A biztosítással nem fedezett károk Kizárások mintaszakaszok

A biztosítással nem fedezett károk Kizárások. A Felek egyedileg megállapodtak abban, hogy a biztosító jelen szerzôdésében kizárja, és így nem válik a szerzôdés tartalmává bármely olyan szokás, amelynek alkalmazásában a felek korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, és más gyakorlat, amelyet egymás között kialakítottak. Továbbá nem válik a szerzôdés tartalmává az adott üzletágban a hasonló jellegû szerzôdés alanyai által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás, amennyiben a jelen szerzôdés ezzel ellentétes szabályt tartalmaz.
A biztosítással nem fedezett károk Kizárások. 5.1. A felelôsségbiztosítás kockázatviselési köre nem ter- jed ki – a Biztosított saját kárára és a Biztosított hozzátar- tozóinak ( Ptk. 685.§ b) okozott kárra, – több biztosított esetében a biztosítottak egymás- nak okozott kárára, – a biztosított gazdálkodó szervezet által a tulaj- donosainak okozott kárra, – a Biztosított tulajdonában álló gazdálkodó szer- vezetnek a Biztosított által okozott kárra, – arra a kárra, amelyért a Biztosított nem a biztosí- tási szerzôdésben meghatározott minôségében felel, – az emberi környezetet (beleértve levegôt, vizet, talajt) veszélyeztetô tevékenységekkel okozott, il- letve az azbeszt felhasználása miatt bekövetke- zett károkra, – a termék hibájából, illetôleg a szolgáltatás hibá- jából származó károkra, – a szerzôdésszegéssel a másik félnek és harmadik személynek okozott károkra, – a munkajogi felelôsségbôl, ideértve a foglalkozá- si (üzemi) balesetbôl, a foglalkozási megbetege- désbôl, a foglalkozási ártalomból stb. származó károkra, – a kötbérre, bírságra, vagy egyéb büntetés jellegû költségekre, – a vadállomány által taposással, lelegeléssel, egyéb módon okozott, továbbá az állattartói fe- lelôsségi körbe tartozó károkra, – a jogszabály alapján megtérülô, illetôleg más biz- tosítással már fedezetbe vont károkra, – a nem jogszabály, hanem vállalkozói (üzleti) szerzôdés alapján vállalt – a jogszabályit megha- ladó – felelôsségi károkra, – a biztosítási esemény miatt a termelés (szolgálta- tás) szünetelésébôl eredô károkra, – a Biztosított saját tulajdonát képezô és/vagy álta- la bérelt, illetve a Biztosítottnak bármilyen címen birtokában, felelôsségi körében vagy ellenôrzése alatt lévô (a Biztosított által kölcsönzött, megôr- zésre átvett, letétként kezelt stb.) vagyontárgyak- ban keletkezett károkra, – a hasadó anyagok robbanásából, a nukleáris re- akcióból, radioaktív sugárzásból, továbbá ionizá- ló és lézersugárzásból eredô károkra, – bármilyen telek- vagy épületben az alátámasztá- sok gyengítése, eltávolítása, rezgése vagy ilyenek megépítésének elmulasztása miatt bekövetkezô károkra, – a Biztosított tulajdonát képezô, vagy a Biztosított által bérelt, kölcsönzött, üzemeltetett vagy bár- milyen jogcímen birtokában lévô közúti forga- lomra engedélyezett gépjármûvek (és az azok- hoz tartozó vontatók, utánfutók és egyéb von- tatmányok), hajók és egyéb vízi jármûvekkel, re- pülôgépekkel okozott károkra, – a Biztosított által üzemeltetett jármûvek, munka- gépek által okozott, nem baleseti jellegû útron- gálási, mester...
A biztosítással nem fedezett károk Kizárások. A jelen különös biztosítási feltételek alapján a légi biztosítások általános biztosítási feltételeiben foglaltakon túlmenően a biztosítási fedezet nem terjed ki:
A biztosítással nem fedezett károk Kizárások. A kizárások a biztosítási szerződési feltételekben megfogalmazott olyan események, amelyekre a Biz- tosító nem vállalja a kockázatot. A kizárt káresemény a biztosítási szerződés feltételei szerint nem minősül biztosítási eseménynek, ezért annak bekövetkezése esetén a Biztosító nem nyújt szolgáltatást.
A biztosítással nem fedezett károk Kizárások. 9.1. A biztosítás nem terjed ki:
A biztosítással nem fedezett károk Kizárások. A kizárások a biztosítási szerződési feltételekben megfo- galmazott olyan események, amelyekre a Biztosító nem vállalja a kockázatot. A kizárt káresemény a biztosítási szerződés feltételei szerint nem minősül biztosítási ese- ménynek, ezért annak bekövetkezése esetén a Biztosító nem nyújt szolgáltatást. Jelen szerződés szerint súlyosan gondatlan károkozás- nak minősül különösen, ha a Biztosított • xxxxxxxx engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, • a kárt a szakmai előírások, belső utasítások súlyos vagy ismétlődő, illetve folyamatos megszegésével okozta.
