Rendkívüli felmondás Az Ügyfelet rendkívüli felmondási jog illeti meg az Üzletszabályzatban meghatározott eseteken túl - ha az SPB szerződésben hivatkozott MNB engedélyét visszavonják, illetve - ha az SPB elleni felszámolási vagy csődeljárást a bíróság jogerős végzésben közzéteszi - ha az SPB a jelen szerződésben meghatározott valamely kötelezettségét súlyosan megszegi és az Ügyfélnek a szerződésszegő magatartás abbahagyására irányuló írásbeli felszólításban megjelölt határidőig e magatartásával nem hagy fel. Az SPB-t rendkívüli felmondási jog illeti meg mindazon esetekben, amennyiben az Ügyfél jelen szerződésből, vagy az SPB mindenkor hatályos Üzletszabályzatában és a vonatkozó jogszabályokban foglalt lényeges kötelességeit súlyosan megszegi. Felek az Üzletszabályzatban foglaltakon túl az Ügyfél lényeges kötelességének súlyos megszegéseként értékelik – különösen, de nem kizárólagosan az alábbi eseteket: - amennyiben az Ügyfél az SPB által megkövetelt nyilatkozatokat, dokumentumokat nem készíti el, avagy nem bocsátja az SPB rendelkezésére a jelen szerződésben meghatározott határidőn belül, s azt az SPB felhívásának kézhezvételétől számított 8 napon belül sem pótolja, - amennyiben az Ügyfél a Pmt., vagy a Bszt., illetve egyéb, a gazdálkodás szabályait megsértő magatartásából fakadó felelősségét illetékes szerv jogerősen megállapítja, - amennyiben az Ügyfél a kapcsolattartásra kijelölt személyen keresztül nem érhető el, vagy jelen szerződésből fakadó fizetési kötelezettségeinek az arra nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően az SPB részéről érkezett felszólítás kézhezvételétől számított 8 napon belül sem tesz eleget, - amennyiben az Ügyfél a jelen szerződésből fakadó fizetési kötelezettségének az ott megjelölt határidő eredménytelen elteltét követő megbízotti értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül sem teljesíti, - amennyiben az Ügyfél valamely, a befektetési tanácsadás ellátásához szükséges információt elhallgat az SPB elől, vagy félrevezető tájékoztatást ad, - ha az Ügyfél az esedékes fedezet rendelkezésre bocsátási (kiegészítési, fenntartási), valamint díj-, jutalék- vagy költségfizetési kötelezettségének az SPB ismételt írásbeli felszólítása ellenére sem tett eleget, - ha az Ügyfél az őt terhelő titoktartási kötelezettségét megsérti. A rendkívüli felmondás hatálya azonnali.
Jogorvoslati kérelmek benyújtása A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § szerint.
Rendes felmondás A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási határidővel felmondhatják. A felmondási jog legfeljebb három évre zárható ki. A felmondási jog három évnél hosszabb időre történő kizárása a három évet meghaladó részében semmis. Ha a szerződés három évnél hosszabb időre szól, és a felek nem kötötték ki, hogy az a megállapított időtartam eltelte előtt is felmondható, a negye- dik évtől kezdve a szerződést bármelyik fél felmondhatja. A szerződő fél felmondása esetén a biztosító követelheti annak a díjen- gedménynek a megfizetését, amelyet a szerződés hosszabb tartamára te- kintettel nyújtott (a továbbiakban: tartamengedmény). Ha bármelyik szerződő fél a biztosítási szerződést nem a biztosítási időszak végére, hanem korábbi időpontra mondja fel, ez nem a felmondás érvény- telenségét eredményezi, hanem azt, hogy a felmondás csak a biztosítási időszak végével lesz hatályos.
Visszakapcsolási díj Amennyiben a szolgáltatás az Előfizető kérésére, vagy egyéb, az Előfizető érdekkörébe eső okból kifolyólag szünetelt, vagy korlátozásra került és az Előfizető a szolgáltatás helyreállítását kéri, visszakapcsolási díj fizetendő, ha a visszakapcsoláshoz a Szolgáltató helyszíni intézkedése szükséges.
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.
A biztosítási kockázat jelentős növekedése a. Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerző- dést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerző- dést harminc napra írásban felmondhatja.
Határozati javaslat Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Makó és Xxxxxxx Szennyvízcsatornázásának megvalósítására létrejött Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítása tárgyú előterjesztést és az alábbi döntést hozta: Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint társult tag úgy határoz, hogy a Makó és Xxxxxxx Szennyvízcsatornázásának megvalósítására létrejött Önkormányzati Társulás Alapító Okiratát hatályon kívül helyezi. A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. - Xxxxxxxx Xxxxxx polgármester - Xx. Xxxxxxx Xxxxx jegyző - Társult önkormányzatok - Irattár Kiszombor, 2011. március 30. Az alább felsorolt települési önkormányzatok képviselőtestületei elhatározzák, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 41. § (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttmőködéséről szóló 1997. évi CXXXV. tv. (továbbiakban Ttv.) 16. §-ban kapott felhatalmazás alapján egymással társulva a települések szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása, valamint az ennek megvalósítását szolgáló közös pénzalap létrehozása érdekében önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulást (továbbiakban: társulás) hoznak létre és biztosítják annak mőködési feltételeit.
Jogorvoslati fórumok A panasz teljes vagy részleges elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén az ügyfelek számára az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésre.
Szerződő Biztosított Kötelezettségei 3.1. A biztosított köteles a bérleti szerződést írásban megköt- ni, abban a bérlemény állapotát, tartozékait, a feleket terhelő kötelezettséget és jogokat egyértelműen és részletesen rög- zíteni, és az írásbeli szerződés másolatát a kárbejelentéshez csatolni.
Szolgáltatási táblázat A jelen szabályzatban foglalt biztosítási események és szol- gáltatások, valamint az ezekhez tartozó térítési összegek összefoglaló táblázata.