Common use of Biztosítási események Clause in Contracts

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a szerzôdés tartama alatt okozott és keletkezett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként jogszerûen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított a) a kötvényen megjelölt épület, melléképület, építmény tulajdonosaként, használójaként, vagy ezek építtetôjeként, felújíttatójaként, vagy b) háztartási céllal, rendeltetésszerûen gázpalackot, gáztartályt használóként okozott, és azt – az elévülési idôn belül a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónak, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses (személysérülésnél) illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés biztosítási évfordulója szerint), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatt a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben, c) a tulajdonostársak ill. xxxxxx egymással szemben érvényesítenek igényt. 3. Amennyiben a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötötték, a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2. pont) károkozásokat. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a Biztosító: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed ki, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, c) a Biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, d) a Biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, e) azokat a károkat amelyeket a Biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak, továbbá f) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, g) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási illetve vagyonkárokkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.

Appears in 3 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a szerzôdés tartama alatt okozott és keletkezett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként jogszerûen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított a) a kötvényen megjelölt épület, melléképület, építmény tulajdonosaként, használójaként, vagy ezek építtetôjeként, felújíttatójaként, vagy b) háztartási céllal, rendeltetésszerûen gázpalackot, gáztartályt használóként okozott, és azt – az elévülési idôn belül a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónak, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses (személysérülésnél) ), illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés biztosítási évfordulója szerint), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatttárgyrongálási a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben, c) a tulajdonostársak ill. xxxxxx egymással szemben érvényesítenek igényt. 3. Amennyiben a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötötték, a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2II. 2. pont) károkozásokat. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a Biztosító: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2II. 2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed ki, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, c) a Biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, d) a Biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, e) azokat a károkat amelyeket a Biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak, továbbá f) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, g) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási tárgyrongálási, illetve vagyonkárokkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül minősül és megtéríti a Biztosító azokat a szerzôdés szerződés tartama alatt okozott és keletkezett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként jogszerûen sérelmdíjként jogszerűen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen szerződésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén az Európai Unió területén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított, mint a a) a kötvényen megjelölt épület, melléképület, építmény tulajdonosakénttulajdonosa, használójakénthasználója, vagy ezek építtetôjekéntépíttetője, felújíttatójakéntfelújíttatója, vagy b) háztartási céllalcéllal (főzés, rendeltetésszerûen fűtés), rendeltetésszerűen gázpalackot, gáztartályt használóként használója okozott, vagy c) belátási képességgel nem rendelkező, vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója, vagy d) közúti balesetet előidéző gyalogos, vagy e) kerékpár, rokkantjármű, kézi erővel működtetett szállítóeszköz használója, vagy f) háziállattartó1, vagy 1 A hétköznapi értelemben vett háziállatokon (kutya, macska, sertés, stb.) túl ide soroljuk az úgynevezett hobbiállatokat is (pl. akváriumi halak, díszmadarak, aranyhörcsög, ékszerteknős). Nem vállaljuk a kockázatot a különböző terráriumi állatokra (pl.: kígyók), viváriumokra (rovarok), galambokra, valamint a hétköznapi értelemben hobbi vagy díszállatoknak nem tekinthető állatokra (őz, majom, vaddisznó, ragadozó madarak, kis- és nagyragadozók stb.). g) szervezett kereteken kívül, hobbi-, sporttevékenységet végző személy okozott, és azt – az elévülési idôn időn belül a biztosítási szerzôdés szerződés tartama alatt vagy legkésôbb legkésőbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô szerződés megszűnését követő 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónak, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses szerződéses (személysérülésnél) illetve szerzôdésen szerződésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel felelősséggel tartozik. a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés biztosítási évfordulója szerint), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatt a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben, c) a tulajdonostársak ill. xxxxxx egymással szemben érvényesítenek igényt. 3. Amennyiben a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötötték, a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2. pont) károkozásokat. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül minősül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a BiztosítóBiztosító azokat a károkat, amelyeket: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed ki, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, b) a Biztosítottak hozzátartozóiknak okoztak, c) a Biztosítottak általBiztosított, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkatmint 12 éves kort betöltött személy okozott és gondozója kártérítési felelősséggel tartozna, de a gondozott ellen vagy a károkozó ellen szándékos cselekménye miatt szabálysértési, vagy büntetőeljárás indult vagy indulhatott volna, akkor is, ha büntethetőséget kizáró ok áll fenn, d) a Biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô kereső foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, e) azokat a károkat amelyeket a Biztosítottak a környezet szennyezésével jármű2 üzembentartójaként, használójaként okoztak, továbbá, f) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak a társasházvízi- és légi-jármű, lakásszövetkezet alkalmazottainak illetve gépi meghajtású sporteszközök használatával okoztak, g) a Biztosítottak kötelező gépjármű felelősségbiztosítás hatálya alatt álló rokkantjármű használatával okoztak, h) a Biztosítottak a környezet szennyezésével3 okoztak, i) a Biztosítottak állati erő munkavégzésre való használata közben, vagy amely károk térítésének vállalása azzal összefüggésben okoztak, j) a Biztosított önként vállaltállatai növényi kultúrákban, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási illetve vagyonkárokkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.okoztak,

