Common use of Jótállás Clause in Contracts

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 6 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles A Webáruház jótállási felelősségére a Ptk., valamint az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, Kormányrendelet (a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantovábbiakban: Rendelet) rendelkezései az irányadóak. A kötelező Rendelet mellékletében felsorolt, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott, új tartós fogyasztási cikkek (a továbbiakban: fogyasztási cikk) vonatkozásában hibás teljesítés esetén a Vásárló a jótállási időn belül jótállási igényt érvényesíthet a Webáruházzal szemben. A jótállási igény érvényesítésére a Ptk-nak a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. A jótállásból eredő jogokat a fogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti, feltéve, hogy fogyasztónak minősül. A jótállásból eredő jogokat a termék tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a jótállás kötelezettjével (a Webáruházzal) szemben. A Rendelet hatálya alá tartozó termékekre vonatkozóan a jótállás időtartama a termék árától függ: - 2021. január 1- jét követően megvásárolt termékek esetében • 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - év, • 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - év, • 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja jótállási határidő a termék Fogyasztónak fogyasztási cikk Vásárló részére történő átadásának a napjaátadása, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató az Webáruház vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha a Vásárló a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja. Szolgáltató A fogyasztási cikk kijavítása esetén a termékhez mellékelt jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a Vásárló a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. A jótállási jegyet akkor érvényesítiigény a jótállási határidőben érvényesíthető. A jótállási határidők elmulasztása jogvesztéssel jár (kivéve, amikor a Fogyasztó jótállás időtartama meghosszabbodik a terméket átveszijavításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta). Nem tartozik jótállás alá A Vásárló a hibajótállási határidő alatt bármikor közölheti kifogását a Webáruházzal. Ha a Webáruház jótállási kötelezettségének a Vásárló felhívására – megfelelő határidőben – nem tesz eleget, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáuljótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés jótállási határidő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. Ha a gyártó a fogyasztási cikkre a Rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket vállal, a jótállás alapján a Webáruházat megillető jogok a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés teljesítésének időpontjában átszállnak a fogyasztóra (kivéveVásárlóra). A Rendelet alkalmazásában gyártó: a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. Cikk (2) bekezdés d) pontjában meghatározott gyártó. A jótállás időtartama alatt a Webáruház a felelősség alól csak akkor mentesül, ha az üzembe helyezést bizonyítja, hogy a Szolgáltatóhiba oka a teljesítés után keletkezett. A Webáruház köteles a Rendelet hatálya alá tartozó fogyasztási cikkel együtt a Rendeletben meghatározott tartalommal jótállási jegyet a fogyasztó rendelkezésére bocsátani olyan formában, amely a jótállási határidő végéig biztosítja a jótállási jegy tartalmának jól olvashatóságát. A jótállási jegyet közérthetően és egyértelműen, magyar nyelven kell megfogalmazni. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy annak megbízottja végezte ela jótállási jegy Vásárló rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A Vásárló jótállási igényét a jótállási jeggyel érvényesítheti, illetveamelynek nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a Vásárló általi visszaszolgáltatása. A jótállási jegy Vásárló rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés Vásárló bemutatja az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot (az ÁFA törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát). Ebben az esetben a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. A jótállás a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okoztafogyasztó jogszabályból eredő jogait nem érinti. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén A Vásárló a Fogyasztó: - elsősorban – kijavítás iránti igényét választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetaz Eladó székhelyén, kivévebármely telephelyén, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát fióktelepén és a vállalkozás által a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmetjegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. - ha megállapításra kerülAz Eladó székhelyéről, hogy a termék nem javíthatótelephelyeiről, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnifióktelepeiről, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira illetve azok címéről és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. nyitvatartási idejéről itt tájékozódhat: A kijavítás során a termékbe fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele Kicserélés iránti igény teljesítésekor a Webáruháznak a jótállási időbe jegyen fel kell tüntetnie a kicserélés tényét és időpontját. Ha a Rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során a Webáruház részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában a Webáruház köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a Webáruház köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton (az ÁFA törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán) feltüntetett vételárat nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. Ha a Rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik - a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában -, valamint ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a Vásárló nem igényli a vételár arányos leszállítását, és nem kívánja a fogyasztási cikket a vállalkozás költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, a Webáruház köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a Webáruház köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton (az ÁFA törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán) feltüntetett vételárat nyolc napon belül a Vásárló részére visszatéríteni. Ha a fogyasztási cikk kijavításra a kijavítási időnek igény Webáruház részére való közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor, - a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában - a Webáruház köteles a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a Webáruház köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton (az ÁFA törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán) feltüntetett vételárat a része, amely alatt harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használniVásárló részére visszatéríteni. A jótállási idő rögzített bekötésű, illetve a terméknek 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a termék részének kicserélése (kijavítása) járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a Webáruház, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)javítószolgálat gondoskodik. A Rendelet szerinti jótállás érvényességéhez, valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikjótállásból eredő jogok érvényesítéséhez a Webáruház a Rendeletben foglaltakon túl további követelményt nem támaszthat a Vásárlóval szemben, kivéve, ha a fogyasztási cikk üzembe helyezése más módon nem biztosítható és a követelmény teljesítése nem jelent aránytalan terhet a Vásárló számára. Minden olyan megállapodás, amely a Rendeletben foglaltaktól a Vásárló hátrányára tér el, semmis. Az érvénytelen megállapodás helyébe a Rendelet rendelkezései lépnek. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek Rendelet értelmében, ha a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban Vásárló a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Webáruház nem illeti meg az hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a jogfogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikmeghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

Appears in 5 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató 8.1 A felek eltérő megállapodása, vagy kötelező jótállásra köteles vonatkozó jogszabályi előírás hiányában az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. eladó az árura az átadás-átvétel időpontjától számított tizenkét (IX. 22.12) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt hónap jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnivállal. A jótállás kezdő időpontja kiterjed az áru anyagára, ill. az áru összetételével vagy előállításával kapcsolatos minden hibára. Ezen túlmenő szavatosságot az eladó nem vállal. 8.2 A jótállás nem terjed ki az olyan anyagokra és részegységekre, amelyek kiválasztása, felhasználása és előállítása a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjavevő kifejezett utasítására történt, vagy ha a vevő minőségi előírásainak (specifikációinak) kötelező alkalmazására vezethető vissza. A jótállás nem terjed ki a tervrajzokkal, tájékoztatókkal, árumintákkal kapcsolatosan nyújtott bármilyen műszaki tájékoztatás hibájáért, kivéve a döntő részben az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzieladó által gyártott anyagokra vonatkozó, az üzembe helyezés napjaeladó útmutatásainak megfelelően összeállított rendszertervekkel kapcsolatos tájékoztatásokat. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesítiA jótállás nem vonatkozik az áru szokásos elhasználódása, amikor a Fogyasztó a terméket átvesziaz árun harmadik személy által az eladó hozzájárulása nélkül végrehajtott bármilyen beavatkozás, javítás vagy átalakítás, ill. Nem tartozik az áru szakszerűtlen vagy kíméletlen kezelése vagy használata miatt keletkezett hibákra. A jótállás alá a hibanem terjed ki azokra az anyag- vagy gyártási hibákra sem, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett felamelyek nem az eladó saját, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használathanem valamely beszállító hibájából keletkeztek, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyásatartalék alkatrészekre, - helytelen tárolása gyorsan kopó részekre (pl. tömítés, helytelen kezeléscsapágy), rongálásilletve az olyan részekre, - xxxxx xxx, természeti csapás okoztaamelyek rendeltetése nagyobb értékű meghibásodások megelőzése (pl. biztosítékok). 8.3 Jótállás keretébe tartozó alá eső hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – az eladó köteles az árut saját költségére választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy az árut a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha helyszínen, illetve saját üzemében kijavítani. Nem helyszíni javítás esetén az áru visszaszállításáról az eladó saját költségén köteles gondoskodni. 8.4 Amennyiben az eladó jótállási kötelezettségének csere útján tesz eleget, a vevő köteles a kicserélt árut ill. alkatrészeket az eladó rendelkezésére bocsátani. Amennyiben az eladó a helyszínen javítást végez, a vevő köteles saját költségen kisegítő munkaerőt, valamint energiát rendelkezésére bocsátani. 8.5 A vevő bármilyen minőségi kifogását írásban köteles az eladónak bejelenteni. A külsőleg látható hibák bejelentési határideje az eladó teljesítésétől számított 48 óra, külsőleg nem észlelhető hibák esetén a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybeészlelésétől számított 48 óra, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni de legfeljebb az eladó teljesítésétől számított 30 nap. Amennyiben az áru minőségével kapcsolatban a Fogyasztót felek között vita alakul ki, az eladó jogosult külső semleges szakértőt javasolni a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyeműszaki kérdés tisztázására. A kijavítást vagy kicserélést – szakértő költségeit a termék tulajdonságaira és felek olyan arányban viselik, amilyen arányban a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, szakértő véleménye a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy felmerült kérdésben megegyezik az adott fél véleményével. 8.6 Az Eladónak az e fejezetben előírt kötelezettségei a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikvevő igényeinek teljes kielégítését szolgálják.

Appears in 4 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya kizárólag az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. Ilyen tartós fogyasztási cikknek minősülnek a napszemüvegek bruttó 10.000 Ft eladási ár felett. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - év, • 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - év, • 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek fogyasztónak minősülő Vásárlónak történő átadásának a napja. Szolgáltató Az Eladó jótállási kötelezettsége alól csak abban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben hiba oka a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniteljesítés után keletkezett. A jótállás kezdő időpontja jótállási jogokat kizárólag a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszifogyasztónak minősülő Vásárló érvényesíthet. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést az Eladó, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati- kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóVásárló: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetigényelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak az Eladónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Vásárlónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató az Eladó a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló Felhasználó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Felhasználónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató az Eladó költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A fogyasztónak minősülő Vásárló és az Eladó közötti ingó dolognak minősülő áru adásvételére irányuló szerződés esetén a Vásárló a jótállási jogai gyakorlása keretében a hibát az Eladó költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt. (Ptk. 6:159.§ (2a)bekezdése). Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az Eladó nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Felhasználó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót igazolható módon írásban tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a kicserélés várható időtartamáról. Amennyiben a javítás során az Eladó megállapítja, hogy a termék nem javítható, a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában köteles a hibás terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Amennyiben a termék kicserélésére nincs lehetőség, az Eladó köteles a vételár megfizetését igazoló bizonylaton szereplő összeget nyolc (8) napon belül visszafizetni a Vásárlónak. Amennyiben a termék kijavítása a javításra átvételt követő 30. napon nem történik meg, az Eladó köteles a terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Amennyiben a kicserélésre nincs lehetőség, abban az esetben köteles a vételárat nyolc (8) napon belül visszafizetni a vételár megfizetését igazoló bizonylat alapján a Vásárló részére. Amennyiben a jótállási időtartam alatt a megvásárolt, a kötelező jótállás alá tartozó termék három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában - , valamint ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159.§ (2) bekezdés b) pontja alapján a vásárló nem igényli a vételár arányos leszállítását, és nem kívánja a hibás termék Eladó költségére történő kijavítását vagy kijavíttatását sem, abban az esetben Eladó köteles a Vásárló által bemutatott vásárlást igazoló bizonylaton szereplő vételárat nyolc (8) napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállási időbe jótállás időtartama meghosszabbodik a kijavítási időnek javításra átadás napjától kezdve azzal az a részeidővel, amely alatt a Fogyasztó fogyasztó a terméket fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem tudja rendeltetésszerűen használnihasználhatta. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetőek. Eladó a rendelet előírásainak megfelelően a jótállási jegyet elektronikus úton, illetve tartós adathordozón is átadhatja a fogyasztó részére. Jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot- az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. Vásárló a jótállási igényét a vállalkozásnál érvényesítheti. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót az Eladót terhelik. Xxxxxxxxxx Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót Vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 4.1. és az 5.2a 4.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. A jótállás tehát nem érinti a Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Vásárló békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, az 5. pontban feltüntettettek alapján.

Appears in 4 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles 9.1. Amennyiben valamely Termék tekintetében az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003IKR Agrár Kft. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjavállal, vagy jogszabály által előírt jótállási kötelezettsége áll fenn, úgy ezen kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha az üzembe helyezést bizonyítja, hogy a Szolgáltató hiba oka a teljesítés után keletkezett. Ha a jótállási nyilatkozatban foglalt feltételek a fogyasztónak minősülő Vevőre nézve kevésbé kedvezőek, mint a kapcsolódó reklámok szerinti feltételek, akkor a jótállásra kötelezett a kapcsolódó reklámokban foglalt jótállásra vonatkozó feltételek szerint felel a hibás teljesítésért, kivéve, ha a szerződés megkötése előtt a kapcsolódó reklámokat a jótállási nyilatkozatban foglalt feltétellel azonos vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszihasonló tartalommal helyesbítették. 9.2. Nem tartozik jótállás alá az IKR Agrár Kft. jótállási kötelezettsége alá, amennyiben a hiba, ha annak hiba oka a termék Fogyasztó Termék Vevő részére való átadását követően lépett fel, így például, ha például a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést hiba a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - a Termék helytelen tárolástárolása, helytelen kezeléskezelése, rongálásrongálása, - xxxxx xxxvagy elemi kár, természeti csapás okoztacsapás, stb. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyekövetkeztében állt be. 9.3. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy Vevő ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót nem érvényesíthet, egyébként viszont Vevőt a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 7. és az 5.2a 8. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a fentiekben írt kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. 9.4. Ha a gyártó meghatározott áru tekintetében meghatározott időtartamra a tartósságra vonatkozó jótállást nyújt, a fogyasztónak minősülő Vevő közvetlenül a gyártótól követelheti a tartósságra vonatkozó jótállás teljes időtartama alatt, hogy a Termék hibáját javítsa ki, vagy a Terméket cserélje ki, a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályok szerint.

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya kizárólag az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. Ilyen tartós fogyasztási cikknek minősülnek a napszemüvegek bruttó 10.000 Ft eladási ár felett. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - év, • 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - év, • 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek fogyasztónak minősülő Vásárlónak történő átadásának a napja. Szolgáltató Az Eladó jótállási kötelezettsége alól csak abban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben hiba oka a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniteljesítés után keletkezett. A jótállás kezdő időpontja jótállási jogokat kizárólag a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszifogyasztónak minősülő Vásárló érvényesíthet. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést az Eladó, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóVásárló: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetigényelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak az Eladónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Vásárlónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató az Eladó a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló Felhasználó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Felhasználónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató az Eladó költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A fogyasztónak minősülő Vásárló és az Eladó közötti ingó dolognak minősülő áru adásvételére irányuló szerződés esetén a Vásárló a jótállási jogai gyakorlása keretében a hibát az Eladó költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt. (Ptk. 6:159.§ (2a)bekezdése). Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az Eladó nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Felhasználó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót igazolható módon írásban tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a kicserélés várható időtartamáról. Amennyiben a javítás során az Eladó megállapítja, hogy a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésretermék nem javítható, a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában köteles a hibás terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Nem számít bele Amennyiben a termék kicserélésére nincs lehetőség, az Eladó köteles a vételár megfizetését igazoló bizonylaton szereplő összeget nyolc (8) napon belül visszafizetni a Vásárlónak. Amennyiben a termék kijavítása a javításra átvételt követő 30. napon nem történik meg, az Eladó köteles a terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Amennyiben a kicserélésre nincs lehetőség, abban az esetben köteles a vételárat nyolc (8) napon belül visszafizetni a vételár megfizetését igazoló bizonylat alapján a Vásárló részére. Amennyiben a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely időtartam alatt a Fogyasztó megvásárolt, a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő kötelező jótállás alá tartozó termék három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)Vásárló eltérő rendelkezése hiányában - , valamint ha a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikPolgári Törvénykönyvről szóló 2013. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.évi V. törvény 6:159.§ (2) bekezdés

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/200324.1. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezzemunkavégzést megvalósítja, a jótállási/garanciális/szavatossági kötelezettségeinek eleget tesz a szerződés előírásainak megfelelően. 24.2. A kijavítás során Vállalkozó az árajánlatban tételesen felsorolt rendszer üzemképességéért vállal felelősséget és garanciát. A beépített termékekért a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésreVállalkozó az adott gyártó meghatározott feltételei szerint vállal jótállást. 24.3. Nem számít bele A műszaki átadást követően a nem rendeltetésszerű használat következtében keletkező hibákért a Vállalkozó felelősséget nem vállal. 24.4. A Vállalkozó köteles a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használniidőn belül keletkezett hibát haladéktalanul kijavítani. A kijavított, kicserélt berendezésekre a Vállalkozó garanciáját kiterjeszti, azok tekintetében a jótállási idő a terméknek kijavítástól, illetve kicseréléstől kezdve újrakezdődik. 24.5. A Vállalkozó jótállási kötelezettsége megszűnik, ha a hiba rendeltetésellenes vagy szakszerűtlen használat, illetve tárolás, szándékos rongálás, vagy elemi kár (ide nem értve a termék részének kicserélése szokásos mértékű vihar okozta esetleges hibákat) miatt következett be. 24.6. A Vállalkozó köteles a Megrendelő részéről írásban bejelentett garanciális meghibásodásokat, a bejelentést követő három (kijavítása3) esetén munkanapon belül a kicserélt Megrendelő kapcsolattartójának jelenlétében felülvizsgálni, a Megrendelő igényei alapján a javítási munkákat, a felülvizsgálatot követő két (kijavított2) termékre munkanapon belül megkezdeni, és a kölcsönösen megállapodott határidőre befejezni. A kivitelezés során beépítésre kerülő gépészeti berendezések tekintetében a Vállalkozó az írásbeli bejelentést követő 3 napon belül felülvizsgálja a garanciális meghibásodást, a javítási munkákat haladéktalanul köteles megkezdeni. 24.7. Ha a Vállalkozó a hiba kijavítását a bejelentés hatályosulásától számított öt (termékrészre)5) munkanapon belül nem kezdi meg és azt folyamatosan nem végzi el, valamint a Megrendelő jogosult a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikérdekében a szükséges intézkedéseket a Vállalkozó kockázatára és költségére megtenni anélkül, hogy ezzel a szerződés szerinti bármely jogát a Vállalkozóval szemben elvesztené. 24.8. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek Felek a Szolgáltatót terhelikteljes körű műszaki átadás-átvételtől számított tizenkét (12) hónap elteltével utó- felülvizsgálati eljárást tartanak, amelyet a Megrendelő képviselője készít elő, és arra meghívja a Vállalkozót és a műszaki ellenőrt. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igénytAz ott készített jegyzőkönyvben feltüntetett hibák kijavítása, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsena hiányosságok megszüntetése a Vállalkozó harminc (30) napos határidőn belüli kötelezettségét képezi. 24.9. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok A meghibásodásokat írásban az 5.1 és az 5.2alábbi címen kell bejelenteni: 24.9.1. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikCégnév: …………. 24.9.2. Cím: ………………….

Appears in 3 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan9.1. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató Szállító az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. általa szállított termékekért 18 hónap jótállást (IX. 22.garanciát) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnivállal. A jótállás kezdő időpontja az áru rendeltetésszerű használata mellett történő hibamentességére és hibamentes működésére terjed ki. 9.2. A Szállító jótállási kötelezettsége nem terjed ki a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjatermészetes elhasználódásra, az áru rendeltetésellenes vagy hanyag kezeléséből, üzemeltetéséből, rongálásából, túlzott igénybevételből, alkalmatlan üzemanyag használatból, hibás építési munkából, alkalmatlan területre való építésből eredő, vagy ha az üzembe helyezést olyan különleges külső hatások következtében kialakuló hibákra, vagy bármely olyan egyéb behatásból eredő hibára vagy hiányosságra, amely miatt jelen szerződés vagy jogszabály alapján a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjaSzállítót felelősség nem terhelheti. Szolgáltató a termékhez mellékelt Mentesül Szállító jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulkötelezettségei alól, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést meghibásodás a SzolgáltatóVevőnek, vagy annak megbízottja végezte harmadik személynek a terméken végzett átalakítási, javítási, átszerelési, vagy egyéb, a használati utasításba ütköző tevékenységéből ered. 9.3. A hiba elhárítására a Szállítónak megfelelő időt és lehetőséget kell biztosítani. Ha nem kapja meg erre a lehetőséget, mentesül a jótállási kötelezettsége alól. A szerződéses jótálláson alapuló javításokat vagy a cseréket a Szállító műhelyében, illetve a telephelyén végzi el, illetvemiután a Vevő a meghibásodott alkatrészeket vagy Termékeket a meghibásodás észlelését követő 30 napon belül Szállító részére visszaküldte, ha visszaszállította. A szállítási költségeket a szakszerűtlen üzembe helyezés Vevő viseli. A szerződéses jótállás alapján a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használatSzállító a Xxxxxx hibájának meghatározására, valamint a Termék saját környezetében történő szétszerelésére és összeszerelésére kizárólag térítés ellenében köteles. A kicserélt alkatrészek a Szállító tulajdonát képezik, azokat a Szállító erre vonatkozó kérése esetén a Vevő köteles haladéktalanul Szállító részére megküldeni. 9.4. A jótállásra tekintettel a Szállító kizár minden olyan, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyásajótállási kötelezettségen túli kárfelelősséget, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okoztaamely az általa szállított termékekkel összefüggésben a Vevőnél keletkező bármely kárra vonatkozik. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát A Szállító által kicserélt cserealkatrészekre és a megjavított alkatrészekre ugyanazok a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülfeltételek érvényesek, mint az eredeti Termékekre azzal, hogy a termék szerződéses jótállási időtartam alatt a Termék vagy annak egy részének javítása, megváltoztatása vagy cseréje semmi esetben nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnijelenti a szerződéses jótállási időtartam meghosszabbodását, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikújraindulását.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan1. A kötelező jótállás időtartama Partnert a szerződés alapján teljesített munkák/termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22esetében jótállási kötelezettség terheli.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni 2. A jótállás kezdő időpontja időtartama 1 (egy) év. 3. A jótállási határidő a szolgáltatás szerződésszerű teljesítését követően a teljesítési igazolás kiállításának napjával /a termék Fogyasztónak (áru) Társaság részére történő átadásának a napjaátadása, vagy vagy, - ha az üzembe helyezést a Szolgáltató Partner vagy annak megbízottja végzivégzi -, az üzembe helyezés napjanapjával kezdődik. 4. Szolgáltató A jótállási igényt a termékhez mellékelt Társaság cégszerű aláírással ellátva írásban köteles a Partner részére igazolható módon (ajánlott küldeményként) postai úton megküldeni. 5. A jótállási jegyet akkor érvényesítiigénybejelentés tartalmazza különösen: - a Társaság és Partner adatait - a Társaság által érvényesíteni kívánt igényt - a Partner által szolgáltatás megnevezését/termék megjelölését, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel(áru) átadásának vagy az üzembe helyezésének időpontját, így példáuldíját - a hiba leírását - a kifogás rendezésének módjára vonatkozó megrendelői igényt. 6. A Partner a bejelentett jótállási igény alapján 5 munkanapon belül köteles a hibát megvizsgálni és a jogosult igényéről a 4. és 5. pontban írt, a jótállási igény bejelentésére vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával nyilatkozni. 7. A Partner a jótállási kötelezettségét – az elismert jótállási igények vonatkozásában – az igénybejelentéstől számított 10 munkanapon belül köteles teljesíti. 8. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. 9. Amennyiben lehetséges a termékeket (kivéve, ha árukat) az üzembe helyezést üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, illetvea le- és felszerelésről, ha valamint az el- és visszaszállításról a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okoztaszállító köteles saját költségén gondoskodni. 10. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – A kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha - a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát dolog tulajdonságaira és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. Társaság által elvárható rendeltetésére figyelemmel - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyeTársaságnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni. 11. A kijavítást Társaság a kijavításig vagy kicserélést – kicserélésig a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket még meg nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikfizetett ellenszolgáltatás arányos részét visszatarthatja.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan11.1. A kötelező Szerződés teljesítése során végzett munkáknak meg kell felelniük a hatályos jogszabályokban szereplő szabványoknak és a műszaki előírásoknak. Vállalkozót szavatossági és ….. (nyertes ajánlattevő megajánlása szerint) hónap időtartamra jótállási kötelezettség terheli az általa elvégzett munkák, valamint a felhasznált anyagok vonatkozásában. A szavatosság és a jótállás időtartama kérdésében a termék árától függtovábbiakban a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályok az irányadóak. Vállalkozó feltételen szavatosságot és jótállást vállal arra nézve, hogy a jelen szerződés során tett nyilatkozatai a valóságnak megfelelnek és igazak a szerződéskötés időpontjában is. 11.2. Vállalkozó a műszaki átadás-átvételi eljárás során átvett munkákra …. hónap (nyertes ajánlattevő megajánlása szerint) xxxxxxxxx (garancia) vállal az átadás-átvétel napjától számítva. 11.3. Vállalkozó szavatolja, hogy a munkák során felhasznált anyagok, beépített alkatrészek, berendezések, eszközök (továbbiakban: - 10 000 forintot elérőtermékek) újak, de 100 000 forintot meg használatban nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladóvoltak, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három évrendeltetésszerű használatra alkalmasak, melynek kezdő időpontja továbbá mentesek mindenfajta tervezési, anyagbeli és kivitelezési hibától vagy olyan hibáktól, melyek a termék Önnek történő átadásának a napjaVállalkozó cselekedetéből, vagy mulasztásából erednek. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében A munkák során felhasznált termékekre a gyártó által biztosított vállalt jótállási idő, de legalább ……….. hónap (nyertes ajánlattevő megajánlása szerint) xxxxxxxx érvényes (jótállási jegyek). A kicserélt termékekre - azok átvételét követően - a jótállási időszak újból kezdődik. 11.4. Megrendelő az esetlegesen felmerülő szavatossági és önként vállalt jótállást biztosítjótállási igények érvényesítése céljából, a jótállás időtartama alatt, évente egy alkalommal, utó-felülvizsgálati eljárást folytat le, melynek időpontját az eljárást megelőzően legalább 15 nappal kitűzi, értesítve az összes érintett személyt, illetve szervezetet. 11.5. Amennyiben a jótállás időtartama minden esetben alatt hiba fordul elő, azt Vállalkozó köteles a Megrendelő írásbeli felszólítását követően a felszólításban megjelölt határidőben díjmentesen kijavítani, illetőleg a hibás termék mellett feltüntetésre kerülcseréjéről térítésmentesen gondoskodni. Amennyiben a jótállás időtartama alatt üzemeltetést akadályozó hiba merül fel, amennyiben mégsema hiba kijavítása iránt a Vállalkozó 3 munkanapon belül intézkedni köteles. 11.6. A garancia alapján teljesített valamennyi kifizetés a garancia összegét automatikusan csökkenti. A garancia a megnyitása napjától kezdődően a jótállási időtartam lejártát követő 60. napig érvényes. 11.7. Megrendelő köteles írásban haladéktalanul értesíteni a Vállalkozót a jótállási idő során felmerülő bármilyen kárigényről. Vállalkozó tudomásul veszi, Ön hogy a jótállási időszak alatt bejelentett jogos követelések a jótállási időszak lejárta után is érvényesíthetők. 11.8. Amennyiben Vállalkozó az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniértesítést követően nem teljesíti a jótállási, szavatossági kötelezettségeit, úgy a Megrendelő eljárhat a reklamáció megoldása érdekében a Vállalkozó kockázatára és költségére. 11.9. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjanem terjed ki elemi csapás, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végziszándékos rongálás, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesítiemberi mulasztás, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hibailletéktelen beavatkozás, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - illetve más szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálásműködtetés, - xxxxx xxxbeavatkozás, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak nem rendeltetésszerű használat által okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikkárok helyreállítására.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

Jótállás. Hibás 11.1. Jótállás esetén annak időtartama alatt a Szolgáltató a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. A jótállás a Felhasználónak jogszabályból eredő (így például a kellékszavatosságra vonatkozó) jogait nem érinti, a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik. A Szolgáltató mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés esetén után keletkezett. 11.2. Szolgáltató jótállásra köteles felhívja ebben a körben a Vásárló figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. 11.3. Fogyasztóval kötött szerződés keretében eladott, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően1. számú mellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre (pl. műszaki cikkek, szerszámok, gépek stb.) és alkatrészeikre – amelyek vásárlási értéke a 10.000.-Ft-ot meghaladja – jótállási kötelezettség terjed ki, és a kötelező jótállás alá tartozó termék árától függ, hogy hány év jótállás jár. A jótállási idő a termék árától függően 1 év, 2 év vagy 3 év lehet. - Ha a kötelező jótállás alá eső termék ára 10 000 forintot eléri, 1 év jótállás vonatkozik a termékre. - Ha a kötelező jótállás alá eső termék ára 100 000 forintot meghaladja, de a 250 000 forintot nem haladja meg, 2 év jótállás vonatkozik a termékre. - Ha a kötelező jótállás alá eső termék ára a 250 000 forintot meghaladja, 3 év jótállás vonatkozik a termékre. Az ezen esetkörbe nem tartozó Termékek esetén a Szolgáltató jótállást nem vállal. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanhatáridő elmulasztása jogvesztéssel jár, azonban a fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a Vásárló a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. 11.4. A jótállási határidő a fogyasztási cikk Vásárló részére történő átadásakor indul, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. 11.5. Ha a Vásárló a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja. 11.6. A kijavítás kezelésekor a Szolgáltatónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul. 11.7. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a Szolgáltató a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. 11.8. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során a Szolgáltató részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában a Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a vásárló részére visszatéríteni. 11.9. Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson. 11.10. Amennyiben a Szolgáltató nem tudja a fogyasztási cikket 30 napon belül kijavítani: • ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy • amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy • amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni. 11.11. Amennyiben a fogyasztási cikk 4. alkalommal hibásodik meg a Vásárló jogosult: • a Szolgáltató felé kijavítási igényel fordulni, vagy • a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni a Szolgáltatótól, vagy • a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket a Szolgáltató költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy • amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás a Szolgáltató költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 8. napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára. • A „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pont alatt írt előírások az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra, személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint a motoros vízi járműre nem vonatkoznak. • Ezen termékek esetében is köteles törekedni azonban a Szolgáltató arra, hogy a kijavítási igényt 15 napon belül teljesítse. • Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a Szolgáltató a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. 11.12. A jótállás a szavatossági jogok (termék és kellékszavatosság) mellett érvényesül, alapvető különbség az általános szavatossági jogok és a jótállás között, hogy a jótállás esetén a fogyasztónak kedvezőbb a bizonyítási teher. 11.13. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik. 11.14. Az eladó vállalása a kötelező jótállás időtartama alatt nem tartalmazhat a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőfogyasztóra nézve olyan feltételeket, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár amelyek hátrányosabbak azoknál a jogoknál, amelyeket a kötelező jótállás szabályai biztosítanak. Ezt követően azonban az önkéntes jótállás feltételei szabadon állapíthatóak meg, azonban a jótállás ebben az esetben sem érintheti a fogyasztó jogszabályból eredő -így köztük a kellékszavatosságon alapuló jogainak fennállását. 11.15. Webáruházon keresztüli értékesítés esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett is érvényesül a három év, melynek kezdő időpontja munkanapon belüli csereigény intézménye. Három munkanapon belüli csereigényt a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosítúj tartós fogyasztási cikkek esetében lehet érvényesíteni, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulamely szerint, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve3 munkanapon belül érvényesíti valaki a csereigény intézményét, ha akkor az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerüleladónak ezt úgy kell értelmeznie, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira az eladáskor már hibás volt és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó minden további nélkül a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikki kell cserélnie.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles a Terméket értékesítő Szolgáltatót vagy a Partnert (a továbbiakban: Jótállásra Kötelezett) a Ptk. és az az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, (a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantovábbiakban: 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet) alapján jótállási kötelezettség terheli és köteles helytállni a hibás teljesítésért. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: Termék vételárának függvényében – az alább kifejtettek szerint - 10 000 forintot elérőegy, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett kettő vagy három év. Amennyiben a Szerződés a Szolgáltató és a Vásárló között jön létre, melynek kezdő időpontja akkor Jótállásra Kötelezettnek a termék Önnek történő átadásának Szolgáltató minősül. Amennyiben azonban a napjaXxxxxx megvásárlására vonatkozó szerződés a Partner és a Vásárló között jön létre, akkor Jótállásra Kötelezettnek a Partner minősül. Szolgáltató A Felhasználó kizárólag az egyes itt meghatározott Jótállásra Kötelezett ellen jogosult érvényesíteni jogait. A Jótállásra Kötelezett kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesülhet, ha bizonyítani tudja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett! Vásárló a kiszállításkor minden olyan termékre, amely jótállással rendelkezik, különálló jótállási jegyet kap. A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetőek. A Jótállásra Kötelezettnek jogában áll a jótállási jegyet elektronikus formában kibocsátani, továbbá Jótállásra Kötelezettnek jogában áll az elektronikus jótállási jegyet az elektronikus számlával egy dokumentumban kiállítani. Amennyiben a jótállási jegy hiányzik, a Vásárló azt a xxxxxxxx@xxxxxx.xx email címen, vagy a +00 0 00 00 000 ügyfélszolgálati telefonszámon jelezheti. A Jótállásra Kötelezett jótállási kötelezettsége kiterjed minden olyan tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló cikkre, amelynek vételára 10.000,- Ft felett van és besorolható a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá I. mellékletében meghatározott legalább egyik termékkörbe (pl. műszaki cikkek). A Xxxxxx.xx webáruházban megrendelhető Xxxxxx termékleírásában szerepel az adott Termékre vonatkozó jótállási idő, valamint az is, ha az adott Termékre önkéntesen jótállási kötelezettséget vállalt a Jótállásra Kötelezett. A Felhasználó a jótállási igényét Szolgáltatótól vásárolt Termék esetén a xxxxx://xxxxxx.xx/xxxxxxx-xx-xxxxxxxx weboldalon, vagy a jótállási jegyen feltüntetettek szerint érvényesítheti. Partnertől vásárolt Termék esetén a Vásárló a jótállási igényét az adott Xxxxxx jótállási jegyén feltüntetett módon az eladó Partner felé vagy az ott megjelölt szerviz útján biztosítja, azért Szolgáltató nem tartozó egyes termékek tekintetében felel. A Vásárló a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosítjótállási kötelezettségből eredő jogait - 10.000,- forintot elérő, melynek időtartama minden esetben de 100.000,- forintot meg nem haladó eladási ár esetén 1 (egy) év, - 100.000,- forintot meghaladó, de 250.000,- forintot meg nem haladó eladási ár esetén 2 (két) év, - 250.000,- forint eladási ár felett 3 (három) év alatt érvényesítheti a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniJótállásra Kötelezettel szemben. A jótállás kezdő időpontja kezdetének a termék Fogyasztónak történő átadásának napja a tényleges teljesítés napja, vagy ha azaz amikor a Vásárló a Terméket kézhez kapta. Amennyiben az üzembe helyezést a Szolgáltató Jótállásra Kötelezett vagy annak egy megbízottja végzi, akkor az üzembe helyezés napja lesz a jótállási határidő kezdetének napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlenVásárló az üzembe helyeztetést az átadástól számított 6 hónapon túl kéri, vagy ha amely esetben az átadás napja lesz a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyejótállás kezdetének napja. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira Vásárló ugyanazon termékhiba esetén jótállási és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve jótállási és termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsennem érvényesíthet. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót A Vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2a 9.1.-9.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 2 contracts

Samples: Fogyasztói Általános Szerződési És Felhasználási Feltételek, Fogyasztói Általános Szerződési És Felhasználási Feltételek

Jótállás. Hibás A jótállás – hétköznapi és közismert nevén „garancia” – azt jelenti, hogy a jótállást nyújtó fél (eladó) a hibátlan teljesítésért olyképpen felel, hogy a jótállás időtartama alatt felmerült minőségi kifogás esetén a felelősség alól csakis akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós után, jellemzően a termék fogyasztó által történő nem rendeltetésszerű használata vagy kezelése miatt keletkezett. Jótállásnál tehát mindig a Vállalkozásnak kell bizonyítania, ha mentesülni akar a felelőssége alól, hogy a hivatkozott hiba oka a teljesítés (például: áru átadása után keletkezett és a terméket megvásárló Xxxxxxx vevő nem rendeltetésszerű használatának a következménye). A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. A jótállási kötelezettség teljesítése azt a vállalkozást terheli, amelyet a fogyasztóval kötött szerződés a szerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtására kötelez. A jótállásból eredő jogokat a fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőencikk tulajdonosa érvényesítheti, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanfeltéve, hogy fogyasztónak minősül. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő1 év – e határidő elmulasztása jogvesztéssel jár –, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek amelynek kezdő időpontja a termék Önnek a terméket megvásárló Xxxxxxx vevőnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjaátadása, vagy ha az eszközt üzembe helyezést kell helyezni és azt a Szolgáltató forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, akkor az üzembe helyezés napjanapja (tehát a jótállási idő nem feltétlenül a vásárlás napján kezdődik). Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a A Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik (kötelező) jótállás alá keretében a hiba, ha annak oka jótállási idő alatt felmerülő minőségi kifogás esetében kérheti a termék kijavítását vagy cseréjét. A Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést kijavítás iránti jótállási igényét közvetlenül a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál is jelezheti. Ez esetben a szakszerűtlen üzembe helyezés javítószolgálat köteles a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és Vállalkozást haladéktalanul értesíteni a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmetbejelentéséről. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, A vállalkozásnak (vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak javítószolgálatnak) törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Abban az esetben, ha a Vállalkozás vagy a javítószolgálat az átvételtől számított 15 napon belül nem végezte el a javítást és a csere nem lehetséges (pl.: készlethiány miatt), az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket hibát a Vállalkozás költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a vállalkozás a kijavítást vagy a kicserélést nem tudja rendeltetésszerűen használnivállalta, e kötelezettségének a megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a fogyasztónak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A jótállási idő jótállásból eredő jogokat a terméknek vagy dolog tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikjótállást vállaló kötelezettel szemben.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenVállalkozót a szerződésszerűen elvégzett Munkára teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében Ptk. 6:171-6:173. §-ai szerinti jótállási kötelezettség terheli, a jelen Szerződésben meghatározott termékekre vonatkozóanfeltételekkel. Vállalkozót a jótállási kötelezettség a Berendezés Megrendelő általi üzembe helyezésének időpontjától (azaz az üzembe helyezési jegyzőkönyv keltétől) számított 12 hónap időtartam lejártáig, de legfeljebb az – 1.6. pont szerinti dokumentummal – igazolt vállalkozói teljesítéstől számított 24 hónap időtartamban terheli. Amennyiben bármely beépített alkatrészre a gyártó, beszállító, alvállalkozó vagy más közreműködő a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb és / vagy Megrendelőre kedvezőbb tartalmú jótállást vállal, akkor ezen alkatrészek tekintetében utóbbi jótállási terjedelem és / vagy jótállás időtartam az irányadó. Vállalkozó köteles legkésőbb a jótállási időszak kezdetének napjáig ezen alkatrészekre kiállított garancialeveleket a Megrendelő részére átadni. Felek rögzítik, hogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az alábbiakban meghatározott eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. a kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. Amennyiben a jelen Szerződés alapján elvégzett Munka a jótállási időszak alatt meghibásodik, Vállalkozó köteles a javítást – saját költségére – a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 2 munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Vállalkozó telephelyén), és azt legfeljebb 10 munkanapon belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított termék visszaszállítását is a Megrendelő által megjelölt helyre). A kötelező jótállás időtartama jótállási időtartam a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőjavítás idejével meghosszabbodik, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnicserélt alkatrészek vonatkozásában újrakezdődik. A jótállás kezdő időpontja Felek a termék Fogyasztónak történő átadásának félreértések elkerülése érdekében rögzítik, hogy sem a napjajelen Szerződésben, vagy ha sem az üzembe helyezést egyébként meghatározott orvoslási határidők nem érintik a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató Megrendelőnek azt a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerüljogát, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy hibás teljesítés miatti igényeit a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15meghibásodás bekövetkeztének időpontjától számítva érvényesítse. napjánVállalkozó jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, a javítás várható időtartamáról - ha Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Amennyiben határidőn belül a termék 30 napon belül Vállalkozó nem javítható, akkor kezdi meg a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni hibajavítást vagy nem hárítja el a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belülhibát, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenniMegrendelő jogosult a javítást a Vállalkozó terhére más, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikharmadik személlyel elvégeztetni.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/200315.2.1. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, Vállalkozó a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzibeépített anyagokért, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használatiépítési-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék szerelési munkák hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnielvégzéséért jótállást vállal. A jótállási idő mértéke az eredményes műszaki átadás-átvételi eljárás lefolytatásától számított 2 év. 15.2.2. Jótállási és szavatossági kötelezettségeket a terméknek Felek a hatályos jogszabályok figyelembevételével kezelik. 15.2.3. A Vállalkozó köteles a jótállási időn belül keletkezett hibát haladéktalanul kijavítani. A kijavított, kicserélt berendezésekre a Vállalkozó jótállását kiterjeszti. 15.2.4. A Vállalkozó jótállási kötelezettsége megszűnik, ha a hiba rendeltetésellenes vagy szakszerűtlen használat, illetve tárolás, szándékos rongálás, vagy erőszakos behatás, elemi kár miatt következett be. 15.2.5. A Vállalkozó köteles a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén Megrendelő részéről írásban bejelentett, jótállási körbe eső meghibásodásokat a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)bejelentést követő három munkanapon belül a Megrendelő kapcsolattartójának jelenlétében felülvizsgálni, valamint a Megrendelő igényei alapján a javítási munkákat, a felülvizsgálatot követő öt munkanapon belül megkezdeni, és a kölcsönösen megállapodott határidőre befejezni. A kivitelezés során beépítésre kerülő gépészeti berendezések tekintetében a Vállalkozó az írásbeli bejelentést követő huszonnégy órán belül felülvizsgálja a garanciális meghibásodást, a javítási munkákat haladéktalanul köteles megkezdeni. 15.2.6. Ha a Vállalkozó a hiba kijavítását a bejelentés hatályosulásától számított nyolc munkanapon belül nem kezdi meg és azt folyamatosan nem végzi el, a Megrendelő jogosult a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikérdekében a szükséges intézkedéseket a Vállalkozó kockázatára és költségére megtenni anélkül, hogy ezzel a szerződés szerinti bármely jogát a Vállalkozóval szemben elvesztené. 15.2.7. A Felek a teljes körű műszaki átadás-átvételtől számítva évente és a jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek idő eltelte előtt egy hónappal utó-felülvizsgálati eljárást tartanak, amelyet a Szolgáltatót terhelikMegrendelő képviselője készít elő, és arra meghívja a Vállalkozót. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igénytAz ott készített jegyzőkönyvben feltüntetett hibák kijavítása, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerrea hiányosságok megszüntetése a Vállalkozó harminc napos határidőn belüli kötelezettségét képezi. 15.2.8. A meghibásodásokat írásban az alábbi címen kell bejelenteni: ……………………………….név, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.cím, telefon, fax, e-mail (Kitöltendő!)

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet tartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya alá nem tartozó egyes termékek csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. (pl. karóra és annak tartozékai 10 000 Ft eladási ár felett) A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosítkötelező jótállás 1 év, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak a Megrendelőnek történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. A Szolgáltató jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a termékhez mellékelt hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor jogokat kizárólag a Fogyasztó a terméket átveszifogyasztónak minősülő Megrendelő érvényesíthet. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Megrendelő részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - ), • rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx• elemi kár, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóMegrendelő: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Megrendelőnek okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Megrendelő érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Megrendelőnek a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Megrendelő – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ha a Megrendelő a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Szolgáltató nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Megrendelő által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Megrendelő érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó Megrendelő a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx Megrendelőt azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót Megrendelőt a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 6.1 és az 5.2a 6.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. A jótállás tehát nem érinti a Megrendelő jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Megrendelő békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, a 11.1. pontban feltüntettettek alapján.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/200323.1. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezzemunkavégzést megvalósítja, a jótállási/garanciális/szavatossági kötelezettségeinek eleget tesz a szerződés előírásainak megfelelően. 23.2. A kijavítás során Vállalkozó az árajánlatban tételesen felsorolt rendszer üzemképességéért vállal felelősséget és garanciát. A beépített termékekért a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésreVállalkozó az adott gyártó meghatározott feltételei szerint vállal jótállást. 23.3. Nem számít bele A műszaki átadást követően a nem rendeltetésszerű használat következtében keletkező hibákért a Vállalkozó felelősséget nem vállal. 23.4. A Vállalkozó köteles a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használniidőn belül keletkezett hibát haladéktalanul kijavítani. A kijavított, kicserélt berendezésekre a Vállalkozó garanciáját kiterjeszti, azok tekintetében a jótállási idő a terméknek kijavítástól, illetve kicseréléstől kezdve újrakezdődik. 23.5. A Vállalkozó jótállási kötelezettsége megszűnik, ha a hiba rendeltetésellenes vagy szakszerűtlen használat, illetve tárolás, szándékos rongálás, vagy elemi kár (ide nem értve a termék részének kicserélése szokásos mértékű vihar okozta esetleges hibákat) miatt következett be. 23.6. A Vállalkozó köteles a Megrendelő részéről írásban bejelentett garanciális meghibásodásokat, a bejelentést követő három (kijavítása3) esetén munkanapon belül a kicserélt Megrendelő kapcsolattartójának jelenlétében felülvizsgálni, a Megrendelő igényei alapján a javítási munkákat, a felülvizsgálatot követő két (kijavított2) termékre munkanapon belül megkezdeni, és a kölcsönösen megállapodott határidőre befejezni. A kivitelezés során beépítésre kerülő gépészeti berendezések tekintetében a Vállalkozó az írásbeli bejelentést követő 3 napon belül felülvizsgálja a garanciális meghibásodást, a javítási munkákat haladéktalanul köteles megkezdeni. 23.7. Ha a Vállalkozó a hiba kijavítását a bejelentés hatályosulásától számított öt (termékrészre)5) munkanapon belül nem kezdi meg és azt folyamatosan nem végzi el, valamint a Megrendelő jogosult a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikérdekében a szükséges intézkedéseket a Vállalkozó kockázatára és költségére megtenni anélkül, hogy ezzel a szerződés szerinti bármely jogát a Vállalkozóval szemben elvesztené. 23.8. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek Felek a Szolgáltatót terhelikteljes körű műszaki átadás-átvételtől számított tizenkét (12) hónap elteltével utó- felülvizsgálati eljárást tartanak, amelyet a Megrendelő képviselője készít elő, és arra meghívja a Vállalkozót és a műszaki ellenőrt. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igénytAz ott készített jegyzőkönyvben feltüntetett hibák kijavítása, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsena hiányosságok megszüntetése a Vállalkozó harminc (30) napos határidőn belüli kötelezettségét képezi. 23.9. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok A meghibásodásokat írásban az 5.1 és az 5.2alábbi címen kell bejelenteni: 23.9.1. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikCégnév: …………. 23.9.2. Cím: ………………….

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/20037.1. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenEladót a szerződésszerűen leszállított Termékekre a – teljesítésigazolás kiállításával – igazolt eladói teljesítéstől számított 12 hónap teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanPtk. A kötelező jótállás időtartama 6:171-6:173§ szerinti jótállási kötelezettség terheli. Eladó jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Amennyiben a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében Termékre vagy annak bármely alkatrészére a gyártó által biztosított és önként vállalt cég, bármely alvállalkozója, beszállítója vagy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást biztosítvállal, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerülakkor ezen alkatrészek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. Felek rögzítik, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzihogy Vevő – kizárólagos választása szerint, az üzembe helyezés napjaalábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogosultságokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átvesziszavatosság kapcsán biztosít Vevő számára. 7.2. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során jótállási időszak folyamán felmerülő minden, a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele teljesítésére visszavezethető, a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részekörbe tartozó hiba, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnihiányosság kiküszöbölését saját költségére és kockázatára teljesíti. A jótállási igény érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség Eladót terheli. Felek rögzítik, hogy amennyiben a jótállási időszak alatt a hibás Termékek aránya a leszállított Termékek 10%-át eléri (sorozathiba), Eladó – Vevő kizárólagos választása szerint – köteles valamennyi, általa már leszállított Terméket saját költségén kicserélni. 7.3. Amennyiben a Xxxxxx a jótállási időszak alatt meghibásodik/a rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válik, Vevő kapcsolattartója erről értesíteni köteles Xxxxx kapcsolattartóját. Eladó köteles a hiba kiküszöbölését célzó intézkedéseit a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár Eladó telephelyén), és az a Felek által írásban rögzített határidőn belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított Xxxxxx visszaszállítását is Xxxx által megjelölt helyre). 7.4. Felek rögzítik, hogy a jótállási idő a terméknek javítás időtartamával meghosszabbodik, a cserélt Xxxxxx - vagy annak alkatrésze - vonatkozásában újrakezdődik. 7.5. Amennyiben Eladó a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén jelen pontban előírtak szerinti határidőn belül nem hárítja el a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)hibát, valamint Vevő jogosult a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogjavítást/cserét saját maga elvégezni, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági vagy más, harmadik személlyel elvégeztetni Eladó költségére és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikkockázatára.

Appears in 2 contracts

Samples: Adásvételi Szerződés, Halasztott Adásvételi Szerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt Korm. rendelet mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három 1 év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót Szolgáltató t terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás 11.1. Jótállás esetén annak időtartama alatt a Szolgáltató a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. A jótállás a Felhasználónak jogszabályból eredő (így például a kellékszavatosságra vonatkozó) jogait nem érinti, a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik. A Szolgáltató mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés esetén után keletkezett. 11.2. Szolgáltató jótállásra köteles felhívja ebben a körben a Vásárló figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. 11.3. Fogyasztóval kötött szerződés keretében eladott, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt 1. számú mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre (pl. műszaki cikkek, szerszámok, gépek stb.) és alkatrészeikre – amelyek vásárlási értéke a 10.000.-Ft-ot meghaladja – jótállási kötelezettség terjed ki, ennek időtartama egy év. Az ezen esetkörbe nem tartozó Termékek esetén az Eladó jótállást nem vállal. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető, a határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. 11.4. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. 11.5. A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó kötelező jótállásról szóló szabályokat kell megfelelően alkalmazni. 11.6. A fogyasztó a kijavítás iránti igényét a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Kijavítás iránti igény teljesítésekor a vállalkozásnak vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálatnak a jótállási jegyen vagy ahhoz csatoltan fel kell tüntetnie a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá rendeletben meghatározottakat. 11.7. Kicserélés iránti igény teljesítésekor a vállalkozásnak a jótállási jegyen fel kell tüntetnie a kicserélés tényét és időpontját. 11.8. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tartozó egyes termékek tekintetében tesz eleget, a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben jótállási igény a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet felhívásban tűzött határidő elteltétől számított 3 (három) hónapon – jogvesztő határidőn – belül akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulis érvényesíthető bíróság előtt, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyeidő már eltelt. 11.9. A kijavítást vagy kicserélést fogyasztó jótállási jogát a vásárláskor kapott jótállási jeggyel, ennek hiányában a vásárlást (szerződéskötést) igazoló dokumentummal a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használniérvényesítheti. A jótállási idő a terméknek jegy szabálytalan kiállítása vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban jótállás érvényességét nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikérinti.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles 13.1. A Vállalkozó szavatol azért, hogy az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenáltala kivitelezett feladatok alkalmasak a rendeltetésszerű használatra, azok mentesek mindenfajta tervezési, anyagbeli, kivitelezési, vagy olyan hibáktól, amelyek a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanVállalkozó cselekedetéből vagy mulasztásából erednek. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni36 hónap. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a munka elvégzéséről kiadott Megrendelői teljesítés-igazolás kiállításának napja, vagy ha . 13.2. Vállalkozó jótállási kötelezettsége – az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulérintett hibával kapcsolatban – megszűnik, ha a hibát hiba a teljesítést követően keletkezett, különösen: - rendeltetésellenes vagy szakszerűtlen használat - szándékos rongálás vagy erőszakos behatás, - elemi csapás, - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, szerelő vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyásajavító jellegű beavatkozás, - helytelen tárolása szükséges karbantartás hiánya (amennyiben a Megrendelőt a Vállalkozó az átadás- átvételkor teljes körűen, helytelen kezelésírásban tájékoztatta a szükséges karbantartásokról), rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnikövetkezett be. 13.3. A jótállási idő alatt a terméknek Vállalkozó köteles a kivitelezésére vonatkozó hiba telefonos vagy elektronikus bejelentésétől számított 10 (tíz) munkanapon belül a termék részének kicserélése (kijavítása) hibát térítésmentesen elhárítani. Amennyiben technológiailag a fenti idő nem tartható, a műszaki ellenőr által meghatározott időtartam az irányadó. A közvetlen balesetveszélyt eredményező hibák esetén a kicserélt fentiek azzal alkalmazandóak, hogy Vállalkozó a bejelentést követő 24 órán belül köteles a hiba kijavítását megkezdeni és 48 órán belül kijavítani. 13.4. Hibabejelentésre a kapcsolattartó jogosult. 13.5. Megrendelő köteles haladéktalanul értesíteni a Vállalkozót írásban a jótállási idő során felmerülő bármilyen kárigényről. 13.6. A jótállási időtartam alatt a hibabejelentést követő 5 (kijavítottöt) termékre munkanapon belül a Vállalkozó köteles a hiba jellegét és a javítás várható időtartamát visszajelezni, amennyiben Megrendelő igényt tart rá. Amennyiben Vállalkozó az értesítést követően nem teljesíti ezen kötelezettségét, úgy Megrendelő eljárhat a hiba kijavítása érdekében a Vállalkozó kockázatára és költségére. A hiba elhárításával kapcsolatos összes költség a Vállalkozót terheli. 13.7. Vállalkozó köteles megtéríteni azon pluszköltségeket, amelyek a hibás teljesítés okán Megrendelőnél keletkeztek. Felek ilyennek tekintik különösen, ha az építmény egészben vagy részben történő használhatatlansága okán a bennlakókat részben vagy teljes számban más helyen (termékrészre)építményben) kell elhelyezni. 13.8. A jótállási időszak alatt bejelentett jogos követelések a jótállási idő lejárta után három (3) hónappal is érvényesíthetők, valamint továbbá a kijavítás következményeként jelentkező jótállási időszak alatti állásidővel (a hiba tekintetében újból kezdődikbejelentésétől a javításig eltelt idő) a jótállási idő automatikusan meghosszabbodik. 13.9. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek nem érinti a Szolgáltatót terhelikMegrendelőt megillető kellékszavatossági ill. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogkülön jogszabályban rögzített esetleges kötelező jótállási jogokat, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikazok érvényesíthetőségét.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén A Szolgáltatáson keresztül megrendelt, Szolgáltató jótállásra köteles által elvégzett javítási munkáért és a javítás során beépített alkatrészekért az egyes javító-, karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról szóló 249/2004. (VIII. 27.) Kormányrendelet alapján az alábbi feltételek mellett jótállást vállal. A végzett javítás, amelynek (áfát és anyagköltséget is magában foglaló) díja a húszezer forintot meghaladja. A jótállási idő hat hónap, amely a szolgáltatás elvégzése után a gépkocsinak a Vásárló vagy megbízottja részére történő átadásával kezdődik. A Vásárló a jótállási igényt a szolgáltatás alkalmával kapott számla, nyugta bemutatásával a hiba észlelése után, a jótállási időszakon belül történő bejelentéssel érvényesítheti. Nem vonatkozik a jótállás a kopó alkatrészek kopására (mint pl.: fékbetétek, tengelykapcsolók, gumialkatrészek, ablaktörlők, stb..), az izzókra, valamint a különféle üvegalkatrészek, műanyag búrák törésére. Amennyiben a Megrendelés a Szolgáltató által alkalmazott, az importőr által előírt gyári alkatrész-felhasználási és javító-karbantartási technológiától eltérne, a Szolgáltató a munka elvégzését megtagadhatja. A gépjármű javító-karbantartó Szolgáltatásokhoz köthetően felhasznált gépjármű alkatrészekre, mint tartós fogyasztási cikkekre vonatkozóan a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletet, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenrendelet, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanfogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. A kötelező jótállás időtartama (IV. 29.) NGM rendelet (a termék árától függtovábbiakban: - 10 000 forintot elérőNGM rendelet), de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja illetve a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre javítási és karbantartási Szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról szóló 249/2004. (VIII. 27.) Kormányrendelet alapján a fogyasztónak minősülő Vásárló felé történő hibás teljesítés esetén a Szolgáltató bizonyos termékek, illetve szolgáltatások értékesítése kapcsán jótállásra köteles. A tartós fogyasztási cikkek felsorolását a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet melléklete tartalmazza. Az ezeken kívül eső termékek esetében nem áll fenn a jótállási kötelezettség. A gépjármű javító-karbantartó Szolgáltatásokhoz köthetően felhasznált gépjármű alkatrészekre vonatkozóan a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében új tartós fogyasztási cikkek esetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben Szolgáltató köteles a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnijótállási jegyet mellékelni. A jótállás kezdő időpontja időtartama a termék Fogyasztónak történő átadásának Vásárló általi átvételének napjától számított egy év. Amennyiben a napjagépjármű javító-karbantartó Szolgáltatásokhoz köthetően megvásárolt termék a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó új tartós fogyasztási cikk, és az egy éves kötelező jótállás időtartama alatt a gépjármű javítási és karbantartási Szolgáltatásokhoz köthetően vásárolt termék, vagy ha felhasznált anyag meghibásodik, a Vásárló ugyanazokat az üzembe helyezést igényeket érvényesítheti a Szolgáltató Szolgáltatóval szemben, amelyeket a kellékszavatosság esetében. Így lehetősége van – a fentebb "Kellékszavatosság" alcím alatt írt sorrend szerint – kijavítást, kicserélést vagy annak megbízottja végziárleszállítást kérni, az üzembe helyezés napjailletve elállni a szerződéstől. Amennyiben egy megvásárolt termékre, vagy felhasznált anyagra van jótállás, akkor a szavatossági jogok és a jótállásból eredő jogosultságok párhuzamosan érvényesíthetők. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hibakötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha annak bizonyítja, hogy a hiba oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett felteljesítés után keletkezett. Kifejezett írásbeli kötelezettségvállalás hiányában Szolgáltató nem garantálja, így példáulhogy gépjármű javítási és karbantartási Szolgáltatás keretében beépített, vagy felhasznált anyag vagy alkatrész bármely, a Vásárló által elérni kívánt speciális célra alkalmas. Abban az esetben, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivévehiba a nem rendeltetésszerű használatra vezethető vissza, ha a javítási költség a Vásárlót terheli. Nem terjed ki Szolgáltató jótállási kötelezettsége azokra az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetveesetekre, ha a szakszerűtlen terméket az arra illetéktelenek szétszerelték, burkolatát megbontották vagy felnyitották, szerkezeti felépítését megváltoztatták, továbbá azon meghibásodásokra, amelyek:- helytelen beszerelésből,- a nem rendeltetésszerű használatból,- a helytelen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használathelyezésből,- az előírt karbantartás elmulasztásából, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okoztarongálásból keletkeztek. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy Vásárló ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót nem érvényesíthet, egyébként viszont Vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a kellékszavatossági és az 5.2. pontban meghatározott a termékszavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 2 contracts

Samples: Service Agreement, Service Agreement

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/20037.1. Szállítót a szerződésszerűen leszállított Termékekre a mennyiségi átvételtől számított12 (IX. 22.azaz tizenkét ) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenhónap teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanPtk. A kötelező 6:171-6:173. § szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben a Termékre vagy annak bármely alkatrészére a gyártó cég, bármely alvállalkozója, beszállítója vagy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást vállal, akkor ezen Termékek/alkatrészek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. Szállító jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és a Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Felek rögzítik, hogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az alábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás időtartama alapján, mint amelyeket a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőPtk. a kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. 7.2. Felek rögzítik, hogy amennyiben a jótállási időszak alatt a hibás Termékek aránya a leszállított Termékek 10%-át, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladólegalább a 3 (három) darabot eléri (sorozathiba), de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja Szállító – a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – Megrendelő kizárólagos választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetköteles valamennyi, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmetáltala már leszállított Terméket saját költségén kicserélni. 7.3. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Szállító kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során jótállási időszak folyamán felmerülő minden, a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele teljesítésére visszavezethető, a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részekörbe tartozó hiba, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnihiányosság kiküszöbölését saját költségére és kockázatára teljesíti. A jótállási igény érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Szállítót terheli. 7.4. Amennyiben a Xxxxxx a jótállási időszak alatt meghibásodik, Megrendelő kapcsolattartója erről értesíteni köteles a Szállító kapcsolattartóját. Szállító köteles a hiba kiküszöbölését célzó intézkedéseit a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Szállító telephelyén), és azt a Felek által írásban rögzített határidőn belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított Termék visszaszállítását is a Megrendelő által megjelölt helyre). 7.5. Felek rögzítik, hogy a jótállási idő a terméknek javítás időtartamával meghosszabbodik, a cserélt Xxxxxx – vagy alkatrész – vonatkozásában újrakezdődik. 7.6. Amennyiben a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén Szállító a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)jelen pontban előírtak szerinti határidőn belül nem hárítja el a hibát, valamint Megrendelő jogosult a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikjavítást/cserét saját maga elvégezni, vagy más, harmadik személlyel elvégeztetni Szállító költségére és kockázatára. 7.7. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek időszak végén a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az Xxxxx közösen vizsgálatot tartanak, melynek során jegyzőkönyvben rögzítik a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági Termékek esetleges hibáit és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikazok jótálláson alapuló kijavításának határidőit.

Appears in 2 contracts

Samples: Adásvételi Keretszerződés, Adásvételi Keretszerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató A Spiromed Kft. szerződés teljesítéséért jogszabály alapján jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenköteles, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanjótállás időtartama alatt a jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A kötelező jótállás időtartama jótállási határidő a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén Fogyasztó részére történő átadása napjával kezdődik. A Fogyasztó jótállási igénye a teljesítés időpontjától számított egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszialatt évül el. Nem tartozik jótállás a jótállási alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való történő átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivévehelytelen beszerelés, ha az üzembe helyezést - a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes nem rendeltetésszerű használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak használati útmutató figyelmen kívül hagyása, - a helytelen tárolásüzembe helyezés, helytelen kezelés- az előírt karbantartás elmulasztás, rongálás, - rongálás - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - a) elsősorban – választása szerint - kijavítást vagy kicserélést követelhetigényelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a Spiromed Kft.-nek - másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak jogosultnak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül; vagy b) az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnihibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - szerződéstől elállhat, ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15Spiromed Kft. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének a megfelelő határidőn belül, belül a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ha a Fogyasztó a termék meghibásodása miatt a vásárlástól számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Spiromed Kft. köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést - a termék dolog tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele A terméknek a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek kicseréléssel vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén kijavítással érintett részére a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében szavatossági igény elévülése újból kezdődik. A jótállási szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót Spiromed Kft.-t terhelik. Xxxxxxxxxx azonban A Fogyasztót nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót A jótállás nem érinti a jótállásból fakadó jogok az 5.1 Fogyasztó jogszabályból eredő – így különösen kellék- és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletiktermékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan10.1. A kötelező jótállás időtartama Szállító az általa értékesített Termékekért főszabály szerint a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőTermékek Partner részére történő átadásától számított 12 hónap jótállást vállal azzal, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár hogy egyes termékcsoportok esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniSzállító eltérő szabályokat állapíthat meg. A jótállás kezdő időpontja feltételeit, a termék Fogyasztónak történő átadásának jótállási igény gyakorlásának módját a napjaSzállító mindenkori, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végziXxxxxxxx megrendelésekor hatályos jótállási szabályzata tartalmazza. 10.2. A Szállító tájékozatja a Partnert, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató hogy a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor igény gyakorlásának a Fogyasztó feltétele a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett feljótállási szabályzatban meghatározottak, így példáultöbbek között a jótállási igénnyel érintett Termékek teljes vételárának Partner általi megfizetése. 10.3. A Szállító a hibás teljesítéssel okozott károk körében nem felel az olyan károkért, melyek ellenőrzési körén kívül eső okból következtek, és melyek az Egyedi Szerződés megkötésekor előre nem voltak láthatók, és nem volt elvárható, hogy ezen körülményeket elkerülje. 10.4. A Szállító mindenkori jótállási szabályzatát a Szállító a xxx.xxxxxxxxx.xx oldalon teszi közzé, melynek rendelkezéseit a Partner magára nézve kötelezőnek fogad el. 10.5. A Szállító a Termékekről képeket, katalógusokat, mintákat szolgáltat a Partnernek. A képek, katalógusok, minták szerinti méret, alaki, mennyiségi adatok tájékoztató jellegűek, a Szállító nem felelős abban az esetben, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés szállított Termék színében, minőségében csekély (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető visszahasználatot nem befolyásoló) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnikülönbség mutatkozik, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira szállított mennyiség és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikvisszaigazolt megrendelés szerinti mennyiség között csekély különbség van.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenVállalkozó garantálja: valamennyi, jelen szerződésben és annak alapját képező szerződéses okmányban meghatározott paraméter és műszaki adat elérését, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóankivitelezés során olyan anyagokat épít be, amelyek megfelelnek a magyar és az ágazati szabványok minőségi előírásainak, a vonatkozó műszaki irányelveknek és előírásoknak, a gyártói műszaki feltételeknek. A kötelező jótállás időtartama felhasznált anyagok megfelelőségének igazolására a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőhatályos jogszabályok előírásait kell alkalmazni. A minőségtanúsítással kapcsolatos, de 100 000 forintot meg esetlegesen felmerülő vizsgálatok, szakvélemények és engedélyek beszerzésének költségei a vállalkozót terhelik, amennyiben azok elő vannak írva. A megrendelőnek joga van ezeken felül is elrendelni vizsgálatokat a vállalkozó egyidejű értesítése mellett. Amennyiben a vizsgálatra nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladómegfelelés, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három évvagy minőségi hiba gyanúja miatt van szükség és ez a vizsgálat során beigazolódik, melynek kezdő időpontja ennek költségei is a termék Önnek történő átadásának vállalkozót terhelik. A vállalkozó köteles a napjavizsgálathoz szükséges körülményeket biztosítani és az elvárható együttműködést, segítséget megadni. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden Ellenkező esetben a termék mellett feltüntetésre kerülmegrendelő a kérdéses termék, amennyiben mégsemszerkezet átvételét megtagadhatja, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniépítészeti munkák szakszerű és hibátlan elvégzését, a vonatkozó szabványok és előírások betartását. A teljesítés során beépítésre kerülő termékek/eszközök vonatkozásában az azokra vonatkozó jótállás jogosultja kizárólagosan a megrendelő. Vállalkozó jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, a szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkára is. Vállalkozónak a fent részletezett egységes jótállási kötelezettsége a szerződés teljesítésétől kezdődően 36 +…………. naptári hónapos időtartamra terjed ki. Vállalkozó ajánlatának megfelelően a kötelező 36 hónapon felül vállalt jótállás időtartama: ……… hónap. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjaösszesen……….hónap. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulEz alól kivételt képez az, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltatójogszabály ennél hosszabb időt, vagy annak megbízottja végezte elkötelező alkalmassági időt állapít meg, illetveamely esetben ez a hosszabb határidő a jótállás időtartama. Ezen felül vállalkozó biztosítja a berendezések, ha szakipari szerkezetek műszaki előírásokban, valamint a szakszerűtlen üzembe helyezés hatályos jogszabályban előírt kötelező alkalmassági (szavatossági) idejét. Vállalkozó jótállási kötelezettsége nem terjed ki azokra a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használathibákra, amelyekről a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülvállalkozó bebizonyítja, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnihiba oka a teljesítés után keletkezett, vagy az nem a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha vállalkozónak felróható szerződésellenesen végrehajtott módosítás, rendeltetésellenes használatára vezethető vissza. A Ptk. 6:148. § rendelkezései alapján a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybevállalkozó kizárólagosan felelős minden olyan kárért, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napjánmelyet alkalmazottai, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméketalvállalkozói, vagy visszafizetni egyéb közreműködői a vételárat - ha megrendelőnek, más alvállalkozóknak, illetve harmadik személynek okoztak. Vállalkozó az általa okozott károkat köteles közvetlenül rendezni, illetve a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállaltamegrendelőt mentesíteni minden kárigény követelés alól, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyeamelyek az általa okozott károkkal kapcsolatban merültek fel. A kijavítást vagy kicserélést – vállalkozó köteles megfizetni a termék tulajdonságaira és megrendelő számára minden olyan bírságot, hatósági díjat, egyéb költséget, amelyet a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, megrendelőre a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igénytvállalkozónak, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerrealvállalkozójának, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikegyéb közreműködőinek magatartása vagy mulasztása miatt szabtak ki.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya kizárólag az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. Ilyen tartós fogyasztási cikknek minősülnek a napszemüvegek bruttó 10.000 Ft eladási ár felett. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - év, • 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - év, • 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek fogyasztónak minősülő Vásárlónak történő átadásának a napja. Szolgáltató Az Eladó jótállási kötelezettsége alól csak abban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben hiba oka a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniteljesítés után keletkezett. A jótállás kezdő időpontja jótállási jogokat kizárólag a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszifogyasztónak minősülő Vásárló érvényesíthet. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - • rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, • helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, • elemi kár, természeti csapás • szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltatóaz Eladó, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóVásárló: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetigényelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak az Eladónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Vásárlónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató az Eladó a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló Felhasználó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Felhasználónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató az Eladó költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A fogyasztónak minősülő Vásárló és az Eladó közötti ingó dolognak minősülő áru adásvételére irányuló szerződés esetén a Vásárló a jótállási jogai gyakorlása keretében a hibát az Eladó költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt. (Ptk. 6:159.§ (2a)bekezdése). Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az Eladó nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Felhasználó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót igazolható módon írásban tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a kicserélés várható időtartamáról. Amennyiben a javítás során az Eladó megállapítja, hogy a termék nem javítható, a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában köteles a hibás terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Amennyiben a termék kicserélésére nincs lehetőség, az Eladó köteles a vételár megfizetését igazoló bizonylaton szereplő összeget nyolc (8) napon belül visszafizetni a Vásárlónak. Amennyiben a termék kijavítása a javításra átvételt követő 30. napon nem történik meg, az Eladó köteles a terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Amennyiben a kicserélésre nincs lehetőség, abban az esetben köteles a vételárat nyolc (8) napon belül visszafizetni a vételár megfizetését igazoló bizonylat alapján a Vásárló részére. Amennyiben a jótállási időtartam alatt a megvásárolt, a kötelező jótállás alá tartozó termék három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában - , valamint ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159.§ (2) bekezdés b) pontja alapján a vásárló nem igényli a vételár arányos leszállítását, és nem kívánja a hibás termék Eladó költségére történő kijavítását vagy kijavíttatását sem, abban az esetben Eladó köteles a Vásárló által bemutatott vásárlást igazoló bizonylaton szereplő vételárat nyolc (8) napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállási időbe jótállás időtartama meghosszabbodik a kijavítási időnek javításra átadás napjától kezdve azzal az a részeidővel, amely alatt a Fogyasztó fogyasztó a terméket fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem tudja rendeltetésszerűen használnihasználhatta. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetőek. Eladó a rendelet előírásainak megfelelően a jótállási jegyet elektronikus úton, illetve tartós adathordozón is átadhatja a fogyasztó részére. Jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot- az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. Vásárló a jótállási igényét a vállalkozásnál érvényesítheti. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót az Eladót terhelik. Xxxxxxxxxx Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót Vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 4.1. és az 5.2a 4.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. A jótállás tehát nem érinti a Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Vásárló békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, az 5. pontban feltüntettettek alapján.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. Szállítót a szerződésszerűen leszállított Készletekbe tartozó termékekre és nyújtott Szolgáltatásokra a számla kiállításának dátumától számított 18 (IX. 22.tizennyolc) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenhónap teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanPtk. 6:171-6:173. § szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben a Készletre, a Készletekbe tartozó termékre vagy annak bármely alkatrészére a gyártó cég, bármely alvállalkozója, beszállítója vagy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást vállal, akkor ezen Készletek/termékek/alkatrészek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. Szállító jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és a Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített/beszerelt anyagokra is. Felek rögzítik, hogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az alábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. a kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. A kötelező jótállás időtartama Megrendelőnek jótállási esetben joga van elsősorban a Készlet/Készletbe tartozó termék árától függ: - 10 000 forintot elérőjavítására. A Készlet/Készletbe tartozó termék cseréjére csak abban az esetben van lehetősége, de 100 000 forintot meg ha a javítás nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladólehetséges, de 250 000 forintot meg vagy nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja gazdaságos. Ennek megállapítása a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó mindkét fél részéről elfogadott szakértő által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnikészített jegyzőkönyv alapján történik. A jótállás kezdő időpontja keretein belüli hibák jelzése a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha készülék sorozatszámának megnevezésével az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjaSzállító 10.2. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszipontban megjelölt kapcsolattartója felé valósul meg. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Szállító kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezzejótállási időszak folyamán felmerülő minden, a teljesítésére visszavezethető, a jótállási körbe tartozó hiba, hiányosság kiküszöbölését saját költségére és kockázatára teljesíti. A kijavítás során jótállási igény érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség- így a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésrejelen pont szerinti szakértői költség- Szállítót terheli. Nem számít bele Felek kifejezetten rögzítik, hogy Szállítót a jelen Szerződés alapján a jótállási időbe felelősség korlátozás nélkül, teljes körűen terheli, így Szállító jótállást vállal különösen az alábbiakért: a kijavítási időnek jelen Szerződés tárgyát képező Készletekbe tartozó termékek mindenben szigorúan megfelelnek a jelen Szerződésben és mellékleteiben (ideértve különösen, de nem kizárólag az 1. számú melléklet szerinti részletes műszaki leírást) foglaltaknak, továbbá a vonatkozó jogszabályi és hatósági előírásoknak; a jelen Szerződés keretében szállított Készletekbe tartozó termékek megfelelnek a felhasználás céljának és a kor legmagasabb technikai színvonalának; a Szerződés alapján szállítandó valamennyi szellemi termék jogtiszta; a Készlettel együtt szállítandó Dokumentáció alkalmas a Készletekbe tartozó termékek – Szállító közreműködését nem igénylő – rendeltetésszerű használatának, karbantartásának biztosítására; a Készletek per-, teher- és igénymentesek, így azokon Megrendelő tulajdonszerzését semmi nem akadályozza; Szállító jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, a Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is; valamennyi Készletbe tartozó termék új, első osztályú, gyári eredeti termék. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a jótállás időtartama alatt a Szállító a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felek rögzítik, hogy a Megrendelő által a Készletbe tartozó termék vasúti járműbe történő beszerelésével, karbantartásával kapcsolatos tevékenység önmagában nem eredményezi a Megrendelőt a Szállító hibás teljesítése miatt megillető jogok automatikus elvesztését. A Szállító csak akkor mentesül a meghibásodáshoz kapcsolódó szavatossági, jótállási, stb. kötelezettségei alól, ha bizonyítja, hogy a meghibásodás oka a Megrendelő és/vagy teljesítési segédje magatartására vezethető vissza, ideértve az ok-okozati összefüggés bizonyítását is. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés, annak mellékletei, illetve a Készletekkel együtt szállítandó Dokumentáció ezzel ellentétes rendelkezései semmisnek tekintendők. A jótállás alól ki vannak zárva azok az esetek, melyek vis maior, szakszerűtlen kezelés, használat, gépen való változtatás, szakszerűtlen szerelés, vagy elmulasztott szerelés tényállásából származnak. A jótállás nem terjed ki az üzemeltetési szerekre, mint pl. olajok és zsírok. Jótállási igények csak akkor támaszthatók, ha az előírt szervíz intervallumokat (szervíz-emelőgép-napló) igazoltan betartották. Amennyiben a Készlet/Készletbe tartozó termék a jótállási időszak alatt meghibásodik/a rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válik, Megrendelő kapcsolattartója erről értesíteni köteles Szállító kapcsolattartóját. Megrendelő köteles a hiba kiküszöbölését célzó intézkedéseit a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár Szállító telephelyén), és a Felek által írásban rögzített határidőn- írásos megállapodásának hiányában 10 munkanapon belül befejezni (mely határidő tartalmazza az esetlegesen elszállított Készlet/Készletbe tartozó termék visszaszállítását is Megrendelő által megjelölt helyre). Amennyiben a jótállási idő alatt a Készletek és/vagy a Készletbe tartozó bármely termék meghibásodása ismétlődő jelleget mutat, ami különösen tervezési, anyag-, minőségi és/vagy más ehhez hasonló hibára vezethető vissza és ez a meghibásodás az 1.2. pont szerinti keretmennyiség 50 %-ánál (ötven százalékánál), azaz 35 db (harmincöt darab) emelőberendezésnél felmerül – tekintet nélkül a hiba bekövetkezésének időpontjára –, úgy ez sorozat meghibásodásnak (a továbbiakban: Sorozathiba) minősül. Ebben az esetben a Megrendelőnek jogában áll követelni a Szállítótól a Sorozathibával érintett Készletek vagy Készletbe tartozó termékek teljes körű cseréjét (tekintet nélkül arra, hogy az adott Készlet még jótállás alatt áll-e), melynek Szállító köteles eleget tenni olyan terjedelemben, ahogy az a része, amely alatt Megrendelő ésszerű megítélése szerint Xxxxxxxxxxx aggálytalan megszűntetéséhez szükséges. A Sorozathiba kijavításáig a Fogyasztó Megrendelő jogosult megtagadni a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használniSzállító által a jelen Szerződés alapján szállított Készlet/Készletbe tartozó termék átvételét. Az esetleges hibák esetén a jótállási idő az érintett a Készlet/Készletbe tartozó termék vonatkozásában a csere dátumával újra kezdődik. A jótállási idő meghosszabbodik a terméknek vagy javítás időtartalmával, továbbá azzal az időtartammal, amíg a hibával érintett termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint hiba következtében használatra alkalmatlan volt. Felek a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogfélreértések elkerülése érdekében rögzítik, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági a jelen Szerződésben meghatározott jótállási időtartamok lejárta nem érinti a Megrendelőt jogszabály alapján megillető szavatossági jogok gyakorolhatóságát a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel összhangban. Amennyiben Szállító a jelen pontban előírtak szerinti határidőn belül nem hárítja el a hibát, Megrendelő jogosult a javítást/cserét saját maga elvégezni, vagy más, harmadik személlyel elvégeztetni Szállító költségére és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikkockázatára.

Appears in 2 contracts

Samples: Adásvételi Keretszerződés, Adásvételi Keretszerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/20037.1. Szállítót a szerződésszerűen leszállított Készletekre a mennyiségi átvételtől számított 30 (IX. 22.harminc) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenhónap, de legalább a beszereléstől (üzembe helyezéstől) számított 24 (huszonnégy) hónap teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott Ptk. 6:171-6:173. § szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben a Készletre, a Készletbe tartozó termékekre vonatkozóanvagy annak bármely alkatrészére a gyártó cég, bármely alvállalkozója, beszállítója vagy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást vállal, akkor ezen Készletek/termékek/alkatrészek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. Szállító jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és a Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Felek rögzítik, hogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az alábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. a kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. 7.2. Felek kifejezetten rögzítik, hogy Szállítót a jelen Szerződés alapján a jótállási felelősség korlátozás nélkül, teljes körűen terheli, így Szállító jótállást vállal különösen az alábbiakért: ▪ a jelen Szerződés tárgyát képező Készletekbe tartozó termékek mindenben szigorúan megfelelnek a jelen Szerződésben és mellékleteiben (ideértve különösen, de nem kizárólag az 1. számú melléklet szerinti részletes műszaki leírást) foglaltaknak, továbbá a vonatkozó jogszabályi és hatósági előírásoknak; ▪ a jelen Szerződés keretében szállított Készletekbe tartozó termékek megfelelnek a felhasználás céljának és a kor legmagasabb technikai színvonalának; ▪ a Szerződés alapján szállítandó valamennyi szellemi termék jogtiszta; ▪ a Készlettel együtt szállítandó dokumentáció alkalmas a Készletekbe tartozó termékek – Szállító közreműködését nem igénylő – rendeltetésszerű használatának, karbantartásának biztosítására; ▪ a Készletek per-, teher- és igénymentesek, így azokon Megrendelő tulajdonszerzését semmi nem akadályozza; ▪ valamennyi Készletbe tartozó termék új, első osztályú, gyári eredeti alkatrész. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy a jótállás időtartama alatt a Szállító a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felek rögzítik, hogy a Megrendelő által a Készletbe tartozó termék vasúti járműbe történő beszerelésével, karbantartásával kapcsolatos tevékenység önmagában nem eredményezi a Megrendelőt a Szállító hibás teljesítése miatt megillető jogok automatikus elvesztését. A kötelező Szállító csak akkor mentesül a meghibásodáshoz kapcsolódó szavatossági, jótállási, stb. kötelezettségei alól, ha bizonyítja, hogy a meghibásodás oka a Megrendelő és/vagy teljesítési segédje magatartására vezethető vissza, ideértve az ok-okozati összefüggés bizonyítását is. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés, annak mellékletei, illetve a Készletekkel együtt szállítandó dokumentáció ezzel ellentétes rendelkezései semmisnek tekintendők. 7.3. Megrendelő a jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőkörébe tartozó, általa felfedezett hibákat köteles haladéktalanul, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladólegkésőbb a hiba felfedezésétől számított 3 (három) munkanapon belül jelezni a Szállítónak. A bejelentést a hiba részletes leírása mellett minden esetben írásban, faxon vagy e-mailben kell megtenni: Faxszám: E-mail cím: A hiba bejelentésének fogadását Szállító annak kézbesítését követően haladéktalanul, de 250 000 forintot meg legfeljebb 2 (kettő) munkanapon belül köteles e-mailben visszaigazolni. Felek megállapodnak, hogy Szállító a probléma bejelentését munkanapokon 08:00 és 17:00 óra közötti időtartamban fogadja. A nem haladó eladási ár ezen időintervallumon belül történt bejelentés esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának bejelentés időpontjának a napja. Szolgáltató következő munkanap 08:00 óra minősül és a jelen Szerződés szerinti – így például az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnielőző bekezdés szerinti – határidők is ezen időponttól számítandók. A jótállás kezdő időpontja időtartama alatt a termék Fogyasztónak történő átadásának Szállító – saját költségére – vállalja, hogy amennyiben a napja, vagy ha az üzembe helyezést Megrendelő a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulKészletbe tartozó termékeket rendeltetésszerűen működtette/használta és/vagy, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés Szállító jótállási/szavatossági felelőssége egyébként fennáll, akkor a használat közben bekövetkező és a Készletbe tartozó termék működési/használati hibáira visszavezethető minden egyes működési rendellenesség, hiba kijavítását a hiba Megrendelő részéről történő jelzés kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 2 (kivévekettő) munkanapon belül (a továbbiakban: Válaszidő) (akár helyszínen, ha akár a Szállító telephelyén) térítésmentesen megkezdi és azt ésszerű időn belül, de legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül (a továbbiakban: Megoldási idő) befejezi. A Válasz- és Megoldási idő Megrendelő jelen 7.3. pont szerinti értesítésének Szállító részére történő kézbesítésétől számítandó. A 7.3. pont szerinti Válaszidők és/vagy Megoldási idők nem érintik a Megrendelőnek azt a jogát, hogy a hibás teljesítés miatti igényeit, ideértve a jogkövetkezményeket is, a hiba bekövetkezésének időpontjától számítva érvényesítse, a megadott Válaszidők és/vagy Megoldási idők semmilyen tekintetben nem korlátozzák a Szállító hibás teljesítés miatti felelősségét. Szállító a hibával érintett Készletbe tartozó terméket a Megrendelő által megjelölt, Magyarország területén lévő helyszínen jogosult megtekinteni, javítani, szükség esetén – a Szállító telephelyére történő elszállítás végett – átvenni. Amennyiben a kijavításra a Szállító telephelyén kerül sor, úgy a Szállító szintén a Megrendelő által megadott, magyarországi helyszínen köteles visszaszolgáltatni Megrendelő részére. A hiba kijavítása, az üzembe helyezést üzemképes állapotba hozás történhet elsősorban a SzolgáltatóKészletbe tartozó termék kicserélésével vagy – másodsorban – annak javításával. Felek rögzítik, hogy a 7.3. pont szerinti, a vasúti jármű üzemképtelenségét eredményező meghibásodások esetén a Szállító a hiba jelzésének kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül köteles a hibával érintett termékkel teljesen azonos műszaki paraméterekkel rendelkező, új cserealkatrészt (csereterméket) a Megrendelő részére díjmentesen biztosítani. A cseretermék átadás- átvételi/visszadás-visszavételi helye megegyezik a teljesítés 3. pont szerinti helyszínével. A cseretermék visszaadásának feltétele a javított termék Megrendelő részére történő átadása, a sikeres hibaelhárítás Megrendelő általi írásban történő elismerése. Felek megállapodnak, hogy amennyiben Szállító nem kezdi meg a probléma megoldására irányuló kötelezettsége teljesítését a Válaszidőn belül és/vagy a probléma megoldására irányuló kötelezettségét nem a Megrendelő érdekkörébe tartozó okból nem teljesíti a Megoldási időn belül és/vagy a cserealkatrész biztosítási kötelezettségének nem vagy késve tesz eleget, Megrendelő jogosult a hiba elhárítására irányuló szolgáltatást más személytől Szállító költségére és felelősségére igénybe venni. Ebben az esetben Megrendelő Szállítóval szemben a javítást elvégző személy számára megfizetett összeget jogosult érvényesíteni egyéb jogai gyakorolhatósága mellett. Tekintettel arra, hogy más személy Megrendelő részéről történő igénybevételére a Szállító szerződésszegése következtében került sor, Xxxxx kifejezetten megállapodnak, hogy e körülmény nem érinti Szállító jelen Szerződés szerinti szavatossági és/vagy jótállási kötelezettségét. A Szállító nem hivatkozhat a harmadik személy vagy a Megrendelő által ilyen esetben végzett javításra, illetve annak megbízottja végezte elkövetkezményeire a jótállási kötelezettségei alóli mentesülés érdekében, illetveide nem értve azt az esetet, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés Megrendelő vagy az általa megbízott harmadik személy a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, hiba javítása során szándékosan vagy súlyosan gondatlanul járt el. A bizonyítási teher ebben az esetben is a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okoztaSzállítóra esik. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén Felek a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülfélreértések elkerülése érdekében rögzítik, hogy a jelen 7.3. pontban rögzítettek semmilyen tekintetben nem korlátozzák a Szállító jelen Szerződés szerinti, a hibás és/vagy késedelmes teljesítéssel összefüggésben fennálló felelősségét. 7.4. Szállító köteles a problémák 7.3. pont szerinti kezelését részletesen, külön jegyzőkönyvben/munkalapon dokumentálni oly módon, hogy a jegyzőkönyv/munkalap tartalmazza, hogy az adott probléma megoldását Szállító mikor, milyen megoldással, hogyan, milyen időráfordítással valósította meg. A jegyzőkönyvnek/munkalapnak tartalmaznia kell továbbá a probléma megoldásának technikai és funkcionális leírását, a cserélt alkatrészek felsorolását, valamint a Szállító által végrehajtott egyes lépéseket is. Szállító a jegyzőkönyv/munkalap 1 (egy) példányát a hibajavítás befejezését követően köteles haladéktalanul átadni Megrendelő részére. A hibajavítással/cserével érintett termék nem javíthatóMegrendelő általi átvételét Megrendelő működési vizsgálattal végzi. 7.5. Felek rögzítik, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, hogy a Szállító által a jótállási idő alatt a jelen 7. pontban foglaltaknak megfelelően teljesített helyszíni hibajavítás során a javítás folyamatát Megrendelő vagy Megrendelő képviselője jogosult folyamatosan figyelemmel kísérni. Amennyiben a jótállási idő alatt a Készletek és/vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha Készletbe tartozó bármely termék meghibásodása ismétlődő jelleget mutat, ami különösen tervezési, anyag-, minőségi és/vagy más ehhez hasonló hibára vezethető vissza és ez a meghibásodás az 1.2. pont szerinti keretmennyiség 10 %-ánál (tíz százalékánál) felmerül – tekintet nélkül a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybebekövetkezésének időpontjára –, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni úgy ez sorozat meghibásodásnak (a Fogyasztót továbbiakban: Sorozathiba) minősül. Ebben az esetben a javítás 15. napján, Megrendelőnek jogában áll követelni a javítás várható időtartamáról - ha Szállítótól a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, Sorozathibával érintett Készletek vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Készletbe tartozó termékek teljes körű cseréjét (tekintet nélkül arra, hogy az adott Készlet még jótállás alatt áll-e), melynek Szállító köteles eleget tenni olyan terjedelemben, ahogy az a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezzeMegrendelő ésszerű megítélése szerint Xxxxxxxxxxx aggálytalan megszűntetéséhez szükséges. A kijavítás során Sorozathiba kijavításáig a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésreMegrendelő jogosult megtagadni a Szállító által a jelen Szerződés alapján szállított Készlet/Készletbe tartozó termék átvételét. 7.6. Nem számít bele Felek rögzítik, hogy a jótállási időbe idő meghosszabbodik a kijavítási időnek javítás időtartamával, továbbá azzal az időtartammal, amíg a része, amely alatt hibával érintett Készlet/Készletbe tartozó termék a Fogyasztó hiba következtében használatra alkalmatlan volt. Az esetleges hibák esetén a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő az érintett a terméknek vagy Készlet/Készletbe tartozó termék vonatkozásában a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén csere dátumával újra kezdődik. 7.7. Felek a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogfélreértések elkerülése érdekében rögzítik, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és a jelen Szerződésben meghatározott jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót időtartamok lejárta nem érinti a jótállásból fakadó Megrendelőt jogszabály alapján megillető szavatossági jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikgyakorolhatóságát a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel összhangban.

Appears in 2 contracts

Samples: Adásvételi Keretszerződés, Adásvételi Keretszerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/20037.1. Szállítót a szerződésszerűen leszállított Termékekre a mennyiségi átvételtől számított 12 (IX. 22.tizenkettő) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenhónap teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanPtk. A kötelező 6:171-6:173. § szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben a Termékre vagy annak bármely alkatrészére a gyártó cég, bármely alvállalkozója, beszállítója vagy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást vállal, akkor ezen Termékek/alkatrészek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. Szállító jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és a Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Felek rögzítik, hogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az alábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás időtartama alapján, mint amelyeket a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőPtk. a kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. 7.2. Felek rögzítik, hogy amennyiben a jótállási időszak alatt a hibás Termékek aránya a leszállított Termékek 10%-át, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladólegalább a 3 (három) darabot eléri (sorozathiba), de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja Szállító – a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – Megrendelő kizárólagos választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetköteles valamennyi, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmetáltala már leszállított Terméket saját költségén kicserélni. 7.3. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Szállító kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során jótállási időszak folyamán felmerülő minden, a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele teljesítésére visszavezethető, a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részekörbe tartozó hiba, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnihiányosság kiküszöbölését saját költségére és kockázatára teljesíti. A jótállási igény érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Szállítót terheli. 7.4. Amennyiben a Xxxxxx a jótállási időszak alatt meghibásodik, Megrendelő kapcsolattartója erről értesíteni köteles a Szállító kapcsolattartóját. Szállító köteles a hiba kiküszöbölését célzó intézkedéseit a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Szállító telephelyén), és azt a Felek által írásban rögzített határidőn belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított Termék visszaszállítását is a Megrendelő által megjelölt helyre). 7.5. Felek rögzítik, hogy a jótállási idő a terméknek javítás időtartamával meghosszabbodik, a cserélt Xxxxxx – vagy alkatrész – vonatkozásában újrakezdődik. 7.6. Amennyiben a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén Szállító a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)jelen pontban előírtak szerinti határidőn belül nem hárítja el a hibát, valamint Megrendelő jogosult a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogjavítást/cserét saját maga elvégezni, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági vagy más, harmadik személlyel elvégeztetni Szállító költségére és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikkockázatára.

Appears in 2 contracts

Samples: Adásvételi Keretszerződés, Adásvételi Keretszerződés

Jótállás. Milyen esetben élhet Felhasználó a jótállási jogával? Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenalapján a webshopot üzemeltető vállalkozás jótállásra köteles, amennyiben a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanfelhasználó fogyasztónak minősül. • Felhasználót milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján? A jótállás időtartama egy év. A kötelező jótállás időtartama jótállási határidő a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjaátadása, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjanapjával kezdődik. Szolgáltató Amennyiben a gyártó biztosított jótállási jegyet a termékhez, abban az estben a gyártó szakszervize illetékes a javításban. Amennyiben a termékhez mellékelt az Aqua Optima Kft. által kiállított jótállási jegyet akkor érvényesítikapott, amikor abban az esetben kizárólag az Aqua Optima kft. jogosult a Fogyasztó jótállás kezelésében. Jótállási igénye alapján a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – jogosult választása szerint 1. 1. i. kijavítást vagy kicserélést követelhetigényelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a kötelezettnek - másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény jog teljesítésével a Fogyasztónak jogosultnak okozott érdeksérelmet; vagy ii. - ha megállapításra kerülaz ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnihibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - szerződéstől elállhat, ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve (...) nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak jogosultnak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést - a termék dolog tulajdonságaira és a Fogyasztó jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/200311.1. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülVállalkozó jótáll azért, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napjánjelen szerződésben meghatározott kivitelezői munkák teljesítése megfelel az ajánlatában foglaltaknak, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belüljelen szerződés kikötéseinek, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenniszakmai előírásoknak, vagy ha valamint Megrendelő elvárásainak, ennek megfelelően garantálja • valamennyi, jelen szerződésben illetőleg a Fogyasztónak megelőző közbeszerzési eljárásban feltüntetett paraméter és műszaki adat elérését; • hogy, az általa létrehozott létesítmény illetőleg elvégzett munka minősége mind a kijavításhoz vagy felhasznált anyagok, mind a kicseréléshez fűződő érdeke megszűntlétesítmény szerkezete és kivitele szempontjából az érvényes magyar szabványoknak és előírásoknak, valamint a gyártói előírásoknak megfelel, és a szerződéses cél elérését maradéktalanul biztosítja; • az építési munkák szakszerű és hibátlan elvégzését, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyevonatkozó szabványok és előírások betartását. 11.2. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira Vállalkozó az elkészített munkákra és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belülfelhasznált, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arrabeépített, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részefelszerelt anyagokra, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnieszközökre, berendezésekre (termékekre) ……..hónap jótállást vállal. A jótállási idő időszak a terméknek vagy jelen szerződés keretében elvégzett valamennyi munkára a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)sikeres záró átadás-átvételi eljárást dokumentáló jegyzőkönyv keltétől kezdődik. 11.3. A jótállás, valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikilletőleg szavatosság ideje alatt az esetleges meghibásodások javítása, elhárítása díjtalan. A jótállási kötelezettség hibajelentés alapján, annak kézhezvételétől számított 48 órán belül a Vállalkozó köteles helyszíni hibavizsgálatot tartani, és azt követő 24 órán belül állásfoglalását dokumentáltan közölni. Ebben a nyilatkozatban a Vállalkozó ismerteti azokat az intézkedéseket, amelyeket a hiba haladéktalan kiküszöbölése érdekében megtett, rögzítve a hiba megszüntetésének időpontját, határidejét is. Amennyiben a Vállalkozó a bejelentett hiba kijavítását ésszerű, de legfeljebb 15 napos határidőn belül nem vállalja, vagy azt az állásfoglalásában megjelölt és a Megrendelő által elfogadott határidőn belül nem szünteti meg, a Megrendelő jogosult a garanciális munkákat más vállalkozóval elvégeztetni, és a munka összegét kiszámlázni Vállalkozó részére. 11.4. Vállalkozó a Kbt. 134.§ (3) bekezdése alapján a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos költségek igények biztosítékaként a Szolgáltatót terheliknettó vállalkozói díj 3%-ának megfelelő mértékű, azaz ,-Ft összegű hibás teljesítési biztosítékot nyújt. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg Vállalkozó a hibás teljesítési biztosítékot formában nyújtja. Vállalkozó a jótállási kötelezettség kezdetének időpontjától, vagyis a hiánymentes és eredményes műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásától az elvégzett munkákra és beépített anyagokra, berendezésekre ……………….. hónapra kiterjedő jótállási biztosítékot nyújt. A jótállási biztosíték benyújtása a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és végszámla kifizetésének feltétele. A biztosítéknak a vállalt jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikidő utolsó napját követő 30 napig érvényesnek kell maradnia.

Appears in 1 contract

Samples: Public Procurement Documentation

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/20037.1. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenSzállítót a szerződésszerűen leszállított Termékekre a mennyiségi átvételtől számított 12 hónap teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanPtk. A kötelező jótállás időtartama 6:171-6:173. § szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében Termékre vagy annak bármely alkatrészére a gyártó által biztosított cég, bármely alvállalkozója, beszállítója vagy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást vállal, akkor ezen Termékek/alkatrészek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. Szállító jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és önként vállalt jótállást biztosíta Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Felek rögzítik, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzihogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az üzembe helyezés napjaalábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. Szolgáltató a termékhez mellékelt kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. 7.2. Felek rögzítik, hogy amennyiben a jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor időszak alatt a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, hibás Termékek aránya 10 vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba annál nagyobb leszállított darabszám esetén a Fogyasztó: - elsősorban leszállított Termékek 10 %-át (sorozathiba) vagy 10 db-nál kisebb leszállított darabszámú termék esetén a 2 db-ot eléri, Szállító a Megrendelő kizárólagos választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetköteles valamennyi, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmetáltala már leszállított Xxxxxxxx saját költségén kicserélni. 7.3. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Szállító kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során jótállási időszak folyamán felmerülő minden, a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele teljesítésére visszavezethető, a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részekörbe tartozó hiba, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnihiányosság kiküszöbölését saját költségére és kockázatára teljesíti. A jótállási igény érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Szállítót terheli. 7.4. Amennyiben a Xxxxxx a jótállási időszak alatt meghibásodik, Megrendelő kapcsolattartója erről értesíteni köteles a Szállító kapcsolattartóját. Szállító köteles a hiba kiküszöbölését célzó intézkedéseit a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Szállító telephelyén), és azt a Felek által írásban rögzített határidőn belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított Xxxxxx visszaszállítását is a Megrendelő által megjelölt helyre). 7.5. Felek rögzítik, hogy a jótállási idő a terméknek javítás időtartamával meghosszabbodik, a cserélt Xxxxxx – vagy alkatrész – vonatkozásában újrakezdődik. 7.6. Amennyiben a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén Szállító a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)jelen pontban előírtak szerinti határidőn belül nem hárítja el a hibát, valamint Megrendelő jogosult a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikjavítást/cserét saját maga elvégezni, vagy más, harmadik személlyel elvégeztetni Szállító költségére és kockázatára. 7.7. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek időszak végén a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az Xxxxx közösen vizsgálatot tartanak, melynek során jegyzőkönyvben rögzítik a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági Termékek esetleges hibáit és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikazok jótálláson alapuló kijavításának határidőit.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében Az Intern minden nála vásárolt műszaki cikkre a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást meghatározott jótállási (garanciális) időt biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak fogyasztónak minősülő Vásárlónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató Az Intern a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó fogyasztónak minősülő Vásárló a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá körébe a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó fogyasztónak minősülő Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltatóaz Intern Kft, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: fogyasztónak minősülő Vásárló - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha azt az a Szolgáltatónak Intern Kft a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak fogyasztónak minősülő Vásárlónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató az Intern a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó fogyasztónak minősülő Vásárló érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó fogyasztónak minősülő Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató az Intern Kft költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó fogyasztónak minősülő Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó fogyasztónak minősülő Vásárló érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak Az Intern Kft-nek törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó fogyasztónak minősülő Vásárló a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót az Intern Kft-t terhelik. Xxxxxxxxxx A fogyasztónak minősülő Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót fogyasztónak minősülő Vásárló a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 1) és az 5.2a 2). pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya kizárólag az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. Ilyen tartós fogyasztási cikknek minősülnek a napszemüvegek bruttó 10.000 Ft eladási ár felett. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - év, • 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - év, • 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek fogyasztónak minősülő Vásárlónak történő átadásának a napja. Szolgáltató Az Eladó jótállási kötelezettsége alól csak abban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben hiba oka a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniteljesítés után keletkezett. A jótállás kezdő időpontja jótállási jogokat kizárólag a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszifogyasztónak minősülő Vásárló érvényesíthet. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést az Eladó, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóVásárló: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetigényelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak az Eladónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Vásárlónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató az Eladó a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló Felhasználó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Felhasználónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató az Eladó költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A fogyasztónak minősülő Vásárló és az Eladó közötti ingó dolognak minősülő áru adásvételére irányuló szerződés esetén a Vásárló a jótállási jogai gyakorlása keretében a hibát az Eladó költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt. (Ptk. 6:159.§ (2a)bekezdése). Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az Eladó nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Felhasználó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót igazolható módon írásban tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a kicserélés várható időtartamáról. Amennyiben a javítás során az Eladó megállapítja, hogy a termék nem javítható, a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában köteles a hibás terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Amennyiben a termék kicserélésére nincs lehetőség, az Eladó köteles a vételár megfizetését igazoló bizonylaton szereplő összeget nyolc (8) napon belül visszafizetni a Vásárlónak. Amennyiben a termék kijavítása a javításra átvételt követő 30. napon nem történik meg, az Eladó köteles a terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Amennyiben a kicserélésre nincs lehetőség, abban az esetben köteles a vételárat nyolc (8) napon belül visszafizetni a vételár megfizetését igazoló bizonylat alapján a Vásárló részére. Amennyiben a jótállási időtartam alatt a megvásárolt, a kötelező jótállás alá tartozó termék három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában - , valamint ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159.§ (2) bekezdés b) pontja alapján a vásárló nem igényli a vételár arányos leszállítását, és nem kívánja a hibás termék Eladó költségére történő kijavítását vagy kijavíttatását sem, abban az esetben Eladó köteles a Vásárló által bemutatott vásárlást igazoló bizonylaton szereplő vételárat nyolc (8) napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállási időbe jótállás időtartama meghosszabbodik a kijavítási időnek javításra átadás napjától kezdve azzal az a részeidővel, amely alatt a Fogyasztó fogyasztó a terméket fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem tudja rendeltetésszerűen használnihasználhatta. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetőek. Eladó a rendelet előírásainak megfelelően a jótállási jegyet elektronikus úton, illetve tartós adathordozón is átadhatja a fogyasztó részére. Jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot- az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. Vásárló a jótállási igényét a vállalkozásnál érvényesítheti. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót az Eladót terhelik. Xxxxxxxxxx Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót Vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 4.1. és az 5.2a 4.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. A jótállás tehát nem érinti a Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Vásárló békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, az 5. pontban feltüntettettek alapján.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Vállalkozót a szerződésszerűen elvégzett Munkára vonatkozóan az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003– 1.5. pont szerinti dokumentummal – igazolt szerződésszerű vállalkozói teljesítéstől számított 12 havi teljes körű,a Ptk. 6:171-6:173 §-ai szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben bármely, a Munka elvégzése során beépített alkatrészre illetve anyagra (alkatrész és anyag a jelen pontban a továbbiakban együtt: termék) a gyártó, Vállalkozó, alvállalkozó vagy más közreműködő a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb és / vagy Megrendelőre kedvezőbb tartalmú jótállást vállal, akkor ezen termékek tekintetében utóbbi jótállási terjedelem és / vagy időtartam az irányadó. (IX. 22Vállalkozó köteles legkésőbb a jótállási időszak kezdetének napjáig ezen termékekre kiállított garancialeveleket a Megrendelő részére átadni.) KormA jótállási időszak kezdő napja a jelen Szerződés 1.5. rendelet rendelkezésének megfelelőenpontja szerinti teljesítésigazolás(ok) kelte. Felek rögzítik, hogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az alábbiakban meghatározott eltérésekkel – ugyanazokat a jogosultságokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. a kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. Amennyiben a jelen Szerződés alapján elkészített Munka, illetve az annak elvégzése során beépítésre, vagy felhasználásra került termék a garanciális időszak alatt meghibásodik, Vállalkozó köteles a javítást – saját költségére – a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 1 (egy) munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Vállalkozó telephelyén), és azt legfeljebb 3 (három) munkanapon belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított termék visszaszállítását is a Megrendelő által megjelölt helyre). A jótállási időtartam a javítás idejével meghosszabbodik, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóancserélt alkatrészek vonatkozásában újrakezdődik. A kötelező jótállás időtartama Felek a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőfélreértések elkerülése érdekében rögzítik, de 100 000 forintot meg hogy sem a jelen Szerződésben, sem az egyébként meghatározott orvoslási határidők nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja érintik a termék Önnek történő átadásának Megrendelőnek azt a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerüljogát, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy hibás teljesítés miatti igényeit a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15meghibásodás bekövetkeztének időpontjától számítva érvényesítse. napjánVállalkozó jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, a javítás várható időtartamáról - ha Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített termékekre is. Amennyiben határidőn belül a termék 30 napon belül Vállalkozó nem javítható, akkor kezdi meg a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni hibajavítást vagy nem hárítja el a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belülhibát, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenniMegrendelő jogosult a javítást a Vállalkozó terhére más, vagy ha harmadik személlyel elvégeztetni. Nem terjed ki az általános jótállási kötelezettség a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűntbizonyítottan üzemszerű használatból származó elváltozásokra, a Fogyasztó – választása szerint – bizonyítottan nem rendeltetésszerű használatból származó hibákra. Vállalkozó a vételár arányos leszállítását igényelhetijótállási kötelezettsége alól csak akkor mentesül, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arraha bizonyítja, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során hiba oka a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használniteljesítés után keletkezett. A jótállási idő időszak végén a terméknek vagy Xxxxx közösen vizsgálatot tartanak, melynek során jegyzőkönyvben rögzítik a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági esetleges hibáit és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikazok jótálláson alapuló kijavításának határidőit.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Jótállás. Hibás A Szolgáltatót hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően1. mellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkek tekintetében jótállási kötelezettség terheli. Az ÁSZF hatályba lépésekor a Szolgáltató nem forgalmaz olyan terméket, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanamely tartós fogyasztási cikknek minősül. A kötelező Vásárló jótállás időtartama alapján – választása szerint – az alábbi igényeket érvényesítheti a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22Szolgáltatóval szemben.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni 12.3.1. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjaVásárló kijavítást vagy kicserélést igényelhet, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a általa választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, lehetetlen vagy ha az a Szolgáltatónak a másik – más jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve . 12.3.2. Ha a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, Vásárló a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, kijavítást vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor hibát a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni költségére a terméketVásárló is kijavíthatja, vagy visszafizetni illetve mással kijavíttathatja. 12.3.3. A Vásárló a vételárat - szerződéstől elállhat, ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének vagy annak megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve belül nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a Vásárló kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 12.3.4. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló érdekeit kímélve kell elvégezni. 12.3.5. A Szolgáltatónak törekednie kell arraKicserélés vagy elállás esetén a Vásárló nem köteles megtéríteni a terméknek azt az értékcsökkenését, amely a rendeltetésszerű használat következménye. 12.3.6. Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól számított 3 (három) munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Szolgáltató nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezzemeghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. 12.3.7. Kicserélés iránti igény teljesítésekor a Szolgáltatónak a jótállási jegyen fel kell tüntetnie a kicserélés tényét és időpontját. 12.3.8. A kijavítás során Vásárló választott jótállási jogáról egy másikra áttérhet, az áttérés költségét azonban a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésreVásárló viseli, kivéve, ha az áttérés indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. 12.3.9. Nem számít bele A Vásárló jótállásból eredő jogait a jótállási időbe jeggyel érvényesítheti, ugyanakkor a kijavítási időnek az jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a része, amely alatt jótállási jegy Vásárló rendelkezésére bocsátásának elmaradása a Fogyasztó a terméket jótállás érvényességét nem tudja rendeltetésszerűen használniérinti. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) jegy rendelkezésre bocsátásának elmaradása esetén a kicserélt (kijavítottVásárló a szerződés megkötését az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlával vagy nyugtával – bizonyíthatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. 12.3.10. Kijavítás iránti igény teljesítésekor a Szolgáltatónak a jótállási jegyen vagy ahhoz csatoltan fel kell tüntetnie: a.) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező iránti igény bejelentésének és a kijavításra történő átvételnek az időpontját, b.) a hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek okát és a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogkijavítás módját, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.továbbá

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás Amennyiben Vállalkozó és Megrendelő eltérően nem rendelkeznek, Vállalkozó az általa gyártott termékekre, annak átvételétől számított 24 havi jótállást vállal. Jótállás feltétele a Vállalkozó által rendelkezésre bocsátott tájékoztatásnak megfelelő használat. Vállalkozó jótállási kötelezettségét elsősorban kijavítás útján teljesíti. Vállalkozó mentesül jótállási kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra után keletkezett. Amennyiben a termék valamely alkatrésze kijavításra kerül a jótállási időn belül, úgy a kijavított alkatrészre az eredeti jótállási időből még hátralévő rész képezi a jótállási időt. Jótállási igény nem érvényesíthető az alábbi okokból felmerülő hibákra: - szándékos vagy gondatlan károkozás - termék nem rendeltetésszerű, vagy attól eltérő használata - természetes elhasználódás, kopás - szakszerűtlen szerelés, üzembe helyezés, használat, javítás vagy tárolás - fokozott igénybevétel - szállítás során keletkezett sérülés - nem megfelelő anyaghasználat. Ha a termék a Vállalkozó által biztosított jótállási időn belül meghibásodott, Megrendelő köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003erről haladéktalanul Vállalkozót értesíteni, megjelölve a hiba jellegét. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, Az igényérvényesítés feltétele a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanVállalkozó által kiállított számla megküldése. A kötelező jótállás időtartama Vállalkozó a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőmeghibásodás kivizsgálása érdekében felveszi a kapcsolatot a Megrendelővel a termék, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladógyári tartozékaival együtt történő, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három évszékhelyére való visszajuttatása érdekében a jótállási igény vizsgálata céljából, melynek kezdő időpontja költségei a termék Önnek történő átadásának Megrendelőt terhelik. Megrendelő köteles a napjaterméket megfelelő csomagolással ellátni, Vállalkozó a szállítás során keletkezett károkért felelősséget nem vállal. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében Megalapozott jótállási igény esetén Vállalkozó haladéktalanul értesíti a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosítMegrendelőt, melynek időtartama minden egyúttal tájékoztatja a meghibásodás kijavításához szükséges időtartamról, illetve adott esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnikicseréléséről. A jótállás kezdő időpontja jótállási kötelezettség teljesítésével felmerült költségek, ide nem értve a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használatszállítási költségeit, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és Vállalkozót terhelik a jótállási igény teljesítésével érvényesíthetősége esetén. Amennyiben a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülVállalkozó azt állapítja meg, hogy a jótállási igény nem érvényesíthető, a felmerült költségek Megrendelőt terhelik, azzal, hogy a meghibásodás kijavítása előtt árajánlatot köteles küldeni a Megrendelőnek a várható javítási költségekről, melyet Megrendelő nem köteles igénybe venni, azonban ekkor köteles Vállalkozó felé a vizsgálattal felmerült költségek megtérítésére. Kijavítás esetében a termékbe kizárólag új alkatrész kerülhet beépítésre. Vállalkozónak törekednie kell, hogy a kijavítás vagy kicserélés 15 munkanapon belül elvégzésre kerüljön, a jótállás körében felmerült költségek a Vállakozót terhelik. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igény, illetve termékszavatossági és jótállási igény egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető. Vállalkozó a fogyasztónak minősülő Megrendelő által nála bejelentett jótállási igényről jegyzőkönyvet köteles felvenni, melyben rögzítésre kerül a Megrendelő neve és címe, a termék nem javíthatómegnevezése és vételára, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnia szerződés Vállalkozó általi teljesítésének időpontja, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni bejelentésének időpontja és a Fogyasztót a javítás 15. napjánhiba leírása, a javítás várható időtartamáról - ha termék átadása esetén ennek ténye, a termék 30 napon belül Megrendelő által érvényesíteni kívánt jog, a szavatossági igény rendezésének módja vagy az igény elutasításának indoka, továbbá fogyasztói jogvita esetén a békéltető testülethez való fordulás lehetőségéről szóló tájékoztatás. A Vállalkozó amennyiben a bejelentett igény teljesíthetőségéről a bejelentéskor nem javíthatótud nyilatkozni, akkor a Szolgáltató 8 napon 5 munkanapon belül köteles kicserélni igazolható módon a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyefogyasztónak minősülő Megrendelőt tájékoztatni álláspontjáról. A kijavítást vagy kicserélést – jegyzőkönyvet és az ahhoz kapcsolódó dokumentumokat a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezniVállalkozó 3 évig köteles megőrizni. A Szolgáltatónak Vállalkozónak törekednie kell arra, hogy amennyiben nem vitatja a fogyasztónak minősülő Megrendelő igényét, a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt 15 napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint azonban ha a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek vagy kicserélés időtartama a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog15 napot meghaladja, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikVállalkozó köteles tájékoztatással élni annak várható időtartamáról.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tartalmaz előírásokat. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosítkötelező jótállás 1 év, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak Megrendelőnek történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. (pl. 10.000 Ft eladási ár feletti napszemüvegek, órák). Azonban vannak olyan termékek, amelyekre a Szolgáltató a termékhez mellékelt gyártó által vállalt jótállási jegyet akkor érvényesítiidőt biztosít, amikor ami több mint a Fogyasztó kötelező jótállás ideje. A Szolgáltató jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a terméket átveszihiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállási jogokat kizárólag a fogyasztónak minősülő Megrendelő érvényesíthet. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Megrendelő részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóMegrendelő: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Megrendelőnek okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Megrendelő érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Megrendelőnek a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Megrendelő – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ha a Megrendelő a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Szolgáltató nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Megrendelő által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Megrendelő érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó Megrendelő a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx Megrendelőt azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót Megrendelőt a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. A jótállás tehát nem érinti a Megrendelő jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Megrendelő békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, a 6.2. pontban feltüntettettek alapján.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. 11.3.1. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenalapján a Szolgáltató jótállásra köteles, ha a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanVevő fogyasztónak minősül. A kötelező jótállási kötelezettség teljesítése azt a vállalkozást terheli, amelyet a fogyasztóval kötött szerződés a szerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtására kötelez. A jótállásból eredő jogokat a fogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti, feltéve, hogy fogyasztónak minősül. 11.3.2. A jótállás időtartama a termék árától függidőtartama: - A jótállás időtartama: a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - év, b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - év, c) 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja . E határidők elmulasztása - a termék Önnek történő átadásának a napja11.3.3. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnipontban foglalt kivétellel - jogvesztéssel jár. A jótállás kezdő időpontja jótállási határidő a termék Fogyasztónak fogyasztási cikk, fogyasztó részére történő átadásának a napjaátadása, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. 11.3.3. A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. Amennyiben a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja. Szolgáltató A fogyasztó a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – kijavítás iránti igényét választása szerint a Szolgáltató székhelyén és Szolgáltató által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. Jótállási igénye alapján a jogosult választása szerint kijavítást vagy kicserélést követelhetigényelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a kötelezettnek - másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény jog teljesítésével a Fogyasztónak jogosultnak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül; vagy az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnihibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - szerződéstől elállhat, ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak jogosultnak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. 11.3.4. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. 11.3.5. A kijavítást vagy kicserélést – fogyasztó és Szolgáltató közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet 5. §-a alapján a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt 15 napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a 15 napot meghaladja, akkor a Szolgáltató a fogyasztót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A kijavítás tájékoztatás a fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén, elektronikus úton vagy a fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas más módon történik. 11.3.6. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésreSzolgáltató részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában a Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket 8 napon belül kicserélni. Nem számít bele Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles a vételárat 8 napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. Ha a jótállási időbe időtartam alatt a fogyasztási cikk 3 alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – ha a fogyasztó nem igényli a vételár arányos leszállítását, és a fogyasztó nem kívánja a fogyasztási cikket a vállalkozás költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, a Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket 8 napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles a vételárat 8 napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. 11.3.7. Ha a fogyasztási cikk kijavításra a kijavítási időnek az igény Szolgáltató részére való közlésétől számított 30. napig nem kerül sor, – a részefogyasztó eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő 8 napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, amely alatt a Fogyasztó Szolgáltató köteles a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnivételárat a harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő 8 napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. 11.3.8. A Szolgáltató jótállási idő kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a terméknek hiba oka a teljesítés után keletkezett. Szolgáltató nem tartozik jótállással a jótállási időn túl (szakmailag elvárható élettartam) a természetes elhasználódásból/avulásból származó károkért. Szolgáltató nem tartozik továbbá szavatossággal, illetve jótállással az olyan károkért, amelyek a kárveszély átszállása utáni hibás vagy gondatlan kezelésből, túlzott igénybevételből, illetve a termék részének kicserélése meghatározottól eltérő behatásokból, illetve egyéb, a termékek nem rendeltetésszerű használatából keletkeztek. 11.3.9. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (kijavításaüzembe helyezéstől) esetén számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, Szolgáltató köteles a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)fogyasztási cikket kicserélni, valamint feltéve, hogy a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikmeghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. 1.3.10. A jótállási szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelikterhelik (Ptk. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az 6:166. §). A Szolgáltató, a jogfogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikamelyet 3 évig köteles megőrizni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató a Metector Kft. jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre cik- kekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanalapján. A kötelező jótállás időtartama jótállásból eredő jogokat a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőfogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladófeltéve, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnihogy fogyasztónak minősül. A jótállás kezdő időpontja időtartama egy év. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási határidő a termék Fogyasztónak fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadásának a napjaátadása, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjanapjával kezdődik. Szolgáltató A vállalkozás köteles a termékhez mellékelt fogyasztási cikkel együtt a jótállási jegyet akkor érvényesítia fogyasztó rendelkezé- sére bocsátani olyan formában, amely a jótállási határidő végéig biztosítja a jótállási jegy tartalmának jól olvashatóságát. A jótállási jegyen fel kell tüntetni: a) a vállalkozás nevét, címét, b) a fogyasztási cikk azonosítására alkalmas megnevezését és típusát, valamint – ha van – gyártási számát, c) a gyártó nevét, címét, ha a gyártó nem azonos a vállalkozással, d) a szerződéskötés, valamint a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadásának vagy e) a fogyasztó jótállásból eredő jogait, azok érvényesíthetőségének határidejét, helyét és feltételeit, továbbá f) az arról szóló tájékoztatást, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (főváro- si) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdemény- a) a kijavítás iránti igény bejelentésének és a kijavításra történő átvételnek az időpontját, valamint gépjármű esetében a kilométeróra állását, b) a hiba okát és a kijavítás módját, továbbá c) a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő visszaadásának időpontját, valamint gép- jármű esetében a kilométeróra állását. b) a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezé- sét, vételárát, c) a szerződés vállalkozás általi teljesítésének időpontját, d) a hiba bejelentésének időpontját, e) a hiba leírását, f) szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, to- vábbá g) a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy h) az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát. a) a fogyasztó nevét és címét, b) a dolog azonosításához szükséges adatokat, c) a dolog átvételének időpontját, továbbá d) azt az időpontot, amikor a Fogyasztó fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikkijavított dolgot átveheti.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás Aki a szerződés teljesítéséért jótállást vállal vagy jogszabály alapján jótállásra köteles, a jótállás időtartama alatt a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállás a jogosultnak jogszabályból eredő jogait nem érinti. A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonjogának átruházása esetén Szolgáltató az új tulajdonos érvényesítheti a jótállást vállaló kötelezettel szemben. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra köteles kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Az Kori Klíma Kft. az egyes tartós fogyasztási cikkekre általa forgalmazott klíma berendezésekre 24, 36, illetve 60 hónap garanciát (jótállást) vállal a telepítés napjától, melyet minden gyártó kizárólagos importőre határoz meg, így az az irányadó. A jótállás általános feltételei klímaberendezések vonatkozásában: A jótállás általános feltétele, a klímaberendezés szakszerű telepítése és ennek igazolása. Klímaberendezés telepítését csak erre jogosultsággal rendelkező, ún. F-gáz képesítéssel rendelkező szakember végezheti. A szakszerű telepítés igazolása érdekében a telepítés körülményeit és a mért paramétereket a beüzemelési jegyzőkönyvben/munkalapon kell rögzítenie a telepítőnek, az alábbi adatok megadásával: o külső időjárási adatok, o belső tér hőmérséklete, o szerelési távolság, szintkülönbség, o a felhasznált cső méretei, o a vákuumpróba értékei (nyomás, időtartam, használt műszer típusa, gyári száma), o a beüzemeléskor a gépben használt hűtőközeg mennyisége, o az áramellátás módja, o nyomás és elpárolgási adatok; (A beüzemelési jegyzőkönyvben/munkalapon a berendezés szériaszámát (serial no.) is fel kell tüntetni.) Xxxxxxxx szempontjából további lényeges feltétel, hogy csak akkor fogadható el a garanciális igény, ha a kibocsátó és a termék (amire vonatkozik) egyaránt, egyértelműen beazonosítható a dokumentumokból. Az azonosíthatóság a kibocsátó vonatkozásában a cég adatait, a termék vonatkozásában elsősorban a szériaszámot (Serial No.) – a berendezések oldalán található – és a típusszámot (Modell) jelenti. Egyedi mérlegelés alapján elfogadható még a berendezés pontos típusának és a telepítés helyének együttes és pontos meghatározása. - A Garanciajegyen fel kell tüntetni az üzembe helyező klímaszerelő nevét, és a szerelésre jogosító ún. F-gáz képesítést igazoló kártya számát. A klímaberendezés rendszeres, szakszerű karbantartást igényel, melynek hiánya esetén a készülék elveszíti a garanciát. A minimális, évenkénti karbantartás gyakoriságát az üzembe helyező határozza meg az üzemeltetés módjától (hűtés/fűtés, vagy mindkettő) és a környezet levegőjének tisztaságától függően. Minimálisan évi 1 alkalom, ha jellemzően csak hűtésre használjuk és különlegesen tiszta levegőjű környezetben lévő lakásban, de hűtésre és fűtésre is használva, a belvárosban vagy nyárfavirágzásnak kitett helyeken, irodákban, ipari környezetben ennél gyakrabban, esetleg 4 – 6 alkalommal is szükséges lehet a karbantartás évente. A karbantartással biztosítani kell, hogy a berendezés tiszta legyen, és a hőcsere megtörténhessen. A szűrők tisztítása mellett biztosítani kell, hogy a kül,- és beltéri egységekben is a hőcserélők és a motortestek is tiszták legyenek. Ellenőrizni kell a gáztöltetet és az elektromos csatlakozásokat. A karbantartást bármely klímaszerelő elvégezheti, nem csak az üzembe helyező, de ennek igazolásához a számla és a jegyzőkönyv szükséges. A karbantartáson felül a vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003jogszabályi előírások alapján a 310/2008. (IX. 22XII.20.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenszerint, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanhűtőközeg töltet alapján számított 5 tonna CO2 egyenérték feletti hűtőközeg-töltettel rendelkező zárt hűtő- és klímatechnikai berendezések, valamint a hőszivattyúk, folyadékhűtők kötelező szivárgásvizsgálatát évente, 50 tonna CO2 egyenérték felett félévente a Tulajdonosnak, Üzemeltetőnek el kell végeztetnie képesített gazdálkodó szervezet szivárgásvizsgálatra jogosító F-gáz képesítést szerzett szakembereivel. A kötelező jótállás időtartama Ezen felül a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőberendezést a rendelet szerinti illetékes Felügyelőséghez be kell jelenteni. Az eladó mentesül a jótállási kötelezettség alól, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladóha bizonyítja, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja hogy a termék Önnek történő átadásának hiba oka a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átvesziteljesítés után keletkezett. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha - a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltatóvállalkozás, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) ); - rendeltetésellenes használat, - a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, ; - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, a karbantartás hiánya; - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha Amennyiben a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybejótállási körön kívül esik, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni úgy a meghibásodott készülék javítási költsége a jótállás időtartamán belül is a Fogyasztót a javítás 15terheli. napjánAz elveszett Garanciajegyet csak az eladás napjának hitelt érdemlő igazolása (dátummal, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavításabélyegzővel ellátott számla) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)pótoljuk, valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikeladást követő egy éven belül.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/20031. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama Amennyiben a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőaz átadáskor hibás volt, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban Szállító köteles gondoskodni – választása szerint – a hiba kijavításáról, vagy a termék kicseréléséről. Szállító jogosult a kijavítást vagy a kicserélést követelhetmaga elvégezni, vagy erre harmadik személyt megbízni. 2. Szállítót a VIII.1. pont szerinti felelősség az átadástól számított egy éves időtartamon belül terheli, kivéve, ha jogszabály ennél hosszabb jótállási kötelezettséget ír elő, kizárva azt, hogy a felek rövidebb jótállási időben állapodjanak meg. Amennyiben az átadás Megrendelőnek felróható okból késik, a jótállási idő attól az időponttól kezdődik, amikor Megrendelő késedelme beállt. 3. A Megrendelőnek haladéktalanul, írásban kell bejelentenie a jótállási igényét Szállító felé. 4. Szállító a hibát köteles a lehető legrövidebb időn belül kijavítani, vagy köteles a terméket a lehető legrövidebb időn belül kicserélni. Szállító a Megrendelő igényének bejelentésekor köteles közölni a kijavításra vagy kicserélésre vállalt határidőt. Amennyiben a termék a hiba ellenére használható, vagy a hiba kijavítását Megrendelő vállalja, felek megállapodhatnak abban, hogy Szállító a kijavítás vagy kicserélés helyett árengedményt biztosít Megrendelő részére. Amennyiben Szállító erre vonatkozó írásbeli ajánlatát Megrendelő elfogadja, Szállító a csökkentett díjról új számlát állít ki, vagy a csökkentés mértékét Megrendelőnek megfizeti. Árengedmény esetén ugyanazért a hibáért jótállási igény nem érvényesíthető. 5. Amennyiben Szállító a kijavítást vagy a kicserélést bármilyen okból nem vállalja, vagy nem végzi el, Megrendelő jogosult a hiba kijavítására a Szállító költségén, jogosult továbbá a szerződéstől elállni. Az elállási jog nem gyakorolható, ha a hiba kijavítása Megrendelő részére aránytalan erőfeszítéssel nem jár. 6. Nincs helye jótállási igényeknek, ha a hiba olyan csekély mértékű, amely a termék használhatósát, élettartamát, minőségét a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja. Nincs továbbá helye jótállási igénynek természetes elhasználódás esetén. Nem terheli a Szállítót a felelősség olyan hibáért, amely a Megrendelőnek, vagy a Megrendelő érdekkörében eljáró személynek felróható okból keletkezett (így pl. hibás kezelés, túlzott igénybevétel, hibás építési munkák, alkalmatlan építési terület). Nem terheli továbbá Szállítót a felelősség olyan hibáért, amely a kárveszély átszállását (V.2.) követően keletkezett. 7. Megrendelő a kijavítást és a kicserélést azon a helyszínen kérheti, ahova a termék szállítása történt, kivéve, ha a választott termék elszállítása a termék rendeltetésszerű használatából következik. Amennyiben utóbb a terméket más helyszínre szállították, és emiatt a kicserélés vagy a kijavítás költségei nagyobbak, mint a szállítás eredeti helyszínén, Megrendelő a különbözetet köteles megtéríteni Szállító részére. 8. A Megrendelő hiba esetén a fentiek szerint és a jogszabályok alapján érvényesítheti jótállási igény teljesítése lehetetlenigényeit. Ezen túlmenően kártérítési igényt Szállítóval szemben csak akkor támaszthat, ha a kárt szállító szándékos, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletiksúlyosan gondatlan magatartása idézte elő.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés Az eladott termékekkel kapcsolatosan, amennyiben az eladott termék gyártója saját jótállási levéllel vállal jótállást, ez a gyártói jótállás érvényesíthető. Klímák, cseppvízszivattyúk, kompresszorok, aggregátok tekintetében az Eladó saját jótállási levelét kitöltve az abban feltüntetett feltételek szerint vállal szerződésen alapuló jótállást. Ezen jótállási levél akkor érvényesíthető, ha az ehhez melléklet üzembe helyezési lapot az Eladóhoz a Vevő a beépítést (üzembe helyezést) követő 8 munkanapon belül visszaküldi. Az Eladó üzembe helyezést igénylő berendezések és részegységek esetén Szolgáltató jótállásra köteles szerződésen alapuló jótállást vállal a Vevőnek történő beüzemeléstől számított 12 hónap, de legfeljebb az áru átadásától számított 18 hónap időtartamra. Minden egyéb termékre a jótállási idő a vásárlást követő 1 év. A jótállási kötelezettség csak az Eladó által Vevőnek értékesített komplett termékre vonatkozik, abban az esetben, ha a meghibásodás az áruátvételkor fel nem ismerhető és rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező konstrukciós-, anyag-, vagy gyártási hibából eredően meghibásodik, de nem terjed ki a beszerelés után a termékhez kapcsolt egyéb gépelemekre. A jótállási kötelezettség csak szakszerű szállítás, tárolás, beépítés és üzemeltetés esetén terheli az Eladót. Jótállási időn belül történő meghibásodás esetén Eladó igény esetén térítés ellenében cseregépet biztosít. Amennyiben a fennálló körülmények alapján jogos garanciális igény lehetősége fennáll, a gépet az Eladó saját költségén a gyártóhoz kiszállítja, ahol a gyártó speciálisan erre a célra kialakított laboratóriumában a gépet megvizsgálja és dönt a garanciális igény jogosságáról. A döntést mind az Eladó mind a Vevő kölcsönösen elfogadja. Jogos garanciális igény esetén az Eladó Vevő számára a hibás berendezés vagy már biztosított cseregép árát jóváírja. Hermetikus technológiájú kompresszorok bevizsgálása esetén a kompresszort szétvágják, majd a vizsgálatot követően megsemmisítik. A Vevő előzetes igénybejelentés esetén jogot formálhat a megsemmisített kompresszor darabjaira, ekkor a visszaszállítás költségei a Vevőt terhelik. Fogyasztókkal kötött szerződés esetén az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22IX.22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár termékek esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22e rendelet szerint kell eljárni.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/20037.1. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenSzállítót a szerződésszerűen leszállított Termékekre a mennyiségi átvételtől számított 12 hónap teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanPtk. A kötelező 6:171-6:173. § szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben a Termékre vagy annak bármely alkatrészére a gyártó cég, bármely alvállalkozója, beszállítója vagy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást vállal, akkor ezen Termékek/alkatrészek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. Szállító jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és a Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Felek rögzítik, hogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az alábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás időtartama alapján, mint amelyeket a termék árától függ: - Ptk. a kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. 7.2. Felek rögzítik, hogy amennyiben a jótállási időszak alatt a hibás Termékek aránya egy terméktípusból a leszállított Termékek 10 000 forintot elérő%-át, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladólegalább 3 darabot eléri (sorozathiba), de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja Szállító – a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – Megrendelő kizárólagos választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetköteles valamennyi, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmetáltala már leszállított Terméket saját költségén kicserélni 15 napon belül. 7.3. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Szállító kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során jótállási időszak folyamán felmerülő minden, a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele teljesítésére visszavezethető, a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részekörbe tartozó hiba, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnihiányosság kiküszöbölését saját költségére és kockázatára teljesíti. A jótállási igény érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Szállítót terheli. 7.4. Amennyiben a Xxxxxx a jótállási időszak alatt meghibásodik, Megrendelő kapcsolattartója erről értesíteni köteles a Szállító kapcsolattartóját. Szállító köteles a hiba kiküszöbölését célzó intézkedéseit a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Szállító telephelyén), és azt a Felek által írásban rögzített határidőn belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított Termék visszaszállítását is a Megrendelő által megjelölt helyre). 7.5. Felek rögzítik, hogy a jótállási idő a terméknek javítás időtartamával meghosszabbodik, a cserélt Xxxxxx – vagy alkatrész – vonatkozásában újrakezdődik. 7.6. Amennyiben a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén Szállító a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)jelen pontban előírtak szerinti határidőn belül nem hárítja el a hibát, valamint Megrendelő jogosult a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikjavítást/cserét saját maga elvégezni, vagy más, harmadik személlyel elvégeztetni Szállító költségére és kockázatára. 7.7. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek időszak végén a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az Xxxxx közösen vizsgálatot tartanak, melynek során jegyzőkönyvben rögzítik a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági Termékek esetleges hibáit és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikazok jótálláson alapuló kijavításának határidőit.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan11.1. A kötelező Szerződés teljesítése során végzett munkáknak meg kell felelniük a hatályos jogszabályokban szereplő szabványoknak és a műszaki előírásoknak. Vállalkozót szavatossági és ….. (nyertes ajánlattevő megajánlása szerint) hónap időtartamra jótállási kötelezettség terheli az általa elvégzett munkák, valamint a felhasznált anyagok vonatkozásában. A szavatosság és a jótállás időtartama kérdésében a termék árától függtovábbiakban a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályok az irányadóak. Vállalkozó feltételen szavatosságot és jótállást vállal arra nézve, hogy a jelen szerződés során tett nyilatkozatai a valóságnak megfelelnek és igazak a szerződéskötés időpontjában is. 11.2. Vállalkozó a műszaki átadás-átvételi eljárás során átvett munkákra …. hónap (nyertes ajánlattevő megajánlása szerint) jótállást vállal az átadás-átvétel napjától számítva. 11.3. Vállalkozó szavatolja, hogy a munkák során felhasznált anyagok, beépített alkatrészek, berendezések, eszközök (továbbiakban: - 10 000 forintot elérőtermékek) újak, de 100 000 forintot meg használatban nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladóvoltak, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három évrendeltetésszerű használatra alkalmasak, melynek kezdő időpontja továbbá mentesek mindenfajta tervezési, anyagbeli és kivitelezési hibától vagy olyan hibáktól, melyek a termék Önnek történő átadásának a napjaVállalkozó cselekedetéből, vagy mulasztásából erednek. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében A munkák során felhasznált termékekre a gyártó által biztosított vállalt jótállási idő, de legalább ……….. hónap (nyertes ajánlattevő megajánlása szerint) jótállás érvényes (jótállási jegyek). A kicserélt termékekre - azok átvételét követően - a jótállási időszak újból kezdődik. 11.4. Megrendelő az esetlegesen felmerülő szavatossági és önként vállalt jótállást biztosítjótállási igények érvényesítése céljából, a jótállás időtartama alatt, évente egy alkalommal, utó-felülvizsgálati eljárást folytat le, melynek időpontját az eljárást megelőzően legalább 15 nappal kitűzi, értesítve az összes érintett személyt, illetve szervezetet. 11.5. Amennyiben a jótállás időtartama minden esetben alatt hiba fordul elő, azt Vállalkozó köteles a Megrendelő írásbeli felszólítását követően a felszólításban megjelölt határidőben díjmentesen kijavítani, illetőleg a hibás termék mellett feltüntetésre kerülcseréjéről térítésmentesen gondoskodni. Amennyiben a jótállás időtartama alatt üzemeltetést akadályozó hiba merül fel, amennyiben mégsema hiba kijavítása iránt a Vállalkozó 3 munkanapon belül intézkedni köteles. 11.6. Megrendelő köteles írásban haladéktalanul értesíteni a Vállalkozót a jótállási idő során felmerülő bármilyen kárigényről. Vállalkozó tudomásul veszi, Ön hogy a jótállási időszak alatt bejelentett jogos követelések a jótállási időszak lejárta után is érvényesíthetők. 11.7. Amennyiben Vállalkozó az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniértesítést követően nem teljesíti a jótállási, szavatossági kötelezettségeit, úgy a Megrendelő eljárhat a hibás teljesítés következményeinek elhárítása érdekében a Vállalkozó kockázatára és költségére. 11.8. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjanem terjed ki elemi csapás, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végziszándékos rongálás, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesítiemberi mulasztás, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hibailletéktelen beavatkozás, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - illetve más szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálásműködtetés, - xxxxx xxxbeavatkozás, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak nem rendeltetésszerű használat által okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikkárok helyreállítására.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/20037.1. Szállítót a szerződésszerűen leszállított Készletekre a mennyiségi átvételtől számított 36 (IX. 22.harminchat) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenhónap, de legalább a beszereléstől (üzembe helyezéstől) számított 24 (huszonnégy) hónap teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott Ptk. 6:171-6:173. § szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben a Készletre, a Készletbe tartozó termékekre vonatkozóanvagy annak bármely alkatrészére a gyártó cég, bármely alvállalkozója, beszállítója vagy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást vállal, akkor ezen Készletek/termékek/alkatrészek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. A kötelező Szállító jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és a Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Felek rögzítik, hogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az alábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás időtartama alapján, mint amelyeket a termék árától függPtk. a kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. 7.2. Felek kifejezetten rögzítik, hogy Szállítót a jelen Szerződés alapján a jótállási felelősség korlátozás nélkül, teljes körűen terheli, így Szállító jótállást vállal különösen az alábbiakért: - 10 000 forintot elérő▪ a jelen Szerződés tárgyát képező Készletekbe tartozó termékek mindenben szigorúan megfelelnek a jelen Szerződésben és mellékleteiben (ideértve különösen, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladókizárólag az 1. számú melléklet szerinti részletes műszaki leírást) foglaltaknak, de 250 000 forintot meg továbbá a vonatkozó jogszabályi és hatósági előírásoknak; ▪ a jelen Szerződés keretében szállított Készletekbe tartozó termékek megfelelnek a felhasználás céljának és a kor legmagasabb technikai színvonalának; ▪ a Készlettel együtt szállítandó dokumentáció alkalmas a Készletekbe tartozó termékek – Szállító közreműködését nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három évigénylő – rendeltetésszerű használatának, melynek kezdő időpontja karbantartásának biztosítására; ▪ a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított Készletek per-, teher- és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett feligénymentesek, így példáulazokon Megrendelő tulajdonszerzését semmi nem akadályozza; ▪ valamennyi Készletbe tartozó termék új, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéveelső osztályú, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okoztagyári eredeti alkatrész. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülFelek kifejezetten megállapodnak, hogy a jótállás időtartama alatt a Szállító a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felek rögzítik, hogy a Megrendelő által a Készletbe tartozó termék vasúti járműbe történő beszerelésével, karbantartásával kapcsolatos tevékenység önmagában nem javíthatóeredményezi a Megrendelőt a Szállító hibás teljesítése miatt megillető jogok automatikus elvesztését. A Szállító csak akkor mentesül a meghibásodáshoz kapcsolódó szavatossági, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnijótállási, stb. kötelezettségei alól, ha bizonyítja, hogy a meghibásodás oka a Megrendelő és/vagy teljesítési segédje magatartására vezethető vissza, ideértve az ok-okozati összefüggés bizonyítását is. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés, annak mellékletei, illetve a Készletekkel együtt szállítandó dokumentáció ezzel ellentétes rendelkezései semmisnek tekintendők. 7.3. Amennyiben a jótállási idő alatt a Készletek és/vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha Készletbe tartozó bármely termék meghibásodása ismétlődő jelleget mutat, ami különösen tervezési, anyag-, minőségi és/vagy más ehhez hasonló hibára vezethető vissza és ez a meghibásodás az 1.2. pont szerinti keretmennyiség 10%-ánál (tíz százalékánál) felmerül – tekintet nélkül a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybebekövetkezésének időpontjára –, akkor Szolgáltató úgy ez sorozat meghibásodásnak (a továbbiakban: Sorozathiba) minősül. Ebben az esetben a Megrendelőnek jogában áll követelni a Szállítótól a Sorozathibával érintett Készletek vagy Készletbe tartozó termékek teljes körű cseréjét (tekintet nélkül arra, hogy az adott Készlet még jótállás alatt áll-e), melynek Szállító köteles tájékoztatni eleget tenni olyan terjedelemben, ahogy az a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása Megrendelő ésszerű megítélése szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyeXxxxxxxxxxx aggálytalan megszűntetéséhez szükséges. A kijavítást vagy kicserélést – Sorozathiba kijavításáig a Megrendelő jogosult megtagadni a Szállító által a jelen Szerződés alapján szállított Készlet/Készletbe tartozó termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezniátvételét. 7.4. A Szolgáltatónak törekednie kell Szállító kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során jótállási időszak folyamán felmerülő minden, a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele teljesítésére visszavezethető, a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részekörbe tartozó hiba, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnihiányosság kiküszöbölését saját költségére és kockázatára teljesíti. A jótállási igény érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Szállítót terheli. 7.5. Amennyiben a Készlet/a Készletbe tartozó termék a jótállási időszak alatt meghibásodik, Megrendelő kapcsolattartója erről értesíteni köteles a Szállító kapcsolattartóját. Szállító köteles a hiba kiküszöbölését célzó intézkedéseit a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Szállító telephelyén), és azt a Felek által írásban rögzített határidőn belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított Készlet/a Készletbe tartozó termék visszaszállítását is a Megrendelő által megjelölt helyre). 7.6. Felek rögzítik, hogy a jótállási idő a terméknek javítás időtartamával meghosszabbodik, a cserélt Készlet/a Készletbe tartozó termék vonatkozásában újrakezdődik. 7.7. Amennyiben a Szállító a jelen pontban előírtak szerinti határidőn belül nem hárítja el a hibát, Megrendelő jogosult a javítást/cserét saját maga elvégezni, vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)más, valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági harmadik személlyel elvégeztetni Szállító költségére és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikkockázatára.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásával kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három 1 év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, napja vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató Kamadoshop vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató Kamadoshop a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó Felhasználó a terméket átveszi. Jótállás esetén Felhasználót ugyanazon jogok illetik meg, mint az 5.1. pontban, a kellékszavatosságról szóló részben feltüntetettek. A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felhasználót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Felhasználót a jótállásból fakadó jogok a 5.1 és a 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a SzolgáltatóKamadoshop, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén A fogyasztó a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetválasztott jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a Kamadoshopnak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a választott jótállási igény teljesítése lehetetlenSzolgáltató adott okot, vagy ha az áttérés egyébként indokolt volt. A Kamadoshop kétség esetén szakértő bevonásával megvizsgáltatja a Szolgáltatónak terméket. A vizsgálat célja annak bizonyítása, hogy kinek a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve felróható magatartásának következménye a termék hibátlan állapotban képviselt értékéthibás volta. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a szerződésszegés súlyát és hiba oka a nem rendeltetésszerű használat következménye, Kamadoshop nem köteles a jótállási igény teljesítésével teljesítésére. Ha a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülFogyasztó a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Kamadoshop nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy meghibásodás a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyerendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak Kamadoshopnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen rendeltetés szerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót Kamadoshop-ot terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igénytA rögzített bekötésű, illetve termékszavatossági a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható terméket – a járművek kivételével – az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a Kamadoshop gondoskodik. A jótállás nem érinti a Fogyasztó jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Fogyasztói jogvita esetén a Fogyasztó a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti. A jótállási igényt egyszerreigény a jótállási jeggyel és az azon megjelölt szervizben közvetlenül (is) érvényesíthető. Jótállási jegy Fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, egymással párhuzamosan érvényesítsenha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a Fogyasztó bemutatja. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót Ebben az esetben a jótállásból fakadó eredő jogok az 5.1 ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. A kamadóink minőségében és az 5.2tartósságában biztosak vagyunk, ezért 10 év limitált garanciát biztosítunk minden eladott kamadóra!  Kerámia test (tojás alsó és felső része): 10 év  Acél alkatrészek: 2 év  Firebox (faszén tartó): 1 év  Fa fogantyú: 1 év Signdepot Europe Kft. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik5100 Jászberény, Alkotás u. 4.  Szállítás, gondatlanság, természeti kár vagy szándékos rongálás miatt bekövetkezett törés.  Nem rendeltetésszerű használat.  Vendéglátóipari használat.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés 20.1. Az MMM -t termékeire vonatkozóan a Polgári törvénykönyv és a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján jótállási kötelezettség terheli, amely azt jelenti, hogy a jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba a termék nem rendeltetésszerű használatára vezethető vissza. 20.2. A jótállás időtartama (a jótállási idő) a tényleges teljesítéssel, tehát a terméknek a fogyasztó részére történő átadásával, vagy ha az üzembe helyezést az MMM vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja. A fogyasztási cikk kijavítása esetén Szolgáltató jótállásra köteles a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az adott termékre irányadó kötelező jótállási idő 2021. január 1. napjától kezdődően a termék bruttó fogyasztói árától függően sávosan változik, azaz a jótállási idő az alábbiak szerint alakul a jogszabály által előírt ársávok mentén: • A 250.000 forint eladási ár felett 3 év kötelező jótállást határoz meg a szabályozás (250.001 Ft- tól felfelé). • A 100.000 forintot meghaladó, de maximum 250.000 forint eladási ár esetén 2 év a kötelező jótállás időtartama (100.001 Ft - 250.000 Ft-ig). • A 10.000 forintot elérő, de 100.000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén 1 év a kötelező jótállás időtartama (10.000 Ft - 100.000 Ft-ig). • A 10.000 forintot el nem érő bruttó fogyasztási árú fogyasztási cikkre nem vonatkozik jótállási kötelezettség. Tartós fogyasztási cikknek minősülnek az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22IX.22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenKormányrendelet mellékletében felsorolt termékek, melyekre a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanjogszabály kötelező jótállási időtartalmat ír elő. A kötelező jótállás időtartama rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszimellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltatóaz MMM, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx• elemi kár, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztófogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak az MMM-nek a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató az MMM a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ha a fogyasztó a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az MMM köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak MMM -nek törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze, azonban előfordulhat, hogy minden törekvése ellenére a 15 napos határidőt nem tudja tartani. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. 20.3. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek az MMM-t terhelik. 20.4. MMM jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a Szolgáltatót terhelikhiba oka a teljesítés után keletkezett. 20.5. Xxxxxxxxxx A fogyasztót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. 20.6. A jótállás nem érinti a fogyasztó jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. 20.7. Media Markt jótállási jegy: A jogszabály alapján kötelező jótállás alá eső termékek mellé az MMM által kiállított jótállási jegyet adunk, amely megfelel a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak. A jótállási jegyet bizonyos termékcsoportok esetén papír alapon mellékeljük a megvásárolt termékhez, más esetekben - főleg nagyháztartási és beépíthető termékek esetén – a papír alapú jótállási jegy helyett annak pdf file formátumban elmentett változatát mellékeljük e-mailben. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót pdf. formátumú jótállási jegyet a jótállásból fakadó jogok az 5.1 vásárlást követő 4. e-mailben küldjük el a Vásárlónak, közvetlenül azt követően, hogy a Vásárlót értesítjük a megrendelt termék logisztikai partnernek történő átadásáról. A pdf. formátumú jótállási jegy nyomtatható. Kérjük, hogy a termék mellett található gyártói és az 5.2MMM által kiállított akár papír alapú, akár pdf. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikformátumú jótállási jegyet, továbbá az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot (számla, nyugta) együtt őrizze meg. Az MMM által kiállított jótállási jeggyel a garanciális igények (jótállás, kellékszavatosság) teljeskörűen érvényesíthetők mind a gyártó szervizpartnereken, mind a Media Markt offline áruházak vevőszolgálatain keresztül. A pdf. formátumú jótállási jegy kinyomtatása szükséges az jótállási igény érvényesítése előtt. Természetesen a pdf formátumú jótállási jegyet vásárlói kérésére a felkeresett Media Markt Áruház is kinyomtatja.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles 9.1. Szállító az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenáltala a Magyarország területén értékesített Termékekre a Termék használata során kiderülő rejtett, az átadás előtt keletkezett anyag- vagy gyártási hibáira a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vásárlás, illetve a Termék Végfelhasználó részére történő átadása napjától számított –12 hónapig - terjedő önkéntes jótállást vállal, kizárólag javításra, cserére vagy árleszállításra vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama javítás, csere, illetve árleszállítás vonatkozásában a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőSzállító dönt, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja az igény bejelentésétől számított 30 napon belül. A jótállási igény a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnijótállási határidőn belül érvényesíthető. A jótállás kezdő időpontja minden gyártási és anyaghibákból eredő meghibásodásokra vonatkozik, amelynek jogosságát a termék Fogyasztónak történő átadásának Szállító hivatalos márkaszervize vizsgálja és állapítja meg. 9.2. Az önkéntes jótállás a napjaVégfelhasználó jogszabályból eredő jogait nem érinti. A Végfelhasználót ennek megfelelően megilletik a Ptk-ban foglalt kellék- és termékszavatossági, vagy ha kártérítési jogok. 9.3. A jótállási igény nem érvényesíthető és a már befogadott jótállási igény nem teljesíthető azon időszak alatt, amíg a Végfelhasználónak 30 napon túli lejárt tartozása áll fenn a Szállító felé, ez azonban a jótállási idő folyását nem érinti. 9.4. Ha a Termék gyártója a Termékre jelen fejezetben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket vállal, a jótállás alapján a Szállítót megillető jogok az üzembe helyezést egyedi adásvételi szerződés teljesítésének időpontjában átszállnak a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjaVégfelhasználóra. 9.5. Szolgáltató Szállító a termékhez mellékelt jótállás időtartama alatt a jótállási jegyet kötelezettsége alól akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hibamentesül, ha annak bizonyítja, hogy a hiba oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okoztateljesítés után keletkezett. 9.6. Jótállás keretébe tartozó hiba Javítás esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – Termékbe új alkatrészt kell beépíteni és a javítás során kicserélt hibás alkatrészek a Szállító tulajdonába kerülnek. A kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha - a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát Termék tulajdonságaira és a jótállási igény teljesítésével Végfelhasználó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének Szállító megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Végfelhasználó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell köteles elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Szállító törekszik arra, hogy a kijavítást vagy kijavítást/kicserélést legfeljebb tizenöt 30 napon belül elvégezze. 9.7. Végfelhasználó köteles a meghibásodás észlelését követően haladéktalanul bejelentést tenni a Szállítónál vagy a Szállító által kijelölt hivatalos márkaszervizben. A kijavítás során közlés késedelméből eredő kárért a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésreVégfelhasználó felelős. 9.8. Nem számít bele A Termék kijavítása esetén a jótállási időbe nem számít bele a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó Végfelhasználó a terméket Terméket rendeltetésszerűen nem tudja rendeltetésszerűen tudta használni. A jótállási idő a terméknek Terméknek vagy a termék Termék részének kicserélése (kijavítása) esetén esetében a jótállás időtartama a kicserélt (kijavított) termékre Termék (termékrészrevagy annak kicseréléssel/kijavítással érintett része) tekintetében újra kezdődik. Ez irányadó akkor is, ha a modulokból összeállított Termék hibás moduljának cseréjére kerül sor, továbbá, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik. 9.9. Ha Termék HÁZTARTÁSI célra készült, az ettől eltérő alkalmazásból fakadó hibákra nem terjed ki a Szállító jótállási kötelezettsége. 9.10. Ha Termék IPARI célra készült, a jótállás kizárólag 1 műszakos munkarend esetén fellépő hibákra vonatkozik. Az ettől eltérő (pl. nagyipari, több műszakban, folyamatos üzemben történő) alkalmazásból fakadó hibákra nem terjed ki a Szállító jótállási kötelezettsége. 9.11. A Termék rendeltetésétől függetlenül nem tartozik jótállás alá a hiba: a) ha a meghibásodást helytelen tárolás, elemi kár okozta. b) A hiba nem rendeltetésszerű, vagy a kezelési tájékoztatóban foglaltaktól eltérő használat, átalakítás, szakszerűtlen szállítás, vagy tárolás, a készüléken kívülálló ok (pl. villámcsapás, a hálózati feszültség túlzott ingadozása) következménye. Az ilyen okból hibás Termék javítás/hibafeltárási költsége a jótállás időtartamon belül is a Végfelhasználót terheli. c) A készülék, vagy a hozzá tartozó jótállási jegy nem azonosítható (pl. sérült, nem olvasható a készüléken a gyári szám), illetve, ha a jótállási jegy nem a valóságnak megfelelő adatokat tartalmaz. d) A készüléket a hivatalos márkaszervizen kívül már más is javította, illetve, ha a garanciamatricával lezárt készülékeknél a matrica sérült. e) A hibát külső szoftverek vagy a készülékkel használt hardver eszközök inkompatibilitása okozza. f) A jótállási jegyen átírások, javítások, vagy bármilyen – jogosulatlan személytől származó – törlések, módosítások vannak. A jótállási jegyen javítást kizárólag a Termék eladója végezhet, amelyet aláírásával igazolni köteles. g) A jótállás üveg, porcelán, plexi, műanyag és fényforrás törésére, valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. gépfelület festésének sérülésére nem vonatkozik. h) Kopó, elhasználódó alkatrészek rendeltetésszerű használatából eredő kopása esetén i) a természetes elhasználódásból eredő, külső mechanikai és/vagy vegyi hatások okozta meghibásodásokra j) A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek gyártó által előírt rendszeres ellenőrzések, karbantartások elmulasztásából eredő meghibásodások kijavítására. k) Karbantartások és a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletiktermészetes elhasználódásra visszavezethető meghibásodások (pl.: fűrészszalag

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles 7.1. Szállítót a szerződésszerűen leszállított Termékekre a mennyiségi átvételtől számított, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/20031. (IXsz. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenmellékletben megadott időtartamú teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanPtk. A kötelező jótállás időtartama 6:171-6:173. § szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében Termékre vagy annak bármely alkatrészére a gyártó által biztosított cég, bármely alvállalkozója, beszállítója vagy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást vállal, akkor ezen Termékek/alkatrészek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. Szállító jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és önként vállalt jótállást biztosíta Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Felek rögzítik, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzihogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az üzembe helyezés napjaalábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszikellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. 7.2. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Szállító kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során jótállási időszak folyamán felmerülő minden, a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele teljesítésére visszavezethető, a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részekörbe tartozó hiba, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnihiányosság kiküszöbölését saját költségére és kockázatára teljesíti. A jótállási igény érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Szállítót terheli. 7.3. Amennyiben a Xxxxxx a jótállási időszak alatt meghibásodik/a rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válik, Megrendelő kapcsolattartója erről értesíteni köteles a Szállító kapcsolattartóját. Szállító köteles a hiba kiküszöbölését célzó intézkedéseit a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Szállító telephelyén), és az a Felek által írásban rögzített határidőn belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított Termék visszaszállítását is a Megrendelő által megjelölt helyre). 7.4. Felek rögzítik, hogy a jótállási idő a terméknek javítás időtartamával meghosszabbodik, a cserélt Xxxxxx - vagy annak alkatrésze- vonatkozásában újrakezdődik. 7.5. Amennyiben a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén Szállító a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)jelen pontban előírtak szerinti határidőn belül nem hárítja el a hibát, valamint Megrendelő jogosult a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogjavítást/cserét saját maga elvégezni, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági vagy más, harmadik személlyel elvégeztetni Szállító költségére és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikkockázatára.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Szerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/20037.1. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenSzállítót a szerződésszerűen leszállított Termékekre a mennyiségi átvételtől számított 12 hónap teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanPtk. A kötelező jótállás időtartama 6:171-6:173. § szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében Termékre vagy annak bármely alkatrészére a gyártó által biztosított cég, bármely alvállalkozója, beszállítója vagy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást vállal, akkor ezen Termékek/alkatrészek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. Szállító jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és önként vállalt jótállást biztosíta Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Felek rögzítik, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzihogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az üzembe helyezés napjaalábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. Szolgáltató a termékhez mellékelt kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. 7.2. Felek rögzítik, hogy amennyiben a jótállási jegyet akkor érvényesítiidőszak alatt a hibás Termékek aránya a leszállított azonos Termékek 10 %-át eléri (sorozathiba), amikor Szállító – a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – Megrendelő kizárólagos választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetköteles valamennyi, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmetáltala már leszállított azonos fajtájú Xxxxxxxx saját költségén kicserélni. 7.3. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Szállító kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során jótállási időszak folyamán felmerülő minden, a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele teljesítésére visszavezethető, a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részekörbe tartozó hiba, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnihiányosság kiküszöbölését saját költségére és kockázatára teljesíti. A jótállási igény érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Szállítót terheli. 7.4. Amennyiben a Xxxxxx a jótállási időszak alatt meghibásodik, Megrendelő kapcsolattartója erről értesíteni köteles a Szállító kapcsolattartóját. Szállító köteles a hibás Termékek a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül kicserélni. Felek a Termékek jellegére tekintettel megállapodnak, hogy a Szállító kizárólag cserével jogosult a jótálláson alapuló kötelezettségei teljesítésére, Megrendelő egyéb javítási módot nem fogad el. 7.5. Felek rögzítik, hogy a jótállási idő a terméknek cserélt Xxxxxx vonatkozásában újrakezdődik. 7.6. Amennyiben a Szállító a jelen pontban előírtak szerinti határidőn belül nem cseréli ki a Terméket, Megrendelő jogosult a cserét saját maga elvégezni, vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)más, valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági harmadik személlyel elvégeztetni Szállító költségére és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikkockázatára.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles 12.1. Felek kifejezetten rögzítik, hogy Eladót a jelen Szerződés alapján a jótállási felelősség korlátozás nélkül, teljes körűen terheli, így Eladó Jótállást vállal különösen az egyes tartós fogyasztási cikkekre alábbiakért: − a jelen Szerződés tárgyát képező Dokumentáció, Automaták, Üzemi Kazetta-készletek, szoftverek és az Eladó által végzett tevékenységek mindenben szigorúan megfelelnek a jelen Szerződésben és mellékleteiben (ideértve különösen, de nem kizárólag az 1. számú melléklet szerinti részletes műszaki leírást) foglaltaknak, továbbá a vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenjogszabályi és hatósági előírásoknak, szabványoknak, szokványoknak; − a jelen Szerződés keretében leszállításra kerülő Dokumentáció és valamennyi Automata, Üzemi Kazetta-készlet, Üzemeltetési Készletbe tartozó termék, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama jelen Szerződés szerinti bármely szoftver megfelel a felhasználás céljának és a kor legmagasabb technikai színvonalának; − a Szerződés alapján szállítandó vagy a gyártáshoz felhasznált valamennyi szellemi termék árától függ: - 10 000 forintot elérőjogtiszta; − a leszállításra kerülő Automaták, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladóÜzemi Kazetta-készletek, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három évÜzemeltetési Készlet per, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított teher és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett feligénymentesek, így példáulazokon Vevő tulajdonszerzését semmi nem akadályozza; − Eladó Jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal vagy közreműködőkkel elvégeztetett munka, ha általuk teljesített leszállítások, beépített/leszállított anyagok, hardverek, szoftverek vonatkozásában, ideértve a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéveStandard Szoftvereket és azok beszállítóit is; − az Eladó jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal vagy közreműködőkkel elvégeztetett munka és az általuk beépített anyagok vonatkozásában is; − valamennyi Automata, ha az üzembe helyezést a SzolgáltatóÜzemi Kazetta-készlet, vagy annak megbízottja végezte elÜzemeltetési Készletbe tartozó termék új, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okoztagyári eredeti termék. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülFelek kifejezetten megállapodnak, hogy a termék nem javíthatóJótállás időtartama (garanciaidő) alatt az Eladó a felelősség alól csak akkor mentesül, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arrabizonyítja, hogy a kijavítást hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felek rögzítik, hogy a Vevő és/vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezzeteljesítési segédje által az Automatákon, az Automaták üzemszerű működését, valamint azok karbantartását, üzemeltetését biztosító valamennyi szoftveren/szoftverelemen (ideértve különösen a Státusz-monitoring Szoftvert és a Standard Szoftvereket) és a Fizikai Átadás-átvételi Szoftveren, valamint a Dokumentáción (ide értve annak bármely elemét) végzett javító, karbantartó, etc. A kijavítás során tevékenység önmagában nem eredményezi a termékbe Vevőt az Eladó hibás teljesítése miatt megillető jogok automatikus elvesztését. Az Eladó csak új alkatrész kerülhet beépítésreakkor mentesül a meghibásodáshoz kapcsolódó szavatossági, jótállási, etc. Nem számít bele kötelezettségei alól, ha bizonyítja, hogy a meghibásodás oka a Vevő és/vagy teljesítési segédje magatartására vezethető vissza, ideértve az ok-okozati összefüggés bizonyítását is. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés, annak mellékletei, illetve a Dokumentáció ezzel ellentétes rendelkezései semmisnek tekintendők. Felek a félreértések elkerülése érdekében rögzítik, hogy a Vevő részéről a jelen Szerződésben foglaltaknak megfelelően végrehajtandó feladatok (pl. tesztelések, átadás-átvételek, etc.), sem az Eladó jótállási időbe kötelezettségeit, sem pedig a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket Vevő reklamációs jogát nem tudja rendeltetésszerűen használnikorlátozzák. 12.2. A jótállási idő kezdete az egyes Automaták vonatkozásában az adott Automata vonatkozásában az Üzembe Helyezési Teljesítésigazolás kiállításának napja; a terméknek vagy jótállási idő vége az adott Automatára kiállított Üzembe Helyezési Teljesítésigazolás kiállításának napjától számított …….., azaz ……….. hónap14 (a termék részének kicserélése továbbiakban: „Alap Jótállás”). Amennyiben az Alap Jótállás nem éri el a 48 (kijavításanegyvennyolc) esetén hónapot, az alábbiak szerinti, „kiterjesztett jótállású” (a kicserélt továbbiakban: „Kiterjesztett Jótállás”) részegységekre, alkatrészekre a jótállási idő ebben az esetben is 48 (kijavítottnegyvennyolc) termékre hónap: • Bankjegykezelő (termékrészre)1. sz. mellékletben leírt egység, valamint kivéve a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikbankjegytároló kazetta) a K&B Automaták esetében; • Érmekezelő (1. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek sz. mellékletben leírt egység, kivéve az érmetároló kazetták, és töltődő-ürülő érmetárak) a Szolgáltatót terhelikK&B Automaták esetében; • POS terminál (1. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogsz. mellékletben leírt egység) minden Automata esetében; • Érintőképernyő (1. sz. mellékletben leírt egység) minden Automata esetében; • Nyomtatók (1. sz. mellékletben leírt egységek) minden Automata esetében. Felek rögzítik, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági amennyiben Vevő az Automaták Telepítésére és Üzembe Helyezésére a 4.1. pont szerinti 3 (három) hónapos időtartamon belül nem kerül sor, akkor az Automaták és a kiterjesztett jótállású részegységek, alkatrészek jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsenideje a 4.1. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok pont szerinti 3 (három) hónap elteltétől az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.adott Automata Üzembe Helyezési Teljesítésigazolása kiállítása napjáig

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Szerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles 8.1 A CU IMPEX-et egyes termékeire az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően(„Korm. rendelet”) alapján jótállási kötelezettség terheli abban az esetben, ha azokat fogyasztó részére értékesíti. Tartós fogyasztási cikknek minősülnek a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó mellékletében felsorolt termékek, amelyekre a jogszabály 1 (egy) éves kötelező jótállási időtartalmat ír elő. 8.2 A fentieken túl a CU IMPEX egyes termékek tekintetében termékekre vállalhat a gyártó Ptk. alapján jótállást, de az csak akkor érvényes, ha a jótállás tényét és időtartamát az adott termék vonatkozásában írásban kifejezetten a Vevő tudomására hozza. 8.3 A termék gyártója is vállalhat (további) jótállást, amiről a CU IMPEX a Vevőt igyekszik tájékoztatni. 8.4 Az alábbi szabályok a CU IMPEX által biztosított és kötelezően vagy önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. jótállásra egyaránt alkalmazandók: 8.4.1 A jótállás kezdő időpontja időtartama (a termék Fogyasztónak jótállási idő) a tényleges teljesítéssel, tehát a terméknek a Vevő részére történő átadásának a napjaátadásával, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató CU IMPEX vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. . 8.4.2 Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Vevő részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - hibát: (a) szakszerűtlen üzembe helyezés helyezés; (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető visszab) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - ; (c) helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - ; (d) xxxxx xxx, természeti csapás okozta. . 8.5 Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban Vevő: (a) Elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak CU IMPEX- nek a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Vevőnek okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy . (b) Ha a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató CU IMPEX a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vevő érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Vevőnek a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Vevő – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató CU IMPEX költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstőlSzerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ha a Vevő a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított 3 (három) munkanapon belül érvényesít csereigényt, a CU IMPEX köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Vevő által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vevő érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. . 8.6 A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. 8.7 A jótállás idő jogvesztő jellegű, így az semmilyen esetben sem hosszabbodhat meg (pl. Nem számít bele a jótállási időbe szervizben töltött idővel vagy azon idővel sem, amikor a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket Vevő nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. tudja 8.8 A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót CU IMPEX-et terhelik. Xxxxxxxxxx . 8.9 CU IMPEX jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. 8.10 A Vevőt azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya kizárólag az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. Ilyen tartós fogyasztási cikknek minősülnek a napszemüvegek bruttó 10.000 Ft eladási ár felett. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - év, • 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek fogyasztónak minősülő Vásárlónak történő átadásának a napja. Szolgáltató Az Eladó jótállási kötelezettsége alól csak abban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben hiba oka a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniteljesítés után keletkezett. A jótállás kezdő időpontja jótállási jogokat kizárólag a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszifogyasztónak minősülő Vásárló érvényesíthet. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést az Eladó, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) vagy üzemben tartás (rendszeres karbantartás elmulasztása) okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóVásárló: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetigényelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak az Eladónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Vásárlónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató az Eladó a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló Felhasználó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Felhasználónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Vásárló – választása szerint – a az ellenszolgáltatásként kifizetett vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatjaleszállítását, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A fogyasztónak minősülő Vásárló és az Eladó közötti ingó dolognak minősülő áru adásvételére irányuló szerződés esetén a Vásárló a jótállási jogai gyakorlása keretében a hibát az Eladó költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt. (Ptk. 6:159.§ (2a)bekezdése). Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az Eladó nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Felhasználó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót igazolható módon írásban tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a kicserélés várható időtartamáról. Amennyiben a javítás során az Eladó megállapítja, hogy a termék nem javítható, a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában köteles a hibás terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Amennyiben a termék kicserélésére nincs lehetőség, az Eladó köteles a jótállási jegyen, ennek hiányában a vételár megfizetését igazoló bizonylaton szereplő összeget nyolc (8) napon belül visszafizetni a Vásárlónak. Amennyiben a termék kijavítása a javításra átvételt követő 30. napon nem történik meg, az Eladó köteles a terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Amennyiben a kicserélésre nincs lehetőség, abban az esetben köteles a vételárat nyolc (8) napon belül visszafizetni a jótállási jegyen, ennek hiányában a vételár megfizetését igazoló bizonylat alapján a Vásárló részére. Amennyiben a jótállási időtartam alatt a megvásárolt, a kötelező jótállás alá tartozó termék három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában - Eladó köteles a hibás terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Amennyiben a kicserélésre nincs lehetőség, a Vásárló által bemutatott jótállási jegyen, ennek hiányában a vásárlást igazoló bizonylaton szereplő vételárat nyolc (8) napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállási időbe jótállás időtartama meghosszabbodik a kijavítási időnek javításra átadás napjától kezdve azzal az a részeidővel, amely alatt a Fogyasztó fogyasztó a terméket fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem tudja rendeltetésszerűen használnihasználhatta. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetőek. Eladó a rendelet előírásainak megfelelően a jótállási jegyet elektronikus úton, illetve tartós adathordozón is átadhatja a fogyasztó részére legkésőbb a termék átadását követő napon. Jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot- az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal is érvényesíthetőek. Vásárló a jótállási igényét a vállalkozásnál székhelyén, bármelyik szaküzletében bejelentheti. érvényesítheti. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót az Eladót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg Vásárlót megilleti az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve valamint termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót Amennyiben egy adott hiba miatt egyszer sikerrel érvényesítette a jótállásból fakadó jogok Vásárló a hibás teljesítésből eredő igényét (pl.: a terméket kicserélte az 5.1 Eladó) ugyanezen hiba tekintetében más jogi alapon erre már nem tarthat igényt. A jótállás tehát nem érinti a Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Vásárló békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, az 5.25. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikfeltüntettettek alapján.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/20037.1. Szállítót a szerződésszerűen leszállított Termékekre a mennyiségi átvételtől számított 12 (IX. 22.tizenkettő) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenhónap teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanPtk. A kötelező 6:171-6:173. § szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben a Termékre vagy annak bármely alkatrészére a gyártó cég, bármely alvállalkozója, beszállítója vagy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást vállal, akkor ezen Termékek/alkatrészek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. Szállító jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és a Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Felek rögzítik, hogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az alábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás időtartama alapján, mint amelyeket a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőPtk. a kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. 7.2. Felek rögzítik, hogy amennyiben a jótállási időszak alatt a hibás Termékek aránya a leszállított Termékek 5%-át, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladólegalább a 2 (kettő) darabot eléri (sorozathiba), de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja Szállító – a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – Megrendelő kizárólagos választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetköteles valamennyi, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmetáltala már leszállított Terméket saját költségén kicserélni. 7.3. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Szállító kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során jótállási időszak folyamán felmerülő minden, a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele teljesítésére visszavezethető, a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részekörbe tartozó hiba, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnihiányosság kiküszöbölését saját költségére és kockázatára teljesíti. A jótállási igény érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Szállítót terheli. 7.4. Amennyiben a Xxxxxx a jótállási időszak alatt meghibásodik, Megrendelő kapcsolattartója erről értesíteni köteles a Szállító kapcsolattartóját. Szállító köteles a hiba kiküszöbölését célzó intézkedéseit a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Szállító telephelyén), és azt a Felek által írásban rögzített határidőn belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított Termék visszaszállítását is a Megrendelő által megjelölt helyre). 7.5. Felek rögzítik, hogy a jótállási idő a terméknek javítás időtartamával meghosszabbodik, a cserélt Xxxxxx – vagy alkatrész – vonatkozásában újrakezdődik. 7.6. Amennyiben a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén Szállító a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)jelen pontban előírtak szerinti határidőn belül nem hárítja el a hibát, valamint Megrendelő jogosult a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogjavítást/cserét saját maga elvégezni, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági vagy más, harmadik személlyel elvégeztetni Szállító költségére és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikkockázatára.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles A fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, (a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantovábbiakban: „kormányrendelet”) tartalmaz előírásokat. A kormányrendelet (tárgyi) hatálya kizárólag az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés (azaz vállalkozás és fogyasztónak minősülő Vásárló) keretében értékesített és a kormányrendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három 1 év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak fogyasztónak minősülő Vásárlónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató az Eladó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá körébe a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó fogyasztónak minősülő Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: fogyasztónak minősülő Vásárló - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak az Eladónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak fogyasztónak minősülő Vásárlónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó fogyasztónak minősülő Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó fogyasztónak minősülő Vásárló érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót az Eladót terhelik. Xxxxxxxxxx A fogyasztónak minősülő Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás 11.1. Jótállás esetén annak időtartama alatt a Szolgáltató a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. A jótállás a Felhasználónak jogszabályból eredő (így például a kellékszavatosságra vonatkozó) jogait nem érinti, a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik. A Szolgáltató mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés esetén után keletkezett. 11.2. Szolgáltató jótállásra köteles felhívja ebben a körben a Vásárló figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. 11.3. Fogyasztóval kötött szerződés keretében eladott, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően1. számú mellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre (pl. műszaki cikkek, szerszámok, gépek stb.) és alkatrészeikre – amelyek vásárlási értéke a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A 10.000.-Ft-ot meghaladja – jótállási kötelezettség terjed ki, és a kötelező jótállás időtartama a alá tartozó termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnihány év jótállás jár. A jótállási idő a terméknek termék árától függően 1 év, 2 év vagy 3 év lehet. - Ha a kötelező jótállás alá eső termék részének kicserélése (kijavítása) ára 10 000 Ft – 100 000 Ft közé esik, 1 év jótállás vonatkozik a termékre. - Ha a kötelező jótállás alá eső termék ára 100 001 Ft – 250 000 Ft közé esik, 2 év jótállás vonatkozik a termékre. - Ha a kötelező jótállás alá eső termék ára a 250 000 Ft-ot meghaladja, 3 év jótállás vonatkozik a termékre. Az ezen esetkörbe nem tartozó Termékek esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikaz Eladó jótállást nem vállal. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek igény a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az jótállási határidőben érvényesíthető, a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikhatáridő elmulasztása jogvesztéssel jár.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló jótállással kapcsolatban a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott és a rendelet 1. mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkekre terjed ki. A jótállási kötelezettség teljesítése azt a vállalkozást terheli, amelyet a fogyasztóval kötött szerződés a szerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtására kötelez. A jótállásból eredő jogokat a fogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti, feltéve, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerint fogyasztónak minősül. A kormányrendelet 1. mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - időtartama a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - év, b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - év, c) 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja jótállási határidő a termék Fogyasztónak fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadásának a napja, átadása vagy - ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vállalkozás vagy annak megbízottja végzivégzi -, az üzembe helyezés napjanapjával kezdődik. Szolgáltató Ha a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor fogyasztó a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha fogyasztási cikket az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javíthatóátadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni jótállási határidő kezdő időpontja a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyefogyasztási cikk átadásának napja. A kijavítást vagy kicserélést – fogyasztási cikk kijavítása esetén a termék tulajdonságaira és jótállás időtartama meghosszabbodik a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek javításra átadás napjától kezdve azzal az a részeidővel, amely alatt a Fogyasztó fogyasztó a terméket fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetés-szerűen nem tudja rendeltetésszerűen használnihasználhatta. A határidők elmulasztása a jótállásból eredő jogok elvesztését eredményezi. A jótállásból eredő jogok jótállási jeggyel érvényesíthetőek, amelynek nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása. A jótállási idő jegyet a terméknek vállalkozás köteles a fogyasztó rendelkezésére bocsátani, ennek elmaradása vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) jótállási jegy a szabálytalan kiállítása nem érinti a jótállás érvényességét. A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Jótállás esetén a kicserélt fogyasztó a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. §-a szerinti szavatossági jogokat érvényesítheti (kijavított) termékre (termékrészreld. részletesen a 6.1. pontban), valamint . A fogyasztó a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikiránti igényt érvényesítheti a vállalkozásnál vagy közvetlenül a javítószolgálatnál. A fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni, ha - a rendeletben meghatározott jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek időtartam alatt a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogfogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során megállapítja, hogy ugyanazon a fogyasztási cikk nem javítható, vagy - a rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik és a fogyasztó nem igényli a vételár arányos leszállítását, továbbá nem kívánja a fogyasztási cikket a vállalkozás költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, vagy - a kijavítási igény vállalkozás részére való közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor a fogyasztási cikk kijavítására. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat a határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a vállalkozás nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, ha a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. Ugyanazon hiba miatt a Felhasználó kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót nem érvényesíthet, egyébként viszont a Felhasználót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 6.1. és az 5.2a 6.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 1 contract

Samples: Vásárlási Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Tervező az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003általa a Megrendelő számára átadott, végleges engedélyezési tervdokumentációkra a kivitelezés befejezéséig a Ptk. (IX6:171-6:173 §-ai szerinti jótállást vállal. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenTervező jótállási kötelezettsége fennáll nem csak a közreműködők, hanem egyéb a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanSzerződés szerinti teljesítésben közreműködő személyek által elvégzett munkákra is. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérősikeres átadás-átvételi eljárás jegyzőkönyvében meghatározott dátumától számítva kezdődik. Azok a jótállási követelések, de 100 000 forintot meg amelyeket a jótállási idő alatt bejelentettek, érvényben maradnak a jótállási idő letelte után is mindaddig, míg azokat ki nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladóelégítik. Amennyiben Tervező legalább kétszeri felszólítás ellenére sem végzi el az átadás-átvétel során feljegyzett vagy a jótállási időszakban felmerült hibák, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három évhiányosságok kijavítását, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá Megrendelő jogosult a hiba, ha annak oka hiányosság felszámolásáról – szakszerűen - gondoskodni. Megrendelő az így felmerülő költségeket a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett felTervezőnek kiszámlázza. Ilyen esetben úgy kell tekinteni, így példáulhogy a Tervező hozzájárulását adta a szakszerű hiba megszüntetéséhez és a Szerződés, jótállásra vonatkozó rendelkezései hatályban maradnak. Jótállási kötelezettség alapján Tervező vállalja, hogy hibás teljesítés esetén szavatossági jellegű kötelezettséget vállal. Ennek megfelelően Tervező elsődlegesen a hibás szolgáltatás kijavítását vagy kicserélését vállalja. Ha a hibás szolgáltatás kijavítása vagy kicserélése lehetetlen vagy ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban Megrendelőnek választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezneösszehasonlítva, figyelembe véve a termék szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény kellékszavatossági jog teljesítésével a Fogyasztónak jogosultnak okozott érdeksérelmetérdeksérelmet – aránytalan többletköltséget eredményezne, úgy Tervező köteles az ellenszolgáltatás (értsd: 5.2. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása pont szerint – a vételár Teljes Tervező Díj) arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyerészének leszállítására. A kijavítást vagy kicserélést – terv hibája miatt mindaddig érvényesíthetőek a termék tulajdonságaira és szerződésszegésből fakadó jogok, amíg a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba terv alapján kivitelezett szolgáltatás tervhibával összefüggő hibás teljesítése miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikgyakorolhatóak.

Appears in 1 contract

Samples: Tervezési Szerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre Eladó a Szerződés alapján a leszállításra kerülő Árura a leszállítást követően (gyártói) jótállást vállal a Ptk. 6:171-6:173. §-ai, illetve a vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003mindenkor hatályos jogszabályok szerint. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenA jótállási idő a pumpa vonatkozásában a Szerződés időbeli hatálya, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantöbbi alkatrész vonatkozásában 1 (egy) év. A kötelező jótállás időtartama jótállási jogokat a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésreVevő érvényesítheti. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket Vevő az Árut nem tudja rendeltetésszerűen használni. Az Eladó a Vevő kifogásáról jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti: a Vevő nevét, címét, az eszköz megnevezését, vételárát, a szállítás időpontját, a hiba bejelentésének időpontját, a hiba leírását, a Vevő által érvényesíteni kívánt igényt, a kifogás rendezésének módját. A jegyzőkönyv másolatát a Vevőnek át kell adni. Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Javításra az Árut elismervény ellenében kell átvenni. Az elismervényen fel kell tüntetni a Vevő nevét és címét, az Áru azonosításához szükséges adatokat, az Áru átvételének idejét, és azt az időpontot, amikor a Vevő a kijavított Árut átveheti. A kijavítás során az Áruba csak új alkatrész kerülhet beépítésre. A jótállási idő a terméknek vagy kijavítás időtartamával meghosszabbodik. A javítás időtartamára az Eladó cserekészüléket kell, hogy adjon. Amennyiben az Áru a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)szállítástól számított három napon belül hibásodik meg, valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikaz Eladó az Áru kicserélésére köteles. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek késedelmes vagy hibás teljesítése a Szolgáltatót terhelikSzerződésben meghatározottak szerinti kötbér felelősséget váltja ki, az alkalmazni rendelt kötbér a jelen Szerződés 8. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg pontja szerint alakul. Az Eladó köteles a termékek javítására és karbantartására kiképzett szervizmérnököt biztosítani a Szerződődés teljes időtartama alatt. Vevő köteles a jótállás ideje alatt az általa észlelt, jótállási kötelezettség körébe tartozó hibát haladéktalanul bejelenteni az Eladónak a jog9.5. pontban meghatározottak szerint. Amennyiben e kötelezettségét a Vevő elmulasztja vagy késedelmesen teszi meg, akkor az ebből eredő károkat ő viseli. A Szerviz neve: címe: munkaidőben elérhető telefonszáma munkaidőn túl, hétvégén és ünnepnapokon elérhető telefonszáma: . Eladó teljes körű jótállást vállal Vevővel szemben az általa az Áruval együtt leszállításra kerülő tartozékok felhasználhatóságáért. Eladó kijelenti és teljes körű felelősséget vállal azért, hogy ugyanazon a Vevő a leszállított tartozékokat a Szerződés alapján jogosult az Áru működtetése során felhasználni, és a Vevő általi használatát harmadik személyek joga semmilyen formában sem akadályozza. A jótállás ideje alatt az elvégzett munka tekintetében az Eladó díj- és/vagy költségigényt (például kiszállási díj, szállítási díj, munkadíj, kilométerdíj, stb.) Vevővel szemben nem támaszthat. Eladó szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely a leszállított Áru használatát akadályozza vagy korlátozza. Eladó köteles minden hibás anyag felhasználásából vagy bizonyítottan hibás munkavégzésből eredő kár elhárítására, továbbá a helyreállításra az adott szolgáltatás teljesítésétől számított 12 (tizenkettő) hónapon belül. Köteles továbbá saját költségére - választása szerint - az ebből eredő hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót elhárítására vagy a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikmeghibásodott alkatrész kicserélésére.

Appears in 1 contract

Samples: Purchase Agreement

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles 11.1. Vállalkozó az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003általa elvégzett munkáért – a sikeres átadás-átvételi eljárás követő naptól számítva – 24 (azaz huszonnégy) hónapos jótállást vállal. 11.2. (IXVállalkozó jótállási kötelezettsége fennáll az – általa bevont – alvállalkozók illetve szerződés teljesítésében közreműködő egyéb személyek által elvégzett munkára és az általuk beépített anyagokra is. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanSZERZŐDÉSTERVEZET 7427/2017 11.3. A kötelező jótállás időtartama jótállási időn belül Vállalkozó köteles a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja jótállási igényeket saját költségén teljesíteni. Vállalkozó a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó Megrendelő által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjaírásban – akár faxon, vagy ha az üzembe helyezést e-mailen – megküldött jótállási igény teljesítését köteles a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjajótállási igény megküldését követő 5 munkanapon belül megkezdeni és folyamatos munkavégzéssel teljesíteni. 11.4. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott Jogos jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az esetén a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és idő meghosszabbodik a jótállási igény teljesítésével bejelentésétől (megküldés) annak teljesítéséig. Amennyiben a Fogyasztónak okozott érdeksérelmetjótállási igény teljesítését követően a 11.1. - ha megállapításra kerülpontban meghatározott határidőig kevesebb, mint 30 nap van hátra, abban az esetben a jótállás időtartama, az igénnyel érintett tevékenységre, munkarészre a jótállási igény teljesítését követő 30 nap. Vállalkozó ebben az esetben köteles az érintett tevékenységet illetve munkarészt – jegyzőkönyvben – szabatosan körülhatárolni, és rögzíteni a jótállási kötelezettsége részbeni meghosszabbodását. 11.5. Amennyiben Vállalkozó a 11.3 pontban meghatározott időn belül nem kezdi meg a jótállási igény teljesítését vagy a lehető legrövidebb időn belül nem gondoskodik annak teljesítéséről, a Megrendelő jogosult – hibás teljesítési kötbér érvényesítése mellett – a Vállalkozó kockázatára és költségére a jótállási igényét harmadik személlyel teljesíttetni, anélkül, hogy a termék nem javíthatóVállalkozóval szembeni bármely más, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnijelen szerződésből eredő joga sérelmet szenvedne. 11.6. A jótállási idő – valamennyi munkarészre, tevékenységre – leteltekor a terméknek vagy Felek közösen aláírt jegyzőkönyvben rögzítik a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén jótállási időszak igénymentes lezárását. E jegyzőkönyv tanúsítja a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikszerződés maradéktalan teljesítését. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban idő nem illeti meg az a jogzárható le addig, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és amíg bejelentett jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikigény van folyamatban.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három 1 év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek Felhasználónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató végezte, akkor a fogyasztási cikk üzembe helyezésének időpontja. Szolgáltató A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnimellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxxelemi kár, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 7.1 és az 5.2a 7.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. Felhasználó jótállási igényét a. az Áruház „Hibabejelentés” menüpontja alatt jelentheti be; a menüponton belül megjelenik egy űrlap, melynek kitöltésével és Szolgáltatónak való elküldésével jelentheti be jótállási igényeit; vagy b. Felhasználó ilyen jellegű igényét a jótállási jegyen feltüntetett, Szolgáltató által megadott címen is érvényesítheti. A Felhasználó köteles gondoskodni a bútor Szolgáltatóhoz vagy a Szolgáltató által feltüntetett címre való eljuttatásáról, így ennek megfelelően a szállítás költségéről is. Szolgáltató a jótállási jegy és számla vagy annak másolata bemutatása ellenében tud eleget tenni jótállási kötelezettségének. A 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható termék esetén – ha az a helyszínen nem javítható – az el- és visszaszállításról a Szolgáltató gondoskodik. A falra szerelhető elemek leszakadása esetén a keletkezett károkért Szolgáltató felelősséget nem vállal. A jelen alfejezet szerinti rendelkezések kizárólag a fogyasztónak minősülő Felhasználók esetében érvényesülnek.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/20037.1. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenSzállítót a szerződésszerűen leszállított Termékekre a mennyiségi átvételtől számított 12 hónap4 teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanPtk. A kötelező jótállás időtartama 6:171-6:173. § szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében Termékre vagy annak bármely alkatrészére a gyártó által biztosított cég, bármely alvállalkozója, beszállítója vagy közreműködője a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb jótállást vállal, akkor ezen Termékek/alkatrészek tekintetében ezen jótállási idő az irányadó. Szállító jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, beszállítókkal, és önként vállalt jótállást biztosíta Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Felek rögzítik, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzihogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az üzembe helyezés napjaalábbi pontok szerinti eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. Szolgáltató a termékhez mellékelt kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. 7.2. Felek rögzítik, hogy amennyiben a jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor időszak alatt a Fogyasztó hibás Termékek aránya a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, leszállított Termékek 1…..%-át vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba 10 darabnál kisebb szállítási mennyiség esetén a Fogyasztó: - elsősorban 2 darabot eléri (sorozathiba), Szállító a Megrendelő kizárólagos választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetköteles valamennyi, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmetáltala már leszállított Terméket saját költségén kicserélni. 7.3. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Szállító kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során jótállási időszak folyamán felmerülő minden, a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele teljesítésére visszavezethető, a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részekörbe tartozó hiba, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnihiányosság kiküszöbölését saját költségére és kockázatára teljesíti. A jótállási igény érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség a Szállítót terheli. 7.4. Amennyiben a Xxxxxx a jótállási időszak alatt meghibásodik, Megrendelő kapcsolattartója erről értesíteni köteles a Szállító kapcsolattartóját. Szállító köteles a hiba kiküszöbölését célzó intézkedéseit a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Szállító telephelyén), és azt a Felek által írásban rögzített határidőn belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított Termék visszaszállítását is a Megrendelő által megjelölt helyre). A Felek rögzítik, hogy a Termékek jótállás keretében történő cseréjét legkésőbb a hiba bejelentésétől számított 15 napon belül el kell végeznie a Szállítónak. 7.5. Felek rögzítik, hogy a jótállási idő a terméknek javítás időtartamával meghosszabbodik, a cserélt Xxxxxx – vagy alkatrész – vonatkozásában újrakezdődik. 7.6. Amennyiben a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén Szállító a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)jelen pontban előírtak szerinti határidőn belül nem hárítja el a hibát, valamint Megrendelő jogosult a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogjavítást/cserét saját maga elvégezni, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági vagy más, harmadik személlyel elvégeztetni Szállító költségére és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikkockázatára.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentumok

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Vállalkozót a szerződésszerűen elvégzett Munkára vonatkozóan az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003– 1.5. pont szerinti dokumentummal – igazolt szerződésszerű vállalkozói teljesítéstől számított …10 ( ) teljes körű, a Ptk. 6:171-6:173 § -ai szerinti jótállási kötelezettség terheli. Amennyiben bármely, a Munka elvégzése során beépített alkatrészre, illetve anyagra (alkatrész és anyag a jelen pontban a továbbiakban együtt: termék) a gyártó, beszállító, alvállalkozó vagy más közreműködő a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb és / vagy Megrendelőre kedvezőbb tartalmú jótállást vállal, akkor ezen termékek tekintetében utóbbi jótállási terjedelem és / vagy jótállás időtartama az irányadó. (IX. 22Vállalkozó köteles legkésőbb a jótállási időszak kezdetének napjáig ezen termékekre kiállított garancialeveleket a Megrendelő részére átadni.) KormA jótállási időszak kezdő napja a jelen Szerződés 1.5. rendelet rendelkezésének megfelelőenpontja szerinti teljesítésigazolás kelte. Felek rögzítik, hogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az alábbiakban meghatározott eltérésekkel – ugyanazokat a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanjogokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. A kötelező jótállás időtartama a kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. Amennyiben a jelen Szerződés alapján elkészített Munka, illetve az annak elvégzése során beépítésre, vagy felhasználásra került termék árától függ: - 10 000 forintot elérőa garanciális időszak alatt meghibásodik, Vállalkozó köteles a javítást – saját költségére – a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladólegkésőbb … 11 belül megkezdeni (akár helyszínen, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három évakár a Vállalkozó telephelyén), melynek kezdő időpontja és azt legfeljebb … 12 belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított termék visszaszállítását is a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó Megrendelő által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnimegjelölt helyre). A jótállási idő időtartam a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.javítás

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan11.1. A kötelező Szerződés teljesítése során végzett munkáknak meg kell felelniük a hatályos jogszabályokban szereplő szabványoknak és a műszaki előírásoknak. Vállalkozót szavatossági és 36 hónap (3 év) időtartamra teljeskörű (beépített anyagokra is kiterjedő) jótállási kötelezettség terheli az általa elvégzett munkák, valamint a felhasznált anyagok vonatkozásában. A szavatosság és a jótállás időtartama kérdésében a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőtovábbiakban a mindenkor hatályos, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladóvonatkozó jogszabályok az irányadóak. Vállalkozó feltételen szavatosságot és jótállást vállal arra nézve, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három hogy a jelen szerződés során tett nyilatkozatai a valóságnak megfelelnek és igazak a szerződéskötés időpontjában is. 11.2. Vállalkozó a műszaki átadás-átvételi eljárás során átvett munkákra 36 hónap (3 év) jótállást vállal az átadás-átvétel napjától számítva. 11.3. Vállalkozó szavatolja, melynek kezdő időpontja hogy a termék Önnek történő átadásának munkák során felhasznált anyagok mentesek mindenfajta tervezési, anyagbeli és kivitelezési hibától vagy olyan hibáktól, melyek a napjaVállalkozó cselekedetéből, vagy mulasztásából erednek. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében A munkák során felhasznált termékekre a gyártó által biztosított vállalt jótállási idő, de legalább 36 hónap jótállás érvényes (jótállási jegyek). A kicserélt termékekre - azok átvételét követően - a jótállási időszak újból kezdődik. 11.4. Megrendelő az esetlegesen felmerülő szavatossági és önként vállalt jótállást biztosítjótállási igények érvényesítése céljából, a jótállás időtartama alatt, évente egy alkalommal, utó-felülvizsgálati eljárást folytat le, melynek időpontját az eljárást megelőzően legalább 15 nappal kitűzi, értesítve az összes érintett személyt, illetve szervezetet. 11.5. Amennyiben a jótállás időtartama minden esetben alatt hiba fordul elő, azt Vállalkozó köteles a Megrendelő írásbeli felszólítását követően a felszólításban megjelölt határidőben díjmentesen kijavítani, illetőleg a hibás termék mellett feltüntetésre kerülcseréjéről térítésmentesen gondoskodni. Amennyiben a jótállás időtartama alatt üzemeltetést akadályozó hiba merül fel, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnia hiba kijavítása iránt a Vállalkozó 3 munkanapon belül intézkedni köteles. 11.6. A jótállás kezdő időpontja alapján teljesített valamennyi kifizetés a termék Fogyasztónak történő átadásának jótállás összegét automatikusan csökkenti. A jótállás a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és megnyitása napjától kezdődően a jótállási igény teljesítésével időtartam lejártát követő 60. napig érvényes. 11.7. Megrendelő köteles írásban haladéktalanul értesíteni a Fogyasztónak okozott érdeksérelmetVállalkozót a jótállási idő során felmerülő bármilyen kárigényről. - ha megállapításra kerülVállalkozó tudomásul veszi, hogy a termék jótállási időszak alatt bejelentett jogos követelések a jótállási időszak lejárta után is érvényesíthetők. 11.8. Amennyiben Vállalkozó az értesítést követően nem javíthatóteljesíti a jótállási, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélniszavatossági kötelezettségeit, vagy úgy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha Megrendelő eljárhat a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni reklamáció megoldása érdekében a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyeVállalkozó kockázatára és költségére. 11.9. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belüljótállás nem terjed ki elemi csapás, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arraszándékos rongálás, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részeemberi mulasztás, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igénytilletéktelen beavatkozás, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerremás szakszerűtlen kezelés, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikműködtetés, beavatkozás, nem rendeltetésszerű használat által okozott károk helyreállítására.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Jótállás. Milyen esetben élhet Felhasználó a jótállási jogával? Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenalapján a webshopot üzemeltető vállalkozás jótállásra köteles, amennyiben a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanfelhasználó fogyasztónak minősül. • Felhasználót milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján? A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - időtartama: a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - év, b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - év, c) 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja . E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár A jótállási határidő a termék Önnek fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjaátadása, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Amennyiben a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja. Szolgáltató A fogyasztó a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – kijavítás iránti igényét választása szerint a Szolgáltató székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. Jótállási igénye alapján a jogosult választása szerint 1. 1. i. kijavítást vagy kicserélést követelhetigényelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a kötelezettnek - másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény jog teljesítésével a Fogyasztónak jogosultnak okozott érdeksérelmet; vagy ii. - ha megállapításra kerülaz ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnihibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - szerződéstől elállhat, ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve (...) nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak jogosultnak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Törekedni kell a 15 napra A kijavítást vagy kicserélést – fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 9/2014. (IV. 29.) NGM rendelet 5. §-a alapján a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt 15 napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a 15 napot meghaladja, akkor a Szolgáltató a fogyasztót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A kijavítás tájékoztatás a fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén, elektronikus úton vagy a fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas más módon történik. Ha kiderül, hogy nem javítható a termék Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésreSzolgáltató részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában a Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket 8 napon belül kicserélni. Nem számít bele Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles a vételárat 8 napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. Ha negyedszer is elromlik a termék Ha a jótállási időbe időtartam alatt a fogyasztási cikk 3 alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – ha a fogyasztó nem igényli a vételár arányos leszállítását, és a fogyasztó nem kívánja a fogyasztási cikket a vállalkozás költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, a Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket 8 napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles a vételárat 8 napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. Ha nem sikerül 30 napon belül kijavítani Ha a fogyasztási cikk kijavításra a kijavítási időnek az igény Szolgáltató részére való közlésétől számított 30. napig nem kerül sor, – a részefogyasztó eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő 8 napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, amely alatt a Fogyasztó Szolgáltató köteles a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő vételárat a terméknek vagy harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő 8 napon belül a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikfogyasztó részére visszatéríteni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Vállalkozót a szerződésszerűen elvégzett Munkára teljes körű, a Ptk. 6:171-6:173. §-ai szerinti jótállási kötelezettség terheli, a jelen Szerződésben meghatározott feltételekkel. Vállalkozót a jótállási kötelezettség a Berendezés Megrendelő általi üzembe helyezésének időpontjától (azaz az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003üzembe helyezési jegyzőkönyv keltétől) számított … ( ) hónap időtartam lejártáig, de legfeljebb az – 1.6. pont szerinti dokumentummal – igazolt vállalkozói teljesítéstől számított … (IX. 22……….) Kormhónap időtartamban terheli. rendelet rendelkezésének megfelelőenAmennyiben bármely beépített alkatrészre a gyártó, beszállító, alvállalkozó vagy más közreműködő a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb és / vagy Megrendelőre kedvezőbb tartalmú jótállást vállal, akkor ezen alkatrészek tekintetében utóbbi jótállási terjedelem és / vagy jótállás időtartam az irányadó. Vállalkozó köteles legkésőbb a jótállási időszak kezdetének napjáig ezen alkatrészekre kiállított garancialeveleket a Megrendelő részére átadni. Felek rögzítik, hogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az alábbiakban meghatározott eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. a kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. Amennyiben a jelen Szerződés alapján elvégzett Munka a jótállási időszak alatt meghibásodik, Vállalkozó köteles a javítást – saját költségére – a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb…5 belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Vállalkozó telephelyén), és azt legfeljebb … 6 belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított termék visszaszállítását is a Megrendelő által megjelölt helyre). A jótállási időtartam a javítás idejével meghosszabbodik, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóancserélt alkatrészek vonatkozásában újrakezdődik. A kötelező jótállás időtartama Felek a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőfélreértések elkerülése érdekében rögzítik, de 100 000 forintot meg hogy sem a jelen Szerződésben, sem az egyébként meghatározott orvoslási határidők nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja érintik a termék Önnek történő átadásának Megrendelőnek azt a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerüljogát, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy hibás teljesítés miatti igényeit a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15meghibásodás bekövetkeztének időpontjától számítva érvényesítse. napjánVállalkozó jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, a javítás várható időtartamáról - ha Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Amennyiben határidőn belül a termék 30 napon belül Vállalkozó nem javítható, akkor kezdi meg a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni hibajavítást vagy nem hárítja el a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belülhibát, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenniMegrendelő jogosult a javítást a Vállalkozó terhére más, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikharmadik személlyel elvégeztetni.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Keretszerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet tartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya alá nem tartozó egyes termékek csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosítkötelező jótállás 1 év, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak a Vásárlónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. A Szolgáltató jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a termékhez mellékelt hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor jogokat kizárólag a Fogyasztó a terméket átveszifogyasztónak minősülő Vásárló érvényesíthet. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx▪ elemi kár, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóVásárló: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az az, a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Vásárlónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Vásárlónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Szolgáltató nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó Vásárló a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx A garancia ideje alatt a rendeltetésszerű használat mellett előforduló hibák kijavítására az adott termék szakszervize vállalkozik, a szakszervizek címe minden esetben a jótállási vagy garanciajegyen esetleg a termék használati útmutatójának a végén van feltüntetve, de a megfelelő szakszerviz elérésében Szolgáltató ügyfélszolgálata készséggel áll vásárlói rendelkezésére. Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót Vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 7.1 és az 5.2a 7.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. A jótállás tehát nem érinti a Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Jótállási, szavatossági igényét az 1. pontban megjelölt elérhetőségeken keresztül terjesztheti elő. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Vásárló békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, az 9.2. pontban feltüntettettek alapján.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet tartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya alá nem tartozó egyes csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. (pl. világítástechnikai termékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen lámpatest, fényforrás) A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosítkötelező jótállás 1 év, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak a Megrendelőnek történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. A Szolgáltató jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a termékhez mellékelt hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor jogokat kizárólag a Fogyasztó a terméket átveszifogyasztónak minősülő Megrendelő érvényesíthet. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Megrendelő részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx• elemi kár, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóMegrendelő: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Megrendelőnek okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Megrendelő érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Megrendelőnek a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Megrendelő – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ha a Megrendelő a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Szolgáltató nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Megrendelő által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Megrendelő érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó Megrendelő a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx Megrendelőt azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót Megrendelőt a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 9.1 és az 5.2a 9.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. A jótállás tehát nem érinti a Megrendelő jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Megrendelő békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, a 14.1. pontban feltüntettettek alapján.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles A fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás időtartama 1 év. Az egyes termékekre vonatkozó jótállási időtartam a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniadatlapján kerül feltüntetésre. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató BLABO Vegyszer Kft. vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató A BLABO Vegyszer Kft. a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a SzolgáltatóBLABO Vegyszer Kft., vagy annak megbízottja végezte el, illetve, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-használati- kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: Fogyasztó - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak BLABO Vegyszer Kft-nek a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15BLABO Vegyszer Kft. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, vagy a hibát a Szolgáltató BLABO Vegyszer Kft. költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak BLABO Vegyszer Kft-nek törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót BLABO Vegyszer Kft-t terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 1) és az 5.2a 2). pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Vállalkozó garantálja: – Valamennyi, jelen szerződésben és annak alapját képező szerződéses okmányban meghatározott paraméter és műszaki adat elérését. – A kivitelezés során olyan anyagokat beépíteni, amelyek megfelelnek a magyar és az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenágazati szabványok minőségi előírásainak, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanvonatkozó műszaki irányelveknek és előírásoknak, a gyártói műszaki feltételeknek. A kötelező jótállás időtartama felhasznált anyagok megfelelőségének igazolására a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőhatályos jogszabályok előírásait kell alkalmazni. A minőségtanúsítással kapcsolatos, de 100 000 forintot meg esetlegesen felmerülő vizsgálatok, szakvélemények és engedélyek beszerzésének költségei a vállalkozót terhelik, amennyiben azok elő vannak írva. A megrendelőnek joga van ezeken felül is elrendelni vizsgálatokat a vállalkozó egyidejű értesítése mellett. Amennyiben a vizsgálatra nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladómegfelelés, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három évvagy minőségi hiba gyanúja miatt van szükség és ez a vizsgálat során beigazolódik, melynek kezdő időpontja ennek költségei is a termék Önnek történő átadásának vállalkozót terhelik. A vállalkozó köteles a napjavizsgálathoz szükséges körülményeket biztosítani és az elvárható együttműködést, segítséget megadni. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden Ellenkező esetben a termék mellett feltüntetésre kerülmegrendelő a kérdéses termék, amennyiben mégsemszerkezet átvételét megtagadhatja. – Az építészeti munkák szakszerű és hibátlan elvégzését, Ön a vonatkozó szabványok és előírások betartását. A teljesítés során beépítésre kerülő termékek/eszközök vonatkozásában az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniazokra vonatkozó jótállás jogosultja kizárólagosan a megrendelő. Vállalkozó jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, a szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkára is. Vállalkozónak a fent részletezett egységes jótállási kötelezettsége a szerződés teljesítésétől kezdődően 12 +………naptári hónapos időtartamra terjed ki. Vállalkozó ajánlatának megfelelően a kötelező 12 hónapon felül vállalt jótállás időtartama: ……… hónap. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjaösszesen… hónap. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulEz alól kivételt képez az, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltatójogszabály ennél hosszabb időt, vagy annak megbízottja végezte elkötelező alkalmassági időt állapít meg, illetveamely esetben ez a hosszabb határidő a jótállás időtartama. Ezen felül vállalkozó biztosítja a berendezések, ha szakipari szerkezetek műszaki előírásokban, valamint a szakszerűtlen üzembe helyezés hatályos jogszabályban előírt kötelező alkalmassági (szavatossági) idejét. Vállalkozó jótállási kötelezettsége nem terjed ki azokra a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használathibákra, amelyekről a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülvállalkozó bebizonyítja, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnihiba oka a teljesítés után keletkezett, vagy az nem a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha vállalkozónak felróható szerződésellenesen végrehajtott módosítás, rendeltetésellenes használatára vezethető vissza. A Ptk. 6:148. § rendelkezései alapján a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybevállalkozó kizárólagosan felelős minden olyan kárért, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napjánmelyet alkalmazottai, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméketalvállalkozói, vagy visszafizetni egyéb közreműködői a vételárat - ha megrendelőnek, más alvállalkozóknak, illetve harmadik személynek okoztak. Vállalkozó az általa okozott károkat köteles közvetlenül rendezni, illetve a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállaltamegrendelőt mentesíteni minden kárigény követelés alól, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyeamelyek az általa okozott károkkal kapcsolatban merültek fel. A kijavítást vagy kicserélést – vállalkozó köteles megfizetni a termék tulajdonságaira és megrendelő számára minden olyan bírságot, hatósági díjat, egyéb költséget, amelyet a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, megrendelőre a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igénytvállalkozónak, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerrealvállalkozójának, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikegyéb közreműködőinek magatartása vagy mulasztása miatt szabtak ki.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Jótállás. Hibás Az Eladót termékeire vonatkozóan a Polgári törvénykönyv és a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján jótállási kötelezettség terheli, amely azt jelenti, hogy a jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles után keletkezett, azaz a termék nem rendeltetésszerű használatára vezethető vissza. A jótállás időtartama (a jótállási idő) a tényleges teljesítéssel, tehát a terméknek az Vásárló részére történő átadásával, vagy ha az üzembe helyezést az Eladó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Tartós fogyasztási cikknek minősülnek az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22IX.22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenKormányrendelet mellékletében felsorolt termékek, melyekre a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanjogszabály egy éves kötelező jótállási időtartalmat ír elő. A kötelező jótállás időtartama rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszimellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-használati- kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx⎯ elemi kár, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóVásárló: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak Eladónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Vásárlónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató ⎯ Ha az Eladó a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak az Vásárlónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató az Eladó költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az Eladó köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó Vásárló a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót az Eladót terhelik. Xxxxxxxxxx Az Eladót jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A Vásárló azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót A Vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 7.1.1 és az 5.2. pontban a 7.1.2 pontokban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. A jótállás nem érinti a Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Vásárló Békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, a korábban feltüntettettek alapján.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles 16.1. Az RG-t termékeire vonatkozóan a Polgári törvénykönyv és a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján jótállási kötelezettség terheli, amely azt jelenti, hogy a jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba a termék nem rendeltetésszerű használatára vezethető vissza. 16.2. A jótállás időtartama (a jótállási idő) a tényleges teljesítéssel, tehát a terméknek a Vásárló részére történő átadásával, vagy ha az üzembe helyezést az RG vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Tartós fogyasztási cikknek minősülnek az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22IX.22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenKormányrendelet mellékletében felsorolt termékek, melyekre a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanjogszabály egy éves kötelező jótállási időtartalmat ír elő. A kötelező jótállás időtartama rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszimellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés zés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltatóaz RG, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési -kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóVásárló: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak az RG-nek a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Vásárlónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató sz RG a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Vásárlónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató az RG költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az RG köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak RG-nek törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó Vásárló a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. 16.3. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek az RG-t terhelik. 16.4. RG jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a Szolgáltatót terhelikhiba oka a teljesítés után keletkezett. 16.5. Xxxxxxxxxx A Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. 16.6. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót A jótállás nem érinti a jótállásból fakadó jogok Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. 16.7. Insoric jótállási jegy: A termékek mellé az 5.1 RG által kiállított jótállási jegyet mellékelünk, amely megfelel a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak. Kérjük, hogy a termék mellett található gyártói és az 5.2RG által kiállított jótállási jegyet, továbbá az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot (számla, nyugta) együtt őrizze meg. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikAz RG által kiállított jótállási jeggyel a garanciális igények (jótállás, kellékszavatosság) teljeskörűen érvényesíthetők mind a gyártó szervizpartnereken, mind a Race Garage Kft üzlet vevőszolgálatán keresztül.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya kizárólag az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. Ilyen tartós fogyasztási cikknek minősülnek a napszemüvegek bruttó 10.000 Ft eladási ár felett. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három 1 év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek fogyasztónak minősülő Vásárlónak történő átadásának a napja. Szolgáltató Az Eladó jótállási kötelezettsége alól csak abban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben hiba oka a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniteljesítés után keletkezett. A jótállás kezdő időpontja jótállási jogokat kizárólag a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszifogyasztónak minősülő Vásárló érvényesíthet. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést az Eladó, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóVásárló: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak az Eladónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Vásárlónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató az Eladó a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló Felhasználó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Felhasználónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató az Eladó költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az Eladó nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Felhasználó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó Vásárló a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetőek. Jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot- az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. Vásárló a jótállási igényét a vállalkozásnál érvényesítheti. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót az Eladót terhelik. Xxxxxxxxxx Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót Vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 4.1. és az 5.2a 4.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. A jótállás tehát nem érinti a Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Vásárló békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, az 5. pontban feltüntettettek alapján.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az 6.1 Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenszerint a Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített, 10.000 Ft vételár feletti új órákra és ékszerekre a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanfogyasztót jótállás illeti meg. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függvételártól függően: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár • 10.000 Ft -100.000 Ft közötti vételár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három 1 év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít• 100.000 Ft – 250.000 Ft közötti vételár esetén 2 év, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni• 250.000 Ft feletti vételár esetén 3 év. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak Vevőnek történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést . A termékhez a Szolgáltató mellékeli a kitöltött jótállási jegyet. A Vevő a jótállási jogát a jótállási jeggyel vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjaa számlával / nyugtával érvényesítheti. Az előbbiekben megjelölt határidőkön túl jótállási jog már nem érvényesíthető. 6.2 Szolgáltató elutasíthatja a termékhez mellékelt Vevő jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hibaigényét, ha annak a hiba oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés fel (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxxstb.), természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba továbbá ha a Vevő a vásárlást nem tudja igazolni. 6.3 A Szolgáltató által elismert, jogos jótállási igény esetén annak rendezésére a Fogyasztókövetkezők szerint kerül sor: - elsősorban – A Vevő választása szerint kijavítást vagy kicserélést követelhetcserét kérhet, kivéve, ha a választott jótállási igény kijavítás vagy csere teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak fogyasztónak okozott érdeksérelmet. A Vevő a kijavítás iránti igényét a Szolgáltatónál, illetve a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. Fogyasztónak nem minősülő Vevő a hibát a Szolgáltató költségére kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja. Ha a Szolgáltató a kijavításra vagy a kicserélésre irányuló kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Vevő érdekeit kímélve, nem tesz eleget, vagy nem tud eleget tenni, a Vevő az ellenszolgáltatás arányos leszállítását kérheti. A Vevő abban az esetben elállhat a szerződéstől, ha a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke - bizonyítottan - megszűnt. A Szolgáltató a Fogyasztónak minősülő Vevő által vásárolt terméket kicseréli, ha megállapításra kerülpedig ez nem lehetséges, a vételárat visszafizeti, ha - az első javítás során kiderül, hogy a termék nem javítható, akkor és a Fogyasztó másként nem rendelkezik; - a jótállási időtartam alatt a termék három javítás után ismét meghibásodik, és a Fogyasztó eltérően nem rendelkezik; valamint, ha a Fogyasztó nem igényli a vételár leszállítását; - a kijavításra az igény közlésétől számított 30 napig nem kerül sor. A Szolgáltató köteles azt kicserélnia cserére, vagy a vételárat visszafizetni visszafizetésre 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstőlkerít sort. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást Fogyasztó a választott jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a Szolgáltatónak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a Szolgáltató adott okot, vagy kicserélést – az áttérés egyébként indokolt volt. Ha a Fogyasztó a termék tulajdonságaira és meghibásodása miatt a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belülvásárlástól számított 3 munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arraSzolgáltató nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során meghibásodás a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. rendeltetésszerű használatot akadályozza. 6.4 Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó Vevő a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon . 6.5 Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igénytigény, illetve termékszavatossági és jótállási igényt igény egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót nem érvényesíthető, egyebekben azonban a Vevőt a jótállásból fakadó jogok az 5.1 5. és az 5.2a 6. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. 6.6 A 10.000,- Ft vételár feletti termékek esetében a jótállási feltételekről bővebben tájékoztatást a termékhez mellékelt dokumentumok tartalmaznak.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Kereskedő tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a weboldalon megrendelhető termék(ek) nem tartoznak a kötelező jótállás keretébe, figyelemmel arra, hogy a kereskedő által forgalmazott termék(ek) nem tartoznak az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22IX.22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenmellékletében felsorolt termék(ek) körébe. A kereskedő jogszabályi kötelezettségének teljesítése miatt az alábbi tájékoztatást teszi: a.) A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott és a hivatkozott jogszabály 1. mellékletben felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre jótállási kötelezettség terjed ki. A jótállási kötelezettség teljesítése azt a vállalkozást terheli, amelyet a fogyasztóval kötött szerződés a szerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtására kötelez. A jótállásból eredő jogokat a fogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti, feltéve, hogy fogyasztónak minősül. b.) Ha a gyártó a fogyasztási cikkre az e rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket vállal, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás alapján a vállalkozást megillető jogok a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés teljesítésének időpontjában átszállnak a fogyasztóra. c.) Önkénes jótállás esetén: Aki a szerződés teljesítéséért jótállást vállal, a jótállás időtartama alatt a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőszerződés megkötésekor vagy azt megelőzően rendelkezésre álló, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladókapcsolódó reklámokban foglalt feltételek szerint felel a hibás teljesítésért. Ha a jótállási nyilatkozatban foglalt feltételek a fogyasztóra nézve kevésbé kedvezőek, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három évmint a kapcsolódó reklámok szerinti feltételek, melynek kezdő időpontja akkor a termék Önnek történő átadásának jótállásra kötelezett a napja. Szolgáltató kapcsolódó reklámokban foglalt jótállásra vonatkozó feltételek szerint felel a hibás teljesítésért, kivéve, ha a szerződés megkötése előtt a kapcsolódó reklámokat a jótállási nyilatkozatban foglalt feltétellel azonos vagy hasonló tartalommal helyesbítették. d.) A jótállás időtartama az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22IX.22.) Korm. rendelet hatálya alá Rendelet rendelkezései szerint: ⮚ 10.000 Ft -ot, azaz Tízezer forint -ot elérő, de 100.000 Ft -ot, azaz Százezer forint -ot meg nem tartozó egyes termékek tekintetében haladó eladási ár esetén 1 (egy) év, ⮚ 100.000 Ft -ot, azaz Százezer forint -ot meghaladó, de 250.000 Ft -ot, azaz Kettőszázötvenezer forint-ot meg nem haladó eladási ár esetén 2 (két) év, ⮚ 250.000 Ft -ot, azaz Kettőszázötvenezer forint-ot eladási ár felett 3 (három) év. e.) Aki jótállásra köteles, a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosítjótállás időtartama alatt a jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, melynek időtartama minden esetben ha bizonyítja, hogy a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. hiba oka a teljesítés után keletkezett. f.) A jótállás kezdő időpontja jótállási határidő a termék Fogyasztónak fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadásának a napjaátadása, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjanapjával kezdődik. Szolgáltató Ha a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor fogyasztó a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés fogyasztási cikket az átadástól számított 6 (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető visszahat) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javíthatóhónapon túl helyezteti üzembe, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni jótállási határidő kezdő időpontja a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikfogyasztási cikk átadásának napja.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles 9.1 Ha a szállító által kiszállított termékek vagy nyújtott szolgáltatások hiányosságokat mutatnak, mert nem a megállapodás szerinti tulajdon- ságokkal rendelkeznek vagy a megállapodás szerinti vagy a megszokott használatra nem alkalmasak, akkor a szállító saját belátása szerint az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató érintett alkatrészeket és szolgáltatásokat az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjaelévülési határidőn belül költségmentesen kijavítja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató újból leszállítja vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulteljesíti, ha a hiányosság oka már a kockázat átszállásakor fennállt. 9.2 Az anyaghibákra vonatkozó igények 12 hónap után évülnek el. A határidő a kockázat átszállásával kezdődik (5. pont). A jótállási határidőt adott esetben 60 hónapig meg lehet hosszabbítani, ha a megrendelő a megfelelő időszakra karbantartási szerződést köt. Az érzékelők termék-specifikus kopása (üveg mérőcellák, membrános mérőcellák) nem tartoznak a szerződéses garancia körébe. 9.3 A hiba felfedezése után a megrendelő köteles a hibát a szállítóval haladéktalanul közölni. A közlés késedelméből eredő kárért a megrendelő a felelős. 9.4 Először a szállító számára mindig biztosítani kell az utólagos teljesítés lehetőségét ésszerű határidőn belül. A megrendelő ehhez a szüksé- ges időt és lehetőséget megadja a szállító számára. Ha a megrendelő ezt megtagadja, akkor a szállító mentesül a hibafelelősség alól. 9.5 Ha az utólagos teljesítés sikertelen marad, akkor a megrendelő jogosult - további kártérítési igények fenntartása mellett - a szerződéstől elállni vagy a fizetést csökkenteni. Eredménytelen ráfordítások megtérítését a meg- rendelő nem követelheti. 9.6 A megállapodás szerinti vagy a vállalt minő- ségtől való lényegtelen eltérések, a használhatóság kisebb mértékű csökkenése, természetes kopás vagy olyan károk esetén, amelyek a kockázat átruházását követően merültek fel nem megfelelő vagy figyelmetlen kezelésből, túlterhelésből, nem megfelelő üzemi anyagok használatából, hibás építési munkákból, nem megfelelő altalajból vagy különleges külső, a szerződésben nem rögzített befolyásokból valamint nem javítható szoftverhibákból erednek, nem tehető hiba miatti igénybejelentés. Ha a megrendelő vagy harmadik személy szakszerűtlen üzembe helyezés (módosításokat vagy javításokat hajt végre, akkor ezekre és az ezekből eredő következményekre vonatkozóan nem tehető hiba miatti igénybejelentés. 9.7 A szállító azokat a többletköltségeket nem viseli, különös tekintettel a szállítási, utazási, munka- és anyagköltségekre, amelyek a szállítás tárgyának a megrendelő telephelyétől vagy az eredeti céltól eltérő helyre történő utólagos szállításából erednek, kivéve, ha az üzembe helyezést áthelyezés a Szolgáltatórendeltetésszerű használatnak megfelel. 9.8 Minden esetben köteles a megrendelő minden lehetséges és ésszerű intézkedést megtenni annak érdekében, hogy az utólagos teljesítés költségei a lehető legkisebbek legyenek. A termékvisszahívásból eredő költségek viselésében a szállító csak akkor vállal részt, ha az a tényszerű és jogi körülmények alapján szükséges. A megrendelő köteles, a szállító választásának megfelelően, a hibás terméket vagy visszaküldeni, vagy annak megbízottja végezte elszemrevételezés és tesztelés céljából készenlétben tartani. 9.9 Minden egyes visszaszállítandó szállítmányhoz vagy áru visszaküldéshez a megrendelő csatolja az eredeti számlát vagy az eredeti szállítólevelet, illetveés megadja a visszaszállítás okát és a tétel számát. Minden egyes visszaküldendő szállítmányhoz csatolni kell a visszaszállítási szállítólevelet, valamint a 15.1 pont szerinti Szennyeződésmentesítési Nyilatkozatot. 9.10 A megrendelőnek a szállítóval szemben visszkereseti joga csak akkor áll fenn, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés megrendelő az ügyfelével a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető visszatörvényes jótállási kötelezettségeken túlmenő megállapodásokat nem kötött. Ezen kívül a 9.7 és a 9.8 pontok vonatkoznak, megfelelően a megrendelőnek a szállítóval szemben fennálló visszakereseti joga terjedelmére. 9.11 Fentieken kívül a 12. pont (egyéb kártérítési igények) - rendeltetésellenes használatis vonatkozik a kárigényekre. A megrendelő hibás teljesítés miatti szélesebb körű vagy egyéb, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.29. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikszabályozott igényeken túlmenő igényei, és kártérítési igénye a szállítóval vagy teljesítési segédeivel szemben kizártak.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya kizárólag az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. Ilyen tartós fogyasztási cikknek minősülnek a szemüvegek, és a napszemüvegek bruttó 10.000 Ft eladási ár felett. A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - év, • 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - év, • 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek fogyasztónak minősülő Vásárlónak történő átadásának a napja. Szolgáltató Az Eladó jótállási kötelezettsége alól csak abban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben hiba oka a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniteljesítés után keletkezett. A jótállás kezdő időpontja jótállási jogokat kizárólag a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszifogyasztónak minősülő Vásárló érvényesíthet. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Vásárló részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést az Eladó, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a FogyasztóVásárló: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetigényelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak az Eladónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak Vásárlónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató az Eladó a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Vásárló Felhasználó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak Felhasználónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó Vásárló – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató az Eladó költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A fogyasztónak minősülő Vásárló és az Eladó közötti ingó dolognak minősülő áru adásvételére irányuló szerződés esetén a Vásárló a jótállási jogai gyakorlása keretében a hibát az Eladó költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt. (Ptk. 6:159.§ (2a)bekezdése). Ha a Vásárló a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az Eladó nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó Felhasználó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót igazolható módon írásban tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a kicserélés várható időtartamáról. Amennyiben a javítás során az Eladó megállapítja, hogy a termék nem javítható, a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában köteles a hibás terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Amennyiben a termék kicserélésére nincs lehetőség, az Eladó köteles a vételár megfizetését igazoló bizonylaton szereplő összeget nyolc (8) napon belül visszafizetni a Vásárlónak. Amennyiben a termék kijavítása a javításra átvételt követő 30. napon nem történik meg, az Eladó köteles a terméket nyolc (8) napon belül kicserélni. Amennyiben a kicserélésre nincs lehetőség, abban az esetben köteles a vételárat nyolc (8) napon belül visszafizetni a vételár megfizetését igazoló bizonylat alapján a Vásárló részére. Amennyiben a jótállási időtartam alatt a megvásárolt, a kötelező jótállás alá tartozó termék három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában - , valamint ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159.§ (2) bekezdés b) pontja alapján a vásárló nem igényli a vételár arányos leszállítását, és nem kívánja a hibás termék Eladó költségére történő kijavítását vagy kijavíttatását sem, abban az esetben Eladó köteles a Vásárló által bemutatott vásárlást igazoló bizonylaton szereplő vételárat nyolc (8) napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállási időbe jótállás időtartama meghosszabbodik a kijavítási időnek javításra átadás napjától kezdve azzal az a részeidővel, amely alatt a Fogyasztó fogyasztó a terméket fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem tudja rendeltetésszerűen használnihasználhatta. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetőek. Eladó a rendelet előírásainak megfelelően a jótállási jegyet elektronikus úton, illetve tartós adathordozón is átadhatja a fogyasztó részére. Jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot- az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. Vásárló a jótállási igényét a vállalkozásnál érvényesítheti. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót az Eladót terhelik. Xxxxxxxxxx Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót Vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 4.1. és az 5.2a 4.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. A jótállás tehát nem érinti a Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, a Vásárló békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, az 5. pontban feltüntettettek alapján.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás 10.1 Eladó a szerződésben előírtaknak megfelelő teljesítés esetén Szolgáltató időpontjától (az 5.1. pontban rögzített teljesítésigazolás Vevő képviselője általi aláírásától) kezdődően – ajánlatának megfelelően - …… hónapos időtartam alatt jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003Áru tekintetében, valamint …. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenhónap időtartamban jótállásra köteles a mikropipetta és fúvókája tekintetében, amely időtartam alatta felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanhiba oka a teljesítés után keletkezett. A kötelező jótállási kötelezettség alapján az Eladó a hiba jellegétől függően a hiba kijavítására vagy kicserélésére köteles. 10.2 Eladó az előzőekben meghatározott feltételekkel a Szerződés aláírásával teljes körű jótállást vállal a leszállításra kerülő Áru felhasználhatóságára, illetve arra, hogy azok megfelelnek a vonatkozó hatósági előírásoknak. Az Áru mentes mindenfajta tervezési, anyagbeli, kivitelezési vagy egyéb olyan hibától, amelyek Eladó tevékenységéből vagy mulasztásából erednek, vagy amelyek Eladó érdekkörében merültek fel. 10.3 A jótállási időszak alatt előforduló meghibásodásokat Xxxxx – saját választása szerint- kijavítás vagy kicserélés útján saját költségére küszöböli ki. Eladó a jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató keretében köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében Árunak a gyártó által biztosított előírt felülvizsgálati karbantartását és önként vállalt jótállást biztosíthibajavítását elvégezni, melynek időtartama minden esetben amelyhez díjmentesen biztosítani köteles a termék mellett feltüntetésre kerülszükséges csere-, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnikopó és speciális alkatrészeket. A jótállás kezdő időpontja jótállási kötelezettség késedelmes vagy hibás teljesítése a termék Fogyasztónak történő átadásának Szerződésben meghatározottak szerinti kötbér fizetési kötelezettséget von maga után; az alkalmazni rendelt kötbér a napja, vagy ha 9.4. pont szerint alakul. 10.4 A jótállási idő és az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, azt követő 60 hónapos időtartam alatt alatt az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon hét minden munkanapján a Vevő hibabejelentésétől számított 48 (negyvennyolc) órán belül elvégezzea hibajelentést visszaigazolja. A kijavítás hibajelentés visszaigazolásától számított 96 (kilencvenhat) órán belül, az arra szakmailag alkalmas és felkészült szerviz- szakemberével/szakembereivel a helyszínen megjelenik, illetve a hibát, annak jellegétől függetlenül a hibajelentés visszaigazolásától számítva a helyszínen megjelenik és/vagy online konzultációval a hibát feltárja, és annak jellegétől függetlenül a lehető legrövidebb időn belül, de maximum 4 héten belül elhárítja. Eladó kötelezettséget vállal továbbá, hogy a javítás 4 hetes határidejét alkatrész hiányra hivatkozással sem lépi túl, ellenkező esetben a javítás időtartamára az Áruval mindenben megegyező cserekészüléket biztosít a folyamatos betegellátás érdekében. Amennyiben a Vevő munkanapokon kívül küld hibabejelentést Eladó részére, akkor a határidőket a bejelentést követő első munkanapon 08 órától kell számítani. 10.5 Eladó az Áru tartalékalkatrész-ellátását úgy tartozik megszervezni, hogy az a hibák gyors kiküszöbölését ne akadályozza. 10.6 Vevő köteles a jótállás ideje alatt az általa észlelt, jótállási kötelezettség körébe tartozó hibát haladéktalanul bejelenteni az Eladónak a 6.8 pontban meghatározottak szerint. Amennyiben ezen kötelezettségét a Vevő elmulasztja vagy késedelmesen teszi meg, akkor az ebből eredő károkat ő viseli. 10.7 A Szerviz neve: címe: munkaidőben elérhető telefonszáma: munkaidőn túl, hétvégén és ünnepnapokon elérhető telefonszáma: 10.8 A javítások során az Eladó dönthet egyes alkatrészek kicseréléséről. Ilyen esetben a termékbe csak új meghibásodott alkatrész kerülhet beépítésreEladó tulajdonába, az újonnan beépített alkatrész a Vevő tulajdonába kerül. 10.9 Eladó teljes körű jótállást vállal Vevővel szemben az általa az Áruval együtt leszállításra kerülő tartozékok felhasználhatóságáért. Eladó kijelenti és teljes körű felelősséget vállal azért, hogy a Vevő a leszállított tartozékokat a Szerződés alapján jogosult az Áru működtetése során felhasználni, és a Vevő általi használatát harmadik személyek joga semmilyen formában sem akadályozza. 10.10 Az Eladót az általa nyújtott szolgáltatások vonatkozásában felelősség akkor terheli, ha valamely szerződésszegő magatartásért vagy szerződésen kívüli károkozásért felelős. Mentesül Xxxxx a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. 10.11 Az Eladó a Szerződésből származó kártérítési kötelezettségekért a Polgári Törvénykönyv rendelkezései értelmében felelős. Nem számít bele mentesül az Eladó a jótállási időbe felelősség alól a kijavítási időnek az a részeszándékosan, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek súlyos gondatlansággal vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igénytbűncselekménnyel, illetve termékszavatossági az életben, testi épségben vagy egészségben okozott kár esetén. 10.12 Eladó köteles az Áru javítására és jótállási igényt egyszerrekarbantartására kiképzett szervizszakembert biztosítani a Szerződés teljes időtartama alatt. 10.13 A jótállás ideje alatt az elvégzett munka tekintetében az Eladó díj- és/vagy költségigényt (például kiszállási díj, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikszállítási díj, munkadíj, kilométerdíj stb.) Vevővel szemben nem támaszthat.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentumok

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenalapján az Eladó jótállásra köteles a rendelet 1. számú mellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkek (pl.: műszaki cikkek, szerszámok, gépek), valamint az ott meghatározott körben azok tartozékai és alkotórészei (a továbbiakban - jelen pontban - együtt fogyasztási cikként hivatkozva) eladása esetén. A jótállásból eredő jogok jótállási jeggyel érvényesíthetőek, amelynek nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása. A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. Emellett az Eladó önként is jótállást vállalhat, amely esetben a Fogyasztónak minősülő vásárló számára jótállási nyilatkozatot kell átadnia. A Vásárló jótállási joga alapján kijavítási vagy kicserélési igénnyel élhet, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által jogszabályban biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjaesetekben árleszállítást kérhet, vagy ha az üzembe helyezést végső soron elállhat a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulszerződéstől, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó jogosult érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak jogosultnak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, . A Vásárló a Fogyasztó – jótállás iránti igényét választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikEladó telephelyén érvényesítheti.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás Az eszközzel kapcsolatos hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, szerződés/jogszabály alapján a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végziTelenor, az üzembe helyezés napjaAuchanban vásárolt csomagok esetén, ahol az Auchan jótállásra köteles. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogFontos, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót nem érvényesíthetsz, egyébként viszont a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a 7.1. és az 5.27.2. pontban pontokban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikmegilletnek. Az eszközhöz tartozó jótállási jegyen meghatározott jogok illetnek meg – kérjük, tájékozód arról, hogy a megvásárolt eszközhöz a forgalmazó/gyártó vállalt-e a jogszabály alapján kötelező jótálláson túl egyéb jótállást (szerződés). Összefoglaló a jogokról és határidőkről: • Ha az eszköz vételára meghaladta a bruttó 10.000 Ft-ot, akkor jogszabály alapján a Telenor jótállásra kötelezett és köteles vagy a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de legfeljebb a hiba felfedezésétől számított 2 hónapon belül a Telenorral/Auchannal közölni. A kellékszavatosságról szóló pontban foglalt igényeket érvényesítheted jótállás esetén. Jótállási igényedet a termék megvásárlásának napjától számított 1 éven belül érvényesítheted. Ha a Telenor/Auchan a jótállási kötelezettségének felhívásodra, megfelelő határidőben nem tesz eleget, akkor a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított 3 hónapos jogvesztő határidőn belül a jótállási igény akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha az 1 éves jótállási idő már eltelt. • Ha az eszköz vételára nem érte el a bruttó 10.000 Ft-ot, akkor arra a Telenor/Auchan jótállást vállalhat (szerződés, forgalmazói jótállás). Ezt a Telenor/Auchan által az eszköz dobozában elhelyezett, a vásárláskor kitöltött jótállási jegy jelzi. Amennyiben a Telenor/Auchan jótállást vállal, úgy a téged megillető jogok és határidők az előző pont szerint alakulnak. • Bizonyos típusokra annak gyártója, illetve szerződéses partnere jótállást vállalhat (szerződés, gyártói jótállás). Ezt a Telenor/Auchan által az eszköz dobozában elhelyezett, a vásárláskor kitöltött jótállási jegy, valamint a gyártó által az eszköz dobozában elhelyezett nyilatkozat jelzi. A gyártói jótállás feltételeiről kérjük, tájékozódj az eszköz csomagolásában elhelyezett gyártói nyilatkozatból, illetve az általa közzétett más tájékoztató anyagokból! A Telenor/Auchan a jogszabályon alapuló vagy szerződésben vállalt jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

Appears in 1 contract

Samples: Subscriber Agreement

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles A Vállalkozó szavatol azért, hogy az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenáltala kivitelezett feladatok alkalmasak a rendeltetésszerű használatra, azok mentesek mindenfajta tervezési, anyagbeli, kivitelezési, vagy olyan hibáktól, amelyek a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanVállalkozó cselekedetéből vagy mulasztásából erednek. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függidőtartama: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni12 hónap. A Vállalkozó az általa vagy alvállalkozói által kivitelezett létesítményre, illetve létesítményrészekre a Megrendelő által előírt kötelező jótállás kezdő időpontja időtartamán felül, a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjakötelező jótállás lejártát követően – megajánlása szerint – további .…5 hónap, vagy ha azaz összesen .... hónap6. Amennyiben külön jogszabály ennél hosszabb időtartamot határoz meg az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végziadott beépített dolog, ill. munka vonatkozásában, abban az üzembe helyezés napjaesetben ezen jogszabályban rögzített időtartamra köteles Vállalkozó jótállást vállalni. Szolgáltató a termékhez mellékelt Megrendelő szavatossági és jótállási jegyet akkor érvényesítiigényeit azok felmerülését követően haladéktalanul írásban bejelenti Vállalkozónak, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá aki köteles a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett felhiányosság kijavítását, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát illetve megszüntetését haladéktalanul megkezdeni és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő ésszerű határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tennitőle elvárható legnagyobb körültekintéssel befejezni. Vállalkozó jótállási kötelezettsége – az érintett hibával kapcsolatban – megszűnik, vagy ha a Fogyasztónak hiba a kijavításhoz teljesítést követően keletkezett, különösen: - rendeltetésellenes vagy szakszerűtlen használat - szándékos rongálás vagy erőszakos behatás, - elemi csapás, - szakszerűtlen szerelő vagy javító jellegű beavatkozás, - a kicseréléshez fűződő érdeke megszűntszükséges karbantartás hiánya (amennyiben a Megrendelőt a Vállalkozó az átadás-átvételkor teljes körűen, írásban tájékoztatta a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelhetiszükséges karbantartásokról), a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnikövetkezett be. A jótállási idő alatt a terméknek Vállalkozó köteles a kivitelezésére vonatkozó hiba telefonos vagy elektronikus bejelentésétől számított 10 (tíz) munkanapon belül a termék részének kicserélése (kijavítása) hibát térítésmentesen elhárítani. Amennyiben technológiailag a fenti idő nem tartható, a műszaki ellenőr által meghatározott időtartam az irányadó. A közvetlen balesetveszélyt eredményező hibák esetén a kicserélt fentiek azzal alkalmazandóak, hogy Vállalkozó a bejelentést követő 24 órán belül köteles a hiba kijavítását megkezdeni és 48 órán belül kijavítani. Hibabejelentésre a kapcsolattartó jogosult. Megrendelő köteles haladéktalanul értesíteni a Vállalkozót írásban a jótállási idő során felmerülő bármilyen kárigényről. A jótállási időtartam alatt a hibabejelentést követő 5 (kijavítottöt) termékre munkanapon belül a Vállalkozó köteles a hiba jellegét és a javítás várható időtartamát visszajelezni, amennyiben Megrendelő igényt tart rá. Amennyiben Vállalkozó az értesítést követően nem teljesíti ezen kötelezettségét, úgy Megrendelő eljárhat a hiba kijavítása érdekében a Vállalkozó kockázatára és költségére. A hiba elhárításával kapcsolatos összes költség a Vállalkozót terheli. Vállalkozó köteles megtéríteni azon pluszköltségeket, amelyek a hibás teljesítés okán Megrendelőnél keletkeztek. Felek ilyennek tekintik különösen, ha az építmény egészben vagy részben történő használhatatlansága okán a bennlakókat részben vagy teljes számban más helyen (termékrészre)építményben) kell elhelyezni. A jótállási időszak alatt bejelentett jogos követelések a jótállási idő lejárta után három (3) hónappal is érvényesíthetők, valamint továbbá a kijavítás következményeként jelentkező jótállási időszak alatti állásidővel (a hiba tekintetében újból kezdődikbejelentésétől a javításig eltelt idő) a jótállási idő automatikusan meghosszabbodik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek nem érinti a Szolgáltatót terhelikMegrendelőt megillető kellékszavatossági ill. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogkülön jogszabályban rögzített esetleges kötelező jótállási jogokat, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikazok érvényesíthetőségét.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Jótállás. Hibás A jótállás - hétköznapi és közismert nevén „garancia” - azt jelenti, hogy a jótállást nyújtó fél (eladó) a hibátlan teljesítésért olyképpen felel, hogy a jótállás időtartama alatt felmerült minőségi kifogás esetén a felelősség alól csakis akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után, jellemzően a termék fogyasztó által történő nem rendeltetésszerű használata vagy kezelése miatt keletkezett. A jótállásnak két fajtája van: - a jogszabályon alapuló, ún. kötelező jótállás, és - a felek megállapodásán alapuló, ún. szerződéses jótállás. Jótállási jogosultság tulajdonosváltozás esetén Szolgáltató Az új Ptk. szerint a jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti az Calzezona Kft-vel szemben. A jótállási igény érvényesítése A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. A jótállási határidő a termék kézhezvételével kezdődik. Kötelező jótállás esetén ez egy év, szerződéses jótállásnál a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban rögzített határidő az irányadó. Ha a jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenkötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama jótállási igény a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet hónapon belül akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulis érvényesíthető bíróság előtt, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okoztajótállási idő már eltelt. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használniE határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási idő igény érvényesítésére egyebekben a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikkellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve ill. termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót nem érvényesíthet a vásárló, de a vásárlót a jótállásból fakadó jogok mellett a termék,- és kellékszavatossági jogok is megilletik. A 151/2003. Korm. rend. 7. §-a alapján, a fogyasztó a termék meghibásodása esetén, a termék átvételétől számított 3 munkanapon belül érvényesítheti csereigényét, mely terméket az 5.1 és Calzezona kft köteles kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. Jótállási igény az 5.2alább felsorolt iratok együttes bemutatásával érvényesíthető: - jótállási jegy és/vagy az ellenérték megfizetését igazoló bizonylat Ezek teljes hiánya esetén nem tudjuk a jótállási igényt elfogadni. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikA termék meghibásodása esetén a garanciajegy tájékoztatásának megfelelően kell eljárni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás A jótállásra kötelezett a jótállás időtartama alatt köteles helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt vagy termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető. Azonban a jótállás helyett érvényesíthető kellékszavatossági vagy termékszavatossági igény érvényesíthető. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett a kötelezettségének a jogosult felhívására (megfelelő határidőben) nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási jogok megszűnése esetén Szolgáltató jótállásra köteles az a jogosult a szavatosság vagy kártérítés szabályai alapján kérje a hibás teljesítés orvoslását, ha ennek feltételei egyébként fennállnak. A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22IX.22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenhatározza meg a kötelező jótállás esteit. A nyomtatókellékek nem tartoznak a jogszabály szerint jótállási kötelezettség alá. Cégünk azonban saját hatáskörében és költségére jótállást vállal rájuk az alábbiak figyelembevételével: A termékekre vonatkozó hivatalos garanciális ügyintézést cégünk biztosítja, ahol a hibásnak vélt kellékanyagot bevizsgáljuk. Amennyiben megállapítást nyer, hogy valóban rendeltetésszerű használat mellett történt a kellékanyag meghibásodása, új kelléket biztosítunk. Az utángyártott/utántöltött/nem eredeti gyártó által gyártott tonerek, tintapatronok, egyéb nyomtatókellék esetében, amennyiben rendellenes működést tapasztal, az ügyintézés elindításához, kérjük, tegye a következőket: nyomtasson egy un. “próbanyomatot”-t a hibás kellékanyaggal (ebben az esetben próbanyomatnak minősül minden, az adott kellékanyaggal és készülékkel nyomtatott A4 oldal, amely legalább a lap ¾-éig tartalmaz szöveges és képi elemet, valamint egyértelműen felismerhető rajta a hibás működés). A hibásnak vélt terméket a próbanyomattal együtt juttassa vissza cégünkhöz, s azt a lehető legrövidebb időn belül bevizsgáltatjuk. Amennyiben a nyomtatás nem lehetséges, úgy kérjük, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanhiba pontos leírását mellékelje bejelentéséhez. A kötelező jótállás időtartama Amennyiben a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülbevizsgálás során megállapítást nyer, hogy a termék rendeltetésszerű használat mellett hibásodott meg, azt cégünk saját költségén kicseréli. A bevizsgálás átlagos időtartama 8–15 nap, de maximum 30 nap. Jótállási igénye bejelentésekor kérem, vegye figyelembe a következőket: nem javíthatóvonható jelen jótállás alá az a nyomtatókellék, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnimelynek töltöttségi szintje az előírt 25%-nál alacsonyabb (azaz 75%-nál többet elhasználtak belőle), vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ez minden esetben megvizsgálásra kerül tömeg alapján is. Nem minősül garanciális problémának az utángyártott/utántöltött/nem eredeti gyártó által gyártott tonerek, tintapatronok, egyéb nyomtatókellék esetében az, ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybenyomtatókészülék nem helyesen jelzi a patron telítettségét, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni de ettől függetlenül a Fogyasztót nyomtatás még működik. Kompatibilitások, kapacitások jelölését mindenkor a javítás 15gyártó cég által hivatalosan közzétett és az általa a termék csomagolásán feltüntetett adatok alapján adjuk meg. napjánMinden erre vonatkozó adat, tájékoztató jellegű, azok pontosságáért és az ebből eredő károkért felelősséget nem vállalunk! Eredeti nyomtatókellékek esetén a gyártó (a gyártótól függően) a vásárlástól számított 3–12 hónapig vállal garanciát a termékeire. A termékekre vonatkozó hivatalos garanciális ügyintézést kizárólag az a hivatalosan kijelölt márkaszerviz biztosítja, ahol a hibásnak vélt kellékanyagot és a nyomtatókészüléket is bevizsgálják. Amennyiben megállapítást nyer, hogy valóban rendeltetésszerű használat mellett történt a kellékanyag meghibásodása, ebben az esetben a hivatalos márkaszerviz biztosít új kelléket vagy csereigazolást, amelynek birtokában cégünk is cserét biztosít a Vásárlónak. A jótállás és a garancia érvényesítéséhez a végfelhasználónak rendelkeznie kell és be is kell tudnia mutatni a márkaszerviz részére a következő dokumentumokat: a vásárlást igazoló számla, a javítás várható időtartamáról - ha termék eredeti csomagolása (kivételt képez a termék 30 napon belül nem javíthatónyomtatóhoz kapott kellék, akkor melynek nincsen külön csomagolása). Részletes információkért forduljon a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.hivatalos márkaszervizekhez!

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. 15.1. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben felsorolt termékekre vonatkozóan a fenti rendelet rendelkezésének megfelelően, szerint a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22vállalkozás jótállásra köteles.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni 15.2. A jótállás kezdő időpontja időtartalma 2 év, mely a megrendelt termék Fogyasztónak megrendelő általi átvételekor kezdődik. A jótállási jegy a vállalkozótól a terméktől külön postai úton érkezik. A jótállás a jótállási jeggyel érvényesíthető. 15.3. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a fogyasztó részére történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és elmaradása nem érinti a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyekötelezettségvállalás érvényességét. A kijavítást vagy kicserélést – megrendelő a termék tulajdonságaira és kijavítás iránti igényét a Fogyasztó forgalmazó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezzejótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. 15.4. A kijavítás során a termékbe fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. 15.5. Nem számít bele A jótállás keretébe tartozó javítás esetén a forgalmazó, illetve a javítószolgálat a jótállási időbe jegyen köteles feltüntetni: - a kijavítási időnek az javítási igény bejelentésének és a részejavításra átvétel időpontját, amely alatt gépjármű esetében továbbá a Fogyasztó kilométeróra állását, - a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használnihiba okát és a javítás módját, - a fogyasztási cikk megrendelő részére történő visszaadásának időpontját, gépjármű esetében továbbá a kilométeróra állását, - a jótállás - a kijavítás időtartamával meghosszabbított - új határidejét. 15.6. A jótállási idő rögzített bekötésű, illetve a terméknek 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. 15.7. Ha a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikforgalmazó gondoskodik. 15.8. Ha a megrendelő a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat a Ptk. 6:159. § (2) bekezdés a) pontja szerinti aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. 15.9. A vállalkozás jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg kötelezettsége alól csak abban az a jogesetben mentesül, ha bizonyítja, hogy ugyanazon a hiba oka a teljesítés után keletkezett. 15.10. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót nem lehet érvényesíteni, egyébként viszont a megrendelőt/vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban előző pontokban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás Jótállás esetén annak időtartama alatt a HBZ a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. A jótállás a Vevőnek jogszabályból eredő jogait nem érinti. A jótállási igény érvényesítésére a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A HBZ Kft. mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles után keletkezett. A Vevővel, mint Fogyasztóval kötött szerződés keretében eladott, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenmellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre jótállási kötelezettség terjed ki. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanhatáridő elmulasztása jogvesztéssel jár. Ha a gyártó a fogyasztási cikkre a Korm. rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket vállal, a jótállás alapján a HBZ-t megillető jogok a szerződés teljesítésének időpontjában átszállnak a Vevőre, mint Fogyasztóra. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függidőtartama: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - év, • 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - év, • 250 000 forint eladási ár felett három év. A jótállási határidő kezdete: • Abban az esteben, melynek kezdő időpontja ha a termék Önnek történő átadásának fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított 6 hónapon túl helyezte üzembe, a jótállási határidő kezdete az átadás napja; • Abban az esteben, ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított 6 hónapon belül helyezte üzembe, a jótállási határidő kezdete az üzembe helyezés napja. Szolgáltató Felhívjuk a fogyasztók figyelmét, hogy a jótállási igény érvényesítéskor a HBZ Kft. – ellenkező bizonyítás hiányában – az átadás napjától számítja a jótállási határidő kezdetét. Abban az esetben, ha a fogyasztó a készüléket 6 hónapon belül üzembe helyezte, és a beszerelés napjától számított határidőben kívánja jótállási igényét érvényesíteni, úgy a fogyasztót terheli az üzembe helyezés pontos dátumának bizonyítási kötelezettsége az üzembe helyezését igazoló számlával vagy számviteli bizonylattal. A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. a. Ezen pont alkalmazása tekintetében a szavatosság alatt a kellékszavatosságot és a termékszavatosságot is érteni kell. A Fogyasztót az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében alapján megillető kötelező jótállás esetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosítjelen ÁSZF szerinti egyéb feltételek az alábbi különös szabályok mellett irányadóak: 1) A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetőek azzal, melynek időtartama minden esetben hogy a termék mellett feltüntetésre kerüljótállási jegy a Fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, amennyiben mégsemha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a Fogyasztó bemutatja. 2) A Fogyasztó a kijavítás iránti igényét a HBZ Kft. bármely telephelyén, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnifióktelepén, a székhelyén, illetve a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. A jótállás kezdő időpontja HBZ Kft. a termék Fogyasztónak történő átadásának jótállási jegyet elektronikus úton küldi meg a napjafogyasztó részére a vásárláskor megadott e-mail címre, .pdf formátumban letölthető dokumentumként, amelyet a Fogyasztó azonnal ki is nyomtathat vagy eszközére elmentheti. 3) A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket – a járművek kivételével – az üzemeltetés helyén kell megjavítani, ha pedig a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy – a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén – a javítószolgálat gondoskodik. 4) Ha a Fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az Eladó nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. b. A Fogyasztó által érvényesített szavatossági és jótállási igények intézése esetében a jelen ÁSZF szerinti egyéb feltételek az alábbi különös szabályok mellett irányadóak: 1) A Fogyasztó szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az üzembe helyezést ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a Szolgáltató Fogyasztó bemutatja. 2) A HBZ Kft. a Fogyasztónál bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet vesz fel, amelyben rögzíti: I. a Fogyasztó nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez, II. a Fogyasztó és az Eladó közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát, III. a szerződés vállalkozás általi teljesítésének időpontját, IV. a hiba bejelentésének időpontját, V. a hiba leírását, VI. szavatossági vagy jótállási igénye alapján a Fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá VII. a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát (ha a HBZ Kft. a Fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak megbízottja végzibejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az üzembe helyezés napjaigény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon értesíti a Fogyasztót) VIII. Szolgáltató az eltérés indokát, ha az Eladó szavatossági vagy jótállási kötelezettségének a termékhez mellékelt Fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogtól eltérő módon tesz eleget, IX. a tájékoztatást arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti. 3) A HBZ Kft. a szavatossági vagy jótállási jegyet igényéről felvett jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a Fogyasztó rendelkezésére bocsátja, valamint azt három évig köteles megőrizni. 4) A HBZ Kft. törekszik arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor érvényesítia HBZ Kft. a fogyasztót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A tájékoztatás a fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén, elektronikus úton vagy a fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas más módon történik. 5) Kijavításra vagy a szavatossági vagy jótállási igény teljesíthetőségének vizsgálata érdekében az ingó dolgot elismervény ellenében veszi át a HBZ Kft., amely elismervényen feltünteti a) a Fogyasztó nevét és címét, b) a dolog azonosításához szükséges adatokat, c) a dolog átvételének időpontját, továbbá azt az időpontot, amikor a fogyasztó a kijavított dolgot átveheti. 6) Ha a fogyasztó szavatossági és jótállási igényének megítéléshez szakvélemény beszerzése szükséges, a szakvélemény kötelező tartalmi elemei az alábbiak: • Megrendelő neve és címe • Üzlet neve és címe • Vizsgálat tárgya • Vizsgálati díj összege • Vizsgálati díj fizetésére kötelezett • Termék beérkezésének időpontja • Vásárlás időpontja • Minőségi kifogás bejelentésének időpontja • Fogyasztó a terméket átveszi. kifogása • Vizsgálati módszerek • Vizsgálat megállapításai indokolással ellátva • Tájékoztatás • Egyebek Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó Vevő részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltatóaz Eladó, vagy annak megbízottja végezte elle, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - ); • rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - ; • helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx; • elemi kár, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén A jelen szabályzatban, illetve a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetjótállásról szóló leírásban foglaltak kivételével, kivéveaz Eladó semminemű jótállást nem vállal. Kizárólagosan felelős saját magatartásáért, ha az Eladó ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyejogsértések felderítése érdekében. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira szolgáltató oldalai olyan kapcsolattartó pontokat tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégeznimás tevékenységéért az Eladó nem vállal felelősséget. A Szolgáltatónak törekednie kell arraHBZ Kft. oldalai olyan kapcsolattartó pontokat tartalmazhatnak, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezzeamelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket Eladó nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikvállal felelősséget.

Appears in 1 contract

Samples: Online Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles A Webáruház jótállási felelősségére a Ptk., valamint az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, Kormányrendelet (a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantovábbiakban: Rendelet) rendelkezései az irányadóak. A kötelező Rendelet mellékletében felsorolt, fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott, új tartós fogyasztási cikkek (a továbbiakban: fogyasztási cikk) vonatkozásában hibás teljesítés esetén a Vásárló a jótállási időn belül jótállási igényt érvényesíthet a Webáruházzal szemben. A jótállási igény érvényesítésére a Ptk-nak a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. A jótállásból eredő jogokat a fogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti, feltéve, hogy fogyasztónak minősül. A jótállásból eredő jogokat a termék tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a jótállás kötelezettjével (a Webáruházzal) szemben. A Rendelet hatálya alá tartozó termékekre vonatkozóan a jótállás időtartama a termék árától függ: - 2021. január 1- jét követően megvásárolt termékek esetében • 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - év, • 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja jótállási határidő a termék Fogyasztónak fogyasztási cikk Vásárló részére történő átadásának a napjaátadása, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató az Webáruház vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha a Vásárló a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja. Szolgáltató A fogyasztási cikk kijavítása esetén a termékhez mellékelt jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a Vásárló a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. A jótállási jegyet akkor érvényesítiigény a jótállási határidőben érvényesíthető. A jótállási határidők elmulasztása jogvesztéssel jár (kivéve, amikor a Fogyasztó jótállás időtartama meghosszabbodik a terméket átveszijavításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta). Nem tartozik jótállás alá A Vásárló a hibajótállási határidő alatt bármikor közölheti kifogását a Webáruházzal. Ha a Webáruház jótállási kötelezettségének a Vásárló felhívására – megfelelő határidőben – nem tesz eleget, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáuljótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés jótállási határidő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. Ha a gyártó a fogyasztási cikkre a Rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket vállal, a jótállás alapján a Webáruházat megillető jogok a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés teljesítésének időpontjában átszállnak a fogyasztóra (kivéveVásárlóra). A Rendelet alkalmazásában gyártó: a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. Cikk (2) bekezdés d) pontjában meghatározott gyártó. A jótállás időtartama alatt a Webáruház a felelősség alól csak akkor mentesül, ha az üzembe helyezést bizonyítja, hogy a Szolgáltatóhiba oka a teljesítés után keletkezett. A Webáruház köteles a Rendelet hatálya alá tartozó fogyasztási cikkel együtt a Rendeletben meghatározott tartalommal jótállási jegyet a fogyasztó rendelkezésére bocsátani olyan formában, amely a jótállási határidő végéig biztosítja a jótállási jegy tartalmának jól olvashatóságát. A jótállási jegyet közérthetően és egyértelműen, magyar nyelven kell megfogalmazni. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy annak megbízottja végezte ela jótállási jegy Vásárló rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A Vásárló jótállási igényét a jótállási jeggyel érvényesítheti, illetveamelynek nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a Vásárló általi visszaszolgáltatása. A jótállási jegy Vásárló rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés Vásárló bemutatja az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot (az ÁFA törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát). Ebben az esetben a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. A jótállás a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okoztafogyasztó jogszabályból eredő jogait nem érinti. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén A Vásárló a Fogyasztó: - elsősorban – kijavítás iránti igényét választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhetaz Eladó székhelyén, kivévebármely telephelyén, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát fióktelepén és a vállalkozás által a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmetjegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. - ha megállapításra kerülAz Eladó székhelyéről, hogy a termék nem javíthatótelephelyeiről, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnifióktelepeiről, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira illetve azok címéről és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. nyitvatartási idejéről itt tájékozódhat: A kijavítás során a termékbe fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele Kicserélés iránti igény teljesítésekor a Webáruháznak a jótállási időbe jegyen fel kell tüntetnie a kicserélés tényét és időpontját. Ha a Rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során a Webáruház részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában a Webáruház köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a Webáruház köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton (az ÁFA törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán) feltüntetett vételárat nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. Ha a Rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik - a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában -, valamint ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a Vásárló nem igényli a vételár arányos leszállítását, és nem kívánja a fogyasztási cikket a vállalkozás költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, a Webáruház köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a Webáruház köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton (az ÁFA törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán) feltüntetett vételárat nyolc napon belül a Vásárló részére visszatéríteni. Ha a fogyasztási cikk kijavításra a kijavítási időnek igény Webáruház részére való közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor, - a Vásárló eltérő rendelkezése hiányában - a Webáruház köteles a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a Webáruház köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton (az ÁFA törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán) feltüntetett vételárat a része, amely alatt harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használniVásárló részére visszatéríteni. A jótállási idő rögzített bekötésű, illetve a terméknek 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a termék részének kicserélése (kijavítása) járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a Webáruház, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)javítószolgálat gondoskodik. A Rendelet szerinti jótállás érvényességéhez, valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikjótállásból eredő jogok érvényesítéséhez a Webáruház a Rendeletben foglaltakon túl további követelményt nem támaszthat a Vásárlóval szemben, kivéve, ha a fogyasztási cikk üzembe helyezése más módon nem biztosítható és a követelmény teljesítése nem jelent aránytalan terhet a Vásárló számára. Minden olyan megállapodás, amely a Rendeletben foglaltaktól a Vásárló hátrányára tér el, semmis. Az érvénytelen megállapodás helyébe a Rendelet rendelkezései lépnek. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek Rendelet értelmében, ha a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban Vásárló a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Webáruház nem illeti meg az hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a jogfogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikmeghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Amennyiben Vállalkozó és Megrendelő eltérően nem rendelkeznek, Vállalkozó az általa gyártott termékekre, annak átvételétől számított 24 havi jótállást vállal. Jótállás feltétele a Vállalkozó által rendelkezésre bocsátott tájékoztatásnak megfelelő használat. Vállalkozó jótállási kötelezettségét elsősorban kijavítás útján teljesíti. Vállalkozó az általa forgalmazott termékekre, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének Kormányrendelet elírásainak megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóantermék átvételétől számított 12 havi jótállást vállal. Amennyiben a termék valamely alkatrésze kijavításra kerül a jótállási időn belül, úgy a kijavított alkatrészre az eredeti jótállási időből még hátralévő rész képezi a jótállási időt. Jótállási igény nem érvényesíthető az alábbi okokból felmerülő hibákra: • szándékos vagy gondatlan károkozás • termék nem rendeltetésszerű, vagy attól eltérő használata • természetes elhasználódás, kopás • szakszerűtlen szerelés, üzembe helyezés, használat vagy tárolás • fokozott igénybevétel • szállítás során keletkezett sérülés • nem megfelelő anyaghasználat. Ha a termék a Vállalkozó által biztosított jótállási időn belül meghibásodott, Megrendelő köteles erről haladéktalanul Vállalkozót értesíteni, megjelölve a hiba jellegét. Az igényérvényesítés feltétele a Vállalkozó által kiállított számla megküldése. A kötelező jótállás időtartama Vállalkozó a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőmeghibásodás kivizsgálása érdekében felveszi a kapcsolatot a Megrendelővel a termék, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladógyári tartozékaival együtt történő, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három évszékhelyére való visszajuttatása érdekében a jótállási igény vizsgálata céljából, melynek kezdő időpontja költségei a termék Önnek történő átadásának Megrendelőt terhelik. Megrendelő köteles a napjaterméket megfelelő csomagolással ellátni, Vállalkozó a szállítás során keletkezett károkért felelősséget nem vállal. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében Megalapozott jótállási igény esetén Vállalkozó haladéktalanul értesíti a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosítMegrendelőt, melynek időtartama minden egyúttal tájékoztatja a meghibásodás kijavításához szükséges időtartamról, illetve adott esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnikicseréléséről. A jótállás kezdő időpontja jótállási kötelezettség teljesítésével felmerült költségek, ide nem értve a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használatszállítási költségeit, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és Vállalkozót terhelik a jótállási igény teljesítésével érvényesíthetősége esetén. Amennyiben a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülVállalkozó azt állapítja meg, hogy a termék jótállási igény nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napjánérvényesíthető, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javíthatófelmerült költségek Megrendelőt terhelik, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arraazzal, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezzemeghibásodás kijavítása előtt árajánlatot köteles küldeni a Megrendelőnek a várható javítási költségekről, melyet Megrendelő nem köteles igénybe venni, azonban ekkor köteles Vállalkozó felé a vizsgálattal felmerült költségek megtérítésére. A kijavítás során Kijavítás esetében a termékbe csak kizárólag új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a részeVállalkozónak törekednie kell, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint hogy a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos vagy kicserélés 15 munkanapon elvégzésre kerüljön, a jótállás körében felmerült költségek a Szolgáltatót Vállakozót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igénytigény, illetve termékszavatossági és jótállási igényt igény egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletiknem érvényesíthető.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenVállalkozó garantálja: valamennyi, jelen szerződésben és annak alapját képező szerződéses okmányban meghatározott paraméter és műszaki adat elérését, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóankivitelezés során olyan anyagokat épít be, amelyek megfelelnek a magyar és az ágazati szabványok minőségi előírásainak, a vonatkozó műszaki irányelveknek és előírásoknak, a gyártói műszaki feltételeknek. A kötelező jótállás időtartama felhasznált anyagok megfelelőségének igazolására a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőhatályos jogszabályok előírásait kell alkalmazni. A minőségtanúsítással kapcsolatos, de 100 000 forintot meg esetlegesen felmerülő vizsgálatok, szakvélemények és engedélyek beszerzésének költségei a vállalkozót terhelik, amennyiben azok elő vannak írva. A megrendelőnek joga van ezeken felül is elrendelni vizsgálatokat a vállalkozó egyidejű értesítése mellett. Amennyiben a vizsgálatra nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladómegfelelés, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három évvagy minőségi hiba gyanúja miatt van szükség és ez a vizsgálat során beigazolódik, melynek kezdő időpontja ennek költségei is a termék Önnek történő átadásának vállalkozót terhelik. A vállalkozó köteles a napjavizsgálathoz szükséges körülményeket biztosítani és az elvárható együttműködést, segítséget megadni. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden Ellenkező esetben a termék mellett feltüntetésre kerülmegrendelő a kérdéses termék, amennyiben mégsemszerkezet átvételét megtagadhatja, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniépítészeti munkák szakszerű és hibátlan elvégzését, a vonatkozó szabványok és előírások betartását. A teljesítés során beépítésre kerülő termékek/eszközök vonatkozásában az azokra vonatkozó jótállás jogosultja kizárólagosan a megrendelő. Vállalkozó jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, a szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkára is. Vállalkozónak a fent részletezett egységes jótállási kötelezettsége a szerződés teljesítésétől kezdődően 36 +…………. naptári hónapos időtartamra terjed ki. Vállalkozó ajánlatának megfelelően a kötelező 36 hónapon felül vállalt jótállás időtartama: ……… hónap. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjaösszesen ………. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszihónap. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulEz alól kivételt képez az, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltatójogszabály ennél hosszabb időt, vagy annak megbízottja végezte elkötelező alkalmassági időt állapít meg, illetveamely esetben ez a hosszabb határidő a jótállás időtartama. Ezen felül vállalkozó biztosítja a berendezések, ha szakipari szerkezetek műszaki előírásokban, valamint a szakszerűtlen üzembe helyezés hatályos jogszabályban előírt kötelező alkalmassági (szavatossági) idejét. Vállalkozó jótállási kötelezettsége nem terjed ki azokra a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használathibákra, amelyekről a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülvállalkozó bebizonyítja, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélnihiba oka a teljesítés után keletkezett, vagy az nem a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha vállalkozónak felróható szerződésellenesen végrehajtott módosítás, rendeltetésellenes használatára vezethető vissza. A Ptk. 6:148. § rendelkezései alapján a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybevállalkozó kizárólagosan felelős minden olyan kárért, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napjánmelyet alkalmazottai, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméketalvállalkozói, vagy visszafizetni egyéb közreműködői a vételárat - ha megrendelőnek, más alvállalkozóknak, illetve harmadik személynek okoztak. Vállalkozó az általa okozott károkat köteles közvetlenül rendezni, illetve a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállaltamegrendelőt mentesíteni minden kárigény követelés alól, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helyeamelyek az általa okozott károkkal kapcsolatban merültek fel. A kijavítást vagy kicserélést – vállalkozó köteles megfizetni a termék tulajdonságaira és megrendelő számára minden olyan bírságot, hatósági díjat, egyéb költséget, amelyet a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, megrendelőre a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igénytvállalkozónak, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerrealvállalkozójának, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikegyéb közreműködőinek magatartása vagy mulasztása miatt szabtak ki.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 20.1. Az MMM-t termékeire vonatkozóan a Polgári törvénykönyv és a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenalapján jótállási kötelezettség terheli, amely azt jelenti, hogy a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22rendeltetésszerű használatára vezethető vissza.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni 20.2. A jótállás kezdő időpontja időtartama (a termék Fogyasztónak jótállási idő) a tényleges teljesítéssel, tehát a terméknek a fogyasztó részére történő átadásának a napjaátadásával, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató az MMM vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja. Szolgáltató A fogyasztási cikk kijavítása esetén a termékhez mellékelt jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy az adott termékre irányadó kötelező jótállási jegyet akkor érvényesítiidő 2021. január 1. napjától kezdődően a termék bruttó fogyasztói árától függően sávosan változik, amikor azaz a Fogyasztó jótállási idő az alábbiak szerint alakul a terméket átveszijogszabály által előírt ársávok mentén: • A 250.000 forint eladási ár felett 3 év kötelező jótállást határoz meg a szabályozás (250.001 Ft- tól felfelé). • A 10.000 forintot elérő, de 250.000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén 2 év a kötelező jótállás időtartama (10.000 Ft - 250.000 Ft-ig). • A 10.000 forintot el nem érő (azaz legfeljebb 9.999 Ft) bruttó fogyasztási árú fogyasztási cikkre nem vonatkozik jótállási kötelezettség. Tartós fogyasztási cikknek minősülnek a vonatkozó, a fogyasztóvédelemért felelős miniszter rendeletében felsorolt termékek, melyekre a jogszabály kötelező jótállási időtartalmat ír elő. A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a miniszteri rendeletben felsorolt termékekre vonatkozik. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltatóaz MMM, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - • a fogyasztó általi nem megfelelő saját szállítás, helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx• elemi kár, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztófogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak az MMM-nek a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató az MMM a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ha a fogyasztó a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az MMM köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. Amennyiben igazolható, hogy a rendeltetésszerű használatot akadályozó hibával érintett, 3 munkanapon belül cserélni kívánt terméket az MMM hibátlanul adta át a fogyasztónak, és a hiba a fogyasztó közrehatásával, a teljesítést követően keletkezett, úgy az MMM fenntartja a jogot arra, hogy a fogyasztónak a hiba felmerülésében való közreműködésének mértékében a kötelező cserével okozott kárát a fogyasztóval szemben polgári úton érvényesítse. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak MMM-nek törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze, azonban előfordulhat, hogy minden törekvése ellenére a 15 napos határidőt nem tudja tartani; ilyen esetben a fogyasztót ezen 15 napon belül értesíti ennek tényéről. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. 20.3. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek az MMM-t terhelik. 20.4. MMM jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a Szolgáltatót terhelikhiba oka a teljesítés után keletkezett. 20.5. Xxxxxxxxxx A fogyasztót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. 20.6. A jótállás nem érinti a fogyasztó jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését. 20.7. Media Markt jótállási jegy: A jogszabály alapján kötelező jótállás alá eső termékek mellé az MMM által kiállított jótállási jegyet adunk, amely megfelel a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak. A jótállási jegyet bizonyos termékcsoportok esetén papír alapon mellékeljük a megvásárolt termékhez, más esetekben - főleg nagyháztartási és beépíthető termékek esetén – a papír alapú jótállási jegy helyett annak pdf file formátumban elmentett változatát mellékeljük e-mailben. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót pdf. formátumú jótállási jegyet a jótállásból fakadó jogok az 5.1 vásárlást követő 4. e-mailben küldjük el a Vásárlónak, közvetlenül azt követően, hogy a Vásárlót értesítjük a megrendelt termék logisztikai partnernek történő átadásáról. A pdf. formátumú jótállási jegy nyomtatható. Kérjük, hogy a termék mellett található gyártói és az 5.2MMM által kiállított akár papír alapú, akár pdf. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikformátumú jótállási jegyet, továbbá az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot (számla, nyugta) együtt őrizze meg. Az MMM által kiállított jótállási jeggyel a garanciális igények (jótállás, kellékszavatosság) teljeskörűen érvényesíthetők mind a gyártó szervizpartnereken, mind a Media Markt offline áruházak vevőszolgálatain keresztül. A pdf. formátumú jótállási jegy kinyomtatása szükséges az jótállási igény érvényesítése előtt. Természetesen a pdf formátumú jótállási jegyet vásárlói kérésére a felkeresett Media Markt Áruház is kinyomtatja.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított alábbi korlátozott és önként vállalt feltételes jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön vállal az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használniáltala nyújtott szolgáltatásokra/termékekre. A jótállási idő a terméknek számla teljesítési dátumával kezdődik. - Földmunkagépek és traktorok nagyjavítása esetén 6 hónap, de ezen belül max. 500 üzemóra - Fődarabok cseréje vagy teljes felújítása esetén 6 hónap, de ezen belül max. 500 üzemóra (motorok, váltók, futóművek, hidraulika szivattyúk, hidromotorok) - Működést befolyásoló egyéb alkatrészek cseréje esetén 3 hónap, de ezen belül max 250 üzemóra Felújítás esetében az eredeti termékből visszaépített alkatrészekért a Szolgáltató jótállást nem vállal. A jótállás elbírálásának alapfeltétele, minimálisan a „Beépítési előírások”-ban előírt munkálatok megfelelő eredménnyel való elvégzése. Amennyiben a gép gyártója ezen túlmenően, egyéb munkálatokat is előír, azt is kötelező elvégezni. A Jótállási megállapodás a Szolgáltató és végfelhasználó Ügyfél (végfelhasználó ügyfél aki nem viszonteladó) között áll fenn, vagyis a jelen pillanatban részletezett jótállás csak az eredeti értékesítés felhasználójáig érvényes. A jótállási igény azon a napon tekintendő bejelentettnek, amikor az Ügyfél valamennyi, az igény elbíráláshoz szükséges, jelen iratban felsorolt dokumentumot is a Szolgáltató rendelkezésére bocsátotta. Abban az esetben, ha a jótállás tartamán belül a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén meghibásodna, a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)terméket megbontatlan állapotban a Szolgáltató telephelyére kell szállítani, és a következő dokumentumokat mellékelni: • a vételről szóló számla és munkalap • a szakműhelyben történt beszerelésről szóló részletes számla, melynek egyértelműen és részletesen tartalmaznia kell az elvégzett munkálatokat. pl: a gyári, eredeti olaj-és szűrő típusát, a lecserélt olaj minőségét, az elvégzett munkák részletes felsorolását, a csere után elvégzett, valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődikjármű kilométer/üzemóra állását. Fentiek hiányában a jótállási igény nem érvényesíthető. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek felelősség (szavatosság & garancia) nem terjed ki: - használt vagy bontott alkatrészek értékesítése esetén - amennyiben az új alkatrészt, melyet megvásárolnak, nem szakszerviz épít be - a Szolgáltatót terhelikvállalással össze nem függő munkákra - a vállalásban nem szereplő javítás-karbantartó munkákból származó hibákra - a nem cserélt (ajánlatban, munkalapon nem szereplő) alkatrészek hibájából adódó hibákra - rendeltetés ellenes használatból adódó meghibásodásokra - nem szakszervizünk általi beavatkozás esetén - amennyiben a szavatossági időn belül, cégünkkel nem végeztetik el igazolhatóan a szervizeket - a szavatossági idő alatt a szolgáltató a javított gép helyett cseregép biztosítására nem kötelezhető, továbbá ügyfél leállásából származó semmilyen költsége nem háríthatóak át szolgáltatóra. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az - továbbá azokért a joghibákért, amelyek abból származnak, hogy ugyanazon ügyfél a kötelező kárenyhítési kötelezettséget elmulasztotta, még akkor sem ha azok az eredeti javítási hiányosságból erednek. Jótállási igényét ügyfél a kapott számla alapján érvényesítheti az említett határidőn belül, amely határidőt mindig a számla teljesítési időpontjától kell számítani. A minőségi kifogást a hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 közlésétől számított legkésőbb 15 napon belül megvizsgálásra kerül és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikamennyiben megalapozott úgy a javítást Szolgáltató megkezdi.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions (Gtc)

Jótállás. Hibás Aki a szerződés teljesítéséért jótállást vállal vagy jogszabály alapján jótállásra köteles, a jótállás időtartama alatt a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállás a jogosultnak jogszabályból eredő jogait nem érinti.A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonjogának átruházása esetén Szolgáltató az új tulajdonos érvényesítheti a jótállást vállaló kötelezettel szemben. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra köteles kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Az MMKlíma Kft. az egyes tartós fogyasztási cikkekre általa forgalmazott klíma berendezésekre 24, 36, illetve 60 hónap garanciát (jótállást) vállal a telepítés napjától, melyet minden gyártó kizárólagos importőre határoz meg, így az az irányadó. A jótállás általános feltételei klímaberendezések vonatkozásában: A jótállás általános feltétele, a klímaberendezés szakszerű telepítése és ennek igazolása. Klímaberendezés telepítését csak erre jogosultsággal rendelkező, ún. F-gáz képesítéssel rendelkező szakember végezheti. A szakszerű telepítés igazolása érdekében a telepítés körülményeit és a mért paramétereket a beüzemelési jegyzőkönyvben/munkalapon kell rögzítenie a telepítőnek, az alábbi adatok megadásával: o külső időjárási adatok, o belső tér hőmérséklete, o szerelési távolság, szintkülönbség, o a felhasznált cső méretei, o a vákuumpróba értékei (nyomás, időtartam, használt műszer típusa, gyári száma), o a beüzemeléskor a gépben használt hűtőközeg mennyisége, o az áramellátás módja, o nyomás és elpárolgási adatok; (A beüzemelési jegyzőkönyvben/munkalapon a berendezés szériaszámát (serial no.) is fel kell tüntetni.) Xxxxxxxx szempontjából további lényeges feltétel, hogy csak akkor fogadható el a garanciális igény, ha a kibocsátó és a termék (amire vonatkozik) egyaránt, egyértelműen beazonosítható a dokumentumokból. Az azonosíthatóság a kibocsátó vonatkozásában a cég adatait, a termék vonatkozásában elsősorban a szériaszámot (Serial No.) – a berendezések oldalán található – és a típusszámot (Modell) jelenti. Egyedi mérlegelés alapján elfogadható még a berendezés pontos típusának és a telepítés helyének együttes és pontos meghatározása. - A Garanciajegyen fel kell tüntetni az üzembe helyező klímaszerelő nevét, és a szerelésre jogosító ún. F-gáz képesítést igazoló kártya számát. A klímaberendezés rendszeres, szakszerű karbantartást igényel, melynek hiánya esetén a készülék elveszíti a garanciát. A minimális, évenkénti karbantartás gyakoriságát az üzembe helyező határozza meg az üzemeltetés módjától (hűtés/fűtés, vagy mindkettő) és a környezet levegőjének tisztaságától függően. Minimálisan évi 1 alkalom, ha jellemzően csak hűtésre használjuk és különlegesen tiszta levegőjű környezetben lévő lakásban, de hűtésre és fűtésre is használva, a belvárosban vagy nyárfavirágzásnak kitett helyeken, irodákban, ipari környezetben ennél gyakrabban, esetleg 4 – 6 alkalommal is szükséges lehet a karbantartás évente. A karbantartással biztosítani kell, hogy a berendezés tiszta legyen, és a hőcsere megtörténhessen. A szűrők tisztítása mellett biztosítani kell, hogy a kül,- és beltéri egységekben is a hőcserélők és a motortestek is tiszták legyenek. Ellenőrizni kell a gáztöltetet és az elektromos csatlakozásokat. A karbantartást bármely klímaszerelő elvégezheti, nem csak az üzembe helyező, de ennek igazolásához a számla és a jegyzőkönyv szükséges. A karbantartáson felül a vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003jogszabályi előírások alapján a 310/2008. (IX. 22XII.20.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenszerint, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanhűtőközeg töltet alapján számított 5 tonna CO2 egyenérték feletti hűtőközeg-töltettel rendelkező zárt hűtő- és klímatechnikai berendezések, valamint a hőszivattyúk, folyadékhűtők kötelező szivárgásvizsgálatát évente, 50 tonna CO2 egyenérték felett félévente a Tulajdonosnak, Üzemeltetőnek el kell végeztetnie képesített gazdálkodó szervezet szivárgásvizsgálatra jogosító F-gáz képesítést szerzett szakembereivel. A kötelező jótállás időtartama Ezen felül a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőberendezést a rendelet szerinti illetékes Felügyelőséghez be kell jelenteni. Az eladó mentesül a jótállási kötelezettség alól, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladóha bizonyítja, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja hogy a termék Önnek történő átadásának hiba oka a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átvesziteljesítés után keletkezett. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha - a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltatóvállalkozás, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) ); - rendeltetésellenes használat, - a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, ; - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, a karbantartás hiánya; - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha Amennyiben a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybejótállási körön kívül esik, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni úgy a meghibásodott készülék javítási költsége a jótállás időtartamán belül is a Fogyasztót a javítás 15terheli. napjánAz elveszett Garanciajegyet csak az eladás napjának hitelt érdemlő igazolása (dátummal, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavításabélyegzővel ellátott számla) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre)pótoljuk, valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikeladást követő egy éven belül.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Milyen esetben élhet fogyasztó a kellékszavatossági jogával? Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenalapján a Szolgáltató jótállásra köteles, ha a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanfelhasználó fogyasztónak minősül. - Felhasználót milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján? A jótállás időtartama kettő év. A kötelező jótállás időtartama jótállási határidő a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjaátadása, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjanapjával kezdődik. - Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól? A Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hibakötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülbizonyítja, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy hiba oka a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha teljesítés után keletkezett. Felhívjuk a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogfigyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót nem érvényesíthet, egyébként viszont fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 a termék-és az 5.2. pontban meghatározott kellékszavatosság fejezetekben leírt jogosultságoktól függetlenül megilletik. - Szolgáltató nem tartozik jótállással a jótállási időn túl (szakmailag elvárható élettartam) a természetes elhasználódásból/avulásból származó károkért. - Szolgáltató nem tartozik továbbá szavatossággal, illetve jótállással az olyan károkért, amelyek a kárveszély átszállása utáni hibás vagy gondatlan kezelésből, túlzott igénybevételből, illetve a meghatározottól eltérő behatásokból, illetve egyéb, a termékek nem rendeltetésszerű használatából keletkeztek. - Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes A jótállási kötelezettség a Polgári Törvénykönyv szerinti Vevő és Eladó közötti szerződés keretében eladott, a korm. rendelet 1. mellékletben felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. cikkeknek minden olyan hibájára kiterjed, amelynek oka nem a vásárlás (IX. 22.a terméknek a Vevő részére történő átadás) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanután következik be. A kötelező jótállás időtartama Vevő jótállási igényét az Eladónál érvényesítheti. 2 éven belül, ha a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőeladási ára a 10000 Ft-ot meghaladja, de 100 000 forintot meg a 250000 Ft-ot nem haladó haladja meg; és 3 éven belül, ha az eladási ár 250000 Ft-ot meghaladja. De ha a Vevő a fogyasztási cikket az átadástól számított 6 hónapon túl helyezteti üzembe, akkor az átadás napja lesz a jótállás kezdő időpontja. Jótállási jegy a Vevő rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén egy év a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napjaVevő bemutatja. Szolgáltató Ebben az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön jótállásból eredő jogok az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. A jótállás kezdő időpontja jótállásból eredő jogok érvényesíthetőségének nem tehető feltételévé a termék Fogyasztónak történő átadásának fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a napja, vagy Vevő általi visszaszolgáltatása. - ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak hiba oka a termék Fogyasztó Vevő részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltatóaz Eladó, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza), - ha a hiba káresemény következménye (elemi kár, természeti csapás, rongálás), - ha a terméken a vevő (vagy idegen) átalakítást (szakszerűtlen javítást) végzett - rendeltetésellenes használat, ha a károsodás nem rendeltetésszerű használat következménye (a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyásautasításban előírtaktól eltérő szakszerűtlen összeszerelés, - helytelen használat, helytelen tárolás, helytelen kezelésszakszerűtlen tisztítás stb.), rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybekárosodás a használat vagy túlhasználat során bekövetkezett természetes kopás, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni - a Fogyasztót jótállási jegyen feltüntetett olyan hibákra, amelyet a javítás 15. napjánVevő már a vásárláskor ismert, és amelyekre a javítás várható időtartamáról Vevő árengedményt kapott - ha a termék 30 napon belül vásárlója nem javíthatótermészetes személy, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jótállási jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenVállalkozót a szerződésszerűen elvégzett Munkára teljes körű, a Korm.rendelt mellékletében Ptk. 6:171-6:173. §-ai szerinti jótállási kötelezettség terheli, a jelen Szerződésben meghatározott termékekre vonatkozóanfeltételekkel. Vállalkozót a jótállási kötelezettség a Berendezés Megrendelő általi üzembe helyezésének időpontjától (azaz az üzembe helyezési jegyzőkönyv keltétől) számított 12 (tizenkettő) hónap időtartam lejártáig, de legfeljebb az – 1.6. pont szerinti dokumentummal – igazolt vállalkozói teljesítéstől számított 15 (tizenöt) hónap időtartamban terheli. Amennyiben bármely beépített alkatrészre a gyártó, beszállító, alvállalkozó vagy más közreműködő a jelen pont szerinti jótállásnál hosszabb és / vagy Megrendelőre kedvezőbb tartalmú jótállást vállal, akkor ezen alkatrészek tekintetében utóbbi jótállási terjedelem és / vagy jótállás időtartam az irányadó. Vállalkozó köteles legkésőbb a jótállási időszak kezdetének napjáig ezen alkatrészekre kiállított garancialeveleket a Megrendelő részére átadni. Felek rögzítik, hogy Megrendelő – kizárólagos választása szerint, az alábbiakban meghatározott eltérésekkel – ugyanazokat a jogokat érvényesítheti a jótállás alapján, mint amelyeket a Ptk. a kellékszavatosság kapcsán biztosít Megrendelő számára. Amennyiben a jelen Szerződés alapján elvégzett Munka a jótállási időszak alatt meghibásodik, Vállalkozó köteles a javítást – saját költségére – a hiba bejelentésétől számítva haladéktalanul, de legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül megkezdeni (akár helyszínen, akár a Vállalkozó telephelyén), és azt legfeljebb 20 (húsz) munkanapon belül befejezni (mely határidő magában foglalja az esetlegesen elszállított termék visszaszállítását is a Megrendelő által megjelölt helyre). A kötelező jótállás időtartama jótállási időtartam a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőjavítás idejével meghosszabbodik, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnicserélt alkatrészek vonatkozásában újrakezdődik. A jótállás kezdő időpontja Felek a termék Fogyasztónak történő átadásának félreértések elkerülése érdekében rögzítik, hogy sem a napjajelen Szerződésben, vagy ha sem az üzembe helyezést egyébként meghatározott orvoslási határidők nem érintik a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató Megrendelőnek azt a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerüljogát, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy hibás teljesítés miatti igényeit a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15meghibásodás bekövetkeztének időpontjától számítva érvényesítse. napjánVállalkozó jelen pont szerinti jótállási kötelezettsége fennáll az alvállalkozókkal, a javítás várható időtartamáról - ha Szerződés teljesítésében egyébként közreműködőkkel elvégeztetett munkákra és az általuk beépített anyagokra is. Amennyiben határidőn belül a termék 30 napon belül Vállalkozó nem javítható, akkor kezdi meg a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni hibajavítást vagy nem hárítja el a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belülhibát, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenniMegrendelő jogosult a javítást a Vállalkozó terhére más, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikharmadik személlyel elvégeztetni.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Keretszerződés

Jótállás. a) Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával? Hibás teljesítés esetén Szolgáltató szerződés/ Ptk. alapján a XXL FUTÁR Kft. jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22köteles. b) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenÖnt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján? Aki a szerződés teljesítéséért jótállást vállal vagy jogszabály alapján jótállásra köteles, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanjótállás időtartama alatt a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. c) A jótállás a jogosultnak jogszabályból eredő jogait nem érinti. A kötelező jótállás időtartama jótállásból eredő jogokat a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár dolog tulajdonjogának átruházása esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja az új tulajdonos érvényesítheti a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődnivállaló kötelezettel szemben. A jótállás kezdő időpontja jótállási igény a termék Fogyasztónak történő átadásának jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a napjajótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató jótállási igény a termékhez mellékelt jótállási jegyet felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulis érvényesíthető bíróság előtt, ha a hibát jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni (Ptk. 2013. évi V. törvény 6:159. § - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve6:167. §) d) Xxxxx mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól? A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülbizonyítja, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy hiba oka a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha teljesítés után keletkezett. Xxxxxxxx a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jogfigyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót nem érvényesíthet, egyébként viszont Xxx a jótállásból fakadó jogok az 5.1 1. és az 5.2a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles 11.1 Jelen feltétel kikötéseihez való jog fenntartásával az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003Eladó garantálja, hogy a Termékek hibás tervezésből, kivitelezésből vagy anyagokból származó hibáktól mentesek (a térítésmenetesen szolgáltatott anyagokat leszámítva). (IXEz a jótállás érvényes a szállítástól számított 1 évig vagy addig, amíg a Termék eléri az ajánlott maximum használati időt, aszerint amelyik idő a rövidebb. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelőenEz a jótállás a következők függvénye:- 11.1.1 az Eladó írásbeli értesítést kap a hibáról a jótállás időtartamán belül; 11.1.2 a Terméket elérhetővé teszik az Eladó részére átvizsgálás céljából, anélkül,hogy a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama Terméket tovább használnák, vagy azon változtatást vagy beavatkozást hajtanának végre; 11.1.3 a termék árától függ: - 10 000 forintot elérőhiba nem olyan kár, de 100 000 forintot meg hiány vagy sérülés amelyről az Eladót a 10-es bekezdés alapján a Vevőnek értesítenie kellett volna; 11.1.4 a hiba nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának Vevő által adott tervezési specifikácó vagy instrukció következménye; 11.1.5 a napja. Szolgáltató Vevő teljes mértékben eleget tett az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében Eladó instrukcióinak a gyártó által biztosított Termék használatát és önként vállalt jótállást tárolását 11.2 Amennyiben az Eladó megjavítja a Termékeket vagy kielégítő helyettesítő Termékeket biztosít, melynek időtartama minden esetben vagy pénzvisszafizetéssel él a termék mellett feltüntetésre kerül11.2 bekezdés szerint, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja úgy a termék Fogyasztónak történő átadásának a napjaVevő köteles elfogadni ezen javított vagy helyettesítő Termékeket, vagy ha pénzvisszafizetést és az üzembe helyezést Eladó nem felelős a Szolgáltató bárminemű kárért vagy annak megbízottja végzisérülésért, amely az üzembe helyezés napja. Szolgáltató eredeti szállítású Termékekből származik vagy a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesítikésedelemért mielőtt a megjavított, amikor vagy helyettesítő termékek megérkeznek, vagy a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így példáulpénzvisszafizetés megtörténik. 11.4 Abban az esetben, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha Termékeket nem az üzembe helyezést a Szolgáltató, Eladó gyártotta;- 11.4.1 az Eladó nem nyújt biztosítékot vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerülgaranciát arra vonatkozólag, hogy a termék Termékek értékesítése vagy használata nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, sérti egy harmadik fél Szellemi tulajdonjogát; valamint 11.4.2 az Eladó kötelezettségei ezen Termékek hibáit illetően azon garanciákra korlátozódnak (ha vannak) amelyeket az Eladó a gyártótól vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül ellátótól kap. 11.5 Az Eladó nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira felelős és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belülVevőnek kárpótolnia kell az Eladót bármely olyan költségért, követelésért, sérülésért, tartozásért és kiadásért, ami a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikhibáról szerzett észrevételt követő Vevő általi termékhasználatból ered.

Appears in 1 contract

Samples: Sales Contracts

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató szerződés, vagy jogszabályi előírás alapján a kötelezett a köznyelvben garanciaként ismert fogalommal megegyező jótállásra köteles köteles, amennyiben az Eladó az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22IX.22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően1. számú mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkeket az ott meghatározottak szerint értékesít. Jótállásra kötelezett a Vállalkozás az olyan tartós fogyasztási cikkek és alkatrészeik forgalmazása esetén, amelyek vásárlási értéke a 10.000 Ft-ot meghaladja. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóanjótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A kötelező jótállás időtartama jótállási igény érvényesítésére egyebekben a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődniszabályokat kell megfelelően alkalmazni. A jótállás kezdő időpontja időtartama egy év. A jótállási határidő a termék Fogyasztónak fogyasztási cikk Vásárló részére történő átadásának a napjaátadása, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjanapjával kezdődik. Szolgáltató Az egy éven túli esetleges jótállási igényekkel kapcsolatban szíveskedjen a termékhez mellékelt gyártóhoz fordulni! A jótállás a szavatossági jogok (termék és kellékszavatosság) mellett érvényesül. A jótállással érintett termékről a Vállalkozás jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka bocsát ki az alábbi tartalommal: A vállalkozás adatai (bélyegző) a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett felneve, így példáultípusa, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéveára, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okoztavásárlás időpontja. Jótállás keretébe tartozó hiba A 3 napon belüli meghibásodás esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve Vállalkozás a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikcseréjére köteles.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Jótállás. Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles Az Eladó az egyes tartós általa eladott berendezésekre a Vevő felé egyedi jótállást vállal. Jótállási idő kezdete: • A jótállási határidő a fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003cikk, Vevő részére történő átadása (vásárlás dátuma) vagy Vevő által végfelhasználónak történő beüzemelés napjával kezdődik, amennyiben ez 6 hónapon belül megtörténik a vásárlás napjától számítva. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően• Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket a Vevő részére történt átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek jótállási határidő kezdő időpontja a termék Önnek történő fogyasztási cikk a Vevő részére történt átadásának a (vásárlásának) napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével csak az Eladó által a Vevőnek eladott komplett termékre vonatkozik abban az esetben, ha a meghibásodás az átvételkor fel nem ismerhető és rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező konstrukciós-, anyag-, vagy gyártási hibából eredően következik be, de nem terjed ki a beszerelés után a termékhez kapcsolt egyéb gépelemekre. A jótállási kötelezettség csak szakszerű szállítás, tárolás, beépítés és üzemeltetés esetén terheli az Eladót. Az Eladó jótállási kötelezettsége nem áll fenn, amennyiben a berendezéssel kapcsolatos költségek minőségi kifogás rendszertervezési hibából, szakszerűtlen szállításból, mozgatásból, szerelésből vagy a Szolgáltatót terheliknem rendeltetésszerű használatból ered. Xxxxxxxxxx azonban Szintén nem illeti meg köteles az Eladó jótállásra, ha a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsenberendezést jogosulatlanul helyezték üzembe vagy átalakították. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok A garanciális igényérvényesítés feltétele az 5.1 alábbi dokumentumok megléte és az 5.2Eladónak történő bemutatása: • az Xxxxx által kiadott garancialevél, valamint • a megfelelő és szakszerű üzembe helyezésről szóló jegyzőkönyv, valamint • a berendezés rendszeres karbantartását igazoló dokumentumok • hibabejelentő lap (Excelben kitöltve, elektronikus formában visszaküldve) Ezen dokumentumok bármelyikének hiányában az Eladó jótállási kötelezettsége a Vevő felé nem áll fenn. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletikA fentieken túl az Eladó jótállási kötelezettsége nem áll fent, amennyiben a berendezést a fenti iratok bemutatása ellenére bizonyíthatóan nem megfelelően és szakszerűen helyezték üzembe, és/vagy a berendezést nem tartották rendszeresen és szakszerűen karban és/vagy a berendezés sérült stb. és/vagy a garanciális hiba a Vevő, vagy a Vevő érdekkörébe tartozó személyeknek felróható, ide értve különösen de nem kizárólag azt a tényt is, amennyiben a Vevő a berendezést harmadik személy, szervezet számára értékesíti.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions