Záró rendelkezések. 17.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak. 17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna. 17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez. 17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása. 17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók. 17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. 17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit. 17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen a) a Felek között létrejött jelen szerződés, b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás, c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás, d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést. 17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 8 contracts
Samples: Kivitelezési Szerződés, Kivitelezési Szerződés, Kivitelezési Szerződés
Záró rendelkezések. 17.11.) Felek megállapodnak, hogy jelen szerződést rendes felmondás útján egyik fél sem jogosult felmondani.
2.) Bármelyik fél súlyos szerződés szegése esetén, a sérelmet szenvedő fél, azonnali hatállyal írásban, a felmondási indok megjelölésével felmondhatja a szerződést. Felek kifejezetten úgy állapodnak súlyos kötelezettségszegésnek minősítik különösen:
a) ha valamelyik fél vállalt feladatait neki felróható okból nem teljesíti és azt a sérelmet szenvedő fél írásbeli felszólítására sem teljesíti, illetve határidős feladatait a kikötött határidőig, vagy ha jogszabály határidőt állapít meg, hogy a Kivitelező jogszabály által meghatározott határidőig neki felróhatóan nem jogosult arrateljesíti,
b) ha valamelyik fél nem tesz eleget fokozott együttműködési kötelezettségének (különösen előzetesen egyeztetett időpontokban nem jelenik meg, hogy a szerződés céljával ellentétesen jár el),
c) ha valamelyik fél a másik félnek – jelen szerződésen alapuló jogait és/jogügylettel kapcsolatosan - szándékosan vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnaksúlyos gondatlansággal kárt okoz.
17.2. Ha a 3.) Amennyiben jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnekegyes rendelkezései érvénytelenek lennének, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az ez nem érinti a szerződés többi részét nem érintiegyéb részeinek érvényességét. Az A Felek az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekszerződési feltételeket, feltéveamennyiben ez jogszabályilag lehetséges, hogy olyan érvényes új kikötésekkel pótolják, amelyek az elérni kívánt célnak leginkább megfelelnek, kivéve, ha a Felek a szerződést az érvénytelen rész rendelkezés nélkül is megkötötték volna.
17.3nem kötötték volna meg. A szerződés eltérő időpontban történő aláírása esetére a Felek kijelentikmegállapodnak abban, hogy a korábban aláíró fél szerződési ajánlatához az aláírást követő 30 napig kötve van. A szerződés létrejöttének dátuma az utolsó aláírás dátuma.
4.) A Felek a szerződésből adódó esetleges eltérő véleményüket, illetve eltérő értelmezésüket elsősorban tárgyalásos módon próbálják rendezni. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezési az irányadóak.
5.) A jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik szerződésben foglalt és az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássale szerződéssel összefüggő információk, valamint a szerződéssel kapcsolatban a Feleknek egymásra vonatkozóan tudomására jutott információk - amennyiben a magyar jog kötelezően érvényesülő szabályai másként nem rendelkeznek - üzleti titoknak minősülnek, és mint ilyenek részesülnek jogi védelmében, kivéve azon az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezinformációkat, amelyek közzétételére bármelyik Felet jogszabály kötelezi.
17.4. 6.) A jelen Szerződéssel kapcsolatos, a Szerződő Felek kijelentik továbbáközti vagy valamely Fél részére adandó minden értesítés, hogy csőd- és felszámolási utasítás, felhívás, követelés vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és közlés csak írásban történhet a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6hivatalos irat kézbesítésére vonatkozó külön szabályok előírásainak megtartásával. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezaz iratot annak tértivevénnyel történő kézbesítése esetén az értesített az átvétel megtagadása miatt, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jogpostai értesítés ellenére nem vesz át, jogorvoslat vagy választás gyakorlásáhozúgy a második kézbesítési kísérlet napját követő ötödik munkanapon – ellenkező bizonyításig – a küldeményt kézbesítettnek kell tekinteni.
7.) Mindegyik Fél maga viseli a Szerződés előkészítése és megkötése kapcsán az általa igénybe vett tanácsadók díjait és költségeit.
8.) A Szerződés kizárólag írásban, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állniSzerződő Felek hozzájárulásával módosítható. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás Szerződésben szabályozott kérdésekben az itt írt szabályoktól csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesa Szerződő Felek egyetértésével lehet eltérni.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit9.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen kérdésekben a Ptk., a Kbtaz Étv., valamint a Korm. rendelet és egyéb vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezései az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:.
Appears in 8 contracts
Samples: Közérdekű Kötelezettségvállalásról Szóló Szerződés, Közérdekű Kötelezettségvállalás, Közérdekű Kötelezettségvállalásról Szóló Szerződés
Záró rendelkezések. 17.116.1. A Szerződésben rögzített kivételeken túl a Felhasználó kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével engedményezheti vagy ruházhatja át a Szerződés alapján fennálló követeléseit és jogosultságait.
16.2. A Szerződés bármely rendelkezésének érvénytelensége vagy hatálytalansága esetén a Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult az érvénytelen vagy hatálytalan részt közös megegyezés útján próbálják meg érvényes rendelkezéssel pótolni. A Felek kölcsönösen kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést ilyen esetben egymással az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnahelyettesítésére vonatkozóan tárgyalásokat kezdenek és ennek során megkísérlik olyan új rendelkezést találni, amely a lehető legjobban megfelel a Szerződés célkitűzéseinek és a Felek szerződéskötési akaratának.
17.316.3. A Felek kijelentikkötelesek a Szerződéssel összefüggésben a tudomásukra jutott, a másik félre vonatkozó valamennyi gazdasági és egyéb adatot, tényt, információt üzleti titokként megőrizni; ezen kötelezettségük a Feleket a jogviszony megszűnését követően is terheli. A titoktartás alól felmentést csak a másik fél adhat. Az ezen kötelezettség megszegésével a másik félnek vagy harmadik személyeknek okozott károkat a titoksértő fél köteles megtéríteni.
16.4. A Felek rögzítik, hogy jogviszonyukra vonatkozik a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxxhallgatólagos jogfeladás tilalma is, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbáamely azt jelenti, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt amennyiben bármikor, bármelyik fél nem állnakképes a másik felet valamely, a Szerződésben foglalt kötelezettség betartására kötelezni, az nem jelenti az arról való lemondást, hogy később a szerződésszerű magatartás kikényszerítésre kerüljön. A hallgatólagos jogfeladás tilalma kiterjed arra is, hogy amennyiben valamely rendelkezés a fél által megsértésre kerül, és a jelen szerződés érvényességéhez másik fél nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnaklép fel azonnal ez ellen, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az úgy ez nem jelenti azt, hogy ugyan annak ezzel a feltételnek vétlen fél hozzájárulását adná ahhoz, hogy a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy későbbiekben a követeléseitől el fog állnirendelkezés a másik fél által ismételten megsértésre kerüljön.
16.5. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.716.6. A Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadóvitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható felFelek megegyezéssel 30 naptári nap alatt sem tudják békés úton rendezni a jogvitájukat, akkor bármely Fél jogosult a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstjogvitára illetékes és hatáskörrel rendelkező bírósághoz fordulni.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 6 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 17.19.1. Amennyiben jelen ÁFF valamely rendelkezése érvénytelen vagy érvénytelenné válik, úgy ez a rendelkezés a megállapodás többi rendelkezését nem érinti.
9.2. A jelen ÁFF-re Magyarország jogszabályai és a magyar jog az irányadó, és az ebből eredő jogviták elbírálására a magyar hatóságok és bíróságok rendelkeznek joghatósággal.
9.3. Jelen ÁFF elválaszthatatlan mellékletét képezi a Szolgáltató és a Felhasználó között létrejövő szerződésnek. A Felhasználó a Portál igénybe vételével kifejezetten kijelenti és elismeri, hogy jelen ÁFF rendelkezéseit átolvasta, tudomásul vette, és azokat önmagára nézve kötelezőként ismerte el.
9.4. A Felek kifejezetten úgy állapodnak mega jelen ÁFF-fel kapcsolatos értesítéseiket írásban közlik egymással. Írásbelinek minősül a személyes átadás, a futár által történő kézbesítés, a postai küldeményként való kézbesítés, továbbá az elektronikus levélként való kézbesítés, ha az elektronikus levél a Felek megjelölt elektronikus levelezési címéről érkezik és annak kézhezvételét a címzett visszaigazolta.
9.5. Ellenkező bizonyításának hiányában az értesítést az alábbi időpontokban kell a másik Félhez kézbesítettnek és a másik Fél által olvasottnak tekinteni:
a) futárral való kézbesítés esetén a küldemény feladásától számított 5. napon;
b) légipostai küldeményként külföldre való kézbesítés esetén a feladástól számított 7. napon;
c) elektronikus levélként való küldés esetében pedig az üzenet elküldésének napját követő 2. munkanap 24:00 órájáig.
9.6. Szolgáltató a jelen ÁFF, a Szabályzat és a Játék menetének vagy a Játék bármely részletére kiterjedő egyoldalú változtatásának a jogát fenntartja. Amennyiben a Játék során visszaélések, vagy olyan magatartás gyanúja merül fel, amely visszaélésre adhat lehetőséget, a Szervező fenntartja a jogot, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/Játékot szüneteltesse vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezmegszüntesse, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak visszaélést elkövető személyt a feltételnek Játékból kizárja. Ilyen esetben a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesSzolgáltató mindennemű felelősségét kizárja.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 5 contracts
Samples: Általános Felhasználási Feltételek, Általános Felhasználási Feltételek, Általános Felhasználási Feltételek És Játékszabályzat
Záró rendelkezések. 17.116.1. A Szerződésben rögzített kivételeken túl a Felhasználó kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével engedményezheti vagy ruházhatja át a Szerződés alapján fennálló követeléseit és jogosultságait.
16.2. A Szerződés bármely rendelkezésének érvénytelensége vagy hatálytalansága esetén a Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult az érvénytelen vagy hatálytalan részt közös megegyezés útján próbálják meg érvényes rendelkezéssel pótolni. A Felek kölcsönösen kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést ilyen esetben egymással az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnahelyettesítésére vonatkozóan tárgyalásokat kezdenek és ennek során megkísérlik olyan új rendelkezést találni, amely a lehető legjobban megfelel a Szerződés célkitűzéseinek és a Felek szerződéskötési akaratának.
17.316.3. A Felek kijelentikkötelesek a Szerződéssel összefüggésben a tudomásukra jutott, a másik félre vonatkozó valamennyi gazdasági és egyéb adatot, tényt, információt üzleti titokként megőrizni; ezen kötelezettségük a Feleket a jogviszony megszűnését követően is terheli. A titoktartás alól felmentést csak a másik fél adhat. Az ezen kötelezettség megszegésével a másik félnek vagy harmadik személyeknek okozott károkat a titoksértő fél köteles megtéríteni.
16.4. A Felek rögzítik, hogy jogviszonyukra vonatkozik a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxxhallgatólagos jogfeladás tilalma is, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbáamely azt jelenti, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt amennyiben bármikor, bármelyik fél nem állnakképes a másik felet valamely, a Szerződésben foglalt kötelezettség betartására kötelezni, az nem jelenti az arról való lemondást, hogy később a szerződésszerű magatartás kikényszerítésre kerüljön. A hallgatólagos jogfeladás tilalma kiterjed arra is, hogy amennyiben valamely rendelkezés a fél által megsértésre kerül, és a jelen szerződés érvényességéhez másik fél nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnaklép fel azonnal ez ellen, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az úgy ez nem jelenti azt, hogy ugyan annak ezzel a feltételnek vétlen fél hozzájárulását adná ahhoz, hogy a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy későbbiekben a követeléseitől el fog állnirendelkezés a másik fél által ismételten megsértésre kerüljön.
16.5. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.716.6. A Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadóvitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható felFelek megegyezéssel 30 naptári nap alatt sem tudják békés úton rendezni a jogvitájukat, akkor bármely Fél jogosult a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9jogvitára illetékes és hatáskörrel rendelkező bírósághoz fordulni. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak17. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:SZERZŐDÉSTÍPUSOK
Appears in 5 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 17.1Amennyiben külföldi céggel kerül sor szerződéskötésre, a felek kifejezetten megállapodnak, hogy ebben az esetben a Magyarországon érvényes jogszabályok irányadóak. Felek kifejezetten Bármelyik fél jogosult a szerződést felmondani azonnali hatállyal a másik fél által lényeges kötelezettségek megszegése esetében. Amennyiben a Feltételek bármely állítását vagy annak egy részét bármilyen okból érvénytelennek kell tekinteni, bizonyos estekben ezek a részek nem lesznek figyelembe véve. Ez nem érinti a Feltételek fennmaradó részeinek érvényességét. A jelen szabályozástól eltérő, Egyedi Szolgáltatási Szerződések esetében, ellenkező megegyezés hiányában, 30 napos felmondási határidő a mérvadó. Jelen ÁSZF, beleértve az összes mellékletet, továbbá a kapcsolódó Adatkezelési Tájékoztatót is, az Ügyfél részére rendelkezésre bocsátásra kerülnek a Szolgáltató honlapján: xxx.xxxxxxx.xx. A Szolgáltató jogosult az ÁSZF-ben meghatározott feltételek változtatására, beleértve a mellékleteket, ebben az esetben köteles lehetővé tenni a módosítások megismerését a Honlapján xxx.xxxxxxx.xx, valamint értesíteni az Ügyfelet a változásokról kellő időben, legalább 15 nappal a tényleges változások hatályába lépése előtt. Az ÁSZF vagy bármely mellékletének módosítása esetén Szolgáltató az általa biztosított Információs rendszerben is felhívást közöl a módosításokkal összefüggésben. Az Ügyfél köteles figyelemmel kísérni a Szolgáltató Honlapját, és/vagy Információs rendszert, hogy megismerje ezeket a változásokat, és ha a közzétett változásokkal nem ért egyet, jogosult a Szolgáltatóval kötött szerződést a változások hatályba lépése előtt írásban felmondani, tiltakozás hiányában úgy állapodnak megtekinthető, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalbevezetett módosításokat megismerte és egyetért velük, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezhatályba lépése időpontjától kezdődően azt magára kötelező érvényűnek tekinti.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 17.11. Jogvita eldöntése. Felek között a Szerződés tárgyát képező bármilyen ügy kapcsán felmerülő vita esetén Felek kölcsönösen megegyeznek abban, hogy tárgyalásokat kezdenek a békés rendezés érdekében. Abban az esetben, ha a Felek nem tudnak írásos megegyezésre jutni, és a jogvita jogszabály szerint választott bíróság előtt eldönthető, akkor a 10 millió forint vagy afeletti perértékű jogvita esetén Felek a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A Szerződés a választott bíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény szempontjából egyben választott bírósági szerződésnek minősül. 10 millió forint alatti perértékű vagy választott bíróság elé nem vihető jogvita esetére Felek kikötik – tekintettel a mindenkori hatásköri szabályokra – a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét. A Szerződésből eredő pénzkövetelési igényüket Felek fizetési meghagyásos eljárás útján is érvényesíthetik, amennyiben pedig a Szerződéssel összefüggésben esetlegesen váltó kerül kiállításra, Felek a váltókövetelést is érvényesíthetik fizetési meghagyásos eljárás útján. Felek kifejezetten úgy állapodnak megmegállapodnak abban, hogy a Kivitelező fizetési meghagyásos eljárásra, valamint a kötelezett ellentmondása folytán a fizetési meghagyásos eljárás perré alakulása esetén a peres eljárásra is – akár váltókövetelés alapján indult az eljárás, akár nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a – Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezBudai Központi Kerületi Bíróság, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesFővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
17.72. Felek Jogellenesség. Jogellenesség esete áll fenn akkor, ha bármely időpontban akár a szerződés Lízingbe Adó, akár a Lízingbe Vevő részéről jogszabályba ütközik vagy ütközne a Szerződésben foglalt bármely vagy összes kötelezettség vagy jogosultság teljesítése során kötelesek jóhiszeműenvagy végrehajtása, egymással együttműködve eljárniilletve akár az Lízingbe Adó, tiszteletben tartani akár a Lízingbe Vevő bármely jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeketSzerződésből eredő kötelezettsége vagy jogosultsága érvénytelen, továbbá megtenni kikényszeríthetetlen lenne vagy azzá válna. Amennyiben a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépéstfent leírt bármilyen alapon Jogellenesség esete következne be, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesenLízingbe Adó az Lízingbe Vevőhöz intézett ilyen tartalmú értesítésével
a) a Felek között létrejött Lízingbe Vevőnek a Szerződés alapján a Lízingbe Adó felé fennálló összes fizetési kötelezettsége (Teljes tartozás és nyílt végű lízing esetén a maradványérték bruttó összege) az értesítés kézhezvételének napjával esedékessé és lejárttá válik, melynek következtében az Lízingbe Adó köteles minden jelen szerződés,Szerződésből eredő kötelezettségét azonnali hatállyal megfizetni és a Lízingtárgyat haladéktalanul Lízingbe Adó rendelkezésére bocsátani, és/vagy
b) továbbá a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) Lízingbe Xxx azonnali hatállyal, egyoldalúan visszavonhatja minden további lízing- vagy kölcsön-jogviszonyra vonatkozó kötelezettségvállalását. Jogellenesség bekövetkezése esetén mind a közbeszerzési eljárás dokumentációjaLízingbe Adó, és mind pedig az Lízingbe Vevő egymással együttműködve köteles minden ésszerű lépést megtenni a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstbekövetkezett vagy bekövetkező hátrányos hatások csökkentése érdekében.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 3 contracts
Samples: Gépjárművek És Berendezések Lízingszerződése, Gépjárművek És Berendezések Lízingszerződése, Lízing Szerződés
Záró rendelkezések. 17.11. Jogvita eldöntése. Felek között a Szerződés tárgyát képező bármilyen ügy kapcsán felmerülő vita esetén Felek kölcsönösen megegyeznek abban, hogy tárgyalásokat kezdenek a békés rendezés érdekében. Abban az esetben, ha a Felek nem tudnak írásos megegyezésre jutni, és a jogvita jogszabály szerint választott bíróság előtt eldönthető, akkor a 10 millió forint vagy afeletti perértékű jogvita esetén Felek a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A Szerződés a választott bíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény szempontjából egyben választott bírósági szerződésnek minősül. 10 millió forint alatti perértékű vagy választott bíróság elé nem vihető jogvita esetére Felek kikötik – tekintettel a mindenkori hatásköri szabályokra – a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét. A Szerződésből eredő pénzkövetelési igényüket Felek fizetési meghagyásos eljárás útján is érvényesíthetik, amennyiben pedig a Szerződéssel összefüggésben esetlegesen váltó kerül kiállításra, Felek a váltókövetelést is érvényesíthetik fizetési meghagyásos eljárás útján. Felek kifejezetten úgy állapodnak megmegállapodnak abban, hogy a Kivitelező fizetési meghagyásos eljárásra, valamint a kötelezett ellentmondása folytán a fizetési meghagyásos eljárás perré alakulása esetén a peres eljárásra is – akár váltókövetelés alapján indult az eljárás, akár nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a – Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezBudai Központi Kerületi Bíróság, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesFővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
17.72. Felek Jogellenesség. Jogellenesség esete áll fenn akkor, ha bármely időpontban akár a szerződés Hitelező, akár az Adós részéről jogszabályba ütközik vagy ütközne a Szerződésben foglalt bármely vagy összes kötelezettség vagy jogosultság teljesítése során kötelesek jóhiszeműenvagy végrehajtása, egymással együttműködve eljárniilletve akár az Hitelező, tiszteletben tartani akár az Adós bármely jelen Szerződésből eredő kötelezettsége vagy jogosultsága érvénytelen, kikényszeríthetetlen lenne vagy azzá válna. Amennyiben a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeketfent leírt bármilyen alapon Jogellenesség esete következne be, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesenHitelező az Adóshoz intézett ilyen tartalmú értesítésével
a) az Adósnak a Felek között létrejött Szerződés alapján a Hitelező felé fennálló összes fizetési kötelezettsége (Teljes tartozás) az értesítés kézhezvételének napjával esedékessé és lejárttá válik, melynek következtében az Hitelező köteles minden jelen szerződés,Szerződésből eredő kötelezettségét azonnali hatállyal megfizetni és a Berendezést haladéktalanul Hitelező rendelkezésére bocsátani, és/vagy
b) továbbá a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) Hitelező azonnali hatállyal, egyoldalúan visszavonhatja minden további lízing- vagy kölcsön-jogviszonyra vonatkozó kötelezettségvállalását. Jogellenesség bekövetkezése esetén mind a közbeszerzési eljárás dokumentációjaHitelező, és mind pedig az Adós egymással együttműködve köteles minden ésszerű lépést megtenni a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstbekövetkezett vagy bekövetkező hátrányos hatások csökkentése érdekében.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 3 contracts
Samples: Loan Agreement, Berendezésvásárlási Célú Kölcsönszerződés, Berendezésvásárlási Célú Kölcsönszerződés
Záró rendelkezések. 17.11. A jelen szerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
2. Felek kifejezetten úgy állapodnak megjogosultak jelen szerződést indoklási kötelezettség nélkül 30 napos felmondási idővel a biztosítási szerződés(ek) fordulónapjára írásban megszüntetni.
3. Amennyiben Megbízó nem köt szerződést Megbízott közvetítésével, hogy vagy egyéb módon nem kerül biztosítási szerződés Megbízott állományába jelen szerződés aláírás dátumát követő 180. napon automatikusan megszűnik. Jelen szerződést a Kivitelező nem jogosult arrafelek annak elolvasása és értelmezése után - mint akaratukkal mindenben megegyezőt - jóváhagyólag írták alá. Jelen megbízás mellékletét képező Ügyfél-tájékoztatóban foglaltakat, elolvastam és tudomásul vettem. Megbízó a jelen nyilatkozat megtételével kijelentem, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaalkuszi megbízás mellékletét képező: - Ügyfél-tájékoztató a független biztosításközvetítő főbb adatairól - Adatvédelem - Panaszkezelési lehetőségek című tájékoztatókat xxxxxxxxxx, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga vanmegértettem és tudomásul vettem. Megbízott ezúton kéri meglévő,………………………………………….kötvényszámú biztosítási szerződésének módosításával kapcsolatos alkuszi ügyintézést is. Megbízott ezúton nyilatkozik, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházzatudomása szerint megnevezett szerződés vonatkozásában nincsen más, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnekalkusszal megbízás érvényben, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnaérvényes alkuszi megbízás felmondásáról intézkedett.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Proposal
Záró rendelkezések. 17.11.) Felek megállapodnak, hogy jelen szerződést rendes felmondás útján egyik Fél sem jogosult felmondani.
2.) Bármelyik Fél súlyos szerződés szegése esetén, a sérelmet szenvedő Fél, azonnali hatállyal írásban, a felmondási indok megjelölésével felmondhatja a szerződést. Felek kifejezetten úgy állapodnak súlyos kötelezettségszegésnek minősítik különösen:
a) ha valamelyik Fél vállalt feladatait neki felróható okból nem teljesíti és azt a sérelmet szenvedő Fél írásbeli felszólítására sem teljesíti, illetve határidős feladatait a kikötött határidőig, vagy ha jogszabály határidőt állapít meg, hogy a Kivitelező jogszabály által meghatározott határidőig neki felróhatóan nem jogosult arrateljesíti,
b) ha valamelyik Fél nem tesz eleget fokozott együttműködési kötelezettségének (különösen előzetesen egyeztetett időpontokban nem jelenik meg, hogy a szerződés céljával ellentétesen jár el),
c) ha valamelyik Fél a másik Félnek – jelen szerződésen alapuló jogait és/jogügylettel kapcsolatosan - szándékosan vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnaksúlyos gondatlansággal kárt okoz.
17.2. Ha a 3.) Amennyiben jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnekegyes rendelkezései érvénytelenek lennének, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az ez nem érinti a szerződés többi részét nem érintiegyéb részeinek érvényességét. Az A Felek az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekszerződési feltételeket, feltéveamennyiben ez jogszabályilag lehetséges, hogy olyan érvényes új kikötésekkel pótolják, amelyek az elérni kívánt célnak leginkább megfelelnek, kivéve, ha a Felek a szerződést az érvénytelen rész rendelkezés nélkül is megkötötték volna.
17.3nem kötötték volna meg. A szerződés eltérő időpontban történő aláírása esetére a Felek kijelentikmegállapodnak abban, hogy a korábban aláíró fél szerződési ajánlatához az aláírást követő 30 napig kötve van. A szerződés létrejöttének dátuma az utolsó aláírás dátuma.
4.) A Felek a szerződésből adódó esetleges eltérő véleményüket, illetve eltérő értelmezésüket elsősorban tárgyalásos módon próbálják rendezni. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezési az irányadóak.
5.) A jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik szerződésben foglalt és az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássale szerződéssel összefüggő információk, valamint a szerződéssel kapcsolatban a Feleknek egymásra vonatkozóan tudomására jutott információk - amennyiben a magyar jog kötelezően érvényesülő szabályai másként nem rendelkeznek - üzleti titoknak minősülnek, és mint ilyenek részesülnek jogi védelmében, kivéve azon az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezinformációkat, amelyek közzétételére bármelyik Felet jogszabály kötelezi.
17.4. 6.) A jelen Szerződéssel kapcsolatos, a Szerződő Felek kijelentik továbbáközti vagy valamely Fél részére adandó minden értesítés, hogy csőd- és felszámolási utasítás, felhívás, követelés vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és közlés csak írásban történhet a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6hivatalos irat kézbesítésére vonatkozó külön szabályok előírásainak megtartásával. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezaz iratot annak tértivevénnyel történő kézbesítése esetén az értesített az átvétel megtagadása miatt, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jogpostai értesítés ellenére nem vesz át, jogorvoslat vagy választás gyakorlásáhozúgy a második kézbesítési kísérlet napját követő ötödik munkanapon – ellenkező bizonyításig – a küldeményt kézbesítettnek kell tekinteni.
7.) Mindegyik Fél maga viseli a Szerződés előkészítése és megkötése kapcsán az általa igénybe vett tanácsadók díjait és költségeit.
8.) A Szerződés kizárólag írásban, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állniSzerződő Felek hozzájárulásával módosítható. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás Szerződésben szabályozott kérdésekben az itt írt szabályoktól csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesa Szerződő Felek egyetértésével lehet eltérni.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit9.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen kérdésekben a Ptk., a Kbtaz Étv., valamint a Korm. rendelet és egyéb vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezései az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:.
Appears in 2 contracts
Samples: Közérdekű Kötelezettségvállalás, Közérdekű Kötelezettségvállalás
Záró rendelkezések. 17.11. Felek kifejezetten Az Ügyfél köteles a valóságnak megfelelően és teljesen kitölteni minden személyére vonatkozó kötelező adatot, melyek ezen szerződés első oldalán találhatók és a valóságnak megfelelően és teljesen kitölteni minden kötelező adatot azon személyekről, akik az Ügyfelet képviselik vagy a nevében eljárnak, melyek ezen szerződés mellékletében találhatók, valamint köteles ezen adatok változásáról késedelem nélkül értesíteni a Kereskedőt és biztosítani ezen kötelesség teljesítését a IV. cikk 10. bekezdés alapján meghatalmazott személyek által..
2. Az Ügyfél – amennyiben be van jegyezve a cégbíróságon a cégjegyzékbe (vagy más hasonló jegyzékbe), köteles a Kereskedőnek rendszeresen átadni a cégbírósági kivonat eredetijét vagy annak hitelesített másolatát (amennyiben az eredeti kivonat nem magyar, szlovák vagy cseh nyelven lett kiállítva, úgy állapodnak megaz Ügyfélnek a kivonat szlovák nyelvű hivatalos fordítását is mellékelnie kell a Szlovák Köztársaságban vagy az Ügyfél hazájában bejegyzett fordítótól) úgy, hogy a Kivitelező Kereskedőnek a szerződés érvényességének minden napján hat hónapnál nem régebbi cégbírósági kivonata legyen. Amennyiben az Ügyfél nem teljesíti e kötelességét, a Kereskedő jogosult arraaz Ügyfél költségére megszerezni cégbírósági kivonatát és lefordíttatni azt szlovák nyelvre, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakamennyiben szükséges.
17.23. Ha Ugyanolyan jogok és kötelességek, mint a jelen 2. bekezdésben foglaltak érvényesek az Ügyfél – természetes személy vagy az Ügyfél - jogi személy és a Kereskedő esetében azon jogi személlyel vagy személyekkel kapcsolatban, akik közvetve vagy közvetlenül az Ügyfelet képviselik vagy nevében járnak el.
4. Ezen szerződés felmondási ideje 30 nap, mely időszak alatt az Általános Szerződési Feltételek és a felmondás napján érvényes Árlista az irányadó.
5. A Kereskedő jogosult a szerződést idő előtt azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az Ügyfél egy év alatt nem adott egy megbízást sem vagy amennyiben az Ügyfél megsérti bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok Kereskedő és az Ügyfél között megegyezett szerződéses rendelkezést vagy kötelező érvényű jogi előírást.
6. A szerződéses kapcsolat megszűnése után a szerződésből eredő kötelezettségek és követelések elszámolására e szerződés – beleértve a szerződés részeit és az iratokat, melyekre a szerződés hivatkozik - alkalmazandók.