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító biztosító azokat a szerzôdés tartama alatt okozott személysérüléses és keletkezett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként jogszerûen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén Magyarország területén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosítottbiztosított, mint a) a kötvényen megjelölt épület, lakás, melléképület, építmény tulajdonosakéntés telek tulajdonosa, használójakéntbérlôje, használója vagy ezek építtetôjekéntépíttetôje, felújíttatójaként, vagyfelújíttatója, b) háztartási céllal, rendeltetésszerûen gázpalackot, gáztartályt használóként okozotthasználó, c) belátási képességgel nem rendelkezô, vagy korlátozott belátási képességû személyek gondozója, d) közúti balesetet elôidézô gyalogos, e) kerékpár, rokkantjármû, kézi erôvel mûködtetett szállítóeszköz használója, f) háziállattartó, g) szervezett kereteken kívül, hobbi-, sporttevékenységet végzô minôségében e szerzôdés hatálya alatt okozott és azt – az elévülési idôn belül a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónakjelentett, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses (személysérülésnél) illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai jogszabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés biztosítási évfordulója szerint), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatt a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben, c) a tulajdonostársak ill. xxxxxx egymással szemben érvényesítenek igényt. 3. Amennyiben a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötötték, a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2. pont) károkozásokat. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a Biztosítóbiztosító azokat a károkat, amelyeket: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed kibiztosítottak egymásnak vagy hozzátartozóiknak okoztak, b) a Biztosítottak szándékosan okoztakbiztosított, mint 12 éves kort betöltött személy okozott és gondozója kártérítési felelôsséggel tartozik, ha a gondozott ellen szándékos cselekménye miatt eljárás indult, vagy indulhatna, ha az életkora nem jelentene büntethetôségi akadályt, c) a Biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, d) a Biztosított szakmája, önálló foglalkozása biztosítottak keresô foglalkozásuk vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása tevékenységük végzése során, illetve azzal összefüggésben okozottokoztak, d) a biztosítottak motoros jármû üzembentartójaként, használójaként okoztak, e) azokat a károkat amelyeket a Biztosítottak a környezet szennyezésével biztosítottak vízi- és légijármû, illetve gépi meghajtású sporteszközök használatával okoztak, továbbá, f) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak biztosítottak kötelezô gépjármû felelôsségbiztosítás hatálya alatt álló rokkantjármû használatával okoztak, g) a biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak, h) a biztosítottak állati erô munkavégzésre való használata közben, vagy amely károk térítésének vállalása azzal összefüggésben okoztak, i) a Biztosított önként vállaltbiztosított állatai növényi kultúrákban, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási illetve vagyonkárokkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszongépjármûben okoztak.

