A Felügyelő Bizottság mintaszakaszok

A Felügyelő Bizottság. A Felügyelő Bizottság 5-7 tagból áll, a dolgozók által megválasztott tag kivételével tagjait a Részvényes jelöli ki 5 éves időtartamra. A Felügyelő Bizottság ellenőrzi a Társaság működését, jogában áll az Igazgatóság tagjaitól, a vezérigazgatótól, a vezető állású munkavállalóktól jelentést vagy felvilágosítást kérni, a Társaság könyveit, bankszámláját, iratait és pénztárát bármikor (legalább negyedévente köteles) megvizsgálni, vagy szakértővel a Társaság költségére megvizsgáltatni. A Felügyelő Bizottság köteles megvizsgálni a Részvényes elé terjesztendő minden fontosabb jelentést, továbbá a Társaság mérlegét és vagyonkimutatását. A vizsgálat eredményéről a Felügyelő Bizottság elnöke számol be; mérleg esetében írásos beszámolót készít. A Felügyelő Bizottság javaslatot tesz az éves mérleg- és eredmény-kimutatás elfogadására és az adózott eredmény felosztására. A mérleg elfogadásáról és az adózott eredmény felosztásáról a Részvényes a Felügyelő Bizottság beszámolójának ismeretében hozhat csak határozatot. A Felügyelő Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a Részvényest, ha jogszabályba, Alapító Okiratba ütköző vagy a Társaság érdekeit sértő intézkedést, mulasztást tapasztal. A Társaság belső ellenőrzési szervezetének szakmai irányítását a Felügyelő Bizottság látja el. A Felügyelő Bizottságnak jelenleg 6 tagja van, akiket az alábbiakban mutatunk be:
A Felügyelő Bizottság. A Felügyelő Bizottság 5-7 tagból áll, a dolgozók által megválasztott tag kivételével tagjait a Részvényes jelöli ki 5 éves időtartamra. A Felügyelő Bizottság ellenőrzi a Társaság működését, jogában áll az Igazgatóság tagjaitól, a vezérigazgatótól, a vezető állású munkavállalóktól jelentést vagy felvilágosítást kérni, a Társaság könyveit, bankszámláját, iratait és pénztárát bármikor (legalább negyedévente köteles) megvizsgálni, vagy szakértővel a Társaság költségére megvizsgáltatni. A Felügyelő Bizottság köteles megvizsgálni a Részvényes elé terjesztendő minden fontosabb jelentést, továbbá a Társaság mérlegét és vagyonkimutatását. A vizsgálat eredményéről a Felügyelő Bizottság elnöke számol be; mérleg esetében írásos beszámolót készít. A Felügyelő Bizottság javaslatot tesz az éves mérleg- és eredmény-kimutatás elfogadására és az adózott eredmény felosztására. A mérleg elfogadásáról és az adózott eredmény felosztásáról a Részvényes a Felügyelő Bizottság beszámolójának ismeretében hozhat csak határozatot. A Felügyelő Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a Részvényest, ha jogszabályba, Alapító Okiratba ütköző vagy a Társaság érdekeit sértő intézkedést, mulasztást tapasztal. A Társaság belső ellenőrzési szervezetének szakmai irányítását a Felügyelő Bizottság látja el. A Felügyelő Bizottságnak jelenleg 6 tagja van, akiket az alábbiakban mutatunk be: Árvai Csaba A Felügyelő Bizottság elnöke 2003. 01. 24. Király Zsolt felügyelő bizottsági tag 2005. 05. 01. Kotán Attila felügyelő bizottsági tag 2003. 07. 01. Nagy Zoltán felügyelő bizottsági tag 2005. 05. 01. Réz András felügyelő bizottsági tag 2003. 01. 24. Tóth József felügyelő bizottsági tag 2005. 05. 01. Az alábbiakban ismertetjük a felügyelő bizottsági tagok szakmai életútját: Árvai Csaba, a Felügyelő Bizottság elnöke 1976. június 23-án született, 1998-ban közgazdászként szerzett diplomát a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, majd 2001-ben okleveles közgazdászként végzett a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán. 2002-ben közigazgatási szakvizsgát tett, illetve több, köztisztviselők számára tartott, Európai Uniós ismeretek megszerzését célzó tanfolyamon vett részt. 1996-ban a Takarék Bróker Rt.-nél kezdte szakmai pályafutását, 1999-ben az Adósság Börze Kft. vezető pénzügyi tanácsadójaként dolgozott. 1999-től a Pénzügyminisztériumban központi költségvetési kérdésekkel foglalkozott gyakornokként, illetve fogalmazóként, majd a Közigazgatási Államtitkárság titkárságvezetőjeként, jelenleg az Ágazati Fejleszté...
A Felügyelő Bizottság. 10.1.2.1. A Felügyelő Bizottság működésének összefoglalása A Bankban a kettős irányítási struktúrát követve, a Társaság ügyvezetésének és üzletvitelének ellenőrzését a Felügyelő Bizottság látja el. Emiatt – a törvényi előírásokkal összhangban – a Felügyelő Bizottság összetételében maradéktalanul érvényesül a független tagok többségének elve. A bizottsági tagokat a Közgyűlés választja meg, megbízatásuk három évre szól. A független felügyelő bizottsági tagok (4 fő) aránya a Felügyelő Bizottság teljes létszámára (6 fő) vetítve 67%. Az összeférhetetlenség elkerülése érdekében a Közgyűlés nem választhatja a Felügyelő Bizottság tagjává az Igazgatóság tagjait és azok közeli hozzátartozóit. A Felügyelő Bizottság dolgozói tagjának jelölésével, visszahívásával kapcsolatos szabályokat a Társaságnál működő Üzemi Tanács határozza meg, e tagokat a Társaság nem tekinti függetlennek. A Felügyelő Bizottság maga állapítja meg ügyrendjét, amelyet a Közgyűlés hagy jóvá. A Társaság belső ellenőrzési szervezetének a Hpt. által meghatározott keretek közötti irányítása a Felügyelő Bizottság feladata. A Felügyelő Bizottság előzetes egyetértési jogot gyakorol a belső ellenőrzési szervezet vezetői és alkalmazottai munkaviszonyának létesítésével, megszüntetésével, díjazásuk megállapításával kapcsolatos döntéseknél. 2014. évben 8 alkalommal ülésezett a Felügyelő Bizottság. Emellett írásos szavazás formájában 8 esetben került sor határozathozatalra. A Felügyelő Bizottság ülését az elnök hívja össze. Az ülést össze kell hívni akkor is, ha azt az FB egy tagja, vagy az IG legalább két tagja, vagy a könyvvizsgáló írásban kéri az ok és a cél megjelölésével. A Felügyelő Bizottság a határozatait az ügyrend szerint, szótöbbséggel hozza, üléseiről jegyzőkönyv készül, és határozataik dokumentálásra kerülnek.
A Felügyelő Bizottság. 22.1. A Felügyelő Bizottság legalább három, legfeljebb kilenc tagból áll. A munkavállalói képviselőket (a Felügyelő Bizottság tagjainak egyharma- da) a Társaságnál működő szakszervezetek véleményének meghallga- tása után a Központi Üzemi Tanács jelöli.
A Felügyelő Bizottság. 38. A részvénytársaság Felügyelő Bizottsága 4 (négy) tagból áll, A felügyelő bizottságot a közgyűlés 3 (három) éves határozott időtartamra választj a.
A Felügyelő Bizottság. A Felügyelő Bizottság a saját ügyrendje szerint működik, amelyet az Alapító hagy jóvá a ............HÖ. számú határozat szerint.
A Felügyelő Bizottság. 9.1. / Az Alapító az alapítvány működése és gazdálkodása törvényességének és célszerűségének ellenőrzésére 3 tagú Felügyelő Bizottságot hoz létre.
A Felügyelő Bizottság. (1) A Szövetség Felügyelő Bizottsága a tagsági viszonyból eredő jogok és kötelezettségek biztosításának, a testületi szervek működésének, a gazdálkodásnak, összességében a Szövetség jogszabály és alapszabályszerű működésének a legfőbb testületi ellenőrző szerve, mely a taggyűlésnek tartozik felelősséggel.
A Felügyelő Bizottság 

Related to A Felügyelő Bizottság

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 6.1.2.1. A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó x elektronikusan: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/XXX000000000000/xxxxxxxxx (URL) x a fent említett címre a következő címre: (adjon meg másik címet) Hivatalos név: Nemzeti azonosítószám: Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy: Telefon: E-mail: Fax: Internetcím(ek): Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól? A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Xxxxxxxx figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége (1) A Biztosító biztosítási esemény bekövetkezése esetén teljesíti a külö- nös feltételekben meghatározott szolgáltatásokat, feltéve, ha nem áll- nak fenn a mentesülés esetei. A biztosító szolgáltatását kárbiztosítási szolgáltatásként (a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésével vagy a biztosított részére más szolgáltatás teljesítésével), vagy összegbiztosítási szolgáltatás- ként (a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésével) nyújtja.

  • Felügyeleti szerv A Magyar Posta Biztosító Zrt. és a Magyar Posta Zrt. – amennyiben a biztosítási szerződést a Magyar Posta Zrt. hálózatán keresztül kötötték – felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban: MNB). Címe: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.; levélcíme: 1534 Budapest BKKP Pf. 777; ügyfélszolgálati telefonszáma: 06 40 203 776. Az MNB a biztosításközvetítőkről nyilvántartást vezet, amely nyilvántartás megtekinthető a xxx.xxx.xx honlapon.