosított halálát az őt törvény alapján megillető rendelkezési joggal élve az orvosi beavatkozáshoz nem járul hozzá. A Biztosított a Kedvezményezett szándékos magatartása okoztabiztosítási esemény megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsítani. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell Ha a Biztosított a kármegelőzési illetve kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy tekintenia Biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettsége alól.
5) Azt, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okoztafenti körülmények valamelyike fennáll, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszerannak kell bizonyítania, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett beaki azokra hivatkozik.
Appears in 2 contracts
Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás, Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás
A biztosító mentesülése. A Szerződő és Biztosított köteles a Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alattbiz tosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a Biztosítóval közölni, a amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Szerződő és Biztosított köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet körülmények változását a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges8 napon belül írásban bejelenteni. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a az elhallgatott vagy be nem jelentett információkrólkörülményekről, vagy a be nem jelentett információk körülmények nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Szerződő és a Biztosított a közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettségének keretén belül köteles a Biztosítót tájékoztatni, ha ugyanarra a biztosítási érdekre más biztosítónál is Xxxxx sítási szerződést kötött. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított Biztosított, a Szerződő vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekményeHozzátar tozója jogellenes, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben összefüggés ben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a BiztosítóBiztositó, ha a Biztosított Bizto sított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett be.
Appears in 2 contracts
Samples: Forensis Autós Balesetbiztosítás, Forensis Autós Balesetbiztosítás
A biztosító mentesülése. (1) A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és közlésre vagy változás bejelentésre irányuló kötelezettség megszegése esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. biztosító az 5.§ (5) pontban foglaltak szerint mentesül szolgáltatási kötelezettsége alól.
(2) A Biztosító biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekbiztosítá- si esemény okozati összefüggésben áll a biztosítottnak – a biztosítá- si hatályba lépését követően – két éven belül bekövetkező öngyil- kossági kísérletével vagy öngyilkosságával, kivévefüggetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
(3) A biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset biztosítási eseményt a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekményebiztosított jogellenes, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytánidézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta biztosítási eseménynek minősül különösen, ha:
a. a biztosítási esemény a biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül ;
b. a Biztosító, ha biztosítási esemény bekövetkezésekor kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt;
c. a Biztosított halálát biztosítási esemény a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt biztosított súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával ittas állapotával (0,00 ‰ fölötti 2,51 ezrelék vagy ennél magasabb véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben összefüg- gésben következett be; • ;
d. biztosítási esemény a Baleset a Biztosított biztosított jogosítvány vagy érvényes for- galmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti sza- bályt is megszegett, vagy
e. a biztosítási esemény amiatt következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett;
f. a biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán biztosított munkavégzése során, a mun- kavédelmi szabályoknak a biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
g. diagnosztizált betegség esetén a biztosított az orvosi utasításo- kat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 2 contracts
Samples: Törlesztési Biztosítás, Törlesztési Biztosítás
A biztosító mentesülése. VIII.1. Az ÁVF X. pontjában („A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül biztosító mentesülése a biztosítási szolgáltatási kötelezettség szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ”) foglaltakon túlmenően a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivévejelen feltétel értel- mezésében súlyosan gondatlannak minősül többek között az a magatartás is, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, szerződő vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre biztosított:
a) a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül bekövetkezésekor alkoholos, vagy kábítószeres befolyásoltság alatt álltak, és a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy káresemény ennek követ- kezménye;
b) magatartása miatt a Baleset a Biztosított szerződésben feltüntetett biztonság-technikai rendszerek nem üzemeltek és/vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett biztonsági előírásokat a kár időpontjában nem tartották be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kármegelőzési és a kárenyhítési kötelezettség alól mentesül megsértése miatt a Biztosító, biztosító mentesüléséhez vezet továbbá,
VIII.2. ha a Biztosított halálát biztosított a Kedvezményezett szándékos magatartása okoztatevékenységéhez szükséges hatósági engedélyekkel a káresemény időpontjában nem rendelkezett ( úgy mint: tűz- védelmi, építésügyi hatósági engedélyek és hasonlók) és a keletkezett kár vagy annak meghatározott része ennek hiányára vezethető vissza;
VIII.3. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekintenia hatóság, hogy illetve igazságügyi vagy egyéb műszaki szakértő megállapítása szerint a Biztosítási eseményt biztosított vagyontárgy a káresemény időpont- jában súlyosan elhanyagolt műszaki állapotban volt és a káresemény ennek, vagy az építési és üzemeltetési, tűzvédelmi szabályok, egyéb hatósági előírások be nem tartásának következménye – különös tekintettel a biztosítási szerződésben, illetve annak mellékle- teiben meghatározott kármegelőzési, vagyon-, illetve tűzvédelmi rendszereknek a biztosítottnak felróható okból való üzemképtelen- ségére;
VIII.4. ha a biztosító a szerződőt vagy a biztosítottat írásban a lehetséges kár elhárítására vonatkozó intézkedésekre felszólította és a kár ezután a szükséges intézkedések hiányában következett be;
VIII.5. amennyiben a kár – egészben vagy részben – az épületek, építmények, gépek, berendezések tervezési, építési és üzemeltetési sza- bályainak be nem tartása következtében, azok elhasználódásával, karbantartásának elmulasztásával ok-okozati összefüggésben következik be.
VIII.6. A szerződő és a biztosított a kár megelőzése és enyhítése érdekében a tőle, mint szakképzett, professzionális vállalkozástól elvárható magatartást kötelesek tanúsítani, súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett bemagatartásukat is eszerint kell megítélni.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalati Vagyonbiztosítási Szerződés, Vállalati Vagyonbiztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükségesVIII.1. A Biztosító biztosító egészben vagy részben mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése fizetési kötelezettsége alól, amennyiben bizonyítja, hogy a Szerződő menetképtelenség indokát képező műszaki meghibásodást, üzemzavart a biztosított, illetve a szerződő fél, velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, a biztosított gépjárművének üzemeltetésében közreműködő alkalmazottai, illetőleg megbízottai, tagjai vagy szervei jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozták. Ugyanezzel a jogkövetkezménnyel jár, ha a fenti személyek a tőlük elvárható kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségüket ugyanilyen módon elmulasztották és ez közrehatott a biztosítási esemény bekövetkezésében, vagy a felmerült kár súlyosbodásában.
a) a gépjárművet fenti személyek 0,8 ezrelék véralkoholszint, illetve 0,5 mg/l légalkoholszint alatti, alkoholos befolyásoltság alatt vezették, vagy kábítószeres befolyásoltság állapotában, illetve vezetésre alkalmatlan állapotban vezették, vagy a vezetést ilyen személynek engedték át;
b) szakszerűtlen üzemeltetés okozta a menetképtelenség indokát képező műszaki meghibáso- dást, üzemzavart;
c) a hatóság, illetve igazságügyi műszaki szakértő megállapítása szerint a jármű a biztosítási ese- mény időpontjában súlyosan elhanyagolt műszaki állapotban volt és a biztosítási esemény en- nek következménye;
d) ha a gépjárműre vonatkozó hatósági előírásokat megsértették;
e) ha a biztosított személy a biztosító illetve megbízottja (EA) által küldött szolgáltató szolgáltatását kívánja igénybe venni, és nem tett eleget közlési jelenteti be kárigényét a Generali Autós Assistance vonal telefon- számán és változás bejelentési kötelezettségénekemiatt a kárrendezés szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak;
f) ha a biztosított személy nem a biztosító, illetve megbízottja (EA) által küldött szolgáltató szol- gáltatását kívánja igénybe venni és a biztosítási eseményt nem jelenteti be a biztosító részére az alapbiztosítási szerződésben meghatározott határidőn belül, és emiatt a kárrendezés szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak;
g) a biztosítási esemény a jármű szakszerűtlen üzemeltetése következtében történt, vagy ameny- nyiben a biztosítási esemény időpontjában a biztosított gépjármű nem rendelkezik érvényes hatósági műszaki vizsgával.
h) a biztosított személy a költségek és kiadások felmerülését nem az eredeti számlákkal igazolja.
VIII.2. A biztosító fenntartja a jogát a szerződés érvénytelenségére való hivatkozásra és/vagy a biztosítási szolgáltatás alóli mentesülésére, ha a szerződő/biztosított a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülményt, amelyet ismert vagy ismernie kellett elhallgat, vagy a valóságnak nem megfelelően közöl.
VIII.3. A Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint mentesül a biztosító azon károk megtérítése alól, amelyek a VII. fejezetben foglalt kötelezettségek megsértése következtében keletkeztek.
VIII.4. Nem téríti a biztosító a kárt, ha a biztosítási esemény bekövetkeztekor a forgalomban részt vevő gépjármű jogszerű vezetőjének nem volt érvényes vezetői, illetve a gépkocsinak érvényes forgalmi engedélye, kivéve, ha a Szerződő szerződő bizonyítja, hogy ez a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be tény nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztébenbekövetkezésében. A Biztosító mentesül Jogszerű vezetőnek olyan személy minősül, aki a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy szerződő vagy gépjármű felett rendelkezésre jogosult személy akaratával összhangban vezeti a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett begépjárművet.
