A szerződés megszűnése mintaszakaszok

A szerződés megszűnése. 13.1. A megszüntetés kizárólag írásbeli jognyilatkozattal történhet, továbbá a szerződés megszűnik az abban foglalt valamennyi kötelezettség szerződésszerű teljesítésével. 13.2. Bármelyik Fél jogosult súlyos szerződésszegés esetében a szerződést egyoldalú, a másik félhez címzett írásbeli jognyilatkozattal - felmondás útján - azonnali hatállyal megszüntetni. 13.3. A Megrendelő jogosult jelen szerződést kártérítési kötelezettség nélkül azonnali hatállyal felmondani, ha: • a Vállalkozó a szerződés alapján fennálló kötelezettségeit határidőben nem végzi el, ill. a Megrendelő erre vonatkozó írásbeli figyelmeztetése és a szerződésszerű teljesítésre történő felhívása ellenére a Megrendelő által meghatározott ésszerű, de legfeljebb 15 munkanapos póthatáridőn belül sem teljesíti a jelen szerződésben foglalt kötelezettségeit, vagy • a Vállalkozó feladatait a szakmai elvárásoknak meg nem felelő módon látja el, vagy • a Vállalkozó olyan tevékenységet folytat, mely a Megrendelő érdekeit sérti, ill. veszélyezteti, vagy • a Vállalkozó jelen szerződést bármely módon súlyosan megszegi, vagy • a Vállalkozó együttműködési kötelezettségét súlyosan vagy ismétlődően megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely jelen szerződés fenntartását lehetetlenné teszi, vagy • a Vállalkozó a Megrendelő vagy Megrendelő szerződő partnerei jó hírnevét, harmadik személyekkel fennálló üzleti kapcsolatát veszélyeztető magatartást tanúsít, vagy • Vállalkozóval szemben indult csődeljárás esetében a vonatkozó jogszabályok alapján tartott tárgyaláson a hitelezőktől nem kap előzetes egyetértést a fizetési haladék megszerzésére (a Cstv. 11. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével) vagy • a Vállalkozó ellen az illetékes bíróság jogerősen felszámolási eljárás lefolytatását rendeli el, vagy • bírósági döntés szerint a csődeljárás során a Vállalkozó és a hitelezők között nem jön létre egyezség (a Cstv. 11. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével) vagy • az illetékes bíróságnál saját maga ellen felszámolási eljárás megindítását kéri a vonatkozó jogszabályok alapján, vagy • a Vállalkozó végelszámolását az erre jogosult szerv elhatározza. Felek rögzítik, hogy a csődeljárás kezdőnapja az a nap, amikor az adott eljárást elrendelő végzés a Cégközlönyben közzétételre kerül, fizetésképtelen akkor, amikor a bíróság azt jogerős határozattal megállapítja. 13.4. A Vállalkozó jogosult jelen szerződést kártérítési kötelezettség nélkül azonnali hatállyal felmondani, ha • a Megrendelő a Vál...
A szerződés megszűnése a) Rendes felmondással. A határozatlan időre kötött szer- ződést bármelyik fél írásban, a biztosítási időszak végére felmondhatja. A felmondási idő 30 nap. A szer- ződő aláírással ellátott felmondásának az évfordulót megelőzően legalább 30 nappal korábban be kell érkeznie a biztosítóhoz. b) Az alap biztosítás megszűnésével. A biztosítás az alap- biztosítás megszűnésével egyidejűleg automatikusan megszűnik. c) Felmondással a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés esetén. Ha a biztosító kifejezett nyi- latkozata nélkül létrejött szerződés lényeges kérdés- ben eltér a biztosító általános szerződési feltételétől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szer- ződési feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban fel- mondhatja. d) Díjnemfizetéssel. Megszűnik a biztosítási szerződés díj- nemfizetés miatt a díj esedékessége, illetve a díjrende- zettség napjára visszamenő hatállyal, ha a biztosító 30 napos póthatáridő tűzésével a díj megfizetésére a szerződőt írásban felhívta és a póthatáridő eredmény- telenül eltelt, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést bíró- sági úton érvényesíti. A díjnemfizetés miatt megszűnt szerződés a díj utólagos megfizetésével sem helyezhe- tő érvénybe. Ha a biztosító a kockázatviselés időtartama alatt bekö- vetkezett, de a szerződés díjnemfizetés miatti megszű- nését követően bejelentett biztosítási esemény kap- csán nyújt szolgáltatást, akkor annak összegéből jogo- sult levonni a megszűnés napjáig járó díját. A díj utólagos megfizetése nem helyezi újra érvénybe a díjnemfizetés miatt megszűnt szerződést. A megszű- nés időpontja után befizetett díjat (díjrészletet) a biz- tosító – a megszűnésig őt megillető időarányos díj- részlet kivételével – köteles visszautalni a szerződő- nek. e) Érdekmúlással. A jelen kiegészítő biztosítás megszűnik azon a napon, amelyen az alapbiztosítás érdekmúlás (tulajdonosváltozás, a forgalmi engedélybe bejegyzett üzemben tartó, mint szerződő személyének változása, forgalomból való kivonás) miatt megszűnik. Ebben az esetben a kiegészítő biztosítás díja az érdekmúlás napjáig illeti meg a biztosítót. A biztosító az ezt követő időszakra már kiegyenlített díjat visszautalja a szerződőnek. f) Szerződést érintő lényeges körülmé...
A szerződés megszűnése. Ha az alapbiztosítás megszűnik, azzal egy időben megszűnik a jelen különös feltételek alapján létrejött kiegészítő biztosítás is. A kiegészítő biztosítást írásban, a biztosítási idő- szak végére lehet felmondani. A felmondási idő harminc nap. A kiegészítő biztosítás meg- szűnésével a biztosító kockázatviselése is megszűnik.
A szerződés megszűnése. 1. A jelen szerződés a jelen szerződés VI. pontjában meghatározott eseteken túl megszűnik a következő esetekben is: - az Ügyfél elhalálozása esetén, - az Ügyfél adóilletőségének megváltozása esetén, - a gyűjtőévet követő ötéves lekötési időszak végén, - az SPB részéről történő azonnali hatályú írásbeli felmondással, amennyiben az Ügyfél a jelen szerződésben rögzített valamely kötelezettségét súlyosan megszegi, különösen, de nem kizárólagosan, ha az Szja tv.-be ütköző módon került sor a jelen szerződés megkötésére, vagy ha az Ügyfél a jelen szerződés megkötése során az SPB-t megtévesztette, továbbá az Üzletszabályzatban rögzített esetekben, - a TBSZ számla kimerülésével - a jelen szerződésben rögzített egyéb esetekben. 2. A Felek megállapodnak, hogy amennyiben az Ügyfél az Üzletszabályzat által lehetővé tett körben eltérően nem rendelkezik a jelen szerződés megszűnésének a napjáig, úgy a jelen szerződés megszűnésével az Ügyfél TBSZ Pénzszámláján lévő összeg az Ügyfél SPB-nél vezetett Ügyfélszámlájára, a TBSZ Értékpapírszámláján lévő pénzügyi eszköz az Ügyfél SPB- nél vezetett Értékpapírszámlájára kerül transzferálására.
A szerződés megszűnése. 18.4.1. A szerződés megszűnik a jelen Üzletszabályzat 7.1. és 7.2. pontjaiban foglaltakon kívül a szerződés alapján kibocsátott valamennyi bankkártya lejárata esetén az utolsó lejárati idővel, ha új bankkártya kibocsátására nem kerül sor. 18.4.2. A szerződés megszűnésekor az összes kibocsátott érvényes bankkártyát - ideértve az üzleti és a társkártyá(ka)t is - a Számlatulajdonos (Kártyabirtokos) haladéktalanul köteles a Banknak visszaadni. Visszaadás hiányában a Bank intézkedik a bankkártya letiltására, ha annak érvényességi ideje még nem járt le. A Bank ebben az esetben is jogosult a letiltás díját felszámítani a Számlatulajdonosnak. A visszaadás elmulasztásából fakadó összes kár időkorlátozás nélkül a Számlatulajdonost terheli. 18.4.3. A szerződés megszűnéséig - a még esedékessé váló elszámolások fedezetére - a számlán fennálló követelés és az óvadék összegét a Bank jogosult zárolni, továbbá azt - a Számlatulajdonossal szembeni elszámolásra - beleértve a letiltás díját is - felhasználni.
A szerződés megszűnése. 23.6.1. A jelen fejezet szerint megkötött, határozatlan időre szóló Szerződést bármelyik fél jogosult írásban 30 napos felmondási idővel felmondani. 23.6.2. A jelen fejezet szerint megkötött, határozott időre szóló Szerződést egyik fél sem jogosult rendes felmondással megszüntetni.
A szerződés megszűnése. Felek rögzítik, hogy rendes felmondás útján egyik fél sem szüntetheti meg jelen Vállalkozási szerződést. Jelen szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja másik fél súlyos szerződésszegése esetén. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen a szerződéses kötelezettségek póthatáridőre sem teljesítése, a Szállító olyan számottevő késéssel történő munkavégzése, melynek folytán a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy emiatt a megrendelőnek a teljesítés elfogadása már nem áll érdekében. A szerződésszegésért felelős fél a szerződést biztosító mellékkötelezettségek teljesítésén felül teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik az általa szerződésszegéssel a másik félnek, illetve harmadik személynek okozott kárért. Szerződő Felek jelen vállalkozási szerződés – bármely okból történő – megszűnése esetén kötelesek teljes körűen elszámolni egymással, beleértve különösen az esetleges kártérítési és kötbérigényeket is. A 20. pont esetben Megrendelő –választása szerint- a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint kártérítést követelhet, illetőleg a szerződéses kötelezettségeket maga, illetőleg harmadik közreműködő igénybevételével a Szállító költségére elvégezheti.
A szerződés megszűnése. A biztosítási szerződés (és a biztosító kockázatviselése) az alábbi esetek bármelyikében megszűnik:
A szerződés megszűnése. 1. Jelen szerződés azonnali hatályú írásbeli felmondással, vagy a szerződő felek közös meg- egyezésével szüntethető meg. 2. A szerződés azonnali hatályú írásbeli felmondásának van helye, ha valamelyik fél a szerző- désben foglalt lényeges kötelezettségeit súlyosan megszegi. 3. A Vállalkozó részéről súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, ha az alábbi rendel- kezésekben foglaltakat megsérti:
A szerződés megszűnése. 21.1. A Szerződés megszűnik a Xxxxx közös megegyezésével, vagy a Partner 19.2. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásával. 21.2. A Szerződést ezen kívül bármelyik fél, bármelyik napon felmondhatja a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás). A felmondási idő a felmondás napján kezdődik és a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagy b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot; c) a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a Szerződés. 21.5. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatást. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Plat...