Common use of Befektetési kockázatok Clause in Contracts

Befektetési kockázatok. Az eszközalapok hátterét képező befektetési egységek árfolyamának alakulása előre nem határozható meg, az az előre rögzített befektetési politika és az eszközalapok hátterét képező befektetések piacának függvénye. Az árfolyam így nőhet vagy csökkenhet, ezért az eszközalapok befektetési egységeinek árfolyama visszaváltáskor jelentősen kisebb is lehet, mint amekkora a befektetéskor volt. Mivel az eszközalapok hátterét képező befektetési alapok több eszközosztályba fektethetnek, ezért árfolyam-, kamat-, hitel-, továbbá – az értékpapírok más pénzügyi intézmények általi forgalmazásából és kezeléséből adódó – partner-, visszafizetési és likviditási koc- kázatok, a külföldön való befektetés, illetve a külföldi partnerek alkalmazása révén földrajzi, politikai és országkockázatok, illetve gazdasági és egyéb piaci kockázatok is befolyásolhatják az eszközalapok árfolyamának alakulását. Az eszközalapok elszámolása és nyilvántartása euróban történik, az eszközalapok mögött álló befektetési alapok azonban más de- vizában is befektethetnek. Az eszközalapok árfolyamkockázatát ezért a devizák közti árfolyam-ingadozások, valamint a pénznemek közötti átváltási költségek is befolyásolhatják.

Appears in 2 contracts

Samples: Lengyel Ország, Baleseti Halál Esetére Szóló Kiegészítő Biztosítás Feltételei

Befektetési kockázatok. Az eszközalapok hátterét képező befektetési egységek árfolyamának alakulása előre nem határozható meg, az az előre rögzített befektetési be- fektetési politika és az eszközalapok hátterét képező befektetések piacának függvénye. Az árfolyam így nőhet vagy csökkenhet, ezért az eszközalapok befektetési egységeinek árfolyama visszaváltáskor jelentősen kisebb is lehet, mint amekkora a befektetéskor volt. Mivel az eszközalapok hátterét képező befektetési alapok több eszközosztályba fektethetnek, ezért árfolyam-, kamat-, hitel-, továbbá to- vábbá – az értékpapírok más pénzügyi intézmények általi forgalmazásából és kezeléséből adódó – partner-, visszafizetési és likviditási koc- kázatoklikvidi- tási kockázatok, a külföldön való befektetés, illetve a külföldi partnerek alkalmazása révén földrajzi, politikai és országkockázatok, illetve gazdasági és egyéb piaci kockázatok is befolyásolhatják az eszközalapok árfolyamának alakulását. Az eszközalapok elszámolása és nyilvántartása euróban történik, az eszközalapok mögött álló befektetési alapok azonban más de- vizában is befektethetnek. Az eszközalapok árfolyamkockázatát ezért a devizák közti árfolyam-ingadozások, valamint a pénznemek közötti átváltási költségek is befolyásolhatják.

Appears in 2 contracts

Samples: Baleseti Halál Esetére Szóló Kiegészítõ Biztosítás Feltételei, Baleseti Halál Esetére Szóló Kiegészítõ Biztosítás Feltételei

Befektetési kockázatok. Az eszközalapok hátterét képező befektetési egységek árfolyamának alakulása előre nem határozható meg, az az előre rögzített befektetési politika és az eszközalapok hátterét képező befektetések piacának függvénye. Az árfolyam így nőhet vagy csökkenhet, ezért az eszközalapok befektetési egységeinek árfolyama visszaváltáskor jelentősen kisebb is lehet, mint amekkora a befektetéskor volt. Mivel az eszközalapok hátterét képező befektetési alapok több eszközosztályba fektethetnek, ezért árfolyam-, kamat-, hitel-, továbbá – az értékpapírok más pénzügyi intézmények általi forgalmazásából és kezeléséből adódó – partner-, visszafizetési és likviditási koc- kázatok, a külföldön való befektetés, illetve a külföldi partnerek alkalmazása révén földrajzi, politikai és országkockázatok, illetve gazdasági és egyéb piaci kockázatok is befolyásolhatják az eszközalapok árfolyamának alakulását. Az eszközalapok elszámolása és nyilvántartása euróban történik, az eszközalapok mögött álló befektetési alapok azonban más de- vizában is befektethetnek. Az eszközalapok árfolyamkockázatát ezért a devizák közti árfolyam-ingadozások, valamint a pénznemek közötti átváltási költségek is befolyásolhatják. A Biztosító az eszközalapok, valamint az azok hátterét képező befektetési alapok tekintetében – függetlenül az utóbbiakra vonatkozóan mások által nyújtott garanciáktól – semmilyen tőke-, hozam- vagy árfolyamgaranciát nem vállal.

Appears in 1 contract

Samples: Befektetési Stratégia

Befektetési kockázatok. Az eszközalapok hátterét képező befektetési egységek árfolyamának alakulása előre nem határozható meg, az az előre rögzített befektetési be- fektetési politika és az eszközalapok hátterét képező befektetések piacának függvénye. Az árfolyam így nőhet vagy csökkenhet, ezért az eszközalapok befektetési egységeinek árfolyama visszaváltáskor jelentősen kisebb is lehet, mint amekkora a befektetéskor volt. Mivel az eszközalapok hátterét képező befektetési alapok több eszközosztályba fektethetnek, ezért árfolyam-, kamat-, hitel-, továbbá to- vábbá – az értékpapírok más pénzügyi intézmények általi forgalmazásából és kezeléséből adódó – partner-, visszafizetési és likviditási koc- kázatoklikvidi- tási kockázatok, a külföldön való befektetés, illetve a külföldi partnerek alkalmazása révén földrajzi, politikai és országkockázatok, illetve gazdasági és egyéb piaci kockázatok is befolyásolhatják az eszközalapok árfolyamának alakulását. Az eszközalapok elszámolása és nyilvántartása euróban történik, az eszközalapok mögött álló befektetési alapok azonban más de- vizában is befektethetnek. Az eszközalapok árfolyamkockázatát ezért a devizák közti árfolyam-ingadozások, valamint a pénznemek közötti átváltási költségek is befolyásolhatják. A Biztosító az eszközalapok, valamint az azok hátterét képező befektetési alapok tekintetében – függetlenül az utóbbiakra vonatkozóan mások által nyújtott garanciáktól – semmilyen tőke-, hozam- vagy árfolyamgaranciát nem vállal.

Appears in 1 contract

Samples: Baleseti Halál Esetére Szóló Kiegészítõ Biztosítás Feltételei

Befektetési kockázatok. Az eszközalapok hátterét képező befektetési egységek árfolyamának alakulása előre nem határozható meg, az az előre rögzített befektetési politika és az eszközalapok hátterét képező befektetések piacának függvénye. Az árfolyam így nőhet vagy csökkenhet, ezért az eszközalapok befektetési egységeinek árfolyama visszaváltáskor jelentősen kisebb is lehet, mint amekkora a befektetéskor volt. Mivel az eszközalapok hátterét képező befektetési alapok több eszközosztályba fektethetnek, ezért árfolyam-árfolyam- , kamat-, hitel-, továbbá – az értékpapírok más pénzügyi intézmények általi forgalmazásából és kezeléséből adódó – partner-, visszafizetési és likviditási koc- kázatokkockázatok, a külföldön való befektetés, illetve a külföldi partnerek alkalmazása révén földrajzi, politikai és országkockázatok, illetve gazdasági és egyéb piaci kockázatok is befolyásolhatják az eszközalapok árfolyamának alakulását. Az eszközalapok elszámolása és nyilvántartása euróban történik, az eszközalapok mögött álló befektetési alapok azonban más de- vizában devizá- ban is befektethetnek. Az eszközalapok árfolyamkockázatát ezért a devizák közti árfolyam-ingadozások, valamint a pénznemek közötti átváltási költségek is befolyásolhatják.

Appears in 1 contract

Samples: penzugyi-tudakozo.hu

Befektetési kockázatok. Az eszközalapok hátterét képező befektetési egységek árfolyamának alakulása előre nem határozható meg, az az előre rögzített befektetési politika és az eszközalapok hátterét képező befektetések piacának függvénye. Az árfolyam így nőhet vagy csökkenhet, ezért az eszközalapok befektetési egységeinek árfolyama visszaváltáskor jelentősen kisebb is lehet, mint amekkora a befektetéskor volt. Mivel az eszközalapok hátterét képező befektetési alapok több eszközosztályba fektethetnek, ezért árfolyam-, kamat-, hitel-, továbbá to- vábbá – az értékpapírok más pénzügyi intézmények általi forgalmazásából és kezeléséből adódó – partner-, visszafizetési és likviditási koc- kázatoklikvidi- tási kockázatok, a külföldön való befektetés, illetve a külföldi partnerek alkalmazása révén földrajzi, politikai és országkockázatok, illetve gazdasági és egyéb piaci kockázatok is befolyásolhatják az eszközalapok árfolyamának alakulását. Az eszközalapok elszámolása és nyilvántartása euróban történik, az eszközalapok mögött álló befektetési alapok azonban más de- vizában is befektethetnek. Az eszközalapok árfolyamkockázatát ezért a devizák közti árfolyam-ingadozások, valamint a pénznemek közötti átváltási költségek is befolyásolhatják.

Appears in 1 contract

Samples: biztositasifeltetelek.hu