A biztosító teljesítése. A biztosított életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- le, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dítását.
Appears in 13 contracts
Samples: Groupama E Lakás Biztosítás, Insurance Agreement, Groupama E Lakásbiztosítás
A biztosító teljesítése. (1) A biztosított életbenléte biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül sze- mélyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvilágosí- tásokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lebiztosító annyiban mentesül, hogy amennyiben a biztosító kötelezettsége szempontjából lé- nyeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
(2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezelték, és felhatalmazza biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatával egy- idejűleg felhatalmazhatja a biztosítótbiztosítót arra, hogy vitás esetben a közölt adatokbiztosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől illetve a szükséges biztosítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat beszerezzeközvetlenül a kezelőorvostól, vala- mint ugyanebből intézmény- től megkérje.
(3) A biztosító a célból más biztosítóvalkifizetésre kerülő biztosítási összegből, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot biztosítási ese- mény bekövetkeztéig járó, még be nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. fizetett díjak összegét levonni jogosult.
(4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – kéri:
a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta;
b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – ;
c. halotti anyakönyvi kivonat; – ;
d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyvjegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – eredményei;
e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat vizsgálat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – orvosszakértői véleménye- zések;
f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi doku- mentációkdokumentáci- ók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – véleményezések;
g. a 9. pontban 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok koc- kázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői orvosszakértői dokumentációk; – ;
h. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági gyámható- sági határozat. ;
(5) Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet kedvezményezettet terhelik, beleértve bele- értve a fentiekben 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra eljárásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátfordítását.
(6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti.
(7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszközben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást postai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.
Appears in 4 contracts
Samples: Életbiztosítási Általános Feltételek, Életbiztosítási Általános Feltételek, Életbiztosítási Általános Feltételek
A biztosító teljesítése. (1) A biztosított életbenléte biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül sze- mélyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvilágosí- tásokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lebiztosító annyiban mentesül, hogy amennyiben a biztosító kötelezettsége szempontjából lé- nyeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
(2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezelték, és felhatalmazza biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatával egy- idejűleg felhatalmazhatja a biztosítótbiztosítót arra, hogy a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, vitás esetben a biztosító kötelezettsége nem áll be. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venniáltal megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell illetve a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraeseménnyel összefüggő leleteket, illetve enyhítésére. információkat közvetlenül a kezelőorvostól, intézmény- től megkérje.
(3) A jelen pontban felsoroltakon túl biztosító a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles kifizetésre kerülő biztosítási összegből a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének biztosítási ese- mény bekövetkeztéig járó, még be nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. fizetett díjak összegét levonni jogosult.
(4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – kéri:
a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta;
b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – ;
c. halotti anyakönyvi kivonat; – ;
d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyvjegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – eredményei;
e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat vizsgálat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – orvosszakértői véleménye- zések;
f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi doku- mentációkdokumentáci- ók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – véleményezések;
g. a 9. pontban 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok koc- kázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői orvosszakértői dokumentációk; – ;
h. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági gyámható- sági határozat. .
(5) Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet kedvezményezettet terhelik, beleértve bele- értve a fentiekben 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra eljárásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátfordítását.
(6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti.
(7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszközben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást postai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.
Appears in 4 contracts
Samples: Életbiztosítási Általános Feltételek, Életbiztosítási Általános Feltételek, Életbiztosítási Általános Feltételek
A biztosító teljesítése. A biztosított életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lefeltétele, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre körül- ményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás titoktartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekintézménynek, amelyek őt kezeltékke- zelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott ju- tott egyéb körülmények ellen- őrzése ellenőrzése céljából ezektől a szükséges információkat informá- ciókat beszerezze, vala- mint valamint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval társa- dalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnakvál- nak, a biztosító kötelezettsége nem áll be. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni folytatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni töreked- ni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításárael- hárítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben feltételekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- hetikérheti: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyvjegyző- könyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményeieredményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel következményeivel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményeivizsgálat ered- ményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői orvosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációkdokumentáci- ók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezésekvéleményezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges szüksé- ges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációkorvosszakértői doku- mentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító ala- pító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet kedvezményezettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátfordítását.
Appears in 4 contracts
Samples: Groupama Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás
A biztosító teljesítése. 10.A. A biztosított életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lefeltétele, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás titoktartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekintézménynek, amelyek őt kezeltékke- zelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott ju- tott egyéb körülmények ellen- őrzése ellenőrzése céljából ezektől a szükséges információkat informáci- ókat beszerezze, vala- mint valamint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval társada- lombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be.
10.B. A biztosítottat kárenyhítési kötelezettség terheli. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. Ennek értelmében: – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni folytatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni töreked- ni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraelhá- rítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában általá- ban elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. .
10.C. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító teljesítéséhez az általános feltéte- lekben feltételekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – kérheti:
a. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – ;
b. halotti anyakönyvi kivonat; – ;
c. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyvjegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – eredményei;
d. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos következményeivel kap- csolatos a kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményeivizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – orvosszakértői véle- ményezések;
e. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi doku- mentációkdokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – véleményezések;
f. a 97. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges szüksé- ges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – orvosszakértői doku- mentációk;
x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági gyám- hatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelikkedvezményezettet ter- helik, beleértve a fentiekben az előírt orvosi orvosi- és hatósági eljá- rásokra eljárásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátfordítását.
10.D. A biztosító a szolgáltatását egyebekben az általános feltételekben és az alapbiztosítás különös feltételében rögzítettek szerint teljesíti azzal az eltéréssel, hogy a biztosító a balesetért felelős személlyel szemben meg- térítési igénye alapján nem érvényesíthet igényt, és a biztosítottat nem ter- heli állapotmegőrzési kötelezettség a biztosítási esemény bekövetkezése esetén.
Appears in 4 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosító teljesítése. 10.A. A biztosított életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lefeltétele, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás titoktartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekintézménynek, amelyek őt kezeltékke- zelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott ju- tott egyéb körülmények ellen- őrzése ellenőrzése céljából ezektől a szükséges információkat informáci- ókat beszerezze, vala- mint valamint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval társada- lombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be.
10.B. A biztosítottat kárenyhítési kötelezettség terheli. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. Ennek értelmében: – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni folytatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni töreked- ni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraelhá- rítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában általá- ban elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. .
10.C. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító teljesítéséhez az általános feltéte- lekben feltételekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – kérheti:
a. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – ;
b. halotti anyakönyvi kivonat; – ;
c. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyvjegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – eredményei;
d. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos következményeivel kap- csolatos a kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményeivizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – orvosszakértői véle- ményezések;
e. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi doku- mentációkdokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – véleményezések;
f. a 97. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges szüksé- ges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – orvosszakértői doku- mentációk;
g. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági gyám- hatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelikkedvezményezettet ter- helik, beleértve a fentiekben az előírt orvosi orvosi- és hatósági eljá- rásokra eljárásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátfordítását.
10.D. A biztosító a szolgáltatását egyebekben az általános feltételekben és az alapbiztosítás különös feltételében rögzítettek szerint teljesíti azzal az eltéréssel, hogy a biztosító a balesetért felelős személlyel szemben meg- térítési igénye alapján nem érvényesíthet igényt, és a biztosítottat nem ter- heli állapotmegőrzési kötelezettség a biztosítási esemény bekövetkezése esetén.
Appears in 3 contracts
Samples: Groupama Társasházközösségek És Lakásszövetkezetek Biztosítása, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosító teljesítése. 1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 munkanapon belül személyesen vagy írásban a biztosító bármely szervezeti egységénél be kell jelenteni, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Amennyiben e bejelentés nem történik meg, és emiatt lényeges körülmé- nyek kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be.
2. A biztosított életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lefeltétele, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás titoktartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekintézménynek, amelyek őt kezeltékke- zelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott ju- tott egyéb körülmények ellen- őrzése ellenőrzése céljából ezektől a szükséges információkat informáci- ókat beszerezze, vala- mint valamint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval társada- lombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított biz- tosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége kötele- zettsége nem áll be.
3. A biztosított biztosítottat kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteleskötelezettség terheli. Ennek értelmében: – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni folytatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni töreked- ni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraelhá- rítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában.
4. Az e Feltételek alapján kötött kiegészítő biztosítási szerződésben a biz- tosított a kiegészítő biztosítási szerződés megkötéséhez való hozzájáruló nyilatkozatával egyidejűleg felhatalmazza a biztosítót arra, hogy vitás eset- ben a biztosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illet- ve a biztosítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a kezelőorvostól, intézménytől megkérje.
5. A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó esedékes, még be nem fizetett díjak összegét levonni jogosult.
6. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – kéri:
x. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – biztosító által kiadott (a kezelő orvos által kitöltött és aláírt) szolgálta- tási igénybejelentőt vagy halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dítását.kivonatot;
Appears in 3 contracts
Samples: Groupama Garancia Lakásbiztosítás, Groupama Garancia Lakásbiztosítás, Groupama Garancia Lakásbiztosítás
A biztosító teljesítése. 9.1. A biztosított életbenléte Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén jelen Biztosítási Feltételekben meghatározottak szerint kö- teles a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesítésére, hogy amennyiben a biztosított Biztosítási Feltételek szerint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakkötelezettsége fennáll.
9.2. A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosítottnak/Kedvezményezettnek a biztosítási esemény bekö- vetkezését követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a Biztosítónál, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezeltéka szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és felhatalmazza lehetővé kell tenni a biztosítótbejelentés és a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, hogy amennyiben a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot fenti határidőt nem adja megtartják be, és emiatt a Biztosító kötelezett- sége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. Továbbá akkor is mentesül a Biztosító, ha a szükséges felvilágosítást nem adják meg, vagy a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését nem teszik le- hetővé és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
9.3. A Csoportos Biztosítás Különös Biztosítási Feltételeiben meghatározott biztosítási szolgáltatások igénybevéte- léhez és elbírálásához a jelen pontban felsorolt okmányok, dokumentumok bemutatása szükséges, amelyet a Biztosító jogosult egyoldalúan módosítani, amely módosításáról a változtatást megelőzően 60 nappal írásban értesíti a Szerződőt, a biztosító kötelezettsége nem áll beSzerződő pedig a Biztosítottat oly módon, hogy a módosított feltételeket a Honlapon közzéteszi, legkésőbb a hatályba lépést megelőző 30. napon. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére Biztosított a módosításokra való tekintettel a jelen Általános Biztosítási Feltételek 8.2. pontjában meghatározottak szerinti felmondással élhet. A Biztosító egyoldalúan kizárólag az alábbiakra kötelesalábbi alapos okok miatt módosíthat: jogszabályi előírások módosulása, az orvostudomány fejlődése, technikai fejlődés, a Biztosító szolgáltatás iránti igény elbírálási folyamatának változása, a Biztosító nyilvántartási rendszerének módosítása. – Biztosítási esemény bekövetkezésekor minden esetben: • A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venniBiztosító által rendszeresített, vagy azzal megegyező tartalmú, kitöltött, a bejelentő és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kellKedvezményezett által aláírt igénybejelentő nyomtatvány. – Gondoskodni kell továbbá • Idegen nyelvű iratok hivatalos magyar fordítása. • A Kedvezményezett jogosultságát igazoló okiratok: jogerős hagyatékátadó végzés, jogerős öröklési bizonyít- vány, feltéve, hogy a megfelelő ápolásrólKedvezményezettet a szerződésben név szerint nem nevezték meg. • Kiskorú- és gondnokolt kedvezményezett esetén a törvényes képviselő nyilatkozata, és általában tö- rekedni kell a gyámot vagy a gond- nokot kirendelő határozat és/vagy bírósági ítélet másolata. • A Kedvezményezett aláírásával ellátott eredeti nyilatkozat a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraösszeg rendeltetési helyéről (bank- számlaszám), illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – ahová a biztosítási esemény bekövetkeztével összeg kifizethető. • Teljes orvosi dokumentáció: diagnózis és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkfelállításának időpontját igazoló iratok, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációkleírás, orvosi vizsgálat eredményeiszak- vélemény/lelet, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okiratzárójelentés, alapító okiratkórházi igazolás, jogerős hagyatéki végzéselszámolási nyilatkozat, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt korábbi orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátműtéti leírás, ambuláns (járóbeteg-ellátási) lap, röntgenlelet, ápolási dokumentáció, teljes kórházi kórlap, szövettani lelet, kontrolleredmények.