Appears in 2 contracts
Samples: Autós Segítségnyújtás Kiegészítő Szolgáltatás Különös Feltételei, Autós Segítségnyújtás Kiegészítő Szolgáltatás Különös Feltételei
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükségesX.1. A Biztosító biztosító egészben vagy részben mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése fizetési kötelezettsége alól, amennyiben bizonyítja, hogy a Szerződő menetképtelenség indokát képező műszaki meghibásodást, üzemzavart a biztosított, illetve a szerződő fél, velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, a biztosított gépjárművének üzemeltetésében közreműködő alkalmazottai, illetőleg megbízottai, tagjai vagy szervei jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozták. Ugyanezzel a jogkövetkezménnyel jár, ha a fenti személyek a tőlük elvárható kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségüket ugyanilyen módon elmulasztották és ez közrehatott a biztosítási esemény bekövetkezésében, vagy a felmerült kár súlyosbodásában. Az ÁVF X. pontjában („A biztosító mentesülése a biztosítási szolgáltatás teljesítése alól”) fog- laltakon túlmenően a jelen feltétel értelmezésében súlyosan gondatlannak minősül többek között az a magatartás is, ha:
a) a gépjárművet fenti személyek 0,8 ezrelék véralkoholszint, illetve 0,5 mg/l légalkoholszint alatti, alkoholos befolyásoltság alatt vezették, vagy kábítószeres befolyásoltság állapotá- ban, illetve vezetésre alkalmatlan állapotban vezették, vagy a vezetést ilyen személynek engedték át;
b) szakszerűtlen üzemeltetés okozta a menetképtelenség indokát képező műszaki meghi- básodást, üzemzavart;
c) a hatóság, illetve igazságügyi műszaki szakértő megállapítása szerint a jármű a biztosí- tási esemény időpontjában súlyosan elhanyagolt műszaki állapotban volt és a biztosítási esemény ennek következménye;
d) ha a gépjárműre vonatkozó hatósági előírásokat megsértették;
e) a gépjármű gumiabroncsa(i), vagy fékrendszere(i) nem tett eleget közlési felelt( ek) meg a közlekedésbizton- ság követelményének;
f) a kárt a gépjármű túlterhelése, vagy a rakomány szakszerűtlen rögzítése és változás bejelentési kötelezettségénekannak elmoz- dulása okozta;
g) ha a gépjárművet végrehajtás alá vonják és a biztosított ennek ellenére tovább használja a gépjárművet, a végrehajtó felszólítására nem adja át vagy nem a felelős őrzés szabá- lyainak megfelelően jár el és a biztosítási esemény ebben az időszakban következik be.
X.2. A biztosító fenntartja a jogát a szerződés érvénytelenségére való hivatkozásra és/vagy a biztosítási szolgáltatás alóli mentesülésére, ha a szerződő/biztosított a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülményt, amelyet ismert vagy ismernie kellett elhallgat, vagy a valóságnak nem megfelelően közöl.
X.3. A Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint mentesül a biztosító azon károk megtérítése alól, amelyek a VII. fejezetben foglalt kötelezettségek megsértése következtében keletkeztek.
X.4. Nem téríti a biztosító a kárt, ha a biztosítási esemény bekövetkeztekor a forgalomban részt vevő gépjármű jogszerű vezetőjének nem volt érvényes vezetői, illetve a gépkocsinak érvényes forgalmi engedélye, kivéve, ha a Szerződő szerződő bizonyítja, hogy ez a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be tény nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztébenbekövetkezésében. A Biztosító mentesül Jogszerű vezetőnek olyan személy minősül, aki a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség szerződő vagy gépjármű felett rendelkezésre jogosult személy akaratával összhangban vezeti a gépjárművet.
X.5. Nem téríti a biztosító a kárt abban az esetben, amennyiben a gépjármű vezetőjének kár időpontban meglévő véralkohol/légalkohol szintjét vagy kábítószeres befolyásoltsági állapotát, illetve vezetésre alkalmatlan állapotát azért nem lehet meghatározni, mert a gépjármű vezetője kivonja magát a rendőri intézkedés alól, amennyiben bizonyítást nyervagy úgy nyilatkozik, hogy a Baleset a Biztosított biztosítási esemény és az alkoholszint vagy egyéb orvosi/szakértői vizsgálata között alkoholt vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vezetési képességre egyébként hátrányosan ható szert fogyasztott és fentiek miatt a véralkohol/légalkohol szintre vonatkozó adat vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett bea vezetési képesség tekintetében egyéb lényeges körülmény kideríthetetlenné vált.
X.6. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül szerződő/biztosított a Biztosítógépjármű használatának ideiglenes átadásakor köteles a jogszerű használót tájékoztatni a jelen biztosítási feltételben foglalt szerződéses feltételekről, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett beés tőle megkövetelni azok betartását.
Appears in 2 contracts
Samples: Autós Segítségnyújtás Kiegészítő Szolgáltatás Különös Feltételei, Autós Segítségnyújtás Kiegészítő Szolgáltatás Különös Feltételei
A biztosító mentesülése. 1) A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás biztosító – kivéve a halál esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító fizetendő térítést – mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben bizonyítja, hogy a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekbiztosítá- si eseményt a biztosított jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta.
2) A biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha – a biztosítási esemény a biztosított rendszeres alkoholfogyasz- tása következtében történt; – a biztosítási esemény a biztosított kábítószer fogyasztása, kábító hatású anyag, vagy gyógyszer szedése következtében történt, kivéve, ha a Szerződő bizonyítjaez utóbbiakat kezelőorvos előírására, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre az elő- írásnak megfelelően alkalmazták; – a biztosítási esemény bekövetkeztébenbekövetkezésének idején alkoholos álla- potban volt, illetőleg kábítószer, vagy kábító hatású anyag hatá- sa alatt állt, és ez a tény a baleset bekövetkeztében közrehatott. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő az 1,5‰-et meghaladó, gépjárművezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékű véralkoholkoncentráció. – olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgal- mi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és ez a tény a baleset bekövetkeztében közrehatott.
3) A Biztosító biztosított a biztosítási esemény bekövetkezése esetén úgy köte- les eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ennek megfelelően haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie, és az eljáró orvos előírásainak a gyógyító eljárás befejezéséig folya- matosan eleget kell tennie. Mentesül a biztosító szolgáltatási köte- lezettségének teljesítése alól annyiban, amennyiben a biztosított e kötelezettségének nem tett eleget. Ez a rendelkezés nem befolyá- solja a biztosított szabad orvosválasztási jogát.
4) A biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség halál esetén fizetendő térítés teljesítése alól, amennyiben bizonyítást nyerha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a biztosított két éven belül bekövetkező öngyilkosságával, hogy még akkor is, ha az a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben biztosított zavart tudatállapotában következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül két évet a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor hatályának az adott biztosítottra való kiterjesz- tése napjától kell úgy tekinteniszámítani.
5) Azt, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okoztafenti körülmények valamelyike fennáll, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszerannak kell bizo- nyítania, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett beaki azokra hivatkozik.
Appears in 2 contracts
Samples: Hitelfedezeti Védelem, Hitelfedezeti Védelem
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükségesVIII.1. A Biztosító biztosító egészben vagy részben mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése fizetési kötelezettsége alól, amennyiben bizonyítja, hogy a Szerződő menetképtelenség indokát képező műszaki meghibásodást, üzemzavart a biztosított, illetve a szerződő fél, velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, a biztosított gépjárművének üzemeltetésében közreműködő alkalmazottai, illetőleg megbízottai, tagjai vagy szervei jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozták. Ugyanezzel a jogkövetkezménnyel jár, ha a fenti személyek a tőlük elvárható kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségüket ugyanilyen módon elmulasztották és ez közrehatott a biztosítási esemény bekövetkezésében vagy a felmerült kár súlyosbodásában.
a) a gépjárművet fenti személyek 0,8 ezrelék véralkoholszint, illetve 0,5 mg/l légalkoholszint alatti, alkoholos befolyásoltság alatt vezették, vagy kábítószeres befolyásoltság állapotában, illetve vezetésre alkalmatlan állapotban vezették, vagy a vezetést ilyen személynek engedték át;
b) szakszerűtlen üzemeltetés okozta a menetképtelenség indokát képező műszaki meghibáso- dást, üzemzavart;
c) a hatóság, illetve igazságügyi műszaki szakértő megállapítása szerint a jármű a biztosítási ese- mény időpontjában súlyosan elhanyagolt műszaki állapotban volt és a biztosítási esemény en- nek következménye;
d) ha a gépjárműre vonatkozó hatósági előírásokat megsértették;
e) ha a biztosított személy a biztosító, illetve megbízottja (EA) által küldött szolgáltató szolgálta- tását kívánja igénybe venni és nem tett eleget közlési jelenteti be kárigényét a Generali Xxxxx Assistance vonal telefonszámán és változás bejelentési kötelezettségénekemiatt a kárrendezés szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak;
f) ha a biztosított személy nem a biztosító, illetve megbízottja (EA) által küldött szolgáltató szol- gáltatását kívánja igénybe venni és a biztosítási eseményt nem jelenti be a biztosító részére az alapbiztosítási szerződésben meghatározott határidőn belül és emiatt a kárrendezés szempont- jából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak;
g) a biztosítási esemény a jármű szakszerűtlen üzemeltetése következtében történt, vagy ameny- nyiben a biztosítási esemény időpontjában a biztosított gépjármű nem rendelkezik érvényes hatósági műszaki vizsgával.
VIII.2. A biztosító fenntartja a jogát a szerződés érvénytelenségére való hivatkozásra és/vagy a biztosítási szolgáltatás alóli mentesülésére, ha a szerződő/biztosított a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülményt, amelyet ismert vagy ismernie kellett elhallgat, vagy a valóságnak nem megfelelően közöl.
VIII.3. A Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint mentesül a biztosító azon károk megtérítése alól, amelyek a VII. fejezetben foglalt kötelezettségek megsértése következtében keletkeztek.
VIII.4. Nem téríti a biztosító a kárt, ha a biztosítási esemény bekövetkeztekor a forgalomban részt vevő gépjármű jogszerű vezetőjének nem volt érvényes vezetői, illetve a gépkocsinak érvényes forgalmi engedélye, kivéve, ha a Szerződő szerződő bizonyítja, hogy ez a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be tény nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztébenbekövetkezésében. A Biztosító mentesül Jogszerű vezetőnek olyan személy minősül, aki a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy szerződő vagy gépjármű felett rendelkezésre jogosult személy akaratával összhangban vezeti a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett begépjárművet.
