Common use of Tájékoztatás kérése Clause in Contracts

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- továbbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben meghatározott esetekben lehet megtagadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 4 contracts

Samples: Hagyatéki Végzés, biztositasifeltetelek.hu, Biztosítási Csomagok Táblázat

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító biz- tosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban vonatkozásában kezelt, feldolgozott fel- dolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- továbbítás adattovábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dóadandó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben törvény- ben meghatározott esetekben lehet megtagadni. A tájékoztatás tájékozta- tás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése rendelke- zése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá to- vábbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz Ható- sághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 4 contracts

Samples: Szakszervezeti Biztosítás, Baleseti És Egészségbiztosítási Általános És Kiegészítő Feltételek, www.signal.hu

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- vonatkozásá­ ban kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- adat­ továbbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- adan­ dó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetettve­ zetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- tör­ vényben meghatározott esetekben lehet megtagadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás felvi­ lágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás for­ dulás lehetőségéről.

Appears in 3 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Feltétel És Ügyféltájékoztató, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Feltétel És Ügyféltájékoztató, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Feltétel És Ügyféltájékoztató

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító biz- tosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban vonatkozásában kezelt, feldolgozott fel- dolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve amennyiben az adatok továbbításra kerültek az adat- továbbítás adattovábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dóadandó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását indoklással kizárólag a tör- vényben törvényben meghatározott esetekben lehet megtagadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése rendelke- zése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá to- vábbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz Ható- sághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 2 contracts

Samples: Mi Házunk Tömbház Biztosítás, Mi Házunk Tömbház Biztosítás

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban vonatkozásában kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- továbbítás adatto- vábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetettve- zetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben meghatározott esetekben lehet megtagadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás felvi- lágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás for- dulás lehetőségéről.

Appears in 2 contracts

Samples: biztositasifeltetelek.hu, www.netrisk.hu

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére kérel- mére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban vonatkozásában kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra továbbí- tásra kerültek – az adat- továbbítás adattovábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dóadandó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható álla- pítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez helyes- bítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek jogellenes- nek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben törvényben meghatározott esetekben lehet megtagadnimegta- gadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító bizto- sító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító biz- tosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Információsza- badság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: Hagyatéki Végzés

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa az érintett vonatkozásá- ban vonatko- zásában kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jo- galapjáról, időtartamáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- továbbítás adattovábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dóadandó. További tájékoztatásért tájékoztatásokért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetettveze- tett, illetőleg ha az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben törvényben meghatározott esetekben ese- tekben lehet megtagadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Információsza- badság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: www.oberbank.hu

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban vonatkozásában kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- továbbítás adattovábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dóadandó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben törvényben meghatározott esetekben lehet megtagadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: www.signal.hu

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve illet- ve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- továbbítás adattovábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben meghatározott esetekben lehet megtagadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás felvi- lágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás for- dulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: www.proviti.hu

Tájékoztatás kérése. Az az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve illet- ve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- továbbítás adattovábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben törvényben meghatározott esetekben lehet megtagadnimegta- gadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására megta- gadására a tör- vény törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá továb- bá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító Biz- tosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban vonatkozásában kezelt, feldolgozott fel- dolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- továbbítás adattovábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dóadandó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben törvény- ben meghatározott esetekben lehet megtagadni. A tájékoztatás tájékozta- tás megtagadása esetén a biztosító Biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése rendelke- zése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító Biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá to- vábbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz Ható- sághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: www.signal.hu

Tájékoztatás kérése. Az az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- továbbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben meghatározott esetekben lehet megtagadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás felvilá- gosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi Adat- védelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: Gyermekkötvény Kötött Időre Szóló Életbiztosítás Szerződési Feltételei

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa az érintett vonatkozásá- ban vonatkozásában kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- továbbítás adattovábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dóadandó. További tájékoztatásért tájékoztatásokért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg ha az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben törvényben meghatározott esetekben lehet megtagadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: Baleseti Kórházi Napidíj

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve amennyiben az adatok továbbításra kerültek az adat- továbbítás adatto- vábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását indoklással kizárólag a tör- vényben törvény- ben meghatározott esetekben lehet megtagadni. A tájékoztatás tá- jékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: Légi Jármű Lezuhanása Biztosítási Összeg Biztosítási Összeg

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- vonatkozásá­ ban kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- adat­ továbbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- adan­ dó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- tör­ vényben meghatározott esetekben lehet megtagadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- tör­ vény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: Áfa Nyilatkozat

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve illet- ve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adat- továbbítás adattovábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben törvényben meghatározott esetekben lehet megtagadnimegta- gadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására megta- gadására a tör- vény törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá továb- bá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: Áfa Nyilatkozat

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére kérel- mére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban vonatkozásában kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra továbbí- tásra kerültek – az adat- továbbítás adattovábbítás címzettjéről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dóadandó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható álla- pítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez helyes- bítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek jogellenes- nek bizonyul. Az érintett tájékoztatását – indoklással – kizárólag a tör- vényben törvényben meghatározott esetekben lehet megtagadnimegta- gadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító bizto- sító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslatjogor- voslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Informá- ciószabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: www.signal.hu

Tájékoztatás kérése. Az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére kérel- mére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa érintett vonatkozásá- ban érin- tett vonatkozásában kezelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, illetve amennyiben az adatok továbbításra kerültek az adat- továbbítás címzettjéről adattovábbítás címzettjé- ről és jogalapjáról. A tájékoztatás naptári évente egyszer ingyenesen adan- dóingyene- sen adandó. További tájékoztatásért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett, illetőleg az adatkezelés jogellenesnek bizonyul. Az érintett tájékoztatását indoklással kizárólag a tör- vényben törvényben meghatározott esetekben lehet megtagadnimeg- tagadni. A tájékoztatás megtagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás felvi- lágosítás megtagadására a tör- vény törvény mely rendelkezése rendel- kezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása meg- tagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet érin- tettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Appears in 1 contract

Samples: Tömbházak Biztosításának Általános Feltétele