Appears in 2 contracts

Samples: Családi Biztosítás, Családi Biztosítás

Biztosítási események. szereplő és a káridőponti külön tulajdonok száma egymás- hoz aránylik. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási Biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti minősül – a Biztosító azokat közös tulajdonra kötött vagyonbiztosítás esetében a szerzôdés tartama alatt okozott és keletkezett személysérüléses lakóközösség, beleértve az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetében – a sérelemdíjként jogszerûen megállapított igényeket is lakóközösség, és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkata lakóközösség tagja, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkatállandó jelleggel vele közös háztartásban élő hozzátartozó, amelyeket illetve a Biztosított a) kockázatviselési helyen állandó jelleggel ott lakó, de a lakóközösség tagjával közös háztartásban nem élő közeli hozzátartozója, mint a kötvényen megjelölt épület, melléképületlakás, egyéb építmény tulajdonosakéntés telek tulajdono- sa, használójaként, használója vagy ezek építtetôjekéntépíttetője, felújíttatójakéntfelújítója által, vagy b) háztartási céllale minőségében, rendeltetésszerûen gázpalackotszerződé- sen kívül okozott* és bekövetkezett – dologi kár, gáztartályt használóként okozott, és azt – az elévülési idôn belül amelyért a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónak, feltéve, hogy azokért biztosított a magyar polgári anyagi jog szerzôdéses (személysérülésnél) illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozikkár- térítési kötelezettséggel tartozik és/vagy – személysérüléses kár, amelyért a biztosított a magyar anyagi jog szabályai szerint sérelemdíj fizetésére köteles. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés biztosítási évfordulója szerint), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig A biztosító megtéríti azokat a tárgyrongálási károkatszerződésen kívül okozott* – a tűz, amelyeket a Biztosított az 1robbanás, – a víz, gőz vagy csapadék által előidézett felelősségi károkat is, amelyek megtérítése iránt 2.1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatt a) közös tulajdonra kötött vagyonbiztosítás esetében a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, btagja(i) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben,; c2.2. az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetében: – a lakóközösség tagjai egymással szemben, – a lakóközösség a lakóközösség tagja(i)val szemben, – a lakóközösség tagja(i) a tulajdonostársak ill. xxxxxx egymással lakóközösséggel szemben érvényesítenek támasztanak igényt. 3. Amennyiben Megtéríti továbbá a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötöttékbiztosító az épület egészére kötött vagyonbiztosítás ese- tében azokat a szerződésen kívüli*, a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek Magyarország területén és e szerződés hatálya alatt okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg és bekövetkezett felelősségi károkat, amelyekért a Biztosító kötvé- nyen megjelölt épület lakóközösségének tagja, mint a csoporton (közösségen) belüli (II.2. pont) károkozásokatkockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot használó e minőségében a magyar jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik/sérelemdíj fizetésére köteles. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül Az épület egészére kötött vagyonbiztosítás esetében biztosítási eseménynek és nem téríti meg minősülnek azok a Biztosító:szerződésen kívül*, a) a közösségen Magyarország területén e szerződés hatálya alatt okozott és bekövetke- zett felelősségi károk, amelyekért a kötvényen megjelölt épület lakóközössé- gének tagja, mint – belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója, – emberi erővel hajtott kerékpár használója, – emberi erővel vagy elektromos meghajtással hajtott rokkantjármű hasz- nálója, – közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogos, – szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet (csoportonkivéve a gépi meghajtású sporteszközök használatával együtt járó tevékenységet) belüli (II.2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed kivégző személy, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, c) a Biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, d) a Biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, e) azokat a károkat amelyeket a Biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak, továbbá f) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, g) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási illetve vagyonkárokkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül minősül és megtéríti a Biztosító azokat a szerzôdés szerződés tartama alatt okozott és keletkezett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként jogszerûen jogszerűen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen szerződésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított a) a kötvényen megjelölt épület, melléképület, építmény tulajdonosaként, használójaként, vagy ezek építtetôjekéntépíttetőjeként, felújíttatójaként, vagy b) háztartási céllal, rendeltetésszerûen rendeltetésszerűen gázpalackot, gáztartályt használóként okozott, és azt – az elévülési idôn időn belül a biztosítási szerzôdés szerződés tartama alatt vagy legkésôbb legkésőbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô szerződés megszűnését követő 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónak, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses szerződéses (személysérülésnél) illetve szerzôdésen szerződésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel felelősséggel tartozik. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés szerződés biztosítási évfordulója szerint), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatttárgyrongálási a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel bérlőkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk bérlők a lakóközösséggel szemben, c) a tulajdonostársak ill. xxxxxx bérlők egymással szemben érvényesítenek igényt. 3. Amennyiben a szerzôdést szerződést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötötték, a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2II. 2. pont) károkozásokat. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül minősül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a Biztosító: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2II. 2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés szerződés nem terjed ki, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, c) a Biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô végzéséből eredő károkat, d) a Biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô kereső foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, e) azokat a károkat amelyeket a Biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak, továbbá f) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, g) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés felelősségbiztosítási szerződés alapján nem teljesíthetôek teljesíthetőek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási illetve vagyonkárokkal összefüggô összefüggő sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement

Biztosítási események. Üzemszüneti biztosítási esemény a biztosított üzemszerû gazda- sági tevékenységének szüneteltetése, ha annak oka valamely, az alábbiakban felsorolt személyi kár. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a szerzôdés tartama alatt okozott és keletkezett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként jogszerûen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkatEgészségügyi hatóság intézkedése vagy rendelkezése, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított a) a kötvényen megjelölt épület, melléképület, építmény tulajdonosaként, használójaként, ame- lyet fertõzés vagy ezek építtetôjeként, felújíttatójaként, vagy b) háztartási céllal, rendeltetésszerûen gázpalackot, gáztartályt használóként okozottjárvány miatt hoznak, és azt – amely az elévülési idôn belül üzemet (tevékenységet) vagy a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónaknév szerinti megnevezett, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses az üzem (személysérülésnélte- vékenység) illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozikvezetéséért felelõs személyt érinti (karantén). 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente A név szerint megnevezett, az üzem (a szerzôdés biztosítási évfordulója szerinttevékenység) vezetésé- ért felelõs személy betegségbõl vagy balesetbõl eredõ teljes (100%-os), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miattde nem maradandó munkaképtelensége. a) A teljes (100%-os), de nem maradandó munkaképtelenség akkor kezdõdik, amikor az üzem (tevékenység) vezetéséért felelõs személy szakmai tevékenységét a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkalbiztosító orvosá- nak értékelése szerint semiképpen sem tudja gyakorolni, és nem is gyakorolja; akkor végzõdik, amikor ez a személy a biztosító orvosának értékelése szerint újra munkaképes, vagy bérlôkkel szemben,szakmai tevékenységét ismét gyakorolhatja. A biztosí- tó orvosa az értékelést a biztosított személy kezelõorvosa (háziorvosa) által kitöltött kárbejelentõ kérdõív és az ehhez csatolt leletek és zárójelentések alapján dolgozza ki. Amen- nyiben a biztosító orvosa ezeket a dokumentumokat nem tartja elegendõnek, akkor a káresemény tisztázásához – a biztosítóra háruló fizetési kötelezettség és annak mértékének megállapításához – szükséges mértékben a személyes vizs- gálat lehetõségét is felhasználhatja a dokumentáció kiegé- szítésére. Az ezzel kapcsolatos költségeket a biztosító viseli. b) Betegség az egyes tulajdonostársakorvostudomány általánosan elismert állása szerint a normálistól eltérõ testi vagy szellemi állapot. Nem minõsül betegségnek a terhesség, illetve bérlôk koraszülés és a lakóközösséggel szemben,szülés, beleértve az ezekre visszavezethetõ panaszokat. c) Baleset a tulajdonostársak illszerzõdõ (biztosított) akaratától független ese- mény, amely testére kívülrõl jövõ hirtelen mechanikai vagy kémiai hatást gyakorol, és testi károsodást von maga után. xxxxxx egymással szemben érvényesítenek igénytBalesetnek minõsülnek az üzem (tevékenység) vezetéséért felelõs személy akaratától független alábbi események is: – égés, leforrázás, villámcsapás vagy elekrtomos áram hatásai; – gázok vagy gõzök belélegzése, mérgezõ vagy maró anyagok bevétele, kivéve, ha ezen hatások folyamatosan érik a szervezetet; – végtagok kificamodása, valamint a végtagokon és gerinc- oszlopon található izmoknak, inaknak, ínhüvelyeknek és kötõszalagoknak a rándulása és elszakadása a tervezett mozgási folyamat hirtelen megváltozása következtében. A betegségek nem minõsülnek balesetnek, és a ragályos betegségek sem tekinthetõk baleseti következménynek. d) Gyógykezelés az olyan orvosi beavatkozás, amely az or- vostudomány általánosan elismert állása szerint alkalmas- nak látszik arra, hogy az egészséget helyreállítsa, az állapo- tot javítsa, vagy a rosszabbodást megakadályozza. Nem minõsülnek gyógykezelésnek azok a bevatkozások, ame- lyek nem közvetlenül szükségesek a betegség megszünte- téséhez, valamint a terhességgel összefüggõ, orvosilag szükséges beavatkozások; mûvi megtermékenyítés vala- mennyi formája (pl.: in vitro fertilizáció, inszemináció); termé- ketlenség megszüntetésére szolgáló vizsgálatok és kezelé- sek; kozmetikai kezelések, kozmetikai operációk és azok következményei, függetlenül az Országos Egészségbiztosí- tási Pénztár kedvezményeitõl és esetleges minõsítésétõl. 3. Amennyiben A biztosítási védelem a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötötték, a Biztosító kizárólag személyi káreseményeknél az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2. pont) károkozásokategész világon érvényes. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a Biztosító: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed ki, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, c) a Biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, d) a Biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, e) azokat a károkat amelyeket a Biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak, továbbá f) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, g) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási illetve vagyonkárokkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.

Appears in 1 contract

Samples: Vagyonbiztosítási Szerződés

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei biztosítási feltételek alapján biztosítási eseménynek minôsül és esemény- nek minõsül, s ezáltal a biztosító megtéríti a Biztosító azokat a szerzôdés tartama alatt okozott és keletkezett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként jogszerûen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, szerzõdésen kívül harmadik személynek kizárólag okozott káro- kat, melynek során a kockázatviselés helyén okozott károsult élete, testi épsége vagy egészsége károsodik, illetve vagyontárgyaiban kára keletkezik, és keletkezett tárgyrongálási károkatamelyekért a biztosított, amelyeket a Biztosítottmint: a) 1.1. a kötvényen megjelölt épület, lakás, melléképület, építmény tulajdonosakéntés telek (a továbbiakban: biztosított ingatlan) tulajdonosa, használójakéntbérlõje, használója, 1.2. a biztosított ingatlanhoz tartozó épületberendezési tárgyak, illetve kerti berendezések tulajdonosa, bérlõje, vagy ezek építtetôjekénthasználója, 1.3. építtetõ a biztosított ingatlanon végzett építési, felújíttatójakéntfel- újítási, vagy b) háztartási céllaljavítási, rendeltetésszerûen gázpalackot, gáztartályt használóként okozott, bontási és azt – az elévülési idôn belül a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónak, feltéve, hogy azokért földmunkák elvégzéséért a magyar polgári jog szerzôdéses (személysérülésnél) illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel felelõsséggel tartozik. 2. Megtéríti továbbá Kiegészítõ magánemberi felelõsségbiztosítás ingóságbiz- tosításhoz Külön díj megfizetése ellenében megtéríti a Biztosító Biztosítottanként évente biztosító azokat a szerzõdésen kívül harmadik személynek oko- zott károkat, melynek során a károsult élete, testi épsége vagy egészsége károsodik, illetve vagyontárgyaiban kár keletkezik, amelyekért a biztosított mint: 2.1. belátási képességgel nem rendelkezõ vagy korlá- tozott belátási képességû személyek gondozója, 2.2. közúti balesetet elõidézõ gyalogos, 2.3. kerékpár, jármûnek nem minõsülõ, kézi erõvel mûködtetett közlekedési és szállítóeszköz hasz- nálója, 2.4. nem hivatásszerû (hobbiból ûzött) sporttevékeny- séget végzõ (kivéve a szerzôdés biztosítási évfordulója szerintvadászati és versenysportot), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatt a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben, c) a tulajdonostársak ill. xxxxxx egymással szemben érvényesítenek igénytmagyar jog szabályai szerint felelõsséggel tartozik. 3. Amennyiben A 2. pontban rögzített biztosítási események bekövet- keztekor csak abban az esetben nyújt kártérítést a szerzôdést nem lakóépületrebiztosító, hanem üzletházra vagy irodaházra kötöttékha a lakásbiztosítási szerzõdést ingóságokra is megkötötték a felek. 4. Külön díj megfizetése ellenében megtéríti a biztosító azon károkat is, amelyekért a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti megbiztosított, mint magán- személy kutyatartói minõségben felel. 4.1. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2. pont) károkozásokat. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a Biztosító: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed ki, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, c) a Biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, d) a Biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, e) azokat a károkat amelyeket a Biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak, továbbá f) biztosító azokat a károkat, melyeket amelyeket olyan fajtájú kutyák okoztak, melynek tartását jogszabály vagy a Biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, g) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási illetve vagyonkárokkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszonhelyi önkormányzat rendelkezései tiltják.

