Common use of Általános rendelkezések Clause in Contracts

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást a

Appears in 6 contracts

Samples: Insurance Policy, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhezmegkötéséhez, módosításáhozmódosításá- hoz, állományban tartásához, a biztosí- tási biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő az Eüak.-ban meghatározott egészségügyi adatokat a biztosító a Bit. 135. § (1) bekezdésében meghatározott célokból, az Eüak. rendelkezései szerint, kizárólag az érintett kifejezett hozzájárulásával kezelheti. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást abekezdés

Appears in 4 contracts

Samples: Utasbiztosítási Szerződési Feltételek, Gépjármű Asszisztencia Utasbiztosítás, Utasbiztosítási Szerződés

Általános rendelkezések. 1./ A személyes adatok tárolása és feldolgozása helyi önkormányzat hivatala a Biztosító helyi nemzetiségi önkormányzat részére – az Njtv. előírásai alapján – annak székhelyén, telephelyeinbiztosítja a nemzetiségi önkormányzat működésének személyi és tárgyi feltételeit, melynek keretében: a) a helyi nemzetiségi önkormányzat részére havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókönkormányzati feladat ellátáshoz szükséges tárgyi, viszontbiztosítók telephelyeintechnikai eszközökkel felszerelt helyiség ingyenes használatát, továbbá a helyiséghez, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja kihelyiség infrastruktúrájához kapcsolódó rezsiköltségeket és fenntartási költségeket viseli, b) a helyi nemzetiségi önkormányzat működéséhez (a testületi, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvektisztségviselői, azaz biztosítja képviselői feladatok ellátásához) szükséges tárgyi és személyi feltételeket biztosítja, c) gondoskodik a személyes adatok kezelésének jogszerűségéttestületi ülések előkészítéséről (különösen meghívók, tisztességességételőterjesztések, átláthatóságáthivatalos levelezés előkészítése, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosítópostázása, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adataittestületi ülések jegyzőkönyveinek elkészítése, amelyek postázása), d) a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sávalhelyi nemzetiségi önkormányzat által elfogadott testületi döntéseket és a tisztségviselők döntéseit előkészíti, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak testületi és tisztségviselői döntéshozatalhoz kapcsolódó nyilvántartási, sokszorosítási, postázási feladatokat ellátja, e) a biztosítási szerződés megköté- séheznemzetiségi önkormányzat működésével, módosításáhozgazdálkodásával kapcsolatos nyilvántartási, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés iratkezelési feladatokat ellátja, f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a)-e) pontokban meghatározott feladatellátáshoz kapcsolódó költségeket – a Biztosító jogos érdekéttestületi tagok és tisztségviselők telefonhasználata költségei kivételével – viseli, g) a helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetésének előkészítésével és megalkotásával, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeketköltségvetéssel összefüggő adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével, alapvető jogokat továbbá a helyi nemzetiségi önkormányzat önálló fizetési számla nyitásával, törzskönyvi nyilvántartásba vételével, adószám igénylésével és szabadságokatadózással kapcsolatos feladatokat a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Főosztály1 13 (továbbiakban: Gazdálkodási Főosztály) munkaköri leírás szerinti köztisztviselője látja el, h) a nemzetiségi önkormányzat kötelezettségvállalásaival kapcsolatos helyi önkormányzatot terhelő pénzügyi ellenjegyzési, végül érvényesítési, utalványozási, szakmai teljesítés igazolási feladatokat a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítaniGazdálkodási Főosztály 2 14 munkaköri leírás szerinti köztisztviselője látja el. 2./ A jegyző vagy annak – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, hogy kezelhető-e amennyiben törvénysértést észlel. 3./ A helyi önkormányzat a személyes adatnemzetiségi önkormányzatot a mindenkori költségvetési rendeletében meghatározottak szerint működési támogatásban részesíti. 4./ A helyi nemzetiségi önkormányzat testületi üléseit hétfőtől péntekig a székhelyén, a helyi önkormányzattal előre egyeztetett időpontban tartja. Különösen indokolt esetben a nemzetiségi önkormányzat elnökének az ülést megelőző 5 munkanappal korábban előterjesztett kérelmére szombati napon is tartható testületi ülés. 5./ A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy helyi önkormányzat honlapján ingyenes megjelenési lehetőséget biztosít a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást ahelyi nemzetiségi önkormányzat részére.

