A kárrendezés szabályai mintaszakaszok

A kárrendezés szabályai a. A károk mennyiségi és összegszerű megállapítása a biztosító vizsgálata után a károsulttal és a biztosítottal való együttműködést követően tör- ténik meg.
A kárrendezés szabályai. A biztosított az UNION-Business Class Felelősségbiztosítások Szerződési Feltételeiben írtakon túl a kárrendezési eljárás során köteles a biztosító részére átadni a bérleti szerződést.
A kárrendezés szabályai a) A károk mennyiségi és összegszerő megállapítása a biztosító helyszíni vizsgálata után a károsulttal, és a biztosítottal való együttmőködést követően történik meg.
A kárrendezés szabályai. A biztosított köteles a kárrendezési eljárás során a biztosítóval együttműködni, és minden szükséges információt megadni. A szolgáltatási igény elbírálásához be kell nyújtani az alábbiakat: – igazolást az elsődleges biztosító által fizetett kártérítési összegről, – a káresemény időpontját igazoló dokumentumot, – a totálkár okát igazoló dokumentumot, – lopás/rongálás esetén a rendőrségi eljárást lezáró határozatot, – az eredeti vásárlási számlát, – az elsődleges biztosító által készített, kárkori értékre vonat- kozó számítást és egyéb dokumentumot, – a szervizelésről készült valamennyi számlát, illetve a szer- vizkönyvet, – minden olyan iratot, amely a jogosultság, a biztosítási ese- mény, a kárösszeg megállapításához szükséges. A fenti dokumentumok beszerzése és benyújtása a biztosított feladata, amelynek költségei a biztosítottat terhelik. A biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához a becsatolt irato- kat ellenőrizheti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüggő egyéb iratokat szerezhet be. A fentiekben felsorolt okiratokon kívül a biztosított jogosult a károk és költségek egyéb okmányokkal, dokumentumokkal, illetőleg egyéb módon történő igazolására, a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse. Amennyiben az ellopott jármű megkerül, a biztosított köteles ezt a biztosítónak 8 napon belül bejelenteni.
A kárrendezés szabályai. Az UNION-Business Class Felelősségbiztosítások Szerződési Fel- tételeiben írtakon túl a biztosított köteles a biztosító részére a kár- rendezési eljárás során megküldeni a tanulói (hallgatói stb.) jogvi- szony igazolására vonatkozó iratokat, a tanulószerződést, továbbá a baleseti jegyzőkönyvet, valamint – a kézhezvételt követően hala- déktalanul – a felügyeleti szerv határozatát.
A kárrendezés szabályai. 1. A Biztosított köteles a biztosított vagyontárgy károsodását eredményező káreseményt, az arról való tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legkésőbb a kárról való tudomásszerzéstől számított 3 (három) napon belül közvetlenül a Biztosítónak bejelenteni.
A kárrendezés szabályai. 1. A Biztosított köteles a káresemény bekövetkezését annak tudomására jutását követően haladéktalanul de legkésőbb a kárról való tudomásszerzéstől számított 3 (három) napon belül közvetlenül bejelenteni a Chubb-nek.
A kárrendezés szabályai. A biztosított köteles a kárrendezési eljárás során a biztosítóval együttműködni, és minden szükséges információt megadni. A szolgáltatási igény elbírálásához be kell nyújtani: – igazolást az elsődleges biztosító által fizetett kártérítési összegről, – a káresemény időpontját igazoló dokumentumot, – a totálkár okát igazoló dokumentumot, – lopás/rongálás esetén a rendőrségi eljárást lezáró határozatot, – az eredeti vásárlási számlát, – az elsődleges biztosító által készített, kárkori értékre vonatkozó számítást és egyéb dokumentumot, – a szervizelésről készült valamennyi számlát, illetve a szerviz- könyvet, – minden olyan iratot, amely a jogosultság, a biztosítási ese- mény, a kárösszeg megállapításához szükséges. A fenti dokumentumok beszerzése és benyújtása a biztosított fel- adata, amelynek költségei a biztosítottat terhelik.
A kárrendezés szabályai. A jelen Kiegészítő Feltételek alapján a biztosítási szerződésben rögzített mértékig a biztosító megtéríti: – a felhasználónak a károsodott új termék (újra)előállítási (ön) költségét, amennyiben annak javítása műszakilag, illetve gaz- daságossági szempontok alapján nem lehetséges, – az esetleges értékemelkedés levonása mellett a károsodott végtermék igazolt javítási költségeit, amennyiben az műszaki- lag és gazdaságossági szempontok alapján javítható, – a kárral összefüggő esetleges szerelési költségeit, beleértve a károsodott új termék maradványainak eltávolítási költségeit. A hasznosítható maradványok értékét – ideértve a csökkentett áron történő értékesítés során elért bevételt is – a biztosító minden esetben levonásba helyezi.
A kárrendezés szabályai. Az UNION-Business Class Felelősségbiztosítások Szerződési Feltételeiben írtakon túl a kárrendezési eljárás során csatolni kell a gépjármű átvételkori általános és műszaki állapotát dokumentá- ló iratokat, valamint a vonatkozó Eurotax, illetve az Audatex kalku- lációt is.