Appears in 1 contract

Samples: Kiegészítõ Felelõsségbiztosítási Különös Feltételek

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító biztosító azokat a szerzôdés tartama alatt okozott keletkezett és keletkezett a biztosítóhoz be is jelentett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként sérelmi díjként jogszerûen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosítottbiztosított, mint a) a kötvényen megjelölt épület, melléképület, építmény tulajdonosakénttulajdonosa, használójakénthasználója, vagy ezek építtetôjekéntépíttetôje, felújíttatójaként, vagyfelújíttatója, b) háztartási céllal, rendeltetésszerûen rendeltetésszeruen gázpalackot, gáztartályt használóként használó okozott, és azt – az elévülési idôn belül a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónak, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses (személysérülésnél) illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés biztosítási évfordulója szerint), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatt a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben, c) a tulajdonostársak ill. xxxxxx egymással szemben érvényesítenek igényt. 3. Amennyiben a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötötték, a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2. pont) károkozásokat. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül minosül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a Biztosítóbiztosító: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed kibiztosítottak szándékosan okoztak, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, c) a Biztosítottak biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, dc) a Biztosított biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, ed) azokat a károkat amelyeket a Biztosítottak biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak, e) azokat a károkat, továbbámelyeket a biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, f) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak biztosítottak egymásnak okoztak, g) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Nem téríti meg a biztosító azon vagyontárgyakban okozott tárgyrongálási károkat, melyek a káresemény idôpontjában – bármely okból – a biztosított(ak) használatában, megôrzésében voltak, függetlenül attól, hogy a károk biztosítási eseménnyel összefüggésben következtek be. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási illetve vagyonkárokkal károkkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.

Appears in 1 contract

Samples: Társasház És Lakásszövetkezet Komplex Biztosítás

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a szerzôdés tartama alatt okozott és keletkezett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként jogszerûen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés kocká- zatviselés helyén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított a) a kötvényen megjelölt épület, melléképület, építmény tulajdonosaként, használójakénthasz- nálójaként, vagy ezek építtetôjeként, felújíttatójaként, vagy b) háztartási céllal, rendeltetésszerûen gázpalackot, gáztartályt használóként okozott, és azt – az elévülési idôn belül a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett a BiztosítónakBiztosító- nak, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses (személysérülésnél) illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés biztosítási évfordulója évfor- dulója szerint), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatt a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben, c) a tulajdonostársak ill. xxxxxx bérlôk egymással szemben érvényesítenek igényt. 3. Amennyiben a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra iro- daházra kötötték, a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségenkö- zösségen) belüli (II.2. pont) károkozásokat. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a Biztosító: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2. pont) azon károkozásokat, melyek me- lyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed ki, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, c) a Biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági ható- sági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, d) a Biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, e) azokat a károkat amelyeket a Biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak, továbbá f) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, g) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási illetve vagyonkárokkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy va- gyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a szerzôdés tartama alatt okozott és keletkezett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként jogszerûen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított a) a kötvényen megjelölt épület, melléképület, építmény tulajdonosaként, használójaként, vagy ezek építtetôjeként, felújíttatójaként, vagy b) háztartási céllal, rendeltetésszerûen gázpalackot, gáztartályt használóként okozott, és azt – az elévülési idôn belül a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónak, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses (személysérülésnél) illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés biztosítási évfordulója szerint), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatttárgyrongálási a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben, c) a tulajdonostársak ill. xxxxxx egymással szemben érvényesítenek igényt. 3. Amennyiben a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötötték, a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2II. 2. pont) károkozásokat. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a Biztosító: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2II. 2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed ki, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, c) a Biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, d) a Biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, e) azokat a károkat amelyeket a Biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak, továbbá f) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, g) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási illetve vagyonkárokkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a szerzôdés tartama alatt okozott és keletkezett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként sérelmdíjként jogszerûen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén az Európai Unió területén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított, mint a a) a kötvényen megjelölt épület, melléképület, építmény tulajdonosakénttulajdonosa, használójakénthasználója, vagy ezek építtetôjekéntépíttetôje, felújíttatójakéntfelújíttatója, vagy b) háztartási céllalcéllal (fôzés, fûtés), rendeltetésszerûen gázpalackot, gáztartályt használóként használója okozott, vagy c) belátási képességgel nem rendelkezô, vagy korlátozott belátási képességû személyek gondozója, vagy d) közúti balesetet elôidézô gyalogos, vagy e) kerékpár, rokkantjármû, kézi erôvel mûködtetett szállítóeszköz használója, vagy f) háziállattartó1, vagy g) szervezett kereteken kívül, hobbi-, sporttevékenységet végzô személy okozott, és azt – az elévülési idôn belül a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónak, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses (személysérülésnél) ), illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés biztosítási évfordulója szerint), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatt a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben, c) a tulajdonostársak ill. xxxxxx egymással szemben érvényesítenek igényt. 3. Amennyiben a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötötték, a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2. pont) károkozásokat. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a BiztosítóBiztosító azokat a károkat, amelyeket: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed ki, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, b) a Biztosítottak hozzátartozóiknak okoztak, c) a Biztosítottak általBiztosított, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkatmint 12 éves kort betöltött személy okozott és gondozója kártérítési felelôsséggel tartozna, de a gondozott ellen vagy a károkozó ellen szándékos cselekménye miatt szabálysértési, vagy büntetôeljárás indult vagy indulhatott volna, akkor is, ha büntethetôséget kizáró ok áll fenn, d) a Biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, e) azokat a károkat amelyeket Biztosítottak jármû2 üzembentartójaként, használójaként okoztak, f) a Biztosítottak vízi- és légi-jármû, illetve gépi meghajtású sporteszközök használatával okoztak, g) a Biztosítottak kötelezô gépjármû felelôsségbiztosítás hatálya alatt álló rokkantjármû használatával okoztak, h) a Biztosítottak a környezet szennyezésével szennyezésével3 okoztak, i) a Biztosítottak állati erô munkavégzésre való használata közben, továbbávagy azzal összefüggésben okoztak, f1 A hétköznapi értelemben vett háziállatokon (kutya, macska, sertés, stb.) túl ide soroljuk az úgynevezett hobbiállatokat is (pl. akváriumi halak, díszmadarak, aranyhörcsög, ékszerteknôs). Nem vállaljuk a kockázatot a különbözô terráriumi állatokra (pl.: kígyók), viváriumokra (rovarok), galambokra, valamint a hétköznapi értelemben hobbi vagy díszállatoknak nem tekinthetô állatokra (ôz, majom, vaddisznó, ragadozó madarak, kis- és nagyragadozók stb.). 2 Jármû (a KRESZ meghatározása szerint): közúti szállító- vagy vontató eszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépet is. A mozgáskorlátozottak közlekedésére szolgáló, emberi erôvel tolt vagy hajtott kerekes szék és a gépi meghajtású kerekes szék – ha sík úton önerejébôl 10 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes, továbbá a gyermekkocsi és a talicska – azonban nem minôsül jármûnek. Az ilyen eszközökkel közlekedô személyek gyalogosoknak minôsülnek. 3 Környezetszennyezés: 1995. évi LIII. Tv (Kvt.) A környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényben meghatározottak szerint. j) a Biztosított állatai növényi kultúrákban, okoztak, k) a Biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, l) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, gm) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. 3. Nem téríti meg a Biztosító azon vagyontárgyakban okozott tárgyrongálási károkat, melyek a káresemény idôpontjában – bármely okból – a Biztosított(ak) használatában, megôrzésében voltak, függetlenül attól, hogy a károk biztosítási eseménnyel összefüggésben következtek be. 4. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási tárgyrongálási, illetve vagyonkárokkal vagyon károkkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító biztosító azokat a szerzôdés tartama alatt okozott keletkezett és keletkezett a biztosítóhoz be is jelentett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként jogszerûen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosítottsérelmi díjként jogszerûen a) a kötvényen megjelölt épület, melléképület, építmény tulajdonosaként, használójaként, vagy ezek építtetôjeként, felújíttatójaként, vagy, b) háztartási céllal, rendeltetésszerûen gázpalackot, gáztartályt használóként okozott, c) belátási képességgel nem rendelkezô, vagy korlátozott belátási képességû személyek gondozója, d) közúti balesetet elôidézô gyalogos, e) kerékpár, rokkantjármû, kézi erôvel mûködtetett szállítóeszköz használója, f) háziállattartó*, g) szervezett kereteken kívül, hobbi-, sporttevékenységet végzô minôségében e szerzôdés hatálya alatt okozott és azt – az elévülési idôn belül a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett jelentett, feltéve, hogy azokért a Biztosítónakmagyar polgári jogszabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik. és be is jelentett, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses (személysérülésnél) illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés biztosító biztosítottanként biztosítási évfordulója szerint)eseményenként, maximum az a károkozó aktuális biztosítási összeg 2%-áig összegéig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatt a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben, c) a az tulajdonostársak ill. xxxxxx egymással szemben érvényesítenek igényt. 3. Amennyiben A biztosított épületben mûködô vállalkozások vagyontárgyait ért felelôsségi károk esetében a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötötték, biztosító maximum a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem káridôponti közösségi felelôsségbiztosítási limitjének maximum 2%-áig téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2. pont) károkozásokatkárt. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a Biztosítóbiztosító azokat a károkat, amelyeket: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed kibiztosítottak szándékosan okoztak, b) a Biztosítottak szándékosan biztosítottak egymásnak (a 2. pont figyelembe vételével) vagy hozzátartozóiknak okoztak, c) a Biztosítottak általbiztosított, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkatmint 12 éves kort betöltött személy okozott és gondozója kártérítési felelôsséggel tartozna, de a gondozott ellen vagy a károkozó ellen szándékos cselekménye miatt szabálysértési, vagy büntetôeljárás indult akkor is, ha büntethetôséget kizáró ok áll fenn, d) a Biztosított biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, e) azokat a károkat amelyeket biztosítottak motoros jármû** üzembentartójaként, használójaként okoztak, f) a Biztosítottak biztosítottak vízi- és légi-jármû, illetve gépi meghajtású sporteszközök használatával okoztak, g) a biztosítottak kötelezô gépjármû felelôsségbiztosítás hatálya alatt álló rokkantjármû használatával okoztak, h) a biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak, i) a biztosítottak állati erô munkavégzésre való használata közben, továbbávagy azzal összefüggésben okoztak, fj) a biztosított állatai növényi kultúrákban, gépjármûben okoztak, k) a biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, l) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, gm) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási illetve vagyonkárokkal károkkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.

Appears in 1 contract

Samples: Társasház És Lakásszövetkezet Komplex Biztosítás

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a szerzôdés tartama alatt okozott és keletkezett személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként sérelmdíjként jogszerûen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén az Európai Unió területén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított, mint a a) a kötvényen megjelölt épület, melléképület, építmény tulajdonosakénttulajdonosa, használójakénthasználója, vagy ezek építtetôjekéntépíttetôje, felújíttatójakéntfelújíttatója, vagy b) háztartási céllalcéllal (fôzés, fûtés), rendeltetésszerûen gázpalackot, gáztartályt használóként használója okozott, vagy c) belátási képességgel nem rendelkezô, vagy korlátozott belátási képességû személyek gondozója, vagy d) közúti balesetet elôidézô gyalogos, vagy e) kerékpár, rokkantjármû, kézi erôvel mûködtetett szállítóeszköz használója, vagy f) háziállattartó1, vagy g) szervezett kereteken kívül, hobbi-, sporttevékenységet végzô személy okozott, és azt – az elévülési idôn belül a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónak, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses (személysérülésnél) ), illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés biztosítási évfordulója szerint), maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatt a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben, c) a tulajdonostársak ill. xxxxxx egymással szemben érvényesítenek igényt. 3. Amennyiben a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötötték, a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2. pont) károkozásokat. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a BiztosítóBiztosító azokat a károkat, amelyeket: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed ki, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, b) a Biztosítottak hozzátartozóiknak okoztak, c) a Biztosítottak általBiztosított, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkatmint 12 éves kort betöltött személy okozott és gondozója kártérítési felelôsséggel tartozna, de a gondozott ellen vagy a károkozó ellen szándékos cselekménye miatt szabálysértési, vagy büntetôeljárás indult vagy indulhatott volna, akkor is, ha büntethetôséget kizáró ok áll fenn, d) a Biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, e) azokat a károkat amelyeket Biztosítottak jármû2 üzembentartójaként, használójaként okoztak, f) a Biztosítottak vízi- és légi-jármû, illetve gépi meghajtású sporteszközök használatával okoztak, g) a Biztosítottak kötelezô gépjármû felelôsségbiztosítás hatálya alatt álló rokkantjármû használatával okoztak, h) a Biztosítottak a környezet szennyezésével szennyezésével3 okoztak, 1 A hétköznapi értelemben vett háziállatokon (kutya, továbbámacska, sertés, stb.) túl ide soroljuk az úgynevezett hobbiállatokat is (pl. akváriumi halak, díszmadarak, aranyhörcsög, ékszerteknôs). Nem vállaljuk a kockázatot a különbözô terráriumi állatokra (pl.: kígyók), viváriumokra (rovarok), galambokra, valamint a hétköznapi értelemben hobbi vagy díszállatoknak nem tekinthetô állatokra (ôz, majom, vaddisznó, ragadozó madarak, kis- és nagyragadozók stb.). f2 Jármû (a KRESZ meghatározása szerint): közúti szállító- vagy vontató eszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépet is. A mozgáskorlátozottak közlekedésére szolgáló, emberi erôvel tolt vagy hajtott kerekes szék és a gépi meghajtású kerekes szék – ha sík úton önerejébôl 10 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes, továbbá a gyermekkocsi és a talicska – azonban nem minôsül jármûnek. Az ilyen eszközökkel közlekedô személyek gyalogosoknak minôsülnek. 3 Környezetszennyezés: 1995. évi LIII. Tv (Kvt.) A környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényben meghatározottak szerint. i) a Biztosítottak állati erô munkavégzésre való használata közben, vagy azzal összefüggésben okoztak, j) a Biztosított állatai növényi kultúrákban, okoztak, k) a Biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, l) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, gm) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. 3. Nem téríti meg a Biztosító azon vagyontárgyakban okozott tárgyrongálási károkat, melyek a káresemény idôpontjában – bármely okból – a Biztosított(ak) használatában, megôrzésében voltak, függetlenül attól, hogy a károk biztosítási eseménnyel összefüggésben következtek be. 4. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási tárgyrongálási, illetve vagyonkárokkal vagyon károkkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