Appears in 2 contracts
Samples: Baleseti Assistance Kiegészítő Szolgáltatás Különös Feltételei, Autós Segítségnyújtás Kiegészítő Szolgáltatás Különös Feltételei
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles kö‐ teles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel szer‐ ződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekkötelezettségé‐ nek, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási biz‐ tosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben ameny‐ nyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított Biztosított, a Szerződő, vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekményejog‐ ellenes, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A Baleset súlyosan gondatlan magatartásnak minősül, ha az a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint, az eset körülményei, illetve a kialakult bírósági gyakorlat alapján is súlyosan gondaltan maga‐ tartásnak tekinthető. Jelen biztosítási szabályzat alapján jogellenes, súlyosan gondatlan magatartásnak minősül különösen, ha: • a Baleset a Biztosított, a Szerződő, vagy a Biztosított Hozzátartozója alkoholos befolyásoltsága (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint), vagy gyógyszer, kábítószer, illetve bódítószer általi befolyásolt‐ sága alatt, vagy azzal közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset jogosítvány nélküli gépjárművezetés közben következett be, vagy a Biztosított a Bal‐ eset során nem használt biztonsági övet vagy bukósisakot; • a Biztosított, Szerződő, vagy a Biztosított Hozzátartozója engedélyhez kötött tevékenységet megfelelő engedély nélkül végzett. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett be.
Appears in 1 contract
Samples: Balesetbiztosítás
A biztosító mentesülése. A Szerződő és Biztosított köteles a Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alattelvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a Biztosítóval közölni, a amelyet ismert vagy ismernie kellett. A Szerződő és Biztosított köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet körülmények változását a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges8 napon belül írásban bejelenteni. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a az elhallgatott vagy be nem jelentett információkrólkörülményről, vagy a be nem jelentett információk körülmény nem hatottak közre a biztosítási Biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett be. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított, a Szerződő, vagy a Biztosí tott Hozzátartozója jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. • a Baleset a Biztosított, a Szerződő, vagy a Biztosított Hozzátartozója alkoholos befolyá soltsága (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint), vagy gyógyszer, kábítószer, illetve bódítószer általi befolyásoltsága alatt, vagy azzal közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset jogosítvány nélküli gépjárművezetés közben következett be, vagy a Biztosí tott a Baleset során nem használt biztonsági övet vagy bukósisakot; • a Biztosított, Szerződő, vagy a Biztosított Hozzátartozója engedélyhez kötött tevékenységet megfelelő engedély nélkül végzett.
Appears in 1 contract
Samples: Baleseti Lábadozási Biztosítás
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményről, vagy a be nem jelentett körülmény nem hatottak közre a Biztosítási esemény bekövetkeztében. A Szerződő és a Biztosított a közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettségének keretén belül köteles a Biztosítót tájékoztatni, ha ugyanarra a biztosítási érdekre más biztosítónál is Biztosítási szerződést kötött. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett be.
Appears in 1 contract
Samples: Balesetbiztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. 1) A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás biztosító – kivéve a halál esetén fizetendő térítést – men- tesül a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben bizonyítja, hogy a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekbiztosítási eseményt a biztosított jogellenesen, szán- dékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta.
2) A biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha – a biztosítási esemény a biztosított rendszeres alkoholfo- gyasztása következtében történt; – a biztosítási esemény a biztosított kábítószer fogyasztá- sa, kábító hatású anyag, vagy gyógyszer szedése követ- keztében történt, kivéve, ha a Szerződő bizonyítjaez utóbbiakat kezelőorvos előírására, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre az előírásnak megfelelően alkalmazták; – a biztosítási esemény bekövetkeztébenbekövetkezésének idején alko- holos állapotban volt, illetőleg kábítószer, vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt, és ez a tény a baleset be- következtében közrehatott. Ha történt véralkohol vizs- gálat, a jelen pont szempontjából alkoholos állapotnak tekintendő az 1,5‰-et meghaladó, gépjárművezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékű véralkoholkon- centráció. – olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szüksé- ges érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és ez a tény a baleset bekövetkeztében közrehatott. – a biztosított a biztosítási esemény időpontjában alko- hol fogyasztása ellenére vezetett gépjárművet és egy- úttal egyéb közlekedési szabályt is megszegett, és a biztosítási esemény ezzel okozati összefüggésben kö- vetkezett be.
3) A Biztosító biztosított a biztosítási esemény bekövetkezése esetén úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ennek megfelelően haladéktalanul orvosi segít- séget kell igénybe vennie, és az eljáró orvos előírásainak a gyógyító eljárás befejezéséig folyamatosan eleget kell ten- nie. Mentesül a biztosító szolgáltatási kötelezettségének tel- jesítése alól annyiban, amennyiben a biztosított e kötelezett- ségének nem tett eleget. Ez a rendelkezés nem befolyásolja a biztosított szabad orvosválasztási jogát.
4) A biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség halál esetén fizetendő térítés teljesí- tése alól, amennyiben bizonyítást nyerha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a biztosított két éven belül bekövetkező öngyilkosságá- val, hogy még akkor is, ha az a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben biztosított zavart tudatállapotában következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül két évet a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor hatályának az adott biztosítottra való kiterjesztése napjától kell úgy tekinteniszámí- tani.
5) Azt, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okoztafenti körülmények valamelyike fennáll, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszerannak kell bizonyítania, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett beaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén Mentesül a biztosítás időtartama alatt, biztosító a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése fizetési kötelezettsége alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési kárt az alább felsorolt személyek egyike közül valaki jogellenesen és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytánmagatartással okozta: ▪ a Szerződő vagy a Biztosított, illetőleg ▪ a velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, üzletvezetésre jogosult tagjuk vagy az általános szerződési feltételben meghatározott munkakört betöltő alkalmazottjuk, tagjuk vagy megbízottjuk; vagy Súlyosan gondatlanul járt el a személy, ha a kár bekövetkezése idején például: ▪ alkoholos állapotban volt, és ez a tény közrehatott a kár bekövetkezésében. Alkoholos állapotnak tekintendő a 0,8 ezreléket meghaladó véralkohol-koncentráció; A biztosító lopáskár esetén mentesül a fizetési kötelezettsége alól, ha ▪ a jármű bármely kulcsa, vagy azzal a kulcsot helyettesítő eszköz, vagy bármely, a riasztót vagy a lopásgátlót (indításgátlót) működtető eszköz (távirányító), vagy a jármű törzskönyve a lopáskor a járműben volt; ▪ valamelyik zárból hiányzott a zárbetét; ▪ a jármű bármelyik zárja vagy zárbetéte oly mértékben kopott volt, hogy azt a jármű kulcsa vagy a kulcsot helyettesítő eszköz nélkül roncsolás mentesen ki lehetett nyitni; ▪ nem volt minden ablak és ajtó valamint zár előírásszerűen bezárva; ▪ a riasztó vagy a lopásgátló (indításgátló) nem volt üzemképes és aktivált (bekapcsolt) állapotban. A biztosító a járműben keletkezett tűz esetén mentesül a fizetési kötelezettsége alól, ha ▪ a jármű üzemanyag-ellátó és/vagy elektromos rendszerét szakszerűtlenül, nem a gyártó által jóváhagyott módon és szervizben átalakították; ▪ ha a tűz keletkezésének oka a Szerződő vagy a Biztosított által a tűzvédelmi (tűzrendészeti) szabályok súlyosan gondatlan megsértése volt. A biztosító a járműben keletkezett töréskár esetén mentesül a fizetési kötelezettsége alól, ha ▪ a jármű érvényes forgalmi engedély nélkül vett részt a forgalomban; ▪ a járművet olyan személy vezette, aki nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, vagy nem volt biztonságos vezetésre képes állapotban, és a káresemény ezzel összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett be.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előttbiztosító épület és ingóság, és változás valamint baleseti károk esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség szolgáltatás teljesítése alól, felelõsségbiztosítás alapján a kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a biztosítottól, amennyiben bizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a kedvez- ményezett szándékosan, vagy a szerzõdõ, illetve a biztosított(ak) jogellenesen, szándéko- san vagy súlyosan gondatlanul* okozták. Az L. fejezetben leírt közlési, változás bejelentési, kármegelõzési és kárenyhítési kötelezettségek megsértése esetében a biztosító mentesül a kárkifizetés alól, kivéve ha a biztosított bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerzõdéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövet- kezésében. A biztosított a biztosítási esemény bekövetkeztekor úgy köteles eljárni, ahogy az adott helyzetben tõle elvárható, ennek megfelelõen haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig folytatnia kell. Mentesül a biztosító a biztosítási összeg kifizetése alól annyiban, amennyiben a Szerződő biztosított e kötelezettségének nem tett eleget közlési eleget. *A biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha • a kár bekövetkezése illetve okozása idején alkoholos állapotban volt és változás bejelentési kötelezettségénekez a tény a kár bekövetkeztében közrehatott. Alkoholos állapotnak tekintendõ a 2,5‰-et meghaladó, gépjármûvezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékû véralkohol- koncentráció; • a biztosítási esemény kábítószer fogyasztás, kábító hatású anyag, vagy gyógyszer szedése következtében történt, kivéve, ha a Szerződő bizonyítjaez utóbbiakat kezelõorvos elõírására, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be az elõírásnak megfelelõen alkalmazták; • olyan gépjármûvet vezetett, amelynek nem jelentett információkrólvolt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetõi engedéllyel nem rendelkezett és ez a be nem jelentett információk nem hatottak közre tény a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: baleset bekövetkeztében közrehatott; Felelõsségbiztosítás kapcsán • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett bebiztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt; • a Baleset biztosított azonos károkozási körülményekkel visszatérõen okozott kárt, s a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett bebizto- sító felhívása ellenére a károkozás körülményeit nem szüntette meg, bár az meg- szüntethetõ lett volna; • ha a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá biztosítottat harmadik személy a szolgáltatási kötelezettség alólkáresemény bekövetkezésének lehetõségére figyelmeztette, amennyiben bizonyítást nyer, hogy s a Biztosítási esemény káresemény ezután a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán szükséges intézkedés hiányában következett be.
Appears in 1 contract
Samples: Családi Otthon Biztosítás
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükségesVIII.1. A Biztosító biztosító egészben vagy részben mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése fizetési kötelezettsége alól, amennyiben bizonyítja, hogy a Szerződő menetképtelenség indokát képező műszaki meghibásodást, üzemzavart a biztosított, illetve a szerződő fél, velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, a biztosított gépjárművének üzemeltetésében közreműködő alkalmazottai, illetőleg megbízottai, tagjai vagy szervei jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozták. Ugyanezzel a jogkövetkezménnyel jár, ha a fenti személyek a tőlük elvárható kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségüket ugyanilyen módon elmulasztották és ez közrehatott a biztosítási esemény bekövetkezésében vagy a felmerült kár súlyosbodásában.
a) a gépjárművet fenti személyek 0,8 ezrelék véralkoholszint, illetve 0,5 mg/l légalkoholszint alatti, alkoholos befolyásoltság alatt vezették, vagy kábítószeres befolyásoltság állapotában, illetve vezetésre alkalmatlan állapotban vezették, vagy a vezetést ilyen személynek engedték át;
b) szakszerűtlen üzemeltetés okozta a menetképtelenség indokát képező műszaki meghibáso- dást, üzemzavart;
c) a hatóság, illetve igazságügyi műszaki szakértő megállapítása szerint a jármű a biztosítási ese- mény időpontjában súlyosan elhanyagolt műszaki állapotban volt és a biztosítási esemény en- nek következménye;
d) ha a gépjárműre vonatkozó hatósági előírásokat megsértették;
e) ha a biztosított személy a biztosító, illetve megbízottja (EA) által küldött szolgáltató szolgálta- tását kívánja igénybe venni és nem tett eleget közlési jelenteti be kárigényét a Generali Autós Assistance vonal telefonszámán és változás bejelentési kötelezettségénekemiatt a kárrendezés szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak;
f) ha a biztosított személy nem a biztosító, illetve megbízottja (EA) által küldött szolgáltató szol- gáltatását kívánja igénybe venni és a biztosítási eseményt nem jelenti be a biztosító részére az alapbiztosítási szerződésben meghatározott határidőn belül és emiatt a kárrendezés szempont- jából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak;
g) a biztosítási esemény a jármű szakszerűtlen üzemeltetése következtében történt, vagy ameny- nyiben a biztosítási esemény időpontjában a biztosított gépjármű nem rendelkezik érvényes hatósági műszaki vizsgával.
VIII.2. A biztosító fenntartja a jogát a szerződés érvénytelenségére való hivatkozásra és/vagy a biztosítási szolgáltatás alóli mentesülésére, ha a szerződő/biztosított a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülményt, amelyet ismert vagy ismernie kellett elhallgat, vagy a valóságnak nem megfelelően közöl.
VIII.3. A Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint mentesül a biztosító azon károk megtérítése alól, amelyek a VII. fejezetben foglalt kötelezettségek megsértése következtében keletkeztek.
VIII.4. Nem téríti a biztosító a kárt, ha a biztosítási esemény bekövetkeztekor a forgalomban részt vevő gépjármű jogszerű vezetőjének nem volt érvényes vezetői, illetve a gépkocsinak érvényes forgalmi engedélye, kivéve, ha a Szerződő szerződő bizonyítja, hogy ez a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be tény nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztébenbekövetkezésében. A Biztosító mentesül Jogszerű vezetőnek olyan személy minősül, aki a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy szerződő vagy gépjármű felett rendelkezésre jogosult személy akaratával összhangban vezeti a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett begépjárművet.
Appears in 1 contract
Samples: Autós Segítségnyújtás Kiegészítő Szolgáltatás Különös Feltételei
A biztosító mentesülése. 52. A Biztosítási közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló köte- lezettség megsértése esetében a Biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülmény nem hatott közre a biz- tosítási esemény bekövetkeztében, illetőleg – életbiztosítá- si és betegségbiztosítási szolgáltatás esetében – ha a Biztosítottra vonatkozó kockázatviselés kezdetétől 5 év már eltelt. Ha a szerződés megkötése előtttöbb vagyontárgyra vagy személyre vonat- kozik, és változás esetén a biztosítás időtartama alattközlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a Szerződő köteles biztosító a Biztosítót minden közlésre vagy a változás bejelentés- ére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyon- tárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat. A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan lényeges információval ellátnikörülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a Biztosítónak biztosítóval közölni, noha arról tudnia kel- lett, és a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükségesközlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
53. Valamely Biztosított vonatkozásában a Biztosító mentesül a haláleseti szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a Biztosított halála
a) a Kedvezményezett szándékos magatartása folytán, vagy
b) a Biztosítottnak a szerződésbe való belépésétől számí- tott két éven belüli öngyilkossága miatt következett be.
54. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség baleseti, illetve betegségi szolgálta- tás teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset balesetet, illetve a betegséget a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytánidézte elő.
55. Súlyosan gondatlan magatartás által okozottnak minősül különösen az a baleset, amely a Biztosított
a) szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye foly- tán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosítóösszefüggésben, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekintenivagy
b) súlyosan ittas (2,5 ezrelékes véralkohol szintet elérő) állapotával, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okoztavagy
c) bódító, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) kábító vagy gyógyszermás hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával közvetlen okozati össze- függésben, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybetoxikus anyagok szedése miatti füg- gősége folytán
56. A Biztosító mentesül továbbá szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, ameny- nyiben a szolgáltatási kötelezettség alólszolgáltatásra jogosult vagy a Bank a biztosítási eseményt a megadott határidőn belül (60. pont) nem jelenti be, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett beés emiatt lényeges körülmények kideríthetetlen- né válnak.
Appears in 1 contract
Samples: Group Insurance Terms
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a Jelen különös biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivévefeltételek alkalmazása során súlyosan gondatlan magatartásnak minősül különösen, ha a Szerződő bizonyítjabiztosított, vagy akinek a magatartásáért a magyar anyagi jogszabályok szerint felel
a) a jogszabályban, egyéb előírásban meghatározott személyi és/vagy tárgyi feltételek hiányában végezte tevékenységét, és ez a károkozásban/személyiségi jogsértésben közrehatott,
b) a kárt/nem vagyoni sérelmet a jogszabályoktól való szándékos/súlyosan gondatlan eltéréssel vagy szándékos/súlyosan gondatlan kötelezettségszegéssel okozta,
c) a kárt/nem vagyoni sérelmet a tevékenység végzésére vonatkozó etikai szabályok súlyos megsértésével okozta,
d) a kárt/nem vagyoni sérelmet a biztosított belső szabályzataiban leírtaknak, a kármegelőzési előírásoknak, valamint a szakmai/foglalkozási szabályoknak ismétlődő vagy folyamatos megsértésével okozta,
e) a kárt/nem vagyoni sérelmet a szükséges intézkedések elmulasztásával okozta, és a kár/nem vagyoni sérelem bekövetkezte előtt a szükséges intézkedéseket annak ellenére sem tette meg, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekményebiztosító, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytánharmadik személy a káresemény bekövetkezésének veszélyére írásban figyelmeztette, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül és az adott helyzetben elvárható lett volna a Biztosító, ha szükséges intézkedések megtétele,
f) a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszerkárt/nem vagyoni sérelmet alkohol, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • kábító- vagy bódulatot keltő szer hatása, illetve befolyása alatt okozta.
g) a Baleset másodfokú fegyelmi tanács jogerős és végrehajtható határozata szerint fegyelmi vétséget követett el és a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • legsúlyosabb fegyelmi büntetést szabták ki vele szemben,
h) a Biztosított kárt az ügyvédi tevékenység végzésére vonatkozó előírások kirívóan súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá megsértésével okozta,
i) az ügyfele ellen kibocsátott fizetési meghagyással szemben ellentmondást nem terjeszt elő, és emiatt a szolgáltatási kötelezettség alólhatározat jogerőre emelkedett,
j) alperes képviselőjeként az első tárgyalást - írásbeli védekezés előterjesztése nélkül – elmulasztotta, amennyiben bizonyítást nyer, hogy és a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett bekibocsátott bírósági meghagyás ellentmondás hiányában jogerőre emelkedett.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalati Felelősségbiztosítások
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén (1) Amennyiben a biztosítás időtartama alattszerződő és/vagy a biztosított a közlési kötele- zettségét megsértette, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő biztosító teljesítési kötelezettsége nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekáll fenn, kivéve, ha a Szerződő bizonyítjabizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a Biztosító biz- tosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt szerződéskötéskor ismerte vagy az nem hatott közre a be nem jelentett információkrólbiz- tosítási esemény bekövetkezésében, vagy ha a be nem jelentett információk nem hatottak közre biztosított csatlako- zásától a biztosítási esemény bekövetkeztében. bekövetkezéséig 5 év már eltelt.
(2) A Biztosító biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben bizonyítást ha a biztosí- tási esemény okozati összefüggésben áll a biztosítottnak – a bizto- sítás hatályba lépését követően – két éven belül bekövetkező ön- gyilkossági kísérletével vagy öngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
(3) A biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyí- tást nyer, hogy a Baleset biztosítási eseményt a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekményebiztosított jogellenes, illetve szándékos szán- dékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytánidézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta biztosítási eseménynek minősül kü- lönösen, ha:
a. a biztosítási esemény a biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül ;
b. a Biztosító, ha biztosított balesete a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati biztosított rendszeres alkoholfogyasztá- sával összefüggésben következett be; • ;
c. a Baleset biztosított balesete a Biztosított biztosított bódító, kábító vagy más ha- sonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával össze- függésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése foly- tán következett be,
d. a baleset idején a biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő a 2,5 ezreléket meg- haladó, a gépjárművezetés közben a 0,0 ezreléket meghaladó véralkohol-koncentráció;
e. a biztosítási esemény a biztosított jogosítvány vagy érvényes for- galmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti sza- bályt is megszegett, vagy
f. a biztosítási esemény amiatt következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett;
g. a biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán biztosított munkavégzése során, a mun- kavédelmi szabályoknak a biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
h. diagnosztizált betegség esetén a biztosított az orvosi utasításo- kat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
(4) Ha a biztosított (nem baleseti eredetű) halála összefüggésben áll a biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával, súlyosan ittas állapo- tával, bódító, kábító vagy hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztásá- val, a biztosító jogosult a szolgáltatását csökkenteni. A szolgáltatás csökkentésének mértékét a biztosító orvosa állapítja meg.
Appears in 1 contract
Samples: Törlesztési Biztosítás
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, 1) Ha a Biztosított a jelen Feltétel 3. pontjában szabályozott közlési- és változás esetén a biztosítás időtartama alattváltozásbejelentési kötelezettségét megsérti, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő kötelezettsége nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekáll be, kivéve, ha a Szerződő bizonyítjabizonyítják, hogy az alábbi körülmények valamelyike fennáll:
a) a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a az elhallgatott vagy be nem jelentett információkrólkörülményt a biztosítotti jogviszony kezdetekor ismerte;
b) a Biztosított a közlési- és változásbejelentési kötelezettségét megsértette, de az elhallgatott vagy a be nem jelentett információk körülmény a biztosítotti jogviszony fennállása alatt, a biztosítási eseményt megelőzően a Biztosító tudomására jutott és az 15 napon belül nem hatottak élt a jelen általános feltételek 3. pontjában szabályozott szerződésmódosítási, illetve szerződésmegszüntetési lehetőségével;
c) az elhallgatott vagy be nem jelentett körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. .
2) A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség haláleseti szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben bizonyítást nyerha
a) a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán, vagy azzal ok-okozati összefüggésben vesztette életét;
b) a biztosítási esemény ok-okozati összefüggésben áll a Biztosított két éven belül bekövetkező öngyilkosságával, még akkor is, ha az a Biztosított zavart tudatállapotában következett be. A két évet az adott Biztosított biztosítotti jogviszonya létrejöttének időpontjától kell számítani.
3) A Biztosító haláleseti szolgáltatás kivételével mentesül a kockázatviselés alól, ha bizonyítja, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekményekárt jogellenesen, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytánmagatartással a Biztosított, vagy azzal összefüggésben következett beilletve a vele közös háztartásban élő hozzátartozója okozta.
4) A Biztosított a biztosítási esemény alapjául szolgáló esemény bekövetkezése esetén az adott helyzetben általában elvárható módon köteles eljárni, így késedelem nélkül orvosi, illetve egészségügyi segítséget kell igénybe vennie (kárenyhítési kötelezettség). A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási Nem jelenti azonban a kárenyhítési kötelezettség alól mentesül a Biztosítómegsértését, ha a biztosított az őt törvény alapján megillető rendelkezési joggal élve az orvosi beavatkozáshoz nem járul hozzá. A Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okoztabiztosítási esemény megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsítani. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell Ha a Biztosított a kármegelőzési illetve kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy tekintenia Biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettsége alól.
5) Azt, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okoztafenti körülmények valamelyike fennáll, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszerannak kell bizonyítania, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett beaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges4.1. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése az utasbiztosítási károk kifizetése alól, : – amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha balesetet vagy betegséget a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, Biztosított önmaga szándékosan okozta vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre Biztosított az általa elkövetett szándékos bűncselekmény miatt betegedett meg; – amennyiben a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül Biztosított a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alólbalesetet vagy betegséget alkoho- los, illetve kábítószeres befolyásoltság miatt; vagy erre vissza- vezethető okból szenvedte el; – amennyiben a baleseti halált a kedvezményezett szándékos magatartása idézte elő; – a Biztosított öngyilkossága vagy annak kísérlete esetén; – ha bizonyítást nyer, hogy a Baleset balesetet vagy betegséget a Biztosított Bizto- sított, a Szerződő vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve hozzátartozója szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása okozta; – ha a balesetet a Biztosított bűncselekménye folytán, vagy azzal összefüggésben következett szenvedte el; – ha a kárt szándékosan vagy súlyosan gondatlanul a Biztosított, illetve a Szerződő fél vagy hozzátartozójuk okozta; – ha a Biztosított nem tett eleget kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségének; – a fuvarozó felelősségbiztosítása vagy más biztosítási szerződés alapján megtérülő károk mértékéig; – ha a káresemény autóversenyzés közben, vagy arra való felké- szülés során keletkezett; – olyan tűz- és robbanáskárok esetén, amelyek hatósági enge- dély nélkül átalakított személygépkocsiban, az átalakítással közvetlen összefüggésben következtek be; – ha a gépjármű vezetője az adott járműkategóriára érvényes gépjármű-vezetői engedély nélkül vezetett; – amikor a szállás vagy hazautazás szolgáltatását nem a Biztosí- tó szervezi, vagy azt a Biztosított a Biztosító előzetes felhatal- mazása nélkül szervezi vagy veszi igénybe.
4.2. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosítóbalesetet súlyosan gondatlan magatartás által okozottnak kell tekinteni különösen, ha a Biztosított halálát – a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekintenibalesetet 0,8 ezreléket meghaladó alkoholos állapotban, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás kábítószer, vagy más kábító hatású anyag általi befolyásoltság alatt okozta, ha: • illetve a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) balesetet vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen betegséget azzal közvet- len okozati összefüggésben következett be; • – a Baleset gépjárművet a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben nélkül vagy 0,8 ezrelé- ket meghaladó mértékben ittasan vezette és a közlekedési baleset amiatt, azzal okozati összefüggésben következett be; • – közlekedési baleset bekövetkezésekor, az adott országban a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybebaleset időpontjában hatályos legalább két közlekedésrendé- szeti jogszabályt megszegte.
4.3. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség azon költségek kifizetése alól, amennyiben bizonyítást nyeramelyek abból erednek, hogy a Biztosítási Biztosított a biztosítási esemény bekövetkezése miatt a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett befakultatív választott programokon nem tudott részt venni. A biztosítási esemény kapcsán szükségessé váló hazautazás miatt üdülési és szállásköltségeket nem térít a Biztosító.
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. A Biztosítási biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás vál- tozás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, információkról vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól mentesül alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosító, ha Biztosítási esemény a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okoztaáltal elkövetett bűncselekmény folytán következett be. Jelen Biztosítási biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított sérüléseit saját maga okozta szándékosan, vagy a Biztosított szándékosan vagy súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett be.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, 1) Ha a Biztosított a jelen Feltételek 3. pontjában szabályozott közlési- és változás esetén a biztosítás időtartama alattváltozásbejelentési kötelezettségét megsérti, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő kötelezettsége nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekáll be, kivéve, ha a Szerződő bizonyítjabizonyítják, hogy az alábbi körülmények valamelyike fennáll:
a) a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a az elhallgatott vagy be nem jelentett információkrólkörülményt a biztosítotti jogviszony kezdetekor ismerte;
b) a Biztosított a közlési és változásbejelentési kötelezettségét megsértette, de az elhallgatott vagy a be nem jelentett információk körülmény a biztosítotti jogviszony fennállása alatt, a biztosítási eseményt megelőzően a Biztosító tudomására jutott és az 15 napon belül nem hatottak élt a jelen Feltételek 3. pontjában szabályozott szerződésmódosítási illetve szerződésmegszüntetési lehetőségével;
c) az elhallgatott vagy be nem jelentett körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. .
2) A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség haláleseti szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben bizonyítást nyerha
a) a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán, vagy azzal ok-okozati összefüggésben vesztette életét;
b) a biztosítási esemény ok-okozati összefüggésben áll a Biztosított két éven belül bekövetkező öngyilkosságával, még akkor is, ha az a Biztosított zavart tudatállapotában következett be. A két évet az adott Biztosított biztosítotti jogviszonyának létrejöttének időpontjától kell számítani.
3) A Biztosító a 69%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodás, keresőképtelenségi és munkanélküliségi kockázatok esetében mentesül a szolgáltatás teljesítése alól ha bizonyítja, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekményekárt jogellenesen, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytánmagatartással a Biztosított, vagy azzal összefüggésben következett beilletve a vele közös háztartásban élő hozzátartozója okozta.
4) A Biztosított a biztosítási esemény alapjául szolgáló esemény bekövetkezése esetén az adott helyzetben általában elvárható módon köteles eljárni, így késedelem nélkül orvosi, illetve egészségügyi segítséget kell igénybe vennie (kárenyhítési kötelezettség). A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási Nem jelenti azonban a kárenyhítési kötelezettség alól mentesül a Biztosítómegsértését, ha a Biztosított halálát az őt törvény alapján megillető rendelkezési joggal élve az orvosi beavatkozáshoz nem járul hozzá. A Biztosított a Kedvezményezett szándékos magatartása okoztabiztosítási esemény megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsítani. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell Ha a Biztosított a kármegelőzési illetve kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy tekintenia Biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettsége alól.
5) Azt, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okoztafenti körülmények valamelyike fennáll, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszerannak kell bizonyítania, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett beaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges5.1. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéveAz általános feltételekben meghatározottakon túl súlyosan gondatlan károkozásnak minősül az, ha a Szerződő bizonyítjabiztosított:
a. a termék gyártására vonatkozó kötelező technológiai előírásokat, sza- bályokat megszegte, a terméket így hozta forgalomba és ez a tény a kár- okozásban közrehatott;
b. a terméket a számára kötelezôen elôírt hatósági minôsítések, a forgal- mazáshoz szükséges engedélyek nélkül hozta forgalomba és ez a tény a károkozásban közrehatott;
c. a kárt a biztonsági elôírások figyelmen kívül hagyásával, a meghatáro- zott kármegelôzési, valamint foglalkozási szabályok ismétlôdô vagy fo- lyamatos megsértésére visszavezethetôen okozta;
d. a termékgyártásra vonatkozó speciális egészségügyi/egészségvédelmi elôírásokat súlyosan megsértette és ez a tény a károkozásban közre- hatott;
e. a termék fokozottan veszélyes tulajdonságáról tájékoztatást, felhívást nem adott, és a személysérülés (egészségkárosodás) kapcsán keletke- zett károkat a termék e fokozottan veszélyes tulajdonsága idézte elô, il- letve ez a tény a károkozásban közrehatott.
5.2. A VF ÁSZF-ben meghatározottakon túl a biztosító mentesül szol- gáltatási kötelezettsége alól, ha:
a. a bekövetkezett kár a termék valamely konstrukciós vagy egyéb olyan hibáira vezethetô vissza, amely miatt sorozatkárok bekö- vetkeztétôl kell tartani, és a biztosító írásbeli felszólítása elle- nére a sorozatkárt kiváltó ok megszüntetését a biztosított elmu- lasztja.
b. a kárt olyan termék okozta, amelynek hatósági visszahívását az il- letékes szerv a biztosítási szerződés kockázatviselésének kezdete előtt vagy azalatt kezdeményezte, függetlenül attól, hogy a Biztosító visszahívási kötelezettségét a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, biztosított teljesítette-e vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett besem.
Appears in 1 contract
Samples: Termékfelelősség Biztosítás
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, közlési és változás változás-bejelentési kötelezettség meg- sértése esetén a biztosítás időtartama alattbiztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól kivéve, ha bizonyítják, hogy az el- hallgatott körülményt a Szerződő köteles biztosító a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátniszerződéskötéskor ismerte, amelyet vagy az nem hatott közre a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükségesbiztosítási ese- mény bekövetkeztében. A Biztosító biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése összeg kifizetése alól, amennyiben ha: – a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekbiztosított a biztosított kedvezményezettjének szándékos magatartása következtében vesztette életét; – a biztosítási esemény a biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán, kivéve, ha azzal összefüggésben következett be. – a Szerződő bizonyítjabiztosított a kármegelőzési vagy kárenyhítési kötelezettségét megszegi. A biztosított kárenyhíté- si kötelezettsége abban áll, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre lehető legrövidebb időn belül szakorvoshoz kell fordulnia a biztosítási esemény bekövetkeztébenbekövetkezése után, és az orvos tanácsait köteles pontosan betartani. A Biztosító mentesül – a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy biztosítási eseményt a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. A biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatar- tás által okozottnak kell tekinteni különösen akkor, ha az a biztosított:
a) alkoholfogyasztásával, illetőleg ittas állapotával közvetlen okozati összefüggésben,
b) bódító-, kábító- vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával közvetlen okozati összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függősége folytán, vagy azzal összefüggésben ,
c) érvényes jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben,
d) ittas gépjárművezetése közben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül jelen c) és d) pontokban foglalt esetekben a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekintenibizto- sító mentesülésének további feltétele, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okoztabiztosított a magatartásával, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett becselekedetével más közlekedésrendészeti szabályt is megszegjen.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése kötelezettsége alól, amennyiben ,
10.1. Ha a Szerződő közlési kötelezettségének, illetve változás-bejelentési kötelezettségének nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénektesz eleget, kivéve, ha a Szerződő bizonyítjabizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be szerződéskötéskor már ismerte, és az nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztébenbekövetkezésében;
10.2. A Biztosító mentesül Ha a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset biztosítási eseményt a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekményevele közös háztartásban élő hozzátartozója jogellenesen, illetve szándékos szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta. Súlyosan gondatlan magatartása folytánmagatartással okozott kárnak minősül
10.2.1. nagyfokú gondatlanságból, nem rendeltetésszerű vagy helytelen használatból, vandalizmusból, helytelen tárolásból vagy egyéb olyan magatartásból adódó kár, amelynek a bekövetkezését előre lehetett látni, vagy azzal amelynek bekövetkezésével kellő gondosság tanúsítása esetén számolni lehetett;
10.2.2. ha a kár a Biztosítottnak ittas vagy kábító hatású szer hatása alatti állapotával okozati összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosítókeletkezett, illetve, ha a Biztosított halálát önhibájából eredő ittas vagy bódult állapota miatt a Kedvezményezett szándékos magatartása okoztabiztosítási esemény bekövetkezését nem tudta megakadályozni;
10.2.3. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt káresemény bekövetkezésével összefüggésben a Biztosítottat elmarasztaló hatósági határozat született.
10.2.4. ha a Biztosított szándékosan vagy súlyosan gondatlan magatartás okoztamagatartással nem tesz eleget kármegelőzési vagy kárenyhítési kötelezettsé- gének, ha: • a Baleset így különösen
a) ha a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszintazonos károkozási körülményekkel visszatérően okozott vagy szenvedett el kárt, és a Biztosító felhívása ellenére a károkozási körülményeket nem szüntette meg, vagy kerülte el, noha az megszüntethető, vagy elkerülhető lett volna;
b) ha a Biztosítottat a Biztosító vagy gyógyszerharmadik személy írásban a biztosítási esemény bekövetkezésének lehetőségére figyelmeztette, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben és a kár ezután a szükséges intézkedés hiányában következett be; • ;
c) ha a Baleset káresemény bekövetkezésekor a Biztosító utasítást adott a kár enyhítése érdekében szükséges intézkedések megtételére, de a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • ennek nem tett eleget;
d) ha a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybemódosítja, megváltoztatja vagy átalakítja a készülékét;
e) ha a Biztosított a biztosítási eseményt a jelen biztosítási feltételek szerinti határidőn belül nem jelenti be a rendőrségnek, felje- lentést nem tesz.
10.3. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény mentesülésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett bekármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség megszegése esetén is.
10.4. Nem áll be a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége, ha a Biztosított baleseti meghibásodás kapcsán nem tudja bemutatni a sérült eszközt.
Appears in 1 contract
Samples: Mobile Device Insurance Agreement
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges4.1. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése az utasbiztosítási károk kifizetése alól, : – amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha balesetet vagy betegséget a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, Biztosított önmaga szándékosan okozta vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre Biztosított az általa elkövetett szándékos bűncselekmény miatt betegedett meg; – amennyiben a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül Biztosított a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alólbalesetet vagy betegséget alkoho- los, illetve kábítószeres befolyásoltság miatt; vagy erre vissza- vezethető okból szenvedte el; – amennyiben a baleseti halált a kedvezményezett szándékos magatartása idézte elő; – a Biztosított öngyilkossága vagy annak kísérlete esetén; – ha bizonyítást nyer, hogy a Baleset balesetet vagy betegséget a Biztosított Bizto- sított, a Szerződő vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve hozzátartozója szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása okozta; – ha a balesetet a Biztosított bűncselekménye folytán, vagy azzal összefüggésben következett szenvedte el; – ha a kárt szándékosan vagy súlyosan gondatlanul a Biztosított, illetve a Szerződő fél vagy hozzátartozójuk okozta; – ha a Biztosított nem tett eleget kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségének; – a fuvarozó felelősségbiztosítása vagy más biztosítási szerződés alapján megtérülő károk mértékéig; – ha a káresemény autóversenyzés közben, vagy arra való felké- szülés során keletkezett; – olyan tűz- és robbanáskárok esetén, amelyek hatósági enge- dély nélkül átalakított személygépkocsiban, az átalakítással közvetlen összefüggésben következtek be; – ha a gépjármű vezetője az adott járműkategóriára érvényes gépjármű-vezetői engedély nélkül vezetett; – amikor a szállás vagy hazautazás szolgáltatását nem a Biztosí- tó szervezi, vagy azt a Biztosított a Biztosító előzetes felhatal- mazása nélkül szervezi vagy veszi igénybe.
4.2. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosítóbalesetet súlyosan gondatlan magatartás által okozottnak kell tekinteni különösen, ha a Biztosított halálát – a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekintenibalesetet 0,8 ezreléket meghaladó alkoholos állapotban, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás kábítószer, vagy más kábító hatású anyag általi befolyásoltság alatt okozta, ha: • illetve a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) balesetet vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen betegséget azzal közvet- len okozati összefüggésben következett be; • – a Baleset gépjárművet a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben nélkül vagy 0,8 ezrelé- ket meghaladó mértékben ittasan vezette és a közlekedési baleset amiatt, azzal okozati összefüggésben következett be; • – közlekedési baleset bekövetkezésekor, az adott országban a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybebaleset időpontjában hatályos legalább két közlekedésrendé- szeti jogszabályt megszegte.
4.3. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség azon költségek kifizetése alól, amennyiben bizonyítást nyeramelyek abból erednek, hogy a Biztosítási Biztosított a biztosítási esemény bekövetkezése miatt a Biztosított fakultatív választott programokon nem tudott részt venni. A biztosítási esemény kapcsán szükségessé váló hazautazás miatt üdülési és szállásköltségeket nem térít a Biztosító.
4.4. A biztosító nem köteles fedezetet nyújtani és nem köteles sem- milyen kárigényt vagy szolgáltatási igényt teljesíteni, amennyi- ben a fedezet nyújtása, a kárigény vagy szolgáltatási igény telje- sítése az Európai Unió vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elkövetett bűncselekmény folytán következett beelrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések, vagy az Amerikai Egyesült Államok által meghatározott kereskedelmi, gazdasági szankciók, tilalmak vagy korlátozások megszegését jelentené.
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, 1) Ha a Biztosított a jelen Feltételek 3. pontjában szabályozott közlési- és változás esetén a biztosítás időtartama alattváltozásbejelentési kötelezettségét megsérti, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő kötelezettsége nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekáll be, kivéve, ha a Szerződő bizonyítjabizonyítják, hogy az alábbi körülmények valamelyike fennáll:
a) a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a az elhallgatott vagy be nem jelentett információkrólkörülményt a biztosítotti jogviszony kezdetekor ismerte;
b) a Biztosított a közlési és változásbejelentési kötelezettségét megsértette, de az elhallgatott vagy a be nem jelentett információk körülmény a biztosítotti jogviszony fennállása alatt, a biztosítási eseményt megelőzően a Biztosító tudomására jutott és az 15 napon belül nem hatottak élt a jelen Feltételek 3. pontjában szabályozott szerződésmódosítási illetve szerződésmegszüntetési lehetőségével;
c) az elhallgatott vagy be nem jelentett körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. .
2) A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség haláleseti szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben bizonyítást nyerha
a) a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán, vagy azzal ok-okozati összefüggésben vesztette életét;
b) a biztosítási esemény ok-okozati összefüggésben áll a Biztosított két éven belül bekövetkező öngyilkosságával, még akkor is, ha az a Biztosított zavart tudatállapotában következett be. A két évet az adott Biztosított biztosítotti jogviszonyának létrejöttének időpontjától kell számítani.
3) A Biztosító a 69%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodás, keresőképtelenségi és munkanélküliségi kockázatok esetében mentesül a kockázatviselés alól ha bizonyítja, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekményekárt jogellenesen, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytánmagatartással a Biztosított, vagy azzal összefüggésben következett beilletve a vele közös háztartásban élő hozzátartozója okozta.
4) A Biztosított a biztosítási esemény alapjául szolgáló esemény bekövetkezése esetén az adott helyzetben általában elvárható módon köteles eljárni, így késedelem nélkül orvosi, illetve egészségügyi segítséget kell igénybe vennie (kárenyhítési kötelezettség). A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási Nem jelenti azonban a kárenyhítési kötelezettség alól mentesül a Biztosítómegsértését, ha a Biztosított halálát az őt törvény alapján megillető rendelkezési joggal élve az orvosi beavatkozáshoz nem járul hozzá. A Biztosított a Kedvezményezett szándékos magatartása okoztabiztosítási esemény megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsítani. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell Ha a Biztosított a kármegelőzési illetve kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy tekintenia Biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettsége alól.
5) Azt, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okoztafenti körülmények valamelyike fennáll, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszerannak kell bizonyítania, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett beaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén Mentesül a biztosítás időtartama alatt, biztosító a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése kötelezettsége alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító kárt jogellenesen a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt biztosított, illetôleg a be nem jelentett információkrólszerzôdô, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre velük közös háztartásban élô hozzátartozójuk, a biztosítási esemény bekövetkeztébenbiztosítottnak a vagyontárgy kezelésével megbízott alkalmazottja, megbízottja szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta. A Biztosító mentesül Ez a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szabály a kármegelôzési és kárenyhítési kötelezettség megszegése esetén is alkalmazásra kerül. Mentesül a biztosító tehát a szolgáltatási kötelezettség alólalól többek között: • ha a kár a biztosított (szerzôdô stb.) kármegelôzési kötelezettségének szándékos, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytánelmulasztásából, vagy azzal összefüggésben következett keletkezett, • ha a biztosított (szerzôdô stb.) a szabályzatokban és a szerzôdés mellékleteiben elôírt biztonsági elôírásokat nem tartotta be, • kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget, • ha a kárért felelôs személy a kárt súlyosan ittas állapotban, vagy bódulatot keltô szer hatása alatt és ezzel az állapottal összefüggésben okozta, • ha engedélyhez kötött tevékenységet ennek hiányában folytatott és ezzel összefüggésben okozta a kárt. Nem téríti meg a biztosító a biztosítási események által közvetlenül kiváltott azon károkat, amelyek az épület avultságával, karbantar- tásának elmulasztásával, vagy az építési szabályok be nem tartásával okozati összefüggésben következtek be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül Amennyiben a Biztosítókár bekövetkezésében – az elôzô bekezdésben foglaltakon túl – a biztosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényezô is közrehatott, ha a Biztosított halálát biztosító a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekintenikárt csak olyan mértékben téríti meg, hogy amilyen mértékben az a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen biztosítási eseménnyel okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett beáll.
Appears in 1 contract
Samples: Családi Otthon Biztosítás
A biztosító mentesülése. A Biztosítási biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha a Szerződő bizonyítja, hogy a Biztosító a Biztosítási biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkról, információkról vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól mentesül alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosító, ha Biztosítási esemény a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okoztaáltal elkövetett bűncselekmény folytán következett be. Jelen Biztosítási biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított sérüléseit saját maga okozta szándékosan, vagy a Biztosított szándékosan vagy súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett be.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. 1) A Biztosítási szerződés megkötése előttBiztosító – a halál esetén, illetve a biztosított munkanélkülisége esetén fizetendő térítést kivéve – mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben bizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a biztosított jogellenesen és szándékosan vagy jogellenesen és súlyosan gondatlanul okozta.
2) A biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha – a biztosítási esemény a biztosított kábítószer fogyasztása, kábító hatású anyag, vagy gyógyszer szedése következtében történt, kivéve, ha ez utóbbiakat kezelőorvos előírására, az előírásnak megfelelően alkal- mazták; – a biztosítási esemény bekövetkezésének idején alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer, vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt, és változás ez a tény a baleset bekövetkeztében közrehatott. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő az 1,5‰-et meghaladó, gépjárművezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékű véralkohol-koncentráció. – olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és ez a tény a baleset bekövetkeztében közre- hatott.
3) A biztosított a biztosítási esemény bekövetkezése esetén úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ennek megfelelően haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie, és az eljáró orvos előírásainak a biztosítás időtartama alattgyógyító eljárás befejezéséig folyamatosan eleget kell tennie. Mentesül a Biztosító szolgáltatási kötelezettségének teljesítése alól annyiban, amennyiben a Szerződő köteles biztosított e kötelezettségének nem tett eleget. Ez a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet rendelkezés nem befolyásolja a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. biztosított szabad orvosválasztási jogát.
4) A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség halál esetén fizetendő térítés teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha a Szerződő bizonyítjabiztosított szándékosan elkövetett, hogy a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkrólsú- lyos bűncselekményével összefüggésben vesztette életét, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül okozati összefüggésben áll a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alólbiztosított két éven belül bekövetkező öngyilkosságával, amennyiben bizonyítást nyermég akkor is, hogy ha az a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben biztosított zavart tudatálla- potában következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül két évet a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor hatályának az adott biztosítottra való kiterjesztése napjától kell úgy tekinteniszámítani.
5) Azt, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okoztafenti körülmények valamelyike fennáll, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszerannak kell bizonyítania, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett beaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
Samples: Hitelfedezeti Védelem
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. (1) A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése az utasbiztosítási károk kifizetése alól, : – amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekbetegséget a Biztosított önmaga szándékosan okozta vagy a Biztosított az általa elkövetett szándékos bûncselekmény miatt betegedett meg, kivéve– amennyiben a Biztosított a betegséget alkoholos (0,8‰ véralkoholszint feletti), ha illetve kábítószeres befolyásoltság miatt – vagy erre visszavezethetõ okból – szenvedte el, – amennyiben a Szerződő bizonyítja, hogy baleseti halált a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkrólkedvezményezett szándékos magatartása idézte elõ, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben – ha bizonyítást nyer, hogy a Baleset balesetet a Biztosított Biztosított, vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve közvetlen hozzátartozója szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása okozta, illetve – a balesetet a Biztosított bûncselekménye folytán, vagy azzal összefüggésben következett szenvedte el, – ha a kárt szándékosan vagy súlyosan gondatlanul a Biztosított, illetve közvetlen hozzátartozója okozta, – ha a Biztosított nem tett eleget kármegelõzési kötelezettségének, – a fuvarozó felelõsségbiztosítása vagy más biztosítási szerzõdés alapján megtérülõ károk mértékéig, – ha a káresemény autóversenyzés, vagy arra való felkészülés során keletkezett, – olyan tûz és robbanáskárok esetén, amelyek hatósági engedély nélkül átalakított gépkocsiban, az átalakítással közvetlen összefüggésben következtek be. , – ha a gépjármû vezetõje az adott jármû kategóriára érvényes gépjármû vezetõi engedély nélkül vezetett, – amikor a szállás vagy hazautazás szolgáltatását nem a biztosító szervezi, vagy azt a Biztosított a Biztosító elõzetes felhatalmazása nélkül szervezi vagy veszi igénybe.
(2) A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosítóbalesetet súlyosan gondatlan magatartás által okozottnak akkor kell tekinteni, ha a Biztosított halálát biztosított – a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekintenibalesetet alkoholos (0,8‰ véralkoholszint feletti) állapotban vagy kábítószer, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás vagy más kábító hatású anyag általi befolyásoltság alatt okozta, ha: • illetve a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával baleset azzal közvetlen okozati összefüggésben következett be; • , – a Baleset a Biztosított gépjármûvet jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett benélkül vagy ittasan vezette.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, 1) Ha a Biztosított a jelen Feltételek 3. pontjában szabályozott közlési- és változás esetén a biztosítás időtartama alattváltozásbejelentési kötelezettségét megsérti, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. A Biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben a Szerződő kötelezettsége nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségénekáll be, kivéve, ha a Szerződő bizonyítjabizonyítják, hogy az alábbi körülmények valamelyike fennáll:
a) a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a az elhallgatott vagy be nem jelentett információkrólkörülményt a biztosítotti jogviszony kezdetekor ismerte;
b) a Biztosított a közlési és változásbejelentési kötelezettségét megsértette, de az elhallgatott vagy a be nem jelentett információk körülmény a biztosítotti jogviszony fennállása alatt, a biztosítási eseményt megelőzően a Biztosító tudomására jutott és az 15 napon belül nem hatottak élt a jelen Feltételek 3. pontjában szabályozott szerződésmódosítási, illetve szerződésmegszüntetési lehetőségével;
c) az elhallgatott vagy be nem jelentett körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. .
2) A Biztosító mentesül a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség haláleseti szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben bizonyítást nyerha
a) a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán, vagy azzal ok-okozati összefüggésben vesztette életét;
b) a biztosítási esemény ok-okozati összefüggésben áll a Biztosított két éven belül bekövetkező öngyilkosságával, még akkor is, ha az a Biztosított zavart tudatállapotában következett be. A két évet az adott Biztosított biztosítotti jogviszonya létrejöttének időpontjától kell számítani.
c) a Biztosított a kedvezményezett szándékos magatartása következtében vesztette életét.
3) A Biztosító a haláleseti szolgáltatás kivételével mentesül a kockázatviselés alól, ha bizonyítja, hogy a Baleset kárt jogellenesen, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartással a Biztosított vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozója okozta.
4) A Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekményea biztosítási esemény alapjául szolgáló esemény bekövetkezése esetén az adott helyzetben általában elvárható módon köteles eljárni, így késedelem nélkül orvosi, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett beegészségügyi segítséget kell igénybe vennie (kárenyhítési kötelezettség). A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási Nem jelenti azonban a kárenyhítési kötelezettség alól mentesül a Biztosítómegsértését, ha a Biztosított halálát az őt törvény alapján megillető rendelkezési joggal élve az orvosi beavatkozáshoz nem járul hozzá. A Biztosított a Kedvezményezett szándékos magatartása okoztabiztosítási esemény megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsítani. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell Ha a Biztosított a kármegelőzési illetve kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy tekintenia Biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettsége alól.
5) Azt, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okoztafenti körülmények valamelyike fennáll, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszerannak kell bizonyítania, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett beaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. 1) A Biztosítási szerződés megkötése előttBiztosított a biztosítási esemény bekövetkezése esetén úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ennek megfelelõen haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie, és változás esetén az eljáró orvos elõírásainak a biztosítás időtartama alattgyógyító eljárás befejezéséig folyamatosan eleget kell tennie. Mentesül a Biztosító szolgáltatási kötelezettségének teljesítése alól annyiban, amennyiben a Szerződő köteles Biztosított e kötelezettségének nem tett eleget. Ez a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet rendelkezés nem befolyásolja a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükséges. Biztosított szabad orvosválasztási jogát és az egészségügyi ellátásra vonatkozó jogszabályokban szabályozott rendelkezési jogát.
2) A Biztosító mentesül a haláleseti szolgáltatás teljesítése alól, ha
a) a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bûncselekménye folytán, vagy azzal ok-okozati összefüggés- ben vesztette életét;
b) a biztosítási szolgáltatási kötelezettség esemény ok-okozati összefüggésben áll a Biztosított két éven belül bekövetkezõ öngyil- kosságával, még akkor is, ha az a Biztosított zavart tudatállapotában következett be. A két évet a biztosítási szerzõdés hatályának az adott Biztosítottra való kiterjesztése napjától kell számítani.
3) A Biztosító a balesetbõl eredõ, legalább 30%-os maradandó egészségkárosodás, baleseti kórházi térítés, és keresõképtelenség kockázatok vonatkozásában mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a Szerződő nem tett eleget közlési és változás bejelentési kötelezettségének, kivéve, ha a Szerződő bizonyítjabizo- nyítja, hogy a Biztosító biztosítási eseményt a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be nem jelentett információkrólBiztosított jogellenesen és szándékosan, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak közre jogellenesen és súlyosan gondatlanul okozta.
4) A Biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha
a) a biztosítási esemény bekövetkeztébenidején bizonyíthatóan alkoholos állapotban volt, illetõleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a biztosítási esemény bekövetkeztében közrehatott. A Biztosító mentesül Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendõ a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól1,5‰-et meghaladó, amennyiben bizonyítást nyergépjármûvezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékû véralkohol-koncentráció;
b) olyan gépjármûvet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezeté- séhez szükséges érvényes vezetõi engedéllyel nem rendelkezett, és ez a tény a biztosítási esemény bekövetkeztében közrehatott;
c) a biztosítási esemény bekövetkezése ok-okozati összefüggésben áll azzal, hogy a Baleset Biztosított a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekintenibiztosítási esemény idõpontjában legalább két közlekedésrendészeti szabályt megszegett.
5) Azt, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okoztafenti körülmények valamelyike fennáll, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszerannak kell bizonyítania, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett beaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
A biztosító mentesülése. A Biztosítási szerződés megkötése előtt, és változás esetén a biztosítás időtartama alatt, a Szerződő köteles a Biztosítót minden olyan lényeges információval ellátni, amelyet a Biztosítónak a Biztosítási szerződéssel kapcsolatosan ismernie szükségesVIII.1. A Biztosító biztosító egészben vagy részben mentesül a biztosítási szolgáltatási kötelezettség teljesítése fizetési kötelezettsége alól, amennyiben bizonyítja, hogy a Szerződő menetképtelenség indokát képező műszaki meghibásodást, üzemzavart a biztosított, illetve a szerződő fél, velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, a biztosított gépjárművének üzemeltetésében közreműködő alkalmazottai, illetőleg megbízottai, tagjai vagy szervei jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozták. Ugyanezzel a jogkövetkezménnyel jár, ha a fenti személyek a tőlük elvárható kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettségüket ugyanilyen módon elmulasztották és ez közrehatott a biztosítási esemény bekövetkezésében vagy a felmerült kár súlyosbodásában.
a) a gépjárművet fenti személyek 0,8 ezrelék véralkoholszint, illetve 0,5 mg/l légalkoholszint alatti alkoholos befolyásoltság alatt vezették vagy kábítószeres befolyásoltság állapotá- ban, illetve vezetésre alkalmatlan állapotban vezették vagy a vezetést ilyen személynek engedték át;
b) szakszerűtlen üzemeltetés okozta a menetképtelenség indokát képező műszaki meghi- básodást, üzemzavart;
c) a hatóság, illetve igazságügyi műszaki szakértő megállapítása szerint a jármű a biztosí- tási esemény időpontjában súlyosan elhanyagolt műszaki állapotban volt és a biztosítási esemény ennek következménye;
d) ha a gépjárműre vonatkozó hatósági előírásokat megsértették;
e) ha a biztosított személy a biztosító illetve megbízottja (EA) által küldött szolgáltató szol- gáltatását kívánja igénybe venni és nem tett eleget közlési jelenteti be kárigényét a Generali Autós Assistan- ce vonal telefonszámán és változás bejelentési kötelezettségénekemiatt a kárrendezés szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak;
f) ha a biztosított személy nem a biztosító, illetve megbízottja (EA) által küldött szolgáltató szolgáltatását kívánja igénybe venni és a biztosítási eseményt nem jelenteti be a biztosító részére az alapbiztosítási szerződésben meghatározott határidőn belül és emiatt a kár- rendezés szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak;
g) a biztosítási esemény a jármű szakszerűtlen üzemeltetése következtében történt vagy amennyiben a biztosítási esemény időpontjában a biztosított gépjármű nem rendelkezik érvényes hatósági műszaki vizsgával.
VIII.2. A biztosító fenntartja a jogát a szerződés érvénytelenségére való hivatkozásra és/vagy a biztosítási szolgáltatás alóli mentesülésére, ha a szerződő/biztosított a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülményt, amelyet ismert vagy ismernie kellett elhallgat vagy a valóságnak nem megfelelően közöl.
VIII.3. A Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint mentesül a biztosító azon károk megtérítése alól, amelyek a VII. fejezetben foglalt kötelezettségek megsértése következtében keletkeztek.
VIII.4. Nem téríti a biztosító a kárt, ha a biztosítási esemény bekövetkeztekor a forgalomban részt vevő gépjármű jogszerű vezetőjének nem volt érvényes vezetői, illetve a gépkocsinak érvényes forgalmi engedélye, kivéve, ha a Szerződő szerződő bizonyítja, hogy ez a Biztosító a Biztosítási szerződés megkötésekor tudomással bírt a be tény nem jelentett információkról, vagy a be nem jelentett információk nem hatottak hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztébenbekövetkezésében. A Biztosító mentesül Jogszerű vezetőnek olyan személy minősül, aki a Biztosítási szerződés alapján teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy szerződő vagy gépjármű felett rendelkezésre jogosult személy akaratával összhangban vezeti a Baleset a Biztosított vagy a Biztosított Hozzátartozója jogellenes cselekménye, illetve szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán, vagy azzal összefüggésben következett be. A baleseti halál esetén teljesítendő szolgáltatási kötelezettség alól mentesül a Biztosító, ha a Biztosított halálát a Kedvezményezett szándékos magatartása okozta. Jelen Biztosítási szerződés alkalmazásában különösen akkor kell úgy tekinteni, hogy a Biztosítási eseményt súlyosan gondatlan magatartás okozta, ha: • a Baleset a Biztosított alkoholos befolyásoltságával (0,00 ‰ fölötti véralkoholszint) vagy gyógyszer, illetve kábítószer általi befolyásoltságával közvetlen okozati összefüggésben következett be; • a Baleset a Biztosított jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be; • a Biztosított súlyos gondatlanságból került veszélybe. A Biztosító mentesül továbbá a szolgáltatási kötelezettség alól, amennyiben bizonyítást nyer, hogy a Biztosítási esemény a Biztosított által elkövetett bűncselekmény folytán következett begépjárművet.
Appears in 1 contract
Samples: Műszaki Segítségnyújtás Kiegészítő Szolgáltatás Különös Feltételei