Common use of Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség Clause in Contracts

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni.

Appears in 11 contracts

Samples: Groupama E Lakás Biztosítás, Insurance Agreement, Groupama E Lakásbiztosítás

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben hely- zetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tanitanúsítani. Ezt az elvárhatósági elvárha- tósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott biztosított kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor káresemény bekövet- kezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában álta- lában elvárható magatartás követelmé- nye követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul haladéktalanul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses be- töréses lopás, rablás esetén rablás, besurranás, eltulajdonítás, rongálás, vandalizmus ese- tén az eltulajdonított, illetve károso- dott károsodott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan azo- nosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban ingat- lanban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén biztosított köteles a biztosított tárgyakat rendeltetésszerű állapotban tar- tani, azok karbantartásáról gondoskodni, a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossalhibákat, illetve az ingatlan eladójával hiányosságokat vagy a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényétkárokat haladéktalanul elhárítani. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni.

Appears in 6 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Policy, Insurance Agreement

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. 1.11.2.1. A szerződő Szerződő fél és a biztosított Biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tanitanúsítani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani Ez a követelmény alkalmazandó abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő Szerződő fél és a biztosí- tott Biztosított kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat, szakképzettségi követelményeket. A szerződő Szerződő fél és a biztosított Biztosított a biztosító Biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor káresemény bekövetkeztekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben helyzet- ben általában elvárható magatartás követelmé- nye következménye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót Biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. 1.11.2.2. A káresemény észlelését követően bekövetkezése után, a szerződő kárrendezés megkezdéséig (biztosított1.11.6.3.) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni biztosított vagyontárgy állapotában a rendőrségenBiztosított annyiban változtathat, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölniamennyiben ez a kárenyhítéshez feltétlenül szükséges. 1.11.2.3. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás)Amennyiben a megengedettnél nagyobb mérvű változtatás következtében a Biztosító számára fizetési kötelezettsége el- bírálása szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné vált, akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekébenBiztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be. 1.11.2.4. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél Szerződő és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint Biztosított köteles a kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni. Káresemény észlelése esetén meg kell tenni minden olyan szükséges intézkedést, amellyel meg lehet akadályozni a további károk keletkezését. A károk megelőzésére és elhárítására a hatályos jogszabályok, hatósági határozatok, szabványok az irányadók. 1.11.2.5. A Biztosító képviselője, illetve megbízottja útján jogosult a Biztosítottnál a gépjármű kockázati állapotát bármikor ellenőrizni, vala- mint jogosult a kármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtásának ellenőrzésére. 1.11.2.6. A károk megelőzésére és elhárítására a hatályos jogszabályok, hatósági határozatok előírásai a mindenkor irányadók.

Appears in 5 contracts

Samples: K&h Casco Biztosítás, K&h Casco Biztosítás, K&h Casco Biztosítás

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses be- töréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat károsodott va- gyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- túhasználatú, nyaralásranya- ralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakbantováb- biakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni.

Appears in 4 contracts

Samples: Groupama Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között kö- zött akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási bizto- sítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtérítenimeg- téríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul hala- déktalanul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni.

Appears in 2 contracts

Samples: Egyszerűsített Lakásbiztosítás, Egyszerűsített Lakásbiztosítás

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. 1.3.1. A szerződő Szerződő fél és a biztosított Biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tanitanúsítani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő Szerződő fél és a biztosí- tott Biztosított kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat, szakképzettségi követelményeket. 1.3.2. A szerződő Szerződő (Biztosított) köteles különösen: a) az épületeit az építésügyi szabványoknak, szabályoknak megfe- lelően építeni/építtetni és karbantartani, állagmegóvásáról gon- doskodni, b) ingó és ingatlan vagyonának kezelése során az elvárhatóságnak megfelelően, gondosan eljárni, c) a Biztosító által a biztosítási feltételekben és az Általános betö- résvédelmi előírásban meghatározott biztonsági előírásokat betartani, d) a biztosított vagyontárgyakat magába foglaló helyiségeket bár- milyen rövid idejű távozás esetén a védettségi szintnek meg- felelően szakszerűen bezárni, a védettségi szintet befolyásoló minden biztonsági berendezést üzembe helyezni, e) nem állandóan lakott lakások, épületek vízvezetékét és az azokra kapcsolt berendezéseket, vagy az állandóan lakott lakások, épületek átmenetileg nem üzemeltetett, az állagmegóváshoz nem szükséges vízvezetékeit és berendezéseit vízteleníteni, f) a kár bekövetkezte esetén a kár mértékének csökkentése érde- kében szükséges, de a Biztosító kárfelmérését nem akadályozó, ésszerű intézkedéseket haladéktalanul megtenni. 1.3.3. A Szerződő fél és a biztosított Biztosított a biztosító Biztosító előírásai és a kárese- mény káresemény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. 1.3.4. Amennyiben a Szerződő (Biztosított) a fenti rendelkezéseket nem tartja be, úgy az ezek elmulasztásával összefüggő – biztosítási ese- mény által okozott – károk rendezése során a Biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettsége alól. Ha a Szerződő (Biztosított) mulasztása csak részben hatott közre a kár bekövetkezésében, vagy a károsodás mértékében, a Biztosító szolgáltatása a közre- hatás mértékével arányosan csökken. A közrehatás mértékét a Biztosító az adott káresemény összes körülményének együttes értékelése alapján, egyedileg állapítja meg.

Appears in 2 contracts

Samples: Lakásbiztosítási Szabályzat, Lakásbiztosítási Szabályzat

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. A szerződő fél Szerződő és a biztosított Biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tanitanúsítani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani Ez a követelmény alkalmazandó abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél Szerződő és a biztosí- tott Biztosított kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat, szakképzettségi követelményeket. A szerződő fél Szerződő és a biztosított Biztosított a biztosító Biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor káresemény bekövetkeztekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye következménye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg Szerződő és a vagyontárgy értékének arányában Biztosított köteles megtérítenia kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni, különösen: köteles az épület alkotó részei és tartozékai folyamatos karbantartásáról, a biztonságtechnikai berendezések üzemképes állapotban tartásáról gondoskodni, valamint az érvényes hatósági és építészeti előírásokat betartani. Káresemény észlelése esetén meg kell tenni minden olyan szükséges intézkedést, amellyel meg lehet akadályozni a további károk keletkezését. A károk megelőzésére és elhárítására a jó gazda gondosságán túl a hatályos jogszabályok, óvórendszabályok, hatósági határozatok, szabványok az irányadók. A Szerződő és a Biztosított a káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul haladéktalanul köteles tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény tűzoltóságot az oltás, mentés eredményessége érdekében, − betöréses lopás, rablás esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott károsodott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha A Szerződő és a Biztosított köteles a vezetékek és a hozzájuk csatlakozó berendezések karbantartásáról gondoskodni. Köteles továbbá a vízvezetékek és vízvezető berendezések üzemeltetésével kapcsolatban a hatósági és építészeti előírásokat betartani, fagykárok megelőzése érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni. A Szerződő és a Biztosított köteles a nem használt (nem működő) telephelyen, vagy épületben, épületrészben a vízvezeték- és fűtésrendszert vízteleníteni az ingatlan nem állandóan lakottelfagyás, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás csőtörés megelőzése érdekében; köteles továbbá a telephelyen működő, de több mint 72 órán át felügyelet nélkül hagyott, nem használt épületek vezetékeit, berendezéseit, felszereléseit ellátó fővezeték csapját elzárni. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossalBiztosító képviselője, illetve az ingatlan eladójával megbízottja útján jogosult a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhítenikármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtásának ellenőrzésére.

Appears in 2 contracts

Samples: K&h All Risks Vagyonbiztosítás, K&h All Risks Vagyonbiztosítás

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. 1.11.2.1. A szerződő Szerződő fél és a biztosított Biztosított a kár megelőzése érdekében érde- kében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tanitanúsítani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani Ez a követelmény alkalmazandó abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő Szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési Biztosított kár- megelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat, szakképzettségi követelményeket. A szerződő Szerződő fél és a biztosított Biztosított a biztosító Biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor bekövetkeztekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye következménye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót Biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. 1.11.2.2. A káresemény észlelését követően bekövetkezése után, a szerződő kárrendezés megkezdéséig (biztosított1.11.6.3.) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni biztosított vagyontárgy állapotában a rendőrségenBiztosított annyiban változtathat, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölniamennyiben ez a kárenyhítéshez feltétlenül szükséges. 1.11.2.3. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás)Amennyiben a megengedettnél nagyobb mérvű változtatás következtében a Biztosító számára fizetési köte- lezettsége elbírálása szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné vált, akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekébenBiztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be. 1.11.2.4. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél Szerződő és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint Biztosított köteles a kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni. Káresemény észlelése esetén meg kell tenni minden olyan szük- séges intézkedést, amellyel meg lehet akadályozni a további károk keletkezését. A károk megelőzésére és elhárítására a hatályos jogszabályok, hatósági határozatok, szabványok az irányadók. 1.11.2.5. A Biztosító képviselője, illetve megbízottja útján jogo- sult a Biztosítottnál a gépjármű kockázati állapotát bármikor ellen- őrizni, valamint jogosult a kármegelőzésre vonatkozó intézkedé- sek végrehajtásának ellenőrzésére. 1.11.2.6. A károk megelőzésére és elhárítására a hatályos jog- szabályok, hatósági határozatok előírásai a mindenkor irányadók.

Appears in 2 contracts

Samples: K&h Casco Biztosítás, Casco Insurance Agreement

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. 1.9.1. A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tanitanúsítani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani Ezen követelmény alkalmazandó abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott biztosított kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat, szakképzettségi követelményeket. A szerződő fél Szerződő és a biztosított Biztosított a biztosító Biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor káresemény bekövetkeztekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye követ- kezménye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót Biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni 1.9.2. A felek megállapodnak, hogy a Szerződő és Biztosított köteles a kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni, különösen: - Köteles az épület alkotó részei és tartozékai folyamatos karbantartásáról, a biztonságtechnikai berendezések üzemképes állapotban tartásá- ról gondoskodni, valamint az érvényes hatósági és építészeti előírásokat betartani. - Káresemény észlelése esetén meg kell tenni minden olyan szükséges intézkedést, amellyel meg lehet akadályozni a további károk keletke- zését. A károk megelőzésére és elhárítására a jó gazda gondosságán túl a hatályos jogszabályok, óvórendszabályok, hatósági határozatok, szabványok az irányadók. 1.9.3. A Szerződő és Biztosított a káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul haladéktalanul köteles - tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény tűzoltóságot az oltás, mentés eredményessége érdekében, - betöréses lopás, rablás esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott károsodott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. 1.9.4. Ha A felek megállapodnak abban, hogy a Szerződő és Biztosított köteles az ingatlan esetlegesen nem állandóan lakotthasznált (nem működő) vagy átmenetileg nem üzemeltetett vízvezeték- és fűtési rendszert (központi, hanem időszakos használa- túpadlófűtés, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodásstb.), akkor valamint a szerződő (biztosított) köteles hozzájuk csatlakozó berendezéseket a használat felfüg- gesztésének idejére, illetve a működés megszüntetésének napján vízteleníteni az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-elfagyás, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás csőtörés megelőzése érdekében. 1.9.5. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossalbiztosító képviselője, illetve az ingatlan eladójával megbízottja útján jogosult a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhítenikármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtásának ellenőrzésére.

Appears in 2 contracts

Samples: K&h Fészek Társasház Biztosítás, K&h Fészek Társasház Biztosítás

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményreered- ményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni.

Appears in 2 contracts

Samples: Groupama Garancia E Lakásbiztosítás, Insurance Agreement

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. A szerződő 1.11.2.1. a Szerződő fél és a biztosított Biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani Ez a követelmény alkalmazandó abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő Szerződő fél és a biztosí- tott Biztosított kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat, szakképzettségi követelményeket. A szerződő Szerződő fél és a biztosított Biztosított a biztosító Biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor káresemény bekövetkeztekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg ösz- szeg keretei között akkor is a biztosítót Biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. 1.11.2.2. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg Szerződő és a vagyontárgy értékének arányában Biztosított köteles megtérítenia kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni, különösen: köteles az épület alkotó részei és tartozékai folyamatos karbantartásáról, a biztonságtechnikai berendezések üzemképes állapotban tartásáról gondoskodni, valamint az érvé- nyes hatósági és építészeti előírásokat betartani. Káresemény észlelése esetén meg kell tenni minden olyan szükséges intézkedést, amellyel meg lehet akadályozni a további károk keletke- zését. A károk megelőzésére és elhárítására a jó gazda gondosságán túl a hatályos jogszabályok, óvórendszabályok, hatósági határozatok, szabványok az irányadók. 1.11.2.3. a Szerződő és a Biztosított a káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul haladéktalanul köteles - tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény tűzoltóságot az oltás, mentés eredményessége érdekében, - betöréses lopás, rablás esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott károsodott vagyontárgyakat tételesen téte- lesen és azonosíthatóan megjelölni. 1.11.2.4. Ha a Szerződő és a Biztosított köteles a vezetékek és a hozzájuk csatlakozó berendezések karbantartásáról gondoskodni. Köteles továbbá a vízvezetékek és vízvezető berendezések üzemeltetésével kapcsolatban a hatósági és építészeti előírásokat betartani, fagykárok megelőzése érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni. A Szerződő és a Biztosított köteles a nem használt (nem működő) telephelyen, vagy épületben, épületrészben a vízvezeték- és fűtésrend- szert vízteleníteni az ingatlan nem állandóan lakottelfagyás, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás csőtörés megelőzése érdekében; köteles továbbá a telephelyen működő, de több mint 72 órán át felügyelet nélkül hagyott, nem használt épületek vezetékeit, berendezéseit, felszereléseit ellátó fővezeték csapját elzárni. 1.11.2.5. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossalBiztosító képviselője, illetve megbízottja útján jogosult a Biztosítottnál a vagyontárgyak kockázati állapotát a helyszínen - szük- ség esetén az ingatlan eladójával illetékes tűzrendészeti vagy egyéb hatóságokkal együtt működve bármikor ellenőrizni, valamint jogosult a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhítenikármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtásának ellenőrzésére.

Appears in 1 contract

Samples: K&h Vállalkozói Vagyonbiztosítás

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. A szerződő fél és szerződő, illetőleg a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt tőle telhe- tően megelőzni és enyhíteni, és a biztosító által a kár eny- hítése érdekében adott iránymutatások szerint eljárni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg szolgáltatás keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén A biztosított, illetőleg a biztosító szerződő kármegelőzési és kár- enyhítési teendőit a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg károsító esemény és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtérítenibiztosított adott helyzetben fennálló lehetőségei határozzák meg. 16.1. A káresemény észlelését követően biztosított kötelezettségei elemikár bekövetkezése esetén különösen, de nem kizárólagosan: · intézkednie kell a szerződő biztosított jármű mielőbbi eltávolí- tásáról az elemi kárral nyilvánvalóan veszélyeztetett területről (biztosítottpl. árvízveszély esetén az árterületről), · gondoskodnia kell a tűzvédelmi szabályok maradék- talan betartásáról, · tűz keletkezése esetén azonnal meg kell kezdenie annak oltását, hogy megakadályozza a terjedését. 16.2. A biztosított lopáskár tekintetében köteles különösen, de nem kizárólagosan: · gondoskodni a forgalmi engedély, törzskönyv, vala- mint a jármű indítását, nyitását és/vagy elvitelét lehe- tővé tevő eszközök (lásd a 8.2. pontot is) biztonságos tárolásáról, így különösen, de nem kizárólagosan fürdőhelyen a fent megjelölt okmányokat, tartozéko- kat köteles értékmegőrzőben tárolni, illetőleg ennek hiánya esetén állandó felügyelete alatt tartani, · mindazon zárakat, eszközöket, berendezéseket (a gépjármű gyújtáskapcsolóját is ideértve) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségenkicseréltetni, és abban betöréses illetőleg megjavíttatni, amelyeknek kulcsához illetéktelenek biztosítási esemény (lopás, rablás esetén az eltulajdonítottvagy ezek kísérlete, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan rongálás) vagy nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál bizto- sítási esemény (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-elvesztés, a fűtés- járműtől elkülönítetten tárolt kulcs eltulajdonítása stb.) útján hozzájuthattak, vagy amelyek bármilyen egyéb okból (pl. kopás miatt) az eredeti kulcsok nélkül is működtethetővé váltak, · haladéktalanul intézkedni, hogy a jármű lopás elleni védelmét szolgáló eszközök és hűtésvezetéket vízteleníteni; – berendezés(ek) illeték- telenekhez jutott kulcsával, távkezelőjével, kódkártyá- jával, személyi kódjával a víz-jármű a továbbiakban ne legyen működtethető, · haladéktalanul gondoskodni a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás nem megfelelően zár- ható jármű biztonságos tárolásáról, valamint · a jármű használatának átengedése előtt a használatra jogosultat a jelen pontban felsorolt kármegelőzési, kárenyhítési teendőkről tájékoztatni. 16.3. Töréskár biztosítási esemény megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén érdekében a biztosított köteles különösen, de nem kizárólagosan: · a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossaljárművet közúti közlekedésre alkalmas állapotban tartani és előírt karbantartásáról gondoskodni, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított vala- mint · az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteniútviszonyoknak megfelelő gumiabroncsot használni.

Appears in 1 contract

Samples: Casco Insurance Agreement

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. 1.11.2.1. A szerződő Szerződő fél és a biztosított Biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tanitanúsítani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani Ez a követelmény alkalmazandó abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő Szerződő fél és a biztosí- tott Biztosított kármegelőzési teendőit, előírja elő- írja a kár megelőzését vagy eny- hítését enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat, szakképzettségi követelményeket. A szerződő Szerződő fél és a biztosított Biztosított a biztosító Biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor káresemény bekövetkeztekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben hely- zetben általában elvárható magatartás követelmé- nye követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót Biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett ve- zetett eredményre. 1.11.2.2. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg A Szerződő és a vagyontárgy értékének arányában Biztosított köteles megtérítenia kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni, különösen: köteles az épület alkotó részei és tartozékai folyamatos karbantartásáról, a biztonságtechnikai beren- dezések üzemképes állapotban tartásáról gondoskodni, valamint az érvényes hatósági és építészeti előírásokat betartani. Káresemény észlelése esetén meg kell tenni minden olyan szükséges intézkedést, amellyel meg lehet akadályozni a további károk keletke- zését. A károk megelőzésére és elhárítására a jó gazda gondosságán túl a hatályos jogszabályok, óvórendszabályok, hatósági határozatok, szabványok az irányadók. 1.11.2.3. A Szerződő és a Biztosított a káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köve- tően haladéktalanul köteles - tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségentűzoltóságot az oltás, és abban men- tés eredményessége érdekében, - betöréses lopás, rablás esetén feljelentést tenni a rendőrsé- gen, és abban az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat károsodott vagyontár- gyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. 1.11.2.4. Ha A Szerződő és a Biztosított köteles a vezetékek és a hozzá- juk csatlakozó berendezések karbantartásáról gondoskodni. Köteles továbbá a vízvezetékek és vízvezető berendezések üzemel- tetésével kapcsolatban a hatósági és építészeti előírásokat betartani, fagykárok megelőzése érdekében a szükséges intézkedéseket meg- tenni. A Szerződő és a Biztosított köteles a nem használt (nem működő) te- lephelyen, vagy épületben, épületrészben a vízvezeték- és fűtésrend- szert vízteleníteni az ingatlan nem állandóan lakottelfagyás, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás csőtörés megelőzése érdekében; köte- les továbbá a telephelyen működő, de több mint 72 órán át felügyelet nélkül hagyott, nem használt épületek vezetékeit, berendezéseit, fel- szereléseit ellátó fővezeték csapját elzárni. 1.11.2.5. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossalbiztosító képviselője, illetve megbízottja útján jogosult a Biztosítottnál a vagyontárgyak kockázati állapotát a helyszínen - szük- ség esetén az ingatlan eladójával illetékes tűzrendészeti vagy egyéb hatóságokkal együtt működve bármikor ellenőrizni, valamint jogosult a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhítenikármegelőzésre vo- natkozó intézkedések végrehajtásának ellenőrzésére.

Appears in 1 contract

Samples: K&h Vállalkozói Vagyonbiztosítás

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. 1.3.1. A szerződő fél Szerződő és a biztosított Biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tanitanúsítani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél Szerződő és a biztosí- tott Biztosított kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat, szakképzettségi követelményeket. 1.3.2. A szerződő fél Szerződő (Biztosított) köteles különösen: a) az ingatlant az építésügyi szabványoknak, szabályoknak megfelelően építeni/építtetni és karbantartani, azok állagmegóvásáról gondoskodni, b) ingó és ingatlan vagyonának kezelése során az elvárhatóságnak megfelelően, gondosan eljárni, c) a Biztosító által a biztosítási feltételekben és az Általános betörésvédelmi előírásban meghatározott biztonsági előírásokat betartani, d) a biztosított vagyontárgyakat magába foglaló helyiségeket bármilyen rövid idejű távozás esetén a védettségi szintnek megfelelően szakszerűen bezárni, e) az állandóan lakott lakások, épületek átmenetileg nem üzemeltetett, az állagmegóváshoz nem szükséges vízvezetékeit és berendezéseit vízteleníteni, f) a kár bekövetkezte esetén a kár mértékének csökkentése érdekében szükséges, de a Biztosító kárfelmérését nem akadályozó, ésszerű intézkedéseket haladéktalanul megtenni. 1.3.3. A Szerződő és a biztosított Biztosított a biztosító Biztosító előírásai és a kárese- mény káresemény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. 1.3.4. Amennyiben a Szerződő (Biztosított) a fenti rendelkezéseket nem tartja be, úgy az ezek elmulasztásával összefüggő – biztosítási esemény által okozott – károk rendezése során a Biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettsége alól. Ha a Szerződő (Biztosított) mulasztása csak részben hatott közre a kár bekövetkezésében, vagy a károsodás mértékében, a Biztosító szolgáltatása a közrehatás mértékével arányosan csökken. A közrehatás mértékét a Biztosító az adott káresemény összes körülményének együttes értékelése alapján, egyedileg állapítja meg.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség. 1.9.1. A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást maga- tartást köteles tanúsí- tanitanúsítani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani Ezen követelmény alkalma- zandó abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott biztosított kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat, szakképzettségi követelmé- nyeket. A szerződő fél Szerződő és a biztosított Biztosított a biztosító Biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor káresemény bekövetkeztekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye következménye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót Biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés káreny- hítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. 1.9.2. A felek megállapodnak, hogy a Szerződő és Biztosított köteles a kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni, különösen: - Köteles az épület alkotó részei és tartozékai folya- matos karbantartásáról, a biztonságtechnikai beren- dezések üzemképes állapotban tartásáról gondos- kodni, valamint az érvényes hatósági és építészeti előírásokat betartani. - Káresemény észlelése esetén meg kell tenni minden olyan szükséges intézkedést, amellyel meg lehet akadályozni a további károk keletkezését. A károk megelőzésére és elhárítására a jó gazda gondos- ságán túl a hatályos jogszabályok, óvórendszabályok, hatósági határozatok, szabványok az irányadók. 1.9.3. A Szerződő és Biztosított a káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul haladéktalanul köteles - tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény tűzoltóságot az oltás, mentés eredményessége érdekében, - betöréses lopás, rablás esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott károsodott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan azono- síthatóan megjelölni. 1.9.4. Ha A felek megállapodnak abban, hogy a Szerződő és Biztosított köteles az ingatlan esetlegesen nem állandóan lakotthasznált (nem működő) vagy átmenetileg nem üzemeltetett vízvezeték- és fűtési rendszert (központi, hanem időszakos használa- túpadlófűtés, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodásstb.), akkor valamint a szerződő (biztosított) köteles hozzájuk csatlakozó berendezéseket a használat felfüg- gesztésének idejére, illetve a működés megszün- tetésének napján vízteleníteni az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-elfagyás, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás csőtörés megelőzése érdekében. 1.9.5. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossalbiztosító képviselője, illetve az ingatlan eladójával megbízottja útján jogosult a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhítenikármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtásá- nak ellenőrzésére.

Appears in 1 contract

Samples: K&h Fészek Társasház Biztosítás