Biztosítási események. 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító biztosító azokat a szerzôdés tartama alatt okozott keletkezett és keletkezett be is jelentett a személysérüléses – beleértve a sérelemdíjként sérelmi díjként jogszerûen megállapított igényeket is – és az ezzel kapcsolatos vagyoni károkat, valamint a szerzôdésen kívül, idegen, harmadik személynek kizárólag a kockázatviselés helyén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosítottbiztosított a) a kötvényen megjelölt épület, melléképület, építmény tulajdonosaként, használójaként, vagy ezek építtetôjeként, felújíttatójaként, vagy, b) háztartási céllal, rendeltetésszerûen gázpalackot, gáztartályt használóként okozott, okozott és azt – az elévülési idôn belül a biztosítási szerzôdés tartama alatt vagy legkésôbb a biztosítási szerzôdés megszûnését követô 30 napon belül – be is jelentett a Biztosítónakjelentett, feltéve, hogy azokért a magyar polgári jog szerzôdéses (személysérülésnél) illetve szerzôdésen kívül okozott károk szabályai szerint kártérítési felelôsséggel tartozik. 2. Megtéríti továbbá a Biztosító Biztosítottanként évente (a szerzôdés biztosító biztosítottanként biztosítási évfordulója szerint)eseményenként, maximum az aktuális biztosítási összeg 2%-áig azokat a tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított biztosított az 1. pontban meghatározott minôségében okozott és ezek miatt a) a lakóközösség az egyes tulajdonostársakkal, vagy bérlôkkel szemben, b) az egyes tulajdonostársak, illetve bérlôk a lakóközösséggel szemben, c) a tulajdonostársak ill. tulajdonostársak, illetve xxxxxx egymással szemben érvényesítenek igényt. 3. Amennyiben a szerzôdést nem lakóépületre, hanem üzletházra vagy irodaházra kötötték, a Biztosító kizárólag az idegen harmadik személynek okozott károkat téríti meg. Nem téríti meg a Biztosító a csoporton (közösségen) belüli (II.2. pont) károkozásokat. 4. A jelen feltételek szerint kizárt, így nem minôsül biztosítási eseménynek és nem téríti meg a Biztosítóbiztosító: a) a közösségen (csoporton) belüli (II.2. pont) azon károkozásokat, melyek az épületekben a Kárbiztosítás különös feltételeiben definiált olyan biztosítási esemény következtében keletkezett, amelyre az épületre megkötött szerzôdés nem terjed kibiztosítottak szándékosan okoztak, b) a Biztosítottak szándékosan okoztak, c) a Biztosítottak biztosítottak által, hatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzésébôl eredô károkat, dc) a Biztosított biztosított szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége, keresô foglalkozása végzése során, illetve azzal összefüggésben okozott, ed) azokat a károkat amelyeket a Biztosítottak biztosítottak a környezet szennyezésével okoztak, továbbá fe) azokat a károkat, melyeket a Biztosítottak biztosítottak a társasház, lakásszövetkezet alkalmazottainak okoztak, gf) vagy amely károk térítésének vállalása a Biztosított biztosított önként vállalt, de törvényes kártérítési kötelezettségét meghaladja. Továbbá jelen felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján nem teljesíthetôek a biztosítási esemény által okozott tárgyrongálási illetve vagyonkárokkal károkkal összefüggô sérelemdíjként érvényesített igények, illetve a károsodott vagyontárgy javítása/helyreállítása után fennmaradó esetleges értékcsökkenés, elmaradt haszon.

Appears in 1 contract

Samples: Társasház És Lakásszövetkezet Komplex Biztosítás