A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS MEGSZÜNTETÉSE mintaszakaszok

A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS MEGSZÜNTETÉSE. 12.1. A jelen Szerződés mindkét Fél általi aláírás után lép hatályba. A jelen Szerződés a Felek Szerződésből eredő kötelezettségeinek maradéktalan teljesítésével szűnik meg, azzal, hogy a Szerződés 13. pontja határozatlan időre kerül megkötésre. 12.2. A jelen Szerződést bármely Fél jogosult azonnali hatállyal megszüntetni írásban, amennyiben a másik Fél a jelen Szerződésből eredő bármely lényeges kötelezettségét súlyosan megszegi és írásos felszólításra sem orvosolja. 12.3. A Szerződés megszűnésére irányadó a Ptk. 6:249.§ (1) bekezdésében foglalt általános elállási jog is. A Megrendelő a jelen Szerződés szerinti szolgáltatás egésze, valamint annak egy része vonatkozásban is elállhat a Szerződéstől. A Megrendelő a jelen pont szerint gyakorolt elállási jogát nem köteles indokolni és elállása miatt kizárólag az elvégzett munkák után járó meg nem fizetett Vállalkozói Díj megfizetésére korlátozódik a felelőssége.
A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS MEGSZÜNTETÉSE. 11.1 Jelen szerződés a mindkét fél általi cégszerű aláírást követő napon lép hatályba. 11.2 A jelen Szerződést bármely Fél jogosult azonnali hatállyal megszüntetni írásban, amennyiben a másik Fél a jelen Szerződésből eredő bármely lényeges kötelezettségét súlyosan megszegi és írásos felszólításra sem orvosolja. 11.3 A Szerződés megszűnésére irányadó a Ptk. 6:249. § (1) bekezdésében foglalt általános elállási jog is a Kbt. 143. §-ban foglalt korlátozásokkal.
A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS MEGSZÜNTETÉSE. A jelen Szerződés mindkét Fél általi aláírás után lép hatályba. A jelen Szerződés a Felek Szerződésből eredő kötelezettségeinek maradéktalan teljesítésével szűnik meg. A jelen Szerződést bármely Fél jogosult azonnali hatállyal megszüntetni írásban, amennyiben a másik Fél a jelen Szerződésből eredő bármely lényeges kötelezettségét súlyosan megszegi és írásos felszólításra sem orvosolja.
A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS MEGSZÜNTETÉSE. Jelen ellátási szerződés 2023. év október hónap 1. napjával lép hatályba és határozatlan időre szól.
A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS MEGSZÜNTETÉSE. 1. A Szerződés határozatlan időre szól. 2. A Szerződés a Szerződő Felek írásbeli megállapodásával, írásbeli értesítéssel vagy a Szerződés írásbeli felmondásával szűnik meg, a Felhasználási Feltételek-fel összhangban. Az írásbeli értesítést vagy a Szerződés írásbeli felmondását szabályszerűen kell aláírni és eljuttatni a másik Szerződő Félhez, ellenkező esetben az érvénytelennek minősül. Az elektronikus úton megtett jognyilatkozat esetében az írásos forma csak akkor szükséges, ha a jogszabály megköveteli a tartalom változatlan visszakövethetőségét és az nyilatkozó személy azonosítását, illetve melyet igazolt elektronikus aláírással láttak el. 3. A Felhasználó természetes személy halála esetén az örökösök lépnek a szerződésbe. Attól az időponttól kezdve, amikor az ANTIK értesül a Felhasználó haláláról, a Szolgáltatónak joga van felfüggeszteni a Szolgáltatás biztosítását a Felhasználó halálával kapcsolatos örökösödési eljárás törvényes és jogerős lezárásáig, valamint helyreállítani a Szolgáltatás biztosítását/a kapcsolatot minden, a kapcsolat helyreállításának időpontjáig felgyűlt ki nem fizetett díj rendezése után. 4. A Felhasználó bármilyen okból, illetve az ok megadása nélkül is felmondhatja a Szerződést. A felmondási időszak adott Szolgáltatásra és szolgáltatástípusra vonatkozó legrövidebb Elfizetési idő, vagy amennyiben ez több, mint három hónap, akkor három hónap, amely a felmondás ANTIK-nak történő kézbesítése hónapját követő naptári hónap első napján veszi kezdetét, azzal, hogy a Felmondási időszak nem járhat le az ANTIK TV szolgáltatás előfizetési időszaka előtt. Az ANTIK felmondhatja a Szerződést, ha a Szolgáltatás további biztosításának műszaki megvalósíthatatlansága miatt lehetetlen folytatni a szolgáltatás nyújtását a megállapodás szerinti szinten vagy minőségben, továbbá, ha a Felhasználó az ANTIK TV Kezdőcsomag szolgáltatást legalább két évig használja a csomag megváltoztatása nélkül, 3 hónapos felmondási idővel. Ha az ANTIK a Szerződést a szolgáltatásnak a szolgáltatás megszüntetésével járó korszerűsítése miatt mondja fel, a társaság a felmondással együtt köteles egy másik Szolgáltatás biztosításáról szóló ajánlatot adni a Felhasználónak, mely műszakilag és ár tekintetében hasonló az eredeti szolgáltatáshoz, ideértve a kedvezményes árú eszközöket is. 5. A Felhasználó az alábbi esetekben jogosult a Szerződés felmondására: - ha az ANTIK a szerződéses feltételek jelentős változásairól értesítette a Felhasználót az egy hónapos határidő megtartása ...