7. Ezen szerződés a szlovák jogrend alapján semmisnekhatározatlan időre köttetik, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulnaérvénybe és hatályba a két szerződő fél aláírásának napjával lép; amennyiben azonban a szerződés postai úton köttetik, úgy akkor azon a napon, amikor az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekszerződő fél, feltéve, hogy a Felek aki először aláírta a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy megkapja a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott másik szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező fél által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadóaláírt változatlan szerződést. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadószerződés szlovák és egyben más nyelvű változatban is megköttetik, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni szlovák változat előnyt élvez. Kelt: , ............................................ az Ügyfél (nevében eljáró személy) személyazonosságát ellenőrizte1
1 Xxxxxx ha a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben személyazonosságot a Kereskedő más alkalmazottja ellenőrizte, nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen Kereskedő nevében a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:szerződést aláíró személy
Appears in 2 contracts
Samples: Consignment Agreement, Consignment Agreement
Záró rendelkezések. 17.11. Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a A jelen szerződés bármely rendelkezése azt követően minősül teljesítettnek, ha a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy kedvezményezett beszámolóját az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezAlap, illetve a Médiatanács annak ellenőrzését követően elfogadta, a kedvezményezett a Pályázati Tükör elnevezésű online felületre a II.8. pont szerinti feltöltési kötelezettségét teljesítette, illetve minden, a szerződésben foglalt kötelezettségének eleget tett.
2. Amennyiben a kedvezményezettnek visszafizetési kötelezettsége keletkezik, köteles annak legkésőbb a végleges beszámoló benyújtásáig maradéktalanul eleget tenni.
3. A jelen szerződésben szerződésből eredő bármely fizetési, illetve visszafizetési kötelezettség határidejének elmulasztása esetén a kedvezményezett az összeget a folyósítás esedékességének napjától (a támogatott ráfordítási arány változásából eredő visszafizetési kötelezettség esetében a beszámoló benyújtásának napjától, de legkésőbb a beszámolási határidőtől) a megfizetésig számított, a Ptk.-ban meghatározott valamely jogmértékű kamattal és késedelmi kamattal növelten, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak egy összegben tartozik visszafizetni a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állnifelszólítás kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül.
4. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesfizetési, illetve visszafizetési kötelezettség a Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-00280226-00000017 számú számlára teljesítendő.
17.75. Felek Amennyiben a támogatási szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműenhatálya alatt a kedvezményezettre vonatkozó adatokban vagy a pályázatban vállaltakhoz képest olyan változás következik be, egymással együttműködve eljárniamely következtében a kedvezményezett/pályázat már nem felel meg a pályázati felhívás feltételeinek, tiszteletben tartani az Alap a szerződéstől elállhat.
6. Ha a támogatás céljának jelen szerződésből adódó jogokat szerződés szerinti megvalósítása olyan okból válik lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős, az Alap jogkövetkezmény alkalmazása nélkül megszünteti a támogatási szerződést. Amennyiben a lehetetlenülés a kedvezményezett érdekkörében merül fel, a kedvezményezett a lehetetlenülés tényéről és kötelezettségeketokáról késedelem nélkül köteles a támogatókat értesíteni az xxxx@xxxxxxxxxx.xxxx.xx e-mail címen, továbbá megtenni valamint köteles a támogatás terhére történő valamennyi kifizetést azonnal leállítani, a támogatóknak a támogatás fel nem használt részét haladéktalanul visszautalni, és a felhasznált támogatásról a meghiúsulás okának felmerülésétől számított 30. napig a végleges beszámolót benyújtani a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteitIV. pontjában rögzítettek szerint.
17.87. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekintenikedvezményezett teljesítési kötelezettségének elévülését megszakítja a kedvezményezettnek küldött értesítés, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstteljesítésre vonatkozó felhívás vagy bármely adat szolgáltatására történő felszólítás.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg8. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik csak mellékleteivel együtt érvényes. Amennyiben valamely mellékletként csatolt okirat hitelességéhez szükséges, a szerződő felek képviselői az alábbi mellékletek:okiratot kézjegyükkel látják el. A jelen szerződés feltételei érvényesen csak írásban módosíthatók. Jelen szerződésben foglalt rendelkezések a jogviszony valamennyi feltételét rögzítik. A szerződésbe nem foglalt nyilatkozatok és megállapodások a szerződés aláírásával hatályukat vesztik.
9. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen jogviszonyból származó jogvitáikat elsődlegesen peren kívül, békés úton próbálják meg rendezni, ha erre nincs lehetőség, úgy a jelen jogviszonyból eredő jogvita elbírálására kikötik a Budapesti II. és
Appears in 2 contracts
Samples: Támogatási Szerződés, Támogatási Szerződés
Záró rendelkezések. 17.115.1. A Szerződésben rögzített kivételeken túl a Felhasználó kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével engedményezheti vagy ruházhatja át a Szerződés alapján fennálló követeléseit és jogosultságait.
15.2. A Szerződés bármely rendelkezésének érvénytelensége vagy hatálytalansága esetén a Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult az érvénytelen vagy hatálytalan részt közös megegyezés útján próbálják meg érvényes rendelkezéssel pótolni. A Felek kölcsönösen kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést ilyen esetben egymással az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnahelyettesítésére vonatkozóan tárgyalásokat kezdenek és ennek során megkísérlik olyan új rendelkezést találni, amely a lehető legjobban megfelel a Szerződés célkitűzéseinek és a Felek szerződéskötési akaratának.
17.315.3. A Felek kijelentikkötelesek a Szerződéssel összefüggésben a tudomásukra jutott, a másik félre vonatkozó valamennyi gazdasági és egyéb adatot, tényt, információt üzleti titokként megőrizni; ezen kötelezettségük a Feleket a jogviszony megszűnését követően is terheli. A titoktartás alól felmentést csak a másik fél adhat. Az ezen kötelezettség megszegésével a másik félnek vagy harmadik személyeknek okozott károkat a titoksértő fél köteles megtéríteni.
15.4. A Felek rögzítik, hogy jogviszonyukra vonatkozik a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxxhallgatólagos jogfeladás tilalma is, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbáamely azt jelenti, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt amennyiben bármikor, bármelyik fél nem állnakképes a másik felet valamely, a Szerződésben foglalt kötelezettség betartására kötelezni, az nem jelenti az arról való lemondást, hogy később a szerződésszerű magatartás kikényszerítésre kerüljön. A hallgatólagos jogfeladás tilalma kiterjed arra is, hogy amennyiben valamely rendelkezés a fél által megsértésre kerül, és a jelen szerződés érvényességéhez másik fél nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnaklép fel azonnal ez ellen, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az úgy ez nem jelenti azt, hogy ugyan annak ezzel a feltételnek vétlen fél hozzájárulását adná ahhoz, hogy a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy későbbiekben a követeléseitől el fog állnirendelkezés a másik fél által ismételten megsértésre kerüljön.
15.5. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.715.6. A Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadóvitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható felFelek megegyezéssel 30 naptári nap alatt sem tudják békés úton rendezni a jogvitájukat, akkor bármely Fél jogosult a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstjogvitára illetékes és hatáskörrel rendelkező bírósághoz fordulni.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 17.11. Teljességi záradék: Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltévekikötik, hogy a Felek közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza a szerződést jelen írásbeli szerződés, az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnaírásbeli szerződésbe nem foglalt korábbi megállapodások hatályukat vesztik.
17.32. Jelen megbízási szerződést Xxxxx határozott időtartamra, a szerződés aláírásától a szerződés tárgyát képező, utolsóként lebonyolított közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés teljesítésének időpontjáig kötik.
3. Jelen szerződés módosítása vagy megszüntetése csak írásban érvényes. Nem minősül szerződés- módosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a nevében, székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett Fél a másik Felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 napos határidővel vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 napon belül köteles értesíteni.
4. Felek kijelentikrögzítik, hogy jelen szerződés a Ptk. 6:114. § alapján akkor is érvényes, ha bármelyik rendelkezése érvénytelen, hatálytalan, vagy bíróság azzá nyilvánítja. Az érvénytelen vagy hatálytalan rendelkezést Felek szerződésének megkötése időpontjában fennállott szándékának leginkább megfelelő, érvényes rendelkezéssel kell pótolni.
5. A Megbízó képviseletében aláírásommal hozzájárulok a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezszerződéssel, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak szerződés alapján lebonyolított közbeszerzési eljárásokban a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesszemélyes adatnak minősülő Megbízói adatok Megbízott általi kezeléséhez.
17.76. Felek Jelen szerződésre a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata magyar jog az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre szabályozottak tekintetében a magyar jog, különösen mindenkor hatályos közbeszerzési törvény és a Polgári Törvénykönyv (Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre ) vonatkozó jogszabályok előírásai irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból állMegbízási szerződést a Xxxxx elolvasás és értelmezés után, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:mint akaratukkal mindenben megegyezőt írják alá.
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Szerződés
Záró rendelkezések. 17.11. Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy Amennyiben a jelen szerződésen alapuló jogait ÁSZF- ben, vagy az ÁSZF- mellékletben meghatározott bármely rendelkezés érvénytelen, vagy semmis, illetve végrehajthatatlan lenne, úgy az a többi rendelkezés érvényességét, vagy végrehajthatóságát nem érinti.
2. Bármely érvénytelen, semmis, vagy végrehajthatatlan rendelkezést olyan rendelkezéssel kell helyettesíteni, amely az eredeti jogi és gazdasági szerződéses akarathoz a lehető legközelebb áll.
3. Jelen ÁSZF, illetve az ÁSZF- mellékletek tartalmazzák a Xxxxx teljes megállapodását, és szerződéses akaratát, így a szerződéses akarat értelmezése körében az ÁSZF- melléklet, és a jelen ÁSZF rendelkezéseit kell alkalmazni.
4. Megrendelő a jelen ÁSZF- ből, illetve az ÁSZF- mellékletből eredő jogait, és/vagy kötelezettségeit átruházzaa Szállító előzetes beleegyezése hiányában nem ruházhatja át, engedményezze vagy megterheljeaz ilyen átruházást a Felek érvénytelennek tekintik.
5. Szállító hibáján kívül bekövetkezett, arra azonban joga vanrendkívüli, elháríthatatlan események (pl.: természeti katasztrófák, háború, blokád, export- és importtilalom, érdekszférán kívüli sztrájk) esetén a teljesítés elmaradása miatt a Megrendelő nem jogosult a szerződésszegés esetén alkalmazható jogkövetkezmények érvényesítésére. Ennek feltétele, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze Szállító köteles az ilyen jellegű eseményről és annak várható időtartamáról a Megrendelőt a legrövidebb időn belül írásban értesíteni. Amennyiben emiatt az ÁSZF, vagy átruházzaaz ÁSZF- melléklet teljesítése egy hónapnál hosszabb késedelmet szenved, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakbármelyik Fél – minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül – jogosult attól elállni vagy azt felmondani.
17.26. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy Amennyiben bármelyik Fél a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxxmegszünteti, továbbá rendelkeznek vagy a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt szerződésből eredő jogát nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásáhozérvényesíti, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesaz adott jogáról lemondott volna.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Delivery Agreement
Záró rendelkezések. 17.1.) A Vállalkozási Szerződés és a felek közötti kommunikáció nyelve a magyar. Felek kifejezetten úgy állapodnak megAmennyiben a Vállalkozó kapcsolattartói nem kommunikálnak magyar nyelven, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakVállalkozó köteles részükre tolmácsot biztosítani.
17.2.) A Vállalkozási Szerződésre a magyar jog az irányadó. Ha a A Szerződő Xxxxx jelen szerződés bármely rendelkezése teljesítése során törekednek a hatályos jogszabályok alapján semmisnekvitás kérdések tárgyalásos rendezésére, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulnamediátort, úgy az a szerződés többi részét választott bíróságot nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnavesznek igénybe.
17.3.) A jelen Szerződésből eredő bármely – Xxxxx által gyakorolt – nyilatkozat a második bekezdésben foglalt kivétellel, csak akkor tekinthető érvényesnek, ha az írásos formában történik. Felek kijelentik, hogy Minden – a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő XxxxxSzerződéssel kapcsolatos – közlést írásban kell megtenni és tértivevényes ajánlott levélként, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalelektronikus levélben feladva, valamint futár általi kézbesítéssel, vagy személyes átvételt is igazoló nyilatkozattal minősül szerződésszerűen közöltnek. A tértivevényes ajánlott levélként történő feladás esetén a közlés időpontja a tértivevényben átvételként feltüntetett időpont, elektronikus levélben történő közlés esetén a címzett által visszaküldött elektronikus válaszlevél leadását igazoló időpont. Abban az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak esetben, ha a jelen szerződés megkötéséhezFelek bármelyike a fenti címre ajánlott, tértivevényes postai küldemény útján kétszer eredménytelenül kísérli meg bármely jognyilatkozatnak, tájékoztatásnak, értesítésnek a közlését, úgy a második sikertelen közlést követő ötödik napon a jognyilatkozat, tájékoztatás, értesítés kézbesítettnek, közöltnek és joghatályosnak tekintendő.
17.4. Felek kijelentik továbbá.) Jelen Vállalkozási Szerződés Megrendelő ajánlattételi felhívása, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnakdokumentációja, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulásavalamint Vállalkozó ajánlata alapján jött létre.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a .) A jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítésérőlVállalkozási Szerződésben nem, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondaninem kielégítően szabályozott kérdésekre vonatkozóan a Ptk. rendelkezései, vagy valamint a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés Vállalkozási Szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumokdokumentumok az irányadók, és amelyek együttesen így együtt olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Contract
Záró rendelkezések. 17.120.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak megVállalkozó kijelenti és szavatolja, hogy a Kivitelező nem jogosult arranemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 3. § (1) bekezdés 1. pontja alapján átlátható szervezetnek minősül. Megrendelő tájékoztatja Vállalkozót, hogy valótlan tartalmú nyilatkozat esetén a Megrendelő jelen szerződést felmondja, vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll. Vállalkozó vállalja, hogy amennyiben a szerződés hatálya alatt átlátható szervezeti minőségében változás következne be, arról Megrendelőt írásban haladéktalanul tájékoztatja.
20.2. Felek a Szerződés teljesítése során tudomásukra jutott, a másik fél szervezetével, működésével kapcsolatos, birtokukba jutott adatot és dokumentációt, illetve a másik fél által üzleti titoknak minősített minden információt, adatot, vagy tényt bizalmasan kezelnek és megőriznek. Felek – a másik fél előzetes hozzájárulása nélkül – a Szerződés teljesítése folyamán tudomásukra jutott információkat kizárólag a Szerződés teljesítésére használják fel.
20.3. Felek kijelentik, hogy nincs olyan függőben lévő kötelezettségük vagy nem áll fenn érdekkörükben más körülmény, amely kedvezőtlenül hathat a jelen szerződésen alapuló jogait és/szerződésben foglaltak teljesítésére vagy kötelezettségeit átruházzasaját teljesítési készségükre, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga vanilletve képességükre.
20.4. Felek rögzítik, hogy amennyiben a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés Szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnekkikötése bíróság rendelkezése, vagy megtámadás folytán jogszabályváltozás miatt, érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét egyéb rendelkezéseinek érvényességét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnaérvénytelenség miatt kiesett rendelkezést az annak tartalmához lehető legközelebb álló érvényes rendelkezéssel pótolják.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni20.5. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre kérdésekben és a magyar jog, különösen szerződéses rendelkezések értelmezésében a Ptk.Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény, a Kbt.Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései, valamint a hatályos magyar jogszabályok az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak.
20.6. Jelen szerződés A … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos álló Szerződés 5 eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak elmelyből 1 példány Vállalkozót, 4 példány Megrendelőt illeti. Felek jelen határidős adásvételi Szerződést elolvasás és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti megértelmezés után akarat és szándékegységben írták alá az alábbi helyen és időpontban. A jelen szerződés Szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi képező mellékletek: ▪ nyertes ajánlattevő részletes árajánlata ▪ műszaki leírás Melléklet: - 1. számú melléklet: Vállalkozó ajánlata - 2. számú melléklet: Ajánlati felhívás műszaki leírása - 3. számú melléklet: Átláthatósági nyilatkozat Budapest, 2018. „ „ Budapest, 2018. „ „ Pénzügyi ellenjegyzés: Jogi ellenjegyzés:
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentumok
Záró rendelkezések. 17.1(1) Felek között létrejött szerződésben, illetve jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., valamint az egyéb kapcsolódó jogszabályok érvényesek.
(2) A felek kötelesek a másik fél részére már bejelentett adataikban bekövetkezett változást - így a postacímük, email címük megváltozását - haladéktalanul bejelenteni. Felek kifejezetten úgy állapodnak megA bejelentés elmulasztásából származó következmények a mulasztó felet terhelik.
(3) A felek megállapodnak, hogy jognyilatkozataikat az általuk megadott postacímre küldött tértivevényes küldemény esetén az átvétel napján, ajánlott küldemény esetén feladásától számított 5. (ötödik) naptári napon - ellenkező bizonyításig - megérkezettnek fogadják el.
(4) A felek megállapodnak abban, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy vitás ügyeik elintézésére a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy Hatvani Járásbíróság - értékhatártól függően pedig a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakHeves Megyei Bíróság - kizárólagos illetékességét kötik ki.
17.2. Ha a (5) Amennyiben jelen szerződés általános szerződési feltételek bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnekérvénytelen lenne, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulnaérvénytelenné válna (részleges érvénytelenség), úgy az a szerződés többi részét további részeinek érvényességét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan rendelkezést a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltévefelek haladéktalanul a megvalósítani kívánt cél eléréséhez szükséges érvényes rendelkezéssel pótolják.
(6) Az IMPAVIDUS Trade Zrt. fenntartja a jogot, hogy az üzletpolitikájának megfelelően egyes ügyletek esetében - saját döntése alapján - jelen ÁSZF-ben foglaltaktól eltérő, egyedi elbírálást alkalmazzon, egyebekben felek jelen Általános Szerződési Feltételekben írtaktól érvényesen nem térhetnek el. Az IMPAVIDUS Trade Zrt. továbbá fenntartja a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentikjogot, hogy jelen ÁSZF-ben foglaltakat a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik jogszabályok és hatósági rendelkezések, vagy az adott értékesítésre, illetve szerződő Xxxxxpartnerre vonatkozó kockázat változását felismerve, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalahhoz, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állnisaját üzletpolitikájához igazodva egyoldalúan módosítsa. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesmódosulásról a hatályba lépése előtt 15 nappal köteles az IMPAVIDUS Trade Zrt. a szerződő partnert honlapján értesíteni. Az ÁSZF módosítása a hatályba lépésétől kezdve vonatkozik valamennyi fennálló jogügyletre.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 17.19.1. A Megállapodás módosítása az ÁSZF módosításával megegyező módon történhet.
9.2. Amennyiben a Megállapodás bármely rendelkezése érvénytelen, vagy a jövőben azzá válna, úgy az nem érinti a Megállapodás egyéb pontjainak érvényességét. Az érvénytelen rendelkezés helyére egy olyan rendelkezésnek kell kerülnie, amely a jogi lehetőségek keretében a Felek akaratához legközelebb esik.
9.3. Amennyiben a Felek bármelyike egy vagy több esetben nem, vagy csak késedelmesen tiltakozik a jelen Megállapodás valamely pontjának megszegése miatt, illetve a jelen Megállapodás biztosított bármely jogosultság érvényesítéséről egy vagy több esetben lemond, vagy azt csak késedelmesen, vagy egyáltalán nem érvényesíti, ez nem tekinthető a többi jogosultság érvényesítéséről való lemondásnak, vagy a Megállapodásszegésből, illetve bárminemű későbbi Megállapodásszegésből eredő igény érvényesítéséről való lemondásnak.
9.4. Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult arravállalják, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaMegállapodás teljesítése során, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga vanilletve az ezzel kapcsolatban általuk megkötött Szerződéses jogviszonyokban minden tőlük elvárhatót megtesznek annak érdekében, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze másik fél üzleti jó hírneve ne sérüljön, és cégneve ne szerepeljen jó erkölcsbe ütköző, ízléstelen, sértő vagy átruházzabármely, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnaka másik félre vagy bármely közvetett vagy közvetlen tulajdonosára hátrányos módon vagy összefüggésben.
17.29.5. Ha A Megállapodás nyelve a jelen szerződés bármely rendelkezése magyar. A Megállapodásban nem érintett kérdések tekintetében a hatályos Megállapodás, a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a GDPR, valamint a személyes adatok kezelésével kapcsolatos egyéb jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érintivonatkozó rendelkezéseit tekintik irányadónak.
9.6. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést Megállapodásból eredő vitáik esetén a vita rendezését az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnaÁSZF szabályozza.
17.39.7. Felek Feleket képviselő személyek anyagi és büntetőjogi felelősségük tudatában kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezMegállapodás megkötésével kapcsolatosan képviseleti jogosultságuk semmiben sem korlátozott.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 17.121.1. Felek kifejezetten A Szerződés aláírása előtt a szerződéses blanketta átvétele ajánlatnak minősül, és semmilyen jogot és kötelezettséget nem jelent egyik fél számára sem. A Társaság az Elfogadó szerződés megkötésére vonatkozó jognyilatkozatának, illetve az annak kapcsán a Társaság részére benyújtott szerződéses blanketta érdemi megvizsgálását, így a belső vizsgálat lefolyatását csak azt követően kezdi meg, miután hiánytalanul a Társaság rendelkezésére valamennyi szükséges dokumentum. Amennyiben a szerződéses blanketta átvételétől számított 30. napig valamennyi szükséges dokumentum Társaság részére a Társaság által előírt formában nem került benyújtására (kézbesítésére), úgy állapodnak megElfogadónak a Szerződés kapcsán és annak megkötése érdekében megtett jognyilatkozatai hatályukat vesztik. Ez esetben a Társaság részére benyújtott dokumentumok érdemi megvizsgálására, belső vizsgálat lefolyatására nem kerül sor, s a szerződés megkötésére vonatkozó eljárás újra indítása szükséges.
21.2. Elfogadó tudomásul veszi, hogy a Kivitelező Társaság a Szerződés általa történt aláírását követően és a 21.1. pontban foglalt rendelkezések figyelembe vételével lefolytatott belső vizsgálat eredménye után minden indoklási kötelezettség nélkül a Szerződés aláírását megtagadhatja.
21.3. Amennyiben az Elfogadó a Társaságot ennek ellenkezőjéről nem jogosult tájékoztatja, illetve, tértivevénnyel postára adott banki küldemény esetében a Társasághoz visszaérkezett tértivevényből más nem következik, a Társaság által az Elfogadónak címzett és postai úton továbbított bármely banki küldemény (így különösen: bármely értesítés, tájékoztatás, irat, levél) esetében • belföldi cím esetén a postára adást követő ötödik, • európai cím esetén a postára adást követő tizedik, • Európán kívüli cím esetén a postára adást követő huszadik nap elteltével a Társaság úgy tekinti, hogy az adott banki küldemény az Elfogadó részére kézbesítésre került. Amennyiben bármely, az Elfogadónak címzett és postai úton továbbított banki küldemény kézbesítése az Elfogadó érdekkörében felmerült okból hiúsul meg (pl. az Elfogadó a banki küldemény átvételét megtagadta vagy a banki küldemény a „címzett ismeretlen”, „elköltözött”, a „cím nem azonosítható”, „nem kereste” vagy más hasonló megjelöléssel érkezik vissza a Társasághoz), az adott küldemény Xxxxxxxx általi kézhezvétele (a kézbesítés) időpontjának a postai kézbesítés utolsó megkísérlésének napja minősül. E rendelkezés nem érinti Xxxxxxxx azon jogát, hogy a Társaság felé hitelt érdemlően igazolja, hogy a kézbesítés önhibáján kívül maradt el.
21.4. Amennyiben a Szerződés végrehajtása során a Felek között véleményeltérés alakul ki, úgy a Felek a véleményeltérést minden esetben peren kívüli egyezség útján kísérlik meg rendezni. Ha a Felek nem jutnak peren kívül egyezségre, úgy a Felek az illetékes bírósághoz jogosultak fordulni.
21.5. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaSzerződésben – így az annak részét képező valamennyi dokumentumban – foglaltakat üzleti titokként, engedményezze vagy megterheljebizalmasan kezelik, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakannak tartalmáról információt harmadik fél számára nem adnak ki.
17.221.6. Ha A Szerződés aláírását követően a jelen szerződés bármely rendelkezése jövőre nézve hatályát veszti valamennyi, a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- Társaság és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés Elfogadó között kártyaelfogadás tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állniszerződés. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesSzerződés szabályait kell alkalmazni bármely korábbi szerződés alapján folyamatban lévő ügyekben is.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Payment Card Acceptance Services
Záró rendelkezések. 17.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak mega) Vevő kijelenti, hogy a Kivitelező nem jogosult Társaság társasági szerződését ismeri és az abban írt rendelkezéseket magára nézve kötelezőnek fogadja el.
b) Jelen szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes, vonatkozik ez az írásos formáról történő lemondásra is.
c) Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaszerződéssel összefüggő nyilatkozatokat, engedményezze vagy megterheljeértesítéseket írásban közlik egymással. Xxxxxxxx írásbeli nyilatkozatnak, arra azonban joga vanértesítésnek fogadják el a jelen szerződésben rögzített címükre tértivevényes postai küldeményként feladott nyilatkozatot, értesítést (a postai küldemény a feladást követő 5. naptári napon közöltnek tekintendő akkor is, ha a tértivevényt a küldő fél részére „nem kereste”, „elköltözött”, illetve bármilyen hasonló jelzéssel visszaküldték), illetve a személyesen átvett iratot is, ha az átvételt a címzett képviselője aláírásával tanúsítja. Szerződő Xxxxx vállalják, hogy értesítési címük változásáról haladéktalanul írásban értesítik a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházzamásik felet, feltéveazzal, hogy e követelések Megrendelő mindaddig, amíg a másik fél értesítése meg nem történik, a másik fél által tett teljesítésigazoláson alapulnaka régi címre küldött értesítés érvényes és hatályos.
17.2. d) Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnekrendelkezései részben vagy egészben érvénytelenek vagy végrehajthatatlanok, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulnaérvényességüket illetve végrehajthatóságukat később elveszítik, úgy az ez a szerződés többi részét rendelkezésének érvényességét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéveSzerződő Xxxxx kötelezik magukat erre az esetre, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnavagy végrehajthatatlan rendelkezések helyett egy méltányos, jogilag megengedett szabályban állapodnak meg, amely az eredeti szabály gazdasági céljához a legközelebb áll. Ez érvényes megfelelően arra az esetre is, ha megállapításra kerül, hogy jelen szerződés gazdasági céljának elérése egy jelen szerződésben nem szabályozott további kérdésben történő megállapodást igényel.
17.3e) Jelen szerződés aláírásával a Xxxxx megbízzák xx. Felek Xxxx Xxxxx ügyvédet (2000 Szentendre, Xxxxxxxxx Xxxxxx xxx 35. I. emelet 6.), hogy jelen szerződést megszerkessze és ellenjegyezze, Xxxxx meghatalmazzák továbbá őt a cégbírósági ügyintézéssel. Xx. Xxxx Xxxxx ügyvéd a megbízást és a meghatalmazást jelen szerződés aláírásával elfogadja.
f) Szerződő Xxxxx kijelentik, hogy az eljáró ügyvéd megfelelő tájékoztatást adott a vonatkozó hatályos jogszabályokról.
g) Szerződő felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró adásvételi szerződésbe foglalt rendelkezéseket ügyvédi tényvázlatként elfogadják.
h) Az eljáró ügyvéd a felek és képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek azonosítását a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény előírásainak megfelelően a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalmegkötésekor elvégezte, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a képviselők személyazonosságáról a személyi igazolványok és lakcímet igazoló hatósági igazolványok ellenőrzésével meggyőződött. A felek képviselői a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnakaláírásával kijelentik, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg megkötése során a közöttük képviselt szervezet nevében és érdekében járnak el. A felek képviselői kijelentik továbbá, hogy a jelen szerződésben szereplő személyes adatik teljes körűek és a valóságnak megfelelnek. A felek hozzájárulnak ahhoz, hogy személyes adataikat az eljáró ügyvéd a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadókteljesítése érdekében kezelje.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekintenii) Jelen szerződést felek képviselői, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, akaratukkal mindenben megegyezőt elolvasást és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstértelmezést követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Üzletrész Adásvételi Szerződés
Záró rendelkezések. 17.11.) Felek között a szerződés teljesítésével kapcsolatos valamennyi közlés, kérés vagy beleegyezés csak írásban – építési naplóbejegyzés, a másik félhez intézett levél, vagy telefax útján – érvényes és hatályos. A vállalkozási szerződést felek csak az arra irányuló közös megegyezésükkel, írásban módosíthatják a Kbt. 303. §- ával összhangban.
2.) Szerződő felek megállapodnak abban, hogy egyik fél sem felelős, illetve vétkes a jelen szerződésben foglalt kötelezettségek késedelmes teljesítéséért, amelyet vis maior okozott. Vis maior alatt értendő minden olyan dolog, illetve esemény, amelynek oka a felek rendelkezési jogán és rendelkezésén kívül esik, előre nem látható, elkerülhetetlen, és amelynek megakadályozása független az érdekelt felek akaratától. Vis maior bekövetkezése estén az erre hivatkozó fél köteles a másik felet haladéktalanul értesíteni és egyidejűleg javaslatot tenni az ennek folytán bekövetkezett késedelem kiküszöbölésére. Felek kifejezetten úgy állapodnak megnem tekintik vis maiornak valamelyik fél átalakulását, hogy felszámolását, illetve fizetésképtelenségét, annak tekintik viszont a Kivitelező nem jogosult arratechnológiai-szerelési előírásokban megfogalmazottakhoz képest kedvezőtlen, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak5 napon túli időjárást.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna3.
17.3. Felek ) Szerződő felek képviseletében eljáró személyek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen vállalkozási szerződés aláírásához a szükséges felhatalmazássalfelhatalmazással rendelkeznek, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezhatálybalépéséhez további jogcselekményre szükség nincs.