A biztosítással nem fedezett károk Kizárások. A kizárások a biztosítási szerződési feltételekben meg- fogalmazott olyan események, amelyekre a Biztosító nem vállalja a kockázatot. A kizárt káresemény a bizto- sítási szerződés feltételei szerint nem minősül biztosí- tási eseménynek, ezért annak bekövetkezése esetén a Biztosító nem nyújt szolgáltatást. Jelen szerződés szerint súlyosan gondatlan károkozás- nak minősül különösen, ha a Biztosított • tevékenységét jogszabályban, egyéb előírásban meghatározott személyi és tárgyi feltételek hiányá- ban végezte, • a kárt a szakmai előírások, belső utasítások súlyos vagy ismétlődő, illetve folyamatos megszegésével okozta. sei, vagy szindrómái, vagy azok mutációi vagy áttételei okoznak, ezek nyomán keletkeznek vagy ennek követ- kezményeképpen lépnek fel, ilyen például a „Kergemar- ha-kór” más néven Creutzfeld-Jakob szindróma (CJB) más néven prionok okozta szivacsos agyvelőgyulla- dás és egyéb előfordulási formái mint például: Bovine Spongiform Encephalopathy (BSE), Scrapie, Transmis- sible Mink Encephalopathy (TME), Chronic Wastingbe- tegség (CWD)), Xxxxxxxxx-Straussler-Scheinker szind- róma (GSS), a Kuru, Fatal Familiar Insomnia (FFI). Jelen feltételből kizárásra kerülnek azon vagyoni károk és sérelemdíj iránti igények, beleértve minden egyéb, a szerződési feltételekben meghatározott biztosítási eseményekhez kapcsolódó kifizetéseket is, amelyeket közvetlenül vagy közvetve terrorcselekménnyel vagy annak elkövetése során közveszély okozásával, vagy e cselekmények közrehatásával idéznek elő, illetve az alábbiakban meghatározott egyéb cselekményekkel okoztak, függetlenül attól, hogy más ok vagy más ese- mény – történjék ez bármely időrendi sorrendben is – közrehatott-e a kár bekövetkeztében. Jelen feltétel értelmében terrorista cselekménynek mi- nősül továbbá minden olyan cselekmény – függetlenül attól, hogy erőszakos cselekmény alkalmazásával, az- zal való fenyegetéssel vagy annak előkészítésével való- sult-e meg –, vagy amelyet önállóan vagy egy bizonyos szervezet, vagy kormány megbízásából vagy ahhoz kapcsolódva hajt végre egy ember, vagy emberek cso- portja(i), amelyet minden jel szerint azért hajtanak vég- re, hogy amelyek módja és körülményei arra engednek követ- keztetni, hogy azokat politikai, szociális, vallási, ideo- lógiai vagy hasonló okokból vagy céllal hajtottak végre. Jelen feltétel szerint kizárásra kerülnek továbbá azon vagyoni károk és sérelemdíj, beleértve minden egyéb, a szerződési feltételekben meghatározott biztosítási ese- ményekhez kapcsolód...
A biztosítással nem fedezett károk Kizárások. 1. A biztosítási fedezet nem terjed ki azokra a károkra, amelyek az alábbiakban felsorolt okok miatt, vagy azokkal összefüggésben következtek be:
A biztosítással nem fedezett károk Kizárások. A kizárások a biztosítási szerződési feltételekben megfo- galmazott olyan események, amelyekre a Biztosító nem vállalja a kockázatot. A kizárt káresemény a biztosítási szerződés feltételei szerint nem minősül biztosítási ese- ménynek, ezért annak bekövetkezése esetén a Biztosító nem nyújt szolgáltatást. Jelen szerződés szerint súlyosan gondatlan károko- zásnak minősül különösen, ha a Biztosított • xxxxxxxx engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, • a kárt a szakmai előírások, belső utasítások súlyos vagy ismétlődő, illetve folyamatos megszegésével okozta. Jexxx xeltétel értelmében terrorista cselekménynek mi- nősül továbbá minden olyan cselekmény – függetlenül attól, hogy erőszakos cselekmény alkalmazásával, azzal való fenyegetéssel vagy annak előkészítésével valósult-e meg –, vagy amelyet önállóan vagy egy bizonyos szer- vezet, vagy kormány megbízásából vagy ahhoz kapcso- lódva hajt végre egy ember, vagy emberek csoportja(i), amelyet minden jel szerint azért hajtanak végre, hogy • egy jogszerű vagy tényleges kormányt, illetve államot, vagy a nyilvánosságot vagy a nyilvánosság egy részét megfélemlítse, vagy befolyásolja vagy amelyek módja és körülményei arra engednek következ- tetni, hogy azokat politikai, szociális, vallási, ideológiai vagy hasonló okokból vagy céllal hajtottak végre. Jelen feltétel szerint kizárásra kerülnek továbbá azon vagyoni károk és sérelemdíj, beleértve minden egyéb, a szerződési feltételekben meghatározott biztosítási ese- ményekhez kapcsolódó kifizetéseket is, amelyeket köz- vetlenül vagy közvetve olyan cselekmények okoztak, vagy amelyekben közrehatottak olyan cselekmények, amelyek terrorista támadások ellenőrzésére, megelőzésére vagy elfojtására szolgálnak, vagy egyéb módon egy terrorista akcióval függnek össze.

Related to A biztosítással nem fedezett károk Kizárások

  • A biztosítással nem fedezett káresemények Nem téríti meg a Biztosító az Általános Feltételek 1.15. pontjában foglaltakon túlmenôen

  • Milyen korlátozások vannak a biztosítási fedezetben? A Biztosító mentesül a kártérítési kötelezettség alól, ha:

  • A kezelt adatok meghatározása (biztosítási titokkörök) a. Az ügyfél személyi adatai, a nem természetes személyek adatai;

  • Mit nem fedez a biztosítás? emberi tevékenység miatt történt omlás, • a védelmül szolgáló támfal tervezési, kivitelezési vagy karbantartási hibája miatt keletkező kár, • a támfal hiánya miatti kár, ha a tám- fal a terepviszonyok miatt indokolt lett volna, • a „Szabadban tárolt vagyontárgyak” vagyonkategóriában biztosított vagyontárgyakban keletkezett károk.

  • A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a) a gépjármûben keletkezett értékcsökkenésre,

  • A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. tör- vény (Bit.) szerint biztosítási titok minden olyan minősített adatot nem tartalmazó, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító és a biztosításközvetítő egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülménye- ire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biz- tosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, illetve a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad vagy a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg. A Bit. 138-139. §-ai alapján a titok megtartásának kötele- zettsége nem áll fenn: – a feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankkal szem- ben; – a nyomozás elrendelését követően a nyomozó hatóság- gal és ügyészséggel; – büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárás- ban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csőd- eljárásban eljáró vagyonfelügyelővel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelővel, rend- kívüli vagyonfelügyelővel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró főhi- telezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal szemben; – a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel továbbá az általa kirendelt szakértővel szemben; – az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adó- hatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatá- rozott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli; – a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal szemben; – a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség, továbbá az ügyész jóváhagyásával a nyomozó hatóság írásbeli megkeresésére, ha adat merül fel arra, hogy a biztosí- tási ügylet összefüggésben van

  • A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK ESEDÉKESSÉGE A biztosító, illetve megbízottja a Europ Assistance Magyarország Kft. a segélyhívás beér- kezésekor haladéktalanul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését és amennyiben erre lehetőség van a biztosított személyt tájékoztatja a biztosítási szol- gáltatások tartalmáról és határidejéről. A számlával igazolt költségek megtérítése a Europ Assistance Magyarország Kft. központjához a jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges dokumentumok benyújtása utáni 15. napon esedékes.

  • A Biztosított kötelezettségei Az UBÁBF HU I. részének 11. cikkében megjelölt kötelezettségeken túl a Biztosított köteles továbbá:

  • A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 6.1. Megszűnik a biztosítási szerződés

  • A Biztosító teljesítésének esedékessége (1) A Biztosító a hozzá bejelentett szolgáltatási igényt az annak elbírálásához szükséges valamennyi okmány beérkezését követô 15 munkanapon belül – amennyiben a jogalap fennáll – teljesíti, vagy annak elutasításáról – indoklással együtt – írásban tájékoztatást küld.