Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel. 10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel. 10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja. 10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.
Appears in 3 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.111.1. Vállalkozó köteles A szerződések, egyéb kapcsolódó dokumentumok, valamint a felek között a szerződés fennállása alatt irányadó kapcsolattartás nyelve a magyar. A Magyar Cetelem Bank Zrt. tájékoztatási kötelezettségének, valamint a szerződési feltételek rendelkezésre bocsátásának módja a tájékoztatás (i) Magyar Cetelem Bank Zrt. weboldalán (xxx.xxxxxxx.xx), a fiókirodákban és értékesítési pontokon történő elhelyezése, illetve a Főkártyabirtokos részére elektronikus vagy postai úton történő megküldése. A tájékoztatás gyakorisága: a szerződési feltételek rendelkezésre bocsátása a Magyar Cetelem Bank Zrt. web- oldalán folyamatosan, a Kártyabirtokosok utólagos tájékoztatása havonta egy alkalommal történik. A szerződést érintő változás esetén a Kártyabirtokos erre vonatkozó, jogszabályban meghatározott időpontban és tartalommal kap tájékoztatást.
11.2. A Magyar Cetelem Bank Zrt. a Főkártyabirtokos részére szóló írásos értesítéseket a jelen szerződés egyedi részében megjelölt címre küldi mindaddig, amíg a Főkártyabirtokos a Magyar Cetelem Bank Zrt-t új címről írásban jognyilatkozatot tenni arrólnem értesíti. Felek megállapodnak abban, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2postai feladástól számított 5. munkanapon a Magyar Cetelem Bank Zrt. értesítéseit kézbesítettnek tekintik. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó Főkártyabirtokos tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – hitelkártya szerződés kizárólag a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Magyar Cetelem Bank Zrt. által megadott és az egyedi részen feltüntetett vagy a Főkártyabirtokossal írásban közölt engedélyezési számmal tekinthető érvényesen létrejöttnek.
11.3. A szerződés fennállása alatt a Főkártyabirtokos kérésére a Magyar Cetelem Zrt. köteles a szerződési feltételeket, valamint a szerződéskötést megelőző tájékoztatás jogszabály által előírt adatokat papíron vagy tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
11.4. A felek a szerződésből eredő jogviták peren kívüli elintézésére rendelkezésre álló fórumok: Pénzügyi Szervezetek Xxxxxx Xxxxxxxxxxx (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx. 39., xxxx://xxx.xxxxx.xx), Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxx. 6., xxxx://xxx.xxx.xx). A jelen szerződésből eredő jogviták rendezésére a Felek alávetik magukat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességének. A Főkártyabirtokos kijelenti, hogy a kizárólagos illetékességre vonatkozó külön figyelemfelhívó tájékoztatást megkapta, és azt kifejezetten elfogadja.
11.5. A szerződés fennállása alatt a Főkártyabirtokos kérésére a Magyar Cetelem Bank Zrt. köteles a szerződési feltételeket, valamint a szerződéskötést megelőző tájékoztatás jogszabály által előírt adatokat papíron vagy tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
11.6. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Magyar Cetelem Bank Zrt. hirdetményeit, üzletszabályzatait, valamint a magyar jog, különösen a Polgári Törvénykönyv, a hitelintézetekről és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, a Vállalkozóra hárítjapénzforgalomról, valamint az egyes pénzügyi szolgáltatási tevékenységről szóló hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Credit Card Issuance, General Terms and Conditions for Credit Card Issuance
Záró rendelkezések. 10.11. Vállalkozó A jelen Egyesülési szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok az irányadóak, különös tekintettel az alábbi alkalmazandó jogszabályokra: − 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban: Ptk.) − 2013. évi CLXXVI. törvény egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról (a továbbiakban: Át.) − 2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról (a továbbiakban: Ctv.) − 2000. évi C. törvény a számvitelről (a továbbiakban: Xxxxx.xx.) − 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről (a továbbiakban: Art.) − 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról (a továbbiakban: Tao tv.) − 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról (a továbbiakban: Áfa tv.) − 1990.évi XCIII. törvény az illetékekről (a továbbiakban: Illeték tv.) − 2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról (a továbbiakban: Ht.) − 2011. évi CXCVI. törvény a nemzeti vagyonról (a továbbiakban: Nvtv.) − 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól (a továbbiakban: Mötv.) − 1994. évi 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról (Versenytv.)
2. Az Át. 9.§ (1)-(2) bekezdésében foglalt közzétételi kötelezettségnek az Átvevő Társaság ügyvezetése köteles írásban jognyilatkozatot tenni arróleleget tenni.
3. Az Átvevő Társaság ügyvezetése köteles a folyamatban lévő engedélyezési és egyéb hatósági eljárásokban az átalakulás elhatározását bejelenteni, illetőleg az Egyesülési tervben szabályozott jogutódlásról az érintetteket, a szerződéses partnereket értesíteni.
4. A jelen Egyesülési szerződés annak aláírása napján lép hatályba. Amennyiben a szerződés felek nem egyidejűleg írják alá, a hatálybalépés napja az utolsóként aláíró szerződő fél aláírásának a napja.
5. Szerződő felek rögzítik, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben Beolvadó Társaság és Átvevő Társaság tagjainak, tagi önkormányzatainak egyesülés (beolvadás) vonatkozásában hozott képviselő- testületeinek, közgyűlésének, taggyűlésének I.1.pontban hivatkozott határozatait az átadott mellékletekben foglaltak szerint végziEgyesülési terv 00-00.xx. melléklete tartalmazza. Ezen határozatok feljogosították a Beolvadó Társaság és Átvevő Társaság ügyvezetőit az Egyesülési szerződés aláírására, illetve végezteti munkavállalóival továbbá elfogadták az Átvevő Társaság, mint jogutód létesítő okirat módosítását, felhatalmazták képviselőiket a Beolvadó Társaság és képviselőivelÁtvevő Társaság egyesülését (beolvadását) elhatározó taggyűlésén a szükséges határozatok meghozatalára, ilyen tartalmú szavazat leadására.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.
Appears in 2 contracts
Samples: Merger Agreement, Merger Agreement
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó Megbízott köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó Megbízott felel.
10.3. Vállalkozó Megbízott tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó Megbízott érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra Megbízottra hárítja.
10.4. Vállalkozó Megbízott az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó 10.5.Megbízott vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. .......................... ........................... Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx munkavédelmi vezető humán üzletág vezető munkavédelem vezető vezető. MÁV SZK Szolgáltató Központ Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.
Appears in 2 contracts
Samples: Expert Agreement, Megbízási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- SZCsM-EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását Meghatalmazás a Kbt. 136.§ (2) bekezdése alapján7 Alulírott, ………………………..(képviselő neve) a ……………………(Vállalkozó neve, székhely, cégjegyzékszám) képviseletében a magyar adóhatóságot, hogy a …………………(Vállalkozó neve, székhely, cégjegyzékszám) adóilletősége szerinti adóhatóságtól közvetlenül, az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül beszerezhet a ……………………-re (Vállalkozó neve, székhely, cégjegyzékszám) vonatkozó adatokat. Dátum ……………………………. cégszerű aláírás Szerződés tárgya: Alépítmény és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláfelszín alatti vízelvezető létesítmények diagnosztikai vizsgálatainak végzése 2018-2020. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.közötti időszakban
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó 10.1.Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A 10.2.A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t Zrt.-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó 10.3.Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó 10.4.Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- SZCsM-EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását A környezetvédelmi melléklet jogszabályi és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláegyéb normatív alapja a mindenkori hatályos - a környezetvédelemről szóló törvény (jelenleg a 1995. Kelt: Budapestévi LIII törvény), 2018- a vízgazdálkodásról szóló törvény (1995. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrtévi LVII. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrttörvény), - a hulladékról szóló törvény (jelenleg a 2012. évi CLXXXV. törvény) - a természet védelméről szóló törvény (jelenleg a 1996. évi LIII. törvény), - az építési és bontási hulladék kezelésének szabályairól szóló jogszabály (jelenleg a 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet), - az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló jogszabály (jelenleg a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet) - zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló jogszabály (jelenleg a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet)
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- SZCsM-EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít.
1. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláA belépő személy neve (Vállalkozó)
2. KeltA belépő személy sz.ig.száma: Budapest…………………………………….. (Személyi igazolvány helyett azonosításra alkalmas más, 2018arcképpel ellátott igazolvány is elfogadható. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK ZrtPl.: jogosítvány, útlevél, rendőri igazolvány, vasúti arcképes igazolvány stb.)
3. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV ZrtA belépés (munkavégzés) helye: ………………. Állomás (szervezet) vágány
4. A belépés (munkavégzés) időpontja: ……………………..………………………………….
5. A kilépés (a munkavégzés befejezésének) időpontja: …………………
6. Belépés célja (munkavégzés megnevezése): ………………………………………………
Appears in 2 contracts
Samples: Design Agreement, Design Agreement
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról.) Jelen szerződés azon a napon jön létre, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivelamikor mindkét Fél azt cégszerűen aláírta.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban.) Amennyiben jelen szerződés tárgyának valamelyik eleme a felek közös megegyezése folytán nem kerül teljesítésre, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok felek másként nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő állapodnak meg, a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen szerződés tárgyának további elemei tekintetében jelen szerződés továbbra is érvényben marad és közvetett károkért a Vállalkozó felelfelek annak rendelkezései alapján kötelesek eljárni.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi.) Szerződő Felek az elérni kívánt cél érdekében kölcsönösen és folyamatosan együttműködnek, a teljesítés bármilyen ok miatt történő veszélyeztetése esetén egymást haladéktalanul értesíteni kötelesek oly módon, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó ezáltal bármelyikük érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítjafelmerülő károkozástól egymást óvják.
10.4.) Szerződő felek bármelyike jelen szerződést 30 napos felmondási idővel, írásban mondhatja fel. Vállalkozó A felmondási idő kezdő napja az ada nap, amikor a felmondásról szóló - minősített többséggel hozott - képviselő-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítanitestületi döntés a másik félhez megérkezik. Írásbeli közlésnek minősül a telefaxon, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállaljavagy e-mail-ben megküldött felmondás is.
10.5.) Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az építési munkahelyeken esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket elsődlegesen békés úton, tárgyalások útján kívánják rendezni. Amennyiben a tárgyalás nem vezet eredményre, érdekeiket bírósági úton érvényesítik, egyben kikötik a Szekszárdi Járásbíróság, illetve törvényszéki hatáskör esetén a Szekszárdi Törvényszék kizárólagos illetékességét.
10.6.) A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló hatályos törvény, a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről belső ellenőrzéséről szóló 4/2002370/2011. (II.20XII. 31.) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ Kormányrendeletben valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Jelen megállapodást Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése 14/2016. (2I. 28.) bszámú, …………….. Önkormányzatának Képviselő-testülete a .../2016. (….) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készítszámú határozatával minősített többséggel jóváhagyta. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláXxxxxxxxx, 2016. Kelt: Budapest, 2018február ... ……………………………… ……………………………… ………. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.polgármester polgármester ………… Önkormányzata Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Appears in 2 contracts
Samples: Feladat Ellátási Megállapodás, Feladat Ellátási Megállapodás
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó Megbízott köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó Megbízott felel.
10.3. Vállalkozó Megbízott tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó Megbízott érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra Megbízottra hárítja.
10.4. Vállalkozó Megbízott az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó 10.5.Megbízott vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ .......................... ........................... ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx munkavédelmi vezető humán üzletág vezető munkavédelem vezető vezető. MÁV SZK Szolgáltató Központ Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.
Appears in 2 contracts
Samples: Megbízási Szerződés, Expert Agreement
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólÁtadó kijelenti, hogy jelen Megállapodásban foglalt minden rá vonatkozó, illetve általa közölt adat és tény a munkát munkabiztonsági szempontból valóságnak megfelel. Felek a jelen szerződésben Megállapodásból eredő és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végziazzal kapcsolatos valamennyi vitás kérdést békés úton kísérelnek meg rendezni. Amennyiben jelen Megállapodás egyes rendelkezései teljesen vagy részben hatálytalanok, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2semmisek vagy megtámadhatóak lennének, az nem érinti a fennmaradó rendelkezések érvényességét, hatályosságát. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokbanFelek jelen pont szerinti esetre kötelezettséget vállalnak a Megállapodás I. fejezetében foglalt, valamint szándékolt jogi cél elérésére alkalmas módosítására. Jelen megállapodás kizárólag írásban módosítható. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felelVksztv.
10.3, azMötv. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrtésa nemzeti vagyonról szóló 2011. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrtévi CXCVI. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó törvény rendelkezései az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készítirányadóak. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének ……...../201 . ( . .) sz. határozata alapján kötik meg. Jelen Megállapodás a mindkét Fél általi aláírás napján lép hatályba, amennyiben Xxxxx nem egyidőben írják azt alá, a hatályba lépés napja a későbbi aláírás napja. Jelen Megállapodás 5 azaz öt darab számozott oldalból és kölcsönös értelmezését követően 6 azaz hat darab mellékletből áll, melyek elválaszthatatlan részét képezik. Felek jelen Megállapodás minden oldalát elolvasták, és mint ügyleti akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. KeltBudapest,……év …….…….hó……..nap Budapest, ……. év ………... hó …….. nap Budapest Főváros XI.Kerület Újbuda Önkormányzata részéről: …………………………………………….. xx.Xxxxxxxx Xxxxx polgármester Budapest Főváros Önkormányzata részéről Főpolgármester megbízásából: ………………………………………. xx. Xxxxxxxxx Xxxxxx főpolgármester-helyettes Pénzügyi ellenjegyzést végezte: Budapest, 201820 . ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. hó nap Xxxx Xxxxx Pénzügyi főosztályvezető Láttam, Főjegyző megbízásából: Budapest, 20 ……hó ..…nap Bárdonné xx. Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.aljegyző Mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Water Utility Transfer Agreement
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A 10.2.A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t Zrt.-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó 10.3.Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó 10.4.Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- SZCsM-EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláVállalkozó neve: Vevő neve: Vállalkozó telephelye: Vevő címe: Szerződés száma: Számlabenyújtási hely: MÁV Zrt. Kelt: 1426 Budapest, 2018PF. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt24 Iktatószám: Projektazonosító: Rendelés száma: Szállítólevél száma: Szerződéskötő szervezet kódja: Kiállító neve: Telefonszám: Címzett: Kiállítás dátuma: Munka megnevezése: =============================== Rendelés adatai: =============================== Sors zám Cikk szám Cikk megne vezése Men nyisé g Menn yiségi egysé g Nett ó egys égár Áre gysé g P é n z Menn ységi egység Ne ttó ért ék ÁF A öss zeg Á F A % Hiányp ótlandó előírt átvételi n e m dokume ntum QM releváns cikkekn él a bizonyít vány ha „nem” jelölésse l kerül a MIGO tranzakc iónál rögzítés re akkor „X”-el megjelö lés egyébké nt üres a mező Teljes összeg: + ÁFA Tisztelt Partnerünk kérjük, hogy a számla Megjegyzés rovatában szíveskedjenek feltüntetni a rendelés számát. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV ZrtA számlát a Teljesítésigazoláson szereplő mennyiséggel és értékkel, a hatályos ÁFA tv. előírásainak megfelelő teljesítési időponttal kérjük kiállítani. Ezen teljesítésigazolás egy másolati példányát a számlához csatolni szíveskedjenek, ellenkező esetben a számlát nem áll módunkban befogadni. A teljesítésigazolás „Hiánypótlandó előírt átvételi dokumentum” oszlopában „X”-el jelölt tételei csak a szerződésben rögzített átvételhez szükséges dokumentum beérkezését követően kerülhetnek számlázásra.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról1./ Jelen megállapodásban nem érintett kérdések tekintetében az Mötv., hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végziNjtv., illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre a vonatkozó jogszabályokbanjogszabályok, valamint a tervekben helyi önkormányzat rendeletei, határozatai és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felelnemzetiségi önkormányzat határozatai az irányadóak.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben 2./ Jelen együttműködési megállapodást a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. helyi önkormányzat és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. helyi nemzetiségi önkormányzat határozott időre, mindkét fél képviselő-testülete által történő jóváhagyás napjától, a Vállalkozóra hárítjanemzetiségi önkormányzat mandátumának lejártáig kötik és érvényességéhez a szerződést megkötő felek jóváhagyása szükséges.
