Eszközök hasznos élettartama. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározása a hasonló eszközökkel kapcsolatos múltbeli tapasztalatokra és a várható technológiai fejlődésre, valamint a tágabb gazdasági és iparági tényezőkben bekövetkező változásokra épül. A becsült hasznos élettartamok helyességét évente, illetve ha a becslés alapjául szolgáló feltételezésekben jelentős változások következnek be, felülvizsgáljuk. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározását azért tartjuk kritikus számviteli becslésnek, mert egy innovatív iparág technológiai fejlődésével kapcsolatosan tartalmaz feltételezéseket, valamint jelentős mértékben függ a Csoport beruházásaitól. Továbbá, mivel az eszközeink között a hosszú élettartamú eszközök nagy súllyal szerepelnek, a feltételezések bármilyen megváltozása meghatározó lehet pénzügyi helyzetünk és tevékenységünk eredménye szempontjából. Pl. ha a Magyar Telekom 10%-kal csökkentené eszközei hasznos élettartamát, az éves értékcsökkenés hozzávetőlegesen 13 milliárd forinttal (2015: 13 milliárd forint) növekedne. A 2016 során elvégzett hasznosélettartam- módosításokat a 12. és 13. megjegyzés tartalmazza. A Csoport folyamatosan számos új szolgáltatást, illetve platformot vezet be, mint pl. a mobilkommunikáció terén az 3G- és 4G-alapú szélessávú szolgáltatások vagy az üvegszálas technológia lakossági ügyfeleknél történő alkalmazása. Hasonló új szolgáltatások bevezetésekor a Csoport megvizsgálja a már meglévő platformok hasznos élettartamát. Mindazonáltal az új szolgáltatásokat túlnyomó többségében úgy tervezik, hogy „együtt éljenek” a már meglévő platformokkal, így nem azonnali az átállás az új technológiára. Következésképpen a régi platformok hasznos élettartamát rendszerint nem szükséges lerövidíteni.
Appears in 1 contract
Samples: Consolidated Financial Report
Eszközök hasznos élettartama. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározása a hasonló eszközökkel kapcsolatos múltbeli tapasztalatokra és a várható technológiai fejlődésre, valamint a tágabb gazdasági és iparági tényezőkben bekövetkező változásokra épül. A becsült hasznos élettartamok helyességét évente, illetve ha a becslés alapjául szolgáló feltételezésekben jelentős változások következnek be, felülvizsgáljuk. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározását azért tartjuk kritikus számviteli becslésnek, mert egy innovatív iparág technológiai fejlődésével kapcsolatosan tartalmaz feltételezéseket, valamint jelentős mértékben függ a Csoport beruházásaitól. Továbbá, mivel az eszközeink között a hosszú élettartamú eszközök nagy súllyal szerepelnek, a feltételezések bármilyen megváltozása meghatározó lehet pénzügyi helyzetünk és tevékenységünk eredménye szempontjából. Pl. ha a Magyar Telekom 10%-kal csökkentené eszközei hasznos élettartamát, az éves értékcsökkenés hozzávetőlegesen 13 11 milliárd forinttal (20152012: 13 11 milliárd forint) növekedne. A 2016 2013 során elvégzett hasznosélettartam- hasznosélettartam-módosításokat a 12. és 13. megjegyzés tartalmazza. A Csoport folyamatosan számos új szolgáltatást, illetve platformot vezet be, mint pl. a mobilkommunikáció terén az 3G- és 4G-alapú szélessávú szolgáltatások vagy az üvegszálas technológia lakossági ügyfeleknél történő alkalmazása. Hasonló új szolgáltatások bevezetésekor a Csoport megvizsgálja a már meglévő platformok hasznos élettartamát. Mindazonáltal az új szolgáltatásokat túlnyomó többségében úgy tervezik, hogy „együtt éljenek” a már meglévő platformokkal, így nem azonnali az átállás az új technológiára. Következésképpen a régi platformok hasznos élettartamát rendszerint nem szükséges lerövidíteni.
Appears in 1 contract
Samples: Consolidated Financial Statements
Eszközök hasznos élettartama. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározása a hasonló eszközökkel kapcsolatos múltbeli tapasztalatokra és a várható technológiai fejlődésre, valamint a tágabb gazdasági és iparági tényezőkben bekövetkező változásokra épül. A becsült hasznos élettartamok helyességét évente, illetve ha a becslés alapjául szolgáló feltételezésekben jelentős változások következnek be, felülvizsgáljuk. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározását azért tartjuk kritikus számviteli becslésnek, mert egy innovatív iparág technológiai fejlődésével kapcsolatosan tartalmaz feltételezéseket, valamint jelentős mértékben függ a Csoport beruházásaitól. Továbbá, mivel Továbbá az eszközeink között között, a hosszú élettartamú eszközök nagy súllyal szerepelnekaránya miatt, a feltételezések bármilyen megváltozása meghatározó lehet pénzügyi helyzetünk és tevékenységünk eredménye szempontjából. Pl. ha a Magyar Telekom 10%-kal csökkentené eszközei hasznos élettartamát, az éves értékcsökkenés hozzávetőlegesen 13 11 milliárd forinttal (20152007: 13 12 milliárd forintFt) növekedne. A 2016 2008 során elvégzett hasznosélettartam- módosításokat bekövetkezett hasznos élettartam változásait a 12. és 13. megjegyzés tartalmazza. A Csoport folyamatosan számos új szolgáltatást, szolgáltatást illetve platformot vezet be, mint pl. a mobilkommunikáció terén az 3G- és 4G-UMTS alapú szélessávú szolgáltatások vagy az üvegszálas technológia lakossági ügyfeleknél történő alkalmazása. Hasonló új szolgáltatások bevezetésekor a Csoport megvizsgálja a már meglévő platformok hasznos élettartamát. Mindazonáltal az új szolgáltatásokat túlnyomó többségében úgy tervezik, hogy „“együtt éljenek” a már meglévő platformokkal, így nem azonnali az átállás az új technológiára. Következésképpen a régi platformok hasznos élettartamát rendszerint nem szükséges lerövidíteni.
Appears in 1 contract
Samples: Közgyűlési Határozat
Eszközök hasznos élettartama. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározása a hasonló eszközökkel kapcsolatos múltbeli tapasztalatokra és a várható technológiai fejlődésre, valamint a tágabb gazdasági és iparági tényezőkben bekövetkező változásokra épül. A becsült hasznos élettartamok helyességét évente, illetve ha a becslés alapjául szolgáló feltételezésekben jelentős változások következnek be, felülvizsgáljuk. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározását azért tartjuk kritikus számviteli becslésnek, mert egy innovatív iparág technológiai fejlődésével kapcsolatosan tartalmaz feltételezéseket, valamint jelentős mértékben függ a Csoport beruházásaitól. Továbbá, mivel az eszközeink között a hosszú élettartamú eszközök nagy súllyal szerepelnek, a feltételezések bármilyen megváltozása meghatározó lehet pénzügyi helyzetünk és tevékenységünk eredménye szempontjából. Pl. ha a Magyar Telekom 10%-kal csökkentené eszközei hasznos élettartamát, az éves értékcsökkenés hozzávetőlegesen 13 milliárd forinttal (20152014: 13 11 milliárd forint) növekedne. A 2016 2015 során elvégzett hasznosélettartam- hasznosélettartam-módosításokat a 12. és 13. megjegyzés tartalmazza. A Csoport folyamatosan számos új szolgáltatást, illetve platformot vezet be, mint pl. a mobilkommunikáció terén az 3G- és 4G-alapú szélessávú szolgáltatások vagy az üvegszálas technológia lakossági ügyfeleknél történő alkalmazása. Hasonló új szolgáltatások bevezetésekor a Csoport megvizsgálja a már meglévő platformok hasznos élettartamát. Mindazonáltal az új szolgáltatásokat túlnyomó többségében úgy tervezik, hogy „együtt éljenek” a már meglévő platformokkal, így nem azonnali az átállás az új technológiára. Következésképpen a régi platformok hasznos élettartamát rendszerint nem szükséges lerövidíteni.
Appears in 1 contract
Samples: Konszolidált Éves Jelentés
Eszközök hasznos élettartama. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározása a hasonló eszközökkel kapcsolatos múltbeli tapasztalatokra és a várható technológiai fejlődésre, valamint a tágabb gazdasági és iparági tényezőkben bekövetkező változásokra épül. A becsült hasznos élettartamok helyességét évente, illetve ha a becslés alapjául szolgáló feltételezésekben jelentős változások következnek be, felülvizsgáljuk. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározását azért tartjuk kritikus számviteli becslésnek, mert egy innovatív iparág technológiai fejlődésével kapcsolatosan tartalmaz feltételezéseket, valamint jelentős mértékben függ a Csoport beruházásaitól. Továbbá, mivel az eszközeink között a hosszú élettartamú eszközök nagy súllyal szerepelnek, a feltételezések bármilyen megváltozása meghatározó lehet pénzügyi helyzetünk és tevékenységünk eredménye szempontjából. Pl. ha a Magyar Telekom 10%-kal csökkentené eszközei hasznos élettartamát, az éves értékcsökkenés hozzávetőlegesen 13 12 milliárd forinttal (20152016: 13 12 milliárd forint) növekedne. A 2016 2017 során elvégzett hasznosélettartam- módosításokat a 129. és 1310. megjegyzés tartalmazza. A Csoport folyamatosan számos új szolgáltatást, illetve platformot vezet be, mint pl. a mobilkommunikáció terén az a 3G- és 4G-alapú szélessávú szolgáltatások vagy az üvegszálas technológia lakossági ügyfeleknél történő alkalmazása. Hasonló új szolgáltatások bevezetésekor a Csoport megvizsgálja a már meglévő platformok hasznos élettartamát. Mindazonáltal az új szolgáltatásokat túlnyomó többségében úgy tervezik, hogy „együtt éljenek” a már meglévő platformokkal, így nem azonnali az átállás az új technológiára. Következésképpen a régi platformok platfo rmok hasznos élettartamát rendszerint nem szükséges lerövidíteni.
Appears in 1 contract
Samples: Consolidated Annual Report
Eszközök hasznos élettartama. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározása a hasonló eszközökkel kapcsolatos múltbeli tapasztalatokra és a várható technológiai fejlődésre, valamint a tágabb gazdasági és iparági tényezőkben bekövetkező változásokra épül. A becsült hasznos élettartamok helyességét évente, illetve ha a becslés alapjául szolgáló feltételezésekben jelentős változások következnek be, felülvizsgáljuk. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározását azért tartjuk kritikus számviteli becslésnek, mert egy innovatív iparág technológiai fejlődésével kapcsolatosan tartalmaz feltételezéseket, valamint jelentős mértékben függ a Csoport beruházásaitól. Továbbá, mivel az eszközeink között a hosszú élettartamú eszközök nagy súllyal szerepelnek, a feltételezések bármilyen megváltozása meghatározó lehet pénzügyi helyzetünk és tevékenységünk eredménye szempontjából. Pl. ha a Magyar Telekom 10%-kal csökkentené eszközei hasznos élettartamát, az éves értékcsökkenés hozzávetőlegesen 13 milliárd forinttal (20152017: 13 12 milliárd forint) növekedne. A 2016 2018 során elvégzett hasznosélettartam- módosításokat a 129. és 1310. megjegyzés tartalmazza. A Csoport folyamatosan számos új szolgáltatást, illetve platformot vezet be, mint pl. a mobilkommunikáció terén az a 3G- és 4G-alapú szélessávú szolgáltatások vagy az üvegszálas technológia lakossági ügyfeleknél történő alkalmazása. Hasonló új szolgáltatások bevezetésekor a Csoport megvizsgálja a már meglévő platformok hasznos élettartamát. Mindazonáltal az új szolgáltatásokat túlnyomó többségében úgy tervezik, hogy „együtt éljenek” a már meglévő platformokkal, így nem azonnali az átállás az új technológiára. Következésképpen a régi már meglévő platformok hasznos élettartamát rendszerint nem szükséges lerövidíteni.
Appears in 1 contract
Samples: Consolidated Annual Report
Eszközök hasznos élettartama. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározása a hasonló eszközökkel kapcsolatos múltbeli tapasztalatokra és a várható technológiai fejlődésre, valamint a tágabb gazdasági és iparági tényezőkben bekövetkező változásokra épül. A becsült hasznos élettartamok helyességét évente, illetve ha a becslés alapjául szolgáló feltételezésekben jelentős változások következnek be, felülvizsgáljuk. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározását azért tartjuk kritikus számviteli becslésnek, mert egy innovatív iparág technológiai fejlődésével kapcsolatosan tartalmaz feltételezéseket, valamint jelentős mértékben függ a Csoport beruházásaitól. Továbbá, mivel az eszközeink között a hosszú élettartamú eszközök nagy súllyal szerepelnek, a feltételezések bármilyen megváltozása meghatározó lehet pénzügyi helyzetünk és tevékenységünk eredménye szempontjából. Pl. ha a Magyar Telekom 10%-kal csökkentené eszközei hasznos élettartamát, az éves értékcsökkenés hozzávetőlegesen 13 11 milliárd forinttal (20152013: 13 11 milliárd forint) növekedne. A 2016 2014 során elvégzett hasznosélettartam- hasznosélettartam-módosításokat a 12. és 13. megjegyzés tartalmazza. A Csoport folyamatosan számos új szolgáltatást, illetve platformot vezet be, mint pl. a mobilkommunikáció terén az 3G- és 4G-alapú szélessávú szolgáltatások vagy az üvegszálas technológia lakossági ügyfeleknél történő alkalmazása. Hasonló új szolgáltatások bevezetésekor a Csoport megvizsgálja a már meglévő platformok hasznos élettartamát. Mindazonáltal az új szolgáltatásokat túlnyomó többségében úgy tervezik, hogy „együtt éljenek” éljenek‖ a már meglévő platformokkal, így nem azonnali az átállás az új technológiára. Következésképpen a régi platformok hasznos élettartamát rendszerint nem szükséges lerövidíteni.
Appears in 1 contract
Samples: Consolidated Financial Statements
Eszközök hasznos élettartama. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározása a hasonló eszközökkel kapcsolatos múltbeli tapasztalatokra és a várható technológiai fejlődésre, valamint a tágabb gazdasági és iparági tényezőkben bekövetkező változásokra épül. A becsült hasznos élettartamok helyességét évente, illetve ha a becslés alapjául szolgáló feltételezésekben jelentős változások következnek be, felülvizsgáljuk. Az eszközök hasznos élettartamának meghatározását azért tartjuk kritikus számviteli becslésnek, mert egy innovatív iparág technológiai fejlődésével kapcsolatosan tartalmaz feltételezéseket, valamint jelentős mértékben függ a Csoport beruházásaitól. Továbbá, mivel Továbbá az eszközeink között között, a hosszú élettartamú eszközök nagy súllyal szerepelnekaránya miatt, a feltételezések bármilyen megváltozása meghatározó lehet pénzügyi helyzetünk és tevékenységünk eredménye szempontjából. Pl. ha a Magyar Telekom 10%-kal csökkentené eszközei hasznos élettartamát, az éves értékcsökkenés hozzávetőlegesen 13 10 milliárd forinttal (20152010: 13 10 milliárd forint) növekedne. A 2016 2011 során elvégzett hasznosélettartam- hasznos élettartam módosításokat a 12. és 13. megjegyzés tartalmazza. A Csoport folyamatosan számos új szolgáltatást, illetve platformot vezet be, mint pl. a mobilkommunikáció terén az 3G- UMTS és 4G-4G alapú szélessávú szolgáltatások vagy az üvegszálas technológia lakossági ügyfeleknél történő alkalmazása. Hasonló új szolgáltatások bevezetésekor a Csoport megvizsgálja a már meglévő platformok hasznos élettartamát. Mindazonáltal az új szolgáltatásokat túlnyomó többségében úgy tervezik, hogy „“együtt éljenek” a már meglévő platformokkal, így nem azonnali az átállás az új technológiára. Következésképpen a régi platformok hasznos élettartamát rendszerint nem szükséges lerövidíteni.
Appears in 1 contract
Samples: Konszolidált Éves Jelentés