Appears in 4 contracts

Samples: Együttműködési Megállapodás, Cooperation Agreement, Cooperation Agreement

Általános rendelkezések. 1./ A személyes adatok tárolása és feldolgozása helyi önkormányzat hivatala a Biztosító helyi nemzetiségi önkormányzat részére – az Njtv. előírásai alapján – annak székhelyén, telephelyeinbiztosítja a nemzetiségi önkormányzat működésének személyi és tárgyi feltételeit, melynek keretében: a) a helyi nemzetiségi önkormányzat részére havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókönkormányzati feladat ellátáshoz szükséges tárgyi, viszontbiztosítók telephelyeintechnikai eszközökkel felszerelt helyiség ingyenes használatát, továbbá a helyiséghez, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja kihelyiség infrastruktúrájához kapcsolódó rezsiköltségeket és fenntartási költségeket viseli, b) a helyi nemzetiségi önkormányzat működéséhez (a testületi, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvektisztségviselői, azaz biztosítja képviselői feladatok ellátásához) szükséges tárgyi és személyi feltételeket biztosítja, c) gondoskodik a személyes adatok kezelésének jogszerűségéttestületi ülések előkészítéséről (különösen meghívók, tisztességességételőterjesztések, átláthatóságáthivatalos levelezés előkészítése, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosítópostázása, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adataittestületi ülések jegyzőkönyveinek elkészítése, amelyek postázása), d) a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sávalhelyi nemzetiségi önkormányzat által elfogadott testületi döntéseket és a tisztségviselők döntéseit előkészíti, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak testületi és tisztségviselői döntéshozatalhoz kapcsolódó nyilvántartási, sokszorosítási, postázási feladatokat ellátja, e) a biztosítási szerződés megköté- séheznemzetiségi önkormányzat működésével, módosításáhozgazdálkodásával kapcsolatos nyilvántartási, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés iratkezelési feladatokat ellátja, f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a)-e) pontokban meghatározott feladatellátáshoz kapcsolódó költségeket – a Biztosító jogos érdekéttestületi tagok és tisztségviselők telefonhasználata költségei kivételével – viseli, g) a helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetésének előkészítésével és megalkotásával, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeketköltségvetéssel összefüggő adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével, alapvető jogokat továbbá a helyi nemzetiségi önkormányzat önálló fizetési számla nyitásával, törzskönyvi nyilvántartásba vételével, adószám igénylésével és szabadságokatadózással kapcsolatos feladatokat a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Kabinet1 (továbbiakban: Gazdálkodási Kabinet) munkaköri leírás szerinti köztisztviselője látja el, h) a nemzetiségi önkormányzat kötelezettségvállalásaival kapcsolatos helyi önkormányzatot terhelő pénzügyi ellenjegyzési, végül érvényesítési, utalványozási, szakmai teljesítés igazolási feladatokat a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítaniGazdálkodási Kabinet2 munkaköri leírás szerinti köztisztviselője látja el. 2./ A jegyző vagy annak – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, hogy kezelhető-e amennyiben törvénysértést észlel. 3./ A helyi önkormányzat a személyes adatnemzetiségi önkormányzatot a mindenkori költségvetési rendele- tében meghatározottak szerint működési támogatásban részesíti. 4./ A helyi nemzetiségi önkormányzat testületi üléseit hétfőtől péntekig a székhelyén, a helyi önkormányzattal előre egyeztetett időpontban tartja. Különösen indokolt esetben a nemzetiségi önkormányzat elnökének az ülést megelőző 5 munkanappal korábban előterjesztett kérelmére szombati napon is tartható testületi ülés. 5./ A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy helyi önkormányzat honlapján ingyenes megjelenési lehetőséget biztosít a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást ahelyi nemzetiségi önkormányzat részére.

Appears in 3 contracts

Samples: Cooperation Agreement, Cooperation Agreement, Cooperation Agreement

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást a

Appears in 3 contracts

Samples: Insurance Policy, Extended Warranty Insurance, Gépjárműben Utazók Közlekedési Baleset Biztosítása

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókszolgáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek partnerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának időtartamának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sávalnyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes személyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési érdekmérlegelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján alapján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket teszteket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aa III. Érintett jogai, jogorvoslati lehetőségek c. fejezetben talál, az egyes adatkezeléseknél az arra jellemző érintetti jogokat kiemeljük.

Appears in 2 contracts

Samples: Csoportos Biztosítási Szerződés, Csoportos Biztosítási Szerződés

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyeinte- lephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókszolgáltatók, viszontbiztosítók telephelyeinte- lephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek folyta- tó partnerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén terüle- tén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt fog- lalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének kezelésé- nek jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének kezelésé- nek célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának időtartamának korlátozottságát, valamint bizalmasságukatbizal- masságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért eze- kért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási bizto- sítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sávalnyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő biztosításköz- vetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére kezelé- sére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében tekinte- tében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben szerződés- ben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes személyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési érdekmérlegelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját ellenpont- ját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján alapján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket teszteket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható megállapítha- tó annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aa III. Érintett jogai, jogorvoslati lehetőségek c. fejezetben talál, az egyes adatkezelé- seknél az arra jellemző érintetti jogokat kiemeljük.

Appears in 2 contracts

Samples: Utasbiztosítási Szerződés, Utasbiztosítási Szerződés

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókszolgáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek partnerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának időtartamának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sávalnyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk Biztosító az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes személyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk Biztosító elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési érdekmérlegelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján alapján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk teszteket a Vezető Biztosító honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aa III. Érintett jogai, jogorvoslati lehetőségek c. fejezetben talál, az egyes adatkezeléseknél az arra jellemző érintetti jogokat kiemeljük.