17.44.) Szerződő felek a szerződés kapcsán felmerülő vitás ügyeiket kötelesek elsősorban tárgyalás útján rendezni. Felek kijelentik továbbáArra az esetre, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt ha a tárgyalások felek között nem állnakvezetnek eredményre, és úgy felek a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezvállalkozási szerződésből származó, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jogteljesítés kapcsán létrejött valamennyi jogviszonyukra értékhatártól függően kikötik a Sátoraljaújhelyi Városi Bíróság, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak illetve a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesBAZ Megyei Bíróság kizárólagos illetékességét.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Építési (Vállalkozási) Szerződés
Záró rendelkezések. 17.19.1. A Megállapodás módosítása, kiegészítése csak írásos formában, Felek kifejezetten cégszerű aláírásával történhet.
9.2. Amennyiben a Megállapodás bármely rendelkezése érvénytelen, vagy a jövőben azzá válna, úgy állapodnak megaz nem érinti a Megállapodás egyéb pontjainak érvényességét. Az érvénytelen rendelkezés helyére egy olyan rendelkezésnek kell kerülnie, hogy amely a Kivitelező jogi lehetőségek keretében a Felek akaratához legközelebb esik.
9.3. Amennyiben a Felek bármelyike egy vagy több esetben nem, vagy csak késedelmesen tiltakozik a jelen Megállapodás valamely pontjának megszegése miatt, illetve a jelen Megállapodás biztosított bármely jogosultság érvényesítéséről egy vagy több esetben lemond, vagy azt csak késedelmesen, vagy egyáltalán nem jogosult arraérvényesíti, ez nem tekinthető a többi jogosultság érvényesítéséről való lemondásnak, vagy a szerződésszegésből, illetve bárminemű későbbi szerződésszegésből eredő igény érvényesítéséről való lemondásnak.
9.4. A Felek vállalják, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaMegállapodás teljesítése során, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga vanilletve az ezzel kapcsolatban általuk megkötött szerződéses jogviszonyokban minden tőlük elvárhatót megtesznek annak érdekében, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze másik fél üzleti jó hírneve ne sérüljön, és cégneve ne szerepeljen jó erkölcsbe ütköző, ízléstelen, sértő vagy átruházzabármely, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnaka másik félre vagy bármely közvetett vagy közvetlen tulajdonosára hátrányos módon vagy összefüggésben.
17.29.5. Ha A Megállapodás nyelve a jelen szerződés bármely rendelkezése magyar. A Megállapodásban nem érintett kérdések tekintetében a hatályos Szerződés, a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a GDPR, valamint a személyes adatok kezelésével kapcsolatos egyéb jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érintivonatkozó rendelkezéseit tekintik irányadónak.
9.6. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést Szerződésből eredő vitáik esetén igyekeznek a felmerült problémákat tárgyalásos úton megoldani. Abban az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnaesetben, ha ez nem vezet eredményre, értékhatártól függően alávetik magukat a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény általános szabályai szerint illetékes bíróság kizárólagos illetékességének.
17.39.7. Felek Feleket képviselő személyek anyagi és büntetőjogi felelősségük tudatában kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezSzerződés megkötésével kapcsolatosan képviseleti jogosultságuk semmiben sem korlátozott.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Data Processing Agreement
Záró rendelkezések. 17.112.1./ Felek bármikor jogosultak egy már létrejött Szerződést közös megegyezéssel – az e-mailt is beleértve – írásban módosítani, illetve kiegészíteni.
12.2./ Amennyiben Felek között létrejött Szerződés elválaszthatatlan részét képező ÁSZF-et is beleértve, egy létrejött Szerződés egyes rendelkezései érvénytelenek lennének, úgy az nem érinti az egész Szerződés érvényességét, kivéve, ha e nélkül Felek az adott Szerződést egymással nem hozták volna létre. Felek kifejezetten úgy állapodnak megaz érvénytelen kikötést olyan új rendelkezéssel pótolják, hogy amely az ÁSZF, illetve az adott Szerződés tartalmának és Felek szerződési akaratának megfelel. Fentiek vonatkoznak értelemszerűen az esetleges joghézagok megszüntetésére is.
12.3./ Ha valamely kötelezettség – így a Kivitelező nem jogosult arrajognyilatkozat-tételi, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait tájékoztatási, értesítési kötelezettség – teljesítésére az ÁSZF és/vagy kötelezettségeit átruházzaegy létrejött Szerződés konkrét határidőt nem állapít meg, engedményezze vagy megterheljeúgy annak az adott Fél, az arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakokot adó körülmény(ek) bekövetkeztét követő 5 (öt) munkanapon belül köteles eleget tenni.
17.2. Ha 12.4./ A 0.0.0./ pont szerinti bármely írásbeli jognyilatkozatot – így egy vállalkozói ajánlatot – ide nem értve, bármelyik Fél a jelen szerződés bármely másik Féllel közölt ajánlatához – az ajánlattevő Fél eltérő rendelkezése hiányában – az ajánlat másik Féllel való közlését követő 30 (harminc) napig van kötve, ezt követően az ajánlattevő Fél az ajánlati kötöttsége alól szabadul.
12.5./ Amennyiben az ÁSZF, illetve egy létrejött Szerződés valamely jog gyakorlását vagy kötelezettség teljesítését a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulnamásik Fél előzetes írásbeli hozzájárulásához köti és a megkeresett Fél a megkereső Fél felé esetlegesen írásban nem nyilatkozik, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat azt úgy kell tekinteni, mint amelyek hogy a jelen szerződés megkeresett Fél az írásbeli hozzájárulása megadását kifejezetten megtagadta.
12.6./ Felek bármelyike részéről gyakorolt tűrés – ha a ÁSZF és/vagy a létrejött
12.7./ Felek a 0.0.0./ pont szerinti bármely jognyilatkozattal, illetve bármely létrejött
12.8./ Felek kötelesek a másik Fél üzleti titkát és/vagy know-how-ját tiszteletben tartani és az azokra vonatkozó előírásokat maradéktalanul betartani. Amennyiben Felek bármelyike a másik Fél üzleti titkát és/vagy know-how-ját esetlegesen megsérti, úgy köteles a másik Félnek ezzel okozott kárt – az ÁSZF vonatkozó rendelkezései figyelembevétele és alkalmazása mellett – a Ptk. szabályai szerint megtéríteni.
12.9./ A Ptk. 6:63. §-a (5) bekezdésének, a Ptk. 6:67. §-a (2) és (3) bekezdéseinek, a Ptk. 6:68. §-a (2) és (3) bekezdéseinek, valamint a Ptk. 6:87. §-a (2) bekezdésének a rendelkezései, az annak elválaszthatatlan részét képező dokumentumokÁSZF-re is kiterjedően, bármely létrejött Szerződésre nem alkalmazhatóak, azok alkalmazását Vállalkozó kifejezetten kizárja, amit Megrendelő, minden egyes Szerződés létrejöttével, minden további jogcselekmény vagy jognyilatkozat nélkül, kifejezetten tudomásul vesz és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendőkelfogad. Egy Szerződés 3.1./ pont szerinti létrejöttével Felek valamennyi, nevezetesen
a) a Felek között létrejött
12.10./ Az ÁSZF-ben és/vagy bármely létrejött jelen szerződés,Szerződésben többes számban használt szavak egyes számban is értendők, illetve fordítva és ahol a szövegkörnyezet kívánja, ott a személyek természetes személyeket és jogi személyeket, illetve bármely egyéb szervezetet is jelentenek. Amikor az ÁSZF az illetve kifejezést alkalmazza az alatt az és/vagy kitételt kell érteni.
b12.11./ Amennyiben Felek bármelyikének személyében jogutódlás következne be, úgy a Szerződés(ek) létrehozására irányuló, adott Fél által megtett bármely jognyilatkozat(ok)ban, illetve a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,létrejött Szerződés(ek)ben foglaltak – minden további jogcselekmény nélkül – a jogutódra is kiterjednek.
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a 12.12./ Az elválaszthatatlan részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadóÁSZF-re is kiterjedően, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben 0.0.0./ pont szerint megtett bármely vállalkozói ajánlatban, illetve bármely létrejött Szerződésben nem szabályozott kérdésekre kérdésekben a kollíziós szabályok nélküli magyar jog, így különösen a Ptk. rendelkezései az irányadóak., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 17.11. Teljességi záradék: Felek kifejezetten úgy állapodnak megkikötik, hogy a Kivitelező felek közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza a jelen írásbeli szerződés, az írásbeli szerződésbe nem jogosult arrafoglalt korábbi megállapodások hatályukat vesztik.
2. Jelen megbízási szerződést felek a szerződés aláírásától az utolsóként lebonyolított közbeszerzési eljárás eredményéről szóló tájékoztató hirdetmény közzétételéig (közbeszerzési eljárás lezárása) tartó, határozott időtartamra kötik.
3. Jelen szerződés módosítása vagy megszüntetése csak írásban érvényes. Nem minősül szerződés- módosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a nevében, székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett Fél a másik Felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 napos határidővel vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 napon belül köteles értesíteni.
4. Felek rögzítik, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely a Ptk. 6:114. § alapján akkor is érvényes, ha bármelyik rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnekérvénytelen, hatálytalan, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érintibíróság azzá nyilvánítja. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekvagy hatálytalan rendelkezést Felek szerződésének megkötése időpontjában fennállott szándékának leginkább megfelelő, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnaérvényes rendelkezéssel kell pótolni.
17.35. Felek kijelentik, hogy A Megbízó képviseletében aláírásommal hozzájárulok a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezszerződéssel, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak szerződés alapján lebonyolított (köz)beszerzési eljárásokban a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állniszemélyes adatnak minősülő Megbízói adatok Megbízott általi kezeléséhez.
6. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek szerződésre a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata magyar jog az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre szabályozottak tekintetében a magyar jog, különösen mindenkor hatályos közbeszerzési törvény és a Polgári Törvénykönyv (Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre ) vonatkozó jogszabályok előírásai irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból állMegbízási szerződést a Xxxxx elolvasás és értelmezés után, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:mint akaratukkal mindenben megegyezőt írják alá.
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Szerződés
Záró rendelkezések. 17.1VII.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak megA jelen szerződés kizárólag a Kbt. 141. §-ban foglaltak figyelembevétele esetén, írásban módosítható.
VII.2. Szolgáltató a Kbt. 136 § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra figyelemmel kijelenti, hogy a Kivitelező nem jogosult arrafizet, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha illetve számol el a jelen szerződés bármely rendelkezése teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a hatályos jogszabályok alapján semmisnekKbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Szolgáltató adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
VII.3. Szolgáltató köteles a jelen szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az Előfizető számára megismerhetővé tenni. Szolgáltató a jelen Szerződés időtartama alatt írásban, haladéktalanul köteles tájékoztatni Előfizetőt minden, a tulajdonosi szerkezetében bekövetkezett változásról, a megváltozott és az új adatok, valamint a változás hatályának megjelölésével.
VII.4. Szolgáltató a jelen szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt haladéktalanul írásban köteles Előfizetőt értesíteni a Kbt. 143. § (3) bekezdésében megjelölt ügyletekről.
VII.5. A külföldi adóilletőségű Szolgáltató a jelen szerződés aláírásával meghatalmazást ad arra vonatkozóan, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a Szolgáltatóra vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül, figyelemmel a Kbt. 136. § (2) bekezdésében foglaltakra.
VII.6. Vis Maior: egyik fél sem köteles viselni a felelősséget a másik fél irányában olyan veszteség vagy kár miatt, amely a jelen szerződés egyes vagy valamennyi rendelkezéseinek késedelmes, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekteljesítése miatt jelentkezik, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentikkésedelem vagy nem teljesítés részben vagy egészben olyan történések, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxxesemények vagy okok következménye, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- amelyek kívül esnek bármelyik fél tehetségén és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezképességén, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jogamelyre befolyása egyáltalán nincsen. Ilyen történésnek, jogorvoslat eseménynek vagy választás gyakorlásáhozoknak minősül különösen bármilyen sztrájk, az nem jelenti aztmunkajogvita miatti szünet, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítésérőllázadás, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondaniháború, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműenföldrengés, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat tűz és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzákrobbanás, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás fizetésképtelenség kifejezetten nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstilyen oknak minősül.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Service Agreement
Záró rendelkezések. 17.11. A Szerződő Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy Speciális Szerződési Feltételekben jelölik ki a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakkapcsolattartó személyeket.
17.22. Ha A kapcsolattartók jogosultsága kiterjed a tárgyi szerződés teljesítése vonatkozásában mindennemű közlés és szakmai utasítás átadása-átvételére. A kapcsolattartók képviseleti jogosultsága nem terjed ki a szerződés módosítására, illetve olyan utasítás átadás-átvételére, amely közvetlenül vagy közvetve a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érintimódosítását eredményezné.
3. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépneképítési, feltévefelmérési naplóba történő bejegyzésre, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezátadás-átvételi jegyzőkönyvek aláírására, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásáhozhelyszíni utasítások megadására a Szerződő Felek erre szervezetileg felhatalmazott megbízottja is jogosult. Kétség esetén az érintett fél köteles igazolni a megbízott jogosultságát.
4. Felek kötelesek az e személyekben bekövetkező változásokat haladéktalanul írásban jelezni egymás felé, az ennek elmulasztásából fakadó károkért a mulasztó fél felel, illetve nem jelenti aztjelzett változás esetén másik fél jogosult a számára ismert személyeket a fenti jognyilatkozatok kiadására jogosultnak tekinteni, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítésérőlennek megfelelően, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról ez alapján végzett tevékenysége is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesszerződésszerűn teljesítettnek minősül.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.95. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen kérdésekben a Ptk., a Kbt12/1988. (XII. 27.) ÉVM –IpM–KM-MÉM-KVM együttes rendelet, valamint az építőipari kivitelezésre egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Felek rögzítik, hogy a Ptk. vonatkozó szabályaitól a jelen szerződés rendelkezéseinek megfelelően el kívánnak térni.
6. A felek kijelentik, hogy jelen szerződés, illetve valamely Speciális Szerződési Feltételek értelmezésével kapcsolatban, vagy a szerződés működtetése során keletkező véleménykülönbségek fennállás esetén a vitákat tárgyalások útján rendezik. A tárgyalásokról jegyzőkönyv készül, amely annak aláírását követően jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezi. A felek az ilyen egyeztető tárgyalások során keletkező jegyzőkönyvet nem tekintik szerződésmódosításnak.
7. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek valamely Speciális Szerződési Feltételek végrehajtásával kapcsolatos minden oldalát vitás kérdést a felek képviselői kézjegyükkel láttak elbékés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló, mindenkor hatályos törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bíróság jogosult eljárni.
8. Alvállalkozó jelen szerződés aláírásával magára nézve kötelezőnek ismeri el a Megrendelőnél hatályban lévő technológiai előírásokat, valamint a munkavédelmi és amelyből környezetvédelmi előírásokat és annak megfelelően köteles eljárni.
9. Alvállalkozó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a feleket kettő-kettő példány illeti megMÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (elérhető: xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx.xxx), az abban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, hogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal. Vállalja, hogy a MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a MÁV FKG Kft. ügyvezetőjének.
10. Alvállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Vállalkozó tevékenységének végzését a jelen szerződés hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság az Alvállalkozó külön hozzájárulása nélkül – az Alvállalkozó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Vállalkozó pozíciójába belépni és annak kötelezettségeit átvállalni, illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutódlás az Alvállalkozó jogait nem csorbítja, kötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
11. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik képezi az alábbi mellékletek7 db melléklet:
Appears in 1 contract
Samples: Alvállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 17.16.1. A Felek kifejezetten úgy állapodnak megmegállapodtak abban, hogy a Kivitelező közöttük zajló minden szokásos kommunikációt, amely nem jogosult arraérinti an szerződéskötés folyamatát, elektronikusan intéznek. A Felek megállapodtak továbbá abban is, hogy minden olyan dokumentumot, amely a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaszerződéskötés része, engedményezze vagy megterheljevalamint ezek módosításait és kiegészítéseit, arra azonban joga vanideértve azokat a dokumentumokat, hogy amelyek egyoldalú jogi lépéseket testesítenek meg, a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházzajogviszony megszüntetésére vonatkozóan, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy mindenkor a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnakmegfelelően felhatalmazott képviselőjének kell aláírnia, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.következő módokon kell eljuttatni a másik szerződő félhez:
17.5a) elektronikus üzenetben a másik Fél elektronikus címére, az aláírt dokumentumot szkennelt mellékletként csatolva az e-mail üzenethez, vagy
b) ajánlott küldeményként egy postai szolgáltatón keresztül. Felek megállapodnakA felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg céljaira a közöttük dokumentumok elküldéséhez írásbeli kommunikációnak minősül az elektromos címekre elküldött üzenet is, amennyiben megfelel az ebben a bekezdésben meghatározott szabályoknak. Mindkét Fél az üzenetváltások céljára a másik Xxxxxx a szerződés megkötésekor megadott e-mail címére küldi az üzeneteit. Mindkét Félre nézve kötelezőek az alábbiak:
a) tájékoztatni a másik Felet írásban elektronikus vagy levélpostai úton minden tervezett változásról azt legalább 5 nappal megelőzően;
b) ha szkennelt dokumentumot küldenek e-mailhez mellékelve, az eredeti példányt megőrzik a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.Szerződés érvénytartama alatt;
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti aztc) gondoskodni arról, hogy ugyan annak a feltételnek postai küldeményeket áveszik a jövőbeni teljesítésérőlmegadott postacímen, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondaniés
d) gondoskodni az elektronikus üzenetek megfelelő és azonnali feldolgozásáról. Postai úton küldemények kézbesítettnek tekintendők amikor átadták a címzettnek, ha visszahozzák a feladónak mint kézbesíthetetlent, mert a címzett megtagadja az átvételt, vagy a követeléseitől el fog állnicímzett ismeretlen (az üzleti cím megváltozását nem közölték a másik féllel). Elektronikus üzenet esetében, a Felek az üzenetet kézbesítettnek tekintik a küldés utáni harmadik napon, ha csak a címzett nem nyugtázza elektronikus üzenetben a kézhezvételét annál hamarabb.
6.2. A jelen szerződésből fakadó Bérbevevő a Bérbeadóhoz a Keretszerződés vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett az Egyedi Bérleti Szerződés alapján fűződő jogait vagy kintlévőségeit nem ruházhatja át részben vagy egészben harmadik félre a Bérbeadó írásbeli nyilatkozat esetén érvényesengedélye nélkül, valamint nem számíthatja be a Bérbeadó felé fennálló tartozásába a Bérbeadóval szemben esetlegesen fennálló semmilyen követelését. A Bérbeadó jogosult a Bérbevevő felé fennálló esedékes követeléseit vagy azok egy részét átruházni harmadik félre.
17.76.3. Felek Amennyiben az ÁSZF, a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműenKeretszerződés és/vagy a Egyedi Bérleti Szerződés megsértése kötbérfizetési kötelezettséget von maga után, egymással együttműködve eljárnia kötbér semmilyen módon nem befolyásolja a Bérbeadó jogait, tiszteletben tartani hogy teljes kártérítést követeljen a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteitkötelezettség-szegés miatt keletkezett veszteségeiért.
17.86.4. A következő megállapodásokat Felek vállalják, hogy kölcsönösen tájékoztassák egymást minden olyan változásáról, amely kihatással lehet arra, ahogyan a másik Fél teljesíteni tudja a szerződéses kötelezettségeit. Ilyen lehet például a székhely/telephely címének a megváltozása, vagy változás a Bérbevevő vállalkozása vezetőségének összetételében, csődvédelmi kérelem beadása, a többségi tulajdoni hányad vagy részvénytöbbség átkerülése másnak a kezébe, a Bérbevevő vállalkozásának a felszámolása, törzstőkéjének a leszállítása, a Bérbevevő jogi formájának a megváltozása, a Bérbevevő engedélyének, kiváltképp üzleti engedélyének lejárta, stb. Az a fél, amelyik elmulasztja a másik felet az ilyen változás(ok)ról tájékoztatni, felelős lesz minden olyan veszteségért, amelyet a másik Fél a tájékoztatás hiányában elszenved. Bérbevevő vállalja, hogy az éves hitelminősítéshez szükséges dokumentumokat (mérleg, eredménykimutatás stb.) azok elkészültét követően a Bérbeadó rendelkezésére bocsátja. Ha a szerződéses időszak alatt a Bérbevevő pénzügyi helyzete jelentékenyen megromlik, olyan jellegű körülmények merülnek fel vagy olyan döntések születnek, amelyek számottevően befolyásolják a Bérbevevő tevékenységét és nyilatkozatokat úgy anyagi helyzetét, vagy a Bérbevevő többségi tulajdonosa megváltozik, a Bérbeadó jogosult kiegészítő garanciát követelni, hogy a szerződéses kötelezettségeit biztosíthassa, a Bérbevevő pedig köteles a Xxxxxxxx által követelt garanciát biztosítani számára. A fenti pontok bármelyikének a megsértése súlyos kötelezettség-szegésnek minősül, amelynek következményeként a Bérbeadó azonnali hatállyal felmondhatja Egyedi Bérleti Szerződéseket, vagy akár a Keretszerződést.
6.5. Bérbevevő átadja és biztosítja, hogy minden Bérbevevő vállalat a Bérbeadó és / vagy bármely Bérbeadó-vállalat kérésére haladéktalanul átadja az Bérbeadó és / vagy bármely Bérbeadó-vállalat által indokolt mértékben igényelt dokumentációt és egyéb alátámasztást ahhoz, hogy Bérbeadó átvilágítást végezzen, és eleget tegyen az "ismerd meg az ügyfeled" eljárásnak vagy hasonló ellenőrzéseknek az alkalmazandó törvények és jogszabályok, valamint a Bérbeadó vagy bankjának belső eljárásainak megfelelően.
6.6. A Felek vállalják, hogy a Keretszerződésben és/vagy a Egyedi Bérleti Szerződésben foglalt minden információt szigorúan bizalmasként kezelnek, valamint a másik Fél által a Keretszerződés és/vagy a Egyedi Bérleti Szerződés céljaira megosztott információt is. A Felek megállapodnak, hogy minden ilyen információt üzleti titoknak tekintenek, és különösképpen nem szolgáltatnak ki harmadik félnek, vagy használnak a Keretszerződésben és/vagy az Egyedi Bérleti Szerződésben foglaltaktól eltérő célokra.
6.7. Ha az ÁSZF, a Keretszerződés vagy az Egyedi Bérleti Szerződés egyik pontja érvénytelenné, vagy érvényesíthetetlenné válik, a többi pont változatlanul érvényben marad.
6.8. A Feleknek itt nem szabályozott kötelességeire és jogaira a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben meghatározottak vonatkoznak, ideértve azokat a jogviszonyokat is, amelyeket a Polgári Törvénykönyv hatályba lépése előtt kötöttek. A Bérbevevő üzleti feltételei nem vonatkoznak a Bérbeadó és a Bérbevevő közötti jogviszonyra. Ezek az Általános Szerződési Feltételek 2022. szeptember 1. napján lépnek hatályba.
1. A jármű standard műszaki állapotának meghatározása
1.1. A jármű általános külső megjelenésének (beleértve a karosszéria festését is) olyan minőségűnek kell tekintenilennie, ami a jármű korának és addigi futásteljesítményének megfelel.
1.2. A karosszériaelemeken, az alvázon vagy a lökhárítókon nem lehetnek olyan sérülések nyomai, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumokbenyomódás, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendőka deformálódás, nevezetesenvagy karcolások a festékrétegen.
a) 1.3. A belső elemek nem lehetnek átszúrva, elszakadva, illetve nem lehetnek foltosak.
1.4. A mechanikai elemek kopásának mértéke nem lehet nagyobb annál, mint amit a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, jármű addigi futásteljesítménye és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,gyártó szervizelési normái megengednek.
d) 1.5. A járműben benne kell lennie valamennyi forgalmi okiratnak, tartozéknak és biztonsági felszerelésnek (emelő, pótkerék, stb.).
1.6. Amikor a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [jármű használója a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítiksaját tartozékait eltávolítja a járműről, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén ezzel a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadójármű megjelenését semmilyen módon sem változtathatja meg. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján Ha az ellentmondás nem oldható felilyen változtatások eltávolítását célzó erőfeszítésnek mégis nyoma maradna, akkor a Megrendelő nyilatkozata Bérbeadó az irányadóeredeti állapot visszaállításának a költségeit a Bérbevevőre terheli.
1.7. Amennyiben kiderül, hogy a jármű a használata közben balesetben vett részt, a továbbiakban ennek alapján következő elemeket is meg kell elvégezni tekinteni: karosszéria beállítása, elvégzett hegesztések minősége, lakatosmunkák minősége, festékréteg minősége, javított vagy cserélt elemek állapota. Ha a teljesítéstjavítást nem az elvárt szakmai szempontok szerint végezték el vagy, ha a cserélt vagy javított elemek sérültek, akkor a Bérbeadó az eredeti állapot visszaállításának a költségeit a Bérbevevőre terheli.
17.91.8. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt.jármű visszaadásának folyamatát, valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóaka rendeltetésszerű használatból fakadó esztétikai hibák meghatározásait a Magyar Lízingszövetség által elfogadott visszaadási kézikönyv szabályozza, mely a xxx.xxxxxxxxxxxxxxx.xx weboldalon található.
2. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos Bérbevevő hozzájárulása a gépjármű eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:állapotának visszaállítási költségeihez
Appears in 1 contract
Samples: Gépjármű Bérleti Szerződés
Záró rendelkezések. 17.114.1. A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Beszerzési Eljárás Ajánlattételi felhívása és Ajánlattételi dokumentációja, az eljárásban benyújtott ajánlat(ok), a kiegészítő tájékoztatás(ok) – amennyiben voltak ilyenek –, valamint a hatályos magyar jogszabályok, így különösen a Ptk. és az Egyezmény rendelkezései irányadóak. A Felek kifejezetten megállapodnak, hogy amennyiben az Eladó a Termék értékesítése során általános szerződési feltételeket alkalmaz, ezek a Felek jelen Szerződéssel létrehozott jogviszonyára csak annyiban alkalmazandók, amennyiben az adott kérdést a jelen Szerződés nem szabályozza.
14.2. Amennyiben a Beszerzési Eljárás valamely dokumentumában meghatározott feltétel és a jelen Szerződés feltétele egymásnak ellentmond, úgy állapodnak mega jelen Szerződésben rögzített feltétel az irányadó.
14.3. A Szerződést és a Szerződésben vállalt kötelezettségeit az Eladó át nem ruházhatja, jogosult viszont a Szerződés teljesítése során közreműködőt igénybe venni. A teljesítésbe bevont közreműködők teljesítéséért az Eladó úgy felel, mintha maga járt volna el. A közreműködő jogosulatlan igénybevétele esetén pedig az Eladó felelős minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be. A Vevő az Eladó közreműködőjével nem áll szerződéses kapcsolatban.
14.4. Ha a Szerződés teljesítése során az Eladó vagy közreműködője olyan körülményekkel találkozik, melyek akadályozzák a határidő szerinti teljesítést, a Vevőt azonnal írásban értesítenie kell a késedelem tényéről és annak várható időtartamáról. Az értesítés elmaradása vagy a késedelmes közlés esetén annak minden következményét az Eladó viseli.
14.5. Az Eladó tudomásul veszi, hogy a Kivitelező Szerződés teljesítése során nem jogosult tanúsíthat olyan magatartást, amellyel a Vevő jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. Ide tartozik a Szerződés megkötésétől a Vevő munkajogi állományába tartozó munkavállalók közvetett vagy közvetlen foglalkoztatása is. Ennek biztosítása érdekében az Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaSzerződéssel összefüggésben, engedményezze vagy megterheljeannak teljesítése során a Vevőnél munkaviszonyban lévő alkalmazottat sem közvetlenül, arra azonban joga vansem közreműködői útján nem foglalkoztat, hogy kivéve, ha ebbe a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakVevő előzetesen írásban beleegyezett. Ezen tilalom megsértése szándékos károkozásnak minősül és az Eladót teljes kártérítési felelősség terheli.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni14.6. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműenSzerződés 3 (három) db, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti szó szerint megegyező példányban készült, amelynek minden oldalát amelyből 2 (kettő) példány a felek képviselői kézjegyükkel láttak elVevőt, és amelyből a feleket kettő-kettő 1 példány pedig az Eladót illeti meg.
14.7. A jelen szerződés Jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletekmellékletét képezik:
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Keretszerződés
Záró rendelkezések. 17.18.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak megegymás részére értesítést, hogy közlést, jognyilatkozatot, tájékoztatást, felszólítást (a Kivitelező nem jogosult arratovábbiakban a Levél) – az 1. sz. melléklet kifejezett eltérő rendelkezése hiányában - kizárólag írásbeli formában, hogy ajánlott és tértivevényes levélben, faxon vagy emailben küldhetnek az Egyedi Szerződésben megadott címre, faxszámra illetve e-mail-címre. A fax útján küldött Xxxxx akkor tekinthető joghatályosan megtettnek, ha azt a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakküldő Fél fax-kézbesítési igazolással igazolni tudja. Az e-mail az elküldést követő 1. (első) munkanapon tekintendő kézbesítettnek.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti8.2. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan Egyedi Szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes. Az Egyedi Szerződés esetleges módosításával vagy megszüntetésével kapcsolatos nyilatkozatokat Felek kizárólag tértivevényes levél vagy a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekmásik Fél által más módon, feltéveigazoltan átvett levél útján tehetik meg (e-mail, hogy telefax nem elfogadható), az Egyedi Szerződés esetleges módosítása hatályosságához azonban a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül másik Fél erre feljogosított képviselőinek írásbeli kifejezett elfogadása is megkötötték volnaszükséges.
17.38.3. Xxxxx XXXX-et Xxxxx egyedileg megtárgyalták, a Kereskedő megismerte, megértette, azokkal egyetért és azokat magára nézve kifejezetten elfogadta, kötelező érvényűnek ismeri el.