10.43./ A felek az együttműködési megállapodást minden év január 31. Vállalkozó napjáig, általános vagy időközi választás esetén az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból alakuló ülést követő harminc napon belül felül kell vizsgálják.
4./ Az együttműködési megállapodást Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a részükre kiadhatóIV-51/271.285/2015. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy határozatával Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002SZ-9/2015. (II.20IV.15.) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ határozatával hagyta jóvá.
5./ Az együttműködési megállapodást Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a VI-68/314.419/2016. határozatával Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata az SZ-13/2016. (V.05.) határozatával hagyta jóvá.
6./ Az Együttműködési Megállapodás 2. számú módosítását Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a ……-…/…./…… határozatával, Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata a ….-…/…. (…) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrthatározatával hagyta jóvá.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólFelek kijelentik, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja rendelkezései alapján átlátható szervezetnek minősülnek. Felek megállapodnak abban, hogy esetleges jogvitáikat elsődlegesen békés úton, tárgyalások útján kívánják rendezni, és csupán akkor fordulnak bírósághoz, ha a tárgyalásos rendezés nem vezetett eredményre. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó magyar jogszabályok rendelkezései az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2irányadók. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul vesziFelek képviseletében aláíró személyek kijelentik, hogy amennyiben jogosultak a MÁV Zrt.-nek – Partner képviseletére, továbbá ennek alapján a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében jelen Megállapodás megkötésére és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrtaláírására. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállaljaAláíró képviselők kijelentik továbbá, hogy a testületi szerveik részéről a jelen Megállapodás megkötéséhez szükséges felhatalmazásokkal rendelkeznek. Jelen együttműködési megállapodás tizenkilenc darab egymással teljesen megegyező példányban készült. A megállapodás példányaiból négy darab eredeti példány a Konzorciumi Tanács vezetőjét, kettő darab eredeti példány a Tolna Megyei Kormányhivatalt, egy eredeti példány az építési munkahelyeken Újra Dolgozni Tolnában Egyesületet és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készítegy-egy darab eredeti példány a Partnerség tagjait illeti meg. Felek jelen a tizenegy számozott oldalból álló megállapodást – annak elolvasását elolvasták, megértették, és kölcsönös értelmezését követően mint ügyleti akaratukkal mindenben megegyezőt megegyezőt, jóváhagyólag írták aláa képviselet szabályainak megtartásával saját kezűleg aláírták. Kelt: Budapest, 2018…………………………………… …………………………………… …………………………………… Bátaszék Város Önkormányzata Kondriczné Xx. ............................ ............................ ............................. Xxxxx Xxxxxxxx jegyző Medina Község Ön kormányzata Xxxxx Xxxxxx jegyző Őcsény Község Önkormányzata Xx. Xxxxxxx Xxxxxxxx jegyző Pörböly Község Önkormányzata Xx. Xxxxxxx Xxxxxxxx jegyző Sárpilis Község Önkormányzata Xx. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrtjegyző Szálka Község Önkormányzata Xx. ............................ ............................. Xxxxxx Xxxx jegyző Szedres Község Önkormányzata Xxxxx Xxxxxx jegyző Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Xx. Xxxxxx Xxxx jegyző Tolna Megyei Kormányhivatal Xx. Xxxxxx Xxxxxxxxx főosztályvezető Tolna Megyei Önkormányzat Xx. Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.Xxxxxx főjegyző Várdomb Község Önkormányzata Xx. Xxxxxxx Xxxxxxxx jegyző
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Záró rendelkezések. 10.115.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó Az Üzletfél tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítjakölcsönszerződésből származó jogait és követeléseit – az Üzletfél egyidejű értesítése mellett - változatlan feltételekkel harmadik félre ruházhatja.
10.415.2. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból Az Üzletfél felhatalmazza a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállaljaZrt.-t, hogy a kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettségeinek késedelme esetén bármely bankszámlájának egyenlegéről, sorban álló tételeiről, valamint a számlavezető pénzintézet felé fennálló tartozásairól információt kérjen.
15.3. Ha az építési munkahelyeken Üzletfél a kölcsönszerződésen alapuló fizetési kötelezettségeit nem teljesíti és a Zrt. a követelését azonnali beszedési megbízás benyújtásával nem tudja érvényesíteni, úgy – jogszabály megengedő rendelkezése esetén – e szerződés alapján végrehajtásnak van helye.
15.4. A kölcsönszerződés bármely részének átjavítása, áthúzása vagy egyéb módon olvashatatlanná tétele érvénytelen módosításnak minősül. A kölcsönszerződés kizárólag írásban módosítható.
15.5. A szerződő felek kijelentik, hogy a kölcsönszerződés kapcsán felmerült vitáikat elsősorban megegyezéssel kívánják rendezni, ennek hiányában a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
15.6. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről irányadóak.
15.7. Az Üzletfél tudomásul veszi, hogy a Zrt. az üzletszabályzat 7. pontjában részletezett Központi Hitelinformációs Rendszerrel kapcsolatos adatkezelési szabályokat tudomásul vette. A BISZ Zrt. a 2013. évi CCXXXVII. tv. a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 4/2002törvényben előírt adatokat tárolja, amelyek vonatkozásában a banktitok köti. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készítA tárolt adatokról bármely a KHR-hez csatlakozott pénzügyi intézmény, valamint saját adatairól a szerződött Üzletfél ellenőrzött kérésére a BISZ Zrt. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aládíjfizetés ellenében – adatokat szolgáltat. Kelt: Budapest, 20182015. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrtjanuár 5.
Appears in 1 contract
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít.
1. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláA belépő személy neve (Vállalkozó)
2. KeltA belépő személy sz.ig.száma: Budapest…………………………………….. (Személyi igazolvány helyett azonosításra alkalmas más, 2018arcképpel ellátott igazolvány is elfogadható. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK ZrtPl.: jogosítvány, útlevél, rendőri igazolvány, vasúti arcképes igazolvány stb.)
3. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV ZrtA belépés (munkavégzés) helye: ………………. Állomás (szervezet) ………………..
4. A belépés (munkavégzés) időpontja: ……………………..………………………………….
5. A kilépés (a munkavégzés befejezésének) időpontja: …………………
6. Belépés célja (munkavégzés megnevezése): ………………………………………………
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Záró rendelkezések. 10.11. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólA Budapest Brand Nonprofit Zrt. annak érdekében, hogy azok az ügyfelei is megismerhessék és hivatkozhassák a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végziÁSZF-ben rögzített rendelkezéseket, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivelakiknek nincs alkalmuk jelen ÁSZF-hez on-line módon hozzáférni, a Budapest Brand Nonprofit Zrt.jelen ÁSZF-et jól látható helyen, folyamatosan elérhetővé teszi minden, a Regisztráció személyes szakaszának elvégzésére kijelölt helyiségben.
10.22. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokbanBudapest Brand Nonprofit Zrt. jogosult alvállalkozókat, valamint adatfeldolgozókat igénybe venni az ÉnBudapesten Klub működtetése során. Az alvállalkozóiért úgy felel, mintha a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felelszolgáltatást maga nyújtotta volna.
10.33. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben A Felek a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel jelen ÁSZF-fel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében másik fél felé tett nyilatkozataikat kizárólag írásban és vétkes közrehatása miatt –magyar nyelven (tértivevényes levél, illetve e-mail vagy futárral kézbesített levél útján) tehetik meg érvényesen és hatályosan. A nyilatkozataikat a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnieFelek az alábbi elérhetőségekre jogosultak megküldeni a másik Fél részére: A Budapest Brand Nonprofit Zrt.részére: - Cégnév: Budapest Brand Nonprofit Zrt. - Levelezési cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0-00. - E-mail cím: xxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A Regisztrált ÉnBudapestem Felhasználó részére: - Név: a természetes személy által Regisztráció során megadott teljes neve - Levelezési cím: a természetes személy által Regisztráció során megadott budapesti lakóhelye, vagy tartózkodási helye - E-mail cím: a természetes személy által a Regisztráció során megadott személyes e-mail cím Az nyilatkozatok az alábbiak szerint minősülnek közöltnek:
a) az átvételi elismervény ellenében történő kézbesítés esetén a kézbesítés időpontjában, az átvétel megtagadása esetén annak időpontjában;
b) a postai úton, könyvelt küldeményként történő kézbesítés esetén a kézbesítés időpontjában, az átvétel megtagadása esetén a megtagadás időpontjában, ha a kézbesítés bármely egyéb okból hiúsult meg (pl. az küldemény „elköltözött”, „nem kereste” megjelöléssel érkezik vissza), úgy azt a MÁV Zrtkézbesítés megkísérlésének időpontját követő 5. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja(ötödik) munkanapon;
c) az e-mailen történő továbbítás esetén az elektronikus levelezőrendszer által megjelölt sikeres elküldés időpontjában.
10.44. Vállalkozó A jelen ÁSZF magyar nyelven készült, értelmezésében a magyar jog szabályai az adirányadók.
5. A jelen ÁSZF-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból ben nem szabályozott kérdésekben a részükre kiadhatóPtk. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrtvonatkozó rendelkezései megfelelően irányadóak.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó 10.1.Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A 10.2.A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t Zrt.-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó 10.3.Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó 10.4.Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- SZCsM-EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást Szerződés tárgya: Kelebia MÁV állomás szennyvízvezeték közmű rákötési munkái
1. MÁV Zrt. állomási épületcsoport – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláKelebia, Xxx Xxxxx xxxx 889/23. Kelthrsz csatornabekötése A kiépítendő csatorna paraméterei: Budapest-17,4 m DN 160 KG PVC/I=0,3% csatorna A tervezett csatorna fektetési mélysége: -2,7 m – -3,0 m
2. MÁV Zrt. fenntartási műhely – Kelebia, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető xxxx 15. csatornabekötése A kiépítendő csatorna paraméterei: -22,7 m DN 160 KG PVC/I=1% csatorna A tervezett csatorna fektetési mélysége: -0,6 m – -2,8 m
3. MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx 104 sz. lakóőrház – Kelebia, Xxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.xxxx 13. csatornabekötése A kiépítendő csatorna paraméterei: -34,3 m DN 160 KG PVC/I=0,5% csatorna A tervezett csatorna fektetési mélysége: -0,9 m – -1,1 m
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.115.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó Az Üzletfél tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ PSS Credit Pénzügyi Zrt. a Vállalkozóra hárítjakölcsönszerződésből származó jogait és követeléseit – az Üzletfél egyidejű értesítése mellett - változatlan feltételekkel harmadik félre ruházhatja.
10.415.2. Vállalkozó az adAz Üzletfél felhatalmazza a PSS Credit Pénzügyi Zrt-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállaljat, hogy a kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettségeinek késedelme esetén bármely bankszámlájának egyenlegéről, sorban álló tételeiről, valamint a számlavezető pénzintézet felé fennálló tartozásairól információt kérjen.
14.3. Ha az építési munkahelyeken Üzletfél a kölcsönszerződésen alapuló fizetési kötelezettségeit nem teljesíti és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK a PSS Credit Pénzügyi Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV a követelését azonnali beszedési megbízás benyújtásával nem tudja érvényesíteni, úgy – jogszabály megengedő rendelkezése esetén – e szerződés alapján végrehajtásnak van helye.
15.4. A kölcsönszerződés bármely részének átjavítása, áthúzása vagy egyéb módon olvasha- tatlanná tétele érvénytelen módosításnak minősül. A kölcsönszerződés kizárólag írásban módosítható.
15.5. A szerződő felek kijelentik, hogy a lízingszerződés kapcsán felmerült vitáikat elsősor- ban megegyezéssel kívánják rendezni, ennek hiányában a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
15.6. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak.
15.7. Az Üzletfél tudomásul veszi, hogy a PSS Credit Pénzügyi Zrt. az üzletszabályzat 7. pontjában részletezett Központi Hitelinformációs Rendszerrel kapcsolatos adatkezelési szabályokat tudomásul vette. A BISZ PSS Credit Pénzügyi Zrt. az 2013. évi CCXXXVII, tv. a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben előírt adatokat tárolja, amelyek vonatkozásában a banktitok köti. A tárolt adatokról bármely a KHR-hoz csatlakozott pénzügyi intézmény, valamint saját adatairól a szerződött Üzletfél ellenőrzött kérésére a BISZ PSS Credit Pénzügyi Zrt. – díjfizetés ellenében – adatokat szolgáltat. ……………., 201…..…………..
1. Aktív faktoring tevékenység (vállalati) Sorszám
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat És Az Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- SZCsM-EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrtképviseli: …………………………………………… ………………………… képviseli: …………………………………….. Szerződés tárgya7: …….. Teljesítés helye: település, állomásköz Teljesítés időtartama: …-tól …….-ig Munkavégzés jellege: építési-szerelési munka Érintett munkaterület:épület, szelvényszám stb A környezetvédelmi melléklet jogszabályi és egyéb normatív alapja a mindenkori hatályos: a környezetvédelemről szóló törvény (jelenleg a 1995. évi LVI törvény), a hulladékról szóló törvény (jelenleg a 2012.évi CLXXXV. törvény), a vízgazdálkodásról szóló törvény (1995. évi LVII. törvény), a természet védelméről szóló törvény (jelenleg a 1996. évi LIII. törvény), az építési és bontási hulladék kezelésének szabályairól szóló jogszabály (jelenleg a 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet), az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló jogszabály (jelenleg a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet) zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló jogszabály (jelenleg a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet) és ezen jogszabályok végrehajtási rendeletei.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.111.1. Vállalkozó köteles A szerződések, egyéb kapcsolódó dokumentumok, valamint a felek között a szerződés fennállása alatt irányadó kapcsolattartás nyelve a magyar. A Magyar Cetelem Bank Zrt. tájékoztatási kötelezettségének, valamint a szerződési feltételek rendelkezésre bocsátásának módja a tájékoztatás (i) Magyar Cetelem Bank Zrt. weboldalán (xxx.xxxxxxx.xx), a fiókirodákban és értékesítési pontokon történő elhelyezése, illetve a Főkártyabirtokos részére elektronikus vagy postai úton történő megküldése. A tájékoztatás gyakorisága: a szerződési feltételek rendelkezésre bocsátása a Magyar Cetelem Bank Zrt. web- oldalán folyamatosan, a Kártyabirtokosok utólagos tájékoztatása havonta egy alkalommal történik. A szerződést érintő változás esetén a Kártyabirtokos erre vonatkozó, jogszabályban meghatározott időpontban és tartalommal kap tájékoztatást.
11.2. A Magyar Cetelem Bank Zrt. a Főkártyabirtokos részére szóló írásos értesítéseket a jelen szerződés egyedi részében megjelölt címre küldi mindaddig, amíg a Főkártyabirtokos a Magyar Cetelem Bank Zrt-t új címről írásban jognyilatkozatot tenni arrólnem értesíti. Felek megállapodnak abban, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2postai feladástól számított 5. munkanapon a Magyar Cetelem Bank Zrt. értesítéseit kézbesítettnek tekintik. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó Főkártyabirtokos tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – hitelkártya szerződés kizárólag a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Magyar Cetelem Bank Zrt. által megadott és az egyedi részen feltüntetett vagy a Főkártyabirtokossal írásban közölt engedélyezési számmal tekinthető érvényesen létrejöttnek.
11.3. A szerződés fennállása alatt a Főkártyabirtokos kérésére a Magyar Cetelem Zrt. köteles a szerződési feltételeket, valamint a szerződéskötést megelőző tájékoztatás kapcsán jogszabály által előírt adatokat papíron vagy tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
11.4. A felek a szerződésből eredő jogviták peren kívüli elintézésére rendelkezésre álló fórumok: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, Pénzügyi Békéltető Testület (1013 Budapest, Krisztina krt. 39., xxxx://xxx.xxxxx.xx), Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (1000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxx. 6., xxxx://xxx.xxx.xx). A jelen szerződésből eredő jogviták rendezésére a Felek alávetik magukat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességének. A Főkártyabirtokos kijelenti, hogy a kizárólagos illetékességre vonatkozó külön figyelemfelhívó tájékoztatást megkapta, és azt kifejezetten elfogadja.
11.5. A szerződés fennállása alatt a Főkártyabirtokos kérésére a Magyar Cetelem Bank Zrt. köteles a szerződési feltételeket, valamint a szerződéskötést megelőző tájékoztatás jogszabály által előírt adatokat papíron vagy tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
11.6. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Magyar Cetelem Bank Zrt. hirdetményeit, üzletszabályzatait, valamint a magyar jog, különösen a Polgári Törvénykönyv, a hitelintézetekről és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, a Vállalkozóra hárítjapénzforgalomról, valamint az egyes pénzügyi szolgáltatási tevékenységről szóló hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Credit Card Issuance
Záró rendelkezések. 10.111.1. Vállalkozó köteles A szerződések, egyéb kapcsolódó dokumentumok, valamint a felek között a szerződés fennállása alatt irányadó kapcsolattartás nyelve a magyar. A Magyar Cetelem Bank Zrt. tájékoztatási kötelezettségének, valamint a szerződési feltételek rendelkezésre bocsátásának módja a tájékoztatás Magyar Cetelem Bank Zrt. weboldalán (xxx.xxxxxxx.xx), a fiókirodában és értékesítési pontokon történő elhelyezése, illetve a Főkártyabirtokos részére elektronikus vagy postai úton történő megküldése. A tájékoztatás gyakorisága: a szerződési feltételek rendelkezésre bocsátása a Magyar Cetelem Bank Zrt. weboldalán folyamatosan, a Kártyabirtokos utólagos tájékoztatása havonta egy alkalommal történik. A szerződést érintő változás esetén a Kártyabirtokos erre vonatkozó, jogszabályban meghatározott időpontban és tartalommal kap tájékoztatást.
11.2. A Magyar Cetelem Bank Zrt. a Kártyabirtokos részére szóló írásos értesítéseket a jelen szerződés egyedi részében megjelölt címre küldi mindaddig, amíg a Kártyabirtokos a Magyar Cetelem Bank Zrt-t új címről írásban jognyilatkozatot tenni arrólnem értesíti. Felek megállapodnak abban, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2postai feladástól számított 5. munkanapon a Magyar Cetelem Bank Zrt. értesítéseit kézbesítettnek tekintik. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó Főkártyabirtokos tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – hitelkártya szerződés kizárólag a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Magyar Cetelem Bank Zrt. által megadott és az egyedi részen feltüntetett vagy a Főkártyabirtokossal írásban közölt engedélyezési számmal tekinthető érvényesen létrejöttnek.
11.3. A szerződés fennállása alatt a Főkártyabirtokos kérésére a Magyar Cetelem Zrt. köteles a szerződési feltételeket, valamint a szerződéskötést megelőző tájékoztatás kapcsán jogszabály által előírt adatokat papíron vagy tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
11.4. A felek a szerződésből eredő jogviták peren kívüli elintézésére rendelkezésre álló fórumok: Magyar Nemzeti Bank (telephely: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39., levelezési cím: 1534 Budapest BKKP Pf. 777), Pénzügyi Békéltető Testület (1013 Budapest, Krisztina krt. 39., levelezési cím: 1534 Budapest BKKP Pf. 777). A jelen szerződésből eredő jogviták rendezésére a Felek alávetik magukat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességének. A Főkártyabirtokos kijelenti, hogy a kizárólagos illetékességre vonatkozó külön figyelemfelhívó tájékoztatást megkapta, és azt kifejezetten elfogadja.
11.5. A szerződés fennállása alatt a Főkártyabirtokos kérésére a Magyar Cetelem Bank Zrt. köteles a szerződési feltételeket, valamint a szerződéskötést megelőző tájékoztatás jogszabály által előírt adatokat papíron vagy tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
11.6. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Magyar Cetelem Bank Zrt. hirdetményeit, üzletszabályzatait, valamint a magyar jog, különösen a Polgári Törvénykönyv, a hitelintézetekről és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, a Vállalkozóra hárítjapénzforgalomról, valamint az egyes pénzügyi szolgáltatási tevékenységről szóló hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.
Appears in 1 contract
Samples: Mastercard Credit Card Agreement
Záró rendelkezések. 10.119. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni Felek nyilatkoznak, hogy a Tulajdonos Önkormányzat belföldi jogi személy, Ráépítő pedig Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság, amely nem áll csőd- felszámolási kényszertörlési, vagy végelszámolási eljárás alatt. Szerződő felek kijelentik, hogy ingatlan feletti rendelkezési- illetve szerzési képességük jogszabály vagy hatósági határozat által kizárva vagy korlátozva nincs, ügyletkötési képességük pedig teljes. Ráépítő kijelenti, hogy mind a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény, mind az Nvt. rendelkezései alapján átlátható szervezetnek minősül.
20. Felek rögzítik, hogy Bonyhád Város Önkormányzata Képviselőtestület hatáskörében eljárva Bonyhád Város Önkormányzatának Polgármestere …………………… számú határozatával hozzájárulását adta jelen jogügylethez.
21. Szerződő felek kijelentik, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel kapcsolatos költségek a Ráépítőt terhelik.
22. Felek nyilatkoznak, hogy a vonatkozó adó- és illetékszabályokról ügyintéző ügyvédtől részletes felvilágosítást kaptak és jelen szerződést mindezek ismeretében kötik meg. Ráépítőnek az épület ingatlanon történő tulajdonszerzése az Itv. 26.§ (1a) bekezdésének d) pontja alapján illetékmentes lesz, Ráépítő kéri a NAV illetékkiszabó osztályát ezen illetékmentesség figyelembevételére.
23. Felek nyilatkoznak, hogy tudomásul vették az eljáró ügyvéd tájékoztatását arra vonatkozóan, hogy a Pénzmosás és terrorizmus megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. Törvény (továbbiakban Pmt.) alapján eljáró ügyvédet azonosítási kötelezettség terheli a Felek adatai, illetve a képviseletükben eljáró személyek adatai vonatkozásában. A Felek adatai a Pmt. Rendelkezései alapján jelen okiratban kerülnek rögzítésre a Felek adatszolgáltatása az általuk bemutatott személyazonosság igazolására a Pmt. szabályai szerint alkalmas okirat bemutatása alapján. Felek jelen okirat aláírásával kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy a személyes adataikat tartalmazó okiratokról ellenjegyző ügyvéd másolatokat készítsen, adataikat kezelje az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. Törvény, valamint a Pmt. rendelkezései alapján.
24. Felek megbízzák, illetve meghatalmazzák jelen előszerződés elkészítésével, ellenjegyzésével, a Zavaczki Ügyvédi Irodát /0000 Xxxx, Xxxxxx xxxx 0. fsz. 1. eljáró ügyvéd: xx. Xxxxxxxx Xxxxxx, kamarai azonosító: 36071667/, mely megbízást, illetve meghatalmazás megbízott elfogad. Felek tudomással bírnak arról, hogy jelen előszerződés a munkát munkabiztonsági szempontból földhivatalba nem kerül benyújtásra, a jelen szerződésből keletkező jogok a végleges szerződés alapján kerülnek bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba.
25. A jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.évi
Appears in 1 contract
Samples: Földhasználati Jog Alapítására Vonatkozó Előszerződés
Záró rendelkezések. 10.1(1) A jelen feltételek alapján létrejövô biztosítási szerzôdés vonatkozásában az alkalmazandó jog a Magyar Köztársaság joga. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy A jelen feltételekben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben Magyar Köztársaság Polgári Tör- vénykönyvérôl szóló 1959. évi IV. törvény és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivelegyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadók.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készítJelen szerzôdési feltételekkel kapcsolatban felmerülô panasz esetén az ügyfél elsôfokon a Groupama Garancia Biztosító Zrt. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően kötvényen megne- vezett szervezeti egységéhez, másodfokon a Groupama Garancia Biztosító Zrt. Jogi Igazgatóságához (1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00.), mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alámá- sodfokon eljáró szervhez fordulhat. Kelt: A biztosító felett a szakmai felügyeletet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., illetve 1535 Budapest, 2018114 Pf. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt777) gyakorolja. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV ZrtAz ügyfél a panaszaival a Fogyasztóvédelmi Fôfelügyelôséghez (1088 Budapest, József körút 6., 1364 Budapest, Pf. 234), és a Kereskedelmi és Ipari Kamara mellett mû- ködô megyei békéltetô testületekhez is fordulhat. Az ügyfél a jogait, illetve igényeit bírósági úton is érvényesítheti.
(3) A jelen feltételekkel meghatározott biztosításokból származó vala- mennyi perre kizárólagosan a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetve hatás- körtôl függôen a Fôvárosi Bíróság az illetékes.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
Záró rendelkezések. 10.11.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólXxxxx megállapodás hatályba lépésével egyidejűleg hatályukat veszítik a 2013. január 1-Jétől hatályos Mikrotérségi Óvoda és Bölcsőde Intézmény-fenntartó Társulási megállapodása és azt ezt módosító valamennyi megállapodás.
1.2. Jelen társulási megállapodás a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba azzal, hogy az elszámolásra vonatkozó részek 2015. január 1-jétől kerülnek alkalmazásra. A társulási megállapodás érvényességéhez valamennyi társult tag képviselő-testületének minősített többséggel hozott jóváhagyó határozata szükséges.
1.3. A Társulás tagjai a megállapodás aláírásával és elfogadásával kijelentik, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivelTársulásból a VI. fejezet 1.4. pontban megnevezett pályázat kötelező fenntartási időszakában nem válnak ki.
10.21.4. Társult képviselő-testületek egybehangzóan kijelentik, hogy a megállapodásból, továbbá az Óvoda fenntartása során keletkezett vitás kérdéseiket elsősorban tárgyalás útján, egyeztetéssel kívánják rendezni, a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon keresetindítási lehetőséggel kizárólag annak eredménytelensége esetén élnek.
1.5. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokbanmegállapodásban nem szabályozott kérdésekre a Mötv., valamint a tervekben és Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. rendelkezéseit kell alkalmazni.13
1.6. A társulási megállapodást közös értelmezés után a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrtképviselő-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó feleltestületek nevében eljáró polgármesterek – mint az önkormányzat akaratával teljességgel megegyezőt – helybenhagyólag, saját kezűleg aláírták. Bátaszék, 2016. február 22. xx. Xxxxxxxx Xxxxxx Dózsa-Xxx Xxxxx Xxxxx Xxxxx polgármester polgármester polgármester Bátaszék Város Önk. Alsónyék Község Önk. Pörböly Község Önk.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.
Appears in 1 contract
Samples: Társulási Megállapodás
Záró rendelkezések. 10.1A Kft. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és meghatározott feladatok ellátása során minden esetben köteles a hatályos jogszabályoknak megfelelően, az átadott mellékletekben foglaltak szerint végziÖnkormányzat érdekeit szem előtt tartva eljárni. Jelen szerződés maradéktalan végrehajtása érdekében az Önkormányzatot a polgármester, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2a Kft-t az ügyvezető képviseli. A munkavédelemre jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó jogszabályokban, valamint rendelkezései irányadóak. Jelen szerződést Bátaszék Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/200216/2021. (II.20I. 27) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készítönk. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően határozattal hagyta jóvá. Jelen 11 oldalból álló közfeladat ellátási szerződést Szerződő felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt – olvasás és értelmezés után - 3 egymással teljesen egyező példányban, jóváhagyólag írták aláaláírták. KeltBátaszék, 2022…………………….. Xx Xxxxxxxx Xxxxxx Xxx Xxxxx polgármester ügyvezető Xxxxxxx ellenjegyzem: Budapest, 2018jegyző Pénzügyileg ellenjegyzem: pénzügyi irodavezető 1. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrtmelléklet 1 2 közfeladat megnevezése A közfeladathoz kapcsolódó kompenzáció mértéke
1. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV ZrtVárosi piac üzemeltetése 3 300 000 Ft
2. Városüzemeltetési és parkgondozási feladatok 50 075 000 Ft
3. Sportpálya működtetési feladatához kapcsolódó kiadások 10 950 000 Ft
4. Sportcsarnok működtetése 12 396 167 Ft közfeladat megnevezése A közfeladathoz kapcsolódó kompenzáció mértéke
1. Városi piac üzemeltetése 300 000 Ft
2. Városüzemeltetési és parkgondozási feladatok 4 306 818 Ft
3. Sportpálya működtetési feladatához kapcsolódó kiadások 995 455 Ft
4. Sportcsarnok működtetése 1 236 015 Ft 3.melléklet 4 5 6 közfeladat megnevezése A közfeladathoz kapcsolódó kompenzáció mértéke
1. Városi piac üzemeltetése 3 500 000 Ft
2. Városüzemeltetési és parkgondozási feladatok 50 693 182 Ft
3. Sportpálya működtetési feladatához kapcsolódó kiadások 12 769 230 Ft
4. Sportcsarnok működtetése 13 595 985 Ft
1 a szerződés módosítást Bátaszék Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a /2022.(IX.19.) önk.-i határozatával xxxxxx xxxx.
Appears in 1 contract
Samples: Közfeladat Ellátási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.114.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólEladó kijelenti, hogy birtokában van az összes adatnak, amely a jelen Keretszerződésben foglalt valamennyi kötelezettség teljesítéséhez szükséges.
14.2. A jelen Keretszerződés módosítása kizárólag írásban, a Felek által cégszerűen aláírt okirattal érvényes.
14.3. A Felek megállapodnak abban, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végziKeretszerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jogot, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivelezen belül különösen a Ptk. rendelkezéseit tekintik irányadónak.
10.214.4. A munkavédelemre jelen Keretszerződés teljesítése során Eladó Alvállalkozót nem vesz igénybe. Eladó a Keretszerződés hatálya alatt Alvállalkozó(k) igénybevételére kizárólag a Vevő kifejezett írásbeli hozzájárulása esetén jogosult. ÉS/VAGY A jelen Keretszerződés teljesítése során Eladó az ajánlatában megjelölt, alábbi Alvállalkozókat veszi igénybe:
1.) Alvállalkozó neve: Székhelye: … Adószáma: … Bankszámlaszáma: …
2.) Alvállalkozó neve: Székhelye: … Adószáma: … Bankszámlaszáma: … Eladó a megjelölt Alvállalkozókon kívül/helyett más Alvállalkozó(k) igénybevétele esetén köteles a Vevőt írásban tájékoztatni.
14.5. Eladó a jelen Keretszerződés alapján a Vevővel szemben fennálló követeléseit kizárólag a Vevő előzetes írásbeli hozzájárulása esetén jogosult harmadik személyre engedményezni.
14.6. Az Eladó a munkanemekre vonatkozó jogszabályokbanszabványok szerinti minőség biztosítása céljából mind a saját, mind a – Vevő által írásban engedélyezett - megvalósításba bevont más személyek tevékenységét folyamatosan ellenőrzi.
14.7. A Felek a szerződéses kötelezettségek teljesítését érintő körülményekről kötelesek kölcsönösen tájékoztatni egymást. Az ennek elmulasztásából eredő károkért felelősek.
14.8. A Felek rögzítik továbbá azt, hogy Eladó a jelen Keretszerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítése során valamennyi vonatkozó jogszabályi rendelkezést köteles betartani.
14.9. A Felek rögzítik továbbá azt, hogy Xxxxx köteles tevékenységét az érvényes környezetvédelmi, munkavédelmi, biztonsági és higiéniai előírások betartása mellett végezni. Szükség esetén az Eladó biztosítja saját munkatársai és esetleges alvállalkozói megfelelő oktatását a hatályos jogszabályok, valamint a tervekben Vevő által rendelkezésre bocsátott előírások alapján. Ezen előírások be nem tartásából eredő mindennemű költség (beleértve az esetleges bírságokat) az Eladót terheli. Eladó kijelenti és szavatol érte, hogy a jelen Keretszerződéssel összefüggésben foglalkoztatott munkavállalói, megbízottai, Alvállalkozói rendelkeznek a szükséges szakértelemmel, szakképesítéssel, az esetleges jogszabályban megkövetelt külön engedélyekkel és vizsgákkal, valamint jogszerű munkaszerződéssel létrehozott munkaviszonnyal, és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő mindenkori munka- és adójogi, valamint társadalombiztosítási rendelkezések egyébként kapcsolódóan alkalmazásra és betartásra kerülnek. A Felek rögzítik továbbá azt, hogy Eladó a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen Keretszerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítése során valamennyi vonatkozó jogszabályi rendelkezést köteles betartani, ezen belül különös figyelemmel köteles betartani és közvetett károkért az érdekében eljáró valamennyi személlyel betartatni a Vállalkozó felelhatályos környezetvédelmi előírásokat.
10.314.10. Vállalkozó tudomásul vesziA Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. jelen Keretszerződés értelmezése és a MÁV Szolgáltató Központ Zrtjelen Keretszerződés szövege közötti ellentmondás esetén a jelen Keretszerződés szövegében foglaltakat, majd az ajánlati dokumentációban, majd az Eladó végleges ajánlatában foglaltakat (ebben a sorrendben) tekintik irányadónak. Felek a Vállalkozóra hárítjajelen Keretszerződéssel kapcsolatos kérdésekben a fent felsorolt dokumentumokat tekintik hivatkozási alapnak.
10.414.11. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállaljaFelek rögzítik, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002alábbiak a jelen Keretszerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi: 1. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Keltszámú melléklet: BudapestSzállítandó áruk listája, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.nettó egységárak,
Appears in 1 contract
Samples: Szállítási Keretszerződés
Záró rendelkezések. 10.1(1) A kötvény megsemmisülése vagy elvesztése esetén a biztosító a szerzô- dô fél írásbeli nyilatkozatára az eredeti kötvényrôl a kérelem kézhezvételé- tôl számított 60 napon belül hiteles másolatot állít ki, miután az okirat megsemmisülésérôl vagy elvesztésérôl a kérelmezô írásban teljes bizonyító erejû magánokiratban nyilatkozatot tett. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy A hiteles másolat kiadásával egy- idejûleg az eredeti kötvény hatályát veszti. A hiteles másolat kiállításának költségei a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivelkérelmezôt terhelik.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) bA biztosításból eredô igények elévülési ideje 5 év.
(3) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági A jelen feltételek alapján létrejövô biztosítási szerzôdés vonatkozásában az alkalmazandó jog a Magyar Köztársaság joga. A jelen feltételekben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Magyar Köztársaság Polgári Tör- vénykönyvérôl szóló 1959. évi IV. törvény és egészségvédelmi tervet készítaz egyéb hatályos magyar jog- szabályok rendelkezései irányadók. Felek A biztosítási szerzôdéssel kapcsolatos adójogi kérdésekben a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. tör- vény, a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXV. törvény, az adózás rendjérôl szóló 1990. évi XCI. törvény, és az egyéb hatályos ma- gyar jogszabályok az irányadók.
(4) A jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően feltételekkel meghatározott biztosításokból származó vala- mennyi perre kizárólagosan a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetve hatás- körtôl függôen a Fôvárosi Bíróság az illetékes.
(5) Jelen szerzôdési feltételekkel kapcsolatban felmerülô panasz esetén az ügyfél elsôfokon a Groupama Garancia Biztosító Zrt. kötvényen megneve- zett szervezeti egységéhez, másodfokon a Groupama Garancia Biztosító Zrt. Jogi Igazgatóságához (1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00.), mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alámá- sodfokon eljáró szervhez fordulhat. Kelt: A biztosító felett a szakmai felügyele- tet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (1013 Budapest, 2018Krisztina körút 39., illetve 1535 Budapest, 114 Pf. ............................ ............................ ............................. 777) gyakorol. Az ügyfél a pana- szaival a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (1088 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrtxxxxx 0., 1428 Budapest, Pf. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt20) és a Kereskedelmi és Ipari Kamara mellett mûködô megyei békéltetô testületekhez is fordulhat. Az ügyfél a biztosító- val szembeni igényeit bírósági úton is érvényesítheti.
Appears in 1 contract
Samples: Tanulóbiztosítási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását Teljesítés helye: Budapesti Pályavasúti Területi Igazgatóság, a Miskolci Pályavasúti Területi Igazgatóság és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláa Debreceni Pályavasúti Területi Igazgatóság A környezetvédelmi melléklet jogszabályi és egyéb normatív alapja a mindenkori hatályos - a környezetvédelemről szóló törvény (jelenleg a 1995. Kelt: Budapestévi LIII törvény), 2018- a vízgazdálkodásról szóló törvény (1995. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrtévi LVII. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrttörvény), - a hulladékról szóló törvény (jelenleg a 2012. évi CLXXXV. törvény) - a természet védelméről szóló törvény (jelenleg a 1996. évi LIII. törvény), - 306/2010 (XII. 23) Korm. rendelet a levegő védelméről - az építési és bontási hulladék kezelésének szabályairól szóló jogszabály (jelenleg a 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet), - az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló jogszabály (jelenleg a 191/2009. - (IX. 15.) Korm. rendelet) - zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló jogszabály (jelenleg a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet) - 225/2015. (VIII.7) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól és ezen jogszabályok végrehajtási rendeletei.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott mellékletekben a munkavédelmi mellékle- tekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban hatá- rozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t Zrt.-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t FKG Kft.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek Zrt.-nek, illetve a MÁV FKG Kft.- nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó Vál- lalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek - bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ ZrtSFKG Kft. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható.
10.5. 10.5.Vállalkozó Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó megva- lósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ SZCsM-EüM ren- delet 6. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet ter- vet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx ………………… Xxxxx Xxxxxx műszaki üzletágvezető ………………… Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.Xxxxxx gazdasági vezető ………………… …………………….. ügyvezető
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- SZCsM-EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláVállalkozó telephelye: Számlabenyújtási hely: Vevő neve: Vevő címe: Rendelés száma: Teljesítés dátuma: Típus: Költségviselő: MINTA Munka =============================== megnevezése: Munka =============================== műszaki tartalma: Rendelési sorszáma Leírás Mennyiség ME Egységár Nettó Projekt ProjektAlfeladat Teljes összeg: Ft + ÁFA Kiállító neve: Telefonszám: Szolgálati helye: Kiállítás Dátuma: Kérjük Xxxxxx Partnerünket, hogy a számla Megjegyzés rovatában feltüntetni szíveskedjenek a rendelés számát. Kelt: BudapestEzen teljesítésigazolás egy másolati példányát a számlához csatolni szíveskedjenek, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrtellenkező esetben a számlát nem áll módunkban befogadni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.1A Társulási Megállapodásban nem szabályozott részletes rendelkezéseket a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg, így különösen a Beruházási és Projektirodánálfoglalkoztatott személyek alkalmazásának feltételeit, a Társulási Tanáccsal összefüggő rendelkezéseket A Társulási Megállapodásban nem szabályozott egyéb kérdésekben a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni évi CLXXXIX. törvény, a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény, valamint a KEOP projekt megvalósításával összefüggő hazai jogszabályok, a pályázati felhívás és útmutató rendelkezései az irányadóak. Tagok kijelentik, tudomással bírnak arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végziKEOP projekthez igényelhető támogatás csak a támogatási kérelem benyújtása előtt meg nem kezdett beruházáshoz igényelhető. Egyúttal nyilatkoznak, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2hogy a beruházási munkálatok a támogatási kérelem benyújtásának időpontjáig még nem kezdődtek meg. A munkavédelemre jelen megállapodást a Társulási Tanács a 69/2014 (XI. 20.) sz. határozatával fogadta el. A Társulási Megállapodást az alábbi képviselő-testületek hagyták jóvá és fogadták el előírásait, önmagukra és testületeikre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrtkötelező rendelkezésként. Bénye Község Önkormányzat ……../2015. ( ) sz. határozattal Farmos Község Önkormányzata ……../2015. ( )sz. határozattal Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata……../2015. (… )sz. határozattal Káva Község Önkormányzata ……../2015. ( )sz. határozattal Kóka Község Önkormányzata ……../2015. ( )sz. határozattal Mende Község Önkormányzata ……../2015. ( )sz. határozattal Nagykáta Város Önkormányzata ……../2015. ( )sz. határozattal Pánd Község Önkormányzata ……../2015. ( )sz. határozattal Sülysáp Város Önkormányzata ……../2015. ( )sz. határozattal Szentlőrinckáta Község Önkormányzata ……../2015. (… )sz. határozattal Szentmártonkáta Nagyközség Önkormányzata ……../2015. (… )sz. határozattal Tápióbicske Község Önkormányzata ……../2015. (… )sz. határozattal Tápiógyörgye Község Önkormányzata ……../2015. (… )sz. határozattal Tápióság Község Önkormányzata ……../2015. ( )sz. határozattal Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata ……../2015. ( ) sz. határozattal Tápiószele Város Önkormányzata ……../2015. ( )sz. határozattal Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzata …../2015. (… )sz. határozattal Tóalmás Község Önkormányzata ……../2015. ( )sz. határozattal Újszilvás Község Önkormányzata ……../2015. ( )sz. határozattal Úri Község Önkormányzata ……../2015. ( )sz. határozattal ………………………………………….. Xxxxxxx Xxxxxx Farmos Község Polgármestere ………………………………………….. Xxxxxxxxxxxx Xxxxxxx Xxxx Község Polgármestere ………………………………………….. Xxxxxxxx Xxxxxx Mende Község Polgármestere ………………………………………….. Xxxxxx Xxxxx Xxxxxxxx Város Polgármestere ………………………………………….. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxxxx Város Polgármestere ………………………………………….. Xxxx Xxxxxx Szentlőrinckáta Község Polgármestere ………………………………………….. Xxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxxxxxxxx Nagyközség Polgármestere (2014. január 1-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszii állapot) Bénye 1204 Farmos 3610 Jászfelsőszentgyörgy 1874 Káva 645 Kóka 4466 Mende 4169 Nagykáta 12699 Pánd 2003 Sülysáp 8162 Szentlőrinckáta 1934 Szentmártonkáta 5019 Tápióbicske 3665 Tápiógyörgye 3594 Tápióság 2710 Tápiószecső 6303 Tápiószele 6287 Tápiószentmárton 5486 Tóalmás 3419 Újszilvás 2788 Úri 2541 Tagok rögzítik, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek KEOP projekthez készült pénzügyi költség-haszon elemzés – továbbiakban CBA – szerint a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor beruházás elszámolható nettó (áfa nélküli) költségeinek finanszírozásátbiztosító forrásösszetétel* a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrtkövetkező: Forrás Ft %
I. saját forrás 4 666 997 194 15,88
I/1. a Vállalkozóra hárítja.támogatást igénylő hozzájárulása (önerő) 540 449 194
10.4I/2. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. partnerek hozzájárulása (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.idegen forrás)
Appears in 1 contract
Samples: Partnership Agreement
Záró rendelkezések. 10.19.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy Jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében felek a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivelegyéb vonatkozó jogszabályokat tartják irányadónak.
10.29.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben Önkormányzat megismerte (xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxx-xxxxxxx/xxxxxx-xxxxx) és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt elfogadja a MÁV Zrt. Etikai Kódexét, az abban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, hogy vitás eset felmerülésekor a MÁV Zrt. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal, Vállalja, hogy a MÁV Zrt. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a MÁV Zrt. által működtetett etikai bejelentő és tanácsadó csatornán keresztül.
9.3. A Felek megállapodnak abban, hogy ezen Megállapodás a mindkét fél általi aláírás napján lép hatályba és határozatlan időre szól. Nem egyidejű aláírás esetén a Megállapodás a későbbi időpontban aláíró fél aláírásának napján lép hatályba.
9.4. A jelen Megállapodás bármely módosítása, kiegészítése csak írásban, valamennyi fél aláírásával érvényes.
9.5. A Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésből eredő vitás kérdéseket elsősorban tárgyalásos úton rendezik. A tárgyalások eredménytelensége esetén a Felek jogvitáikat a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény alapján a hatáskörrel rendelkező illetékes bíróság előtt rendezik.
9.6. A MÁV Zrt. képviseletében eljáró személyek kijelentik, hogy a társaság nem áll felszámolási, csőd- vagy végelszámolási eljárás alatt, a Megállapodás aláírására jogosultak, a Megállapodásban szereplő nyilatkozatok teljesítését jogszabályok nem korlátozzák, nem akadályozzák.
9.7. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény alapján működő jogi személy, a képviseletében eljáró polgármester kijelenti, hogy jelen jognyilatkozat megtételére jogosult.
9.8. A jelen megállapodás alapján szükséges adatkezelés jogalapja a MÁV Zrt. vonatkozásában az Európai Parlament és a MÁV Szolgáltató Központ ZrtTanács 2016/679 (2016. április 27.) számú, a Vállalkozóra hárítjatermészetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló általános adatvédelmi rendelet (a továbbiakban: „GDPR”) 6. cikk (1) bekezdés e) pontja szerint a közérdekű feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés.
10.49.9. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállaljaFelek tudomásul veszik, hogy az építési munkahelyeken Önkormányzat a jelen okiratban rögzített adatokat az irattári tervre vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok szerinti időtartamban, legalább azonban az okirat keltétől számított 8 évig a 2000. évi C. törvény szerinti számviteli alapbizonylatok kötelező megőrzése érdekében kezelni köteles.
9.10. Az adatkezelés további részleteit az Önkormányzat Általános Adatkezelési Tájékoztatója (xxx.xxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx) tartalmazza, amelynek megismerését a MÁV Zrt. képviselője e megállapodás aláírásával elismeri. Jelen szerződés 4 eredeti példányban készült, amelyből Felek 2-2 példányt őriznek. A szerződő felek a szerződést annak elolvasása és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően értelmezése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt megegyezőt, jóváhagyólag írták aláaláírták. A csatolt mellékletek (1,2,3,4 sz. mellékletek) jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik. Kelt: BudapestKecskemét, 2018. ............................ ............................ ............................. …..…………… Kelt: Szeged, …………………… ………………………… …………………….. ……………………… Szemereyné Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító Bácsi Sándor polgármester pályavasúti területi gazdálkodási igazgató- igazgató igazgató MÁV Zrthelyettes Részlet: Tervszám: 521/2017/1, Tárgy: Kecskemét vasútállomáson parkolók és útlehajtó létesítése, Rajzszám:P.01., 2018.03.09, Útépítés – Átnézeti helyszínrajz
Appears in 1 contract
Samples: Üzemeltetési Megállapodás
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó 10.1.Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A 10.2.A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t Zrt.-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó 10.3.Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó 10.4.Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- SZCsM-EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását Szerződés tárgya: Műhelyi gépek beszerzése Szerződés azonosító száma: A környezetvédelmi melléklet jogszabályi és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláegyéb normatív alapja a mindenkori hatályos - a környezet védelemről szóló törvény (jelenleg a 1995. Kelt: Budapestévi LIII törvény), 2018- a vízgazdálkodásról szóló törvény (1995. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrtévi LVII. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrttörvény), - a hulladékról szóló törvény (jelenleg a 2012. évi CLXXXV. törvény) - a természet védelméről szóló törvény (jelenleg a 1996. évi LIII. törvény), - az építési és bontási hulladék kezelésének szabályairól szóló jogszabály (jelenleg a 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet), - az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló jogszabály (jelenleg a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet) - zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló jogszabály (jelenleg a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet)
Appears in 1 contract
Záró rendelkezések. 10.119.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó Az Üzletfél tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. jelen lízingszerződésből származó jogait és követeléseit – az Üzletfél egyidejű értesítése mellett - változatlan feltételekkel harmadik félre ruházhatja.
19.2. Az Üzletfél felhatalmazza a Zrt.-t, hogy a lízingszerződésből eredő fizetési kötelezettségeinek késedelme esetén bármely bankszámlájának egyenlegéről, sorban álló tételeiről, valamint a számlavezető pénzintézet felé fennálló tartozásairól információt kérjen.
19.3. Ha az Üzletfél a lízingszerződésen alapuló fizetési kötelezettségeit nem teljesíti és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítjakövetelését azonnali beszedési megbízás benyújtásával nem tudja érvényesíteni, úgy - jogszabály megengedő rendelkezése esetén - e szerződés alapján végrehajtásnak van helye.
10.419.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítaniA lízingszerződés bármely részének átjavítása, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadhatóáthúzása vagy egyéb módon olvashatatlanná tétele érvénytelen módosításnak minősül. 10.5.Vállalkozó vállaljaA lízingszerződés kizárólag írásban módosítható.
19.5. A szerződő felek kijelentik, hogy a lízingszerződés kapcsán felmerült vitáikat elsősorban megegyezéssel kívánják rendezni, ennek hiányában a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
19.6. A lízingszerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002irányadóak.
19.7. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: BudapestAz Üzletfél tudomásul veszi, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK hogy a Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV az üzletszabályzat 7. pontjában részletezett Központi Hitelinformációs Rendszerrel kapcsolatos adatkezelési szabályokat tudomásul veszi. A BISZ Zrt. a 2013. évi CCXXXVII. tv. a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben előírt adatokat tárolja, amelyek vonatkozásában a banktitok köti. A tárolt adatokról bármely a KHR-hez csatlakozott pénzügyi intézmény, valamint saját adatairól a szerződött Üzletfél ellenőrzött kérésére a BISZ Zrt. – díjfizetés ellenében – adatokat szolgáltat.
19.8. A lízingszerződés vonatkozásában egyebekben a Ptk. rendelkezései az irányadóak.
Appears in 1 contract
Záró rendelkezések. 10.131. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólA szerződő felek kijelentik, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben tulajdonos Magyarország helyi önkormányzata, míg használatba vevő Magyarországon bejegyzett jogi személyiségű közhasznú szervezet és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival ezen szerződés megkötésére vonatkozó képességüket jogszabály nem korlátozza és képviselőivelnem zárja ki.
10.232. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokbanszerződő felek a szerződésben nem szabályozott kérdésekben Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a tervekben nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, az államháztartás szervezetei beszámolási és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 4/20024/2013. (II.20I.11.) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készítsz. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően Korm. rendelet, a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit, szabályait kell alkalmazni. A szerződő felek a szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt képviselőik útján jóváhagyólag írták alá. Kelt: BudapestSárvár, 20182022. ............................ ............................ ............................. hó …. napján ................................................………… ……………………………………… Sárvár Város Önkormányzata tulajdonos Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezete használatba adó használatba vevő Képviseletében Képviseletében Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító polgármester megyei igazgató igazgató MÁV Zrt……………………………………….
Appears in 1 contract
Samples: Használatba Adási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ …… ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólA társult települések kijelentik, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzitársulási megállapodás tárgyát képező ellátásra működési engedéllyel nem rendelkeznek, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2önállóan szakembert nem foglalkoztatnak. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben - Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény - A szociális igazgatásról és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény - A gyermekek védelméről és a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3gyámügyi igazgatásról szóló 1997. Vállalkozó tudomásul vesziévi XXXI. törvény - A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A társulás tagjai kijelentik, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – jelen megállapodásból fakadó jogvitákat egyeztetéssel kívánják rendezni. Amennyiben az egyeztetés 60 napon belül nem vezet eredményre, jogvitáik elbírálására hatáskörtől függően a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV ZrtMiskolci Járásbíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek A jelen megállapodást Megállapodást – annak elolvasását elolvasását, tartalmának megismerését és kölcsönös értelmezését követően megértését követően- a társult önkormányzatok képviselő-testületei minősített többségű határozattal történő elfogadása után képviseletükben a polgármesterek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alámegegyezően, saját kezű aláírással látják el. KeltA 2013. július 1. napján megkötött és 2016. január 1. xxxxxx hatályba lépett társulási megállapodást visszavonom. Jelen társulási megállapodás a törzskönyvi bejegyzés napján lép hatályba. Székhely Önkormányzat: BudapestSzékhelye: 3562 Onga, 2018Rózsa u. 18. ............................ ............................ ............................. Képviselője: xx. Xxxxxx Xxxxx polgármester …………………………….. Képviselő-testületi határozat száma: /2016. (III. 17.) határozat Tagok: Székhelye: 3571 Alsózsolca, Kossuth L. u. 138. Képviselője: Xxxxxxxx Xxxxxx polgármester …………………………….. Képviselő-testületi határozat száma: /2016. ( .) határozat Székhelye: 0000 Xxxxx, Xxxxxx x. 120. Képviselője: xx. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx polgármester …………………………….. Képviselő-testületi határozat száma: /2016. ( .) határozat Székhelye: 3575 Berzék, Petőfi u. 42. Képviselője: Xxxxxx Xxxxxx polgármester …………………………….. Képviselő-testületi határozat száma: /2016. ( .) határozat Székhelye:3574 Bőcs, Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrtxxxx 0. ............................ ............................. Képviselője: Xxxx Xxxxxx polgármester …………………………….. Képviselő-testületi határozat száma: /2016. ( .) határozat Székhelye: 0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx u. 100. Képviselője: Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrtpolgármester …………………………….. Képviselő-testületi határozat száma: /2016. ( .) határozat Székhelye: 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth L. u. 24.
Appears in 1 contract
Samples: Társulási Megállapodás
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó Eladó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó az Eladó felel.
10.3. Vállalkozó Eladó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó az Eladó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra az Eladóra hárítja.
10.4. Vállalkozó Eladó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó 10.5.Eladó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt:
1. A belépő személy neve (Eladó)
2. A belépő személy sz.ig.száma: Budapest…………………………………….. (Személyi igazolvány helyett azonosításra alkalmas más, 2018arcképpel ellátott igazolvány is elfogadható. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK ZrtPl.: jogosítvány, útlevél, rendőri igazolvány, vasúti arcképes igazolvány stb.)
3. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV ZrtA belépés (munkavégzés) helye: ………………. Állomás (szervezet) ………………..
4. A belépés (munkavégzés) időpontja: ……………………..………………………………….
5. A kilépés (a munkavégzés befejezésének) időpontja: …………………
6. Belépés célja (munkavégzés megnevezése): ………………………………………………
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Záró rendelkezések. 10.11. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólA Felek megállapodnak, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzifentiekben rögzített költségek számlázása havonta utólag, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban8 napos fizetési határidővel történik, valamint a tervekben továbbszámlázásra kerülő költségek alapjául szolgáló bizonylatokba kölcsönösen jogosultak betekinteni. Használatra jogosult megbízásából a Rippl-Rónai Vármegyei Hatókörű Városi Múzeum, mint Használatra jogosult költségvetési szerve jár el, a Tulajdonos esetén a Somogy Vármegyei Önkormányzati Hivatal. A számlázott és továbbszámlázott költségeket Használatra jogosult a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV ZrtSomogy Vármegyei Önkormányzati Hivatal 10039007-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel00321457 számú számlájára köteles utalni.
10.32. Vállalkozó tudomásul vesziFelek megállapodnak, hogy Használatra jogosult a megyeháza és múzeum általa használt épületrészében szerkezetét is érintő átalakítást, vagy felújítást saját költségén a Tulajdonos előzetes írásos hozzájárulása alapján végezhet, azzal, hogy amennyiben jogszabályi kötelezés alapján indokolt Használatra jogosultnak be kell szereznie a MÁV Zrt.-nek – Műemlékvédelmi Hatóság hozzájárulását.
3. Használatra jogosult foglalkoztatottjai által okozott vagy érdekkörében felmerült hibák javításának költségét a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor Használatra jogosult viseli.
4. Jelen szerződéssel kapcsolatosan felmerülő esetleges jogviták rendezésére a kivitelezéssel kapcsolatban Felek a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –kaposvári székhelyű hatáskörrel bíró bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
5. Felek megállapítják, illetve hogy annak külön csatolása nélkül e megállapodás elválaszthatatlan részét képezi a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV ZrtFelek között 2023. ………. hó………napján létrejött és a MÁV Szolgáltató Központ ZrtSomogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése által …../2023.(XII.8.) közgyűlési határozattal, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése által sz. a Vállalkozóra hárítjaközgyűlési határozattal jóváhagyott, „Térítésmentes használati jogot alapító megállapodás egységes szerkezetben”.
10.46. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállaljaFelek megállapítják, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002jelen megállapodást 2024. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) január 01. napjától jelen megállapodás V.5. pontja szerinti „Térítésmentes használati jogot alapító megállapodás” 7. pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készítmeghatározott időtartamra kötik.
7. Felek megállapítják, hogy jelen megállapodást – megállapodás érvényességéhez a Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének és Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének jóváhagyása szükséges.
8. Jelen szerződés 8 példányban készült, amelyből 4 példány Tulajdonost, 4 példány Használatra jogosultat illeti meg.
9. Jelen szerződést Xxxxx annak elolvasását elolvasása, tartalmának megértése és kölcsönös értelmezését követően magukra nézve kö- telezőnek elismerése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláhelybenhagyólag aláírták. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Kaposvár, „ „ Kelt, Kaposvár, „ „ Somogy Vármegyei Önkormányzat Xxxxxxxxxx képviseletében Xxxx Xxxxxxx elnök Kaposvár Megyei Jogú Város Használatra jogosult képviseletében Xxxxx Xxxxxx polgármester Önkormányzata Jogilag ellenjegyzem: Kelt, Kaposvár, „ „ Pénzügyi ellenjegyző: Kelt, Kaposvár, „ „ Xx. Xxxxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító jegyző Xxxxxx Xxxxx gazdasági igazgató igazgató MÁV Zrt.Pénzügyi ellenjegyző: Kelt, Kaposvár, „ „ Xxxxxxxxx Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Mária gazdasági vezető
Appears in 1 contract
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólJelen Megállapodás 16 oldalon és 20 db eredeti példányban készült, hogy melyből Budapest Főváros Önkormányzatát 4 példány, a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végziBKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t 3 példány, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivelBudapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatát 3 példány, Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló a támogatási szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint jelen Megállapodás hatályba lépésének napja megegyezik a tervekben és Tagok közül az utolsóként aláíró Tag aláírásának napjával. A Konzorciumvezető a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő Megállapodás hatályba lépését követően a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért Megállapodást megküldi a Vállalkozó felelTámogató részére.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben Jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítjavonatkozó magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítaniA Tagok képviseletében aláíró személyek kijelentik és cégkivonatukkal, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállaljavalamint aláírási címpéldányaikkal igazolják, hogy az építési munkahelyeken a jelen Megállapodás 2. pontjában feltüntetettek szerint jogosultak a Tag képviseletére, továbbá ennek alapján a jelen Megállapodás megkötésére és aláírására. Aláíró képviselők kijelentik továbbá, hogy a testületi szerveik részéről a jelen Megállapodás megkötéséhez szükséges felhatalmazásokkal rendelkeznek, tulajdonosaik a támogatási jogügyletet jóváhagyták és harmadik személyeknek semminemű olyan jogosultsága nincs, mely a Tag részéről megakadályozná vagy bármiben korlátozná a jelen Megállapodás megkötését, és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002abban foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítését.
10.5. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági A Tagok kötelesek a jelen Megállapodásból eredő esetleges jogvitáikat békés úton rendezni, ennek sikertelensége esetén bármely jogvita eldöntésére a Tagok a Pp. általános illetékességi szabályai szerinti fordulnak bírósághoz. A Tagok a Megállapodást átolvasták, és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően közös értelmezés után, mint akaratukkal és elhangzott nyilatkozataikkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláegyezőt aláírták. KeltMellékletek:
1. Projekt Alapító Dokumentum (PAD) minta ;\.t AC;XXxXXXX/Á(; KORíStÁNlVX Európai Unió Európai Strukturális és Beruházási Alapok BEFEKTETÉS A JÖVÖBE SZEOÍENYI Konzorcium vezetője 1-1 P.H. Aláírás dátuma: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.fgármester
Appears in 1 contract
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 20182017. ............................ ............................ ............................. .......................... ........................... Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx munkavédelmi vezető humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Szolgáltató Központ Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató ……………. ……………………….. MÁV Zrt.
Appears in 1 contract
Samples: Design Agreement
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról1./ Jelen megállapodásban nem érintett kérdések tekintetében az Mötv., hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végziNjtv., illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre a vonatkozó jogszabályokbanjogszabályok, valamint a tervekben helyi önkormányzat rendeletei, határozatai és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felelnemzetiségi önkormányzat határozatai az irányadóak.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben 2./ Jelen együttműködési megállapodást a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. helyi önkormányzat és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. helyi nemzetiségi önkormányzat határozott időre, mindkét fél képviselő-testülete által történő jóváhagyás napjától, a Vállalkozóra hárítjanemzetiségi önkormányzat mandátumának lejártáig kötik és érvényességéhez a szerződést megkötő felek jóváhagyása szükséges.
10.43./ A felek az együttműködési megállapodást minden év január 31. Vállalkozó napjáig, általános vagy időközi választás esetén az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból alakuló ülést követő harminc napon belül felül kell vizsgálják.
4./ Az együttműködési megállapodást Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a részükre kiadhatóIV-51/271.285/2015. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy határozatával Miskolc Megyei Jogú Város Örmény Nemzetiségi Önkormányzata az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002Ö-6/2015. (II.20IV.14.) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ határozatával hagyta jóvá.
5./ Az együttműködési megállapodást Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a VI-68/314.419/2016. határozatával Miskolc Megyei Jogú Város Örmény Nemzetiségi Önkormányzata az Ö-14/2016. (IV.29.) határozatával hagyta jóvá.
6./ Az Együttműködési Megállapodás 2. számú módosítását Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a ……-…/…./…… határozatával, Miskolc Megyei Jogú Város Örmény Nemzetiségi Önkormányzata a ….-…/…. (…) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrthatározatával hagyta jóvá.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Záró rendelkezések. 10.111.1. Vállalkozó köteles A szerződések, egyéb kapcsolódó dokumentumok, valamint a felek között a szerződés fennállása alatt irányadó kapcsolattartás nyelve a magyar. A Magyar Cetelem Bank Zrt. tájékoztatási kötelezettségének, valamint a szerződési feltételek rendelkezésre bocsátásának módja a tájékoztatás (i) Magyar Cetelem Bank Zrt. weboldalán (xxx.xxxxxxx.xx), a fiókirodákban és értékesítési pontokon történő elhelyezése, illetve a Főkártyabirtokos részére elektronikus vagy postai úton történő megküldése. A tájékoztatás gyakorisága: a szerződési feltételek rendelkezésre bocsátása a Magyar Cetelem Bank Zrt. web- oldalán folyamatosan, a Kártyabirtokosok utólagos tájékoztatása havonta egy alkalommal történik. A szerződést érintő változás esetén a Kártyabirtokos erre vonatkozó, jogszabályban meghatározott időpontban és tartalommal kap tájékoztatást.
11.2. A Magyar Cetelem Bank Zrt. a Főkártyabirtokos részére szóló írásos értesítéseket a jelen szerződés egyedi részében megjelölt címre küldi mindaddig, amíg a Főkártyabirtokos a Magyar Cetelem Bank Zrt-t új címről írásban jognyilatkozatot tenni arrólnem értesíti. Felek megállapodnak abban, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2postai feladástól számított 5. munkanapon a Magyar Cetelem Bank Zrt. értesítéseit kézbesítettnek tekintik. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó Főkártyabirtokos tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – hitelkártya szerződés kizárólag a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Magyar Cetelem Bank Zrt. által megadott és az egyedi részen feltüntetett vagy a Főkártyabirtokossal írásban közölt engedélyezési számmal tekinthető érvényesen létrejöttnek.
11.3. A szerződés fennállása alatt a Főkártyabirtokos kérésére a Magyar Cetelem Zrt. köteles a szerződési feltételeket, valamint a szerződéskötést megelőző tájékoztatás jogszabály által előírt adatokat papíron vagy tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
11.4. A felek a szerződésből eredő jogviták peren kívüli elintézésére rendelkezésre álló fórumok: Pénzügyi Szervezetek Xxxxxx Xxxxxxxxxxx (1013 Budapest, Krisztina krt. 39., xxxx://xxx.xxxxx.xx), Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxx. 6., xxxx://xxx.xxx.xx). A jelen szerződésből eredő jogviták rendezésére a Felek alávetik magukat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességének. A Főkártyabirtokos kijelenti, hogy a kizárólagos illetékességre vonatkozó külön figyelemfelhívó tájékoztatást megkapta, és azt kifejezetten elfogadja.
11.5. A szerződés fennállása alatt a Főkártyabirtokos kérésére a Magyar Cetelem Bank Zrt. köteles a szerződési feltételeket, valamint a szerződéskötést megelőző tájékoztatás jogszabály által előírt adatokat papíron vagy tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
11.6. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Magyar Cetelem Bank Zrt. hirdetményeit, üzletszabályzatait, valamint a magyar jog, különösen a Polgári Törvénykönyv, a hitelintézetekről és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, a Vállalkozóra hárítjapénzforgalomról, valamint az egyes pénzügyi szolgáltatási tevékenységről szóló hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Credit Card Issuance
Záró rendelkezések. 10.115.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó Az Üzletfél tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítjakölcsönszerződésből származó jogait és követeléseit – az Üzletfél egyidejű értesítése mellett - változatlan feltételekkel harmadik félre ruházhatja.
10.415.2. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból Az Üzletfél felhatalmazza a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállaljaZrt.-t, hogy a kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettségeinek késedelme esetén bármely bankszámlájának egyenlegéről, sorban álló tételeiről, valamint a számlavezető pénzintézet felé fennálló tartozásairól információt kérjen.
14.3. Ha az építési munkahelyeken Üzletfél a kölcsönszerződésen alapuló fizetési kötelezettségeit nem teljesíti és a Zrt. a követelését azonnali beszedési megbízás benyújtásával nem tudja érvényesíteni, úgy – jogszabály megengedő rendelkezése esetén – e szerződés alapján végrehajtásnak van helye.
15.4. A kölcsönszerződés bármely részének átjavítása, áthúzása vagy egyéb módon olvashatatlanná tétele érvénytelen módosításnak minősül. A kölcsönszerződés kizárólag írásban módosítható.
15.5. A szerződő felek kijelentik, hogy a kölcsönszerződés kapcsán felmerült vitáikat elsősorban megegyezéssel kívánják rendezni, ennek hiányában a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
15.6. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről irányadóak.
15.7. Az Üzletfél tudomásul veszi, hogy a Zrt. az üzletszabályzat 7. pontjában részletezett Központi Hitelinformációs Rendszerrel kapcsolatos adatkezelési szabályokat tudomásul vette. A BISZ Zrt. a 2013. évi CCXXXVII. tv. a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 4/2002törvényben előírt adatokat tárolja, amelyek vonatkozásában a banktitok köti. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készítA tárolt adatokról bármely a KHR-hez csatlakozott pénzügyi intézmény, valamint saját adatairól a szerződött Üzletfél ellenőrzött kérésére a BISZ Zrt. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aládíjfizetés ellenében – adatokat szolgáltat. Kelt: Budapest, 20182014. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrtjanuár 2.
1. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.Aktív faktoring tevékenység Sorszám Megnevezés Kondíciók
1.1 Előfinanszírozási díj 3 havi BUBOR +3,5 %/év
1.2 Faktorálási díj 1,0% 1.3 Kezelési költség 0,5%
Appears in 1 contract
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláVállalkozó telephelye: Számlabenyújtási hely: Vevő neve: Vevő címe: Rendelés száma: Teljesítés dátuma: Típus: Költségviselő: MINTA Munka megnevezése: =============================== Munka műszaki tartalma: =============================== Rendelési sorszáma Leírás Mennyiség ME Egységár Nettó Projekt ProjektAlfeladat Teljes összeg: Ft + ÁFA Kiállító neve: Telefonszám: Szolgálati helye: Kiállítás Dátuma: Kérjük Xxxxxx Partnerünket, hogy a számla Megjegyzés rovatában feltüntetni szíveskedjenek a rendelés számát. Kelt: BudapestEzen teljesítésigazolás egy másolati példányát a számlához csatolni szíveskedjenek, 2018ellenkező esetben a számlát nem áll módunkban befogadni. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető a MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.és a ……………………… között sz. vállalkozási
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Záró rendelkezések. 10.119.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó Az Üzletfél tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV PSS Credit Pénzügyi Zrt. jelen lízingszerződésből származó jogait és követeléseit – az Üzletfél egyidejű értesítése mellett - változatlan feltételekkel harmadik félre ruházhatja.
19.2. Az Üzletfél felhatalmazza a PSS Credit Pénzügyi Zrt-t, hogy a lízingszerződésből eredő fizetési kötelezettségeinek késedelme esetén bármely bankszámlájának egyenlegéről, sorban álló tételeiről, valamint a számlavezető pénzintézet felé fennálló tartozásairól információt kérjen.
19.3. Ha az Üzletfél a lízingszerződésen alapuló fizetési kötelezettségeit nem teljesíti és a MÁV Szolgáltató Központ PSS Credit Pénzügyi Zrt. a Vállalkozóra hárítjakövetelését azonnali beszedési megbízás benyújtásával nem tudja érvényesíteni, úgy - jogszabály megengedő rendelkezése esetén - e szerződés alapján végrehajtásnak van helye.
10.419.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítaniA lízingszerződés bármely részének átjavítása, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadhatóáthúzása vagy egyéb módon olvashatat- lanná tétele érvénytelen módosításnak minősül. 10.5.Vállalkozó vállaljaA lízingszerződés kizárólag írásban módo- sítható.
19.5. A szerződő felek kijelentik, hogy a lízingszerződés kapcsán felmerült vitáikat elsősor- ban megegyezéssel kívánják rendezni, ennek hiányában a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
19.6. A lízingszerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002irányadóak.
19.7. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: BudapestAz Üzletfél tudomásul veszi, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK hogy a PSS Credit Pénzügyi Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV az üzletszabályzat 7. pontjában részletezett Központi Hitelinformációs Rendszerrel kapcsolatos adatkezelési szabályokat tudomásul veszi. A BISZ PSS Credit Pénzügyi Zrt. az 1996. évi CXII, tv. a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben előírt adatokat tárolja, amelyek vonatkozásában a banktitok köti. A tárolt adatokról bármely a KHR-hez csatlakozott pénzügyi intézmény, valamint saját adatairól a szerződött Üzletfél ellenőrzött kérésére a BISZ PSS Credit Pénzügyi Zrt. – díjfizetés ellenében – adatokat szolgáltat.
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat És Az Általános Szerződési Feltételek
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó 10.1.Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A 10.2.A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t Zrt.-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó 10.3.Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó 10.4.Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- SZCsM-EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláVállalkozó telephelye: Számlabenyújtási hely: Vevő neve: Vevő címe: Rendelés száma: Teljesítés dátuma: Szállítólevél száma: Típus: Költségviselő: Munka megnevezése: =============================== Munka műszaki tartalma: =============================== Ssz Leírás Xxxxxxxx g M E Egységá r Nettó ÁFA ÁFA típus Projekt Projekt Alfeladat Bevételezé s dátuma Teljes összeg: Ft + ÁFA Átvevő neve: A teljesítésigazolást kiállította: Telefonszám: Szolgálati helye: Címzett: Kiállítás Dátuma: Kérjük Xxxxxx Partnerünket, hogy a számla Megjegyzés rovatában feltüntetni szíveskedjenek a rendelés számát. Kelt: BudapestEzen teljesítésigazolás egy másolati példányát a számlához csatolni szíveskedjenek, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrtellenkező esetben a számlát nem áll módunkban befogadni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.11./ A társulás működése során felmerülő vitás kérdéseket elsősorban tárgyalás útján kell rendezni. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy A tárgyalásos rendezésre 30 napos határidőt állapítanak meg a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivelfelek. Ennek eredménytelensége esetén a társulás bármelyik tagja kérheti a települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) felkért tagjaiból álló egyeztető bizottság állásfoglalását Kizárólag ennek eredménytelensége esetén fordulnak a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX Törvény 92.§-a alapján- törvényszékhez.
10.22./ A társulási megállapodást annak elolvasását, tartalmának megismerését és megértését követően a társulást alkotó települési önkormányzatok képviselő-testülete nevében, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, a települési polgármesterek saját kezű aláírással látják el. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokbanmegállapodás mellékleteként kezelendő a társult települési önkormányzatok képviselő-testületeinek határozata a társulás létrehozásáról.
3./ A Társulás 2007. január 1. napjától folyamatosan működik. A Felek a társulási megállapodást a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 146. § (1) bekezdése alapján jelen egységes szerkezetbe foglalt szerződés elfogadásával 2013. július 1. napjától érvényes módon vizsgálták felül.
4./ Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint a tervekben szociális igazgatásról és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény és végrehajtási rendeleteik rendelkezései az irányadóak. Ibrány, 2015. november ... ………………………………… ………………………………….. Xxxxxxxx Xxxx sk Xxxxx Xxxxxx Xxxxxx sk. Ibrány Város polgármestere Buj Község polgármestere ………………………………….. ………………………………………….. Xxxxxx Xxxxx sk. Xxxxxx Xxxxx sk,. Paszab Község polgármestere Xxxxxxxxxxx Község polgármestere ………………………………….. ………………………………………….. Xxxxxxx Xxxxxxx sk. Xxxxxx Xxxx Xxxxx sk,. Balsa Község polgármestere Tiszatelek Község polgármestere Ibrány Város Képviselő-testülete a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002szerződést .../20153. (II.20……) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ KT.számú határozatával jóváhagyta. Ibrány, 2015. november … polgármester Buj Község Képviselő-testülete a szerződést .../2015. (2……) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV ZrtKT.számú határozatával jóváhagyta.
Appears in 1 contract
Samples: Társulási Megállapodás
Záró rendelkezések. 10.111.1. Vállalkozó köteles A szerződések, egyéb kapcsolódó dokumentumok, valamint a felek között a szerződés fennállása alatt irányadó kapcsolattartás nyelve a magyar. A Magyar Cetelem Bank Zrt. tájékoztatási kötelezettségének, valamint a szerződési feltételek rendelkezésre bocsátásának módja a tájékoztatás (i) Magyar Cetelem Bank Zrt. weboldalán (xxx.xxxxxxx.xx), a fiókirodákban és értékesítési pontokon történő elhelyezése, illetve a Főkártyabirtokos részére elektronikus vagy postai úton történő megküldése. A tájékoztatás gyakorisága: a szerződési feltételek rendelkezésre bocsátása a Magyar Cetelem Bank Zrt. web- oldalán folyamatosan, a Kártyabirtokosok utólagos tájékoztatása havonta egy alkalommal történik. A szerződést érintő változás esetén a Kártyabirtokos erre vonatkozó, jogszabályban meghatározott időpontban és tartalommal kap tájékoztatást.
11.2. A Magyar Cetelem Bank Zrt. a Főkártyabirtokos részére szóló írásos értesítéseket a jelen szerződés egyedi részében megjelölt címre küldi mindaddig, amíg a Főkártyabirtokos a Magyar Cetelem Bank Zrt-t új címről írásban jognyilatkozatot tenni arrólnem értesíti. Felek megállapodnak abban, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2postai feladástól számított 5. munkanapon a Magyar Cetelem Bank Zrt. értesítéseit kézbesítettnek tekintik. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó Főkártyabirtokos tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – hitelkártya szerződés kizárólag a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor Magyar Cetelem Bank Zrt. által megadott és az egyedi részen feltüntetett vagy a kivitelezéssel kapcsolatban Főkártyabirtokossal írásban közölt engedélyezési számmal tekinthető érvényesen létrejöttnek.
11.3. A szerződés fennállása alatt a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –Főkártyabirtokos kérésére a Magyar Cetelem Zrt. köteles a szerződési feltételeket, valamint a szerződéskötést megelőző tájékoztatás kapcsán jogszabály által előírt adatokat papíron vagy tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
11.4. A felek a szerződésből eredő jogviták peren kívüli elintézésére rendelkezésre álló fórumok: Magyar Nemzeti Bank, Pénzügyi Békéltető Testület (1013 Budapest, Krisztina krt. 39., xxxx://xxxxxxxxxx.xxx.xx, illetve xxxx://xxxxxxxxxx.xxx.xx/xxx), Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (1088 Budapest, József krt. 6., xxxx://xxx.xxx.xx). A jelen szerződésből eredő jogviták rendezésére a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnieFelek alávetik magukat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességének. A Főkártyabirtokos kijelenti, úgy hogy a kizárólagos illetékességre vonatkozó külön figyelemfelhívó tájékoztatást megkapta, és azt kifejezetten elfogadja.
11.5. A szerződés fennállása alatt a MÁV Főkártyabirtokos kérésére a Magyar Cetelem Bank Zrt. köteles a szerződési feltételeket, valamint a szerződéskötést megelőző tájékoztatás jogszabály által előírt adatokat papíron vagy tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
11.6. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Magyar Cetelem Bank Zrt. hirdetményeit, üzletszabályzatait, valamint a magyar jog, különösen a Polgári Törvénykönyv, a hitelintézetekről és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, a Vállalkozóra hárítjapénzforgalomról, valamint az egyes pénzügyi szolgáltatási tevékenységről szóló hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Credit Card Issuance
Záró rendelkezések. 10.11.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólXxxxx megállapodás hatályba lépésével egyidejűleg hatályukat veszítik a 2013. január 1-jétől hatályos Mikrotérségi Óvoda és Bölcsőde Intézmény-fenntartó Társulási megállapodása és azt ezt módosító valamennyi megállapodás.
1.2. Jelen társulási megállapodás 2018. szeptember 1. napjával lép hatályba azzal, hogy az elszámolásra vonatkozó részek 2018. január 1-jétől kerülnek alkalmazásra. A társulási megállapodás érvényességéhez valamennyi társult tag képviselő-testületének minősített többséggel hozott jóváhagyó határozata szükséges.
1.3. A Társulás tagjai a megállapodás aláírásával és elfogadásával kijelentik, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivelTársulásból a VI. fejezet 1.4. pontban megnevezett pályázat kötelező fenntartási időszakában nem válnak ki.
10.21.4. Társult képviselő-testületek egybehangzóan kijelentik, hogy a megállapodásból, továbbá az Óvoda fenntartása során keletkezett vitás kérdéseiket elsősorban tárgyalás útján, egyeztetéssel kívánják rendezni, a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon keresetindítási lehetőséggel kizárólag annak eredménytelensége esetén élnek.
1.5. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokbanmegállapodásban nem szabályozott kérdésekre a Mötv., valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felelPolgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. rendelkezéseit kell alkalmazni.
10.31.6. Vállalkozó tudomásul vesziA társulási megállapodást közös értelmezés után a képviselő-testületek nevében eljáró polgármesterek – mint az Önkormányzatok akaratával teljességgel megegyezőt – helybenhagyólag, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrtsaját kezűleg aláírták. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: BudapestBátaszék, 2018. ............................ ............................ ............................. ……………………………………………. Xx. Xxxxxxxx Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.Xxx Istvánné polgármester polgármester Bátaszék Város Alsónána Község Önkormányzata Önkormányzata polgármester polgármester Alsónyék Község Pörböly Község Önkormányzata Önkormányzata
Appears in 1 contract
Samples: Társulási Megállapodás
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A 10.2.A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t Zrt.-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó 10.3.Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó 10.4.Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. KeltSzerződésszám: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető 37959/2019/MAV TBE: 2019-16761 EBR: 2019-25376 A MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.Távközlési Főnökség Budapest és a Távközlési Főnökség Szeged illetékességi területén a HungaroByte Kft. által tervezett és gyártott DIGITON típusú gépi hangos és vizuális utastájékoztató rendszerek üzemelnek. Az utastájékoztató rendszer kiépítése tartalmaz gépi hangos és vizuális központi egységet a tartozékaival, valamint állomási távvezérlő és megállóhelyi távvezérlő berendezést a mellékletben található felsorolás szerint. A megállóhelyi távvezérlés, valamint a vizuális utastájékoztatás biztosítása helyszínenként a kiépítéstől függ. A telepítési helyszíneken a rendszer fenti hardver egységeinek és szoftverének eseti javításának és szoftver támogatásának biztosítása jelen keretszerződésben megadott feltételek szerint. Távközlési Főnökség Budapest Hegyeshalom Solari lapozós Levél mh. Mosonmagyaróvár Levél mh. Kimle - Lébény - Öttevény Abda mh. Győr Solari lapozós Abda mh. Győr-Gyárváros mh. Győrszentiván - - Nagyszentjános - - Ács - - Komárom Solari lapozós Szőny mh. Almásfüzitő - Almásfüzitő felső mh. Szőny mh. Tata - Tóvároskert mh. Vértesszőlős mh. Tatabánya Solari lapozós Tóvároskert mh. Vértesszőlős mh. Alsógalla mh. Szárliget - Alsógalla mh. Szár mh. Bicske - Szár mh. Bicske alsó mh. Herceghalom - Bicske alsó mh. Budaörs - Törökbálint mh. Ferencváros - - Angyalföld - Újpest Rákosrendező - - Szerződésszám: 37959/2019/MAV TBE: 2019-16761 EBR: 2019-25376 Távközlési Főnökség Szeged Lakitelek - - Orosháza LCD monitor - Baja - - Lőkösháza - - Szerződésszám: 37959/2019/MAV TBE: 2019-16761 EBR: 2019-25376
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Záró rendelkezések. 10.1(1) A kötvény megsemmisülése vagy elvesztése esetén a biztosító a szerzôdô fél írásbeli nyilatkozatára az eredeti kötvényrôl a kérelem kéz- hezvételétôl számított 60 napon belül hiteles másolatot állít ki, miután az okirat megsemmisülésérôl vagy elvesztésérôl a kérelmezô írásban teljes bizonyító erejû magánokiratban nyilatkozatot tett. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy A hiteles másolat kiadásával egyidejûleg az eredeti kötvény hatályát veszti. A hiteles má- solat kiállításának költségei a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivelkérelmezôt terhelik.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) bA biztosításból eredô igények elévülési ideje 5 év.
(3) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági A jelen feltételek alapján létrejövô biztosítási szerzôdés vonatkozásá- ban az alkalmazandó jog a Magyar Köztársaság joga. A jelen feltételek- ben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérôl szóló 1959. évi IV. törvény és egészségvédelmi tervet készítaz egyéb hatá- lyos magyar jogszabályok rendelkezései irányadók. Felek A biztosítási szerzô- déssel kapcsolatos adójogi kérdésekben a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, a társasági adóról és osztalékadóról szó- ló 1996. évi LXXXV. törvény, az adózás rendjérôl szóló 1990. évi XCI. törvény, és az egyéb hatályos magyar jogszabályok az irányadók.
(4) A jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláfeltételekkel meghatározott biztosításokból származó vala- mennyi perre kizárólagosan a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetve ha- táskörtôl függôen a Fôvárosi Bíróság az illetékes.
(5) Jelen szerzôdési feltételekkel kapcsolatban felmerülô panasz esetén az ügyfél elsôfokon az OTP Garancia Biztosító Rt. Kelt: kötvényen megneve- zett szervezeti egységéhez, másodfokon az OTP Garancia Biztosító Rt. Központi Ügyfélszolgálati Irodájához (1051 Budapest, 2018Október 6. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrtu. 20.), mint másodfokon eljáró szervhez fordulhat. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV ZrtA biztosító felett a szak- mai felügyeletet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (1013 Buda- pest, Krisztina krt. 39., illetve 1535 Budapest, 114 Pf. 777) gyakorol. Az ügyfél a panaszaival a Fogyasztóvédelmi Fôfelügyelôséghez (1088 Budapest, József krt. 6., 1364 Budapest, Pf. 234) és a Kereskedelmi és Ipari Kamara mellett mûködô megyei békéltetô testületekhez is fordul- hat. Az ügyfél a biztosítóval szembeni igényeit bírósági úton is érvénye- sítheti.
Appears in 1 contract
Samples: Tanulóbiztosítási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- SZCsM-EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít.
1. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláA belépő személy neve ………..………………………. Kelt(Vállalkozó)
2. A belépő személy sz.ig.száma: Budapest…………………………………….. (Személyi igazolvány helyett azonosításra alkalmas más, 2018arcképpel ellátott igazolvány is elfogadható. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK ZrtPl.: jogosítvány, útlevél, rendőri igazolvány, vasúti arcképes igazolvány stb.)
3. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV ZrtA belépés (munkavégzés) helye: ………………. Állomás (szervezet) ……………….. vágány
4. A belépés (munkavégzés) időpontja: ……………………..………………………………….
5. A kilépés (a munkavégzés befejezésének) időpontja: …………………
6. Belépés célja (munkavégzés megnevezése): ………………………………………………
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Záró rendelkezések. 10.15.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben Jelen Megállapodás 5 oldalon és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel6 db eredeti példányban készült.
10.25.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint jelen Megállapodás hatályba lépésének napja megegyezik a tervekben és Xxxxx közül az utolsóként aláíró aláírásának napjával. A Konzorciumvezető a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő Megállapodás hatályba lépését követően a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért Megállapodást megküldi a Vállalkozó felelTámogató részére.
10.35.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben Jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítjavonatkozó magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók.
10.45.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó Konzorcium vezetője vállalja, hogy az építési munkahelyeken eljárási cselekmények – helyszíni szemle, ajánlatok bontása, bíráló bizottsági ülések, hiánypótlás, stb. – időpontjáról az Konzorciumi tagok képviselőjét folyamatosan tájékoztatja, aki jogosult az eljárási cselekményeken, illetve az eljárás során közreműködő bíráló bizottság ülésein tanácskozási joggal részt venni.
5.5. Jelen Megállapodáshoz kapcsolódó jogviták esetére Tagok a Salgótarjáni Járásbíróság, illetve annak hatásköre hiányában (értékhatártól függően) a Balassagyarmati Törvényszék illetékességét kötik ki. A Tagok a Megállapodást átolvasták, és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002közös értelmezés után, mint akaratukkal és elhangzott nyilatkozataikkal mindenben egyezőt aláírták. P.H. P.H. P.H. P.H. P.H. Tar Község Önkormányzatának Képviselő-testület Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 102/2018.(VI.6.) határozata Tar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megismerte és megtárgyalta a „ Javaslat
1.) Tar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Xxxx Xxxxxxxx (0000 Xxx Xxxxxx Xxxxxx xx 80/A) eladótól a Tar belterület 3073 Xxx Xxxxxx Xxxxxx út 80. (II.20656 hrsz.) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ szám alatt nyilvántartott, - 0.1477 ha területű kivett lakóház, udvar, gazdasági épület művelési ágú - tehermentes ingatlant 1.000.000 Ft vételáron (azaz egymillió forint) faluház céljára megvásárolja.
2.) bTar Község Önkormányzatának képviselő-testület a vételárat átutalás útján fizeti meg.
3.) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, A képviselő-testület az ingatlanvásárlás költségeit 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx évi költségvetésében biztosítja.
4.) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az ingatlan adásvételi szerződés aláírására. Az adásvételi szerződés ellenjegyzését, valamint az adásvételi ügyletből fakadó földhivatali és egyéb ügyintézés során az önkormányzat képviseletét állandó megbízás keretében xx. Xxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrtügyvéd látja el.
5.) A Képviselő-testület a megvásárolt ingatlant forgalomképes vagyontárgyak közé sorolja és felhatalmazza a Jegyzőt, hogy az ingatlanvagyon- kataszterbe vezesse be. ............................ ............................. Xxxx Továbbá a Képviselő-testület felhatalmazza a Jegyzőt, hogy a változás átvezetésére Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének – az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2010.(II.12.) önkormányzati rendelete mellékletére vonatkozó módosítást készítse elő. Határidő: értelemszerűen Felelős: Xxxxxxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrtpolgármester A jegyzőkönyvi kivonat hiteles.
Appears in 1 contract
Samples: Képviselő Testületi Határozat
Záró rendelkezések. 10.1Felhasználó kijelenti, hogy az igénybejelentésen szereplő adatok a valóságnak megfelelnek, azok valóságáért felelősséget vállal. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólFelhasználói leolvasás esetén az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. fenntartja a jogot, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és fent közölt fogyasztásmérő állásokat ellenőrizze. Valótlan adatszolgáltatás esetén igénybejelentő köteles az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó ebből Felhasználó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében közölt adatokat, valamint kapcsolattartás és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV tájékoztatás céljából megjelölt elérhetőségi adatokat az EDF DÉMÁSZ Zrt. és az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. a MÁV Szolgáltató Központ villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. tv. előírásait betartva kezeli A *-gal jelölt adatokat az EDF DÉMÁSZ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft a Felhasználó önkéntes hozzájárulása alapján kezeli. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági Jelen szerződést a Felek - elolvasás és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően értelmezés után - mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Továbbá jelen szerződés aláírásával a Felhasználó/Fizető tudomásul veszi, és elfogadja e szerződés mellékletét képző „Lakossági fogyasztó villamosenergia vásárlási szerződésének Általános Szerződéses Feltételeit”. Melléklet: Lakossági fogyasztó villamosenergia vásárlási szerződésének Általános Szerződési Feltételei Megbízás Kelt: Budapest........................., 2018201_. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK ................hó .........nap Kelt: ........................, 201_.................hó nap aláírás aláírás aláírás aláírás név név név név Felhasználó Fizető beosztás beosztás EDF DÉMÁSZ Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV ZrtLAKOSSÁGI FOGYASZTÓ VILLAMOSENERGIA-VÁSÁRLÁSI SZERZŐDÉS EGYEDI FELTÉTELEI
1. A Felhasználó megbízza a Kereskedőt, hogy a vele kötendő villamosenergia-vásárlási szerződés hatályba lépésének előfeltételeként szükséges valamennyi eljárást helyette és nevében az alábbi felhasználási helyén (helyein) található csatlakozási pontjára (pontjaira) megtegye: Jelenlegi villamosenergia kereskedője: Elszámolási mérési pont azonosítója: Felhasználási hely neve: Felhasználási hely címe: Felhasználó kifejezetten megbízza Kereskedőt a szerződés felmondáshoz és kereskedőváltáshoz szükséges megelőző eljárásokkal, így különösen – ha nem áll rendelkezésre – a Felhasználó mérési pont azonosítójának (POD) bekérésével.
2. A Felhasználó megbízza a Kereskedőt, hogy a meglévő villamosenergia kereskedelmi/egyetemes szolgáltatási szerződését felmondja.
3. A Felhasználó köteles a megbízás teljesítéséhez szükséges adatot, okiratot a Kereskedő rendelkezésére bocsátani.
4. A Felhasználó jelen szerződés aláírásával megbízza az EDF DÉMÁSZ Zrt.-t, hogy a jelen szerződésben megjelölt felhasználási hely tekintetében a területileg illetékes elosztói engedélyes részére a hálózathasználati szerződés alapján fizetendő rendszerhasználati díjat megfizesse, azzal, hogy az így megfizetett összeget jogosult a Kereskedő a Felhasználónak közvetített szolgáltatásként kiszámlázni.
5. A Felhasználó a rendszerhasználati díjfizetésre vonatkozó megbízását a Kereskedőhöz eljuttatott írásbeli nyilatkozattal vonhatja vissza azzal, hogy a megbízás az írásbeli nyilatkozat átvétele hónapjának, utolsó napja 24:00 órájakor szűnik meg.
6. A megbízás részletes szabályait a Kereskedő kereskedelmi üzletszabályzata tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Villamosenergia Vásárlási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből teljesítéséből eredő a MÁV Zrt-t Zrt.-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t FKG Kft.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó az Alvállalkozó felel.
10.310.2. Vállalkozó Alvállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek Zrt.-nek, illetve a MÁV FKG Kft.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel munkavégzéssel kapcsolatban a Vállalkozó az Alvállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek - bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ ZrtFKG Kft. a Vállalkozóra az Alvállalkozóra hárítja.
10.410.3. Vállalkozó Alvállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható.
10.4. 10.5.Vállalkozó Az Alvállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken adott munkaterületre vonatkozó kockázatértékelést elvégzi, és a benne foglalt- megelőző intézkedésekről gondoskodik. [HELY], [DÁTUM] [HELY], [DÁTUM] Vállalkozó MÁV FKG Kft. Képviselője: [NÉV] [TISZTSÉG] Alvállalkozó [CÉGNÉV] Képviselője: [NÉV] [TISZTSÉG] A pályázó társaság alulírott képviselője kijelentem, hogy a MÁV FKG Kft. Összeférhetetlenségi szabályainak az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002általam képviselt társaság megfelel, azaz nem minősül:
1. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapestolyan a jogi személynek, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág akinek természetes személy tagja, vagy jogi személy tagjának vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató tisztségviselője a MÁV Zrt., vagy annak többségi tulajdonában lévő gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének, vagy az ügyletben érintett alkalmazottjának hozzátartozója, házas-/élettársa, illetve azok hozzátartozójának házas-/élettársa;
2. olyan a jogi személynek, akinek vezető tisztségviselője, vagy az ügyletben érintett alkalmazottja a MÁV Zrt., vagy annak többségi tulajdonában lévő gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének, vagy az ügyletben érintett alkalmazottjának hozzátartozója, házas-/élettársa, illetve azok hozzátartozójának házas-/élettársa. Ebben a tárgyban a társaság tagjait, alkalmazottait nyilatkozattételre köteleztem. Alvállalkozó [CÉGNÉV]
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról1./ Jelen megállapodásban nem érintett kérdések tekintetében az Mötv., hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végziNjtv., illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre a vonatkozó jogszabályokbanjogszabályok, valamint a tervekben helyi önkormányzat rendeletei, határozatai és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felelnemzetiségi önkormányzat határozatai az irányadóak.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben 2./ Jelen együttműködési megállapodást a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. helyi önkormányzat és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. helyi nemzetiségi önkormányzat határozott időre, mindkét fél képviselő-testülete által történő jóváhagyás napjától, a Vállalkozóra hárítjanemzetiségi önkormányzat mandátumának lejártáig kötik és érvényességéhez a szerződést megkötő felek jóváhagyása szükséges.
10.43./ A felek az együttműködési megállapodást minden év január 31. Vállalkozó napjáig, általános vagy időközi választás esetén az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból alakuló ülést követő harminc napon belül felül kell vizsgálják.
4./ Az együttműködési megállapodást Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a részükre kiadhatóIV-51/271.285/2015. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy határozatával Miskolc Megyei Jogú Város Bolgár Nemzetiségi Önkormányzata az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002B-9/2015. (II.20IV.8.) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ határozatával hagyta jóvá.
5./ Az együttműködési megállapodást Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a VI-68/314.419/2016. határozatával Miskolc Megyei Jogú Város Bolgár Nemzetiségi Önkormányzata az B-12/2016. (IV.27.) határozatával hagyta jóvá.
6./ Az Együttműködési Megállapodás 2. számú módosítását Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a ……-…/…./…… határozatával, Miskolc Megyei Jogú Város Bolgár Nemzetiségi Önkormányzata a ….-…/…. (…) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrthatározatával hagyta jóvá.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Záró rendelkezések. 10.1A jelen Szerződés aláírásával egyidejűleg a Felek között létrejött, a Szerződés tárgyát érintő minden korábbi megállapodás, jognyilatkozat és egyéb dokumentum érvényét és hatályát veszti, és a Feleknek a Szerződés tárgyát érintő jogviszonyát kizárólag a jelen Szerződés határozza meg. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólA Felek egybehangzóan kijelentik, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben földgázpiacra vonatkozó szabályozást ismerik, és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival a Szerződést a hatályos földgázipari és képviselőivel.
10.2egyéb jogszabályok ismeretében kötötték meg. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokbancsatolt mellékletek a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik. A mellékletek tartalma, valamint a tervekben és Szerződés tartalma között mutatkozó esetleges ellentmondás esetén a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő Szerződés rendelkezései irányadók. A jelen Szerződést a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláaláírták. Kelt: Budapest, 20182017. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Felhasználási hely neve: MÁV-START Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Vasútijármű Javítási Fióktelephely Szolnok Felhasználási hely címe: 5000 Szolnok, Kőrösi út 1-3. Fogyasztási hely POD: 39N1125800830003 Felhasználási hely tulajdonosa: Magyar Államvasutak Zrt.. Használat jogcíme: bérlő Területileg illetékes földgázelosztói engedélyes adatai: Megnevezése: TIGÁZ-DSO Kft. Székhely: 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 184. Levelezési cím: 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 184. Honlap címe: http://www.tigazdso.hu A fogyasztott gázmennyiség mérése az alábbi gázmérőkkel történik Gázmérőt gyártó cég Gázmérő hitelességének érvényességi ideje* Gázmérő gyártási száma Gázmérő üzemi nyomása, mbar Gázmérők névl. teljesítménye, m3/h K16950800005484 A gázmérő korrektorral van felszerelve: IGEN NEM * Abban az esetben kell kitölteni, ha a gázmérő az Eladó vagy a Vevő tulajdonában van Átszámító korrektor típusa: A Felhasználási helyen beépített készülékek felsorolása Felhasználási hely neve: MÁV-START Zrt. Vasútijármű Javítási Fióktelephely Békéscsaba Felhasználási hely címe: 5600 Békéscsaba, Kétegyházi u. 11. Fogyasztási hely POD: 39N050771188000D Felhasználási hely tulajdonosa: Magyar Államvasutak Zrt. Használat jogcíme: bérlő Területileg illetékes földgázelosztói engedélyes adatai: Megnevezése: Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. Székhely: 9027 Győr, Puskás Tivadar u. 37. Levelezési cím: 9027 Győr, Puskás Tivadar u. 37. Honlap címe: http://www.egaz-degaz-foldgazeloszto.hu/ A fogyasztott gázmennyiség mérése az alábbi gázmérőkkel történik Gázmérőt gyártó cég Gázmérő hitelességének érvényességi ideje* Gázmérő gyártási száma Gázmérő üzemi nyomása, mbar Gázmérők névl. teljesítménye, m3/h SC09000003619 A gázmérő korrektorral van felszerelve: IGEN NEM * Abban az esetben kell kitölteni, ha a gázmérő az Eladó vagy a Vevő tulajdonában van Átszámító korrektor típusa: A Felhasználási helyen beépített készülékek felsorolása Sorsz Elosztó POD azonosító Fogyasztási hely neve Fogyasztási hely címe Kapacitás lekötés* Mérő típus Gyári szám 2017.10.01-2018.10.01 fogyasztás összesen m3 Korlátozási kategória** 1 TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft. 39N1125800830003 MÁV-START Zrt. Vasútijármű Javítási Fióktelephely Szolnok 5000 Szolnok, Kőrösi út 1-3. 52390 MJ/h (1541 m3/h) K16950800005484 2850000 III. 1559 m3/h, VII. 155 m3/h, összesen 1559 m3/h
Appears in 1 contract
Samples: Földgáz Értékesítési Szerződés
Záró rendelkezések. 10.1. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arról, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben a mindenkor hatályos munkabiztonsági szabályok és az átadott a munkavédelmi mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A 10.2.A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből megfelelőtejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t Zrt.-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felel.
10.3. Vállalkozó 10.3.Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítja.
10.4. Vállalkozó 10.4.Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- SZCsM-EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták aláIktatószám: Hivatkozási szám: Tárgy: Előadó: Telefon: E-mail: Melléklet: ……../2017/MAV - Megrendelés Tisztelt Cím! Fizetési mód: számla kézhezvételétől számított 30 napos átutalással. KeltSzámlázási név: MÁV Zrt. Adószám: 10856417-2-44 Számlázási cím: 1087 Budapest, 2018Xxxxxxx Xxxxxx krt. ............................ ............................ ............................. 54-60. Levelezési cím: 1426 Budapest, Pf. 24. Kapcsolattartó: ……………………………. (telefon: ) Szíves közreműködésüket előre is köszönjük. Budapest, 2017. Üdvözlettel Vállalkozó telephelye: Számlabenyújtási hely: Vevő neve: Vevő címe: Rendelés száma: Teljesítés dátuma: Szállítólevél száma: Típus: Költségviselő: Munka megnevezése: =============================== Munka műszaki tartalma: =============================== Ssz Leírás Xxxxxxx ég M E Egység ár Nettó ÁFA ÁFA típus Projekt Projekt Alfeladat Bevételez és dátuma Teljes összeg: Ft + ÁFA Átvevő neve: A teljesítésigazolást kiállította: Telefonszám: Szolgálati helye: Címzett: Kiállítás Dátuma: Kérjük Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK ZrtPartnerünket, hogy a számla Megjegyzés rovatában feltüntetni szíveskedjenek a rendelés számát. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV ZrtEzen teljesítésigazolás egy másolati példányát a számlához csatolni szíveskedjenek, ellenkező esetben a számlát nem áll módunkban befogadni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Záró rendelkezések. 10.11. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólÁtadó kijelenti, hogy jelen Megállapodásban foglalt minden rá vonatkozó, illetve általa közölt adat és tény a munkát munkabiztonsági szempontból valóságnak megfelel.
2. Felek a jelen szerződésben Megállapodásból eredő és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivelazzal kapcsolatos valamennyi vitás kérdést elsősorban békés úton kísérelnek meg rendezni.
10.23. Amennyiben jelen Megállapodás egyes rendelkezései teljesen vagy részben hatálytalanok, semmisek vagy megtámadhatóak lennének, az nem érinti a fennmaradó rendelkezések érvényességét, hatályosságát. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokbanFelek jelen pont szerinti esetre kötelezettséget vállalnak a Megállapodás I. fejezetében foglalt, valamint a tervekben és a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felelszándékolt jogi cél elérésére alkalmas módosítására.
10.34. Vállalkozó tudomásul vesziJelen Megállapodás kizárólag írásban módosítható.
5. A jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos Vksztv., hogy amennyiben a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnie, úgy azt a MÁV Zrtaz Mötv. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrtaz Nvtv. a Vállalkozóra hárítjarendelkezései az irányadóak.
10.4. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítani, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadható. 10.5.Vállalkozó vállalja, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít6. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását Megállapodást Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének …/2022 (... ….) sz határozata alapján kötik meg.
7. Jelen Megállapodás a mindkét Fél általi aláírás napján lép hatályba, amennyiben Xxxxx nem egyidőben írják azt alá, a hatályba lépés napja a későbbi aláírás napja.
8. Jelen Megállapodás 5 azaz öt darab számozott oldalból és kölcsönös értelmezését követően 3 azaz három darab mellékletből áll, melyek elválaszthatatlan részét képezik. Felek jelen Megállapodást elolvasták, és mint ügyleti akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. KeltBudapest, …… év …….……. hó …….. nap Budapest, ……. év ………... hó nap Budapest Főváros IX. kerületi Önkormányzat részéről: …………………………………………….. Xxxxxxx Xxxxxxxxx polgármester Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében A főpolgármester hatáskörében eljárva: ………………………………………. Xxxx Xxxxxx főpolgármester-helyettes Szakmailag ellenőrizte: Xxxxxxx ellenőrizte: Pénzügyileg ellenjegyezte: Pénzügyi ellenjegyzés dátuma: Pénzügyi ellenjegyzést végezte: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.év…… hó … nap
Appears in 1 contract
Samples: Átruházási Megállapodás
Záró rendelkezések. 10.1(63) A Magyar Utalvány Zrt. Vállalkozó köteles írásban jognyilatkozatot tenni arrólkizárólagos tulajdonát képezik, egyebekben védjegy oltalom alatt állnak a Magyar Utalvány Zrt. által kibocsátott utalványok, annak megnevezése, logója, formája, azonosító jegyei és tartalma.
(64) Magyar Utalvány Zrt. jogosult a szerződésből eredő jogait, követeléseit engedményezni Megrendelő előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül.
(65) Megrendelő hozzájárul ahhoz, hogy a munkát munkabiztonsági szempontból jelen szerződésben és az átadott mellékletekben foglaltak szerint végzi, illetve végezteti munkavállalóival és képviselőivel.
10.2. A munkavédelemre vonatkozó jogszabályokbanneve (cégneve), valamint a tervekben logója, mint vásárlói referencia a Kibocsátó weboldalán, valamint sajtóanyagokban megjelenjen, továbbá feltüntetésre kerüljön minden olyan tájékoztató és marketing anyagban, szóbeli tájékoztatásban, mely a hatósági határozatokban foglalt munkabiztonsági szabályok nem vagy nem megfelelő tejesítéséből eredő a MÁV Zrt-t és/vagy MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-t ért közvetlen és közvetett károkért a Vállalkozó felelbeváltóhelyek felé kerül kommunikálásra.
10.3(66) A felek közötti jogviszonnyal, illetve az ÁSZF-fel kapcsolatban tett érvényes jognyilatkozat csak írásban érvényes. Vállalkozó tudomásul vesziÍrásbeli nyilatkozatnak, hogy amennyiben értesítésnek minősül az ajánlott-tértivevényes levél, ha az a MÁV Zrt.-nek – a területén hatósági munkabiztonsági ellenőrzéskor a kivitelezéssel kapcsolatban a Vállalkozó érdekkörében és vétkes közrehatása miatt –Magyar Utalvány Zrt. jelen ÁSZF (1) pontjában megjelölt címére, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek bírságot kellene fizetnieMegrendelő által a megrendelés során megadott, vagy később írásban módosított címére kerül elküldésre. Amennyiben a megküldés ajánlott-tértivevényes levélben a felek jelen pont szerint meghatározott címére történt, úgy az elküldéstől számított 15. napon azt akkor is kézbesítettnek kell tekinteni, ha a MÁV címzett az átvételt megtagadta, vagy „nem kereste”, vagy „elköltözött”, vagy bármilyen egyéb jelzéssel érkezett vissza a küldemény. A felek jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben, valamint a napi kapcsolattartás során a jelen ÁSZF-ben, valamint a Megrendelői szerződésben megadott elektronikus elérhetőségen (e-mail cím) keresztül tartják a kapcsolatot.
(67) A jelen ÁSZF-ből, illetve a szolgáltatásból eredő vitás esetben kizárólagosan a Magyar Utalvány Zrt. mindenkori székhelye szerinti hatáskörrel és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. a Vállalkozóra hárítjailletékességgel rendelkező bíróság jogosult eljárni.
10.4(68) Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben az általános forgalmi adóról szóló 2007. Vállalkozó az ad-hoc látogatók számára olyan egyéni védőruházatot köteles biztosítaniévi CXXVII. törvény, amely egészségügyi szempontból a részükre kiadhatószemélyi jövedelemadóról szóló 1995. 10.5.Vállalkozó vállaljaévi CXVII törvény, hogy az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről a Polgári Törvénykönyvről szóló 4/20022013. (II.20) SZCsM- EüM. rendelet 6.§ (2) b) pontjában foglaltak szerint munkabiztonsági és egészségvédelmi tervet készít. Felek jelen megállapodást – annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt: Budapest, 2018. ............................ ............................ ............................. Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx humán üzletág vezető munkavédelem vezető MÁV SZK Zrt. ............................ ............................. Xxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxx beruházás forrásallokációs lebonyolító igazgató igazgató MÁV Zrt.évi
Appears in 1 contract