Appears in 3 contracts
Samples: Csoportos Biztosítási Szerződés, Csoportos Biztosítási Szerződés, Nn Bank360 Csoportos Személybiztosítás Biztosítási Szerződés
A biztosító teljesítése. 1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 munkanapon belül személyesen vagy írásban a biztosító bármely szervezeti egységénél be kell jelenteni, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosító annyiban mentesül, amennyiben lé- nyeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
2. A biztosított életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lefeltétele, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre körülmé- nyekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás titoktartás alól minden olyan orvosnakor- vosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekintézménynek, amelyek őt kezelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése ellenőrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezzebesze- rezze, vala- mint valamint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval társadalombiztosító- val és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi or- vosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be.
3. A biztosított biztosítottat kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteleskötelezettség terheli. Ennek értelmében: – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni folytatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni töreked- ni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraelhá- rítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában.
4. Az e Feltételek alapján kötött kiegészítő biztosítási szerződésben a biz- tosított a kiegészítő biztosítási szerződés megkötéséhez való hozzájáruló nyilatkozatával egyidejűleg felhatalmazza a biztosítót arra, hogy vitás eset- ben a biztosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illet- ve a biztosítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a kezelőorvostól, intézménytől megkérje.
5. A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó esedékes, még be nem fizetett díjak összegét levonni jogosult.
6. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – kérheti:
x. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – biztosító által kiadott (a kezelő orvos által kitöltött és aláírt) szolgálta- tási igénybejelentőt vagy halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dítását.kivonatot;
Appears in 2 contracts
Samples: Groupama Garancia Lakásbiztosítás, Groupama Garancia Lakásbiztosítás
A biztosító teljesítése. 1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 munkanapon belül személyesen vagy írásban a biztosító bármely szervezeti egységénél be kell jelenteni, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Amennyiben e bejelentés nem történik meg, és emiatt lényeges körülmé- nyek kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be.
2. A biztosított életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lefeltétele, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás titoktartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekintézménynek, amelyek őt kezeltékke- zelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott ju- tott egyéb körülmények ellen- őrzése ellenőrzése céljából ezektől a szükséges információkat informáci- ókat beszerezze, vala- mint valamint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval társada- lombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított biz- tosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége kötele- zettsége nem áll be.
3. A biztosított biztosítottat kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteleskötelezettség terheli. Ennek értelmében: – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni folytatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni töreked- ni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraelhá- rítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott biztosított mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában.
4. Az e Feltételek alapján kötött kiegészítő biztosítási szerződésben a biz- tosított a kiegészítő biztosítási szerződés megkötéséhez való hozzájáruló nyilatkozatával egyidejűleg felhatalmazza a biztosítót arra, hogy vitás eset- ben a biztosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illet- ve a biztosítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a kezelőorvostól, intézménytől megkérje.
5. A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó esedékes, még be nem fizetett díjak összegét levonni jogosult.
6. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – kéri:
a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta;
b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – ;
c. halotti anyakönyvi kivonat; – ;
d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyvjegyzőkönyv, hatósági hatósági, és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – eredményei;
e. a biztosítási esemény bekövetkeztével bekövetkeztét, és annak következményei- vel kapcsolatos következményeivel kap- csolatos a kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményeivizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – orvosszakértői véle- ményezések;
f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi doku- mentációkdokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban véleményezések;
g. az V. fejezetben meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges szük- séges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – orvosszakértői doku- mentációk;
x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági gyám- hatósági határozat. Az ;
i. az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet kedvezményezettet terhelik, beleértve bele- értve a fentiekben XI. fejezet (6) bekezdésében előírt orvosi orvosi-, és hatósági eljá- rásokra eljárások- ra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátfordítását.
7. A biztosító a szolgáltatását egyebekben az alapbiztosítási feltételben rögzítettek szerint teljesíti.
Appears in 2 contracts
Samples: Lakossági Vagyonbiztosítások, Lakossági Vagyonbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítése. 9.1. A biztosított életbenléte Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén jelen Biztosítási Feltételekben meghatározottak szerint köteles a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesítésére, hogy amennyiben a biztosított Biztosítási Feltételek szerint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakkötelezettsége fennáll.
9.2. A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosítottnak/Kedvezményezettnek a biztosítási esemény bekövetkezését követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a Biztosítónál, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezeltéka szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és felhatalmazza lehetővé kell tenni a biztosítótbejelentés és a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, hogy amennyiben a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot fenti határidőt nem adja megtartják be, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, továbbá akkor is mentesül a biztosító Biztosító, ha a szükséges felvilágosítást nem adják meg, vagy a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését nem teszik lehetővé és emiatt a Biztosító kötelezettsége nem áll beszempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
9.3. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venniCsoportos Biztosítás Különös Biztosítási Feltételekben meghatározott biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez és elbírálásához a jelen pontban felsorolt okmányok bemutatása szükséges, és az orvosi kezelést amelyet a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá Biztosító - a megfelelő ápolásrólSzerződővel előzetesen egyeztetve - bármikor egyoldalúan megváltoztathat, és általában tö- rekedni kell amelyről a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraváltoztatást megelőzően 30 nappal írásban értesíti a Szerződőt, illetve enyhítésérea Szerződő pedig a Főbiztosítottat oly módon, hogy a honlapján közzéteszi. A Főbiztosított a módosításokra való tekintettel a jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított Általános Biztosítási Feltételek 8.2. pontja szerinti Rendes Felmondással élhet. A Biztosító egyoldalúan kizárólag az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz elegetalábbi alapos okok miatt módosíthat: jogszabályi előírások módosulása, az orvostudomány fejlődése, technikai fejlődés, a biztosító annyiban mentesül Biztosító szolgáltatás iránti igény elbírálási folyamatának változása, a teljesítés alólBiztosító nyilvántartási rendszerének módosítása. Biztosítási esemény bekövetkezésekor minden esetben • A Biztosító által rendszeresített, amennyiben vagy azzal megegyező tartalmú, kitöltött a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásábanbejelentő és a Kedvezményezett által aláírt igénybejelentő nyomtatvány. • Idegen nyelvű iratok hivatalos magyar fordítása. • A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- hetiKedvezményezett jogosultságát igazoló okiratok: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okiratjogerős hagyatékátadó végzés, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozatfeltéve, hogy a Kedvezményezettet a szerződésben név szerint nem nevezték meg. Az okiratok beszerzésének költségei • Kiskorú- és gondnokolt kedvezményezett esetén a biztosítottattörvényes képviselő nyilatkozata, kedvezménye- zettet terhelika gyámot vagy a gondnokot kirendelő határozat és/vagy bírósági ítélet másolata. • A Kedvezményezett aláírásával ellátott eredeti nyilatkozat a biztosítási összeg rendeltetési helyéről (bankszámlaszám, beleértve vagy lakcím), ahová a fentiekben előírt biztosítási összeg kifizethető. • Kifizetésnél a Pénzmosási törvény szerinti azonosító adatokat tartalmazó irat (személyi igazolvány, vagy útlevél, vagy kártya formátumú vezetői engedély és lakcímkártya) másolata vagy személyes bemutatása. • Teljes orvosi dokumentáció: diagnózis és hatósági eljá- rásokra vonatkozó felállításának időpontját igazoló iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátorvosi leírás, orvosi szakvélemény/lelet, zárójelentés, kórházi igazolás, elszámolási nyilatkozat, korábbi orvosi iratok, műtéti leírás, ambuláns (járóbeteg-ellátási) lap, röntgenlelet, ápolási dokumentáció, teljes kórházi kórlap, szövettani lelet, kontrolleredmények.
Appears in 2 contracts
Samples: Csoportos Életbiztosítási Szerződés, Csoportos Életbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítése. 11.1. A biztosított életbenléte Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén jelen Biztosítási Feltételekben meghatározottak szerint köteles a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesítésére, hogy amennyiben a biztosított Biztosítási Feltételek szerint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakkötelezettsége fennáll.
11.2. A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosítottnak/Kedvezményezettnek a biztosítási esemény bekövet- kezését követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a Biztosítónál, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezeltéka szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és felhatalmazza lehetővé kell tenni a biztosítótbejelentés és a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését. A Biztosító mentesül a szol- gáltatás teljesítése alól, hogy amennyiben a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot fenti határidőt nem adja megtartják be, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, továbbá akkor is mentesül a biztosító Biztosító, ha a szüksé- ges felvilágosítást nem adják meg, vagy a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését nem teszik lehetővé és emiatt a Biztosító kötelezettsége nem áll beszempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
11.3. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére Csoportos Biztosítás Különös Biztosítási Feltételekben meghatározott biztosítási szolgáltatások igénybevé- teléhez és elbírálásához a jelen Biztosítási Feltételek 2. számú mellékletében felsorolt okmányok bemutatása szükséges, amelyet a Biztosító – a Szerződővel előzetesen egyeztetve – bármikor egyoldalúan megváltoztathat, amelyről a változtatást megelőzően 30 nappal írásban értesíti a Szerződőt, a Szerződő pedig a Biztosítottat oly módon, hogy a xxxxxxxxx.xx honlapján közzéteszi. A Biztosított a módosításokra való tekintettel a jelen Álta- lános Biztosítási Feltételek 10.2. pontja szerinti Rendes Felmondással élhet. A Biztosító egyoldalúan kizárólag az alábbiakra kötelesalábbi alapos okok miatt módosíthat: jogszabályi előírások módosulása, az orvostudomány fejlődése, tech- nikai fejlődés, a Biztosító szolgáltatás iránti igény elbírálási folyamatának változása, a Biztosító nyilvántartási rendszerének módosítása.
11.4. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennijelen Biztosítási Feltételek 2. számú mellékletében felsorolt okiratokon kívül a Biztosítottnak/Kedvezménye- zettnek joga van egyéb okiratokat, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell dokumentumokat is benyújtani a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításárabekövetkezésének és GTC_KISZ_AFF_201904 oldal 9/55 a teljesítendő szolgáltatás mértékének igazolására – a bizonyítás általános szabályai szerint, annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
11.5. A Biztosító szükség esetén bizonyos kérdések tisztázására maga is beszerezhet adatokat.
11.6. A külföldön bekövetkezett biztosítási esemény bejelentéséhez a Biztosító a biztosítási eseményt igazoló doku- mentumok hivatalos magyar nyelvű fordítását kérheti.
11.7. Az előálló költségeket annak kell viselni, aki igényét a Biztosítóval szemben érvényesíti. Minden olyan adatszer- zés és tudakozódás költségei, amelyek a halál okának, a Biztosított halálát okozó betegség időpontjának és le- folyásának, a halál közelebbi körülményeinek, vagy a Biztosított egészségi állapotának tisztázásához nem voltak szükségesek, a Biztosítót terhelik.
11.8. A Biztosító a biztosítási szolgáltatási összeget valamennyi, a jelen Biztosítási Feltételek 2. számú mellékletében a minden biztosítási esemény, továbbá az adott biztosítási esemény vonatkozásában meghatározott dokumen- tumok együttes megléte esetén fizeti ki, az utolsó dokumentum Biztosító székhelyére történő beérkezésétől számított 30 napon belül. A benyújtott dokumentumokat a Biztosító orvos szakértője értékeli.
11.9. Amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, be kell nyújtani az eljárás során keletkezett, illetve enyhítéséreaz eljárás anyagának részét képező iratokat, továbbá az eljárást befejező határozatot (különösen az eljárást megszüntető határozat, vagy a jogerős bírósági hatá- rozat). A jelen pontban felsoroltakon túl büntetőeljárásban vagy a biztosított szabálysértési eljárásban meghatározott jogerős határozatot csak abban az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles esetben kéri be a kárt enyhíteni. Ha Biztosító, ha az a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor már rendelkezésre áll.
11.10. Amennyiben a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt illetőleg a biztosítási eseményt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el vagy elutasíthatja.
11.11. A meg nem fizetett díjakat a Biztosító jogosult a biztosítási szolgáltatás összegéből levonni. A biztosítási eseményt az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heticímen lehet bejelenteni: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványNN Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság Életbiztosítási Szolgáltatások 0000 Xxxxxxxx, boncolási jegy- zőkönyvXxxxx Xxxxxx xx 84/B A Biztosító telefonszáma, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – melyen a biztosítási szolgáltatás iránti igény jelezhető: 1433 (NN TeleCenter) A biztosítási esemény bekövetkeztével bejelentését a 11.2. és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációka 11.3. pontokban írtak szerint kell megtenni, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – Biztosító csak ezt követően tudja megkezdeni a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátbiztosítási szolgáltatás iránti igény elbírálását.
Appears in 1 contract
Samples: Group Life Insurance Contract
A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétôl számított 8 munka- napon belül személyesen vagy írásban a biztosító bármely szervezeti egységénél be kell jelenteni, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetôvé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmá- nak ellenôrzését. Amennyiben e bejelentés nem történik meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be.
(2) A biztosított életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lefelté- tele, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekintéz- ménynek, amelyek őt kezelték, ôt kezelték és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől ellenôrzése cél- jából ezektôl a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből valamint ugyanebbôl a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő felmentô nyilatkozatot nem adja meg, meg és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége kötelezett- sége nem áll be.
(3) A biztosítottat kárenyhítési kötelezettség terheli. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ennek értelmében: Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott biztosított mulasztása közrehatott állapotának állapotá- nak súlyosabbá válásában. .
(4) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerzôdésben a biztosított a biztosítási szerzôdés megkötéséhez való hozzájáruló nyilatkozatával egyidejûleg felhatalmazza a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a biztosítási eseménnyel összefüggô leleteket, információkat közvetle- nül a kezelôorvostól, intézménytôl megkérje.
(5) A biztosító a kifizetésre kerülô biztosítási összegbôl, a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét levonni jogosult.
(6) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok doku- mentumok bemutatását kér- heti: – kéri:
x. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – biztosító által kiadott (a kezelô orvos által kitöltött és aláírt) szol- gáltatási igénybejelentôt vagy halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – kivonatot;
b. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkbekövetkeztét igazoló rendôrségi, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratokbizonyítványt, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dítását.határozatot;
c. a biztosító által kért, a biztosítási eseménnyel és annak következ- ményeivel kapcsolatos vizsgálati eredményeket, orvosi igazoláso- kat, zárójelentéseket;
d. a biztosítottság tényét igazoló dokumentumokat;
e. a biztosítási kötvényt és az esedékesség szerinti utolsó díjfizetést igazoló iratot;
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító teljesítése. 11.1. A biztosított életbenléte Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén jelen Biztosítási Feltételekben meghatározottak szerint köteles a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesítésére, hogy amennyiben a biztosított Biztosítási Feltételek szerint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakkötelezettsége fennáll.
11.2. A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosítottnak/Kedvezményezettnek a biztosítási esemény bekövet- kezését követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a Biztosítónál, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezeltéka szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és felhatalmazza lehetővé kell tenni a biztosítótbejelentés és a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését. A Biztosító mentesül a szol- gáltatás teljesítése alól, hogy amennyiben a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot fenti határidőt nem adja megtartják be, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, továbbá akkor is mentesül a biztosító Biztosító, ha a szüksé- ges felvilágosítást nem adják meg, vagy a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését nem teszik lehetővé és emiatt a Biztosító kötelezettsége nem áll beszempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
11.3. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére Csoportos Biztosítás Különös Biztosítási Feltételekben meghatározott biztosítási szolgáltatások igénybevé- teléhez és elbírálásához a jelen Biztosítási Feltételek 2. számú mellékletében felsorolt okmányok bemutatása szükséges, amelyet a Biztosító – a Szerződővel előzetesen egyeztetve – bármikor egyoldalúan megváltoztathat, amelyről a változtatást megelőzően 30 nappal írásban értesíti a Szerződőt, a Szerződő pedig a Biztosítottat oly módon, hogy a xxxxxxxxx.xx honlapján közzéteszi. A Biztosított a módosításokra való tekintettel a jelen Álta- lános Biztosítási Feltételek 10.2. pontja szerinti Rendes Felmondással élhet. A Biztosító egyoldalúan kizárólag az alábbiakra kötelesalábbi alapos okok miatt módosíthat: jogszabályi előírások módosulása, az orvostudomány fejlődése, tech- nikai fejlődés, a Biztosító szolgáltatás iránti igény elbírálási folyamatának változása, a Biztosító nyilvántartási rendszerének módosítása.
11.4. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennijelen Biztosítási Feltételek 2. számú mellékletében felsorolt okiratokon kívül a Biztosítottnak/Kedvezménye- zettnek joga van egyéb okiratokat, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell dokumentumokat is benyújtani a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításárabekövetkezésének és a teljesítendő szolgáltatás mértékének igazolására – a bizonyítás általános szabályai szerint, annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
11.5. A Biztosító szükség esetén bizonyos kérdések tisztázására maga is beszerezhet adatokat.
11.6. A külföldön bekövetkezett biztosítási esemény bejelentéséhez a Biztosító a biztosítási eseményt igazoló doku- mentumok hivatalos magyar nyelvű fordítását kérheti.
11.7. Az előálló költségeket annak kell viselni, aki igényét a Biztosítóval szemben érvényesíti. Minden olyan adatszer- zés és tudakozódás költségei, amelyek a halál okának, a Biztosított halálát okozó betegség időpontjának és le- folyásának, a halál közelebbi körülményeinek, vagy a Biztosított egészségi állapotának tisztázásához nem voltak szükségesek, a Biztosítót terhelik.
11.8. A Biztosító a biztosítási szolgáltatási összeget valamennyi, a jelen Biztosítási Feltételek 2. számú mellékletében a minden biztosítási esemény, továbbá az adott biztosítási esemény vonatkozásában meghatározott dokumen- tumok együttes megléte esetén fizeti ki, az utolsó dokumentum Biztosító székhelyére történő beérkezésétől számított 30 napon belül. A benyújtott dokumentumokat a Biztosító orvos szakértője értékeli.
11.9. Amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, be kell nyújtani az eljárás során keletkezett, illetve enyhítéséreaz eljárás anyagának részét képező iratokat, továbbá az eljárást befejező határozatot (különösen az eljárást megszüntető határozat, vagy a jogerős bírósági hatá- rozat). A jelen pontban felsoroltakon túl büntetőeljárásban vagy a biztosított szabálysértési eljárásban meghatározott jogerős határozatot csak abban az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles esetben kéri be a kárt enyhíteni. Ha Biztosító, ha az a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor már rendelkezésre áll.
11.10. Amennyiben a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt illetőleg a biztosítási eseményt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el vagy elutasíthatja.
11.11. A meg nem fizetett díjakat a Biztosító jogosult a biztosítási szolgáltatás összegéből levonni.
11.12. A biztosítási eseményt az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heticímen lehet bejelenteni: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványNN Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság Életbiztosítási Szolgáltatások 1100 Xxxxxxxx, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9Xxxxxxxx xxxx 0–0. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dítását.1433 (NN TeleCenter)
Appears in 1 contract
Samples: Group Life Insurance Contract
A biztosító teljesítése. 8.1 A biztosított életbenléte Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén jelen Biztosítási Feltételekben meghatározottak szerint köteles a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesítésére, hogy amennyiben a biztosított Biztosítási Feltételek szerint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakkötelezettsége fennáll.
8.2 A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosítottnak/Kedvezményezettnek 15 napon belül írásban kell bejelenteni a Biztosítónál, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezeltéka szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és felhatalmazza lehetôvé kell tenni a biztosítót, hogy bejelentés és a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjenfelvilágosítás tartalmának ellenôrzését. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, ha (i) a fenti határidôt nem tartják be, (ii) a szükséges felvilágosítást nem adják meg, vagy (iii) a felvilágosítás tartalmának ellenôrzését nem teszik lehetôvé és ezek bármelyike miatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthe- tetlenné válnak.
8.3 A Különös Biztosítási Feltételekben meghatározott biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez és elbírálá- sához a következô dokumentumok bemutatása szükséges, amelyet a Biztosító bármikor egyoldalúan mó- dosíthat, amelyrôl a módosítás hatályba lépését megelôzôen 30 nappal írásban értesíti a Szerzôdôt, a Szerzôdô pedig Biztosítottat olyan módon hogy, a módosításra vonatkozó figyelemfelhívást és a módo- sítás lényegének összefoglalását, valamint a dokumentumok jelen pontban meghatározottak szerinti lis- táját a honlapján közzéteszi:
a. Biztosítási esemény bekövetkezésekor minden esetben: • A Biztosító által rendszeresített, vagy azzal megegyezô tartalmú, kitöltött és a bejelentô és a Kedvezménye- zett által aláírt igénybejelentô nyomtatvány. • Idegen nyelvû iratok hivatalos magyar fordítása. • A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra kötelesKedvezményezett jogosultságát igazoló okiratok: jogerôs hagyatékátadó végzés, jogerôs öröklési bizo- nyítvány feltéve, hogy a Kedvezményezettet a szerzôdésben név szerint nem nevezték meg. – • Kiskorú- és gondnokolt kedvezményezett esetén törvényes képviselô nyilatkozata, a gyámot vagy a gond- nokot kirendelô határozat és/vagy jogerôs bírósági ítélet másolata. • A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell Kedvezményezett aláírásával ellátott eredeti nyilatkozat a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraösszeg rendeltetési helyérôl (fizetô- számlaszám, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz elegetvagy lakcím), a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – ahová a biztosítási esemény bekövetkeztével összeg kifizethetô. • Kifizetésnél a Pénzmosási törvény szerinti azonosító adatokat tartalmazó irat (személyi igazolvány, vagy út- levél, vagy kártya formátumú vezetôi engedély és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi lakcímkártya) másolata vagy személyes bemutatása. • Teljes orvosi dokumentációkdokumentáció: diagnózis és felállításának idôpontját igazoló iratok, orvosi vizsgá- lat eredményeiszakvélemény/lelet, keresőképtelenséget igazoló dokumentációkzárójelentés, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi kórházi igazolás, elszámolási nyilatkozat, korábbi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátmûtéti leírás, ambuláns (járó- beteg ellátási) lap, röntgen lelet, ápolási dokumentáció, teljes kórházi kórlap, szövettani lelet, kontroll ered- mények. Valamennyi dokumentum eredeti példánya szükséges.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Policy
A biztosító teljesítése. (1) A biztosított életbenléte biztosítási eseményt, annak bekövetkeztétől számított 10 napon belül a biztosítónak írásban be kell jelenteni.
(2) A szolgáltatás igénybevételéhez a következő ira- tokat kell a biztosító részére bemutatni, illetve átadni:
a. a biztosító erre a célra szolgáló kitöltött és aláírt kárbejelentő nyomtatványát,
b. eredeti, érvényben lévő biztosítási kötvényt vagy a kötvény elvesztésére vonatkozó nyilatkozatot két tanú aláírásával,
c. a biztosítási eseményt leíró és alátámasztó, szak- orvos- vagy intézmény által igazolt orvosi dokumen- tációt (zárójelentések, vizsgálati- és szövettani ered- mények),
d. szükség esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lebiztosítási eseményt alátámasz- tó, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóvalaktuálisan elvégzett szakorvosi vizsgálati ered- ményt.
(3) A biztosító által meghatározott, a társadalombiztosítóval szolgáltatás igénybevételének elbírálásához szükséges iratokat legkésőbb a diagnózis megállapítását, illetve a kórház- ból történő elbocsátást követő 30 napon belül be kell nyújtani a biztosító részére. Ennek elmulasztása ese- tén a biztosító annyiban megtagadhatja a szolgáltatás teljesítését, amennyiben emiatt lényeges körülmények utóbb kideríthetetlenekké válnak.
(4) Az igényelbírálás tartama alatt a biztosító jogo- sult a saját költségén és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjenaz általa megnevezett orvo- sokkal a biztosítottat megvizsgáltatni. A biztosítási esemény megállapítása érdekében a biztosító szükség esetén bizonyos kérdések tisztázására maga is besze- rezhet adatokat. Amennyiben a biztosított az megtagad- ja a szükséges orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja megvizsgálatok elvégeztetését vagy a benyújtott vizsgálati eredmények elégtelenek a kár- igény megítéléséhez a biztosító annyiban megtagad- hatja a szolgáltatás teljesítését, és amennyiben emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnakutóbb kideríthetetlenekké vál- nak.
(5) A szükséges iratok beszerzésével kapcsolatos költségeket annak kell viselnie, aki az igényét a bizto- sítóval szemben érvényesíteni kívánja.
(6) A biztosító kötelezettsége nem áll be. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel a szolgáltatásokat az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraigény elbírálá- sához, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított teljesítéshez szükséges összes irat be- érkezése után, az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásábanutoljára beérkezett irat kézhezvéte- létől számított 30 napon belül teljesíti. A szolgáltatási igény bejelentésekor összeg kifizetésével kapcsolatban felmerülő költségek az igényjogosultat terhelik. A fel nem vett szolgáltatási összeget az elévülési időn belül a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – kamatmen- tes letétként kezeli.
(7) A biztosító a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványmár esedékessé vált, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátde még meg nem fizetett díjakat bármely szolgáltatás összegéből levonja.
Appears in 1 contract
Samples: Critical Care Insurance Terms
A biztosító teljesítése. 9.1. A biztosított életbenléte esetén biztosítási jogviszony alapján támasztott bármely szolgáltatási igényt a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leBiztosító részére írásban, hogy az alapul szolgáló esemény bekövetkezésétől számított 8 napon belül kell jelenteni. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn, amennyiben bejelentési kötelezettségének a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot Biztosított illetve Társbiztosított nem adja megtesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be.
9.2. A biztosított biztosító szolgáltatásait a rendelkezésre álló legutolsó adatoknak megfelelően nyújtja.
9.3. A Biztosítottat illetve Társbiztosítottat kárenyhítési kötelezettségére tekintettel kötelezettség terheli, ami abban áll, hogy panasza esetén köte- les (azonnal) haladéktalanul felkeresni orvosát, balesete esetén kérni az alábbiakra köteleselső akut ellátását. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget Bármilyen sérülés bekövetkeztét követően a Biztosítottnak illetve Társbiztosítottnak a lehető legrövidebb időn belül gyakorló szak- orvoshoz kell igénybe vennifordulnia, és az kárenyhítési kötelezettségéből adódóan annak orvosi kezelést tanácsait köteles pontosan be- tartani. A Biztosító nem felelős azokért a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá következményekért, amelyek a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell Biztosítottnak illetve Társbiztosítottnak a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti káros következményei elhárítására, illetve enyhítéséreenyhítésére vonatkozó kötelezettségeinek elmu- lasztásából erednek.
9.4. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz elegetBiztosító által igényelt minden igazolást, nyilatkozatot és bizonyítékot hitelt érdemlően, a biztosító annyiban mentesül Biztosítónak az általa meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. A szükséges dokumentumok beszerzésének és Biztosí- tóhoz történő eljuttatásának költségeit a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásábanBiztosító nem téríti meg.
9.5. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító bejelentés során benyújtandó dokumentumok: A biztosítási szolgáltatás iránti igényhez be kell nyújtani az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány„Igénylőlap egészségbiztosítás szolgáltatáshoz” nyom- tatványt, boncolási jegy- zőkönyvmegfelelően kitöltve, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével részletes leírásával. A szolgáltatási igénybejelentő mellé az alábbi dokumentumokat kell csatolni:
a) a Biztosított előfizető és a károsult - 1.3. c) pont szerinti - Társbiztosított lakcímkártya és személyi igazol- vány másolata,
b) amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkalapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőr- ségi, orvosi vizsgá- lat eredményeiközigazgatási, keresőképtelenséget igazoló dokumentációktűzvédelmi, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során kelet- kezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező iratok másolata (büntető eljárásban és szabálysérté- si eljárásban meghozott jogerős határozat csak abban az esetben, ha az a kárigény/szolgáltatási igény benyújtásakor már rendelkezésre áll),
c) ittasság illetve bódító, kábító vagy hasonló hatás kiváltó szerek, toxikus anyagok hatásának vizsgálatáról készült orvosi irat,
d) közlekedési baleset esetén a Biztosított illetve Társbiztosított érvényes vezetői engedélyének másolata,
e) az első, akut ellátást igazoló orvosi dokumentum másolata (ennek hiányában a Biztosító nem teljesít bal- eseti szolgáltatást),
f) a kórházi zárójelentés(ek), szövettani leletek másolata(i),
g) a kórházi betegellátás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – hitelt érdemlő másolata(i) a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat(fekvőbetegként) kórházban töl- tött napok számáról.
h) ha a biztosítási esemény külföldön történik, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk az idegen nyelven kiállított dokumentum hiteles magyar nyelvű for- dításátfordítása.
9.6. A Biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőrizheti, illetőleg a bejelentett igény elbírá- lásával összefüggő egyéb iratokat szerezhet be. A 9.5. pontban felsorolt okiratokon kívül a Biztosított illetve Társ- biztosított jogosult a károk és költségek egyéb okmányokkal, dokumentumokkal illetőleg egyéb módon történő igazolására, a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
9.7. A Biztosító a szolgáltatásokat az igény elbírálásához, illetve a teljesítéshez szükséges összes irat beérkezése után, az utoljára beérkezett irat kézhezvételétől számított 15 napon belül teljesíti.
9.8. A szolgáltatások teljesítésére a Biztosító csak akkor köteles, ha a biztosítási esemény jelen szerződési feltételek szerint történt bejelentésére még a Biztosított illetve Társbiztosított életében sor került.
9.9. A Biztosító szolgáltatása, függetlenül attól, hogy a Biztosított egy vagy több előfizetői szerződéssel rendelkezik a Szerződőnél, nem többszöröződik, tekintettel arra, hogy a Biztosított csak egy előfizetéséhez kapcsolódóan csat- lakozhat a Csoportos Biztosításhoz.
Appears in 1 contract
Samples: Group Health Insurance Contract
A biztosító teljesítése. 8.1 A biztosított életbenléte Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén jelen Biztosítási Feltételekben meghatározottak szerint köteles a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesítésére, hogy amennyiben a biztosított Biztosítási Feltételek szerint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakkötelezettsége fennáll.
8.2 A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosítottnak/Kedvezményezettnek 15 napon belül írásban kell bejelenteni a Biztosítónál, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezeltéka szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és felhatalmazza lehetôvé kell tenni a biztosítót, hogy bejelentés és a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjenfelvilágosítás tartalmának ellenôrzését. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, ha (i) a fenti határidôt nem tartják be, (ii) a szükséges felvilágosítást nem adják meg, vagy (iii) a felvilágosítás tartalmának ellenôrzését nem teszik lehetôvé és ezek bármelyike miatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthe- tetlenné válnak.
8.3 A Különös Biztosítási Feltételekben meghatározott biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez és elbírálá- sához a következô dokumentumok bemutatása szükséges, amelyet a Biztosító bármikor egyoldalúan mó- dosíthat, amelyrôl a módosítás hatályba lépését megelôzôen 30 nappal írásban értesíti a Szerzôdôt, a Szerzôdô pedig Biztosítottat olyan módon hogy a módosításra vonatkozó figyelemfelhívást és a módosí- tás lényegének összefoglalását, valamint a dokumentumok jelen pontban meghatározottak szerinti listá- ját a honlapján közzéteszi:
a. Biztosítási esemény bekövetkezésekor minden esetben: • A Biztosító által rendszeresített, vagy azzal megegyezô tartalmú, kitöltött és a bejelentô és a Kedvezménye- zett által aláírt igénybejelentô nyomtatvány. • Idegen nyelvû iratok hivatalos magyar fordítása. • A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra kötelesKedvezményezett jogosultságát igazoló okiratok: jogerôs hagyatékátadó végzés, jogerôs öröklési bizo- nyítvány feltéve, hogy a Kedvezményezettet a szerzôdésben név szerint nem nevezték meg. – • Kiskorú- és gondnokolt kedvezményezett esetén törvényes képviselô nyilatkozata, a gyámot vagy a gond- nokot kirendelô határozat és/vagy jogerôs bírósági ítélet másolata. • A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell Kedvezményezett aláírásával ellátott eredeti nyilatkozat a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraösszeg rendeltetési helyérôl (bank- számlaszám, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz elegetvagy lakcím), a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – ahová a biztosítási esemény bekövetkeztével összeg kifizethetô. • Kifizetésnél a Pénzmosási törvény szerinti azonosító adatokat tartalmazó irat (személyi igazolvány, vagy út- levél, vagy kártya formátumú vezetôi engedély és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi lakcímkártya) másolata vagy személyes bemutatása. • Teljes orvosi dokumentációkdokumentáció: diagnózis és felállításának idôpontját igazoló iratok, orvosi vizsgá- lat eredményeiszakvélemény/lelet, keresőképtelenséget igazoló dokumentációkzárójelentés, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi kórházi igazolás, elszámolási nyilatkozat, korábbi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátmûtéti leírás, ambuláns (járó- beteg ellátási) lap, röntgen lelet, ápolási dokumentáció, teljes kórházi kórlap, szövettani lelet, kontroll ered- mények. Valamennyi dokumentum eredeti példánya szükséges.
Appears in 1 contract
A biztosító teljesítése. 8.1 A biztosított életbenléte Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén jelen Biztosítási Feltételekben meghatározottak szerint köteles a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesítésére, hogy amennyiben a biztosított Biztosítási Feltételek szerint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakkötelezettsége fennáll.
8.2 A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosítottnak/Kedvezményezettnek a bekövetkezését követő 15 napon belül írás- ban kell bejelenteni a Biztosítónál, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezeltéka szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és felhatalmazza lehetővé kell tenni a biztosítótbejelentés és a felvi- lágosítás tartalmának ellenőrzését. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, hogy ha (i) a közölt adatokfenti határidőt nem tartják be, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől (ii) a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot felvilágosítást nem adja adják meg, vagy (iii) a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését nem teszik lehetővé és emiatt ezek bármelyike miatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
8.3 A Csoportos Biztosítás Különös Biztosítási Feltételeiben meghatározott biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez és elbírálásához a következő dokumentumok bemutatása szükséges, amelyet a Biztosító bármikor egyoldalúan módosíthat, amelyről a módosítás hatályba lépését megelőzően 30 nappal írásban értesíti a Szerződőt, a biztosító kötelezettsége Szerződő pedig a Főbiztosítottat olyan módon, hogy a módosításra vonatkozó figyelemfelhívást és a módosítás lényegének összefoglalását, valamint a dokumentumok jelen pontban meghatározottak szerinti listáját a honlapján közzéteszi:
a) Biztosítási esemény bekövetkezésekor minden esetben: • A Biztosító által rendszeresített, vagy azzal megegyező tartalmú, kitöltött és a bejelentő és a Kedvezményezett által aláírt igénybejelentő nyomtatvány. • Idegen nyelvű iratok hivatalos magyar fordítása. • A Kedvezményezett jogosultságát igazoló okiratok: jogerős hagyatékátadó végzés, jogerős öröklési bizonyítvány feltéve, hogy a Kedvezményezettet a szerződésben név szerint nem áll benevezték meg. • Kiskorú- és gondnokolt Kedvezményezett esetén a törvényes képviselő nyilatkozata, a gyámot vagy a gondnokot kirendelő határozat és/vagy jogerős bírósági ítélet másolata. • A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell Kedvezményezett aláírásával ellátott eredeti nyilatkozat a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraösszeg rendeltetési helyéről (fizetőszámla- szám, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz elegetvagy lakcím), a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – ahová a biztosítási esemény bekövetkeztével összeg kifizethető. • Kifizetésnél a Pénzmosási törvény szerinti azonosító adatokat tartalmazó irat (személyi igazolvány, vagy útlevél, vagy kártya formátumú vezetői engedély és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi lakcímkártya) másolata vagy személyes bemutatása. • Teljes orvosi dokumentációkdokumentáció: diagnózis és felállításának időpontját igazoló iratok, orvosi vizsgá- lat eredményeiszakvélemény/lelet, keresőképtelenséget igazoló dokumentációkzárójelentés, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi kórházi igazolás, elszámolási nyilatkozat, korábbi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátműtéti leírás, ambuláns (járóbe- teg-ellátási) lap, röntgenlelet, ápolási dokumentáció, teljes kórházi kórlap, szövettani lelet, kontroll eredmények. Valamennyi dokumentum eredeti példánya szükséges.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Contract
A biztosító teljesítése. (1) A biztosított biztosítási eseményt annak bekövetkeztétôl számított 8 munkana- pon belül személyesen vagy írásban a biztosító bármely szervezeti egy- ségénél be kell jelenteni, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetôvé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenôr- zését. Ennek elmaradása esetén a biztosító annyiban mentesül, amennyiben lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. A biztosí- tott életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lefeltétele, hogy a biztosított biz- tosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre körülmé- nyekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás titoktartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekintézménynek, amelyek őt kezelték, ôt kezelték és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése ellenôrzése céljából ezektől ezektôl a szükséges információkat infor- mációkat beszerezze, vala- mint ugyanebből valamint ugyanebbôl a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő felmentô nyilatkozatot nem adja meg, meg és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnakvál- nak, a biztosító kötelezettsége nem áll be. .
(2) A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel biztosítási szolgáltatás igénybevételéhez az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget alábbi iratokat kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell a
a. biztosítási kötvényt (leadását is),
b. a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáradíj fizetését igazoló okmányt,
c. halál esetén a halál tényét hitelesen tanúsító okmányt (halotti anya- könyvi kivonatot, halotti bizonyítványt),
d. a baleseti egészségkárosodást igazoló iratokat,
e. a 100%-os rokkantság tényét igazoló jogerôs társadalombiztosítási határozatot,
f. hatósági eljárás esetén az erre vonatkozó iratokat,
g. a biztosító által igényelt, az igény elbírálásához szükséges iratokat.
(3) Az igénybejelentés benyújtását követôen a biztosító további iratok be- nyújtását, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl adatok szolgáltatását kérheti, amennyiben az igény elbí- rálásához ez szükséges.
(4) Az igénybejelentéshez szükséges formanyomtatványokat a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles biztosí- tott, illetôleg a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, kedvezményezett kérésére a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. küldi meg vagy kép- viselôje adja át.
(5) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító szolgáltatását az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez elbíráláshoz szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátkézhezvé- telét követô 15 napon belül teljesíti.
Appears in 1 contract
A biztosító teljesítése. 10.1. A biztosított életbenléte Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a Biztosítási Feltételekben meghatározottak szerint köteles a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesíté- sére, hogy a biztosított ha a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakkötelezettsége fennáll.
10.2. A biztosítási eseményt a Biztosítottnak / halál esetén a bejelentő- nek a biztosítási esemény bekövetkezését, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekvagy tudomásra jutását követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a Biztosítónál, amelyek őt kezeltéka szük- séges felvilágosításokat meg kell adni, és felhatalmazza lehetővé kell tenni a biztosítótbejelen- tés és a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését. A Biztosító mentesül- het a szolgáltatás teljesítése alól, hogy ha a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot fenti határidőt nem adja megtartják be, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. Továbbá akkor is mentesül a Biztosító, ha a szükséges felvilágosítást nem adják meg, vagy a fel- világosítás tartalmának ellenőrzését nem teszik lehetővé és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények ki- deríthetetlenné válnak.
10.3. A Biztosítási Feltételekben meghatározott biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez és elbírálásához a jelen pontban felsorolt okmá- nyok, dokumentumok bemutatása szükséges, amelyet a Biztosító jogosult egyoldalúan módosítani, amely módosításról azt megelőző- en 60 nappal írásban értesíti a Szerződőt, a biztosító kötelezettsége nem áll beSzerződő pedig a Biztosí- tottat oly módon, hogy a módosított feltételeket a honlapján közzé- teszi, legkésőbb a hatályba lépést megelőző 30. napon. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére Biztosított a módosításokra való tekintettel a Biztosítási Feltételek 7.2. pontjában meghatározottak szerinti felmondással élhet. A Biztosító egyoldalú- an kizárólag az alábbiakra kötelesalábbi alapos okok miatt módosíthat: jogszabályi elő- Biztosítási esemény bekövetkezésekor minden esetben szükséges: • A Biztosító által rendszeresített, kitöltött, a Biztosított vagy halál esetén a bejelentő által aláírt igénybejelentő nyomtatvány. – • Idegen nyelvű iratok hivatalos magyar fordítása. • Teljes orvosi dokumentáció: diagnózis és felállításának időpontját igazoló iratok, orvosi leírás, orvosi szakvélemény/lelet, zárójelentés, kórházi igazolás, elszámolási nyilatkozat, korábbi orvosi iratok, műtéti leírás, ambuláns (járóbeteg-ellátási) lap, röntgenlelet, ápolási doku- mentáció, teljes kórházi kórlap, szövettani lelet, kontrolleredmények. Baleset, közlekedési baleset esetén: a baleset körülményeinek rövid leírása; rendőrségi határozat vagy bírósági végzés másolata; munka- helyi baleset esetén a Munkabaleseti jegyzőkönyv másolata. Halál esetén: • Halotti anyakönyvi kivonat másolata és a halottvizsgálati bizonyít- vány másolata. • Boncjegyzőkönyv másolata, ha rendelkezésre áll. • Haláleseti vagy baleset utáni orvosi jelentés másolata. Bármely okú maradandó, legalább 70%-ot elérő egészségkárosodás esetén: • A baleset után haladéktalanul biztosítási eseményből eredő egészségkárosodás mértékét meg- állapító szakértői/szakhatósági orvosi segítséget kell igénybe vennibizottság szakvéleményének másolata. • Megváltozott munkaképességű személyek ellátásra vonatkozó jog- erős határozat másolata. Bármely okú keresőképtelenség esetén: • Orvosi igazolás a keresőképtelen állományba vételről elnevezésű nyomtatvány másolata. • Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által vagy társada- lombiztosítási kifizetőhely által kiadott igazolás a táppénz kifizetés megtörténtéről. • A keresőképtelenség elbírálására és igazolására jogosult orvos vagy kórház által kiállított olyan igazolás vagy egyéb dokumentum máso- lata, amely tartalmazza a keresőképtelen állapotban tartás alapjául szolgáló betegség(ek) vagy állapot(ok) megnevezését. • Ha kórházi ápolás is történt, a kórházi zárójelentés, illetve egyéb kórházi dokumentumok másolata. Munkanélküliség esetén: A Biztosítási esemény igazolásához: • A munkáltató által kitöltött „Igazolólap az álláskeresési járadék megállapításához” elnevezésű nyomtatvány másolata. • A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő biztosítási jogviszonyról és egészségbiztosítási ellátásokról szóló igazolványának másolata. • A munkáltató által kitöltött igazolás másolata a munkaviszony meg- szűnéséről, megszűntetéséről. • A megszűnt, megszüntetett munkaviszonyra vonatkozó munkaszer- ződés másolata. • A munkaviszonyt megszüntető írásbeli jognyilatkozat másolata. • Ha a munkáltató jogutód nélkül szűnt meg, a megszűnést igazoló okirat másolata. A havi szolgáltatás teljesítéséhez, minden hónapban: • Igazolás arról, hogy a Biztosított az orvosi kezelést adott hónapra vonatkozóan mely időponttól mely időpontig volt keresőképtelen állományban. • A munkaügyi központ vagy kirendeltség igazolása arról, hogy a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kellBiz- tosított az adott hónapra vonatkozóan mely időponttól mely idő- pontig volt regisztrált álláskereső. – Gondoskodni kell továbbá A felsorolt okiratokon kívül a megfelelő ápolásrólBiztosítottnak / bejelentőnek joga van egyéb okiratokat, és általában tö- rekedni kell dokumentumokat is benyújtani a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraese- mény bekövetkezésének igazolására – a bizonyítás általános szabályai szerint, illetve enyhítéséreannak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
10.4. A jelen pontban felsoroltakon túl Biztosító szükség esetén bizonyos kérdések tisztázására maga is be- szerezhet adatokat.
10.5. A külföldön bekövetkezett biztosítási esemény bejelentéséhez a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles Bizto- sító a kárt enyhítenibiztosítási eseményt igazoló dokumentumok hivatalos magyar nyelvű fordítását kérheti.
10.6. Az előálló költségeket annak kell viselni, aki igényét a Biztosítóval szemben érvényesíti. Minden olyan adatszerzés és tudakozódás költ- sége, amelyek a halál okának, a Biztosított halálát okozó betegség időpontjának és lefolyásának, a halál közelebbi körülményeinek vagy a Biztosított egészségi állapotának tisztázásához nem voltak szüksége- sek, a Biztosítót terheli.
10.7. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz elegetbiztosítási eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülmény- nyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, be kell nyújtani az eljárás során keletkezett, illetve az eljárás anyagának részét képező iratokat, továbbá az eljárást befejező határozatot (különösen az eljárást meg- szüntető határozat, vagy a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásábanjogerős bírósági határozat). A büntetőeljá- rásban vagy a szabálysértési eljárásban meghatározott jogerős hatá- rozatot csak abban az esetben kéri be a Biztosító, ha az a szolgáltatási igény bejelentésekor már rendelkezésre áll.
10.8. Ha a biztosító Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt illetőleg a biztosítási eseményt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el vagy elutasíthatja.
10.9. A Biztosító a biztosítási szolgáltatási összeget valamennyi, a Biztosí- tási Feltételek 10.3. pontjában, továbbá az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl adott biztosítási esemény vonatkozásában meghatározott dokumentumok együttes megléte esetén fizeti ki, az utolsó dokumentum Biztosító székhelyére történő beérkezésétől számított 30 napon belül. A benyújtott dokumentumo- kat a Biztosító orvos szakértője értékelheti.
10.10. A biztosítási eseményt az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heticímen lehet bejelenteni: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványA Biztosító telefonszáma, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – melyen a biztosítási szolgáltatás iránti igény jelezhető: A biztosítási esemény bekövetkeztével bejelentését a 10.2 és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációka 10.3 pontokban foglal- tak szerint kell megtenni, orvosi vizsgá- lat eredményeia Biztosító csak ezt követően tudja megkez- deni a biztosítási szolgáltatás iránti igény elbírálását.
10.11. A Biztosító egyidejűleg egy biztosítási eseményre szolgáltat, keresőképtelenséget igazoló dokumentációkfüggetle- nül attól, or- vosszakértői véleményezések; hogy a szolgáltatás tartama alatt a Biztosított más biztosítási esemény alapján is jogosulttá válik a szolgáltatásra. Ez utóbbi eset- ben – kivéve a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációkbármely okú halál, orvosi vizsgálat eredményeivalamint a bármely okú, orvosszakértői vélemé- nyezések; maradandó, 70%-ot elérő mértékű egészségkárosodás biztosítási eseményeket – addig tart az első biztosítási eseményből származó szolgáltatás, amed- dig arra a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátBiztosított jogosult.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító teljesítése. 15.1. A biztosított életbenléte esetén biztosítási jogviszony alapján támasztott bármely szolgáltatási igényt a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lebiztosító részére írásban, hogy az alapul szolgáló esemény bekövetkezésétől számított 8 napon belül kell bejelenteni. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn, amennyiben bejelentési kötelezettségének a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot szerződő nem adja megtesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be.
15.2. A biztosított biztosító szolgáltatásait a rendelkezésre álló legutolsó adatok nak megfelelően nyújtja.
15.3. A biztosítottat kárenyhítési kötelezettségére tekintettel kötelezettség terheli, ami abban áll, hogy panasza esetén köteles haladéktalanul felkeresni orvosát, balesete esetén kérni az alábbiakra köteleselső akut ellátását. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget Bármilyen sérülés bekövetkeztét követően a biztosítottnak a lehető legrövidebb időn belül gyakorló szakorvoshoz kell igénybe vennifordulnia, és az kárenyhítési kötelezettségéből adódóan annak orvosi kezelést tanácsait köteles ponto san betartani. A biztosító nem felelős azokért a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá következménye kért, amelyek a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell biztosítottnak a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti káros követ kezményei elhárítására, illetve enyhítéséreenyhítésére vonatkozó kötelezett ségeinek elmulasztásából erednek.
15.4. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz elegetbiztosító által igényelt minden igazolást, nyilatkozatot és bizo nyítékot hitelt érdemlően, a biztosítónak az általa meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. A szükséges dokumen tumok beszerzésének és biztosítóhoz történő eljuttatásának költségeit a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásábannem téríti meg.
15.5. A szolgáltatási igény bejelentésekor bejelentés során benyújtandó dokumentumok: Minden biztosítási szolgáltatás iránti igényhez be kell nyújtani a biztosított személyi igazolványának másolatát, valamint az Igénylőlap Baleseti szolgáltatáshoz nyomtatványt kitöltve, a biz- tosítási esemény részletes leírásával. A szolgáltatási nyomtat- ványhoz az alábbi dokumentumokat kell csatolni: – amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatá- si, tűzvédelmi, munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagá- nak részét képező iratok másolata (büntető eljárásban és szabálysértési eljárásban meghozott jogerős határozat csak abban az esetben, ha az a kárigény/szolgáltatási igény benyúj- tásakor már rendelkezésre áll), – ittasság illetve bódító, kábító vagy hasonló hatás kiváltó szerek, toxikus anyagok hatásának vizsgálatáról készült orvosi irat, – közlekedési baleset esetén, amennyiben a gépjármű vezetője a biztosított volt, érvényes vezetői engedélyének másolata, – az első, akut ellátást igazoló orvosi dokumentum másolata (ennek hiányában a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl nem teljesít baleseti szolgáltatást), – a kórházi zárójelentés(ek) másolata(i), – a kórházi betegellátás során keletkezett iratok hitelt érdemlő másolata(i) a (fekvőbetegként) kórházban töltött napok számáról.
15.6. Halál esetén a fentieken kívül még az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heticsatolása szükséges: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; kivonat másolata, – a halottvizsgálati bizonyítvány másolata, – külföldön bekövetkezett halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványesetén a halál körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar fordítása, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően jogosultságát igazoló okirat, alapító okirat, okirat másolata (pl. jogerős hagyatéki hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány).
15.7. A biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőrizheti, jogerős gyámhatósági határozatilletőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüg gő egyéb iratokat szerezhet be. Az okiratok beszerzésének költségei A 15.5. és 15.6. pontokban fel sorolt okiratokon kívül a biztosítottatbiztosított jogosult a károk és költségek egyéb okmányokkal, kedvezménye- zettet terhelikdokumentumokkal illetőleg egyéb módon történő igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, beleértve hogy követelését érvényesíthesse.
15.8. A biztosító a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratokszolgáltatásokat az igény elbírálásához, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátilletve a teljesítéshez szükséges összes irat beérkezése után, az utoljára beérkezett irat kézhezvételétől számított 15 napon belül teljesíti.
15.9. A biztosító szolgáltatásait a kedvezményezett részére banki folyó- számlára utalással teljesíti, amennyiben rendelkezik folyószámlával. Egyéb esetekben a biztosító szolgáltatásait postai utalással teljesíti.
Appears in 1 contract
Samples: Extra Baleset Biztosítás
A biztosító teljesítése. 8.1 A biztosított életbenléte Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén jelen Biztosítási Feltételekben meghatározottak szerint köteles a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesítésére, hogy amennyiben a biztosított Biztosítási Feltételek szerint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakkötelezettsége fennáll.
8.2 A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosítottnak/Kedvezményezettnek 15 napon belül írásban kell bejelenteni a Biztosítónál, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezeltéka szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és felhatalmazza lehetôvé kell tenni a biztosítót, hogy bejelentés és a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjenfelvilágosítás tartalmának ellenôrzését. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be. , ha (i) a fenti határidôt nem tartják be, (ii) a szükséges felvilágosítást nem adják meg, vagy (iii) a felvilágosítás tartalmának ellenôrzését nem teszik lehetôvé és ezek bármelyike miatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthe- tetlenné válnak.
8.3 A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venniCsoportos Biztosítás Különös Biztosítási Feltételeiben meghatározott biztosítási szolgáltatások igénybevé- teléhez és elbírálásához a következô dokumentumok bemutatása szükséges, amelyet a Biztosító bármi- kor egyoldalúan módosíthat, amelyrôl a módosítás hatályba lépését megelôzôen 30 nappal írásban érte- síti a Szerzôdôt, a Szerzôdô pedig a Fôbiztosítottat olyan módon hogy a módosításra vonatkozó figye- lemfelhívást és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá módosítás lényegének összefoglalását, valamint a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárítására, illetve enyhítésére. A dokumentumok jelen pontban felsoroltakon túl meg- határozottak szerinti listáját a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye honlapján közzéteszi:
a) Biztosítási esemény bekövetkezésekor minden esetben: • A Biztosító által rendszeresített, vagy azzal megegyezô tartalmú, kitöltött és a bejelentô és a Kedvezménye- zett által aláírt igénybejelentô nyomtatvány. • Idegen nyelvû iratok hivatalos magyar fordítása. • A Kedvezményezett jogosultságát igazoló okiratok: jogerôs hagyatékátadó végzés, jogerôs öröklési bizonyít- vány feltéve, hogy a Kedvezményezettet a szerzôdésben név szerint köteles nem nevezték meg. • Kiskorú- és gondnokolt Kedvezményezett esetén a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz elegettörvényes képviselô nyilatkozata, a biztosító annyiban mentesül gyámot vagy a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátgond- nokot kirendelô határozat és/vagy jogerôs bírósági ítélet másolata.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Contract
A biztosító teljesítése. 8.1 A biztosított életbenléte Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén jelen Biztosítási Feltételekben meghatározottak szerint köteles a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesítésére, hogy amennyiben a biztosított Biztosítási Feltételek szerint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakkötelezettsége fennáll.
8.2 A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosítottnak/Kedvezményezettnek a biztosí- tási esemény bekövetkezését követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a Biztosítónál, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezeltéka szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és felhatalmazza lehetővé kell tenni a biztosítótbejelentés és a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, hogy amennyiben a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot fenti határidőt nem adja megtartják be, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, továbbá akkor is mentesül a biztosító Biztosító, ha a szüksé- ges felvilágosítást nem adják meg, vagy a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését nem teszik lehetővé és emiatt a Biztosító kötelezettsége nem áll beszempontjából lényeges körülmények kiderít- hetetlenné válnak.
8.3 A Csoportos Biztosítás Különös Biztosítási Feltételeiben meghatározott biztosítási szol- gáltatások igénybevételéhez és elbírálásához a jelen pontban felsorolt okmányok bemutatá- sa szükséges, amelyet a Biztosító - a Szerződővel előzetesen egyeztetve - bármikor egyolda- lúan megváltoztathat, amelyről a változtatást megelőzően 30 nappal írásban értesíti a Szer- ződőt, a Szerződő pedig a Főbiztosítottat oly módon, hogy a honlapján közzéteszi. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére Főbizto- sított a módosításokra való tekintettel a 7.2. pont szerinti felmondással élhet. A Biztosító egy- oldalúan kizárólag az alábbiakra kötelesalábbi alapos okok miatt módosíthat: jogszabályi előírások módosu- lása, az orvostudomány fejlődése, technikai fejlődés, a Biztosító szolgáltatás iránti igény elbírálási folyamatának változása, a Biztosító nyilvántartási rendszerének módosítása. – Biztosítási esemény bekövetkezésekor minden esetben: ▪ A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venniBiztosító által rendszeresített, vagy azzal megegyező tartalmú, kitöltött és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kellbejelentő és a Kedvezményezett által aláírt igénybejelentő nyomtatvány. – Gondoskodni kell továbbá ▪ Idegen nyelvű iratok hivatalos magyar fordítása. ▪ A Kedvezményezett jogosultságát igazoló okiratok: jogerős hagyatékátadó végzés, jogerős öröklési bizonyítvány feltéve, hogy a megfelelő ápolásrólKedvezményezettet a szerződésben név szerint nem nevezték meg. ▪ Kiskorú- és gondnokolt kedvezményezett esetén a törvényes képviselő nyilatkozata, és általában tö- rekedni kell a gyámot vagy a gondnokot kirendelő határozat és/vagy bírósági ítélet másolata. ▪ A Kedvezményezett aláírásával ellátott eredeti nyilatkozat a biztosítási esemény következményeinek lehetőség összeg rendeltetési helyéről (bankszámlaszám, vagy lakcím), ahová a biztosítási összeg kifizethető. ▪ Kifizetésnél a Pénzmosási törvény szerinti elhárításáraazonosító adatokat tartalmazó irat (személyi igazolvány, illetve enyhítésérevagy útlevél, vagy kártya formátumú vezetői engedély és lakcímkártya) máso- lata vagy személyes bemutatása. A jelen pontban felsoroltakon túl ▪ Teljes orvosi dokumentáció: diagnózis és felállításának időpontját igazoló iratok, orvosi szakvélemény/lelet, zárójelentés, kórházi igazolás, elszámolási nyilatkozat, korábbi orvosi iratok, műtéti leírás, ambuláns (járóbeteg-ellátási) lap, röntgenlelet, ápolási dokumentáció, teljes kórházi kórlap, szövettani lelet, kontroll eredmények. ▪ Baleset, közlekedési baleset esetén: a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles baleset körülményeinek rövid leírása; rendőrségi ha- tározat vagy bírósági végzés másolata; munkahelyi baleset esetén a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásábanmunkabaleseti jegyző- könyv másolata. A szolgáltatási igény elbírálásához a büntetőeljárásban vagy a szabálysér- tési eljárásban meghatározott jogerős határozatot csak abban az esetben kéri be a Biztosító, ha az a szolgáltatási igény bejelentésekor már rendelkezésre áll. Halál és Baleseti halál esetén: ▪ Halotti anyakönyvi kivonat másolata. ▪ Halottvizsgálati bizonyítvány másolata. ▪ Boncjegyzőkönyv másolata. ▪ Haláleseti vagy baleset utáni orvosi jelentés másolata. Baleseti rokkantság esetén: ▪ A biztosítási eseményből eredő egészségkárosodás mértékét megállapító szakér- tői/szakhatósági orvosi bizottság szakvéleményének a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- hetimásolata. ▪ Megváltozott munkaképességű személyek ellátásra vonatkozó határozat (másolat). ▪ Teljes orvosi dokumentáció másolata. Baleseti műtét esetén: – ▪ Eredeti kórházi zárójelentés. ▪ Az elvégzett beavatkozás orvos által igazolt (pecsét és aláírás) WHO kódja. ▪ Műtéti leírás másolata. Baleseti csonttörés, csontrepedés esetén: ▪ Az első ellátásról készült eredeti ambuláns lelet. ▪ Eredeti kórházi zárójelentés. ▪ A törést igazoló röntgenfelvétel lelete. A felsorolt okiratokon kívül a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványBiztosítottnak/Kedvezményezettnek joga van egyéb okiratokat, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – dokumentumokat is benyújtani a biztosítási esemény bekövetkeztével bekövetkezésének és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; a teljesítendő szolgál- tatás mértékének igazolására – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi bizonyítás általános szabályai szerint, annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
8.4 A Biztosító szükség esetén bizonyos kérdések tisztázására maga is beszerezhet adatokat.
8.5 A külföldön bekövetkezett biztosítási esemény bejelentéséhez a Biztosító a biztosítási eseményt igazoló dokumentumok hivatalos magyar nyelvű fordítását kérheti.
8.6 Az előálló költségeket annak kell viselni, aki igényét a Biztosítóval szemben érvényesíti. Minden olyan adatszerzés és tudakozódás költségei, amelyek a halál okának, a Biztosított halálát okozó betegség időpontjának és lefolyásának, a halál közelebbi körülményeinek, vagy a Biztosí- tott egészségi állapotának tisztázásához nem voltak szükségesek, a Biztosítót terhelik.
8.7 A Biztosító a biztosítási szolgáltatási összeget valamennyi, a jelen Általános Biztosítási Feltételek 8.3 pontjában minden biztosítási esemény, továbbá az adott biztosítási esemény vo- natkozásában meghatározott dokumentumok együttes megléte esetén fizeti ki, az utolsó doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – mentum Biztosító székhelyére történő beérkezésétől számított 30 napon belül. A benyújtott do- kumentumokat a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges Biztosító orvos szakértője értékeli.
8.8 Amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcso- latban hatósági eljárás indult, be kell nyújtani az eljárás során keletkezett iratok keletkezett, illetve az eljárás anya- gának részét képező iratokat, továbbá az eljárást befejező határozatot (különösen az eljárást meg- szüntető határozat, vagy a jogerős bírósági határozat).
8.9 Amennyiben a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiá- nyosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt illetőleg a biztosítási eseményt a rendelke- zésre álló dokumentumok alapján bírálja el vagy elutasíthatja.
8.10 A meg nem fizetett díjakat a Biztosító jogosult a biztosítási szolgáltatás összegéből levon- ni.
8.11 A biztosítási eseményt az alábbi címen lehet bejelenteni: NN Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság Szerződéskezelés és orvosszak- értői dokumentációk; – Szolgáltatási Osztály A Biztosító telefonszáma, melyen a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okiratbiztosítási szolgáltatás iránti igény jelezhető: A biztosítási esemény bejelentését a 8.2 és a 8.3 pontokban írtak szerint kell megtenni, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve Biztosí- tó csak ezt követően tudja megkezdeni a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátbiztosítási szolgáltatás iránti igény elbírálását.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Életbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítése. A biztosított életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lefeltétele, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre körül- ményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás titoktartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekintézménynek, amelyek őt kezeltékke- zelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott ju- tott egyéb körülmények ellen- őrzése ellenőrzése céljából ezektől a szükséges információkat informáci- ókat beszerezze, vala- mint valamint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval társada- lombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni folytatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni töreked- ni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraelhá- rítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben feltételek- ben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- hetikérheti: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban ponban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dítását.
Appears in 1 contract
Samples: Egyszerűsített Lakásbiztosítás
A biztosító teljesítése. 9.1. A biztosított életbenléte Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén jelen Biztosítási Feltételekben meghatározottak szerint köte- les a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesítésére, hogy amennyiben a biztosított Biztosítási Feltételek szerint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakkötelezettsége fennáll.
9.2. A biztosítási esemény bekövetkezését a Biztosítottnak/Kedvezményezettnek a biztosítási esemény bekövetke- zését követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a Biztosítónál, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezeltéka szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és felhatalmazza lehetővé kell tenni a biztosítótbejelentés és a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, hogy amennyiben a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot fenti határidőt nem adja megtartják be, és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, továbbá akkor is mentesül a biztosító kötelezettsége nem áll beBiztosító, ha a szükséges felvilágo-
9.3. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venniCsoportos Biztosítás Különös Biztosítási Feltételekben meghatározott biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez és elbírálásához a jelen pontban felsorolt okmányok bemutatása szükséges, és az orvosi kezelést amelyet a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá Biztosító - a megfelelő ápolásrólSzerződővel előzetesen egyeztetve - bármikor egyoldalúan megváltoztathat, és általában tö- rekedni kell amelyről a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraváltoztatást megelőzően 30 nappal írásban értesíti a Szerződőt, illetve enyhítésérea Szerződő pedig a Főbiztosítottat oly módon, hogy a honlapján közzéteszi. A Főbiztosí- tott a módosításokra való tekintettel a jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított Általános Biztosítási Feltételek 8.2. pontja szerinti Rendes Felmondással élhet. A Biztosító egyoldalúan kizárólag az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz elegetalábbi alapos okok miatt módosíthat: jogszabályi előírások módosu- lása, az orvostudomány fejlődése, technikai fejlődés, a biztosító annyiban mentesül Biztosító szolgáltatás iránti igény elbírálási folyamatának változása, a teljesítés alólBiztosító nyilvántartási rendszerének módosítása. Biztosítási esemény bekövetkezésekor minden esetben: • A Biztosító által rendszeresített, amennyiben vagy azzal megegyező tartalmú, kitöltött a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásábanbejelentő és a Kedvezményezett által aláírt igénybejelentő nyomtatvány. • Idegen nyelvű iratok hivatalos magyar fordítása. • A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- hetiKedvezményezett jogosultságát igazoló okiratok: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okiratjogerős hagyatékátadó végzés, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozatfeltéve, hogy a Kedvezményezettet a szerződésben név szerint nem nevezték meg. Az okiratok beszerzésének költségei • Kiskorú- és gondnokolt kedvezményezett esetén a biztosítottattörvényes képviselő nyilatkozata, kedvezménye- zettet terhelika gyámot vagy a gondnokot kirendelő határozat és/vagy bírósági ítélet másolata. • A Kedvezményezett aláírásával ellátott eredeti nyilatkozat a biztosítási összeg rendeltetési helyéről (bankszám- laszám, beleértve vagy lakcím), ahová a fentiekben előírt biztosítási összeg kifizethető. • Kifizetésnél a Pénzmosási törvény szerinti azonosító adatokat tartalmazó irat (személyi igazolvány, vagy útlevél, vagy kártya formátumú vezetői engedély és lakcímkártya) másolata vagy személyes bemutatása. • Teljes orvosi dokumentáció: diagnózis és hatósági eljá- rásokra vonatkozó felállításának időpontját igazoló iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátorvosi leírás, orvosi szakvélemény/ lelet, zárójelentés, kórházi igazolás, elszámolási nyilatkozat, korábbi orvosi iratok, műtéti leírás, ambuláns (járóbe- teg-ellátási) lap, röntgenlelet, ápolási dokumentáció, teljes kórházi kórlap, szövettani lelet, kontrolleredmények.
Appears in 1 contract
Samples: Cib Balesetőr Baleseti Kiegészítő Biztosításokkal Rendelkező Csoportos Életbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítése. (1) A biztosított életbenléte esetén biztosító a biztosítási szerződés alapján a biztosítási esemény bekövetkezése esetére a 3.5. pontban meghatározott szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesítésére kötelezi magát.
(2) A biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálá- sához szükséges valamennyi irat beérkezését követő 15 naponbelül teljesíti.
(3) Abban az esetben, ha a biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére nem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a biztosító a szolgál- tatási igényt a rendelkezésre álló dokumentumok alapjánbírálja el, ami adott esetben a biztosítottra, a szolgáltatási igényt érvényesí- tőszemélyre nézve hátrányos döntés meghozatalát eredményezheti.
(4) A szolgáltatási igény előterjesztésekor minden esetben be kell nyúj- tani a biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt.
(5) Ha a szolgáltatási igény a nyugdíjjogosultsággal rendelkező bizto- sított számára nyújtható szolgáltatásra vonatkozik, úgy a szolgálta- tási igény érvényesítőjének azt is igazolnia kell, hogy a biztosította biztosítási esemény bekövetkezésekor nyugdíjjogosultsággalrendel- kezett. Az igazoló okirat (pl. nyugdíjasigazolványt, nyugdíjszelvényt) másolatát a biztosítóhoz be kell nyújtani.
(6) Halál esetén be kell nyújtani továbbá:
a) a halottvizsgálati bizonyítvány másolatát;
b) a biztosított halotti anyakönyvi kivonatának másolatát.
(7) Amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, az eljárást befejező határozat másolatát, feltéve, hogy az a jogalap, vagy az összegszerűség megállapításához szükséges(így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozat,illetve a jogerős bírósági határozat másolatát).
(8) Baleset esetén be kell nyújtani továbbá, amennyiben baleseti jegy- zőkönyv készült, a baleseti jegyzőkönyv másolatát. A közlekedési- balesettel kapcsolatos szolgáltatási igény esetében minden esetben be kell nyújtani a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát is.
(9) Baleset miatti egészségkárosodás esetén be kell nyújtani továbbá a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad bejelentéséig született összes orvosi dokumentum másolatát.
(10) Keresőképtelenség esetén be kell nyújtani továbbá:
a) a keresőképtelenségi és táppénzre jogosító kezelőorvosi igazo- lás vagy társadalombiztosítási kifizetőhely által kiállított igazolás másolatát;
b) ha kórházi ápolás is történt: a kórházi zárójelentést (a kórházi ápolás időtartamára keresőképtelenségi igazolás benyújtása nem szükséges);
c) a jelen feltételben a keresőképtelenséget illetően meghatározott önrészt 30 nappal meghaladó keresőképtelen állomány esetén a biztosító megvizsgálhatja a keresőképtelen állomány fenntartásá- nak indokoltságát. A vizsgálat során az indokoltság megállapítá- sához a biztosítottól egyéb orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakdokumentumokat is bekérhet.
(11) A szolgáltatási igénybejelentőt és a baleseti jegyzőkönyvet folyama- tos keresőképtelenség és folyamatos munkanélküliség esetén csak az első bejelentés alkalmával kell benyújtani, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekezt követően csak az egyéb dokumentumokat kell a biztosító rendelkezésére bocsátani.
(12) Munkanélküliségre vonatkozó szolgáltatási igény esetén be kell nyúj- tani az álláskeresési járadék folyósítása alatti időszakra a területileg illetékes munkaügyi központ határozatát az álláskeresési járadék, amelyek őt kezeltékilletve az álláskeresési segély megállapításáról, és felhatalmazza valamint havonta be kell mutatni a biztosítótjáradék folyósítását igazoló bankszámlakivonatot, hogy vagy a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől postai utalvány másolatát. A járadékra való jogosultság meg- szűntét követően – a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben biztosítottat nyilvántartásba vevő munkaügyi központnak a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja megmegjelenési kötelezettségére vonatkozó rendelkezése szerinti időközönként, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: de legalább háromhavonta – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően köteles a biztosítónak bemutatni a munkaügyi központtal való kapcsolattartást igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – bejegyzéseket tartalmazó „Munkanél- küliek kiskönyve” nevű okiratát.
(13) A biztosító a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványszolgáltatási igény bejelentése esetén bekéri a szer- ződőtől az írásbeli biztosítotti nyilatkozat másolatát, boncolási jegy- zőkönyvilletve a szóbeli biztosítotti nyilatkozatot tartalmazó hangfelvételt. Ezen dokumentu- mokat a szerződő a biztosított felhatalmazása alapján átadja a biz- tosító részére. A biztosító bekérhet, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – illetve beszerezhet továbbá a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkszolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátnyilatkozatokat is.
Appears in 1 contract
Samples: Személyi Kölcsönhöz Kapcsolódó Biztosítási Feltételek
A biztosító teljesítése. 1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 munkanapon belül személyesen vagy írásban a biztosító bármely szervezeti egységénél be kell jelenteni, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosító annyiban mentesül, amennyiben lé- nyeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
2. A biztosított életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lefeltétele, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre körülmé- nyekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás titoktartás alól minden olyan orvosnakor- vosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekintézménynek, amelyek őt kezelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése ellenőrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezzebesze- rezze, vala- mint valamint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval társadalombiztosító- val és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi or- vosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be.
3. A biztosított biztosítottat kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteleskötelezettség terheli. Ennek értelmében: – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni folytatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni töreked- ni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraelhá- rítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában.
4. Az e Feltételek alapján kötött kiegészítő biztosítási szerződésben a biz- tosított a kiegészítő biztosítási szerződés megkötéséhez való hozzájáruló nyilatkozatával egyidejűleg felhatalmazza a biztosítót arra, hogy vitás eset- ben a biztosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illet- ve a biztosítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a kezelőorvostól, intézménytől megkérje.
5. A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó esedékes, még be nem fizetett díjak összegét levonni jogosult.
6. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – kérheti:
a. x biztosító által kiadott (a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – kezelő orvos által kitöltött és aláírt) szolgálta- tási igénybejelentőt vagy halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dítását.kivonatot;
Appears in 1 contract
Samples: Groupama Garancia Lakásbiztosítás
A biztosító teljesítése. A biztosított életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lefeltétele, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre körül- ményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás titoktartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekintézménynek, amelyek őt kezeltékke- zelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott ju- tott egyéb körülmények ellen- őrzése ellenőrzése céljából ezektől a szükséges információkat informáci- ókat beszerezze, vala- mint valamint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval társada- lombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot nem adja meg, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni folytatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni töreked- ni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárításáraelhá- rítására, illetve enyhítésére. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben feltételek- ben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- hetikérheti: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dítását.;
Appears in 1 contract
Samples: Egyszerűsített Lakásbiztosítás
A biztosító teljesítése. 22.1. A biztosított életbenléte esetén biztosítási jogviszony alapján támasztott bár- mely szolgáltatási igényt a szolgáltatás teljesítésének feltéte- lebiztosító részére írás- ban, hogy az alapul szolgáló esemény bekövetkezésé- től számított 8 napon belül kell bejelenteni. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn, amennyiben bejelentési kötelezettségének a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot szerződő nem adja megtesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
22.2. A biztosító szolgáltatásait a rendelkezésre álló legutolsó adatoknak megfelelően nyújtja.
22.3. A biztosító által igényelt minden igazolást, nyi- latkozatot és bizonyítékot hitelt érdemlően, a biztosító kötelezettsége nem áll bebiztosítónak az általa meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére tekintettel az alábbiakra köteles. – A külföldön bekö- vetkezett baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést esetén a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni baleset körülményei- ről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar fordítását is csatolni kell. – Gondoskodni A szükséges dokumentumok beszerzésének, fordításának és biztosítóhoz történő eljuttatásának költségeit a biztosító nem téríti meg.
22.4. Minden biztosítási szolgáltatás iránti igényhez be kell továbbá nyújtani a megfelelő ápolásrólbiztosított személyi igazolvá- nyának másolatát, és általában tö- rekedni kell valamint az Igénylőlap Baleseti szolgáltatáshoz nyomtatványt kitöltve, eredeti formában a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti elhárítására, illetve enyhítésérerészletes leírásával. A jelen pontban felsoroltakon túl szolgáltatási nyomtatványhoz az alábbi dokumentumokat kell csatolni: – amennyiben a biztosított biztosítási eseménnyel vagy az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcso- latban rendőrségi, közigazgatási, tűzvédelmi, munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező iratok másola- ta (büntető eljárásban és szabálysértési eljá- rásban meghozott jogerős határozat csak abban az esetben, ha az a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz elegetkárigény/szolgálta- tási igény benyújtásakor már rendelkezésre áll – ittasság illetve bódító, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alólkábító vagy hasonló hatást kiváltó szerek, toxikus anyagok hatásá- nak vizsgálatáról készült orvosi irat másolata, – közlekedési baleset esetén, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásában. A szolgáltatási igény bejelentésekor gépjármű vezetője a biztosított volt, érvényes vezetői engedélyének másolata, – az első, akut ellátást igazoló orvosi dokumen- tum másolata (ennek hiányában a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl nem teljesít baleseti szolgáltatást), – a kórházi zárójelentés(ek) másolata(i), – a kórházi betegellátás során keletkezett iratok hitelt érdemlő másolata(i) a (fekvőbetegként) kórházban töltött napok számáról.
22.5. Halál esetén a fentieken kívül még az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heticsatolása szükséges: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; kivonat másolata, – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványbizonyítvány másolata, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően jogosultságát igazoló okirat, alapító okirat, okirat másolata (pl. jogerős hagyatéki hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány).
22.6. A biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőrizheti, jogerős gyámhatósági határozatilletőleg a beje- lentett igény elbírálásával összefüggő egyéb ira- tokat kérhet be. Az okiratok beszerzésének költségei A 22.4. és 22.5. pontokban felsorolt okiratokon kívül a biztosítottatbiztosított jogosult a károk és költségek egyéb okmányokkal, kedvezménye- zettet terhelikdoku- mentumokkal illetőleg egyéb módon történő igazolására a bizonyítás általános szabályai sze- rint annak érdekében, beleértve hogy követelését érvénye- síthesse.
22.7. A biztosító a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratokszolgáltatásokat az igény elbírálásá- hoz, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátilletve a teljesítéshez szükséges összes irat beérkezése után, az utoljára beérkezett irat kéz- hezvételétől számított 15 napon belül teljesíti.
22.8. A biztosító szolgáltatásait a kedvezményezett részére banki folyószámlára utalással teljesíti, amennyiben rendelkezik folyószámlával. Egyéb esetekben a biztosító szolgáltatásait postai uta- lással teljesíti.
Appears in 1 contract
Samples: Baleset Biztosítási Szerződés
A biztosító teljesítése. 10.1. A biztosított életbenléte Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a Biztosítási Feltételekben meghatározottak szerint köteles a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leteljesíté- sére, hogy a biztosított ha a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnakkötelezettsége fennáll.
10.2. A biztosítási eseményt a Biztosítottnak a biztosítási esemény bekö- vetkezését, kórháznak és egészségügyi in- tézménynekvagy tudomásra jutását követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a Biztosítónál, amelyek őt kezeltéka szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és felhatalmazza lehetővé kell tenni a biztosítótbejelentés és a felvilágosítás tartalmá- nak ellenőrzését. A Biztosító mentesülhet a szolgáltatás teljesítése alól, hogy ha a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot fenti határidőt nem adja megtartják be, és emiatt a Biztosító köte- lezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. Továbbá akkor is mentesül a Biztosító, ha a szükséges fel- világosítást nem adják meg, vagy a felvilágosítás tartalmának elle- nőrzését nem teszik lehetővé és emiatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
10.3. A Biztosítási Feltételekben meghatározott biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez és elbírálásához a jelen pontban felsorolt okmá- nyok, dokumentumok bemutatása szükséges, amelyet a Biztosító jogosult egyoldalúan módosítani, amely módosításról azt megelőző- en 60 nappal írásban értesíti a Szerződőt, a biztosító kötelezettsége nem áll beSzerződő pedig a Biztosí- tottat oly módon, hogy a módosított feltételeket a honlapján közzé- teszi, legkésőbb a hatályba lépést megelőző 30. napon. A biztosított kárenyhítési kötelezettségére Biztosított a módosításokra való tekintettel az alábbiakra kötelesa Biztosítási Feltételek 7.2. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe venni, és az orvosi kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell a biztosítási esemény következményeinek lehetőség pontjában meghatározottak szerinti elhárítására, illetve enyhítésérefelmondással élhet. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított Biztosító egyoldalú- an kizárólag az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz elegetalábbi alapos okok miatt módosíthat: jogszabályi elő- írások módosulása, az orvostudomány fejlődése, technikai fejlődés, a biztosító annyiban mentesül Biztosító szolgáltatás iránti igény elbírálási folyamatának változá- sa, a teljesítés alólBiztosító nyilvántartási rendszerének módosítása. Biztosítási esemény bekövetkezésekor minden esetben szükséges: • A Biztosító által rendszeresített, amennyiben kitöltött, a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásábanBiztosított által aláírt igénybejelentő nyomtatvány. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti• Idegen nyelvű iratok hivatalos magyar fordítása. • Teljes orvosi dokumentáció: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően diagnózis és felállításának időpontját igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegy- zőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkiratok, orvosi vizsgá- lat eredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációkleírás, orvosi vizsgálat eredményeiszakvélemény/lelet, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okiratzárójelen- tés, alapító okiratkórházi igazolás, jogerős hagyatéki végzéselszámolási nyilatkozat, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt korábbi orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű for- dításátműtéti leírás, ambuláns (járóbeteg-ellátási) lap, röntgenlelet, ápo- lási dokumentáció, teljes kórházi kórlap, szövettani lelet, kontrol- leredmények.
Appears in 1 contract
Samples: Jövedelempótló Csoportos Biztosítás
A biztosító teljesítése. 9.1. A biztosított életbenléte esetén biztosítási jogviszony alapján támasztott bármely szolgáltatási igényt a szolgáltatás teljesítésének feltéte- leBiztosító részére írásban, hogy az alapul szolgáló esemény bekövetkezésétől számított 8 napon belül kell jelenteni. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn, amennyiben bejelentési kötelezettségének a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titok- tartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi in- tézménynek, amelyek őt kezelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására jutott egyéb körülmények ellen- őrzése céljából ezektől a szükséges információkat beszerezze, vala- mint ugyanebből a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot Biztosított illetve Társbiztosított nem adja megtesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be.
9.2. A biztosított biztosító szolgáltatásait a rendelkezésre álló legutolsó adatoknak megfelelően nyújtja.
9.3. A Biztosítottat illetve Társbiztosítottat kárenyhítési kötelezettségére tekintettel kötelezettség terheli, ami abban áll, hogy panasza esetén köteles (azonnal) haladéktalanul felkeresni orvosát, balesete esetén kérni az alábbiakra köteleselső akut ellátását. – A baleset után haladéktalanul orvosi segítséget Bármilyen sérülés bekövetkeztét követően a Biztosítottnak illetve Társbiztosítottnak a lehető legrövidebb időn belül gyakorló szakorvoshoz kell igénybe vennifordulnia, és az kárenyhítési kötelezettségéből adódóan annak orvosi kezelést tanácsait köteles pontosan betartani. A Biztosító nem felelős azokért a gyógyító eljárás befejezéséig foly- tatni kell. – Gondoskodni kell továbbá következményekért, amelyek a megfelelő ápolásról, és általában tö- rekedni kell Biztosítottnak illetve Társbiztosítottnak a biztosítási esemény következményeinek lehetőség szerinti káros következményei elhárítására, illetve enyhítéséreenyhítésére vonatkozó kötelezettségeinek elmulasztásából erednek.
9.4. A jelen pontban felsoroltakon túl a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz elegetBiztosító által igényelt minden igazolást, nyilatkozatot és bizonyítékot hitelt érdemlően, a biztosító annyiban mentesül Biztosítónak az általa meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. A szükséges dokumentumok beszerzésének és Biztosítóhoz történő eljuttatásának költségeit a teljesítés alól, amennyiben a biztosí- tott mulasztása közrehatott állapotának súlyosabbá válásábanBiztosító nem téríti meg.
9.5. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító bejelentés során benyújtandó dokumentumok: A biztosítási szolgáltatás iránti igényhez be kell nyújtani az általános feltéte- lekben felsoroltakon túl az alábbi dokumentumok bemutatását kér- heti: – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; – halotti anyakönyvi kivonat; – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány„Igénylőlap egészségbiztosítás szolgáltatáshoz” nyomtatványt, boncolási jegy- zőkönyvmegfelelően kitöltve, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat ered- ményei; – a biztosítási esemény bekövetkeztével részletes leírásával. A szolgáltatási igénybejelentő mellé az alábbi dokumentumokat kell csatolni:
a) a Biztosított előfizető és a károsult - 1.3. c) pont szerinti - Társbiztosított lakcímkártya és személyi igazolvány másolata,
b) amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkalapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, orvosi vizsgá- lat eredményeiközigazgatási, keresőképtelenséget igazoló dokumentációktűzvédelmi, or- vosszakértői véleményezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához kezelőorvosi orvosi doku- mentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői vélemé- nyezések; – a 9. pontban meghatározott kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező iratok másolata (büntető eljárásban és szabálysértési eljárásban meghozott jogerős határozat csak abban az esetben, ha az a kárigény/szolgáltatási igény benyújtásakor már rendelkezésre áll),
c) ittasság illetve bódító, kábító vagy hasonló hatás kiváltó szerek, toxikus anyagok hatásának vizsgálatáról készült orvosi irat,
d) közlekedési baleset esetén a Biztosított illetve Társbiztosított érvényes vezetői engedélyének másolata,
e) az első, akut ellátást igazoló orvosi dokumentum másolata (ennek hiányában a Biztosító nem teljesít baleseti szolgáltatást),
f) a kórházi zárójelentés(ek), szövettani leletek másolata(i),
g) a kórházi betegellátás során keletkezett iratok és orvosszak- értői dokumentációk; – hitelt érdemlő másolata(i) a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat(fekvőbetegként) kórházban töltött napok számáról.
h) ha a biztosítási esemény külföldön történik, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyámhatósági határozat. Az okiratok beszerzésének költségei a biztosítottat, kedvezménye- zettet terhelik, beleértve a fentiekben előírt orvosi és hatósági eljá- rásokra vonatkozó iratok, dokumentációk az idegen nyelven kiállított dokumentum hiteles magyar nyelvű for- dításátfordítása.
9.6. A Biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőrizheti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüggő egyéb iratokat szerezhet be. A 9.5. pontban felsorolt okiratokon kívül a Biztosított illetve Társbiztosított jogosult a károk és költségek egyéb okmányokkal, dokumentumokkal illetőleg egyéb módon történő igazolására, a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
9.7. A Biztosító a szolgáltatásokat az igény elbírálásához, illetve a teljesítéshez szükséges összes irat beérkezése után, az utoljára beérkezett irat kézhezvételétől számított 15 napon belül teljesíti.
9.8. A szolgáltatások teljesítésére a Biztosító csak akkor köteles, ha a biztosítási esemény jelen szerződési feltételek szerint történt bejelentésére még a Biztosított illetve Társbiztosított életében sor került.
9.9. A Biztosító szolgáltatása, függetlenül attól, hogy a Biztosított egy vagy több előfizetői szerződéssel rendelkezik a Szerződőnél, nem többszöröződik, tekintettel arra, hogy a Biztosított csak egy előfizetéséhez kapcsolódóan csatlakozhat a Csoportos Biztosításhoz.
Appears in 1 contract
Samples: Group Health Insurance Contract