Appears in 2 contracts

Samples: Csoportos Személybiztosítási Szerződés, Csoportos Személybiztosítási Szerződés

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása 1. Jelen ÁSZF tárgya a Rewin Utalványok megrendelésével, szállításával és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatók, viszontbiztosítók telephelyeinelszámolásával, valamint az Edenred utalványok elszámolásával kapcsolatos Megrendelői és Szolgáltatói jogok és kötelezettségek rögzítése. Megrendelő kifejezetten a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet jelen ÁSZF alapján és az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adatÁSZF szabályainak ismeretében adja le megrendelését. A jelen tájékoztatóban az egyesÁSZF-től – ideértve annak mellékleteit is – való eltérés kizárólag a Megrendelő és a Szolgáltató (továbbiakban együtt: Felek, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapjánkülön: Fél) által írásban kötött egyedi szerződésben lehetséges. Sem a Megrendelő, sem a Szolgáltató nem minősül fogyasztónak. 2. A Megrendelő adatait, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg utalványok típusonkénti számlázási, szállítási és egyéb feltételeit a jelen ÁSZF 1. számú mellékletét képező Szerződés tartalmazza. 3. Felek az érintettUtalvány Megállapodást határozatlan időre kötik. Az Utalvány Megállapodást bármelyik Fél bármikor a másik Félhez intézett írásbeli nyilatkozattal indokolás nélkül felmondhatja (rendes felmondás). Rendes felmondás esetén a felmondási idő 90 nap, melyekből megállapítható annak eredményemely idő alatt a Felek kötelesek a mindenkori ÁSZF-ből fakadó kötelezettségeiknek eleget tenni, illetve megilletik őket a mindenkori ÁSZF-ben foglalt jogok. 4. Felek megállapodnak abban, hogy Szolgáltató az Utalványok rendelkezésre bocsátásáért azok névértékén túl Szolgáltatási díjat számít fel, melynek mértéke a rendelt Utalványok összesített névértékének százalékában kerül meghatározásra, és kitűnikazt a jelen ÁSZF 1. számú mellékletét képező Szerződés tartalmazza. 5. Felek rögzítik, hogy házhozszállítás esetén Szolgáltató Szállítási díjat számít fel. A Szállítási díj 5.000 Ft + áfa, mely csomagonként kerül felszámításra. 6. Szolgáltató a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait Szolgáltatási díjat és szabadságaita Szállítási díjat a mindenkori piaci ár, ill. a saját költségei változásának függvényében módosíthatja, tárgyévben egyszeri alkalommal. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aalábbi mértéket meg nem haladó módosítás nem értelmezendő az ÁSZF 7. Az Utalványok a rajtuk feltüntetett érvényességi határidőig válthatók be.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Általános rendelkezések. (1) A személyes adatok tárolása és feldolgozása fentiek érdekében a Biztosító székhelyénSzerződő Felek megállapodnak abban, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatók, viszontbiztosítók telephelyeinhogy a magyar– román közúti határátkelőhelyeken átlépő személyeket, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belülbirtokukban lévő tárgyakat és a szállító eszközöket közösen, egyszeri megállítással ellenőrzik. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja kiközös, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5egy megállítással történő ellenőrzés során mindkét Félnek a Schengeni határ-ellenőrzési kódex 8. cikkében foglalt adatkezelési alapelvekfoglaltak szerint, azaz biztosítja saját hatáskörben kell az ellenőrzést elvégeznie. (2) E Megállapodás alkalmazása körében az Egyezményben meghatározott fogalmakat kell érteni. (3) A Szerződő Felek illetékes hatóságai a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek határátkelőhelyek azon biztosítási titoknak minősülő adataitfejlesztéséről, amelyek a biztosítási szerződésselmásik Szerződő Felet is érintik, annak létrejöttévelilletve az ideiglenes forgalomkorlátozásról, nyilvántartá- sávalátirányításról és a szolgálati helyeket érintő munkálatokról, azok megkezdése előtt kellő időben, kölcsönösen tájékoztatják egymást. (4) Azokat a határátkelőhelyeket, ahol veszélyes áruk a közös államhatáron átszállíthatók, a szolgáltatással összefüggnekSzerződő Felek írásban határozzák meg és azt belső joguk szerint közzéteszik. (5) E Megállapodás végrehajtása során a szolgálati személyek között a kapcsolattartás nyelve a magyar és a román nyelv. Az adatkezelés célja csak A szolgálati személyek a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásáhozkapcsolattartás során más nyelv használatában is megállapodhatnak. (1) A határforgalom-ellenőrzés a vasúti forgalomban álló helyzetben, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükségesvasúti szerelvénynek a határállomáson való tartózkodása ideje alatt történik. (2) A vasúti határátkelőhelyeken a határforgalom ellenőrzését a Szerződő Felek szolgálati személyei a saját államuk területén, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. külön-külön végzik. (3) A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örökösevasúti személyforgalom ellenőrzésének, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk vasúti forgalom gyorsítása érdekében, továbbá a várakozási idő csökkentése céljából a Szerződő Felek megállapodhatnak a vasúti személyforgalom közös, menet közbeni ellenőrzéséről, annak részletes szabályairól és feltételeiről, elsősorban a Békéscsaba–Lökösháza–Kürtös(Curtici)–Arad, továbbá a Püspökladány–Biharkeresztes–Biharpüspöki(Episcopia Bihorului)–Nagyvárad(Oradea) vasútállomások közötti vonalszakaszokon. (1) bekez- dés fA Szerződő Felek határforgalom-ellenőrző hatóságai megállapodásban határozzák meg a határátkelőhelyek működési rendjére vonatkozó szabályokat. (2) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani A határátkelőhelyek működésének rendjére vonatkozó megállapodásnak a következőket kell tartalmaznia: a) a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást ajárművek fogadásának rendjét;

Appears in 1 contract

Samples: Agreement Between the Government of the Republic of Hungary and the Government of Romania Regarding the Implementation of the Agreement on the Control of Road and Rail Border Traffic Between the Republic of Hungary and Romania, Signed in Bucharest on April 27, 2004.

Általános rendelkezések. 1. A személyes adatok tárolása jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) célja meghatározni és feldolgozása mindenki számára hozzáférhető módon rögzíteni az Event Line Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban Szervező) által szervezett és megrendezésre kerülő valamennyi divat- és reklámfotózás, reklámfilm forgatás (továbbiakban Tartalom-előállítás) tekintetében az együttműködésre vonatkozó általános feltételrendszert. 2. Tárgyát tekintve a Biztosító székhelyénjelen ÁSZF részletesen szabályozza a Szervező és az együttműködő vállalkozás (továbbiakban Partner, telephelyeinegyüttesen Felek) között létrejött jogviszony részletes szabályait, a Felek jogait és kötelezettségeit, valamint egyéb az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókegyüttműködéssel összefüggő lényeges körülményt, viszontbiztosítók telephelyeinkülönös tekintettel a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerzői joggal kapcsolatos rendelkezéseire. 3. Az együttműködés mértékét és ellentételezését, a további egyedi rendelkezéseket, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belüljelen ÁSZF rendelkezéseitől való esetleges eltéréseket a Felek között aláírásra kerülő együttműködési megállapodás (továbbiakban Felhasználási szerződés) rögzíti. 4. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja kiFelek közötti jogviszony a Felhasználási szerződés Xxxxx általi aláírásával jön létre, a jelen ÁSZF- ben írt feltételekkel. A Szervező az Felhasználási szerződés megkötését megelőzően az ÁSZF-et a Partner rendelkezésére bocsátja elolvasás és elfogadás céljából. Rendelkezésre bocsátásnak kell tekinteni a Szervező internetes oldalain (továbbiakban Weboldal) közzétett ÁSZF elérést is. A Partner köteles az ÁSZF rendelkezéseit maradéktalanul megismerni és elfogadni, az elfogadás tényéről a Felhasználási szerződésben nyilatkozni. 5. A Felek rögzítik, hogy amennyiben a jelen ÁSZF és az egyedi Felhasználási szerződés bármely rendelkezése ütközne, úgy a Ptk. 6:80. § értelmében a Felhasználási szerződés rendelkezései az irányadóak és alkalmazandóak. 6. A Szervező tájékoztatja a Partnert, hogy az Felhasználási szerződés elválaszthatatlan részét képező, mindenkor teljesüljenek hatályos ÁSZF, továbbá az ÁSZF-hez kötődő, de az ÁSZF részét nem képező Adatvédelmi Rendelet 5és Adatkezelési Tájékoztató félfogadási időben elérhető a Szervező székhelyén, illetve nyomtatható formában megtalálható a Szervező Weboldalán és annak aloldalain. 7. cikkében Az ÁSZF egységes szerkezetbe foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukatszövege 2020. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító feleljanuár 01-én lép hatályba, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, rendelkezéseit ettől a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak naptól az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aFelhasználási szerződésekre alkalmazni kell.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Általános rendelkezések. 1. §. A személyes adatok tárolása és feldolgozása rendelet célja azoknak a Biztosító székhelyénhelyi szabályoknak a megállapítása, telephelyeinamelyek községképi, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókellátási, viszontbiztosítók telephelyeinközlekedésbiztonsági, környezetvédelmi szempontok, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. rendezvények megtartásával kapcsolatos követelmények figyelembevételével meghatározzák a közterület eredeti funkciójától eltérő használatát. 1) A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja rendelet hatálya Felsőtárkány község közigazgatási területére terjed ki. 2) A rendelet területi hatálya kiterjed a közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló területre, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat, ideértve a közterületnek közútként szolgáló és a magánterületnek a közforgalom számára a tulajdonos (használó) által megnyitott és kijelölt részére, továbbá arra a magánterületre, amelyet azonos feltételekkel bárki használhat (továbbiakban közterület). 3) A rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes és jogi személyre, a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik a közterületet eredeti funkciójától eltérő célra kívánják használni (továbbiakban: használó). 1) A közterületet rendeltetéstől eltérően csak úgy szabad használni, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5a szomszédos területek rendeltetésszerű használatát ne zavarja. 2) Az eltérő használat során a közterületen elhelyezett szerkezetek, tárgyak anyagának, formájának összhangban kell lennie a környezetben lévő létesítményekkel. cikkében foglalt adatkezelési alapelvekJó karbantartásukról a használó folyamatosan köteles gondoskodni. 3) Közterületen építési eszközök, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja anyagok tárolására megállapodás csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhetindokolt esetben köthető. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány megadása során figyelembe kell venni a községrendezési terveket, a községképi és annak megadása esetén részére előny nem nyújthatóműemlékvédelmi, a köztisztasági, környezetvédelmi, továbbá a közreműködő szakhatóságok hozzájárulásában előírt követelményeket. A Bitjogosult köteles a közművek biztonságos üzemeltetésének feltételeiről gondoskodni. alkalmazásában Járdán és úttesten építési törmelék maximum 72 óráig, kizárólag konténerben tárolható. 4) A község közterületén tilos indokolatlanul olyan zajt okozni, amely meghaladja a 8/2002. (III. 22.) számú KÖM-EÜM „a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról” szóló együttes rendeletében meghatározott határértékeket. Ezen tilalom hatálya alá tartozik a stabil- és hordozható hangosító berendezés használata, a nap minden szakaszában. 5) Közterületi zenés rendezvények 22.00-ig, idegenforgalmi főszezon idején – xxxxxx xx 1-től szeptember hó 30-ig - 23.00 óráig tarthatók. Ettől eltérni csak az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére Önkormányzat által előre meghirdetett rendezvények megvalósítása esetén lehet. 6) 3500 kg legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó súlyú jármű - autóbusz, tehergépkocsi, mezőgazdasági vontató, lassújármű, járműszerelvény, nehéz pótkocsi és lakókocsi, valamint munkagép - közterületen nem tárolható. Tárolásnak minősül, ha a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések jármű engedély nélkül egy óránál hosszabb ideig folyamatosan közterületen várakozik. 7) A használó köteles az irányadókigénybevett területet és környezetét folyamatosan tisztántartani, a keletkezett hulladék, szemét - hulladéklerakóra történő - elszállításáról gondoskodni és az erről szóló bizonylatokat 6 hónapig megőrizni. 8) A mobil, mozgatható árusító helyeket naponta - az árusítás befejezése után - közterületről el kell távolítani. 9) Mutatványos, cirkuszi tevékenység csak az Önkormányzat által kijelölt helyekre telepíthető. Ezeken a helyeken csak az érvényben lévő biztonság technikai előírásoknak megfelelő és erről tanúsítvánnyal rendelkező eszközök állíthatók fel . 10) Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében Önkormányzat által szervezett rendezvényeken a mutatványosok és a kirakodó árusok a kijelölt területen az érintett jogait árusítóhelyüket érkezési sorrendben foglalhatják el és a közterület használati díjat egyösszegben fizetik meg. 11) A használó köteles a közterület-használati megállapodást, valamint az elhunyt örököseegyéb bizonyítványokat (iparjogosítvány, működési engedély, stb.) a helyszínen tartani és azokat a Polgármesteri Hivatal, a szakhatóságok vagy a rendőrség ellenőrzése esetén kérésre felmutatni. 12) Közterületet közterület-használati megállapodás nélkül vagy a megállapodásban foglaltaktól eltérő módon nem lehet használni. 13) Közterület-használati megállapodás nélkül és megállapodástól eltérő használat esetén, a közterület kezelője – amennyiben a használó kétszeri felszólítás ellenére sem kezdeményezi megállapodás megkötését, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatjahasználat megszüntetését - az ott tárolt eszközöket a használó költségére elszállíthatja és „a felelős őrzés” szabályai szerint tárolja. 14) Közterület eltérő használatára kötött megállapodás hiányában, vagy az abban kikötött feltételektől eltérő használat esetén, a Polgármesteri Hivatal a közterületre kihelyezett tárgyat, anyagot, létesítményt, felépítményt, reklámtáblát stb. Társaságunk felszólítás nélkül a kihelyező (tulajdonos) költségére és veszélyére azonnal elszállíttathatja, ha az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja a közterület eredeti funkció szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást ahasználatát jelentős mértékben korlátozza.

Appears in 1 contract

Samples: Önkormányzati Rendelet

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása 1. Jelen ÁSZF tárgya a Rewin és feldolgozása Xxxxxxx Utalványok megrendelésével, szállításával és elszámolásával kapcsolatos Megrendelői és Szolgáltatói jogok és kötelezettségek rögzítése. Megrendelő kifejezetten a Biztosító székhelyén, telephelyein, jelen ÁSZF alapján és az adatfeldolgozást végző szol- gáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belülÁSZF szabályainak ismeretében adja le megrendelését. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja kiSzolgáltató jogosult dönteni, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, Megrendelő részére Xxxxxxx Utalványt vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adatRewin Utalványt biztosít. A jelen tájékoztatóban az egyesÁSZF-től – ideértve annak mellékleteit is – való eltérés kizárólag a Megrendelő és a Szolgáltató (továbbiakban együtt: Felek, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapjánkülön: Fél) által írásban kötött egyedi szerződésben lehetséges. Sem a Megrendelő, sem a Szolgáltató nem minősül fogyasztónak. 2. A Megrendelő adatait, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg utalványok típusonkénti számlázási, szállítási és egyéb feltételeit a jelen ÁSZF 1. számú 3. Felek az érintettUtalvány Megállapodást határozatlan időre kötik. Az Utalvány Megállapodást bármelyik Fél bármikor a másik Félhez intézett írásbeli nyilatkozattal indokolás nélkül felmondhatja (rendes felmondás). Rendes felmondás esetén a felmondási idő 90 nap, melyekből megállapítható annak eredményemely idő alatt a Felek kötelesek a mindenkori ÁSZF-ből fakadó kötelezettségeiknek eleget tenni, illetve megilletik őket a mindenkori ÁSZF-ben foglalt jogok. 4. Felek megállapodnak abban, hogy Szolgáltató az Utalványok rendelkezésre bocsátásáért azok névértékén túl Szolgáltatási díjat számít fel, melynek mértéke a rendelt Utalványok összesített névértékének százalékában kerül meghatározásra, és kitűnikazt a jelen ÁSZF 1. számú mellékletét képező Szerződés tartalmazza. 5. Felek rögzítik, hogy házhozszállítás esetén Szolgáltató Szállítási díjat számít fel. A Szállítási díj 5.000 Ft + áfa, mely csomagonként kerül felszámításra. 6. Szolgáltató a Szolgáltatási díjat és a Szállítási díjat a mindenkori piaci ár, ill. a saját költségei változásának függvényében módosíthatja, tárgyévben egyszeri alkalommal. Az alábbi mértéket meg nem haladó módosítás nem értelmezendő az ÁSZF módosításaként: (i) százalékos díj esetén 1 százalékponttal történő módosítás, (ii) az ingyenes vagy 0%-os díjak módosítása úgy történik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságaitSzolgáltató egy induló díjat vezet be, amely nem lehet magasabb, mint a jelen ÁSZF szerint a bevezetést megelőző 1 évben meghatározott általános díjak vagy százalékok, illetve százalékos díj esetében nem lehet több, mint 3 százalék. 7. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aUtalványok a rajtuk feltüntetett érvényességi határidőig válthatók be.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása 1. Jelen ÁSZF tárgya a Rewin Utalványok megrendelésével, szállításával és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatók, viszontbiztosítók telephelyeinelszámolásával, valamint az Edenred utalványok elszámolásával kapcsolatos Megrendelői és Szolgáltatói jogok és kötelezettségek rögzítése. Megrendelő kifejezetten a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet jelen ÁSZF alapján és az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adatÁSZF szabályainak ismeretében adja le megrendelését. A jelen tájékoztatóban az egyesÁSZF-től – ideértve annak mellékleteit is – való eltérés kizárólag a Megrendelő és a Szolgáltató (továbbiakban együtt: Felek, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapjánkülön: Fél) által írásban kötött egyedi szerződésben lehetséges. Sem a Megrendelő, sem a Szolgáltató nem minősül fogyasztónak. 2. A Megrendelő adatait, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg utalványok típusonkénti számlázási, szállítási és egyéb feltételeit a jelen ÁSZF 1. számú mellékletét képező Szerződés tartalmazza. 3. Felek az érintettUtalvány Megállapodást határozatlan időre kötik. Az Utalvány Megállapodást bármelyik Fél bármikor a másik Félhez intézett írásbeli nyilatkozattal indokolás nélkül felmondhatja (rendes felmondás). Rendes felmondás esetén a felmondási idő 90 nap, melyekből megállapítható annak eredményemely idő alatt a Felek kötelesek a mindenkori ÁSZF-ből fakadó kötelezettségeiknek eleget tenni, illetve megilletik őket a mindenkori ÁSZF-ben foglalt jogok. 4. Felek megállapodnak abban, hogy Szolgáltató az Utalványok rendelkezésre bocsátásáért azok névértékén túl Szolgáltatási díjat számít fel, melynek mértéke a rendelt Utalványok összesített névértékének százalékában kerül meghatározásra, és kitűnikazt a jelen ÁSZF 1. számú mellékletét képező Szerződés tartalmazza. 5. Felek rögzítik, hogy házhozszállítás esetén Szolgáltató Szállítási díjat számít fel. A Szállítási díj 5.990 Ft + áfa, mely csomagonként kerül felszámításra. 6. Szolgáltató a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait Szolgáltatási díjat és szabadságaita Szállítási díjat a mindenkori piaci ár, ill. a saját költségei változásának függvényében módosíthatja, tárgyévben egyszeri alkalommal. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aalábbi mértéket meg nem haladó módosítás nem értelmezendő az ÁSZF 7. Az Utalványok a rajtuk feltüntetett érvényességi határidőig válthatók be.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása 1. Az ügyfél az Eseti Szerződés megkötésétől a Biztosító székhelyéntulajdonjog-fenntartás hatályának végéig terjedő időszakban köteles haladéktalanul értesíteni a Jungheinrich Hungária Kft.-t a lakó-, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatók, viszontbiztosítók telephelyeinill. székhelyében, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belülvállalkozásának jogi formájában és felelősségi viszonyaiban (pl. átalakulás) bekövetkezett minden változásról. 2. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja kiJungheinrich Hungária Kft. jogosult a szerződésből fakadó jogait, követeléseit, és tartozásait harmadik személyre engedményezni, ill. átruházni. Az ügyfél a Jungheinrich Hungária Kft. tartozás-átruházásához szükséges hozzájáruló nyilatkozata az Eseti Szerződés megkötésével megadottnak tekintendő. 3. A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, árajánlatok és ezekért elszámoltatható. A Biztosítómegrendelések, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adataitjelen Általános Szerződési Feltételek és az Eseti Szerződés tényét, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekétfeltételeit, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeketjelen Általános Szerződési Feltételek és az Eseti Szerződés teljesítése során tudomásukra jutott üzleti titkot bizalmasan kezelik, alapvető jogokat azt nem teszik hozzáférhetővé, illetve nem hozzák harmadik személy tudomására. 4. Üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és szabadságokataz azokból készült összeállítás, végül amelynek illetéktelenek által történő megszerzése, hasznosítása, másokkal való közlése vagy nyilvánosságra hozatala a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítanijogosult jogos pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekét sértené vagy veszélyeztetné, feltéve, hogy kezelhető-e a személyes adattitok megőrzésével kapcsolatban a vele jogszerűen rendelkező jogosultat felróhatóság nem terheli. 5. Az üzleti titokkal azonos védelemben részesül az azonosításra alkalmas módon rögzített, vagyoni értéket képviselő műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret, tapasztalat vagy ezek összeállítása (védett ismeret), ha a jóhiszeműség és tisztesség elvét sértő módon szerzik meg, hasznosítják, közlik mással vagy hozzák nyilvánosságra. 6. A jelen tájékoztatóban Általános Szerződési Feltételek, ill. az egyesEseti Szerződés alapján közölt, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapjánjoghatállyal bíró értesítéseket írásba kell foglalni és a feleknek az Eseti Szerződés mellékletében rögzített elérhetőségére, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg ott megjelölt személy(ek) kezéhez kell megküldeni átvételi elismervénnyel igazolt közvetlen kézbesítés vagy tértivevényes ajánlott levél, illetve telefax vagy e-mail útján. 7. Amennyiben az érintettügyfél oldalán az Eseti Szerződés cégszerű aláírása során olyan személy jár el, melyekből megállapítható annak eredményeaki nem érti a magyar nyelvet, és kitűnikaz írásbeli jognyilatkozat érvényességének további feltétele, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan magából az érintettek alapvető jogait és szabadságaitEseti Szerződésből kitűnjön, hogy annak tartalmát az ügyfél által az Eseti Szerződésen feltüntetett tanú az ügyfél aláíró képviselőjének megmagyarázta. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aEzen alakiság betartása az ügyfél felelőssége.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhezmegkötéséhez, módosításáhozmódosításá- hoz, állományban tartásához, a biztosí- tási biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő az Eüak.-ban meghatározott egészségügyi adatokat a biztosító a Bit. 135. § (1) bekezdésében meghatározott célokból, az Eüak. rendelkezései szerint, kizárólag az érintett kifejezett hozzájárulásával kezelheti. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte Jogos érdek jogalapon történő adatkezelés esetében az únadatkezelő un. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamattesztet végez, melynek során azonosítani kell a Biztosító melyben megvizsgálja az adatkezeléshez kapcsoló- dó jogos érdekétérdeke(ke)t, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeketaz érintett érdekeit és jogait, alapvető jogokat ezeket összeveti, és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítanimegállapítja, hogy kezelhetőaz adatkezeléshez fűződő érdek elsőbbséget élvez-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett e. Az érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan tesztek kivonatához való hozzáférést az érintettek alapvető jogait és szabadságaitaz Adatvédelmi tisztviselőtől a fent írt elérhetőségek egyikén jogosultak kérelmezni. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást a