8.4. Jelen ÁSZF annak aláírásával az Egyedi Szerződés elválaszthatatlan és szerves részévé válik.
8.5. Felek együttműködési kötelezettséget vállalnak az Egyedi Szerződésből, illetve az ÁSZF-ből keletkező vitás kérdések tisztázására, azokat elsősorban békés úton próbálják rendezni. Ennek sikertelensége esetére kikötik a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság, illetve a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét.
8.6. Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, elsősorban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadók.
8.7. Felek kijelentik, hogy szerződéskötési képességük korlátozás alá nem esik, az Egyedi Szerződés megkötésére jogosultak, más, harmadik személyekkel e tárgyban kötött szerződéseikkel a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezmegállapodás nincs ellentmondásban.
17.48.8. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban jogosultak a jelen szerződésben foglaltak az irányadókfoglalt jogok és kötelezettségek engedményezésére vagy egyéb jogcímen történő átruházására harmadik személyek vagy vállalatok részére a másik Fél írásban történő előzetes hozzájárulása hiányában.
17.68.9. Ha bármelyik Amennyiben bármely Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezvagy csak késedelmesen tiltakozik az Egyedi Szerződés vagy az ÁSZF valamely pontjának megszegése miatt, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat az Egyedi Szerződésben vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítésérőlÁSZF-ben biztosított bármely jogosultság érvényesítéséről egy vagy több esetben lemond, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondaniazt csak késedelmesen, vagy egyáltalán nem érvényesíti, ez nem tekinthető a többi jogosultság érvényesítéséről való lemondásnak, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesszerződésszegésből, illetve bárminemű későbbi szerződésszegésből eredő igény érvényesítéséről való lemondásnak.
17.78.10. Felek kötelezik magukat arra, hogy az Egyedi Szerződés és az ÁSZF teljesítése során, illetve az ezzel kapcsolatban általuk megkötött szerződéses jogviszonyokban minden tőlük elvárhatót megtesznek annak érdekében, hogy a másik Fél üzleti jó hírneve ne sérüljön, és cégneve ne szerepeljen jó erkölcsbe ütköző, ízléstelen, sértő vagy bármely, a másik Félre vagy bármely közvetett vagy közvetlen tulajdonosára hátrányos módon vagy összefüggésben. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműenjelen ÁSZF-et elolvasták, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumokmegértették, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők– mint akaratukkal mindenben megegyezőt – jóváhagyólag aláírták. Budapest, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó2022. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletekKereskedő Mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 17.18.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak megSzerződő felek rögzítik, hogy a Kivitelező tértivevényes ajánlott levél útján postai úton megküldött, a jelen szerződésben meghatározott és az annak alapján küldendő értesítéseket, felhívásokat és egyéb okiratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az okiratot nem jogosult arravette át (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az okiratot a postai kézbesítés megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.
8.2. Amennyiben jelen megállapodás valamely rendelkezése részben vagy teljesen érvénytelen lenne, vagy azzá válna, ez a megállapodás többi rendelkezéseinek érvényességét nem érinti. Felek kötelesek az érvénytelen rendelkezés helyett olyan megfelelő érvényes rendelkezést elfogadni, mely gazdasági szempontból legközelebb áll ahhoz, amit Felek akartak vagy akarhattak, ha a rendelkezés érvénytelenségét előre látták volna; ez megfelelően alkalmazandó joghézag esetén is.
8.3. Jelen megállapodás módosítása vagy megszüntetése kizárólag írásban érvényes.
8.4. Jelen megállapodásra, valamint a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak.
8.5. A jelen szerződéssel kapcsolatosan felmerült vitás ügyeket Szerződő felek megkísérlik kölcsönös megegyezés útján rendezni. Ennek sikertelensége esetére felek alávetik magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság (Budapest) kizárólagos döntésének azzal, hogy a Választottbíróság a saját Eljárási Szabályzata szerint jár el. A jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy megállapodás a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2választottbíráskodásról szóló 2017. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érintiévi LX. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül tv. szempontjából egyben választottbírósági szerződésnek is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5minősül. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg választottbírók száma egy és az eljárásra a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak Választottbíróság eljárási szabályzata az irányadókirányadó.
17.68.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti aztFelek rögzítik, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos megállapodás kettő eredeti példányban készültkészül, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak elmelyből egy példány Kedvezményezettet, és amelyből a feleket kettő-kettő egy példány Együttműködő partnert illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Záró rendelkezések. 17.111.1. A Felek egymás részére értesítést, közlést, jognyilatkozatot, tájékoztatást, felszólítást kizárólag írásbeli formában, tértivevényes levélben vagy emailben küldhetnek az Egyedi Szerződésben megadott címre, illetve email-címre. Az email az elküldést követő első munkanapon tekintendő kézbesítettnek, amennyiben hibaüzenet nem érkezik.
11.2. Az Egyedi Szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes. Az Egyedi Szerződés esetleges módosításával vagy megszüntetésével kapcsolatos nyilatkozatokat a Felek kizárólag tértivevényes levél vagy a másik Fél által más módon, igazoltan átvett levél útján tehetik meg (e-mail nem elfogadható). Az Egyedi Szerződés esetleges módosítása hatályosságához azonban a másik Fél erre feljogosított képviselőinek írásbeli beleegyezése is szükséges.
11.3. A Jelen ÁSZF a Kereskedő számára történő megismerhetővé tétellel az Egyedi Szerződés elválaszthatatlan és szerves részévé válik.
11.4. Felek kifejezetten úgy állapodnak megegyüttműködési kötelezettséget vállalnak az Egyedi Szerződésből, hogy illetve az ÁSZF-ből keletkező vitás kérdések tisztázására, azokat elsősorban békés úton próbálják rendezni. Ennek sikertelensége esetére kikötik a Kivitelező nem jogosult arraBudapesti II. és III. Kerületi Bíróság, hogy illetve a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakSzékesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét.
17.211.5. Ha Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a jelen szerződés bármely rendelkezése magyar jog, elsősorban a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnairányadók.
17.311.6. Felek kijelentik, hogy szerződéskötési képességük korlátozás alá nem esik, az Egyedi Szerződés megkötésére jogosultak, más, harmadik személyekkel e tárgyban kötött szerződéseikkel a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezmegállapodás nincs ellentmondásban.
17.411.7. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Amennyiben bármely Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezvagy csak késedelmesen tiltakozik az Egyedi Szerződés vagy az ÁSZF valamely pontjának megszegése miatt, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat az Egyedi Szerződésben vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítésérőlÁSZF-ben biztosított bármely jogosultság érvényesítéséről egy vagy több esetben lemond, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondaniazt csak késedelmesen, vagy egyáltalán nem érvényesíti, ez nem tekinthető a többi jogosultság érvényesítéséről való lemondásnak, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesszerződésszegésből, illetve bárminemű későbbi szerződésszegésből eredő igény érvényesítéséről való lemondásnak.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 17.116.1. Felek kifejezetten úgy Abban az esetben, ha egy szerződés vagy jelen Általános Üzleti Feltételek valamely előírása bármilyen ok miatt semmis vagy semmissé válik, hatékonytalan vagy hatékonytalanná válik, alkalmazhatatlan (elavult), ez nem vonja maga után és nem fogja maga után vonni a szerződés vagy jelen Általános Üzleti Feltételek más előírásainak érvénytelenségét vagy megtámadhatóságát vagy hatékonytalanságát. A felek jóhiszeműen egyeztetnek abban az esetben, ha egy semmis, megtámadható vagy alkalmazhatatlan előírással találkoznak annak érdekében, hogy azt egy másik előírással helyettesítsék, amelynek tartalma tulajdonképpen azonos vagy egy olyan rendelkezéssel, amely értelmét és célját tekintve közelebb áll, a szerződés és jelen Általános Üzleti Feltételek értelmét és célját pedig meg kell őrizni. Addig a pillanatig, amíg a felek egyezségre jutnak vagy abban az esetben, ha semmiféle egyezség nem születik, az érvénytelen, hatékonytalan vagy alkalmazhatatlan előírások helyett a szerződés és jelen Általános Üzleti Feltételek más előírásai kerülnek alkalmazásra, és ezek hiánya esetén a vonatkozó törvénykezés előírásai kerülnek alkalmazásra, illetve az előző feltétel kritériumait teljesítő rendelkezések.
16.2. A szerződés módosításai csak a felek írásos beleegyezésével, a szerződés kiegészítő okirataként végezhetők el, amelyet a felek nevében eljárási hatáskörrel felruházott személyeknek kell aláírniuk.
16.3. A szerződés, beleértve ezeket az Általános Üzleti Feltételeket, annak az országnak a jogszabályai alá tartoznak, amely országban a vásárlónak a székhelye van és a szerződésből vagy annak kiegészítő okirataiból fakadó esetleges viták megoldására vagy elbírálására annak az országnak a bíróságai illetékesek, ahol a vásárló tartózkodik.
16.4. A szerződésből vagy a szerződéssel kapcsolatban eredő minden vitát, beleértve annak érvényességével, értelmezésével vagy felmondásával kapcsolatos vitákat is, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság rendezi, székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0 (a továbbiakban: "Döntőbíróság") a választottbíróság belső szabályai szerint. A felek vállalják, hogy megfelelnek a választott bíróság döntésének. A választottbíróság döntése jogerős, kötelező és végrehajtható a felek számára. A fent említett viták rendezésére a választott bíróság dönt, még a méltányosság elveinek megfelelően is.
16.5. Abban az esetben, ha a jelen Általános Üzleti Feltételek 16.4. pontja szerinti választottbírósági kikötés érvénytelen, hatástalan vagy bármilyen okból érvénytelen lesz, vagy a felek kijelentik, hogy nem ragaszkodnak ehhez, vagy a választottbíróság megszűnik jogutód vagy szerződésből eredő jogvita, vagy annak kapcsán felmerülő vita, ideértve annak érvényességével, értelmezésével vagy törlésével kapcsolatos vitát, nem képezheti választottbírósági eljárás tárgyát, vagy a választottbíróság bármilyen okból elutasította az ügyfelekkel való foglalkozást tárgyalni és dönteni a választottbíróság előtt, a felek megállapodtak abban, hogy annak az országnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelyben a vevő a szerződéskötéskor bejegyzett székhellyel rendelkezik, és döntést hoznak a vállalkozóval a jelen szerződéssel kapcsolatban felmerülő minden jogvitáról, beleértve az érvényességével, értelmezésével vagy törlésével kapcsolatos vitákat.
16.6. A szerződés attól a pillanattól érvényes és fejti ki hatását, amikor mindkét fél aláírta. Jelen Általános Üzleti Feltételek ily módon a szerződés részévé válnak akkor, amikor erre utalás történik.
16.7. A felek megegyeznek abban, hogy eltekintenek az ENSZ nemzetközi áruüzleti szerződésekre vonatkozó 1980.04.11-ei egyezményének alkalmazásától és az ENSZ-nek a nemzetközi áruüzleti időszak korlátozására vonatkozó 1974.06.14-i egyezményének alkalmazásától a szerződés szerint, valamint a szerződésből és a jelen Általános Üzleti Feltételekből következésképpen származó jogoktól és kötelezettségektől.
16.8. Hacsak a felek írásban másként nem állapodnak meg, hogy a Kivitelező szerződés felmondása nem jogosult arraérinti az 5., 6., 7., 9. (kivéve a lejárt kötelezettségeket biztosító szerződéses kötbéreket), 11., 14., 16. cikk rendelkezéseit ezen Általános Üzleti Feltételekből és ezért az adott rendelkezések, valamint azok a jogok és kötelezettségek, amelyek természetéből következően korlátlan időtartamúak vagy a felek akarata alapján a szerződés felmondása után is fennmaradnak. A kétség kizárása érdekében az előző mondat rendelkezése a szerződésben rögzített biztosított kötelezettség megszegése esetén felmerülő szerződéses szankciókra is vonatkozik, nevezetesen attól függetlenül, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/szerződéses bírság megfizetésének joga a szerződés időtartama alatt vagy kötelezettségeit átruházzaa szerződés lejárta után keletkezik-e, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga vanvalamint függetlenül attól, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze szerződés időtartama alatt vagy átruházza, feltévea szerződés lejárta után szerződéses bűntetéssel biztosított kötelezettség megszegése történt-e.
16.9. Jelen dokumentum aláírása által az eladó kifejezetten nyilatkozza, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha ismeri a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéveÁltalános Üzleti Feltételek következő fontos előírásait, hogy megérti és kifejezetten elfogadja mindezeket a Felek rendelkezéseket: (a) jelen Általános Üzleti Feltételek 9-es cikkelyében előírt szerződésbeli bírságokat, (b) jelen Általános Üzleti Feltételek 11-es cikkelyében előírt szerződésbeli bírságokat, (c) jelen Általános Üzleti Feltételek 14-es cikkelyében előírt szerződésbeli bírságokat, d) a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3jelen Általános Üzleti Feltételek 16.3. Felek kijelentikpontjában szereplő jogválasztás, e) a jelen Általános Üzleti Feltételek 16.4. pontjában említett választottbírósági kikötés, f) a bíróságok joghatósága a jelen Általános Üzleti Feltételek 16.5. pontjában. Minden kétséget kizáróan elmondható, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az eladó e pont szerinti aláírásának elmulasztása nem jelenti azt, hogy ugyan annak az e pontban említett rendelkezések nem alkalmazandók, és az eladó aláírásától függetlenül ezek a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek rendelkezések a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteitáltal teljes egészében megállapított szerződéses viszonyokra vonatkoznak.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Sales Contract
Záró rendelkezések. 17.16.1. A Felek kifejezetten úgy állapodnak megmegállapodtak abban, hogy a Kivitelező közöttük zajló minden szokásos kommunikációt, amely nem jogosult arraérinti a szerződéskötés folyamatát, elektronikusan intéznek. A Felek megállapodtak továbbá abban is, hogy minden olyan dokumentumot, amely a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaszerződéskötés része, engedményezze vagy megterheljevalamint ezek módosításait és kiegészítéseit, arra azonban joga vanideértve azokat a dokumentumokat, hogy amelyek egyoldalú jogi lépéseket testesítenek meg, a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházzajogviszony megszüntetésére vonatkozóan, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy mindenkor a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnakmegfelelően felhatalmazott képviselőjének kell aláírnia, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.következő módokon kell eljuttatni a másik szerződő félhez:
17.5a) személyes átadással vagy
b) ajánlott küldeményként egy postai szolgáltatón keresztül. Felek megállapodnakA felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg céljaira a közöttük dokumentumok elküldéséhez írásbeli kommunikációnak minősül az elektromos címekre elküldött üzenet is, amennyiben megfelel az ebben a bekezdésben meghatározott szabályoknak, ide nem értve az előző bekezdés szerinti jognyilatkozatokat. Mindkét Fél az üzenetváltások céljára a másik Xxxxxx a szerződés megkötésekor megadott e-mail címére küldi az üzeneteit. Mindkét Félre nézve kötelezőek az alábbiak:
a) tájékoztatni a másik Felet írásban elektronikus vagy levélpostai úton minden tervezett változásról azt legalább 5 nappal megelőzően;
b) ha szkennelt dokumentumot küldenek e-mailhez mellékelve, az eredeti példányt megőrzik a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen Szerződés hatálya alatt és azt követő 5 évig;
c) gondoskodni arról, hogy a postai küldeményeket áveszik a megadott postacímen, és
d) gondoskodni az elektronikus üzenetek megfelelő és azonnali feldolgozásáról. Bármely fél által a másik félnek postai úton igazolható módon megküldött írásbeli nyilatkozat a feladást követő 5. munkanapon átvettnek minősül, amennyiben a küldemény „nem kereste”, „címzett a címen ismeretlen” vagy szóbeli megállapodás hatályát vesztihasonló, és a jogviszonyukban kézbesítés sikertelenségére utaló jelzéssel érkezik vissza a jelen szerződésben foglaltak feladóhoz a helyes címzés ellenére. Elektronikus üzenet esetében, a Felek az irányadóküzenetet kézbesítettnek tekintik a küldés utáni második munkanapon, ha csak a címzett nem nyugtázza elektronikus üzenetben a kézhezvételét annál hamarabb.
17.66.2. A Bérbevevő a Bérbeadóhoz a Keretszerződés vagy az Egyedi Bérleti Szerződés alapján fűződő jogait vagy kintlévőségeit nem ruházhatja át részben vagy egészben harmadik félre a Bérbeadó írásbeli engedélye nélkül, valamint nem számíthatja be a Bérbeadó felé fennálló tartozásába a Bérbeadóval szemben esetlegesen fennálló semmilyen követelését. A Bérbeadó jogosult a Bérbevevő felé fennálló esedékes követeléseit vagy azok egy részét átruházni harmadik félre.
6.3. Amennyiben az ÁSZF, a Keretszerződés és/vagy az Egyedi Bérleti Szerződés megsértése kötbérfizetési kötelezettséget von maga után, a kötbér semmilyen módon nem befolyásolja a Bérbeadó jogait, hogy teljes kártérítést követeljen a kötelezettség-szegés miatt keletkezett veszteségeiért.
6.4. A Felek vállalják, hogy kölcsönösen tájékoztassák egymást minden olyan változásáról, amely kihatással lehet arra, ahogyan a másik Fél teljesíteni tudja a szerződéses kötelezettségeit. Ilyen lehet például a székhely/telephely címének a megváltozása, vagy változás a Bérbevevő vállalkozása vezetőségének összetételében, csődvédelmi kérelem beadása, a többségi tulajdoni hányad vagy részvénytöbbség átkerülése másnak a kezébe, a Bérbevevő vállalkozásának a felszámolása, törzstőkéjének a leszállítása, a Bérbevevő jogi formájának a megváltozása, a Bérbevevő engedélyének, kiváltképp üzleti engedélyének lejárta, stb. Az a fél, amelyik elmulasztja a másik felet az ilyen változás(ok)ról tájékoztatni, felelős lesz minden olyan veszteségért, amelyet a másik Fél a tájékoztatás hiányában elszenved. Ha bármelyik Fél egy a szerződéses időszak alatt a Bérbevevő pénzügyi helyzete jelentékenyen megromlik, olyan jellegű körülmények merülnek fel vagy több esetben nem ragaszkodik olyan döntések születnek, amelyek számottevően befolyásolják a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondaniBérbevevő tevékenységét és anyagi helyzetét, vagy a követeléseitől el fog állniBérbevevő többségi tulajdonosa megváltozik, a Bérbeadó jogosult kiegészítő garanciát követelni, hogy a szerződéses kötelezettségeit biztosíthassa, a Bérbevevő pedig köteles a Xxxxxxxx által követelt garanciát biztosítani számára. A jelen szerződésből fakadó fenti pontok bármelyikének a megsértése súlyos kötelezettség-szegésnek minősül, amelynek következményeként a Bérbeadó azonnali hatállyal felmondhatja Egyedi Bérleti Szerződéseket, vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesakár a Keretszerződést.
17.76.5. A Felek vállalják, hogy a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműenKeretszerződésben és/vagy a Egyedi Bérleti Szerződésben foglalt minden információt szigorúan bizalmasként kezelnek, egymással együttműködve eljárnivalamint a másik Fél által a Keretszerződés és/vagy a Egyedi Bérleti Szerződés céljaira megosztott információt is. A Felek megállapodnak, tiszteletben tartani hogy minden ilyen információt üzleti titoknak tekintenek, és különösképpen nem szolgáltatnak ki harmadik félnek, vagy használnak a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteitKeretszerződésben és/vagy az Egyedi Bérleti Szerződésben foglaltaktól eltérő célokra.
17.86.6. Ha az ÁSZF, a Keretszerződés vagy az Egyedi Bérleti Szerződés egyik pontja érvénytelenné, vagy érvényesíthetetlenné válik, a többi pont változatlanul érvényben marad.
6.7. A következő megállapodásokat Feleknek itt nem szabályozott kötelességeire és nyilatkozatokat úgy jogaira a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben meghatározottak vonatkoznak, ideértve azokat a jogviszonyokat is, amelyeket a Polgári Törvénykönyv hatályba lépése előtt kötöttek. A Bérbevevő üzleti feltételei nem vonatkoznak a Bérbeadó és a Bérbevevő közötti jogviszonyra. Ezek az Általános Szerződési Feltételek 2023. április 1. napján lépnek hatályba.
1. A jármű standard műszaki állapotának meghatározása
1.1. A jármű általános külső megjelenésének (beleértve a karosszéria festését is) olyan minőségűnek kell tekintenilennie, ami a jármű korának és addigi futásteljesítményének megfelel.
1.2. A karosszériaelemeken, az alvázon vagy a lökhárítókon nem lehetnek olyan sérülések nyomai, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumokbenyomódás, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendőka deformálódás, nevezetesenvagy karcolások a festékrétegen.
a) 1.3. A belső elemek nem lehetnek átszúrva, elszakadva, illetve nem lehetnek foltosak.
1.4. A mechanikai elemek kopásának mértéke nem lehet nagyobb annál, mint amit a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, jármű addigi futásteljesítménye és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,gyártó szervizelési normái megengednek.
d) 1.5. A járműben benne kell lennie valamennyi forgalmi okiratnak, tartozéknak és biztonsági felszerelésnek (emelő, pótkerék, stb.).
1.6. Amikor a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [jármű használója a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítiksaját tartozékait eltávolítja a járműről, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén ezzel a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadójármű megjelenését semmilyen módon sem változtathatja meg. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján Ha az ellentmondás nem oldható felilyen változtatások eltávolítását célzó erőfeszítésnek mégis nyoma maradna, akkor a Megrendelő nyilatkozata Bérbeadó az irányadóeredeti állapot visszaállításának a költségeit a Bérbevevőre terheli.
1.7. Amennyiben kiderül, hogy a jármű a használata közben balesetben vett részt, a továbbiakban ennek alapján következő elemeket is meg kell elvégezni tekinteni: karosszéria beállítása, elvégzett hegesztések minősége, lakatosmunkák minősége, festékréteg minősége, javított vagy cserélt elemek állapota. Ha a teljesítéstjavítást nem az elvárt szakmai szempontok szerint végezték el vagy, ha a cserélt vagy javított elemek sérültek, akkor a Bérbeadó az eredeti állapot visszaállításának a költségeit a Bérbevevőre terheli.
17.91.8. A jelen szerződésben jármű visszaadásának folyamatát, valamint a rendeltetésszerű használatból fakadó esztétikai hibák meghatározásait a Magyar Lízingszövetség által elfogadott visszaadási kézikönyv szabályozza, mely a www.lizingszovetseg.hu weboldalon található.
2. Bérbevevő hozzájárulása a gépjármű eredeti állapotának visszaállítási költségeihez
2.1 Amennyiben a jármű állapota nem szabályozott kérdésekre felel meg a magyar jog, különösen a Ptk.fent vázolt feltételeknek, a Kbt.Bérbevevő kártalanítani tartozik a Bérbeadót, valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos megfizetve a jármű eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti megállapota visszaállításának kalkulált költségét. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:kopás tényleges mértékét akkor határozzák meg, amikor Bérbevevő a járművet visszaadja a Bérbeadónak.
Appears in 1 contract
Samples: Gépjármű Bérleti Szerződés
Záró rendelkezések. 17.11. Felek kifejezetten Amennyiben jelen ÁSZF valamely rendelkezése érvénytelen vagy érvénytelenné válik, úgy állapodnak meg, hogy ez a Kivitelező rendelkezés a megállapodás többi rendelkezését nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakérinti.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.52. Felek megállapodnak, hogy jelen ÁSZF-ben szabályozott valamennyi kérdést – ideértve a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg érvényességére, valamint a közöttük szerződéses kikötések, nyilatkozatok, megállapodások és kötelezettségek kérdését is – a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon magyar jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állniszabályainak alkalmazásával kell eldönteni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesÁSZF- ben kifejezetten fel nem jogosított harmadik személy a jelen ÁSZF-ben kikötött szolgáltatás követelésére nem jogosult.
17.73. A BKK Zrt. jogosult az ÁSZF-et vagy annak meghatározott részét (részeit) vagy az ÁSZF-ben meghatározott egyes jogokat vagy kötelezettségeket a Felhasználó előzetes értesítése mellett harmadik személy részére átruházni. Felhasználó az átruházáshoz az ÁSZF elfogadásával visszavonhatatlanul hozzájárul. A hozzájárulás a szerződésátruházásról történt értesítéssel válik hatályossá.
4. Jelen ÁSZF-fel kapcsolatos minden vitás kérdést a Felek békés úton kísérelnek meg megoldani. A békés úton nem rendezhető vitás kérdéseket a Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműenmindenkor hatályos polgári perrendtartás szerint hatáskörrel rendelkező, egymással együttműködve eljárniilletékes bíróság előtt rendezik.
5. Az ÁSZF elfogadásával a Felhasználó kifejezetten kijelenti és elismeri, tiszteletben tartani hogy jelen ÁSZF rendelkezéseit átolvasta, tudomásul vette, és azokat önmagára nézve kötelezőként ismeri el.
6. A Felek a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeketÁSZF-fel kapcsolatos értesítéseiket írásban közlik egymással. Írásbelinek minősül a személyes átadás, a kézbesítés futárral, postai küldeményként, továbbá megtenni elektronikus levélként, ha az elektronikus levél a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt Felek megjelölt elektronikus levelezési címéről érkezik, és szükséges lépést, továbbá kerülni annak kézhezvételét a joggal való visszaélés eseteitcímzett visszaigazolta.
17.87. A következő megállapodásokat Ellenkező bizonyításának hiányában az értesítést az alábbi időpontokban kell a másik Félhez kézbesítettnek és nyilatkozatokat úgy kell a másik Fél által olvasottnak tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen:
a) futárral kézbesítés esetén a Felek között létrejött jelen szerződés,küldemény feladásától számított 5. napon;
b) légipostai küldeményként külföldre kézbesítés esetén a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,feladástól számított 7. napon;
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések elektronikus levélként küldés esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadóaz üzenet elküldésének napját követő 2. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstmunkanap 24:00 órájáig.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 17.11. Felek kifejezetten úgy állapodnak Jelen szerződés a szerződő felek, vagy jogosult képviselőik általi aláírásának napján lép érvénybe és hatályba.
2. Jelen szerződést a felek a hatálybalépésétől számított 24 (huszonnégy) hónapos időtartamra kötik. Amennyiben a Szerződő felek bármelyike legkésőbb a szerződés megszűnését megelőzően 60 (hatvan) nappal írásban nem értesíti a másik felet arról, hogy nem kívánja a szerződéses viszonyt folytatni, a szerződés érvényessége mindig 1 (egy) évvel meghosszabbodik.
3. A szerződés a Szerződő felek írásba foglalt megállapodásával is megszüntethető.
4. Amennyiben a Szerződő fél a szerződést a másik Szerződő fél súlyos szerződésszegése okán bontja fel, nem a jelen cikkely 2. bekezdésében foglalt határidő a mérvadó, a szerződés érvényessége a szerződés felbontásáról szóló értesítés másik fél általi kézhezvételét követő hónap
1. napjával szűnik meg.
5. Jelen szerződés módosítása vagy kiegészítése kizárólag mindkét fél beleegyezését követően, írásos formában lehetséges, ami a szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
6. Jelen szerződés megszűnése nincs hatással a szerződés azon rendelkezéseinek érvényére és kötelező hatályára, melyek jellegéből következik, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy Szerződő felek jogait és kötelességeit a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakmegszűnést követően is szabályozni hivatottak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni7. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A résztvevő Szerződő felek jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre egyéb jogait és kötelességeit illetően a magyar jogKereskedelmi Törvénykönyv megfelelő rendelkezései az irányadóak.
8. A Szerződő felek kijelentik, különösen a Ptk.hogy nem kényszer hatása alatt, vagy rájuk kifejtett nyomás hatására cselekszenek, a Kbtszerződést elolvasták, az abban foglaltakat megértették és a szerződésben foglaltakkal való egyetértésük, illetve szabad és komoly elhatározásuk jeleként kézjegyükkel látják el.
9. Amennyiben a Partner Portált a Google kereső bünteti bármilyen okból, valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból álla CO24 társaságnak joga van azonnali hatállyal megszüntetni a szerződést, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből Partner Portálnak ez esetben azonnal el kell távolítania a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:CO24 társaság hirdetéseit a Partner Portálról.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Záró rendelkezések. 17.111.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult arraMegbízott kijelenti, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához keretszerződésben vállalt tevékenységek végzéséhez szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, engedélyekkel rendelkezik és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulásakeretszerződés hatálya alatt folyamatosan rendelkezni fog.
17.511.2. Felek megállapodnak, hogy kötelesek a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát vesztitárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti. A szerződés hatálya alatt írásbeli tájékoztatásnak illetve közlésnek számít az irányadóke-mail küldés/váltás is.
17.611.2. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik Megbízó és a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek Megbízott kötelesek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműentudomásukra jutott üzleti titkot, egymással együttműködve eljárnivalamint minden olyan adatot, tiszteletben tartani információt, tényt mely harmadik, illetéktelen személy tudomására jutása felek vagy harmadik személy érdekeit sérti vagy veszélyezteti, megőriznek és tartózkodnak minden olyan magatartástól, mely a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeketmásik, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépéstvagy harmadik fél hírnevét rontja vagy ronthatja, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteitilletve mely gazdasági érdek sérelmet okozhat.
17.811.3. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteniMegbízott tudomásul veszi, mint amelyek hogy Megbízó nem vállal kötelezettséget a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumokteljes keretösszeg lehívására. Erre tekintettel Megbízott kijelenti, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesenhogy ebből eredően Megbízóval szemben semmilyen jogcímen igényt nem támaszt.
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,11.4. Jelen keretszerződés teljesítése során kapcsolattartók: Megbízó részéről: Megbízott részéről:
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó11.5. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható felek között létrejött szerződéssel, illetve a teljesítéssel kapcsolatban bármilyen vita merül fel, felek azt elsősorban békés úton rendezik. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy szerződő felek a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyekre kikötik a II. és III. kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét. (akkor marad a Megrendelő nyilatkozata szövegben, ha a Megbízott székhelye Budapest, V., VI., VII., VIII., IX., X., XIII., XIV., XVII. kerületen kívül található, ellenkező esetben a szöveg törlendő)
11.6. Jelen szerződés módosítására vonatkozóan a közbeszerzésekről szóló, többszörösen módosított 2003. évi CXXIX. törvény 303. §.–a és 307. §.–a az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.911.7. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk.Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, a Kbt., valamint közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény és a mindenkor hatályos magyar jogszabályok az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóakirányadók. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:………………………… ……………………………… VÁLLALÁSI DÍJAK
Appears in 1 contract
Samples: Keretszerződés
Záró rendelkezések. 17.111.1. A Felek egymás részére értesítést, közlést, jognyilatkozatot, tájékoztatást, felszólítást kizárólag írásbeli formában, tértivevényes levélben vagy emailben küldhetnek az Egyedi Szerződésben megadott címre, illetve email-címre. Az email az elküldést követő első munkanapon tekintendő kézbesítettnek, amennyiben hibaüzenet nem érkezik.
11.2. Az Egyedi Szerződés módosítása kizárólag írásban érvényes. Az Egyedi Szerződés esetleges módosításával vagy megszüntetésével kapcsolatos nyilatkozatokat a Felek kizárólag tértivevényes levél vagy a másik Fél által más módon, igazoltan átvett levél útján tehetik meg (e-mail nem elfogadható). Az Egyedi Szerződés esetleges módosítása hatályosságához azonban a másik Fél erre feljogosított képviselőinek írásbeli beleegyezése is szükséges.
11.3. A Jelen ÁSZF a Kereskedő számára történő megismerhetővé tétellel az Egyedi Szerződés elválaszthatatlan és szerves részévé válik.
11.4. Felek kifejezetten úgy állapodnak megegyüttműködési kötelezettséget vállalnak az Egyedi Szerződésből, hogy illetve az ÁSZF-ből keletkező vitás kérdések tisztázására, azokat elsősorban békés úton próbálják rendezni. Ennek sikertelensége esetére kikötik a Kivitelező nem jogosult arraBudapesti II. és III. Kerületi Bíróság, hogy illetve a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakSzékesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét.
17.211.5. Ha Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a jelen szerződés bármely rendelkezése magyar jog, elsősorban a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnairányadók.
17.311.6. Felek kijelentik, hogy szerződéskötési képességük korlátozás alá nem esik, az Egyedi Szerződés megkötésére jogosultak, más, harmadik személyekkel e tárgyban kötött szerződéseikkel a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezmegállapodás nincs ellentmondásban.
17.411.7. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Amennyiben bármely Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezvagy csak késedelmesen tiltakozik az Egyedi Szerződés vagy az ÁSZF valamely pontjának megszegése miatt, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat az Egyedi Szerződésben vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítésérőlÁSZF-ben biztosított bármely jogosultság érvényesítéséről egy vagy több esetben lemond, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondaniazt csak késedelmesen, vagy egyáltalán nem érvényesíti, ez nem tekinthető a többi jogosultság érvényesítéséről való lemondásnak, vagy a követeléseitől el fog állniszerződésszegésből, illetve bárminemű későbbi szerződésszegésből eredő igény érvényesítéséről való lemondásnak.
11.8. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek kötelezik magukat arra, hogy az Egyedi Szerződés és az ÁSZF teljesítése során, illetve az ezzel kapcsolatban általuk megkötött szerződéses jogviszonyokban minden tőlük elvárhatót megtesznek annak érdekében, hogy a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumokmásik Fél üzleti jóhírneve ne sérüljön, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendőkcégneve ne szerepeljen jóerkölcsbe ütköző, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációjaízléstelen, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadósértő vagy bármely, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstmásik Félre vagy bármely közvetett vagy közvetlen tulajdonosára hátrányos módon vagy összefüggésben.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 17.1Jelen megállapodás 2020. Felek kifejezetten úgy állapodnak március 01-tól - 2020. december 31-ig terjedő időtartamra szól, amelyet bármelyik Fél a többi Félhez intézett írásbeli nyilatkozatával – 30 (harminc) napos felmondási idővel – a megállapodás tartama alatt bármikor felmondhatja. Jelen megállapodást bármelyik Fél jogosult rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal írásban felmondani, amennyiben valamelyik Fél a megállapodásban szabályozott valamely kötelezettségét súlyosan megszegi és magatartását a másik Fél kifejezett írásbeli felszólítása ellenére sem szünteti meg, hogy a Kivitelező nem jogosult arrafelszólítás kézhezvételét követő 15 (tizenöt) napon belül. A megállapodás megszüntetése esetén a Felek kötelesek egymással elszámolni, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzamegállapodás megszűnését követő 30 (harminc) napon belül. Jelen megállapodás módosítása, engedményezze vagy megterheljekizárólag írásban a Xxxxx közös megegyezésével történhet. A Felek tájékoztatják egymást azokban az esetekben, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnekamikor azt valamelyik Fél szervezeti működése, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulnafeladatellátása szükségessé teszi. Az esetleges jogvitákat előzetesen egyeztetéssel oldják meg. A Felek a megállapodás teljesülését, eredményét és tapasztalatait a tárgyévet követő év március 31. napjáig áttekintik és írásban értékelik. A térfigyelő rendszer tekintetében kapcsolattartók: a Rendőrkapitányság részéről: Xxxxxxx Xxxxx Xxxxx c.r.tzls. (tel.: 00000000000) Önkormányzat részéről: Xxxxxxxxx Xxxxx (tel.: 00000000000) Rendészet részéről: Xxxxxx Xxxxxx (tel.: 00000000000) A Xxxxx által nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. V. törvény, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény, a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet és az Rtv. rendelkezései az irányadók. Jelen megállapodás az aláírása napján lép hatályba. Amennyiben az aláírás napja nem egy naptári napra esik, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan hatályba lépés napjának Xxxxx a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7későbbi időpontot ismerik el. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) megállapodást - mely 4 számozott oldalból áll, és 4 (négy) 5 egymással teljesen azonos megegyező eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak elaz alulírott helyen és időpontban elolvasás után, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti megmint akaratukkal mindenben egyezőt, jóváhagyólag írják alá. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:Budapest, 2020. Xx. Xxxxxx Xxxxx r. dandártábornok rendőrségi tanácsos Budapest rendőrfőkapitánya Xxxxxxx Xxxxx Xxxxxxxxxxxx Előzetes jogi ellenőrzés: ………………………………… Pénzügyi ellenjegyzés: ………………………………… ……………………………………... Zuglói Önkormányzati Rendészet Xxxxxx Xxx igazgató Előzetes jogi ellenőrzés: ………………………………… Pénzügyi ellenjegyzés: ………………………………… ………………………………… ………………………………… Kapják: 1.pld. BRFK
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Záró rendelkezések. 17.1. A Szerződő Felek kifejezetten úgy állapodnak megmegállapodnak, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy Szolgáltató a jelen szerződésen alapuló jogait és/Általános Szerződési Feltételeket egyoldalúan kizárólag abban az esetben módosíthatja, ha arra jogszabályváltozás vagy kötelezettségeit átruházzahatósági döntés, engedményezze vagy megterheljea körülményekben bekövetkezett, arra azonban joga vana szerződés megkötésekor előre nem látható lényeges változás miatt kerül sor és a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását. A Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételek módosításáról a hatályba lépést legalább 30 nappal megelőzően köteles értesíteni a Vevőt közvetlen, hogy postai úton vagy elektronikus levélben a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházzaVevő által e célra megjelölt e-mail címre történő értesítésével. A Vevő értesítésére sor kerülhet egyéb elektronikus hírközlés útján is, feltévea Szolgáltató honlapján történő közzétételre utalással. A Felek közötti egyedi szerződés kizárólag a Xxxxx közös megegyezésével, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2írásban módosítható. Ha A Felek bármelyike jogosult az egyedi Adásvételi Szerződés és ahhoz kapcsolódó a jelen szerződés bármely rendelkezése Általános Szerződési Feltételek értelmében értesítést, kérelmet, felszólítást, igényt vagy egyéb közlést küldeni a hatályos jogszabályok alapján semmisnekfogadó Fél részére a Szolgáltató részére a fent meghatározott címre, a Vevő részéről az Adásvételi Szerződésben (vagy annak Felek által aláírt módosításában) meghatározott, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulnaa Vevő által tértivevényes postai kézbesítéssel korábban vagy a jövőben írásban a Szolgáltatóval írásban közölt címekre postai úton, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekszemélyes kézbesítéssel, feltévesürgősségi vagy gyorspostai futárszolgálattal, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5e-mail útján. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg fent meghatározott címre elküldött értesítés, kérelem, felszólítás, igény vagy egyéb közlés postai feladás esetén a közöttük feladástól számított 5. napon akkor is kézbesítettnek és hatályosnak minősül, ha a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát vesztitértivevény „nem kereste”, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről„elköltözött”, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani„nem vette át” jelzéssel érkezett vissza, vagy egyéb kézbesítési módozat igénybe vétele esetén nem tekinthető átadottnak, amennyiben és amíg azt a követeléseitől el fog állnifogadó Fél ténylegesen kézhez nem kapta. A jelen szerződésből fakadó Felek bármelyike jogosult megváltoztatni azt a címet, amelyen az értesítést, kérelmet, felszólítást, igényt vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek egyéb közlést fogadni kívánja, a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani másik Félnek a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8fentiekben leírtak szerinti értesítésével. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Szerződő Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt.Adásvételi Szerződéssel kapcsolatban, valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból állabból fakadó jogviszonyukkal kapcsolatban a jövőben esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket elsősorban peren kívül, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti megbékés úton kívánják rendezni. A Szerződő Felek az Adásvételi Szerződés, a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik Általános Szerződési Feltételek valamint a közöttük fennálló jogviszonyra a magyar jogot rendelik alkalmazni. A peren kívül nem rendezett esetleges vitás kérdések tekintetében a Szerződő Felek a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. Mellékletek:
1. Nyilatkozat az alábbi mellékletek:Általános Szerződési Feltételek 6., 7. és 8. pontjaiban foglalt feltételek külön tájékoztatást követő kifejezett elfogadásáról 2017. december 6.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 17.16.1. Amennyiben a jelen megállapodás valamely rendelkezése érvénytelen, vagy jogsza- bályba ütközik, és ezt bíróság jogerős határozata megállapítja, úgy a Felek ezt a ren- delkezést a vonatkozó rendelkezéssel elérni kívánt szerződéses cél megvalósítására leginkább alkalmas, érvényes és jogszabályba nem ütköző írásbeli rendelkezéssel kö- telesek pótolni a határozat jogerőre emelkedését követő 30 napon belül. Ez a kötele- zettség nem terheli a feleket, ha a bíróság által érvénytelennek nyilvánított szerződé- ses rendelkezés nélkül valamelyik fél a szerződést nem kötötte volna meg. A szerző- dés esetleges módosításáig a Felek a még módosításra nem került szabályozást tekin- tik irányadónak.
6.2. Felek kifejezetten úgy állapodnak megmegállapodnak, hogy abban az esetben, ha a hulladékgazdálkodással kapcsola- tos bármilyen jogszabály változása következtében jelen Közszolgáltatási Szerződés módosítása válik indokolttá a szerződés határozott ideje alatt, akkor a jogszabályi vál- tozás hatályba lépésétől számított 90 napon belül Felek a Közszolgáltatási Szerződést módosítják.
6.3. A Felek a jelen megállapodás teljesítése érdekében egymással kötelesek együttmű- ködni és a szerződés rendelkezéseinek teljesülése érdekében minden szükséges jog- nyilatkozatot hozzájárulást stb. a másik fél felkérése esetén haladéktalanul megadni. A szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozatok érvényességéhez a jognyilatkozat írásba foglalása szükséges.
6.4. Xxxxx mentesülnek a nem szerződésszerű magatartás negatív következményei alól, ha bizonyítják, hogy a Kivitelező késedelem a másik fél nem jogosult arraszerződésszerű teljesítésére vezethető vissza vagy pedig bizonyítják, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy kötelezettség teljesítését Vis maior körülmény akadályozta. Az ilyen körülmény felmerülésekor a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakkörülményekre hivatkozni kívánó fél a másik felet haladéktalanul értesíteni köteles.
17.26.5. Ha A jelen megállapodás rendelkezéseit érvényesen, csak mindkét fél cégszerű aláírásá- val ellátott megállapodással lehet módosítani.
6.6. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv a Ht. és egyéb hulladékgazdálkodási jogszabályok vonatkozó rendelkezései az irány- adóak.
6.7. A Felek a jelen szerződés bármely rendelkezése megállapodásból származó jogvitáikat elsősorban békés úton kísérlik meg rendezni. Amennyiben a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulnajogvita rendezése békés úton nem érhető el, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek jelen megállapodásból származó bármilyen vitájuk elintézésére a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnaNagykanizsai Járási Bíróság, értékhatártól függően a Zalaegerszegi Törvényszék kizárólagos illetékessé- gét kötik ki.
17.36.8. Felek A jelen megállapodást aláírók kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik megállapodásban foglalt jog- nyilatkozatuk érvényessége nincs harmadik személy vagy testület jóváhagyásához kötve, illetve hogy ezen harmadik személy vagy testület a jelen megállapodásban foglaltak megkötéséhez szükséges hozzájárulását az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek Önkormányzat ……/2016 ( ) képviselőtestületi határozata megadta.
6.9. A 2014. július 1-től érvényes Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződés és annak 1. számú módosítása jelen szerződés hatályba lépését követően érvényét vesz- tik.
6.10. A Felek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezkapcsán felmerült költségeket saját maguk viselik.
17.46.11. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, Jelen szerződés az Önkormányzat és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulásaKözszolgáltató cégszerű aláírásával lép ha- tályba, amennyiben a Koordináló szerv által jóváhagyásra kerül.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.76.12. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat szerződést és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteniannak minden oldalát, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumokakaratukkal mindenben meg- egyezőt, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstjóváhagyólag aláírják.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Záró rendelkezések. 17.11. Felek kifejezetten úgy állapodnak megA jelen Szerződés szerinti kötelezettségek teljesítése során az AKCENTA a törvényes kötelezettségeinek teljesítéséhez összegyűjti és feldolgozza az Ügyfél és alkalmazottjainak, esetleges további, az Ügyféllel kapcsolatban lévő személyek adatait is. Az Ügyfél a Szerződés aláírásával igazolja, hogy az ilyen módon történő adatgyűjtéssel és adatfeldolgozással egyetért és ott, ahol az érvényben lévő jogi előírások megkövetelik, megszerzi alkalmazottjainak, esetleg az azokkal kapcsolatban álló további személyeknek a Kivitelező személyes adatait és beleegyezésüket a megfelelő jogi előírások szerint, és ilyen jellegű beleegyezést biztosít az AKCENTA kérésére. Az ilyen beleegyezés érvénye és hatálya csak a Szerződés érvényességének időtartamára érvényes. Az AKCENTA a Szerződés megszűnését követően xxxxxxx a megfelelő személyek adatait megsemmisíteni, amennyiben arról az Ügyfelet vagy az AKCENTÁT érintő jogi előírások vagy egyéb közigazgatási vagy bírósági határozatok másként nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakrendelkeznek.
17.22. A Szerződés által nem szabályozott feltételeket, különösen a Fizetési és Befektetési szolgáltatási folyamatot az ÁSZF és a Termékre vonatkozó feltételek szabályozzák, amelyek a Polgári Törvénykönyv 1751§-nak és a megfelelő jogi előírások értelmében a kereskedelmi feltételek. Ha a jelen szerződés bármely Szerződés valamelyik rendelkezése az ÁSZF-kel és a hatályos jogszabályok alapján semmisnekTermékfeltételekkel ellentétes lenne, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulnaa jelen Szerződés szerinti értelmezés lesz a mérvadó.
3. A szerződő felek kötelesek betartani a titoktartási kötelezettséget a jelen szerződéssel kapcsolatban, úgy valamennyi olyan ügyről, amelyekről a jelen Szerződéssel összefüggésben értesültek, valamint a Szerződéssel és annak tárgyának teljesítésével kapcsolatos további kérdésekkel kapcsolatban. A félreértések elkerülése végett a titoktartás megszegésének nem tekintjük az első mondat szerinti információ közlését az AKCENTA Kereskedelmi képviselői részére a szerződés többi részét nem érintiFSZT ill. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekTVT szerint.
4. Ezen Szerződés határozatlan időre jön létre és a szerződő felek általi aláírásának napján lép hatályba.
5. Abban az esetben, feltéveha a Szerződés megkötésekor nincs jelen mindkét Szerződő fél, érvényes az, hogy a Felek a szerződést Szerződés nem kerül megkötésre, ha azt az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnaÜgyfél bármilyen változtatással, eltéréssel vagy kiegészítéssel együtt írja alá, kivéve, ha AKCENTA az ilyen változtatást, eltérést vagy kiegészítést utólagosan jóváhagyja.
17.36. Felek kijelentikJelen Szerződés csak a Szerződő felek kölcsönös megegyezése alapján módosítható, növekvő számozott oldalakkal ellátott írásbeli kiegészítés formájában, amelyet mindkét Szerződő fél aláírásával lát el. Az AKCENTA jogosult jelen Szerződés változtatását kezdeményezni a javasolt változások Ügyfélnek történő, adathordozón történő átadása formájában legalább két hónappal a változások életbelépése előtt. Az Ügyfél a szerződésmódosítási javaslatot jogosult elutasítani. Amennyiben az Ügyfél elutasítja az AKCENTA szerződésmódosítási javaslatát, jogosult annak érvényességi időpontja előtt azt díjmentesen és azonnali hatállyal felmondani. Ez nem érinti a VII. cikkely 8. bekezdésében foglalt megállapításokat.
7. A szerződés cseh és magyar nyelven készül és bármely vitás kérdés esetén a cseh nyelvű változat a mérvadó. A Szerződő felek kifejezetten megállapodtak abban, hogy jelen Szerződésre a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő XxxxxCseh Köztársaság jogrendje érvényes, továbbá rendelkeznek különös tekintettel a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalPolgári Törvénykönyvre, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezFSZT- re és a TVT-ra. Az ezen szerződésből eredő vitás kérdésekben a Cseh Köztársaság bíróságai jogosultak dönteni.
17.48. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
aEzen Szerződés 2 (kettő) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti érvényes példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti megszerződő felek 1 (egy) példányt kapnak kézhez.
9. Jelen Szerződés valamennyi mellékletével együtt, amelyek elválaszthatatlan részét képezik, a Szerződő felek teljes értékű megállapodását tartalmazza és helyettesít minden, a Szerződés tárgyára vonatkozó előzetes szóbeli és/vagy írásbeli megállapodást. Ha ez a Megállapodás helyettesíti előzetes azonos tárgyú Megállapodást, akármilyen létező, de még fennálló ügyletek a Megállapodás aláíráasa előti időszakból, tekinthetők e Megállapodás szerinti kereskedéseknek és e Megállapodás hatálya alá tartoznak.
10. A jelen szerződés Szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi a következő mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Keretszerződés Pénzforgalmi És Befektetési Szolgáltatások Nyújtásáról
Záró rendelkezések. 17.124.1 A jelen Szerződésre a Szerződésből eredő vagy azzal összefüggő bármely véleménykülönbségre, igényre, jogvitára, értelmezési vitára (beleértve a Szerződés érvényességének kérdését is) a „magyar jog” rendelkezései az irányadók. Az Egyesült Nemzetek Szervezete Áruk Nemzetközi Kereskedelmére vonatkozó Szerződések Konvenciója nem alkalmazandó.
24.2 A jelen Szerződés hatályba lépését követően a szerződéskötést megelőző minden, a Szerződés tárgyában kötött megállapodás hatályát veszti. Felek kifejezetten úgy állapodnak megegybehangzóan rögzítik, hogy a Kivitelező Vállalkozó szokásos vállalkozási feltételei a jelen Szerződéssel összefüggésben csak akkor érvényesülnek, amennyiben azt a Felek kifejezetten kikötötték és a Megrendelő azt külön is aláírta, ez esetben is csak annyiban, amennyiben jelen Szerződésben foglalt rendelkezésekkel, illetve jogszabállyal nem ellentétesek. Felek megállapodnak ugyanakkor, hogy az alábbi dokumentumok – elsőbbségi sorrendben – a jelen Szerződés részének tekintendők és ennek megfelelően olvasandók és értelmezendők:
(a) a Szerződés és mellékletei
(b) a Vállalkozó végleges, ajánlati kötöttséggel bíró ajánlata
(c) a tárgyalási jegyzőkönyvek;
(d) Megrendelő követelményei (Részvételi felhívás és kiegészítő iratok, Ajánlattételi felhívás és dokumentáció);
24.3 Szerződő Felek rögzítik, hogy a Szerződő Feleket megillető bármely jog érvényesítésének elmulasztása, a jog nem gyakorlása nem minősül jogról való általános lemondásnak. Bármely lemondás egy Szerződő Fél jogairól, felhatalmazásáról, igényérvényesítési lehetőségéről a Szerződés keretében, írásban kell, hogy történjék, dátummal ellátva, a lemondó Fél meghatalmazott képviselőjének aláírásával, és annak a jognak és terjedelemnek a meghatározásával, amelyről a Fél lemond.
24.4 Az adók – ide nem értve a Megrendelő által fizetendő áthárított általános forgalmi adót –, esetleges vámok és illetékek viselése Vállalkozó által történik. Erre tekintettel ezen költségek hatóságok, illetve harmadik személyek felé történő megfizetése Vállalkozó kötelezettsége. A Szerződés rendelkezései – ideértve különösen de nem kizárólag a Díjakat – módosításának kérésére nem adhat okot, ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés teljesítése során, amelyet a Vállalkozóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaikra kivetettek vagy kivetnek a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. Szerződő felek megállapodnak, hogy – hacsak a jelen Szerződés kifejezetten eltérően nem rendelkezik - egyik Fél sem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek módosítását kérni bármely devizaárfolyam változására hivatkozással, a Felek az árfolyamváltozás kockázatát maguk kötelesek viselni.
24.5 Bármely vita eldöntésére, amely a jelen Szerződésből vagy azzal összefüggésben, annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a Felek alávetik magukat a magyar „rendes” bíróságok kizárólagos joghatóságának.
24.6 A Szerződést és a Szerződéssel kapcsolatos, a Vállalkozó és a Megrendelő által váltott minden levelezést és dokumentumot magyar nyelven kell elkészíteni. A Szerződés részét képező, azt alátámasztó dokumentumok és nyomtatott irodalom készülhetnek más nyelven, feltéve, hogy a vonatkozó részek pontos fordítással egészülnek ki magyar nyelven, mely esetben a Szerződés értelmezése szempontjából ez a fordítás az irányadó. A Vállalkozónak kell viselnie az irányadó nyelvre történő fordítás összes költségét és az ilyen fordítás pontosságának minden kockázatát. A Szerződés teljesítése során a kapcsolattartás nyelve mind írásban – függetlenül annak megjelenési formájától -, mind szóban a magyar nyelv.
24.7 A Vállalkozó nem ruházhatja át, sem részben, sem egészben a jelen Szerződés alapján fennálló kötelezettségeit, illetve jogait, kivéve, ha ahhoz a Megrendelő előzetesen, írásbeli hozzájárulását adja és az átruházás jogszabályi feltételei fennállnak. A fenti első bekezdésben foglaltaktól eltérően Vállalkozó már most hozzájárulását adja ahhoz, hogy – feltéve, hogy annak jogszabályi feltételei fennállnak – a Megrendelő jelen Szerződésből fakadó jogait harmadik személy(ek) részére engedményezze és Megrendelő kötelezettségeit ugyanezen harmadik személy(ek) átvállalja (azaz Megrendelő szerződésbeli pozíciójába harmadik személy(ek) lépjen(ek)). Vállalkozó vállalja, hogy Megrendelő ezirányú írásbeli megkeresése esetén az előzőektől függetlenül is minden szükséges nyilatkozatot, intézkedést haladéktalanul – de legkésőbb a megkereséstől számított 5 munkanapon belül - megtesz annak érdekében, hogy a Megrendelő oldalán a jogalanycsere bármely fennakadás és / vagy szükségtelen késedelem nélkül megtörténhessen. Felek rögzítik, hogy a jelen bekezdés vonatkozásában harmadik személy alatt olyan Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságot és / vagy társaságokat kell érteni, amely(ek)ben a Magyar Állam – ideértve annak költségvetési és / vagy más szerveit és / vagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t is – többségi befolyással rendelkezik és / vagy amely(ek) a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 2. §-ának (3) bekezdése alapján vasúti szervezetnek minősülnek.
24.8 Vállalkozó kijelenti, hogy nem áll fenn olyan valós vagy potenciális érdekellentét, amely a jelen Szerződés szerint Megrendelő részére nyújtandó szolgáltatásokat érintené. Vállalkozó kijelenti és szavatolja, hogy vele és az érdekkörébe tartozó, a jelen Szerződés teljesítésébe bevont egyéb személyekkel szemben a Kbt-ben meghatározott összeférhetetlenség nem áll fenn.
24.9 Vállalkozó kijelenti és szavatolja továbbá, hogy a jelen Szerződés Vállalkozó általi teljesítése nem jelenti, és nem eredményezi bármilyen olyan Szerződés vagy kötelezettség megszegését, amely valamely harmadik személlyel kötött Szerződés alapján áll fenn, illetőleg valamely harmadik fél tulajdonát képező információ titokban tartására vonatkozik.
24.10 Vállalkozó kijelenti és szavatolja, hogy a jelen Szerződésben meghatározott feladat teljesítése során nem használ fel semmilyen olyan dokumentumot, egyéb anyagot, illetőleg információt, amely harmadik személy tulajdonát képezi és olyan bizalmas dokumentumnak, egyéb anyagnak, illetőleg információnak minősül, amelynek a feladat teljesítése során történő felhasználását a tulajdonos harmadik személy nem engedélyezte.
24.11 A Vállalkozó megismerte és jelen Szerződés aláírásával elfogadja a MÁV Zrt. – Megrendelő vonatkozásában is irányadó és kötelezően alkalmazandó – Etikai Kódexét (a xxxx://xxxxxxxxxx.xx/xxx-xxxxxxx/xxxxxx-xxxxx oldalon korlátozás nélkül elérhető), az abban foglalt értékeket a jelen Szerződés szerinti jogviszony fennállása alatt magára nézve azt mérvadónak tartja. Vállalkozó kijelenti, hogy vitás eset felmerülésekor a Megrendelő által lefolytatott eljárásban együttműködik a Megrendelő vizsgálóival. Vállalja, hogy a Megrendelő nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a Megrendelő által működtetett etikai bejelentő és tanácsadó csatornákon keresztül.
24.12 Felek vállalják, hogy nem tanúsítanak olyan magatartást, amellyel egymás vagy kapcsolt vállalkozásaik jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetnék. Ide tartozik a szerződés megkötésétől Felek vagy kapcsolt vállalkozásaik munkajogi állományába tartozó munkavállalók közvetett vagy közvetlen foglalkoztatása is. Ennek biztosítása érdekében a Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaszerződéssel összefüggésben, engedményezze vagy megterheljeannak teljesítése során sem a Megrendelőnél, arra azonban joga vansem azok kapcsolt vállalkozásainál munkaviszonyban lévő alkalmazottat sem közvetlenül, hogy sem közreműködőik útján nem foglalkoztat, kivéve, ha ebbe Megrendelő előzetesen, írásban beleegyezik. Ezen szabály megsértése szándékos károkozásnak minősül és a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházzaVállalkozót teljes kártérítési felelősség terheli. A rendelkezés betartását a Megrendelő a MÁV Zrt. Biztonsági Főigazgatósága útján is bármikor jogosult ellenőrizni, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakmelyet Vállalkozó kifejezetten tudomásul vesz.
17.224.13 Vállalkozó jelen Szerződést aláíró képviselője a Ptk. Ha 3:31. §-ára is különös tekintettel a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- aláírásával kijelenti és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnakteljes körű személyes felelősséget vállal azért, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg vonatkozásában képviseleti joga nincs korlátozva és nyilatkozattétele nincs feltételhez vagy jóváhagyáshoz kötve. Amennyiben az aláíró nyilatkozattétele feltételhez vagy jóváhagyáshoz van kötve harmadik személyekkel szemben, akkor jelen szerződés aláírásával nyilatkozik arról, hogy a közöttük feltétel bekövetkezett, vagy a szükséges jóváhagyást megszerezte, illetve a korlátozás nem terjed ki a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát vesztimegkötésére és aláírására. A Felek rögzítik, és hogy az esetleges korlátozás megszegéséből eredő teljes felelősség a jogviszonyukban Vállalkozó oldalán a jelen szerződésben foglaltak az irányadókszerződést aláíró személyt terheli, míg a korlátozás a Megrendelővel szemben nem hatályos és annak semmilyen következménye a Megrendelőt nem terheli.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik 24.14 Vállalkozó a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezmegkötését megelőző közbeszerzési eljárás során nyilatkozott – mely nyilatkozat a jelen Szerződés 19. sz. mellékletét képezi – és jelen Szerződés aláírásával is nyilatkozik, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül és kijelenti, hogy ismeri az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. § (6) bekezdése jelen Szerződés vonatkozásában irányadó rendelkezését, mely alapján központi költségvetési kiadási előirányzatok terhére – azaz a jelen Szerződés esetében a Megrendelő által – olyan jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel nem köthető érvényesen visszterhes szerződés, illetve ilyen létrejött szerződés alapján nem teljesíthető kifizetés, amely szervezet nem minősül átlátható szervezetnek. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a 19. sz. melléklet szerinti nyilatkozatban foglaltak változásáról – a változás bekövetkezésétől számított 8 (nyolc) napon belül – köteles Megrendelőt írásban értesíteni, mely kötelezettségének megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül a Vállalkozó részéről. Vállalkozó egyebekben tudomásul veszi továbbá, hogy a valótlan tartalmú nyilatkozat alapján létrejött szerződést Megrendelő jogosult azonnali hatállyal felmondani vagy attól elállni.
24.15 Ha a Szerződés bármely rendelkezése vagy feltétele lehetetlenül, érvénytelenné vagy végrehajthatatlanná válik, az ilyen lehetetlenülés, érvénytelenség vagy végrehajthatatlanság nem befolyásolja az érvényességét vagy végrehajthatóságát a Szerződés bármely más rendelkezésének és feltételének. Ha a jelen szerződésben meghatározott valamely jogSzerződés bármely rendelkezése vagy annak bármely része érvénytelennek vagy végre nem hajthatónak minősül, jogorvoslat vagy választás gyakorlásáhoza Felek kötelesek megtenni minden intézkedést és cselekményt, az nem jelenti aztabból a célból, hogy ugyan a lehető legnagyobb mértékig elérjék ugyanazt a gazdasági-pénzügyi hatást és/vagy megvalósítsák ugyanazt a célt, amit az érvénytelen vagy végre nem hajtható rendelkezés vagy annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vonatkozó része elérni és/vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesmegvalósítani kívánt.
17.7. Felek 24.16 Ezen Szerződés 5 (öt) példányban magyar nyelven készült, melyből a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműenMegrendelő 3 (három) példányt, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteitVállalkozó 2 (kettő) példányt kap.
17.81. A következő megállapodásokat Teljesítési szakaszok és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:egyes szakaszokban ellátandó feladatok
Appears in 1 contract
Samples: Start Vállalkozásiszerződés
Záró rendelkezések. 17.11. Felek kifejezetten úgy állapodnak megA Bérleti Szerződéssel kapcsolatos bármely értesítést, hogy nyilatkozatot, kérelmet stb. (továbbiakban: értesítés) írásba kell foglalni és a Kivitelező nem jogosult arra, hogy másik fél részére a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaés a következő pontban foglaltak szerint továbbítani Xxxx hatás csak a jelen pontban foglaltak szerint kézbesített értesítésekhez fűződik. Az értesítéseket az alábbi esetekben és az alábbi időpontokban kell közöltnek tekinteni
a) személyes kézbesítés esetén haladéktalanul, engedményezze vagy megterheljeaz átvételi elismervényen megjelölt napon. Az átvételi elismervény lehet a kézbesített dokumentum egy példánya is, arra azonban joga vanamin az átvevő fél aláírásával elismeri az átvételt;
b) futárszolgálattal történő kézbesítés esetén a futárszolgálat által használt nyomtatványon az átadás időpontjaként megjelölt napon;
c) e-mail üzenetben történő megküldés esetén az e-mailben szereplő küldés időpontja, hogy kivéve abban az esetben, ha a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházzaküldési idő egyértelműen rossz. Ilyen esetben a tényleges küldés idejét kell figyelembe venni;
d) ajánlott levél esetén a feladástól számított 5. munkanapon;
e) tértivevénnyel ellátott postai kézbesítés esetén a kézbesítés megkísérlésének napján, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2ha a címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy címzett fél az iratot nem vette át (az a szerződés többi részét feladóhoz „nem érintikereste” vagy „címzett ismeretlen” vagy „ismeretlen helyre költözött” jelzéssel érkezett vissza), a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő 5. munkanapon.
2. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan Értesítéseket csak az alább meghatározott kapcsolattartók részére lehet megküldeni: Bérbeadó részére: Bérbeadó mindenkori beszerzési és vagyongazdálkodási vezetője Bérlő részére: Bérlő törvényes képviselője
3. Ha a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekkapcsolattartói adatokban változás következett be, feltéveXxxxx kötelesek egymást erről a tényről a jelen pontban foglaltak szerint értesíteni, hogy a Felek kapcsolattartói adatokban történt változásról szóló szabályos értesítésig a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnakorábbi címre kézbesített Értesítéseket megfelelően átvettnek kell tekinteni.
17.34. Bármely vita eldöntése, amely a Bérleti Szerződésből vagy azzal összefüggésben, annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a tárgyalások útján való egyeztetések eredménytelensége esetére Felek kijelentik, hogy alávetik magukat – értékhatártól függően – a Siófoki Járásbíróság vagy a Kaposvári Törvényszék kizárólagos illetékességének.
5. A jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő XxxxxÁSZF-ben, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalBérleti Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (új Ptk.), valamint a lakások és helyiségek bérletére, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezelidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (Ltv.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az ) rendelkezései megfelelően irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Rental Agreement
Záró rendelkezések. 17.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező Vállalkozó nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező Vállalkozó által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.

Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 17.114.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2szerződés teljesítése során egymással kötelesek együttműködni. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az Felek a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan hatályának fennállása alatt kötelesek egymást minden, a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a szerződés vonatkozásában Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezhelyzetét, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jogszerződést és annak tárgyát érintő körülményről haladéktalanul értesíteni.
14.2. Felek a szerződéses jogviszonyukban egyező akarattal a kötelező írásbeliséget kötik ki, jogorvoslat a jelen szállítási feltételek értelmezése, módosítása vagy választás gyakorlásáhozkiegészítése csak írásban, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén mindkét fél által cégszerűen aláírva érvényes.
17.714.3. A szerződés szerinti felmondások és felszólítások, illetve minden más közlés joghatályosan csak írásban, tértivevényes küldemény útján a másik fél kereskedelmi szerződés fejrészében megjelölt címére eszközölhetők. Amennyiben bármelyik fél címe megváltozik, ezt írásban köteles közölni a másik féllel, ennek hiányában az eredeti címre küldött küldemény is szabályszerű értesítésnek tekintendő, függetlenül attól, hogy a kézbesítés megtörtént- e.
14.4. Felek között a kereskedelmi szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműentárgyában megkötött minden esetleges korábbi szóbeli vagy írásbeli megállapodás, egymással együttműködve eljárnijavaslat vagy szándéknyilatkozat a megállapodás aláírásával hatályát veszti, tiszteletben tartani arra továbbiakban kellő alappal egyik fél sem hivatkozhat.
14.5. Amennyiben az Egyedi Szerződés, jelen ÁSZF vagy a Felek közötti egyéb megállapodások bármely rendelkezése jogszabályváltozás okán vagy egyéb okból részben vagy egészben érvényét veszti, úgy a Felek kölcsönösen kötelezik magukat abban, hogy közösen módosítják a szerződést. Az egészben vagy részben érvénytelen rendelkezést olyan rendelkezéssel pótolják, amelynek gazdasági hatása és célja a lehető legközelebb áll az érvénytelen rendelkezéséhez. Egyebekben a szerződéses rendelkezés érvénytelensége az egész szerződés érvényességét nem érinti kivéve, ha az érvénytelenség miatt a Felek megállapodásának célja hiúsul meg.
14.6. A Felek a jelen szerződésből adódó jogokat ÁSZF megtámadásának jogáról visszavonhatatlanul lemondanak.
14.7. A Szállító és kötelezettségeketa Vevő között létrejött Egyedi Szerződésből, továbbá megtenni jelen ÁSZF-ből illetve minden egymás felé tett jognyilatkozatból fakadó vitáikat a Felek elsősorban egymás közti tárgyalások keretében próbálják rendezni. Az egyeztetés helye a Felek eltérő megállapodásának hiányában a Szállító székhelye. Amennyiben az egyeztetés nem vezet eredményre, a Xxxxx a magyar bíróságok kizárólagos joghatóságának vetik alá magukat.
14.8. Felek jogviszonyára a magyar jogot kell alkalmazni, a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni ÁSZF nem szabályozott kérdésekben a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, Polgári Törvénykönyv és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a hatályos magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … Felek az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Árukereskedelmi Szerződésekről szóló Egyezménye (…CŐSG) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:alkalmazását kifejezetten kizárják.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 17.1(1) Az I. és a II. melléklet e megállapodás elválaszthatatlan részét képezi. Az e megállapodás értelmezésével vagy végrehaj tásával kapcsolatos kérdéseket és vitákat a Xxxxx közös megegye zéssel rendezik.
(2) Ez a megállapodás akkor lép hatályba, amikor a Felek kifejezetten úgy állapodnak megértesítik egymást a megkötéséhez szükséges belső eljárások befe jezéséről. Ezen eljárások befejezéséig a Felek ezt a megállapodást – aláírásától kezdődően – ideiglenesen alkalmazzák. A Felek kölcsönösen egyetértenek abban, hogy ha valamelyik Fél értesíti a Kivitelező nem jogosult arramásikat arról, hogy nem kívánja megkötni a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzamegállapodást, engedményezze vagy megterheljeakkor az ideiglenes alkalmazás keretében megkezdett azon projekteket és tevékenységeket, arra azonban joga vanamelyek az említett értesítés időpontjában még folyamatban vannak, befejeződésükig az e megállapodásban megállapított feltételek szerint folytatni kell.
(3) Ezt a megállapodást bármely Fél hat hónapos felmondási idővel felmondhatja. A megállapodás felmondásának időpont jában folyamatban lévő projekteket és tevékenységeket befejező désükig az e megállapodásban megállapított feltételek szerint folytatni kell.
(4) Ez a megállapodás mindaddig hatályban marad, amíg valamelyik Fél a másik Felet írásban nem értesíti arról, hogy ezt a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltévemegállapodást meg kívánja szüntetni. Ebben az esetben a megállapodás ezen értesítés kézhezvételét követően hat hónap elteltével hatályát veszti.
(5) Ha valamelyik Fél úgy határoz, hogy módosítja az 1. cikk (1) bekezdésében említett kutatási programjait és projektjeit, akkor az adott Fél végrehajtási megbízottja értesíti a másik Fél végrehajtási megbízottját a módosítás pontos tartalmáról. Ha az e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakbekezdésben említett módosítás elfogadásától számítva egy hónapon belül valamelyik Fél értesíti a másikat arról, hogy ezt a megállapodást meg kívánja szüntetni, akkor ez a megállapodás – az e cikk (3) bekezdésében foglalt rendelkezésektől eltérve – kölcsönös egyetértéssel megállapított feltételek mellett megszün tethető.
17.2. Ha (6) Ezt a jelen megállapodást egyrészről azokon a területeken kell alkalmazni, amelyeken az Európai Unióról szóló szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy és az a Európai Unió működéséről szóló szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásáhozalkalmazandó, az azokban megállapított feltételekkel, másrészről az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság területén. Ez a rendelkezés a nemzetközi jog szabályaival összhangban nem jelenti aztzárja ki együtt működési tevékenység folytatását a nyílt tengeren, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, világűrben vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állniharmadik országok területén. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7FENTIEK HITELÉÜL az Európai Unió, illetőleg az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság által kellően felhatalmazott alulírottak aláírták ezt a megállapodást. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadóXXXX Xxxxxxxx, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni kettőezer-tizenkettedik év március havának tizenkilencedik napján, angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, xxxx xxx, görög, holland, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén és arab nyelven, két-két eredeti példányban, amelyek szövege mindezen nyelveken egyaránt hiteles. За Европейския съюз Por la Unión Europea Za Evropskou unii For Den Europæiske Union Für die Europäische Union Euroopa Liidu nimel Για την Ευρωπαϊκή Ένωση For the European Union Pour l’Union européenne Per l’Unione europea Eiropas Savienības vārdā – Europos Sąjungos vardu Az Európai Unió részéről Għall-Unjoni Ewropea Voor de Europese Unie W imieniu Unii Europejskiej Pela União Europeia Pentru Uniunea Europeană Za Európsku úniu Za Evropsko unijo Euroopan unionin puolesta För Europeiska unionen За правителството на Алжирската демократична народна република Por el Gobierno de la República Argelina Democrática y Popular Za vládu Alžírské demokratické a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, lidové republiky For regeringen for Den Demokratiske Folkerepublik Algeriet Für die Regierung der Demokratischen Volksrepublik Algerien Alžeeria Demokraatliku Rahvavabariigi valitsusele Για την κυβέρνηση της Λαϊκής Δημοκρατίας της Αλγερίας For the Government of the People’s Democratic Republic of Algeria Pour le gouvernement de la République algérienne démocratique et populaire Per il governo della Repubblica algerina democratica e popolare Alžīrijas Tautas Demokrātiskās Republikas valdības vārdā – Alžyro Liaudies Demokratinės Respublikos Vyriausybės vardu Az Algériai Demokratikus és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettőNépi Köztársaság kormánya részéről Għall-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:Gvern tar-Repubblika Demokratika Popolari tal-Alġerija Voor de regering van de Democratische Volksrepubliek Algerije W imieniu rządu Algierskiej Republiki Ludowo-Demokratycznej Pelo Governo da República Argelina Democrática e Popular Pentru Guvernul Republicii Algeriene Democratice și Populare Za vládu Alžírskej demokratickej ľudovej republiky Za Vlado Ljudske demokratične republike Alžirije Algerian demokraattisen kansantasavallan hallituksen puolesta För Demokratiska folkrepubliken Algeriets regering
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Záró rendelkezések. 17.11. Jogvita eldöntése. Felek között a Finanszírozó pénzügyi szolgáltatásával kapcsolatos vagy a Szerződés tárgyát képező bármilyen ügy kapcsán felmerülő vita esetén Felek kölcsönösen megegyeznek abban, hogy tárgyalásokat kezdenek a békés rendezés érdekében. A Felek jogvitájára a Finanszírozási szerződésben, az Adásvételi Szerződésben, a Biztosítéki szerződésben, a BLÁSZF-ban megjelölt bíróság kizárólagos illetékességgel rendelkezik. Amennyiben az előző bekezdésben említett dokumentumok eltérően nem rendelkeznek és a jogvita jogszabály szerint választott bíróság előtt eldönthető, akkor a tízmillió forint vagy afeletti perértékű jogvita esetén Felek a budapesti székhelyű, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság (Kereskedelmi Választottbíróság) kizárólagos illetékességét kötik ki. A választottbírósági eljárás nyelve magyar. A Szerződés a választottbíráskodásra vonatkozó jogszabályok szerinti választottbírósági szerződésnek minősül. Tízmillió forint alatti perértékű vagy választott bíróság elé nem vihető jogvita esetére Felek kikötik – tekintettel a mindenkori hatásköri szabályokra – a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Győri Törvényszék kizárólagos illetékességét. Finanszírozó pénzügyi szolgáltatásával kapcsolatos vagy a Szerződés bármely rendelkezéséből eredő pénzkövetelési igényüket Felek fizetési meghagyásos eljárás útján is érvényesíthetik, amennyiben pedig a Szerződéssel összefüggésben esetlegesen váltó kerül kiállításra, Felek a váltókövetelést is érvényesíthetik fizetési meghagyásos eljárás útján. Felek kifejezetten úgy állapodnak megmegállapodnak abban, hogy a Kivitelező fizetési meghagyásos eljárás perré alakulása esetén a peres eljárásra – akár váltókövetelés alapján indult az eljárás, akár nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a – Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezBudai Központi Kerületi Bíróság, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesGyőri Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: General Business Terms
Záró rendelkezések. 17.111.1.Jelen szerződés tartalmazza a Szervezet és a Könyvvizsgáló közötti, a szerződés tárgyára vonatkozó teljes megállapodást. Felek kifejezetten úgy állapodnak megA szerződés aláírásával minden korábbi, hogy a Kivitelező nem jogosult arratárgyat érintő – szóbeli vagy írásbeli – javaslat, hogy ajánlat, levelezés, értelmezés érvényét veszti. A jelen szerződésben foglalt megállapodások a szerződés teljesítését, illetve megszűnését követően is fennmaradnak. 11.2.Jelen szerződés módosítása kizárólag a jelen szerződésen alapuló szerződéshez fűzött és mindkét fél által aláírt további írásbeli függelékek útján történhet, ha jelen szerződés másként nem rendelkezik. Nem minősül a szerződés módosításának az, ha bármelyik szerződő fél nem él a szerződésben biztosított valamely jogával, vagy jogait és/a másik félre kedvezőbb módon gyakorolja. Az ilyen egyoldalú engedményekre a másik fél nem hivatkozhat. 11.3.A jelen szerződés bármely kitételének érvénytelenné válása, vagy kötelezettségeit átruházzaérvénytelenségének megállapítása nem érinti a többi rendelkezés érvényességét. Ilyen esetben, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2szerződő feleknek közösen kell az adott rendelkezés tartalmát és összefüggéseit megőrző megoldást találniuk. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése valamely része akár a hatályos jogszabályok alapján semmisnekmegkötésekor, vagy megtámadás folytán akár később jogszabály kötelező rendelkezésébe ütközne, és emiatt érvénytelennek bizonyulnaminősülne, úgy az a felek kijelentik, hogy a szerződés többi részét nem érintitovábbra is érvényesnek tekintik. Az esetleg érvénytelen rész helyébe automatikusan helyett azt a jogszabályt alkalmazzák – a szerződés egészével összhangban – amelyiknek rendelkezései legközelebb állnak az esetlegesen érvénytelen részhez. 11.4.Jelen szerződés Könyvvizsgáló által előzetesen aláírva 2 (két) példányban készült, amelyből Szervezet 1 (egy) eredeti példányt vesz át, a másik, Szervezet által aláírt eredeti példányt Szervezet haladéktalanul megküld/átadja Xxxxxxxxxxxxx részére. 11.5.Jelen szerződés könyvvizsgáló-szakmai fogalmainak meghatározása a Magyar Könyvvizsgálói Kamara mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltévekönyvvizsgálati standardja szerint történik (elérhetősége: xxxx://xxx.xxxx.xx/xxxxxxxx/xxxxxxxxxx). Felek tudomásul veszik, hogy a Felek könyvvizsgáló gondosságát a standardokban foglalt, Könyvvizsgáló mérlegelésével elvégzett eljárások jelentik. Jelen szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek mellékletekkel együtt a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekintenifelek, mint amelyek akaratukkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag aláírnak. Budapest, 2023. ….. Szervezet nevében: Könyvvizsgáló nevében: Képviseletre jogosult Xx. Xxxxxxxxxx Xxxxx
1. Szándéknyilatkozat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) könyvvizsgálat elfogadásáról a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstsoron következő legfőbb szervi gyűlés elé kerülő könyvvizsgáló választáshoz.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Könyvvizsgálói Szerződés
Záró rendelkezések. 17.161. Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy A bérleti jogviszonnyal összefüggő valamennyi jognyilatkozat alaki érvényességi feltétele a Kivitelező nem jogosult arra, hogy nyilatkozat írásba foglalása.
62. A Szerződő felek kézbesítési címe a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaSzerződésben meghatározott cím. A Bérlő kézbesítési címe a bérleti jogviszony fennállása alatt a Bérlemény is. A kézbesítési címét bármelyik szerződő fél jogosult megváltoztatni. Az új kézbesítési cím azonban csak a másik féllel történt közléstől kezdődően hatályos. A bérlemény, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha mint kézbesítési cím a jelen szerződés bármely rendelkezése hatálya alatt nem változtatható meg. Az írásbeli értesítéseket, postai küldeményeket, számlákat kézbesítettnek kell tekinteni, ha azt a címzettnek bizonyíthatóan átadták vagy kézbesítették. A postai küldeményt akkor is kézbesítettnek kell tekinteni a hatályos jogszabályok alapján semmisnekkézbesítési címére történt feladást követő 5. napon, ha addig a kézbesítés megtörténte bármely ok miatt nem válik igazolttá, valamint akkor is, ha a postai küldemény „Elköltözött”, "Címzett ismeretlen" vagy "Nem kereste" jelzéssel érkezik vissza.
63. A Szerződés egészének érvényességét nem érinti, ha valamely rendelkezése érvénytelen, hatálytalan, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érintibíróság azzá nyilvánítja. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan vagy hatálytalan rendelkezést a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekSzerződő Felek szerződéskötés-kori szándékának leginkább megfelelő, feltéve, hogy a érvényes rendelkezéssel kell pótolni.
64. A Szerződő Felek az egymással szemben fennálló tartozásaikba az egymással szembeni követeléseiket nem számíthatják be.
65. Szerződő Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből Szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadóvitás kérdésekben megegyezésre törekednek. Amennyiben ez nem jön létre, úgy alávetik magukat – hatáskörtől függően – a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstBudapesti
II. és III. Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességének.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés
Záró rendelkezések. 17.19.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak megVevő a szerződés fennállása alatt köteles haladéktalanul bejelenteni a Társaságnak, ha megváltozik a cégneve, székhelye, banki kapcsolata, illetve a szerződésen feltüntetett egyéb adatai.
9.2. Vevő továbbá köteles haladéktalanul bejelenteni a Társaságnak, ha: - fizetésképtelenségi eljárást vagy csődeljárást kezdeményeztek ellene, - Vevő saját maga kezdeményezte a felszámolási eljárást.
9.3. A jelen szerződésre és az abból eredő kapcsolatokra a magyar jogszabályok az irányadóak. A jelen ÁSZF vagy a szerződés által nem szabályozott jogi kapcsolatokat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, vonatkozó rendelkezései szabályozzák.
9.4. Amennyiben az ÁSZF valamely rendelkezése teljesen vagy részben érvénytelenné vagy hatálytalanná válna, ez nem befolyásolja a többi rendelkezés érvényességét és hatályosságát. Az érvénytelen vagy hatálytalan rendelkezéseket olyan rendelkezésekkel kell pótolni, amelyek a lehető legjobban megfelelnek az érvénytelen vagy hatálytalan rendelkezések gazdasági céljának.
9.5. A Szerződésből fakadó és azzal összefüggő valamennyi anyagi jellegű vitát, amelyek abból erednek, hogy a Kivitelező vevő a Társaság által Vevőnek leszállított termékek után kiállított számlákat teljes mértékben vagy részben nem jogosult arrafizette meg, hogy végső érvénnyel a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaTársaság magyarországi ügynöke és megbízottja (ArcelorMittal Distribution Hungary Kft. ) székhelye szerint illetékes helyi ill. megyei bíróság az illetékes, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy mely a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakmagyar jogszabályoknak megfelelően hozza döntéseit.
17.29.6. Ha A Társaság és Vevő között létrejött szerződés, valamint az abból eredő jogok a másik fél előzetes írásos beleegyezése nélkül át nem ruházhatók.
9.7. A szerződésből ill. szerződésszegésből eredő jogok ill. kötelezettségek érvényesítése tekintetében öt év az elévülési idő.
9.8. A szerződés a felek teljes körű megállapodását tartalmazza a szerződés tárgya, valamint az összes további kérdésre vonatkozóan, amelyek tekintetében a feleknek a szerződésben meg kellett vagy meg akartak egyezni, és amelyeket fontosnak tartanak a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnekkötelező érvényessége szempontjából. Semmilyen nyilatkozat, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az amely a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan megkötésével kapcsolatos tárgyalások során vagy a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekszerződés megkötését követően elhangzott, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek men értelmezhető a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalrendelkezéseivel ellentétesen, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezés egyik fél számára sem jelent semmilyen kötelezettséget.
17.49.9. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek A felek megállapodnak, hogy a jelen Polgári Törvénykönyv 6:142.§ alapján a szerződésszegéssel kárt okozó fél mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát vesztiidőpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a jogviszonyukban körülményt elkerülje vagy a jelen szerződésben foglaltak az irányadókkárt elhárítsa.
17.69.10. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásáhozrendelkezése látszólagosnak (feleslegesnek) bizonyul, az nem jelenti aztadott hiányosságok a szerződés további rendelkezéseire való hatását a Polgári Törvénykönyv szerint kell elbírálni.
9.11. A Vevő bármilyen általános üzleti feltételeinek alkalmazása ki van zárva.
9.12. Ha a szerződést valamelyik fél megsérti, a másik fél 60 napon belül elállhat a szerződéstől azt követően, hogy ugyan annak a feltételnek szerződés másik fél által történt lényeges megsértéséről tudomást szerzett.
9.13. Abban az esetben ha a jövőbeni teljesítésérőlgyártást, az áruk, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondanibármely részüknek feldolgozását, vagy kiszállítását gátolják, közvetlenül, vagy közvetett módon korlátozzák olyan körülmények, amelyek a Társaság reálisan lehetséges ellenőrzési körén kívül esnek, mint például többek között a következők: háború (kihirdetett, vagy nem kiirdetett), háború veszélye, zavargások, polgári felkelés, szabotázs, tűzvész, vihar, közlekedési akadályok, amelyeket jég vagy egyéb, a kikötőkben felmerült akadály okozott, robbanás, természeti katasztrófa, törvények, kormányrendeletek vagy előírások, az Európai Unió határozatai vagy irányelvei, sztrájk, kizárás vagy alkalmazottak egyéb összehangolt akciója, nyersanyagok, energiahordozók, közlekedési lehetőségek vagy energiaszolgáltatás hiánya, a gyártóüzem, vagy gépi felszereltség részleges vagy teljes kiesése, késedelem az alvállalkozó oldalán, károk, vagy veszteségek a szállítás vagy tárolás során, import vagy export tilalom, vagy bármely egyéb ok, amely az Eladó, vagy a követeléseitől el gyártási folyamatba, vagy árúszállításba bevont együttműködő cégek reálisan lehetséges ellenőrizési körén kívül esik; az áruk kiszállításának határideje meghosszabbítandó a vis major bármely hatásával, vagy eseményével okozott késedelem időtartamával. Amennyiben valószínű, hogy az áruk kiszállítása késni fog állniolyan indok miatt, vagy olyan okok vagy események hatására, amelyeket az előző bekezdés felsorol, és amennyiben valószínű, hogy a késedelem olyan időtartamú lesz, hogy a Vevőnek a Társaságtól eltérő forrásból kell majd beszereznie helyettesítő árut, és ha a Vevő a Társaság megrendelésére bizonyítja, hogy a kiszállítás időpontjának késeelme által okozott árúhiány jelentősen befolyásolná a működését, a Társaság a Vevő kérelmére egyetérthet a megrendelés lemondásával. A Egyik Fél sem tartozik felelősséggel a másik Fél felé a késedelemmel, vagy a Szerződés nem teljesítésével okozott károkért, amelyet olyan tényezők, vagy események okoztak, amelyeket a jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényespont első bekezdése tartalmaz.
17.79.14. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműenAz aktuális Általános Szerződéses Feltételek dokumenum, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadóReklamációs szabályzat, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni bevonatokra vonatkozó garanciális feltételek, kézikönyvek és műszaki dokumentáció, szabadon letölthetőek a teljesítéstTársaság weboldaláról, Vevő azt megismerte.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Záró rendelkezések. 17.11. Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük korábban létrejött és a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli tárgyát érintő bármely megállapodás hatályát vesztiveszti az egyedi szerződés aláírásával és az ÁSZF elfogadásával, jogviszonyukra a továbbiakban kizárólag az egyedi ajánlatban és a jogviszonyukban a jelen szerződésben az ÁSZF-ben foglaltak az irányadók.
17.62. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik A Felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen ÁSZF vagy egyedi ajánlat bármely rendelkezése érvénytelen, hatálytalan vagy azzá válik, úgy az nem eredményezi a jelen ÁSZF vagy egyedi ajánlat teljes érvénytelenségét vagy hatálytalanságát. A Felek kötelesek az érvénytelen rendelkezést az arról való tudomásszerzésüket követő harminc napon belül orvosolni és olyan érvényes rendelkezéssel helyettesíteni, amely a legközelebb áll az eredeti szerződéses akaratukhoz, és a jelen ÁSZF-t vagy egyedi ajánlatot ennek megfelelően, írásban módosítani. Amennyiben a Felek az érvénytelenségi okot utólag kiküszöbölik, a szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséheza megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé válik.
3. Az Szolgáltató a Xxxxxxxxx személyes adatait az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján kezeli, amely megfelel a hazai és az urópai úniós szabályozásnak.
4. A Szolgáltató minden esetben egyedi szerződést is köt a Megrendelővel. Amennyiben az egyedi szerződés rendelkezése ellentmond jelen ÁSZF rendelkezéseinek, akkor az egyedi szerződés az irányadó. Az egyedi szerződésben nem szabályozott kérdésekben jelen ÁSZF az irányadó.
5. Xxxxx XXXX-re egyebekben első sorban a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR), a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényeshatályos magyar jogszabályok irányadóak.
17.76. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) Jogvita esetén a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) alávetik magukat – a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) pertárgy értékétől függően – a közbeszerzési eljárás dokumentációjaSzegedi Járásbíróság, és illetve a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzákSzegedi Törvényszék kizárólagos illetékességének, de kétértelműség és eltérések esetén kizárólag a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstperen kívüli megegyezés lehetőségeinek kimerítése után.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 17.110.1. A Felek kifejezetten úgy állapodnak egyike sem felelős a szolgáltatás illetve egyéb kötelezettségek nem- vagy nem szerződésszerű teljesítéséért (a tartozás meg-nem-fizetését leszámítva), hogy amennyiben és addig, ameddig a Kivitelező szerződésszerű teljesítést a Szerződés megkötése után felmerült, előre nem jogosult arralátott és az érintett Xxx által elháríthatatlan körülmény gátolta meg. Ilyen körülmény lehet többek közt például természeti katasztrófa, hogy kormányzati vagy jogi előírás vagy egyéb illetékes szerv megszorító intézkedése, tilalma vagy beavatkozása, illetve sztrájk, gyár eltorlaszolás vagy más ipartermelési vita vagy munkaügyi probléma vagy alapanyagok, benzin,áram, közlekedés igénybevételének hiánya folytán termék hiány vagy termék beszerzés ellehetetlenülése, vagy felkelés, lázongás, háború (kihirdetett vagy ipso facto), civil vagy katonai engedetlenség vagy bármely tűzvész, robbanás, vihar, áradás vagy időjárási körülmény. Az a Fél, amelyik a vis maior folytán nem tudja, vagy nem szerződésszerűen tudja teljesíteni kötelezettségét, köteles a másik felet a lehető legrövidebb időn belül írásban értesíteni az (új) körülményről és annak hatásáról, valamint a várható egyéb következményekről.
10.2. A vis maior időtartamára a Szerződés teljesítése részben vagy egészben szünetel, azonban ha a körülmények több mint 3 (három) hónapig fenn állnak, a Felek külön-külön is jogosultak a Szerződés megszüntetésére.
10.3. A Felek a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5Szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen együttműködve eljárni. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadókSzerződést bármelyik fél jogosult 3 hónapos felmondási idő alkalmazásával írásban indoklás nélkül felmondani.
17.610.4. Ha bármelyik Fél egy Felek felelősek a dolgozóik, alkalmazottaik vele egyéb jogviszonyban álló természetes és jogi személyek (stb.) minden cselekedetéért, akik velük szerződéses viszonyban állnak, dolgoznak vagy bármely más jogviszony alapján kapcsolódnak.
10.5. Amennyiben az Eladó egy, vagy több esetben nem ragaszkodik követeli meg a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítésérőlSzerződésben írt megállapodások és kötelezettségek időbeni érvényesülését, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondaniannak érvényesítése érdekében haladéktalanul nem lép fel, vagy ez nem tekinthető jogai későbbi érvényesítéséről való lemondásnak.
10.6. Xxxxx esetlegesen felmerülő jogvitáikat békés úton közös megegyezés keretében kísérlik meg rendezni, amely ha harminc napon belül nem vezet eredményre, úgy a követeléseitől el fog állniFelek a magyar bíróságok joghatóságát, és az Eladó székhelye szerinti illetékességgel rendelkező bíróság kizárólagos illetékességét állapítják meg.
10.7. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény, továbbá országhatárokon átnyúló Szerződések esetén érvényesa bécsi vételi egyezmény (1978. évi 8. tvr) és az irányadó magyar és európai uniós jogszabályi rendelkezései az irányadóak.
17.710.8. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteitXxxxx XXXX 2017. április 01 napjától kezdve visszavonásig hatályos.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 17.15.1. Szerződő felek a bírósági út elkerülése érdekében az egymás között felmerülő vitás kérdéseket megkísérlik tárgyalásos úton rendezni. Felek kifejezetten úgy állapodnak megkötelezik magukat arra, hogy tervezett együttműködésük során mindvégig tekintettel lesznek egymás kölcsönös gazdasági érdekeire. Ennek keretében Szerződő felek kötelezik magukat, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy közöttük keletkező jogvitájuk bírósági útra terelését megelőzően törekszenek a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakperen kívüli megállapodásra. Ennek érdekében gazdasági mediációs (közvetítői) eljárás során megkísérlik az érdekeiknek megfelelő megállapodás létrehozását.
17.25.2. Ha Jelen szerződés csak a jelen szerződés bármely rendelkezése Szerződő felek módosítható, illetve
5.3. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érintiPtk. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak rendelkezései az irányadók.
17.65.4. Ha bármelyik Fél egy Szerződő felek büntetőjogi és anyagi felelősségük tudatában kijelentik, hogy szerződéskötési képességük semmiben sincs korlátozva. Szerződő felek kijelentik, hogy jelen szerződést tartalmának megismerését követően, minden befolyástól mentesen, saját kezűleg írták alá, annak rendelkezéseit magukra nézve kötelező érvényűnek ismerik el. Kelt: (hely), év hónap nap Hitelező Adós Előttünk, mint tanúk előtt:
1.) 2.) Név:vi Lakcím: Név:vii Lakcím:
i A megfelelő rész aláhúzandó vagy több a nem kívánt rész törlendő!
ii A megfelelő rész aláhúzandó vagy a nem kívánt rész törlendő! A két megfogalmazás közötti különbség abban ragadható meg, hogy az első esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jogösszeg átadására/átutalására kerül sor, jogorvoslat míg a másik esetben egy keretösszegről van szó, amelyből meghatározott (a kölcsönadótól vagy választás gyakorlásáhozaz adóstól függő) feltételek mellett kerül folyósításra vagy lehívásra az összeg, az legfeljebb a szerződésben meghatározott összeg erejéig. Ez utóbbi esetben tehát nem jelenti aztbiztos, hogy ugyan annak a feltételnek kölcsönvevő részére a jövőbeni teljesítéséről, teljes összeg átadásra vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, átutalásra kerül. A kölcsönösszeg rendelkezésre tartásáért külön díjat köthetnek ki vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadókülön díj kikötésétől eltekinthetnek. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás szerződésben a felek a rendelkezésre tartás díjáról külön nem oldható felállapodnak meg, akkor vita esetén a Megrendelő nyilatkozata Ptk. szabályai az irányadóirányadók, mely szerint a rendelkezésre tartásért díj jár, de csak akkor, ha a kölcsön nem szívességi (tehát ügyleti kamat mentes) kölcsön.
iii A kölcsön célját a szerződésben nem szükséges meghatározni, azonban a kölcsönadó kikötheti, hogy a kölcsönt csak meghatározott célra lehet fordítani (pl. gépjármű vásárlás, hiteltörlesztés, stb.). Ha a kölcsön csak meghatározott célból kerül az adós részére folyósításra és az adós meghatározott időn belül a kölcsönt nem fordítja a kikötött célra vagy az lehetetlen, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstkölcsönadó a szerződést felmondhatja.
17.9. iv A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre késedelmi kamat az ügyleti kamaton felül jár.
v A kölcsön céljának meghiúsulásával kapcsolatos szerződéses kikötést akkor hagyjuk a magyar jogszerződésben, különösen ha a Ptkkölcsönt meghatározott célra kaptuk.
vi A tanú nevét olvashatóan kell, hogy aláírja vagy az aláírás mellett olvashatóan feltüntesse, a Kbttanúk ugyanis a jognyilatkozattal kapcsolatos bizonyításra csak akkor alkalmasak, ha személyük később azonosítható.
vii A tanú nevét olvashatóan kell, valamint hogy aláírja vagy az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból állaláírás mellett olvashatóan feltüntesse, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készülta tanúk ugyanis a jognyilatkozattal kapcsolatos bizonyításra csak akkor alkalmasak, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:ha személyük később azonosítható.
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Záró rendelkezések. 17.1. Jelen szerződés aláírására és az abban foglalt kötelezettségek teljesítésére mindegyik Fél a megfelelő és szükséges jogosultsággal rendelkezik és az a Felek kifejezetten úgy állapodnak megrészéről semminemű egyéb intézkedést, hogy jóváhagyást nem igényel. E szerződést a Kivitelező nem jogosult arraFelek cégszerűen, hogy teljes joghatállyal aláírták, így az érvényes és kötelező a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaFelekre nézve, engedményezze vagy megterheljekikötéseinek megfelelően bármelyik, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakilletve valamennyi Féllel szemben kikényszeríthető.
17.2. Ha A jelen szerződés valamennyi rendelkezését oly módon kell értelmezni, hogy az a hatályos és arra vonatkozó jogszabályok szerint érvényes legyen, azonban, ha a jelen szerződés megállapodás bármely rendelkezése a hatályos vonatkozó jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulnaértelmében érvénytelen, úgy az adott rendelkezés az érvénytelenség mértékéig hatálytalan, anélkül, hogy az adott rendelkezés fennmaradó része, továbbá a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekegyéb rendelkezései hatályukat veszítenék, feltévekivéve, hogy a Felek a szerződést ha az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnasúlyosabb terhet róna ennek következtében bármelyik félre.
17.3. Amennyiben Felek kijelentikmásként nem rendelkeznek, hogy minden értesítést és egyéb iratot írásban kell közölni és/vagy személyesen, vagy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxxgyakorlatban elismert futárszolgálattal, továbbá rendelkeznek ajánlott küldeményben, vagy telefaxon kell kézbesíteni a Feleknek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalbevezető részében megjelölt címére, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak vagy egyéb olyan címre, vagy személyek részére, amelyet a jelen pont szerint a szerződés megkötéséhezidőtartama alatt írásban közölnek a Felek.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnaktudomásul veszik, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg alapján közöttük létrejött jogviszonyra a közöttük hatályos magyar jog – beleértve az Európai Unió közvetlen hatályú jogszabályait is – rendelkezései irányadók. A Felek minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy a szerződéssel kapcsolatos bármely nézeteltérést vagy jogvitát békés tárgyalások útján, közvetlenül rendezzenek. Amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a jelen szerződésből eredő jogviták tekintetében a Polgári Perrendtartásról szóló törvényben foglalt szabályok szerint illetékes bíróságok jogosultak eljárni.
17.5. A jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti5, és egymással mindenben megegyező eredeti példányban készült, melyből 2 példány a jogviszonyukban Vállalkozót, 3 példány a jelen szerződésben foglaltak az irányadókMegrendelőt illeti.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben A Vállalkozó nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezfizet, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől számol el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműenteljesítésével összefüggésben olyan költségeket, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok62. § (1) bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendőka nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak, nevezetesen
a) továbbá a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
dKbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstMegrendelőt haladéktalanul értesíti.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Közszolgáltatási Szerződés
Záró rendelkezések. 17.115.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak megVállalkozó az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 50. § (1a) bekezdésében foglaltak alapján kijelenti, hogy – figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 1. § 4. pontjára, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjára – átlátható szervezetnek minősül. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Kivitelező nem jogosult arrafenti nyilatkozatában foglaltak változásáról Megrendelőt haladéktalanul köteles tájékoztatni. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy valótlan tartalmú nyilatkozata, illetve a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések szerződés Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnaktörténő azonnali felmondását vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a Megrendelő szerződéstől történő elállását vonja maga után, amely esetben Vállalkozó köteles a Megrendelő ezzel kapcsolatban felmerülő valamennyi kárát megtéríteni.
17.215.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.315.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxxfelet, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.415.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.515.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.615.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak ugyanannak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon ugyanazon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.815.7. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Ajánlati Dokumentáció
Záró rendelkezések. 17.11. Felek kifejezetten úgy állapodnak megA jelen Szerződés szerinti kötelezettségek teljesítése során az AKCENTA a törvényes kötelezettségeinek teljesítéséhez összegyűjti és feldolgozza az Ügyfél és alkalmazottjainak, esetleges további, az Ügyféllel kapcsolatban lévő személyek adatait is. Az Ügyfél a Szerződés aláírásával igazolja, hogy az ilyen módon történő adatgyűjtéssel és adatfeldolgozással egyetért és ott, ahol az érvényben lévő jogi előírások megkövetelik, megszerzi alkalmazottjainak, esetleg az azokkal kapcsolatban álló további személyeknek a Kivitelező személyes adatait és beleegyezésüket a megfelelő jogi előírások szerint, és ilyen jellegű beleegyezést biztosít az AKCENTA kérésére. Az ilyen beleegyezés érvénye és hatálya csak a Szerződés érvényességének időtartamára érvényes. Az AKCENTA a Szerződés megszűnését követően xxxxxxx a megfelelő személyek adatait megsemmisíteni, amennyiben arról az Ügyfelet vagy az AKCENTÁT érintő jogi előírások vagy egyéb közigazgatási vagy bírósági határozatok másként nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakrendelkeznek.
17.22. A Szerződés által nem szabályozott feltételeket, különösen a Fizetési és Befektetési szolgáltatási folyamatot az ÁSZF és a Termékre vonatkozó feltételek szabályozzák, amelyek a Polgári Törvénykönyv 1751§-nak és a megfelelő jogi előírások értelmében a kereskedelmi feltételek. Ha a jelen szerződés bármely Szerződés valamelyik rendelkezése az ÁSZF-kel és a hatályos jogszabályok alapján semmisnekTermékfeltételekkel ellentétes lenne, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulnaa jelen Szerződés szerinti értelmezés lesz a mérvadó.
3. A szerződő felek kötelesek betartani a titoktartási kötelezettséget a jelen szerződéssel kapcsolatban, úgy valamennyi olyan ügyről, amelyekről a jelen Szerződéssel összefüggésben értesültek, valamint a Szerződéssel és annak tárgyának teljesítésével kapcsolatos további kérdésekkel kapcsolatban. A félreértések elkerülése végett a titoktartás megszegésének nem tekintjük az első mondat szerinti információ közlését az AKCENTA Kereskedelmi képviselői részére a szerződés többi részét nem érintiFSZT ill. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekTVT szerint.
4. Ezen Szerződés határozatlan időre jön létre és a szerződő felek általi aláírásának napján lép hatályba.
5. Abban az esetben, feltéveha a Szerződés megkötésekor nincs jelen mindkét Szerződő fél, érvényes az, hogy a Felek a szerződést Szerződés nem kerül megkötésre, ha azt az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnaÜgyfél bármilyen változtatással, eltéréssel vagy kiegészítéssel együtt írja alá, kivéve, ha AKCENTA az ilyen változtatást, eltérést vagy kiegészítést utólagosan jóváhagyja.
17.36. Felek kijelentikJelen Szerződés csak a Szerződő felek kölcsönös megegyezése alapján módosítható, növekvő számozott oldalakkal ellátott írásbeli kiegészítés formájában, amelyet mindkét Szerződő fél aláírásával lát el. Az AKCENTA jogosult jelen Szerződés változtatását kezdeményezni a javasolt változások Ügyfélnek történő, adathordozón történő átadása formájában legalább két hónappal a változások életbelépése előtt. Az Ügyfél a szerződésmódosítási javaslatot jogosult elutasítani. Amennyiben az Ügyfél elutasítja az AKCENTA szerződésmódosítási javaslatát, jogosult annak érvényességi időpontja előtt azt díjmentesen és azonnali hatállyal felmondani. Ez nem érinti a VII. cikkely 8. bekezdésében foglalt megállapításokat.
7. A szerződés cseh és magyar nyelven készül és bármely vitás kérdés esetén a cseh nyelvű változat a mérvadó. A Szerződő felek kifejezetten megállapodtak abban, hogy jelen Szerződésre a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő XxxxxCseh Köztársaság jogrendje érvényes, továbbá rendelkeznek különös tekintettel a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalPolgári Törvénykönyvre, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezFSZT- re és a TVT-ra. Az ezen szerződésből eredő vitás kérdésekben a Cseh Köztársaság bíróságai jogosultak dönteni.
17.48. Felek kijelentik továbbáJelen Szerződés 2 (két) példányban készül, hogy csőd- az eredeti példány érvényességével és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnakhatályával, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulásamelyből minden szerződő fél 1 (egy) példányt kap kézhez.
17.59. Felek megállapodnakJelen Szerződés valamennyi mellékletével együtt, hogy amelyek elválaszthatatlan részét képezik, a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg Szerződő felek teljes értékű megállapodását tartalmazza és helyettesít minden, a közöttük Szerződés tárgyára vonatkozó előzetes szóbeli és/vagy írásbeli megállapodást. Ha ez a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát vesztiMegállapodás helyettesíti az előzetes azonos tárgyú Megállapodást, akármilyen létező lezárt, de még el nem rendezett ügyletek a Megállapodás aláírása előti időszakból, ezen Megállapodás szerinti ügyletnek tekintendők és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadókezen Megállapodás hatálya alá tartoznak.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni10. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés Szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi a következő mellékletek:
Appears in 1 contract
Záró rendelkezések. 17.111.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak megAz ügyfél titoktartási kötelezettséget vállal a Szerződésben szereplő valamennyi ténnyel kapcsolatban, és egyúttal vállalja, hogy megakadályozza harmadik személyeknek a Szerződéshez való hozzáférését és használatát, ellenkező esetben felelősség terheli az AP-nek ezzel összefüggésben keletkezett káráért.
11.2. A szerződésre és a szerződésből eredő minden egyéb jogviszonyra a Cseh Köztársaság jogrendje, mégpedig a hatályban lévő, 89/2012. Tv. számú cseh Polgári Törvénykönyv (továbbiakban "Ptk") rendelkezései az irányadóak, az áruk nemzetközi adásvételére vonatkozó 1980-as Bécsi Egyezmény kifejezett kizárásával.
11.3. Minden, a szerződéses kapcsolatból eredő és azzal kapcsolatos vitás kérdésben, az általános bíróságok kizárásával, a Cseh Köztársaság Gazdasági Kamarája és Agrárkamarája mellett működő Döntőbíróság Rendje szerint végleges érvényű ítéletet, e rend szerint kijelölt 3 (három) döntőbíró hoz. Mindegyik fél kijelöl 1 (egy) döntőbírót, majd az így kinevezett két döntőbíró közös megegyezéssel egy harmadik döntőbírót jelöl ki, aki a bíróság elnöke lesz, figyelembe véve a Xxxx feltételeit. A döntőbírósági eljárás Prágában, a Cseh Köztársaságban és cseh nyelven lesz lefolytatva. A felek kötelezettséget vállalnak a döntőbírósági határozatban rájuk vonatkozó összes kötelezettség teljesítésére, a határozatban megadott határidőn belül.
11.4. Az AP-nek jogában áll az AP Kereskedelmi feltételeket bármikor megváltoztatni, azzal, hogy a Kivitelező változásról legkésőbb annak hatályba lépése előtt 21 nappal értesíti az ügyfelet. Amennyiben az ügyfél az AP Kereskedelmi feltételek módosítása hatályba lépésének napjáig nem jogosult arranyilvánítja ki az AP felé írásban az egyet nem értését, úgy tekintendő, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaaz AP Kereskedelmi feltételek módosításával egyetért, engedményezze vagy megterheljeés az új szöveg kötelezővé válik számára. Amennyiben az ügyfél elutasítja az AP Kereskedelmi feltételek módosítását, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek AP-nek jogában áll felmondani a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentikírásban, hogy 1- hónapos felmondási határidővel, ami a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állnifelmondás ügyfél részére történő kézbesítésének napját követő hónap első napján kezdődik. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesSzerződés egyéb módosítása és kiegészítése írásos formában lehetséges, kivéve az AP Kereskedelmi feltételek 5. cikkelye szerinti módosításokat.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Kereskedelmi Feltételek
Záró rendelkezések. 17.1Amennyiben külföldi céggel kerül sor szerződéskötésre, a felek kifejezetten megállapodnak, hogy ebben az esetben a Magyarországon érvényes jogszabályok irányadóak. Felek kifejezetten Bármelyik fél jogosult a szerződést felmondani azonnali hatállyal a másik fél által lényeges kötelezettségek megszegése esetében. Amennyiben a Feltételek bármely állítását vagy annak egy részét bármilyen okból érvénytelennek kell tekinteni, bizonyos estekben ezek a részek nem lesznek figyelembe véve. Ez nem érinti a Feltételek fennmaradó részeinek érvényességét. A jelen szabályozástól eltérő, Egyedi Szolgáltatási Szerződések esetében, ellenkező megegyezés hiányában, 30 napos felmondási határidő a mérvadó. Jelen Xxxxxxxxxx, beleértve az összes mellékletet a Feladó részére rendelkezésre bocsátásra kerülnek a Szolgáltató honlapján: xxx.xxxxxxx.xx. A Szolgáltató jogosult az ÁSZF-ben meghatározott feltételek változtatására, beleértve a mellékleteket, ebben az esetben köteles lehetővé tenni a váltakozások megismerését a honlapján xxx.xxxxxxx.xx, valamint értesíteni a Feladót a változásokról kellő időben, legalább 15 nappal a tényleges változások hatályába lépése előtt. Az ÁSZF vagy bármely mellékletének módosítása esetén Szolgáltató az általa biztosított Információs rendszerben is felhívást közöl a módosításokkal összefüggésben. A Feladó köteles figyelemmel kísérni a Szolgáltató honlapját, és/vagy Információs rendszert, hogy megismerje ezeket a változásokat, és ha a közzétett változásokkal nem ért egyet, jogosult a Szolgáltatóval kötött szerződést a változások hatályba lépése előtt írásban felmondani, tiltakozás hiányában úgy állapodnak megtekinthető, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalbevezetett módosításokat megismerte és egyetért velük, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4hatályba lépése időpontjától kezdődően azt magára kötelező érvényűnek tekinti. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre kérdésekben a magyar jog, különösen a Ptk.mindenkor hatályos Polgári Törvénykönyv, a Kbt., valamint postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény és kapcsolódó kormányrendeletek rendelkezései az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból állKelt: Budapest, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg2021. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:november 12.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 17.112.1. A Szolgáltatási Szerződés és/vagy a Megbízási Szerződés tekintetében kifejezetten írásbeli alaknak minősül az e-mail és a fax is, azzal, hogy minden ebből eredő és az adott Felek kifejezetten terhére eső kockázatot és következményt az adott Felek kötelesek viselni.
12.2. Ha bármely Szerződés egyes rendelkezései érvénytelenek lennének, úgy állapodnak megaz nem érinti az adott Szerződés egésze érvényességét, kivéve, ha e nélkül Felek az adott Szerződést egymással nem hozták volna létre. Az adott Felek az adott Szerződés részleges érvénytelensége esetén a részleges érvénytelenséget eredményező kikötést olyan új rendelkezéssel kötelesek pótolni, amely az adott Szerződés tartalmának és az adott Felek szerződési akaratának megfelel, amely rendelkezés értelemszerűen irányadó az esetleges joghézagok megszüntetésére is.
12.3. Adott Feleket az adott Szerződés alapján fokozott együttműködési és folyamatos tájékoztatási kötelezettség terheli, annak érdekében, hogy a Kivitelező nem jogosult arrateljesítés maradéktalanul biztosított legyen. Az adott Xxxxx kötelesek mindent megtenni annak érdekében, hogy az adott Szerződéssel vagy annak értelmezésével kapcsolatosan felmerülő valamennyi jogvitát békés úton oldják meg.
12.4. Az ÁSZF-ben többes számban használt szavak egyes számban is értendők, illetve fordítva, az egyes számban használt szavak többes számban is értendők és ahol a jelen szerződésen alapuló jogait szövegkörnyezet megkívánja, ott a személyek természetes személyeket és jogi személyeket, illetve bármely egyéb szervezetet is jelentenek. Amikor az ÁSZF az „illetve” kifejezést alkalmazza az alatt az és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakkitételt kell érteni.
17.212.5. Ha Ahol az adott Szerződés kapcsán valamely kötelezettség teljesítésére – beleértve a jelen szerződés bármely rendelkezése jognyilatkozat-tételi, tájékoztatási, értesítési kötelezettséget is – konkrét teljesítési határidőt nem kerül megállapításra, ott ezen kötelezettségének az adott Fél az arra okot adó körülmény(ek) bekövetkeztét követő 5 munkanapon belül köteles eleget tenni.
12.6. Szolgáltatási Szerződés és/vagy a hatályos jogszabályok alapján semmisnekMegbízási Szerződés tekintetében az érintett szerződő Felek a Szerződésből eredő esetleges vitás kérdéseket igyekeznek mindenkor békésen, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulnaperen kívül rendezni.
12.7. Amennyiben egyeztetésük nem vezet eredményre, úgy az érintett szerződő Xxxxx vitás ügyükben a szerződés többi részét nem érintipolgári perrendtartásról szóló 2016. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volnaévi CXXX. törvény általános rendelkezéseit alkalmazzák.
17.312.8. Felek kijelentikA Ptk. 6:63. §-ának (5) bekezdése, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő XxxxxPtk. 6:67. §-ának (2) és (3) bekezdései, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalPtk. 6:68. §-ának (2) és (3) bekezdései, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4Ptk. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és 6:87. §-ának (2) bekezdése a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, Szolgáltatási Szerződésre és/vagy a követeléseitől el fog állniMegbízási Szerződésre nem alkalmazható. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes1. számú elválaszthatatlan melléklet – Szállításból kizárt és feltételesen szállítható tárgyak Budapest, 2021.01.20. Nem adhatók fel szállításra a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A” és „B” melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről szóló 178/2017. (VII.5.
17.7) Korm. Felek rendeletben (a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműentovábbiakban: ADR) meghatározott olyan veszélyes áruk, egymással együttműködve eljárniamelyek az ADR valamely mentessége alá nem tartoznak. Feltételesen szállítható veszélyes áru, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteitamely az ADR alábbi valamelyik mentessége szerint szállítható.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,az 1 osztályba sorolt robbanóanyagok és tárgyak;
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,2 osztályba sorolt gázpalackok és mérgező gázok;
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és 6.2. osztályba sorolt fertőző anyagok a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,„B” kategóriájú biológiai anyag (UN3373) kivételével;
d) a Kivitelező 7 osztályba sorolt radioaktív anyagok valamint
e) a 9 osztályba sorolt veszélyes hulladékok. A Trunk Share Platform igénybevételével nem köthet Küldő Fél és a Szállító Megbízási Szerződést az alábbi tartalommal rendelkező küldemények szállítására vonatkozóan:
f) lőfegyverek, lőszerek, sűrített levegővel vagy széndioxiddal, egyéb gázzal működő valamint elektromos fegyverek pl.: sörétes fegyver, légpuska, gázfegyver, airsoft fegyverek, akkumulátorral hajtott fegyverek és azok alkatrészei, tartozékai
g) lőszeralkotórészek és tartozékok, tárak, töltények pl.: gyakorló-, vak-, éles-, gáztöltény, fegyverhez rendszeresített lőanyag, töltényhüvelyek
h) hatástalanított fegyverek és lőszerek és azok alkotórészei vagy tartozékai, hadianyagok
i) olyan gyógyszerek, valamint gyógyhatású készítmények tömeg- vagy teljesítménynövelő szerek
j) pl.: tesztoszteron, anabolikus szteroidok amelyek magyarországi forgalmazása nem engedélyezett
k) hamisított vagy szerzői jog által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-dvédett jogtalanul másolt termékek pl.: gyógyszerek, divatáruk és elektronikai cikkek
l) együttesengyártó által tűz- és/vagy balesetveszélyesség miatt visszahívott, kereskedelmi forgalomból kivont vagy informatikai rendszerek megzavarására alkalmas készülékek, műszaki cikkek és/vagy tartozékaik, pl.: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítikakkumulátor, mágnesek
m) nemzetközi viszonylatba feladásra szánt akkumulátortelepek (UN2794, UN2795)
n) szúrós, fojtó, bűzös szagú anyagok, folyadékok pl.: folyékony biotrágya
o) kábítószerek, pszichotróp és kölcsönösen magyarázzákpszichoaktív anyagok és vegyületcsoportok, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadóvagy más illegális, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni rendeltetési országban tiltott vagy forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező drogok és gyógyszerek1, valamint a teljesítéstkábítószer előállítására alkalmas növények (pl.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog: kannabisz növény, különösen a Ptkipari mák) és származékaik (pl.: olaj, gyanta, tinktúra), a Kbtnövényi vagy szintetikus kannabinoid vegyületek (pl.: tetrahidrokannabinol vagy kannabidiol) és az ezeket tartalmazó termékek
p) védett állatok, illetve növények, illetve ezek részei
q) a küldeményen illetve annak burkolatán, címiratán illetve kísérő okiratán sem magyar sem idegen nyelven nem lehet agresszív, félelemkeltő, rasszista, vulgáris vagy obszcén hangvételű, valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási vagy bármely egyéb csoport elleni gyűlöletre uszító, személyiségi, illetve közösségi jogokat, közszemérmet sértő, erkölcstelen szó, vagy kifejezés illetve ilyet ábrázoló kép, rajz
r) a kizárólag dohányboltban forgalmazható dohányáruk, így különösen az e-cigaretta és tartozékai, amennyiben azt a küldemény tartalmaként a feladó (akár természetes személy, akár szervezet) gazdasági tevékenységéhez kapcsolódóan vagy azzal összefüggésbe hozhatóan helyezné el, valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…e-cigarettába való töltőfolyadék
s) számozott oldalból állFeltételesen szállítható tárgyak, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletekMentességek:
Appears in 1 contract
Samples: Trunk Share Service Agreement
Záró rendelkezések. 17.11.) Felek megállapodnak, hogy jelen szerződést rendes felmondás útján egyik fél sem jogosult felmondani.
2.) Bármelyik fél súlyos szerződés szegése esetén, a sérelmet szenvedő fél, azonnali hatállyal írásban, a felmondási indok megjelölésével felmondhatja a szerződést. Felek kifejezetten úgy állapodnak súlyos kötelezettségszegésnek minősítik különösen:
a) ha valamelyik fél vállalt feladatait neki felróható okból nem teljesíti és azt a sérelmet szenvedő fél írásbeli felszólítására sem teljesíti, illetve határidős feladatait a kikötött határidőig, vagy ha jogszabály határidőt állapít meg, hogy a Kivitelező jogszabály által meghatározott határidőig neki felróhatóan nem jogosult arrateljesíti,
b) ha valamelyik fél nem tesz eleget fokozott együttműködési kötelezettségének (különösen előzetesen egyeztetett időpontokban nem jelenik meg, hogy a szerződés céljával ellentétesen jár el),
c) ha valamelyik fél a másik félnek – jelen szerződésen alapuló jogait és/jogügylettel kapcsolatosan - szándékosan vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnaksúlyos gondatlansággal kárt okoz.
17.2. Ha a 3.) Amennyiben jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnekegyes rendelkezései érvénytelenek lennének, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az ez nem érinti a szerződés többi részét nem érintiegyéb részeinek érvényességét. Az A Felek az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekszerződési feltételeket, feltéveamennyiben ez jogszabályilag lehetséges, hogy olyan érvényes új kikötésekkel pótolják, amelyek az elérni kívánt célnak leginkább megfelelnek, kivéve, ha a Felek a szerződést az érvénytelen rész rendelkezés nélkül is megkötötték volnanem kötötték volna meg. A szerződés eltérő időpontban történő aláírása esetére a Felek megállapodnak abban, hogy a korábban aláíró fél szerződési ajánlatához az aláírást követő 30 napig kötve van. A szerződés létrejöttének dátuma az utolsó aláírás dátuma.
17.34.) A Felek a szerződésből adódó esetleges eltérő véleményüket, illetve eltérő értelmezésüket elsősorban tárgyalásos módon próbálják rendezni. Felek kijelentikA szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezési az irányadóak.
5.) A Beruházó tudomással bír arról, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik szerződésnek a Polgármester Úr által történő aláírásához az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek Önkormányzat Képviselő-testületének felhatalmazása szükséges. A Képviselő-testület határozatát az Önkormányzat a Beruházó rendelkezésére fogja bocsátani.
6.) A Beruházó maga helyett a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalszerződésben foglalt kötelezettségek teljesítésére és jogok gyakorlására más magyar társaságot is kijelölhet, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak illetve rá e kötelezettségeket és jogokat átruházhatja. A Beruházó a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4kijelölt társaság eljárásáért, mint sajátjáért, felel. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnakA Beruházó kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban kijelölt társasággal a jelen szerződésben foglaltak az irányadókrögzített jogokat és kötelezettségeket a kijelölt társaságra nézve kötelezőnek fogadtatja el.
17.67.) A jelen szerződésben foglalt és az e szerződéssel összefüggő információk, valamint a szerződéssel kapcsolatban a Feleknek egymásra vonatkozóan tudomására jutott információk - amennyiben a magyar jog kötelezően érvényesülő szabályai másként nem rendelkeznek - üzleti titoknak minősülnek, és mint ilyenek részesülnek jogi védelmében, kivéve azon az információkat, amelyek közzétételére bármelyik Felet jogszabály kötelezi.
8.) A jelen Szerződéssel kapcsolatos, a Szerződő Felek közti vagy valamely Fél részére adandó minden értesítés, utasítás, felhívás, követelés vagy közlés csak írásban történhet a hivatalos irat kézbesítésére vonatkozó külön szabályok előírásainak megtartásával. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhezaz iratot annak tértivevénnyel történő kézbesítése esetén az értesített az átvétel megtagadása miatt, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jogpostai értesítés ellenére nem vesz át, jogorvoslat vagy választás gyakorlásáhozúgy a második kézbesítési kísérlet napját követő ötödik munkanapon – ellenkező bizonyításig – a küldeményt kézbesítettnek kell tekinteni.
9.) Mindegyik Fél maga viseli a Szerződés előkészítése és megkötése kapcsán az általa igénybe vett tanácsadók díjait és költségeit.
10.)A Szerződés kizárólag írásban, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állniSzerződő Felek hozzájárulásával módosítható. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás Szerződésben szabályozott kérdésekben az itt írt szabályoktól csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesa Szerződő Felek egyetértésével lehet eltérni.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A 11.)A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen kérdésekben a Ptk., a Kbtaz Étv., valamint a Korm. rendelet és egyéb vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezései az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:.
Appears in 1 contract
Samples: Közérdekű Kötelezettségvállalás
Záró rendelkezések. 17.121.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő XxxxxSzerződés aláírásához szükséges felhatalmazással rendelkeznek, továbbá rendelkeznek nem állnak csőd-, felszámolási-, végelszámolási eljárás alatt, és nincs 1 (egy) éven túl lejárt köztartozásuk. Mindkét Fél kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben ezen feltételekben változás áll be, azt 3 (három) munkanapon belül a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalmásik Fél tudomására hozza.
21.2. A Felek kijelentik, hogy a Szerződésben és az AÁSZF-ben foglaltak a szerződéses akaratukat helyesen tartalmazzák, tartalmukkal egyetértenek és azt magukra nézve kötelezőnek ismerik el.
21.3. A Felek kijelentik, hogy a Szerződést és az AÁSZF-et cégszerű aláírásra feljogosított képviselőik elolvasás és értelmezés után jóváhagyólag írják alá. A Szerződés a Felek cégszerű aláírásával 2 (két) eredeti példányban készül, melyből egy példány az Alvállalkozóé, egy példány pedig a Megrendelőé.
21.4. Az AÁSZF, vagy a Szerződés értelmében adandó minden nyilatkozatot írásban kell megtenni, és személyes kézbesítés, futár, ajánlott küldemény, tértivevényes küldemény, vagy telefax útján kell elküldeni a másik Félnek a Szerződésben feltüntetett címére vagy a Fél mindenkor bejegyzett székhelyére. A személyes kézbesítés, futár, ajánlott küldemény vagy tértivevényes küldemény a tényleges kézbesítése. Amennyiben a tértivevényes küldemény kézbesítése sikertelen volt, a küldemény annak első alkalommal történő kézbesítési kísérletének időpontjában kézbesítettnek minősül, függetlenül attól, hogy a kézbesítés sikeres volt-e vagy sem.
21.5. Az e-mail útján küldött, a Szerződés módosítására irányuló vagy a Szerződés szerinti kötelezettségek megszegésével, igényérvényesítéssel, lemondással, elismeréssel, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak joggyakorlással kapcsolatos nyilatkozatot, illetve a jelen szerződés megkötéséhezSzerződéses Dokumentumok értelmében adandó bármely jóváhagyást, utasítást, igazolást vagy hozzájárulást a feladástól számított 2 (kettő) napon belül írásban kell megerősíteni személyes kézbesítéssel, ajánlott, vagy tértivevényes postai küldemény feladásával, vagy futárszolgálat útján küldött értesítéssel.
17.421.6. Felek kijelentik továbbáAz Alvállalkozó szavatolja, hogy csőd- az általa alkalmazott építési vagy egyéb eljárások, felhasználásra kerülő anyagok, műszaki megoldások, technológiák, tervek, számítógépes programok és felszámolási adatbázisok tekintetében harmadik személynek nincs olyan joga, amely ezek jogszerű alkalmazását, felhasználását kizárja vagy adósságrendezési eljárás alatt korlátozza, illetve harmadik személyek jogát – különösen, de nem állnakkizárólag szabadalmi jogát, szerzői jogát – nem sérti. Az Alvállalkozó a harmadik személyek által esetlegesen támasztott szabadalmi vagy szerzői jogi jellegű vagy ezekhez hasonló jogvédelem alá tartozó jogosultságokkal összefüggő igényektől vagy követelésektől a Megrendelőt teljes mértékben mentesíti, és ezen igényeknek, illetve követeléseknek az Alvállalkozó köteles eleget tenni, a Megrendelő ezzel kapcsolatos felelőssége kizárt.
21.7. Az Alvállalkozó az általa a Szerződés teljesítése során átadott tervek, rajzok, műszaki dokumentumok tekintetében kijelenti, hogy ezen szerzői jogi védelem alá tartozó művek tekintetében a felhasználási jog felett rendelkezik, és a jelen szerződés érvényességéhez Megrendelő részére térben és időben nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulásakorlátozott, valamennyi felhasználási módra kiterjedő kizárólagos felhasználási jogot biztosít. A felhasználási jog ellenértéke (felhasználási díj) az Alvállalkozói díjban benne foglaltatik.
17.521.8. Felek megállapodnakAz Alvállalkozó a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg Szerződés alapján a közöttük teljesítéséhez szükséges anyagok, eszközök, berendezések tekintetében megfelelő és átruházható tulajdonjoggal rendelkezik. Alvállalkozó saját sub-alvállalkozójával, beszállítójával, közreműködőjével a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli Szerződés teljesítéséhez kötendő szerződésekben tulajdonjog fenntartást nem alkalmaz. A Megrendelő részére átadott – azaz az építési területre vagy szóbeli megállapodás hatályát vesztiegyéb munkaterületre leszállított –, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak teljesítéséhez szükséges anyagok, eszközök, berendezések tulajdonjoga az irányadóképítési területre történő leszállítással száll át Megrendelőre.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni21.9. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó Szerződést módosítani kizárólag írásban, a Felek cégszerű aláírási joggal rendelkező képviselői által aláírt, kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényesmódosítási szándékot tartalmazó nyilatkozattal lehet. A módosítások a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik. A Felek közötti írásos kapcsolattartás, szóbeli megállapodások, egyeztetések, ráutaló magatartás stb. nem jelentik a Szerződés módosítását.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.821.10. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek Szerződés hatálybalépésével – a jelen szerződés elválaszthatatlan részét Szerződés mellékletét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) dokumentumok kivételével – hatályukat vesztik a Szerződés tárgyával kapcsolatban a Felek között létrejött jelen szerződés,keletkezett előkészítő iratok, egyeztetések, szóbeli vagy írásos megállapodások.
b) 21.11. Ha a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) Szerződés bármely része érvénytelen, vagy végrehajthatatlan, vagy ilyenné válik, ez nem érinti a közbeszerzési eljárás dokumentációjaSzerződés többi rendelkezésének érvényességét. Ebben az esetben a Felek kötelesek a Szerződést akként módosítani, hogy az érvénytelen rendelkezések helyett az eredeti szerződéses akaratukkal és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) Szerződés többi részében foglaltakkal összhangban levő érvényes rendelkezéseket fogadnak el. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, amikor a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítikSzerződés végrehajtása során értelmezési, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítéstszabályozási hézagra derül fény.
17.921.12. A jelen szerződésben Felek a vitás jogi és szakmai kérdéseket elsősorban békés úton rendezik. A Felek közötti vita nem szabályozott kérdésekre jogosítja fel az Alvállalkozót a munkák leállítására, felfüggesztésére, nem adhatnak alapot a befejezési határidő módosítására. Ezen vitás kérdéseket a Felek megkísérlik megegyezéssel rendezni.
21.13. Az AÁSZF-ben és a Szerződésben nem érintett kérdésekben a magyar jog, így különösen a Ptk. rendelkezései, továbbá az egyéb vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások, szabványok az irányadóak.
21.14. Xxxxx XXXXX 2023.04.26. napjától (mint elfogadás és kiadás napjától) annak módosításáig vagy visszavonásig hatályos Budapest, a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak2023. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:... .................................................................. .......................................................................
Appears in 1 contract
Záró rendelkezések. 17.129.1. A Felek kifejezetten úgy állapodnak megközött a jelen Szerződést megelőzően létrejött minden megegyezést és megállapodást a Felek a jelen Szerződésben egyesítenek, mely önmagában teljes körűen és átfogóan tartalmazza megállapodásaikat. A Felek a jelen Szerződést teljes körű vizsgálat után kötik meg úgy, hogy egyik Fél sem hagyatkozik semmilyen olyan kijelentésre, nyilatkozatra, jogszavatosságra a Kivitelező másik Fél részéről, amelyet a jelen Szerződés ne tartalmazna. A jelen Szerződés az aláíró Felekre, azok jogutódaira, személyes képviselőire és engedményeseire kötelező érvényű. A jelen Szerződés és a Bérbeadó által az Irodaházra megállapított szabályzatok közötti bármely eltérés esetén a Szerződés az irányadó.
29.2. Ha a jelen Szerződés bármely feltétele vagy rendelkezése, vagy annak bármely személyre vagy körülményre való alkalmazása – bármely mértékben – érvénytelenné vagy végrehajthatatlanná válik, az a jelen Szerződés egyéb rendelkezéseit, valamint az érintett feltételnek vagy rendelkezésnek más személyekre és körülményekre való alkalmazását nem jogosult arraérinti, és a jelen Szerződés minden egyes feltétele és rendelkezése a jogszabályok által megengedett legteljesebb mértékben változatlanul érvényben marad és végrehajtandó. Ez esetben a Felek jóhiszemű tárgyalásokat folytatnak egymással annak érdekében, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéveSzerződést akként módosítsák, hogy a Felek ugyanabban a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték helyzetben (vagy ahhoz a lehető legközelebbi helyzetben) legyenek, amelyben akkor lettek volna, ha a fenti érvénytelenség vagy végrehajthatatlanság nem fordul elő.
17.329.3. Felek kijelentikBármely, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek Szerződésben nem rendezett kérdésre a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezmagyar jogszabályok rendelkezései irányadóak.
17.429.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük másik Fél kifejezett írásbeli jóváhagyása nélkül sem ők, sem vezetőik, tisztségviselőik, munkavállalóik nem hoznak közvetlenül vagy közvetve harmadik személyek tudomására olyan információt, amely a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát vesztiSzerződés szerződéses feltételeire vonatkozik. Tekintettel arra, és hogy Bérlő autonóm közigazgatási szerv, Bérbeadó tudomásul veszi, hogy üzleti titok címén nem tagadhatja meg a jogviszonyukban tájékoztatást a jelen szerződésben foglaltak bérleti előszerződés lényeges tartalmáról. Bérbeadó jelen előszerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy nem minősül üzleti titoknak az irányadókaz adat, amelynek megismerését, vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli. Szerződő Xxxxx előtt ismeretes, hogy az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. § (9) bekezdése szerint az Állami Számvevőszék az államháztartás alrendszereiből finanszírozott beszerzések és az államháztartás alrendszereinek vagyonát érintő szerződések tekintetében ellenőrzési jogosultsággal bír.
17.629.5. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik A csatolt Mellékletek a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állniSzerződés elválaszthatatlan szerves részét képezik.
29.6. A jelen szerződésből fakadó Szerződés nem módosítható, egészíthető ki vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó szüntethető meg szóban és a jelen Szerződésben foglalt bármely rendelkezés nem tekinthető lemondottnak vagy módosítottnak, kivéve azon Fél kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényeshozzájárulása alapján, akivel szemben az adott lemondást vagy módosítást érvényesíteni kívánják.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.929.7. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre Szerződést a Felek 8 egymással mindenben megegyező, egyenként 36 oldalból álló, magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos nyelvű eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti megírják alá.
29.8. A Felek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:Bérleti Szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt elolvasás és egyező értelmezés után helybenhagyólag aláírták.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés
Záró rendelkezések. 17.111.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak megA szerződő felek a jelen szerződés teljesítése során egymás jogos gazdasági érdekeinek szem előtt tartásával, a szerződésszerű teljesítés elsődleges figyelembevételével járnak el. E szerződés értelmezésével, hatályosulásával, alkalmazásával, módosításával kapcsolatban felmerülő esetleges jogvitáikat szerződő felek elsősorban békés úton rendezik. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, a szerződő felek a vitás kérdések eldöntésére a Megrendelő székhelye szerinti bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
11.2. A szerződésben foglalt műszaki tartalom, díj vagy egyéb vállalási feltétel megváltoztatására irányuló szándék esetén a szerződést a Xxxxx csak közös megegyezéssel, a Kbt. 141. §-ában foglaltak szerint, írásban módosíthatják.
11.3. Szerződő felek magukra nézve kötelezőnek fogadják el, hogy a Kivitelező Kbt. és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény szerinti illetékes ellenőrző szervezetek feladat- és hatáskörüknek megfelelően a közbeszerzési eljárásokat és az azok alapján megkötött szerződések teljesítését rendszeresen ellenőrizhetik, és hogy részükre a jogszabály szerinti információ megadása üzleti titokra való hivatkozással nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnaktagadható meg.
17.211.4. Ha A jelen megbízási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érintiPtk. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5Kbt. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak hatályos rendelkezései az irányadók.
17.611.5. Ha bármelyik Fél egy A Szerződés teljesítése során keletkező bármilyen szellemi alkotáshoz fűződő (szerzői jogi, iparjogvédelmi stb.) jog a Megrendelő kizárólagos tulajdonát képezi, a vagyoni jogok a Megrendelőt illetik meg, aki ezeket (fel)használhatja, közzéteheti, továbbadhatja, vagy több esetben nem ragaszkodik belátása szerint átengedheti, módosíthatja átruházhatja földrajzi vagy bármely más korlát nélkül. A vagyoni jogok ellenértékét a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve felek a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állnirögzített díj megfizetésével kiegyenlítettnek tekintenek. A Szerződő felek jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat szerződést elolvasás és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteniértelmezés után, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag négy (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy4) egymással teljesen azonos eredeti megegyező példányban készültírták alá, amelynek minden oldalát amelyből három (3) példány a felek képviselői kézjegyükkel láttak elMegrendelőt, és amelyből egy (1) példány a feleket kettő-kettő példány Vállalkozót illeti meg. A jelen E szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:tizenhárom (13) számozott oldalból, továbbá 3 db mellékletből áll.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Záró rendelkezések. 17.1. Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a Kivitelező Vállalkozó nem jogosult arra, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházza, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen:
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező Vállalkozó által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 17.11.) A Vállalkozó képviselője jelen szerződés cégszerű aláírásával polgári jogi és büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pont b) és c) alpontjában meghatározott, az átlátható szervezetre vonatkozó rendelkezéseket ismeri, és e rendelkezések ismeretében nyilatkozza, hogy az általa képviselt szervezet átlátható szervezetnek minősül. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. § (6) bekezdésben és az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 50. § (1a) bekezdésben foglaltak szerint a Megrendelő a kiadási előirányzatai terhére csak átlátható szervezettel köthet érvényesen visszterhes szerződést, illetve létrejött ilyen szerződés alapján csak átlátható szervezet részére teljesíthet kifizetést. A Vállalkozó a nyilatkozatában foglaltak változása esetén arról haladéktalanul köteles a Megrendelőt tájékoztatni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött visszterhes szerződést a Megrendelő felmondja vagy - ha a szerződés teljesítésére még nem került sor - a szerződéstől eláll.
2.) Felek között a szerződés teljesítésével kapcsolatos valamennyi közlés, kérés vagy beleegyezés csak írásban – építési naplóbejegyzés, a másik félhez intézett levél, vagy telefax útján – érvényes és hatályos. A vállalkozási szerződést felek csak az arra irányuló közös megegyezésükkel, írásban, a Kbt. 141. §-ára figyelemmel módosíthatják.
3.) Szerződő felek megállapodnak abban, hogy egyik fél sem felelős, illetve vétkes a jelen szerződésben foglalt kötelezettségek késedelmes teljesítéséért, amelyet vis maior okozott. Vis maior alatt értendő minden olyan dolog, illetve esemény, amelynek oka a felek rendelkezési jogán és rendelkezésén kívül esik, előre nem látható, elkerülhetetlen, és amelynek megakadályozása független az érdekelt felek akaratától. Vis maior bekövetkezése estén az erre hivatkozó fél köteles a másik felet haladéktalanul értesíteni és egyidejűleg javaslatot tenni az ennek folytán bekövetkezett késedelem kiküszöbölésére. Felek kifejezetten úgy állapodnak nem tekintik vis maiornak valamelyik fél átalakulását, felszámolását, illetve fizetésképtelenségét.
4.) A sérelmet szenvedett fél jogosult elállni a szerződéstől, ill. azt felmondani másik fél szerződésszegése esetén, ha nem áll érdekében a teljesítés. A jelen szerződésben súlyos szerződésszegésként megjelölt bármely magatartás vagy mulasztás tanúsítása az érdekmúlás bekövetkezését önmagában megalapozza.
5.) Súlyos szerződésszegésnek minősül Vállalkozó részéről • Vállalkozó a teljesítéssel kapcsolatos bármely kötelezettségét akként szegi meg, hogy az előírt minőségben, vagy határidőre való teljesítés nem valószínű, • Vállalkozó alapos ok nélkül munkavégzést felfüggeszti (legalább 15 napra), • a Kivitelező Vállalkozó ellen az illetékes bíróság jogerős végzése alapján felszámolási eljárás indul; • a Vállalkozó végelszámolás iránti kérelme (amennyiben gazdasági társaságról van szó) a cégbíróságnál benyújtásra került; • a Vállalkozóval szemben az illetékes cégbíróság előtt megszűntetési, törlési eljárás indul, • a Vállalkozó a Vállalkozási Szerződésben megjelölt teljesítési határidőt 30 napot meghaladóan elmulasztja, • Vállalkozó a Szerződésben foglalt bármely egyéb kötelezettségének nem tesz eleget, és emiatt a Szerződés feljogosítja a Megrendelőt a felmondásra vagy az elállásra, • Vállalkozó környezetvédelmi, hulladékelszállítási kötelezettségét megszegi, • az előírt felelősségbiztosítás – annak jelen szerződésben foglalt hatálya alatt - bármely okból megszűnik, és a megszűnés napját követő 3 banki napon belül legalább azonos tartalommal újabb az előírásoknak megfelelő biztosítási jogviszony nem áll fenn azzal, hogy ez csak akkor elfogadható, ha egyebekben az új biztosítás hatálybalépése előtt keletkezett károkra is biztosított az eredményes igényérvényesítés lehetőség, • jogszabályon alapuló egyéb felmondási vagy elállási okok fennállnak.
6.) A Vállalkozónak a fenti .5. pont szerinti esetekben csak a már elvégzett munkák elszámolására lehet igénye.
7.) A Megrendelő köteles a szerződést felmondani, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a szerződő fél tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból.
8.) Megrendelő a szerződést felmondhatja ha: • feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni; • Vállalkozó nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy az Vállalkozó személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt. 139. §-ban foglaltaknak; vagy • az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis.
9.) A Vállalkozó jogosult arrajelen Szerződéstől való elállásra, ha Megrendelő – neki felróhatóan – • a munkaterület átadási kötelezettségét a következményekre történő figyelmeztetés ellenére, a felszólítás átvételétől számítva is 15 napot meghaladóan elmulasztja. • a számlát – felszólítás ellenére – sem fizeti meg, vagy • egyébként Vállalkozó tevékenységét lehetetlenné teszi.
10.) Szerződő felek képviseletében eljáró személyek kijelentik, hogy jelen vállalkozási szerződés aláírásához a szükséges felhatalmazással rendelkeznek, valamint a szerződés hatálybalépéséhez további jogcselekményre szükség nincs.
11.) A szerződés megszűnése esetén a díjazásra, a Szerződő felek közötti elszámolásra a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény vonatkozó rendelkezései, valamint egyéb vonatkozó jogszabályok alkalmazandók.
12.) Szerződő felek a szerződés kapcsán felmerülő vitás ügyeiket kötelesek elsősorban tárgyalás útján rendezni. Arra az esetre, ha a tárgyalások Szerződő felek között nem vezetnek eredményre, úgy Szerződő felek a megbízási szerződésből származó, illetve a teljesítés kapcsán létrejött valamennyi jogviszonyukra értékhatártól függően kikötik a Zalaegerszegi Járásbíróság, illetve az Zalaegerszegi Törvényszék kizárólagos illetékességét.
13.) Szerződő felek rögzítik, hogy a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaszerződésben szereplő, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnak.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnekmegnevezésére (típusára), feltévetárgyára, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.3. Felek kijelentikkötő felek nevére, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxx, továbbá rendelkeznek a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazássalértékére, valamint ezen adatok változásaira vonatkozó valamennyi adat – az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhez.
17.4információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. Felek kijelentik továbbá, hogy csőd- és felszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt nem állnak, évi CXII. törvénynek és a jelen közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével kapcsolatos szabályokról szóló 44/2003. (XI.28.) EMJV Kgy. rendeletnek megfelelően – nyilvános és ilyenként a Megrendelő részéről nyilvánosságra hozandó. Jelen vállalkozási szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása.
17.5. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg a közöttük a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát veszti, és a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak az irányadók.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan csak annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.7. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a magyar jog, különösen a Ptk., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát a felek képviselői kézjegyükkel láttak el, és amelyből a feleket kettő-kettő példány illeti meg. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek– alább felsorolt - mellékletekkel együtt érvényes:
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 17.19.1. Jelen szerződés csak írásban, tehát kétoldalú jogügylettel módosítható és egészíthető ki. Szóbeli módosítás, nyilatkozat érvénytelen.
9.2. Felek kifejezetten úgy állapodnak megképviselői jelen szerződés aláírásával kijelentik, hogy a Kivitelező nem jogosult arraképviseleti, hogy aláírási joggal rendelkeznek a jelen szerződésen alapuló jogait és/vagy kötelezettségeit átruházzaszerződésben szerződő felek képviselőiként, engedményezze vagy megterhelje, arra azonban joga van, hogy a már ténylegesen elkészült munkák ellenértékét képező számlaköveteléseit engedményezze vagy átruházza, feltéve, hogy e követelések Megrendelő által tett teljesítésigazoláson alapulnakjogosultak a Xxxxx nevében kötelezettséget vállalni és jelen szerződést aláírni.
17.2. Ha a jelen szerződés bármely rendelkezése a hatályos jogszabályok alapján semmisnek, vagy megtámadás folytán érvénytelennek bizonyulna, úgy az a szerződés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rész helyébe automatikusan a hatályos jogszabályi rendelkezések lépnek, feltéve, hogy a Felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
17.39.3. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződést aláíró képviselőik jogszerűen képviselik az adott szerződő Xxxxxszerződés feltételeinek rögzítése és aláírása során nem hallgattak el egymás elől olyan tényt vagy körülményt, továbbá rendelkeznek amely a jelen szerződés aláírásához szükséges felhatalmazással, valamint az ügydöntő szerveik hozzájárulásával bírnak a jelen szerződés megkötéséhezjogszerűségét érintené.
17.49.4. Felek kijelentik továbbárögzítik, hogy csőd- és felszámolási amennyiben a Szerződés bármely kikötése bíróság rendelkezése, vagy adósságrendezési eljárás alatt jogszabályváltozás miatt érvénytelennek bizonyulna, úgy ez a szerződés egyéb rendelkezéseinek érvényességét nem állnak, és a jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulásaérinti. Felek az érvénytelenség miatt kiesett rendelkezést az annak tartalmához lehető legközelebb álló érvényes rendelkezéssei pótolják.
17.59.5. Felek megállapodnakA Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 328. § alapján a Megbízott jogosult a megbízási díj követelését szerződéssel másra átruházni (engedményezés). Az engedményezésről a Megbízót értesíteni kell; a Megbízó az értesítésig a Megbízottnak jogosult és köteles teljesíteni. Ha a Megbízott az engedményezés tényéről a Megbízót írásban értesítette, hogy a jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg Megbízó. az értesítés után csak az új jogosultnak (engedményes) teljesíthet; a közöttük Megbízottól származó értesítés esetén a jelen szerződés tárgyában korábban létrejött bármilyen írásbeli vagy szóbeli megállapodás hatályát vesztiMegbízó követelheti az engedményezés megtörténtének igazolását. Ennek hiányában csak a saját veszélyére teljesíthet a Megbízó annak, aki engedményesként fellépett. A Ptk. 329. § alapján a Megbízó az engedményessel szemben érvényesítheti azokat a kifogásokat és beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket is, amelyek a jogviszonyukban a jelen szerződésben foglaltak Megbízottal szemben az irányadókértesítéskor már fennállt jogalapon keletkeztek.
17.6. Ha bármelyik Fél egy vagy több esetben nem ragaszkodik a jelen szerződés feltételeinek szigorú teljesítéséhez, illetve a jelen szerződésben meghatározott valamely jog, jogorvoslat vagy választás gyakorlásához, az nem jelenti azt, hogy ugyan annak a feltételnek a jövőbeni teljesítéséről, vagy ugyan azon jog jövőbeni gyakorlásáról is le fog mondani, vagy a követeléseitől el fog állni. A jelen szerződésből fakadó vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jogról történő lemondás csak erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes.
17.79.6. Felek a szerződés teljesítése során kötelesek jóhiszeműen, egymással együttműködve eljárni, tiszteletben tartani a jelen szerződésből adódó jogokat és kötelezettségeket, továbbá megtenni a jelen szerződés céljának eléréshez szükséges valamennyi indokolt és szükséges lépést, továbbá kerülni a joggal való visszaélés eseteit.
17.8. A következő megállapodásokat és nyilatkozatokat úgy kell tekinteni, mint amelyek a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező dokumentumok, és amelyek együttesen olvasandók és értelmezendők, nevezetesen
a) a Felek között létrejött jelen szerződés,
b) a közbeszerzési eljárást megindító felhívás,
c) a közbeszerzési eljárás dokumentációja, és a részét képező közbeszerzési műszaki leírás,
d) a Kivitelező által tett nyertes ajánlat [a továbbiakban a)-d) együttesen: jelen szerződés] Az előbb említett dokumentumok egymást kiegészítik, és kölcsönösen magyarázzák, de kétértelműség és eltérések esetén a szerződés értelmezése szempontjából a fenti dokumentumok jelen pontban rögzített sorrendje irányadó. Amennyiben a fenti dokumentumok alapján az ellentmondás nem oldható fel, akkor a Megrendelő nyilatkozata az irányadó, a továbbiakban ennek alapján kell elvégezni a teljesítést.
17.9. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre kérdésekben a magyar jogmindenkor hatályos Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit és az irányadó hatályos jogszabályokat és előírásokat tekintik irányadónak
9.7. Felek megállapodnak abban, különösen hogy a Ptkszerződés alapján vagy azzal kapcsolatban közöttük felmerülő bármilyen nézeteltérést vagy vitát lehetőleg békés úton közvetlen tárgyalás alapján rendeznek., a Kbt., valamint az építőipari kivitelezésre vonatkozó jogszabályok irányadóak
9.8. Jelen szerződés … (…) számozott oldalból áll, és 4 (négy) egymással teljesen azonos mindenben megegyező eredeti példányban készült, amelynek minden oldalát amelyből 3 példány a felek képviselői kézjegyükkel láttak elMegbízót, és amelyből l példány a feleket kettő-kettő példány Megbízottat illeti meg.
9.9. A Xxxxxxx tanúsításaként Xxxxx jelen szerződést akaratuk kölcsönös és egybehangzó kifejezéseként - a szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:áttanulmányozása, értelmezése és megétiése után -, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá.
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Szerződés