Common use of A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei Clause in Contracts

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 5 contracts

Samples: Insurance Product Information, Insurance Product Information, Insurance Product Information

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét részét- a Biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban tett hozzájárulása alapján- áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 5 contracts

Samples: Biztosítási Terméktájékoztató, Biztosítási Terméktájékoztató, Biztosítási Terméktájékoztató

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles (1) A csoportos biztosítási szerződés díjának megfizetésére a szerződő kö- teles, valamint szintén a szerződő köteles a csoportos biztosítási szerződésekkel szerződés- sel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint . (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a A csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat szerződés havi díját a Biztosítottakat, akikre az szerződő fizeti meg a biz- tosító részére. A biztosító részére megfizetett havi biztosítási díjnak a biz- tosítottra jutó arányos részét a szerződő – a biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, felhatalmazás alapján – áthárítja a biztosítottra. (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank szerződő és a Biztosított biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók biztosító által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges szüksé- ges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. (4) A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank szerződő és a Biztosított köteles biztosított kö- teles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülménytkörül- ményt, adatot a Biztosítókkal biztosítóval írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie ismer- nie kellett. A Biztosítók biztosító írásban közölt feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő meg- felelő válaszokkal a fél szerződő és a biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti szerződő, illetve a közlési kötelezettség megsértésétbiztosított köteles a lényeges körül- mények változását (pl. a biztosított nyugdíjba vonulása) a biztosí- tónak írásban bejelenteni a változás bekövetkezésétől számított 15 napon belül. 4.5. (5) A Biztosítók közlésre vagy változásbejelentésre irányuló kötelezettség meg- sértése esetén a szolgáltatás jogalapjának megállapításához biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha: a. bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a közölt adatokat ellenőrizhetikbiztosító a szerző- déskötéskor (az egyes biztosítottak esetén a 7.§-ban megjelölt időpontban) ismerte, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és vagy az nem hatott közre a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.ese- mény bekövetkezésében;

Appears in 3 contracts

Samples: Mentőöv Életszínvonal Biztosítás, Mentőöv Életszínvonal Biztosítás, Mentőöv Életszínvonal Biztosítás

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank Provident köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel szerződéssel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint vala- mint (2) a Biztosítók Biztosító által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról vál- tozásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak Biztosítónak megfizetni (a Bank Provident az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank Provident részére megfizetni a biztosítási biz- tosítási díj áthárított, rá jutó esedékes részét. 4.3. A Bank Provident és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének kötelezettségé- nek eleget tenni, valamint a Biztosítók Biztosító által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően megfe- lelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank Provident és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal Biztosítóval írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő meg- felelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók Biztosító a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetikellenőrizheti, saját orvosuk orvosa által vizsgálatot kezdeményezhetnekkezdeményezhet. 4.6. A Biztosítók kötelesek Biztosító köteles a tudomásukra tudomására jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként biztosítási titok- ként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank Pro- vident és a Biztosító(k) módosíthatják Biztosító jogosult módosítani az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának jogviszonyuk fel- mondásának joga illeti meg (ld. 8.2 8.1 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra jogvi- szonyukra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 2 contracts

Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítási Feltételek, Csoportos Hitelfedezeti Biztosítási Feltételek

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles a (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét részét- a Biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban tett hozzájárulása alapján- áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 2 contracts

Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítási Feltételek, Group Credit Insurance Terms

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel szerződéssel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók Biztosító által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, gyakorol (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak Biztosítónak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét részét- a Biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban tett hozzájárulása alapján- áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók Biztosító által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal Biztosítóval írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók Biztosító a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetikellenőrizheti, saját orvosuk orvosa által vizsgálatot kezdeményezhetnekkezdeményezhet. 4.6. A Biztosítók kötelesek Biztosító köteles a tudomásukra tudomására jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A csoportos biztosítási szerződéshez csatlakozott Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony jogviszonyuk felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 8.1 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra jogviszonyukra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 2 contracts

Samples: Biztosítási Terméktájékoztató, Biztosítási Terméktájékoztató

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.15.1. A csoportos biztosítási szerződés első díjának megfizetésére az OTP Bank Nyrt. mint fő-szerződő köteles, valamint szintén az OTP Bank Nyrt. köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel szerződéssel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok jognyi- latkozatok megtételére, valamint (2) . 5.2. A csoportos biztosítási szerződés havi díját az érintett szerződő fizeti meg a Biztosítók biztosító részére. A biztosító részére megfizetett havi biztosítási díj- nak a biztosítottra jutó arányos részét az érintett szerződő – a biztosított által hozzá intézett jognyilatkozatokról a csatlakozási nyilatkozatban adott felhatalmazás alapján – áthárítja a biztosítottra. 5.3. Az érintett szerződő és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók biztosító által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges szük- séges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.45.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank szerződő és a Biztosított köteles biztosított köte- les a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal biztosítóval írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók biztosító írásban közölt feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal írásbeli vá- laszokkal az érintett szerződő és a fél biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában szerződő, illetve a biztosított köteles a lényeges körülmények változását (pl. a hitelszerződés tartalmának vagy összegének megvál- toztatása, a biztosított nyugdíjba vonulása) a biztosítónak írásban be- jelenteni a változás bekövetkezésétől számított 15 napon belül. 5.5. A közlésre vagy változásbejelentésre irányuló kötelezettség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem jelenti áll be, kivéve, ha: a. bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a biztosító a szerző- déskötéskor (az egyes biztosítottak esetén a 7.2. pontban meg- jelölt időpontban) ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítá- si esemény bekövetkezésében; b. a csoportos biztosítási szerződés megkötésétől, az egyes biztosí- tottak esetén a 7.2. pontban megjelölt időponttól a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eltelt. 5.6. Ha a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértésétmegsértése csak egyes szerződőkkel, illetve biztosítottakkal összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló köte- lezettség megsértésére a többi személy esetén nem hivatkozhat. 4.55.7. A Biztosítók közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egy- aránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivat- kozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biz- tosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy beje- lentésre köteles lett volna. 5.8. Ha a biztosító a szerződéskötést (az egyes biztosítottak esetén a 7.2. pontban megjelölt időpontot) követően szerez tudomást a szer- ződéskötéskor (a csatlakozási nyilatkozat megtételekor) már fenn- állt lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a csoportos biz- tosítási szerződés (biztosított esetén a rá vonatkozó biztosítási jog- viszony) fennállásának az első öt évében gyakorolhatja. 5.9. Az 5.7. és az 5.8. pont rendelkezéseit a szerződésben meghatá- rozott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kö- telezettség megsértésének következményeire is megfelelően alkal- mazni kell. A biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyit- va álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét követő napon kezdődik. 5.10. A biztosító a szolgáltatás jogalapjának megállapításához megállapítása céljából jogosult a vele közölt adatokat ellenőrizhetikadatok ellenőrzésére, saját orvosuk által és ezért a biztosított egészségi állapotával kapcsolatban kérdéseket tehet fel és/vagy orvosi vizsgálatot kezdeményezhetnekkérhet. A bizto- sított az elvégzett vizsgálatok eredményeit az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény értelmében az egészségügyi szolgáltatónál megismerheti. 4.65.11. A Biztosítók kötelesek biztosító köteles a tudomásukra tudomására jutott adatokat megőrizni és a biz- tosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben foglaltak szerint biztosítási titokként kezelni. 4.75.12. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit biztosítottat kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rá vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának fel- mondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont9.1.–9.2. pontok). 4.9. A Biztosítottakat biztosítottat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) ille- ti meg a. a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) vagy b. a biztosítotti rá vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga. A biztosított a csoportos biztosítási szerződésbe szerződő félként nem léphet be.

Appears in 2 contracts

Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás, Gb635 Jelű Törlesztési Biztosítás

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét részét- a Biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban tett hozzájárulása alapján- áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Product Information

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.15.1. A Bank köteles (1) Csoportos Szerződés díjának megfizetésére közvetlenül a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) Biztosító felé a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra)Szerződő köteles. 4.25.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint vala­ mint a Biztosítók Biztosító által feltett, a biztosítás biztosítási fedezetelvállalása szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.45.3. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal Biztosítóval írásban közölni, amelyeket ismert ismer vagy ismernie kellett. A Biztosítók Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének kötele­ zettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.55.4. A Biztosítók Biztosító a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnekellenőrizheti. 4.65.5. A Biztosítók kötelesek Biztosító kockázat­elbírálást nem alkalmaz. 5.6. A Biztosított köteles a tudomásukra biztosítás elvállalása szempontjából lénye­ ges körülmények változását a Biztosítónak tizenöt (15) napon belül írásban bejelenteni. Lényegesnek tekinthető mindaz a körülmény, amelyre vonatkozóan a Csatlakozási Nyilatkozaton, a Kiterjesztő Nyilatkozaton, a Csomagváltó Nyilatkozaton, illetve az írásbeli, vagy elektronikus úton küldött visszaigazoláson adat szerepel, akár kérdésre válaszolva, akár nyilatkozatként, ideértve különösen a Biztosított lakhelyében, illetve a kockázatviseléssel érintett ingatlan tulajdonviszonyaiban bekövetkezett változás. 5.7. A Biztosító köteles a tudomására jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben Biztosítási Törvényben foglaltak szerint biztosítási titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Csoportos Biztosítási Szerződés

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles a (1) a csoportos 1)csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét részét- a Biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban tett hozzájárulása alapján- áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Kölcsönszerződés

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.13.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel szerződéssel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók Biztosító által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.23.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a rá vonatkozó biztosítási díj áthárított, rá jutó részétjogviszony díjának megfizetésére. 4.33.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók Biztosító által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.43.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal Biztosítóval írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.53.5. A Biztosítók Biztosító a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetikellenőrizheti, saját orvosuk orvosa által vizsgálatot kezdeményezhetnekkezdeményezhet. 4.63.6. A Biztosítók kötelesek Biztosító köteles a tudomásukra tudomására jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.73.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.83.8. A csoportos biztosítási szerződéshez csatlakozott Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 7.1 pont). 4.93.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Fogyasztási Kölcsön

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.15.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel szerződéssel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét díj összegét áthárítja a BiztosítottraTörlesztő Számla tulajdonosára). 4.25.2. A Biztosított kölcsönszerződéshez kapcsolódó Törlesztő Számla tulajdonosa köteles a Bank részére megfizetni a csoportos biztosítási díj áthárított, rá jutó részétszerződéshez csatlakozott Biztosított(ak)ra vonatkozóan a Bank által áthárított biztosítási díjat (a díjfizetésre vonatkozó részletes rendelkezéseket ld. a 10. §-ban). 4.35.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.45.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetén a Biztosító(k) szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a Biztosított csatlakozásakor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. 4.55.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.65.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. tv.-ben (továbbiakban: Bit.) foglaltak szerint titokként kezelni. 4.75.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosítók módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.85.8. A Biztosítottakat kizárólag a saját biztosítotti jogviszony jogviszonyuk felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 9.2 pont). 4.95.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra jogviszonyukra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Product Information

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben szerződés- ben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a rá vonatkozó biztosítási díj áthárított, rá jutó részétjogviszony díjának megfizetésére. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő megfe- lelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség kötele- zettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ada- tokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási biz- tosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Bizto- sító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának fel- mondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának módosításá- nak és/vagy (3) a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Biztosítási Terméktájékoztató

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárítottrá jutó, rá jutó áthárított részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A csoportos biztosítási szerződésekbe Biztosítottként belépett Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottként belépett egyes Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (32) a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Product Information

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles a (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat jognyi- latkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a rá vonatkozó biztosítási díj áthárított, rá jutó részétjogviszony díjának megfizetésére. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltettfel- tett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából szem- pontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal válaszok- kal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk orvo- suk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Group Credit Insurance Terms

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.15.1. A Bank köteles (1) Csoportos Szerződés díjának megfizetésére közvetlenül a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) Biztosító felé a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra)Szerződő köteles. 4.25.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók Biztosító által feltett, a biztosítás biztosítási fedezetelvállalása szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.45.3. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal Biztosítóval írásban közölni, amelyeket ismert ismer vagy ismernie kellett. A Biztosítók Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.55.4. A Biztosítók Biztosító a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnekellenőrizheti. 4.65.5. A Biztosítók kötelesek Biztosító kockázat-elbírálást nem alkalmaz. 5.6. A Biztosított köteles a tudomásukra biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülmények változását a Biztosítónak tizenöt (15) napon belül írásban bejelenteni. Lényegesnek tekinthető mindaz a körülmény, amelyre vonatkozóan a Csatlakozási Nyilatkozaton, a Kiterjesztő Nyilatkozaton, a Csomagváltó Nyilatkozaton, illetve az írásbeli, vagy elektronikus úton küldött visszaigazoláson adat szerepel, akár kérdésre válaszolva, akár nyilatkozatként, ideértve különösen a Biztosított lakhelyében, illetve a kockázatviseléssel érintett ingatlan tulajdonviszonyaiban bekövetkezett változás. 5.7. A Biztosító köteles a tudomására jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben Biztosítási Törvényben foglaltak szerint biztosítási titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Group Insurance Agreement

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a rá vonatkozó biztosítási díj áthárított, rá jutó részétjogviszony díjának megfizetésére. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Biztosítási Terméktájékoztató

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.13.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel szerződéssel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók Biztosító által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, gyakorol (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak Biztosítónak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét részét- a Biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban tett hozzájárulása alapján- áthárítja a Biztosítottra). 4.23.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. . 4.33.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók Biztosító által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.43.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal Biztosítóval írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.53.5. A Biztosítók Biztosító a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetikellenőrizheti, saját orvosuk orvosa által vizsgálatot kezdeményezhetnekkezdeményezhet. 4.63.6. A Biztosítók kötelesek Biztosító köteles a tudomásukra tudomására jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.73.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.83.8. A csoportos biztosítási szerződéshez csatlakozott Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 7.1 pont). 4.93.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Biztosítási Terméktájékoztató

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárítottrá jutó, rá jutó áthárított részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A csoportos biztosítási szerződésekhez Biztosítottként és szerződő félként egyaránt csatlakozott Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottként és szerződő félként egyaránt csatlakozott egyes Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (32) a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Bank Loan Agreement

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles a (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a rá vonatkozó biztosítási díj áthárított, rá jutó részétjogviszony díjának megfizetésére. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítási Feltételek

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.13.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel szerződéssel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok jognyilat- kozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók Biztosító által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a BiztosítottakatBizto- sítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.23.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a rá vonatkozó biztosítási díj áthárított, rá jutó részétjogviszony díjának megfizetésére. 4.33.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók Biztosító által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.43.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása elválla- lása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal Biztosítóval írásban közölnikö- zölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.53.5. A Biztosítók Biztosító a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetikellenőrizheti, saját orvosuk orvosa által vizsgálatot kezdeményezhetnekkezdeményezhet. 4.63.6. A Biztosítók kötelesek Biztosító köteles a tudomásukra tudomására jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak fog- laltak szerint titokként kezelni. 4.73.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.83.8. A csoportos biztosítási szerződéshez csatlakozott Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 7.1 pont). 4.93.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.,

Appears in 1 contract

Samples: Biztosítási Terméktájékoztató

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel szerződéssel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók Biztosító által hozzá intézett jognyilatkozatokról jognyi- latkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás vál- tozás hatást gyakorol, gyakorol (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak Biztosítónak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét részét- a Biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban tett hozzájárulása alapján- áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók Biztosító által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak valóság- nak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal Biztosí- tóval írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók Biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének kötele- zettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók Biztosító a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetikelle- nőrizheti, saját orvosuk orvosa által vizsgálatot kezdeményezhetnekkezdeményezhet. 4.6. A Biztosítók kötelesek Biztosító köteles a tudomásukra tudomására jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben tör- vényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják Biztosító módo- síthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A csoportos biztosítási szerződéshez csatlakozott Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony biz- tosítotti jogviszonyuk felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 8.1 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra jogviszonyukra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Biztosítási Terméktájékoztató

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.15.1. A Bank csoportos biztosítási szerződés díjának megfizetésére a szerződő kö- teles, valamint szintén a szerződő köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel szerződés- sel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a . 5.2. A csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat szerződés havi díját a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) szerződő fizeti meg a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa biz- tosító részére. A biztosító részére megfizetett havi biztosítási díjnak a Biztosítottra biz- tosítottra jutó arányos részét a szerződő – a biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban adott felhatalmazás alapján – áthárítja a Biztosítottra)biztosítottra. 4.25.3. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank szerződő és a Biztosított biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók biztosító által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges szüksé- ges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.45.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank szerződő és a Biztosított köteles biztosított kö- teles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülménytkörül- ményt, adatot a Biztosítókkal biztosítóval írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók biztosító írásban közölt feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél szerződő és a biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában szerződő, illetve a biztosított köteles a lényeges körülmények vál- tozását (pl. a hitelszerződés tartalmának vagy összegének megvál- toztatása, a biztosított nyugdíjba vonulása) a biztosítónak írásban bejelenteni a változás bekövetkezésétől számított 15 napon belül. 5.5. A közlésre vagy változásbejelentésre irányuló kötelezettség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem jelenti áll be, kivéve, ha: a. bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a biztosító a szerző- déskötéskor (az egyes biztosítottak esetén a 7.2. pontban meg- jelölt időpontban) ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítá- si esemény bekövetkezésében; b. a csoportos biztosítási szerződés megkötésétől, az egyes biztosí- tottak esetén a 7.2. pontban megjelölt időponttól a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eltelt. 5.6. Ha a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértésétmegsértése csak egyes biztosítottakkal összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség meg- sértésére a többi személy esetén nem hivatkozhat. 4.55.7. A Biztosítók közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egy- aránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivat- kozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biz- tosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy beje- lentésre köteles lett volna. 5.8. Ha a biztosító a szerződéskötést (az egyes biztosítottak esetén a 7.2. pontban megjelölt időpontot) követően szerez tudomást a szerződéskötéskor (a csatlakozási nyilatkozat megtételekor) már fennállt lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a csoportos biztosítási szerződés (biztosított esetén a rá vonatkozó biztosítási jogviszony) fennállásának az első öt évében gyakorolhatja. 5.9. A közlési kötelezettség megsértése ellenére beáll a biztosító kö- telezettsége, ha a szerződés megkötésétől (az egyes biztosítottak esetén a 7.2. pontban megjelölt időponttól) a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eltelt. 5.10. Az 5.8. és az 5.9. pont rendelkezéseit a szerződésben megha- tározott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kötelezettség megsértésének következményeire is megfelelően al- kalmazni kell. A biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyitva álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét kö- vető napon kezdődik. 5.11. A biztosító a szolgáltatás jogalapjának megállapításához megállapítása céljából jogosult a vele közölt adatokat ellenőrizhetikadatok ellenőrzésére, saját orvosuk által és ezért a biztosított egészségi állapotá- val kapcsolatban kérdéseket tehet fel és/vagy orvosi vizsgálatot kezdeményezhetnekkérhet. A biz- tosított az elvégzett vizsgálatok eredményeit az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény értelmében az egészségügyi szolgáltatónál megismerheti. 4.65.12. A Biztosítók kötelesek biztosított köteles haladéktalanul írásban jelezni a tudomásukra szerződőnek, ha nyugdíjba vonul. 5.13. A biztosító köteles a tudomására jutott adatokat megőrizni és a biz- tosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben foglaltak szerint biztosítási titokként kezelni. 4.75.14. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit biztosítottat kizárólag a Bank és rá vonatkozó biztosítási jogviszony felmon- dásának a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.99.4. pontban) illeti meg. A Biztosítottakat biztosítottat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) meg a. a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) vagy b. a biztosítotti rá vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga. A biztosított a csoportos biztosítási szerződésbe szerződő félként nem léphet be.

Appears in 1 contract

Samples: Törlesztési Biztosítási Feltételek

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles a (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét részét- a Biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban tett hozzájárulása alapján- áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított a csatlakozási nyilatkozatban tett vállalása alapján köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) Biztosító módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján.. Hatályos: 2018.05.25-től Érvényes: 2018.05.25-én illetve azt követően csatlakozott Biztosítottakra 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti rájuk vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

Appears in 1 contract

Samples: Fogyasztási Kölcsön Szerződés

A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei. 4.1. A Bank köteles (1) A csoportos biztosítási szerződés díjának megfizetésére a szerződő kö- teles, valamint szintén a szerződő köteles a csoportos biztosítási szerződésekkel szerződés- sel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint . (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a A csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat szerződés havi díját a Biztosítottakat, akikre az szerződő fizeti meg a biz- tosító részére. A biztosító részére megfizetett havi biztosítási díjnak a biz- tosítottra jutó arányos részét a szerződő – a biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, felhatalmazás alapján – áthárítja a biztosítottra. (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank szerződő és a Biztosított biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók biztosító által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges szüksé- ges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. (4) A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank szerződő és a Biztosított köteles biztosított köte- les a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal biztosítóval írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók biztosító írásban közölt feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal vála- szokkal a fél szerződő és a biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti szerződő, illetve a közlési kötelezettség megsértésétbiztosított köteles a lényeges körülmé- nyek változását (pl. a biztosított nyugdíjba vonulása) a bizto- sítónak írásban bejelenteni a változás bekövetkezésétől szá- mított 15 napon belül. 4.5. (5) A Biztosítók közlésre vagy változásbejelentésre irányuló kötelezett- ség megsértése esetén a szolgáltatás jogalapjának megállapításához biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha: a. bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a közölt adatokat ellenőrizhetikbiztosító a szerződéskötéskor (az egyes biztosítottak esetén a 7.§-ban megjelölt időpontban) ismerte, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és vagy az nem hatott közre a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.esemény bekövetkezésében;

Appears in 1 contract

Samples: Mentőöv Életszínvonal Biztosítás