A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS MEGSZÜNTETÉSE. 10.1. A jelen Xxxxxxxxxx kötelezik a Feleket a Termékek és/vagy a Szolgáltatások szállítására. A 8, 9, 11, 12 és a 14.2 pont a Termékek és/vagy a Szolgáltatások leszállítását követően is érvényben marad. 10.2. Ha a Vevő a kijelölt határidőre nem fizeti ki a Vételárra vonatkozó, nem vitatott számlát és a Vevő a Szállító nemteljesítésről kapott értesítésének és a nemteljesítés orvoslása iránti kérelmének a kézhezvételét követő 14 naptári napon belül („Orvoslási határidő”) nem orvosolja a nemfizetést, akkor a Szállító a Vevőnek adott írásbeli értesítés útján haladéktalanul beszüntetheti az érintett Termékek vagy Szolgáltatások további szállítását. 10.3. A Vevő azonnali hatállyal, a Szállítónak adott írásbeli értesítés útján elállhat azoknak a Termékeknek és/vagy Szolgáltatásoknak a Szállító részéről történő teljesítésétől, amelyek még hátramaradtak a Szállítónak a Vevő felé teljesített szállításaiból: (a) a 7. pontban tárgyalt körülmények fennállása esetén; (b) ha a Szállító csődbe megy vagy (önszántából vagy nem önszántából) fizetésképtelenné válik; továbbá (c) ha a Szállító nem a megadott határidőn belül és nem a Specifikációban meghatározott – a vonatkozó Vételi megrendeléssel kiegészített és/vagy tisztázott – minőségi követelmények szerint szállítja le a Termékeket és/vagy nyújtja a Szolgáltatásokat, és a Szállító a Vevő orvoslás iránti kérelmének kézhezvételét követő 14 naptári napon belül nem orvosolja ezt a hibát.
A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS MEGSZÜNTETÉSE. 1. Felek a jelen szerződést határozatlan időtartamra kötik meg egymással. 2. A Felek jelen Szerződést írásban 30 napos határidővel bármikor felmondhatják, indokolás nélkül. A Szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a Felek a jelen Szerződés megszűnésével kapcsolatban is kötelesek együttműködni. Bármely fél felmondása esetén Felek írásban megállapodnak a folyamatban lévő egyedi megállapodások sorsáról és a díj esetleges módosulásáról. A Felek külön erre irányuló megállapodása esetén Vállalkozó a már rábízott feladatokat – a Megrendelő érdekeinek megfelelően – mindaddig ellátja, amíg a Megrendelő a Vállalkozó helyettesítéséről gondoskodni nem tud. Bármelyik fél jogosult továbbá a jelen szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a másik fél a jelen szerződésből fakadó lényeges kötelezettségét megsérti, és a szerződésszerű állapotot a másik fél erre irányuló írásbeli felszólításának kézhezvételétől számított 3 (három) napon belül nem állítja helyre (rendkívüli felmondás). Felek rögzítik, hogy a jelen szerződés teljesítésével összefüggésben lényeges kötelezettségszegésnek tekintik különösen, de nem kizárólagosan az alábbiakat: - a vállalkozói díj megfizetésének elmulasztását, - a Vállalkozó által vállalt feladatok teljesítéséhez szükséges adatok, információk vagy dokumentumok rendelkezésre bocsátásának elmulasztását. - a Megrendelő által kért feladatok nem, vagy nem megfelelő határidőben történő teljesítését, - a tájékoztatási kötelezettség elmulasztását. 3. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés megszűnése esetén maradéktalanul elszámolnak egymással.

Related to A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS MEGSZÜNTETÉSE

  • A Szerződés megszüntetése Abban az esetben, ha a Résztvevő a Szerződés szerinti valamelyik kötelezettségét nem teljesíti, az irányadó jog szerint alkalmazandó jogkövetkezmények mellett, az Intézmény jogosult felmondani, vagy felbontani a Szerződést, minden további jogi megkötés nélkül, amennyiben a Résztvevő az ajánlott levélben közölt felszólítás kézhezvételét követő egy hónapon belül sem teszi meg a megfelelő lépéseket. Ha a Résztvevő a Szerződést a mobilitás záródátumát megelőzően felmondja, vagy a Szerződéssel kapcsolatban nem a mobilitásra vonatkozó szabályok szerint jár el, köteles vissza­fizetni a támogatás részére kifizetett összegét, kivéve, ha a küldő intézménnyel máshogy nem állapodtak meg. Amennyiben a Résztvevő vis maiorra – azaz általa nem befolyásolható, előre nem látható, kivételes helyzetre vagy eseményre hivatkozva, amely nem tulajdonítható a saját vagy közreműködőjük, kapcsolódó szervezeteik vagy a teljesítésben érintett harmadik személyek hibájának vagy gondatlanságának – hivatkozva szünteti meg a Szerződést, a mobilitási időtartam aktuális helyzetének megfelelően neki járó támogatási összeget jogosult felvenni, a Támogatási szerződésben meghatározottak szerint. A fennmaradó támogatási összeget vissza kell téríteni,

  • A szerződés időtartama 9.1. A szerződés időtartama, valamint a szolgáltatás nyújtásának, korlátozásának, szüneteltetésének és megszüntetésének feltételei és esetei, különösen a határozott idejű előfizetői szerződés rendkívüli felmondásának esetei 9.1.1. Az előfizetői szerződés időtartama a felek megállapodása szerint lehet határozatlan vagy határozott. 9.1.2. A határozott időtartamú előfizetői szerződés legfeljebb 24 hónapra köthető meg azzal, hogy a szerződés megkötését megelőzően fel kell ajánlani a 12 hónapig tartó, valamint a határozatlan időtartalmú előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét, és bemutatni azok részletes feltételeit. 9.1.3. A határozott idejű szerződés legrövidebb időtartama legalább a szerződéskötés hónapjának utolsó napjától számított 6 hónap. Az Előfizető kérésére kötött határozott idejű szerződés megkötésének feltétele az Előfizető általi tudomásul vétel arról, hogy az előfizetett díjcsomag tartalma és díja a szerződés időtartama alatt a mindenkori hatályos ÁSZF szerint módosulhat. A Szolgáltató jogosult a határozott időtartamra fizetendő díjat egy összegben igényelni azzal, hogy a Szolgáltató ilyen esetben biztosítja – amennyiben ilyet az ÁSZF tartalmaz – a féléves vagy éves gyakoriságú díjfizetés esetén a határozatlan időtartamú szerződéssel rendelkező Előfizetőket megillető kedvezményt. 9.1.4. A Szolgáltató az általa szervezett ideiglenes akció keretében a 9.1.3. pont szerinti időtartamnál hosszabb vagy rövidebb minimális előfizetési időszakot is megállapíthat valamely szolgáltatás(ok)ra vonatkozó kedvezmény igénybe vételének feltételéül, mely esetben az akcióban részt vevő Előfizetőre az akcióban meghirdetett feltételek az érvényesek. 9.1.5. A Szolgáltató jogosult a Szolgáltató mindenkori ÁSZF-ében meghatározott feltételektől kedvezőbb feltételekkel a szolgáltatás igénybevételét olyan módon lehetővé tenni, hogy az Előfizető által vállalt kötelezettségvállalás (ún.”hűségnyilatkozat”) ellenében a Szolgáltató feltételes kedvezmény biztosít meghatározott időtartamra (ún. „hűségidő”), határozott időtartamra kötött elfizetői szerződés alapján. 9.1.6. Az Előfizető úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés alapján az adott szolgáltatást a szerződés időtartama alatt jogosult bármikor igénybe venni, és a hálózaton biztosított előfizetői interfészhez az alapvető követelményeknek megfelelő elektronikus hírközlő végberendezést csatlakoztatni. 9.1.7. A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozására jogosult úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés vonatkozásában az 5.2. pontban meghatározott esetekben azzal, hogy a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama a korlátozás időtartamával meghosszabbodik. 9.1.8. A szolgáltatás szünetelésére az 5.1. pontban foglaltak szerint úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés vonatkozásában sor kerülhet azzal, hogy amennyiben a Szolgáltató az Előfizető kérésére szünetelteti a szolgáltatást, úgy a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama a szünetelés időtartamával meghosszabbodik 9.1.9. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnik a) valamelyik fél általi rendes felmondással, - Előfizető felmondása esetén 8 napos felmondási idővel, - az Előfizető felmondása esetén az Előfizető által megjelölt határnapra történő felmondással a 12.1.2. pont szerint. - Szolgáltató felmondása esetén 60 napos felmondási idővel, b) valamelyik fél általi, a másik fél szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondással - a Szolgáltató által az Előfizető szerződésszegése címén történő rendkívüli felmondás 15 nap határidővel - a Szolgáltató általi és az Előfizető díjtartozása miatti rendkívüli felmondás 30 napos felmondási idővel - a Szolgáltató által másik szolgáltató kérelmére az a)-b) pont szerinti körülmény bekövetkeztekori rendkívüli felmondás, - az Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti rendkívüli felmondás a Szolgáltatónál bejelentett hiba 30 napon túli elhárítása esetén, - az Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti rendkívüli felmondás a Szolgáltató által az igénybe vett szolgáltatás csatornakiosztásának az Eht. 132. § (2a) bekezdésébe ütköző módosítása esetén c) a Szolgáltató halálával/jogutód nélküli megszűnése esetén, d) a természetes személy Előfizető halála esetén, e) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén,

  • A szerződés megszűnése, megszüntetése 1. A bérleti szerződés az alábbi esetekben szűnik meg: • a IV.1. pont szerint a szerződés lejártakor, • határozatlan idejű szerződés esetén 1 hónappal a szerződés Bérlő vagy Xxxxxxxx által írásban történt felmondását követően; • közös megegyezéssel a jelen fejezetben foglaltak szerint; • súlyos szerződésszegés esetén azonnali hatályú bontással a jelen fejezetben foglaltak szerint; • a II.1-2. pontokban meghatározottak szerint, • gazdasági vagy műszaki totálkár esetén a biztosítói teljes kárkifizetést és a roncs eladását, lopási esemény esetén abiztosítói teljes kárkifizetést követően; • a jelen ÁSZF-ben meghatározott egyéb esetekben. 2. Szerződő Xxxxx a bérleti szerződést írásban, közös megegyezéssel is megszüntethetik. 3. Bármelyik Szerződő Fél a bérleti szerződést a másik Fél súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy amennyiben a Bérlő és a Bérbeadó között egyidejűleg több, bérleti szerződés is hatályban van, úgy Bérbeadó jogosult a Bérlő bármelyik bérleti szerződéssel összefüggésben tanúsított súlyosan szerződésszegő magatartására hivatkozással valamennyi hatályos bérleti szerződés vonatkozásában az azonnali hatályú felmondás jogát, továbbá az azonnali hatályú felmondás jogkövetkezményeit gyakorolni. Azesetleges viták elkerülése végett Felek megállapítják, hogy bármely bérleti szerződés tekintetében beálló súlyos szerződésszegés valamennyi további szerződés vonatkozásában súlyos szerződésszegésnek minősül. 4. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha a Bérlő • a bérleti szerződésből fakadó valamely fizetési kötelezettségével késedelembe esik és a Bérbeadó által megküldött írásbeli fizetési felszólításban megállapított 8 (nyolc) naptári napos póthatáridő eredménytelenül telik el; • a bérleti szerződésben rögzített tájékoztatási és értesítési kötelezettségének nem tesz eleget; • nem teszi lehetővé, hogy Bérbeadó gyakorolja az VI.12. pontban meghatározott ellenőrzési jogát; • a gépjármű használatát a bérleti szerződés alapján arra nem jogosult személy részére engedi át; • nem tartja be a gépjármű biztosítására vonatkozó feltételeket; • a gépjármű karbantartásáról, állagmegóvásáról nem gondoskodik megfelelően, illetve nem rendeltetésszerűen használja a gépjárművet (ideértve azt az esetet, amikor az előírt műszaki szemle lefolytatását az VI.12. pontban foglaltak szerint nem teszi lehetővé, továbbá, ha megszegi az VI.13-15. pontokban foglaltakat); • a gépjárművet átalakítja, annak műszaki paramétereit megváltoztatja, vagy egyéb olyan módosítást végez, amely meghaladja a szokásos használat körét; • a gépjárműbe szerelt műholdkövető rendszert megrongálja és/vagy eltávolítja; • vagyoni, gazdálkodási, jogi helyzetében olyan mértékű változás következik be, amely a bérleti szerződés teljesítését veszélyezteti (pl. csődeljárás vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az arra jogosult részéről); • a Bérbeadóval kötött más szerződését jelentősen megszegi, ellene büntetőeljárás indul, vagy a bérleti szerződés megkötésével kapcsolatosan bűncselekmény alapos gyanúja merül fel; • korlátozottan cselekvőképessé vagy cselekvőképtelenné válik, ismeretlen helyre, vagy külföldre távozik; • olyan felróható magatartást tanúsít, amely veszélyezteti a bérleti szerződés teljesítését vagy Bérbeadó jogait, ideértve a Bérlő valóságnak nem megfelelő adatszolgáltatását. Ebben a körben az is annak minősül, ha a Bérlő nem küldi meg a kilométeróra adatokat, vagy kiderül, hogy a küldött kilométeróra adatok eltérnek a tényleges kilométeróra adatoktól. • egyéb, jelen ÁSZF-ben foglalt esetek. Bérbeadó jogosult a Bérlő szerződésszegése esetén – kárenyhítési kötelezettsége körében eljárva, saját megítélése szerinti esetekben, előzetes figyelmeztetést követően – a műholdkövető rendszer segítségével – amennyiben ilyen a gépjárműben van – a gépjárművet mozgásképtelenné tenni és azt birtokába visszavenni. Az előre nem látható súlyos szerződésszegés és súlyos bérlői mulasztások esetében, így pl. amennyiben a Bérlő fizetési felszólítás ellenére 1 havi bérleti díjfizetési kötelezettségét elmulasztotta, Bérbeadó jogosult a gépjárművet külön ezen következményre való előzetes figyelmeztetés nélkül is mozgásképtelenné tenni és mindaddig mozgásképtelen állapotban tartani, amíg a bérleti díj tartozás megfizetésre nem kerül. A mozgásképtelenség időtartamára a Bérbeadót a szerződésben rögzített havi bérleti díj megilleti, feltéve, hogy a mozgásképtelenné tétel a Bérlőnek felróható okból történt. A mozgásképtelenné tétellel kapcsolatban felmerülő valamennyi költség (pl.: szállítási költség, bírság, kár stb.) a Bérlőt terheli. Amennyiben a gépjármű mozgásképtelenné tételének oka a bérlői oldalon megszűnik, úgy Bérbeadó köteles a gépjármű mozgásképtelenségét a megszűnéstől számított 24 (huszonnégy) órán belül megszüntetni. A Bérbeadó hasonlóan köteles eljárni abban az esetben, ha úgy dönt, hogy a gépjármű mozgásképtelenségét megszünteti. A gépjármű mozgásképtelenségének megszüntetéséért, a mindenkor hatályos díjtáblázat szerinti visszakapcsolási díjat Bérlő köteles megfizetni. Amennyiben a mozgásképtelenség időtartama alatt azonnali hatályú felmondásra is sor kerül, úgy a bérletidíj tartozás megfizetését követően sem kerül sor a gépjármű mozgásképtelenségének a megszüntetésére. Ez esetben a Bérlő köteles a Bérbeadó képviselőjének a gépjármű elvitelét lehetővé tenni vagy köteles a gépjármű Bérbeadó által megjelölt telephelyre történő szállításáról gondoskodni saját költségén. A Bérbeadó ugyanakkor jogosult ettől függetlenül, amennyiben fizikai lehetősége van rá, a gépjárművet bármely nyilvános helyről, parkolóházból Bérlő költségén elszállítani, elhozni. Ebben az esetben a szállítás, elhozatal költsége, valamint az esetleges parkolással kapcsolatosan felmerülő költségek mind Bérlőt terhelik és Bérbeadó jogosult azokat Bérlővel szemben érvényesíteni. Ha Bérbeadó részéről rendkívüli felmondásra kerülne sor és a Bérlő a gépjárművet nem szolgáltatja vissza, úgy a Bérlő köteles a visszaszolgáltatás elmulasztása miatt Xxxxxxxxxxx napi kötbért fizetni, amelynek mértékét az ÁSZF díjszabályzata tartalmazza. A fenti esetekben Bérbeadó jogosult 2 havi díjnak megfelelő szerződésbontási díjat felszámítani a Bérlő terhére,kivéve amennyiben a szerződés határozott időtartamú és a lejáratig hátralévő idő az 1 évet meghaladja. Ebben az esetben a 7. pontban foglaltak az irányadóak. 5. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha a Bérbeadó • a bérleti szerződés szerint a Bérleti díj megfizetése ellenében vállalt szolgáltatások nyújtásának valamelyikét szándékosan három (3) alkalomnál többször elmulasztja, a Bérlő ezirányú írásos kérése ellenére; • nem biztosítja a gépjármű zavartalan használatához szükséges és kizárólag a tulajdonos által beszerezhető okmányokat és engedélyeket; • vagyoni, gazdálkodási, jogi helyzetében olyan mértékű változás következik be, amely a bérleti szerződés teljesítését veszélyezteti (pl. csődeljárás vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az arra jogosult részéről). Bérbeadó súlyos szerződésszegése esetén a Bérlő által befizetett óvadék teljes egészébenvisszajár, kivéve, ha a Bérlőnek tartozása áll fenn a Bérbeadó felé, mely esetben a tartozás összege az óvadékból levonásra kerül és csak a maradványösszeg kerül visszafizetésre a Bérlőnek. 6. A bérleti szerződés azonnali hatályú felmondásáról az érintett Fél köteles a másik felet írásban értesíti, melynek elsődleges formája elektronikus levél (email), Amennyiben az elsődleges forma nem alkalmazható, úgy annak formája tértivevényes küldemény vagy személyes kézbesítés. A bérleti szerződés akkor szűnik meg, mikor az azonnali hatályú felmondás kézbesítettnek tekintendő. 7. Határozott idejű bérleti szerződést Bérlő jogosult írásban, 30 napos felmondási idővel, az alábbi szerződésbontási díj egyidejű megfizetése mellett felmondani: - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő kevesebb, mint 6 hónap, úgy 1 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 6 hónapnál több, de 12 hónapnál kevesebb, úgy 2 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 12 hónapnál több, de 24 hónapnál kevesebb, úgy 4 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 24 hónapnál több, de 36 hónapnál kevesebb, úgy 5 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 36 hónapnál több, úgy 6 havi bérleti díj. Határozott idejű szerződés fentiek szerinti felmondása esetén a Bérlő nem jogosult az Első Bérleti Díjból még be nem számított rész összegére, valamint az óvadék teljes összegére sem. 8. Felek rögzítik, hogy totálkár vagy lopáskár esetén a Bérlő havi bérleti díj fizetési kötelezettsége a biztosítóval történő elszámolás napjáig áll fenn. 9. A bérleti szerződés a IX.1-4. pontokban rögzített valamely módon történő megszűnése esetén, Bérlő köteles a gépjárművet Bérbeadó részére haladéktalanul visszaszolgáltatni a Bérbeadó által meghatározott helyen és időpontban, a bérleti szerződés szerinti felszereltséggel és tartozékaival együtt, a normál elhasználódást figyelembe véve a Bérlő által történő átvételkori állapotnak (gumiabroncs, felni) megfelelően. Felek rögzítik, hogy amennyiben a Bérlő a Bérbeadó által meghatározott időpontban és helyen, de legkésőbb a szerződés megszűnését követő három (3) napon belül alapos ok nélkül az általa használt gépjárművet a Bérbeadónak nem szolgáltatja vissza, a Bérbeadó jogosult választása szerint a műholdkövető rendszer segítségével a gépjárművet mozgásképtelenné tenni és azt birtokba venni, illetve a magyar jogszabályok szerint biztosított intézkedéseket megtenni az illetékes hatóságok felé (rendőrség, bíróság stb.) a gépjármű birtokának visszaszerzése érdekében, ideértve a gépjármű forgalomból történő kivonatását is. A visszavett gépjárművet Bérbeadó jogosult a Bérlő hozzájárulása nélkül, harmadik személy részére újra bérbe adni, vagy más módon hasznosítani. Bérbeadót a Szerződés megszűnésének időpontjától kezdődően – függetlenül a birtokba vétel időpontjától és helyétől - a Bérlő által a gépjárműben hagyott tárgyakért semmilyen felelősség nem terheli.

  • A médiaszolgáltatás továbbításának felfüggesztése, illetve megszüntetése a Médiatanács felhívása alapján (1) A Szolgáltató, mint műsorterjesztő a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) 188-189. §-ban foglalt kötelezettségénél fogva a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján a médiaszolgáltatás továbbításának felfüggesztésére illetve megszüntetésére kötelezhető. Szolgáltató a műsorszolgáltató műsorának tartalmáért nem felelős. (2) Amennyiben a Médiatanács az Mttv 187.§ (3) bekezdés e) pontjában meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza a médiaszolgáltatóval szemben, a műsorterjesztő köteles – a határozat jogerőre emelkedését követően a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján – a határozat tárgyát képező médiaszolgáltatás terjesztését a felhívásban meghatározottak szerint megszüntetni. (3) Amennyiben ismételt jogsértés esetén a Médiatanács vagy a Hivatal az Mttv 187.§ (3) bekezdés b)-d) pontjaiban meghatározott valamely jogkövetkezményt alkalmazza a médiaszolgáltatóval szemben, és a médiaszolgáltató a jogerős és végrehajtható, jogkövetkezményt tartalmazó határozatot a Médiatanács vagy a Hivatal felszólítására nem teljesíti, a Szolgáltató köteles - a határozat jogerőre emelkedését és a teljesítési határidő leteltét követően a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján - a határozat tárgyát képező médiaszolgáltatás terjesztését a felhívásban meghatározottak szerint felfüggeszteni. (4) Amennyiben a KTV szolgáltatás csatornakiosztásában (Függelék) szereplő médiaszolgáltatás a Médiatanács felhívása alapján a fentiek szerint felfüggesztésre vagy megszüntetésre kerül, ez nem minősül sem a Szolgáltató hibás teljesítésnek, sem az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi megszegésének, sem pedig az Előfizetői szerződés Szolgáltató által jogellenes egyoldalú módosításának. A médiaszolgáltatás továbbításának megszüntetésére kötelező felhívás esetén a Szolgáltató a felhívásban megjelölt médiaszolgáltatás továbbítását a felhívásban foglalt időpontban megszünteti, az ÁSZF-et egyoldalúan módosítja, továbbá egyidejűleg az érintett szolgáltatáscsomagok vonatkozásában a programcsomag összeállítást, csatorna kiosztást egyoldalúan saját hatáskörben jogosult módosítani. Előfizető erre hivatkozással nem élhet az ÁSZF Törzsszöveg 9.2.1. (8) (felmondás a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása esetén), 6.2. (számlareklamáció), 7.5. (kötbér, díjcsökkentés) pontban foglalt jogaival, továbbá erre a körülményre hivatkozással egyéb kárigényt sem érvényesíthet a Szolgáltatóval szemben. (5) Az Előfizető a médiaszolgáltatás továbbításának a Médiatanács felhívására történt felfüggesztése esetén is köteles az esedékes előfizetési díjat a Szolgáltató részére megfizetni. A médiaszolgáltatás továbbításának Médiatanács felhívására történő felfüggesztése a Szolgáltató által vállalt rendelkezésre állási időbe nem számít bele.

  • A szerződés létrejötte és megszűnése A biztosító a magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójának, valamint azon gépjármű tulajdonosának, melynek rendeltetés helye szerinti tagállama Magyarország, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződés megkötésére vonatkozó – a biztosító díjtarifájának megfelelő – ajánlatát a 13. § (1) bekezdésében meghatározott összeghatárok szerint köteles elfogadni. A biztosító a biztosítási időszak kezdetét hatvan nappal megelőzően tett ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen időpontot megelőzően szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés érvénytelen. A biztosító az ajánlat elutasításáról annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül értesíti az üzemben tartót.

  • A szerződés módosításai VI.1) A közbeszerzés ismertetése a módosításokat követően

  • Az előfizetői szerződés időtartama, megszűnése 9.1. Az előfizetői szerződés időtartama a felek megállapodása szerint lehet határozatlan vagy határozott. 9.2. A határozott időtartamú előfizetői szerződés – a 9.2.1. pontban megjelölt kivétellel - legfeljebb 12 hónapra köthető meg azzal, hogy a szerződés megkötését megelőzően fel kell ajánlani a határozatlan időtartalmú előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét, és be kell mutatni annak részletes feltételeit. 9.2.1. Az előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra is megköthető, ha az előfizetői szerződés megkötéséhez – az Eht.127.§.(4c)bek.-e szerinti - készülékvásárlás is kapcsolódik. Az ilyen módon 24 hónapra megkötött határozott idejű előfizetői szerződésnek a készülék vásárlásához kapcsolódó törlesztő részletek nélkül számított előfizetési díja nem lehet magasabb a 9.2. pont szerinti 12 hónapra kötött, azonos szolgáltatási tartalmú, határozott idejű szerződések előfizetési díjától. Az állam által elismert követelményeken alapuló, az internet-hozzáférés elterjedését ösztönző, kedvezményes szerződéses feltételeket biztosító internethozzáférés-szolgáltatás igénybevételére vonatkozó határozott időtartamú előfizetői szerződés a kedvezményes szerződéses feltételek igénybevételére jogosult Előfizetővel abban az esetben is megköthető 24 hónapra, ha ahhoz nem kapcsolódik az Eht.127.§.(4c) bekezdés szerinti készülékvásárlás. 9.2.2. A 9.2. és 9.2.1 pontokban rögzített maximális időtartam nem vonatkozik az olyan részletfizetési szerződés időtartamára, amelyben az Előfizető vállalta, hogy kizárólag az előfizetői hozzáférési pont létesítését részletekben fizeti. Az előfizetői hozzáférési pont létesítésére vonatkozó részletfizetési szerződés nem terjedhet ki az elektronikus hírközlő végberendezésre, és nem akadályozhatja az előfizetőt az előfizetői szerződés időtartamához és megszűnéséhez kapcsolódó jogai gyakorlásában. 9.3. A határozott idejű szerződés legrövidebb időtartama legalább a szerződéskötés hónapjának utolsó napjától számított 12 hónap. Az Előfizető kérésére kötött határozott idejű szerződés megkötésének feltétele az Előfizető általi tudomásul vétel arról, hogy az előfizetett díjcsomag tartalma és díja a szerződés időtartama alatt a mindenkori hatályos ÁSZF szerint módosulhat. A Szolgáltató jogosult a határozott időtartamra fizetendő díjat egy összegben igényelni. 9.4. A Szolgáltató az általa szervezett ideiglenes akció keretében a 9.3. pont szerinti időtartamnál hosszabb vagy rövidebb minimális előfizetési időszakot is megállapíthat valamely szolgáltatás(ok)ra vonatkozó kedvezmény igénybe vételének feltételéül, mely esetben az akcióban részt vevő Előfizetőre az akcióban meghirdetett feltételek az érvényesek. 9.5. A Szolgáltató jogosult a Szolgáltató mindenkori ÁSZF-ében meghatározott feltételektől kedvezőbb feltételekkel a szolgáltatás igénybevételét olyan módon lehetővé tenni, hogy az Előfizető által vállalt kötelezettségvállalás (ún.”hűségnyilatkozat”) ellenében a Szolgáltató feltételes kedvezmény biztosít meghatározott időtartamra (ún. „hűségidő”), határozott időtartamra kötött elfizetői szerződés alapján. 9.6. Az Előfizető úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés alapján az adott szolgáltatást a szerződés időtartama alatt jogosult bármikor igénybe venni, és a hálózaton biztosított előfizetői interfészhez az alapvető követelményeknek megfelelő elektronikus hírközlő végberendezést csatlakoztatni. 9.7. A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozására jogosult úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés vonatkozásában az 5.2. pontban meghatározott esetekben azzal, hogy a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama a korlátozás időtartamával meghosszabbodik. 9.8. A szolgáltatás szünetelésére az 5.1. pontban foglaltak szerint úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés vonatkozásában sor kerülhet azzal, hogy amennyiben a Szolgáltató az Előfizető kérésére szünetelteti a szolgáltatást, úgy a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama a legfeljebb 6 hónapig tartó szünetelés időtartamával meghosszabbodik. 9.9. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnik a) valamelyik fél általi felmondással, - Előfizető felmondása esetén azonnali hatállyal, - az Előfizető felmondása esetén az Előfizető által megjelölt határnapra történő felmondással a9.13.2. pont szerint, - Szolgáltató felmondása esetén 60 napos felmondási idővel a továbbiakban megjelölt kivételekkel, b) valamelyik fél általi, a másik fél szerződésszegő magatartása miatti felmondással - a Szolgáltató által az Előfizető szerződésszegése címén történő felmondás 8 nap határidővel a 9.12.1 pont szerint, - a Szolgáltató általi és az Előfizető díjtartozása miatti felmondás 15 napos felmondási idővel, a 9.12.2. pont szerint - a Szolgáltató által másik szolgáltató kérelmére9.12.1. és 9.12.2. pont szerinti körülmény bekövetkeztekori felmondás, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére, - az Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti felmondás, ha a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani, - az Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti felmondás, ha az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el, - Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti felmondás, ha a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti, , c) a Szolgáltató halálával/jogutód nélküli megszűnése esetén, d) a természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén, e) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén,

  • A szerződés módosítása A takarékszövetkezet jogosult a bankszámla keretszerződésben, az annak elválaszthatatlan mellékletét képező jelen Általános Szerződési Feltételekben, a fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjében és a Hirdetményében meghatározott kamatot, díjat vagy költséget, illetve árfolyamot - a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével - egyoldalúan módosítani a jelen ÁSZF jelen fejezetében rögzített feltételek fennállása esetén. A Számlavezető hely a fizetési számla keretszerződésben meghatározott kamatok, díjak vagy költségek, valamint referencia-árfolyamok egyoldalú módosításának jogát az alábbi feltételek valamelyikének bekövetkezése esetén gyakorolja (függetlenül attól, hogy a KSH fogyasztói árindex mértékével történő módosítás lehetőségével élt-e): a. a jogi, szabályozói környezet változása; − a Számlavezető hely tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó, vagy azt érintő jogszabályváltozás, jegybanki rendelkezés, vagy a Számlavezető helyre vonatkozó kötelező egyéb szabályozók, hatósági előírások megváltozása; − a Számlavezető hely közteher- (pl. adó, illeték) fizetési kötelezettségének növekedése; − a kötelező tartalékolási szabályok kedvezőtlen változása; − kötelező betétbiztosítás összegének, vagy díjának változása; − a tőkemegfelelési előírások változása; − a szolgáltatásra vonatkozó állami támogatások változása, megszűnése; b. a belföldi, vagy nemzetközi pénz- vagy tőke piaci feltételek, makrogazdasági környezet módosulása, így különösen, de nem kizárólagosan: − a Számlavezető hely forrásköltségeinek változása; − a Számlavezető hely működési költségeinek változása; − Magyarország hitelbesorolásának változása; − az ország kockázati felár változása (credit default swap); − a jegybanki alapkamat, a jegybanki repo- és betéti kamatlábak változása; − a bankközi pénzpiaci kamatlábak / hitelkamatok változása; − a Számlavezető hely kockázati kamatfelárának változása; − a Magyar Állam, vagy a Számlavezető hely által kibocsátott értékpapír és SWAP hozamgörbék egymáshoz történő elmozdulása; − a refinanszírozást biztosító, nyilvánosan kibocsátott értékpapír hozamának, illetve kibocsátója elismert külső hitelminősítő szervezet általi kockázati besorolásának változása, vagy az ilyen besoroláshoz kapcsolódó költségek megváltozása; − a Számlavezető hely lekötött ügyfélbetétei kamatának változása; − az éven túli állampapírok hozamának változása; − a Központi Statisztikai Hivatal által, a Központi Statisztikai Hivatal honlapján közzétett előző évi éves fogyasztói árindex (infláció) alapján, annak mértékével történő módosítás; (Számlavezetési Keretszerződés és ahhoz kapcsolódó banki szolgáltatások szerződései alapján felszámított díjakat, költségeket – beleértve a fix díjakat, százalékos mértéket, a százalékos mértékben meghatározott díjak fix minimum és maximum értékét is); c. a Számlavezető hely működési feltételeinek megváltozása: − az Ügyfélért vállalt kockázat tényezőinek Számlavezető hely megítélése szerinti változása, ideértve az Ügyfél hitelképességének és a biztosítékok értékében bekövetkezett változást; − a lakossági kölcsönök kockázatának, illetve kockázati tényezőinek változása; − működési, üzemeltetési költségek változása; − postai, távközlési, kommunikációs költségek változása; − a Számlavezető hellyel szerződéses viszonyban álló szolgáltatók áthárított díjainak emelkedése; − termékhez/szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak külső szolgáltatók általi emelése; − informatikai környezet fejlesztések; − adatvédelmi alkalmazások változása; d. az Ügyfél, vagy az ügylet kockázatának megváltozása: − az Ügyfél Számlavezető helyi minősítésének változása; − az ügylet Számlavezető hely által számított kockázatának változása; − Ügyfél késedelmes teljesítése; e. a pénz- vagy tőkepiaci forrásszerzési lehetőségek változása; f. a tőke- és pénzpiaci , refinanszírozási és referencia kamatlábak változása: Az egyoldalú – Ügyfél számára kedvezőtlen módosítás joga akkor is megilleti a Számlavezető helyet, ha a Számlavezető hely átalakulásban (egyesülésben, vagy szétválásban) vesz részt és ezen jogi státuszát érintő változás következtében – az egységes ügyfélkiszolgálás érdekében – végrehajtandó informatikai környezetváltozás és azzal összefüggésben a banküzemi feltételek megváltozása (pl. egységes paraméterek alkalmazása érdekében) azt szükségessé teszi. A fentiekben meghatározott feltételek illetőleg körülmények egyidejűleg egymással ellentétes irányban, vagy arányaiban eltérő mértékben változhatnak, melyek együttes hatásait figyelembe véve alakítja ki a Számlavezető hely szerződésmódosítási döntéseit. A Számlavezető hely egyoldalú szerződésmódosítási jogát megalapozó, fent felsorolt egy, vagy több feltételt, vagy körülményt érintő változás bekövetkezése önmagában nem jelenti azt, hogy a Számlavezető hely ténylegesen gyakorolni is fogja egyoldalú szerződésmódosítási jogosultságát. A Számlavezető hely fenntartja magának a jogot, hogy a bekövetkezett kedvezőtlen változások mértékénél Ügyfelek számára kedvezőbb mértékben illetőleg a változások bekövetkezésének időpontjától Ügyfél számára kedvezőbb időpontban, továbbá az egyes ügyfélkörre, vagy termékköre eltérő mértékben érvényesítse a változások hatásait. Amennyiben a Számlavezető hely él az ügyfelek számára kedvezőtlen, egyoldalú módosítás jogával, úgy azt, a módosítás hatálybalépését megelőzően Keretszerződés esetén 2 hónappal Hirdetményben közzé teszi. A Számlavezető hely a változtatható kamatozású látra szóló és lekötött betéti kamatok kedvezőtlen változásáról a hatályba lépést megelőzően 15 nappal közzétett Hirdetményben ad tájékoztatást. Nem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak, ha a Számlavezető hely új szolgáltatásokat, pénzügyi eszközöket, ügyleteket vezet be, melyeket az Ügyfél számára elérhetővé tesz, és amelyeket az Ügyfél kifejezetten elfogad, vagy igénybe vesz, vagy arra szerződést köt. Nem minősül továbbá egyoldalú szerződésmódosításnak, ha a felszámított kamat, díj, költség vagy jutalék – beleértve a százalékos mértékben meghatározott díjak, költségek és jutalékok minimum és maximum értékét is – a Hirdetményben meghatározottak szerint automatikus értékkövetéssel módosulnak. A Számlavezető hely a jelen ÁSZF alapján a módosítás jogát a következők szerint gyakorolhatja: A Számlavezető hely a fizetési számla keretszerződés módosítását kizárólag a 2009. évi LXXXV. törvény 8. §-ban meghatározott módon kezdeményezheti a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább két hónappal. A keretszerződés módosításának kezdeményezése esetén a Számlavezető hely köteles az Ügyfelet tájékoztatni arról, hogy a módosítást az ügyfél részéről akkor lehet elfogadottnak tekinteni, ha annak hatálybalépése előtt a szolgáltatót nem tájékoztatta arról, hogy a módosítást nem fogadja el. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a módosítás hatálybalépése előtti napig az ügyfél jogosult a keretszerződés azonnali és díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségmentes felmondására. Amennyiben a Számlatulajdonos a keretszerződés, és annak elválaszthatatlan mellékletét képező dokumentumokban foglalt feltételeket, vagy a hirdetményben meghatározott kamatok, díjak, költségek, árfolyamok módosítását nem fogadja el, azt a Felek a Keretszerződés, azonnali hatályú felmondásának tekintik. Ha a Számlatulajdonos a módosítás hatálybalépéséig írásban a Keretszerződést nem mondja fel, úgy a Számlavezető hely a módosítást a Számlatulajdonos által elfogadottnak tekinti, amely a Számlavezető hely által javasolt időpontban lép hatályba. Ha a keretszerződés módosítása a Számlavezető hely által biztosított valamely szolgáltatás megszüntetésére irányul, a Feleknek egymással el kell számolniuk, így különösen a Számlatulajdonos által előre fizetett díjakkal. Ez esetben a Számlavezető hely a ténylegesen teljesített szolgáltatás arányos ellenértékére jogosult azzal, hogy a Számlavezető hely az elszámolással összefüggésben díjat, költséget vagy más fizetési kötelezettséget nem számíthat fel. A kamatláb, vagy átváltási árfolyam módosítására külön értesítés nélkül és azonnal is sor kerülhet, ha a felek ezt a lehetőséget a fizetési számla keretszerződésben kikötötték, és a változások a 2009. évi LXXXV. törvény 10. § c) pontjának cb) pontjában meghatározott referencia-kamatlábon vagy referencia-árfolyamon alapulnak. A Számlavezető hely ezen kamatláb és átváltási árfolyam módosításokról a tájékoztatást az ügyfél részére napi gyakorisággal a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx honlapon adja meg. A kamat, vagy árfolyam a Számlatulajdonos számára előnyös változása esetén a pénzforgalmi szolgáltatót tájékoztatási kötelezettség nem terheli. Az ÁSZF-ben név-, szám-, vagy más elírás javítása nem minősül módosításnak. A Szerződésben meghatározott ügyleti-, késedelmi kamatot, díjat, vagy költséget, illetve egyéb szerződési feltételt érintő, az Ügyfél számára kedvezőtlen módosítást – a referencia kamatlábhoz kötött, valamint a változtatható kamatozású látra szóló és lekötött betéti kamatok kamat változása kivételével - a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább 2 hónappal a Számlavezető hely Hirdetményben teszi közzé. Az ügyleti-, késedelmi kamat, díj, vagy költség, illetve egyéb szerződési feltétel egyoldalú módosítása esetén – a módosítás hatályba lépésétől - a Számlavezető hely jogosult a módosított szerződési feltételt alkalmazni. A Számlavezető hely a Keretszerződésben, az Általános Szerződési Feltételekben (továbbiakban ÁSZF) foglalt feltételek és a Hirdetményben meghatározott kamatok, díjak, vagy költségek, valamint árfolyamok Ügyfél számára kedvezőtlen módosítását a módosítás hatálybalépését megelőzően Hirdetmény formájában a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx honlapon közzéteszi, valamint a Számlavezető hely a Számlatulajdonos külön ez irányú kérelme alapján a módosítások(ok)ra vonatkozó Hirdetményt postai, vagy elektronikus úton, vagy a Számlavezető hellyel egyeztetett egyéb tartós adathordozón a Számlatulajdonos rendelkezésére bocsátja. A Számlavezető hely az Ügyfél számára kedvezően bármikor egyoldalúan módosíthatja a szerződés feltételeit.

  • A szerződés módosítása, megszűnése 1. Felek tudomással bírnak arról, hogy jelen szerződésnek módosítására kizárólag felek közös megegyezésével, írásban a Kbt. 141. §-ában foglaltak szerint van mód. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Nem minősül szerződésmódosításnak a vagyonértékek, mennyiségek műszaki specifikációban rögzített mértéke szerinti, tűréshatáron belüli változása sem, amennyiben a biztosítandó tevékenység, a biztosítandó vagyontárgyak (jelleg, funkció) és a kockázati körülmények változatlanok. Fentiek megvalósulása esetén a Biztosító a biztosítási oltalmat a biztosítási szerződésben rögzített díjtételekkel kalkulált biztosítási díj ellenében nyújtja. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban, a Műszaki Specifikációban rögzítettek szerint, vagy ha érintett változás a Műszaki Specifikációban nem szerepel, akkor a változás bekövetkezését követő 10 munkanapos határidővel köteles értesíteni. 2. A szerződő Xxxxx a biztosítási évforduló előtt legkésőbb 6 hónappal a szerződést felmondhatják a biztosítási évfordulóra. 3. A Kbt. 143. § (1) bekezdése alapján a Szerződő jelen szerződést felmondhatja, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - a szerződéstől elállhat, ha: a) feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni; b) a Biztosító nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy a Biztosító személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt. 139. §-ban foglaltaknak; vagy c) az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis. 4. A Kbt. 143. § (2) bekezdése alapján a Szerződő/Biztosított(ak) köteles a jelen szerződést felmondani, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a Biztosító tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból. 5. Szerződő/Biztosított(ak) a Kbt. 143. § (3) bekezdése alapján jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha a) Biztosítóban közvetetten vagy közvetlenül 25 %-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel; b) Biztosítóban közvetetten vagy közvetlenül 25 %-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel. 6. Szerződő/Biztosított a Biztosító súlyos szerződésszegése esetén jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, vagy attól elállni. A Biztosító súlyos szerződésszegésének minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha: a) a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja vagy megszakítja, vagy a teljesítés egyéb, a felelősségi körébe tartozó okból elmarad, illetve együttműködési kötelezettségét a Szerződő/Biztosított írásbeli felszólítása ellenére sem teljesíti,

  • Szerződés időtartama kezdete: 2020.12.11 ,vége: 2020.12.14