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Terms and Conditions

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókszolgáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek partnerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének kezelé- sének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének kezelé- sének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának időtartamának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási bizto- sítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sávalnyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére kezelé- sére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében tekinte- tében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes személyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési érdekmérlegelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját ellenpon- tját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján alapján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket teszteket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható megál- lapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aa III. Érintett

Appears in 1 contract

Samples: Utazási Biztosítási Feltételek

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyeintelephe- lyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókszolgáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek partnerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési adatke- zelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségétjogszerűsé- gét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségétkötöttsé- gét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának időtartamának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttévellétrejöt- tével, nyilvántartá- sávalnyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása megtagadá- sa miatt az ügyfe- let ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes sze- mélyes adatok kezelésére vonatko- zó vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes személyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési érdekmérlegelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján alapján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében eseté- ben elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket teszteket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza korlá- tozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aa III. Érintett jogai, jogorvoslati lehetőségek c. fejezetben talál, az egyes adatkezeléseknél az arra jellemző érintetti jogokat kiemeljük.

Appears in 1 contract

Samples: Union Értem Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval Bizto- sítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek partnerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén terüle- tén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Adat- védelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvekalapel- vek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségétjog- szerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást a

Appears in 1 contract

Samples: Utasbiztosítási Záradék

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókszolgáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek partnerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt fog- lalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének kezelésé- nek jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének kezelésé- nek célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának időtartamának korlátozottságát, valamint bizalmasságukatbizal- masságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért eze- kért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási bizto- sítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sávalnyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő biztosításköz- vetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére kezelé- sére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében tekinte- tében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben szerződés- ben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes személyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési érdekmérlegelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját ellenpont- ját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján alapján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket teszteket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható megállapítha- tó annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aa III. Érintett

Appears in 1 contract

Samples: Utazási Biztosítási Feltételek

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókszolgál- tatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek telephelyein partnerek telephe- lyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást a

Appears in 1 contract

Samples: Utasbiztosítási Záradék

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval Bizto- sítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek partnerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén terüle- tén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Adat- védelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvekalapel- vek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségétjog- szerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának korlátozottságát, valamint bizalmasságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás sú- lyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján alapján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti is- merheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást a

Appears in 1 contract

Samples: Utasbiztosítási Szerződés

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókszolgáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek partnerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságátátláthatósá- gát, az adatok kezelésének célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálásadatminimalizá- lás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának időtartamának korlátozottságát, valamint bizalmasságukatbizalmasságu- kat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sávalnyilvántartásá- val, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel személy- lyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes személyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte elvégez- te az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési érdekmérlegelési teszt egy három lépcsős folyamatfolya- mat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján alapján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket teszteket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes szemé- lyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságaitszabad- ságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aa III. Érintett jogai, jogorvoslati lehetőségek c. fejezetben talál, az egyes adatkezeléseknél az arra jellemző érintetti jogokat kiemeljük.

Appears in 1 contract

Samples: Utasbiztosítási Feltételek

Általános rendelkezések. A személyes adatok tárolása és feldolgozása a Biztosító székhelyén, telephelyein, az adatfeldolgozást végző szol- gáltatókszolgáltatók, viszontbiztosítók telephelyein, valamint a Biztosítóval esetlegesen közös adatkezelést folytató part- nerek partnerek telephelyein történhet az Európai Gazdasági Térség területén belül. A Biztosító személyes adatkezelési tevékenységeit oly módon alakítja ki, hogy mindenkor teljesüljenek az Adatvédelmi Rendelet 5. cikkében foglalt fog- lalt adatkezelési alapelvek, azaz biztosítja a személyes adatok kezelésének kezelésé- nek jogszerűségét, tisztességességét, átláthatóságát, az adatok kezelésének kezelésé- nek célhoz kötöttségét, az adattakarékosságot (adatminimalizálás), azok pontosságát, tárolásuk időtarta- mának időtartamának korlátozottságát, valamint bizalmasságukatbizal- masságukat. Ezen alapelvek megvalósulásáért a Biztosító felel, és ezekért eze- kért elszámoltatható. A Biztosító, a biztosításközvetítő jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási bizto- sítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartá- sávalnyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megköté- séhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosí- tási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. Fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést a Biztosító, a biztosításközvetítő biztosításköz- vetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásá- val hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfe- let ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére előny nem nyújtható. A Bit. alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére kezelé- sére a személyes adatok kezelésére vonatko- zó vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében tekinte- tében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szer- ződésben szerződés- ben nevesített jogosult is gyakorolhatja. Társaságunk az Adatvédelmi Rendelet 6. cikk (1) bekez- dés bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek alapján is kezel szemé- lyes személyes adatokat. Ezen jogalap alkalmazásához Társaságunk elvégezte az ún. érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérle- gelési érdekmérlegelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell a Biztosító jogos érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját ellenpont- ját képező érintetti érdekeket, alapvető jogokat és szabadságokat, végül a súlyozás elvégzése alap- ján alapján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat. A jelen tájékoztatóban az egyes, jogos érdeken alapuló adatkezelések esetében elvégzett érdekmérlegelési teszte- ket teszteket Társaságunk honlapján, az Adatvédelem oldalon ismerheti meg az érintett, melyekből megállapítható megállapítha- tó annak eredménye, és kitűnik, hogy a személyes adatok kezelése miért korlátozza arányosan az érintettek alapvető jogait és szabadságait. Az érintetti jogok gyakorlásáról teljes körű tájékoztatást aa III. Érintett jogai, jogorvoslati lehetőségek c. fejezetben talál, az egyes adatkezelé- seknél az arra jellemző érintetti jogokat kiemeljük.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement