Káreseménnyel kapcsolatos költségek térítése mintaszakaszok

Káreseménnyel kapcsolatos költségek térítése. 10.A. A biztosító megtéríti a biztosítási szerződés szerinti biztosítási ese- mények bekövetkezése során, illetve azzal kapcsolatban felmerült és iga- zolt, a következőkben felsorolt költségeket:
Káreseménnyel kapcsolatos költségek térítése. 6.1. A biztosító megtéríti a biztosítási szerződés szerinti biztosítási esemé- nyek bekövetkezése során – illetve azzal kapcsolatban – felmerült, igazolt és indokolt, a károk súlyosbodásának megakadályozását vagy hatásai eny- hítését szolgáló intézkedések költségeit, amelyek a károsodott vagyontárgy elszállításával, az ideiglenes fedéssel (tetőzet), dúcolással, állványozással, az ideiglenes közművesítéssel, továbbá az esetleges kényszerkitelepítési vagy a megmentett vagyon biztonságát szolgáló intézkedésekkel kapcsolatban merültek fel.
Káreseménnyel kapcsolatos költségek térítése a. A biztosítóa biztosítási összegen belül, de legfeljebb a telephelyi biztosítási összeg 10 % ig – megtéríti a biztosítási fedezetbe vont káresemények folytán a biztosított vagyontárgyakkal kapcsolatosan ténylegesen felmerült, indokolt és igazolható költségeket, a következők szerint:
Káreseménnyel kapcsolatos költségek térítése. 11.1. Amennyiben a biztosítási szerződésben a biztosítható költségekre külön biztosítási összeg került meghatározásra, abban az esetben a bizto- sító a meghatározott biztosítási összeg erejéig megtéríti a biztosítási szer- ződés szerinti biztosítási események bekövetkezése során – illetve azzal kapcsolatban – felmerült, igazolt és indokolt, a károk súlyosbodásának megakadályozását vagy hatásai enyhítését szolgáló intézkedések költsége- it, amelyek a károsodott vagyontárgy elszállításával, az ideiglenes fedéssel (tetőzet), dúcolással, állványozással, az ideiglenes közművesítéssel, továbbá az esetleges kényszerkitelepítési vagy a megmentett vagyon biztonságát szolgáló intézkedésekkel kapcsolatban merültek fel.
Káreseménnyel kapcsolatos költségek térítése. 1. A biztosító – feltéve, hogy a szerződő a vonatkozó külön díjat megfizet- te – megtéríti a biztosítási szerződés szerinti biztosítási események bekö- vetkezése során – illetve azzal kapcsolatban – felmerült és igazolt, a kö- vetkezőkben felsorolt többletköltségeket, a szerződésben külön e célra megállapított kártérítési limitösszegen belül, amennyiben a biztosítási szerződés megkötésekor erre vonatkozóan meghatározásra került a limit összege:
Káreseménnyel kapcsolatos költségek térítése. 11.1. Ha a biztosítási szerződésben a biztosítható költségekre külön bizto- sítási összeg került meghatározásra, abban az esetben a biztosító a meg-
Káreseménnyel kapcsolatos költségek térítése. 6.1. A biztosító megtéríti a biztosítási szerződés szerinti biztosítási esemé- nyek bekövetkezése során – illetve azzal kapcsolatban – felmerült, igazolt és indokolt, a károk súlyosbodásának megakadályozását vagy hatásai eny- hítését szolgáló intézkedések költségeit, amelyek a károsodott vagyontárgy

Related to Káreseménnyel kapcsolatos költségek térítése

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

  • Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség 10.1. A biztosított köteles a kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni. A felek megál- lapodhatnak a biztosított kármegelőzéssel és kárenyhítéssel kapcsolatos teendőiben. A biztosított a kármegelőzéssel és kárenyhítéssel kapcsolatos teendőihez tanácsokért a biztosítóhoz fordulhat.

  • Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni.

  • Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 6.2.4.1. A hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja, a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.3. pontja tartalmazza.

  • A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét

  • A Felek jogai és kötelezettségei A Helyettes a Helyettesített akadályoztatása esetén jogosult és köteles a Helyettesített képviseletében minden olyan cselekmény elvégzésére és jognyilatkozat megtételére, amely a rábízott ügy szakszerű ellátásával jár, továbbá a megbízás ellátásához szükséges körben pénznek és dolognak elszámolási kötelezettséggel történő átvételére. A Helyettes jogosult a Helyettesített letéti számlája feletti rendelkezésre.4 Helyettesített a Helyettesítőt a jelen megbízás ellátásához általában szükséges felvilágosítással ellátta, illetve a jelen szerződés hatálya alatt folyamatosan ellátja. A Helyettesített ügyvéd köteles részletes tényállást és iránymutatást adni Helyettesnek az érintett ügyek ellátására és az azokhoz kapcsolódó letétekre vonatkozóan. Helyettesített ügyvéd az akadályoztatásának tényéről – amennyiben erre lehetősége van – haladéktalanul értesíteni köteles a Helyettest. Köteles közölni az akadályoztatás előrelátható végső időpontját. Amennyiben az akadályoztatás megszűnésének időpontja nem állapítható meg, a Helyettes mindaddig köteles ellátni a helyettesítési megbízást, amíg az meg nem szűnik. A helyettesített ügyvéd a helyettesítéssel érintett ügyeket és az ügy iratait tételes jegyzék alapján adja át. Ha a Helyettesítettnek nincs lehetősége a Helyettesítőt akadályoztatásának a tényéről értesíteni, a Helyettesített az akadályoztatás tényéről való tudomásszerzéstől köteles a jelen megbízásból fakadó kötelezettségeinek eleget tenni. A Helyettesítő a Helyettesítettet az akadályoztatás megszűnését követően a helyettesítéssel érintett ügyeket ugyancsak tételes jegyzék szerint adja vissza. A Helyettes a Helyettesített ügyféltől közvetlenül nem jogosult megbízási díjra. A helyettesítés ellátásáért járó díjazás tekintetében a felek külön megállapodása az irányadó. A Helyettesítő a jelen megállapodás szerinti feladatainak ellátása során nem köteles olyan magatartás tanúsítására, amely a Helyettesítő saját megbízásainak, illetve kirendeléseinek teljesítését veszélyeztetné.

  • Hangfelvétel másolat kiadása adathordozón Amennyiben az Előfizető az általa és a Szolgáltató között folytatott telefonbeszélgetésről másolatot kér, hangfelvétel másolati díjat köteles megfizetni. A Szolgáltató hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen biztosítja a hangfelvétel másolatot az Előfizető részére.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. Szolgáltató köteles a nyújtott Szolgáltatást jelen ÁSZF rendelkezéseivel összhangban szakszerű Szolgáltatást nyújtani.